„Ennyibe kerül egy csomag virsli?” „Ilyen drága lett a tejföl?” – A polcoknál nézelődve vagy a kasszánál sorban állva ehhez hasonló kifakadásoknak vagyunk szem- és fültanúi (sokszor némi szitkozódással is megspékelve). Legutóbb egy idős hölgy szólított meg a száraztésztáknál matatva, hogy elmondhassa: nem gondolta volna, hogy újra tésztakészítéshez fogja használni a sodrófát és a gyúródeszkát, mert a boltban lévő termékeket már nem tudja megvenni. Ezek mind az egyre erősödő társadalmi feszültség tünetei, amelyek egyik okozója az egész világon problémát jelentő inflációs növekedés.

Az infláció az árszínvonal tartós emelkedése a pénz vásárlóerejének romlása mellett. Mit jelent ez? Azt, hogy míg tavaly ezer forintért tehettünk a kosarunkba egy liter tejet, fél kiló spagettit és akár tojást is, ma nagyjából két doboz másfeles tejre futja ugyanebből az összegből a kisboltban.

Az ősszel mért adatok szerint 1996 óta nem volt ilyen magas Magyarországon az infláció. A 121 százalékos áremelkedésű földgáz után két élelmiszer, a kenyér (76) és a sajt (68) drágult leginkább az előző év azonos időszakához képest.

„Drágaság” – és az út, ami ide vezetett

Virovácz Péter szerint, ha szeretnénk megérteni a jelenlegi helyzetet, a koronavírus-járvány előtti időszakra kell visszatekintenünk, amikor a hazai gazdaság nagy ütemben bővült, nőtt a fogyasztás, emellett egyre több beruházás is történt, amelyek megvalósításához munkaerőre volt szükség, miközben az ország munkaerőhiánnyal küzdött. „Ebben a helyzetben a vállalatok rendkívül komoly béremeléseket hajtottak végre, mert akkor még ki tudták gazdálkodni. Aztán jött a koronavírus, és kialakult egy hiánygazdaság. A vásárlóknak továbbra is volt pénzük, sőt egyre több megtakarításuk lett, hiszen nem tudták elkölteni a jövedelmüket. A boltok zárva voltak sokáig, ahogyan a szolgáltatások is szüneteltek. Szinte mindenhol termelési zavarok alakultak ki. Leálltak a gyárak, nem készült elég alkatrész, nem működött olajozottan (vagy éppen sehogy) a nemzetközi kereskedelem. Amint azonban felszabadultak az országok, a fogyasztók szerettek volna visszatérni a megszokott mindennapokhoz. A kereslet tehát megvolt, csak éppen az eladók nem tudtak annyit termelni, nem volt annyi áru és szolgáltatás, hogy mindenkinek elég legyen. Ez a túlkereslet pedig erőteljesen felhajtotta az árakat. Arról nem is beszélve, hogy a cégek a koronavírus miatt kiesett bevételeket is gyorsan pótolni szerették volna, és persze a költségeik is nőttek” – magyarázza az ING vezető elemzője.

Ebben a helyzetben tört ki az orosz–ukrán háború, amely mind a mezőgazdaságban, mind az ­energiapiacon káoszt hozott. A nyersanyagok ára az egekbe szökött, ami növelte a termelők költségeit, akik így kénytelenek voltak árat emelni. És ezt megtehették, mégpedig azért, mert a fogyasztók még mindig szerettek volna többet fogyasztani.

A szakemberek a mélyebben meghúzódó problémákra is felhívják a figyelmet, amelyek a válság miatt kerültek felszínre. „A magyar élelmiszeripar termelékenysége nagyon gyenge a nyugat-európai szinthez viszonyítva. Vagyis egy hazai cégnek jóval több befektetett energia, munka és tőke szükséges ugyanazon egységnyi termék előállításához, mint egy nyugati vállalatnak. A költségek emelkedése így tehát arányaiban sokkal jelentősebben érinti az itthon termelő cégeket, így nekik magasabbra kell emelniük az áraikat, hogy ne kelljen lehúzni a rolót. A Magyar Nemzeti Bank számítása szerint európai uniós összevetésben a hazai élelmiszeripar munkatermelékenysége a második legalacsonyabb” – magyarázza Virovácz Péter.

A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy a klímaváltozás itt is komoly befolyásoló tényező: számítások szerint Európa az utóbbi 500 év legszárazabb nyarán van túl, és ez különösen negatívan érintette Magyarországot: az aszálykár miatt jelentős volt a terméskiesés, az import pedig eddig is jelentős volt. „A zöldségek, gyümölcsök és élelmiszeripari késztermékek ára euróban is változott, és közben a magyar fizetőeszköz gyengülése miatt forintban még többet kell ezekért fizetnie az importőrnek. A szállítási költségek témaköre is felmerül, ami megint csak a hazai fizetőeszköz jelentős gyengülése miatt többletköltséget jelent egy magyar importőrnek például egy cseh vagy egy lengyel importőrrel szemben” – teszi hozzá a szakértő. Emellett növekedtek a munkáltatók bérköltségei, valamint a bérleti díjak is, a cégek rezsiköltségei 5-10-szeresére emelkedtek, a dráguló energia pedig világszerte magasabb üzemanyagárat eredményezett.

Franciaországban miért nem kerül ennyivel többe a baguette?

Az ősszel mért adatok szerint az Unióban az éves infláció 9,9 százalékra emelkedett, a legalacsonyabb inflációs rátát Franciaországban regisztrálták (6,2%), ennek több mint háromszorosa a hazai mutató (20,7), ami azt jelenti, hogy a miénk a negyedik legrosszabb a közösségben. De miért alakult ez így? Virovácz Péter szerint ez az egyik legfelkapottabb téma a gazdasági életben, és a válasz most is összetett. „Egyrészt több mint egy éve nem teljesen piaci alapon működik az ármeghatározás, árstopok torzítják a képet. Ez az eszköz nem hungarikum, más országokban is használják. A kereskedők ilyenkor veszteséget szenvednek el, mivel a beszerzési ár alatt kénytelenek néhány terméket árulni. Ezt a veszteséget a korábban már említett költségnövekedés mellett áremeléssel ellensúlyozzák a többi, nem árstopos termék esetében. Senki nem szeretne ingyen dolgozni, pláne nem úgy, hogy még ő fizessen azért, hogy dolgozhat. Valahogy így van ez a vállalatoknál is” – fejti ki az elemző.

A szakember hangsúlyozza: a közgazdászok általánosságban egyetértenek abban, hogy az ársapkáknak piactorzító hatása van, ám adódnak olyan krízishelyzetek, amikor szükség van átmeneti megoldásokra, hogy az extrém árváltozások ne okozzanak még nagyobb problémákat, és az élelmiszer-ellátás az alacsony keresetűek számára is biztosított legyen.

Ilyen magas globális infláció mellett a magasabb jövedelműek jobban megválogatják, mi kerül a kosárba, az alacsonyabb keresetűek viszont, ha nem lenne árstop, valószínűleg nem tudnának enni. Virovácz Péter ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a hatósági árak nem maradhatnak örökké.

„Amikor az üzletben megvesszük a csirkemellet hatósági áron, de az üzletlánc ugyanezt a csirkemellet magasabb áron vásárolja, akkor tulajdonképpen minden egyes eladott csirkemellen veszteséget számol el. A sorozatos veszteség oda fajulhat, hogy egy adott ponton már nem kívánják értékesíteni hatósági áron a csirkemellet, emiatt áruhiány alakulhat ki, mert egyszerűen üres lesz a mélyhűtő. A másik véglet pedig, hogy a veszteségek ellensúlyozására minden más értékesített termék árát megemelik, vagyis egy általános áremelkedés indul el. Pontosan ezért fontos, hogy az ársapkák átmenetiek legyenek, mert hosszú távon valóban áruhiányhoz és piactorzításhoz vezetnek” – hangsúlyozza a közgazdász.

Heiszler Gabriella, egy multinacionális üzletlánc hazai vezetője nemrég interjút adott a Forbes-nak, amelyben elmagyarázta, hogy a trappista sajt például azért drágult nagy mértékben, mert a 2,8 százalékos tejen van árstop, az 1,5 százalékoson (lapzártánkkor) nincs, tehát „a forgalom a 2,8 százalékos tej felé terelődik, vagyis több tejzsírt adnak el a folyótejben, a sajtgyártóknak versenyezniük kell a megmaradt tejzsírért, és ez veri fel a sajtok árát.” A sajtkedvelőknek ez persze nagy veszteség, de sokan úgy gondokodnak, hogy inkább a sajtot vonjuk meg magunktól, mint hogy alapélelmiszereket se tudjunk kifizetni.

Mit tehetünk a drágulás megfékezéséért?

Az inflációt elsősorban gazdaságpolitikai eszközökkel tudják letörni, hétköznapi emberként pedig úgy lehet leginkább segíteni, hogy tudatosabb fogyasztóvá válunk.

„Első körben például arra gondolok, hogy kevesebbet fogyasztunk, odafigyelünk arra, hogy mit veszünk. Érdemes körülnézni egy kicsit a háztartásban, és szerintem sokan hamar arra a felismerésre jutnak majd, hogy nagyon sok a felesleges fogyasztás vagy a pazarló vásárlás. Nemcsak a kidobott ételekre gondolok, de napi vagy tartós fogyasztási cikkekre is. Kevesebb vegyszer, kevesebb konyhai törlőkendő – csak néhány kiragadott példa, amivel nemcsak a pénztárcánkat kíméljük, de a környezetet is. És hogy ez miként segít a gazdaságon? A csökkenő kereslet mellett hamarabb tér vissza az egyensúly, a vállalatok észlelik, hogy nem tudnak már olyan mennyiségben értékesíteni, mint korábban, és nagyobb lesz a verseny a megmaradt fogyasztásért. Ez pedig alacsonyabb árakhoz vagy legalábbis első körben mérséklődő áremelkedéshez vezet. Végezetül szerintem az is fontos, hogy a fogyasztó képes legyen empátiára, és el tudja azt fogadni, hogy ő mint munkavállaló, fontos része a gépezetnek. Ha az egyébként sokszor pazarló fogyasztás fenntartására törekszünk, akkor a magasabb árakat látva magasabb bért is követelünk. Ezzel pedig a munkáltatót válaszút elé állítjuk. Az egyik út, hogy megemeli a fizetésünket, magasabb lesz a költsége, és árat emel, vagy ha ezt nem tudja megtenni, akkor elbocsátásokba kezd. De ha a magasabb árak mellett dönt, akkor újraindul az ördögi kör, és egyszer csak a vállalatok tömegével dobják be a törölközőt, leépítésekbe kezdenek, és máris sokkal rosszabb lesz a helyzet, mint a kiindulási pont. Szóval sok esetben az önmérséklet tanúsítása is fontos lehet” – zárja gondolatmenetét a szakértő. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2023/01-es számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Intek a fiamnak, hogy mehet. Utána megmutatom a néninek, hogy milyen egészséges, sötétbarna színű a széklet. Látom, hogy nem örül, de azért hellyel kínál.

– Van egy listám, hadd folytassam. Vince annak idején kihagyta a kúszást. A néni ezt is naponta felvetette nekem. Valahogy így: „Csak azt kérdezném, hogy nem lesz emiatt akadályozva az értelmi fejlődésben?” Szeretném megnyugtatni, hogy a fiam jogi pályára készül, és ha kell, itt helyben kiszámolja bármelyik csonka gúla területét.

A néni morog valamit maga elé alig hallhatóan arról, hogy képleteket magolni mindenki tud, de nem állok le, ha már így belelendültem.

– Aztán az is zavarta a nénit, hogy tápszerrel etettük a gyereket. Mindig megszólított reggelente a bejárati ajtónk előtt: „Csak azt kérdezném, hogy mi lesz így az immunrendszerével?” Szeretném megnyugtatni, hogy Vince kicsattanó egészségnek örvend, az orvosunk a nevét se tudja, olyan ritkán találkoznak. Nézzük, mi van még. Az éjszakai sírás is zavarta a nénit: „Talán nem kéne annyit felvenni éjjel, akkor hozzászokna, hogy nem ő irányít, ugye?” Ezek voltak a pontos szavai, felvettem diktafonra. Azt is, hogy most milyen csendben alszik a gyerek akár délig is. Ha gondolja, mindkettőt lejátszom.

Kérdezné egyre idegesebben mocorog a székében. A fogást keresi rajtunk, bizonyára meg is találná, ha hagynám szóhoz jutni.

– Probléma volt még a gyerek gyér haja. Vince, mutasd meg a néninek, most milyen dús, szinte kitéphetetlen. Gond volt az is, hogy nem emelte a fejét. Fiam, feküdj hasra, emeld szépen a buksidat jó magasra, úgy, ügyes vagy. Ha már ott fekszel, mutasd be a néninek, milyen szépen fordulsz hasról hátra, mert ezzel is baja volt. Hozzátenném, hogy a gyerek nem ellenkezik, ugyanis a dackorszakról is megvolt a néni véleménye. Majdnem vége is a listának. Már csak egy maradt: a néni rendszeresen megsértődött, hogy nem köszönt neki a fiam, amikor találkoztak. Vince, köszönj szépen a néninek.

– Kezit csókolom! – mondja a fiam jó hangosan.

– Ügyes vagy! Gyere szépen, hagyjuk pihenni a nénit.

Hallom, hogy az öregasszony csoszog utánunk, de mielőtt meg tudna szólalni, rávágom az ajtót. A fiam már tartja is a tenyerét.

– Mennyiben is egyeztünk meg? – kérdezem.

– Húszezer, apa. Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád.

Tízezret mondtam korábban, de most akkora adrenalinlöketet kaptam, hogy semmi sem érdekel. A kezébe nyomom az összeget.  

A novella Véssey Miklós Apa, kezdődik! című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további írásai elérhetőek itt.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az összkomfort kezdete: a gémeskút és egy szál villanykörte

Mi még a múlt rendszer gyermekei vagyunk, nem kényeztettek a szüleink, keményen megküzdöttünk mindenért. Amikor megérkeztünk a férjemmel Tompára, a tanyánkra, a gémeskút és egy csupasz villanykörte jelentette az összkomfortot. Egy időben kőolajat kerestek a környékünkön, helyenként – így az udvarunkon is – lefúrtak a földbe és robbantottak. A kútból lement a víz, és három-négy napba telt, míg összegyűjtögettem egy adagot a mosáshoz. Itt szembesültünk azzal, hogy bizonyos helyzetekben mennyire kiszolgáltatottak vagyunk. Amikor végre kész lett a fürdőszoba, a férjem előleget kért a főnökétől, hogy karácsonyra meglephessen egy automata mosógéppel, és megkímélje a beteg gerincemet. Biciklin tolta haza hét kilométeren át, és fél év alatt dolgozta le az árát. Mindent a két kezünk munkájával készítettünk, ketten bővítettük a házat. Hála Istennek, a férjem egy ezermester, villanyt, vízvezetéket szerel, kőművesmunkát végez. Amikor a lovaskocsival építőanyagot hozott, leszállt a kocsiról, és a kis pónival együtt húzta, ha kellett. Mindig számíthattam rá az évek során. 

A kecske nem tiszteli a villanypásztort

Bizonyos szempontból beszűkült az életem. Pesten szerettem a kulturális lehetőségeket, kubai és afrikai diákokkal találkoztam; tágasabb, elfogadóbb és széles látókörűbb volt az életem.

A vidéki gondolkodás másfajta, a tradíciók és a helyi szokások jobban behatárolnak. De akiben van alkotó energia, az bármilyen területen fel tudja használni.

Ha nem csinálhattam azt, amit szeretnék, akkor megpróbáltam azt szeretni, amit csinálok. A tanyán alázatot tanultam. Rájöttem, hogy ki vagyok szolgáltatva az időjárásnak, és öt perc jégeső elég ahhoz, hogy odavesszen az egész éves munkám. Azt is megtanultam, hogy melyik gyom ehető, ha minden kötél szakad. Egyik tavasszal elfagyott mindenünk (mínusz 13 fok volt áprilisban), a tavalyi gazokon vastag zúzmara ült. Megcsillant a reggeli napfény, és olyan volt a kép, mint egy műalkotás. Pedig semmi hasznuk, a gazok némelyike mérgező, de mindegyik egy kis üzenet számomra a Jóistentől, az ő szeretetének a lenyomata. 

Egy bionövény-termesztő képzésen azt tanultam, hogy a biogazdálkodás legnagyobb vívmánya nem a vegyszermentesség, hanem az önrendelkezés. Tényleg nagy segítség, ha nem kell mindenért a boltba menni, és másutt megkeresni az árát. 3400 négyzetméter tartozik hozzánk szőlővel, gyümölcsössel, udvarral, virágoskerttel, és egy közeli tanyán is termelünk mindenfélét, a földimogyorótól a görögdinnyéig. Ahogy elkezdenek érni a gyümölcsök, beindul az én kis házi konzervgyáram, és ellátja a famíliát.

Kép

Fotó: Zsilinszkiné Rozmann Judit

Amikor a legidősebb lányunk érzékeny lett a tehéntejre, miatta még kecskét is tartottunk. Egyébként a kecsketartás nagyon hasonlít a gyerekneveléshez. A legtöbb állat megtanulja a villanypásztort, ellenben a kecske, ha százszor látja, százszor próbálja meg, és ha egyszer elfelejtjük bekapcsolni a villanypásztort, boldogan megy világgá. A frissen fejt házi tej azért sokat jelentett, készítettem belőle túrót, sajtot.

Nem szabad kiszámolni, hogy megérte-e, de számunkra értéke volt annak, hogy elláttuk magunkat, és nem függtünk a multiktól.

„Te jó ég, már megint nincs baba a háznál!”

Ha azt nézném, milyen áron, mennyi erőfeszítéssel, mennyi hitel kinyögésével neveltük fel a gyerekeket, mondhatnám, hogy senki ne vállaljon gyereket, vegyenek inkább kutyát – bár az sem olcsó. Mi mindig is nagycsaládot szerettünk volna. Néha jöttek kételyek, de amikor a legkisebb hároméves lett, újra ránk tört: „Te jó ég, már megint nincs baba a háznál!” Azzal együtt, hogy fárasztó, és anyagilag, fizikailag, logisztikailag sem egyszerű, van benne valami fantasztikus. Ugyanaz a fészekalj, külsőre hasonlítanak, de mindegyik más jellem, más habitus. Ami az egyiknél beválik, az a másiknál dacot vált ki, és fordítva. Például a nagyok a mai napig nehezményezik, hogy a kicsit kevesebbszer büntettem. De rá elég volt csúnyán nézni, és sírva fakadt. A két legkisebb közt öt év van. Ennyi idő alatt úgy tűnt, nem akar több testvér összejönni, hiába szerettem volna, ezért jelentkeztem a főiskolára. Aznap, amikor pozitív lett a teszt, megérkezett a levél, hogy fölvettek. Morfondíroztam egy kicsit, de ezt olvassuk az Igében: „…nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy győzzünk”. Az első féléves vizsgaidőszak után pár héttel szültem, kértem egy év halasztást, és folytattam tovább. Volt, hogy vittem magammal a kicsit a főiskolára. A csoporttársaim azzal viccelődtek, hogy hamarabb elvégzi a főiskolát, mint az óvodát.

Kép

Fotó: Zsilinszkiné Rozmann Judit

Azért megyünk ki a hidegbe, hogy nézzük a csillagokat

Az ember vesz egy nagy levegőt, és mondjuk húsz évre lemond az alvásról. A hat gyerekem közül három kruppos volt, és egy-két óra körül jöttek a fulladós rohamok. Hajnali kettőkor azóta is felébredek.

Amikor a legkisebbel kirohantam a levegőre, azt mondtam, azért megyünk ki a hidegbe, hogy nézzük a csillagokat. Később már várta, hogy mikor megyünk újra.

Az egyik húgom ebben a betegségben halt meg, illetve nem magában a fulladásban, hanem egy kórházi fertőzéssel kapott súlyos tüdőgyulladásban. Ezért én mindig aláírtam saját felelősségre, hogy nem hagyom bent a kórházban a gyereket.

Az óvodából és az iskolából délben elhoztam őket. Tompára jártak általános iskolába, Kiskunhalasra zeneiskolába és úszni. Nem mindig volt autónk vagy pénz a benzinre, általában busszal közlekedtünk. Odaúton egy ismerős azt mondta: „Nem vagy te normális, mindig mész a gyerekekért délben, ahelyett, hogy dolgoznál, és kicsit jobban élnétek.” Aznap hazafelé egy másik ismerős is megszólított: „Úgy csodállak téged, mennyire szeretheted a gyerekeidet, hogy ezt az örökös utazgatást vállalod értük.” És akkor megnyugodott a lelkem.

Kihívást jelentett, hogy mindenki jóllakjon, de a gyerekek ételérzékenysége is közrejátszott. Amíg itthon voltam, mindennap főztem, a kenyeret és a gyerekek tízóraiját is én sütöttem. Most már az az úri luxusom, hogy a legkisebb lányom nálunk lakik a párjával, és megfőz helyettem. Nyaralások helyett a közelben bicikliztünk, kirándultunk, programokat szerveztünk, itthonról vittük a szendvicseket, és nem hisztiztek az étteremért. Az élményért mentünk. Élveztem, amikor kicsik voltak, és azt is, amikor kamaszodtak. Viták közben sokszor elnevettem magam, mert annyira vágott az eszük, és viccesen szóltak.

Adódtak konfliktusok, de olyanok nem, amikkel komoly csalódást okoztak volna. Lakást, autót nem adtunk a kezükbe, de lett diplomájuk, szakmájuk, nyelvvizsgájuk, jogosítványuk.

Arra próbáltam nevelni őket, hogy legyenek elfogadók mindenkivel, és az iskolában a takarító néni munkáját ugyanúgy becsüljék, mint a tanárét.

A kamasztól kapott elismerés, a csóró egyetemista ajándéka és a gyász feldolgozása

Öt élő gyermekünk van, négy lány és egy fiú. A legkisebb húszéves. Anna meteorológus, Bálint szoftverfejlesztő, Mirella orvos, Virág közgazdász, Laura Eszter pedig állattenyésztési technikus, de épp asztalos szakvizsgára készül. Én is beiratkoztam vele együtt, nemsokára vizsgázunk.

Amikor a nagylányunk egyetemre járt, egyik hétvégén a késői vonattal jött haza. Egy nő összeesett a metrómegállóban, a peronon, és senki más nem ment oda hozzá. Kiderült, hogy három napja nem evett. Elkísérte, hogy vegyen neki ennivalót, így lekéste a vonatot. Egy másik lányunk középiskolásként azt javasolta a szobatársnőjének, aki nagy hibát követett el, hogy hívjanak fel engem, velem mindent meg lehet beszélni. Ennél nagyobb elismerést nem is kaphattam volna egy kamasztól. A fiam csóró egyetemistaként fillérenként spórolta össze egy új serpenyő árát, mert látta, hogy a réginek letört a füle.

Kép

Judit és férje – Fotó: Zsilinszkiné Rozmann Judit

A legnagyobb fiúgyermekünket kilencéves korában veszítettük el autóbalesetben. Nehezen dolgoztuk fel a tragédiát; hibáztattuk magunkat, hogy ha másképp csináljuk, talán... A többiek fájdalmát is hordoztam, tartottam bennük a lelket, a saját gyászomra idő sem maradt.

Benne akkora szeretet és tisztaság volt, talán ki sem bírta volna, mivé változott mostanra a világ. Képes volt sírva fakadni azon, ha a testvére letépett egy virágot, hogy miért nem hagyta élni.

Mindig meghatott, hogy a Jóisten viszonylag fiatalon a szeretetünkre bízza a törékeny kis életeket, akik abszolút kiszolgáltatottak, és egy rossz mozdulat elég, hogy baj legyen. Ahogy a kisbaba az anyukájára néz, annak a feltétel nélküli szeretetnek nincs párja a világon. Nem is értem, miért darálják be az embereket a hétköznapok. Bennem is vannak kételyek, és hibázom, de ha nem létezne Isten és a mennyország, akkor is a szeretet oldalán állnék, mert nincs másnak értelme. Ha mindenki csak azt a picit megtenné, ami hatalmában áll, szebb lenne az élet.

Május elején kezdődtek A nulladik perc próbái, az előadáshoz teaser is készült, amelyben az 1900-as párizsi világkiállítás képei villannak fel. Miért épp ez a korszak és esemény inspirált rendezőként?

Az előadásunk a 20. század hajnalán játszódik, vagyis egy korszak végén, egy új kezdetén. A címválasztásnak is ez az egyik oka – noha elsősorban kamaravígjátékról van szó, nem történelmi színdarabról. A történelmi hivatkozás most itt allegória inkább: egy derűlátó, optimista pillanatra hivatkozik, amikor az emberiség, de legalábbis Európa azt érezte: innentől minden jobb lesz. A hétköznapokat megkönnyítő, sosem látott találmányok özönlöttek elő, az emberek rácsodálkoztak a trolibuszra, a hangosfilm prototípusára, az óceánjáró hajókra, a liftre, a robbanómotorra, és még sorolhatnám.

De a művészetek is addig sosem látott tömegeket szólítottak meg, ez kismillió pályatársuk mellett Rodin és Puccini kora is, a ragyogó nagyszínházaké, a rengeteg irodalmi-szellemi iskoláé, a kávéházaké.

Ennek a derűs életérzésnek, szebb-jobb élet ígéretének volt a világtalálkozója ez az év Párizsban, ahol egyébként ükapám, a magyar szecesszió és a gödöllői művésztelep meghatározó alkotója, Körösfői-Kriesch Aladár is kiállító volt.

A nulladik percnek operai vonatkozása is van: az írás egy Puccini-opera parafrázisa, amely egy válságban lévő házasságról szól. Van benne egy enigmatikus jelenet, ahol a férj indirekt, de nagyon szúrós utalással világossá teszi: tudja, hogy a felesége megcsalja. Erre a feleség azt mondja a férjének, hogy ő most bemegy az aprócska kabinba, ahol laknak, és ott fog várni. A férfi akár bejön utána, akár nem… ő abból mindent tudni fog. Ez a nagy tétre menő drámai pillanat, amelynek mégis van egy, a másik félnek döntési szabadságot adó szomorú játékossága: ez az, amiből a mi előadásunk kiindul. A Puccini-opera egyébként tragikus véget ér, mi viszont azt a végkifejletet ki fogjuk cselezni, mert az előadást könnyű néznivalónak számom, és noha az operai örökség miatt ebben is lesz valamelyest melodramatikus íz, mégis egy játékos, felszabadult történetet szeretnénk elmesélni. Reményeim szerint a kőszínházi bemutató ellenére az egész tónusa olyan lesz, mint egy nyári színházé.

Hogyan alkotsz és írsz szövegkönyvet? Napokra elvonulsz? 

Színházi közegben dolgozom, az emberekkel való sok találkozás és közös munka eleve kizárja a hosszú elvonulást. Nem tudok úgy írni, mint egy igazi író, reggeltől estig bezárkózva. Viszont, hál’ istennek, felkérésre készülnek ezek a színdarabok, tehát lehetnek feltételeim, például mindig kierőltetem a megbízótól a szereposztást, előre tudom, kikkel fogok dolgozni, és csak azután foglalkozom a szöveggel. Az ötlettől a bemutatóig mondjuk egy év telik el, ebből a próbák az utolsó hat hetet jelentik. Ehhez képest a dialógot gyakran csak az olvasópróba előtti utolsó pár hétben írom meg, amikor már úgy érzem, hogy a történetet sokszor egymás után el tudom mondani fejből, és külön-külön az összes szereplő szemszögéből is.

Az év fennmaradó része tehát: olvasás, kutakodás és sok történetmesélés. 

A nulladik percet is közel egyéves felkészülés előzte meg: rengeteget olvastunk Nagy András dramaturggal, képeket, filmrészleteket kerestünk elő, és közben sok beszélgetéssel próbáltunk megragadni egy valós alapokon nyugvó, de elképzelt korszellemet. Mert azért ez mégiscsak fikció lesz, a szereplők egymás közti viszonyai hajtják előre, nem valamiféle ismeretterjesztés szándéka.

Kép

Göttinger Pál – Fotó: Takács Attila/Orlai Produkciós Iroda

Udvaros Dorottyával korábban még soha nem dolgoztál. Mit vársz a közös munkától?

Azt, hogy ennek a szereplőnek a nyers, mégis a viszontagságok alatt szelíddé érlelődött bölcsességét meg tudja ragadni. Puccini művében is szerepel ez a Szarka mama, aki a rakparton nyomorog Párizsban, csencselésből tartja fenn magát, mégis átjárja egyfajta derűlátás, a körülötte lévő racionalitás ellenére is. De a többiekkel való munkát is nagyon várom – mind régi orlaisok, akikkel összesodródtunk már többször az évek alatt. Az Orlai Produkció körül gyülekező színészek hol szorosabban, hol lazábban képeznek közösséget, de mégiscsak kialakítottak az évek egyfajta összetartozás-érzést. És ebből a laza csapatból én vagyok ott a legrégebben.

Párod, Grisnik Petra is szerepel az előadásban, és ha már komédiáról beszélgetünk, érdekelne, mennyire pendültök ti egy húron a mindennapokban a humort illetően.

Én nagyon megbízom Petra humorérzékében, a magánéletben is mindig meg tud nevettetni. Ráadásul a felszabadult játékosság mellett magabiztosan mozgósít számos szakmai készséget is, a nagy rutin és szaktudás mellett mindig kíváncsi maradt.

Ez lesz a tizennyolcadik közös munkánk, és nagy biztonságérzetet ad, hogy tudom: a közös munka nekünk való.

Számodra mit jelent az Orlai Produkciós Irodával dolgozni?

Sehol másutt nem kapok ekkora szakmai bizalmat, mint tőlük. Számos színházban vendégeskedtem, de társulati tagként és vezetőként is dolgoztam már, s mindenütt így vagy úgy fogták a kezem a körülmények, a nem tisztázott hatáskörök, és az azok miatti aggodalmaskodás. Orlai Tibor bizalma mindig teljes volt felém, ami örömmel tölt el.

Kép

Göttinger Pál A nulladik perc színészeivel a darab olvasópróbáján – Fotó: Takács Attila/Orlai Produkciós Iroda

Tudsz úgy előadást nézni, hogy nem a rendező szemével figyeled az egyes jeleneteket?

Nagyon nehezemre esik. Szabadúszóként magamnak állítom be azt a bizonyos kapcsolót, ami jelzi, hogy mikor dolgozom, és mikor nem. Amikor színházban vagyok, valahogy automatikusan benyomódik a bekapcsológomb. Ha szeretnék kikapcsolódni, moziba, múzeumba vagy koncertre megyek. Régen is így volt ez: a kollégiumi szobatársam Orosz Dénes filmrendező volt. Amikor nagyon kimerültünk az egyetemi pörgésben, Dénes színházba, én moziba mentem felfrissülésképp.

Vannak olyan egyedül nevelő szülők, akiknek a lakhatás biztosítása szinte lehetetlen küldetésnek számít, ugyanis – ha nincs saját otthonuk – kevesebb bevételből kell lakást bérelniük, amihez nem elég az aktuális havi bérleti díjat kifizetni, de rendelkezniük kell plusz 2 havi bérleti díjnak megfelelő összegű kaucióval is.

Az Egyszülős Központnak lehetősége nyílik 2 havi kaució és 2–4 hónap bérleti díj formájában havonta maximum bruttó 150 000 forint / hó összegig lakhatási támogatást nyújtani olyan családoknak, akiknek anyagi nehézséget jelent az albérletbe költözés során keletkező kezdeti költségek (kaució, bérleti díj) előteremtése.

Az érintett családok ezáltal lehetőséget kapnak, hogy rendezett körülmények között éljék mindennapjaikat, és a támogatási időszak alatt anyagilag megerősödjenek. Céljuk, hogy a támogatási időszak után megálljanak a saját lábukon, és önerőből fedezzék lakhatási költségeiket.

A program által nyújtott átmeneti támogatással legalább 25 család részére tudják biztosítani az újrakezdést; a támogatásra az egész országból lehet pályázni.

Az albérlet-támogatás feltételei:
Aktív Egyszülős Kártya
Bejelentett munkahely
A lakás bérleti díja maximum bruttó 150 ezer Ft/hó
A családban, aki az albérletbe költözne, az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 120 ezer forintot.

A támogatási kérelmek elbírálása a jelentkezési határidő (június 18.) után kezdődik, ezt megelőzően nem tudnak támogatást adni. Támogatást csak olyan albérletekre folyósítanak, amelyekre közjegyző által jóváhagyott szerződést kötnek. A támogatás csak új albérletekre vonatkozik, amibe még nem költözött be a család.

Az albérlet-támogatás iránti kérelmet és a hozzá csatolandó dokumentumokat elektronikusan, postai úton és személyesen is benyújthatják az alábbi címeken. Kérik, hogy csak egy benyújtási lehetőséget válasszanak!

Elektronikusan: [email protected] e-mail címen
Személyesen: Egyszülős Központ Buda: 1122 Budapest, Magyar Jakobinusok tere 1. VAGY Egyszülős Központ Pest: 1085 Budapest, Üllői út 30.
Postán: Egyszülős Központ Buda: 1122 Budapest, Magyar Jakobinusok tere 1.

A szükséges dokumentumokat (albérlet-támogatási kérelem, kitöltési útmutató) itt találják, valamint letölthetnek egy szerződésmintát is. A kérelem kitöltése előtt figyelmesen olvassák el a kitöltési útmutatót, amiben minden fontos információt megtalálnak. Amennyiben kérdésük van, az [email protected] e-mail címre írjanak vagy hétköznapokon 9 és 13 óra között hívják a +36 20 568 0400 telefonszámot.

A kérelem és a csatolandó dokumentumok beküldési határideje 2023. június 18.

Forrás: https://www.egyszulo.hu/programok/ujrakezdok-lakhatasi-program-egyszulosoknek

Csíksomlyó közismert katolikus Mária-kegyhely a Székelyföldön, ahová nemzedékek óta kitartóan és nagy számban zarándokolnak az emberek.

Mi és hogyan maradt élő örökség a régmúlt tárgyi-szellemi emlékeiből? Hogyan élte át a ferences közösség a romániai diktatúra négy évtizedét? Mi élt tovább búvópatakként a pünkösdi búcsújárás évszázados hagyományaiból?  Mi éledt újjá mindebből 1989 után?

Láthatjuk a sokszoros létszámú tömeget és a kiterjedt vonzáskört, az átalakult térhasználatot, a zarándokturizmust, a médiaeseményt, és mellettük a mély vallási tapasztalatokat is.

Miért mondjuk Csíksomlyót nemzeti kegyhelynek?

A könyv szerves folytatása a szerző 2009-ben megjelent monográfiájának a pünkösdi búcsújárás régmúltjáról. A cél ezúttal a kommunista egyházüldözés és a rendszerváltást követő évtizedek teljességre törekvő elemző bemutatása volt. Ennek alapját a szerző 1985 és 2010 között végzett néprajzi-antropológiai kutatásai adják.

A könyv jelen kiadása egy kivételesen gazdag, jól adatolt korabeli fényképanyagot is tartalmaz – amelynek túlnyomó többségét a szerző készítette –, végül pedig egykorú forrásszövegeket, személy- és földrajzinév-mutatót forgathatunk.

Kép

A könyv borítója

Mohay Tamás (1959) az ELTE BTK Néprajzi Intézetének egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett néprajzkutató. Írásaiban a paraszti gazdálkodással és társadalommal, Erdély és az Alföld néprajzával, élettörténetekkel, forrásszövegekkel, a népi vallásossággal foglalkozik. Számos tanulmánya és népszerűsítő írása jelent meg Csíksomlyóról.

„Mohay Tamás fő célja egy összefoglaló, komplex monográfia elkészítése volt, melyet nemcsak a szűken vett népi vallásosság kereteiben akart megírni, amely a hagyományos székelyföldi, gyimesi és moldvai résztvevők felé fordítja a fókuszt, hanem összetettebb szándékkal: a népi valláson kívül eső területeket is bevonva. A remek stílusban, a művelt nagyközönség számára is közérthetően megírt könyv fő erénye – az új tudományos eredmények mellett – a páratlanul gazdag ismeretanyag: valóban megismerhetjük belőle Csíksomlyó történetét, és részesévé lehetünk egyfajta kutatói búcsúsélménynek."
Pócs Éva

A kötet megrendelhető itt.  

Bemutató

2023. május 30. (kedd) – Néprajzi Múzeum

Dedikálások a 94. Ünnepi Könyvhéten:

2023. június 8. (csütörtök), 17.00 – 11-es pavilon, Vigadó tér – Duna-korzó
2023. június 10. (szombat), 14.00 – 11-es pavilon, Vigadó tér – Duna-korzó

Bél Mátyás 1684-ben tót és magyar gyökerű családban született, a lutheránus falusi mészáros, Matej Bel és a Veszprémből származó magyar Cseszneky Erzsébet fiaként a felső-magyarországi, zömében szlovákok lakta Ocsován. Fiatalkorától a Felvidéken gyakori hármas, szlovák, magyar és német identitása is volt, vagy ahogy ő mondta: nyelve szláv, nemzetisége magyar, kultúrája német. Iskoláit Losoncon, Besztercebányán és Pozsonyban végezte, utóbbiban kötelezte el magát az idehaza akkoriban terjedő puritán eszmék mellett. Ezt követően rövid időt Veszprémben és Pápán töltött, majd egyházi támogatással a pietizmus fellegvárának számító Halléba ment, ahol egyetemi stúdiumai mellett házitanítói állást vállalt ottani mestere, a neves pietista teológus, August Hermann Francke gyermekei mellett. 1708-as hazatérése után Besztercebányán lett tanár. A Rákóczi-szabadságharc idején rokonszenvezett a nemzetiségi és felekezeti ügyekben is toleráns fejedelemmel, ami miatt a császáriak csaknem falhoz állították. 1714-ben Pozsonyban a helyi lutheránus líceum rektora lett, a pietista pedagógia elveinek egyik első hazai érvényesítője. Életének későbbi szakasza nem bővelkedett látványos eseményekben: a líceum vezetése mellett 1719-től Pozsony városi lelkészi állását is betöltötte, rendszeresen szolgált a szószéken. 1710-ben megnősült, nyolc gyermeket neveltek, egyik fia történészként Lipcse egyetemének professzora és a szász fejedelem tanácsadója lett, és két másik fia is tudományos pályát futott be Ausztriában.

Nyelveken átívelve

Bél teológusi munkásságát pietista szemlélete hatotta át. Ennek jegyében adta ki a jeles teológus, Johannes Arndt munkáinak fordítását, rendezte sajtó alá Kempis Tamás lelkiségi művének, a 15. századból származó Krisztus követésének javított változatát. 1717-ben megjelentette az Újszövetség javított magyar kiadását, öt évvel később pedig a felvidéki tót közösség által is használt cseh nyelvű Králici Bibliát. Ezen túl is szívügye volt a Felvidéken együtt élő három nyelv és kultúra, a magyar, a német és a tót együttes szolgálata. Ennek a szellemében adott ki latinul írt német nyelvtant magyarok, magyar nyelvtant német nyelven a német diákok számára, 1746-ban pedig egy általa kiadott szlovák–cseh nyelvtanhoz írt előszót. Mivel az ország elszigeteltségének fő okát nyelvi korlátokban vélte felfedezni, hozzálátott egy magyar nyelv- és irodalomtörténeti szintézishez latin nyelven, ez a műve azonban töredékben maradt, csak az első része jelent meg.

A nyelvet a kor tudományos divatjának megfelelve, a héber leszármazottjának tekintette, de nem zárkózott el a magyarság hun–szkíta eredetének elfogadásától sem, a régi magyar–székely rovásírásról külön munkát is közreadott.

A történelem vakoskodik a földrajz fénye nélkül

Hazánknak Európában való jobb megismertetését szolgálta legnagyobb vállalkozása. Egy történeti, földrajzi, természetrajzi, néprajzi és politikai ismereteket egyaránt összefoglaló, vallási, felekezeti viszonyokat is áttekintő országleírás. A Notitia Hungariae antiquae et novae, A régi és az új Magyarország ismertetése címmel tervezte elkészíteni a kortárs német államismereti irodalom mintájára. Ennek első része, a Prodromus, amelyhez számos munkatárs közreműködését is megnyerte, támadások céltáblájává vált, és az akadékoskodó cenzorok kellemetlenkedéseivel is szembe kellett néznie. Még kémkedéssel is megvádolták, csak a tudományokat felekezeti előítéletek nélkül pártoló Batthyány József kalocsai érsek segítségével sikerült tisztáznia magát. Végül a munka első része 1735 és 1742 között jelent meg Pálffy Miklós nádor és az uralkodó anyagi támogatásával négy vaskos kötetben.

A nyugati Felvidék vármegyéinek sokoldalú leírását adta, közel háromezer oldalnyi terjedelemben, a történeti és topográfiai leírást néprajzi, népismereti anyaggal kiegészítve, Mikoviny Sámuel térképeivel illusztrálva.

„A dolog úgy áll az egész történelemmel, hogy a földrajz és a kronológia fénye nélkül vak vagy legalábbis vakoskodik” – vallotta, ezért szerinte a hiteles, hazánkat a világgal megismertetni hivatott országismeretnek mindezekre oda kell figyelnie. A további részek, mintegy tízezer oldalnyi kézirat, dacára annak, hogy Bél rengeteget dolgozott, utazott, temérdek anyagot gyűjtött, kéziratban maradtak. Ennek a vállalkozásának mintegy melléktermékeként fogott hozzá Adparatus ad historiam Hungariae címet viselő forráskiadvány sorozatának sajtó alá rendezéséhez. Ennek bevezetőjében fogalmazta meg tudósi hitvallását is: „valójában a tudomány az, amire alig lehet túl sokat költeni, főként ha valamelyest a haza dicsőségét és ékességét szolgáljuk vele. Szűkkeblűségre vall ugyanis idegen és nemes gondolkodók költségét hánytorgatni föl a múzsáknak, vagy hasznot húzni a velük való foglalkozásból.” A három részre tervezett, félbehagyott sorozatban a magyar történelem korábbi, nagyobb terjedelmű forrásműveit adta közre, olyan munkákat, mint Oláh Miklós művei, a Hungaria és az Athila. Ezután bekapcsolódott tanítványa, az osztrák Johann Georg Schwandtner vállalkozásába, aki történelmünk legfontosabb elbeszélő forrásait három kötetben adta közre. Bél készített kommentárokat és tudományos apparátust ehhez, közötte Anonymus itt először kinyomtatott Gestájához.

Kép

Jobbra: A Hungariae Antiquae et Novae Prodomus első oldala

Tudomány és pedagógia

Bél mint tanár, a korszak legkorszerűbb, a korai felvilágosodás és a pietizmus által vallott pedagógiai elveit alkalmazta, nagy súlyt helyezett a tantervek és tanmenetek aprólékos kidolgozására, a történelmi, a klasszikus és modern nyelvi képzésre. A pozsonyi líceumot nemzetközi rangú intézménnyé fejlesztette, égisze alatt egy rövid ideig megjelenő, Nova Posoniensia címet viselő hírlapot is kiadott. Szerteágazó tevékenységével, műveivel, kiterjedt levelezésével az őt érő számos bírálat dacára Bél Mátyás a barokk kori tudományok sokoldalú művelőjeként komoly elismerést szerzett itthon és külhonban, több akadémia és tudós társaság – a londoni, a berlini, a jénai – is a tagjai közé választotta, egyik alapítója volt az Olmützben megalakult első osztrák tudományos társaságnak. Életművét a magyar és a szlovák tudomány és kultúra is a sajátjának tekinti, 1749-ben halt meg a koronázó városban, Pozsonyban. Mindkét nemzet tisztelettel emlékezik rá, egyebek között szülőfalujában kis múzeum és köztéri szobor idézi alakját, nevét viseli egyik egykori iskolájának, Besztercebányának egyeteme. Kéziratos hagyatéka zömét, amelyből az utóbbi évtizedekben is készültek kiadások, az esztergomi káptalani levéltár és az Országos Széchenyi Könyvtár őrzi. 

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

– Hogy érinti a gyerekeket, hogy az édesanyjuk mosolya egy ideje egy egész országé?

– Elsősorban anya vagyok, immár 19 éve, azóta van olyan mosoly, ami csak az övék. A gyerekeink különbséget tudnak tenni a nyilvánosság felé irányuló munkám és „anyu” között. Azt is gondolják, hogy jut a mosolyomból bőven másoknak is, ettől nekik nem marad kevesebb. Nyilván májustól az egész családnak változott az élete.

– Észrevehető egy államfő működésében, hogy édesanya?

– Az, hogy édesanya vagyok, a létemnek, az identitásomnak az egyik legfontosabb része. Akinek van gyereke, az tudja, legyen szó akár édesanyáról, akár édesapáról, hogy ténylegesen megváltozik az életünk onnantól, hogy egy másik életért is felelősek leszünk. Gyökeresen alakítja át a gondolkodásunkat. Bármiről legyen szó, a szemem előtt van, hogy a gyerekeink és az ő gyerekeik abban a világban fognak felnőni, amit mi hátrahagyunk, így muszáj, hogy hosszú távú felelősséget vállaljunk a döntéseinkért. Ha ehhez hit is társul – hitvalló református keresztény ember vagyok –, akkor ez is abba az irányba mutat, hogy a perspektívánkat igyekezzünk az örökkévalósággal mérni. Ez persze nehéz a mindennapi döntéseknél, de semmiképpen sem elégedhetünk meg a pillanatnyi érdekekkel.

– Azért – bár az államfők és a politikusok nagy része édesapa, ritkábban édesanya – vannak háborúk, vannak olyan tragikus események, amelyek a politikusok döntéseiből következnek. Hol veszítik el ezt a mércét?

– Jó kérdés. Talán arról van szó, hogy – ha elméletben tudjuk is – a gyakorlatba nehezebb átültetni ezt a gondolkodást. Volt, hogy egy diplomáciai tárgyalást azzal kezdtem, hogy arra kértem a partnereimet, hogy a beszélgetés előtt imádkozzunk együtt, tudván, ők is keresztény emberek. Mindenki a saját anyanyelvén elmondta a Miatyánkot, és onnantól teljesen más volt a tárgyalás hangulata. Sokszor nem is a döntések következménye, hanem a döntések hiányának a következménye az, ami kárt okoz, a bátorság hiánya, a belesodródás. Könnyű megítélni, amit teszünk, de sokkal nehezebb észrevenni, mit nem teszünk. Háború van a szomszédunkban. Mindenki fél, hogy ez a háború kiterjed, akár Magyarországra is, ne adj’ isten, egy világháború előtt állunk. Ezért is kell észnél lenni a világ vezetőinek, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek nem vezethetnek el idáig. Hiszen a kérdés nem úgy merül fel, hogy „az Ön országa akar-e háborúzni?”, hanem egyszerre ott találhatják magukat egy háborús helyzetben azok, akik nem bölcsek eléggé.

– Amikor elvállalta a köztársasági elnöki tisztséget, nem volt ilyen feszült a nemzetközi helyzet. Elfogadta volna, ha tudja, hogy idáig fajulnak a konfliktusok?

– Gondolkodtam ezen, és arra jutottam, hogy igen. Ebben a nehéz helyzetben – mint amilyenben most vagyunk – a háború, és annak gazdasági következményei, a növekvő árak és ezeknek a családokra gyakorolt hatásai miatt az elbizonytalanodás, a reményvesztettség, a félelem sokak életében jelen van. Ebben a helyzetben segíthet a bátorítás, a béketeremtő képesség, az egymásra való odafigyelés, az egymás felé való fordulás, amely talán egy nőnek inkább sajátja.

– Ezzel kapcsolatban mik egy háromgyerekes anya szuperképességei, ha történetesen köztársasági elnök is?

– A házasság és a családos élet megtanított, hogyan lehet a különböző érdekeket összehangolni, hogy mennyire sokat számít az, hogy tényleg meghallgatjuk a másikat, hogy legitim módon lehet mindenkinek saját problémája, hogy bele kell hogy férjen az is, hogy valakinek rossz napja van vagy elégedetlen, és ennek akár hangot is ad. Segít a tapasztalat, hogy hogyan találjuk meg a mindannyiunk számára elfogadhatóan jó megoldásokat egy-egy hétköznapi helyzetben. Ez minden családban napi feladat, legyen szó arról, hogy mivel töltsük a szabadidőnket, a hétvégét, hogyan használjuk a szűkös erőforrásainkat, legyen az anyagi, időbeli, természetbeli vagy odafigyelésbeli. Azt is megérti az ember, hogy milyen meghatározó, hogy nekem jó kedvem van-e, hogy képes vagyok-e még energiát, erőt adni a többieknek, tudok-e segíteni a meghallgatás után a kiutat megtalálni.

Azt is megtanultam, hogy az élet nem fekete-fehér és semmiképp sem rózsaszín. Ezeket a tapasztalatokat hasznosítani tudja az ember akkor is, ha egy egészen nagy családról, a nemzetről van szó.

– Mennyire megy Önnek könnyen a feladatok elengedése? Például az anyaszerephez kapcsolódó elvárások, miszerint az anya mindent összefog, mindent átlát?

– Viszonylag nehezen fogadom el, hogy nem tudok mindent kézben tartani –, bár igyekszem. A férjemmel közösnek tekintjük a feladatokat. Volt az életünknek olyan időszaka, amikor István munkájának köszönhetően Németországban éltünk. Akkor én három egészen pici gyerekkel voltam egyedül otthon, ő meg 40 kilométerre járt be naponta dolgozni. Akkor elég sok mindent önállóan kellett megoldanom. Az életünk szakaszai dinamikusan változnak, a kezdetektől fogva együtt tervezzük és valósítjuk meg az álmainkat. Hol az ő feladatai kerülnek inkább előtérbe, hol az enyémek, hol valamelyik gyereké. Ettől is izgalmas. A férjemre, Istvánra abszolút számíthatok, és most már a gyerekek sem kicsik.

Kép

Fotó: Emmer László

– Mennyire egyszerű a hivatalos és családi programok szinkronizálása?

– Nem akarom úgy beállítani, mintha ez tökéletesen működne. Ha itt lennének a gyerekeink, biztosan elmondanák kritikai észrevételeiket, de igyekszem, ahogy a legtöbb dolgozó anya meg apa igyekszik. Azon vagyok, hogy ahol igazán fontos, ott jelen legyek. A logisztikai feladatokban sosem tartottam magamat nélkülözhetetlennek, így abban korábban is vettünk igénybe segítséget. Erre azért is volt szükség, mert a férjemmel mindketten vidékiek vagyunk, a nagyszülők közelségét nélkülöznünk kellett, akkor is, amikor kicsik voltak a gyerekek. Az fontos számomra, hogy a meghatározó pillanatokban jelen legyek. Ilyen volt az a hat év, amit otthon töltöttem velük, de ilyen volt például az is, amikor a legnagyobb gyerekünk, Ádám érettségije alatt néhány másik szülővel az iskolai büfében segíthettünk. Így ott lehettem, amikor a fiunk belépett az érettségizőhelyiségbe, és vártam őt akkor is, amikor kilépett onnan. Ezt a pillanatot nem lehet megismételni, én pedig nem akartam elmulasztani. Ugyanígy ott akartam lenni az első éveik történéseiben. Óriási ajándék, hogy hosszan otthon lehettem velük. Amikor az egyiküknél egy komolyabb betegséget diagnosztizáltak, azonnal be kellett fektetni a kórházba, és egy hetet ott kellett vele tölteni – nem volt kérdés, hogy azt a hét napot együtt töltjük a klinikán. Ugyanakkor volt már többször olyan, hogy egy születésnapot nem a napján ünnepeltünk, vagy nem voltam ott, amikor kellett volna.

– Az anyaság nemcsak a szép emlékekből és igazi jelenlétekből épül fel, hanem mulasztásainkból és lelkiismeret-furdalásainkból is. Van olyan, amit mégis másképp csinálna?

– A gyerekkel együtt a lelkiismeret-furdalás is megszületik. Szerintem ez megúszhatatlan. Számtalan olyan helyzetet mondhatnék, amit tényleg nagyon sajnálok. A férjemmel együtt arra törekedtünk, hogy felelőtlen ígéreteket ne tegyünk a gyerekeknek. Egészen pici koruktól mindig azt mondtuk nekik, hogy igyekszünk, mindent megteszünk, próbálunk ott lenni. Ha nem sikerült, akkor csalódottak voltak ugyan, de nem érezték azt, hogy becsaptuk őket. Van, hogy nem figyelek rájuk eléggé, néha elfelejtem, amit mondtak már, a tanulásban talán a kelleténél is nagyobb önállóságot hagyunk nekik. De ha rájuk nézek, azt érzem: rendben vannak. Remek gyerekek. A kapcsolatunk pedig szoros, mély, őszinte.

– Mennyire szabad az időbeosztása? Az ember azt hinné, hogy államfőként kevésbé, mint korábban.

– Sok feladat van, mégis inkább tudok magam gazdálkodni az időmmel. Lényegesen nagyobb a szabadságom, mint annak, aki mondjuk három műszakban dolgozik. Ilyen értelemben is szerencsés vagyok. Köztársasági elnökként azok az ünnepek, amelyek másnak a hosszú hétvégét, a szabadnapokat vagy a pihenést jelentik, nekem valamilyen hivatalos elfoglaltsággal járnak, sokszor dolgozom este vagy hétvégén is, de szeretem a munkám, és a család is jól tud alkalmazkodni.

– Nemzetközi színtéren kap visszajelzést arra, hogy nőként tölti be a köztársasági elnöki tisztségét, ráadásul ilyen fiatalon?

–Kevesen vagyunk női államfők a világon, jelenleg tizenhatan, ezért ez már önmagában feltűnik. Az életkorom is valóban a fiatalabbak közé sorol, ami nem érdem, csak érdekesség.

Hátrányom ebből eddig nem származott, inkább előnyt jelentett, mert ránk, nőkre, ebben a férfiak által dominált világban jobban emlékeznek, könnyebben nyomot hagyunk. Erre már lehet építeni.

A nehézség inkább az, hogy ettől én még háziasszony, édesanya vagyok, akinek ugyanúgy össze kell fognia a családi teendőket, számontartani a szülinapokat a tágabb családban, vagy kitalálni azt, hogy kinek mit ajándékozzunk, oda kell figyelni azokra, akiknek segítségre van szükségük. A nagy családi összejöveteleket is nálunk szoktuk tartani.

– Ez hány főt jelent?

– Olyan 30-40 körül, és ezeket az alkalmakat rajongásig szeretem. A kiterjedt családban lévő gyerekeknek is jó megélni, hogy ilyen sokan összetartozunk, gondolunk egymásra, felköszöntjük a születésnaposokat, számontartjuk a másikat. Jó, hogy ismerik a távolabbi rokonaikat is.

Kép

Fotó: Emmer László

– Azt mondta, hogy egy nő már a megjelenésével is nagyobb nyomot hagy a nemzetközi vezetői találkozókon. Egy nőnél talán sokkal nagyobb tere is van, hogy a megjelenésével is felhívja magára a figyelmet, ugyanakkor az elvárások is nagyobbak a külsejével kapcsolatban. A mai napja például már egy zászló félárbócra engedéssel indult, folytatódott a fotózással, az interjúval, amelyeket werkfotózás is dokumentált, aztán egy hivatalos esemény következett, majd egy nagy esti koncert, ezek mind sajtónyilvánosak, köztük átöltözés, smink és hajigazítás.

– Bevallom, ez nem a legkedvesebb része a munkámnak, főleg azért, mert valóban időigényes, de úgy érzem, hogy elengedhetetlen. A rendezett külső bizonyos értelemben a belépő. A többi onnan kezdődik. Egy ország képviseletében jelenek meg, akárhova is megyek. Ez felelősség. Aki nőként készülődött már, tudja, hogy ez időt és energiát kíván. Van benne segítségem, és kialakult már egy rutin. Azt a jogot azonban nem szeretném elveszíteni, hogy én is hétköznapi öltözékben is lehessek, például ha kutyát sétáltatok a Normafánál, akkor felvehessek egy farmert, és belebújhassak egy kényelmes pulóverbe.

– Ezt ki kell harcolni?

– Harcolni nem kell senkivel, csak el kell hinni, hogy ez belefér. És igyekszem is ezt a „hétköznapiságot” megőrizni az életemben, mert így működik a családunk. Talán ez azoknak is jó visszajelzés, akik összefutnak velünk séta közben, és látják, hogy a köztársasági elnök ugyanúgy túrázik a családjával, mint ők, vagy éppen boltba megy, hiszen ő is csak ember.

– Mi tartozik ebből a social médiára? A fontos ügyeket látjuk az oldalain, a látássérülttel való futást, a kéktúrázást. Magánemberkét vagy köztársasági elnökként fontos a közösségi média? Például az említett érettségi büfében készült Facebook-poszt?

– Nem készült. Magánemberként nem is használtam a közösségi médiát, csak a közéleti munkám kezdetekor indítottam el. Bizonyára lehetne enélkül is dolgoznom, hiszen Magyarországon én vagyok az első olyan köztársasági elnök, aki jelen van a közösségi médiában: a Facebookon, az Instagramon és a Twitteren. Aki közelről ismer, az tudja igazán, hogy viszonylag nagy fordulatszámon élő ember vagyok, keveset alszom, sok mindent csinálok. Ennek töredékét sem osztom meg a nyilvánossággal, csak azt, ami egyfelől szorosan kapcsolódik a munkámhoz, másfelől amiről úgy érzem, hogy tartozom az embereknek azzal, hogy beszámoljak róla. Persze, akad néhány kötetlenebb tartalom, amely valamelyest bepillantást enged az életembe, mert úgy gondolom, hogy azok, akik a közösségi médiában követnek, azt is elvárják, hogy picit közelebb kerülhessenek hozzám. Az Ön által felsorolt ügyek nemcsak köztársasági elnökként találtak meg, hiszen – bár kevesen tudják rólam – már tíz éve is futottam kerekesszékes, látássérült futóval. Ez elsősorban nem arról szól, hogy le tudok futni akár 42 kilométert is, hiszen ez önmagában nem érdekes. Viszont, ha föl tudom használni a rám irányuló figyelmet, hogy a reflektorfényt oda irányítsam, ahova kevesebb érdeklődés jut, akkor érdemes. Hátha elgondolkodnak az emberek azon, hogyan is tud valaki vakon futni. Próbálja ki bárki, hogy milyen érzés, ha futás közben becsukja a szemét. Látóként elképzelhetetlen, hogy a nem látók részéről milyen bizalom kell ahhoz, hogy így részt vegyenek egy utcai futóversenyen, rábízva magukat a másikra.

– Emlékszik hasonló élményre? Hogy valakire ilyen bizalommal rá mert hagyatkozni?

– Akiben megbízom, arra teljes egészében rá tudom bízni magam. Például a férjemre. Egyszer részt vettünk egy játékban, ami pont arról szólt, hogyan tudunk egymással együttműködni. Szinte már az volt a probléma, hogy túlságosan is ráhagyatkoztam. Tudtam, hogy biztos nem akar nekem rosszat, így teljesen át tudtam adni neki magamat. Ezért a bizalomért azonban meg kell harcolni.

– A munkájában mennyire nehéz az óvatosság és bizalom közti egyensúly megtalálása?

– Szükséges, hogy átengedjek bizonyos feladatokat a kollégáimnak, és higgyek benne, hogy jól végzik a dolgukat azok, akiket ezzel megbíztam. Erre minden okom meg is van, mert remek csapattal dolgozom a Sándor-palotában, egészen kiváló emberekkel, szakmailag is, emberileg is. A közéletben meg úgy általában, szükség van egy adag bizalmatlanságra is, vagy legalábbis éberségre. Egy ország vezetőjeként nem szabad a bizalmat alaptalanul megadni, vagy naivnak lenni.

– A köztársasági elnöki feladatok közül melyiket szereti a legjobban?

– Élvezem a munkám. Szeretem azt, hogy izgalmas és értékes emberekkel tudok találkozni.

Felfedezhetem ennek az országnak a kincseit, minden értelemben, legyenek ezek a természeti vagy egyéb erőforrások, de leginkább a közöttünk élő emberek.

Ennek a gazdagságnak a folyamatos felismerése olyan motivációt jelent a mindennapokban, hogy már alig várom a következő napot az új találkozásokkal.

– Az Edith Eva Egerrel való találkozását nézve én is megilletődtem.

– Lehetőség és felelősség, hogy beléphettem egy olyan holokauszt-túlélő író otthonába, mint ő, beszélgethettem vele, és ezt az élményt eljuttathattam sokakhoz. Hasonlóan éreztem, amikor a mosonmagyaróvári sortűz áldozataira emlékeztünk október 26-án, és volt szerencsém Ági nénivel, a sortűz egyik túlélőjével hosszabban beszélgetni. Szemtanúja volt annak is, ahogy egy méterre tőle a bátyját agyonlőtték, miközben őt is találat érte. Ezt a történetet tíz-húsz év múlva már nem biztos, hogy meg tudjuk hallgatni. Pedig a Gulag vagy az ’56-os forradalom és szabadságharc áldozatainak történetei sokat segíthetnek a mai tízen-, huszonéves korosztálynak, hogy megismerjék a történelmünket. Ugyanígy fontos, hogy figyeljünk azokra, akik ma nehezebb körülmények között élnek, legyen szó a cigányságról, vagy azokról, akik beteg gyereket nevelnek, ők maguk sérültek vagy éppen anyagi nélkülözésben élnek. Nemcsak az a fontos, hogy rájuk irányítsam mások figyelmét, hanem a személyes odafordulásom is. Ezek a találkozások nekem is sokat adnak, feltöltenek. Magyarország minden megyéjébe elmegyek, hogy minél többen megtapasztalják a fővárostól távolabb is, hogy az ő elnökük is vagyok. Ez nem egy budapesti történet.

– Hirtelen belecsöppenni idegen életekbe, abban pedig maximális odafigyeléssel jelen lenni nem könnyű.

– Szerencsés adottságom az odafigyelés képessége. Ezekből a találkozásokból lehet táplálkozni, építkezni is. Hiszek benne, hogy gyógyító tud lenni a jelenlét és az odafigyelés. Sok szeretetet kapok vissza, ez inkább erőforrás, mintsem valami teher, ami leszívja az energiáimat. Ez olyan, mint amikor azt kérdezik tőlem, hogy lehet három gyerek nevelése mellett betölteni egy ilyen tisztséget, én meg magamban azt kérdezem, hogy hogyan lehetne nélkülük. Az tényleg nehéz lehet, amikor az embernek nincs hol töltekeznie.

A korábbi kérdéséhez kapcsolódva: a munkám jelentős része a nemzetközi diplomácia területén zajlik. Ezek a feladatok komoly kihívást jelentenek. Azért dolgozom, hogy Magyarországról minél reálisabb képet kapjanak a külföldi partnereink. A találkozásokat az ország és a magyarok javára igyekszem fordítani. A nemzetközi tárgyalásaim kapcsán kifejezetten foglalkoztat, hogy egy nehéz viszonyban hogyan tudom megfejteni a partnert, akivel le fogok ülni, hogyan tudok közelebb jutni hozzá. Végső soron itt is emberi kapcsolatokról van szó.

– Hogy lehet erre felkészülni? Mint amikor a meccs előtt a csapat végignézi a következő ellenfél lejátszott mérkőzéseit?

– Bizonyos értelemben mondhatjuk, hogy igen, de itt nem legyőzni kell a másikat. Együttműködnünk kell egymással, ami legalább olyan nehéz, mint győzelemre játszani. Olyan, mint egy társasjáték.

– Egy kooperatív társasjáték?

– Igen, aki játszott már olyat, amikor együtt kell megnyerni valamit, úgy, hogy közben vannak egyéni érdekek is, és ezeket nem szabad szem elől téveszteni, az tudja. Úgy kell tárgyalnom, hogy soha ne felejtsem el, mi a magyar emberek érdeke. Közben van egy olyan hosszú távú érdek is, ami arról szól, hogy találjuk meg ezen belül azt a megoldást, amelyik a tágabb közösségnek az érdekeit is szolgálja. Amikor külföldre megyek, elnökökkel, miniszterelnökökkel találkozom. Minden alkalom egy lehetőség. Ha megtaláljuk a kulcsot egymáshoz, képesek vagyunk megérteni a másik ország sajátos helyzetét, akkor sokkal több empátiával fogadjuk egymás döntéseit, és bizonyos kérdésekre jobb megoldásokat tudunk találni. Különösen igaz ez azokban az országokban, ahol jelentős számú magyar kisebbség él. A román elnökkel például tíz éve nem volt hivatalos találkozója magyar elnöknek. Én jártam hivatalosan Romániában, és én is meghívtam a román partneremet Magyarországra, mert úgy gondolom, hogy elemi érdeke a magyar embereknek, hogy a két államfő képes legyen egymással értelmesen beszélni. És ez ugyanígy igaz kell legyen Szlovákiával, Szerbiával, minden környező országgal. Nyilván a legnehezebb most Ukrajna, komoly feladat számunkra, hogy megtaláljuk egymáshoz az utat. Tavaly november végén elutaztam Kijevbe, majd a kárpátaljai magyarok között töltöttem advent első vasárnapját. Azért fogadtam el az ukrán elnök meghívását, mert az az érdekünk, hogy békében éljünk egymással. Az út hosszú és göröngyös, de nem szabad lelépni róla.

– Ezeken a beszélgetéseken egy fél mondatnak is nagy a tétje.

– Nagyon észnél kell lenni, az biztos.

A rövid választ sokatmondó mosoly kíséri. 

Az interjú eredetileg a Képmás magazin 2023/01-es számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Hogyan indult a Nobila Casa története?

A cég története az 1990-es évek elején egy kisautónyi használt ruhával indult. A szüleim ugyanis használt ruhákkal foglalkoztak, és egy varrodában javították a sérült darabokat. A ruhák közt voltak anyagvégek, méteráru, amiből aztán lakástextíliát, például párnákat, asztalterítőket, kötényeket kezdtek készíteni. Erdélyben akkor még léteztek a régi anyagszövő gyárak, ahonnan főleg külföldi exportra gyártott, szebbnél szebb szatén, krepp és pamut anyagokat lehetett beszerezni. Az ezekből készített gyönyörű kötények, kesztyűk, asztalterítők, székpárnák, ágyneműk és egyéb textíliák kelendő áruvá váltak, és a vásárlói igények rövid időn belül a készlet további bővítését tették szükségessé. Így az első üzlet megalakulásakor, 1999-ben már tányérok, poharak, dekorációs termékek és más ajándékötletek is szerepeltek a kínálatban. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Nobila Casa kis családi vállalkozásból Románia vezető lakberendezési üzletlánca lett.

Huszonöt éve Kolozsváron nyílt az első üzletünk, azóta az ország tizennégy nagyvárosában jelen vagyunk összesen tizennyolc üzlettel.

Igyekszünk rugalmasan reagálni a vásárlói igényekre. Háztartási textíliákkal indítottunk, aztán évről évre bővült a repertoár tálalóeszközökkel, konyhai kellékekkel, étkészletekkel és mindenféle kiegészítővel, mert azt láttuk, igény van rájuk. Kezdetektől fogva igyekeztünk egyedi kollekcióval és széles körű termékkínálattal meglepni vásárlóinkat. Választékunkban megtalálhatók a nemzetközi szinten is ismert és elismert márkák, ugyanakkor a helyi gyártók termékei is: például a gyulafehérvári porcelángyártónál készült tányérok, a segesvári acélgyárból származó zománcozott acéltermékek vagy a kézzel készített székelyföldi csokoládé. Újra trend – és ennek mi nagyon örülünk –, hogy egyre többen választják a helyi termékeket a messziről, például a távolkeletről származó árukkal szemben.

Melyek 2023 fő lakberendezési trendjei? Milyen az irányadó stílus, mik a domináns színek?

Színek tekintetében általánosan elmondható, hogy ami a ruházatban megjelenik, az a trend a lakberendezésben is. 2023 színpalettája továbbra is a természet színeiből, a pasztell földszínekből, a bézsekből és a zöld különböző árnyalataiból táplálkozik – ezek között is nagy favorit a zsályazöld –, de az örök klasszikusok, a fehér és a fekete is megjelennek az enteriőrben, a használati tárgyakon és a kiegészítőkön.

Ez a természet felé fordulás nem csupán a színválasztásban nyilvánul meg, hanem abban is, hogy egyre többen helyeznek hangsúlyt a környezetbarát, akár újrahasznosított anyagok használatára.

2023-as trend az is, hogy a minták kezdenek eltűnni, függönyben, sötétítőben is az egyszínű anyagok uralkodnak. És jellemző, hogy az esztétika önmagában már nem elegendő, a funkcionalitás egyre hangsúlyosabb. Háttérbe szorultak a túldíszített, barokkos vonalak, és egyre inkább előtérbe kerül a letisztult úgynevezett nordic design.

Ha valaki nem szeretné az egész lakását felújítani, de szeretne egy kis frissességet, új színt vinni az otthonába, mivel érdemes kísérleteznie?

Valljuk, hogy nem kell hatalmas összeget elkölteni ahhoz, hogy életre keltsük a már kicsit megunt, megfáradt enteriőrt. Egy-egy apró változtatás is új színt vihet az életünkbe. Egy díszpárna, egy látványosabb váza, egy különlegesebb lámpa vagy egy hangsúlyosabb kép csodákra képes, és akár a teljes enteriőrt át tudja hangolni, megváltoztatja a helyiség hangulatát. A lakástextíliák, a függönyök és sötétítők lecserélése – bár ez talán kicsit költségesebb – egy-egy helyiségben is teljesen új külsőt, érzetet adhat akár az egész lakásnak.

Mire kell figyelni, amikor enteriőrt frissítünk?

Leginkább arra, hogy három színnél ne vigyünk be többet az enteriőrbe. És az is fontos, hogy ezek a színek ismétlődjenek még legalább két másik felületen, tárgyon. A másik pedig, hogy ha van egy domináns szín, akkor amellé már csak semlegesebb színeket válasszunk. A rendezettség, a harmonikus végeredmény megköveteli azt is, hogy mindig egy fő elem legyen: egy szőnyeg vagy sötétítő, egy színes fal vagy kanapé, és ehhez rendezzük hozzá a helyiség többi részét. Úgy válogassunk dísztárgyakat, hogy azokon visszaköszönjön ennek a fő elemnek a színe, stílusa, valahogy kapcsolódjon hozzá.

Kép

Fotó: Nobila Casa

Továbbra is divat a stílusok keverése?

Igen, a stílusokat lehet, sőt szerintem kell is keverni.

Ami nagyon fontos: egy lakás akkor válhat otthonná, ha vannak benne számunkra kedves tárgyak, amelyekhez személyes élmények kötnek bennünket.

Egy kellemes emléket idéző dekoratív elem a ház bármelyik zugába képes barátságos hangulatot csempészni. Lehet ez egy kis szobor, egy kedvenc festmény vagy a nagymamától örökölt csipketerítő, ezek azok az tárgyak, amelyek életet lehelnek egy lakásba és élhetővé teszik azt. Ezek nélkül a lakás lehet szép és letisztult, de nem lesz igazán a miénk, nem lesz otthonhangulata.

Persze fontos, hogy megtaláljuk a helyes arányt, mert az sem jó, ha túlzsúfoljuk az otthonunkat, és a lakásunk leginkább egy múzeumra kezd hasonlítani. Minden tárgynak meg kell találni a helyét, ahol fókuszban lehet, ahol a szépsége leginkább érvényre juthat, és ha ránézünk, akkor jóleső érzés fog el minket. Ezeket az apró, akár különböző stílusú tárgyakat – lámpát, festményt, régi fotókat, kiegészítőket – olykor áttehetjük máshová, figyeljük csak meg, mennyire meg tudja változtatni az egész helyiség hangulatát! Merjünk játszani, mert ettől fogjuk igazán sajátunknak érezni az otthonunkat! Persze egyéni stílus kérdése, hogy szeretjük-e a kicsit zsúfoltabb, eklektikus tereket, vagy inkább a letisztultabb enteriőrben érezzük otthon magunkat. De én mindenképp arra bátorítanék mindenkit, hogy legyen bátor, kísérletezzen!

Hogyan alakította át otthonunkkal szembeni igényeinket a Covid-járvány és a „Maradj otthon!” mozgalom? Tetten érhető volt valamiféle változás az emberek lakberendezési szokásaiban?

Az mindenképp, hogy megnőtt az igény a lakberendezési tárgyak iránt. Nagyon sokan lecserélték például a függönyeiket, és a sütő-főző eszközök is hihetetlenül népszerűek, kelendők lettek, köszönhetően annak, hogy mindenki többet serénykedett a konyhában, mint a Covid előtt. Azzal, hogy az életterünk tulajdonképp az otthonunkra szűkült be, annak több funkciót is el kellett látnia: munkánk, kikapcsolódásunk és hobbijaink színterévé is vált. Ennek megfelelően többfunkcióssá kellett átalakítani a tereket. A járványhelyzet segített ráébrednünk, milyen fontos külön helyet fenntartanunk egyes aktivitásainknak. A home office miatt fontos lett, hogy a munkánknak otthon is ideális, elkülönített teret biztosítsunk.

Megfigyelhető volt az a tendencia is, hogy olyan körülményeket próbáltunk teremteni a lakásunkban, amelyek segítették a relaxálást, mégis stimulálták az érzékeinket, és csökkentették a bezártságérzetet.

Utóbbi hatására kerültek be otthonainkba szobanövények és olyan kiegészítők, amelyekkel úgy érezhettük, a természet energiáit vittük be a lakásunkba. Mivel nagyon sok időt töltöttünk a négy fal között, otthonunk hiányosságai is jobban feltűntek. Ami addig nem zavart, mert csak a munkából hazaesve találkoztunk vele, az a folyamatos otthonlét idején nagyon bosszantóvá tudott válni. Így tendencia volt, hogy sokan festettek át falakat, bútorokat, és növényeket, új kiegészítőket vittek be az otthonukba, hogy színesítsék azt.

Párizs–Isztambul három nap alatt

Az 1880-as évek elejére bővült a kelet-európai vasúthálózat, így a korábban Párizst és Bécset összekötő gyorsvonatok már Budapesten át Bukarestig közlekedtek. Ekkor pattant ki Georges Nagelmackers belga bankár fejéből az ötlet, hogy egy egész Európát átszelő vonatot indítson, amely a mesés Kelet felé, egészen Isztambulig repítené utasait. Az általa alapított Nemzetközi Vasúti Hálókocsi Társaság (CIWL) amerikai mintára készült forgóvázas kocsikat szerzett be, az étkező- és hálókocsikat egy luxusszálloda mintájára minden kényelmet kielégítő berendezéssel látta el. A társaságba pedig sikerült megszereznie főrészvényesnek a belga királyt.

Kép

Georges Nagelmackers – Forrás: Nadar/ Wikipedia

Az Orient expressz luxusvonatnak számított, ezért a „Roi des Trains, Trains des Rois” (vonatok királya, királyok vonata) elnevezéssel illették. Csak első osztályú jegyet lehetett váltani rá, az első utasoknak 457 aranyfrank menetdíjat kellett fizetniük, illetve plusz 20 százalékot, ha a vonal végéig utaztak. A szerelvény öt kocsiból állt, a mozdonyt egy poggyászkocsi, majd két háló-, illetve étkezőkocsi követte, amelyhez egy újabb poggyászkocsit kapcsoltak.

A vonat Párizsból Isztambul felé nagy hírverés közepette indult útnak 1883. június 5-én. Igaz, egy évvel korábban már volt egy rövidebb próbajárat, a „villámvonat" (Train Éclair) Párizs és Bécs között. Az első öt évben a Strasbourg–Stuttgart–München–Bécs–Budapest–Temesvár–Orsova–Bukarest útvonalon haladt – mivel ekkor még nem volt teljes a vasútvonal, ezért hajóra kellett szállni. Két és fél nap utazás után a havasalföldi Gyurgyevóban az utazók hajón keltek át a Dunán a bulgáriai Ruszéba. Innen újabb hétórás vonatozás után Várna következett, ahonnan 15 órás tengeri hajózás után érkeztek meg a végállomásra, Isztambulba.

Az út így összesen 3186 kilométeres volt, 83 óráig és 30 percig (három és fél napig) tartott, beleértve a hajóutat is.

Kezdetben a szerelvény magyar szakaszon 689 kilométert tett meg. Később belépett az 1884-ben épített Budapest–Zimony–Belgrád vasútvonal a maga 359 kilométeres hosszával, innentől kezdve útvonala Budapesten kettévált Belgrád, illetve Bukarest felé. Így összesen 1048 kilométer hosszban közlekedett magyar területen, ez a teljes útvonalnak körülbelül az egyharmada. A luxusvonat a létrejöttét nagymértékben köszönheti a következetes 19. század végi magyar vasútpolitikának, amelyben nagy figyelmet fordítottak a balkáni államokkal való vasúti kapcsolat kialakítására. Magyarország pontosan betartotta a balkáni vasúti csatlakozások kiépítésére a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit, sőt egyik mozgatórugója volt az egyezségek létrejöttének. Miután végig létrejött a közvetlen összeköttetés, a menetidő lerövidült: a vonat a Párizs–Bécs–Budapest–Belgrád–Nis–Szófia–Konstantinápoly (Isztambul) útvonalat 1889-ben 67 óra 35 perc, azaz kevesebb mint három nap alatt tette meg.

Herceg és maharadzsa az utasok között

Fénykornak az első világháborúig tartó időszakot tartják, sok anekdota is kötődik ezekhez az évekhez. Állítólag Ferdinánd bolgár fejedelem, aki nagy vasútbarát volt, többször vezette a mozdonyt a bolgár szakaszon. A Nemzetközi Vasúti Hálókocsi Társaság vezetőinek minden diplomáciai érzéküket be kellett vetniük, hogy az ebből eredő konfliktusokat elkerüljék. A fejedelem végül megelégedett azzal, hogy szalonkocsiját az expresszhez csatolja. II. Friedrich badeni nagyhercegtől Danilo montenegrói hercegig sokan utaztak különkocsin az Orient expresszen.

Egyszer egy indiai maharadzsa hét feleségével külön lefüggönyözött hálókocsit és étkezőkocsit rendelt a társaságtól, amit külön mozdony kapcsolt a vonatra azután, hogy egy félreeső vágányon titokban felszálltak rá.

Egy magyar anekdota
Az Orient expressz magyar vonatkozású anekdotái közül a legismertebb az érsekújvári vasútállomás cigányzenekarának története. Egy gróf ugyanis az állomás restijében a zenéjüket hallgatva lemaradt a később balesetet szenvedett vonatról. A kocsi, amelyikben utazott volna, összezúzódott. Hálából alapítványt hozott létre a cigányzenekar támogatására, ennek fejében viszont arra kötelezte őket, hogy minden gyorsvonatnál, így az Orient expressznél is a zenéjükkel szórakoztassák az utasokat, amíg a vonat vízvételezés miatt állt.

Az első világháború után a járat elkerülte a vesztes országokat, így Magyarországot is: Párizsból a svájci Lausanne-ig, majd az Alpokon át, a Simplon-alagúton keresztül Milánó, Velence, Belgrád és Szófia érintésével lehetett a török fővárosba jutni vele. 1924-től 1939-ig ismét eredeti útvonalán, Budapesten keresztül közlekedett, később a második világháború és a Rákosi-diktatúra idején is elkerült minket. Hivatalosan Isztambulig közlekedett, de Bagdadig és Kairóig is volt csatlakozása. A második világháború után elvesztette luxusjellegét, a szerelvényhez másodosztályú kocsikat is csatoltak. A már említett elöljárókon kívül számos híres ember is az utasai között volt, például a világhírű angol írónő, Agatha Christie, Marlene Dietrich német színész- és énekesnő vagy Václav Havel cseh drámaíró.

Kép

Kép: Pixabay

Az „igazi" Orient expressz 1977-ben közlekedett utoljára, 1977. május 22-én tette meg utolsó útját Párizs és Isztambul között, de 2001-ig még járt Budapestig és Bukarestig. Az útvonal ezután Bécsig rövidült, 2007-től pedig már csak Strasbourg–Bécs között szállított utasokat, végül 2009-ben teljesen eltűnt az európai menetrendekből.

Mi ihlette a világ egyik leghíresebb krimijét?

A szerelvényt nem kerülték el a vonatrablások és a balesetek sem. Az egyik legnagyobb port kavaró eset volt, amikor 1891-ben Athanasos görög rablóvezér és bandája a vonatot kisiklatták, a személyzetet és az utasokat elrabolták, és csak magas váltságdíj fejében engedték őket szabadon. Az első úton 1883-ban a ma Romániához tartozó Varcsaró közelében árvíz késleltette az előrehaladást. Néhány nappal később az expressz ugyanitt földcsuszamlásba futott.

Hóakadályok is előfordultak, valószínűleg az egyik ilyen eset ihlette meg Agatha Christie-t, ennek köszönhetően született meg a világ egyik legnépszerűbb krimije, a Gyilkosság az Orient expresszen. 1929-ben Isztambul előtt mintegy száz kilométerrel a magas hóban elakadt a luxusvonat.

A nagy hideg miatt a tüzelő gyorsan elfogyott, az élelmiszer is fogytán volt. A közeli faluból sikerült ezt pótolni, és a vonat tizenegy nap múlva szabadult a hó fogságából.

Érdekes eset volt, amikor 1901-ben az Oostende–Wien Orient expressz mozdonya túlszaladt a frankfurti pályaudvaron, és a falat ledöntve, a vendégek legnagyobb megdöbbenésére a vasúti étteremben állt meg. Máskor Passau közelében egy kazánsérülés miatt a kiömlő gőz leforrázta a fűtőt. A mozdonyvezetőnek sikerült kimenekülnie a vezérállásból, és a mozdony oldalán kapaszkodott. A vonatot csak több mint tíz kilométer után, nagy nehézségek árán sikerült megállítani.

Orient expressz olasz csavarral

A koronavírus-járvány idején jelentették be, hogy 2023-ban elindul majd egy Olaszországot körbejáró, frissen épített luxusvonat. Most úgy néz ki, hogy erre csak jövőre kerül sor. A projekt keretében hat különböző vonatot indítanak 14 olasz régióban, három nemzetközi útvonalon és több mint 10 ezer mérföldnyi vasútvonalon. Az utazások várhatóan egy–három napig tartanak. Az olasz formatervezés aranykorát jelenítik meg a vagonokban, ahol a retrohullámot ötvözik a modern megoldásokkal.

„Visszahozunk egy luxusikont, de olasz csavarral" – mondta Paolo Barletta, a projektet tulajdonló egyik cég, az Arsenale vezérigazgatója. Az Orient Express La Dolce Vita megáll majd többek között Rómában, Firenzében és Milánóban, de az ország kevésbé ismert területeit is megismerteti az utasokkal. Alden szerint személyre szabott kirándulások is lesznek az út mentén. „Délelőtt szarvasgombavadászatra mehetsz Piemontba, majd este színházba Milánóba, másnap pedig meglátogathatsz egy apró falut a szicíliai vidéken.”

Ahogy az Orient expressz fénykorában a jómódú utazók néha elhagyták kabinjukat, hogy egy luxusszállodában töltsék az éjszakát, a Rómába érkező utasok is megtehetik majd ezt, ugyanis az olasz fővárosban 2024-ben egy dedikált Orient Express szálloda, a Minerva nyílik meg a Pantheon közelében. Az újjáélesztett vonatjárat Olaszország mellett három nemzetközi célállomásra is indul Rómából: Isztambulba, Párizsba és a horvátországi Splitbe. Ötletgazdái a legendás Orient expressz következő fejezetét szeretnék megírni az új luxusvonattal…

Források:

• MTI
• https://hu.wikipedia.org/wiki/Orient_expressz
• http://www.vasutandmodell.hu/archiv/orient.htm
• https://foldjaro.hu/orient-express-la-dolce-vita/
• https://www.cntraveler.com/story/the-orient-express-la-dolce-vita-train-is-coming-to-italy-in-2023
• https://www.orient-express.com/la-dolce-vita/