A magyar nyelv egész birodalmát bejárta – Czuczor Gergely, a költő és szótáríró

Egy papköltő ifjúkora

Czuczor István 1800-ban született tehetős jobbágy parasztgazda fiaként a felvidéki Érsekújvár melletti Andódon. A már fiatalon a német és a szlovák nyelvet is jól ismerő, a latinban és a görögben Nyitrán, Esztergomban, Pozsonyban töltött diákévei alatt kiváló jártasságot szerzett Czuczor, bár apja katonának szánta, a tanári pálya felé vonzódott, és 1817-ben unokatestvére, a későbbi fizikus, Jedlik Ányos társaságában belépett a bencés rendbe, és ott kapta a Gergely nevet. A győri líceumban, a pesti és a pannonhalmi teológián tanult, 1824-ben pappá szentelték. Ezt követően Pannonhalmán, 1830‑tól Komáromban volt rendi tanár, irodalmat, retorikát, költészettant tanított, maga is buzgón verselt. Még 1824-ben készült el első nagy epikus költeménye, az Augsburgi ütközet, amely elnyerte Kisfaludy Károly és a Zalán futásán dolgozó Vörösmarty tetszését, elismert költővé tette. Csatlakozott Vörösmarty, Bajza és Toldi írói köréhez, munkatársa lett az Auróra és az Athenaeum című folyóiratoknak. Ezt követően sorra születtek epikus művei, olyanok, mint az Aradi gyűlés vagy a Botond, de gyakran az Ete álnevet használva írt hazafias szellemű ódákat, balladákat, dalokat, az utóbbiak közül több tucat idővel szinte népdallá lett, hazafias hangvételük pedig a hatóságok szemében rebellis hírébe hozta. 1831-ben tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának, négy évvel később annak jegyzőjeként és levéltárosaként Pestre költözött. Világias szellemű, paphoz méltatlannak ítélt versei miatt azonban támadások érték, ezért miközben nem hagyott fel a verseléssel, visszatért tanítani Pannonhalmára, de megfordult a rend győri gimnáziumában is. Közben sokat fordított, olyan klasszikusok antik műveit tolmácsolta, mint Cornelius Nepos, Horatius, Tacitus vagy a középkori himnuszköltők, de átültetései között ott voltak La Fontaine írásai is. Amikor az Akadémia 1845-ben őt bízta meg a tervezett Magyar Nyelv Szótárának kidolgozásával, rendi jóváhagyással és akadémiai támogatással a zavartalan munka érdekében ismét Pestre költözött.

A meghurcoltatás és a nyugodt munka két évtizede

Elkötelezett hazafi lévén lelkesen üdvözölte a szabadságharcot, és Kossuth Hírlapjában 1848 végén közreadta forradalmi versét, a Riadót, amelyben így lelkesített: „Sikolt a harci síp: riadj magyar, riadj! / Csatára hí hazád, kifent acélt ragadj. / Villáma fesse a szabadság hajnalát, / S fürössze vérbe a zsarnokfaj bíborát.”

Ez a költemény röplapként a honvédekhez is eljutott, ám neki sok bajt okozott.

Még 1849 elején az osztrák hatóságok lefogták, halálra, majd hat év várfogságra ítélték, és a budai vár börtönében érte meg Buda visszafoglalását. Ekkor már betegeskedett, a tihanyi apátságba vonult vissza. A következő évben a hatóságok egy pesti kolostorba internálták, majd egy új tárgyalás után hosszú fogságra a hírhedt kufsteini várbörtönbe került. Itt annyi könnyebbsége volt, hogy egyedül volt cellájában, és lehetőséget kapott arra is, hogy írjon, olvasson, dolgozzon. Többek közbenjárására már 1851-ben szabadult, ekkor főapáti jóváhagyással ismét Pestre költözött. Ám a nemzeti tragédia és a személyes meghurcoltatás élményének hatása alatt felhagyott a költészettel, néhány verset leszámítva már csak fordított. Színikritikusként, dramaturgként rendszeresen látogatta a Nemzeti Színház előadásait, írt kritikákat, történelmi, földrajzi, nyelvészeti tárgyú munkákat, ideje java részét pedig az Orczy kert fái alatti padon töltötte. Lankadatlanul dolgozott viszont a nagy művön, a Magyar Nyelv Szótárán, amelyhez munkatársat is nyert a művet később befejező Fogarasi János személyében, de kapott ötleteket, tanácsokat az irodalmi élet nagyjaitól is, olyanoktól, mint Toldy Ferenc, néhány fizikai fogalom magyar változatának megalkotásával pedig munkáját az unokatestvér és rendtárs, Jedlik Ányos segítette. Maga a teljes magyar szókincset felölelő szótár hatalmas vállalkozás volt a maga 170 000 szavával, és a nyelvészek körében ma is alapforrásnak számít, amiről ő maga így vallott: „Nagy fába vágtuk a fejszénket, midőn olyan munkára vállalkoztunk, amelynek föladata édes nyelvünk egész birodalmát bejárni.”

A mű hat vaskos kötetben 1862 és 1874 között jelent meg, de maga Czuczor csak az első négy kötet kiadását érte meg, a befejezés, az utolsó kötetek sajtó alá rendezése így Fogarasira maradt.

A romantikus eposzköltő és aprólékos szótáríró Czuczor Gergely életének külső eseményekben szegény, alkotó munkában gazdag utolsó másfél évtizede után a kiegyezés előestéjén, 1866-ban Pesten halt meg. A Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra, fölötte az emlékbeszédet Toldy Ferenc tartotta. Költői alkotásainak egy része felett azóta eljárt az idő, de néhány dala, verse, főleg pedig szótára megmaradt az emlékezetben, irodalmunk és tudományunk történetében. A késői utókor és szerzetesi közössége is tisztelettel emlékezik rá, amit az is mutat, hogy nevét viseli a győri bencés gimnázium, és a Rába-parti városban Jedlik Ányossal közös köztéri szobra is áll.