Egyszülős Központ

  • Pataki Sára
    Kovács Kokó István az Egyszülős Központ filmvetítése utáni beszélgetésen

    „A kudarcaim tesznek azzá, aki vagyok” – Felhővonal címmel, ismert magyarokkal készített rövidfilmsorozatot az Egyszülős Központ

    Megállni a hegycsúcs előtt 30 méterrel. Bronzérmet nyerni, amikor az egész ország aranyat vár tőled. Mindenkinek vannak olyan helyzetek az életében, amikor a gödör...
  • Velkei Tamás
    befőző automata által készített befőttek

    Tegyünk el befőttet hidegen, főzés nélkül – jelige: befőző automata kölcsönözhető!

    „Készíts befőtteket, ivóleveket akár tartósítószer és cukor nélkül!” – olyan, mint egy reklámfelhívás, ugye? Pedig erről szó sincs, illetve annyiban mégis, hogy e buzdítás...
  • kepmas.hu
    nő két kisgyerekkel

    Lakhatási segítség gyermeküket egyedül nevelő szülőknek – Egyszülős újrakezdés

    Egyedül nevelő szülőként nemcsak érzelmileg kell rendezni az életet, hanem a mindennapokat is újra kell tervezni, és meg kell oldani a többi között azt...
  • Szőnyi Lídia
    Szöllős Ákos
    Egyszülős és mozaikcsaládban élő gyerekek a távolba néznek

    „A szülőknek szóló könyvek tanácsai nálunk megvalósíthatatlanok” – Az egyszülős és a mozaikcsaládok dilemmái

    Igyekszünk elkerülni, hogy nagyon másféle család legyünk, mint a többség. Hisz’ a többségről szól minden: az óvoda, az iskola, a filmek, az állami támogatás...
  • MTI
    Egyszülős Központ

    Podcast-sorozatot indított az Egyszülős Központ

    Podcast-sorozatot indított az Egyszülős Központ az egyedülálló szülők mindennapjainak könnyebbé tételéért.
  • Antal-Ferencz Ildikó
    Kép: Unsplash

    „Nem az a missziónk, hogy bátorítsuk az embereket arra, hogy egyszülős családban éljenek”

    A házasság intézményének támogatása a válás megelőzése miatt is fontos, ugyanis egy házasság nehezebben bomlik fel, mint egy élettársi kapcsolat, vagyis ritkábban válnak egyedülálló...
  • Bródi Emília
    Nagy Anna - Kép: Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány

    Egyedülálló szülőként sokat jelenthet egy-egy gesztus

    Ma már egyszerűnek tűnik: tizenhárom éve létrejött egy alapítvány, amely az egyedülálló szülőknek kívánt segíteni. Az évek alatt egyre többen megismerték tevékenységét, idén pedig...