Így lett a trappistából luxustermék – Ezt érdemes tudni az inflációról

„Ennyibe kerül egy csomag virsli?” „Ilyen drága lett a tejföl?” – A polcoknál nézelődve vagy a kasszánál sorban állva ehhez hasonló kifakadásoknak vagyunk szem- és fültanúi (sokszor némi szitkozódással is megspékelve). Legutóbb egy idős hölgy szólított meg a száraztésztáknál matatva, hogy elmondhassa: nem gondolta volna, hogy újra tésztakészítéshez fogja használni a sodrófát és a gyúródeszkát, mert a boltban lévő termékeket már nem tudja megvenni. Ezek mind az egyre erősödő társadalmi feszültség tünetei, amelyek egyik okozója az egész világon problémát jelentő inflációs növekedés.

Az infláció az árszínvonal tartós emelkedése a pénz vásárlóerejének romlása mellett. Mit jelent ez? Azt, hogy míg tavaly ezer forintért tehettünk a kosarunkba egy liter tejet, fél kiló spagettit és akár tojást is, ma nagyjából két doboz másfeles tejre futja ugyanebből az összegből a kisboltban.

Az ősszel mért adatok szerint 1996 óta nem volt ilyen magas Magyarországon az infláció. A 121 százalékos áremelkedésű földgáz után két élelmiszer, a kenyér (76) és a sajt (68) drágult leginkább az előző év azonos időszakához képest.

„Drágaság” – és az út, ami ide vezetett

Virovácz Péter szerint, ha szeretnénk megérteni a jelenlegi helyzetet, a koronavírus-járvány előtti időszakra kell visszatekintenünk, amikor a hazai gazdaság nagy ütemben bővült, nőtt a fogyasztás, emellett egyre több beruházás is történt, amelyek megvalósításához munkaerőre volt szükség, miközben az ország munkaerőhiánnyal küzdött. „Ebben a helyzetben a vállalatok rendkívül komoly béremeléseket hajtottak végre, mert akkor még ki tudták gazdálkodni. Aztán jött a koronavírus, és kialakult egy hiánygazdaság. A vásárlóknak továbbra is volt pénzük, sőt egyre több megtakarításuk lett, hiszen nem tudták elkölteni a jövedelmüket. A boltok zárva voltak sokáig, ahogyan a szolgáltatások is szüneteltek. Szinte mindenhol termelési zavarok alakultak ki. Leálltak a gyárak, nem készült elég alkatrész, nem működött olajozottan (vagy éppen sehogy) a nemzetközi kereskedelem. Amint azonban felszabadultak az országok, a fogyasztók szerettek volna visszatérni a megszokott mindennapokhoz. A kereslet tehát megvolt, csak éppen az eladók nem tudtak annyit termelni, nem volt annyi áru és szolgáltatás, hogy mindenkinek elég legyen. Ez a túlkereslet pedig erőteljesen felhajtotta az árakat. Arról nem is beszélve, hogy a cégek a koronavírus miatt kiesett bevételeket is gyorsan pótolni szerették volna, és persze a költségeik is nőttek” – magyarázza az ING vezető elemzője.

Ebben a helyzetben tört ki az orosz–ukrán háború, amely mind a mezőgazdaságban, mind az ­energiapiacon káoszt hozott. A nyersanyagok ára az egekbe szökött, ami növelte a termelők költségeit, akik így kénytelenek voltak árat emelni. És ezt megtehették, mégpedig azért, mert a fogyasztók még mindig szerettek volna többet fogyasztani.

A szakemberek a mélyebben meghúzódó problémákra is felhívják a figyelmet, amelyek a válság miatt kerültek felszínre. „A magyar élelmiszeripar termelékenysége nagyon gyenge a nyugat-európai szinthez viszonyítva. Vagyis egy hazai cégnek jóval több befektetett energia, munka és tőke szükséges ugyanazon egységnyi termék előállításához, mint egy nyugati vállalatnak. A költségek emelkedése így tehát arányaiban sokkal jelentősebben érinti az itthon termelő cégeket, így nekik magasabbra kell emelniük az áraikat, hogy ne kelljen lehúzni a rolót. A Magyar Nemzeti Bank számítása szerint európai uniós összevetésben a hazai élelmiszeripar munkatermelékenysége a második legalacsonyabb” – magyarázza Virovácz Péter.

A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy a klímaváltozás itt is komoly befolyásoló tényező: számítások szerint Európa az utóbbi 500 év legszárazabb nyarán van túl, és ez különösen negatívan érintette Magyarországot: az aszálykár miatt jelentős volt a terméskiesés, az import pedig eddig is jelentős volt. „A zöldségek, gyümölcsök és élelmiszeripari késztermékek ára euróban is változott, és közben a magyar fizetőeszköz gyengülése miatt forintban még többet kell ezekért fizetnie az importőrnek. A szállítási költségek témaköre is felmerül, ami megint csak a hazai fizetőeszköz jelentős gyengülése miatt többletköltséget jelent egy magyar importőrnek például egy cseh vagy egy lengyel importőrrel szemben” – teszi hozzá a szakértő. Emellett növekedtek a munkáltatók bérköltségei, valamint a bérleti díjak is, a cégek rezsiköltségei 5-10-szeresére emelkedtek, a dráguló energia pedig világszerte magasabb üzemanyagárat eredményezett.

Franciaországban miért nem kerül ennyivel többe a baguette?

Az ősszel mért adatok szerint az Unióban az éves infláció 9,9 százalékra emelkedett, a legalacsonyabb inflációs rátát Franciaországban regisztrálták (6,2%), ennek több mint háromszorosa a hazai mutató (20,7), ami azt jelenti, hogy a miénk a negyedik legrosszabb a közösségben. De miért alakult ez így? Virovácz Péter szerint ez az egyik legfelkapottabb téma a gazdasági életben, és a válasz most is összetett. „Egyrészt több mint egy éve nem teljesen piaci alapon működik az ármeghatározás, árstopok torzítják a képet. Ez az eszköz nem hungarikum, más országokban is használják. A kereskedők ilyenkor veszteséget szenvednek el, mivel a beszerzési ár alatt kénytelenek néhány terméket árulni. Ezt a veszteséget a korábban már említett költségnövekedés mellett áremeléssel ellensúlyozzák a többi, nem árstopos termék esetében. Senki nem szeretne ingyen dolgozni, pláne nem úgy, hogy még ő fizessen azért, hogy dolgozhat. Valahogy így van ez a vállalatoknál is” – fejti ki az elemző.

A szakember hangsúlyozza: a közgazdászok általánosságban egyetértenek abban, hogy az ársapkáknak piactorzító hatása van, ám adódnak olyan krízishelyzetek, amikor szükség van átmeneti megoldásokra, hogy az extrém árváltozások ne okozzanak még nagyobb problémákat, és az élelmiszer-ellátás az alacsony keresetűek számára is biztosított legyen.

Ilyen magas globális infláció mellett a magasabb jövedelműek jobban megválogatják, mi kerül a kosárba, az alacsonyabb keresetűek viszont, ha nem lenne árstop, valószínűleg nem tudnának enni. Virovácz Péter ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a hatósági árak nem maradhatnak örökké.

„Amikor az üzletben megvesszük a csirkemellet hatósági áron, de az üzletlánc ugyanezt a csirkemellet magasabb áron vásárolja, akkor tulajdonképpen minden egyes eladott csirkemellen veszteséget számol el. A sorozatos veszteség oda fajulhat, hogy egy adott ponton már nem kívánják értékesíteni hatósági áron a csirkemellet, emiatt áruhiány alakulhat ki, mert egyszerűen üres lesz a mélyhűtő. A másik véglet pedig, hogy a veszteségek ellensúlyozására minden más értékesített termék árát megemelik, vagyis egy általános áremelkedés indul el. Pontosan ezért fontos, hogy az ársapkák átmenetiek legyenek, mert hosszú távon valóban áruhiányhoz és piactorzításhoz vezetnek” – hangsúlyozza a közgazdász.

Heiszler Gabriella, egy multinacionális üzletlánc hazai vezetője nemrég interjút adott a Forbes-nak, amelyben elmagyarázta, hogy a trappista sajt például azért drágult nagy mértékben, mert a 2,8 százalékos tejen van árstop, az 1,5 százalékoson (lapzártánkkor) nincs, tehát „a forgalom a 2,8 százalékos tej felé terelődik, vagyis több tejzsírt adnak el a folyótejben, a sajtgyártóknak versenyezniük kell a megmaradt tejzsírért, és ez veri fel a sajtok árát.” A sajtkedvelőknek ez persze nagy veszteség, de sokan úgy gondokodnak, hogy inkább a sajtot vonjuk meg magunktól, mint hogy alapélelmiszereket se tudjunk kifizetni.

Mit tehetünk a drágulás megfékezéséért?

Az inflációt elsősorban gazdaságpolitikai eszközökkel tudják letörni, hétköznapi emberként pedig úgy lehet leginkább segíteni, hogy tudatosabb fogyasztóvá válunk.

„Első körben például arra gondolok, hogy kevesebbet fogyasztunk, odafigyelünk arra, hogy mit veszünk. Érdemes körülnézni egy kicsit a háztartásban, és szerintem sokan hamar arra a felismerésre jutnak majd, hogy nagyon sok a felesleges fogyasztás vagy a pazarló vásárlás. Nemcsak a kidobott ételekre gondolok, de napi vagy tartós fogyasztási cikkekre is. Kevesebb vegyszer, kevesebb konyhai törlőkendő – csak néhány kiragadott példa, amivel nemcsak a pénztárcánkat kíméljük, de a környezetet is. És hogy ez miként segít a gazdaságon? A csökkenő kereslet mellett hamarabb tér vissza az egyensúly, a vállalatok észlelik, hogy nem tudnak már olyan mennyiségben értékesíteni, mint korábban, és nagyobb lesz a verseny a megmaradt fogyasztásért. Ez pedig alacsonyabb árakhoz vagy legalábbis első körben mérséklődő áremelkedéshez vezet. Végezetül szerintem az is fontos, hogy a fogyasztó képes legyen empátiára, és el tudja azt fogadni, hogy ő mint munkavállaló, fontos része a gépezetnek. Ha az egyébként sokszor pazarló fogyasztás fenntartására törekszünk, akkor a magasabb árakat látva magasabb bért is követelünk. Ezzel pedig a munkáltatót válaszút elé állítjuk. Az egyik út, hogy megemeli a fizetésünket, magasabb lesz a költsége, és árat emel, vagy ha ezt nem tudja megtenni, akkor elbocsátásokba kezd. De ha a magasabb árak mellett dönt, akkor újraindul az ördögi kör, és egyszer csak a vállalatok tömegével dobják be a törölközőt, leépítésekbe kezdenek, és máris sokkal rosszabb lesz a helyzet, mint a kiindulási pont. Szóval sok esetben az önmérséklet tanúsítása is fontos lehet” – zárja gondolatmenetét a szakértő. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2023/01-es számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>