Hogyan készül a bioműanyag termék?

Iroda, tárgyalóterem és labor – ezen a három helyszínen telnek Dr. Litauszki Katalin kutató-gépészmérnök mindennapjai. A BME Gépészmérnöki Kar Polimertechnika Tanszékének adjunktusa szakirodalmat olvas, kutatási tervet készít, kollégákkal és hallgatókkal dolgozik együtt a laborban. 

Helyszínünk most az utóbbi, ahol hétköznap délelőtt javában dolgoznak az egyetem munkatársai és hallgatói. Rögtönzött körbevezetést is kapok, körülöttünk óriási gépek: előbb egy atomerő-mikroszkópot, majd egy pásztázó elektronmikroszkópot mutat a kutató. 

Az eszköz több ezerszeres nagyításra képes, így különböző anyagok szerkezetének pontos vizsgálatát teszi lehetővé. 

A BME T-épületéből kilépünk az udvarra, hiszen egy újabb laboratórium-helyiség a következő úticél. „Extrudercsiga segítségével nemcsak szállítjuk az anyagot, hőt közlünk vele és megömlesztjük, hanem nagy nyomás alatt homogenizáljuk, nyitott szerszámon keresztül sajtoljuk, alakra hozzuk, majd hűtéssel rögzítjük az alakot. A gépen belül tipikusan 200–300 Celsius-fokos hőmérsékletet kell elképzelni” – szemlélteti már a másik laborban, miközben egy úgynevezett extruder-berendezés mellett állunk. 

A folyamat lényege, hogy apró műanyagszemcsékből termékeket állítanak elő, például lemezeket, csöveket, profilokat. Így készülhet például a politejsav-alapú termék, ami egy biológiai úton lebontható, iparilag komposztálható műanyag. Litauszki Katalin ugyanis bioműanyagok kutatásával foglalkozik.

„Tíz-húsz százalék lehetett a lányok aránya”

A fiatal mérnök a közelmúltban megrendezett Lányok Napja egyik előadója volt a BME-n, és vallja: fontos, hogy nők is képviseltessék magukat a mérnöki, kutatói pályákon. Mint mondja, nem az a helyzet, hogy a lányoknak nincs kedvük vagy elég tehetségük ahhoz, hogy mérnöki vagy kutatói pályára jelentkezzenek, hanem nekik és a környezetüknek sokszor nincs ehhez elég információjuk. 

Mi az a Lányok Napja? 

Egy nap, amikor az ország tech-vállalatai, egyetemei és kutatóintézetei bepillantást engednek a kulisszáik mögé. Tudományos, technológiai és műszaki szakmák nyílnak meg a középiskolás lányok előtt, akik életre szóló inspirációt szerezhetnek pályaválasztásukhoz. A BME Gépészmérnöki Karán többek közt fröccsöntést és 3D-nyomtatást láthattak testközelből, de tesztelhették azt is, hogy a mindennapi életük mekkora hatással van a klímaváltozásra. 

Kép

Fotó forrása: BME

„Egy ilyen rendezvény inkább a döntésben segít, hogy ne fekete doboz legyen a mérnöki vagy kutatói pálya. Ez egy nyitott kapu, amin betekinthetnek, beszélgethetnek, kérdezhetnek. Nagyon érdeklődők a fiatal lányok, szeretnének olyan kutatásokban részt venni, amikkel érdemben hozzá tudnak járulni a körülöttünk lévő világhoz” – számol be tapasztalatairól Katalin már a saját irodájában. Fontosnak tartja a jövő generációjának oktatását, aminek jegyében nemcsak egyetemi hallgatókat oktat, középiskolásokkal is foglalkozik. 

Volt már középiskolás Tudományos Diákköri Konferencia-, azaz TDK-versenyzője is, akivel közösen kutatott a laborban. 

„Amikor én a kétezres évek közepén kezdtem az egyetemet, nagyon sokan jelentkeztünk gépészmérnök szakra. Emlékszem, hogy az Auditorium Maximumban voltak a nagyelőadásaink, ami mindig tele volt. Viszont nagyjából tíz–húsz százalék lehetett a lányok aránya, túlnyomó többségben fiúk voltak a szaktársaim. Ha csoportokra osztottak minket, adott esetben azt vettem észre, hogy már csak én vagyok egyedül lány” – meséli. 

Történt-e javulás? 

2014-ben a BME gépészmérnök alapszakára (BSc) mindössze 35 nőt és csaknem 400 férfit vettek fel. Ez a 8,2%-os női arány tíz év alatt nem sokat változott: 2024-ben 36 nő (11 százalék) és 327 férfi kezdhette meg a tanulmányait. Ha nemcsak egy szak, hanem az egész Gépészmérnöki Kar adatait nézzük, akkor jobb a helyzet: míg 2014-ben 14,44, tavaly már 18,17 százalék volt a női felvettek (alapképzés és mesterképzés együtt) részaránya.

Dr. Litauszki Katalin a Békés megyei Szarvason nőtt fel, műszaki-természettudományos hátterű családban, érettségi után egyenes útja vezetett a BME Gépészmérnöki Karára – pontosabban csak szinte egyenes. 

„Nagyon jó, motivált tanároktól tanultam a matematikát és a fizikát, ezért erős alaptudásra tettem szert. Matematika fakultációt választottam, de ettől függetlenül széles az érdeklődési köröm: a sport – versenyszerűen kosaraztam –, a festészet és az irodalom is fontos szerepet játszott az életemben. A mai napig előttem van, amikor pályaválasztáskor az irodalomtanárom megkérdezte, ki, hova jelentkezik. Én bemondtam, hogy Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar, ő pedig nagyot nézett, mert az gondolta, az irodalommal megyek tovább” – folytatja.

Kép

Dr. Litauszki Katalin − forrás: BME

Krumplihéjból is lehet bioműanyagot gyártani

Katalin a gépészmérnöki alap-, majd a mesterképzés elvégzése után az iparban, egy szegedi cégnél kutatás-fejlesztési pozícióban kezdett el dolgozni. Különböző anyagokat fejlesztettek első lépésben laborkörülmények között, majd kész műanyag alapanyagokat gyártottak belőlük, ezeket végül olyan termékek – például nyílászárók, árnyékolástechnikai és egyéb profilok, csövek, tömlők – gyártására használták, amelyek a boltok polcaira kerültek. 

„Az a jellemző, hogy az üzemi részen több a férfi, de segítőkészek, és én mindig jól tudtam velük együttműködni. Nagyon fontos a kommunikáció, ennek segítségével nem volt olyan problémám, hogy ne tudtam volna megvalósítani egy ötletemet” – hangsúlyozza.

A fiatal mérnök azonban pár év után úgy döntött, visszatér az egyetemre PhD képzés keretein belül, hogy még jobban elmélyedhessen az anyagtudományban, a technológiában, és a jövő generáció oktatása is motiválta. 

„Fontos érték számomra a fenntarthatóság. Az egyszerű élet híve vagyok. Szeretem azt a koncepciót és lehetőséget, hogy »tizenöt perces városban« lakhatok; viszonylag gyorsan odaérek a munkahelyemre és minden más helyszínre, ami fontos az életemben. Biciklivel közlekedek, emellett a tömegközlekedés számomra prioritás. Sokat járok sétálni és túrázni, de legfőképpen igyekszem átgondolni a vásárlásaimat, megbecsülni, újrahasználni azt, ami már megvan, javítani, végül pedig a szelektív hulladékgyűjtés és a hulladékudvarok használata a minimum” – fejti ki.

Ahogy a mindennapokban, úgy a szakmai életében is a fenntarthatóságot tartotta szem előtt, amikor a bioműanyagok és azokból készült habok kutatását választotta. De mit is jelent ez? Azok a műanyagok, amikkel találkozunk a hétköznapok során, például egy PET-palack, kőolajalapúak, nem megújuló erőforrásból származnak, és a belőlük gyártott műanyag hosszú évtizedeken, több évszázadon keresztül velünk marad, miközben lehet, hogy csak pár percig használjuk őket. És bár a műanyagoknak kiemelt jelentőségük van az élelmiszerek eltarthatóságának növelésében, az élelmiszerhulladék csökkentésében, emellett is fontos a felelős anyag- és termékhasználat, majd pedig az újrahasznosítás, illetve ezért kell alternatívákban gondolkodni. De mik ezek az alternatívák?

„Léteznek olyan polimerek, amelyek nem kőolaj-, hanem megújulóerőforrás-alapúak. A polimerek többek közt szénatomokból épülnek fel, és ez esetben a polimer láncokat felépítő szénatom például kukoricakeményítőből vagy krumplihéjból származhat. Létezik már olyan megoldás is, hogy a légkörből befogott szén-dioxidot hasznosítják. 

A bioműanyag életciklusának végén azonban van arra lehetőség, hogy típusától függően természetes vagy ipari környezetben komposztáljuk, egyes fajtái a tengervízben, óceánokban képesek lebomlani. 

Széles a tulajdonságok spektruma, attól függően, hogy egy bioműanyag milyen molekulákból épül fel. A Polimertechnika Tanszéken a kollégáimmal közösen módosítjuk, vizsgáljuk őket, és termékeket gyártunk ezekből az anyagokból, illetve feltérképezzük a lebonthatóságukat. Ipari partnereinkkel szorosan együttműködve most azon dolgozunk, hogy szintetizálni és tisztítani is tudjuk majd ezeket az anyagokat” – magyarázza. 

Dr. Litauszki Katalin szakterülete a biopolimer habok kutatása, amelyek például a csomagolóiparban vagy a sportszergyártásnál is alkalmazhatók.

Sebkötözők és implantátumok – Hogyan segítheti egy mérnök a gyógyítást?

Korábban olyan projektben is részt vett, ahol ipari partnerekkel azon dolgoztak, hogy a bioműanyagokkal segítsék a gyógyítási munkát. Az orvostechnológiában ugyanis rengeteg az egyszer használatos, csomagolási célú műanyag, amik esetén fontos lenne csökkenteni a környezeti hatásokat. 

„Továbbá az orvostechnikai eszközöknél is fontos kritérium, hogy a szervezetbe beültetve milyen reakciót váltanak ki. 

A bioműanyagok közül a politejsav jól hasznosítható sebkötözőnek, felszívódó varrásnak, illetve implantátumnak. 

A szervezetben fokozatosan felszívódó implantátumhoz is hasznosítják. Előnye, hogy biokompatibilis, azaz nem okoz problémás gyulladást a szervezetben, bomlása során ártalmatlan tejsavvá alakul. Miután betöltötte a funkcióját, fokozatosan képes átadni a helyét, például egy emberi csontnak” – részletezi a gépészmérnök. 

Mint mondja, a műanyaggyártás jövője nagyon izgalmas kérdés, hiszen a bioműanyagok jelenleg még csak a műanyagtermelés kis százalékát adják. 

„Jelenleg még továbbra is döntő arányban a kőolajra támaszkodunk, többek közt a műanyaggyártás területén is, bízom benne, hogy hosszú távon már nem feltétlenül így lesz, és ebben segítséget jelentenek a bioműanyagok. Az Európai Unió jelen pillanatban azt szorgalmazza, hogy bioműanyagot ott alkalmazzunk, ahol ennek előnye van. Például a csomagolóanyagok esetében, ha egy alapvetően komposztálható termék kapcsán szükség van műanyag használatára, akkor ott használunk” – magyarázza.

Kép

Fotó forrása: BME

„Nem a fióknak dolgozunk”

„Egyetemi kutatóként is együttműködünk a nagy ipari cégekkel. Nem a fióknak dolgozunk, hanem az eredményeink ipari és társadalmi hasznát is figyelembe kell vennünk” – szögezi le Litauszki Katalin, aki szakmai életében arra a legbüszkébb, hogy nagyon sok embert megismert, amiből érdekes kutatási irányok alakultak ki. 

„Összefüggésekben, folyamatokban szeretek gondolkodni, nekem ez egy olyan terület, ahol lubickolhatok. Kérdéseket teszünk fel, szisztematikusan megyünk előre, és a tudományos módszerek segítségével kapunk válaszokat. 

Többségében férfiak vesznek körül a kutatások során, de én ezt már észre sem veszem, nem ez számít, hanem az emberi hozzáállás és a szakmai hozzáértés.

Persze a pályám során belefutottam egy-két olyan megjegyzésbe, amiket azért kaptam, mert nő vagyok, azonban ezek ritka kivételek. Én a kölcsönös tiszteletben és a kommunikációban hiszek, mindenkivel igyekszem partnerséget kialakítani” – összegzi.

Mivel a Költészet Napján beszélgetünk, adódik a kérdés, nem bánta-e meg, hogy gimnazistaként nem az irodalmat választotta. „A mai napig nagyon szeretem a művészeteket, az építészetet, a festészetet és az irodalmat, a könyvek, a versek most is az életem részei, de nem bánom, hogy mérnökként a kutatás lett a hivatásom” – válaszolja. 

Szülő és baba egymást nyugtatják

Belépek az épületbe, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Újszülött Intenzív Osztályán járok – hirdeti a tábla. Itt, a Bókay utcában találkozott először Prof. Dr. Szabó Miklós, a Neonatológiai Tanszék vezetője a 11 éve működő Te hangodat ismerem program megálmodójával. Hazay Tímea havi rendszerességgel tartott Ringató foglalkozást oxigénhiánnyal született gyerekeknek, amire a professzor is felfigyelt.

„Kértem, jöjjön le az osztályra, mert jó volna, ha a szülőket már az intenzív terápia idején támogatnánk abban, hogy énekeljenek, mondókázzanak a gyereküknek – meséli a tanszékvezető, aki elsőként fogad a klinika Bókay utcai részlegén, majd így folytatja: – Semmi fajta tudatosság nem volt bennem, csupán egyszerű próbálkozás volt részemről.” 

Az egyetemi tanár, aki számára evidencia a zene gyógyítóereje, úgy gondolja, „ha az édesanya – aki óriási veszteséget él meg azzal, hogy korábban született meg a gyermeke, vagy betegen jött a világra – énekhangjával, ritmusos beszédévél, mintegy ősnyelven kapcsolatba tud lépni a gyermekével, az gyógyító hatással van mindkettőjükre”.

Ezt több orvosi tanulmány is alátámasztja.

Az élő énekszó és a finom hangszerjáték egyértelműen pozitívan hat a beteg vagy koraszülött csecsemőre, növeli fiziológiai stabilitását, valamint kedvező az anyák, apák számára is. 

Dr. Méder Ünőke PhD klinikai főorvos nemzetközileg publikált kutatása a Klinika Újszülött Intenzív Osztályán végzett mérések alapján támasztotta alá a zeneterápia és a kengurumódszer együttes alkalmazásának gyógyítóerejét. Utóbbit a professzor úr még a zenénél is fontosabbnak tartja. „Ha ugyanis a gyermek az édesanya vagy az édesapa meztelen mellkasán pihen, annak szerteágazó, erősen pozitív biológiai hatásai vannak, stabilizálódik a baba pulzusa, légzése, keringése, mélyebben és jobban alszik. A szülő közelsége, teste, az illata, a hangja, a szívdobogása kedvezően hat a központi idegrendszer fejlődésére” – mondja Prof. Dr. Szabó Miklós.

Kép

Prof. Dr. Szabó Miklós – Fotó forrása: Semmelweis Egyetem

A zene mély kötődés, szoros kapocs

Az Újszülött Intenzív Osztályra megyünk, ahol csend és nyugalom uralkodik. Megtudom a kollégáktól, hogy ez ritkán van így, általában nagy a sürgés-forgás. Előfordul, hogy több mentőautó is érkezik egyszerre, kritikus állapotban lévő babákkal. Az egyik szobában Tímea épp a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt énekli halkan egy 28 hetes kisfiúnak, aki nemrég esett át egy nagy műtéten. Annak ellenére, hogy egészen aprócska, életerősnek tűnik, rózsás az arca. Nyugodtan fekszik, és még azt is hagyja, hogy a doktornő mindeközben megvizsgálja. Az inkubátor túloldalán az édesanya figyeli a doktornő nyugodt mozdulatait. Az ajtóban megállva nézem őket. 

Miután Tímea befejezi az éneklést, elköszön az édesanyától azzal, hogy nemsokára visszajön. Nagy mosollyal üdvözöl, és körbevezet az osztályon, de nem megyünk be minden szobába. Tímea pontosan érzi és tudja, hova szabad belépni, és hova nem. 

Az egyik szobában például egy édesapa ül az inkubátor mellett, kezeit tördelve hangosan beszél a gyermekéhez, őket nem zavarjuk, fontos pillanatok ezek mindkettőjük életében.

Tímeától megtudom, hogy az osztályra már akár 24 hetes korú újszülöttek is érkeznek. A szülőket derült égből villamcsapásként éri, hogy gyermekük idő előtt jött a világra, hogy beteg babájuk született, vagy szülés közben hirtelen oxigénhiányos állapot lépett fel. „Paranormatív krízist élnek át, amely jóval nehezebb minden más válságnál, ugyanis erre semmilyen módon nem tudtak felkészülni” – mondja. Természetesen vannak olyan újszülöttek is, akikről már az ultrahangvizsgálat során kiderül, hogy fejlődési rendellenességgel fognak világra jönni. 

„A szülőknek azonban minden esetben el kell gyászolniuk, hogy nem olyan gyermekük született, amilyet elképzeltek, vagy nem úgy alakult a terhesség és a szülés, ahogy eltervezték. Mivel mindenkinél máshogy zajlik le a gyászfolyamat, hagyjuk, hogy úgy élhessék meg, ahogy szeretnék, ebben támogatjuk őket – magyarázza Tímea, aki nagyon tapintatosan fordul oda minden új családhoz. – Először mindig bemutatkozom, majd engedélyt kérek, hogy játszhassak néhány altatót a gyermeknek. Ha inkább kettesben szeretnének maradni a babával, akkor elmegyek. Én vagyok itt az az ember, akinek lehet nemet mondani. Az első napokban sokkal nagyobb azoknak az aránya, akik egyedül akarnak maradni a gyermekükkel. Ha több baba is van a szobában, akkor arra is engedélyt szoktam kérni, hogy a másiknak játsszak. 11 év alatt erre még senki sem mondott nemet. 

S milyen csodálatos a zene! A lelkük olyan régióit képes megérinteni, amelyeket szavakkal nem lehet elérni. 

Komoly érzelmek törnek fel belőlük is anélkül, hogy beszélgetnénk, mégis kapcsolatba lépünk” – meséli. 

Idővel ezek a szülők is megnyílnak, és vannak, akik közösen énekelnek Tímeával, de „erre senkit sem lehet felszólítani”. Ha a szülők igénylik, beszélget is velük. „Elsődleges célom, hogy énekhanggal, zenével támogassam őket, hogy megalapozzuk köztük a kötődést, de ha inkább beszélgetni szeretnének, elfogadom, természetesen akkor is énekkel indítunk és zárunk” – mondja.

Kép

Fotó forrása: Semmelweis Egyetem

„Viszem őket magammal”

Tímea közvetlenül is tapasztalja, hogy az énekhang, a zene gyógyító hatással bír a babákra. „Látjuk a monitoron, hogy a szép, finom, lassú dajkáló hangtól, az édesanya, édesapa érintésétől a baba értékei optimalizálódnak, de a szülők szorongását is oldja, önbizalmat ad nekik ebben a kompetenciavesztett állapotban, hogy az ő hangjukra, érintésükre történik mindez” – meséli. 

Tímea mindent játszik a gitárján, amit a szülők kérnek tőle: az altatóktól kezdve a különböző slágerekig, mert az a célja, hogy megérintse a szülőt is. „Ha valakinek egy gyerekkori sláger a kedvence, amit az apukája énekelt neki, akkor azt éneklem. Ez ugyanis olyan lelki muníciót adhat, amitől nem foszthatom meg” – mondja. 

Ám az extrém koraszülött babákkal úgy bánik, mint a hímes tojással, hiszen nekik mindenfajta inger, zaj sok, idegrendszerük nagyon érzékeny fejlődési stádiumban van. 

Ezért először csak mélyebb, maximum három-négy hangból álló, ereszkedő dallamú dalokkal kezd, amelyekből béke, nyugalom árad. Aztán lassan következnek az egyre magasabb hangok, amelyek az érettebb újszülötteknek nagyon jók. 

Ottlétem alatt egy család köszön be az intenzív osztályra. Hosszú hónapok után végre hazavihetik a kisbabájukat. Boldogan és elérzékenyülve köszönik meg az ott dolgozók gondoskodását, támogatását. Mindenki, akinek van néhány szabad perce, köréjük gyűlik, s elköszön a babától és a szüleitől. Nagy, örömteli pillanat ez. 

Ám nem minden család története ér így véget. Mindenkinél ott van a remény, de előfordul, hogy a szülők gyermekük nélkül távoznak a kórházból, nem élhetik meg, hogy az apró törékeny babából nagylány, nagyfiú lesz. „Hogyan viseli az ilyen helyzeteket? Itt tudja-e hagyni a kórházban a nehéz pillanatokat, vagy viszi magával?” – teszem fel a kérdést Tímeának. 

„Nem hagyom itt, viszem őket magammal – mondja–, de ezek a kisbabák, családok nem fájdalmas emlékként élnek bennem. Hálás vagyok azért, hogy életük fontos pillanataiban mellettük lehettem, és segíthettem őket, hogy megéljék a gyászukat, és elfogadják, hogy az orvosok nem tudják megmenteni a kisbabájukat.”

Kép

Fotó forrása: Semmelweis Egyetem

Az ajándék

A PIC-en dolgozó kollégákkal együtt mindent megtesznek azért, hogy a búcsú órái a lehető legszebbek legyenek minden szülő számára. Távozásukkor egy kis emlékdobozt adnak át nekik. Benne van az a hófehér takaró, amelyben a gyermek feküdt; a karszalagja, a plüsse, ami mellette volt az inkubátorban; és a cumija, ha volt. Tímea szokott levelet kapni olyan édesanyáktól is, akik elvesztették gyermeküket. 

Sokan elmondják, hogy a dalok, amelyeket bent, a PIC-en énekeltek, kapaszkodót jelentenek nekik, és mindmáig éneklik őket. Fájdalmas, ugyanakkor gyönyörű emlékek nekik. 

„Ez hatalmas ajándék, hálás vagyok mindazért, amit kapok az élettől” – fejezi be a Tímea. A beszélgetés végén már én sem bírom könnyek nélkül, mondatai az én anyai szívemet is megérintik. Tímea tanácsára nem szólítok meg egy édesanyát, édesapát sem. Én is érzem, ez nem az a hely, ahol az ember kérdezősködhet. A szülők óriási traumán mennek keresztül, nincsenek olyan lelkiállapotban, hogy újságírói kérdésekre válaszoljanak. Próbálok észrevétlen maradni, hogy senkit se zavarjon a jelenlétem.

Majd kiderül, hogy egy édesanya, aki épp a Pulmonológiai Osztályon van a gyermekével, szívesen mesélne a koraszülött-osztályon szerzett tapasztalatairól, ahol két hónapot töltöttek tavaly. Amikor Tímea megtudja, kikről van szó, egyből feljön velem az osztályra, hogy üdvözölhesse őket. Régi ismerősként köszöntik egymást. A kisfiú is mosolyog Tímeára, látszik, hogy nem ismeretlen neki a nyugodt, dallamos hang. Keresünk egy csendes sarkot, és az édesanya mesélni kezdi megrázó történetüket. 

„Sokkal többet tesznek, mint ami a dolguk lenne”

„Aznap még bent dolgoztam a munkahelyemen, minden rendben volt, majd éjszaka folyni kezdett a magzatvizem. Néhány napig még bent tudták tartani a kisfiamat, de ő már nagyon jönni akart, a 26. héten megszületett. Ahhoz képest, hogy korábban érkezett, jó Apgar-értékekkel született, és nagy baba volt, másfél kilóval jött a világra. Első éjszaka kiderült, hogy ritka fejlődési rendellenességgel született, nyelőcső-elzáródása van. Háromnaposan megműtötték. Szépen gyógyulgatott, majd egyik éjszaka hívtak a kórházból, hogy súlyos légmell alakult ki nála.” Itt elcsuklik az édesanya hangja, egy pillanatra abba is hagyja a mesélést. 

Majd így folytatja: „Nem kívánom senkinek, hogy éjszaka kapjon egy telefonhívást: »nem biztos, hogy a gyermeke megéli a reggelt«. Kisfiam sokáig lélegeztetőgépen volt, nem tudtuk, hogy hazavihetjük-e valaha.” Összesen két hónapot töltöttek a PIC-en. Amikor Tímeáról és a Te hangodat ismerem programról kérdezem, a következőket mondja: „Tímea együtt él a PIC-cel, együtt lélegzik vele, ő nemcsak bejár péntekenként, hanem a csapat szerves része. Szívén viseli az összes baba sorsát, mintha mind a sajátja lenne. Sokat jelentettek nekem a közös éneklések és beszélgetések az inkubátor mellett. 

Ahogy elkezdtünk énekelni a kisfiamnak, mindig megnyugodott, csillapodott a légzése, pulzusa, láttam, hogy jó neki. 

A Bóbita, bóbita című dalt azóta is sokszor éneklem neki, nagyon szereti.” 

Az édesanya azt is megosztja: „Az egész csapat nagyon támogató az intenzíven, egy emberként küzdöttek a kisfiamért, hogy életben maradjon. Sokkal többet tesznek a családokért, mint ami hivatalosan a dolguk lenne. Mentálisan is segítik a szülőket, hogy megtalálják magukban azt az erőt, amellyel támogatni tudják a gyermeküket.” 

Miután elköszönök tőle, a kijárat felé veszem az irányt. Ahogy a metróhoz sétálok, békét és nyugodtságot érzek. Tímea szavai csengenek a fülemben: „Mekkora ajándékot kapok én az élettől, hogy mindennek részese lehetek! Hálás vagyok érte!”  Épp ugyanezt érzem, hálás vagyok, hogy újságírói munkám során ilyen emberekkel, történetekkel, helyekkel kerülhetek kapcsolatba, akiktől, amiktől én is gazdagodom. Mert nemcsak fájdalommal, tragédiával találkozik az ember a PIC-en, hanem örömmel, nyitottsággal, szeretetteljes odafordulással is, amelyektől minden picit könnyebb lesz a szülőknek és a babáknak is a nehézségek közepette.

A tartalomból:

• A rend objektív vagy szubjektív dolog? Mindenkinek mást jelent?
• Olyanok leszünk, mint amilyen példát látunk otthon, vagy a temperamentumunk is meghatároz minket?
• Mi történik, ha a rend már nem csak rajtunk múlik?
• A rend-rendetlenség sokunk számára ismerős konfliktusokat szül. Mi történik, ha nem tudjuk megoldani őket?
• Mit kezdjünk a hozott mintáinkkal, ha nem szeretnénk azok szerint élni? Szakértőnk véleménye: ez már nem pusztán döntés kérdése, hanem önismereti munka is.
• Mit jelent a rend lelki tartalma? Rendben vagyunk, ha jól vagyunk?
• Ha felborul a belső rend, az kívülről is látszik?
• Hogyan kezdjünk neki a „lelki nagytakarításnak”?
• Lehet, hogy nem tárgyakra, hanem emberekre van szükségünk?
• A testünk mindig kommunikál – csak figyelnünk kell rá.
• E fenti összefüggésben Bóna Judit beszélget szakértőjével a szomatodrámáról.
• Szülőként hogyan tudunk példát mutatni?
• Hogyan függ össze a rend és az önismeret?

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra!

Vendégünkről:

Oláh Katát pszichológusként régóta érdeklik a test és a lélek összefüggései, a gyógyulás belső útjai, amelyek szerinte mindig egyben önmagunkhoz vezető utak is. Szenvedélyesen foglalkoztatja, hogy hogyan válhatunk boldogabbá, egészségesebbé, és miként élhetünk harmonikus kapcsolatban önmagunkkal és környezetünkkel. A SzomatoDrámával 2013-ban találkozott először, és mély benyomást tett rá. 2016 óta vezet szomatodáma-programokat és a módszert oktatja is. Ezáltal nemcsak tanítja, hanem újra és újra felfedezi annak rétegeit.

A Spiritusz podcast a Képmás magazin pszichológiai podcast műsora. Önismeret, család, párkapcsolat, gyermeknevelés - bátorító beszélgetések a lelki egészségért. Vendégeink a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan ismert személyiségek, akik bátran beszélnek küzdelmeikről és felismeréseikről. A boldogsághoz önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út. A harmadik évad műsorvezetői Bóna Judit és Németh Szilvia. 
A Spiritusz podcastot megtalálja a Spotify-on, a népszerű podcast applikációkban, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján. Bárhol is hallgatja ezt a podcastet, kérjük, iratkozzon fel rá, hogy értesülhessen az új adások megjelenéséről.

A magyar nyelv értelmező szótára szerint elavult szó. Valóban, olyan egészen régi szakácskönyvekben találkozhatunk vele, mint a XVI. századból származó Szakács Tudomány, az 1695-ben megjelent Szakáts mesterségnek könyvetskéje vagy Apor Zsuzsanna 1727-ben írt liktáriumos gyűjteménye. Az 1864-es Magyar Gazdasszony említést tesz a csipkebogyó-liktáriumról. Utóbbi kínálja a megoldást, miszerint egyszerűen lekvárként fordítsuk ezt a rég használt szót. Receptjeink azonban ennél jóval többet mutatnak a magyar konyha óriási kedvencéről. 

„Liktárium, lépes méz, aki szeret, reám néz!” 

A liktárium vagy liktáriom ugyanis jelölhet sűrű szirupba főzött gyümölcsöt, lekvárt, gyümölcssajtot, de akár még aszalt gyümölcsöt is. Takáts Sándor idéz Choron Zsófia 1569-ben írt leveléből, amelyet Nádasdy Kristófnénak írt. Ebben „barack- és szilvaliktárium” néven az alábbi édességet találjuk. 

A meghámozott barackot kettévágták, kivették a magját, annak helyébe mandulát tettek, majd borsos mézzel leöntötték és kemencében aszalták. A szilvát annak megtört magjával töltötték.

Ami a mézet illeti, Lippay János a Posoni kertben (1662) azt írja, „liktárium­főzéshez akkor a legjobb, ha kikeleti: ennek édes illata van, ízében kissé csípős, nem igen sűrű, szép aranyszínű”. Nádcukrot is használtak befőzésre (finomított cukor még évszázadokig nincs), azt apró darabokra törték, majd lassú tűzön vízzel sziruppá főzték. (Lippay a nádcukrot tojásfehérjés vízben tisztította, de erre a tudásra ma már szerencsére nincs szükség.) A Posoni kertből megtudhatjuk továbbá, hogy ezen kívül mustban is szokás volt eltenni gyümölcsöt.

A könyvben leírt liktáriumok sokfélék, a mai lekvárra, befőttre és gyümölcssajtra egyaránt emlékeztetnek. Lippay alapanyagai között szerepel az alma, a körte, a meggy, a cseresznye, a naspolyával kevert birsalma, a som, a zöld dió, a szeder, a szilva, az egres, a szőlő, a barack, a citrom, a mogyoró és a szilva. Apor Zsuzsannánál még változatosabb a kép: borbolya, alma, birs, körte, barack, cseresznye, meggy, eper, málna, egres, csipke, som, szőlő, dinnye, dió, citrom, narancs található a liktáriomos könyvében. Ezekből aztán lehetett pakolni a kedvesnek a hosszú útra! 

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Rózsaliktáriom 

Ha Weöres Sándor művének alaphelyzetébe képzeljük magunkat, alighanem a színével és illatával egyaránt gyönyörködtető rózsából főznénk liktáriumot. Ehhez a Szakáts mesterségnek könyvetskéje szerint vörös rózsát kell gyűjteni. (Mai kiegészítés: vegyszermentes helyről.) A szirmokat rózsavíz és cukor keverékében főzték meg, méghozzá ezekkel az arányokkal: „mindenkor az egy font rózsához (0,5 kg) két és fél font (1,25 kg) nádcukor kell, s két icce (kb. 16 dl) rózsavíz”. Mikor megfőtt (lassú tűzön, a végén kis levet hagyva), négy kisebb kanál citromlevet kevertek hozzá. „Ha több vagy kevesebb a rózsa, ahhoz képest intézzed a mértéket is” – olvashatjuk. 

Maradva a virágoknál, készült egykor liktárium violából is. Vajon miben tárolhatták, amikor nem volt még befőttesüveg? 

A csomagolás 

Lippay János ezt a kérdést is segíti megválaszolni. A „bécsinált körtvélyről” szóló résznél, vagyis a körtelekvárnál olvashatjuk, hogy papírral letakart cserépfazékba töltötték azt. (Az edénynek annyira tele kell lennie, hogy a lekvár elérje a szirupot, ne legyen közte levegő.) Itt eszünkbe juthat egy klasszikus szatmári ínyencség, a ­szilvalekvár. A cukor nélkül, kavaróvitorlával folyamatos keverés mellett, rézüstben teljesen sűrűre főzött szilvalekvár akár évekig eláll az úgynevezett szilkében, vagyis mázas cserép­edényben. 

A másik régi módszert Lippay barack­lekvárjánál találhatjuk meg. A „fényes liktáriumhoz” a kimagozott, lecsöpögtetett gyümölcsöt szirupban főzték meg („ne tégy sok nádmézet belé!”), folyamatos kavarás mellett („hogy a fazékhoz ne égjen”). Végül „töltsd egy iskátolába: szép sárga és jó ízű lészen. A vérhas ellen igen jó” – írja. Az iskátola egy fadobozt jelöl, szintén ebbe kerültek egyébként a mindenféle izgalmas formákba öntött gyümölcssajtok. Ajándékba is lehetett küldeni. 

Fűszerek 

Persze, nem csak a gyümölcs vagy a forma kiválasztásával lehet izgalmasat alkotni, a már jól ismert ízeket fűszerekkel színesíthetjük. 

Mai szemmel meglepő, de Apor Zsuzsanna liktáriumreceptjeiben megtaláljuk ízesítőként az ánizst, a fahéjat, a gyömbért, a szerecsendiót, a szegfűszeget és a rózsavizet. 

Főzték mézben, nádcukorban, borban és mustban is a gyümölcsöket, ezek szintén további zamatot adtak a végeredményhez. Láthattuk továbbá, hogy az egészben eltett gyümölcs magja helyére tehettek mandulát. S ha már érdekességek, itt érdemes megemlíteni Nánási István 1771-ben lejegyzett receptjét: ő a keserűgombát tartósította mézben. Ha ehhez nem is vagyunk elég bátrak, a többi ötletet érdemes kipróbálni ma is.  

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

A biztonság nem ígéret

Van egy szó, amit ritkán jut eszünkbe, ha munkahelyi élményekről beszélgetünk, pedig mindenki érzi, ha nincs jelen: a biztonság. Nemcsak a fizikai környezetre gondolunk itt, hanem arra a légkörre is, amelyben tudom, mihez van jogom, mit várhatok el, és mit várnak el tőlem – tisztán, egyértelműen.

A Pannon-Work mint a munkaerő-közvetítői szegmensben vezető márka és többszörös MagyarBrands-díjas, kiváló munkáltatói márka számára a biztonság megteremtése nem elvont cél. 

Baksy Marianna, a vállalat marketing- és PR-vezetője arról beszélt, hogy a jogbiztonság náluk nemcsak egy szabályzat a fiókban, hanem a mindennapi működés fontos része. 

A munkavállalók tájékozottságát és önbizalmát erősítő programjaik – például a munkajogi oktatások vagy a Munka Törvénykönyvének zsebformátumú kiadása – azt az üzenetet közvetítik: itt tudhatod, mihez van jogod – és azt is, hogy ezt komolyan veszik. 

Kép

Fotó forrása: MagyarBrands

Balról jobbra: Kulcsár Zita, a Kiváló Munkáltatói márka bizottság elnöke, Pólya Ádám, az RS Bútor vezérigazgatója, Mátrai Lilla, a Számlázz.hu marketingmenedzsere, Baksy Marianna, a Pannon-Work marketing- és PR vezetője és Gyimesi László, a Mystic Nails ügyvezetője

A közösséghez tartozás élménye

Gyimesi László, a műköröm-alapanyagokat fejlesztő és forgalmazó Mystic Nails márka ügyvezetője szerint a munkáltatói márkaépítés két szinten zajlik: kívül és belül. 

Az, hogy miként látják a céget a lehetséges jelöltek, legalább annyira fontos, mint az, hogy hogyan érzik magukat, akik már bent vannak. 

Szerinte a vezetői személyes énmárka ma az egyik legerősebb eszköze a bizalomépítésnek – de csak akkor, ha hiteles. „Ha valaki nem érzi komfortosnak ezt a szerepet, ne csinálja. A mesterkéltség pillanatok alatt átlátszóvá válik.”

A jó vezetői márka nem pozícionál, hanem példát mutat. Ott van a mindennapokban, következetes, emberi, és jelen van. Épp ez teszi lehetővé, hogy a munkatársak valóban ajánlják a munkahelyet másoknak is – ami ma az egyik leghatékonyabb toborzási eszköz. Az ajánlás egyfajta felelősségvállalás is: „Ez a hely rendben van – gyere te is ide.” Ez pedig csak akkor működik, ha a belső tapasztalat megerősíti a kifelé kommunikált képet.

Kép

Fotó forrása: MagyarBrands

Vezető vagy főnök

De vajon milyen érzés valóban része lenni egy munkahelyi közösségnek? A Számlázz.hu ingyenes online számlázóprogram csapata szerint a különbség gyakran egyetlen szóból áll: vezető vagy főnök. Mátrai Lilla, a Számlázz.hu marketingmenedzsere szerint ez nem stilisztikai kérdés – hanem működésbeli különbség. 

Ahol a vezető egy külön irodából irányít, ott utasítások vannak. Ahol együtt dolgozik a csapattal, ott közös a felelősség. 

Ez a szemlélet gyorsítja a megoldásokat, csökkenti a feszültséget, és hitelesebb kapcsolatokat épít. A márka itt nemcsak szlogenekből áll, hanem élő értékekből, amelyek a munkavállalói és az ügyfélélményt is összekötik. Emberközpontúság, partnerség, nyitottság – ezek nem kommunikációs irányelvek, hanem napi rutinok. Ettől lesz egy munkahelyből közösség.

Kétirányú kommunikáció 

Vannak munkahelyek, ahol a „visszajelzés” csupán egy dobozra írt szó az ajtó mellett. És vannak olyanok, mint az RS Bútor, ahol a vélemény nem dekoráció – hanem iránytű. A hazai bútorgyártók legnagyobb bútorkínálatát felvonultató áruházlánc, az RS Bútor vezérigazgatója, Pólya Ádám szerint a visszajelzés akkor működik jól, ha nemcsak kérdezni tudunk – hanem válaszolni is. Akkor is, ha a válasz éppen egy „még nem” vagy „ez most nem fér bele”.

A kétirányú kommunikáció náluk nem projekt, hanem a márka szervezeti DNS-ének a része. Az emberek tudják, hogy lehet kérdezni – és hogy érdemes is. Mert nem elutasítás várja őket, hanem egy együtt gondolkodó tér, ahol még a legextrémebb ötlet is lehet kiindulópont. 

A transzparencia nemcsak azt üzeni, hogy bíznak benned, hanem azt is, hogy számít, amit mondasz. 

És ha ez valóban így van, akkor a márka nemcsak látszik, hanem élhető is lesz.

Kép

Fotó forrása: MagyarBrands

A MagyarBrands 2024 Kiváló Munkáltatói márka díjazottjai

A MagyarBrands, a kiváló hazai márkák kiválasztási rendszere immár tizenöt éve munkálkodik azon, hogy a reflektorfénybe állítsa a kiválók közül is kiemelkedőket. Munkáltatói kategóriában minden évben pályázatot hirdet, ahol az értékelés során a szakmai szempontok mellett a márka dolgozóinak véleményére is kíváncsiak a döntéshozók. 2024-ben is értékelt a program, melynek legnagyobb tanulsága a fentieken túl az volt, hogy minden nyertes márka mögött erős csapat áll. De a márkáról szóló különböző történetek akkor jók, ha azokat nem kívülről írják, hanem belülről élik. A hiteles munkáltatói márka nem csupán egy kommunikációs kampány, hanem azoknak az embereknek a közös munkájából születik, akik nemcsak végzik a dolgukat, hanem hisznek is benne. Ez az, amit kívülről meg lehet érezni – és amit belülről jó megélni.

Támogatott tartalom

Az egyik leghíresebb sportbabona Michael Jordan nevéhez fűződik, aki minden meccsén évekig ugyanazt a sortot viselte, melyet az 1982-es győztes bajnoksága alatt is hordott észak-karolinai egyetemi csapata tagjaként. Annak érdekében, hogy egész karrierjén át elkísérje ez a sokat látott ruhadarab, ahhoz a ravasz megoldáshoz folyamodott, hogy a kisnadrágra vette rá a hosszabb egyesületi sortot. 

Björn Borg, a híres svéd teniszjátékos a wimbledoni meccsekre mindig megnövesztette a szakállát, és ugyanazt a pólót hordta, amiben 1976-1980-ig egymás után ötször megnyerte a bajnokságot. A „Jégemberként” is ismert sportoló az utolsó bepattanó labdái után öt éven át térdre borult a pálya salakján. 

Az amerikai NHL egyik frenetikus kapusa, Patrick Roy minden meccs előtt megbeszélte elvárásait a kapufával, Jocelyn Thibault profi jégkorongjátékos pedig a mérkőzései előtt hat és fél perccel vizet öntött a fejére. 

Michael Schumacher csak balról szállt be az autójába, és mindig magánál tartotta azt az amulettet, amit a feleségétől kapott. 

Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszónk minden bajnokságon a startjelzés előtt ugrott vízbe, így minden versenyét kétszer indították (erre ma már nem lenne lehetősége, mert a szövetség úgy döntött, hogy aki a rajtnál kiugrik, azt kizárják). Késely Ajna úszónő Shíva és Buddha szobrával érkezik a versenyeire, a legendás futballkapus, Király Gábor pedig egész pályafutása során ragaszkodott szürke mackónadrágjához.

Kép

Michael Jordan főiskolai meze a Dean Smith Centerben − Forrás: Wikipédia

„Csak a fejedben létezik” – vagy mégsem?

A babonás viselkedés hibás feltevés ok és okozat között, amely aztán az elme gondolkodási botlását követve egy állandóan ismétlődő viselkedéssorhoz vezet. A valóságban a babona és a siker között nincs oksági összefüggés, a kapcsolat az elménk irracionális terméke csupán. Akkor mitől lesz mégis „nyerő” az adott cselekedet?

A babonák típusai a sportban:

• Szerencsés tárgyak: kabalák, amulettek, ruhadarabok, amelyekről a sportolók azt hiszik, hogy szerencsét hoznak.

• Rituálék és szokások: bizonyos cselekedetek, amelyeket a sportolók mindig ugyanúgy végeznek a versenyek előtt, alatt vagy után.

• Szokások a verseny napján: például, hogy mit esznek, mikor kelnek fel, hogyan utaznak a verseny helyszínére.

Sok sportoló használja a „vizualizálás” eszközét is, vagyis elképzeli magát, ahogy sikeresen végrehajtja az előtte álló feladatot. Ez olyan mentális felkészülés, ami erősíti az önbizalmat, és az izommemóriára is hat. Egy tizenegyesre készülő focista vizualizálhatja, hogyan rúg gólt, egy teniszező pedig maga elé képzelheti a tökéletes szervát.

Forrás: Mentalcsik.hu

Szakértők szerint ezek a hiedelmek nemcsak a fejünkben léteznek, hanem hatnak is ránk, befolyásolják a viselkedésünket. Azok például, akik mélyen hisznek abban, hogy péntek tizenharmadika balszerencsét hoz, jobban félnek és bizonytalanabbak lesznek ezen a napon, ami akár közlekedési balesethez is vezethet. 

Kapaszkodó egy bizonytalan helyzetben

Jelenleg a versenysport a legkevésbé sem játékos foglalkozás, a megnövekedett médiafigyelem, a szponzorok jelenléte, a sportesemény tétje és a legjobbak közé jutás reménye okozta nyomás mind frusztrálja a sportolókat. 

Rovó Zsuzsanna Lujza egészségpszichológus úgy véli, hogy a sportolói babonák működésének kutatása méltánytalanul elhanyagolt terület, ennek ellenére van tudományos magyarázat a furcsa hiedelmekre. „A versenyhelyzet természeténél fogva sok bizonytalanságot, véletlen eseményt, ismeretlen és instabil tényezőket hordoz magában. 

A sportoló érthető módon kontrollra és kiszámíthatóságra törekszik a számára nagy tétet hordozó helyzetben. A babonák ilyenkor placebóként működnek az agyban, és a kontrollérzeten át előnyöket biztosítanak. 

Ilyen előny, hogy csökken a feszültség, nő az érzelmi stabilitás, csökken a szorongás, fokozódik az önbizalom, növekszik az énhatékonyság észlelése, vagyis a bevett szokás segít megküzdeni a stresszorral” – magyarázza a pszichológus, aki szerint a babonás viselkedés a viszontagságokkal való megküzdés olyan stratégiája, ami az ellenfélre is hatással van. Az élsportolók tehát a saját eszköztárukkal szeretnék ellenőrzés alatt tartani az eseményeket azáltal, hogy olyan érzelmi állapotba hozzák magukat, ami hozzájárul teljesítményük növeléséhez. 

Kép

Björn Borg (jobbra) és Muhammad Ali 1979-ben − forrás: Profimedia − Red Dot

A működő rutinok is válhatnak gúny tárgyává

Az edzők is tisztában vannak azzal, hogy a babonára való fogékonyság összefüggésben van az egyén megküzdési stratégiáival, a versenyt övező szorongással és a kontroll iránti igénnyel. Ezért arra törekednek, hogy a babona olyan gyakorlati rutin legyen, mint amilyen a labdapattogtatás, az ügyességi játék vagy a fókuszálási feladat (Pre-performance Routin, PPR). A PPR azonban sokszor nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, egyes kosárlabdázóknál kifejezetten teljesítményromlást idézett elő, szemben a talizmánokkal és a személyre szabott rituálékkal.

„Sokan erősen hisznek saját szertartásos cselekedeteik és jóslataik hatékonyságában, de vonakodnak ezt beismerni annak, aki gúnyolja őket miattuk. 

Mások intellektuálisan nagyon is tudatában vannak cselekedeteik hiábavalóságának, nevetnek az egészen, mégis makacsul végzik a műveleteket. 

Az emberek nagy része valószínűleg valahol e kétféle magatartás között helyezkedik el” – írja Kiss András pszichológus a Mindset Pszichológia oldalán.

Szakértők szerint a legjobb, ha a szerencsehozó rutint úgy állítják össze a sportolók, hogy annak része legyen a fizikai és mentális felkészülés, a táplálkozási stratégia és akár olyan személyes babonák is, amelyek hozzájárulnak a teljesítményük növeléséhez. 

Szakirodalom: Rovó Zsuzsanna Lujza egészségpszichológus: Egy kosaras babonája, 2018

Mi jelenti kapcsolatunkban a termékenységet?

Sokszor már a kapcsolati biztonság legapróbb jele után is elgondolkozunk azon, hogy milyen módon bontakozzon ki a teremtő erő köztünk. Erre erőteljesen hat az, amit szüleinktől mintaként láttunk. Gyerekkorunk óta hatással van ránk, hogy apánk és anyánk hogyan hozták meg a családi életünket meghatározó döntéseket. Megbeszélték-e azokat, vagy pedig veszekedtek-e amiatt, hogy miért nem beszélték meg őket? Idomultak-e közben egymáshoz, vagy elutasították-e egymás elképzeléseit? 

A tartós párkapcsolat egyik alapfeltétele, hogy annak termékenységét mindkét fél a sajátjának érezze. 

Azoknál a pároknál, akik számára a kapcsolat elején átélt szimbiózis annyira vonzó, hogy nem kívánnak továbblépni ebből az állapotból, előfordul, hogy a közös célt az összeolvadt működés fenntartására használják. Minden érzelmet és konfliktust alárendelnek a nagy közös feladatnak, ami meglepően hosszú ideig sikeres stratégia tud lenni, viszont később mindenképpen meg kell fizetni az árát, hiszen az elfojtott feszültségek, lenyelt konfliktusok, szőnyeg alá söpört érzések előbb-utóbb felszínre kerülnek. Az ezzel ellentétesen működő, erősen differenciált párok az első kapcsolati szakasz után hamar elkülönülnek, mindenki végzi a maga dolgát, és viszonyukban hátrébb szorul a közelség.

Gyakori helyzet, hogy a nő feladja munkahelyét, majd kizárólag az ő vállait nyomja a háztartás és a gyereknevelés gondja, társa pedig munka után szinte csak enni és aludni jár haza. Egymás feladataiban nem vesznek részt, mindenki a maga vállalásainak próbál maximálisan megfelelni. Ők sokszor nincsenek tudatában sem a saját, sem a társuk érzelmi szükségleteinek. 

Nem osztják meg megéléseiket, bezárkóznak belső világukba, elválasztott működésük pedig lehetetlenné teszi az egymásra hangolódást, és felőröli az intimitást. 

Mégis, amikor eljutnak a párterápiába, sokszor csak annyit tudnak mondani, hogy már nem működik köztük a kommunikáció.

A szülővé válás döntési folyamata

Sok pár számára a gyermekvállalás jelenti a termékenység megélését, és előbb-utóbb felmerül a vágy a gyermek iránt. Gyakran előfordul, hogy a felek eltérő ütemben jutnak el ehhez a döntéshez, ezért elengedhetetlen, hogy nyíltan és őszintén kommunikáljanak a gyermekvállalással kapcsolatos dilemmáikról és kételyeikről.

Számos tényező befolyásolhatja azt, hogy valaki szeretne-e gyermeket. A döntés során gyakran a környezeti és a gazdasági tényezők kerülnek előtérbe, de a kérdés ennél sokkal összetettebb. Több különböző faktor összjátéka határozza meg a döntés irányát, és ezek gyakran nem egyértelműek, ilyenkor az egyén csupán annyit érez, hogy vágyik-e a szülőségre, vagy sem.

Érdemes azonban alaposan szétszálazni, hogy milyen lélektani, érzelmi, kapcsolati, társadalmi és kulturális szempontok játszanak szerepet a döntésünkben. Akár elköteleződünk a gyermekvállalás mellett, akár elutasítjuk a szülővé válás gondolatát, mindenképpen fontos, hogy feltegyük magunknak a kérdést: „Miért szeretnék gyermeket vállalni?” „Miért nem szeretnék szülővé válni?”

Számos fiatal számol be arról, hogy hatalmas nyomást érez, akár a társadalom, a szülők, a rokonok és az ismerősök részéről. Míg szinglik, addig a pártalálás miatt sürgetik őket, majd amikor társat találnak, megállapodnak, elköteleződnek és összeházasodnak, a környezetük azonnal a következő lépést szorgalmazza. Ez komoly lelki megterhelést jelent számukra, és úgy érzik, nincs elég idejük megérkezni abba az életszakaszba, amelyben éppen tartanak. 

A lélektani szempontok közül kiemelkednek azok a tapasztalatok és nevelési elvek, amelyeket gyermekként éltünk át. Ezek jelentős befolyást gyakorolnak a gyermekvállalással kapcsolatos félelmeinkre és aggodalmainkra. 

Azok számára, akiknek nehéz vagy traumatikus gyermekkoruk volt, a korai gyermekvállalás gyakran egyfajta menekülést jelenthet. 

Ilyenkor a leendő szülő gyakran arról ábrándozik, hogy lesz valaki, akinek megadhatja mindazt, amit ő nem kapott meg, és végre teremthet egy olyan családot, amilyen gyermekként járt volna neki. Ugyanakkor fontos erre tudatosan reflektálni, mivel ez az igény gyakran a jövőbeli szülő saját kielégítetlen szükségleteiből fakad, és a gyermek ilyenkor csupán az eszköz szerepét tölti be. 

Ezzel szemben, egyesek a nehéz gyermekkor után éppen ellenkezőleg döntenek. Azok, akik parentifikált szerepben nőttek fel, gyakran úgy érzik, hogy teljesen kimerültek, és képtelenek még többet adni magukból. A parentifikált szerep lényege, hogy a gyermek az életkori sajátosságaihoz és érettségéhez képest túlzott terheket viselve gondoskodik szülei érzelmi és fizikai igényeiről. Ez olyan mértékű kifáradáshoz vezet, hogy úgy érzik, képtelenek felelősséget vállalni egy új életért. 

Az érzelmi szempontok másik kulcsfontosságú eleme a párkapcsolatban megélt érzelmi biztonság. A gyermek érkezése ugyanis gyakran alapjaiban változtatja meg a kapcsolat dinamikáját és struktúráját, mivel a feleknek új szerepekben kell felelősen helytállniuk. Emiatt elengedhetetlen, hogy képesek legyenek nyíltan kommunikálni egymással a szülői szereppel kapcsolatos félelmeikről és elvárásaikról.

Kép

Illusztráció forrása: GettyImages

A gyerekvállalás mint életciklusváltás

„Mi lenne, ha először inkább egy kutyáról gondoskodnánk?” – vetik fel néhányan, amikor szóba kerül a gyerekvállalás, és a félelmek leküzdése érdekében „edzőmérkőzésként” az állattartást választják, hogy felkészüljenek a feladatokra. A kiskutya nevelése kihívásokkal jár, általában azonban nem jelent akkora terhet, hogy a párok kibírhatatlannak érezzék az életüket és a kapcsolatukat. Kisebb a felelősség is, hiszen kevésbé ügyes gazdának lenni nem annyira elítélendő a környezet szemében, mint rossz szülőnek. 

Ugyanakkor már a házi kedvenc is megmozgathat párkapcsolati témákat, így például a munkamegosztás kérdését, a kutyával való törődés során akár a féltékenység témáját is. 

A gyermek érkezése aztán megkérdőjelezhetetlenül felszínre hozza saját gyerekkori megéléseinket. Ezek időnként váratlanul törnek elő, esetleg nem is érthető, mi váltotta ki az erőteljes érzéseket: lehet, hogy az apaság vagy az anyaság tűnik megoldhatatlan feladatnak, vagy a társunkhoz való kapcsolódás nehéz, miközben a babával törődünk.

Ahol a párkapcsolat melletti döntés inkább értékrend és nem érzelem mentén fogalmazódik meg, előfordul, hogy a gyermekvállalásra is hasonló módon gondolnak a felek. Egyfajta feladatnak tekintik, ahol természetes, hogy az adott metrómegálló után a következőnek kell jönnie. Ha tehát bekövetkezett egy esemény, például az eljegyzés, akkor tovább kell lépni a következő életciklusba, a házasságkötéshez, utána pedig a gyermekvállaláshoz. Ilyenkor nem biztos, hogy a pár tagjai mélyebb érzelmi szinten kapcsolódnak magukhoz vagy a társukhoz. 

A kapcsolatot versenyfutásként élik meg, a környezet vélt vagy valós elvárásaihoz igazodva. Nem mutatják meg, mi zajlik bennük, nem fejezik ki valódi vágyaikat, így nem is tudnak választ adni társuk szükségleteire, s közben többnyire kerülik a konfliktusok megtárgyalását is. Valamilyen életállapot bekövetkezésétől remélik a megérkezettség, az elégedettség és a boldogság érzetét – ez a délibáb sok kapcsolatot vezetett már tévútra. 

A gyerekvállalás mint kihívás 

A kutatások szerint, a gyermek születése gyakran együtt jár a szülők egyéni boldogságának, illetve párkapcsolati elégedettségének csökkenésével. Ennek ellenére sok szülő visszatekintve úgy véli, hogy a gyerek­vállalás élete legjobb és legtöbb örömöt adó döntése volt. Mi lehet a paradoxon feloldása? Az érzelmi kettősséget az is magyarázhatja, hogy a múlt emlékei megszépülnek, hiszen a hiedelmeink és érzelmeink alakítják őket. 

Másrészt a valódi pszichológiai jóllét nemcsak a pozitív élmények halmozásáról szól, hanem a kapcsolódásról, az elmélyülés megéléséről, valamint az élet mélyebb értelmének és céljának megtalálásáról. 

A gyermekvállalás számos aggodalommal és stresszel jár együtt, ezért szinte kizártnak tűnik, hogy folyamatosan boldoggá tegyen minket. Ugyanakkor a pozitív kapcsolódásokon keresztül tartalmasabbá teszi az életünket, és életcéllá válva segít létezésünk értelmének megtalálásában.

Régen szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy anya kifejezhesse, hogy a baba gondozása és felnevelése nem csupán boldog és önfeledt pillanatokat rejt magában, manapság viszont egyre többet olvashatunk arról, hogy az anyaság sok nehézséggel is járhat. Ugyanakkor mintha csak végletekben lehetne gondolkodni a témáról, erről tanúskodnak a szülőségről szóló cikkek, illetve azok kommentszekciói, ahol többnyire csak egyik vagy másik szempont, vagy éppen annak ellenkezője domborodik ki. Az élet azonban ennél sokkal összetettebb: a baba érkezése egyszerre hozhat puhaságot, kacagást és babaillatot, de érzelmi hullámvölgyeket, kimerültséget és testi fájdalmakat is.

Az anyák a gyermek első éveiben gyakran valóban olyan teljesítményekre képesek, amelyekre visszaemlékezve maguk sem értik, honnan merítettek erőt. 

A társ jelenléte és támogatása fokozott jelentőséget nyer ebben az időszakban, miközben ő is átél rengeteg tehetetlenséget, hiszen előfordulnak olyan helyzetek, amikor a szeretett nő olyan miatt keseredik el, amely nem megváltoztatható – miközben a férfiak a stabilitás és biztonság megteremtésében látják egyik fő feladatukat. Számukra sem egyszerű megélni a társukat aggódónak, amikor valamilyen objektív ténnyel kell szembenézniük, vagy pedig szorongónak, ha arra gondolnak, milyen következményei lehetnek egy-egy betegségnek vagy élethelyzetnek.

A szülővé válás egy újabb mérföldkő a fiatalok felnőtté válásában, hiszen új szerepeket és azzal együtt felelősséget kell vállalniuk a felnőttek világában. Ehhez elengedhetetlen a stabilitás, a magabiztosság és a kompetencia érzése. Ugyanakkor épp a szülővé válás folyamata hoz magával egy sor kételyt és külső kontrollt, amelyek csökkentik azt az érzést, hogy önállóak és függetlenek vagyunk. Egészen a baba érkezéséig nem is gondolnánk arra, hogy idegenek léphetnek a lakásunkba vagy az életünk legintimebb területeibe, hogy megítéljék, jól végezzük-e a dolgunkat. Éppen ezért a segítő szakembereknek – mint a gyermekorvos, védőnő, gyógytornász vagy pszichológus – érdemes tekintettel lenniük arra, hogy támogassák, és ne elbizonytalanítsák a fiatal szülőket.

A párok gyakran számolnak be arról, hogy nehéz összehangolniuk a nevelési elveket, de a konfliktus elkerülése érdekében, vagy egymás kedvéért igyekeznek alkalmazkodni a másik nézeteihez. 

Ez azonban gyakran kudarcba fullad, mert a váratlan helyzetekből adódó feszültségek során megjelennek az ösztönszerű reakciók, és a feszültségek kirobbannak. 

Ezért elengedhetetlen, hogy a pár tagjai mélyebben megértsék, milyen múltbéli tapasztalatok és hiedelmek húzódnak meg a nevelési elveik mögött. Csak így válhatnak képessé arra, hogy a régi mintáktól megszabadulva, közösen alakítsák ki saját keretrendszerüket a gyermeknevelés kérdéseiben. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

Az épületet, az Irgalom Házát (mai fogalmaink szerint hospice-ház a szegények számára) San Marco hercegné Nagyszentmiklósi Nákó Anna Mileva 1900-ban alapította, a közeli templommal és a bűnbánó nők menedékeként szolgáló Jó Pásztor Házzal együtt (amely ma is anyaotthon). A gyógyíthatatlan betegek számára felépített Irgalom Háza ma hosszú nevű intézménynek ad otthont: Budapest III. Kerületi Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon. 

Pásztor Csaba gyógypedagógus, művészetterapeuta és szakoktató szerint az irgalmat pedagógusként ma is napi szinten kell megélnie annak, aki ezek között a falak között dolgozik. Beszélgetésünket a nagy elődök példájával kezdi: „A Csalogány utcai épületből költöztünk ide lassan tizenöt éve, amelyet egy Körmendről származó zsidó fiú, Frim Jakab alapított, aki tizenhat éves kora óta nagy érdeklődést mutatott az értelmi sérültek iránt. Tanítónak tanult, és rájött, hogy lyukas a rendszer. Hiszen nincsenek értelmileg akadályozottak a tankötelezettségben, akkoriban a »hülye« volt rájuk a szakkifejezés, amely azóta pejoratív fogalommá vált. 

Frim Jakab 1875-ben kérvényezte a magyar államtól a képzést, huszonhárom évesen pedig létrehozta az intézményt, és gyakorlatilag letette a szakmánk alapjait. Mekkora belső hajtóerő kellett ahhoz, hogy a társadalom aljáról jövő zsidó fiú abban az időszakban ezt megvalósítsa! 

És itt párhuzamot vonhatunk ennek az épületnek az építtetőjével, a társadalom legfelső rétegéből származó arisztokrata nagypolgárral, aki tengeri kereskedő férje halála után mesésen élhetett volna vagyonával, de ehelyett a társadalom legalsó rétegeiben élő szenvedőkkel foglalkozott. Három katasztrális holdnyi területet vett meg, és építtetett egy anyaotthont, egy százfős kórházat gyógyíthatatlan szegény betegeknek és egy templomot. Érdekes, hogy az alapító okirat tartalmazza azt is, hogy speciális gondozás hiányában a vincés nővérek csak az enyhe értelmi sérülteket tudják ápolni. Végül száz év múltán a növendékeink mégis itt kaptak helyet.”

Ódon falak és pezsgő élet

Az épület területe a 2008-ban elkészült új résszel együtt ma több mint nyolcezer négyzetméter. A kétszázhét értelmi sérült növendék számára óvoda, készségfejlesztő iskola, kilencvenfős kollégium és negyvenfős gyermek­otthon működik itt. 

„Az óvoda után jön az általános iskola, nyolc évfolyam nyújtott képzési idővel, tehát tulajdonképpen kilenc – magyarázza Pongrácz Mária gyógypedagógus, a készségfejlesztő iskola intézményvezetője –, aztán jön a készségfejlesztő iskola, ahol elvileg négy évfolyamban tanulnak a gyerekek. Gyakorlatilag a kilencedik-tizedik osztály után a tizenegy-tizenkettedikben különböző modulokat végezhetnek el. Mivel huszonöt éves korukig maradhatnak itt, ez azt jelenti, hogy vannak, akik mind a négy modult elvégzik, azaz tizenkettedik után újból tizenegyedikesek lesznek, aztán másik modult tanulnak.” 

A tablóképek mellett elhaladva megtudjuk Máriától, aki osztályfőnök is, hogy így a gyerekek többször is ballaghatnak. 

A kastély nehéz sorsokat őrző méltóságteljes boltíveit több száz színes gyerekalkotás tölti meg élettel.

Falra akasztott, plafonról függő, a legkülönbözőbb technikákkal és anyagokból készített munkák kötik le a kanyargó folyosókon sétálók figyelmét. Kísérőink mesélik, a pedagógusok gyakran hoznak alapanyagokat a természetből, otthonról vagy éppen lomtalanításról.

Kép

Fotó: Jónás Jácint

Nem csak a gyerekeknek, a családnak is kell a segítség

Átmegyünk az új épületrészbe, ahol nem is látni üres falfelületet. Csaba például az átjáró hatalmas oldalára festett absztrakt, színes alakzatokat, egyik kolléganője az ebédlő­falat varázsolta virágoskertté. Ez a környezet nem csak a gyerekeknek, a szülőknek is megnyugtató és inspiráló.

„Amikor bekerül a gyerek a rendszerbe, az anyukának többnyire trauma az elválás, hát még akkor, ha speciális szükségletű gyereke van, akivel valljuk be, nagyon sok stigmát kap a társadalomban – meséli Csaba –, tudnánk történeteket mesélni orvosokról, segítőkről, akik nem túl szalonképesen nyilatkoznak ezekről a gyerekekről. A családok ebben az első időszakban nagyon sérülnek.” – „A férfiak nagy része itt fárad el – veszi át a szót Mária. – Az általános iskolába már gyakran csak az anyukák vagy a nagymamák kísérik a gyerekeket, mivel addigra a szülők elválnak. Emellett vannak igazán jól működő családok, de nekik is nagyon kell a segítség.”

Csaba elárulja, hogy szinte korlátlanul elérhetik őket a szülők messengeren, telefonon, e-mailben, hétvégén, napközben: „Munkaidő előtt bejön, munkaidő után pedig marad az ember, mert érzi, hogy ez hivatás.”

Bekukkantunk az ovis csoportokba és az uszodába is. „Minden életszakasznak más a fő feladata, – magyarázza Mária –, az óvodainak a világ megismerése, a szülők számára pedig ennek a speciális állapotnak az elfogadása. Az iskola időszakának a szocializáció, vagyis az, hogy a gyerek minél önállóbb legyen, ekkor a legfontosabb az élet megismerése. A szakiskolai rész, az már a fiatal felnőtt korról szól, itt a cél, hogy új ismereteket és olyan praktikus dolgokat sajátítson el a növendékünk, amelyek az önellátást segítik, és általuk megtanulja a szabadidő hasznos eltöltését.” 

Nagyon nagy segítség a szülőknek, hogy huszonöt éves korig jó helyen tudhatják a gyermekeket, mert a felnőtt ellátás nagyon telített. Sok-sok év, olykor évtized a várakozás, mire valaki egy felnőtt intézménybe bekerülhet.

A falakon belül és kívül

Az jut eszembe, hogy ez belülről valóban mesebeli kastély a növendékeknek. Huszonöt éves korukig. És amikor innen kilépnek? Mit lehet tenni, hogy ne legyen akkora szakadék a kinti és benti világ között? „Sokat változott előnyére a társadalom az elfogadásban, jók az integrációs programok, ahová csak tudunk, megyünk, de azért például a járműveken nem ülnek mellénk” – mondják a pedagógusok.

Vajon a saját félelmeinkkel nem tudunk mit kezdeni? Annyira tartunk egy hasonló élethelyzettől, hogy nem is akarunk belenézni a mélységébe? 

„Az egyik oka ez, a másik pedig, hogy az emberek elkezdtek önmagukkal foglalkozni. Nincs igény arra, hogy megismerjelek vagy foglalkozzam veled, mert az itt és mostot akarom megélni. Nem akarok foglalkozni azzal, amit nem ismerek.” 

A Szalay Kriszta színművész által létrehozott, immár tizenöt éves Kapcsolda program is ezt szeretné megszüntetni: „Gimnazisták jönnek hozzánk, aztán mi megyünk el a gimibe, hogy ismerjék meg a gyerekeket és a gyógypedagógia világát” – meséli Csaba, és miközben az uszoda fölött elhaladunk, azt is megtudom, hogy az elkövetkezendő hetek tele vannak hasonló programokkal, mint hangszerbemutató, múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozás. 

Kép

Fotó: Jónás Jácint

Élénk a sportélet, többen hoztak el aranyérmet a speciális olimpiáról, a kórusuk is sok helyen fellép. Most éppen várják a Mikulást, és decemberben lesz még például ronda pulcsis karácsonyi futás is a Flórián téren… és hamarosan indulnak Csatkára. De hogy megtudjuk, miért is, vissza kell mennünk a régi kápolnába…

Végre megláthatjuk, mi van a kintről oly sokat csodált Róth Miksa-üvegablakon túl. Az ablakképen angyal tartja a feliratot: „Jöjjetek hozzám mindannyian, kik terhelve vagytok.” 

A terem közepén az asztalon fehér palást készül, rajta virágok fehér gyöngyökkel – épp kétszázhét darab lesz, ha elkészül, ennyi gyerek és fiatal van most az intézményben. 

A ruha, a korona és a rózsafüzér a csatkai Mária-szobornak lesz, december 3-án a fogyatékossággal élő emberek világnapján a növendékek maguk viszik el a Szűzanyának. „Csatkán nagyon sok cigány él, nekem szívügyem, hogy a roma tanulók is – akik vannak itt szép számmal – tudjanak kapcsolódni valahogy a gyökereikhez” – magyarázza Csaba. A ruha zsebében egy papíron ott lesz a Csalogány kétszáz munkatársának a neve is.

A rózsaablak túloldalán

„Marika negyven, Pechan Eszter gyógypedagógus, aki az intézmény igazgatója harminc, én húsz éve dolgozom itt. Nemcsak a ránk bízottakra, hanem egymásra is hangolva végezzük a munkánkat. Tudjuk, hogy ezeknek a gyerekeknek, amíg itt vannak, mi vagyunk az anyjuk, az apjuk, a testvérük, a barátjuk, mindenkijük. Itt nem lehet azzal a fajta pedagógiai módszerrel élni, amellyel egy normál iskolában. Ha óra alatt benyitok, nem lepődöm meg, hogy a kolléga ül a földön, vagy répának van öltözve, és úgy tanítja a zöldségeket. Karácsonykor, farsangkor mi szoktunk a gyerekeknek színdarabokat bemutatni. 

Vannak olyan gyerkőcök, akiket otthon sem fogadnak el teljesen. Hol szeressék őket, ha nem itt?

Amikor én idejöttem, akkor azt mondta az egyik kolléganő, hogy Isten hozott a mi különleges világunkban. Ez tényleg nagyon különleges világ, ma is az irgalom háza, ahol igyekszünk egymáshoz kapcsolódni, családként működni. Ezért fontos, hogy egymással is jó kapcsolatban legyünk, mert csak így tudunk közösen segíteni. A csatkai ruha kétszáz ember sikere, köztük azoké, akik kitalálták, megtervezték, akik leültek a gyerekekkel, akik megvarrták, akik segítették az utazást. Én nem hiszek az egyszemélyes »keresztes hadjáratokban«.”

A fiatalok felállnak az asztaltól, visszaindulnak a csoportba, csak a kerekesszékes, félénk Eszter marad. Énekelni szeretne nekünk. Nehezen engednek az izmok az erőfeszítésnek, de felszakad a karácsonyi ének, a hatodik versszak táján az arcizmok lassan simulnak, a hang tisztul. Csodálom a Csalogány kis csalogányát, a memóriáját, erejét, bizalmát, ahogyan egész lényével énekel nekünk, ismeretleneknek a megszületett Megváltóról. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2025. január-februári számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

E jeles esemény, amely kezdetben Egy nap népviseletben néven indult, ma már országhatárokon túl is ismert, és ilyenkor idősek és fiatalok öltik magukra őseik darabjait. A népviselet eredeti rendeltetései közül a legerősebb a közösséghez tartozás kifejezése. A világháló révén pedig – Argentínától Ausztráliáig – bárki részesülhet ebben az élményben.  

A népviselet nem csak egy jelmez, nem csak külsőség. A népviselet mesél. Gyerekkoromban Palócföld egyik kicsi zsákfalujában gyakran végignéztem, ahogyan a szentmise után együtt ballagnak az utcán az asszonyok. Szerettem nézni ringó szoknyájukat, hallgatni a meséiket. A deliny szoknyák ráncai ezernyi történetet rejtenek. 

Elnehezült szövetek hangja muzsikál táncról, örömről, gyászról. 

Kép

Fotó: Mohos Zsófia

Százéves hímzett kötények, hatvanéves brokátszoknyák kerülnek elő a szekrényekből. Az egyes darabokról leolvashatjuk viselőjének korát, családi állapotát, azt, hogy az év melyik szakaszában járunk, vagy hogy az adott személy gyászol-e éppen. Nem véletlenül szól a mondás: „bekötik a fejét”, hiszen egy házas asszony a lakodalom után fedetlen fővel már nem járhatott.  

A legtöbb településen különböző módon és változatos elnevezésekkel illetik a viseleti darabokat: Nógrádsipeken a gyöngyökkel díszített főkötő neve tutri, míg a fekete posztókabátot a Pest környéki falvakban kacabajkának, a Sárközben bajkónak nevezik. Az azonos korban elérhető anyagokat különféle módokon használták fel: a Franciaországból importált borotvált selyemből szoknyák, kötények, néhol – például a Vajdaságban – fityulák is készültek. 

Ugyanígy a török rózsás anyagból, amelyet pipi karton kendőnek, „cic” kendőnek is hívtak egyes helyeken.  

Ma is élnek olyan asszonyok, akik minden napjukat bőszoknyában töltik, a fejüket kendővel kötik be. Számtalanszor kérdeztem meg közülük többektől, miért nem „vetkőztek ki”, tették le a viseletet életük során. Különféle válaszokat kaptam: „Ez a praktikus, hiszen egész életemben csak a földeken dolgoztam, és templomba jártam, oda meg nagyon passzol ez a parasztruha.” Aztán egy másik asszony azt mesélte: „Fiatalasszony-koromra már annyi ruhám volt – és még örököltem is hozzá édesanyámtól –, ami egy egész életen át kiszolgált.” Miközben először öltöztetett vasalt szoknyába a nyolcvannégy éves Maris néni a Vajdaságban, arra gondoltam: ha beleszülettem volna, bizony én sem fordulnék el soha a viseletemtől.  

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

Legyen szó gyors reggeliről, tartalmas ebédről vagy könnyű vacsoráról, a következő receptekkel nemcsak a hűtőt szabadíthatjuk meg a maradékoktól, de a gyomrunk is megkönnyebbülhet. És ki tudja – lehet, hogy ezek a „maradékos” fogások lesznek jövőre a család új kedvencei.Nem is beszélve arról, hogy ily módon az élelmiszer-pazarlást is csökkenthetjük.

Sonkás-sajtos tojásmuffin – Gyerekek kedvence rohanós reggelekre

Ez a recept igazi „mentőöv” azoknak a szülőknek, akik a reggeli rohanásban szeretnének villámgyorsan valami táplálót tenni a család elé. A gyerekek imádják, mert kézzel ehető, muffin formája van, miközben laktató is.

Hozzávalók (12 darabhoz):

• 6 tojás
• 1 csésze főtt, apróra vágott húsvéti sonka
• 1/2 csésze reszelt sajt (trappista vagy cheddar)
• 1/4 csésze tej
• 1 kis fej újhagyma apróra vágva
• só, bors ízlés szerint
• egy kevés olaj vagy vaj a forma kikenéséhez

Elkészítés:

1. Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra.
2. Keverjük össze egy tálban a tojásokat, tejet, sonkát, sajtot és újhagymát. Sózzuk, borsozzuk.
3. Kenjük ki a muffinformát, majd öntsük bele a keveréket.
4. Süssük 15-20 percig, amíg a teteje aranybarna nem lesz.

Tipp: Hidegen is finom, mehet az uzsonnás dobozba is!

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Zöldborsós tojáskrém gluténmentesen – Villámreggeli pirítóssal

Ha gluténérzékeny van a családban, az mindig feladja a leckét. Ezt a receptet azonban ők is fogyaszthatják, ám azoknak is ajánljuk, akik már unják a sima tojáskrémet. Ez a változat friss, tavaszias, és alig 10 perc alatt elkészül.

Hozzávalók (kb. 2-3 adag):

• 3 főtt tojás
• 1 csésze főtt zöldborsó (fagyasztottból is jó)
• 2 evőkanál natúr joghurt vagy növényi „tejföl”
• 1 teáskanál mustár
• 1 teáskanál citromlé
• só, bors ízlés szerint

Elkészítés:

1. A tojásokat és a zöldborsót botmixerrel pürésítsük.
2. Adjuk hozzá a joghurtot, mustárt, citromlevet, majd fűszerezzük.
3. Kenjük gluténmentes pirítósra, vagy töltsük zöldségekbe (pl. paprikába).

Tipp: Ha maradt főtt sárgarépa is, egy kis darabot hozzákeverve még színesebb és édeskésebb lesz a krém.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Húsvéti tésztasaláta maradék sonkával és tojással – Alig 20 perc és már kész is!

Ezt a receptet akkor szoktam elővenni, ha gyorsan szeretnék komplett ebédet vagy vacsorát összedobni. Tökéletes munkahelyi étel is, ami másnapra még finomabb.

Hozzávalók (4 adag):

• 250 g főtt tészta (lehet gluténmentes is)
• 1 csésze felkockázott sonka
• 2 főtt tojás, felszeletelve
• 1 csésze zöldség: kukorica, paprika, uborka, amink van
• 3 evőkanál majonéz (vagy natúr joghurt)
• 1 teáskanál mustár
• só, bors

Elkészítés:

1. A tésztát főzzük meg, majd hűtsük le.
2. Keverjük össze a sonkával, tojással és zöldségekkel.
3. A majonézt, mustárt, sót és borsot keverjük el, majd forgassuk össze a salátával.

Extra ötlet: Tegyük dobozba, és vigyük magunkkal a következő napra – a hűtőben pihenve még jobban összeérnek az ízei.

Sonkás rizottó – Egyszerű, mégis nagyon finom

A megmaradt sonkát kisebb kockákra vágva akár rizottó készítéséhez is felhasználhatjuk. Adjunk hozzá főtt zöldségeket, például sárgarépát, brokkolit, borsót párolás közben, és máris finom és egészséges ételt tehetünk az asztalra. 

Hozzávalók (2-3 adag):

• 1 csésze rizottó rizs (arborio)
• 2 csésze (vagy amennyi maradékunk van) sonka
• 1 kis fej vöröshagyma
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 csésze főtt sárgarépa vagy borsó
• 1 liter zöldségalaplé (lehet kockából is)
• 2 evőkanál vaj vagy olívaolaj
• 2 evőkanál reszelt parmezán
• só, bors

Elkészítés:

1. A sonkát kockára vágjuk és egy kis olívaolajon vagy zsiradékon lepirítjuk.
2. A hagymát apróra vágjuk, és az olajon/vajon üvegesre pároljuk.
3. Hozzáadjuk a fokhagymát, majd a rizst, és pár percig kevergetjük.
4. Fokozatosan adagoljuk hozzá az alaplevet, mindig csak annyit, amennyit a rizs fel tud szívni.
5. Amikor már majdnem kész, hozzáadjuk a sonkát, a főtt zöldségeket, és tovább főzzük, míg krémes nem lesz.
6. A végén belekeverjük a sajtot, sózzuk, borsozzuk.

Tipp: Ha maradt egy kis főtt brokkoli vagy spárga, az is bátran mehet bele – minden zöldség jól áll neki.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Kalácstiramisu – A húsvéti kalács új élete

Ha maradt a húsvéti kalácsból, semmiképp se dobjuk ki, inkább készítsünk belőle tiramisut! Garantálom, hogy aki egyszer kipróbálja ezt a receptet, a babapiskóta helyett mindig kalácsot fog használni ehhez a mennyei desszerthez.

Hozzávalók:

A krémhez

• 4 db tojás
• 150 g cukor
• 500 g mascarpone
• 1 vaníliarúd kikapart magja

Az összerakáshoz

• 300 g kalács
• 400 ml kávé (lehet koffeinmentes is)
• 2 ek amaretto likőr (lehet mandula aroma is)
• 4 ek cukrozatlan kakaópor

Elkészítés:

1. A kalácsot másfél cm vastag, 2-3 cm hosszú darabokra vágjuk, majd 200 fokra előmelegített sütőben aranybarnára pirítjuk.
2. A krémhez a tojásokat elkeverjük a cukorral és a vaníliarúd kikapart belsejével. Gőz felett lassan felmelegítjük, majd levesszük a gőzről, és egy habverővel addig habosítjuk, amíg teljesen ki nem hűl.
3. A mascarponét is felverjük, hogy habosabb állagú legyen, majd hozzáadjuk a tojásos keveréket.
4. A kávéban elkeverjük a likőrt, és a klasszikus módon rétegezzük a sütit: a kalácsot belemártjuk a kávéba, majd egy réteget csinálunk belőle. Erre jöhet a krém fele, majd szintén egy réteg kávéba mártott kalács, végül a krém.
5. Hűtőbe rakjuk legalább 2 órára, majd kakaóporral megszórva tálaljuk.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Tipp: Ha nem annyira kedveljük a kávés ízvilágot, készítsük el ugyanezt a receptet eperrel! Ebben az esetben a mascarponéba keverjünk 10 dkg botmixerrel összeturmixolt epret és kb. egy csészényi, kis kockákra vágott eperdarabokat. Az epermisu tetejére tehetünk szeletelt vagy akár egész eperszemeket.