A főiskolán ismerkedtetek meg, majd tanulmányaitokkal végezve össze is kötöttétek az életeteket. Ilyen fiatalon miért éreztétek, hogy megállapodnátok egymás mellett? 

Károly: Az első tanítási nap, az első szemináriumon mellé ültem le. Már az elején volt egy kétórás beszélgetésünk, amely rengeteg fontos témát érintett, és mindenben egyezett a véleményünk.

Éva: Az első pillanattól kezdve azt éreztük, van bennünk valami közös, és el tudnánk képzelni egymással az életünket. Korábban mindketten jártunk másokkal, de egyiküknél sem volt ez meg.

Károly: Mindketten oligofrén-szurdopedagógia (értelmi fogyatékosok és siketek nevelése) szakot végeztünk, és gyógypedagógusként kezdtük a pályát. Az esküvő után egy helyen szerettünk volna dolgozni, és a gyömrői speciális általános iskolában kaptunk állást. Az intézmény szolgálati lakásában kezdtük meg a közös életünket.

A kezdetektől szerettetek volna gyermeket, de sokáig nem adatott meg. Hogyan éltétek meg ezt az időszakot?

Éva: Mindent próbáltunk, amit akkor lehetett, még genetikushoz is elmentünk – pedig abban az időben talán kettő-három volt az országban –, aki megszabta, mikor, milyen sűrűn legyünk együtt. A végén már egymásra sem bírtunk nézni. 

Károly: Éva annyira szeretett volna gyermeket, hogy a pszichéje a terhesség fizikai tüneteit idézte elő nála. Az orvos is azt hitte, hogy várandós, ám kiderült, hogy álterhesség.

Éva: 

A genetikus és a nőgyógyász aztán megállapította, hogy mindketten egészségesek vagyunk, és lehet gyermekünk, csak nem egymástól. Azt tanácsolta, váljunk el, és házasodjunk újra mással. 

Ezt hallva, zokogtunk. Korábban már berendeztünk egy gyerekszobát, de ezután hálóvá alakítottuk át, és letettünk arról, hogy gyerekünk lesz. 

Hogyan hoztátok meg ezt a döntést?

Éva: A nagy fájdalom ellenére higgadtan meg tudtuk beszélni, hogy vagy elválunk, vagy elfogadjuk, hogy gyerek nélkül éljük le az életünket. Annyira szerettük egymást, hogy számunkra az együtt maradás volt az egyetlen elképzelhető választás. Biztosítottuk róla a másikat, hogy nem fogunk ezért szemrehányást tenni, tehát ne szorongjon. Ezután már könnyebben le tudtuk tenni a terhet, ami meg is hozta az eredményét: fél éven belül, természetes úton teherbe estem.

Felemelő érzés lehetett nyolc év után megtudni…

Éva: Ugyanannál a nőgyógyásznál voltam, akihez az álterhesség alatt is jártam, és amikor közölte, hogy gyermeket várok, nem hittem el, csak miután megmutatta a baba szívhangját. Folytak a könnyeim, és megszólalni sem tudtam, csak ölelgettem az asszisztensnőt és őt is, mire azt mondta: „Most akkor menjen ki, és ölelje meg a férjét is!”

Sokan úgy vélik, hogy nem Isten méri ránk a szenvedést, az mégis a javunkat szolgálja. Visszatekintve hogyan látjátok, titeket mire akart tanítani Isten a küzdelmes várakozással?

Károly: Rávilágított, hogy az ő kezében van minden, és hiába görcsölünk, nem rajtunk múlik. „Mert csak én vagyok az élet és halál ura” – ezt üzente, s azóta ezt hirdetjük házassággondozókként is. Nemegyszer jelentkeznek hozzánk párok nagyon hasonló problémákkal, és számukra is fölszabadító ez a gondolat. 

Szerintem lelkigondozással csak az képes jól foglalkozni, aki maga is sok mindent átélt, megszenvedett. 

A gondozottjaink előtt nem titkoljuk a nehézségeinket, ez pedig őket is segíti abban, hogy jobban megnyíljanak. Úgy hisszük, ez is célja volt Istennek, hogy segíteni tudjunk másoknak a saját példánkkal.

Éva: Mi egymásba kapaszkodtunk a bajban, ami sokat jelentett. Azt hiszem, akik ezt az időszakot kibírják, azoknak úgy megerősödik a házasságuk, hogy együtt fognak maradni. Amikor a második fiunkat vártam, Karcsi Budaörsön vállalt munkát, mivel a tanári fizetésből nem tudtunk megélni. A szülei budakeszi lakásában lakott hét közben, és csak hétvégente találkoztunk. A sok idegeskedéstől hamar elapadt a tejem, ami rosszul érintett: bántott, hogy nem tudom megadni a babámnak, amire szüksége van. De mivel már túl voltunk azon a nyolc éven, ezt is kibírta a párkapcsolatunk.

Kép

Fotó: Bach Máté

Mi hívott titeket a házassággondozói szolgálatra?

Éva: A fiaink születése után pár évvel elmentünk egy házassággondozó hétre, egy főiskolai tanárunk, dr. Pálhegyi Ferenc pszichológusprofesszor hívására. Addig azt gondoltuk, hogy minden rendben a házasságunkkal, a csoportos beszélgetések azonban rávilágítottak arra, hogy a kapcsolatunkat új alapokra kell helyeznünk. Onnantól igyekeztünk Istenre figyelve, tudatosan építeni a házasságunkat, a pénzbeosztástól a napirendünkig minden téren. 

Megtért emberként azóta egymás kezét fogva, de fölfelé kapaszkodva, ebben a hármas kötelékben élünk.

Károly: Bár addig is jó volt a kapcsolatunk, mégis már megvoltak a problémák csírái, amelyeket megfelelő alkalmazkodókészséggel a felszín alatt lehet tartani. De az említett alapok nélkül – csak idő kérdése –, a gondok előtörnek. Később még kétszer részt vettünk házassággondozó héten, majd dr. Pálhegyi Ferenc meghívott minket a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársai közé. 

Éva: Immár huszonöt éve szolgálunk, főként a nyári házaspáros heteken. Ezért anyagi juttatás nem jár, ugyanakkor nekünk is ad: mi is folyamatosan tanulunk és megújulunk. Karcsi tartja az előadások nagy részét, s reggeli áhítatok, kiscsoportos foglalkozások, egyéni beszélgetések, páros órák, fórum, bizonyságtételek tarkítják a programot. Szerepet vállalunk még a házasság hete programjaiban, előadásokra hívnak néhány gyülekezeti csendesnapra, s nehézségekkel küzdő pároknak igyekszünk segítséget nyújtani.

Milyen problémákkal fordulnak hozzátok leggyakrabban?

Károly: Észrevettük, hogy a párok ugyanazzal a két-három fő nehézséggel küzdenek ma is, mint néhány évtizede. Csak a megnyilvánulási forma változott párhuzamosan azzal, ahogyan a társadalom átalakult. A legfőbb problémákat a szerepek eltolódásából adódó félreértések okozzák. A nők és a férfiak egyaránt összekeverik az egyenjogúságot az egyenlő feladatokkal, miközben Isten kétfélének alkotott minket. Más-más feladat felel meg a két nem adottságainak. 

A nők keménynek mutatják magukat, hiszen a társadalom is ezt várja el tőlük, miközben vágynak arra, hogy a férfiak elismerjék a nőiességüket. A férfiak pedig, akiket az Isten azért teremtett erősebbre, hogy megvédjék a nőket, ezt látva úgy vélik, a nőknek nincs is szükségük védelemre. 

Egy bizonyos korosztálynál az is gyakori gond, hogy a párok elveszítik az érdeklődésüket a szex iránt, pedig az olyan, mint a háztető. Nem az az alap, de nélküle beáznak a szobák. Az eltérő kommunikáció is problémaforrás. Például, ha a feleség változtatna valamin, és segítő szándékkal ki is mondja, azt gyakran bírálatként fogalmazza meg. Erre a férfi megsértődik, és azt érzi, nem felel meg a párjának. 

A gond tehát mégiscsak a két nem közötti különbség?

Károly: Egy lelkész barátunk szerint Isten mindent belénk kódolt, a különbségeket is – a gond az, hogy ezt már rég elfelejtettük, és rálapátoltuk a világ problémáit. Azonban tudatosan, hosszú építkezés után össze lehet ezeket hangolni. Azt szoktuk javasolni a pároknak, írják föl egy cetlire, mi az, amire rájöttek, amit felismertek, és ragasszák föl valahová, ahol szem előtt van, hogy emlékeztessék magukat. Isten egyébként nem azt akarja, hogy egyik napról a másikra tökéletesek legyünk, ez csak életünk utolsó percére valósul meg. Ugyanez igaz a házasságra is: folyamatosan csiszolódunk egymás által, akár egy szikla, amely idővel gömbölyű kaviccsá válik.

Köztetek is előfordulnak félreértések?

Éva: Igen. Hevesebb vérmérsékletűek vagyunk, ezért olykor vitázunk. Viszont nem fekszünk le aludni anélkül, hogy bocsánatot kérnénk, illetve megbocsátanánk. Ha Isten megbocsátott nekünk, akkor honnan is vennénk a jogot, hogy ne bocsássunk meg a másiknak? Mi már tudatosabban kezeljük a konfliktusokat, nincs szükségünk cetlikre, azok a fejünkben vannak.

Milyen tanácsokkal látjátok el azokat, akiknek mélypontra került a házasságuk?

Éva: Ez egyénileg változó. De minden csak akkor működik, ha mindkét fél akarja. A másik alaptétel, hogy ne azt várjam, hogy a másik lépjen, hanem először én tegyem meg azt, és akkor a párom válaszul szintén lépni fog. Fontos, hogy képesek legyünk áldozatot hozni, cselekedni a másikért is, ne csak saját magunkért. 

A férfi elsősorban tiszteletre, az erősségei elismerésére vágyik, a nő pedig olyan szeretetmegnyilvánulásokra, mint az érintés, a szép szavak, az apró ajándékok – ezeket a szükségleteket ki kell elégíteni. 

Ismerjék meg még jobban egymást, és vegyék le a páncéljukat, megmutatva, ami mögötte rejtőzik. Gyakran tanácsoljuk azt is, hogy rendszeresen töltsenek együtt minőségi időt, mert ma komoly gond, hogy nem találkoznak eleget a párok. A munkából hazaérve ne a telefonjukat nézzék egymás mellett, hanem – bármilyen fáradtak is – beszéljék meg, milyen napjuk volt. S ha van rá mód, legalább havonta egyszer egy hétvégét töltsenek el együtt más környezetben, kiszakadva a mindennapok mókuskerekéből.

Károly: Félre kellene tenni a tökéletesség hajszolását, ami ma oly gyakori. Minden egyes emberben vannak számomra szerethető és kevésbé elfogadható tulajdonságok. Ezekkel együtt kell a másikat elfogadnom, hiszen én is csak ezekkel együtt tudom magamat nyújtani.

Negyven év házasság után a ti életetekben mennyire van jelen a romantika?

Éva: Mindennap elmegyünk másfél órát sétálni – nincs is jobb, mint kézen fogva andalogni a párommal! Illetve minden héten szervezünk valamilyen közös programot. Erre van is egy kedves történetünk. Karcsi nem nagyon szeret strandra járni, én viszont szívesen fürdök a gyömrői tóban. Egyik alkalommal, amikor oda készülődtem, ő azzal állt elém: most ne főzzek ebédet, hanem délben randizzunk a tó partján álló bisztrónál. Szépen fölöltözött, én elé jöttem, és együtt ebédeltünk. Szóval higgyék el, nem számít, hogy az ember hány éves. 

A cikk megjelenését a Média a Családért Alapítvány támogatta.

Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2025. márciusi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

A falcolást sohasem divatból követik el a fiatalok

Emma a falcolásról az iskolatársaktól hallott, és a közösségi médiában is többször találkozott vele. Úgy gondolta, ez talán megoldást jelenthet az ő problémájára is. Apró karcolásokat ejtett az alkarján, egy alkalommal még megismételte, de az önsértés nem hozott számára megoldást. „Nem enyhítette azt a fájdalmat, amit belül éreztem, nem könnyebbültem meg tőle, ezért nem csináltam többet” – meséli.

„A nyomai viszont megmaradtak. Ha fázom, és hideg a kezem, nagyon látszanak, olyankor lila színűek.”

A falcolás az önsértés egyik leggyakoribb formája, amely során valaki szándékosan, valamilyen éles tárggyal – például pengével, ollóval vagy üvegdarabbal – kisebb-nagyobb vágásokat vagy karcolásokat ejt a saját testén, leggyakrabban a csukló, az alkar, a comb vagy a boka területén. „A falcolás, az önsértés önmagában nem diagnózis, hanem egy tünet. Sohasem divatból vagy viccből követik el a fiatalok. Komoly érzelmi megterhelés, elakadás áll a hátterében” – mondja Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, aki hosszú évek óta foglalkozik gyerekek, serdülők és családjaik diagnosztikus és terápiás kísérésével. 

Kiemeli, hogy ebben a cselekedetben komoly szerepe van az érzelmi tényezőknek. Ilyenkor a fiatal – vagy akár a felnőtt – annyira elkeseredett vagy tehetetlen, hogy nem lát más megoldást. Olyan helyzetekben, amikor az érzelmek túláradnak, vagy épp kezelhetetlennek tűnnek, az önsértés egyfajta kétségbeesett reakció lehet: a tehetetlenség, a szorongás vagy az indulatok levezetésének eszköze, amikor az illető nem tudja más módon kezelni az érzelmeket, az élményt, amit az átéltek kiváltanak belőle. 

Ilyenkor előfordulhat, hogy valaki azért bántja magát, mert szeretné látni a vérző seb valóságát, érezni a fizikai fájdalmat. Más esetekben az önsértés mögött éppen az érzelmek hiánya, egyfajta ürességérzés áll. „Sok fiatal számol be arról, hogy semmit sem éreznek, csak nyomasztó, fenyegető ürességet.” 

„A fizikai fájdalom átélése ilyenkor érzelmi megkönnyebbülést hozhat nekik, pillanatnyi megoldást jelenthet a szinte elviselhetetlen állapotra” – mondja. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Rawpixel

Kimondhatatlan érzések feldolgozása

A pszichológus úgy véli, ami Emmával annak idején történt, az rendkívül fájdalmas, kínos, megszégyenítő, félelemkeltő lehetett neki, amiről beszélni is szinte lehetetlen. „Az ilyen élmények annyira nehezek, hogy sokszor még önmagunknak is nehéz szavakba önteni, legszívesebben elkerülnénk őket. Mégis ezek az érzések időről időre felszínre törnek, elárasztják az embert, és nem lehet figyelmen kívül hagyni vagy eltüntetni őket hosszú távon” – magyarázza. 

Lehet, hogy a lelkünk – a saját védelmünkben – megpróbálja elkerülni, elfojtani vagy letagadni ezeket a kibírhatatlannak tűnő érzéseket, ameddig csak lehet. Azonban vannak olyan helyzetek, amikor mindez már nem működik, a rossz érzésekkel való szembenézés elkerülhetetlenné válik. Úgy gondolja, ilyenkor a támogatás lehet az a kapaszkodó, ami segíthet elindulni a feldolgozás útján. 

„Ha nincs kihez fordulni, és az élmény megközelíthetetlen marad, az ember mindent megtesz, hogy elnyomja magában – magyarázza. – Ha ez nem sikerül, akkor valamilyen más megküzdési stratégiára van szüksége, hogy a feszültséget és a szorongást csökkenteni tudja.” A pszichológus szerint Emma is igyekezett kezdeni valamit a nehéz érzésekkel. Próbált megoldást találni a lelki terhei enyhítésére. 

„A próbálkozásában ott volt az erőfeszítés és a változtatás szándéka. Ám ahogy látszik, nem oldotta meg a problémáit, csak kapott még egy bántást, most nem kívülről, hanem önmagától – mondja. – A hosszú távú cél az, hogy – talán egy segítő másik ember, egy terapeuta segítségével – ezeket a nagyon nehéz megéléseket, érzelmeket szép lassan meg tudjuk közelíteni. 

Bár meg nem történtté nem tudjuk tenni, amit átéltünk, lassan-lassan magunkénak ismerjük el, vagyis integráljuk az élettörténetünkbe, minden nehéz érzéssel (haraggal, szomorúsággal) együtt, ami hozzá tartozik, de immár elviselhető módon. 

Ezt jelenti tulajdonképpen a feldolgozottság. Az eseményekhez tartozó érzelmek, megélések elviselhetőségét” – folytatja.

Mit tegyünk, ha észrevesszük, hogy falcolt a kamasz? 

Emma a falcolás után sokáig takargatta a karját, hosszú ujjú pulóvert hordott. A testnevelő tanár vette észre rajta a karcolásokat, és azonnal értesítette az osztályfőnököt. Az osztályfőnök behívta az iskolai szociális segítőt, hogy beszélgessen Emmával. Neki mindent elmondott, még azt is, amit korábban nem mert senkinek. A segítő biztatására otthon is beszélt a történtekről. „Megkönnyebbültem attól, hogy elmondtam a szüleimnek, nagy kő esett le a szívemről. Nem is gondoltam, hogy segítene, ha megosztanám velük” – mondja Emma. Ma már tudja, hogy ez lett volna a legjobb megoldás. Azonban korábban nem bírt róla beszélni senkinek. 

A pszichológus szerint, ha a szülők, pedagógusok észreveszik, hogy a gyerek falcolt, meg kell tenniük a szükséges lépéseket attól függően, hogy az önsértés milyen súlyú, és milyen körülmények között történt. Vannak olyan esetek, amelyek azonnali beavatkozást igényelnek: ha a gyermek vérzik, el kell látni a sebet, orvoshoz kell vinni. Súlyosabb esetben sebészeti beavatkozásra is szükség lehet. Ilyenkor nem szabad késlekedni, először – ha az súlyos – mindig a fizikai sérülés ellátása a legfontosabb. Csak ezután lehet teret és időt adni a történtek megbeszélésének. 

Ám a szakember arra figyelmeztet, hogy felesleges ilyenkor az adott helyzetet boncolgatni: miért tetted ezt, miért volt butaság. Hiszen az önsértés általában egy hosszabb folyamat eredménye, senki sem egyik napról a másikra jut el idáig. 

A kamasz tehetetlenségében választja ezt a megküzdési módot, mert nem lát más kiutat. A pszichológus és a kollégái ezért azt szokták javasolni, ha fény derül arra, hogy valaki falcolt, mindenképp forduljanak szakemberhez, mert az önsértés olyan erős figyelmeztető jel, amely mindenképp szaksegítség bevonását igényli. 

A család szerepe a gyógyulásban

Miután kiderült az igazság, Emma anyukája azonnal gyerekpszichológushoz fordult segítségért. Ugyanakkor sokáig magát hibáztatta, amiért nem figyelt eléggé a lányára. Bár észrevette a karcolásokat, Emma azt mondta neki, hogy a nagymamánál történt, ahol több macska és nyúl is van, ők okozták a sebeket. „Nem értem, hogy ha egyébként mindent megbeszélünk otthon, miért nem mondott el egy ilyen súlyos dolgot” – jegyzi meg. 

A pszichológus véleménye szerint az édesanya érzése teljesen természetes, ugyanis, ha valaki bántja magát, a hozzátartozókban gyakran keveredik a bűntudat, a sajnálat, az együttérzés és a harag a gyerek iránt, hogy nem szólt, nem bízott bennük. Ezek az érzések normálisak, mégis rendkívül nehezek és ambivalensek. Épp ezért Csáky-Pallavicini Zsófia és kollégái, ha önsértő fiatallal dolgoznak, akkor a szülőket is mindig bevonják a fiatal támogatása érdekében, hiszen az ilyen probléma nemcsak az egyént, hanem az egész családot érinti. 

„Sokszor előfordul, hogy a gyerekek attól félnek, a szülők túlzottan aggódnának, vagy nem akarják terhelni őket, ezért inkább maguk próbálnak megküzdeni a nehézségekkel, gyakran sikertelenül” – mondja a szakember. 

Fontosnak tartja, hogy a családdal való közös munka során feltárják, milyen kapcsolati minták, érzések húzódnak meg a háttérben, és hogyan lehet ezekről őszintén beszélni. Szerinte az önsértés mindig erős érzelmeket vált ki a környezetből, ezért a hosszú távú támogatás célja, hogy ezek az indulatok, érzések a helyükre kerüljenek, és a családtagok megtanuljanak egymásnak biztonságosabb, támogatóbb hátteret nyújtani. 

Csáky-Pallavicini Zsófia örömteli dolognak tartja, hogy Emma végül képes volt megosztani nehézségeit az édesanyjával, és a korábbi félelmei – miszerint ez csak rontana a helyzeten, és úgysem kap majd segítséget – nem igazolódtak be. „Nagyon jó látni, hogy valódi együttérzést és támogatást kapott, így elindulhatott a gyógyulás útján, és elkezdődhetett ennek a rendkívül nehéz történetnek a feldolgozása” – mondja.

Az önsértés öngyilkossági kísérlet?

A szakember úgy tapasztalja, gyakran felvetődik a kérdés, hogy az önsértés az öngyilkosság előszobája-e, illetve laikusként honnan tudhatjuk, mennyire súlyos a helyzet. „Mi is elsősorban a fiatalt kérdezzük meg arról, hogy mi volt a szándéka az önsértéssel, mit érzett közben. Egyszerűen rákérdezünk: mennyire volt elviselhetetlen, amit érzett; gondolt-e arra, hogy meg akar halni” – magyarázza. – A válaszokból általában kiderül, hogy nem az életük kioltása a cél, inkább csak szeretnének kilépni a nehéz helyzetből.” 

„Ám előfordul, hogy valaki azt mondja, foglalkoztatja a halál gondolata, csak nem volt hozzá elég bátorsága.” 

Ilyen esetben mindenképp kórházi ellátásra van szüksége a kamasznak, ahol megfelelő segítséget kaphat. Különbséget kell tehát tenni az önsértés mögötti szándékok szerint, de ha az önsértés feszültséglevezetésként, kezelési stratégiaként jelenik meg, akkor sem szabad félvállról venni. Hiszen ez mindig jelzés, segélykiáltás, annak a jele, hogy az illető nagyon rosszul van, már nem bír egyedül megbirkózni a helyzetével. 

A digitális tér hatása az önsértésre

Sokan azt gondolják, hogy a közösségi média és az online tartalmak a felelősek az önsértő viselkedés elterjedéséért, ám a pszichológus felhívja a figyelmet arra, attól még, hogy a fiatalok hallanak erről a megküzdési stratégiaként megélt megoldásról, vagy akár ötleteket is kapnak a kortársaiktól a különböző felületeken, a késztetés, a kiinduló lelkiállapot nem másoktól jön. 

„Az elkeseredés, a tehetetlenség, az elakadás valós érzés, hogy ennek aztán milyen megnyilvánulási formája lesz, milyen eszközt választ a fiatal, hogy kifejezze ezeket az érzéseket, az egyéntől, kortól, társadalmi helyzettől vagy akár aktuális trendektől is függhet” – mondja. 

Úgy véli, az online térben azonban nemcsak káros, hanem támogató ötleteket is kaphatnak a kamaszok egymástól, például megfelelő megküzdési stratégiákat. 

Mindenképp fontosnak tartja, hogy edukáljuk a fiatalokat: „Ha azt látják, hogy egy társuk bajban van, nem az ő feladatuk megoldani a helyzetet, de felelősen figyeljenek egymásra, és szükség esetén kérjenek segítséget egy felnőttől vagy szakembertől”. 

Emma ügyében rendőrségi feljelentés történt. Ma már jól van, továbbra is jár pszichológushoz. Erről így nyilatkozik: „Kiveséztük a pszichológussal a történteket. Már csak pozitív dolgokra koncentrálok. Hálanaplót írok, ha mégis elfog a rossz érzés, zenét hallgatok, elmegyek sétálni, vagy kiírom magamból.”

A fotókon szereplő férfiakat, nőket és gyerekeket látva rögtön megfogja a néző figyelmét az emberek tekintete. A „mindent látott” vagy révedező arckifejezések, az átélt trauma tükröződései, a bölcs és szomorú felnőtté válás arcai. Aki elhagyja otthonát, szülőhazáját, bármennyire is saját döntésből teszi, mindenképp nehéz és veszélyes útra lép, traumát szenved, akik pedig háború elől menekülnek, fokozottan érzik a bizonytalanságot, talajvesztettséget. 

A háború kitörését követően a Segélyszervezet azonnal megkezdte segítő tevékenységét az ilyen helyzetekre kidolgozott módszertana alapján. Szobákat béreltek munkásszállókon, olcsó szállodákban, információval, ügyintézéssel, fordítással segítették a pályaudvarra érkező elcsigázott embereket. 

Az azóta eltelt három év alatt Ukrajnában és Magyarországon már 900 ezer embert értek el különböző segítő szolgáltatásokkal, átutazókat és maradni szándékozókat egyaránt. 

A fotókról beszédes arcok néznek vissza ránk, ahogy a tárgyak és hátterek is szívbe markolóan közel viszik ezt a drámai helyzetet a kívülállókhoz. Egy plüssnyuszi a szállodai ágy párnái között, egy piros focimezes ukrán fiú, Gyima, kissé távolabb állva az őt befogadó fehérvári futballcsapatától, ahol szállást és új lehetőséget is kapott kettétört focikarrierje után. Egy konyhai pult, melyen ragasztószalagokból letapasztott ikszek jelzik egy-egy család felségterületét, olyan családok konyhai működési terét, amelyeknek nem is olyan régen még saját, jól felszerelt konyhájuk, otthonuk, szabad országuk volt.

Kép

Fekete András a kiállítás megnyitóján – Fortó: Fekete Dániel/Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Gondterheltségről, félig-meddig sikerekről szólnak a képek, az ünnepek és a közösség, a család felértékelődéséről. Egy emeleti üvegablakon át az utcát fürkésző élénkebb gyermekarc láttán azon tűnődöm, honnan kaphatta el ezt a pillanatot a fotós, talán a levegőben lebegett a Rákóczi úti forgalom felett…

Lupsán Lili, Az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten található Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjának vezetője a megnyitón ejtett néhány szót az elmúlt három évről és további terveikről. Hatalmas erőket mozgatott meg az ukrán menekültügyi válság, mely az összefogás gyönyörű érzését is magával hozta a segítők számára, és számtalan megoldási lehetőséget, egyedi, kreatív megoldást is tartogatott, olyan ötleteket, melyekről nem is tudták, hogy bevonhatók a munkába. 

Kép

Fotó: Fekete András

Anyák napi ünnepség az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központhoz kapcsolt Közösségi Térben. A jellemzően férjük nélkül érkező anyák számára az elhelyezkedés szempontjából kulcskérdés az, hogy munkaidőben felügyelet alatt tudhassák még nem iskoláskorú gyermekeiket. Itt ukrán közegben, ukránul beszélő pedagógusok foglalkoznak a menekülés traumáján átesett gyermekekkel, hogy folytonosságot biztosítsanak számukra egy alapvetően nagy változások által meghatározott időszakban. 

Már februárban felállították a határon a segítői jelenlét pontjukat, és felkészültek a BOK Csarnokban a menekültek elszállásolására. Sokan még Ukrajnában megtudták a telefonszámokat, összekötők elérhetőségeit, és könnyebb szívvel indultak útnak. 

Volt, aki már csak Oroszország felé tudott kijutni az országból, kalandos és tekervényes utakon, és voltak olyan karon ülő babákkal érkező anyák, akik még sosem jártak a falujukon túl. 

„Jelenlét” – ízlelgetem a szót, és annak melegségét, ígéretét.

A Segélyszervezet kezdetben juttatásokkal, ruhákkal, élelmiszerekkel, higiéniai csomagokkal segített, később a felállított központ szálláslehetőségekkel, információkkal, albérleti támogatással tudott hozzájárulni a magyarországi beilleszkedéshez, munkásszállókon és a saját intézményeikben. A tolmácsok, koordinátorok a mai napig segítik a betérőket, magyar nyelvet tanítanak, pszichológiai támogatást nyújtanak a segítségre szoruló által érthető nyelven, ünnepeket és közösségi alkalmakat szerveznek, kísérést, tolmácsolást, ügyintézési segítséget biztosítanak, és fontos emberi találkozásokat hoznak létre segítő és rászoruló között, ami sokszor fontosabb, mint a nyújtott támogatás.

Az Ökumenikus Segélyszervezet nemzetközi programjainak igazgatója, Dékány Bence tapasztalatai szerint a globális trend azt mutatja, hogy a menekültek továbbra is nagy számban érkeznek az országba, pár év leforgása alatt megkétszereződött a számuk. A segélyszervezetek céljának és kötelességének tartja, hogy az itthoni segítői munka mellett a kiváltó okok megszüntetésén is dolgozzanak a maguk eszköztárával, hogy helybe tudják vinni a humanitárius segítséget, hogy a visszailleszkedést és az új kezdést is támogassák az anyaországokban. 

A menekültügyi válság azt a váratlan fejlődési lehetőséget hozta el a segítő szervezetek számára, hogy új stratégiákat alakíthassanak ki, szélesítsék az eszköztárukat, és léptéket váltsanak, vagyis a segítségnyújtás területi határait kiterjesszék, nagyban lássák a problémát. Ma már a Segélyszervezeteknek is össze kell hangolni a munkájukat, sokszor távoli vidékeken dolgoznak azért, hogy helyi megoldásokkal megelőzzék azokat a helyzeteket, melyek megindítják az elvándorlást.

Fekete András kedvenc fotója egy anya és gyermekének a képe, akik egy semleges színű fal előtt állnak, így semmi nem vonhatja el a figyelmet az arcukról, testtartásukról. 

Látszik, hogy a kisfiú minden izmával kapaszkodik az édesanyjába, miközben az anya arcára az van ráírva, hogy ő se tudja igazán, mi vár rá, mi fog történni velük.

Egy későbbi fotón ugyanaz a gyermek már kíváncsi, érdeklődő tekintetével tűnik fel, és az anya arcán látszó gondterheltség sem vésődött örökre a vonásaiba.

Kép

Fotó: Fekete András

Anna fiával, az 5 éves Marekkel. A háborús övezetből sikerült elmenekülniük, de a „hogyan tovább” kérdése továbbra is Damoklész kardjaként függ a fejük felett. Az Ökumenikus Segélyszervezet már az első naptól támogatta a családot, lépésről-lépésre segítve őket a magyarországi életük felépítésében. Jövőjüket ma már Magyarországon képzelik el, és a mai napig is részesei annak a közösségnek, ami az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központban kialakult. 

Bár a képek önmagukért beszélnek, fontos, hogy mi is beszéljünk róluk, hiszen a menekültekhez való hozzáállásunk, szavaink, gondolataink, tetteink észlelhető mértékben alakítják a személyiségünket, amelyért felelősek vagyunk. Apró döntéseink mentén alakulunk, formálódunk tovább, ezért mielőtt meghozzuk őket, véleményt, sőt ítéletet alkotunk, érdemes vetni egy pillantást ezekre a képekre.

Leggyakoribb nőgyógyászati panaszok kisgyermekkorban

„Kisgyermekkorban – 3–6 hónapos kortól hároméves korig – nagyon gyakori probléma a kisajkak összetapadása, ami azt jelenti, hogy a kisajkak közötti terület egy vékony hártyával záródik, részben vagy teljesen elzárva a hüvelybemenetet. Ez akadályozhatja a váladék távozását, illetve, ha teljes lezárásról van szó, vizelési nehézséget, húgyúti fertőzést, akár vesemedence-gyulladást is okozhat, ami minden esetben kezelést igényel” – mondja dr. Csatlós Éva szülész-nőgyógyász főorvos. 

A doktornő hangsúlyozza, a kezelés nem invazív, a hártyás összenövést speciális krémekkel oldják meg teljesen fájdalommentesen, és attól sem kell megijedni, ha a probléma akár többször is visszatér, mert megfelelő ellátás mellett semmilyen hosszú távú károsodást nem okoz.

„Szintén gyakori panasz a hüvelyváladékozás, amely kisgyermekeknél leggyakrabban a bélflórából származó baktériumok, főként az E. colijelenlétére vezethető vissza. Mivel az anális és a hüvelyi terület anatómiailag közel van egymáshoz, valamint a gyerekek még tanulják a higiénés szokásokat – például az önálló vécéhasználatot –, ezek a baktériumok könnyen a nemi szerv környékére kerülhetnek, ami hozzájárulhat a fertőzések kialakulásához” – magyarázza a szakember.

A kisajkak összetapadását a szülők gyakran maguk észlelik, főleg pelenkás korban. Ilyenkor megváltozik a nemi szerv kinézete, ami miatt először védőnőhöz, gyermekorvoshoz fordulnak, majd onnan kerülnek a gyermeknőgyógyászhoz. Hüvelyváladékozásnál a fehérneműn vagy pelenkán megjelenő váladék, valamint az irritált, piros, érzékeny nemi szervi terület keltheti fel a figyelmet.

A gyermeknőgyógyászati vizsgálat menete 

A vizsgálaton minden esetben jelen van a szülő, jellemzően az édesanya. Fontos, hogy a gyermek az életkorának megfelelő módon előre tájékoztatást kapjon: nem kell bonyolult orvosi kifejezésekkel élni, de őszintén el kell mondani, hogy orvoshoz megyünk, aki megnézi, hogy minden rendben van-e. 

„A vizsgálatok nem fájdalmasak, maximum kissé szokatlanok lehetnek. Hüvelyváladék-tenyésztés esetén, amely szintén nem jár belső, invazív vizsgálattal, egy steril pálcikával történik finom mintavétel.” 

„Én minden esetben elmagyarázom előre, mit fogok csinálni, mert nagyon fontosnak tartom, hogy a gyermek érezze: biztonságban van. Ez egy érzékeny helyzet, amelyet empátiával és türelemmel kell kezelni” – hangsúlyozza a doktornő.

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Serdülőkor: mikortól javasolt a nőgyógyászati kontroll?

Serdülőknél a hormonális érés és a hormonális változásokkal összefüggő panaszok dominálnak. Emellett van egy harmadik, külön figyelmet igénylő csoport is: azok a fiatalok, akik már megkezdték a nemi életet. Esetükben a megelőzés, a védekezés – különösen az óvszerhasználat – és a szűrővizsgálatok, például a méhnyakrák megelőzése kerül előtérbe. 

A rendszeres nőgyógyászati kontroll a nemi élet megkezdése után, illetve annak kezdetén válik aktuálissá. Ha már aktív nemi életet él a fiatal, akkor javasolt az évenkénti rákszűrés, ami nem az életkorhoz, hanem a szexuális élet elkezdéséhez kötött. A vizsgálat maga a felnőtteknél megszokott módon zajlik, a méhnyakról vett kenetvétellel történik. Ha a fiatal nem él nemi életet, de panasza van (pl. folyás, fájdalom), akkor a vizsgálat minden esetben nem invazív módszerekkel történik, és helyileg alkalmazott krémekkel, tablettákkal kezelik a problémát.

Intim téma: a szexualitás

A szexualitásról, védekezésről való kommunikáció sok szülő számára nehéz, egy jó szakember azonban részben át tudja venni ezt a feladatot, vagy jelentősen megkönnyítheti:

„Előfordul, hogy a szülő nem szeretne intim témákat érinteni, de ha jó kapcsolatban áll a gyermekével, elhozhatja hozzánk. 

A nemi életet élő fiataloknál a vizsgálatot mindig előzetes beszélgetés előzi meg, amely során kitérünk a fogamzásgátlási lehetőségekre is – legyen szó hormonális készítményekről, óvszerről vagy más módszerekről.

Fontos, hogy a fiatalok átfogó képet kapjanak a lehetőségeikről” – hívja fel a figyelmet a tájékoztatás fontosságára a doktornő, aki azt javasolja, hogy már kisiskolás kortól érdemes fokozatosan, az életkornak megfelelő szinten beszélgetni a test működéséről, az intimitásról. – Nem kell azonnal a legérzékenyebb témákba belemenni, de a nyitottság és a bizalom kulcsfontosságú. A HPV elleni védőoltás – amit 12–14 éves kor körül javasolunk – például jó alkalmat adhat egy ilyen beszélgetésre.”

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Az inzulinrezisztenciától az endometriózisig

Amikor a serdülő korosztályról beszélünk, dr. Csatlós Éva szerint nagyon fontos felhívni a figyelmet az endokrinológiai eltérésekre, a policisztás petefészek szindrómára és az inzulinrezisztenciára is. A hormonháztartás, az anyagcsere, a menstruációs ciklus és a nőgyógyászati panaszok ugyanis mind hatással vannak egymásra.

„Amikor túlsúlyos tini érkezik hozzám a rendelőbe, próbálom elmagyarázni, miért nem szabad napi szinten gyorsétteremben étkezni, energiaitalt fogyasztani és éjszakázni. Ilyen szokásokkal ugyanis negyvenéves korra – vagy még előbb – borítékolható, hogy súlyos cukorbetegséggel, magas vérnyomással és meddőségi problémákkal fog küzdeni. Nem beszélve az inzulinrezisztenciáról, valamint a policisztás ovárium szindrómáról, amelyek egyre gyakrabban és egyre fiatalabb korban jelentkeznek.” 

„A jó hír, hogy ha időben felismerjük őket, akkor megfelelő életmóddal – kiegyensúlyozott étrenddel, rendszeres mozgással – és szükség esetén gyógyszeres kezeléssel visszafordíthatók, vagy jól kordában tarthatók” – magyarázza a doktornő.

Gyakran felmerül az endometriózis gyanúja is – ezt serdülőkorban még nem mindig lehet egyértelműen diagnosztizálni, de az biztos, hogy az egészséges életmód ennek az állapotnak a kockázatát is csökkenti. Ha a fiatal megfelelően étkezik, sportol, és odafigyel magára, azzal hosszú távon is sokat tesz az egészségéért – nőgyógyászati szempontból is.

„Ha a serdülő már nemi életet él, akkor ugyanolyan problémák is szóba jöhetnek náluk, mint a felnőtt nőknél, így például kismedencei gyulladások, ciszták – például petefészekciszta –, amelyek azonnali kivizsgálást igényelnek” – sorolja a szakember. 

Hiánypótló edukáció és prevenció 

A doktornő szerint az iskolai egészségnevelés jelenleg egyáltalán nem kielégítő, pedig akár koedukált osztályokban is lehetne beszélni a HPV-ről, a higiénéről, a szűrések szerepéről, a fogamzásgátlásról. Mindezt nyílt napokon, rendelőlátogatással, interaktív formában.

„Sokan dolgozunk azon, hogy egy komplex egészségnevelő program elindulhasson, ami nemcsak a nőgyógyászatot, hanem az életmódot, a higiénét, a táplálkozást és a mozgást is magában foglalná, de sajnos döntéshozói szinten eddig még nem sikerült áttörést elérni ez ügyben. Pedig a prevenció – a szűrések és a felvilágosítás – az egészségmegőrzés legfontosabb pillére. Ha a szükséges ismereteket már kamaszkorban átadjuk, az hatással van arra, hogy felnőttként mennyire lesz tudatos valaki. 

Ha tudja, hogy évente el kell menni rákszűrésre, hogy a HPV vírus a méhnyakrák legfőbb oka, és hogy ez egy megelőzhető, szűrhető betegség, akkor lehetősége van arra, hogy tegyen is ellene. 

Jó lenne, ha a társadalom egésze felismerné: a prevenció nem »luxus«, hanem alapvető egészségügyi szükséglet.”

A doktornő szerint a szülői példa fontosságát sem lehet eléggé hangsúlyozni. A gyermek azt viszi tovább, amit otthon lát – legyen szó táplálkozásról, testmozgásról vagy arról, hogyan viszonyulunk az orvosi vizsgálatokhoz. Ha a szülő elbagatellizálja a saját egészségét, ritkán jár szűrésekre, nem törődik a megelőzéssel, a gyermek is ezt a mintát fogja követni. 

Ha viszont azt látja, hogy az anya évente eljár rákszűrésre, beszél a női test működéséről, a felelősségteljes döntésekről, akkor az egészséghez való tudatos viszonyulás is beépül a gyerek életébe, aki továbbviszi a mintát. Ha pedig a szülő nem tud vagy nem akar változtatni, legalább azt engedje meg, hogy a szakember megmutathassa, mi a helyes irány. Mert már ez is elindíthat egy pozitív változást.

A Rózsavilág mára igazi élményközponttá vált. Megérkezve erről gyorsan meggyőződünk: Káli Betty és a községben élők olyan szeretettel fogadnak, mintha mindig ismertük volna egymást, egy hosszú asztalon általuk készített finom falatok, frissítő várja a vendégeket. Az ételek között a környék kincsei sorakoznak: sonka, dzsem, szarvasgomba és természetesen rózsa, ami nemcsak a kert dísze, hanem alapanyag is. A gyönyörű virág szirmaiból a felszolgált frissítőn kívül kulináris és wellness-termékek is készülnek. De ne szaladjunk előre!

„A tíz éve indult rózsaprojektünk eddig jutott, ahol most tartunk – nagy pillanat a mai” – mutat körbe Káli Betty a kertjében épített színpadon. 

Hozzáteszi: a Rózsavilág azért (is) jött létre, hogy a vidéki női létnek rangja, értéke legyen. 

Erre pedig tökéletes keretet ad a háztáji mezőgazdaság, a kézművesség és a vendéglátás. A munka közben pedig valami egészen különleges erőkör született. Ahogy Betty fogalmaz: a Rózsavilág legnagyobb értéke az a női közösség, amely hol kisebb, hol nagyobb létszámú, de a női teremtőerő folyamatosan megnyilvánul benne. A helyi vállalkozások összekapcsolódnak, nem szigetként működnek.

Rózsa=szeretet

Hogyan teremthetnek minőségi munkahelyet a vidéken élő nők? Miként nyújthatnak kvalifikált szolgáltatásokat? S ezzel együtt miképpen élhetik meg teljes értékén a vidéki létet? Számos tanulságos válasz érkezik. Oszter Alexandra színésznő Káli Bettyhez hasonlóan Nógrádban él. Elmondja, hogy Betty erőt, hitet adott neki, támogatta abban, hogy létre tudjon hozni valamit a hagyatékul kapott Oszter Birtokkal, ahol ma már gyermektáborokat tartanak, élményfestésre, elvonulásra nyílik lehetőség. „A rózsán keresztül szeretetet kaptam, a rózsa csodát hozott az életembe” – mondja. 

Kép

Fotó: Körber László

Bartucz Éva, a Kozárdi Kamra étterem tulajdonosa arról beszél, hogy egy alkalommal az Afrikáért Alapítvány felkérte, szervezzen egynapos programot a kontinensről érkező hölgyeknek. 

Mindezt azért említi meg, mert úgy tapasztalta, Afrikában a nők a fejlődés motorjai, észreveszik a réseket, hiánytermékeket, szolgáltatásokat kreálnak, amelyekből a férfiak valósítanak meg üzleteket.

„Kongóban kétmillió tagja van egy női vállalkozói csoportnak. Mi, magyar nők, akik a gazdaságban dolgozunk, mutassuk meg Nógrád szépségeit, és segítsük egymást önzetlenül, legyünk büszkék arra, hogy a vármegyét képviseljük” – lelkesít Bartucz Éva. 

Lényegében nyitott kapukat dönget, a jelenlévő vállalkozók szorosan együttműködve támogatják egymást. Erre bizonyság, amikor Káli Betty jelképes köszönetét kifejezve a „Rózsavilág kulcsát” adja át mindazoknak, akik így vagy úgy támogatták eddigi útján. Úgy fogalmaz: ez a gesztus egyfajta összegzés, hála az őt patronálók felé. 

S hogy mi is pontosan a Rózsavilág? Egy olyan vállalkozás, amely Magyarország első rózsaélményházát működteti, ahol rózsás tárgy- és ruhagyűjtemény tekinthető meg, illetve egy háztörténeti sarok, ahol sokszínű rózsakert található kerti játékokkal, kistermelői termékek vásárolhatók, és rózsabüfé működik. A Rózsavilágban létezve elmerülhetünk a virágok gyönyörűségében, a feltétel nélküli szeretetben, a csöndben, miközben vadregényes táj vesz körbe minket, és jó levegőt szippanthatunk. 

Picit befelé is figyelhetünk, meghallhatjuk, mit üzen számunkra a rózsa. Hogy átélhessük mi is, Betty munkatársai egy leheletnyi rózsaolajat csöppentenek ujjunkra. Behunyjuk a szemünket egy percre, csak a fák levele sistereg körülöttünk csöndesen, simogat az enyhe nógrádi szellő, a rózsa a pólusainkon keresztül szétáramlik a testünkben. Lebegünk. A rózsa mindenkinek elmondja az üzenetét, mi szemérmesen megtartjuk magunknak.  

Kép

Fotó: Körber László

Nógrád varázslatos értékei

Káli Betty egy olyan ismerőse meghívására jutott el a településre, aki Alsópeténybe költözött. Barátnője férjétől értesült arról, hogy itt több rossz állapotú ház áll (még), amelyeket az önkormányzatnak nincs ereje felújítani, de érdemes lenne megmenteni. 

Így vásárolta meg azt a Steinmetz-házat, amelyben korábban hentes, később szikvízgyártó működött – vagyis a helyiek kötődtek az épülethez. 

Megkezdték a felújítást, testet öltött a Rózsavilág. Mivel járatlanok voltak a vendéglátás területén, Káli Bettynek szüksége volt egy hozzáértő és hiteles ember véleményére. Átsétált a közeli Prónay-kastély vezetőjéhez, Tömösvári Szilviához, aki 2009-ben került a községbe, amikor megvásárolta addigi tulajdonosától a nagy múltú épületet. Betty a mai napig hálás Szilviának azért, hogy támogatta elképzeléseit, és partnernek tekintette, ami számára felemelő volt.

Tömösvári Szilvia megállapítja: minden turisztikai célpont eredményes működéséhez szükséges, hogy tudjanak a vendégeknek valami pluszt, valami különlegest mutatni. „Varázslatos értékei vannak a megyének, a turisztikai térképen mégis szinte láthatatlan” – magyarázza, miért hasznosak az olyan kezdeményezések, mint Káli Bettyé. Hiszen a Rózsavilág az ő vendéginek is egyedi programlehetőséget jelent.

Megemlíti, hogy az önkormányzattal is kiváló a kapcsolatuk, közösen gondolkodnak például arról, milyen, a megszokottól eltérő csapatépítő programot szervezhetnének a Prónay-kastélyba látogató cégek munkavállalóinak. 

Így született meg a gondolat: mi lenne, ha az érdeklődők virágot ültetnének a faluban, vagy felújítanák a buszmegállót.

Az ötletet tett követte. 

Petrik Idával, a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség alapítójával is közös programokat szerveznek, említi meg a kastély tulajdonosa, hiszen a megyében számos hasonló cipőben járó, magányos vállalkozó dolgozik, akik egy-egy számukra szervezett eseményen találkozhatnak és tapasztalatot cserélhetnek. Ida meg is állapítja: ezeken a találkozókon rengeteg értékes, új kapcsolat születik. 

„Értéket kell választani” – szögezi le Avar Ákos, Alsópetény polgármestere arra célozva, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a hagyomány, a népi kultúra, a helyi értékek és a turizmus között. Felhívja a figyelmet arra: titulálhatjuk kedvesnek, ahogy az eldugott kis nógrádi falvakban az idősek élnek, ám tudomásul kell venni, hogy a fiatalokat nem érdekli ez az életforma, elköltöznek, és ahogy az öregek elmennek, magukkal viszik a kultúrájukat is. 

Ezért van szükség olyan értékes vállalkozásokra, mint a Rózsavilág, amelyek bár kellő vonzerőt jelentenek, működésük nem veszélyezteti az eredeti értéket. Az értékmentésben a polgármester is élen jár, hiszen rackajuhokat tenyészt. 

„Ahhoz, hogy egy-egy közösség befogadja a »gyüttmenteket«, először adniuk kell valamit. A Rózsavilág éppen ilyen vállalkozás, előbb adott a helyieknek” – állapítja meg Avar Ákos.

Rózsakertből glamping születhet

A Rózsavilág otthonát, az egykori Steinmetz-házat lelkes amatőrök újították fel, tudjuk meg, mégis harmóniában fogant. Erre figyelt fel az építész szakma, amelyből egy beszélgetés, majd egy írás született az egyik szaklapban. Káli Betty a cikkben kifejtette, szeretne egy olyan szálláshelyet, egy glampinget (a glamorous, vagyis bájos és a camping szavak összeolvadása) létrehozni mesébe illő kertjében, ahol a megszálló vendégek minél közelebb lehetnének a rózsáihoz és a természethez. 

Ezért a budapesti Kós Károly Egyesüléssel közösen kiírtak a leendő Rózsa Glamping megvalósítására egy tervpályázatot. A pályázat nyertese D. Nagy Zoé lett, a zsűri szerint ő tudta leginkább megvalósítani azt az elképzelést, hogy a Rózsavilág kertjében olyan lak álljon, ami lehetőséget biztosít a csendes elvonulásra, illeszkedik a táj és a kert hangulatába. D. Nagy Zoé leszögezi: könnyű volt számára Káli Bettyvel együtt dolgozni, mert a tulajdonos tudta, mit akar. 

A terveket meg is tekintjük a kert egy magasabb pontján, ahol Zoé bemutatja elképzeléseit. 

Mint mondja, Betty kívánságának megfelelően olyan terek születhetnek, amelyekben a leendő vendégek lábakon álló kádakból fürkészhetik majd a Cserhát csúcsait, a rózsabokrokat vagy a csillagos eget. 

A következő lépcsőfok a házikók felépítése lesz, erre gyűjtenek tőkét, kapcsolatokat, ötleteket. 

A Kós Károly Egyesülés a Nagyapám Háza Alapítvány és a Rózsavilág közös projektje az építészet és a rózsa találkozásának egyedi és újszerű megközelítését jelenti. Időközben elkészült a ház kiviteli terve is, amelyben Láng Judit belsőépítész tervezőművész, Terdik Bálint Pro Architectura-díjas építész és Buzás Miklós főépítész működtek közre.

Terdik Bálint, a Kós Károly Egyesülés tagja azon az állásponton van, hogy a hasonló projektek segítségével lehetne a magyar vidéki életet keretbe foglalni. Az ünnepélyes pillanathoz pezsgő illik, a poharakba szintén egy vállalkozó hölgy, Zichy Anikó itala kerül. Végül a vendégek a rózsakertben fogyaszthatják el a Kozárdi Kamra fenséges gulyását, ami a felejthetetlen nap megkoronázását jelenti. 

Vasárnap főztem. Vagyis főztünk. Mert sokszor együtt szoktunk férjemmel, ahogy szüleimtől is láttam, gyerekkoromban. 

Arra, hogy másodiknak mit ettünk, már nem emlékszem. Rég elfogyott. De húsleves még mindig volt. Sárgarépával, fehérrépával, betűtésztával, jó gazdagon. Tudom, ez utóbbi nem igazán megy hozzá, inkább a cérnametélt, vagy a csavart tészta, de akkor éppen ez volt itthon. Tészta, tészta... és talán így a gyerek is jobban megeszi.

Pár nap eltelt, de még van egy pici leves. Ezt ettem ma én is ebédre, semmi baja, a hűtőben volt. A gyereknek már nem adtam belőle, de én kimondottan leveses vagyok. Apám is ilyen, tőle örökölhettem. Holnapra már nem kellene elrakni, ételt kidobni meg utálok, de nem tudok keveset főzni. Főleg levesből. Mit csináljak?! – jár az agyam.

Tudom már! Leveszek egy befőttesüveget a szekrény tetejéről, fogok egy merőkanalat, és áttöltöm az üvegbe. Fogom a telefonom, lefényképezem, majd feltöltöm a kerületi „Többet főztem” csoportba. 

Odaírom a kép fölé: „egy üveg húsleves, zöldséggel, tésztával vihető az Iksz utcából. Ma kéne elvinni, és megenni is, mert már régebben főztem, de ma még én is ezt ettem.”

Alighogy feltölti a rendszer, máris írja valaki hozzászólásban a kép alá, hogy szeretné kérni. Írom neki, hogy jó, az övé, írjon rám privátban, és megbeszéljük a részleteket. Ír. Kérdezem, mikor tudna jönni érte, ő pedig arról érdeklődik, felhívhat-e. Közben egy másik is ír, ha maradna véletlenül, akkor ő szeretné kérni. Három percen belül ketten jelentkeztek a befőttesüvegre.

Csörög az első.

Felveszem.

– Szia! Akkor hova kell mennem pontosan? – kérdezi.
– Szia! Mondom a címet – tegezem vissza.
– Hogyan is jutok el oda?
– Hát, attól függ, hogy honnan.
– Én a hetes busszal megyek.
– Akkor a Fő téren kell leszállni.
– Jó, akkor azt tudni fogom. De remélem, nem kell még onnan sokat gyalogolni, mert múltkor is úgy átvertek, hogy leszálltam ott, aztán még befelé kellett menni jó sokat a panelek között. Na, azt nem szeretném még egyszer! Én a Blaháról megyek.
– Hát, pedig onnan egy kicsit kell gyalogolni – mondom neki. Nehogy meglepődjön.
– De merre?
– Itt van egy orvosi rendelő, azt tudod, hol van?
– Igen, azt tudom.
– Na, ott, csak nem a rendelő oldalán, hanem a másik oldalon. 
– Akkor meg fogom találni!
– Jól van, akkor az orvosi rendelővel szemközt.
– Azt nem tudom értelmezni, hogy mi az, hogy szemközt.
– Van itt egy fitneszterem, gyógyszertár... Igazából nem lehet eltéveszteni.
– Mennyi ez a leves amúgy? Egy 3–4 deci? Mert akkor én azt tovább fogom adni!
– Hát, egy befőttesüvegnyi.

– Hát, az nekem nem elég! Én sokat szeretek enni! Akkor inkább hagyjuk, ki is törlöm a csoportban a hozzászólásaimat! Szia! – teszi rám ingerülten a telefont.

Írok a másodiknak, hogy ha szeretne, jöhet érte, az övé, ha még igényt tart rá. Ő szeretné, és most azonnal el is jönne érte. Megírom a címet. „Szuper, mindjárt jövök érte” – feleli. Ez gyors volt. Indul. Megírom neki, hogy melyik gombot kell megnyomni a liftben. 

Indul.

Várok.

Nem jön.

Ennyi idő alatt már ide kellett volna érnie...

– Azt hiszem, rossz lépcsőházba jöttem – írja. 
– Az nem lehet, mert én hallottam a kaputelefont, ki is nyitottam. 
– De itt vagyok a megadott emeleten, és itt nincs olyan számú ajtó, amit írtál.
– Liftben a nyolcadik emeletet kell nyomni – írom le sokadszor.
– Nem lifttel jövök. Nem bírom a liftet – feleli.
– Ja, hát akkor a lépcsőn valóban kettővel feljebb kell jönni! 

Ilyen jól van kitalálva, igen.

1 perc. 

Csönget. 

Nyitom.

Egy rettenetesen vékony, ránézésre velem körülbelül egyidős, nyúlánk arcú lány áll az ajtóban.

Bocsánatot kér vagy háromszor is félszeg hangon, hogy nem tudta. Nem is mer a szemembe nézni. Mondom neki, nehogy már bocsánat kérjen, nem az ő hibája, én nem mondtam. Azt hittem, hogy lifttel jön. Nem gondoltam, hogy valaki ilyen magasra felgyalogol.

Elmosolyodik. 

Odaadom neki a húslevessel, tésztával, répákkal teli befőttesüveget. Hálálkodik, nagyon köszöni. Többször is. 

De nem néz a szemembe. 

Nem baj.

Hálás vagyok. Nem kellett kidobnom a levest, és azt hiszem, a legjobb helyre került. Valakinek akkor is sokat ér, ha csak 3–4 deci...

Budavári–Bókkon Andrea

Milyen emlékezetes múzeumhoz, műtárgyhoz kapcsolódó élményt tudsz felidézni gyerekkorodból?

Az első festményhez fűződő emlékem jut szembe. A nagyszobánkban lógott egy Szinyei Merse Pál-reprodukció, a Lilaruhás nő, mindig azt nézegettem, el-elrévedezett a tekintetem rajta. És amikor megláttam később élőben az eredetit, nagyon boldog voltam, hogy mennyivel szebbek a színei, micsoda más élmény! Azóta is tapasztalom, hogy a képeknek lelkük van. Nemrég Miskolcon, a Herman Ottó Múzeumban forgattuk a Múzeumok Éjszakáját beharangozó kisfilmet, ott pedig Csontváry Öreg halász festménye elől nem tudtam mozdulni. Ugyanaz volt az érzésem, mint gyerekként Szinyeivel: amikor fél méterre vagy húsz centire állsz a képtől, lenyűgöző látni az ecsetvonásokat.

Pontosan éreztem az öreg halász gondolatát, fájdalmait, az életét. Hatott rám, aurája volt a képnek.

De hálaistennek a Mona Lisát is volt lehetőségem élőben megtekinteni, és élőben fényévnyi a különbség, ami a szobrokra, építészeti műremekekre is igaz.

Meg is alapoztad a hangulatot egy jó kis tárlatlátogatáshoz. A gyermekeidnek is hasonlóképp meg tudod hozni a kedvét az ilyesfajta programokhoz?

Mi velük együtt nagyon szeretünk év közben is tárlatokat nézni, múzeumokba járni, sőt nemcsak családosan, hanem a családi barátainkkal közösen. Ilyenkor a gyerekek ugyanúgy felfedezik a maguk világképe, nézőpontja szerint a műtárgyakat, legutóbb a Van Gogh Kiállítást néztük meg. Fantasztikus, hogy olyan korban élünk, amikor a technikai vívmányok segítségével egy festmény mondanivalóját vagy hatását még közelebb érezhetjük magunkhoz. Volt, hogy Dalí világába élhettük bele magunkat virtuálisan egy kiállításon, ahol speciális szemüvegben mehettünk körbe. 360 fokban fedezhettük fel az őt körülvevő teret, gyakorlatilag életre keltek az általa megfestett állatok.

Mit tapasztaltál, milyen hatást válthat ki mindez a legifjabb korosztályból?

A szívemnek nagy öröm, amikor egy színvonalas kulturális eseménytől a gyerekek kedvet kapnak, hogy ők is kipróbálják magukat akár festészetben vagy agyagozásban. Ilyenkor nemcsak befogadó és értő közönség nevelődik ki, hanem annál sokkal több. A fiam évek óta gitározik, autodidakta módon zongorázni tanul, a lányom a maga szintjén süt, főz, varr, fest. Önkifejezésre használják a művészetet, hogy az örömöket még inkább megéljék, a bánatot kizongorázzák, kiagyagozzák, kifessék magukból, hiszen ez a művészet lényege.

Én magam is így állok hozzá a színházhoz: beteg ember lennék nélküle, terápiának használom a színészetet. A mindennapi élet örömeit, bánatait, stresszeit adom bele egy-egy szerepbe, kijátszom magamból őket.

A fiam emelt szintű matek és fizika szakos, tehát valószínűleg nem lesz belőle művész, de nagyon örülök, hogy minden jel szerint az életét végigkíséri majd a zene, ahogy remélhetőleg a lányomét is akár a festészet.

Kép

Fotó: Emmer László

Nem nehéz kapcsolódást találni a múzeumi és a színházi világ között…

Nem véletlenül van a Múzeumok Éjszakája mintájára Színházak Éjszakája is. A nézők imádnak belesni a kulisszák mögé, hogy lássák, hogyan készül egy darab, miként éljük meg a hivatásunkat meg az azzal járó nehézségeket, váratlan helyzeteket. Ilyenkor belelátnak az életünk szépségeibe, árnyoldalaiba is. De nekem a művészetekről az a hihetetlenül édes általános iskolai tanár nénim is eszembe jut, aki Tégláson, ahol felnőttem, éneket tanított, néptáncolni is nála kezdtem, őáltala szerettem meg az önkifejezés művészi formáit. A személyiségével elvarázsolt, a szeretetével megnyitotta a kultúrát előttem. Ezért is jók az ilyen programsorozatok, mert hasonló utat nyithatnak meg a gyerekek előtt.

Voltak olyan szerepeid, amikhez el kellett merülnöd picit a történelemben, és akár egy múzeumban is körbenéztél felkészülés gyanánt?

A Gödöllői Királyi Kastélyba imádtam visszamenni most a Múzeumok Éjszakája egy másik kisfilmjét leforgatni, illetve a sajtótájékoztatóra is, hiszen pár éve épp az ottani színházteremben alakíthattam Sisit, azaz Erzsébet királynét. Amikor készültem arra a szerepre, én is végigmentem a tárlaton, ami a kastélyban jelenleg is látogatható, megcsodáltam Sisi tárgyait, meghallgattam számos történetet és kulisszatitkot. Ezáltal közelebb kerülhettem az ő személyiségéhez, megérthettem, felfejthettem az életét, a fájdalmát, a boldogságát, s mindezt aztán belejátszhattam a szerepbe.

Nyilván az olyan darabokhoz is jól jönnek a történelmi impulzusok, amilyen a Teljes lényeddel című, Polcz Alaine életét bemutató önálló ested.

Imádom, az a szívem csücske! Nekem belső küldetés, hogy mindenkivel megismertessem azt az életszemléletet, amivel ő élte az életét. Amit azzal zárt, hogy mindent ugyanúgy csinálna végig újra a szenvedéseivel együtt, mert ettől lett az, aki. Azt a kapaszkodót adva bárkinek, bármilyen nehéz helyzetben, hogy „egyszer majd megértem, miért kellett mindezt megszenvednem”. Hogy ami nem öl meg, az valahol megnemesít.

Polcz Alaine gyönyörű drágakővé csiszolta ki magát az élet nehézségei által, amit én most bátran mutogatok, hogy igen, így is lehet élni a rengeteg megpróbáltatás ellenére.

Sokan a tizedrésze alatt is összetörnének annak, amit ő kapott, de a személyisége, az életútja által igyekszem erőt adni az embereknek, hogy nagyobb reménnyel vigyék tovább a saját keresztjüket.

Más karakter, de ugyancsak példakép az idei esztendő kiemelt magyarja, Jókai Mór, aki 200 éve született, és aki a Múzeumok Éjszakája tematikájában is kiemelt helyet kap.

Jó, hogy így már nemcsak a kötelező olvasmányokon keresztül ismerkedhetnek meg vele a diákok, hanem személyes történetek hozzák közelebb a személyiségét, pletykákat, kulisszatitkokat tudhatunk meg róla és a kortársairól. A Fiumei úti sírkertben fel lehet fedezni ezen az éjszakán az ő és pályatársai sírhelyeit is. De gasztronómiai programot is láttam, ahol akár a Jókai bablevest is meg lehet kóstolni, ahogy Jókai szerette. Több program is lerántja az íróról a leplet, megtudhatjuk például, miért rajongott a nőkért. Hisz mindig a szíve után ment, akkor is, amikor sokak – többek közt Petőfi – felháborodására Laborfalvi Róza színésznőt jegyezte el, és akkor is, amikor időskorában egy jóval fiatalabb hölgyet vett feleségül, dacolva mások ítélkezésével. Ő is ugyanolyan ember volt, mint mi, de nem biztos, hogy ez a tankönyvekből is úgy kiderül róla, mint a múzeumos történetekből.

Kiemelt személy után kiemelt helyszín: Miskolc. Van kötődésed a borsodi vármegyeszékhelyhez?

Személyeset mondok: ott él a keresztmamám – a keresztpapám sajnos már nem –, nagyon szerettem gyerekként náluk lenni. Élveztem nyaranta a kertes házuk előnyeit, mert hiába Tégláson nőttem fel, a gyerekkorom főleg a négy fal között telt egy kétemeletes házban. A keresztmamáméknál tapasztaltam meg inkább a klasszikus vidéki életet, náluk állatok is voltak. Az akkor elmaradt látogatást a Herman Ottó Múzeumban pedig a közelmúltban pótoltam, de a Csontváry-festmény hatásáról már meséltem.

Tudod már, hol töltöd a Múzeumok Éjszakáját?

Jó kérdés, mert a belépőink már megvannak, de a családi baráti társaságban nyolc ember igényét kell összehangolnunk a gyerekekével együtt. Várjuk, mert egy ilyen éjszakán egy kicsit a kulisszák mögé is leshetünk, nemcsak azokat a tárlatokat láthatjuk, amiket évközben, hanem sok helyen plusz élményt is kapunk. Már eleve az is izgalmas, hogy éjszaka tudunk bemenni egyes kiállításokra.

Olyan ez, mint egy menü, amit fel kell csapni, és mindenki az érdeklődéséhez, a szívéhez közel állót választhatja belőle felfedezésre.

Előttünk az étlap már feltárult: az biztos, hogy múzeumokban töltjük az éjszakát, az még kérdés, hogy pontosan melyikekben.

Ebben az epizódban Jámbor-Miniska Zsejke először a barlangról alkotott saját képét vizsgálja meg egy játékos felütéssel, majd Tamás segítségével belépünk ebbe a különleges világba. Megtudjuk, miért nem mehetnek a szülők a túrákra, hogyan kommunikálnak például siketnémákkal veszélyhelyzetben, és milyen láthatatlan fejlődésen mennek keresztül a résztvevők bent, a föld alatt.

Beszélünk arról is, milyen sztereotípiák élnek a barlangokról és a sérült gyerekekről, és hogy hogyan változik meg mindez egy ilyen közös túra után. Szó esik az elakadások pillanatairól, a közös rituálékról, a felszerelésről, a barlangi „öltöző” hangulatáról – és persze Tamás személyes, meghatározó élményeiről is, mint amilyen az a barlangi túra volt, amelyet egy vak lánnyal tett meg. 

A beszélgetés során Zsejke szülői visszajelzéseket is megoszt, Tamás pedig elérzékenyül. Kiderül, hogyan fogadta kezdetben a barlangászközösség ezt a kezdeményezést, hogyan lendült át a nehézségeken – és az is, hogy a világon egyedülálló, amit a Verocs Szakosztály csinál.

A végére Zsejke véleménye is megváltozik: talán nem is annyira félelmetes hely a barlang, mint ahogy sokan képzelik – hanem egy olyan tér, ahonnan mindannyian kicsit más emberekként jövünk ki, mint ahogyan bementünk oda.

Hallgassák meg, és engedjék, hogy ez a különleges világ Önökre is hasson!

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra!

 A Mégis új évadában olyan emberekkel találkozhatunk, akik életében nagy fordulópontok voltak, akik rácáfolnak az előítéletekre, akik növekedni tudtak a traumáikból, továbbléptek – és inkább vesszőt tettek oda, ahová mások pontot.
A negyedik évad műsorvezetője: Jámbor-Miniska Zsejke.

A Mégis podcast a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin közös podcastja. Az adások támogatója a Szerencsejáték Zrt. 

A közönség is szavazhat

A Föld bajnokai pályázatot 2023-ban hozta létre az E.ON Hungária Csoport azzal a szándékkal, hogy támogassák az oktatási intézmények zöld ötleteinek megvalósítását mind szakmailag, mind anyagilag, és hogy segítsék a környezeti fenntarthatóságra nevelés népszerűsítését. Az elmúlt években csaknem 30 győztes intézmény mutatta meg, hogy példaértékű programjaikkal és lelkesedésükkel nemcsak saját közösségükre, de akár egy egész városra is hatással lehetnek. Cikkünkben az idei pályázókból szemezgettünk. 

Június 27-ig lehet szavazni 

Idén 370 pályázatból 27 intézmény (14 óvoda, 8 általános iskola, 5 gimnázium) jutott a legjobbak közé, az ő pályázataik június 13-tól megtekinthetők az E.ON Facebook-oldalán. A 27-es shortlist alapján a zsűri – Ürge-Vorsatz Diána fizikus-klímakutató, Nagy Réka szerkesztő-újságíró (Ökoanyu), Szomolányi Katalin, a Planet Fanatics’ Network alapítója és ügyvezetője, Pokorny Lia színésznő és Guntram Würzberg, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgatója – alkot majd egy végső sorrendet. Legalább tíz győztes lesz, illetve a közönség is szavazhat az E.ON Facebook-oldalán: a június 27-ig legtöbb szavazatot kapó intézmény is a győztesek közé kerül. A pályázat összdíjazása 25 millió forint, intézményenként maximum 2,5 millió forinttal lesznek gazdagabbak a győztesek.

Szavazni itt lehet.

Baromfiudvar egy óvodában?

A jelentkezők számát nézve ebben az évben az óvodák voltak a legaktívabbak – számtalan előremutató ötlet megvalósításához kérnek támogatást. Gárdonytól Decsig, Békésszentandrástól Budapestig tizennégy intézmény került a legjobbak közé. 

Tyúkokat tartani egy óvodában? Nem lehetetlen! Erre vállalkozik a Tolna megyei Decs óvodája, ahol mini baromfiudvart és kisméretű kertet hoznak létre. Mivel a tyúkól hátsó fala átlátszó, a gyerekek meg tudják figyelni az állatok viselkedését. 

A csoportok viselik gondját a baromfiknak, sőt, hogy a nagyobb közösség is nyomon követhesse munkájukat, megtanulhassa a felelős gazdálkodás alapjait, webkamerát szerelnének a baromfiudvarba. 

Emellett háztáji gazdaságot is működtetnének – ágyásokkal, esővízgyűjtővel, magtárolóval, kerítéssel, óllal és komposztálóval. Ahogy ők nevezik, az ovis Tesz-Vesz Tanya életében a családi napon mindenki részt vehet. Szükség is van a lelkes családokra, hiszen a kiscsibéket olyan óvodai családoknak ajándékozzák, akik vállalják a felelős állattartást. 

Egy budapesti oviban a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás kap főszerepet. Ennek része, hogy az óvodai dolgozókat továbbképzik környezetvédelmi témákban. Az ovisok műanyag flakonokat, tojástartókat gyűjtenek, amelyekből új játékokat készítenek. Az Ózon Világnapján a gyerekek élőlánc formájában védik az óvodát, mint bolygónkat az ózonpajzs. Az Autómentes Világnapon bebarangolják a közeli Farkas-erdőt, miközben szemetet szednek. De rendeznek Ne vásárolj semmit napot, a Víz Világnapján takarítanak a Szilas-patak mentén, a Föld órája alkalmából pedig lámpásokat készítenek. 

Mesékbe szőtt környezetvédelem

Ugorjunk pár száz kilométert, a helyszín Észak-Kelet Magyarország. A borsodi Onga településen „zöld mesékre” építik a programot, amik vízvédelemről, hulladékcsökkentésről vagy biodiverzitásról informálják játékos formában a gyerekeket, és az elhangzott mesékből saját óvodai mesekönyv is készül. Emellett bábjáték, kézművesség és kertészkedés is a program része. Komposztálót építenek, levelet gyűjtenek, madáretetőt, szelektív kukát és rovarhotelt barkácsolnak. 

Az óvodai hétköznapokon az energiatakarékosságra is figyelnek: „Zöld Ellenőrként” egymást figyelmeztetik majd az óvodások, hogy zárják el a csapokat, vagy kapcsolják le a lámpát.   

Egy gárdonyi ovi is a mesék köré építi a programját, az egész mesevilág központja a Velencei-tó. Vizes-lápos területet alakítanak ki, ott él a mese főhőse, a Lángi remete harcsa. A gyerekek élő társasjátékkal belehelyezkednek a velencei-tavi állatok szerepébe. Természetes anyagokból installációk, fából lépegetők készülnének és ügyességi feladatokat szerveznének. A lápkonyhában pedig varázsételeket főzhetnének az ovisok. Terepasztaluk is a Velencei-tavat ábrázolja, aminek segítségével a kicsik megismerkednek a térképolvasással, területformákkal. Tündérházuk mellé levendulást ültetnek, rovarhotelt és madáritatót telepítenek. Alkotó- és tanulótér is nyílik a gyerekeknek virág alakú krétatáblákkal, ahol szabadon rajzolhatnak. 

Békésszentandráson egy régi törött betonterületet Ökoplaccá/tanulószigetté alakítanának. Sünházat és lepkecsalogató cserjéket telepítenek, a szülőkkel együtt törpefát ültetnek és virágmagot vetnek. 

A régi fűszerkertet komposztálóvá alakítják, ahol a gilisztákat lehet majd megfigyelni a „gilisztamoziban”. 

Fűszerkert és esővízgyűjtő-tartály is készülne, abból öntözik majd az eperpalántákat. De terveznek használtjáték- és ruhabörzét is.

Kép

Káposztasavanyítás egy tavaly díjazott budaörsi iskolában – Fotó forrása: Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola

Energiatermelés biciklizéssel és önöntöző magaságyások

Igen kreatív, újító ötletekkel álltak elő az általános iskolák is. Egy váci iskola udvarán például szivacskertet hoznának létre – Magyarországon hasonló iskolai keretek között még nem valósult meg. Ez egy öntözőrendszer nélküli, természetalapú, önfenntartó kert, amely képes megtartani az esővizet, párologtat, és szabályozza a hőmérsékletet. A diákok, pedagógusok és szülők külső szakértők bevonásával szárazságtűrő, őshonos fajokat telepítenek a kertbe, ami oktatási-tanulási helyszínként, kültéri tanteremként és relaxációs térként is működik majd. Mivel az iskola a belvárosban van, a zöldfelület hozzájárul a levegőminőség javításához. Emellett a diákok megtanulják a csapadékvíz-kezelés fenntartható módjait, a talajszerkezet szerepét, és megtapasztalják, hogyan lehet városi környezetben is visszaadni a teret a természetnek.

Gyakorlati óra közben biciklin tekernek, amivel energiát termelnek, azt pedig kerti lámpák, USB-töltők vagy vízszivattyú működtetésére használják. 

Hogyan működtethet egy szökőkutat egy kis napelemrendszer vagy egy mini szélkerék? Ezt is megtanulhatják a pilisborosjenői ökobanditák. Az iskola célja, a megújuló energia népszerűsítése, a diákok tudományos és kreatív készségeinek fejlesztése. A Közösségi Fenntarthatósági Tanösvényen QR-kódos táblák, esővízzel önöntöző magaságyások, esővízgyűjtő és Kelvin-generátor segítenek megérteni, hogyan lehet energiát nyerni az esővízből.

Ökoinnovációs játszósarok, tanösvény és szabadtéri tanulósarok ötletével pályázott egy szigetvári iskola, akik mindezt a mellettük lévő Almás-patak partjára álmodták meg. Lesz energiatermelő bicikli és szökőkút, sőt minden elültetett fának nevet adhatnak a gyerekek. A tanösvényen az első vezetett pataktúrákat a felsősök tartják majd az alsósoknak.  

Kép

Madáretető készítése egy csepregi óvodában – Fotó forrása: Csepregi Óvoda és Bölcsőde KIKI

Denevérmegfigyelés az iskola pincéjében

8700 négyzetméteres klímabarát erdőt és 200 négyzetméter lepkekertet tervez Bács-Kiskun vármegyében a kunpeszéri iskola, akik vallják, egy kis közösség is tehet azért, hogy környezete élhetőbb és fenntarthatóbb legyen. Az inváziós fafajok helyett őshonos fákat ültetnek. Ehhez szakértői segítséget is kapnak, ugyanis a munkát a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság felügyeli, és helyi lakosok is részt vesznek benne. Kiadványokat készítenek a fákról, a klímaváltozás negatív hatásait pedig tanösvénytáblákon mutatják be. 

Denevérek az iskola pincéjében? 

Sokaknak ijesztő lehet a jelenség, egy visegrádi iskola pont ezért a negatív hiedelmeket igyekszik eloszlatni, és kedvező irányba szeretné befolyásolni az emberek denevérekkel kapcsolatos vélekedését. 

Ezért egy tanösvény részeként webkamerás monitorozóállomást telepítenének, ahol a nagyközönség is megfigyelheti a védett állatfajt. A tanulók plakáttervek, szórólapok, kérdőívek, interjúk megvalósításában vesznek részt, bevonnak természetvédelmi szakembereket is. 

TikTok-videók és flashmob a fenntarthatóságról

Egy budapesti általános és készségfejlesztő iskola minden tanulója, köztük az autizmussal vagy középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő fiatalok is be tudnak kapcsolódni az intézmény fenntarthatósági programjába. Ennek lényege, hogy először minden osztály saját magaságyást kap, amelyet a tanév során gondoz. Komposztálást tanulnak, esővízgyűjtő-hordókat telepítenek, a zöldhulladékot feldolgozzák az ágaprító géppel, mulcsot állítanak elő. Új palántákat nevelnek elő az ökoteremben, a magaságyások tápanyagait pótolják komposzttal, magokat vetnek, majd kiültetik a magaságyásokba, méhcsalogató és kártevőriasztó növényeket telepítenek, és mulcsoznak – hosszú a teendők sora. Végül a saját maguk termelte növényeket a konyhán dolgozzák fel. 

Egy szintén budapesti gimnáziumban az iskola zöldítése és szemléletformálás valósul meg. Első körben a tantárgyakba építve dolgozzák fel a csomagolás témakörét: tanulnak arról, hogyan lehet tudatosan csökkenteni a csomagolóanyagok használatát, készítenek például méhviaszos kendőt, ami jól használható alufólia vagy folpack helyett. 

„H2GO” néven vízfogyasztás-népszerűsítő projektet indítanak, ösztönzik a kulacsok használatát, esővízgyűjtőket telepítenek. Az iskola környezetében levegőminőség-mérést is terveznek, amit közösen kiértékelnek. 

A Reuse-Recyle-Reduce (használd újra, dolgozd föl, csökkentsd)szellemében ökoünneplést, iskolai csereberebazárt is tartanak. De lesz közös madáretető-barkácsolás, méhhotel- és bogárhotel-készítés. A szülőket sem hagyják ki a programokból, ugyanis közösen egy öt érzékszerves tanösvény kialakítása is a célok között szerepel. 

Debrecenben egy gimnázium arra kéri a tanulókat, hogy saját szemszögükből dolgozzák fel a fenntarthatóság témáját, kreatív és interaktív módon. Erre több programpontot dolgoztak ki. Újrahasznosított anyagokból készítenek plakátokat, rajzokat, infografikákat a fenntarthatóság témájában, amiket kiállítanak az intézményben. De a diákok TikTok-stílusú klipeket is forgathatnak arról, mit jelent számukra a fenntarthatóság, ezeket kivetítőkön láthatják viszont. 

Terveznek fenntarthatósági kvízsarkot is, ahol hetente frissülő fenntarthatósági kvízkérdésekkel várják a tanulókat az aulában. Lesz újrahasznosítási alkotóműhely, ahol hulladékból születnek új tárgyak. Mi jelent számodra a fenntarthatóság? Erről üzenhetnek egymásnak a Diákvélemény-falon. Színészi és táncképességeiket is megcsillanthatják, rövid jelenetekkel vagy flasmobbal is készülhetnek a témához kapcsolódva. Nemcsak az üzenőfalra írhatnak, hanem blogbejegyzést, digitális posztert is készíthetnek QR-kóddal ellátva. A projekt zárásaként „Fenntarthatósági délutánt” szerveznek, ahol a legjobb munkákat mutatják majd be. 

Szavazni június 27-ig lehet az alábbi linken:  https://www.facebook.com/eonhungaria/posts/pfbid0oRiiFqruuVaLFcmwNY6o7LpB4dLSL2iVi2T8EympWhzoseW38LcR3vRNxVR8LAc6l

Támogatott tartalom

Hegek, sebek, égési sérülések – a fehér bőr ára? 

Egy észak-nigériai anya láthatóan ideges, miközben kétéves gyermekét szorítja magához. A kicsinek égési sérülései vannak, bőre az arcán és a lábán is elszíneződött. Fatima 32 éves, hat gyermek édesanyja. Egy másik gyermekének halvány karika van a szeme körül, míg a harmadiknak fehéres hegek az ajkán és a térdén. „A nővérem világosabb bőrű gyerekeket szült, de az én gyermekeim sötétebb bőrűek. Észrevettem, hogy anyám a nővérem gyermekeit részesíti előnyben az enyéimmel szemben a bőrszínük miatt, és ez nagyon bántott” – kezdi. 

Fatima ezért a helyi szupermarketben bőrfehérítő termékeket vásárolt.

Először úgy tűnt, működik a dolog: az akkor kettő és tizenhat év közötti gyerekek bőre világosabbá vált, a nagymama is jobban nyitott az unokái felé, idővel azonban megjelentek a hegek és az égési sérülések. 

Mérgező fém, higany és ólom a krémekben

A bőrfehérítés vagy -világosítás Nigériában és más afrikai országokban elterjedt jelenség, melynek mély kulturális gyökerei vannak. A nigériai nők többet használnak bőrfehérítő termékeket, mint bármely más afrikai ország lakosai – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 77 százalékuk rendszeresen alkalmazza őket. A Kongói Demokratikus Köztársaságban ez az arány 66, Szenegálban 50, Ghánában pedig 39 százalék.

Ezzel sokan tudtukon kívül súlyosan veszélyeztetik az egészségüket. A krémek ugyanis kortikoszteroidokat vagy hidrokinont tartalmazhatnak, melyek nagy mennyiségben történő használat esetén károsak lehetnek, és sok országban csak orvosi rendelvényre kaphatók. Sőt előfordul, hogy mérgező fémet, higanyt és kojinsavat (a japán alkoholos ital, a szaké mellékterméke) is kevernek hozzájuk a gyártás során. A krémek hatására a bőr elvékonyodhat, ezért a sebgyógyulás hosszabb ideig tart, és könnyebben alakulnak ki fertőzések – figyelmeztet a WHO. 

Bőrgyulladás, pattanások, a bőr elszíneződése, gyulladások, higanymérgezés, vesekárosodás – mind-mind szomorú következményei a bőrfehérítésnek. 

A helyzet valóban rossz, annyira, hogy a nigériai Nemzeti Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (NAFDAC) 2023-ban szükségállapotot hirdetett.

„Így akarják megvédeni gyerekeiket a diszkriminációtól”

„Sokan összekapcsolják a világos bőrt a szépséggel vagy a gazdagsággal. A nők így akarják megvédeni a gyerekeiket a diszkriminációtól, ami a születésük óta éri őket” – mondja a BBC-nek Zainab Bashir Yau, aki az ország fővárosában egy bőrgyógyászati klinika tulajdonosa. Egyre gyakoribb, hogy miként Fatima, úgy sok nigériai anya fehéríti a gyermekeit. A bőrgyógyász becslése szerint a nők 80 százaléka, akikkel találkozott, kifehérítette a gyermekét, vagy tervezi azt.  Az is jellemző, hogy az édesanyákat már csecsemőként kifehérítettek, így ők csak folytatják ezt a veszélyes gyakorlatot. 

Miközben a fehérítéssel szabadulnának az előítéletektől, még inkább megbélyegzi őket a társadalom. Ugyanis a termékek hatására előfordul, hogy a kéz kifehéredik, de az ujjpercek sötétek maradnak. Mivel a füst és egyéb káros anyagok miatt a dohányosoknak, valamint a drogfüggőknek is hasonló nyomok láthatók a kezükön, tévedésből dohányosnak, droghasználónak is hihetik őket. Ez történt Fatima 16 és 14 éves lányával is. 

„Ujjal mutogatnak rájuk, és drogfüggőknek nevezik őket” – mondja édesanyjuk. 

Mindketten elvesztették vőlegényüket, mert a férfiak nem akarnak olyan nőkkel kapcsolatba kerülni, akikről az emberek azt gondolhatják, hogy drogoznak. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Piacokon mixológusok keverik ki a „csodaszert”

Észak-Nigéria egyik legnagyobb városa Kano, ahol egy helyi piacon a magukat „mixológusnak” nevező árusok készítik a bőrfehérítő krémeket. A piacon egy egész sor üzlet található, ahol több ezer ilyen krémet árulnak. A vásárlók kérhetik, hogy ott helyben, előttük keverjék ki a mixtúrát. Bár a csecsemőknek szánt termékek címkéin ott virít a felirat, hogy szabályozott anyagokat tartalmaznak, ez egyáltalán nem jelent garanciát.  

Egyes eladók elismerték a BBC riporterének, hogy például kojinsavat, hidrokinont és erős antioxidánst, glutationt használtak – akár az előírt határérték felett is –, amelyek kiütéseket és egyéb mellékhatásokat okozhatnak. Mégis vannak, akik elvakultan hisznek ezekben a termékekben. A vásárlók többsége azért vásárolja a krémeket, hogy a csecsemőik „ragyogók és fényesek” legyenek.  

„Annak ellenére, hogy a kezem elszíneződött, azért vagyok itt, hogy krémeket vegyek a gyerekeimnek, hogy világos bőrűek legyenek. Azt hiszem, a kezeim csak azért ilyenek, mert rossz terméket használtam. Semmi sem fog történni a gyermekeimmel” – mondja egy asszony. A tinédzser lányok is sorba állnak a termékekért, nagy tételben vásárolják, és utána társaiknak is eladják. 

Nem újkeletű jelenség

Mit tudnak tenni a hatóságok? Próbálják felvilágosítani az embereket a veszélyekről. 

Razziáznak a piacokon, és a bőrvilágosító összetevőket már Nigéria határain próbálják lefoglalni. Ez nem egyszerű, ugyanis címkézetlen konténerekben szállítják őket, bevizsgálásuk pedig csak laboratóriumban lehetséges. 

A már többször idézett Fatima eltökélt szándéka, hogy segítsen más szülőknek elkerülni ugyanezt a hibát. Azóta már édesanyjával is túl vannak egy bizalmas beszélgetésen. 

„Amikor elmondtam neki, hogy mit tettem a viselkedése miatt, és meghallotta a krém veszélyeit, valamint azt, hogy az unokái milyen megbélyegzéssel néznek szembe, szomorú volt, és bocsánatot kért” – fogalmaz.

A bőrfehérítés gyakorlata nem újkeletű jelenség. Kr. e. 200-ra nyúlik vissza, több különböző civilizációban is elterjedt szokás volt. Afrikában mindig is szoros kapcsolat állt fenn a világosabb bőrszín és a szépség, a vonzerő között. A rabszolga-kereskedelem és a gyarmatosítás csak rontott a helyzeten. A „fehér felsőbbrendűség” ideológia miatt a feketebőrű közösségek tagjaiban alacsony önértékelés alakult ki. A porcelán bőrt a szépség mutatójának tekintik, de paradox módon a magukat kifehérítő nőket a legtöbb afrikai társadalomban mégis pimasznak és szemérmetlennek tartják. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

A szépségipar leggyorsabban növekvő ága

Napjainkban a fehérítés túllépett a krémek használatán: tabletták és injekciók is elterjedtek a piacon. Az afrikai országokban a nők 25–80 százaléka rendszeresen használ ilyen termékeket, de nemcsak Afrika, hanem Ázsia és a karibi országok és érintettek. Ez ma már egy több milliárd dolláros globális vállalkozás – hívja fel a figyelmet egy 2023-as tanulmány. A termékek ára ugyanakkor nagyon eltérő, csak az olcsóbb és feltehetően rosszabb minőségű készítmények megfizethetők a tömegek számára. A bőrfehérítést a szépségipar egyik leggyorsabban növekvő ágának tartják: forgalma 2030-ra elérheti a 15,7 milliárd dollárt.

„Sötét a bőröd, és gyönyörű vagy”

„Nem tudok túl sokáig ülni az iskolában, nem bírom a meleget, az arcom pirossá válik, és nem tudok bemenni a konyhába sem. A legkisebb hőt sem bírom el, felforrok, fekélyek vannak a lábamon, bőrpír mindenütt” – mondja Qamar Ali Haji. A fiatal lány is egyike azoknak a szomáliai nőknek, akik a bőrfehérítés áldozatává váltak. 

Több mint egy évtizede a bőrfehérítés jelenségével foglalkozik egy Amerikában élő, szomáliai származású közegészségügyi szakértő. Amira Adawe külön szervezetet alapított Beautywell néven, hogy felhívja az érintettek figyelmét: veszélyes, amit tesznek. Többször végzett kutatásokat az afrikai országokban: kenyai és szomáliai bőrvilágosító termékeket tesztelt, amikről kiderült, nagy mennyiségű mérgező vegyi anyagot, például higanyt, hidrokinont és ólmot tartalmaznak.

„A higany mérgező nehézfém. Azok a nők, akik higanyt tartalmazó bőrvilágosító termékeket használnak, neurológiai mellékhatásoktól; depressziótól és szorongástól szenvedhetnek” – magyarázza. 

Célja, hogy rendszerszintű változásokat érjen el. A gyermekgyógyászatban például képezik az orvosokat, hogyan lehet kellő érzékenységgel kideríteni, hogy egy páciens használ-e bőrvilágosító termékeket. A bőrfehérítés felszámolásában az ápolóknak is nagy szerep juthat, akik a várandós anyákat látogatják, így beleláthatnak, hogy a leendő anyák otthonaikban tartanak-e ilyen krémeket. 

Salma Ali és Yusra Abdi szomáliai-amerikai fiatal nők. Egykor családjuk unszolására mindketten használtak bőrfehérítő krémet, ma már a következő generációt edukálják, miért ne kövessék el ezt a hibát. „A nagynénéim odajöttek hozzám, és azt mondták: nem vagy csúnya, csak a bőröd egy kicsit piszkos. Meg kell tisztítani. Gyere, kaptam néhány terméket Kínából! (...) Mivel sötétebb a bőröm, csúnyának tartanak. Így szocializálódtunk” – emlékszik vissza egyikük.
Hangsúlyozzák, a közösségi média és a színesbőrű youtuberek segíthetik az elfogadást. Szerintük ebben a barbadosi világsztár, Rihanna jár az élen, aki kifejezetten a sötét bőrtónusokhoz illő, többféle árnyalatú sminkcsaládot dobott piacra. „Sötét a bőröd, és gyönyörű vagy. Nagyon szeretném, ha ez lenne a norma a kultúránkban” – teszi hozzá Ali.