Divat: a múlt kincsei újra ragyognak

Ha a trendek ciklikusságáról beszélünk, elsőre a divatvilág jut eszünkbe. Az 1950-es évek tüllszoknyái vagy a ’70-es évek trapéznadrágjai időről időre visszatérnek a kifutókra és az utcai viseletbe, mert a nosztalgia a divatra is erős hatással van. Az emberek hajlamosak úgy tekinteni a múltra, mint egy szebb korszakra – egyes trendek azért is ismétlődnek, mert az új generáció számára izgalmasnak tűnnek, míg az idősebbekben nosztalgikus érzéseket keltenek.

Az 1920-as évek vintage divatja például a 2010-es években A nagy Gatsby-hullám hatására jött vissza, az ötvenes évek magas derekú szoknyáit, pöttyös ruháit, bőrkabátjait és bomberdzsekijeit pedig a kétezres évek rockabilly stílusa hozta el újra.

A hetvenes évek hippi stílusa horgolt felsőkkel, virágmintákkal rendre visszatér, ahogy a kilencvenes évek sportos öltözködése az oversize pulóverekkel meg a tornacipőkkel is újra hódított a 2010-es évek streetwear vonalában.

A kockás flanelingek a kilencvenes évek elejének grunge-kultúráját határozták meg, majd a 21. századi hipster-hullámban is menők lettek.

Bizonyos anyagok is újra divatba jönnek, akár fenntarthatósági szempontok miatt. A ’80-as évek teljes farmerszettjei (dzseki plusz nadrág) a 2020-as években kerültek elő ismét. A latex és vinyl anyagok a nyolcvanas évek punk és diszkóstílusa után a 2010-es években tűntek fel újra a kifutókon. A kötött darabokat a hetvenes évek után az időtállóságot hirdető slow fashion mozgalom hozta vissza, az újrahasznosított és second-hand divat pedig az 1940-es háborús esztendők után éli reneszánszát.

Kép

Fotó forrása: Rawpixel

Zene: a régi dallamok örökké élnek

A zenei trendek is ciklikusan változnak. Egy-egy stílus, mely egy időre háttérbe szorult, ismét előtérbe kerül, ha újra felfedezik vagy modern köntösbe öltöztetik. A régi stílusok felelevenítése részben annak köszönhető, hogy a zeneipar folyamatosan keres valami újat, közben a nosztalgikus hangulat e téren is vonzza a hallgatókat.

Az ötvenes évek rock and rollja idővel kísérletezőbb formát öltött (The Rolling Stones, The Beatles), majd a kétezres években a punkos hangzással együtt újjászületett. A ’70-es évek diszkózenéje (Bee Gees, Donna Summer) a ’90-es évek eurodiszkójában (Aqua, Vengaboys) köszönt vissza. A nyolcvanas években a szintetizátorok uralták a popzenét (Depeche Mode, Duran Duran), a stílust legközelebb az ezredfordulót követő időszak indie mozgalmai élesztették újra modernebb technikával.

A hatvanas-hetvenes évek Bob Dylan fémjelezte folkmozgalmát a 2000-es évek végén például a The Lumineers frissítette fel. Közben a country is reneszánszát élte a popzenében olyan előadókkal, mint akár Taylor Swift, aki új közönséghez juttatta el a hagyományos műfajt.

Filmek és sorozatok: az újrázás kora

Hollywoodban a trendek újrahasznosítása dominál. Az elmúlt évtizedben számos régi film és sorozat kapott remake-et vagy folytatást, mivel a stúdiók bíznak a jól ismert címekben. A Star Wars, a Jurassic Park, a Mad Max vagy a Top Gun franchise-ok évtizedek után éledtek újra. A nosztalgia a filmiparban is nagy hajtóerő: a Stranger Things sorozat teljes mértékben a ’80-as évek feelingjére és popkulturális utalásaira épít, de például az Az (2017) is az akkori horrorok atmoszféráját hozza vissza korszerűbben.

A westernfilmek fénykora az ötvenes-hatvanas évekre tehető, de ez a műfaj is mindig új életre kel.

Quentin Tarantino westernje, a Django elszabadul (2012) például a spagettiwesternek hagyományait idézi, A félszeműt (2010) pedig a Coen testvérek értelmezték újra mai stílusban. A Mission: Impossible széria (1996–) egy hatvanas évekbeli tévésorozatból indult, és modern akciófilmek stílusával ötvözte a klasszikus kémfilmeket. Manapság fekete-fehér technikával készült mozik is újfent sikereket aratnak.

Művészet és dizájn: régi technikák, új értelmezések

A retró és a vintage dizájn népszerűsége töretlen, legyen szó lakberendezésről, grafikai munkákról, termékcsomagolásokról. Az art deco stílus az 1920-as évek után ma újra divatos a luxusépítészetben és a belsőépítészetben: ilyen elemek érvényesülnek Dubaj vagy Miami modern felhőkarcolóinál is.

A minimalista skandináv bútortervezés (IKEA) a Bauhaus letisztultságát idézi, a Bauhaus által inspirált betűtípusok és formák pedig a logótervezésben és a webdizájnban is népszerűek. Andy Warhol és Roy Lichtenstein pop art mozgalma az 1950–60-as években született, de a kortárs művészetekre is kihat.

A street art és a graffiti-művészet – például Banksy munkássága – erősen épít a pop art vizualitására.

Az 1900-as évek eleji futurizmust és az 1980-as évek cyberpunk kultúráját a huszonegyedik században például a videójátékok – Blade Runner 2049 és társai – hozzák vissza. Az új technológiák és a digitális kultúra miatt a 21. században a múlt művészeti irányzatai gyorsabban, radikálisabban élednek újjá.

Kép

Fotó forrása: Freepik

Gasztronómia: klasszikus ízek újragondolva

Az ételek és italok világában is visszatérnek a régi trendek. Az otthoni kenyérsütés egykor alapvető háztartási tevékenység volt, majd háttérbe szorult, de az elmúlt években újra divatba jött, különösen a kézműves, kovászos kenyerek formájában. A fermentált ételek és savanyított zöldségek (pl. kimchi, kombucha) is régi hagyományokat idéznek, és bár a hűtőszekrények megjelenésével eltűntek, a mai egészségtudatos trendekben újra velünk vannak a probiotikus hatásuk miatt.

A fine dining világában is gyakran régi recepteket ötvöznek modern technológiával, így újraértelmezve a klasszikus ízeket.

A helyi, szezonális termékek is hódítanak: a Farm-to-table mozgalom az 1960-as évek után a kétezres évektől vált újra felkapottá a fenntarthatóság miatt. A gyorsételek népszerűsége a huszadik századra csúcsosodott ki, de napjainkban ez is újra hódít gourmet verzióban (fine dining hamburger, prémium hot dog). Az ősi gabonák – quinoa, köles, hajdina – is kulcsszereplők az egészségtudatos étrendekben.

Életmód: bevált szokások modern csomagolásban

Az életmód terén feltámadó trendek részben a modern életvitelből fakadó stresszt ellensúlyoznák, részben a fenntarthatóságot célozzák. A negyvenes évek háborús spórolása után ismét a figyelem középpontjába került a pazarlásmentes (zero waste) életmód, csak most környezetvédelmi okból. A korábbi századokban természetes volt, hogy az emberek saját élelmiszert termeltek, ez a trend a városi közösségi kertek, illetve az erkélygazdálkodás révén került újra előtérbe. A természetes tisztítószerek és kozmetikumok ötvenes évekbeli házi praktikái a mai DIY (Do It Yourself) mozgalomban támadnak fel.

Számos régi mozgásforma is újra divatba jött modernizált formában. A jóga és a meditáció az 1960-as, ’70-es évek spirituális boomja után vált ismét népszerűvé a stresszkezelés, egészségtudatosság miatt.

A huszadik század elején a bicikli volt az egyik legfontosabb közlekedési eszköz, ma újra előtérbe került a fenntartható városi közlekedésben a rollerrel együtt.

Sok klasszikus szórakozási forma is újra divatos. A bakelitlemezeket a múlt század végére kiszorította a CD, majd a streaming, de ma újra hódít a fizikai hanghordozók romantikája. Egyre többen fedezik fel újra az analóg társasjátékokat, és az autósmozik, szabadtéri filmklubok is megint trendik napjainkban.

A divatok visszatérésének fő oka az életmódbeli szükségleteken túl a nosztalgia, az új generációk kíváncsisága, valamint az, hogy bizonyos dolgok egyszerűen időtállók. A régi stílusok gyakran új megvilágításba kerülnek, és egy kis frissítéssel ismét a mindennapjaink hasznos, értékes részeivé válnak. Így a múlt nemcsak emlék marad, hanem aktívan formálja a jövőt is.

Kilencéves korodban, szinkronszínészként indult a pályád. Azóta számos filmben is szerepeltél, mint az Oscar-díjra jelölt Semmelweis, valamint színdarabokban, mint a Rekviem egy álomért és a Feljegyzések az egérlyukból. Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre? Mi az, ami azóta változott benned?

Pörgős gyerek voltam, nagyon jó memóriával – hamar megtanultam beszélni, írni, olvasni. A kortársaim közül mindig kicsit kilógtam. A családomban sem volt művész, de a szüleim elfogadták, hogy ez a terület érdekel – bár azt talán nem gondolták, hogy a színészet lesz az életem. Nagy lendület buzgott bennem, világmegváltó gondolatokkal. Meg akartam magamat mutatni, és imádtam, hogy figyelnek rám. Ez még most is feltölt, de már nem ez a célom, hiszen nem ez fogja a világot megváltani. 

Elkezdett megváltozni a gondolkodásom, és a csapatmunka, a tehetséges emberek segítése vált missziómmá. 

Most vagyok ennek a fordulópontján, és csak kapkodom a fejem, hogy hogyan alakulok, hogyan érek be. Kétségkívül sok élményt adott az az elsöprő tűz, amely korábban jellemzett, de közben kezelhetetlen is volt, nem társult hozzá nyugodtság. Most viszont már ez is megvan bennem.

Ezt minek köszönheted?

Úgy gondolom, életünk történései összefüggnek egymással, és terelnek minket abba az irányba, amerre mennünk kell. A predesztinációban nem hiszek, az ember szabadon hozhat döntéseket, de szerintem a keretek adottak, mint a születésünk körülményei, és egy nagyobb erő vezet az utunkon. Ha befelé, illetve felfelé figyelünk, és kapcsolódni tudunk ehhez az erőhöz, akkor új irányok alakulnak ki. Én minden új dologra az életemben vezettetésként tekintek, amiért hálás vagyok.

Ennek ellenére nem voltál mindig magabiztos a színpadon.

Igen, az egyetemi éveim alatt nehezebben tudtam kibontakoztatni a színészi képességeimet, ebben én gátoltam saját magamat. Rettenetes megfelelési kényszer munkált bennem; a színészi munkáim közben be­feszültem, elég jó-e, amit csinálok. Ennek leküzdésében a rutin segített, az, hogy megtapasztaltam, nem történik semmi, ha az ember valamit rosszul csinál, vagy nem úgy, ahogyan eredetileg tervezte. Megtanultam játékosan felfogni a dolgokat. 

Ma pedig már tanítod is a színészmesterséget a Lumiere Filmiskolában. Mit tartasz fontosnak átadni a pályakezdőknek?

A tanítás az egyik legnagyobb izgalomforrás most az életemben. Előző évben tíz hallgatónk volt, most pedig már tizenöt. 

A tanítványok közül sokan gondolják azt, amitől régen én is féltem, hogy egy szerep megformálása nem fog sikerülni, de ha türelemmel, kedvességgel és figyelemmel fordulok feléjük, az biztonságérzetet ad számukra, és elkezdenek megnyílni. 

Ugyanakkor minden ember más, emiatt mindenkit más kulcs nyit ki. Azt viszont mindegyiküknek igyekszem átadni, hogy hogyan lehet átkapcsolni egy minden mindegy állapotba, és csak a játékot élvezni, mert végül is ez a színészet lényege. Egyébként én is sokat tanulok tőlük – főképp azt, hogy egy személyiségnek milyen sok rétege van, amelyek fokozatosan mutatkoznak meg, és amint elkezded az adott embert jobban megismerni, meglátod, mennyi mindent lehet belőle kihozni. Nagyon sok érdekes emberrel találkoztam, akik olyanok, mint a csodás gyémántok, a tehetségüktől a szám is tátva maradt.

Szinkronizálsz, színházban játszol és filmekben is szerepelsz. Melyik terület áll hozzád a legközelebb?

Mindet szeretem – egyrészt, mert változatosságot ad, sosem unatkozom. Szeretek új impulzusokat beemelni az életembe, amelyek által fejlődhetek. Másrészt, nekem a szabadság a legfontosabb, és mivel több lábon állok, így abszolút meg is élhetem.

A szabadúszó léttel járó anyagi bizonytalanság nem riaszt meg? 

Néha valóban okoz nehézséget, amikor éppen nincs munkám, de ezt vállaltam, és már egy pillanatig sem keseredem el miatta, ahogyan korábban. Nekem így működik az életem.

Számodra mi jelenti a biztonságot?

Ha szabad vagyok, és én irányíthatom az adott helyzetet. Még akkor is, ha bizonytalanok a körülmények, de tudom, én vagyok a felelős azok alakulásáért. A kötött helyzetektől viszont szorongani kezdek. Ha azt érzem, hogy kontroll alá kerültem, és nem kapok elég teret a szabad döntéshozásra, elkezdek menekülni. 

Bármiből kilépek, ha az nem komfortos, vagy ha kényszerűnek érzem, és ez eddig jó döntésnek bizonyult. Mindig a bátorság hozta a fejlődést, azokat a lehetőségeket, amelyek továbblendítették az életemet szakmailag és a szabadságom elérésében is.

Kép

Fotó: Emmer László

Férjed, Porogi Ádám szintén színész. Szorosabbnak érzed a kapcsolatotokat amiatt, hogy szakmabeli?

A színházban ismerkedtünk meg, ugyanabban a darabban játszottunk, azóta viszont nem volt közös munkánk, csak kisebb projektek. Nagyon különböző utat járunk, ő társulati tag egy kőszínházban, így kötött keretek között dolgozik, míg rám szabadúszóként ennek az ellenkezője igaz. Mégis működik a kapcsolatunk, mert kiegészítjük egymást.

Egy interjúban mesélted, hogy foglalkoztatni kezdett az anyaság. Milyen szülőnek képzeled magad?

Egy színésznőnek ebben a korban mindig dilemmát jelent a gyerekvállalás kérdése, én viszont fiatalon szeretnék szülni. Anyukám huszonöt éves volt, amikor születtem, és huszonhét, amikor a húgom. Ebben az életkorban az ember még kevésbé görcsöl rá a dolgokra. Szerintem én is laza anyuka leszek. Egyébként nagyon jó anyai mintát hozok otthonról, rengeteg ­szeretetet, figyelmet kaptam, és ezt akarom továbbadni.

Nem olyan rég jött ki a Semmi című rövidfilm, amelynek egyik főszerepét játszod. Mit lehet tudni róla?

Ez egy szerelemmunka. Urbán Zsanett rendezővel még egy nagyjátékfilm, a Memento Mori forgatásán ismerkedtünk meg, ahol ő werkezett. Amikor megszólított, és elkezdtünk beszélgetni, azt mondtam neki, én biztos, hogy ismerlek téged. Már az első pillanattól kezdve volt egy közös nyelvünk. Később rám írt, hogy csinál egy kisfilmet, amely az édesanyja történetét dolgozza fel: a ’80-as években játszódik, és a határátlépésről szól. Azóta már ott tartunk, hogy rengeteg rangos fesztiválra bekerült, mint a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál vagy a csíkszeredai MAFESZT, és több díjat is elnyert.

Szép lassan alkotótársakká váltunk, és Vincze Alina operatőrrel kiegészülve folyamatosan ötletelünk. Jövőre egy kisfilmet és egy nagyjátékfilmet is tervezünk. Zsani a filmjeiben szeret mély témákat boncolgatni, a rövidfilm például azt a kérdést fogja feszegetni, hol húzódik két ember között az a határ, amelyet már nem volna szabad átlépni.

Te mennyire tudsz közel engedni magadhoz másokat?

Könnyen meg tudok nyílni idegeneknek is, igyekszem mindenkivel megtalálni a közös hangot. 

Megtanultam, hogy ha valaki nem szimpatikus, vagy valamit támadásnak érzékelek felőle, akkor azt átfordítsam, és a kapcsolódás felé igyekszem terelni a beszélgetést, hogy az illető is ráébredjen, így is lehet kommunikálni. 

Ez nem volt mindig így, korábban átvettem mások negatív energiáit, de ma már képes vagyok azt leválasztani magamról. Sok idő, mire ezt az ember elsajátítja, és szerintem csak az élet tudja megtanítani.

Kép

Fotó: Emmer László

A Random című filmed 2025 tavaszán kerül a mozikba.

Ez is egy nagy szerelemmunka, és szintén egy független film, Salamon Andris rendezésében. Egy vidéki történet, amely azt mutatja meg, hogy milyen bonyolult és nehéz az élet a hétköznapokban, és hogy mennyire össze tudnak kuszálódni az emberek között a szálak. Egyszerre komikus és tragikus sztori. Egy nagyon fiús, tüskés, ugyanakkor érzékeny lányt játszom, aki szeretne szeretve lenni, viszont ezt nehezen mutatja ki. Imádtam csinálni, mert képes voltam azonosulni ezzel a kicsit gyakorlatias, zárkózott, bemutatok a világnak karakterrel, akiben közben rengeteg érték rejtőzik. Az ilyenfajta karakterek állnak hozzám a legközelebb, zsigerből tudom hozni őket.

Van álomszereped, amely eddig nem talált meg?

Szívesen eljátszanék egy gyilkost vagy egy terroristát, leszállnék a hidegség és a brutalitás mély bugyraiba, ami tőlem teljesen idegen. Nem nagyon osztanak rám ilyen szerepeket, miközben azt érzem, képes volnék ezeket a negatív figurákat is megformálni. 

Mi jelenti számodra az elismertséget? 

Egyrészt, ha azt érzem, anyagilag megbecsülnek. 

Másrészt, ha olyan szerepeket kapok, amelyek engem tükrözni tudnak, illetve, ha egy nagy feladatot bíznak rám, például egy főszerepet. Ez nagyon jó érzés, és nem azért, mert sok néző fog látni, hanem mert úgy gondolták, meg tudom csinálni. 

De leginkább a családomtól vágyom elismerésre, mivel teljesen elfogulatlanok és vitriolosan őszinték, viszont nagyon lelkesek tudnak lenni. Az ő véleményük számomra mindennél fontosabb.

Lelkileg hogy éled meg a drámaibb szerepeket?

Utánuk muszáj tisztulnom, regenerálódnom. Szükségem van a pihenésre, hogy ne csináljak semmit. Megtanultam, hogy nem szabad szétdolgozni magam, és ha egy idő után felgyülemlett a feszültség, azt tudom mondani, álljunk meg kicsit, csekkoljunk ki. Ilyenkor meditálok, vagy ASMR-videókat hallgatok. Ugyanakkor kellenek a szabadidős programok is, amelyek feltöltenek.

Úgy tudom, szívesen serénykedsz a konyhában is.

Igen, nagyon szeretek főzni a barátaimnak, és ők is szeretik, ha főzök nekik. Vegán vagyok, csak háromhavonta eszem tejterméket, és ezt akkor is tartom, amikor nekik készítek ételt. Igyekszem megmutatni, hogy egy vegán fogás is lehet ízletes. Most a mexikói, a közel-­keleti – ­izraeli, perzsa – és az indiai konyha érdekel, ezekben sok a vegán fogás, kísérletezem velük. A gasztronómiában is az egyedi megoldások, különleges lehetőségek felfedezése vonz.

A beszélgetésünk alatt többször is kiemelted, milyen fontos a hála. Miért érzel még hálát az életedben?

Mindenért. A családomért, a szeretteimért, a barátaimért, azért is, hogy van két kezem, vagy hogy van mit ennem. Illetve, hogy képes vagyok a fejlődésre, a változásra, és körülöttem is minden pozitív irányba fejlődik – ezért mindennap hálát adok. Szerencsésnek érzem magam a találkozásaimért is: sok hozzám hasonló, szabadságszerető embert ismertem meg, akikkel együtt is dolgozhattam.

Szerintem rendkívül fontos, hogy az ember megtanuljon hálát adni, és összegezni azt, ami megadatott ­számára – ez a boldogság alapja. 

Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2025. január-februári számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

Ebben az epizódban arról beszélgetünk:
• Hogyan tekint szakértőnk a konfliktusokra? Ő maga hogyan éli meg, kezeli őket? 
• Miért bántjuk egymást – gyakran észrevétlenül, akár egy-egy viccel is?
• Milyen kimondatlan szabályokat kellene betartanunk, hogy kevesebb fájdalmat okozzunk?
• Miért fontos a belső megerősödés ahhoz, hogy felismerjük: nem minden rólunk szól?
• Mindannyian sebzünk és mindannyian kapunk sebeket – miért fontos alázattal szemlélni a világot?
• Hogyan alakul át a fájdalom haraggá, és hogyan juthatunk el a megbocsátásig?
• Miért nem veszik észre sokan a megbántásokat – és miért ütköznek mégis falakba egy idő után?
• Hogyan tanulhatjuk meg a határhúzást – önmagunkkal és másokkal, például gyermekeinkkel szemben?
• Mitől tartanak a szülők, amikor nemet kell mondaniuk? Hogyan lehet mégis jól szeretni?
• Mit mond a Biblia a haragról, a megbocsátásról és a kapcsolati sebzettségről?
• Miért vágyunk ösztönösen a kapcsolatok rendezésére, és hogyan működik a megbocsátás folyamata?
• Honnan tudhatjuk, hogy valóban megbocsátottunk?
• Miért olyan nehéz kimondani: bocsánat?
 

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra!

Vendégünkről:

Tapolyai Emőke pszichológus, felsővezetői coach és motivációs előadó
Tapolyai Emőke Magyarországon, Európában és az Amerikai Egyesült Államokban egyaránt elismert szakember. Keresztény pszichológus, szexuálpszichológus, felsővezetői coach. Előadó, a Gondolatok elvitelre és a Harmóniában múltunkkal, jelenünkkel és jövőnkkel könyvek szerzője, a Family Magazin állandó rovatának – Kavics a cipőben – szerzője. 
Klinikai és pasztorálpszichológiai diplomáját Amerikában az Ashland Universityn szerezte, jelenleg a Dél-afrikai Egyetem PhD-hallgatója.  A Kandela Pszichológiai és Coaching Központ alapítója és szakmai vezetője. 
Több mint húsz éve foglalkozik munkatársi és vezetői coacholással, mentorálással, támogatással, egyéni és párterápiával.
Munkájának ideológiája, hogy csak az önazonos, önmaga előtt is hiteles ember képes hosszú távon sikeres maradni, mert „Senkinek sem kötelessége, hogy nagy ember legyen, már az is nagyon szép, ha valaki ember tud lenni.” (Camus)

A Spiritusz podcast a Képmás magazin pszichológiai podcast műsora. Önismeret, család, párkapcsolat, gyermeknevelés - bátorító beszélgetések a lelki egészségért. Vendégeink a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan ismert személyiségek, akik bátran beszélnek küzdelmeikről és felismeréseikről. A boldogsághoz önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út. A harmadik évad műsorvezetői Bóna Judit és Németh Szilvia. 
A Spiritusz podcastot megtalálja a Spotify-on, a népszerű podcast applikációkban, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján. Bárhol is hallgatja ezt a podcastet, kérjük, iratkozzon fel rá, hogy értesülhessen az új adások megjelenéséről.
 

Ágoston was three months old when his parents noticed lumps on his thigh. Nor the paediatrician neither the physiotherapist could tell by touch what it was. But when new ones appeared on the baby's legs, the family went to the Heim Pál Children's Hospital in Budapest where they were referred straight to the oncohematology department. They already suspected that there was a big problem, but they recieved a diagnosis only after a month from the onset of the symptoms: leukaemia. First diagnosed as lymphoid leukaemia, it turned out to be a more serious form of the disease, myeloid leukaemia, and a very rare and aggressive type of it.

The disease diagnosed in Ágoston is caused by a very rare gene mutation that occurs in children under the age of two and has only been possible to diagnose for a few years. Only thirty cases are discovered every year, which is why there are so many questions among professionals. What the parents know is that Agoston's disease is not inherited but acquired – it is likely that he was affected by something harmful as a foetus or after birth.

Lymphoid leukaemia is cured in 90 percent of children, compared with 65-70 percent for myeloid leukaemia and 20-30 percent for the gene mutation observed in the case of Ágoston.

The little boy has already undergone several chemotherapy treatments to reduce the proportion of cancer cells. The goal so far has been to get the number to zero, so that a bone marrow transplant can be performed. This was almost achieved a month ago, but then the figures deteriorated. With chemotherapy, the disease can be controlled for a while, but it has a lot of side effects, which Ágoston struggles with every day.

1,2m USD (500m HUF) is needed to start treatment in the US

Myeloid leukaemia is treated according to the protocol, but if the patient does not respond well, treatment is personalised. The condition of Ágoston is also variable, at the time of writing this article he had 7 per cent of cancer cells in his body. The current stage of the disease is ascertained by the cells extracted from the bone marrow. „I'm sure he's had ten samples taken since he's been in hospital, but because his bones are so tiny it's a difficult process. Sometimes they couldn't even evaluate the sample” – says his grandmother, Szilvia.

Nikolett, the mother, found out that the chance of survival is 15-20 per cent with chemotherapy alone, so she started looking for other treatments. On Facebook, she found a group of parents of patients with the same gene mutation, where she found more information. One of the mothers, whose daughter had died of the disease, set up a foundation (Project Stella) to research drugs for patients. This foundation also supports research conducted in the US by a highly respected doctor in the field, Dr Soheil Meshinchi.

Thanks to the donations, a CAR-T cell therapy was developed in a short time. It targets a a receptor on the surface of malignant cells released by myeloid leukaemia.

This treatment has been used for lymphoid leukaemia for some time, but not for myeloid leukaemia because they can't find a good target, but they have found one in Ágoston’s disease.

CAR-T cell therapy is currently only available in Seattle and it is accessible to international patients. Since it is an experimental therapy, it has not received funding from the National Health Insurance Fund of Hungary but the drug company is paying for the drug itself. However, the treatment and the stay in Seattle is very expensive and the family has to finance it – they need around 1,2m USD (500 million HUF), so they started fundraising.

They have set a one-month deadline to reach the target amount because the last round of chemotherapy can maintain Ágoston's current condition for about that long, allowing him to still be able to travel.

Szilvia considers it fortunate amid all the misfortune that this did not happen a few years ago. „Ágoston’s disease is resistant to chemotherapy, which cannot kill the last few percent of cancer cells, so we need immunotherapy, which was not available a few years ago –  she explains. –  CAR-T is the best chance to kill the remaining disease.”

Kép

Photo: Tóth-Helli Nikolett

Ágoston is a true miracle

The grandmother says the solidarity she has experienced is heartwarming. A Facebook group has also been set up where members can bid for items or even a service they provide, supporting the treatment with the proceeds. So far, it has been mostly the family's close and distant friends and the immediate community who have come together in an unprecedented way, but one of the baby's nurses has also joined the group, introducing herself as "I'm Ágoston’s friend."

Ágoston is coping well with the treatment: although he has a cannula in his vein and a probe hanging out of his nose, he is not bothered by it and smiles at the doctors and nurses.

Having spent half his life in hospital, he is used to hospital conditions. „He has a delay in motor development, but nothing else, which is a miracle – says the grandmother about the baby, who has recently started to see a physiotherapist. – The doctors have told us many times that it's amazing he's doing so well.”

Ágoston and his mother have been in hospital continuously since September, and they have not been able to go home for Christmas. In addition, after chemotherapy – because of the increased risk of infection – , they are separated in a semi-sterile room where they are not allowed to be visited by anybody but the father to relieve Ágoston’s mother. The family lives in Noszvaj but rented an apartment in Budapest for the duration of the treatments.

The parents are mentally exhausted the struggle. Their lives are narrowed down, the outside world is completely excluded. they can't concentrate on anything else but Ágoston’s condition. In the beginning Nikolett was unable to tell even her friends about what she was going through. Days being spent in hospital are all about cheering her little boy up. Then, when the baby falls asleep, his mother, Nikolett throws herself into researching treatments. She feels she must do everything she can to help Ágoston recover from this illness.

As a grandmother, Szilvia also finds it difficult to cope with her grandson's illness.

„Of course we will help and support them in any way we can, but the best person to support them mentally is someone who has been through the same thing.”

Szilvia could not help even if she wanted to, as she cannot visit them in hospital. The role of family has now been taken over by the doctors and nurses, who do their work with devotion and endless love. The best a grandparent can do now is to have unwavering faith in the best.

The way we can help the family:

Direct bank transfer:
Name: ÁGOSTONÉRT ALAPÍTVÁNY
HUF: 11600006-00000002-02467560
EUR: HU66 1160 0006 0000 0002 0257 6936
USD: HU05 1160 0006 0000 0002 0257 6967
SWIFT/BIC: GIBAHUHB
Address for Revolut: 
Gyöngyvirág utca 28., Noszvaj, Hungary 3325
Paypal: [email protected]
Bank card: https://4fund.com/agostrong

It is highly important for parents of sick children to mind their own needs as well to hold on 

Although this type of myeloid leukaemia affects few people, unfortunately many families go through similar trauma. We asked psychologist Anna Üveges how parents can support their children’s mental health. „Parents are torn inside while performing a feat: they function simultaneously on their parental and caring instincts and on their survival instinct – the expert says. – In this situation, unconditional love for the little patient is combined with fear of loss. It would be unnatural to impose on ourselves something that contradicts reality, and we should not do so.

Let us mirror what is happening in our child, let us support them in what they are feeling.

Physical contact, touching, hugging, reassuring gestures from parents that convey love can give the child the most, make him feel that he is important, that his parents are present with him and in what is happening in his life” – advises Anna Üveges.

For close family members, such a situation can also be challenging. According to the psychologist, they can do the most by truly being present for the other person and paying attention to what they really need. „Safety and security come from listening well and acting on that instinct. Emotional support in times of extreme stress can be provided by our mental and physical availability, by our love expressed in words and deeds, by our empathy for others” –  says Üveges.

Family members can relieve the parents of the burden of small things, such as shopping or doing homework with siblings, but even handing over a glass of water can be appreciated. „Unburdening is effective when it allows people to focus on who and what matters most to them. At the same time, our presence can provide space for parents to focus on their own needs and build strength in themselves for tomorrow, for the next step” – explains the expert.

Ágoston is just ten months old. The question arises as to how such a condition affects the development of a baby at his age.

„Such a serious disease can be seen as an obvious cause of trauma in itself. Dealing with this will be an important task for the future for both the child and the parents” – says Anna Üveges psychologist. 

The baby-mother relationship is characterised by a physical and emotional interconnectedness in the womb; therefore the separation after birth is a gradual and highly sensitive process. 

„The first one and a half to two years of development are characterized by a fusion of physical and emotional boundaries, which means that the baby biochemically mirrors what is going on in the mother, whether it is joy, sadness, calm or anxiety. It is also important to provide parents with the right emotional support to increase the baby's sense of security and lay the foundation for successful trauma healing in the short and long term” – Üveges adds.

Balta és ölelés

December 24. késő este volt, a legtöbb család már megünnepelte a szentestét, a felnőttek egy része a bejglirepetát majszolta, a gyerekek az ajándékokon lelkendeztek vagy már elszenderedtek, a lelkek az éjféli misére meg a másnapi karácsonyi rokonlátogatásra készülődtek. Déneséknél ekkor csöngettek.

„Ajtót nyitottam, és az a szomszéd férfi toporgott kívül, akinek a családjával már évek óta egymás mellett laktunk, ám soha egy szót sem váltottunk. Ez nem rajtunk, inkább az ő zárkózottságukon múlt – teszi hozzá minden rosszallás nélkül a vidéki családi házban élő apuka. – A szomszéd látható zavarát leküzdve udvariasan megkérdezte, kölcsön tudnék-e adni neki egy baltát. Természetesen rávágtam az igent, ám érdeklődtem, a szokatlan időpontban mégis mihez kell. Egy csapásra megnyílt, és elmesélte, hogy a feleségét váratlan egészségi problémával súlyos állapotban szállították aznap kórházba, ahol meg is operálták, és ahonnan ő meg a gyerekek most értek haza, hát szeretne gyorsan karácsonyfát faragni, állítani a kicsiknek.

Több kérdésem nem volt, hoztam is a baltát, majd szó nélkül, férfiasan megöleltük egymást.

A gyerekeinek lett karácsonya, szerencsére a párja is meggyógyult, ám a jövőben sem beszélgettünk.”

Értékek mentek, értékes kapcsolat jött

Mielőtt hajlamosak lennénk zokon venni, hogy egyes szomszédok szinte térfigyelő kameraként működnek, valamennyi tettünkről tudnak, a közelgő veszélyekre is naprakészen figyelmeztetnek, hallgassuk meg a fővárosi családi házban élő Judit történetét, aki egy bekövetkezett vészhelyzet kapcsán ismerte meg a szemközt lakó szomszédait, akikre rögtön számíthatott a bajban.

„Először utaztunk nyaralni a kétéves kisfiunkkal hármasban, amikor hazatérve nem várt meglepetés fogadott – mondja fejcsóválva a fiatal anyuka. – A házba lépve lesokkolt, hogy az összes holmink fel volt forgatva, a szekrényekből minden a helyiségek közepére volt kihányva. Mint kiderült, betörtek hozzánk, minden családi ékszert, készpénzt elvittek. Természetesen azonnal értesítettük a rendőrséget, ám késő éjszaka volt, a helyszínelők pedig csak másnap érkeztek, addig nem nyúlhattunk semmihez. Átkopogtunk hát a szomszéd nyugdíjas házaspárhoz, akikkel addig csak köszönőviszonyban voltunk.

Akkor azonban rögtön behívtak megnyugodni, végigbeszélni a történteket és megvacsorázni, sőt azt is magától értetődőnek vették, hogy ebben a helyzetben családostul náluk alszunk.

Mivel idő kellett feldolgozni a traumát, a szomszédasszony még a helyszínelést követő rendrakáskor is átjött segíteni. Végül olyan közeli barátok lettünk, hogy azóta szinte pótnagymamaként segédkezik az immár két gyermekünknél, és ünnepeken is gyakran összejárunk.”

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Amikor a szomszéd a lelket gyógyítaná

Olyan is van, hogy az ember nem feltétlenül szorul segítségre, mégis kap a szomszédjától – egy-egy gesztust, néhány jó szót a törődés jeléül. Ez történt Tiborral, aki hosszabb, együttélős párkapcsolatból költözött vissza szakítása után a saját lakásába, ami addig ki volt adva, ám a bérlet felmondásával ismét ő vette birtokba. Szomszédai, egy idősebb pár jól ismerték korábbról, kis túlzással hazavárták.

„Alighogy hazahurcolkodtam, a bácsi egy átlátszó ürüggyel lehívott a társasházunk alagsorába, hogy segítsek neki valamit arrébb pakolni a pincéjükben – idézi fel a jelenetet a középkorú férfi. – Látszott, hogy nem lényeges dologról van szó, ám miután odébb tettünk két széket, leültetett az egyikre, ő meg helyet foglalt a másikon, és mesélni kezdett. Előadta, hogy fiatalon azután ismerte meg a feleségét, hogy egy másik nő, akivel fülig szerelmesen együtt járt, megcsalta, sőt várandós lett valaki mástól. Az átvert – akkor még – fiatalember nagy nehezen talpra állt a sokkból, szerinte a sors ezért jutalmazta meg hamarosan élete szerelmével, akivel ma is boldog házasságban együtt vannak.”

„Mint kiderült, Sanyi bácsi a történetet az én vigasztalásomra idézte fel a szakításom miatt – amely mondjuk nem megcsalás miatt következett be, de ezt ő nem tudhatta –, ám a végére az ő szeme párásodott be.”

Ica néni, a szabadítóművész

Még faramucibb helyzet, amikor valaki múltbéli konfliktusok miatt konkrétan rossz viszonyban van a szomszédjával, ám egyszer csak egy váratlan vis maior helyzetben nincs kihez fordulnia segítségért, így átkopog hozzá. Így járt Annamária is, aki egy kisváros lakótelepén egyedül él egy harmadik emeleti panellakásban. Az ő története az alatta lakó Ica nénihez köthető, aki korábban rendszeresen vitázott vele a kiskutyája miatt, mert az az ugatásával zavarta a pihenését. Annamáriát pedig az Ica nénitől felszálló cigifüst bántotta, így ő válaszként általában ezt sérelmezte, ha a néni rámorgott. Mígnem…

„Esős-borús nap volt, a délelőtt nem is végződhetett volna rosszabbul, mint hogy hazaértem a reggeli munkából egy nyakig becipzározott kabátban, letettem a kezemből az ernyőt, és a cipzár beragadt – emlékezik ma már mosolyogva Annamária. – Hosszú perceken át képtelen voltam megszabadulni a kabátomtól, úgy fel volt húzva a cipzár, ami becsípte az anyagot, hogy nem fért volna át a fejemen.

Hirtelen pánik, egyfajta klausztrofóbiás érzés fogott el, hogy nem kapok levegőt.

Nem tudtam kinek szólni, hát Ica nénihez szaladtam le a lépcsőn, és vadul dörömbölni kezdtem az ajtaján. Erre ő fintorogva, zsörtölődésre készen nyitott ajtót, ám rögtön látta, hogy valamitől halálra rémültem. Megkértem, hogy ha ollóval is, de fejtse le rólam a kabátot. Végül megoldotta úgy, hogy egy régi szappannal bekente a cipzárat, ami így megindult. Végül mindketten kisebb röhögőgörcsöt kaptunk, és egy pohár borral is koccintottunk a nagy ijedtségre. Azóta országos cimborák vagyunk, a kutyámat is szeretettel simogatja.”

A jövőből jövő lövő

Bélának nem is egyetlen szomszéddal, hanem egy egész társasház-közösséggel indult a sztorija, amely aztán egy teljes lakótelepre kiterjedt. Szerencsére nem szerelmi sokszögről van szó, csupán egy olyan eseménysor sajátos megéléséről, amely 2016 nyarán sok magyar ismerőst és ismeretlent összehozott.

„A 2016-os futball-Eb idején focilázban égett az ország – emlékeztet a fiatal férfi. – A magyar-portugál meccs előtt már a társasházunkban is vibrált a levegő az izgalomtól, így az udvarra közös meccsnézést szerveztünk a szomszédokkal. Ám semmi sem úgy sült el, ahogy terveztük. Aki az e célra kinézett közös televíziót vásárolta, az Budaörsről hazafelé, Kispestre tartva éktelen dugóban ragadt, így haza sem ért a mérkőzésig. Rádión hallgatta a közvetítést, a vadonatúj tévével a hátsó ülésén… Aki az udvarban a bográcsgulyást főzte volna, az pedig vesegörcs miatt az utolsó pillanatban kórházba került. Végül mindenki a saját lakásában nézte a meccset, ám nálunk valamiért tíz másodpercet csúszott az adás.

Így a kitárt ablakon keresztül minden gól előtt jó előre hallottuk, hogy a ház, sőt az egész lakótelep örömujjongásban tör ki.

Csak később láttuk a találatot, de már ahogy Dzsudzsák nekifutott a labdának, tudtuk, hogy be fogja lőni. A mérkőzésen hat gól is esett, így a lakóközösségnek hála elég gyakran »a jövőbe láthattunk«…”

Aki ezek után még kételkedne abban, hogy a jó szomszédság számos örömöt képes az ember életébe csempészni, illetve számos bajtól megmentheti, azoknak a saját kedvenc szomszédaimat – Margót és Palit – is szívesen bemutatnám, akik hol egy tányér finom brassóival lepnek meg, hol ropogós almával üdvözölnek a lépcsőházban, miközben mélázva elbaktatnék mellettük. Amikor külföldön tartózkodom, ellátják a növényeimet, friss levessel várnak haza. Ahogy a mondás tartja: mindenkinek van egy fura szomszédja, ha neked nincs, akkor te vagy az. Nos, úgy fest, ugyanez jó szomszéddal is elmondható!

Nem. Hagyományos bicikliket használunk. A tavalyi túránk alkalmával figyeltük a többi bringást, és azt állapítottuk meg, hogy a korunkat (én negyvenkilenc, a férjem ötvenhat éves) és a biciklinket tekintve a csekély kisebbséghez tartoztunk. A két legnagyobb csoportot ugyanis a vegyes korösszetételű e-biciklisek, valamint a fiatal sportoló országúti kerékpárosok alkották.  

Ha biciklis oldalakat böngészünk, láthatjuk, hogy a legtöbb helyen azt hangsúlyozzák: az elektromos bringák környezetbarátak és a fenntarthatóság letéteményesei. Ez utóbbi kapcsán még egy olyan érvet is olvastam, amely szerint, aki e-biciklit használ, annak kevesebbet kell ennie, mint annak, aki hagyományosan kerekezik. 

Vajon hányan gondolkodnak úgy a reggelinél, hogy ezt a második szilvás táskát már nem eszem meg, mert ma elektromos bringával fogok tekerni?  

Környezetbarát-e az elektromos bicikli? Mint sok más hasonló kérdést, úgy ezt sem egyszerű megválaszolni. Leginkább attól függ, hogy ki és milyen céllal használja. Ha valaki az autó helyett munkába jár vele, azt én környezetbarát megoldásnak tartom. Ezzel szemben már erős kételyeim támadnak, ha fiatal, erős, egészséges srácokat látok szórakozásból és kényelemből e-bike-okkal száguldozni a Hárs-hegyen (elég gyakran találkozom velük, amikor futok).  

Milyet válasszunk, és mire használjuk?  

A kérdést úgy is feltehetnénk, környezetbarát-e az elektro­mos bicikli, ha nem az autóval van versenyben, hanem a hagyományos bringával, ráadásul csak kényelmi indokkal alátámasztva? Vajon összességében hány e-bike-ot adnak el korosztályokra és/vagy használati célokra bontva?  

Érdekes választ ad erre a statista.com 2021-es felmérése. Bár itt a kérdés nem kifejezetten az eladásra irányult, hanem inkább arra, hogy hogyan vélekednek az emberek. Azt kérdezték meg ugyanis, hogy összehasonlítva a pandémia előtti időszakban képviselt véleményünkkel, mennyivel nőtt bennük a hajlandóság arra, hogy elektromos biciklit vásároljanak.  

Az európai összesítés szerint a legnagyobb csoportot a valószínűleg e-bike-választók közül a huszonöt-­harmincnégy éves korosztály adta. A legextrémebb eredmény Svédországban született, ahol a tizennyolc-­huszonnégy évesek ötven százaléka valószínűleg elektromos kerékpárt vásárolna.  

A Magyar Kerékpárosklub megbízásából kétévente készül felmérés a hazai kerékpározási szokásokról. 

Legutóbb, vagyis 2022-ben átlagosan a lakosság tizenhat százaléka válaszolta azt, hogy közlekedésre elsősorban a kerékpárt használja. Ez a szám Budapesten öt százalék volt, és a dél-keleti megyékben a legmagasabb, harminckét százalék. 

Munkába járásra harmincöt százalékuk használ kerékpárt. Arra a kérdésre, hogy a munkáltató támogatja-e bármilyen módon, hogy a munkavállalók kerékpárral járjanak, a megkérdezettek huszonhat százaléka válaszolt igennel (Budapesten ez harminc százalék volt) és hatvanhárom százalék nemmel. A motivációk tizenhárom indokot tartalmazó listáján a környezetvédelem a negyedik helyen szerepelt, a testmozgás, az egészség volt a leggyakoribb ok. 

A bicikli értékére is rákérdezett a felmérés; a válaszadók mindössze három százaléka nyilatkozott úgy, hogy kétszázezer forintnál drágább bringája van. Ebből látható, hogy a válaszadók kerékpárjai jellemzően nem elektromos biciklik voltak (a felmérés egyáltalán nem tért ki külön az e-bike-okra egy kérdésében sem).  

Kép

Fotó forrása: GettyImages Hungary

Nagy András, egy huszonnyolc éves múltra visszatekintő, budapesti bicikliforgalmazó és -szervizelő cég, a Berguson tulajdonosa is megerősítette, hogy hazánkban ma még csekély az elektromos biciklit használók száma. Ezért nehéz becslésekbe bocsátkozni arról, hogy kik és milyen céllal használják őket.

Az általuk eladott e-bike-ok nyolcvan százaléka trekking (túrakerékpár), húsz százalékuk pedig hegyikerékpár. Utóbbit jellemzően a fiatalok vásárolják, előbbi kategóriát vegyesen minden korosztály. Kifejezetten munkába járásra az érdeklődők kevesebb mint egy százaléka keres náluk e-biciklit. Amikor a hulladékkezelésről érdeklődtem, András elmondta, hogy ezzel kapcsolatban nincs még megfelelő mennyiségű tapasztalat. 

Hat-hét éve árulnak elektromos bicikliket, és ezek még nem értek az életútjuk végére. Egy megfelelően használt, minőségi e-bike – amelynek ára a cégvezető szerint ma hétszáz-nyolcszáz ezer forintnál kezdődik – akkumulátora nagyjából ezer töltést bír ki. 

Ezzel akár nyolcvan-százezer kilométert is mehet a használója, míg egy átlagos bringás évente maximum kétezer-háromezer kilométert biciklizik.  

Mit is jelent a megfelelő használat?  

Erre a kérdésre Erdélyi Gábor, Nagy András kollégája válaszolt. A legtöbb meghibásodás abból ered, hogy az elektromos biciklisek nem használják a váltót. Ez ugyanis odavezet, hogy a lánc és a fogaskoszorú is idő előtt cserére szorul, s ez – amellett, hogy hulladékot képzünk vele –, akár hatvan-hetvenezer forintunkba is kerülhet. Fontos tehát, hogy használjuk a váltót. Továbbá a lánc rendszeres olajozása sem árt. 

Gábor azt javasolja, hogy azok, akik e-bike-ot vásárolnak, vegyenek mellé egy úgynevezett láncnyúlásmérőt is. Ennek ára mindössze körülbelül háromezer forint, de segítségével figyelni lehet a lánc állapotát: ha ezt időben cseréltetjük, akkor a szervizköltséget megúszhatjuk tizenötezer forintból (ebben az esetben a fogaskoszorú cseréjét elkerülhetjük).  

Ha elektromos biciklink van, kiemelten fontos az is, hogy az akkumulátor töltésére figyeljünk. Ha nem használjuk, akkor is fel kell tölteni egy javasolt szintre (a használati útmutatóban ezt megtaláljuk), és nem szabad hideg helyiségben tartani (például a fűtetlen garázsban). 

Egy akkumulátor cseréje ma háromszázötven-négyszázezer forint; többek között ezért is drágábbak az elektromos biciklik a hagyományosoknál.  

Lehet, hogy majd egyszer, ha idősebbek leszünk, és már nehezebb lesz a jól megszokott bringával tekernünk, mi is beruházunk elektromos biciklikre. De egyelőre élvezzük – és még bírjuk is – a hagyományos kerékpározást. Nem beszélve arról, hogy így legalább nyugodt szívvel megehetem reggelire azt a második szilvás táskát is a bringatúrákon.  

Európában összesen 5,1 millió elektromos biciklit értékesítettek 2021-ben. Németországban adták el a legtöbbet, vagyis kétmilliót. A piac 2019hez képest negyvennégy százalékkal nőtt, és 2027-ig évente további növekedés várható, átlagosan tizenhárom-tizenhat százalékkal. Magyarországon 2021-ben huszonháromezer elektromos kerékpárt vásároltak, míg 2019-ben mindössze öt-hatezerre volt kereslet.  

A cikk Mészáros Fanni Kis döntések, nagy dilemmák című sorozatának keretében jelent meg a Képmás magazinban. További részei itt érhetőek el.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

A kutatók és HR-szakértők hosszú évtizedek óta keresik a választ arra, hogy milyen motivációk vezérelnek minket, miközben napunk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük. 

Abban a legtöbb szakember egyetért, hogy a fizetésen túl egyéb tényezők is szerepet játszanak abban, hogy valaki mennyire érzi jól magát, mennyire hatékony a munkahelyén.

Fontosak a motivációk

Van, akire az hat serkentően, ha csapatban, folyamatosan új ingerek között dolgozhat; van, akinek csak egy-egy mértékadó kolléga napi véleménye fontos; megint mások számára pedig teljes nyugalom szükséges a kiteljesedéshez. 

Sokaknak motiváló, ha biztosított számukra a folyamatos szakmai fejlődés, ha érzik az előrelépés lehetőségét, ha rendszeres visszajelzést kapnak a munkájukról feletteseiktől, vagy ha van olyan jutalmazási rendszer a munkahelyükön, mellyel elismerik a kiemelkedő teljesítményt.

A fenti példákból is kitűnik, hogy az anyagiakon túl igen sokrétűek a motivációink, és egyáltalán nem biztos, hogy egy-egy jutalom vagy dicséret mindenkire ugyanúgy hat. Ennek felderítésével foglalkozik most egy egyedülálló magyar kezdeményezés, amely hamarosan felrázhatja a hazai munkaerőpiacot.

Segíts a kutatásban, és nyerj!

A Lounge Research kutatói által összeállított kérdőív arra keresi a választ, hogy egyes emberek számára milyen munkakörnyezet az ideális. 

A kérdések figyelembe veszik, hogy milyen kölcsönhatások érnek minket munkahelyünkön, milyen cselekvések okoznak örömet a munkánkban, és milyen körülmények között érezzük leginkább harmonikusan magunkat. 

A kérdőív kitöltése segít, hogy a magyar munkahelyek minél több ember számára válhassanak motiváló, inspiráló környezetté, ráadásul a kitöltők között értékes vásárlási utalványokat sorsolnak ki a kutatás szervezői.

A kérdőív ezen a linken elérhető. 

Lassan már a szemünk se rebben, olyan iramban váltják egymást a különféle trendek az élet minden területén, így az egészséges életmód, a „wellness” világában is. A hirtelen felkapott irányzatok közt néha nehéz eligazodni, ráadásul bőven akadnak köztük olyanok, amik rövid idő alatt látványos eredményt – például fogyást, szálkásabb testet vagy lecsökkent étvágyat – ígérnek. Olyannyira meggyőzően, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni, muszáj kipróbálnunk, lehetőleg azonnal. 

Egy ilyesfajta, már a nevében is meglehetősen fülbemászó trend bukkant föl és terjedt el néhány éve. A jól csengő elnevezést influenszerek sora „lovagolta meg” a közösségi médiában, sokan pedig a marketingfogást is hamar fölfedezték benne. 

Kisvártatva podcastek készültek, könyvek sora jelent meg a „dopaminméregtelenítés” témájában. 

A legnagyobb probléma azonban pont az elnevezésben rejlik: a dopaminböjt kifejezés a tudomány álláspontja szerint erősen vitatott. Olyannyira, hogy maga a megalkotója is utólagos magyarázatra kényszerült miatta, de úgy tűnik, hiába. A szó szerinti értelmezésből egy – a nevében legalábbis – mindenfajta tudományos alapot nélkülöző, újdonságként beállított trend kelt önálló életre.  

Se a böjthöz, se önmagában a dopaminhoz nincs sok köze 

A dopaminböjt kifejezéssel 2019-ben állt elő bizonyos Cameron Sepah egy közösségi platformon megosztott cikkében, amelynek az eredetije a New York Times-ban látott napvilágot. „Ahogy a Szilícium-völgyben az időszakaszos böjt lett a divat, én megalkottam a »Dopamin böjt 2.0«-t, mint túlstimulált korunk ellenszerét” – fogalmaz a kaliforniai pszichiáter. Sepah egyúttal elismeri, ez nem kimondottan a legszerencsésebb elnevezés, és arra is igyekszik felhívni a figyelmet, hogy nem szabadna szó szerint értelmezni. Ennek ellenére mégis félreértések táptalajává vált.  

Sepah leírása szerint e „módszer” segítségével képesek lehetünk visszafogni olyan – akár a függőségig elvezető – szokásainkat, viselkedési mintázatainkat, mint például az érzelmi evés vagy a túlzott képernyőhasználat. 

Ehhez azonban nem a dopaminszint lecsökkentésére, megvonására kellene törekednünk – ami egyébként fizikailag is teljes képtelenség – hanem arra, hogy megpróbáljunk azoktól az ingerektől tartózkodni, amelyek hatására az ilyen jellegű tevékenységekbe általában bele szoktunk kezdeni.   

Amit tehát Sepah „dopaminméregtelenítésnek” vagy „dopaminböjtnek” keresztelt el, az legföljebb elnevezésében volt újdonság. (Mindemellett a módszer több eleme is emlékeztet az egyes hagyományos vallásokban fellelhető, ingerszegény és hosszadalmas gyakorlatokra, meditatív elmélyülésekre.) Ráadásul ahogy a böjthöz, úgy a dopaminhoz is kevesebb köze van, mint elsőre gondolnánk: valójában a pszichológiai kondicionálás egy olyan formájáról beszélhetünk, amely már régóta létezik. 

„Egész pontosan ezt nevezzük kognitív viselkedésterápiának (angol kifejezéssel cognitive behavioral therapy, CBT), amely során egy szokást vagy viselkedést próbálunk megváltoztatni a tudatos jelenlét, a »mindfulness« technikái segítségével” – magyarázza Dr. Susan Albers. A Clevelandi Klinika szakpszichológusa – aki kognitív viselkedésterápiából doktorált – elmagyarázza: a folyamat során arra tanítjuk meg magunkat, általában egy terapeuta segítségével, hogy hogyan kezeljük helyén a kellemetlen érzéseinket. Pontosabban azt: hogyan ne meneküljünk bele valami azonnali, gyors örömöt, kielégülést okozó dologba csak azért, hogy eltereljük a figyelmünket a nehéz érzelmekről, gondolatokról, problémákról. 

Igen ám, de hogyan kapcsolódhat ide a dopaminméregtelenítés? Egyáltalán mit takar ez a kifejezés? Itt kezdődnek a gondok, és ebből erednek a félreértések. Ez ugyanis valami olyasmit jelent, ami fizikailag nem is lehetséges, vélekedik Dr. Albers.  

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Nem egy méreg, amitől meg kellene szabadulnunk 

A függőségek kialakulásában is szerepet játszó dopamin szervezetünk egyik folyamatosan termelődő neurotranszmittere, azaz jeladóként működő, ingerületátviteli vegyülete. Egy agyi neurohormon, amely az érzelmi életért és reakciókért felelős agyterületen felszabadulva elégedettségérzetet, örömérzetet vált ki. 

Mindezek mellett fontos szerepe van a mozgáskoordinációban és a memóriában is. Bár boldogsághormonként is szokták emlegetni, a boldogságért nem csupán a dopamin, hanem például az endorfin, a szerotonin, az oxitocin is felel. 

Ugyan a dopamin szintje a jutalmak vagy az élvezetes tevékenységek hatására valóban megemelkedik az agyunkban, és minden egyes ismétlődéssel erre emlékezteti az elmét, valójában nem csökkentjük azzal, ha elkerüljük az efféle túlstimuláló tevékenységeket. A kulcs az lenne, hogy csökkentsük a kitettségét azoknak a tényezőknek, amelyek az akarás folyamatát beindító jutalmakhoz kapcsolódnak. Ha például azzal van problémánk, hogy túl sokat telefonozunk, első lépésben megpróbálhatjuk kiiktatni a készülék értesítéseit. Miután már ezzel is csökkentettünk a dopamint kiváltó körülményeken, kisebb lesz a kísértés, hogy kézbe vegyük a készüléket.  

„Sajnálatos módon a tudományos alapokat nélkülöző félreértelmezések miatt sokan azt hiszik, hogy a dopamin olyan, mint egy komoly függőség kialakulásáért felelős kábítószer. Azt vallják, minél többször vagyunk kitéve a szerintük dopamin okozta mámornak, annál magasabb szintű ingerekre van szükségünk ugyanazon hatás eléréséhez, ezért a böjtölés, az élvezeteket okozó tevékenységek teljes megvonása a megoldás. Úgy gondolják, hogy ezen keresztül »újraindíthatják« az agyukat, hogy hatékonyabban működjön, és az egyszerű dolgokat is többre értékelje. Majd amikor úgy érzik, a dopaminraktáraikat kiürítették, fokozatosan visszatérhetnek ezekhez a tevékenységekhez. Ez viszont egyáltalán nem így működik” – teszi hozzá dr. Albers. 

Nem véletlen, hogy a dopamindetox trenddé válásában és népszerűsítésében úttörő szerep jutott a Szilícium-völgy agyonhajszolt, rendkívül tehetős vállalkozóinak, akik vagyonuk és sikereik okán már fiatalon a kiégés jeleit tapasztalhatják magukon. Míg egyesek kevésbé szigorúan böjtölnek, olyanok is akadnak köztük, akik egészen a „falig” is hajlandók elmenni a vélt siker érdekében. 

Ők már nemcsak az okostelefonjaiktól, a közösségi médiától, a streaming-csatornáktól vagy a videójátékoktól tartózkodnak átmeneti időre, hanem az igazi „fekete övesek” a túlságosan finom ételektől, a testmozgástól, az emberi kapcsolatoktól, a szemkontaktustól és még a szextől is megtartóztatják magukat.  

A túl kevés is egészségtelen 

James Sinka San Franciscó-i startup-alapító például így nyilatkozott: „Kerülöm a szemkontaktust, mert tudom, hogy izgat. Kerülöm a forgalmas utcákat, ahogy a finom ételek ellen is küzdenem kell.” Sinka annyira komolyan veszi a „méregtelenítést”, hogy ilyenkor tényleg nem csinál semmit: nem dolgozik, alig vagy semmit sem eszik, és inni is csak vizet iszik. Mondandóját is a lehető legszükségesebbekre szűkíti.  

A túlzásba vitt „méregtelenítés” – nevezzük inkább öröm- és ingerforrás-megvonásnak – ráadásul nem veszélytelen, az extrém alacsony dopaminszint ugyanis különböző mentális, fizikai problémák kialakulásához vezethet. Egyebek mellett letargiára, depresszív állapotokra hajlamosíthat, a szélsőségesen alacsony dopaminszintet pedig a Parkinson-kór egyik fontos kockázati tényezőjeként tartják számon.  

Nem azzal van probléma, hogy valaki olyan viselkedésmintákat ismer fel magán, amikről képes belátni, hogy azok egészségtelenek, haszontalanok számára, mivel túlságosan eluralkodtak felette. 

A szándék, hogy ezekkel megpróbáljunk leszámolni, vagy legalábbis visszaszorítani őket, nagyon is üdvös, persze az észszerűség határain belül. 

Csak jót tehetünk magunkkal, ha időről időre beiktatunk egy kis szünetet például a közösségimédia-használatban vagy a sorozatok sokszor késő éjszakába nyúló bambulásában – kinek épp mire van szüksége. Ám ez közel sem ugyanaz, mintha mondjuk azért nem állnánk szóba egy barátunkkal, mert éppen „dopaminböjtben” vagyunk, fogalmaz Joshua Berke, a Kaliforniai Egyetem pszichiátere, neurológiaprofesszora. 

A kultuszok idejének „megkésett” gyermeke

Bódi Mária Magdolna Szigligeten született 1921. augusztus 8-án. Egy olyan korszakban nőtt fel, amelyet átitatott a keresztény nemzeti eszme. Az egyház kereste azokat a fiatalokat, akiket példaképül állíthat az ifjúság elé. Gondoljunk csak a ma már talán elképzelhetetlen mértékű Kaszap István-kultuszra vagy a szintén fiatalon elhunyt apáca, Bogner Mária Margit, illetve Torma Kálmán jezsuita novícius személyét övező tiszteletre. 

Azt, hogy ezek a fiatalok mennyire voltak valódi példaképek az akkori tizen- és huszonévesek számára, nehéz ma megítélni. Tény viszont, hogy a mai idősebb nemzedék tagjai emlékeznek rájuk, s valószínűleg sok hagyatékban ma is találunk legalább egy Kaszap-képet. 

Bódi Mária Magdolna, vagy ahogyan mindenki hívta, Magdi – illik is e sorba, és nem is. Hiszen, míg e három jeles fiatal egyházi személyként betegségben hunyt el, addig ő munkáslány volt, akit a háborúban megöltek. 

Amíg a három példakép köré országos kultusz szerveződött, addig Magdi emlékét sokáig csak szűk körben, titokban ápolhatták. 

Igaz, Mindszenty József (mint veszprémi püspök) 1945 áprilisában elindította az adatgyűjtést a vértanúságról, és a kanonizációs eljárást augusztus 1-jén püspöki határozattal elindította, amit később Bánáss László és Badalik Bertalan veszprémi püspökök továbbvittek, ám az ügy az ateista rezsim alatt elakadt. Csak 1990-ben indították újra, érdemben pedig 2010-ben folytatódhatott, amikor a veszprémi székesegyház irattárában megtalálták a hatóságok elől egykor elrejtett iratokat.

A vallásos munkáslány

Magdi és két fiútestvére az akkori kor fogalmai szerint törvénytelen gyermekként születtek. Édesapjuk hadifogolyként, papírok nélkül érkezett az országba, ezért a szülők nem köthettek sem polgári, sem egyházi házasságot. 

A család ezekben az években Köveskálon élt. Magdi jó szíve és tettrekészsége már korán megmutatkozott. Megesett, hogy gyűjtést rendezett a faluban, hogy meleg ruhát vehessen egy árvának. Tizenhét éves korában nagy hatást gyakorolt rá a balatonfűzfői népmisszió, itt érzett először hívást a szerzetesi élet iránt. Ám házasságon kívül született gyermekként erről le kellett mondania.

Tizennyolc évesen gyári munkás lett a fűzfőgyár­telepi, több ezer embert foglalkoztató Nitrokémia üzemében. Hamar kitűnt szorgalmával, amikor azonban magasabb bért és előléptetést ajánlottak neki, ­visszautasította. 

Azzal indokolta, hogy túl fiatal még, s hogy a családosoknak nagyobb szükségük van pénzre.

Sokan becsülték, azonban nem volt mindig könnyű helyzetben. Az üzemben többen kinevették és gúnyolták a naponta templomba járó lányt, ő azonban a vallásgyalázó kijelentésekre mindig higgadt érveléssel válaszolt. Megszerették, tisztelni kezdték.

Kép

Magdi testvéreivel és édesanyjával

Biciklivel a szegények között

Tevékenyen részt vett különféle gyűjtésekben, kerékpárjával járta a környéket, és vitte a segítséget. Több kérője is akadt. A szerzetesség iránti vágya azonban töretlen volt, 1941 őszén, Krisztus király ünnepén szüzességi fogadalmat tett. Ekkor már jó ideje segítette a katolikus gyerekek szervezetét, a Szívgárdát. Betegápolói tanfolyamra is jelentkezett, mivel frontszolgálatot akart vállalni. A behívót azonban hiába várta. A gyár vezetése ugyanis közbelépett, féltette a jó munkaerőt.

Családjával 1944 áprilisában költözött Litérre. Itt megszervezte a Dolgozó Leányok Egyesületét, amelynek tagjaival szintén sokat jótékonykodott. Ekkor már egyre aggasztóbb hírek érkeztek arról, hogy a katonák mit tesznek a lányokkal, asszonyokkal. Magdi a tisztaságuk megőrzésére bátorította nőtársait, és elhatározta, hogy élete árán is megtartja szüzességi fogadalmát.

A hat lövés

A szovjet csapatok 1945. március 23-án elérték Litért. Magdi néhány asszonnyal és gyerekkel együtt a helyi kastély udvarán kialakított óvóhely bejáratánál tartózkodott, amikor egy fegyveres szovjet katona a bunkerbe küldte, majd utánament. 

Magdi tudta, mi vár rá, ahogyan azt is, hogyha nem tesz valamit, akkor a többi lány sem menekülhet meg. Ezért a zsebében lévő kisollót előrántva, szemtájékon szúrta a katonát, majd kiszaladt az udvarra, hogy a többieket figyelmeztesse. 

Néhány pillanattal később az óvóhely másik kijáratánál megjelent a megsebzett katona, aki bosszúból azonnal a lányra lőtt. A beszámolók szerint hat golyó fúródott a hátába. A jelen lévő többi nőnek sem akkor, sem később nem esett bántódása.

Magdi holttestét a katonák az óvóhely lépcsőjére fektették, édesapja onnan vitte el. Sírja ma zarándokhely Litér temetőjében.

Üzenet a mának

Közbenjárásáért fohászkodva többen is beszámoltak csodás szabadulásról, gyógyulásról. Ugyanakkor talán ezeknél is fontosabb, hogy megértsük, mit taníthat nekünk ma ez az élet és vértanúhalál. Igaz, hogy Bódi Mária Magdolnát buzgó hite és eszményei az 1930-as évekből ismert, fiatalon elhunyt ideálok közé emelik, azonban életformája és -szemlélete alapján fontos helye van a korunkhoz közelebb álló példaképek között is.

Ma úgy mondanánk, egy lány volt, aki bringán járta a környéket, hogy azt kutassa, hol segíthet. Egy dolgozó nő volt, aki egy „mérgező” munkahelyen képes volt jó légkört teremteni. Egy olyan fiatal volt, aki saját közegében vállalta elveit, úgy is, hogy azok nem voltak „trendik”. Egy ember volt, aki mert másokért élni. És meghalni. 

„Bódi Mária Magdolna élete és vértanúsága a krisztusi diadal ragyogó példája. Ez a fiatal lány arra hív minket, hogy felismerjük, az életet nem birtokolni kell, hanem odaadni. A Magdit ismerők szemüvegén keresztül egy olyan fiatal lány képe rajzolódik ki elénk, aki minden tekintetben példakép lehet számunkra. Példakép az ön­felál­dozásban, a tisztaságban és az állhatatosságban.

Kortársai hangsúlyozzák derűjét, amelyet nehéz élet­körülményei ellenére is törekedett kisugározni környezetére. Csillapíthatatlan tudásvágyával is bizonyította, hogy embert próbáló élethelyzetben is lehetséges a növekedés a hitben. De mindenekelőtt követendő mintaként áll előttünk a Jóistenbe vetett bizalmával, hiszen miután találkozott az Úr végtelen szeretetével és irgalmával, mindenét átadta neki, az ő vezetésére bízta életét.”

Dr. Udvardy György veszprémi érsek metropolita

A boldoggá avatás a szentté avatást megelőző lépés. A kettő közötti különbség abban áll, hogy a boldoggá avatás során az egyház megengedi az illető tiszteletét egy adott közösség számára, a szentté avatás során pedig az egész egyház számára elrendeli az illető hivatalos tiszteletét.

Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási szentmiséjét 2025. április 26-án 11:00 órától dr. Erdő Péter bíboros, prímás celebrálja a One Veszprém Aréna Sport- és Rendezvénycsarnok parkolójában, Veszprémben. Bővebb információk: https://www.bodimariamagdolna.hu/

FRISSÍTÉS: A Szentszék javaslatára, Ferenc pápa halála miatt elhalasztják Bódi Mária Magdolna április 26-ra tervezett boldoggá avatását.

A Veszprémi Érsekség fontosnak tartja, hogy a mai kor eszközeit is használja ahhoz, hogy minél több emberhez eljuttassa a fiatalon elhunyt hitvalló üzenetét.
Az érsekség honlapján és YouTube-csatornáján lehet megtekinteni azt a nyolc epizódból álló animációs kisfilmsorozatot, amely a katolikus egyház új boldogjának élettörténetét és lelki örökségét mutatja be. Ugyanitt találjuk a P. Temesi József SJ művének hangoskönyvváltozatát is. A Tanúságtétel liliommal, vérrel – Egy gyári munkáslány élete című kötet Bódi Mária Magdolna életének mindennapjaiba nyújt betekintést. A részleteket Kiss Dávid olvassa fel.

Támogatott tartalom

A mohos tölgyfák között könnyű szél kavarog, a zizegő avarban titkos ösvény kanyarog. Fürkésző tekintet villan, felszáll a hajnali pára, a Boszorkányvár távoli tornya szürke árnyat vet az erdei tájra. Csalóka szándék lakozik a sűrű lombok rejtekén, a fák bűvös birodalma csupa akadály és veszély.  Aki vállalja a kihívást, elnyerheti a bátrak jutalmát, de vigyázat, a boszorkányos erdei küldetés meglepő próbatételeket tartogat!

A Vajdahunyadvárban nyíló, új tavaszi kiállítás és játék kalandos felfedezésre, boszorkányos erdei küldetésre hív. A résztvevők a kiállítást járva képzeletbeli erdei tájakon barangolhatnak, miközben boszorkányos talányok, mágikus megtévesztések és megbűvölt erdőlakók teszik próbára tudásukat, bátorságukat és érzékeiket. 

Kép forrása: F Exhibition

Az erdei manók ősi otthonát, a mesebeli erdőt és lakóit egy ravasz Boszorkány tartja uralma alatt. A banya varázskövekből nyeri erejét és képességeit. A résztvevők titkos küldetése, hogy túljárva a banya eszén megszerezzék a varázsköveket és a boszorkányseprűt, és felszabadítsák az erdőt a bűvölet alól.  A küldetés teljesítéséhez fürge észre, bátor szívre és éles érzékekre is szükség lesz. Ám ha sikerrel járnak, kiérdemlik a bátrak jutalmát és a manók elismerését!

Óriásgombák közt barangolva a látogatók találkozhatnak egy tömzsi hídfoglalóval, egy rejtélyes révésszel, egy fullánkos művésszel, egy kővé dermedt kapuőrrel és az erdők-mezők számos különös lakójával.

 A kiállítás és játék során a résztvevők kideríthetik, vajon képesek-e elcsípni a banya légipostáját, „lefülelni” egy különös erdei állathangot és kiszimatolni a boszorkányos illatcsapdát. Megtudhatják továbbá, kifog-e rajtuk a láthatatlan erdőlakó, a mágikus hangzat és a végtelen kút rejtélye, illetve képesek-e kiállni a Boszorkányvár végső próbáját.

Kép

Forrás: F Exhibition

A kiállítást járva a látogatók tudományos ismeretekkel gazdagodhatnak, valamint megismerhetik az erdők-mezők sokszínű állat- és növényvilágát. A helyszíneken szöveges játékfüzet vezet végig, a látogatók játékállomásról játékállomásra kerülnek egyre közelebb a célhoz. A több mint 800 négyzetméteren megvalósuló kiállítás és játék mesebeli látványvilággal, egyedi installációkkal, rengeteg felfedeznivalóval és ajándékkal várja a kalandvágyó érdeklődőket.

A FÁK BŰVÖS BIRODALMA – BOSZORKÁNYOS ERDEI KÜLDETÉS kiállítás és játék 2025. március 29-től május 25-ig látogatható a Vajdahunyadvárban.

A kiállítás az f exhibition szervezésében valósul meg.
Bővebb információ: www.facebook.com/F.Exhibition
Helyszín: VAJDAHUNYADVÁR (Magyar Mezőgazdasági Múzeum épülete)
Nyitvatartás: HÉTFŐ zárva, KEDD–VASÁRNAP 10–17 óráig 
(A húsvéti ünnepnapokon és május 1-jén NYITVA!)
Korosztályi ajánlás: 4–99 éves korig
A kiállításon szöveges játékfüzet vezet végig, 7 év alatti gyermekek szülői segítséggel tudják végigjátszani a játékot.