„A boldogság szigete elérhető új hozzáállások, nézőpontok kialakításával”

Mindig is pszichológus szeretett volna lenni. Gyerekként hogyan képzelte a pszichológus munkamódszerét? Megmentő, hős akart lenni, aki odaröppen a bajbajutottakhoz, és pár titkos varázsigével meggyógyítja őket?

Talán már gyermekként az volt bennem, hogy olyan személy szeretnék lenni, aki segít másoknak, aki lelkileg támogatja az embereket. Amikor még egymás emlékkönyvébe írtunk, megfogott egy gondolat, amit az enyémbe írt egy gyerekkori barátom: „Evezz, evezz az élet tengerén, de ki ne köss a bánat szigetén, legyen erőd tovább evezni és a boldogság szigetén kikötni!” Azóta is azt képviselem, hogy a boldogság szigete elérhető új hozzáállások, nézőpontok kialakításával, újfajta cselekvéssel. Csak evezni kell.

Mit jelent az interkulturális és interperszonális szakirány, amit választott? Helyet kap benne a spirituális dimenzió is?

Az egyetemi képzésben ez a mesterképzés főként a családdal kapcsolatos kérdésekre és valóban valláspszichológiai, spirituális kérdésekre is összpontosított. Nekem mindkettő nagyon felkeltette az érdeklődésem, és a mai napig szeretem a családi és spirituális, valláspszichológiai kérdéseket. 

Honnan érkezett meg az a gondolat, hogy a jegyesoktatás, ami jellemzően egyházi műfaj, felkerüljön a pszichológusi palettára? Ez a nem hívők számára is egy esély még az esküvő előtt felkészülni a házasságra?

Amikor a párokkal beszélgetve újra és újra ugyanazok a problémák vetődtek fel, és azt láttam, hogy jelentős részük hasonló sémák szerint akad el adott kérdésekben, megfogalmazódott bennem, hogy gyümölcsözőbb volna megelőzni a bajt. 

A jelenleg létező jegyesoktatás valláshoz kötött, ugyanakkor arra gondoltam, milyen jó lenne azt vallástól független, pszichológiai alapokra helyezni. 

Itt aztán a párokkal közösen megvitatunk az életüket érintő fontos témákat, lehetőséget adva a fejlődésre, az emelkedettebb hozzáállás kialakítására. Szóba kerülnek olyan témák, lehetséges krízisek, tipikus viselkedésminták, amelyekről való előzetes gondolkodás lehetőséget ad arra, hogy később ne vakon menjünk bele a nehézségekbe, legyenek jelzőkarók, biztos támpontok. Ilyen például az első gyermek érkezése és az ezzel járó jellemző problémák.

Azt szokták mondani, a szerelem vak, véleményem szerint a hormonokon alapuló szerelem valóban az, de a tudatos szerelemben a felek látnak és átlátnak. Egy házasság, egy család tervezése nem kis feladat, és tudatosság nélkül könnyen elmehet olyan irányba, amelyre nem számítunk, és amely nagy csalódást okoz a későbbiekben mindkét félnek. A jegyesoktatás célja nem a kapcsolat eleji pozitív, összetartó illúzió összetörése, hanem hogy olyan képességekkel, látásmóddal, tudatossággal gazdagodjanak a felek, átvészelve a tipikus buktatókat, amik által hosszú távon minőségi életet tudnak élni.

Kép

Rév Szilvia – Fotó: Kállai Márta

Miért kérünk olyan nehezen segítséget? Sok ember számára luxuscikknek számít a pszichológus kifizetése. Lehet, hogy nem is tudatlanságból nem keresünk pszichológust?

A nehézségnek számos oka lehet, és közülük egy az anyagi nehézség. Nehéz az őszinte szembenézés, nehéz azzal az érzéssel eljönni, hogy vajon milyen csontvázak fognak kihullani a szekrényből, nehéz egy vadidegennek feltárni a lelkünk mély bugyrait. Sokaknak nehéz bevallani, hogy nem tudták megoldani maguk a problémájukat, na meg a sztereotípia, hogy pszichológushoz „csak a bolondok járnak”.

Mit gondol a minket körülvevő fokozódó nehézségekről? Mindegyikre lehet az a válasz, hogy magam próbálok változni, átkeretezni, megdolgozni a problémát? 

Amikor kívül nagy a zaj, a legfontosabb, hogy belül csend legyen. Ezért érdemes dolgoznunk azon, hogy megtanuljunk kapcsolódni a lelkünkkel, hogy tudjuk, mire van szükségünk, mi elég, mi lenne a jó irány. 

Érdemes kiszállni egy kicsit a híradónézésből, az online hírfolyamból, és időnként kikapcsolni, lazítani, természetben lenni, rálátni arra, hogy felülnézetből, a Teremtő szemszögéből nézve rend van a világban. 

Először az a legfontosabb, hogy próbáljunk magunkban dűlőre jutni az adott szituációval, elfogadni, megérteni, amit lehet, és ha ezek után is váltani kell, és hív valami belül halkan, akkor lehetséges, hogy az a jó irány.

Mennyire kell a múltba visszamenni, hogy változtatni tudjunk? A gyógyulás feltétele a teljes életünk feldolgozása, vagy elég önnyugtató technikákat tanulni? 

Van, hogy teljesen vissza kell menni. Ha a problémánk gyökere a gyerekkorban rejlik, akkor foglalkoznunk kell vele ahhoz, hogy az állapotunk javuljon. Ez ahhoz hasonlítható, mint mikor elvágod a felszínen a gazt, vagy éppen kihúzod gyökerestül. Az egyik esetben újra és újra kinő, a másik esetben pedig már nem. Ez a különbség a lelki folyamatokban is: ha hosszú távú békét és örömöt keresünk, valódi harmóniát, akkor mélyre kell ásnunk. De persze van, hogy egy adott periódusban elég meghoznunk egy döntést, és az segít, akkor csak azzal van dolgunk.

Milyen neurológiai változásokat hoz létre az agyban például az autogén tréning? Ha új készségeket tanulunk, változik az agyunk, új idegpályák épülnek?

Az autogén tréning egy egyszerű, mégis mélyen ható relaxációs technika, amely kimutatható változásokat idéz elő az agyban. Az agykutatások szerint a gyakorlása során fokozódik az alfa- és théta-hullámok jelenléte, ami nyugalmi, meditatív állapotot jelez. Az autonóm idegrendszer is reagál: csökken a pulzus, a vérnyomás, lassul a légzés. A módszer hosszú távon fejleszti az önszabályozást, amiben kulcsszerepet játszik a prefrontális kéreg aktiválódása. Közben a stresszért felelős amygdala aktivitása mérséklődik, így csökken a szorongásra való hajlam. 

Mindez nem csupán érzésre történik – mérhető EEG-vel, HRV-vel, fMRI-vel vagy akár kortizolszint-méréssel is. Az agyunk rendkívül rugalmas, képes tanulni és új idegi kapcsolódásokat kialakítani. Autogén tréning közben épp ezt a természetes képességünket aktiváljuk tudatosan. 

Olyan ez, mint mentálisan konditerembe járni: minél többször gyakorlunk, annál erősebb lesz a belső egyensúly. És ez az, amit a klienseimnél is újra meg újra látok, az elme lecsendesedése gyakran a valódi gyógyulás első lépése.

Miért tűnik úgy, hogy hihetetlenül sokan küzdenek pánikbetegséggel? Több a nehézség, vagy mi lettünk sérülékenyebb anyagból gyúrva?

Egyre több ember szenved pánikzavarban, és ez nem véletlen. A mai világ gyors, kiszámíthatatlan, és rengeteg információval terheli az idegrendszert, miközben kevés idő marad a belső egyensúly helyreállítására. A szükségleteink háttérbe helyezése, az ezzel járó esetleges kiégés, elakadás valamely életterületen, a félelmeink, az egészségünkkel kapcsolatos szorongás, a halálfélelem jelentősen közrejátszanak a zavar kialakulásában. 

A covid idején átélt elszigetelődés és annak szövődményei is felerősítették sokaknál a szorongást. Emellett sokaknál jelen van a tanult tehetetlenség érzése: mintha bármit tennének, semmi nem változna. Ez a kontrollvesztettség erősen összefügg a pániktünetek megjelenésével. Fontos tudni, hogy ezek a reakciók tanultak – épp ezért megtanulhatók másként is. A megfelelő önismereti munka, pszichoterápia vagy relaxációs technikák segíthetnek visszaszerezni az irányítást önmagunk felett.

Kép

Fotó forrása: Rév Szilvia

Határvédelem: szinte minden konfliktusunk mögött ez van? Meg tud tanítani egy pszichológus a határaink védelmére, a szükségleteink képviselésére?

Sok párkapcsolati, munkahelyi vagy akár családi konfliktus mögött valójában a határok hiánya vagy megsértése húzódik. Amikor nem tudjuk világosan kommunikálni, hogy mire van szükségünk, vagy nem merjük jelezni, ha valami számunkra túl sok, az könnyen belső feszültségekhez, sértettséghez és kapcsolati törésekhez vezethet. A határvédelem nem elzárkózást jelent, hanem azt, hogy tudatosan képviseljük önmagunkat. Jó hír, hogy ez nem veleszületett készség, hanem tanulható. A pszichológus segíthet felismerni, hol csúszunk bele túlzott alkalmazkodásba, vagy épp hol válunk túl merevvé. 

Terápiás munkával új viselkedésminták épülhetnek be, és megtanulhatjuk, hogyan mondjunk nemet bűntudat nélkül, vagy kérjünk valamit anélkül, hogy gyengének éreznénk magunkat. 

A határaink védelme egyben az önértékelésünk is hozza, ami minden kapcsolatban gyógyító erejű. 

Mégis lehet egy pont, amikor tényleg nem bírunk a terheinkkel, ahol már nem elég nekünk változni?

A kiégés nem egyik napról a másikra történik. Hosszú, gyakran észrevétlen folyamat, amely során az ember fokozatosan elveszíti a lelkesedését, az energiáját, végül az önmagába vetett hitét is. Először csak fáradtság, ingerlékenység, motiválatlanság jelentkezik, később már fizikai tünetek is társulhatnak hozzá. Igen, van olyan pont, amikor az ember valóban úgy érzi: már nem bírja tovább. Ez nem gyengeség, hanem egy vészjelzés, amit komolyan kell venni. 

A tartós túlterhelés – akár munkahelyi, akár lelki fronton – kimeríti az idegrendszert, és ha nincs megállás, az teljes összeomláshoz vezethet. A pszichológus abban tud segíteni, hogy újra kapcsolódni tudjunk önmagunkhoz, felismerjük a saját határainkat, és megtanuljunk úgy jelen lenni az életünkben, hogy abban mi is számítunk. A gyógyulás nemcsak pihenésről, hanem új belső egyensúly megtalálásáról szól.

Szükségleteink kielégítése összeegyeztethető a társadalmi elvárásokkal?

Muszáj, hogy összeegyeztethető legyen. Keresnünk kell a környezet elvárásai és a saját szükségleteink közötti harmóniát. Igen, van, hogy nehéz, és van, hogy ha tiszteljük a szükségleteinket, akkor váltunk egy adott életterületen. Bátornak kell lennünk ahhoz, hogy megtaláljuk azt az életvitelt, ahol nem kell lemondanunk a szükségleteinkről. 

Lehet, hogy fejlesztenünk kell magunkat, változtatnunk, döntéseket hoznunk, de egyvalami elmondható: mindenképp megéri. Tapasztalataim szerint, ha ezt nem tesszük meg önmagunkért, túl nagy árat fizetünk.

Miért van az, hogy sok esetben magunkat gátoljuk a haladásban, nem merünk növekedni?

A tudatalattinkban olyan viselkedésminták rögzültek, amelyek sokszor nem előre visznek, hanem sajnos korlátként vannak jelen az életünkben. Minden, ami gyermekkorunkban beprogramozódott a tudattalanunkba, meghatározza az életünket, és úgy működünk, mint egy robotpilóta. Hányszor hallottunk ismétlődni mondatokat, ezáltal megtanulva reagálni a szituációkra, ahelyett, hogy tudatos, saját választ adnánk egy adott helyzetben? 

Számos lelki és testi tünete lehet egy lelki elakadásnak, de leginkább a szenvedésnyomás hívja fel arra a figyelmünket: baj van. Tudatos énünk hiába próbálna meg előre menni, ha a múltunk csomagjai visszahúznak a tudattalanunk által. Olyan ez, mint egy bennünk zakatoló lemez, de ennek nagy része nem mi vagyunk. Minden korlát átugorható, minden seb begyógyítható, és minden visszahúzó minta feloldható, ha teszünk érte. Nem a mintáink összessége vagyunk, választhatunk szabadon.