Középkori apácák élményei, ahogyan ma látjuk: misztikus terhesség, Jézus-adta bátorság, könyvet diktáló szent sugallat...
A középkori nők közül néhányan különleges vallási tapasztalatokhoz jutottak. Svéd Szent Brigittának például misztikus terhességélménye és látomásai voltak, Bingeni Szent Hildegárd pedig isteni sugallatra írt leveleket, tudományos műveket, és erőteljes látomásai voltak az angyali rendekről és az elkárhozott lelkekről. Hogy hogyan viszonyult hozzájuk az egyház és a korabeli társadalom, arról Turai Gabriellát kérdeztük, akinek egyik kedvenc kutatási területe a középkori női misztika. Néhány éve pedig Sólyom László-ösztöndíjban részesült, amely lehetővé tette, hogy vallásszociológiai kutatásokat végezhessen a Vatikáni Apostoli Könyvtárban.
Megfigyeltem, hogy a középiskolások zöme nem a középkori irodalomért, sokkal inkább a 19–20. századi irodalomért lelkesedik. Talán mert időben közelebb áll hozzájuk. Te hogy voltál ezzel?
Én mindig is rajongtam az olasz kultúráért, lenyűgözött a középkori olasz irodalom, különösen Dante munkássága. Olaszul tanultam már a gimnáziumban, majd olasz nyelv, irodalom és kultúra szakon, valamint vallástudomány szakon bölcsész mesterfokozatot szereztem a Szegedi Tudományegyetemen. Szakdolgozatomat a Női misztika a középkori Európában címmel írtam, ezt követően a Budapesti Corvinus Egyetem doktori iskolájában tanultam, és kutatásaimhoz a szegedi Vallástudomány Tanszék biztosított hátteret témavezetőmnek, Dr. Máté-Tóth Andrásnak köszönhetően.
A középkori női misztika nem sűrűn kutatott terület, főleg nem magyar nyelven.
Ez így van, csakhogy én mindenképpen a középkorban szerettem volna elmélyülni, de nem akartam a sokadik Dante-kutatóvá válni. Ekkor ajánlotta nekem témául Pál József professzor a középkori női misztikát, ami felkeltette az érdeklődésem, és örömmel vetettem bele magam a kutatásba.
Hogyan határozható meg a misztika fogalma?
Nem könnyű megragadni egyetlen definícióval a misztika lényegét. Sík Sándor 20. századi pap-költő írta, hogy „a misztika nem más, mint megtapasztalni az Istent”. Én azért szeretem ezt a meghatározást, mert kifejezi, hogy közvetlen kapcsolatról, személyes szeretetközösségről van szó egyén és Isten között. A misztikusok tevékenysége lényegében az anyagi létezők és a mennyei világ találkozását, kibékítését és majdani egyesülését célozza. A középkori nőknek gyakran voltak misztikus tapasztalataik, és ezeket számos esetben le is jegyezték. A keresztény misztikában nem az ember szánja rá magát Isten keresésére, hanem az Isten indul el váratlanul az ember keresésére. Folignói Szent Angéla és Bingeni Szent Hildegárd esetében ezt láthatjuk, de a 20. századi Kalkuttai Szent Teréz anya is részesült misztikus élményben, igaz, csak egyetlen egyben. Férfiaknak is voltak transzcendens tapasztalataik: a tehetős posztókereskedő családból származó Assisi Szent Ferencet például egyszer csak megszólította a feszületről az élő Jézus a San Damiano-templomban: „Ferenc, menj, és javítsd meg omladozó házamat!” Ettől kezdve Ferenc fokozatosan felhagyott a nagyvilági élettel, nyitottá vált Isten felé.
Bingeni Szent Hildegárd, Árpád-házi Szent Erzsébet, Folignói Szent Angéla, Sziénai Szent Katalin, Svéd Szent Brigitta, Szent Johanna, Ávilai Szent Teréz egytől egyig kanonizált középkori női szentek, akik a szeretet és a szolgálat misztikájában megtapasztalták a szeretetteljes egyesülést Istennel. Hogyan viszonyult az akkori társadalom hozzájuk?
A középkori társadalmat átszőtte az egyház. Gyakorlatilag mindenre, ami a hétköznapokban történt, vallási magyarázatot próbáltak találni. Svéd Szent Brigittát nem nyilvánították eretneknek misztikus terhességélménye és látomásai miatt, sőt, hittek abban, hogy valóban azon kiváltságosok közül való, akik ilyen rendkívüli, fizikailag is érzékelhető módon kerülhettek közvetlen kapcsolatba Istennel.
Folignói Szent Angéla korábban egyébként megvetette a vezeklő embereket és azokat is, akik Jézust követve lemondanak vagyonukról, böjtölnek és imádkoznak. Amikor átélte a misztikus élményt, a templom feszülete előtt meztelenre vetkőzött. Az ő esetében ez a gesztus a Megváltó iránt érzett felfokozott szeretet eksztatikus megnyilvánulása volt, ma viszont egy efféle misztikus élményre nagy eséllyel azt mondanánk, hogy egy ilyen nőnek a pszichiátrián a helye, s ki kell őt gyógyítani a téveszméiből. Pedig milyen jó lenne, ha a pszichiáterek és a pszichológusok felismernék a valláslélektan gyakorlati fontosságát, alkalmazásának lehetőségeit, és megpróbálnának együttműködni a kutatókkal! Szerencsére erre is vannak pozitív példák. Folignói Angéla misztikus látomásait, zarándoklatait, megtérésének állomásait gyóntatóatyja, a ferences Arnold testvér jegyezte le, fordította latinra és terjesztette elő kivizsgálásra az egyházi feljebbvalóihoz. Angéla misztikus tanúságtételét aztán nyolc minorita teológus hagyta jóvá.
Vagyis, akinek az egyház már életében elfogadta misztikus élményeit és tanításait, annak gyakorlatilag nem volt félnivalója?
Így van! A már életükben is elismert, később pedig kanonizált (boldoggá, majd szentté avatott) nők és férfiak élettörténetei, művei fennmaradtak, mi a posztmodern korban kutathatjuk ezeket és hivatkozhatunk is rájuk, a feministáknak pedig könnyű ezekben a nőkben előképeket látni.
Akinek viszont nem hittek, vagyis nem fogadták el hitelesnek, Istentől származónak a sugallatait, akár máglyán is végezhette, mint Jeanne d’Arc?
Előfordulhatott, bár ő inkább politikai cselszövések áldozata lett.
Említetted Bingeni Szent Hildegárdot. Róla mit érdemes tudni?
Hildegárd a 12. századi szokásoknak megfelelően nagyon fiatalon, nyolcéves korában került a bencés apácák közé. A természettel és a gyógyítással foglalkozó írásai miatt az első német tudósnőnek és orvosnőnek is szokták nevezni. Folyamatosan hallgatta lelkében az isteni bölcsességet, ennek tulajdonította a teológiában, a medicinában és a zenében szerzett ismereteit. Erőteljes képei voltak az angyali rendekről és a Sátánról. Negyvenéves korától kezdte lediktálni látomásait, sugallatait Volmar testvérnek, III. Jenő pápa pedig kijelentette, hogy nem talál a szövegekben kivetnivalót. Hildegárd befolyásos személyiség volt, akihez papok és püspökök küldöttei és „egyszerű” világi emberek is fordultak tanácsért; isteni sugallatra írt leveleit pápák és hercegek is olvasták, akiket gyakran elmarasztalt rossz cselekedeteikért.
Szerinted lehetséges az, hogy a belépés az apácarendekbe, kolostorokba egyfajta menekülés is volt a társadalmi alárendeltségtől a középkori nők számára?
Mivel a nők a középkorban a férfiak uralta egyház és társadalom peremére szorultak – nem tölthettek be tisztséget a papi hierarchiában, és általában kolostorba vonulásukról sem ők maguk döntöttek –, valószínűleg különleges transzcendens tapasztalataik birtokában próbáltak „valakivé válni”, érvényt szerezni létezésüknek. Feltételezhető, hogy a misztikus tapasztalatok az ő külön világuk kialakítását tették lehetővé, ugyanakkor a társadalmi kiemelkedés lehetőségét is jelentették a nők számára – de nem szabad azért ezt általánosítani.
Nagyon érdekel: másféle lelki élmények útján kerülhetett közel Istenhez a középkorban egy nő, mint egy férfi?
Nincs külön női és külön férfi misztika – ezt Alessandra Bartolomei Romagnoli professzorasszony mondta nekem Rómában, a pápai Gregoriana Egyetemen, egy konzultációnk alkalmával. Maga az élmény, az intenzív találkozás a transzcendenssel mindkét nem számára egyforma, „csupán” az elbeszélés módja különbözik az élmény átélése után.
S hogy mi lehet mindezeknek a tanulsága a mi korunkra nézve? A 20. század végére bizonyos társadalmi területeken nagyon megerősödtek a nők, néha extrém mértékben. Egyfajta felturbózott „női energiának” vagyunk olykor tanúi és közvetítői, és nagy kérdés, hogy mihez kezdünk ezzel az erővel. Létrehozunk egy agresszív, militáns női politikát, vagy megpróbálunk harmonikusan élni a női minőségünkkel és szerepünkkel? Netán új utakat fedezünk fel? Úgy vélem, hogy mind a férfiaknak, mind a nőknek el kell gondolkodniuk önmagukon, tisztázniuk kell, merre tartanak, reflektálniuk kell az esetleges versengésekre és változásokra.
Van olyan szívednek kedves, misztikával kapcsolatos mondat, amely akár a mottódnak is tekinthető?
„Nem viccből szerettelek meg. A szeretetem irántad élő, buzgó, s ez neked elegendő lesz” – mondja egyik misztikus élményében Folignói Szent Angélának Jézus. Ez a gondolat nagyon velem maradt. Ha még egy mondatot választhatnék, ami igazán kedves a szívemnek, mindenképpen a 20. századi domonkos rendi misztika, Madeleine Delbrêl sorát választanám: „A szeretet az egyetlen hivatásunk.”
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>