Négy szoba, négy család

„Elég pici” – mondja a 26 éves Tamás, amikor arról kérdezem, mekkora lakásban élnek. Tamás négyfős családjával az ország legszegényebb településén lakik. Csenyéte egy Borsod vármegyei zsákfalu, melynek teljes lakossága roma etnikumú. A településen 72 ingatlan található, körülbelül 60 százalékuk komfort nélküli, nagyon rossz állapotú ház.

„Úgy kell elképzelni, hogy egy 60–70 négyzetméteres ház négyfelé van vágva, és négy család lakja” – veszi át a szót Madár György, a Máltai Szeretetszolgálat csenyétei lakhatási programjának munkatársa.

Az egykori, 1900-as évek elején épült parasztházak szerkezeti elemei mára nagyon meggyengültek. Sok házat lebontottak, elhordtak, de az utóbbi években stabilizálódott egy olyan közösség, akik meg szeretnék menteni a házakat, ahol élnek. 

Azokat a hagyományos technikákat tanulták meg a lakók, amiket helyben elérhető anyagokból, minimális eszközigénnyel hasznosítani tudnak a saját házaik állagának megóvásához, felújításához.

„Kicsit ijedt voltam, mert ilyet korábban még nem csináltam, de összefogtunk, és láttuk, hogy nem is olyan nagy ördöngösség. Legjobban arra voltam kíváncsi, hogyan lehet megoldani, hogy a vályog fennmaradjon a falon. Szívvel-lélekkel segítettek nekünk, hogy mindenki megtanulja. Ha az embernek nincs más szakmája, akkor egy vályogházat fel tudunk újítani, vagy egy kemencét is meg tudunk építeni” – folytatja Tamás, aki most a képzés után már lakásbővítésen gondolkozik. Hétköznap reggel van, neki mennie is kell, tart a munkaideje, a Szeretetszolgálatnál dolgozik közfoglalkoztatásban.

Pozitív megerősítést kaptak

A Felzárkózó települések program keretein belül 2020-ban kezdődött el a településen a házak felmérése, ezt követően folyamatos volt a veszélyhelyzetek elhárítása, illetve a házak komfortfokozatának javítása. A halmozott problémák miatt másfél éve külön csapat dolgozik még intenzívebben a lakhatási nehézségek megoldásán. Mind a 72 ingatlan állapotát felmérték, és rangsorolták a szerint, hol kell sürgős beavatkozás, hol nem.

„Első körben a tetők állapotát mértük fel. Az állagmegóvás második részéhez nyújt hasznos tudást ez a képzés, hiszen 80 százalékban vályogépületekről beszélünk. Az volt a cél, hogy olyan tudást szerezzen a közösség, aminek segítségével a lakók önkéntesen nemcsak a saját otthonuknál, de más házaknál is segíthetnek, akár munkát is tudnak vállalni a környéken” – fogalmaz Madár György. 

Végül Csenyétéről 19-en vettek részt a képzésen, illetve Baktakékről és Taktabájról is csatlakoztak hozzájuk páran. Fiataloktól az idősekig, nők és férfiak vegyesen, régen ugyanis a házaknál a javítási munkákat az asszonyok végezték. Összesen 23-an kaptak tanúsítványt. Az alapokat megtanulták: hogyha ott van a föld, az agyag a kertükben, hogyan kell azt homokkal, és szalmával összekeverni. Az építőanyag nyolcvan százaléka ugyanis helyben van. 

„Nekik óriási segítség, hogy nem a tüzéptelepre kell menni, mert nem tudnák megfizetni az alapanyagokat. De ha úgy alakul, a hiányzó alapanyagok beszerzésében segítjük őket. 

Ha a családok összefognak, kalákában, egymást segítve házról-házra járva meg tudják ezt csinálni. 

Ez a terv. Hallom és látom azóta, hogy sokan, akik csak kívülről nézték a képzést, megpróbálták otthon betapasztani a falrészeket. Ha nem sikerül eltalálniuk az építőanyagok arányait, felkeresik a képzés résztvevőit, hogy segítsenek, hol rontották el” – mondja tapasztalatait Madár György. 

„Csenyétéről nagyon nehéz a kitörés. A férfiak, ha tudnak, Pest irányába mennek vasipari munkákba, vagy a közelbe más alkalmi munkára, például fűkaszálni. Ezért az elején féltünk, hogy nem fogy-e el a lelkesedésük. Ingerszegény a közeg, ritkán van ilyen lehetőségük, mint a mostani, és ritkán kapnak pozitív megerősítést vagy dicsérő szót. Most ezt megkapták a képzésen. Ez szárnyakat adott nekik” – foglalja össze. 

Kép

Fotó: Majoros Árpád Csaba – Magyar Máltai Szeretetszolgálat

„Életveszélyes házakban élnek”

Akiktől a dicsérő szavakat kapták, azok a Fecskefészek Otthonom szakértői, Józsa Fruzsina és férje, Barcsa Tamás. Ők ketten tartották a tanfolyamot május végén öt napon keresztül. A Fecskefészek Otthonom egy egyesület, hagyományos, az őseink által használt építési technikákat oktatnak. Maga az ötlet Fruzsina fejéből pattant ki, majd továbbalakult felnőttképzési intézménnyé.

Fókuszban az építészet

A Fecskefészek Otthonom jelszava a „természetesen”. Olyan technikákat oktatnak, amiket helyben található építési anyagokkal – vályog, kő, fa, tégla – is alkalmazni lehet. Az építészet van fókuszban, de ehhez kapcsolódóan sok mindennel foglalkoznak: az állattartástól a növénytermesztésen át a kézműves mesterségekig. Fontos számukra a szemléletformálás, illetve ökológiailábnyom-csökkentésre tanítják az érdeklődőket. A képzéseken felül épületdiagnosztika és tanácsadás is a munkájuk része. Józsa Fruzsina egy részletes vályogház-felújítási és -karbantartási szakkönyvet is írt a tanulni vágyóknak. Missziójuk megmenteni az ősi tudást, és mai modern formába csomagolva átadni azt. 

Korábban Vas vármegyei tanyájukon laktak, de fél éve már Erdélyben, Székelyvarságon élnek. Egy nap felkérést kaptak, hogy tartanának-e képzést Csenyétén. Igent mondtak, és mint mesélik, próbálták őket a szervezet munkatársai előzetesen felkészíteni, hogy mire számíthatnak a zsákfaluban a házak állapotát illetően, de így is érték őket meglepetések.

„Egészen sokkoló és meghökkentő volt, amit láttunk. Az emberek életveszélyes házakban élnek. Nem is tudjuk, hogyan állnak még azok az épületek” – idézi fel Fruzsina az első benyomásukat. Először végignézték az épületeket, hogy kiválasszák, melyik család ingatlanánál tarthatnák meg a képzést. Ekkor elegyedtek először szóba a helyiekkel. Mint mondják, teljesen érthető, hogy volt, aki bizalmatlanul fogadta őket, de nagyon sokan nyitott szívvel, jó kedvvel csatlakoztak be a képzésbe.

„Felkészítettek minket, hogy csökkenni fog az érdeklődés: lehet, hogy a második nap a résztvevők fele sem jön el, azonban pont az ellenkezője történt, az utolsó nap is telt ház volt.” 

„Ha valakinek más dolga akadt, és csak délután egyre ért vissza a faluba, fél kettőkor már ott volt a képzésen” – szemlélteti Barcsa Tamás. 

Az építőanyag ott van a kert végében

Mit oktattak a jelentkezőknek? Nem azt, hogy a nulláról hogyan kell felépíteni egy vályogházat, hanem az állapotmegóvásra, illetve a házak hibáinak kijavítására helyezték a hangsúlyt. Fontosnak tartották az állapotfelmérés oktatását, hogy a csenyétei lakosok ismerjék fel, hol kell beavatkozni.

A vályog három legfontosabb összetevője az agyag, a törek és a homok, illetve ezek különböző arányai. „Ezek a házak nem véletlenül vannak ott, ahol. A régi vályogépületeknél jellemzően 500 méteren belül ott van a forrás is, legtöbbször a kert végében. Az, hogy Németországból hozzák a tetőcserepet, elképzelhetetlen volt ezelőtt száz évvel” – magyarázza Barcsa Tamás. 

„Az ott meglévő problémákra igyekeztünk gyógyírt nyújtani a képzéssel. Megfigyeltük, hogy mik a szokványos hibák, amik nagyjából minden házon megvannak. Az épületek statikai állapota kritikus volt, ezért nagy hangsúlyt fektettünk arra a képzésen, hogyan kell megállapítani, hogy egy tartószerkezet mennyire állékony, mennyire nem. 

Az áthidalásokat, a födémgerendákat szó szerint a Szentlélek tartotta. Olyan technikát oktattunk nekik, amivel helyi anyagokból vagy a ház saját anyagával javítottuk vissza a falrészleteket, amiket az eső lemállasztott. 

Azt is megtanítottuk, hogyan találják meg a megfelelő agyagot” – részletezi Fruzsina. 

Az elméletek és a gyakorlatok nagy részét Fruzsina oktatta, Tamás az egyéneknek segített a személyre szabott fejlesztésben. A falvastagságnak sok esetben a fele is hiányzott, ezért az úgynevezett visszahízlalásokat tanították a csenyéteieknek. Ezen kívül az áthidaló gerendák beépítését, tapasztásokat, nagyolást, simítást és végül a meszelést. Minden egyes fázist mindenki addig gyakorolt, míg el nem sajátította. Az egyik esős napon mindenki beszélhetett a saját ingatlanjáról, kapott ötleteket, hogyan védheti meg a házát.

„Az a cél, hogy fogjanak össze”

Mint mesélik, gyorsan megtalálták a közös hangot, őket is meglepetésként érte, hogy könnyen tudták a lakókat motiválni. Sőt annyira megbíztak a házaspárban, hogy személyes kérdéseikkel is hozzájuk fordultak. 

„Volt egy asszony, aki kitartásával és fegyelmezettségével kitűnt a többiek közül. Az egyik nap odaléptem hozzá, hogy ő tulajdonképpen miért jött el. Őszintén megnyílt, és elmondta, hogy izgul egy statikai kérdés miatt a saját házában. Végül elmentünk, megnéztük a házát, majd meg tudtuk nyugtatni. Nagyon megható volt, mennyire megilletődött ő és az egész családja, hogy elmentünk hozzájuk” – idézi fel Fruzsina. 

„Sokat meséltem nekik arról, hogyan tudnák egységben, közösségben, egymást segítve, egymás házát közös erővel felújítani. 

A cél, hogy ne mindenki egyedül álljon neki a saját háza felújításának, hanem fogjanak össze. 

Kíváncsiak vagyunk, hogy elindul-e ez a folyamat” – veszi át a szót férje. 

A Fecskefészek Otthonom csapata szerte az országban tartott már képzéseket. 
„Később vissza szoktunk menni háztűznézőbe, mert kíváncsiak vagyunk, hogy haladnak. Egy részünk ilyenkor ott marad a képzés helyszínén. Csenyétére is tervezünk visszatérni. Reméljük, hogy elindítottuk őket egy úton és bízunk benne, hogy hosszú távon is kitart a lendület” – teszik hozzá. 

A lakhatási gondokon túl

Csenyéte 2019-ben csatlakozott a Felzárkózó Települések programhoz, amit a magyar kormány indított, és jelenleg nagyrészt Európai Uniós támogatással működik. Egy ötszáznyolcvan fős településről beszélünk, ahol 280–290 gyerek él. A lakhatás csak az egyik nehézség a sok közül Csenyétén. Czikó Krisztina általános koordinátor és Horváth Aranka, a helyi Jelenlét Program vezetője jól ismeri az egész lakosságot és a problémákat, amikkel nap mint nap meg kell küzdeniük. 

Mint mondják, a 0–3 éves korosztályra, az iskoláskorúakra és a felnőttekre külön-külön igyekeznek figyelmet fordítani. „Településszinten mindenkit el kell érnünk. Csenyétén jellemző a korai, kiskorú terhesség, a kisbabáktól kezdve a legidősebbekig mindenkit látnunk kell. A rendszeres családlátogatások által sok információhoz jutunk” – mondja Czikó Krisztina.

Kép

Fotó: Majoros Árpád Csaba – Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Az óvodában problémát jelent a szakemberhiány, szakképzetlen pedagógusok dolgoznak. A településen csak 1–4. osztályig van általános iskola, két településsel arrébb van a felső tagozat. 

„Busz viszont csak napi kétszer, reggel és délután jön be a zsákfaluba. Ha lekésik a gyerekek reggel, onnantól kezdve igazolatlan napjuk van” – veszi át a szót Horváth Aranka. 

Minimális az a munkalehetőség, ami nem utazáshoz kötött. Nemcsak munka, bolt sincs, egy mozgó árus biztosítja az élelmiszereket. 

Csenyétén a Máltai Szeretetszolgálat földterületén a közfoglalkoztatásban dolgozó munkatársak művelik a termelői kerteket, az idei évben tököt ültettek. A családok számára már korábban létrehozták a Kiskert programot: tíz család műveli a háztáji kertjét, ezen kívül egy közösségi kertben 15 család folytat földművelést. De van például adósságkezelő programjuk is, hogy a lakók megtanulják a közüzemi számlák értelmezését. A Jelenlét Pontra bejöhetnek mosni, kéthetente a Máltai Szeretetszolgálat mobil egészségügyi központja érkezik a településre: vérvételre, EKG-ra van lehetőség, és orvossal is tudnak online formában konzultálni.

Eközben a gyerekek többek közt zenélni tanulhatnak a Máltai Szimfónia Programban, fociedzésen vagy művészetterápiás foglalkozáson vehetnek részt. Óvodával, iskolával, védőnővel, családsegítővel is kapcsolatot tartanak a Jelenlét Pont munkatársai. „Én mindig azt mondom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, csapatban, illetve szakemberekkel együtt kell dolgozni” – vallja Czikó Krisztina.

Hogyan tovább? 
A jelenleg működő programokon túl a szakemberek további képzéseket szeretnének szervezni, a felnőttek munkaerőpiaci alkalmasságát és a gyerekek iskolai kompetenciáit erősíteni, valamint a helyi mezőgazdasági termelést fejleszteni. 

„Már a képzés utáni héten is volt, aki elkezdte javítgatni a házát”

A vályogépítő-képzés a Felzárkózó települések program lakhatási elemének része volt. Csenyétén majdnem minden ház vályogból készült, ezért a Máltai Szeretetszolgálatnál úgy gondolták, ennek a képzésnek hasznát vehetik a lakosok. 

„Mindegyik ingatlan felújításra szorul. Egy felhőszakadásnál, esőzésnél legalább három-négy család beázik, bokáig állnak a vízben. Már előzetesen elkezdtünk azon dolgozni, hogy minden házban legyen egy szoba, ahol nincs rés a falon, a gyerekek biztonságban lehetnek, ne legyen ablak nélküli ház” – szemlélteti Czikó Krisztina. 

Ők is úgy látták, hogy a lakók örömmel fogadták a képzést, bevonhatók, együttműködők voltak, pedig sokszor nehezen fordulnak az idegenek felé, mert nem tudják, mit akarnak tőlük. 

„Az idősebbek régen a szüleikkel végeztek hasonló vályogépítő munkát. Csak fel kellett frissíteni a tudásukat, új technikákat tanulhattak. A fiatalok is szívesen csatlakoztak” – magyarázza Horváth Aranka. „Már a képzés utáni héten is volt, aki otthon magának elkezdte a házát javítgatni” – teszik hozzá. 

A tanfolyam során a gyerekeket is nagyon érdekelte, mi történik a falujukban, iskolából hazafelé jövet látták, hogyan folyik az oktatás. A Jelenlét Pont művészetterápiás foglalkozásán ezért legutóbb a vályogépítéshez kapcsolódóan agyagoztak a kicsik, így ők is részesei lehettek a közösségi eseménynek. 

Az 1967-ben született Mostis Károly minden bizonnyal Kolozsvár egyik legidősebb aktív magyar egyetemistája, aki jelenleg a Műszaki Egyetem Fenntartható nyomdarendszerek nevű mesterképzésén tanul. Az egyetemi közeg nem ismeretlen terep számára: egy évvel azután, hogy befejezte iskolás tanulmányait a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumban, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen tanult fizikát, majd a mesteri elvégzése után 1993-ban zárta le első egyetemi ciklusát.

„Nem volt akkoriban nagyon sok választási lehetőség, de néhány azért adódott. Én mérnök szerettem volna lenni, de nem sikerült a felvételi, nehezen lehetett bejutni. Végül azért döntöttem a fizika mellett, mert ahhoz nagyobb affinitásom volt, és könnyebben átmentem a felvételin is” – indokolta akkori döntését Mostis Károly, hozzátéve, hogy ez a változtatás önmagában nem befolyásolta jelentősen a szakmaválasztását.

Az 1990-es években Erdélyben is zavaros időket éltek az emberek, ezért az egyetem után úgy döntött, hogy nem szakmában próbál meg elhelyezkedni, hanem vállalkozásba kezd. 

Először a mosószer-és élelmiszerkereskedés irányába indult el, az élelmiszercége viszont csődbe ment, ezután kezdett nyomdában dolgozni, ahol mára több évtizedes tapasztalattal rendelkezik.

„Az utóbbi időben belefáradtam a napi gyűrődésbe. A szakma üzleti része eleve nem olyan érdekes számomra, mint a műszaki dolgok. Úgy döntöttem, nekiállok tanítani, hogy átadhassam, amit az évek alatt elsajátítottam. Ezzel párhuzamosan elkezdtem mesterszakos tanulmányaimat a fenntartható nyomdarendszerek szakon” – tért ki a jelen helyzetre a szakember, akinek a tanítás sem ismeretlen, korábban ugyanis már fizikát és informatikát is oktatott.

Bár a diákélet és az oktatás terén is van már tapasztalata, a világ természetesen jelentősen megváltozott az 1990-es évekhez képest, ami az egyetemek működésében is megfigyelhető. „Teljesen megváltozott az emberi hozzáállás. Az 1990-es években ez még nagyon merev volt, most pedig bármilyen problémával találkoztam, mindenki kedvesen segített. Ebből a szempontból pozitív irányba mozdultak el a dolgok. A témák és a tantárgyak lefedik a szükséges tudnivalót, a tanárok pedig képzettek” – értékelte az aktuális oktatási körülményeket.

Mostis Károly az említett kihívások mellett a doktorit is bevállalta. Örül annak, hogy olyan kollégákat fogott ki, akikkel versengés helyett segíthetik egymás munkáját. Bár a háromfelé szakadás néha kicsit megterhelőnek bizonyul számára, igyekszik úgy összeegyeztetni a dolgokat, hogy minden területen helyt tudjon állni.

Kép

Fotó forrása: Mostis Károly

Veszélyben van a szakma?

„A Covid-időszak nagy csapás volt a nyomdáknak, de nem akkora, amekkorára számítottunk. Mivel a modern időkben már számítógépen készítik elő az anyagot, kiküldik a nyomdába, az pedig szétküldi szerte az országba, senkinek nem kell fizikailag megjelennie a munkahelyen” – tért ki a világjárvány hatásaira.

Ugyanakkor meg kell küzdenie a szakmának a digitalizáció hatásaival, ugyanis a termékmennyiség világszerte lecsökkent, egyes kiadványok már kizárólag online felületre készülnek, vagy ebben a formában pótolják őket. A megrendelők igyekeznek ugyanazért a pénzért több különböző szolgáltatást megszerezni, akkor is, ha ez kisebb példányszámmal jár.

Mivel a nyomdászat gyorsan fejlődő műszaki ágazatnak számít, az idén vásárolt nyomdagépek négy év múlva elévülhetnek a jobb és olcsóbb technológiák miatt. A munkások folyamatos képzése azért is fontos, mert az új eszközökhöz általában új ismeretek szükségesek.

A változtatás sokat segített

A továbbtanulásnak ugyanakkor más oka is volt a tudásfejlesztésen kívül, Mostis Károly ugyanis egy nehezen megélt időszak után döntött úgy, változtatni akar az életén és a dolgokhoz való hozzáállásán.

„Depressziós tünetek jelentkeztek nálam, ekkor mélyen elgondolkoztam azon, hogy változtatnom kellene. Amikor felvetődött a lehetőség, hogy a mesterit és a doktorit is megkezdjem, és újra jelentkezzem az egyetemre, úgy döntöttem, lépek egy nagyot. Ez rendkívül pozitívan befolyásolta az életérzésemet” – indokolta a váltást a nyomdász, aki szerint új életmódja rengeteget nyitott a világszemléletén, most már másként áll hozzá a problémákhoz is.

Miután változtatott az életén, biztos benne, hogy nem fog visszamenni a termelésbe, hanem olyan utakat keres, ahol inkább kutathat vagy taníthat, hiszen sokkal jobban érzi magát ezen a két területen, mint abban a körforgásban, amibe korábban belekerült. 

Irány a Diáknapok!

Mostis Károly nemcsak formálisan lett újra egyetemi diák, a fiataloknak szervezett legnagyobb kolozsvári magyar eseményből is kivette a részét. 

A városi Diáknapokat idén 30. alkalommal szervezte meg a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, amelyen összesen 2366 egyetemista vett részt, közülük ő volt a legidősebb. Az eseményen a jelentkezők nagy létszámú csapatokba verődve bulizhatnak és vehetnek részt egy számos sportágat, interaktív feladatot és játékot tömörítő pontversenyben.

„Mindkét fiam diáknapozott már korábban, a kisebbik a Mozgékonyak csapatában. Amiben lehetőségem volt, támogattam őket, mert ilyenkor itt-ott segítségre van szükség. Annak kapcsán, hogy elkezdtem a mesterképzést, a fiamban felvetődött, hogy ha már egyetemista vagyok, elmehetnék velük én is a rendezvényre. Megismerkedtem a csapattal, el is fogadtak, nagyon jó élmény volt ilyen közegben lenni” – idézte fel a kellemes közelmúltbeli emléket.

Az esemény is hozzájárult ahhoz, hogy nyitottabban lássa a világot, és egészen más dolgok legyenek fontosak számára, mint akkor, amikor csak a termelés irányításával foglalkozott. Úgy érzi, a fiatalság hasonlóan működik, mint az 1990-es években, csak nagyobb a csapatszellem, Kolozsváron pedig ma már kettőt sem lehet lépni anélkül, hogy az ember valamilyen rendezvénybe botoljon.

Bár az ő generációja főleg a korábban kialakított baráti kapcsolatait ápolja, ő szívesen jár a fiaival fiatalok közé is, ha úgy hozza a helyzet. 

A Diáknapokon pedig örömmel harcol azért, hogy hasznos tagja legyen a csapatnak. Ha már Mozgékonyaknak hívják őket, Mostis Károly arra is kitért, fontosnak tartja az aktív életet, szeret kirándulni és új helyeket felfedezni. Feleségével gombászni is eljár, de a túrázás jobban lázba hozza, főleg a nyári időszakban.

Maradna az oktatásnál

„Továbbra is szeretnék a szaklíceumban tanítani, mert azt vettem észre, hogy az, amit én le tudok adni nekik, kicsit többet ér, mint amit a standard iskolai keretek között meg lehet tanulni. Az iskoláknak is problémájuk van a pénzzel, mert egy nyomda felszerelése számukra nagy költség lenne. Én viszont több olyan helyre is el tudom vinni őket, ahol meg tudom mutatni nekik, mi hogyan működik a gyakorlatban” – tért ki a tanári szerep fontosságára Károly.

Ami az utánpótlást illeti, a szakember szerint osztálya fele érdeklődik a szakma iránt, a másik fele azért jár iskolába, mert muszáj. Úgy érzi, még túl kevés időt töltött az oktatásban ahhoz, hogy fel tudja mérni, hány fiatal kezd el ténylegesen a nyomdászattal foglalkozni a tanulmányok befejezése után. Ennek ellenére azokkal a véleményekkel nem ért egyet, hogy a kétkezi munkát igénylő szakmák veszélyben lehetnek a jövőben, mert a fiatalok közül sokan ilyen irányba szeretnének elmozdulni.

Szerinte az iskolai nyomdászképzésben az is fontos lenne, hogy a gyerekeknek korszerű tankönyv álljon rendelkezésére, mert napjainkban is a régieket használják. 

Bár azok az információk még mindig hasznosak, kiesett egy húszéves periódus, amelyben a technika rengeteget fejlődött.

Mostis Károly számára előnyt jelent, hogy párhuzamosan vesz részt diákként és pedagógusként az oktatásban, így az egyetemen megszerzett tudást néha akár egyből tovább is adhatja a gyerekeknek. A vizsgaidőszak után várhatóan az oktatási szünetben sem fog unatkozni, hiszen a doktori kutatását nyáron is folytatja majd, ősszel pedig a másodévet kezdheti diákként.

Nem állom meg, hogy miután hellyel kínál egyszerűséget sugalló, a praktikus szempontokat előnyben részesítő orvosi szobájában, fel ne tegyem a kérdést: eleve elrendelés történt? Lehet, hogy eleve elrendeltetett, feleli. Hisz az isteni gondviselésben? – faggatom tovább.

„Igen, hívő vagyok. Nem hiszem, hogy attól, mert a döntéseimet a racionalitás uralja, ne tűnődhetnék el azon, mi mozgatja mindazt, amiben létezünk. Valakinek döntenie kellett az ősrobbanásról, a sejtek születéséről, átalakulásáról. No, és ki hozta létre a villámokat? Ezek jogos kérdések, nem lehet mindent a racionalitás felől megközelíteni. A hit gyógyítani képes. 

Ha hiszünk valamely felsőbb igazságban, az ad nekünk egy gondolati keretet, egy belső érzelemvilágot, egy tartást. Erkölcsösségre nevel. 

Ugyanakkor mindenkit óva intek a hiedelmektől, a tévhitektől, a spirituális zöldségektől, amelyeket az internet, a média önt ránk éjjel-nappal. Általában jól felfogott üzleti érdekből, máskor butaságból, tájékozatlanságból. Olykor magam is elképedem, mire képesek az emberek. Nemrég volt egy betegem, aki a kezelés értelmében kevésbé hitt, a rontás levételében annál inkább. Szörnyű.” 

Az egyensúlyi állapot megtalálása kulcskérdés

Itt rövid csönd üli meg a kis szobát, amelynek egy-egy pontján orvosi kellékeket, szakkönyveket fedezek fel, de a középpontjában, az íróasztalon egy számítógép és egy telefon pihen. Azazhogy: dehogyis pihen! A monitorra a beszélgetésünk közben is zúdulnak az információk, a leletek, a levelek, amelyekre újra és újra rásandít a szakterület első női egyetemi tanára. A betegek érdeke ugyanis mindenek fölötti. 

A telefon tízpercenként cseng. Szirmai doktornő pedig szorgalmasan felkapkodja a készüléket. Igen, a hagyományos, csavaros telefonzsinórral ellátott masinát, nem a mobilt! 

„Az egyensúlyozó rendszer vizsgálatával, betegségeivel és az egyensúlyozó rendszer rehabilitációs lehetőségeivel foglalkozom. Szédüléses panaszokat az egyensúlyozó rendszer betegségei mellett idegrendszeri, kardiológiai és pszichiátriai betegségek is okozhatnak. Ezekre inkább a nem forgó jellegű szédülések jellemzők – folytatja a félbehagyott interjút a professzor asszony, beavatva a szakterülete rejtelmeibe. – Az egyensúlyrendszeri betegségek három csoportra oszthatók. Az első az akut egyensúlyvesztés, amikor a beteget mentő szállítja a sürgősségi osztályra, a második csoportba a rohamokban jelentkező szédülések sorolhatók, ilyen például a belsőfülfolyadék felhalmozódásával járó Méniére-betegség, illetve a jóindulatú helyzeti szédülés (BPPV), ami gyakran reggel, ébredéskor jelentkezik. A harmadik eset a kétoldali egyensúlyrendszeri károsodás, aminek lehet keringési oka, de ilyen eltérést a belső fület károsító antibiotikus kezelés utáni (életveszélyes, szeptikus betegségekben adnak ilyen gyógyszert) állapot is okozhat.”

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

A világhírű etológust, antropológust, Jane Godallt idézem: „a természetben minden valamiféle egyensúly felé tart”. Szirmai doktornő helyeslően bólint, majd újabb nézőpontból, a magyar nyelv szempontjából közelít a témához. „Lényeglátó az anyanyelvünk. Pontos a megfogalmazás, amikor ezt mondjuk: »elveszítette a lelki egyensúlyát«, vagy ezt: »kicsúszik a talaj a lába alól«. 

Igen, az egyensúlyi állapot megtalálása kulcskérdés, az életminőségünket nagyban befolyásolja. Talán ezért is vonzott annyira az orvosi pálya.

Szenvedélyesen szeretem ezt a munkát, az egyetemi évek alatt még éjszakás nővérnek is beálltam… Szerencsém volt, mert kezdő orvosként dr. Nádor Judit vett maga mellé, később esküvői tanúmnak is őt kértem fel. Ma Hamburgban él. Amikor elment, megörököltem tőle a területet.”

Ágnes 2014-től egy évtizeden át volt a Nemzetközi Neurootológiai és Equilibriometriai Társaság elnöke. Büszkén meséli, hogy az 1974-ben Németországban (Bad Kissingenben) alapított tudományos társaság központja Budapest lett, azonban a világ változik, jelentősen nőtt a távolkeleti kollégák száma, ő pedig úgy érezte helyesnek, ha átadja a helyét Hideaki Sakata professzornak. 

„Az elnök immár japán, a tudományos koordinátor indiai. Augusztusban Tokióban veszek részt a társaság kongresszusán, négy szekcióülés elnöki munkájára vállalkozom. Azt gondolom, a pályám töretlen. Nem okozott az sem problémát, hogy a műtétes szakmákban általában férfitúlsúly van. A fül-orr-gégészeten belül sikerült megtalálnom azt a szegmenst, amelyben nem a műtéti kezelés az elsődleges. Azt gondolom, nőként is meg lehet találni azt az utat, amelyen kiteljesedhet az ember. S a férfi kollégák tolerálnak, elfogadtak.” 

Poirot és az MRI

Prof. dr. Szirmai Ágnes gyermekkora Újbudán, a XI. kerületben telt. „Ma is a Bartók Béla úton lakik az édesanyám, így nem szakadtam el teljesen a Móricz Zsigmond körtér környékétől. A miénk egyébként nem orvosfamília. Apám mérnökember volt, anyám adminisztrátor. 

Az életemben a nagymamámnak is kulcsszerep jutott, aki az angolkisasszonyoknál nevelkedett. Kezdetben nemigen találtam a helyem az iskolában, talán azért sem, mert idejekorán annyi fontos dolgot megtanultam tőle. A tanító így hívott: »előkelő idegen«. 

Bevallom, azóta is nehezen oldódom, nem vagyok kifejezetten társasági ember, jobban élvezem az otthon nyugalmát. A férjemmel 39 éve élünk együtt, a fiam sportújságíró, aki sportcoachingot tanul. Nekem a pihenést az jelenti, ha otthon olvasgathatok, vagy filmeket nézhetek. A kedvenceim Agatha Christie művei, illetve az azokból készített filmek, sorozatok.”

Ha már itt tartunk, ki a kedvenc Poirotja? Albert Finney? David Suchet? Kenneth Branagh? – érdeklődöm. „Ó, hát persze, hogy Suchet!” – fogalmaz egy igazi rajongó lelkesedésével, derűsen, de határozottan.

Aztán újra az orvosi pályáról kérdezem, az ellentmondásokkal teli jelenkorról. A digitalizációról, a betegirányítási rendszerről, az egyetemi tapasztalatairól. A kórházi mindennapokról. „Elveszett az orvoslás rangja, biztonsága, intimitása – sóhajt föl. – Ebben a nagy zajban, ami körülvesz minket, egy orvos alig képes kifejezni a maga szakmai álláspontját. Mert a betegekkel elhitették, hogy mindent jobban tudnak. 

Azokra a kollégákra is neheztelek persze, akik egyes szakterületeken elfelejtenek gondolkodni. Akik a pácienseket ide-oda küldözgetik; röntgenre, MRI-re, CT-re – sokszor fölöslegesen, a saját maguk védelmében. 

Nyilvántartást vezetek a klinikai betegekről, tavaly 832 betegem volt, idén eddig: 409! Rendre túlvállaljuk magunkat – jegyzi meg –, de az elvem az, hogy aki hozzánk fordul, akinek segíthetünk, annak a hosszú várólista ellenére segíteni fogunk! Úgy érzem, rögösebb lett az orvosi pálya, nagy a súly rajtunk. És sajnos egyre több az olyan beteg, akit megbetegít a stressz, és akik nem hiszik már el, hogy meggyógyulhatnak. Márpedig, ha valaki nem bízik abban, hogy van kiút, arra sok gyötrelem várhat – figyelmeztet, majd kedvesen az órájára mutat. Értem a célzást. A betegek nem várhatnak tovább. 

Rögzített fogszabályozás: tízből kilencszer elmozdulnak a fogak

Szükséges rossz a szép fogakért cserébe? Sok szülőnek okoz fejtörést, vigye-e, és ha igen, milyen életkorban vigye gyermekét fogszabályozásra. És van-e garancia arra, hogy többévnyi rögzített vagy éjszakai fogszabályzó viselése és nem kevés anyagi ráfordítás után valóban szép, szabályos fogsora lesz a gyermekének? 

A klasszikus megközelítés szerint 13–14 éves korig szokták javasolni, hogy várjanak a szülők, addigra ugyanis kijönnek a maradó fogak, befejeződik az állcsontfejlődés. 

Viszont sokszor az helyzet, hogy kevés a hely, nem férnek el a fogak, ezért ahhoz, hogy elkezdhessék a fogszabályozást, fogakat kell kihúzni, vagy el kell belőlük csiszolni.

„Tinédzserként 3–4 évig én is viseltem hagyományos fogszabályzót. Igaz, volt, hogy szégyelltem, de alapvetően jó élményként maradt meg bennem, ezért is választottam később a fogorvosi pályát. Viszont nem lett szép az arcprofilom, később elmozdultak a fogaim, nincs jó helyen a nyelvem, orrlégzés helyett szájon át lélegzem” – kezdi Dr. Wiedemann Petra fogorvos, myofunkcionális szakértő, aki a szabálytalan fogsor tüneti kezelése helyett a korai prevenciót szem előtt tartva végzi munkáját. Öt-tíz éves, még tejfogakkal rendelkező gyermekek számára úgynevezett myofunkcionális fogszabályozással foglalkozik. 

„A hagyományos, rögzített fogszabályozásnál hiába rakjuk rendbe a fogakat nagy erővel, utána tízből kilencszer az izmok elmozdítják. Ha ezt már korábban, 4–5 éves korban elkezdjük, amíg az állcsontfejlődés még folyamatban van, akkor tudunk hatni arra, hogy kifejlődjön az állcsont, és pozitív mellékhatásként elférjenek a fogak. Ahhoz, hogy egy fogat elmozdítsunk, 1 Newton-centiméter erő kell, a nyelvnek pedig 500 Newton-centiméter ereje van. Ha nem foglalkozunk azzal, hol van a nyelv, hol vannak az izmok, akkor az eredmény nem lesz tartós” – foglalja össze a fogorvos. 

Az Egyesült Államokban már népszerű, de Magyarországon még kevésbé ismert módszer, a myofunkcionális fogszabályozás lényege, hogy a nyelv jó pozícióba kerül, kifejlődik az állcsont, és elférnek a fogak. 

„A nyelvre, az ajakra, a nyelvcsont feletti, alatti izmokra, illetve a nyakizmokra hatunk. Cél, hogy a nyeléskor meg a rágáskor jól működjön a nyelv. Jól működő alapot hozunk létre, és így végbe tud menni a fejlődés” – magyarázza Wiedemann Petra. 

A módszer fájdalommentes, és nem a tüneti, hanem az oki kezelésről szól. A szakember szerint a klasszikus fogszabályozásnál helyrehúzzák a fogakat, de azt nem nézik, miért állnak rosszul. „Ha már nem lesz ott a sín, a retainer drót, akkor sok esetben elmozdulnak a fogak. Van olyan ismerősöm, aki a fogszabályzó-kezelés befejezése után, ha egy napig nem hordja az éjszakai stabilizáló sínét, másnap már nem tudja berakni” – szemlélteti.

Kép

Dr. Wiedemann Petra egy fiatal páciensével – Forrás: Dr. Wiedemann Petra

Orrlégzés, jobb alvás, kevesebb betegség

Ez a módszer nemcsak azt ígéri, hogy szép, egyenes lesz egy gyerek fogsora, hanem szebben kifejlődik az arc, jobb lesz a légzés, nyugodtabbak lesznek az éjszakák, és tartósabb lesz az eredmény. 

„Átszoktat szájlégzésről orrlégzésre, ezáltal sokkal kevesebb felső légúti betegséggel kell számolni. Több páciensemnél a készülék használatával sikerült elkerülni a mandulaműtétet. Tudunk javítani a nem megfelelő alváson: sokkal kipihentebb, jobban teljesítő gyerekeket kapunk. Ez azért is lényeges, mert a nem megfelelő éjszakai alvás miatt egyes gyerekeknél hiperaktivitás-szerű tünetek jelentkezhetnek” – mondja. Hiába a pozitív hatások, egyelőre itthon kevésbé ismert a módszer, a fogszabályozás kicsi szegletét alkotja.

Ez a fajta fogszabályzó – szakmai nevén myofunkcionális tréner – nem fémből, hanem puha orvosi szilikonból készül. Kevésbé félelmetes, mint a fém sín, a doktornő pedig mindig játékokkal oldja az esetleges stresszes helyzetet. 

Kezdetben napi egy órát, majd éjszakánként kell viselni, ami kiegészül otthoni légző- és izomerősítő gyakorlatokkal. Az óvodába, iskolába nem kell, hogy magukkal vigyék a gyerekek. 

Fontos cél, hogy később már semmilyen más fogszabályozásra ne legyen szükségük. 

„Volt olyan anyuka, aki azt írta nekem, csoda történt, mert már két hét után nem horkol a gyermeke. Egy másik kisgyereknek negyedévente antibiotikumkúra kellett, most már nem kell, és csodálkozik a gyerekorvos, hogy mi történt. Olyan pácienseim is vannak, akiknek fél év alatt teljesen megváltozott az arcfelépítésük” – sorolja a sikertörténeteket Wiedemann Petra. 

„Az izmok rendbetételével hatunk a fogfejlődésre”

Hangsúlyozza, a készülék az ujjszopásról és a cumiról való leszokásban is segít. 

„Az ujjszopással az a baj, hogy hátranyomja az alsó állkapcsot, a felsőt meg előre. Van egy kedves anyuka, aki azt mesélte, hogy szegény gyerek egy kiflit nem tud elharapni. A nyitott harapást nagyon hamar lehet rendezni, illetve van olyan készülék, amit cumi helyett használunk” – magyarázza Wiedemann Petra, aki amellett, hogy korai fogszabályozással foglalkozik, hazánkban első fogorvosként elvégzett egy amerikai életmódorvostani képzést, ezt is beépíti amunkájába. 

A szemlélet hat alappillérre épül: mozgás, táplálkozás, függőségek hiánya, alvás, stresszcsökkentés és szeretetteljes emberi kapcsolatok – ezek mind kellenek ahhoz, hogy egészségben, hosszú életet élhessünk. Mint mondja, harvardi kutatások szerint, akinek szeretetteljes emberi kapcsolatai vannak, hosszabban és jobb életminőségben él. 

„Amikor bejön egy gyermek, először mindig lefotózom a testtartását, és azt is vizsgálom, lenőtt-e a nyelvféke. Ez egy vékony kötőszöveti szalag, amely a nyelv alsó felszínét a szájfenékhez köti. 

Egy nem diagnosztizált lenőtt nyelvfék is állhat a testtartási problémák mögött.

Csapatban dolgozom, adott esetben logopédust és gyógytornászt is javasolok” – hangsúlyozza. 

Nem csak gyerekeknek segíthet

Tinédzsereknél és felnőtteknél, amikor kifejlődtek a csontfogak, a myofunkcionális fogszabályozással már nem lehet egyenes fogazatot elérni, azt viszont igen, hogy ne horkoljanak, ne szájon át lélegezzenek, ezáltal többek között javul a sportteljesítményük. A doktornő ezért horkolásterápiát is végez, illetve láthatatlan fogszabályozással is foglalkozik. Kutatások szerint ugyanis a felnőttek 30–40 százaléka horkol, ami egyértelmű jele a nem kielégítő alvásnak.

„Két úton dolgozom ezzel. Az egyik a passzív módszer: adok egy készüléket, ami segít kiemelni az alsó állcsontot, és így a nyelv nem kerül hátra a légcsőbe. A másik az aktív módszer, ami a nyelv izomerősítését jelenti: ha a nyelv felkerül a szájpadlásra, akkor megfeszülnek a nyelvcsont feletti és alatti izmok is, amik az izmos falú légcsövet nyitva tudják tartani. Így javul az éjszakák minősége, nem horkol a páciens” – részletezi. 

A nyelvfék oldása is lehet megoldás

„Van egy 33 éves tanítónő páciensem, akinek gyerekkorában volt fogszabályzója, de utána elmozdult a foga. Olyan tünetei voltak, amiket a nyelvféke okozott. Emiatt nem tudta az édesanyja szoptatni csecsemőként, majd nem tudta a hangokat szépen kiejteni. Járt logopédushoz, mert nem tudott szépen beszélni, és járt gyógytornászhoz is, mert nem volt jó a tartása. Az érintetteknek ugyanis van egy jellegzetes, előretolt fejtartása. Harminc év után most kapja meg a helyes kezelést, azáltal, hogy tudjuk oldani a nyelvfékét” – hangsúlyozza a doktornő. 

Wiedemann Petra egy tíz, egy hét és egy kétéves kisfiú édesanyja, a két idősebb már maga is hordja a készüléket. „A saját gyerekemnél is végigkövettem, hogy az elülső egyes fogai be voltak fordulva, és pár hét alatt középre helyreálltak. Két hét alatt már látszott az eredmény.”

„A kis pácienseim azt szokták mondani, hogy jobb érzés a nyelvüknek, jobban elfér. Míg a hagyományos fogszabályzót sokszor szégyellik, ezt inkább menőnek tartják” – meséli. 

„Az a személyes véleményem, hogy a myofunkcionális fogszabályozásnál nem az orvos, hanem inkább az emberi test oldja meg a problémát” – teszi hozzá.

A családi kedvezmény összege július 1-től eltartottanként

• ha egy eltartott van a családban: 66 670 forintról 100 000 forintra nő,
• ha két eltartott van a családban: 133 330 forintról 200 000 forintra nő,
• ha három vagy annál több eltartott van a családban:  220 000 forintról 330 000 forintra nő.

A tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos kedvezményezett eltartott után járó kedvezmény pedig 66 670 forintról 100 000 forintra nő.

Ez azt jelenti, hogy a kedvezmény igénybevételével havonta

• ha egy eltartott van a családban, 10 ezer forint helyett 15 000 forinttal
• ha két eltartott van a családban, 40 ezer forint helyett 60 ezer forinttal
• ha három eltartott van a családban, 99 ezer forint helyett 148 500 forinttal 

lesz magasabb a nettó kereset. 

Ezen felül tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos kedvezményezett eltartott esetén szintén 15 000 forinttal több fizetés marad a családnál a korábbi 10 ezer forint helyett. 

Hogyan érvényesíthetjük a magasabb adókedvezményt?

A kedvezmény összegét a munkáltató abban az esetben tudja figyelembe venni bérszámfejtéskor, ha erről adóelőleg-nyilatkozatot adtunk le felé. A nyilatkozatok leadásáról korábbi cikkünkben találsz részleteket>>

A 2025-ös évre vonatkozó adóelőleg-nyilatkozatot már januárban, vagy ha év közben munkahelyet váltottál, akkor az új munkahelyre való belépéskor le kellett adnod. A nyilatkozatban vagy a kedvezmény összegét, vagy a gyermekek számát kellett megadnod. 

Ha a gyermekek számát adtad meg, akkor nincs semmilyen teendőd. 

Ha a kedvezmény összegét adtad meg korábban, akkor új nyilatkozatot kell leadnod az összegekről:

• egy eltartott esetén ez 100 000 forint,
• két eltartott esetén 400 000 forint,
• három eltartott esetén 990 000 forint.

Ha tartós beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket nevelsz, akkor csak a kedvezmény összegét lehetett megadni a nyilatkozatban, ezért mindenképpen új nyilatkozatot kell beküldened. Az összeg az eltartottak után járó kedvezmény összege (lsd. fentebb) plusz a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek után járó 100 000 forint. 

A nyilatkozatot 2025. július 1-e után, de a júliusi bérszámfejtési időszak előtt kell benyújtanod. (E cikk szerzőjétől június 27-én még nem fogadta el a nyomtatványkitöltő program az új összegekkel kitöltött nyilatkozatot, hibaüzenetet küldött. ) 

Ha kifutsz ebből az időszakból, akkor sem kell kétségbe esned. A kedvezményt figyelembe fogja venni a munkáltatód a nyilatkozat leadása után, a kimaradt hónapokra járó összegeket pedig a 2025. évi adóbevallásban vissza tudod majd igényelni. 

Ha gyermeked idén fejezte be a középiskolát, akkor arra is figyelned kell, hogy július 1-től őt ki kell venned a kedvezményezett eltartottak közül, mivel a családi adókedvezmény csak a középiskola befejezéséig, de maximum 20 éves korig (sajátos nevelési igényű tanuló esetén 23 éves korig) jár. Az adóelőleg-nyilatkozatban az „Eltartotti minőség” mezőnél a „0 = kedvezménybe nem számítható” kategóriát kell jelölni. Ezt is mindenképpen jelezni kell a munkáltató felé, mivel nemcsak vissza kell fizetni a jogalap nélkül igénybe vett családi adókedvezményt, de 12 százalékos bírságra is számíthatsz utána.  

A 8–12 évesek átlagos napi képernyőideje meghaladja az 5,5 órát, míg a tinédzserek esetében ez a szám a 8 órát is eléri. A jelenség nemcsak a szülők körében kelt aggodalmat, egyre több szakember, szakmai szervezet is figyelmeztet a problémára, és sürgeti az összehangolt társadalmi fellépést. A Bethesda Gyermekkórház az MCC Ifjúságkutató Intézet társszervezésében, az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával széleskörű szakmai fórumot hívott össze, amelynek középpontjában a gyermekek képernyőidejének visszaszorítása áll. A rendezvényen több mint 40 országos szakmai szervezet részvételével szakmai konszenzus született arról, milyen alapelvek mentén lehet hatékonyan szabályozni a gyermekek képernyőhasználatát.

„Nem lehet a könyveket, a közös együttléteket, a mozgást képernyőre cserélni”

A résztvevők egy tíz pontból álló chartát fogadtak el, amelyben többek között azt javasolják, hogy a három év alatti gyermekek egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt, kivéve, ha távol élő családtagokkal szeretnének kapcsolatot tartani. 

Az ennél idősebb gyermekek esetében a szakértők azt ajánlják, hogy az óvodáskorúak kikapcsolódási célú napi képernyőideje ne haladja meg a 30, az alsó tagozatosoké a 60 percet, míg a felső tagozatosok és idősebbek esetében legfeljebb 90 perc legyen engedélyezett. 

Emellett a charta a képernyőmentes napok bevezetését is javasolja. Dr. Nagy Péter, a Bethesda Gyermekkórház gyermek- és ifjúságpszichiátere, a kezdeményezés szakmai vezetője felhívja a figyelmet, hogy a kutatások világszerte azt mutatják, hároméves kor alatt a képernyőhasználatnak semmilyen haszna nincsen, sőt egyértelműen káros. 

„E korai életszakaszban a gyermek fejlődése kizárólag a szülővel való kapcsolódáson és a világ közös felfedezésén alapul, nem léteznek olyan okosító vagy fejlesztő alkalmazások, amelyek ebben az életkorban a gyermek érdekeit szolgálnák” – mondja a pszichiáter, aki fontosnak tartja, hogy a képernyőidő, amely elsősorban a kikapcsolódást szolgálja, nagyobb életkorban is korlátozott legyen. „Nem lehet a könyveket, a közös együttléteket, a mozgást képernyőre cserélni, meg kell tartani a hagyományos, ösztönös nevelési módszereket, mert csak így biztosítható a gyermek egészséges fejlődése” – hangsúlyozza.

Kép

Dr. Nagy Péter

A digitális eszközök a drogokhoz hasonlóan működnek

A charta kiemeli, hogy a túlzott vagy problémás képernyőhasználat komoly mentális kockázatokat rejt, mivel a digitális eszközök – a drogokhoz hasonlóan – az agy örömszerzésért és motivációért felelős területeit aktiválják. Ez természetellenesen magas dopaminszintet okozhat, ami hosszú távon függőséghez vezethet. Különösen veszélyesek az olyan alkalmazások, mint a TikTok, amelyeket kifejezetten úgy terveznek, hogy a felhasználók minél több időt töltsenek rajtuk.  

Dr. Nagy Péter szerint „ennek tudatos kezelése komoly önismeretet és impulzuskontrollt igényel, ami még a felnőttek számára is kihívás, a gyerekektől – különösen a serdülőktől – pedig egyáltalán nem várható el, mivel az ő impulzuskontrolljuk még fejletlen”. 

A gyerekek, akik egyre több időt töltenek a képernyő előtt, egy idő után már nem az öröm, hanem a hiányérzet elkerülése miatt használják az eszközöket, akárcsak a szenvedélybetegek a drogokat – ez súlyos mentális következményekkel járhat. 

A pszichiáter arra is figyelmeztet, hogy „a gyerekek a digitális térben olyan tartalmakkal találkozhatnak, amelyek életkoruknak nem megfelelők, sőt akár traumatizálók is lehetnek”. Többek között ezért is javasolják a szakértők, hogy a kisgyermeknek ne legyen saját digitális eszköze. A közösségi médiában ráadásul állandó az összehasonlítás, ami könnyen vezethet önértékelési zavarokhoz. „Olyan testalkatot, életszínvonalat, életstílust látnak, amely gyakran elérhetetlen számukra, ráadásul sokszor nem is valós. Ezt azonban nem tudják felismerni, így könnyen kialakulhat bennük az az érzés, hogy ők nem elég jók, ami különféle hangulati zavarokhoz vezethet.” Az online térben a bántalmazás is kevésbé ellenőrizhető. A felnőttek gyakran észre sem veszik, ha a gyereket online bántalmazás éri.

Fontos a szülői példamutatás

A szakértők úgy vélik, a képernyőidő visszaszorításában kulcsfontosságú a szülők szerepe. Nekik kell tudatos döntést hozniuk, meghatározniuk a kereteket, hiszen a gyerekek maguktól nem fognak határt szabni. „Míg más területeken a szülők számára ez természetes, a digitális eszközök világában gyakran bizonytalanabbak, hiszen nem ebben nőttek fel, sokszor nem is tudják eldönteni, hogy a képernyőhasználat jó-e vagy rossz. Sokan attól is tartanak, hogy rosszat tesznek, ha teljesen elzárják a gyermeket a képernyőtől” – mondja a pszichiáter, aki hisz abban, hogy a charta egyes pontjai elgondolkoztatják a szülőket, és iránymutatásul szolgálhatnak nekik. 

Ugyanakkor felhívja a figyelmet, mennyire fontos a szülők példamutatása. Egy magyarországi kutatást említ példaként, amelyben 2018/19-ben született gyermekeket követnek hosszú távon, és többek között azt is vizsgálták, milyen tényezők befolyásolják a gyermekek képernyőhasználatát. A kutatás során számos paramétert megvizsgáltak annak érdekében, hogy kiderítsék, miért tölt az egyik gyermek több időt a képernyő előtt, mint a másik. Az eredmények azt mutatták, hogy a legtöbb vizsgált tényező statisztikailag nem bizonyult meghatározónak – egy kivétellel: a szülők képernyőideje. 

„Úgy tűnik, hogy az egyik legfontosabb tényező, amely meghatározza a gyermek képernyő előtt töltött idejét, az, hogy a szülő maga mennyi időt tölt képernyő előtt” – mondja a pszichiáter.

Egészségügyi vagy életmódbeli probléma?

Nem csak számos kutatás támasztja alá, hogy az elmúlt években drasztikusan megnőtt a gyerekek körében a kikapcsolódás célú képernyőhasználat, szabadidős tevékenységeik beszűkültek, és az online térbe helyeződtek át. Dr. Nagy Péter és kollégái személyesen is tapasztalják ezt nap mint nap a kórházi munkájuk során. 

„A COVID-járvány idején ez részben érthető volt, hiszen kevés alternatíva állt rendelkezésre, ám a fokozott képernyőhasználat a járvány után is megmaradt” – mondja. A szakember elmondása szerint egyre több szülő fordul pszichiátriai ambulanciájukhoz, ahol főként figyelemzavaros gyerekekkel foglalkoznak, hogy vajon mennyi képernyőhasználat számít soknak, illetve hogy a gyermek figyelmi problémái összefüggésbe hozhatók-e a digitális eszközök túlzott használatával. 

Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a képernyőhasználatból fakadó problémák nemcsak a pszichiátrián, hanem a kórház más osztályain is egyre gyakrabban jelentkeznek. Az endokrinológiai ambulancián például egyre több gyermek jelenik meg elhízás miatt, a szülők pedig gyakran hormonális okokat sejtenek a háttérben. 

Az esetek többségében azonban kiderül, hogy nincs hormonális eltérés, hanem életmódbeli problémáról van szó: a gyerekek szabadidejüket mozgás helyett a képernyő előtt töltik. 

Hasonló tapasztalatokról számolnak be a neurológiai osztályon is, sokan fordulnak hozzájuk alvásprobléma miatt. A vizsgálatok során azonban legtöbbször világossá válik, hogy a gyermek panaszainak hátterében nem idegrendszeri zavar áll, hanem a lefekvés előtti képernyőhasználat, amely jelentősen megnehezíti az elalvást. 

Képernyőidő-csökkentő Program

Mindezek a tapasztalatok vezették Dr. Nagy Pétert és munkatársait arra, hogy kiemelten foglalkozzanak a gyermekek képernyőhasználatának kérdésével. „Fontosnak tartjuk, hogy megelőzzük mindezt, és ne terheljük feleslegesen az egészségügyi ellátórendszert egy olyan életmódbeli problémával, amely megelőzhető lenne, és amelynek következtében a gyerekek életminősége is romlik” – mondja a pszichiáter. 2024-ben elindították Képernyőidő-csökkentő programjukat, amely a digitális túlterheltség hatásaira hívja fel a figyelmet, és gyakorlati tanácsokat ad a családoknak. 

Ehhez ingyenes e-bookot is készítettek, amely letölthető a kórház honlapjáról. A program része többek között képernyőmentes zónák és időszakok bevezetése otthon, amely a család minden tagjára vonatkozik, például az étkezőasztalhoz senki sem vihet digitális eszközt, és a lefekvés előtti órákban sem lehet azokat használni. „Láttuk a kutatási eredményekből, hogy bár a gyerekek képernyőidejével foglalkozunk, valódi változást csak akkor érhetünk el, ha az egész családot bevonjuk, ezért javaslataink nemcsak a gyerekekre, hanem a szülőkre is vonatkoznak” – magyarázza a szakember. 

A programhoz már 100 család csatlakozott, és a tapasztalataik szerint a közös idő tartalmasabb lett. A szülők visszanyerték a kontrollt a képernyőhasználat felett, és a gyerekek boldogabbak lettek. 

A Bethesda Gyermekkórház az Aktív Magyarország Program támogatásával folytatja a megkezdett munkát. Legfontosabb céljuk, hogy a programot minél szélesebb körben elérhetővé tegyék, és bevonják a kisgyermekes családokat is. Reményeik szerint az elfogadott charta tovább segíti a gyerekek képernyőidejének csökkentése érdekében tett fáradozásaikat, és alapul szolgál további programok, kezdeményezések kidolgozásához. Bíznak abban, hogy a szakmai konszenzus olyan országos szemléletváltást indít el, amelyben az egészségügy, az oktatás és a családok közösen dolgoznak a jövő generáció egészségének védelméért a digitális túlterheléssel szemben. 

A jellem extrém próbája

Kihívás, kaland, önismereti út – ezek mindegyike igaz az XCC-re, de egyik sem írja le teljesen. Hiszen annál sokkal több, ahogy a neve is mutatja: Extreme Character Challenge, vagyis a jellem extrém próbája. Hogy pontosan mi történik a résztvevőkkel a három nap alatt, senki sem tudja, ugyanis a programot teljes egészében titok övezi. A helyszínt is csak egy héttel indulás előtt árulják el a szervezők a jelentkezőknek. „Aki belevág, csak annyit tud, hogy nem kényelmes fotelben fog ülni, hanem kint lesz a természetben, teljesen kiszolgáltatva az időjárásnak és a környezetnek” – mondja Hamar Dániel, az XCC magyarországi vezetője. Az XCC nemzetközi program, 26 országban van jelen, Magyarországon 2019 óta működik.

A jelentkezők felszerelési listát kapnak, amely segít felkészülni a kihívásra. „Mindenki fel tud készülni a rá váró feladatra. Amit tudnia kell előre, azt tudni fogja, de vannak dolgok, amik csak útközben derülnek ki” – mondja a vezető, miközben felhívja a figyelmet arra is, hogy „minden, ami a túléléshez és a kihívás teljesítéséhez kell, ott lesz a résztvevő hátán. Sokan talán úgy érzik, hogy ehhez sokkal több kellene, de az élet is ilyen: tele van kiszámíthatatlan fordulatokkal és váratlan helyzetekkel, amelyeket nem tudunk kontrollálni”. 

Az XCC során a férfiak megtapasztalják, hogy valójában minden szükséges erő és eszköz ott van bennük ahhoz, hogy szembenézzenek az előttük álló kihívásokkal. 

Még akkor is, ha nem tudják előre, mi vár rájuk, és még nem éjszakáztak a vadonban, nem jártak hegyek között, és nem érte őket kényelmetlenség. 

Tűrőképességünk határa kijjebb van, mint gondolnánk

Az XCC minden szinten kihívást jelent: nemcsak fizikailag teszi próbára a férfiakat, hanem mentálisan is. Dániel úgy gondolja, és ezt a saját bőrén is megtapasztalta, hogy „valódi tűrőképességünk határa egészen máshol húzódik, mint ahogy azt magunkról gondoljuk – mentálisan sokszor már akkor feladnánk, amikor a testünk még bőven bírná a terhelést”. Szerinte az igazi határainkat csak akkor ismerjük meg, amikor ott vagyunk a kihívás közepén, és kénytelenek vagyunk túllépni azokon.

Az XCC azonban nemcsak egyéni kihívás, hanem közösségi élmény is, fontos alapértéke a bajtársiasság. A résztvevők nem egyedül, hanem 8–10 fős csapatban, férfitársakkal együtt vágnak neki az ismeretlennek. „Ha a férfiak együtt küzdenek és izzadnak, mélyebb bizalom születik közöttük, mint bármilyen kényelmes szobában folytatott beszélgetés során. Ezt a történelmi példák is alátámasztják: milyen erős barátságok, testvéri kötelékek születtek azok között, akik együtt harcoltak, csatáztak, küzdöttek. Az ősi, közös megpróbáltatásokon alapuló kapcsolat mélyen be van kódolva az emberi természetbe” – mondja a magyarországi vezető, aki szerint a környezet, a vadon megkönnyíti azt is, hogy a férfiak megnyíljanak egymás előtt. 

Kép

Fotó forrása: XCC Magyarország

Kevés ateista jön le a hegyről

Az XCC ugyan keresztény alapokon nyugszik, és a Biblia Istene felé mutat, ám a hagyományos értelemben nem vallási mozgalom, és a hit nem előfeltétele a részvételnek. Hamar Dániel ezzel együtt úgy gondolja, ha valakit kihívás elé állítunk, hogy nézzen szembe az életével, ezt nem lehet lelki szempontok nélkül megtenni. 

„Fel kell tennünk a legfontosabb kérdéseket: mi az igazság, mi a jóság, mire épül az életünk, mi a legfőbb bizodalmunk, mi az emberi élet célja? Ezek a kérdések a legextrémebb helyzetekben, a hegycsúcsokon még hangsúlyosabbá válnak.” 

„Nem elég csak arról beszélni, hogy egy férfi képes-e megmászni egy hegyet. Azt is meg kell kérdezni, jó-e az a hegy, amit megmászik” – magyarázza. 

Az XCC tehát lelki kihívást is jelent: szembesít vele, miért gondoljuk azt, amit az életről gondolunk, mi az igazság, és van-e valami, ami felettünk áll. A vezető azt tapasztalja, hogy a kihívás során sokan találkoznak Istennel, „kevés ateista jön le a hegyről”. 

A kalandon, a bajtársiasságon és a hiten kívül az igazságosságért való küzdelem is központi érték az XCC-ben. Hisznek abban, hogy a férfi ereje nem önmagáért van, hanem bizony felelősséggel is jár: nem csupán saját magát kell szolgálnia, hanem a környezetét is. A szervező gyakran tapasztalja, hogy férfiak nincsenek tisztában a saját erejükkel, hatalmukkal, úgy érzik, nincs befolyásuk az életükre. 

„Sokan felnőttként is úgy élnek, mintha még gyerekek lennének: tehetetlennek érzik magukat, sodródnak, nem vállalnak felelősséget ott, ahol már megtehetnék – ez pedig nemcsak a férfiak, hanem a családok, a társadalom problémája is” – mondja. A hatalom, amit gyakran negatív jelentéstartalommal ruháznak fel, valójában a változtatás és a hatás képessége. Az XCC célja, hogy a férfiak ne csak megtalálják a bennük rejlő erőt, és felismerjék, hogy van lehetőségük befolyásolni a saját és a környezetük életét, hanem megtanulják azt jól, felelősségteljesen használni. 

„Az XCC nem arról szól, hogy száz férfi térjen haza diadalittasan, elvárva, hogy mindenki ünnepelje őket, amiért végigcsinálták a kihívást. 

„A valódi próbatétel csak most kezdődik: a mindennapokban kell bizonyítaniuk, hogy képesek felelősséget vállalni, és az erejüket jóra fordítani” – véli Dániel, aki szerint az XCC mindenkit szembesít élete és kapcsolatai valódi állapotával, egyúttal lehetőséget ad, hogy őszintén végiggondolja, hol tart most. 

„Olyan, mint egy műszaki vizsga. Ha nem is maga a javítás, de pontosan megmutatja, mi működik jól, és mi szorul figyelemre.”

Kép

Fotó forrása: XCC Magyarország

Az XCC során lehullanak a leplek

Az XCC-re 18 éves kortól lehet jelentkezni, nincs felső korhatár, az eddigi legidősebb résztvevő 70 éves volt. A szervező úgy tapasztalja, hogy bármilyen korosztályról van szó, sokan érkeznek lelki sebekkel, csalódásokkal, sérülésekkel. 

„Ezek gyakran a saját családjukból, leginkább az apjukkal való kapcsolatból erednek: sokan olyan apát kaptak, aki vagy fizikailag nem volt jelen, vagy ha ott is volt, nem tudta megmutatni, mit jelent férfinak lenni, nem tudta átadni a férfiasság lényegét, vagy éppen nem emelte fel, hanem inkább aláásta fia önbizalmát és erejét. Ezek a mély sebek egész életükben elkísérik őket, hatással vannak a barátságaikra, a munkához való hozzáállásukra, az önértékelésükre és a kapcsolataikra” – magyarázza Dániel. 

Úgy látja, sokan vannak olyanok is, akik nem tudnak mit kezdeni a múltban elkövetett hibákkal, bűnökkel sem, idővel beletörődnek abba, hogy az élet ilyen, és megpróbálnak együtt élni a fájdalmaikkal. Nem ritka, hogy a férfiak csendes depresszióban élnek, vagy különféle függőségekhez, káros szokásokhoz fordulnak, hogy enyhítsék terheiket és fájdalmukat – ezek azonban gyakran további kárt okoznak az életükben. Tapasztalatai szerint az XCC során egy ponton lehullanak a leplek, a résztvevők szembenéznek a saját múltjukkal és sebeikkel.

Nincs se telefon, se óra, csak a csendesség, amely segít tisztán látni

Az XCC által teremtett tér a vadonban, ahol a résztvevők távol vannak a modern élet zavaró tényezőitől, nincs telefon, óra, sem más elektronikai eszköz, lehetővé teszi, hogy mindenki egészen új szemszögből lássa az életét. 

Ez a csendesség a hegyek között segít meghallani és meglátni olyan dolgokat, amelyeket a mindennapi zaj és impulzusok elnyomnak. 

„Egyszerre hívjuk a férfiakat, hogy forduljanak befelé és kifelé, hogy képesek legyenek változni” – mondja Dániel, aki úgy tapasztalja, hogy a férfiak vágynak a változásra, de gyakran nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá, vagy úgy érzik, nincs meg hozzá az erejük és az eszközeik. Ám ebben a csendes kétségbeesésben az XCC során ráébrednek, hogy a változás lehetséges, és meg is kezdik azt. 

Kép

Fotó forrása: XCC Magyarország

A változás mindenkiben elindul

Az XCC során tapasztalt változások között több visszatérő, nagyon jellemző élmény is megjelenik. Sokan számolnak be arról, hogy életükben először éltek át ennyire őszinte és mély kapcsolódást más férfiakkal, mint a csapatuk tagjaival a kihívás alatt. Többen vallják be, hogy most először voltak igazán őszinték önmagukkal és másokkal. Gyakori az is, hogy a résztvevők most mernek először nyíltan beszélni a kudarcaikról, hibáikról, problémáikról. 

„Mi, férfiak általában azt szeretjük hangsúlyozni, amiben erősek vagyunk, és igyekszünk elrejteni a tehetetlenségünket vagy inkompetenciánkat” – mondja Dániel, aki úgy látja, sokan felismerik a három nap alatt, hogy a problémák elrejtése nem megoldás, sőt komoly árat is követel. Sokan mély, belső átalakulásról számolnak be, és azzal az elhatározással térnek haza, hogy változtatnak, átrendezik életük prioritásait, gyakran a családjuk javára. 

Egyesek először kérnek segítséget a program során, felismerve, hogy vannak helyzetek, amelyeket nem tudnak egyedül megoldani. 

„Ez a felismerés – hogy segítséget kérni nem gyengeség, hanem bátorság – sokak számára teljesen új tapasztalat” – meséli Dániel. 

Sokan döbbenek rá arra is, hogy eddig áldozatként tekintettek magukra: akár egy rosszul működő házasság, akár a munka és a magánélet egyensúlyának hiánya miatt.

Az XCC egyik legnagyobb ajándéka, hogy segít felismerni: a felelősségvállalás szabadságot is ad. „Nem kell tovább a múlt börtönében élni – ha valaki ráébred arra, hogy ő a saját élete kapitánya, az hatalmas erőt ad a változáshoz” – mondja Dániel. Szerinte ehhez a felismeréshez sokszor valóban három nehéz napra van szükség, de „amikor ez megtörténik, a résztvevők tele lesznek energiával és elszántsággal, hogy szembenézzenek a problémáikkal, feladják a függőségeiket, és valódi változást indítsanak el az életükben”.

Itt találkozik egymással a gardrób és az önismeret története. Mert a ruháink nemcsak testet, hanem lelket is öltöztetnek. Amikor reggel kinyitom a szekrény ajtaját, nem csupán az outfitről döntök – hanem arról is, melyik arcomat, melyik énemet, melyik szerepemet mutatom meg a világnak.
Azt mondják, minden nő szekrénye egy kicsit olyan, mint egy magánkönyvtár. Polcain nemcsak ruhák, hanem elmeséletlen történetek, elfojtott vágyak és meg nem élt pillanatok sorakoznak. 

Az én gardróbom inkább emlékeztetett egy zsúfolt, régi színházra: a vállfákon szerepek lógtak, a polcokon maszkok hevertek, a fiókokban pedig ott lapultak a soha el nem játszott jelenetek.

A szekrényem tehát nem pusztán ruhák gyűjteménye volt, hanem egy egész élet lenyomata: elvárások, remények, kudarcok, titkos vágyak és soha ki nem mondott mondatok sorakoztak a vállfákon. Minden reggel, amikor ott álltam az ajtóban, arról is döntöttem, melyik arcomat fordítom a világ felé. Egy láthatatlan zsűri előtt öltöztem, akik a pontozás szabályait sosem mondták ki hangosan, de minden mozdulatomban ott voltak.

Aztán egy nap szembetaláltam magam egy ruhával, amely nem csupán egy újabb szín vagy fazon volt a sorban, hanem egy egész fejezetet kínált. Az első jelenet, amire emlékszem, egy piros ruha volt. Ott lógott a tükör előtt, én pedig hosszan néztem magam benne. Szerettem volna láthatatlan lenni aznap, de a ruha szinte hívogatott: „Merj élni!” Végül visszaakasztottam, és a jól bevált fekete nadrágot választottam. Hazudnék, ha azt mondanám, nem bántam meg. Azóta tudom: a szekrényünk nemcsak ruhákat, hanem el nem mondott vágyakat, meg nem élt élményeket is őriz. És néha egyetlen mozdulat – egy ruha visszaakasztása – évekig bennünk marad.

De a legnagyobb szerepet egy sohasem viselt ruhadarab kapta: a méregdrága selyem overall. Olyan fényes és légies volt, hogy szinte ránézni is luxus. Egy hirtelen jött „most végre felnövök” pillanatban vettem, akciósan – mert egy nő akkor is tud racionálisan dönteni, amikor identitáskrízist vásárol a leárazási szekcióból. 

Azóta is ott lógott szűzies csendben, egyetlen gyűrődés nélkül. Mintha csak egy másik élet emlékműve lenne. 

A jobb énemé. Azt hiszem, neve is volt: Az Elegáns Nő. Nem én. Ő.

Nem az árát sajnáltam. A bűntudatot már akkor lenyeltem egy szelet sajttortával. Nem is azt, hogy kényes anyag, vagy hogy sosem adódott rá alkalom (komolyan, milyen esemény az, ahol selyem overallban nem nézel ki úgy, mint egy elegáns űrutazó?). Hanem azt, hogy ez a ruha valójában nem nekem készült. Nem az én testemre, nem az én napjaimhoz. Ez egy ideálnak készült. Egy társadalmi szerepnek. Egy „Pinterest-tábla verziójú nőnek”.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Ahogy egyre többet időztem a szekrényem csendjében, rájöttem, hogy ezek a ruhák nem csupán az én történetemet mesélik. Minden egyes vállfán ott lógott egy darabka a társadalmi elvárásokból – azokból a mondatokból, amelyek generációról generációra suttognak a nők fülébe: „Majd, ha ilyen leszel… majd, ha olyan leszel…” Eleinte azt hittem, csak én őrzök ilyen soha fel nem vett, vagy már rég elfeledett darabokat, amelyek egy elképzelt, tökéletesebb jövőhöz kötnek.

De ahogy beszélgetni kezdtem más nőkkel, hamar kiderült: sokunk gardróbjában ott lapul legalább egy ilyen ruha. Egy szoknya, egy blúz, egy elegáns overall – mindegyik egy remélt, de sosem elért önmagunk jelképe. Ezek a ruhák nem a jelenünket szolgálják, hanem egy elvárásnak, egy szerepnek, egy társadalmi mintának próbálnak megfelelni. 

És minden „majd, ha” ruha – minden „majd, ha újra beleférek”, „majd, ha előléptetnek”, „majd, ha végre valaki szeret” – csak tovább növeli a távolságot a valódi önmagunk és a külvilágnak mutatott kép között. 

Ezek a mondatok generációról generációra öröklődnek, mint egy régi, kopott kabát, amit senki sem akar igazán viselni, de kidobni sem mer.

A klasszikus fehér ingek, a „biztonsági” darabok is mind-mind ezt a láthatatlan szabálykönyvet követik. Azt mondják, a fehér ing a tiszta lap színe – de én inkább úgy éreztem, mintha egy iskolai előadásban lennék statiszta, aki sosem kapja meg a főszerepet. Mert ezek a ruhák nem engem, hanem a megfelelés iránti vágyamat öltöztették.

Egy különösen borús reggelen, amikor a szekrényem előtt állva már a szokásos módszereim sem segítettek eldönteni, ki is vagyok aznap, eszembe jutott: mi lenne, ha egyszer végre nem a megfelelés, hanem a felszabadulás jegyében válogatnék a ruhák között? Mi lenne, ha a gardrób nem a társadalmi elvárások színpada lenne, hanem az önismeret játszótere? Így született meg bennem a gardróbdetox, a szekrényméregtelenítés gondolata. Mi lenne, ha végre nemcsak a ruháimat, hanem az életemet is „kitakarítanám”? Nem volt világmegváltó pillanat, inkább csak egy csendes felismerés, hogy talán nem vagyok egyedül ezzel a belső káosszal – és talán más nőknek is segíthetek abban, hogy a szekrényük ne börtön, hanem lehetőség legyen.

A társadalom – különösen a nők felé – évszázadok óta szabálykönyveket ír. 

Hol hangosan, hol suttogva, de mindig ott van a háttérben: hogyan „kell” kinézni, viselkedni, öltözni, érezni. Egy nőnek legyen mindig friss a frizurája, makulátlan a sminkje, és persze soha ne látszódjon rajta, hogy hajnali ötkor még kávéval próbálta túlélni a reggeli ébresztőt. A ruhatárunk így válik egyfajta páncéllá, amely mögé elbújunk, miközben nap mint nap próbálunk megfelelni egy olyan elvárásnak, amelynek a szabályait sosem mi írtuk.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

A ruhaipar, a divatmagazinok, az influenszerek mind-mind azt sulykolják: „ha ezt vagy azt viseled, végre elég leszel”. De vajon hányan érezzük magunkat valóban elégnek, amikor reggel a tükörbe nézünk? Hányan hisszük el, hogy a boldogság egy új kabátban, vagy a siker egy trendi cipőben rejlik? Hányan cipeljük magunkkal azokat a ruhákat – és azokkal együtt azokat a mondatokat –, amelyek már réges-rég nem szolgálnak minket?

Miközben próbálunk megfelelni, egyre távolabb kerülünk önmagunktól. Elfelejtjük, hogy a stílus nem a szabálykönyvekben, hanem a saját történetünkben kezdődik. Nem az számít, hogy hány ruhadarab van a szekrényben, hanem hogy hányat viselünk valódi örömmel. Nem az a fontos, hogy trendik vagyunk-e, hanem hogy felismerjük: a gardróbunk a mi életünk tükre. Ha rendet teszünk benne – ha elengedjük a „majd, ha” ruhákat, és helyet adunk azoknak, amelyekben önmagunk lehetünk –, talán egyszer végre a tükör sem egy idegent mutat majd, hanem azt a nőt, aki valóban élni mer.

Mert a gardróbdetox nem csupán ruhák szelektálása, hanem egy belső utazás, amely során szembenézünk mindazzal, amit évek, évtizedek óta magunkkal cipelünk: elvárásokkal, meg nem élt álmokkal, félelmekkel és titkos reményekkel. 

A szekrény ajtaját becsukva talán egyszer mindannyian megengedjük magunknak, hogy ne a láthatatlan zsűri kedvéért öltözzünk, hanem önmagunkért. És ha ez sikerül, akkor a legfontosabb díjat már el is nyertük: a saját életünk főszerepét.

Ha meghalljuk a „fenntartható fejlődés” kifejezést, rögtön a pillepalackokra, az elektromos autókra és a lebomló zacskókra gondolunk. Ám ha hátrébb lépünk egyet, és kitágítjuk a képet, láthatjuk, hogy a fenntarthatóság az élet minden területén fontos – mert nemcsak az számít, hová tartunk, hanem az is, hogyan érjük el a céljainkat.
2025 júniusában a hónap témája: Fenntartható fejlődés
További cikkeink a témában elérhetőek itt.

Dr. Juhász Árpád geológus, ismeretterjesztő és utazó 1935. június 1-jén született Pécsett. Az ELTE Természettudományi Karán végzett geológusként, később doktori címet is szerzett. Pályafutása során dolgozott muzeológusként, kőolajkutatóként, majd a TIT Természettudományi Stúdió igazgatójaként és a Magyar Televízió természettudományos szerkesztőségének főszerkesztőjeként is. Nevéhez fűződik számos televíziós sorozat és film, köztük a legendás Másfél millió lépés Magyarországon.

Több mint ötven ismeretterjesztő filmet és huszonhét könyvet készített, tudományos cikkei és ismeretterjesztő munkái generációkat tanítottak meg a természet szeretetére és tiszteletére. Munkásságát számos díjjal ismerték el, köztük a Pro Natura díjjal, a Lóczy Lajos-emlékéremmel, a Pro Urbe Budapest díjjal és a Magyar Örökség díjjal is.

Világjáróként több mint százkilenc országban járt, közel kétszáz gleccsert tanulmányozott, és olyan helyeken kutatott, mint a Himalája, az Alpok, Izland vagy épp a Vezúv. Aktív életet él ma is: túrázik, rádiós és televíziós műsorokban szerepel, előadásokat tart. Életét mindig a természet iránti kíváncsiság, a szellemi frissesség megőrzése és az elcsendesedés keresése jellemezte.

Dr. Juhász Árpád a magyar geológia és természettudományos ismeretterjesztés meghatározó alakja: több mint hat évtizedes pályafutásában kutatóként, szerkesztőként, íróként és filmkészítőként is sokoldalúan alkotott. Élete példa a folyamatos tanulásra, a fizikai aktivitás fontosságára és a természettel való mély, spirituális kapcsolatra.

Az adás meghallgatásához kattints a lejátszóra!

A Spiritusz podcast a Képmás magazin pszichológiai podcast műsora. Önismeret, család, párkapcsolat, gyermeknevelés - bátorító beszélgetések a lelki egészségért. Vendégeink a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan ismert személyiségek, akik bátran beszélnek küzdelmeikről és felismeréseikről. A boldogsághoz önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út. A harmadik évad műsorvezetői Bóna Judit és Németh Szilvia. 
A Spiritusz podcastot megtalálja a Spotify-on, a népszerű podcast applikációkban, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján. Bárhol is hallgatja ezt a podcastet, kérjük, iratkozzon fel rá, hogy értesülhessen az új adások megjelenéséről.

Ha meghalljuk a „fenntartható fejlődés” kifejezést, rögtön a pillepalackokra, az elektromos autókra és a lebomló zacskókra gondolunk. Ám ha hátrébb lépünk egyet, és kitágítjuk a képet, láthatjuk, hogy a fenntarthatóság az élet minden területén fontos – mert nemcsak az számít, hová tartunk, hanem az is, hogyan érjük el a céljainkat.
2025 júniusában a hónap témája: Fenntartható fejlődés
További cikkeink a témában elérhetőek itt.

Önfenntartó életmód tíz hektáron 

Portugália középső részén, valahol Coimbra és Viseu városok között félúton öt évvel ezelőtt még egy erdős, elhanyagolt földterület állt. Néhány lelkes önkéntes azonban hosszas keresgélés után úgy döntött, megvásárolják a területet, és tíz hektáron egy fenntartható élet lehetőségét teremtik meg. Így indult a Project Kamp története 2021-ben, s ide ma már a világ minden pontjáról érkeznek önkéntesek, hogy segítsék a munkát. Már az ötödik szezon zajlik az Atlanti-óceántól másfél-kétórás autóútra fekvő táborban.

A misszióról

A Project Kamp alapítói fenntartható életmód megteremtését tűzték ki célul. Természetes, újrahasznosított anyagokból építenek lakóhelyeket, helyi élelmiszereket fogyasztanak, maguk sütik a kenyeret, napelemekkel termelnek energiát, kútból veszik a vizet. A tábor infrastruktúráját maguk építették fel az elmúlt években, folyamatosan fejlesztik és működtetik. Az életüket nem az egyén, hanem egy közösség közé szervezik, és ebben a közösségben együtt dolgoznak a föld megújítása és megóvása érdekében. Munkájuk része az is, hogy mindent dokumentálnak. Mindennapjaikról saját YouTube-csatornájukon számolnak be. Ott helyben filmeznek és vágják a videókat, a csatornát már több mint 700 ezer feliratkozó követi. 

„Napi 8-10 órát ültem a laptop előtt. Rájöttem, hogy ez nem az én világom”

A visszajáró táborlakók egyike egy magyar fiatal. Cseh Máté 27 éves, először 2023 májusában csatlakozott be a munkába. Nézegette a már említett YouTube-csatornán a videókat, megtetszett neki a lehetőség, és úgy döntött, jelentkezik.

„Eredetileg miskolci vagyok, az egyetem után évekig Budapesten dolgoztam multinacionális irodai környezetben. Napi 8-10 órát ültem a laptopom előtt a lakásomban. Rájöttem, hogy ez nem az én világom. Azt éreztem, hogy szeretnék valami mást kipróbálni” – kezdi. Máté most pont itthoni szabadságát tölti, éppen Mátraházán értük utol egy online beszélgetésre. Június végén azonban visszautazik, és egészen október végéig kint fog dolgozni. 

Kép

Cseh Máté – Forrás: YouTube/Project Kamp

A Project Kamp-be általában minimum három hónapra keresnek embereket, de a teljes szezon 6–7 hónapig, tavasztól október végéig tart. Minden évben más projektekre lehet jelentkezni. Időbe telik, amíg beleszokik az ember, felveszi a rutint, a már régebbi táborlakók adják át az újaknak a tapasztalataikat. 

Máté két éve először a tájrendező csapatban kezdett dolgozni, majd adminisztrátori feladatokat végzett, idén pedig már a terület infrastruktúrájáért felel: például, hogy legyen elég áram, tiszták legyenek a közösségi terek. 

Jelenlegi munkájáért anyagi juttatást is kap, de az emberek többsége általában önkénteskedni jön, cserébe a Kamp-ben az ellátásért, lakhatásért semmit nem kell fizetni. 

„A legtöbben otthagyták a munkájukat, mert pár hónapra ki akartak szakadni a mókuskerékből, de előfordul, hogy valaki online a táborból dolgozik” – magyarázza. De hogyan tartja fenn magát a Project Kamp? A működéshez szükséges költségeket elsősorban a YouTube-csatorna megtekintéseiből és adományokból teremtik elő.

Fotó forrása: Instagram/Project Kamp

Vegán étrend, napelemek és kútvíz

Hogy néz ki a tábor? Egy elhanyagolt, invazív mimóza fafajtával benőtt földterületet kell elképzelni, ahol gyakoriak voltak az erdőtüzek. Ezt kezdték el megtisztítani, majd lakhatásra, konyhának, mosdónak vagy épp irodának alkalmas helyeket építettek. Pár romos épület volt a területen, ezeket jelenleg is újítják. Kezdetben csak néhányan dolgoztak itt, majd fokozatosan nőtt a létszám, idén már közel harmincan laknak a táborban. Mindent, ami az élet alapfeltételeihez kell, maga a közösség teremti meg. Az infrastruktúrát az elején ki kellett építeni, és folyamatosan fejlesztik. 

„Nem vagyunk rajta a hálózaton sem áram, sem víz szempontjából. Napelemekkel, akkumulátorokkal biztosítjuk az áramot, a vizet a területen lévő kútból nyerjük, és folyamatosan vizsgálni kell, hogy a víz megfelelő minőségű legyen” – részletezi Cseh Máté. 

Saját kemencéjükben sül a kenyér vagy a pizza. Vegán étrendet folytatnak, mert ez felel meg leginkább a közösség víziójának, illetve az is szempont, hogy ezt a legolcsóbb előteremteni. Hétköznap vegán, hétvégén vegetáriánus étrenden vannak, tehát akkor sajt és tojás is kerül az asztalra. 

Az alapanyagokat lokális kistermelőktől szerzik be, ezzel őket is segítik, ráadásul így öt év után már személyesen is ismerik őket. Azt is tudják, hogyan működik a farm gazdálkodása, ahonnan vásárolnak. 

Van, aki regeneratív gazdálkodást folytat, más kistermelőként, vegyszerek nélkül termeszti a növényeket. Napirend alapján szervezik a napjaikat, ennek része, hogy mindig más csapat felelős az étkezések előkészítéséért, az elpakolásért. Fél 8-tól 9-ig reggeliznek, 9-től 1-ig van a délelőtti munka, 1-től 3-ig pihenőidőszak, aztán 3-tól 7-ig ismét munka, 7-kor vacsora, utána pedig szabadprogram. 

Rossz hűtőkocsiból kényelmes otthon

Mivel az emberek nagy része egy szezonra érkezik, sátorban vagy a saját autójában alszik. Máté is így kezdte két évvel ezelőtt. „Rengeteg utazás után megérkeztem, és úgy feküdtem le, hogy jó, akkor most ebben a sátorban fogok 5–6 hónapig aludni. Korábban csak fesztiválokon sátraztam” – idézi fel.

Azért fél évet vagy még annál is többet egy sátorban lakni nem a legkényelmesebb, ezért a táboron belül a lakók folyamatosan új lakóhelyeket alakítanak ki. Először egy használt, régi sárga postáskocsit, majd egy rossz hűtőkocsit használtak fel, később utánfutó-trailerből készült kényelmes otthon. Egy ilyen átalakított kocsiban lakik Máté is katalán barátnőjével, Marionával, akit a táborban ismert meg. 

Mint meséli, idén először egy magyar pár is érkezett Portugáliába, így már hárman élnek magyarok a nemzetközi közösségben. 

Tényleg nemzetközi a társaság: sokan jöttek Európából, például hollandok és spanyolok, de Hongkongtól Ausztrálián át az Egyesült Államokig sokféle náció tagjai dolgoztak már a Kamp-ben. 

A világ különböző pontjairól érkeznek, a semmi közepén élnek, de közösségként működnek, és amiben csak lehet, segítik egymást. 

Minden szezon elején van egy terv, hogy mit és miért építenek, valósítanak meg. Fontos szempont, hogy amit alkotnak, az hasznos legyen öt év múlva is. Folyamatosan zajlik a tereprendezés. A közelmúltban Máté egy társával például a Kamp közepén egy esőkertet, korábban komposzttárolót alakított ki. Egy olyan területre a legbüszkébb, amit megtisztítottak a mimózafától, és utána árkokat ástak, amik a földbe vezetik a vizet. 

A tevékenységek egyes lépéseit, műszaki megvalósítását dokumentálják, mert a projekt nem titkolt célja az is, hogy ezt a fenntartható életformát máshol is reprodukálni lehessen. Ökofalvak például már léteznek Magyarországon is. Miért ne működhetne a portugál kezdeményezéshez hasonló itthon?

Ha meghalljuk a „fenntartható fejlődés” kifejezést, rögtön a pillepalackokra, az elektromos autókra és a lebomló zacskókra gondolunk. Ám ha hátrébb lépünk egyet, és kitágítjuk a képet, láthatjuk, hogy a fenntarthatóság az élet minden területén fontos – mert nemcsak az számít, hová tartunk, hanem az is, hogyan érjük el a céljainkat.
2025 júniusában a hónap témája: Fenntartható fejlődés
További cikkeink a témában elérhetőek itt.

„Nyitottabb vagyok az emberek felé”

Máté egyelőre nem tudja, hosszú távon is a Project Kamp-ben képzelje-e el a jövőjét, de abban biztos, hogy a tábor sorsát mindig követni fogja. Ha véget ér az idei szezon, és bezár a tábor, Európában tervez a télre munkát vállalni. 

„A fenntartható életmód a kiköltözés előtt is fontos volt az életemben, de nagy sikereket nem értem el benne, pont ezért mentem ki, hogy jobban megismerjem ezt az életformát. Átállni a vegán életmódra nem volt nehéz, mert nagyon egészséges és finom ételeket eszünk mindig. Ez rámutatott, hogy lehet máshogy is élni, mint egy nagyvárosban. 

Nem kényelemben, de közösségben élünk. Ha esik az eső, mindenki elázik, ha fogytán van az áram, közösen takarékoskodunk.

Barátokat és párkapcsolatot kaptam, és egy olyan helyet ismertem meg, ahol nagyon másképp gondolkodnak az emberek” – összegzi.

„Persze hiányoznak a budapesti barátaim vagy a Miskolcon élő családom. A szüleim a mai napig sem értik igazán, miért is mentem egy ilyen elhagyatott helyre, miért jó nekem ez az életforma. Sokkal kevesebbet járok bulizni, alig eszem húst, nem tudok számítógépes játékokkal játszani, de ezek mind kényelmi dolgok” – folytatja. 

Úgy érzi, a modern világban minden a kezünk ügyében van, például az áram, a víz, miközben ez a természetben nem mindig adatik meg. „Nyitottabb lettem az alternatív életformákra, technikai megoldásokra. Felismertem, hogy nem mindig a megszokott módszereket kell követni. Másrészt nyitottabb vagyok az emberek felé is” – fogalmaz. 

A Project Kamp mellett egy kisebb, pár ezer fős tősgyökeres portugál falu fekszik, illetve a közelben lévő földterületeket is művelik a helyi lakosok. A táborlakók velük is próbálnak jó kapcsolatot kialakítani. A szomszéd földterületen található egy vízesés, amit megtisztítottak és használhatnak is. 

„Portugáliában az első évben megismertem száz embert. A falubeli szomszédainkkal, ha beszélgetni nem is tudtunk, köszöntünk egymásnak, összemosolyogtunk. A nagyszüleim is kis faluban éltek, ott is mindig volt egy kis közösség. 

Ezt mindenképp megtanultam, hogy olyan helyen szeretnék majd élni a jövőben, ahol nem egyedül vagyok egy lakásban, a négy fal között. 

Budapesten általában azt sem tudja az ember, ki lakik tőle tíz méterre” – állítja. 

Mint mondja, mióta Project Kamp tagja lett, fizikálisan és mentálisan is jobban érzi magát, ezt pedig biztosan nem cserélné el a korábbi multis életére.  

A Project Kamp mindennapjait itt lehet követni!

• kertkészítés
• komposzt
• Az 5. évad tagjai, projektjei bemutatkoznak