Mesélő ecsetvonások, kastély és drágakő – Mi köti össze Gubás Gabit Sisivel?

Milyen emlékezetes múzeumhoz, műtárgyhoz kapcsolódó élményt tudsz felidézni gyerekkorodból?

Az első festményhez fűződő emlékem jut szembe. A nagyszobánkban lógott egy Szinyei Merse Pál-reprodukció, a Lilaruhás nő, mindig azt nézegettem, el-elrévedezett a tekintetem rajta. És amikor megláttam később élőben az eredetit, nagyon boldog voltam, hogy mennyivel szebbek a színei, micsoda más élmény! Azóta is tapasztalom, hogy a képeknek lelkük van. Nemrég Miskolcon, a Herman Ottó Múzeumban forgattuk a Múzeumok Éjszakáját beharangozó kisfilmet, ott pedig Csontváry Öreg halász festménye elől nem tudtam mozdulni. Ugyanaz volt az érzésem, mint gyerekként Szinyeivel: amikor fél méterre vagy húsz centire állsz a képtől, lenyűgöző látni az ecsetvonásokat.

Pontosan éreztem az öreg halász gondolatát, fájdalmait, az életét. Hatott rám, aurája volt a képnek.

De hálaistennek a Mona Lisát is volt lehetőségem élőben megtekinteni, és élőben fényévnyi a különbség, ami a szobrokra, építészeti műremekekre is igaz.

Meg is alapoztad a hangulatot egy jó kis tárlatlátogatáshoz. A gyermekeidnek is hasonlóképp meg tudod hozni a kedvét az ilyesfajta programokhoz?

Mi velük együtt nagyon szeretünk év közben is tárlatokat nézni, múzeumokba járni, sőt nemcsak családosan, hanem a családi barátainkkal közösen. Ilyenkor a gyerekek ugyanúgy felfedezik a maguk világképe, nézőpontja szerint a műtárgyakat, legutóbb a Van Gogh Kiállítást néztük meg. Fantasztikus, hogy olyan korban élünk, amikor a technikai vívmányok segítségével egy festmény mondanivalóját vagy hatását még közelebb érezhetjük magunkhoz. Volt, hogy Dalí világába élhettük bele magunkat virtuálisan egy kiállításon, ahol speciális szemüvegben mehettünk körbe. 360 fokban fedezhettük fel az őt körülvevő teret, gyakorlatilag életre keltek az általa megfestett állatok.

Mit tapasztaltál, milyen hatást válthat ki mindez a legifjabb korosztályból?

A szívemnek nagy öröm, amikor egy színvonalas kulturális eseménytől a gyerekek kedvet kapnak, hogy ők is kipróbálják magukat akár festészetben vagy agyagozásban. Ilyenkor nemcsak befogadó és értő közönség nevelődik ki, hanem annál sokkal több. A fiam évek óta gitározik, autodidakta módon zongorázni tanul, a lányom a maga szintjén süt, főz, varr, fest. Önkifejezésre használják a művészetet, hogy az örömöket még inkább megéljék, a bánatot kizongorázzák, kiagyagozzák, kifessék magukból, hiszen ez a művészet lényege.

Én magam is így állok hozzá a színházhoz: beteg ember lennék nélküle, terápiának használom a színészetet. A mindennapi élet örömeit, bánatait, stresszeit adom bele egy-egy szerepbe, kijátszom magamból őket.

A fiam emelt szintű matek és fizika szakos, tehát valószínűleg nem lesz belőle művész, de nagyon örülök, hogy minden jel szerint az életét végigkíséri majd a zene, ahogy remélhetőleg a lányomét is akár a festészet.

Kép

Fotó: Emmer László

Nem nehéz kapcsolódást találni a múzeumi és a színházi világ között…

Nem véletlenül van a Múzeumok Éjszakája mintájára Színházak Éjszakája is. A nézők imádnak belesni a kulisszák mögé, hogy lássák, hogyan készül egy darab, miként éljük meg a hivatásunkat meg az azzal járó nehézségeket, váratlan helyzeteket. Ilyenkor belelátnak az életünk szépségeibe, árnyoldalaiba is. De nekem a művészetekről az a hihetetlenül édes általános iskolai tanár nénim is eszembe jut, aki Tégláson, ahol felnőttem, éneket tanított, néptáncolni is nála kezdtem, őáltala szerettem meg az önkifejezés művészi formáit. A személyiségével elvarázsolt, a szeretetével megnyitotta a kultúrát előttem. Ezért is jók az ilyen programsorozatok, mert hasonló utat nyithatnak meg a gyerekek előtt.

Voltak olyan szerepeid, amikhez el kellett merülnöd picit a történelemben, és akár egy múzeumban is körbenéztél felkészülés gyanánt?

A Gödöllői Királyi Kastélyba imádtam visszamenni most a Múzeumok Éjszakája egy másik kisfilmjét leforgatni, illetve a sajtótájékoztatóra is, hiszen pár éve épp az ottani színházteremben alakíthattam Sisit, azaz Erzsébet királynét. Amikor készültem arra a szerepre, én is végigmentem a tárlaton, ami a kastélyban jelenleg is látogatható, megcsodáltam Sisi tárgyait, meghallgattam számos történetet és kulisszatitkot. Ezáltal közelebb kerülhettem az ő személyiségéhez, megérthettem, felfejthettem az életét, a fájdalmát, a boldogságát, s mindezt aztán belejátszhattam a szerepbe.

Nyilván az olyan darabokhoz is jól jönnek a történelmi impulzusok, amilyen a Teljes lényeddel című, Polcz Alaine életét bemutató önálló ested.

Imádom, az a szívem csücske! Nekem belső küldetés, hogy mindenkivel megismertessem azt az életszemléletet, amivel ő élte az életét. Amit azzal zárt, hogy mindent ugyanúgy csinálna végig újra a szenvedéseivel együtt, mert ettől lett az, aki. Azt a kapaszkodót adva bárkinek, bármilyen nehéz helyzetben, hogy „egyszer majd megértem, miért kellett mindezt megszenvednem”. Hogy ami nem öl meg, az valahol megnemesít.

Polcz Alaine gyönyörű drágakővé csiszolta ki magát az élet nehézségei által, amit én most bátran mutogatok, hogy igen, így is lehet élni a rengeteg megpróbáltatás ellenére.

Sokan a tizedrésze alatt is összetörnének annak, amit ő kapott, de a személyisége, az életútja által igyekszem erőt adni az embereknek, hogy nagyobb reménnyel vigyék tovább a saját keresztjüket.

Más karakter, de ugyancsak példakép az idei esztendő kiemelt magyarja, Jókai Mór, aki 200 éve született, és aki a Múzeumok Éjszakája tematikájában is kiemelt helyet kap.

Jó, hogy így már nemcsak a kötelező olvasmányokon keresztül ismerkedhetnek meg vele a diákok, hanem személyes történetek hozzák közelebb a személyiségét, pletykákat, kulisszatitkokat tudhatunk meg róla és a kortársairól. A Fiumei úti sírkertben fel lehet fedezni ezen az éjszakán az ő és pályatársai sírhelyeit is. De gasztronómiai programot is láttam, ahol akár a Jókai bablevest is meg lehet kóstolni, ahogy Jókai szerette. Több program is lerántja az íróról a leplet, megtudhatjuk például, miért rajongott a nőkért. Hisz mindig a szíve után ment, akkor is, amikor sokak – többek közt Petőfi – felháborodására Laborfalvi Róza színésznőt jegyezte el, és akkor is, amikor időskorában egy jóval fiatalabb hölgyet vett feleségül, dacolva mások ítélkezésével. Ő is ugyanolyan ember volt, mint mi, de nem biztos, hogy ez a tankönyvekből is úgy kiderül róla, mint a múzeumos történetekből.

Kiemelt személy után kiemelt helyszín: Miskolc. Van kötődésed a borsodi vármegyeszékhelyhez?

Személyeset mondok: ott él a keresztmamám – a keresztpapám sajnos már nem –, nagyon szerettem gyerekként náluk lenni. Élveztem nyaranta a kertes házuk előnyeit, mert hiába Tégláson nőttem fel, a gyerekkorom főleg a négy fal között telt egy kétemeletes házban. A keresztmamáméknál tapasztaltam meg inkább a klasszikus vidéki életet, náluk állatok is voltak. Az akkor elmaradt látogatást a Herman Ottó Múzeumban pedig a közelmúltban pótoltam, de a Csontváry-festmény hatásáról már meséltem.

Tudod már, hol töltöd a Múzeumok Éjszakáját?

Jó kérdés, mert a belépőink már megvannak, de a családi baráti társaságban nyolc ember igényét kell összehangolnunk a gyerekekével együtt. Várjuk, mert egy ilyen éjszakán egy kicsit a kulisszák mögé is leshetünk, nemcsak azokat a tárlatokat láthatjuk, amiket évközben, hanem sok helyen plusz élményt is kapunk. Már eleve az is izgalmas, hogy éjszaka tudunk bemenni egyes kiállításokra.

Olyan ez, mint egy menü, amit fel kell csapni, és mindenki az érdeklődéséhez, a szívéhez közel állót választhatja belőle felfedezésre.

Előttünk az étlap már feltárult: az biztos, hogy múzeumokban töltjük az éjszakát, az még kérdés, hogy pontosan melyikekben.