– Ma Magyarországon a 24. gesztációs hetet betöltött és a 36. gesztációs hét vége előtt érkező gyerekeket nevezzük koraszülött gyermekeknek. A WHO és a magyar egészségügyi törvény súlyhatárban az 500 grammot jelöli meg alsó határként, illetve a szülés során életjelenségeket mutató gyermeket sorolja ide. Ilyen esetekben mindent meg kell tenni azért, hogy a baba életben maradjon. Az 1997-es szabályozás előtt a 28. gesztációs hetet húzták meg alsó határnak, felső határként pedig a 36. betöltött hétig történő szülést. Nagyon nagy különbségek vannak tehát a koraszülöttek között, de ne felejtsük el, hogy még a 40+ héttel, optimális időben érkező embergyerek is éretlen, hiszen hosszú-hosszú évekig szorul gondozásra, ellátásra.

– Tudom, hogy nagyon sokan foglalkoznak a koraszülés hátterével, és kutatják, van-e valamilyen genetikai meghatározottsága, vagy az anya életvitelében kereshető-e bármi, vagy külső körülmények járulnak-e hozzá. Bizony még ma sem ritka, hogy az anyát hibáztatja a környezete a szülés megindulásáért...

– Nincs olyan nő, aki azt szeretné, hogy koraszülöttként kezdje gyermeke az életet.

Jelen pillanatban is érvényes, hogy az esetek felében nem tudjuk, miért indult meg a szülés, bár természetesen vannak olyan körülmények, amik befolyással lehetnek a koraszülésre, főként környezeti, életviteli hatások: nagyfokú stressz vagy tudatmódosító szerek például. Előfordulhat azonban, hogy magzati vagy anyai oldalról áll fenn olyan egészségi állapot, amely miatt mégis optimálisabb, hogyha megszületik a baba, mert jobban tud fejlődni, jobb életesélyekkel indul, ha már nem az anyukában fejlődik tovább. Ma Magyarországon körülbelül minden tizenegyedik gyermek koraszülöttként érkezik.

Érdemes fölkészülni rá, tájékozódni, tudni, hogy ha beindul a szülés, hova kerülünk, ott mi történik, hogyan kaphatunk segítséget.

Amennyiben fenyegető koraszülés veszélye áll fenn egy várandósnál, az országban mindenhol nagyon odafigyelnek arra, hogy a baba gyorsan eljusson olyan intézménybe, perinatális intenzív centrumba, ahol megfelelő szakellátást kap. A várandósgondozás alatt is figyelnek a fenyegető korszülés jeleire, és arra törekszik minden szakellátásban dolgozó, hogy minél tovább bent tudják tartani a babát.

Kép

Kép: Bognárné Bengő Hajnalka

– Több koraszülött gyereket is ismerek, akik egészségesek, gyönyörűek, behozták az elmaradást, kortársaikhoz hasonló hétköznapi életet élnek, de tudom, hogy számos koraszülött küzd akár egy életen át nagyon súlyos betegségekkel. Melyek lehetnek ezek?
– Talán az a legjobb, ha a saját történetemet hozom most ide. Az én kislányom most tizennégy éves. Panna 550 grammal született a 25. várandóssági héten 2006-ban. Ikergyermek volt, az öccsétől a második életnapon végleg el kellett búcsúznunk. A helyzetet nehezítette, hogy az előtte való évben szintén volt egy koraszülésem, egy kislányt veszítettünk el. Úgyhogy, ha megkérdezik tőlem, hogy hány gyermekes anyuka vagyok, akkor a fejemben rögtön az a válasz, hogy három, ebből két égi gyermekem van, egyet pedig nevelek. Ahogyan mondtam is, jelenleg a 24. és a 36. hét között határozzuk meg a koraszülöttséget, ami óriási különbséget eredményez koraszülött és koraszülött között, hiszen a 36. héten már számos funkció jól működik, nagyobb a súlya is.

A csecsemőhalandósági mutatók leginkább a korai koraszülöttekből kerülnek ki, a későbbi szövődmények, egészségügyi, mozgásszervi és más érzékszervi nehezítettségek is náluk jelentkezhetnek leginkább. Ez a szülőknek, az egész családnak hatalmas feladat és testi-lelki leterheltség. Szerencsére ma már rengeteg csodálatos orvosi eljárás és gyógyszer segíti a korababákat, de attól még óriási hátránnyal indulnak.

Én egyértelműen a korai fejlesztés híve vagyok.

Minden szülőt, akivel kapcsolatba kerülök, erre bíztatok, járjon utána, hogy a gyermeke időben megkapja a szükséges fejlesztési módszereket, mert később már nem biztos, hogy elérhetők azok az eredmények, amelyek a korai időszakban. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy ha a szülők igénybe veszik a fejlesztést, akkor a korababák az intenzív és extra szakértői figyelemnek köszönhetően nemcsak behozzák kortársaikat, de gyakran még ügyesebbek is, gyorsabbak is lesznek egyes területeken.

Kép

Kép: Bognárné Bengő Hajnalka

– Szövődményeket említettél az imént. Arra kell gondolnunk, hogy nem azonnal mutatja meg magát egy tünetegyüttes vagy egy betegség, hanem a fejlődés későbbi szakaszában?
– Igen, például a fejletlenségből adódóan előfordulhat, hogy bizonyos testrészek, szervek kevésbé fognak tudni jól és időben fejlődni. Alapvető betegségek alakulhatnak ki a tüdőéretlenségből, például komolyabb felsőlégúti problémák; az érzékszervi éretlenségéből szem- és látásproblémák adódhatnak, tehát a szemüveg egészen pici kortól szükséges lehet, de a gyermek kognitív funkciói is hátrányba kerülhetnek. Ez megmutatkozhat emlékezet-, figyelem-, koncentrációs zavarokban, a tanulás különböző részképességeinek zavarában. Ha pedig a koraszülött baba agyi traumát szenved, az agyvérzés például maradandó károsodást okozhat azokon a területeken, amelyeket érintett.

– Beszéljünk az anyukákról is, akiknek nagy szükségük lenne veszteségfeldolgozásra, hiszen a várandósságot nem tudták végigvinni. A szülőpár kapcsolata sokszor átalakul, eltávolodás érzékelhető, és tegyük hozzá, a környezet sem mindig tudja, mit és hogyan segítsen, így az anya egyedül, elszigetelve érezheti magát.
– Valóban, a társadalmi tudásunk a koraszülöttségről hatalmas hiányosságokkal küzd. Fontos, hogy egységben kell gondolkodni. Ha a baba jól van, jól van az anya is. Ha az anya jól van, akkor jól van a baba is, és ez koraszülés esetén is így van. Az anyának érzelmi, mentális, pszichés támogatásra lenne szüksége. Gondoljuk csak végig, gyermekágyas időszakban van, amely egyébként is nagyon szenzitív a hormonális átalakulás miatt. Még az időre bekövetkező szülés is egy normatív krízis, amikor teljesen új élethelyzetbe kerül a nő, még nincsenek megküzdési mintái, stratégiái, meg kell tanulnia, hogyan tud haladni ezen az úton.

Koraszülés esetében nemcsak felkészületlen az anya, de a babájával sem tud kapcsolódni, hiszen a gyermek az intenzív osztályon van. Ez már önmagában egy komoly veszteségélmény, amikor az anya nagyon egyedül tud maradni a saját kínzó érzéseivel. Ha minden jól megy és nem kell az intenzív egészségügyi ellátás, kikerülnek a PIC-ről rooming-in ellátásba és anya gondoskodhat a kicsiről 24 órában, ami sokat ad. Ez nagyban segíti az anyává válást, de egyértelműen látszik, hogy több szakaszon belül is ott van a veszteség, elakadás, nehezítettség, amivel meg kell küzdenie – és tegyük hozzá: a családnak, esetleg nagyobb testvéreknek is.

Ez az időszak egy érzelmi ciklon, amikor a szülő akár egy napon belül is a legkülönbözőbb információkat kaphatja a kisbabáról, egyik pillanatban még jól van, aztán néhány óra múlva válságosra fordulhat az állapota, majd megint jobban van, és ez így mehet hónapokig.

– Mit tehet érte a férje, a családja, a környezete? Mi az, amire szüksége van, és mi az, ami csak terhes neki, csak lehet, hogy udvariasságból nem mondja?
– Nagyon nehéz helyzet, a magyar nyelvben sincsenek erre jó kifejezések. Én például azt szoktam javasolni, hogy a család, a környezet fejezze ki, hogy nagyon örülnek, hogy megérkezett a baba, és sajnálják, hogy ez a helyzet most. De néha az is elég, ha csak annyit mondunk, hogy ne haragudj, de nem tudok mit mondani. Amire nincs szükség, az a kéretlen tanácsok tömkelege. Nem segítség a szülőnek, hogyha azt kapja az ő fájdalmában, veszteségélményében, hogy a szomszédban vagy a közeli faluban is hallottam, hogy ott is így és ez történt, és már otthon vannak, és hú de jó.

Szoktam tanácsolni az anyának, hogy lehetőség szerint a családból vagy a baráti körből nevesítsen egy valakit, aki a hírforrása lesz a többieknek. Azoknak, akik nem élték át a koraszülést, nem kellett inkubátor mellett állniuk hetekig, hónapokig, nem kellett kezükbe venni néhány százgrammos babát, ők nem tudják, hogy milyen élmény ez, mit jelent ez a családnak, az anyának. Éppen ezért a legfontosabb a mértékletes távolságtartás, egyúttal segítő hozzáállás. Fejezzük ki, hogy itt vagyunk, szeretünk, számíthatsz ránk, mondd, mire van szükséged. Sokszor észre sem vesszük, hogy elhangzik egy olyan tapintatlan mondat, ami beleéghet az anyába; mondjuk, a szakszemélyzet megjegyzi, hogy ha ezt nem így csinálta volna, akkor… Vagy babavesztésnél elhangzik, hogy ó, hát majd lesz másik. Nem, mert nem mást szeretnénk, hanem azt, aki már nincs. Ezek az elbagatellizáló mondatok, apró figyelmetlenségek később ronthatják az anya önbizalmát.

Higgye el mindenki, ilyenkor a legtöbb, amit tehetünk, hogy ott állunk, és együtt sírunk az anyával, vagy együtt mosolygunk egy-egy apró örömén. Az önvád egyébként is nagyon erős sok anyukában, ezt nem szabad tovább terhelni.

Kép

Kép: Bognárné Bengő Hajnalka

– A mindennapok teendői elvihetik az anyuka figyelmét a traumáról, de a fel nem dolgozott gyász milyen későbbi elakadásokat okozhat az anya és a család életében?
– Attól, hogy nincs jól feldolgozva egy veszteség, még együtt lehet vele élni, akár hosszú-hosszú évekig is. Ám váratlanul is kerülhet olyan helyzetbe az anya, amikor jön egy hívó illat, egy hívó látvány, bármi, ami benyomja azt a bizonyos nyomógombot, ami addig szépen el volt fedve... Előfordulhat, hogy évek múlva egy bevásárlóközpontban rosszul lesz, és nem érti, miért kell kirohannia. Egyszer egy nyugdíjaskorú hölgy elmesélte nekem, hogy a lánya szülésénél jöttek elő a magzatvesztéssel átélt traumái, és akkor jött rá arra, hogy ő ezt nem is engedte el, hanem csak elfedte, és bizony most értette meg, hogy van vele dolga. Az is előfordul, hogy a szülőknek el kell búcsúzniuk a kisbabájuktól. Fontos tudnia az anyának, a szülőpárnak, hogy bármilyen érzése, gondolata lehet, szabad dühösnek, összetörtnek lennie. Nem az élet természetes rendje, hogy a szülő temeti el a gyermekét. Ez egy kimondhatatlanul nagy fájdalom.

– Beszéljünk az apukákról is, akik aggódnak az anyáért és a kisbabáért is.
– Valóban, az apák helyzete másként, de szintén nehéz, és tényleg méltatlanul nagyon-nagyon keveset beszélünk erről.

Az apák megküzdése egy picit más.

A 24 órás PIC keretében több helyen is, az apát is a koraszülött-ellátás aktív részesévé teszik. Bemehet a kicsihez, a kenguruzással pedig lehetővé válik a szőr–bőr kontaktus, ami rendkívül fontos az érzelmi kötődésben. Mi 2006-ban négy és fél hónap után úgy hoztuk haza az akkor 2100 grammos kislányunkat, hogy a férjem hetekig nem merte őt a kezébe fogni. Az apáknak is fel kell tehát dolgozni a fájdalmukat, a veszteségüket, hogy fel tudjanak készülni az apai minőségükre. Az anyák érzelmi oldalról közelítik a szülésüket, az apák meg a praktikumot, a feladatok megoldását szeretik, és nagyon konkrét dolgokat szeretnének tudni; ők így érzik meg azt, hogy hol, hogyan segíthetnek. Később, ha egy kissé rendeződik a helyzet, az a jó, ha találnak maguknak minőségi időt vagy bármilyen segítséget, amivel erősíteni tudják a párkapcsolatukat és ezzel a család egységét.

Sokaknak erőt ad, hogy látják, a mi lányunk hogyan fejlődött, mi mindent elért, elértünk az elmúlt 14 évben. Panna nemrég fejezte be a nyolcadik osztályt, ősztől abban a gimnáziumban tanul, ahova ő szeretett volna menni. Remélem, én is és a Korán érkeztem Egyesület is sokáig tud még segíteni minden koraszülöttnek és családjának.

És egyszerre bekapcsolt az a bizonyos kereső: a szolgáltató tehet róla, miért nem értesített előre, a férjem tehet róla, miért nem ment be eleve az egyetemre, az én hibám, miért nem mondtam neki, hiszen gondoltam rá?! És leesett. Én is ezt csinálom! Keresem a felelőst egy olyan helyzetben, ahol nincs. Ahelyett, hogy azt tenném, amiért a férjem tulajdonképpen felhívott: együttéreznék vele.

Pedig milyen borzasztó, amikor megértés és együttérzés helyett azt kapjuk visszajelzésnek, hogy a mi hibánk volt, ami történt velünk!

Persze van úgy, hogy akár lehetne is, mert előre látható volt – mások számára – az események sorozata, csak épp mi voltunk rá süketek és vakok. De a múlt az múlt, ha akkor nem láttuk, hát nem láttuk, ha nem gondoltuk, akkor az már így marad. Utólag könnyű okosnak lenni, tartja a mondás. De vannak ám ettől sokkal gonoszabb mondások is: például „Aki amilyen virágot szakított, azt szagolja”, vagy a szerintem kimondottan szemét verziója: „Mindenki olyan virágot szakít, amit megérdemel.” De tényleg megérdemli? Még akkor is, ha a saját döntései, választásai vezettek el valakit egy szerencsétlen helyzethez – biztosan igazságos hibáztatni érte? Mintha valamiféle büntetés járna a rosszul meghozott döntések után, nem pedig csupán a következményeket szenvedné el az illető. Ugye, mennyire másként hangzik a kettő?

És mi van akkor, amikor nincs kézzel fogható összefüggés a tetteink és a ránk zúduló rossz között? Ezekre is vannak kész válaszok: „Bevonzotta a bajt!” „Két végén égette a gyertyát.” „Nem figyelt eléggé.” „Nem lehetünk elég óvatosak!” „Egyszer lesz az, ami még sose volt!” Mind csupa olyan mondat, ami arról szól, hogy ha nem is közvetlenül, de közvetve bizony a szerencsétlenül járt hibája volt, ami történt.

Gyerekekkel kapcsolatban például nagyon könnyen kicsúsznak a szánkon ilyen mondatok: „Nem tudtál volna vigyázni?” „Miért nem nézel a lábad elé?”  „Nem igaz, hogy nem láttad/tudtad….” Felnőttekkel kapcsolatban inkább az illető háta mögött sutyorgunk ilyeneket, vagy Facebookon kommentben boldogítunk vele idegeneket.

De miért is csináljuk ezt? Mire jó az áldozathibáztatás? Hiszen ha néven nevezzük, ez bizony az.

Nem vagyok pszichológus, de azért azt sejtem, hogy fölöslegesen nem terheljük a mások és a magunk pszichéjét. Akkor meg csak jó ez valamire – de mire? Nem a másikról szól a dolog, hiszen a szeretteinket eszünk ágában sincs megbántani, a gyerekeinket pedig különösen nem. Viszont, ha rólunk szól, akkor mit mond? Azt hiszem azt, hogy a biztonságérzetem megborult. Ha nem kerülhető el a rossz, akkor ez velem is megtörténhet bármikor. Vagy veled történhet meg, akit szeretek, és én abban az esetben is tehetetlen leszek. A tehetetlenség és a félelem dühe formálja ezeket a mondatokat, mert ha mégis tehet róla valaki, akkor könnyebb, mivel csupán ki kell küszöbölni a hibát, és máris minden rendben lesz. A biztonság helyreállítható, az élet irányítható. Csak sajnos – ahogy előbb vagy utóbb megtapasztaljuk – ez bizony illúzió. Az erő érték, és az önállóság is.

De vannak helyzetek, amikor hiába vagyunk erősek, a probléma, amivel küzdünk, mégis erőnkön felüli, vagy egyáltalán nem áll módunkban változtatni a helyzetünkön.

Egy súlyos betegség például nagyon erős tükröt tud tartani elénk: nem mi irányítunk. Ilyenkor olyan jó, ha van, aki mellénk ül, és meghallgat minket. Nem azért, mert az változtat bármit is a problémán, de már nem leszünk egyedül. Mert együtt könnyebb. Akkor is, ha a gondunkra nincs megoldás.
Nagy bátorság kell ahhoz, hogy elengedjük a tökéletesség látszatát, és felfedjük a gyenge pontjainkat. Adja a Jóisten, hogy legyen bátorságunk észrevenni ezt és viszonozni!

Takács Edina, környezetmérnök, mentálhigiénés szakember, a Rehab Critical Mass egykori szervezője, a Nem tudom halljátok-e ti is? című dokumentumfilm alkotója. Szeret kertészkedni és utazni, a családdal és a barátaival időt tölteni, beszélgetni, bringázni, és spanyolt tanulni. Szereti a napot, a mézes krémest, a filmeket, a színházat és a zenét.  Viszont nem szereti a sárgaborsó főzeléket, a kisszerűséget, a tehetetlenséget a gyávaságot, a hideget, a háborút, az igazságtalanságot, és a hullámvasutat.

Horváth Kristóf (Színész Bob), színész, slammer, a Tudás Hatalom csoport alapítója. Szeret lelkesedni, földön ülni, telefonos játékot játszani a kisfiával. És szeret fölállni a padlóról, ablakban cigarettázni, utcán cirkuszt csinálni, összpontosítani a figyelmet. De nem szereti az erőszakot, az önhazugságot, és a levest hidegen. 

A műsorban William Wharton: Madárka című és Márai Sándor füveskönyvéből hallhatnak részletet Tóth János Gergely színész előadásában. A kísérőzenéket minden adáshoz Marton Róbert színész-zeneszerző írta.

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

A Világjobbítók a Képmás magazin közérzetjavító, összművészeti podcastja egyedi aláfestő zenével és elgondolkoztató irodalmi idézetekkel. Környezetünk tele van olyan emberszerelő, lélekfoltozó és világjobbító emberekkel, akik bár közöttünk élnek, inkább cselekszenek, létezésükkel üzennek, mintsem beszélnek. Velük és sokoldalúan színes/színességükben sokoldalú művészekkel próbáljuk meg szavakra váltani a titkuk. A beszélgetést moderálja: Gyulay Eszter, szìnháztörténész, dramaturg. Szerkesztőtárs: Fodor Krisztina.
A Világjobbítók podcastot megtalálja a Spotify-on, a népszerű podcast applikációkban, a Képmás.hu podcast rovatában, a Facebookon, és a Képmás magazin Youtube-csatornáján. Bárhol is hallgatja ezt a podcastet, kérjük, iratkozzon fel rá, hogy értesülhessen az új adások megjelenéséről.

Spártai szigor és mesevilág 

II. Wittelsbach Lajos apja, II. Miksa 1848-ban került Bajorország trónjára. Az általános európai forradalmi hangulaton kívül azért is voltak ezek történelmi idők, mert Poroszország minden korábbinál agresszívabban próbált a német tartományok vezető hatalmává válni. A bajor politika egyik fő kihívása az volt, hogy az egyre bizonyosabbnak tűnő német egységesülés után is sikerül-e megtartania egy viszonylagos önállóságot. 
Miksa a köztudatban élő tipikus német vezető megtestesülése volt. Minden másnál fontosabbnak tartotta a rendet és az önfegyelmet, családját is ilyen elvek szerint kormányozta. A feleségével, Máriával hűvös és udvarias kapcsolatot ápolt, két fiát pedig kifejezetten spártai szigorral neveltette. Lajosnak és Ottónak mindennap hajnalban kellett kelnie, a napot hidegvizes fürdővel és testgyakorlással kezdték, majd hosszas tanulás következett.

Étrendjük egyszerű volt, és olyan kevés, hogy állítólag rendszeresen kiszöktek a konyhára néhány falatot kunyerálni. Ha bármelyik szabályt megszegték, megverték őket.

Amikor egy nevelő azt tanácsolta Miksának, hogy egészségügyi sétáira vigye magával Lajost is, ő azt kérdezte: „És mit mondjak neki?” 
A fiúk nem kaptak sok figyelmet az édesanyjuktól sem, aki valószínűleg maga is mentális problémákkal küzdött. Lajos gyakran csak „az elődöm házastársa” néven utalt Máriára. Egyik gyerek sem érezte jól magát a bőrében. Maguknak valók voltak, nehezen kommunikáltak a külvilággal és egyre jobban a saját képzeletvilágukba zárkóztak. Már gyerekkorukban kétségek merültek föl épelméjűségükkel kapcsolatban. 
Lajos állapotán egyáltalán nem javított, hogy létezett egy fantasztikus mesevilág, ahová elmenekülhetett. Szinte egész gyermekkorát Hohenschwangau várában töltötte. Ez azonban nem igazi vár volt, sokkal inkább egy életnagyságú modell. Miksa építtette a középkori erődítmények mintájára, méghozzá úgy, hogy az egész vár a német régmúlt romantikus álomvilágát jelenítette meg.

A trónörökös napjai valóságosnak tűnő színházi díszletek között teltek; ahányszor megalázták vagy megverték, el tudott menekülni a romantikus tornyok, titkos szobák, páncélzatok, fegyverek, freskók és falikárpitok világába.

A Nibelung-ének meséi között, a zsúfolt királyi udvarban is magányosan nevelkedett. 

Egy király titkos élete 

A gyerekkori álomvilágból később sem tudott kitörni. Ráadásul lelkitársai is akadtak Európa belterjesen házasodó, hanyatló uralkodóházaiban: két nővér, Lajos unokatestvérei. Egyikük nekünk, magyaroknak is ismerős: Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia, azaz Sisi, aki 1854-től egy másik unokatestvérének, Ferenc József császárnak és magyar királynak volt a felesége. A másik Sisi legfiatalabb húga, Zsófia Sarolta Auguszta bajor hercegnő. Jobb szórakozás híján ők is teljes mértékben osztották kuzinjuk rajongását a misztikus hősi legendák és a dicsőséges germán múlt iránt. 
Amikor Lajos tizennyolc éves volt, az apja hirtelen meghalt. Egyik napról a másikra ő lett a bajor király, és az alattvalók tömegei hatalmas reményeket fűztek az uralkodásához. Fiatal volt és jóképű, de közvetlen környezete tudta, hogy teljesen alkalmatlan az uralkodásra. Szinte egyáltalán nem volt hajlandó közszerepléseken részt venni, az államügyeket elutasította, és az apjától megörökölt minisztereire hagyta. Kizárólag a művészet és az építészet érdekelte, és olyan szélsőségesen introvertált személyiség volt, hogy a napjai legnagyobb részét utazgatással vagy elegáns és drága búvóhelyeken töltötte. 
Történt mindez egy olyan időszakban, amikor a lehető legnagyobb szükség lett volna egy felelősségteljes, karizmatikus uralkodóra. Bajorország és Ausztria 1866-ban háborúba keveredett Poroszországgal, majd néhány hét alatt megsemmisítő vereséget szenvedett. Ezek után kénytelen volt a poroszokat támogatni a további hódító háborúkban, beleértve a porosz-francia háború győztes hadműveleteit. 

Kép

Kép: Profimedia - Red Dot

Lajos ezalatt átadta magát a mesevilág iránti rajongásának. Már kamaszkora óta szenvedélyesen imádta Richard Wagner operáit, így amint király lett, magához rendelte a zeneszerzőt. Hosszú órákig beszélgettek, Lajos pedig elhatározta, hogy mindenben támogatja, tulajdonképpen udvari zeneszerzőjévé teszi. Wagner, aki luxus­életmódja miatt gyakorlatilag folyamatosan a hitelezői elől menekült, alig hitte el szerencséjét. Lajos házat, pénzt és állandó megbízásokat biztosított neki. Annak ellenére, hogy a müncheni udvar botrányos életmódja miatt fél év múlva száműzte a zeneszerzőt, a világ valószínűleg ennek a furcsa kapcsolatnak köszönheti A nürnbergi mesterdalnokokat, a Trisztán és Izoldát és a Siegfriedet. 
Mivel egy valamirevaló királynak meg kellett házasodnia, és gyerekeket kellett nemzenie, Lajos is kénytelen volt lépéseket tenni ebbe az irányba. Szeretett unokatestvérét, Zsófiát jegyezte el, és az esküvő napját is kitűzték. Lajos először lelkesedett, de ahogy a házasságkötés napja közeledett, egyre jobban elbizonytalanodott. Többször is áttetette az időpontot, majd amikor ultimátumot kapott az apósjelöltjétől, végleg lefújta az egészet. Nem akart házasodni, sőt, valójában egyáltalán nem érdekelték a nők. 
A király valódi természete egyre nyilvánvalóbbá vált mindenki számára. Sokan csak mesekirálynak, hattyúkirálynak vagy egyszerűen Bolond Lajosnak nevezték. A magányos álmodozás iránti vágya egyre fokozódott.

Szokásává vált, hogy hosszú éjszakai lovaglásokra indult egyedül, ám valójában csak a királyi lovaspavilonban rótta a köröket, és néha leült a pálya homokjára piknikezni. 

Az ország megmentéséért folytatott politikai küzdelmeket mások vívták meg helyette. Amikor 1871-ben hatalmas győzelem után Poroszország a megvert Párizsban bejelentette az egyesült Németország megalakítását, Lajos nem volt hajlandó képviselni Bajorországot a ceremónián. Helyette – kénytelen-kelletlen – a nála is zavartabb elméjű öccsét, Ottót küldte a kormány. 

Lajos mindezek alatt leginkább különböző fantáziáit igyekezett megvalósítani. Minden személyes vagyonát hatalmas építkezésekbe ölte: várakat, kastélyokat, parkokat építtetett. Ezek között talán a leghíresebb Neuschwanstein, a grandiózus, mesebeli várkastély, ami olyan nagyratörő tervnek bizonyult, hogy félbe kellett hagyni az építését. Az is igaz, hogy egyetlen állami fillért sem költött ezekre a szinte eszelős vállalkozásokra, ráadásul munkalehetőséget teremtett rengeteg embernek, és több szegény régióban szinte fellendítette a gazdaságot. Ő maga ezalatt olyan mértékben eladósodott, hogy szétküldte a megbízottjait mindenfelé egész Európában újabb hitellehetőségek reményében. Voltak olyanok is, akiket nagy bankok kirablására bérelt föl. A küldöttek persze általában el sem indultak. 

Uralkodó nélkül 

A bajor kormányzat 1886-ban döntött úgy, hogy ebből elég volt. Jól megfizetett szakértőkkel összeállíttattak egy részletes jelentést a negyvenéves Lajos elmeállapotáról. Nagyrészt megvesztegetett vagy megzsarolt szolgálók beszámolóira alapozva őrültnek nyilvánították. A király először elbarikádozta magát Neuschwanstein félkész várában, és letartóztatta az érte küldött bizottságot. Néhány nappal később aztán megadta magát. Ezután a Berg-kastélyban tartották pszichiátriai felügyelet alatt, a trónról le kellett mondania. Az új uralkodó az öccse, a valóban súlyos elmebeteg Ottó lett, aki akkor már tizennégy éve be volt zárva Fürstenried várába, ezért egészen 1912-es haláláig egy régens uralkodott. 
A fogságban lévő Lajos nem sokkal később egy este sétálni indult az orvosával a közeli folyó partjára, majd nyomuk veszett. A viharos szélben és zuhogó esőben keresésükre indult expedíció éjjel találta meg mindkettőjük holttestét arccal lefelé a sekély vízben.

A hivatalos verzió szerint mindketten megfulladtak, de Lajos tüdejében nem találtak vizet a boncoláskor. A halál oka a mai napig tisztázatlan, és persze számos összeesküvés-elmélet is született róla.

Az 1950-es években állítólag felbukkant a király lódenkabátja, aminek hátán két golyó ütötte lyukat találtak. A kabát hollétéről ma senkinek sincs tudomása. 
Lajosról Richard Wagner megfogalmazása bizonyult a legpontosabbnak: „…attól félek, az élete szét fog olvadni ebben a közönséges világban, mint az istenek múlékony álma.” A félkész Neuschwansteint a király halála után mindössze hat héttel a kormány megnyitotta a nagyközönség számára, így a mesekirály megvalósult álomvilága már több mint 130 éve termeli a pénzt Németországnak. Ez a vár ma is a világ egyik legtöbbet látogatott műemléke. Nyaranta napi hatezer látogatót fogad, Lajos halála óta több mint 60 millióan fizették ki a belépőt. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Mint macska az egérrel

A macskáról például mindenki tudja, hogy játékos állat, lelkesen kergeti a gomolyagot. Akinek van macskája, láthatta azt is, amint a megfogott egérrel teszi ugyanezt: feldobja a magasba, majd elkapja, pofozza jobbról-balról. Ez a rágcsálónak éppoly halálos tortúra, mint a vadnak a vadászat – csak a macska számára játék. De még helyesebb, ha azt mondjuk: leginkább az ember számára tűnik játéknak…

A ragadozó számára a zsákmány megszerzése és elfogyasztása időben meglehetően távol esik egymástól, és korántsem végződik minden vadászat étkezéssel. A ragadozónak tehát a zsákmányszerzésre önmagában is motiváltnak kell lennie. Ebből következik, hogy nem csak akkor vadászik, ha éhes, sőt, a jól táplált macska éppen a jó testi kondíciója miatt jobb egerésznek bizonyul, mint az éhes állat. A zsákmányt sokszor nem is eszi meg, csak játszik vele, s közben észrevétlenül tökéletesíti reflexeit, izmait, mozdulatait – gyakorol a következő vadászatra.

Add meg magad!

A játék a társas életre is felkészít. A kölyökkutyák, amint izmaik és érzékszerveik ezt lehetővé teszik, birkózni kezdenek; a játékos közelharcban hol az egyik, hol a másik kerekedik felül. Ám ha valamelyik túlzottan erősen találna a testvérébe csípni, a sértett felnyüszít és kiszáll a játékból. A győztes így hamar megtanulja, hogy ha folytatni akarja a szórakozást, engednie kell a másikat felállni, és nem haraphat bele durván.

Vadidegen, marcona kan kutyák hanyatt fekszenek, és hagyják, hogy a kis csutak lebirkózza őket – ugyanezt már nem teszik meg egy felnőtt állattal. A felnőtt kutya már fel tudja mérni az erőviszonyokat és figyel arra, hogy a rangsorviták során ne szenvedjen vagy okozzon sérülést.

Feledni a rácsokat

A vadonélő állatok játékos kedve felnőttkorukra jócskán alábbhagy: idejüket a létfenntartás tölti ki. Fogságban tartva azonban a legnagyobb ellenségük az unalom. Az állatkertekben külön tudományággá fejlődött a környezetgazdagítás: a tigrist, a medvét vagy az elefántot, amely korábban rácstól rácsig járt, ma önfeledt játszadozásba merülve találja a látogató: gumikereket pofozgatnak, hordókat görgetnek.

Az állatkerti állatok „szórakozása” közelebb visz bennünket annak megértéséhez, hogy miért is van szükségünk a játékra. Az emberi játékok csak bonyolultságukban különböznek az állatokétól. Egy részük (főként gyerekkorban) arra való, hogy felkészítsen az életre: megeddze izmainkat, élesítse a reflexeinket, s nem utolsósorban megtanítson a sportszerűségre. Más részük pedig (főként felnőttkorban) egyszerűen arra, hogy segítsen időnként néhány órára elfeledkezni életünk rácsairól…

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az ünnepélyes átadón a védőnők fontos szerepét méltató videóüzenetében rámutatott: a védőnők talán nem is gondolnak bele, hogy gyermekvárás alatt, a gyermekágyi időszakban, a gyermek első éveiben milyen fontos egy-egy mondat, ami elhangzik a részükről, mennyi hitet, reménységet tudnak adni a bizonytalankodó kezdő szülőknek. Hangsúlyozta: a jövőben a családokért felelős tárca és a védőnők szorosabb együttműködésre lépnek. „A családokat érintő kérdésekben szakmai felügyeleti lehetőségünk lesz, ez leginkább egy szorosabb együttműködést jelent majd” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy a jövőben a védőnők segíteni tudnak abban, hogy a családok minden szükséges információt megtudjanak a családtámogatásokról.

Müller Cecília országos tiszti főorvos az ünnepélyes átadón a védőnők munkáját méltatva kiemelte: a védőnők ajándék egész Magyarországnak. Mint mondta, az országos szolgálat olyat tesz a családok életében, amiért mindannyiunknak hálásnak kell lennünk. A védőnők a mögöttünk lévő pandémiás időszakban is önzetlenül, nagy empátiával, nagy szakmai tudással tudtak szolgálni és tanácsot adni úgy, mint még soha. „A terepen van mindig a legnehezebb munka, minden nap választ kellett adni a kihívásokra, és ezt nem lehet másképp, mint végtelen emberszeretettel. Ha veszel, megtelik a kezed, ha adsz, betelik a szíved” – zárta beszédét a tiszti főorvos.

A Steller Mária díj egyrészt elismeri a gyereket váró, az újszülöttes és kisgyermekes családokkal törődő védőnők kitartó és kiemelkedő munkáját, másrészt felhívja a társadalom figyelmét a hazai védőnői hálózat fontosságára.

Kép

Kép: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

Skrabski Fruzsina, a Mozgalom társelnöke azt mondta, hogy az alapítvány akcióin és programjain keresztül minden segítséget megad ahhoz, hogy a kívánt gyerekek megszülessenek. „Lehessen mindenkinek annyi gyereke, amennyit akar. De ugyanúgy örülünk annak, aki egy, és annak, aki tíz gyereket szeretne” – fogalmazott.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a védőnői szolgálat segítségével terjeszti országosan az Apa-, Nagyszülő-, és Testvér füzet ismeretterjesztő kiadványait. Ezekből ma minden megszülető gyermek családjába jut Magyarországon.

A Steller Mária Védőnői Díj 2021 nyertesei:

Budapest XV. kerület: Csabáné Wissnyi Hoffmann Zsófia
Budapest XXII. kerület Kovácsné Balogh Mária
Baranya: Léberné Karapáncsi Beáta
Bács-Kiskun megye: Béresné Tóth Mária
Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Füziné Oravecz Ilona
Békés megye: Csiborné Such Anita
Csongrád-Csanád megye: Horváthné Gál Terézia
Fejér megye: Nochta Tamásné
Győr-Moson-Sopron megye: Kertészné Kátai Erika
Hajdú-Bihar megye: Heidumné Szarka Veronika
Heves megye: Tóth Györgyné
Jász-Nagykun-Szolnok megye: Pataki Szilvia
Komárom-Esztergom megye: Wessel Tünde
Nógrád megye: Lányi Ildikó
Pest megye: Nagyné Schwarz Gabriella
Somogy megye: Árvainé Horváth Marianna
Szabolcs-Szatmár-Bereg: Sziklainé Juhász Anikó
Tolna megye: Müller Anikó
Vas megye: Dériné Tóth Andrea
Veszprém megye: Székelyné Kendi Ildikó
Zala megye: Bertók Béla Jánosné

A díjról:

A Prof. Dr. Kopp Mária által 2009-ben alapított Három Királyfi Három Királylány Alapítvány a Nemzeti Népegészségügyi Központ védőnői szakterületével együttműködve 2020-ban védőnői díjat alapított. A Steller Mária védőnői díj célja a területi védőnők kiemelkedő szakmai munkájának és elhivatottságának elismerése, különösen a három év alatti gyermekes családok támogatásában, valamint a társadalom figyelmének felhívása a védőnők áldozatos munkájára. A díjat minden évben minden megyéből egy védőnő kapja. A díj oklevélből és plakettből áll, amely Bessenyei Odette szobrászművész alkotása.

Miért Steller Máriáról nevezték el a díjat?

Steller Mária (1898-1989) személye és életútja a magyar védőnői szolgálat számára példakép. Az Egyesült Királyságban, Hollandiában és az Egyesült Államokban tanult, majd a Debreceni Tudományegyetemen szülésznői, Budapesten ápolónői képesítést szerzett. Az 1930-as évektől a falusi egészségvédelemmel, a védőnői hálózat megszervezésével foglalkozott. Előadásokat tartott a családok szociális helyzetéről, a védőnői munka, a higiénia fontosságáról. 1935-től az ENSZ elődjénél, a Nemzetek Szövetségénél dolgozott Genfben. 1940-től Magyarországon újra gyermekvédelmi területen dolgozott. 1948-ban elhagyni kényszerült hazáját, Rómába, majd az Egyesült Államokba költözött, de 1972-ben hazatért, Pomázon élt. 1989. március 4-én hunyt el, hamvai a Pannonhalmi Főapátság területén nyugszanak.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter videóüzenete megtalálható és letölthető ITT. 

– Áron vagy ɛərən (Éron)? Hogy szólítanak?
– A családom az utóbbit használja, de olyan környezetben, ahol magyarul beszélnek, kicsit természetesebben hangzik az első.

– Honnan származol?
– Dél-Karolinából jövök, egy kisebb városban nőttem fel, presbiteriánus (teológiájában református, csupán felépítésében, egyes szokásaiban eltérő) gyülekezetben. Angol szakot végeztem a városunk egyetemén, ha Amerikában maradok, valószínűleg gimnáziumi angoltanár lennék...

– De neked izgalmasabb álmaid voltak.
– Az angolt mint idegen nyelvet akartam tanítani külföldieknek, akár külföldön. Elbűvölt, milyen sokszínű az emberiség, vágytam arra, hogy különböző nyelvű és kultúrájú emberekkel találkozzam. Ezért is jelentkeztem 1991 nyarán egy európai ifjúsági missziós útra. Két hetet töltöttünk Magyarországon, a negyven év után, lepusztult állapotban visszakapott balatonszárszói református konferenciatelep rendbehozatalában segítettünk. Úgy döntöttem, ha elvégzem az egyetemet, visszajövök ide egy évre angolt tanítani.

– Mi vonzott vissza?
– A kalandvágy. Nagyon megtetszett az ország, érdekes volt a magyar nyelv és a kultúra. És ki ne vágyna vissza, ha a Balaton az első benyomása róla? De volt egy kis szerepe a romantikának is a történetben: ‘93 decemberében érkeztem vissza, ‘94 januárjában már ki is kosarazott a hölgy, de rájöttem, hogy ez nem is zavar annyira, akkor pedig egyáltalán nem baj. Tetszett a nagyváros forgataga, gyönyörű építészete.

Akkor használtam először tömegközlekedést, eleinte nagyon féltem, hogy el fogok tévedni, hisz még magyarul sem tudtam.

– Hogy tanultad meg a nyelvet?
– Először Erzsike nénivel, a szállásadómmal beszélgetve. A nyolcvanéves református özvegyasszony a világért sem engedett volna be a konyhájába. Mire hazaértem a tanításból, elkészült a paprikás csirke, leült ő is az asztalhoz, és megkérdezte, hogy telt a napom. A piros-kék szótár a kezünk ügyében volt, minden szót egyenként kikerestem. Napról napra kicsit hosszabbak lettek a beszélgetések. Később magánórára és nyelviskolába is jártam.

Kép

Aaron C. Stevens

– A hónapokból évtizedek lettek, azóta is Magyarországon élsz, bár már nem tanítasz. Mi történt?
– Előbb egy évvel hosszabbítottam, azután úgy döntöttem, tartósan itt maradok. Megismerkedtem Edittel, összeházasodtunk, megszületett Ábel, majd Dani. 2000-ig tanítottam nyelviskolákban, a Károli Egyetemen és a Pázmányon. A feleségemmel egy angol nyelvű bibliatanulmányozó csoportban találkoztunk, amelyet az anyanyelvem miatt egy idő után én vezettem. Rájöttem, hogy erre a heti 90 percre lelkesebben készülök, mint azokra az órákra, amikért fizetést kapok. Többet akartam foglalkozni ezzel, de nem akartam magyarul tanulni a héber és a görög nyelvet, így a teológiai tanulmányaim idejére Amerikába költöztünk. Visszatérésünk után két évig magyar környezetben szolgáltam, majd amikor hazájába visszatért a Skót és a Magyarországi Református Egyház közös gyülekezetének skót lelkipásztora, jelentkeztem a helyére. 2006 novembere óta vagyok a budapesti Skót Misszió lelkésze.

Skót Misszió Budapesten
A kálvini gyökerű protestáns Skót Egyház első misszionáriusai 1841-ben érkeztek Pest-Budára azzal a hármas céllal, hogy segítsék a magyarországi protestáns ébredési mozgalmat, hogy pásztorolják a reformkorban rohamosan fejlődő városban dolgozó – többek között a Lánchidat is építő – angolszász szakembereket, valamint hogy a zsidó vallású magyaroknak hirdessék Jézus evangéliumát. A gyülekezet leányiskolájában szolgáló Jane Haining misszionárius a második világháborúban életét adta a zsidó lakosság megmentéséért. Manapság a Skót Misszió nemzetközi közösség, amely azóta is elkötelezetten segíti a menekülteket, angol nyelvű alkalmait pedig  tizenöt különböző nemzetiség látogatja.

– Milyennek ismerted meg a magyarokat?
– Közvetlen, barátságos, családcentrikus embereknek. Az íróasztal, az ablak másik oldalán ülő szigorú tekintetű ügyintéző is áthívja egy kávéra a szomszédját. Tapasztaltuk ezt mindenfelé: a társasházban, ahol lakunk, és a gyerekeink osztálytársainak szüleivel is.

Amerikában teljesen megszokott, hogy az egyetem után több ezer kilométerre költözzön valaki a családjától, míg Budapesten sok családot láttam, akik több nemzedék óta ugyanabban a kerületben laknak, elérhető közelségben, hogy tudjanak segíteni egymásnak.

– Mennyit tudnak az amerikaiak Magyarországról?
– Nem eleget. Azt igen, hogy volt kommunista ország, de Trianonról például akkor hallottam először, amikor a szárszói táborban erdélyiekkel találkoztam. Ha Magyarország bekerül egy amerikai híradóba, vagy fordítva, nem a teljes képet mutatják be, mintha az újságírók sem teljesen értenék, miről beszélnek.

Kép

Aaron C. Stevens

– Hogyan élnek együtt a különböző hagyományok a családodban?
– Sokan kérdezik, nehéz-e a nemzetközi házasság. Persze, vannak különbségek, de nem az a legnagyobb, hogy más országból, hanem hogy más-más családból jöttünk. Amerikai vagy magyar párok között is épp elég nehézséget jelenthet az eltérő családi háttér. Mivel itt élünk, több a magyar szokásunk, de igyekszünk az amerikaiakat is megtartani. A karácsonyi ajándékot szenteste adjuk át, de december 25-én is ünneplünk. A fiúk mindig tanultak locsolóverset, de amerikai módra easter basketot, húsvéti kosarat is készítettünk nekik. Novemberben a hálaadási vacsorát is meg szoktuk tartani. Én mindig csak angolul beszélek velük, Edit pedig csak magyarul. Ez így volt akkor is, amikor az Államokban laktunk. Ha palacsintát akartak, nem kérhettek tőle pancake-et.

– És milyen egy nemzetközi gyülekezetet vezetni?
– Azért jó a Skót Misszióban, mert itt senki sem számít idegennek. Különböző országokból és hagyományokból jönnek hozzánk – itt dolgozó külföldiek, vegyes családok, menekültek –, mert a mi angol nyelvű istentiszteletünket értik. Mindenki hozza saját értékeit, gondolatait, kérdéseit, ki tudjuk egészíteni egymást. Persze a magyar gyökereink is erősek, magyar gyülekezeti tagjaink is vannak. Ez fontos, nem szeretnénk csak külföldiekből álló buborék lenni. Gyülekezetünkben elég gyakori a változás, rugalmas a közösség. Sok tagunk csak néhány évre költözik Budapestre a munkája miatt; mire ránk talál, elköteleződik és elkezd szolgálni, hamarosan már megy is haza. Ez viszont azzal is jár, hogy nem kötnek minket évtizedes, évszázados megszokások, egyáltalán nem nehéz változást bevezetni. Azt is szeretem, hogy nagyon sok érdekes élettörténettel találkozom. Jellemző lelkigondozói kihívás a távoli családi krízis: például hogy valaki innen izgulja végig az Amerikában, Skóciában vagy épp Etiópiában maradt nagymama betegségét.

Próbálunk egymás családja lenni ilyen helyzetekben.

– Mit őriz a zsidómentő Jane Haining szellemiségéből ez a közösség?
– Az ő történetében is nagyon sok érdekes és értékes dolog van: az, hogy idejött szolgálni, hogy az internátus vezetőjeként egyaránt pótanyja volt zsidó és keresztyén lányoknak, hogy a háború idején sem hagyta őket magukra. Volt lehetőségem beszélni túlélőkkel. Szigorú, de kedves, szeretetteljes emberként emlékeznek rá. Előítélet nélküli szeretete ma is példa számunkra. Nyaranta napközis bibliatábort szoktunk tartani magyar és külföldi gyerekeknek, köztük menekülteknek is. Egy tizenhárom éves afganisztáni muszlim lány, aki valamennyit tudott magyarul, betűzgette Jane Haining emléktábláját a falon. „Zsidó volt vagy keresztyén?” – kérdezte. „Keresztyén, aki úgy érezte, Isten szereti a zsidó lányokat is” – válaszoltam. Ő bólintott, és éreztem, hogy érti, miről beszélek. Nekem ez egy kegyelmi pillanat volt. Megértette, mit próbálok mondani Isten szeretetéről. Jane Haining példakép lett számára is.

Csaták zajában 

Herman Ottó 1835-ben a felvidéki Breznóbányán látta meg a napvilágot négy nővérét követően első fiúként egy német ajkú, szász evangélikus családban. Később születtek még testvérei, a szülők nyolc gyermeket neveltek. Eredetileg Carl Otto Hermann néven anyakönyvezték, magyarul csak kisdiák korában tanult meg, ám később már büszkén vallotta magát magyarnak, és ebben a szellemben változtatta nevét Herman Ottóra. Édesapja, Carl Hermann bányafelügyelőségi sebészorvos volt, maga is a természet szerelmese, amatőr madármegfigyelő, gyűjtő, aki fiát is bevezette az erdők világának rejtelmeibe, és egészen fiatalon megtanította a preparátori munkára.

Nem csoda, hogy a kis Ottó is minden idejében az erdőben lógott, gyűjtött mindent, ami a keze ügyébe került.

Egy alkalommal meg is fázott, a betegség a fülére ment, egyre gyengülő hallása egész életét megnehezítette. A család 1847-ben a Miskolc melletti bányatelepre, Alsóhámorba költözött, Ottó a miskolci evangélikus iskolának lett a diákja. A lélekben magyar apa és fia 1848-49-ben lelkes híve lett a szabadságharcnak és Kossuth Lajosnak, Ottó otthonról elszökve alig tizenhárom évesen még honvédnek is be akart állni, de hazaküldték. Tanulmányait rövidesen abbahagyta és lakatossegédként, majd a korompai gépgyár munkásaként dolgozott. Végül apjával úgy döntöttek, hogy mérnöknek tanul. 1853-ban Bécsbe ment, ám mivel apja a következő évben meghalt, ez anyagi okokból meghiúsult. 
Három évig géplakatosként dolgozott a császárvárosban, közben azonban minden szabad idejét a Természetrajzi Múzeumban töltötte. Ott egy rovartannal foglalkozó svájci tudós vette pártfogásába, felismerve tehetségét és kiváló rajzkészségét. Ottó később is maga készítette a művészi értékű rajzokat, ábrákat állat- és növénytani írásaihoz. 1857-ben sorozásra hívták, ám nem jelent meg. Ekkor a katonai hatóságok előállították, és büntetésből 12 esztendei katonai szolgálatra kötelezték.

Két évig Zólyomban volt kiképzésen, majd Dalmáciába került, ahol szabad perceit a táj, a természet megfigyelésével, csigák, kagylók és más kincsek gyűjtésével töltötte.

Fegyelmezett katona révén hamar őrmester, és mivel szépen írt, írnok lett, egyik felettese jóindulatának köszönhetően pedig 1861-ben sikerült leszerelnie. 
A következő két évet otthon, Alsóhámorban töltötte, ám mint a szabadság lelkes híve, rövidesen Itáliába ment és Milánó környékén beállt egy Itália egységéért az osztrák uralom ellen küzdő szabadcsapatba. 1863-ban, a cári uralom elleni sokadik lengyel felkelés idején az ottani hadfiak közé szegődött, a bukás után azonban reményeiben csalódottan hazatért. Kőszegen lett fényképész, rövidesen pedig Brassai Sámuel hívására Kolozsvárra költözött, ahol az Erdélyi Múzeum Egyesület természetrajzi gyűjteményénél lett preparátor. Ekkor jelentek meg első természetrajzi írásai, mivel pedig Brassaival egy idő után összekülönbözött, újságíróként, publicistaként a „Magyar Polgár” című lapnak dolgozott. Élete eseményei 1872-ben gyorsultak fel. Bár Afrikába vágyott, végül csak Pestig jutott el, ám itt egy idő után sikerült biztos megélhetéshez jutnia. Trefort miniszter kinevezte a Természetrajzi Múzeum segédőrévé, ettől kezdve fő hivatásává lett a zoológiai megfigyelő- és gyűjtőmunka, de foglalkoztatta a természetben élő emberek, halászok, vadászok, pásztorok néprajza és nyelvi kultúrája is. A következő évtizedekben az egész Kárpát-medencét bejárta, szak- és ismeretterjesztő írásokban és könyvekben dolgozta fel hazánk állatvilágát. 

Kép

Kép: Wikipédia

Tudósi életpálya diploma nélkül 

Első komolyabb tanulmánya egy ritka és értékes madár, a kabasólyom bemutatása volt, de szép tanulmányt írt a pókok hálószövő művészetéről is. Bár diplomája nem volt, és ezt néha fájlalta is, már ismert és elismert tudósnak és írónak számított, akit külföldi szakemberek is számontartottak. Zömében magyarul, néha németül is írt, azt vallotta, hogy honfitársait kell a természet ismeretére és szeretetére nevelnie. Amikor egy alkalommal Carl Brehm, a legendás kézikönyvsorozat, „Az állatok világa” (közismerten „A nagy Brehm”) Pestre látogató szerzője rákérdezett, hogy miért magyarul ír, öntudatosan azt felelte: „Többet akarunk tudni a németeknél. Mi tudniillik mindent tudunk, amit a németek írnak, s azon kívül még azt is, amit magyarul írunk, s amiről a németeknek fogalmuk sincsen.” Sorra születtek Herman nagy művei: monográfiák a hazai pókfajokról, halakról, a halászat és a pásztorélet kultúrájáról, 1904-ben pedig kiadta saját rajzaival legismertebb munkáját, „A madarak hasznáról és káráról” című ornitológiai szintézist. A maga idejében négy, az utóbbi fél évszázadban pedig három hazai, valamint német és angol kiadásokat is megélt. Számos külföldi utazást is tett: járt Norvégiától Itáliáig szerte Európában. Olasz útjai során nem mulasztotta el meglátogatni a „turini remetét”, politikai-szellemi példaképét, Kossuth Lajost sem. Amikor Kossuth hamvait hazahozták, az ünnepélyes újratemetés alkalmából ő mondta az egyik gyászbeszédet. Idővel negyvennyolcas szellemiségének megfelelően ország­gyűlési képviselőséget is vállalt. Egy ciklusban, 1879-től Szeged, a kilencvenes évek elején pedig Miskolc függetlenségi párti – a kibontakozó szociáldemokrata eszmékkel óvatosan rokonszenvező – képviselője volt.

A Tisztelt Házban leginkább azt képviselte, hogy a természet megóvása és a vele való együttélés harmóniája a társadalmi, emberi boldogulásnak is fontos eszköze. 

Széles körű érdeklődését és hatalmas aktivitását mutatta, hogy tárt fel barlangot, bejárt erdőket, mezőket, gyűjtött ritka ásványokat, amatőr ősrégészként pedig ő azonosította elsőként a neolitikum idején élt ember Bükkben előkerült eszközeit, szerszámait. A hazai tudományos közélet aktív részese volt. Így az 1880-as években alapítója volt az Állatvédő Egyesületnek, később a Magyar Ornitológiai Központnak, kezdettől aktív tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak. 1895-ben ő rendezte a nagy visszhangot kiváltó halászati kiállítást, a következő esztendőben pedig a milleniumi rendezvények keretében a hazai állatvilágot bemutató, igen sikeres természetrajzi tárlatot.

Hosszú legényélet után csak 1895-ben nősült. Borosnyai Kamilla lett a felesége, aki ismert írónő volt. Együtt valósították meg Ottó régi álmát, amikor a világtól való elvonulás szándékával kis házat vettek Lillafüred határában, amely ma is megvan, mint Herman Ottó Emlékház.

A hosszú hajú, prófétaszakállú tudós öregkorát drámaian romló hallása keserítette. Így történt, hogy mivel már alig hallott, bizonytalanul közlekedett, 1910-ben a Nagykörúton elgázolta egy villamos. Ekkor egy könnyű agyvérzést leszámítva még felépült, ám 1914 végén újabb baleset érte. Egy lovaskocsi gázolta el. Túlélte, de több csontja eltört, a kényszerű fekvés miatt felfekvéses tüdőgyulladást kapott, és 1914 decemberében meghalt. Díszsírhelyen, a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra, ahonnan sok évtizeddel később, 1965-ben Miskolc város kezdeményezésére, végakaratának megfelelően igazi pátriájába, az erdőkkel körülölelt diósgyőri temetőbe helyezték át földi maradványait. Közterületek, emlékművek, a nevét viselő tudományos díj és a miskolci múzeum neve is őrzi emlékét. Ám ezeknél is beszédesebben művei, amelyek azóta is nemzedékeket tanítanak az állatvilág megbecsülésére. A legméltóbban pedig annak a csodálatos, a városi ember szeme elől némileg elrejtőző, páratlanul gazdag madárvilágnak a létezése emlékeztet alakjára, amelynek megóvására és megbecsülésére akart tanítani minket egész életében. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Szerte a világon rengeteg embert érintenek a különféle pszichés eredetű evészavarok, köztük az orthorexia nervosa, amely a táplálkozási zavarok egyik formája. Lényege, hogy az érintett túlzásba viszi az egészséges étrendet, és kényszeresen koncentrál arra, hogy csak és kizárólag „jó” ételeket fogyasszon.

A bulimiával és anorexiával szemben itt nem a testünk kinézete és az étel mennyisége áll a középpontban, hanem annak minősége.

Dr. Babusa Bernadett klinikai szakpszichológus írása szerint „az orthorexia az egészséges ételekhez való megszállott ragaszkodást jelenti. Az orthorexiában szenvedők akár képesek koplalni is, hogy ne kelljen »tisztátalan« ételt fogyasztani. Ritualizált étkezési szokásokat alakítanak ki, mindennapjaik központi témája az evés és annak megszervezése.” Az orthorexiás ezen felül mániákusan ellenőrzi az adott élelmiszer származását és összetételeit, és próbálja kerülni a különféle adalékokat. Hisz abban például, hogy ezzel elkerülhet vagy meggyógyíthat betegségeket, megelőzheti az elhízást. Ha saját szabályait megszegi, azzal kockázatokat vállal, az rossz következményekkel jár hite szerint. Így alakul ki az egészségtelen megszállottság az egészséges ételek irányába. Ez a rögeszmés hajszolás komoly mentális és fizikai betegségeket is előidézhet, így végső soron elmondható, hogy az egészséges életmódra törekvés akár meg is betegíthet.

Túl sok a jóból

Mai világunkban egészségre, szépségre, tökéletességre vágyunk, ami gyakran idéz elő komoly megfelelési kényszert, különféle zavarokat, kifordított viszonyítási alapokat. Ehhez társul napjaink egyik legnagyobb életmódproblémája, az elhízás. Hajlamosak vagyunk mindent megtenni annak érdekében, hogy egészségesek legyünk és a megfelelő vagy éppen áhított formát és testsúlyt fenntartsuk. Ezek pedig már a tizenévesek fő célkitűzései között is szerepelhetnek. 

Gimnazista koromban volt egy szobatársam a kollégiumban, aki komoly diétába kezdett, hogy megszabaduljon néhány plusz kilótól. Életmódot és étrendet váltott, futni, tornázni kezdett, és egyre több zöldséget, gyümölcsöt fogyasztott. Az eredmény látványos volt, egy napon azonban észrevettük mi, lakótársak, hogy valami nem stimmel.

A barátnőnk napjai a jó minőségű élelmiszerek beszerzéséről, azok elkészítéséről, ellenőrzéséről és elfogyasztásáról szóltak.

Minden falatot szemrevételezett és megvizsgált, mielőtt megette volna, étkezés közben a csomagolások leírásait olvasgatta, és még ennek ellenére is úgy érezte, lenne min változtatni a jobb eredmény elérése érdekében. Ijesztő volt ezt látni, és ijesztő belegondolni most is, hogy mennyire nehéz helyzetben van az, aki pszichésen ennyire függ a táplálkozástól. Ő szerencsére idővel felismerte a problémát, és segítség nélkül kikeveredett belőle, éppúgy, mint az orthorexia nervosa fogalmának leírója, Steven Bratman. Az amerikai orvos 1996-ban definiálta a betegséget, az anorexia nervosa, vagyis az idegi eredetű étvágytalanság tüneteit, méghozzá saját tapasztalatai alapján. Bratman maga is végigjárta a belső kényszerből kialakított egészséges életmód lépcsőfokait, mire ráeszmélt, hogy szinte az összes gondolata e körül forog, és már beszélgetni, kapcsolódni sem tud másokhoz. Tapasztalatai olyannyira meghatározók voltak, hogy ma is igyekszik segíteni és iránymutatást adni sorstársainak.

Kép

Kép: Freepik

Lehet az egészség egészségtelen?

Az orthorexiát kiválthatja a félelem is a betegségektől. Annyira szeretnénk elkerülni az egészségügyi problémákat, hogy végül belehajszoljuk magunkat egy egészségesnek hitt életmódba. Ismérvek lehetnek még a korábban ismertetteken kívül, amikor az érintett folyton válogat, hangoztatja hiedelmeit, bírál másokat, de a szociális kapcsolatok megfogyatkozása, az egysíkú életvitel, a zárkózottság, a megromlott hangulat, a depressziós tünetek, a gyengeség, fáradtság és alacsony energiaszint is jelezheti a problémát.
A „rossz” ételek kerülése miatti egyhangú étkezés negatívan hat szervezetünk működésére, kóros fogyás és hiánybetegség léphet fel, anyagcsere-problémák alakulhatnak ki; ráadásul a kiegyensúlyozatlan táplálkozás mellé szorongás is társulhat, hiszen folyton attól félhetünk, hogy valami károsat eszünk. Az ételekkel kapcsolatos aggodalmaink és megváltozott szokásaink az életünk egyéb területeire is hatással lehetnek, főleg, ha azt nézzük, milyen időigényes az élelmiszerek beszerzése, ellenőrzése, megfelelő elkészítése.

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy az orthorexia alapvetően pszichés probléma, az érintett az étkezési magatartást valójában arra „használja”, hogy megbirkózzon a negatív gondolatokkal és érzésekkel, hogy egyfajta iránymutatást kapjon, keretet adjon a mindennapjainak, és érezze a kontrollt az élete felett.

Ha nem sikerül betartani a saját maga által felállított szabályokat, bűntudatot érez, kudarcot él át. Az étkezési zavar tehát mentális rendellenességet jelez, amit jó mihamarabb kezelni vagy kezeltetni. A cél: újra megtalálni az örömöt a hétköznapokban és az evésben.
Eltérő, hogy ki mit gondol egészségesnek illetve egészségtelennek, de egy biztos: célszerű az életvitelünknek megfelelően, egyensúlyra törekedve kialakítani az étkezési szokásainkat.

Források:
http://babusabernadett.hu/orthorexia-nervosa/
https://www.beateatingdisorders.org.uk/types/orthorexia
http://www.orthorexia.com/

A megelőző kisebb fertőzések akár olyan jelentéktelenek is lehetnek, hogy a szülő az érgyulladás kialakulásakor már sokszor el is felejti, hogy lezajlottak. Tulajdonképpen ezen megelőző fertőzések miatt a szervezet autoimmun reakciójaként alakul ki az érgyulladás. (Az immunrendszer tévesen veszélyesnek ítéli meg a saját érsejteket; és azok ellen kezd el küzdeni. Normális körülmények között ez a reakció a fertőző vírusok, baktériumok stb. ellen játszódik le).

Tünetek és teendők

Az első tünetként ízületi duzzanat, fájdalom jelentkezik, javarészt a bokaízület érintett. A szülők rendszerint traumát gyanítanak a háttérében, ezért először sebészetre viszik a kicsiket, ahol a röntgen és fizikális vizsgálat után szerencsés esetben felmerül a belgyógyászati betegség lehetősége. A legjellemzőbb, figyelemfelhívó tünet megjelenése megkönnyíti a diagnózist: apró piros, esetleg lila, tűszúrásnyi bőrkiütések jelennek meg a gyermek bokáin (a zokni területe alatt), a popsiján, a szeméremtest körül és a lábszárain. Ezek a bőrelváltozások nem valódi kiütések, hanem kicsi bőrbevérzések.

A bevérzéseket úgy tudjuk megkülönböztetni más kiütéstől, hogy ha ujjunkkal finoman megnyomjuk őket, nem halványodnak el.

A kezdetben jelentkező pár kis piros folt hamarosan növekedhet, egyre több alakulhat ki, összefolyó piros elszíneződést alkotva a fent említett helyeken. Legtöbbször a bőr síkjából nem emelkedik elő, pár nappal később azonban lilás színt ölt, tetején gyöngyházfénnyel, és ekkor már kiemelkedésként tapinthatjuk.

Jellemző még az intenzív, köldök körüli, görcsös hasi fájdalom, ami lehet a megelőző fertőzés következménye vagy a kiserek gyulladása miatt a hasüregben megnagyobbodott nyirokcsomók-, bélgyulladás jele. Hasi ultrahang vizsgálattal szükséges követni a nyirokcsomó megnagyobbodást az esetleges szövődmények megelőzése érdekében. A kivizsgálás része a vérvétel, amely segít elkülöníteni a betegséget más bőrbevérzéssel járó állapotoktól. Vizelet és széklet vizsgálat is szükséges a szabad szemmel nem látható bélrendszeri, vese és húgyúti vérzés, valamint a fehérjevizelés felismerésére. Az orvosok ilyenkor góckutatást végezhetnek, mely a betegség forrásának felkutatását jelenti. Így indokolt lehet mellkasröntgen, arcüreg felvétel készítése, fül-orr-gégészeti, fogászati, szükség esetén egyéb vizsgálat elvégzése is.

100.000 gyermekből 14 élete során érintett a betegségben.

Változó, hogy a gyermekeket mennyire viseli meg ez a betegség. A szaporodó bőrbevérzések, aktív fertőzés, megnagyobbodott hasi nyirokcsomók, véres vizelet vagy széklet és a gyermek általános állapota függvényében gyakran kórházi felvételre és megfigyelésre van szükség. Mivel a kis ereink szervezetünk egészét behálózzák, gyakorlatilag bárhol jelentkezhet vérzés. Ritka esetekben a betegség akár epilepsziás rohamot, tüdővérzést vagy szövődményként bélbetüremkedést is okozhat. Előfordulhat, hogy ezt csak műtéti úton lehet megszüntetni. A vese károsodása miatt fehérjevizelés alakulhat ki, súlyos esetben a vesebántalom akár veseelégtelenség is. Ezek ismeretében érthető, miért kell a szoros, akár kórházi megfigyelés a teljes gyógyulásig.

A terápia elsősorban a türelmes várakozás, ágynyugalom, C-vitamin származék, szükség esetén fájdalomcsillapító és antibiotikum szedés.

A komplikált, elhúzódó vagy súlyosabb állapotokban ritkán (átmenetileg) szteroid-, vagy akár az immunrendszer önemésztő gyulladását gátló (immunszupressziós) kezelés is szükséges lehet.

A betegség kimenetele legtöbbször igen kedvező, nyom nélkül, maradéktalanul gyógyul. A legnagyobb igyekezet ellenére sem lehet megjósolni, hogy a kórkép egy-egy aktív szakasza (amíg a tünetek fennállnak) meddig fog tartani, a gyógyulás gyakran heteket is igénybe vesz, néha előfordulhat, hogy egy következő fertőzés után újból megjelenik. A betegség gyakori visszatérésekor ismert góc esetén érdemes lehet a gócot eltávolítani (például sűrűn visszatérő mandulagyulladáskor indokolt lehet a mandulaműtét).

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>