„Ha mint faj fenn akarunk maradni ezen a törékeny bolygón, túl kell lépnünk az elkülönülés illúzióján, és fel kell fognunk végre, hogy kölcsönösen rászorulunk egymásra. Ezt pedig a legbensőségesebb kapcsolatainkban tanuljuk meg.” (Sue Johnson) 

A történet 

A nő (Her) című amerikai filmdráma és sci-fi egy kissé futurisztikus és steril jövőbe kalauzol bennünket, ahol Theodore Twombly (Joaquin Phoenix) író tengeti egyhangú életét. Naphosszat egy minden technológiával felszerelt íróasztal mögött ül, és érzelmes és személyes leveleket ír mások számára. Szinte kaméleonként belehelyezkedve mások életébe, csodálatos szavakkal képes kifejezni azokat az érzelmeket és viszonyulásokat, amiket ők képtelenek papírra vetni, vagy szóban közölni. Ám ha azt gondoljuk, hogy egy ilyen fejlett empátiával és érzékenységgel megáldott férfi magánélete teljesen rendben van, akkor nagyot tévedünk. 
Theodore éppen tönkrement házasságát próbálja kiheverni, élete értelmét jelenleg a munkája, illetve a különféle videojátékok adják. Egy baráti házaspárral is csak lazán tartja a kapcsolatot, úgy tűnik, nekik is megvan a maguk problémája. Egy napon azonban letölt egy mesterséges intelligenciát használó programot, és így megismerkedik Samantha-val (Scarlett Johansson), a szuperintelligens és tökéletes nővel.

Egy a bökkenő: Samantha maga az operációs rendszer, aki a férfi érzelmi reakciói alapján formálódik, és vicces, okos természetével, kellemes hangjával teljesen megigézi Theodore-t.

Persze az sem hátrány, hogy a hús-vér emberekkel szemben ő a nap huszonnégy órájában rendelkezésre áll. 
Már az online ismerkedés is megosztja az embereket, valakinek testhezálló, hogy előszűrje a lehetséges jelölteket, míg mások a világból is kifutnának ettől a személytelen ismerkedési és udvarlási formától. Na de egy mesterséges intelligencia, mint emberi társ? Theodore környezete azonban egyáltalán nem fogadja kétkedve a híreket, sőt, egyre több emberről derül ki, hogy a legjobb barátja, tanácsadója tulajdonképpen egy operációs rendszer. Vajon ez a magány csúcsa, vagy rugalmas és újító látásmódja a kapcsolatoknak, illetve az érzelmi és társas szükségletek kielégítésének? 

Tárgyaink bűvöletében 

A kötődés igénye alapvető szükségletünk. Olyannyira, hogy képesek vagyunk tárgyakat is felruházni emberi tulajdonságokkal. Lánykorom kedvenc regényében, Szabó Magda Abigéljében a csendes negyedórában az egész osztály férjhez ment játékból a leltárjegyzékben szereplő tárgyakhoz. Vannak, akik nevet adnak az autójuknak, mások beszélnek is hozzá. Okoseszközeinkhez, amik már szinte mindent tudnak rólunk, még inkább ragaszkodunk. Ha netán otthon felejtjük a telefonunkat, teljesen kétségbeesünk, annyira megszoktuk, hogy mindenhova elkísér minket. 
Theodore szokatlan szerelembe esése mégis furcsa, annak ellenére, hogy a film nem mond ítéletet róla. Elidegenedett és elszigetelt világ ez, ahol az ember testi és lelki egészsége szempontjából egyaránt fontos kapcsolatokat egy operációs rendszer pótolhatja. Óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hogy mi sodorta a főszereplőt oda, hogy egy emberi viszony helyett egy robotot válasszon? A téma alaposabb megértése végett mi magunk is kipróbáltunk egy chatbotot. Ez tulajdonképpen egy szoftver, ami képes úgy beszélgetni, mint egy igazi ember, és ezáltal olyan benyomást kelt a felhasználóban, mintha hús-vér személlyel beszélne. 

Érdekes megtapasztalás volt, hogy néhány mondat után Emmának, a chatrobotnak sikerült érzelmeket kiváltania belőlünk, emberi tulajdonságokat tulajdonítottunk neki, holott jól tudtuk, hogy csak egy robottal beszélünk.

Mikor az x-re kattintottunk, úgy éreztük, el kell köszönnünk, mintha neki is lennének érzései, és megbántódna, ha nem tennénk. A tudomány ezt a jelenséget CASA (computers are social actors) paradigmának nevezi, amely szerint az emberek tudattalanul, ugyanazokat a társadalmi heurisztikákat alkalmazzák a számítógépekkel szemben, mint az emberekkel való interakciókban, mert az emberekhez hasonló jellemzőket tulajdonítanak nekik. 

Kép

Kép: Warner Bros.

A kapcsolatok esszenciája 

Felmerül a kérdés, hogy mit tekintünk valóságnak, illetve mi határozza meg egy dolog, személy vagy kapcsolat valóságosságát és normalitását? Vajon hova esik egy mesterséges intelligenciával létesített intim viszony? Az MI kiküszöböli az emberi tévedéseket, így aztán lekörözheti hús-vér társait. Nem hagy el minket, ha „megsértjük”, és nem fordít hátat, ha hibázunk, így lényegében nincs kockázat, a gép teljes mértékben a mi szükségleteinkre és működésmódunkra hangolódik rá. Theodore számára is roppant vonzónak tűnik egy tájékozott partner, aki mindig jelen van, meghallgatja, sőt, érdeklődéssel tanulmányozza őt, és rendkívüli gyorsasággal fejlődik és emelkedik felül a saját hibáin. A „hang” kiváló felületet ad arra, hogy Theodore rávetítse a vágyait, és olyannak képzelje Samanthát és a kapcsolatukat, amilyenre éppen vágyik. Lacan szerint a szerelem a vágy, hogy vágyjanak ránk, és Theodore Samantha figyelmében lubickolva átélheti önnön fontosságának érzését, hogy ő van a másik figyelmének fókuszában. Spike Jonze filmje azonban azért is különleges, mert nem áll meg itt, ugyanis Samantha egyre hasonlóbbá válik egy valódi emberhez, így a történet egy valódi szerelmi kapcsolat fejlődéseként is értelmezhető. 
Bár ilyen operációs rendszer (még) nem áll a rendelkezésünkre, a technika fejlődésével párhuzamosan szembe kell néznünk a kérdéssel, hogy mekkora teret vesz el a virtuális világ a valódi kapcsolatoktól? Képesek vagyunk-e az okostelefonok bámulása helyett elmélyedni a másik tekintetében? Az ember nem elszigetelődésre, hanem érzelmi kapcsolódásra lett programozva. Sue Johnson párkapcsolati terapeuta szerint „A szerelem (…) létszükséglet, olyan, mint az oxigén meg a víz.”

Kultúránk azonban a függetlenség és önállóság túlzott felmagasztalásával a kapcsolódást függőségnek és gyengeségnek nyilvánította, pedig a kötődéselméleti felfogás szerint az érzelmi támasz keresése nem a gyengeség, hanem az erő jele és forrása.

Közeledés, gyengédség és egymásra hangolódás helyett azonban rohanunk, versengünk, törtetünk. 
Nem csoda, hogy egyre többen érzik magányosnak magukat, de a megoldás semmiképp sem az, hogy operációs rendszerektől várjuk a bensőséges kapcsolat és megértés élményét. A gép sohasem lesz képes az életnek többletértelmet adó kölcsönös szeretetre és kötődésre. Lehet, hogy megtanul bizonyos emberi tapasztalat- és viselkedéskészletet, de nem tudja mélyen átérezni az érzéseinket és élményeinket. Természetesen bizonyos élethelyzetekben, mint például idős emberek esetében hatékony lehet, hogy van kihez szólni, még akkor is, ha az egy mesterséges intelligencia által generált virtuális személyiség, de ez csak tüneti kezelés.

Hosszú távon semmi sem helyettesítheti a kölcsönös és mély érzelmeken alapuló emberi kapcsolatokat, az érintést, a valódi értő figyelmet.

Egy személyes látogatás a szeretteinknél ezer mesterséges intelligenciát is lepipál! 

Elmeolvasás 

Mi az a plusz, amitől többek vagyunk, mint egy gép vagy szoftver? A tudatelmélet és az elmeolvasás kifejezések korántsem egy mentalista robot képességlistájának a fogalmai, hanem emberi készségekről van szó. Az elmeolvasó készségünk révén képesek vagyunk arra, hogy olvassuk a saját gondolatainkat és a másik elméjét, valamint, hogy mentális állapotokat, szándékokat és vélekedéseket tulajdonítsunk önmagunknak és egymásnak. Felhasználjuk az emlékeinket, a megfigyeléseinket, a metakommunikatív jelzéseket és érzelmeket ahhoz, hogy megértsük, megjósoljuk vagy befolyásoljuk a másik viselkedését. Ehhez azonban az odaforduló figyelmünkre van szükség, ami magában hordozza a másik belső világa iránti kíváncsiságot is.

Már a babák is előnyben részesítik azokat, akik szenzitíven, érdeklődve fordulnak hozzájuk. Felnőttként is szeretjük, ha a másik ember a teljes figyelmével fordul felénk, ilyenkor különlegesnek, érdekesnek és értékesnek érezzük magunkat.

Kulcsfontosságú emellett a perspektívaváltás képessége, vagyis annak a felismerése, hogy a másik látásmódja különbözik a miénktől, és eltérően látjuk a világot. A másik fél nézőpontjának felvétele mellett fontos, hogy empátiát tanúsítsunk a másik tudatállapota iránt, és ezt ki is fejezzük a számára. Ez nem minden esetben egyszerű, hiszen a saját kavargó érzéseink vagy zaklatott állapotunk megnehezítik, hogy hátrébb lépjünk és belehelyezkedjünk a másik szemszögébe. 
Az idegtudomány szerint a prefrontális kéregben lévő tükörneuronok is segítenek minket abban, hogy következtetni tudjunk a másik ember tudatállapotára.

A tükörneuronok olyan idegsejtek, amik ugyanúgy tüzelnek, amikor végrehajtunk egy cselekvést, mint amikor csak megfigyeljük azt, ezáltal képesek vagyunk a saját testünkben megérezni, és jobban megérteni, amit a másik érez.

Egy kutatás szerint azon fiatal párok között, akik a vizsgálati helyzetben jobban tükrözték egymás arcjátékát, kifejezettebb érzelmi összhang volt megfigyelhető.

Kép

Kép: Warner Bros.

Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy nem vagyunk gondolatolvasók. A másik személytől különálló elménk van, így soha nem tudjuk tökéletesen olvasni a másikat, és mindig marad szerepe a kíváncsiságnak és a megismerésnek. Az emberi kapcsolatokban benne foglaltatnak a nehézségek, a bonyodalmak és a hiányosságok is. Egyetlen hosszú távú kapcsolat sem marad meg a tündérmesék tökéletes és idealizált világában. Ez pedig így van jól, hiszen a társunk nem egy jól megírt szoftver, akire rávetíthetjük az összes álmunkat és vágyunkat, majd a magunk képére formálhatjuk. Ha így lenne, akkor pont a legértékesebb kincset veszítenénk el: hogy egy másik emberi lényt a saját egyediségében megismerhessünk. 

Források: 
John Gottman és Nan Silver: Mitől lesz tartós a szerelem? Jaffa Kiadó, 2019. 
Sue Johnson: Ölelj át. 7 lépés az életre szóló szerelemért, Harmat Kiadó, 2018. 
Alistair Cooper és Sheila Redfern: Reflektív nevelés. Útmutató a gyermek belső történetének megértéséhez, Oriold és Társai Kiadó, 2020. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>> 

Gyalázkodó kommentek, agyonfilterezett fotók, túlzott kitárulkozás, gátlástalan „odamondogatás”, irigység, magányosság, szeretetéhség, önértékelési problémák… Néhány olyan fogalom, jelenség, amelyek a közösségi médiában előforduló legtipikusabb megnyilvánulásokhoz szorosan kötődnek. Vajon mi állhat a hátterükben, és milyen hatást gyakorolnak a lelki egészségünkre? Hogyan befolyásolják az otthoni impulzusok az énkép alakulását?

A Covid-járvány hatására szinte egyik napról a másikra ellehetetlenültek a személyes találkozások, „elvágtak” minket a külvilágtól. Az elmúlt évben életünk, kapcsolatrendszerünk jelentős része áthelyeződött az internetre.

Egyre nagyobbá vált a kísértés a tökéletesség, a „minden rendben” üzenetének közvetítésére, amely megteremtette a valós és az idealizált énkép közti feszültséget, egy „hamis valóság” fenntartásának belső kényszerét.

Ugyanis szinte mindenki szeretne szebbnek, boldogabbnak és sikeresebbnek látszani, mint amilyen… Ma már egy telefonos applikációval, szerkesztőprogrammal mindez „el is érhető”. A szakértő szerint a fiatalabb korosztály különösen veszélyeztetett a nem ritkán fellépő önbizalomhiány miatt.

Amit nem posztolunk, az „meg sem történt”…?  „A gyakori posztolás ellenérzést szülhet az ismerősökben (milyen ebédet eszem, hol nyaralok, épp megyek a szülőszobára…), ennek szóvá tétele pedig egyenesen komment-cunamihoz  vezethet” – figyelmeztet Zelena András.

Mi a legszerencsésebb viselkedési mód, válasz a durva és sértő kommentekre?  Negligáljuk? Vágjunk vissza? Az adott poszt és komment ugyanis mindig minősíti a Feladót.

Dr. Zelena András a műsorban mesél arról is, hogy a veszteségek feldolgozásában miként segíthet a közösségi média, ahol az elmúlt években példamutató összefogások, segítő akciók jelentek meg a kollektív gyász jegyében.

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

Spiritusz. Bátorító beszélgetések a lelki egészségért. A Képmás magazin pszichológiai podcast-műsora. Vendégeink a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan ismert személyiségek, akik bátran beszélnek életük legnehezebb és legörömtelibb időszakairól, küzdelmeikről és felismeréseikről. A boldogsághoz önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út. Tartsanak velünk!
A műsorvezetők, egymást váltva: Németh Szilvia rádiós műsorvezető, a Képmás magazin újságírója és Bóna Judit, a KarcFM műsorvezető-szerkesztője.
A Spiritusz podcastot megtalálja a Spotify-on, a népszerű podcast applikációkban, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján. Bárhol is hallgatja ezt a podcastet, kérjük, iratkozzon fel rá, hogy értesülhessen az új adások megjelenéséről.

A VII. kerületi Golgota gyülekezeti ellátóház júniusban második alkalommal rendezi meg az eseményt. A Veled vacsoraest lényege, hogy a jelentkezők meghívhatják vacsorára a Nappali Ellátó egy-egy rendszeres támogatottját. A program mindkét félnek ad: a meghívóknak egy kellemes beszélgetést, amely során megismerhetik egy hajléktalan világát, a fedél nélkülieknek pedig emberi bánásmódot és motivációt, hogy lehet másképp is élni. Emellett a szervezők azt a negatív képet szeretnék árnyalni, ami a legtöbb emberben él a fedél nélküliekről.

„A hajléktalanokat három csoportba oszthatjuk: van, aki nem akar változtatni, van, aki akar, de még nincs kellő motivációja, és van, akinek már megvan a motivációja, csak nem tudja, hogyan menjen előre”

– magyarázza Máté István, a Golgota Ellátóház szociális munkása.

Kép

Máté István

Nappali melegedőjük jelenleg körülbelül 80–120 hajléktalannak biztosít ellátást: az utcán élők reggelit és ebédet kapnak, emellett zuhanyzásra, mosásra és internethasználatra is van lehetőségük. István azonban úgy véli, nem azzal segítenek, ha halat adnak nekik, hanem ha megtanítják őket halászni – pusztán alapvető szükségleteik kielégítésével csak konzerválják őket ebben a helyzetben. Magyarországon ugyanis nagyon jó a szociális ellátórendszer, ennek viszont az a hátulütője, hogy a hajléktalanok elkényelmesednek, mivel megkapják ingyen, amiért más keményen megdolgozik. „A szociális szféra lemegy a hajléktalanok szintjére, mi viszont arra törekszünk, hogy felhozzuk őket a mi szintünkre” – mondja István.

A Golgotában nagy hangsúlyt fektetnek az érintettek gondolkodásának megváltoztatására és lesüllyedt igényeinek felemelésére is.

Ezt különböző programokkal próbálják elérni, mint a Csövesmentesítés és a Veled vacsoraest, amivel kiszakítják őket az egyhangú mindennapokból.

A vacsoraestet tavaly decemberben szervezték meg először, hét hajléktalannal. A programra olyanokat választottak ki, akiket mentálisan alkalmasnak találtak rá, és akikről tudták, hogy nem éreznék feszélyezve magukat egy idegen ember előtt. A meghívottak közt volt Balogh András is, aki harminc éve, 18 éves kora óta része a hajléktalan rendszernek. Állami gondozottként, az intézetből kikerülve meg volt pecsételve a sorsa. Később megnősült, ami változást hozott az életébe, de kilenc év után elvált, és ismét kicsúszott a lába alól a talaj. Amikor István megkérdezte, részt venne-e a vacsorán, volt benne némi félsz, főleg, miután megtudta, hogy egy tanárnő lesz a vacsorapartnere. „Aggódtam, hogy vajon miről fogok tudni beszélgetni egy ilyen művelt nővel” – emlékezik vissza.

Kép

Balogh András

A szervezők, hogy oldottá tegyék a hangulatot, játékos kvízzel vezették fel a vacsorát, amely során a résztvevők partnerükkel kapcsolatos kérdéseket kaptak, például hogy macskás vagy kutyás ember-e a másik, mi a legmagasabb végzettsége, és hogy Fradi- vagy Újpest-drukker-e. András és beszélgetőtársa, Csilla hamar egy hullámhosszra kerültek: az összes kérdésre jól tippelték meg a választ, aztán az is kiderült, hogy mindketten Sárospatakról származnak. Kezdeti félelmeik ellenére mindketten kellemesen érezték magukat, a férfi pedig meglepetésére a máskor üres tekintettel maguk elé bámuló hajléktalanok arcán is mosolyt látott. A rendhagyó este aztán napokig téma volt köztük. „András sok mindent megosztott magáról és a korábbi életéről, pedig nem kérdeztem róla, csak hagytam, hogy meséljen” – idézi fel az őt meghívó Csilla, aki a Golgota gyülekezetben hallott a programról, és gondolkodás nélkül jelentkezett. A pedagógus más szervezeteknél is végez szociális munkát, ételosztáson is részt vett korábban, és tanítványait is igyekszik érzékenyíteni. „Amikor a diákjaimnak meséltem, hogy hová megyek, sokan fogadták viszolygással, pedig egy külső szemlélő nem mondta volna meg, hogy a csapat fele hajléktalan.”

Azoknak, akiket elbizonytalanít, hogyan találják meg a közös hangot egy hajléktalannal, Máté István azt tanácsolja, nyugodtan kérdezzenek rá, indiszkrét-e számukra az adott téma, emellett kezeljék őket egyenrangú félként, és forduljanak feléjük tisztelettel és kíváncsisággal.

Annak idején az őket felkereső Andrásnál is ez a hozzáállás indított el változást. Pedig elmondása szerint megjárt sok hajléktalanellátót, és beszélt sok szociális munkással, de István volt az egyetlen, akinek a szavai hatottak rá.  Erre szerinte csak olyan kaliberű ember képes, aki érti is a hajléktalanokat. „Ő nem támadott le, hogy miért ülök itt egész nap, hanem máshogy közelített felém. Amikor megkérdezte, hogy vagyok, tényleg érdekelte” – emlékezik vissza a férfi, akinek pár hónapja sikerült állást találnia, és jelenleg egy munkásszállón él.

A közelgő második ilyen eseményre, június 25-én, még lehet jelentkezni, lehet támogatni. Az ellátóházban feszes ütemterv szerint készülnek: a termet maguk dekorálják ki, és a két kétfogásos menüt (sertésszűz baconbe tekerve parmezános burgonyapürével vagy balzsamecetes zöldsalátával, vegán Oreo-csokikrém; paradicsomos-garnélás tészta, epres-rebarbarás sajttorta) is összeállították. Olyan ételt szolgálnak fel, amit a hétköznapok során nem esznek az ellátottak, de nem is túl extravagáns, mint mondjuk a kagyló, amiről nem tudnák, hogyan szokás elfogyasztani. Tavaly két munkatársuk főzött, ezúttal viszont a Szentfazék Ételműhely készíti a vacsorát.

A vacsoraest részleteiről a Golgota Facebook-eseményénél olvashatunk.

– Hogyan ismerkedtetek meg? 
Szandi: Minket szó szerint a művészet hozott össze. Tomi épp az Operettszínház Mozart! című előadásában játszott, amin én nézőként voltam jelen. Soha azelőtt még nem éreztem ehhez foghatót, akkor ott tudtam, hogy nekünk még dolgunk lesz egymással az életben. Nem sokkal ezután többedmagammal szerveztem egy rendezvényt, amellyel a fogyatékossággal élő művészek munkásságát támogattuk, és több vendégszereplő mellett Tomit is felkértem, hogy színesítse a műsorunkat. A megérzéseimre hallgattam, Tomi pedig nem állt ellen (nevet). 

– Szűk körben ünnepeltétek az esküvőt. Mitől lett igazán emlékezetes számotokra a nagy nap? 
Tomi: Nagyon érdekes volt, mert előtte való nap még koncerteztünk, teljesíteni kellett, ehhez képest az esküvőnk egy pihentető kikapcsolódás volt. Semmi görcsösség nem volt bennünk, csak átadtuk magunkat a pillanatoknak, és pontosan ezért lehetett egy olyan közös élményben részünk, amit még biztosan sokáig emlegetni fogunk. Hetvenen voltunk, családiasan ünnepeltünk. A Valentin-napi hétvégén, a Házasság hetén esküdtünk. 

Szandi: Táncos-koreográfusként esküvői táncot is tanítok, és sok páron érződik a készülődés okozta feszültség, hiszen azt szeretnék, hogy minden tökéletes legyen. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ezt teljesen el tudtuk engedni.

Tomi augusztusban megkérte a kezem, decemberben eldöntöttük, hogy téli esküvőt szeretnénk és másfél hónapra rá már házasok voltunk. A kötelezettségeink miatt a nászútra csak fél évvel később sikerült sort keríteni. 

– Szerintetek mi a harmonikus házasság titka? 
Szandi: Nálunk a nyúl, Angyika csinál mindent (nevet). Tomi nyírja a füvet, mosogatni én szoktam, de mindketten háziasak vagyunk. Emiatt nagyon ritkán van csörte köztünk. Amikor nem értünk egyet valamiben, akkor is mindig törekszünk arra, hogy nyíltan kommunikáljunk. Kendőzetlenül őszinték vagyunk egymással, ami néha nagyon mélyre viszi az embert, de ezekből tudunk építkezni. Mindketten járunk lélekgyógyászhoz és masszázsra, tehát önálló kikapcsolódásra is adunk lehetőséget magunknak. Kell az énidő. 
Tomi: Átvitt értelemben néha egymásra borítjuk a vödör jeges vizet, de csak építő jelleggel, sosem bántjuk szándékosan a másikat. Mindkettőnknek nagy az igazságérzete, makacsok vagyunk, mégis előfordul, hogy a saját kárunkra teszünk vagy nem teszünk meg dolgokat, ami nem feltétlenül jó. Ezen próbálunk meg változtatni.

Egy-egy összezörrenéskor a kommunikációnk is különböző: Szandi inkább hosszú órákon át emésztgeti, összegzi a gondolatait, én pedig azonnal meg szeretném beszélni. Viszont nem célunk megváltoztatni egymást, hanem önmagunkat igyekszünk csiszolgatni annyira, hogy „összetalálkozzunk”. 

– Hogyan hat a kapcsolatotokra az, hogy együtt dolgoztok? 
Tomi: Az alapvető nálunk, hogy szeretjük és támogatjuk a másikat. Annyiban okoz nehézséget a közös alkotás, hogy mindketten művészként tevékenykedünk, és ugyanazt szeretnénk az élettől. Olyasmi ez, mintha egy munkahelyen dolgoznánk, így sokszor elmosódnak a határok a szakmai és a magánélet között. Ez egy olyan rögös út, amelyen egymást segítve kell haladnunk, ám néha előfordul, hogy az egyikünk gyorsabban halad, míg a másikunk kicsit lemarad. Természetesen kiegészítjük egymás munkáját, Szandi például koreografálja a produkciómat, én pedig hangmérnökként vagyok jelen az ő előadásán. 

Kép

– Hogyan hatott rátok és a szakmai életetekre a vírushelyzet? 
Tomi: Tavasszal ambivalens érzéseink voltak: egyrészről sajnáltuk, hogy kitörlődtek a fellépési időpontok a naptárból, ugyanakkor nagyon felszabadító volt, hogy végre nincs minden napunk betáblázva. Szerda délután társasjátékoztunk ahelyett, hogy épp úton lettünk volna, nagyokat sétáltunk a szabad levegőn, a kertben töltöttünk rengeteg időt és finomakat főztünk. Meg tudtuk élni a pillanatokat. 
Szandi: Az egyensúly megteremtésére és megőrzésére törekedtünk. Nagyon fontos, hogy ebben a bizonytalan helyzetben ne billenjünk ki saját magunk biztonságából. Ezt többféle módon is elérhetjük, a lényeg, hogy levegyük a fókuszt a kint zajló, negatív érzéseket kiváltó folyamatokról, és ne félelemből cselekedjünk. A Léleklazító nevű tevékenységemen belül létrehoztam egy klubot, ahol meditációkat tartok és a tagok kitűzött céljairól beszélgetünk. Öröm látni, hogy az embereknek fontos, hogy foglalkozzanak a lelkükkel, hiszen erre a vírushelyzettől függetlenül is szükségünk van. 

– Ezek szerint tudtatok építkezni és töltekezni a tavalyi időszakból. 
Tomi: Abszolút. Próbáljuk úgy megélni az élet hozta új helyzetet, hogy ne zökkenjünk ki túlzottan a biztonságos közegünkből. Ugyan most nincs annyi lehetőségünk színpadon állni, viszont az alkotói folyamat gyümölcsöző tud lenni otthon is. Szandi ebben az időszakban például egy egész lemeznyi anyagot készített el, és én is írtam szövegeket, videoklipeket forgattunk. Sokkal több idő jutott egymásra és önmagunkra is, így idén már inkább azt tanuljuk, hogy miként tudunk majd apránként visszaintegrálódni a régi kerékvágásba. Szeretnénk kamatoztatni a művészetünkben is azt a tudatosságot, amit a karantén alatt gyakoroltunk, hiszen nem kell mindenre igent mondani.

Lehet úgy is kiegyensúlyozottan élni az életet, hogy közben nem halunk bele abba, hogy előadóművészek vagyunk. 

– Milyen terveitek vannak? 
Tomi: A színészi munkáimat nagyra becsülöm, azonban ami a szívemben átvette az első helyet, az a zene, azon belül is a saját dalok által közvetített üzenetek. Megtisztelő, amikor lehetőségem adódik eljátszani valakinek az életét, Puskás Ferenc szerepe például különösen fontos, viszont azokban a pillanatokban születik meg számomra az igazi varázslat, amikor a saját dalaimat énekelhetem a közönségemnek. A jövőben erre szeretnék még nagyobb hangsúlyt fektetni. 
Szandi: Világéletemben pörgős, aktív életet éltem, viszont ebben az időszakban inkább azt tanulom, hogy miként tudok egy kicsit lecsendesedni. Nem azonnal kiadni magamból mindent, hanem mértékletesnek lenni. A Léleklazító vonalat zenéjében, mozgásában és gondolatmenetében szeretném tovább erősíteni. 

– Mit kívánnátok a jövőbeni Szandinak és Tominak? 
Szandi: Én azt kívánom magunknak, hogy a saját utunkon maradhassunk. Azt csinálhassuk, amiben jók vagyunk, amiben ki tudunk teljesedni és ami boldoggá tesz minket. Nincsenek hatalmas vágyaink, nekünk több mint elég az, ha rendben vagyunk magunkkal és harmóniában élünk. 
Tomi: Mindketten hiszünk abban, hogy nincsenek véletlenek, ezért ha úgy alakul, hogy egy saját családdal, még egy nyuszival vagy akár egy új lakóhellyel gyarapodik az életünk, örülni fogunk neki. Azt is el tudjuk képzelni, hogy a világ egy másik pontjára sodor minket a szél, ahol ha nem is világpolgárként, de átmeneti utazóként egy időre letelepszünk. A pályánkkal kapcsolatban pedig nincsenek a valóságtól elrugaszkodott álmaink, egyszerűen csak lubickolunk a lehetőségeinkben, és hálásak vagyunk mindenért, ami megadatik. Összességében arra vágyom, hogy megtarthassam azt a boldogságot, ami most is jellemző az életünkre.

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. februári számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

A cikk támogatója a Média a Családért Alapítvány.

Norbi közgazdasági középiskolában érettségizett, és Baján levelező tagozaton kóstolt bele a Gábor Dénes Főiskola műszaki informatikus ágazatába. Nem fejezte be tanulmányait, minden munkában csupán egy évig lelte örömét, amíg új volt számára. Miután belefásult, mindig váltott, ezért több cégnél is megfordult, tíz éven át. Az utolsó állomás Kisharsány lett, ahol egy borászatnál helyezkedett el. Ez a baranyai település lett a kiindulópontja Norbi kálváriájának.

„Fahordás közben léptem bele a szögbe. Megkaptam a tetanusz elleni oltást, kitakarították a sebet, de az orvosok későn vették észre, hogy belül begennyesedett a sarkam. A szög leszakított egy csontszilánkot a sarokcsontomból, ez okozta a galibát. Ráadásul a két cső, amit a sarkamba tettek, fertőzött volt. Március közepén kerültem Szegedre, és június végén engedtek ki a kórházból, amikor elveszítettem a látásomat. A sebészeten a lábamra koncentráltak, sikerült is megmenteni egy kiváló érsebésznek köszönhetően. A lábam hónapról hónapra javult, miközben a szemem egyre jobban tönkrement. Cukorbeteg voltam ugyanis, de a kórházban nem figyeltek oda a vércukorszintemre és az étkezésemre. A magas cukorszint miatt nem gyógyult a lábam, a gyulladás miatt nem ment le a cukrom, szóval egy ördögi körbe keveredtem.

Egyik pillanatról a másikra homályosodott el a látásom. Olyan gyorsan történt, hogy megírtam egy SMS-t, és a választ már nem tudtam elolvasni.

Akkor még körvonalakat láttam. Szegeden elkezdték lézerezni a szemem, de nem segített. Pesten találtunk egy szakembert, aki megműtötte mind a két szemem, mégis teljesen megvakultam. Amikor az orvos azt mondta a bal szememre, hogy kész, vége, akkor arra gondoltam, hogy van még egy. Nem is fogtam fel igazán. De amikor a másikat is kezdtem elveszíteni, akkor tudtam, hogy nagyon nagy gáz van.”

A trauma után Norbi egy évig nem mozdult ki otthonról. A négy fal között ült, és szó szerint semmit sem csinált.

Kép

„Gondoltam, anyáék majd eltartanak. Csak feküdtem egész nap, még a tévét sem kapcsoltam be. Szedtem a fájdalomcsillapítót és a nyugtatót, holott már semmim nem fájt, és tök fölösleges volt. Vegetáltam. Szüleim hatására kerültem Pestre, a VERCS-be (Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportja a Vakok Állami Intézetében), ahová nem szívesen mentem. Akkor már több mint fél éve nem vágattam le a hajam, és nem borotválkoztam. Régi VERCS-esek jöttek, akik elmesélték a történetüket. Volt, aki hét évig nem mozdult ki a négy fal közül, most pedig céget vezet. A másik épp akkor szerezte meg a második diplomáját. Eldöntöttem, hogy ha nekik sikerült, akkor nekem is sikerülni fog. Hétvégén levágattam a hajam olyanra, amilyen régen volt, és szőkére meg pirosra festettem. Visszamentem Pestre, és a tanárok nem ismertek meg a folyosón. Onnantól kezdtem újjáépíteni az életem. Próbáltam elfogadni azt, hogy ma sem jött vissza a látásom, per pillanat ez van, ezt kell megszokni, és így kell tovább élni.

Még most is tartom a kapcsolatot a közlekedéstanárommal. Ő mondta, hogy nem sok tanítványa tanult meg ilyen gyorsan fehérbotozni, és kevesen tájékozódnak hozzám hasonlóan. Mai napig a fejemben vannak azok az útvonalak, amelyeken jártam. Ma a segítőmmel Siklósra utaztunk, és szóltam neki, hogy szerintem továbbmentünk. Kiderült, hogy tényleg így történt.

Többen kérdezik, jobb lett-e a hallásom. Nem, csak jobban figyelek, jobban használom ezt az érzékterületet.

Ha közlekedem, akkor nyitva van a szemem, mert sokkal jobban hallok. Könnyebb elhelyeznem, milyen messziről jön az autó, és hol tarthat. De nem tudok úgy közlekedni, mint aki vakon született, aki megfogja a kutyáját, elmegy egy idegen városba, és ott ráhagyatkozik másokra. Tudja, hogy úgyis lesz ott valaki, talál segítséget. Nekem ezt nehezebb elhinnem. Amikor a VERCS-en voltam, a 3. héten kértem a közlekedéstanáromat, hogy kísérjen ki a buszpályaudvarra. Ő azonban azt mondta: »Van fehér botod, tudsz közlekedni. Tudod, hogy honnan indul, szállj fel a buszra. Nem leszel egyedül, kérj valakitől segítséget.« Három órán keresztül ültem az ágyamon, a táskával a hátamon, hogy elinduljak-e vagy ne. Gondolkodtam, kit hívjak fel Kalocsáról, hogy jöjjön elém kocsival. Három óra után elindultam, és kiértem a pályaudvarra. Megálltam a 6-os állomásnál, és odalépett hozzám egy srác, aki az öcsém haverja volt. Nincsenek véletlenek.”

Kép

Lakatos Norbert

Norbi két évig Pesten dolgozott, majd Miskolcra költözött egy párkapcsolat miatt. Ott ismerkedett először vakvezető kutyákkal, és talált rá hűséges társára, Tamira. A tizenkét éves kutyával nagyobb távolságokra már nem járnak együtt, de Kisharsányban sokat sétálgatnak. Ebben a faluban él jelenleg Norbi, és kedvenc foglalatosságának, a lufihajtogatásnak hódol.

„Egy kerti partin vettem részt Kalocsán, amikor felmerült a lufizás ötlete. Egyik ismerősöm javasolta, aki ezzel foglalkozott. Azt mondta, milyen vicces lenne, ha elmennék valahová, és elkezdenék a gyerekeknek lufikat hajtogatni. Három napig gondolkoztam, azután megkértem, hogy tanítson meg. Az első figura egy kutya volt, amit öt perc alatt megtanultam. YouTube-on keresztül még húszfélét sajátítottam el. Mivel a nagymamám mindig mondta, hogy ha csinálok valamit, akkor rendesen csináljam, és ne kókler módon, ezért beiratkoztam egy lufihajtogató iskolába Pestre. Majdnem egy éven át, három hetente egy nap, reggeltől estig lufit hajtogattunk. Több mint harmincan kezdtük, és hatan vizsgáztunk le. Jelenleg én vagyok az egyetlen vak a világon, aki nemzetközi vizsgával rendelkezik. Hollandiában él egy srác, aki szintén lufizik, de csak tanult formákkal.

Szeretem én magam kitalálni, hogy mit hajtogassak. Elképzelem fejben, és addig alakítgatom, amíg meg nem valósul a tervem. Tavaly a vírushelyzet miatt nem mentem sehová, mert veszélyeztetett vagyok. Amikor végre elfogadtam a vakságot, és megtaláltam azt a munkát, amit még egy év után is szeretek csinálni, akkor leállt mind a két vesém. A transzplantáció jól sikerült, de nem mozdulhattam ki, tavaly március közepén itthon maradtam.

Hajtogattam egy 180 centis orvost maszkkal, kesztyűvel, lábzsákkal, amit felajánlottam a pécsi transzplantációs ambulanciának. Utána a kalocsai kórháznak hajtogattam egy nővérkét, ami szintén 80-90 lufiból állt.

Felkértek egy bicikli meghajtogatására is, aminek az elkészítése nyolc órába telt. De kéthetes sztori lett mindennel együtt, mire a lámpát, láncot, pedált, küllőket, az első és hátsó lámpát is teljesen kitaláltam.”

Norbi a lufihajtogatással hazai és világversenyeken is részt vesz. Járt Amerikában és Szlovéniában. 2019-ben Budapesten támadó darazsával elnyerte a közönség és a szakmai zsűri első díját. Bár versenytársai látnak, mégsem akarja, hogy a vaksága előnyhöz juttassa. A lufizás nemcsak hobbi, hanem munka is számára.

Kép

Lakatos Norbert

„Kisharsányban egy csomagolóüzemben dolgoztam, ahol megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak. Napi négy óráért harminckétezer forintot kaptam, míg az államtól a munkaadónak az összeg többszöröse jár egy fogyatékkal élő után. Felmondtam, és úgy döntöttem, hogy a lufizást és az érzékenyítő előadásokat választom. Óvodákba, iskolákba, rendezvényekre, céges és családi összejövetelekre járok. Szeretek viccelődni a gyerekekkel, interaktív előadásokat tartok. Érdekes, hogy nem én akartam, hanem megkértek, hogy beszéljek a vakságról. Hét éve csinálom, és imádom. Mindig feltöltődök közben. Nemcsak adok, hanem sokat kapok is. Villányban például egy autista kisgyerekkel senki sem akart játszani. Megkérdeztem a gyerekeket, játszanának-e velem, ha ide járnék óvodába. Mondták, hogy igen. És ha valaki kerekesszékkel jönne? Igen, válaszolták, ő is tud kosárlabdázni, játszani. És ennek a kisfiúnak nem lehetne segíteni vagy játszani vele? Három hónap múlva felhívott az óvodavezető, és mondta, hogy a kissrác lett a sztár.

Szeretnék olyan szponzorokat is találni, akik a hátrányos helyzetű gyerekekhez segítenek eljutni.

Tavaly egy bajai srác menzáztatta a gyerekeket három vagy négy faluban, és meghívott azokba az iskolákba. Most kaptam egy ígéretet, de nem akarom elkiabálni...

Ha tehetem, jótékonykodom. Rendszeresen járok a pécsi Éltes Mátyás Általános Iskolába a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyerekek közé, illetve a pécsi gyermekonkológiára. Próbálok valamit visszaadni abból, amit kaptam. Ha jót adok, nem biztos, hogy attól kapom vissza, akinek adtam, de valamilyen formában visszakapom, és ez bőven elég. Nem látok, a magánéletem sehol sem tart, de megtaláltam azt, amit imádok csinálni.”

Norbinak a korábbi életéből leginkább az autóvezetés hiányzik. Több várost és útvonalat úgy ismer, mint a tenyerét; Olaszországba, Németországba és Romániába is járt rendszeresen. Bár nemrég kipróbálhatta a motorozást a hátsó ülésen, de az igazi álma az autóvezetés. A Hungaroringen a Tolvajtempó Eleanorjába szeretne beülni. És bízik Roska Botond kutatócsoportjának eredményességében. „Szerintem évek kérdése, és ha nem is az én szembajomra, de lesz megoldás.” 

Csak asztma okozhatja?

A múlt századelőn a baktériumok és a vírusok sokszor halálos kimenetelű légúti betegséget okoztak (krupp, Corynebacterium diphtheriae, spanyolnátha, influenza). Azonban az orvostudomány fejlődésével, az antibiotikumok és az oltások bevezetésével a megbetegedések megelőzhetővé vagy többségükben otthon is kezelhetővé váltak. Egy fertőzésre képes kórokozó a légút gyulladásával helyi (garatgyulladás, gégeszűkület) vagy kiterjedt (bronchitis) tüneteket okozhat az arra fogékony szervezetben. A hirtelen kialakult légúti gyulladás klasszikus tünetekkel (orrfolyás, láz, torokfájdalom), majd bő váladékképződéssel, köhögéssel jár. A kiváltott reakció mértéke kórokozó és az egyéni válasz függvénye.

Az úgynevezett atópiás betegségekben (ekcéma, asztma, allergiás rhinitis, conjunctivitis) a szervezet fokozott mértékben reagál a külső antigénekre (kórokozó fehérje, pollen és egyebek), így kóros, kedvezőtlen tüneteket (nehezített légzés, orrfolyás, könnyezés) produkál. Ennek oka, hogy az alsó-, felső légutakat és melléküregeket (arc-, homloküreg) borító hám ugyanazzal a túlzott érzékenységgel bír. A tünetek elmúlhatnak, visszatérhetnek, sőt, egymással kombinálódhatnak. Így a csecsemőkori atópiás dermatitis után kisdedkorban hörgőgyulladás, később allergiás nátha, kötőhártya-gyulladás jelentkezhet külön-külön vagy egy időben egyszerre. Felnőttkorban ezek megszűnhetnek vagy legalábbis mérséklődnek, „kinövik a kis betegek”.

Mitől alakul ki?

Az atópiás betegségek okai között elsődleges helyen a szülői „örökség” áll. Amennyiben mindkét szülő asztmás, úgy gyermekük akár 70%-os valószínűséggel lehet beteg. Ugyanakkor a genetikai hajlam mellett jelentős szerepe van a környezeti, földrajzi különbségeknek, azon belül is az ipari fejlettségnek, az urbanizációnak. A természetből kiragadva és attól elszakítva már nem találkozunk annyiféle, fajta anyaggal (pl.: nagytestű haszonállatok mellett), amelyekkel szemben életünk kezdetén tolerancia alakulhatna ki.

Kedvelt mondás, hogy „több kiló koszt kell megennünk évente”. Ez természetesen így nem igaz, azonban jobban belegondolva az élelmiszereket például szinte kizárólagosan előkészítve vagy tisztára mosva fogyasztjuk.

Ez higiéniai szempontból helyes, de ennek következtében a késői találkozás az antigénekkel tolerancia hiányában más reakciót, hajlam esetén kóros reakciót okoz. Emellett egy állandó inger, például az aktív és passzív dohányzás, a szmog a nagyvárosokban folyamatos gyulladásban tartja a légutakat, káros a tüdő funkciójára, amivel elősegíti az atópiás megbetegedések, köztük az asztma kialakulását.

Ijesztő tünetek

A típusosan fehér bőrű, esetleg szőke, kék szemű (atópiás alkat), pár napja náthás gyermeknél legtöbbször a hajnali órákban, kilégzési nehezítettséggel jelentkezik a roham, amit mellkasi szorító érzet, beszűkült légáramlás kísér. A köhögés-, zihálás-, légzési nehezítettségtől riadt tekintetű, elesett általános állapotú gyermek jellemzően az ételt, de még a folyadékot is elutasítja. A nyugtalanul alvó gyermek mellkasa össze-vissza jár, „furcsán” veszi a levegőt.

A tanácstalan szülő a gyermek ágya fölött előbb kétségbeesik, ügyeletet, mentőt, háziorvost, rokont hív. A pánikot tovább tetézi a differenciáldiagnosztikában segítő kérdések érthetetlensége, a teljesíthetetlen utasítások, a percek futása, miközben tehetetlennek érezzük magunkat,  mert egyszerre vinnék levegőre, mérnének lázat és adnának valami gyógyszert már. S közben a nagy riadalomra ébredő legféltettebb kincsük „nevetve fullad” a kiságyban.

Hogyan lehet felkészülni?

A gyermekvállalás és nevelés „üres óráiban” a blogmustra mellett minden szülőnek javasolt a kórházhonlapok felkeresése és a tájékozódás a gyermekkori betegségekről, elérhető tüneti kezelésekről (lázcsillapítás), megelőzésről (oltások). Családon belüli asztma előfordulása esetén a szülők kitanulhatják az általuk is felismerhető jeleket (magas légzésszám, sípolás, nyögés).

Bár Skócia mérsékelt, óceáni éghajlatú levegője mindenki számára a legideálisabb lenne a megelőzésére és a légutak kondicionálására, de igen gyors lenne a túlnépesedés a régióban, tekintve, hogy az asztma az egyik leggyakoribb gyermekkori, gondozást igénylő betegség. 

Helyette viszont megvalósítható pár házi praktika.

Így hűvös (18–20°C) párás szobalevegő jótékony hatású a légúti megbetegedésekben. Ezért télen nem kell túlfűteni és túl szárazon tartani a szoba levegőjét. Radiátoron szárított egy-két mosott ruhával és szellőztetéssel ez könnyen elérhető. Levegőzni is ajánlatos, amennyiben a könnyű sétában nem izzad meg a gyermek. Nyáron a hajnali órákra frissül a levegő, szellőztetni ekkor érdemes, ilyenkor a szálló por is alacsonyabb koncentrációjú.

Fertőzés, pollen, fizikai terhelés kiváltotta légzési nehezítettség állandó alap- vagy rohamoldó gyógyszerekkel, akár kombináltan jól kezelhető. Fizikai aktivitás vállalható, az életminőséget az akut kiújulások kivételével jelentősen nem korlátozza az asztma. Veszélyt a felkészületlenül ért roham jelenthet, ezért gyors rohamoldó szert mindenkinek magánál kell tartania. Alapbetegség hiányában (pl. koraszülöttek hörgőfa éretlensége) az asztmás gyermekek 10-15%-a lesz felnőtt korukban is érintett. Ez a légszennyezésnek vagy dohányfüstnek kitetteknél azonban magasabb arányú.

Senki sem szeret beteg lenni. Mégis szükségessé válhat a kórházi szoros kontroll melletti ápolás, gyógyítás. Az első asztmás tünetekkel járó légúti megbetegedés alkalmával a szülő megismeri a betegség lefolyását, megtanulja időben észlelni a tüneteket és a gyermek állapotát megfelelően értékelni. Csak a helyes gyakorlat és kellő ismeretek után vállalható az otthoni kezelés hatékonysága és a kiújulás megelőzése.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Hatalmas jégtömbök szakadnak le az Antarktiszról, gleccserek olvadnak el, szigetek süllyednek a víz alá – valóságos katasztrófafilm, bár mi itt a kontinens belsejében ebből nem sokat érzékelünk.

Tudományos körökben is vannak, akik csak legyintenek: klímaváltozás mindig volt az embertől függetlenül is, jégkorszakok jöttek és mentek, sőt, tulajdonképpen most is egy jégkorszakban vagyunk, méghozzá annak a vége felé járunk, tehát a felmelegedés teljesen természetes dolog, és már akkor is zajlott, amikor az ember még nem eregetett nagy mennyiségben üvegházhatású gázokat a bolygó légkörébe.

Ez ugyan minden bizonnyal valóban így van, ám ez nem ment fel bennünket a környezetszennyezés felelőssége alól.

Zsiráfok a sivatagban

A Szahara például emberemlékezet óta sivatag – vagy legalábbis ameddig mi vissza tudunk emlékezni. Ám a területén fellelhető több ezer éves sziklarajzokon egyéb állatok mellett félreismerhetetlenül zsiráfokat is felismerhetünk. A zsiráf lombokkal táplálkozik, amelyeket a fák koronájából legel; ahol nincsenek fák, ott nem él meg. Ha az ott valaha élt emberek ismerték ezt az állatot, abból arra következtethetünk, hogy a Szahara helyén valamikor nem sivatag, hanem szavannás terület lehetett. Elsivatagosodása minden bizonnyal nem emberi tevékenység következménye volt,

abban azonban már benne van az ember keze, hogy a sivatag napjainkban is megállíthatatlanul terjed, elfoglalva számtalan állat és növény életterét, de egyben magának az embernek is éhínséget okozva, a mezőgazdasági művelésre alkalmas földek csökkenése által.

Sarki katasztrófa

A felmelegedés legnagyobb vesztese természetesen a sarkvidéki élővilág. Az Antarktiszon költő császárpingvineknek egyre nagyobb vándorutat kell megtenniük, hogy biztonságos, szilárd jeget találjanak a lábuk alatt a fiókaneveléshez. Arról nem beszélve, hogy a sarkvidéki tápláléklánc alapját képező alacsonyabb rendű rák, a krill lárvái a jég hasadékaiban fejlődnek, így a jégviszonyok megváltozása az egész rendszert alapjaiban rengetheti meg. Hasonlóan kaotikus a helyzet az északi sarkvidéken is, ahol a korábban elzárt kanadai tengeröblök a felmelegedés és a jég olvadása folytán elérhetővé váltak a kardszárnyú delfinek számára, amelyek korábban oda nem jutottak el. Nem tudni, milyen következményekkel fog járni, ha szembe találja magát egymással a két sarki csúcsragadozó: a jegesmedve és a „gyilkos bálna”.

Kép

Kép: Wikipedia

Hibrid medvék Kanadában

A jegesmedvének amúgy e nélkül is megvan a maga baja. A világ legnagyobb szárazföldi ragadozójának felnőtt hímjei szinte soha nem teszik a lábukat valódi szárazföldre: az Északi-sark jégsapkáján barangolnak, amely alatt nincs kontinens, csak az óceán. A nőstények viszont kölykeiket világra hozni a szárazföldre húzódnak, amelyet az olvadás miatt egyre nagyobb távolság választ el a sarki jégtől. Délről ugyanakkor (szintén a melegedés következtében) egyre északabbra húzódnak a grizzly medvék, és a hímjeiktől elszakított nőstény jegesmedvék így velük állnak párba.

Az eredmény a hibrid „grolar medve” (grizzly + polar bear), amely ráadásul szaporodóképes, így már második generációs példányai is felbukkantak. Lehet, hogy a klímaváltozás egy új medvefaj létrejöttét eredményezi majd?

Sosem látott élősködők

Nálunk, az európai kontinentális szárazföldön azonban mindez nem érzékelhető testközelből. Ám a kertészkedők azt tapasztalhatják, hogy az enyhe telek miatt (még ha az elmúlt év tele szokatlan hidegeivel rácáfolni látszott is erre) áttelelnek olyan kártevők, amelyek korábban nem okoztak számottevő gondot, mert a fagy végzett velük. A kutyatulajdonosok egyre gyakrabban találhatják szembe magukat az állatorvosi rendelőkben a szívférgességre való felhívással: ezt az élősködőt egy szúnyogfaj terjeszti, amely a közelmúltig Magyarországon nem volt megtalálható, ám a klímaváltozás miatt elterjedése észak felé tolódik; elsősorban a déli megyékben élő kutyákat veszélyezteti a fertőzés, amely akár halálos kimenetelű is lehet.

Hideg lesz a melegből?

Ami talán a leginkább meglepő, az az, hogy a globális felmelegedés helyenként lokális lehűlést is hozhat. Ha a sarkvidéki jégtömegek nagy része elolvad, az óceánba kerülő nagy mennyiségű édesvíz lecsökkenti a sarki víztömegek sótartalmát. A magas sókoncentráció, amellett, hogy terített asztalt kínál a bálnáknak, amelyek a sókedvelő apró rákok miatt keresik fel a sarkköri vizeket, egyben mozgásban tartja a meleg óceáni áramlatokat (az alacsonyabb sótartalmú víz áramlik a magasabb felé). Ha ez megszűnik, Európa atlanti partjainak kiegyenlített, enyhe éghajlata veszélybe kerül, az erre alapozott virágzó mezőgazdasággal együtt.

Dél-Anglia, Észak-Franciaország, Hollandia vagy Belgium éghajlata olyanná válhat, amilyet meghatároz a földrajzi szélességi kör, amelyen elhelyezkednek – az pedig csaknem azonos Moszkváéval…  

Érdekes adatok: 
Egy skóciai kutatás szerint a klímaváltozás következménye, hogy egyes vándormadarak túl korán indulnak el haza, és érkeznek meg a fészkelőhelyeikre, amikor még nem áll rendelkezésükre elegendő táplálékforrás.
A felmelegedés megváltoztathatja az erdők oxigéntermelését is. A növények légzése, éppúgy, mint az állatoké, oxigént fogyaszt, és szén-dioxidot termel. A fotoszintézisük viszont több oxigént termel, mint amennyit fogyasztanak. Ám ha a levegő melegszik, a fák légzése fokozódik („lihegnek”), és könnyen megfordulhat a helyzet: egy idő után több oxigént fognak fogyasztani, mint termelni.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

– Számos helyen lehet manapság elsajátítani az újságírás fortélyait. Miért gondolják a jezsuiták, hogy épp tőlük akar valaki újságírást tanulni?
– A jezsuiták mindig is médiaérzékenyek voltak. Évtizedek óta jezsuita szerkeszti a Vatikáni Rádió magyar műsorait, világszerte és itthon több más újságot, médiumot működtetnek, és elkötelezettek az igényes sajtó iránt. Küldetésük hívja őket arra, hogy oktassák is ezt a mesterséget, és ehhez hívjuk társul előadóként egyes hazai orgánumok hiteles, értékelvű képviselőit, összesen huszonhetet. Köztük Borókai Gábort, Hodász Andrást, Keresztes Ilonát, Kuzmányi Istvánt, Nyáry Krisztiánt, Stumpf Andrást, Süveges Gergőt vagy éppen a Képmás és a Salt Communications csapatát erősítő Nagy Istvánt.

– Klasszikus újságírás, Internetes sajtó, Álló- illetve mozgóképismeret – ezek a 12 alkalmas képzés alappillérei, moduljai. Előadóik listáját nézve feltűnt nekem, hogy oktatóik zöme férfi, a nőket csupán négyen képviselik, nevezetesen Élő Anita, Keresztes Ilona, Kiss Zita és Aczél Petra. Milyen megfontolásból döntöttek e nemi arány mellett?
– Az észrevétel jogos, de természetesen szó sincs nemi megkülönböztetésről. Ez most így alakult, de feltett szándékunk, hogy előadói palettánkon a jövőben több nő szerepeljen.

– Baloldali és kormánypárti előadók egyaránt vannak a csapatban. Ez koncepció volt?
– Egyrészt igyekeztünk olyan szakembereket hívni, akik nem nyakig vannak benne a pártpolitikában, másrészt minél sokszínűbb szakembergárdát szerettünk volna felmutatni. A politikáról szó lesz a kurzusokon, de nem pártpolitizálunk, hanem azt mutatjuk meg, hogyan lehet közéleti témájú cikkeket korrekten, jól megírni.

Úgy vélem, hogy egy tisztességes baloldali vagy egy tisztességes jobboldali újságírónak is hasonló szakmai elvek alapján kell megközelítenie a megosztó politikai kérdéseket.

– A jezsuiták számtalan társadalmi tevékenységet végeznek ingyen. Adódik a kérdés, hogy egy egyházi szervezet miért kér el 65 ezer forintot egy 12 alkalmas kurzusért.
– Nagyon is át tudom érezni, ha valaki, aki megszokta, hogy az egyház mindent ingyenesen kínál, felhúzza a szemöldökét ennek hallatán. Ha viszont onnan nézzük, mennyibe kerülnek a hasonló képzések, akkor láthatjuk, hogy az összeg nem kimagasló. Sőt, mivel a tanfolyamot két kivétellel – Horváth Árpád és Bellovics Gábor – nem a jezsuiták tartják, csupán a támogatói hátteret adják, a hatvanötezer forint tulajdonképpen önköltségi ár, amely nagyrészt az előadók tiszteletdíját fedezi.

– Újságírás a XXI. században – ez képzésük alcíme. Bizonyára ezzel is reflektálni kívánnak arra az erőteljes paradigmaváltásra, amely az utóbbi 10–15 évben végbement a médiában, gondolok itt például az online újságírásra vagy a podcastekre.
– Valóban sok minden változott. Csak egy példa: az online újságírás megjelenésével sok esetben már nem napok vagy akár hetek, hanem csupán órák állnak rendelkezésre ahhoz, hogy az újságíró egy adott témában „elmélyedjen” és a cikket leadja. Amikor a képzési programot összeállítottuk, beválogattuk az internet adta kihívásokat is, de olyan sok téma merült fel ennek kapcsán, hogy úgy döntöttünk, külön modult szentelünk neki. A Vizuális modul hangsúlyozottan az internetes újságírás világára, a mozgóképekre és fotókra fekteti a hangsúlyt.

– Vannak, akik úgy vélik, hogy jó újságíróvá csakis az válhat, aki eleve rendelkezik egyfajta zsigeri képességgel, rátermettséggel, érzékenységgel. Ön hogy látja? Tanulható, tanítható az újságírás? 
– Kicsit olyan ez, mint a hittan. Vajon lehet hitet oktatni? Nem, de lehet adni kapaszkodókat, és lehet szemléletet formálni. Mi is hasonló szellemben indítjuk a képzést, hangsúlyozva, hogy attól még nyilván senkiből nem lesz újságíró, ha végigjár egy tanfolyamot. Sőt – kis túlzással – amíg valaki meg nem írta élete első ezer cikkét, addig bizonyos értelemben nem tekinthető újságírónak.

Idő, számos elrontott és jól sikerült cikk, interjú kell ahhoz, hogy valaki művésze, de legalábbis mestere legyen ennek a szakmának.

– Melyek azok a képességek, amelyekre egy újságírónak minden esetben szüksége van?
– Korábban sokszor találkoztam anyukákkal, akik lelkesen mesélték: „A fiam nagyon jó magyarból, elküldöm magukhoz a Heti Válasz újságíró-tanfolyamára!” Pedig korántsem biztos, hogy abból lesz jó tollforgató, aki jó volt magyarból, vagy akinek tökéletes a helyesírása, habár utóbbi hozzátartozik az igényességhez. Sokkal inkább az való erre a pályára, aki érzékeny, empatikus, objektív tud lenni, érdeklődik a világ iránt, vannak kérdései, ráadásul fel tudja és fel is meri tenni azokat. Az újságíró ugyanis az az ember, aki a mindannyiunkban motoszkáló kérdéseket felteszi, a miértekre akar válaszokat találni, és olyan összefüggéseket is meglát, amelyeket az átlagember nem. Egy riportúton, interjún, de akár egy sajtótájékoztatón vagy konferencián maga az élet zajlik, amelynek írásbeli lenyomatát az újságíró adja.

Fontos, hogy ne száraz, unalmas cikkeket írjon, hanem adja át az élményt úgy, hogy a szöveg szinte „leugorjon” a papírról, a mondatai beszéljenek helyette, s az olvasó a lelki szemei előtt lássa a történetet.

Ehhez kétségkívül kell egyfajta alapadottság, többek között ezért is nehéz tanítani ezt a mesterséget.

A másik fontos tényező a hitelesség. Ha ezt évek hosszú során kivívod magadnak, akkor az olvasóban és a leendő nyilatkozók fülében jól cseng a neved, így amikor utóbbiakat felhívod, szinte be sem kell mutatkoznod, hiszen ismernek és bíznak benned.

– Ön ma már keveset publikál, aminek egyik fő oka, hogy a jezsuitáknál ellátott feladatai szinte minden idejét lekötik. Aktív korszakában számos megosztó cikket publikált. A karcosság és a provokálás eleve a személyisége része volt, vagy a szakmában eltöltött évek hozták ki mindezt önből?
– Valóban, többször voltam elefánt a porcelánboltban... Aki megosztó, az érdekes, ráadásul sok kattintást hoz a konyhára, ugyanakkor az ember lelkivilágának nem mindig tesz jót, hogy folyton harci készültségben kell lennie. Az utóbbi negyedszázadban a Magyar Nemzetnél, majd a Heti Válasznál sok mindent megírtam, amit fontosnak tartottam; ma is publikálok, de a munkám miatt jóval ritkábban. Egyébként az utóbbi években már érzékenyebben, empatikusabban igyekszem fogalmazni, noha jól tudom, hogy így kevésbé vagyok izgalmas.

– Összeszámolta már, hogy hány cikket írt ezidáig?
– A Heti Válasznál tizenhét éven át hetente egyet írtam, korábban a Magyar Nemzetnél mindennap, vagyis azon a bizonyos ezer cikken már régóta túl vagyok. És csak remélni tudom, hogy az írások számának növekedése egyúttal valamiféle fejlődéssel is járt.

– Kitől kapta a legszebb méltatást?
– Mind közül a feleségemé a legkedvesebb számomra. „Ezt úgy olvastam volna még!” – mondta az egyik cikkemre. Ebből talán le is vonható a következtetés, miszerint, ahogy Kosztolányi Dezső fogalmazott, a jó cikk mindig egy kicsit éhesen hagyja az olvasót – hogy aztán legközelebb is jó étvággyal fogjon bele a szerző írásába.

– Mit tekint szakmai védjegyének?
– Talán az árnyalt fogalmazást mondanám.

Mindig arra törekedtem, hogy ne csak fekete és fehér, jobb és bal, igen és nem legyen a cikkeimben, hanem felvillantsam a végpontok közti árnyalatokat is.

Nagyon szeretem így szemlélni és szemléltetni a világot, és még nagyobb öröm, ha az olvasó mindezt észreveszi.

Támogatott tartalom.

Az irodaház boltíves pincéjében kialakított kápolna jól szimbolizálja a program szellemiségét, spirituális voltát. A helyiséget úgy alakították ki, hogy bármelyik keleti keresztény egyház szertartása szerint is lehessen liturgiát tartani benne: érvényesül a háromosztatúság, az oltár körbejárhatósága és az elfüggönyözhetőség.

A kápolnát Szent István vértanú, az első ismert üldözött keresztény és egyben államalapító szent királyunk védőszentje tiszteletére szentelték fel. István vértanút ráadásul minden keresztény egyházban tisztelik, az úgynevezett közös szentek egyike – így különösen is jó helyen van ebben a szent térben, ahol több keleti keresztény egyház képviselője (többnyire a vezetője) megfordult már, színpompás miseruhákkal, ikonokkal és egyéb kegytárgyakkal gazdagítva az egyébként puritán helyiség falait. 

Kép

Molnár-Bánffy Kata és Azbej Tristan - Kép: Páczai Tamás

Legtöbbünk talán nincs is tisztában azzal, hányféle keresztény felekezethez tartoznak a Közel-Kelet és Afrika keresztényei. Azbej Tristan sorolja korábbi vendégeiket, egyikről-másikról röviden mesél, utalva rá, hogy milyen nehézségekkel – terrorizmussal, üldöztetéssel, templomrombolással – néztek szembe.

Elgondolni is fájdalmas, hogy a világon 340 millió keresztény ember, családok, gyermekek és persze papok és szerzetesek is, szenvednek üldöztetést. Napjaink legnagyobb mértékű emberjogi válsága ez, egyúttal a legelhallgatottabb is – elhallgatott, mert túl nagy a jelentősége.

Ha csak napirendre kerülne a világ nagy emberjogi szervezeteiben, kiszorítaná az ott tárgyalt, ennél sokkal kisebb jelentőségű, ám a világ ideológiai trendjeiben nagyobb fontossággal bíró problémákat. A valóság ezúttal is, mint oly sokszor, ellentmondana a liberális mainstream ideológiáknak. A munka tehát, amit a kicsiny hazai segélyprogram és a világban még néhány hasonló, elkötelezett intézmény végez, heroikusnak mondható.

Kép

Molnár-Bánffy Kata és Azbej Tristan - Kép: Páczai Tamás

Ez utóbbi programokból többet deklaráltan a magyar program mintájára alakították ki, ilyen például a lengyeleké vagy az USA előző kormánya által alapított amerikai program. Tevékenységük nem csak szimbolikus: ahová eljutnak, akiknek az életén konkrétan segítenek, ott ez a segítség jelentős és fontos. A probléma nagyságrendje és a rászorulók száma azonban messze meghaladja a lehetőségeiket. Amolyan első fecskék ők, akik remélik, hogy nyarat csinálhatnak. Így érzik ezt a közel-keleti egyházak vezetői is, akik nemcsak a humanitárius segélyért, az újjáépítésben való együttműködésért vagy éppen az ösztöndíjakért hálásak, hanem mindenekelőtt a gesztusért. Örülnek, hogy van olyan nemzet a világ jólétben élő felében, amely fontosnak érzi, hogy szolidaritást vállaljon annak a térségnek a keresztényeivel, ahonnan a modern világ kereszténysége is kinőtt. Azokkal a területekkel, ahol ma a háborúk, a terrorizmus, az üldöztetés változatos kombinációi határozzák meg a keresztény közösségek mindennapjait.

„A munka egy elemző csoportban kezdődik, hogy pontos képünk legyen humanitárius katasztrófákról, politikai veszélyhelyzetekről, háborúkról a szír, iraki, libanoni vagy éppen egyiptomi, nigériai keresztény közösségekben” – meséli Azbej Tristan. Az elemzők munkája alapján keresik meg az egyes rászoruló közösségeket, elsősorban az egyházakon keresztül. A beazonosított problémák közül a helyi egyházzal egyeztetve keresik meg azt a feladatot, amelynek ellátásával a legtöbbet tudnak segíteni a rendelkezésükre álló eszközökkel. Ez lehet humanitárius gyorssegély: egészségügyi, élelmezési, ellátási segítség vagy akár pénz is a katasztrófák túlélőinek. Ilyen katasztrófa volt például húsvétkor a Srí Lanka-i templomi merénylet vagy a tavalyi bejrúti kikötői robbantás a város keresztény negyedében. Ilyenkor elsősorban a kenyérkeresők nélkül maradt családokra, árván maradt gyermekekre koncentrálnak. Olyan is előfordult, hogy a súlyosan sérült áldozatoknak Budapesten szervezték meg a kórházi kezelését, rehabilitációját.

Kép

Molnár-Bánffy Kata és Azbej Tristan - Kép: Páczai Tamás

Nyújtanak a programon belül hosszú távú támogatást is, ilyen például, amikor menekülőben levő közösségeknek egészségügyi vagy oktatási segítséget adnak. Nigériában például fontos a lányok városi oktatása: az iskolákban viszonylag biztonságban vannak a Boko Haramtól, akik a keresztény kislányokat egyébként afféle szabad prédának tekintik. A segítségnyújtás harmadik formája az újjáépítés, ez teszi ki talán a legnagyobb részt a Hungary Helps Program projektjei közül. Dzsihádisták által lerombolt falvakban lakóházakat, iskolákat, utakat építenek újra – és amit más segélyszervezetek a rosszul értelmezett politikai korrektség jegyében elkerülnek: templomokat. Pedig a templom, a vallásgyakorlás helye a közösség teljes gyógyulása, újjáépülése szempontjából esszenciális jelentőséggel bír. A mentális és a fizikai újjáépítésnek is szimbolikus momentuma, mikor újra szentmisét lehet tartani egy korábban meggyalázott, esetleg lövészeti célpontnak használt templomban. Azbej Tristan irodájának a falán a ninivei fennsík Tell-Aszkuf településének templomából származó fotó látható, amelyen 13 kisgyermek keresztelőjét tartják éppen: ez volt az első szertartás, amit a magyar támogatásból újjáépített szentélyben tartottak.

A település nevét hálából kiegészítették a „Magyarország leánya” utótaggal.

Erre a településre – ahol a dzsihádisták a templommal együtt a temetőt is lerombolták, jelezve ezzel, hogy a keresztény közösséget úgy, ahogy van, kiirtásra ítélik – azóta az itt élők háromnegyede visszaköltözött, miközben Irak más részein a keresztény közösségek létszáma egyötödére csökkent.

Kép

Azbej Tristan - Kép: Páczai Tamás

„A támogatásnak új megoldásai is vannak a hagyományos segélyezésen kívül” – folytatja az államtitkár. „Ösztöndíjprogramunknak köszönhetően több mint 160 fiatal jár egyetemre ma Magyarországon ezekből a közösségekből, azzal a feltétellel, hogy ha végeznek, hazamennek és otthoni közösségeiknek motorjává, vezetőivé válnak. Legújabban pedig önkéntesek is csatlakozhatnak a Hungary Helps Programhoz, tehát a kedves olvasó is. Lehetőség van pénzadomány célzott eljuttatására (sőt, nyomon követésére is), illetve egyes, biztonságos helyszíneken a helyi közösségek életébe való bekapcsolódásra az újjáépítésben, az oktatásban és az egészségügyben.”

Márciusban Ferenc pápa meglátogatta az iraki keresztény közösségeket, ezzel segítve, hogy az üldözött keresztények sorsával kapcsolatban leomoljanak a hallgatás és közöny falai a jóléti világban. A látogatás során Azbej Tristan is találkozott a Szentatyával, de nem volt alkalma a programról mesélni neki, mivel megelőzte őt a társaságukban levő egyházi vezető, Moszul szír ortodox érseke, Nikodémusz. Az érsek méltatta a Hungary Helps Programnak a sokat szenvedő iraki keresztény közösségek számára nyújtott, mindenki mást megelőző, érdemi és önzetlen segítségét.

Kép

Azbej Tristan - Kép: Páczai Tamás

Talán ennek is köszönhető, hogy a pápa Irakból hazafelé, a repülőgépen bejelentette, elfogadja a magyarok meghívását, és ellátogat szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záróeseményére. 

A Képmás magazin egy új sorozatot indít Közkincs címmel, amelyben Molnár-Bánffy Kata, a Képmás kiadóvezetője olyan elhivatott emberekkel beszélget, akiknek az eredményes munkája sokak számára érdekes lehet, és közkincs, ahogy a sorozat címe is mutatja: közös ügyünk, valami, amire vigyázni akarunk. A sorozat többi részét ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. júniusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

Kölnei Lívia: Ön sok régészeti csontleletet vizsgált. Mennyire tart a fertőzés veszélyétől? 
Pálfi György: Múmiákban, emberi csontokban nem találtak még élő, működő kórokozókat, így a megfertőződéssel kapcsolatos félelmek alaptalanok. Legfeljebb a kórokozók töredékei maradnak az emberi leletekben, amelyek bizonyítékul szolgálnak az egykori fertőződésre, de működő organizmus nem jön létre újra belőlük. 

K. L.: A kutatók számontartanak hamar elpusztuló és ellenállóbb kórokozókat. Úgy tudom, a hosszabb életűekhez tartozik például a lépfene baktériuma. 
P. Gy.: Az anthrax bacilusa spóraformában évtizedekig képes megőrizni fertőzőképességét, de hosszabb időtávra, évszázados túlélésre nem ismerek bizonyítékot. A szifilisz kórokozója például nagyon érzékeny, hamar elpusztul. A lepra nyomait hordozó csontokban előfordul, hogy megtalálják a Mycobacterium leprae maradványait, de ezek sosem teljes, életképes kórokozók.

A himlő vírusa meglehetősen nagy méretű és könnyen kimutatható, a ’90-es években találtak is olaszországi múmiában, de az sem volt élő. 

Ha észreveszünk elváltozást egy emberi maradványon, következtetünk a betegségre, amelyet mikrobiológiai vizsgálat igazolhat azzal, ha sikerül fellelni valamilyen kórokozó töredékét. 

K. L.: A betegségek gyakran nem hagynak nyomot a csontokon – olyankor miből lehet következtetni rájuk? 
P. Gy.: A temetkezés módja, például a tömegsírok is utalhatnak fertőző megbetegedésekre. A pestis nem támadja meg a vázrendszert, mikrobiológiai vizsgálat bizonyíthatja csak, hogy ez volt a halál oka. Az 1990-es években Olivier Dutour professzor, doktori témavezetőm publikálta az első szenzációs vizsgálatokat a nagy marseille-i pestisjárvány egyik tömegsírjának feltárása után. 1720-21-ben a pestisjárvány elpusztította a kikötőváros lakosságának közel felét. 1722-ben visszatért a járvány, ezért hatalmas sírgödröt ástak, mert rengeteg halálozásra számítottak – ehhez képest nem volt már a járvány olyan heves, a hatalmas gödörnek mindössze egyötödébe temettek vagy kétszáz embert. A szenzáció a Yersinia pestis baktérium kimutatása volt, ami korábban még senkinek se sikerült.

Ebben az esetben se beszélhetünk aktív, fertőző baktériumról, a pestis tehát nem térhet vissza a halottak exhumálása miatt. 

K. L.: Ha emberi maradványokat vizsgálnak, van-e valamilyen óvintézkedés, amit be kell tartaniuk az egészségük védelmében? 
P. Gy.: Az a feltárás körülményeitől függ. Ha nagyon régi, száraz környezetben megmaradt csontokról van szó, akkor csak annyi a kockázat, mint amikor tűzifát pakolunk a kandalló mellé. Ha viszont nedves vagy bomló anyaggal érintkező környezetből származnak a maradványok, például nedves altemplomban eltemetett halottak maradványait tárjuk fel, biztosan felveszünk maszkot és gumikesztyűt. Akkor sem a többszáz éve meghaltak betegségeitől tartunk, hanem például a nedves környezet gombaspóráitól. 

K. L.: Mi a helyzet a fagyott talajréteg felolvadásakor előkerülő tetemekkel? 2016-ban Oroszország egyik szibériai járásában néhányan megfertőződtek lépfenével, feltételezhetően a lépfenétől elhullott szarvasok több évtizedes tetemének a kiolvadása miatt. Vajon tartanunk kell attól, hogy a fagyott talajrétegek és gleccserek felolvadásával régi, kihaltnak vélt, ám virulens kórokozók szabadulhatnak ki? 
P. Gy.: A kiolvadt régi, évszázados leletek vizsgálatakor sem került elő semmilyen fertőzőképes kórokozó.

Az olvadás ugyanakkor nagy és pozitív meglepetéseket rejthet még, hiszen az Alpok egyik gleccserének megolvadásakor került felszínre az Ötzinek elnevezett férfi teteme, akinek az 5300 éves múmiája a legrégebbi a földön, öregebb, mint az egyiptomi múmiák.

Nagyon izgalmas kihívás ez. Az Ötzivel foglalkozó, Albert Zink vezette bolzanói kutatócsoport mindent megvizsgált, amit csak technikailag lehetett, a betegségeitől a gyomortartalmáig. 

K. L.: Hajmeresztőnek tartom, hogy megállapították: Lyme-kórban szenvedhetett, tehát már akkor is létezett ez a fertőzés! 
P. Gy.: Pedig Ötzi felfedezésének körülményei nem voltak éppen ideálisak, mert a helybéli rendőrök összevissza rángatták a tetemet, el is törték az egyik karját. De az pozitívum, hogy hamar hűtőkamrába került, és a mai napig olyan hőmérsékleten tárolják, amelyen konzerválódott több mint öt évezreden keresztül. Ennek is köszönhető, hogy a humán DNS-megtartása igen jó, alkalmasnak bizonyult humángenetikai vizsgálatokra is később. Ahogy a technika fejlődött, egyre több információt szereztek róla, ennek hatására változtattak is a külseje rekonstrukcióján: korábban úgy vélték, barna szemű lehetett, de mára bebizonyosodott, hogy kék szemű volt. A DNS-einek minősége vizsgálatra sokkal alkalmasabb, mint amilyet például egy szaharai múmiából ki lehetne nyerni, ám ezekből a maradványokból se lehetne feléleszteni sem Ötzit, sem a testében egykor élt kórokozókat. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. februári számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>