Egy skót misszionárius története, akit Budapestről vittek Auschwitzba

2010-ben a Skót Misszió Vörösmarty utcai templomának régi széfjében két könyvet találtak: az egyik egy angol nyelvű vadvirágalbum volt, a másik pedig egy Biblia. A könyvekbe ugyanaz a név volt beleírva: Jane Haining. Ennyi maradt a nagyszerű skót hölgy után Budapesten, aki egy olyan időszakban tudott bátor lenni, amikor a legtöbb embert csak a saját bőre mentése érdekelte.

Jane Haining 1897. június 6-án született egy Dunscore nevű skót faluban. A kis Jane mindössze ötéves volt, mikor elvesztette édesanyját. Lynley Smith „A Missziótól a Mártírságig” című Hainingről írt könyvéből tudjuk, hogy Jane édesapja földműves volt, de fontosnak tartotta, hogy taníttassa három lányát, akiknek minden este felolvasott a Bibliából. A család a helyi presbiteriánus gyülekezetbe járt – Jane élete végéig megőrizte a hitét.

Az iskola elvégzését követően irodista lett egy cérnagyártó cégnél, és itt dolgozott több mint tíz éven keresztül.

Nagy hatással volt rá, hogy egyik unokatestvére Indiában volt misszionárius; ő maga is több szervezetnél kezdett önkénteskedni.

Többek között tagja lett egy antialkoholista mozgalomnak, és gyülekezete vasárnapi iskolájában tanított. Fontos volt számára a hite, és vágyott arra, hogy segíthessen az embereken.

A Skót Misszió iskolája

Jane Haining 1931-ben egy előadás hatására csatlakozott a skót Zsidó Misszióhoz. Otthagyta irodai állását, és 1932-ben Budapestre utazott, ahol ő lett a Skót Missziós Iskola bentlakásos részének felügyelője. Az iskola hátrányos helyzetű, de kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkező diákokat vett fel. A gyerekek többsége szekularizált zsidó családból származott, és jelentős részük árva vagy félárva volt. Bár a misszió nem titkolt célja volt a térítés, Haining nem támogatta a kislányok „erőszakos” áttérítését, és az iskola is azon az állásponton volt, hogy a lányok elsősorban ismerjék meg saját vallásukat. A lányok szerették Jane-t, aki nagy empátiával és szeretettel fordult feléjük – többeknek közülük hivatalos gyámja is lett.

Kép

Jane Haining csónakázó gyerekekkel - Kép: Wikipédia

2014-ben megjelent a Múlt-kor magazinban egy cikk Haining életéről, amelyben Szécsényi András idézi Jane egyik diákját, aki így nyilatkozott a nevelőről: „Mindig úgy érezted, hogy téged szeret a legjobban.” A skót vidéki kisasszony elkezdett magyarul is tanulni, hogy saját nyelvükön tudjon kommunikálni a kislányokkal. Minden nyáron két hónapot töltött a Balaton mellett az iskolával.

Jane Haining és társai egy olyan kereszténységet ismertettek meg a zsidó lányokkal, amely elfogadta és egyenlőnek tekintette őket.

Nyugalmas hat esztendő következett, amely során diákok százai fordultak meg az iskolában – 1938-ban azonban minden megváltozott.

Az Anschluss után Magyarország közvetlen szomszédságba került a Harmadik Birodalommal. A Skót Missziós Iskolában ekkor jelentek meg az első menekültek. Az osztrák zsidó családok közül sokan Magyarországon keresztül próbáltak elmenekülni, és néhányan egy időre Budapesten ragadtak, ahol leányaik közül többen a misszió iskolájában leltek átmeneti otthonra.

1939 nyarán Haining hazalátogatott Skóciába, ahová elkísérte őt Prém Margit is, az iskola egyik tanára. A BBC hosszú évtizedekkel később interjút készített Jane két unokahúgával, akik azt mesélték, hogy a rokonság mindent megtett, hogy rávegyék Jane-t: ne térjen vissza Budapestre. Ő azonban hajthatatlan volt, és azt mondta, hogy a lányoknak szüksége van rá.

A háború

A háború kitörését követően a Zsidó Misszió Bizottsága kétszer is hazarendelte, de Jane Haining úgy döntött, marad. Az iskola brit karának túlnyomó többsége hazatért, és a helyükre magyar nevelők kerültek.
Az iskola befogadó magatartása miatt óriási volt a túljelentkezés, és a zsidó diákok száma folyamatosan nőtt. Smith leírása szerint az iskola pénzzel is segítette a zsidó törvények miatt munkanélkülivé vált szülőket. Haining előadásokat tartott a brit kultúráról olyan családoknak, akik abban reménykedtek, hogy Angliába tudnak majd menekülni.

Smith könyvében idézi az iskola egy korábbi diákját, Spiegel Zsuzsannát, aki így emlékezett vissza erre az időszakra: „Amíg csak lehetett, egészen 1944. március 19-ig, a német megszállás napjáig kívül tartottak ezeken a falakon mindent, az összes szörnyűséget. Gyerekek voltunk, egyenrangúak mind (zsidók és keresztények), és nem számított semmi, csak a tudás.”

A háború éveiben Jane Haining a lányok segítésén túl rendszeresen látogatta a magyar területen őrzött brit hadifoglyokat.

Szécsényi cikke leírja, hogy 1944. március 19-én, a németek bevonulását követően, a Sztójay-kormány lerövidítette a tanévet, így március 31-ével haza kellett volna mindenkit küldeni. A Skót (ahogy a lányok hívták az iskolát) azonban nem küldte el a zsidó diákjait, hanem ott maradhattak az internátusban. Az iskola vezetése Haininget bízta meg azzal, hogy közölje a kislányokkal a rendeletet, amely szerint sárga csillagot kell felvarrni a kabátjukra. (Később a Gestapo egyik vádja az volt ellene, hogy sírva fakadt a rendelet hallatán.)

Április negyedikén megjelent a Gestapo a Vörösmarty utcában, hogy letartóztassák Jane-t. Később kiderült, hogy hogy a nőt az iskola szakácsának nyilas rokona jelentette fel, miután Haining összeveszett vele. Több szemtanú különböző módon emlékezett vissza arra, hogy mi történt elhurcolásakor, de az minden leírásban egyezik, ahogy Jane elbúcsúzott, miközben kivezették: „Gyerekek, ne sírjatok, ebédre itthon leszek.”

Kép

Jane Haining

Jane utolsó üzenete

Smith életrajzi művében leírja, hogy az ekkor 47 éves Haininget először a Majestic szállóba, majd a Belvederébe vitték, ahol a Gestapo kihallgatta. Április végén áthelyezték a Fő utcai börtönbe. Nyolc vádpontot fogalmaztak meg ellene, amelyek között szerepelt a zsidó lányok bújtatása, valamint a brit hadifoglyok látogatása és a BBC adásának illegális hallgatása. Az egyetlen vád, amit tagadott, az volt, hogy „aktívan politizált.” Jane hiába rendelkezett svájci menlevéllel, a nácik a kistarcsai internáló táborba szállították, majd május 15-én felrakták egy Auschwitzba tartó vonatra.

A Scottish Review of Books 2019-ben részletes cikket adott ki a misszionárius utolsó heteiről. Auschwitzban Jane Haininget politikai fogolynak minősítették, elvették a ruháit, leborotválták a haját, és a karjára a 79467-es számot tetoválták. A németek nem tudni miért, de engedélyezték, hogy Haining levelet írjon Budapestre. 1944. július 15-én egy Prém Margitnak címzett levélben azt írta Auschwitzból, hogy hiányoznak neki a gyerekek, és kérte, hogy a brit Vöröskereszt küldjön neki élelmiszercsomagot. A levélben található egy nehezen kivehető sor, amit a Múlt-kor cikke szerint később sokan úgy értelmeztek, hogy Haining sejtette, mi vár rá: „Itt, útban a mennyek felé, hegyek vannak, de nem olyan szépek és magasak, mint a mieink.” Két nappal később Jane Haining meghalt, és a tábor vezetése hivatalosan kiállított róla egy halotti bizonyítványt, amelyben az állt, hogy Auschwitz-Birkenau kórházában talált rá a „természetes halál”. Azonban egyes történészek szerint Jane-t nem a kórházban érte a vég.

A kutatók a táborban kapott száma alapján be tudták azonosítani a nőt, akit a megmaradt iratok szerint július 17-én vittek át Auschwitz-Birkenauba, ahol gázkamrába küldték.

Smith leírja, hogy a halálhírt követően a brit külügyminisztérium megígérte az eset kivizsgálását, és azt, hogy „amennyiben rossz bánásmód okozta a halált, bíróság elé állítják a felelősöket.” Ez egy abszurd kijelentés volt, hisz ekkor már tudta a brit vezetés, hogy mi is történik Auschwitzban.

A leányotthon egykori bentlakói a háborút követően sem felejtették el Jane Haininget. 1984-ben a budapesti zsidó közösség támogatásával emléktáblát helyeztek el Haining tiszteletére a Vörösmarty utcában. 1997-ben az izraeli Jad Vasem múzeum a Világ Igaza kitüntetéssel tisztelgett a bátor nő előtt, aki élete árán próbálta védeni a diákjait.

Források:
https://www.scottishreviewofbooks.org/free-content/jane-hainings-letter-from-auschwitz/
https://mult-kor.hu/20140522_az_embermento_jane_haining