A korábbi évszázadokban teljesen természetes volt, hogy az ember lóval – és/vagy váltó lovakkal – közlekedett. Az alapértelmezettnek számító „egynapi járóföld” mellett a távolság utazásban mért mértékegysége a lóháton megtehető út volt, és ez a vasút megjelenéséig így is maradt. A 21. században viszont már különlegesnek számít, hogy Slíz György úgy döntött, lóval teljesíti az Országos Kéktúra több mind 1170 kilométerét. Vándorunk farkasordító hidegben indult: első bejelentkezésére február 8-án került sor Írottkőről. 

Saját bevallása szerint azért döntött amellett, hogy egyben járja végig az utat, mert így biztosan nem tudott belezavarodni, hogy melyik szakasz van meg, és melyik nincs.

Lóbarát talajok, jéghideg gázlók

Útitársai, Villám és Szellő, a két ló végig sikerrel vették az akadályokat. A végtelen erdők, egyenes nyiladékok és „elsőrangú lóbarát talajok” meg sem kottyantak nekik, Gyuriék átlagosan 30–40 kilométert, néha 60-nál is többet tettek meg naponta. Az persze természetesen a lovak karakteréhez és a terepviszonyokhoz igazodott, hogy éppen melyikük volt a hátas, és melyikük a málhás, ahogy az sem volt mindegy, akad-e jó fű a pihenőhelyen, vagy éppen van-e elég ivóvíz az út során. Gyuri az éjszakák jelentős részét még a mínuszokban is a szabad ég alatt, két hálózsákba burkolózva töltötte.

Változatos tájon, rugalmas logisztikával haladtak napról napra, ami kisebb-nagyobb felfedezéseket is rejtett. Az óvatos ügetések közepette a férfi például azzal játszott, hogy derékszögű elágazásokban sem fogta meg a kantárt, helyette a teste bedöntésével üzente meg a lónak, merre szeretne fordulni. „Többnyire megértette” – idézte föl a kísérletet.

A kéktúra útvonala számos patakátkelést tartalmaz, ezek jelentős része könnyű szerrel megoldható gyalogosan, a két felmálházott lóval viszont másként kellett tervezni. Sümeg előtt az útvonal keresztezte a februári hidegben is eufemisztikusan hangzó, „Meleg-víz” névre keresztelt patakot. Odaérve szembesültek vele, hogy a patak messze szélesebb, mint amin még kényelmesen át lehet gázolni, ráadásul a fából tákolt gyaloghíd ágacskái is recsegtek-ropogtak-hajlottak: embernek is lélekvesztő, ló számára egyértelműen járhatatlan volt. 

Slíz György ezért úgy döntött, hogy kis kitérővel inkább egy közeli, vadak által jól láthatóan használt gázlón vezeti át Szellőt és Villámot – maga is derékig mártózva a párfokos vízben.

Lenyergelt, a hídon át kerülve a túlpartra vitte a málhát, majd visszament a lovakért, levetkőzött, és egyenként átkelt velük a vízen.

Ezeket a kitérőket, valamint a kéktúrán többször is előforduló, aszfaltos szakaszokat leszámítva lóval azért viszonylag gyorsan lehetett haladni. Kövektől mentes, sík erdei talajon könnyű ügetés és egy-egy rövid vágta is belefért, míg a köves-sziklás meredek szakaszokon Gyuri inkább gyalogosan vezette a lovakat. A Balaton-felvidék nagy részét ügetve-vágtatva, más részét kidőlt fákon és sziklákon átkelve teljesítették.

Kép

Fotó forrása: Gyaloggalopp Lovastúra Szakosztály

Étel, ital, szállás

A februári mínuszokban nem egyszerű sem az emberfiának, sem a patásoknak italt és ételt találniuk. Utóbbiak számára Slíz György vitt magával „vésztartalék” abrakot, erről később is végig gondoskodott, még ha ez nem is pótolja a jó minőségű, legelhető füvet és a – szintén jó minőségű – vizet.

A túra során rendszeresen szembesültek kiszáradt forrásokkal, elzárt kutakkal, általános vízhiánnyal. Még az út elején majdnem egy napra elfogyott a vizük, és később is többször kerültek nehéz helyzetbe. Nem segített a helyzeten az sem, hogy télire a legtöbb falu jól ismert kék nyomókútját és a temetői kutakat elzárják, ilyenkor vasútállomásokban, boltokban, helyi lakosoktól kapott segítséget. 

Káldon például egy jótevő helybéli nemcsak ivóvizet, de almát és banánt is hozott, ráadásul Szellő és Villám is bőségesen kortyolhatott a két nagy vödör vízből, amivel a gazda kedveskedett nekik.

Az út során Gyuri és két lova sok-sok jó szándékkal találkozott. Előfordult, hogy épp egy olyan család háza előtt „parkolta le” Villámot és Szellőt, ahol a családból minden gyerek lovagolt. Gyurit a háziak megvendégelték, felpakolták elemózsiával, a gyerekek pedig körülrajongták a patásokat. Máskor ismerős család csemetéit örvendeztette meg azzal, hogy reggel lóháton vezette őket iskolába, mielőtt folytatta a kéktúrát.

Szarvaskőn még egy gyönyörű nagy ménessel is találkoztak, a gazdájuk pedig ezúttal is bőségesen ellátta abrakkal Szellőt és Villámot. Slíz Gyuri számára a legnagyobb élmény itt mégsem az ismeretlen embertől kapott jóindulat volt, hanem a működő gémeskút, amit korábban sosem volt alkalma kipróbálni.

A boltok kiszámíthatatlan nyitvatartása, valamint a sokszor késő esti érkezés a településekre nehezítette az étkezéseket. Bakonybélben például bár nyitva találta Gyuri a boltot, annak teljes pékárukészlete mindössze egy fél kilós csomagolt, szeletelt kenyér volt.

Már a túra vége felé, Borsodban különleges szállásban volt részük: a baktakéki görögkatolikus plébánián éjszakáztak, mert, mint kiderült, Csaba atya is tart állatokat, konkrétan birkákat, ezért a lovaknak még széna és abrak is akadt. 

Csaba atya lovagol is, és bár lova nincs, megkérte Gyurit, hadd csatlakozzon hozzá egy rövid szakaszon, Fancsalig. 

Minthogy vissza kellett érnie reggel időre, végül 4-kor keltek, és reggel 5-kor indultak el.

Kihívások az úton

A kéktúra nem lovakra optimalizált terepen fut, ezt mind tudjuk. De amíg egy gyalogos túrázónak legfeljebb bosszantó kényelmetlenség aszfalton baktatni több kilométeren át, addig a lovaknak ez egyrészt nem egészséges, másrészt az autóforgalom könnyen megriaszthatja őket. Slíz Györgynek ilyen esetekre is volt taktikája: biciklis villogókkal szerelte föl a jószágokat és saját magát; és természetesen törekedett minimalizálni az aszfaltos-forgalmas részeket, ezért néhol kerülővel, a kéktúrát pár kilométerre elhagyva bandukoltak. Ha pedig mégis muszáj volt a műútra térni, azt gyors tempóban, a lehető legrövidebb idő alatt és minél kevesebb interakcióval oldotta meg.

Bár a február-márciusi idő még nem kimondottan a zivatarokról szól, mégis átéltek egy ízben egy kiadós égszakadást. A Lázbérci-víztározónál olyan vihar kapta el őket, hogy az apró esőházban Gyurinak föl kellett guggolnia az asztalra, hogy szárazon tartsa a málhát és saját magát, miközben táskáját a tető alá, egy rögtönzött szögre akasztotta föl. Villám dörgött dél felől, és zúgó szél verte be az esőt hosszú percekig, de megúszták. 

A modern világ egyik alapszükséglete még egy lovas kéktúrán is az internet. A pecsételőhelyek ismeretéhez és a lókompatibilis útvonaltervezéshez szükség volt online térképekre és kéktúra-applikációra, ezért különösen ijesztő lehetett, amikor még a túra elején valóra vált az utazók rémálma: elfogyott a mobilinternet. Ahhoz viszont, hogy Gyuri bővítőcsomagot vásároljon, szintén internetre lett volna szükség – a kör bezárult. 

A helyzetet végül az egyik faluban egy véletlenül arra járó, szintén lovas lány oldotta meg: megosztotta a mobilinternetét, így végül sikerrel zárult a vásárlás.

Településkép, falvak és pihenők

Slíz György a kéktúra mentén lakik a Pilisben, ezért eredeti terve is az volt, hogy kettébontja az utazást, és otthon megáll pár napra. Az Írottkő–Pilisszentkereszt távolság 550 kilométerét 13 túranap alatt, két pihenőnappal tette meg, 9 éjszakát töltött a szabad ég alatt, mínuszokban.

A Dunát Nagymaros és Visegrád között kompon szelték át: Szellő és Villám mint „oldalkocsi nélküli rendszámos motorkerékpár” szerepeltek a jegyen – talán ennél jobban semmi sem mutatja, hogy mennyire példa nélküli vállalkozás ezt az útvonalat lovakkal megtenni.

Mind a Dunától nyugatra, mind keletre bőven akadt olyan település, ahol üres házak sora fogadta őket. Felsőpetényben például az elhagyott kastély mellett egy többemeletes házat és nagy, nyitott pincét is találtak. Ez a kastély az, amelyben Mindszenty József bíboros raboskodott 1954 és 1956 között. Az infrastruktúráról az is sokat elárul, hogy Kőszegtől Cserhátsurányig Gyuri mindössze három működő iskolát látott a kéktúra útvonalába eső falvak között. Nógrádsipeken pedig sem térerő nem volt, sem közúti helységnévtábla, amikor nyugati irányból megérkezett a faluba – kifelé menet is csak egy kézzel rajzolt változat menesztette őket. Putnok, Hernádcéce és Mátraverebély szinte háborús faluképe és mélyszegénysége a kéktúrás közösség számára jól ismert jelenség.

Az északkeleti országrészben ugyanakkor tájképileg és természetföldrajzilag hazánk egyik legszebb vidéke várta őket. 

Hollókőre például egy hétvégi napon, éppen naplementekor érkeztek meg: a világörökségi helyszín házait, a sok száz éves óriástölgyeket és a várat aranyszínű fényben fürösztötte a lenyugvó nap. 

A Mátra csúcsai pedig frekventált kirándulóhelynek számítanak: „Kelet-Magyarország Dobogókője”, Ágasvár Gyuriék érkezésekor is tele volt kirándulóval, lovainak és vállalkozásának csodájára járt, akivel csak találkozott.

Kép

Fotó forrása: Gyaloggalopp Lovastúra Szakosztály

ÚtravaLÓ gondolatok az első lovas kéktúrázótól

Slíz György lótulajdonosként és aktív természetjáróként azt javasolja mindenkinek, akinek stresszmentes pihenésre van szüksége, hogy járja végig a kéktúrát – hivatalos teljesítés érdekében gyalog, de ha kalandvágyó, akkor akár őhozzá hasonlóan lóval. Hogy mi motiválta? Mindenekelőtt úgy látja, a megszervezett ellátás nélküli, lovas utazással átélhetett egy évszázados hagyományt, amely már kiveszett a lovassportok „óramű pontosságú, csillogó szőrű, öltönyös-csokornyakkendős versenyek karámok közé zárt világából”. 

Emellett azt is kiemelte, hogy noha a kéktúra alapvetően profán teljesítménytúra, számára első pillanattól zarándoklattá vált azáltal, hogy kiszakadt a mindennapokból, lemondott a technikai civilizáció nyújtotta kényelemről, és rábízta magát a Jóisten gondviselésére.

A több mint ezer kilométeres, Szellő és Villám társaságában megtett út pedig csak megerősítette abban, hogy a ló nagyobb segítség a terepen, mint amekkora kihívás a kerülőutak megtalálása, vagy éppen a jeges patakon való átgázolás. 

Mint fogalmazott: a ló szabadságot jelent, mert egyaránt tud haladni erdei ösvényen és közúton; elmegy a mély sárban és a méteres hóban; felmászik a lépcsőn, és át tudja úszni a folyókat. 

Mindeközben pihenéskor két dologra van csak szüksége: vízre és fűre, amit az év nagy részében itthon bárhol megtalál. Ezt a szabadságot pedig, hogy a lóval logisztikai támogatás nélkül hazánkban bárhová el lehet menni, semmiféle gépi jármű nem tudja megadni. 

„Magyarország lóval való átjárhatósága egy nemzeti kincs, mint ahogy maga a kéktúra is nemzeti kincs”  – fogalmaz Slíz György. 

Az útvonalat a Gyaloggalopp Lovastúra Szakosztály Facebook-oldalán, valamint YouTube-csatornáján lehetett követni.

A gyermekpszichodráma egy csoportos terápiás módszer, amely játékos formában, a képzeletvilágukra és a kreativitásukra építve segít a gyerekeknek. Az általuk hozott élmények alapján közösen kitalálnak egy történetet, amit együtt, szakemberek vezetésével eljátszanak.

Nem csak játék és mese

A gyerekekkel foglalkozó szakemberek gyakran jelzik, hogy a gyermekek nincsenek jól, problémákkal küzdenek, a megoldás érdekében pedig a szülők különféle alternatív módszereket próbálnak ki. Salamin Csilla nyolc éve tart gyerekdráma-foglalkozásokat, úgy látja, hogy „a személyes kapcsolatok háttérbe szorulnak, mert mindent neten intéznek, ezért a gyerekek egy ilyen személyes térben nehezebben oldódnak fel, mint pár évvel ezelőtt.” Szerinte a szülők fő problémája, hogy nem tudják tartani a határokat, a digitális világ letompítja és beszippantja a kicsiket. 

„Mindenkiben ott van egy kreatív rész, a fantáziájuk, de nekünk most nagyobb szerepünk van abban, hogy ezt előhívjuk.”

A mentálhigiénés szakember szinte mindenkinek ajánlja a gyerekdrámát, hiszen „a legegészségesebb gyerekeket is érintő mindennapos stressz és konfliktusok oldására, valamint a kreativitás kibontakoztatására is jó.”

Sokan fordulnak hozzájuk nehezebb élethelyzetekben, például a szülők válása esetén, különböző magatartászavarokkal, mint a hiperaktivitás, agresszivitás, figyelemzavar. Különösen ajánlja beilleszkedési nehézségeknél, szorongó, gátlásos, önbizalomhiányos gyerekeknek. „Az idejáró gyerekeknek fejlődik a kreativitásuk, a társas készségeik, könnyebben veszik az akadályokat, magabiztosabbak lesznek, felismerik az értékeiket.”

A csoport ereje

5–14 éves korúaknak tartanak gyerekdrámát, külön óvodásoknak, kisiskolásoknak és kamaszoknak. Egy csoporton belül legfeljebb két év a korkülönbség, figyelembe véve, hogy a hasonló korosztályokat hasonló témák érdeklik. „Lényeges a gyerekek önkéntes részvétele, hogy szeressenek idejárni. 

Az elején megkérdezzük tőlük, hogy szívesen jönnek-e, az első alkalom után mindenki eldöntheti, hogy szeretne-e a csoport tagja lenni. 

Utána viszont fontos az elköteleződés, mivel itt egy folyamatról van szó. Ami itt zajlik, az köztünk marad.” 

A zárt csoport kis létszámmal (5–7 fővel) működik, így mindenkire tudnak figyelni. A foglalkozássorozat fél évig tart, 10–12 alkalomból áll. Jellemző, hogy a csoport fele fél év után is folytatja a programot, hozzájuk jön két-három új tag. Előfordul, hogy egy-két vagy akár több évig is jár valaki. A csoport összetételére odafigyelnek, hogy ne legyen egy csoportban például több ADHD-s vagy autista gyermek. 

„A közösség jó támogató közeg, a résztvevők az együtt átélt élmények hatására, egymást kölcsönösen elfogadva egy csoporttá kovácsolódnak.” Sokszor egymást is segítik, a szerepeikben is ráérezve, hogy ki miben tud segíteni a társának. Ilyen a „kihangosítás”, például, ha valaki hercegnő szerepet vállal, és az elején meg sem szólal, akkor például valamelyik vezető „szolgaként” segíti, kíséri, majd a harmadik játékban már ő is kibontakozik és játszik mint hercegnő. 

„Megerősödik a szerepben a játékon belül, és amit itt megél, azt egy idő után a külvilágba is ki tudja vinni.” 

Kép

A gyermekpszichodráma-foglalkozásokat vezető Salamin Csilla − forrás: Salamin Csilla

A csodák országa mint terápiás tér

A foglalkozások beszélgetéssel kezdődnek, ilyenkor a gyerekek elmondhatják, milyen jó vagy rossz dolog történt velük. „Voltatok-e mérgesek, szomorúak a héten? Örültetek valaminek?” Ezután lehet rajzolni, ami egyfajta ráhangolódás a játékra, segítheti a gyerekeket a szerep-, illetve történetválasztásban. 

Közösen alkotják meg a mesét, a történetet, amiben mindenki azzá változik, amivé szeretne. „Mi, vezetők pedig a gyerekektől kapjuk a szerepet. Mindig más kezdi, majd, amikor megvan mindenkinek a szerepe, megnézzük, hogy mi hiányzik, kire van még szükség a játékban.” 

A szereposztás után következik a jelmezválasztás. Az „átváltozást” ugyanis jelmezek segítik, mindenki beöltözik. „Ezek nem konkrét jelmezek, hanem a gyerekek fantáziája teszi őket azzá. Egy nagy fekete kendőt felvéve változhat valaki öregasszonnyá, sárkánnyá vagy fává. Vagy egy kék sál a Duna, amire ráül valaki halként, akit kifognak. Hármat tapsolunk, és elkezdődik a játék, akkor már nem Csilla vagyok, hanem rabló, vagy amit éppen eljátszom.”

A „mintha tér” olyan terápiás tér, amely a képzelet és a valóság közti átmeneti teret jelenti. „Itt a gyerekek egy varázslatos csodavilágba kerülnek, ebben a térben tényleg minden megtörténhet.” 

„Azért nevezik terápiásnak, mert a gyermekek öngyógyító képessége lép működésbe, a saját erőforrásaikat felszínre hozva és mozgósítva.”

„A történet végén is van taps, egy mondattal befejezzük, majd egyesével kilépünk a szerepünkből – nem vagyok már sárkány, Béla vagyok –, ledobjuk a jelmezt, és leülünk. Ezután röviden megbeszéljük, hogy kinek mi tetszett, vagy mi nem tetszett a meséből. A gyerekek egymás visszajelzéseiből is sokat tanulhatnak. Lezárásként úgy búcsúzunk, hogy berakjuk középre a kezünket, és azt kiabáljuk: sziasztok!

A gyerek nem magáról mesél – mint a felnőtt a pszichológusnál –, hanem a szerepein keresztül fejezi ki, mutatja meg magát észrevétlenül. A kis rókáról mondja el, hogy milyen hiányai, nehézségei, szükségletei vannak. A szerep lehet egy mesehős, de egy tárgy vagy állat is. Sokszor az is megfigyelhető, ha valaki gátlásos, akkor először szőnyeg, majd nyuszi, a végén király.” 

Olyan helyzeteket élhetnek meg, amiket a valóságban nem tudnak, itt bűntudat nélkül adhatják ki a haragjukat. Az elismerés, a sikerélmény, a gondoskodás utáni vágy is gyakran megjelenik.

Semmi sem kötelező. Az alapszabály az, hogy nem bántjuk a másikat, sem tettel, sem szóban. Lehet „verekedni”, de ne fájjon. Itt mindenki önmaga tud lenni, nem éri bántás, elfogadják őket, pozitív élményekkel távoznak.

A dramatisták kettős szerepe

A foglalkozást gyermekpszichodráma-asszisztensi vagy -vezetői képzettséggel rendelkezők tartják. Sok pszichológus, pedagógus vagy mentálhigiénés szakember van köztük. A játékban a dramatistáknak kettős szerepe van: egyfelől teljes beleéléssel részt vesznek a játékban a gyerekektől kapott szerepekben, másfelől külső szemmel figyelik, próbálják megérteni azt, amit a részvevők szeretnének kifejezni. Segítik őket abban, hogy minél inkább kibontakozhassanak a választott szerepükben. 

„A gyerekeknek nagy élmény, hogy itt nem alá-fölérendeltség van, mint az iskolában, hanem partnerként kezeljük őket, látszólag ők irányítanak. A legyőzendő vagy negatív szerepeket általában mi, vezetők kapjuk, rajtunk sok feszültséget le tudnak vezetni.” Nagyon jól rá szoktak érezni, hogy a vezetők milyen szerepből tudják a leginkább segíteni a játékukat.

A változás nem marad el

A gyerekdráma fontos része a szülőkkel történő konzultáció, hiszen igazi változás csak a szülőkkel való szoros együttműködéssel érhető el. 

„A foglalkozások előtti ismerkedőbeszélgetésen a szülők elmondják, miért gondolják, hogy jót tenne a gyereküknek a dráma, illetve mesélnek a gyermekről, az elvárásaikról. Mi pedig bemutatjuk a módszert, és válaszolunk a felvetődő kérdésekre. A szülőknek nem adunk információt a félév során, hanem a végén kapnak visszajelzést, amikor látjuk a teljes képet.

Minden játékot leírunk, ki mit játszott, mit csinált, majd a végén összenézzük a 12 alkalmat, hogy az egyes gyerekek milyen szerepeket választottak, mit fejeztek ki a játékukkal, milyen igényeik, szükségleteik jelentek meg, hogyan változtak, mi a folyamat. Erről beszámolunk a szülőknek. Nem adunk tanácsokat, csak azt jelezzük vissza, amit a gyerek játszott, amit a játéka által kifejezett. Megkérdezzük a szülőket a záróbeszélgetésen, hogy történt-e valami változás a félév alatt, mit tapasztaltak. Általában történik változás. 

A legtöbbször a szülő magától rájön, mi a helyzet. Sokszor egyértelmű, a gyermeknek milyen vágyai vannak, máskor kevésbé látható, de akkor együtt fejtjük meg. 

Az is előfordul, hogy nem derül ki, mit dolgoz fel, milyen feszültségek távoznak, csak azt látjuk, hogy oldódik valami. Gyakori a regresszió, amikor a gyerek visszamegy abba a fejlődési szakaszba, ahol őt trauma érte, vagy valami hiány lépett fel benne, és akkor a játékon belül gyógyítja magát, majd pár játék után lejön erről a szerepről. Ha például pici korában született egy beteg kistestvére, akire sok figyelem jutott, vagy baleset érte egykor.”

Legtöbbször a szülőkben is elindul valami, ami kihatva a gyerekekre segít gazdagabbá tenni a család életét. Minden csoporttagról elmondható, hogy egy idő után magabiztosabbá válnak, képesek lesznek jobban elfogadni a másikat, ezáltal magukat. A csodavilágban megszerzett erőt, önbizalmat egy idő után a valós világba is át tudják vinni.

Különbözően működünk

„Teljesen normális, hogy konfliktus van a párkapcsolatban” – mondja Piczkó Katalin, aki szerint ez akár előre is vihet, ha megfelelően tudjuk kezelni. Véleménye szerint a legtöbb ellentét abból adódik, hogy különbözőek vagyunk, különbözően működünk, más szemüvegen keresztül látjuk a világot, és mások a szükségleteink, például lehet, hogy a férfi szabadságot, változatosságot akar, a nő pedig biztonságra, nyugalomra vágyik, vagy éppen fordítva.

„Ugyanakkor a legtöbben azzal a téves elképzeléssel éljük az életünket, hogy mindig nekünk van igazunk. Mi működünk jól, a másik meg hibásan, ezért őt kellene megjavítani, neki kellene megváltoznia ahhoz, hogy rendben legyen a házasságunk” – mondja a pszichiáter, majd így folytatja: – Mit is jelent az valójában, hogy hibásan működik a másik? Nem úgy, ahogy én akarom.” Ebből a tévhitből aztán számos feszültség adódik a hétköznapokban, amely során – stressz hatására – könnyen aktiválódnak korai mintáink, amelyeket otthonról hozunk. Ilyenkor szoktuk azt tapasztalni, hogy ugyanúgy reagálunk, mint a szüleink, ugyanazok a mondatok hagyják el a szánkat. Sőt sokszor korai élményeink is bekapcsolódnak, amelyek még rárakódnak az adott helyzetre. 

„Ha valaki gyermekként azt élte meg, hogy nem igazán fogadják el, vagy nem számít, abban a pillanatban, amikor hazajön a párja, és leül tévét nézni, újra azt éli meg, hogy ő nem fontos.” 

„Ennek következtében aztán rosszul kommunikál, ami csak tovább rombolja a kapcsolatot. Ilyenkor már nemcsak az eredeti problémával áll szemben a pár, amellyel – ha csak az lenne, és tudnának építő módon kommunikálni – képesek lennének valamit kezdeni, hanem a rossz kommunikációval, az úgynevezett sakálkommunikációval is, amely a másik önbecsülését sérti” – magyarázza Piczkó Katalin. 

Ezért a hozzá bejelentkező pároknak is azt szokta javasolni, először vegyenek részt egy kommunikációs tréningen, mert ha meg is marad az eredeti problémájuk, amiért segítséget kérnek, legalább már építő jelleggel tudnak róla beszélgetni. Ugyanakkor azt gondolja, ha meg is tanul a pár ily módon kommunikálni, az sem garancia arra, hogy minden helyzetben így fognak tenni a jövőben, ugyanis stresszhelyzetben könnyen aktiválódnak a régi minták, csak tudatossággal lehet ezt kezelni. 

Építő kommunikációval a párkapcsolatért

Az építő kommunikáció azt jelenti, hogy úgy mondom el a másiknak, mi zavar, hogy felveszem az ő szemüvegét, empátiával fordulok felé, és nem sértem az önbecsülését. A szakember erre a következő példát említi: „Ha a párom sáros cipővel bejön a lakásba, amitől én ismét azt érzem, hogy nem vagyok fontos, nem kezdek vele sakál módjára veszekedni, nem állítom be magam áldozatnak, nem minősítem, nem zsarolom, nem keltek benne bűntudatot, és nem is parancsolok rá, hogy azonnal vegye le a cipőjét, hanem empátiával fordulok felé. »Tudom, hogy nehéz napod volt, és jólesik lazítani, ugyanakkor a szőnyeg most sáros lett, és nagyon zavar, mert sokat takarítottam. Nekem fontos, hogy tisztaság legyen, mert akkor érzem jól magam, ezért kérlek, vedd le a cipődet!«”

Piczkó Katalin szerint igazán nagy probléma akkor van, ha a másik erre úgy reagál, hogy nem érdekel, mit érzek. „Ha valaki egy konfliktushelyzetben eljut odáig, hogy kimondja, nem érdekli a másik ember szükséglete, akkor komolyan felvetődik a kérdés, hogy miért vannak együtt.” 

„Ha a másik alapvető szükséglete nem érdekel egy olyan kapcsolatban, amely a szeretetről szól, akkor ott nincs szeretet.” 

Nézz önmagadba!

A pszichiáter úgy gondolja, hogy az építő kommunikáció elsajátítható, megtanulható, de ahhoz, hogy bármilyen változást elérjünk, először is magunkba kell néznünk, mert magunkra van ráhatásunk. A másikat nem tudjuk megváltoztatni, és az sem biztos, hogy bármilyen módon befolyásolni vagyunk képesek. Ezért azt tanácsolja, vizsgáljuk meg, mit érzünk, hogyan gondolkodunk, miként reagálunk bizonyos helyzetekben. 

„Legyen egyfajta önreflexiónk, nézzük rá önmagunkra, a működésünkre, és vállaljunk felelősséget a saját viselkedésünkért. Ha valaki mindig csak kifelé mutogat, a másikat és a környezetet hibáztatja, akkor sohasem jut el oda, hogy elgondolkozzon a saját felelősségén. Ha csak a másiktól várunk el változást, és magunkat minden alól felmentjük, akkor semmi sem fog változni” – mondja, miközben felhívja a figyelmet arra is, hogy ez nem megy mindenkinek elsőre. Már többször tapasztalta, hogy valaki nem képes önreflexióra egészen addig, amíg nem történik valami „nagy dolog” az életében, például egy veszteség, amelynek hatására tudatosul benne, hogyan működött, miként viselkedett korábban.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

De hogyan is fogjunk neki az önvizsgálatnak? A szakember azt tanácsolja, először lassuljunk le, szálljunk ki a hétköznapokból, töltsünk időt egymagunkban, telefon és sorozatok nélkül. Figyeljünk az érzéseinkre, szükségleteinkre! Sokat segíthet ebben a munkában, ha feltesszük magunknak a következő kérdéseket:

„Hogyan reagálok bizonyos helyzetekben? Mennyire jellemző rám a sakálkommunikáció? Miért érint engem ennyire? Mi az a rossz érzés, amit ilyenkor érzek? Honnan ismerős nekem ez az élmény? Mire lenne igényem? Mi az a szükségletem, ami hiányzik?”

Piczkó Katalin szerint, ha elkezdünk önmagunkon dolgozni, sokkal jobban rálátunk a szükségleteinkre és a saját „puttonyunkra”, amelyet a családunkból hozunk, akár transzgenerációsan. Megértjük a saját „triggerpontjainkat”, gyöngeségeinket, amelyeket, ha a másik megnyom rajtunk, frusztráltak, idegesek leszünk. Fontos, hogy megértsük azt is, hogy nem mindig a másik okolható az érzéseinkért, hanem vannak ki nem elégített szükségleteink, és ezért érezzük rosszul magunkat bizonyos helyzetekben. 

Úgy gondolja, ha eljutunk odáig, hogy megértjük a saját szükségleteinket, és konkrét kéréseket tudunk megfogalmazni a másik felé, akkor már elindultunk az önreflexió útján, és képesek leszünk egy másfajta kommunikációra. Ezek után már azon is elgondolkozhatunk, hogy ki tudunk-e jönni a saját kalitkánkból, tudunk-e elfogadóbbak lenni a másikkal. El tudom-e fogadni, hogy a másik máshogy gondolkodik, mert máshonnan jött, mások az élményei? Figyelembe tudom-e venni, hogy egy konfliktushelyzetben nemcsak az én élményeim, mintáim aktiválódnak, hanem az övéi is? 

Könnyebb lépni, mint változni

A szakember úgy gondolja, sokkal könnyebb kilépni egy kapcsolatból, és beleugrani egy másikba, ahol új ingerek érnek bennünket, mintsem dolgozni a meglévőn. 

Ám az a szomorú tény, hogy ha nem változunk, elképzelhető, hogy ugyanazokat a mintákat fogjuk működtetni az új párkapcsolatban is, mint korábban, amely minták idővel ugyanúgy távolságot és konfliktust okoznak majd, csak egy másik emberrel. 

Természetesen van olyan helyzet, amikor mégis indokolt a kapcsolat megszakítása, például, ha valaki egy bántalmazó helyzetben él. Nehéz eldönteni, hogy aktívak vagy passzívak legyünk egy párkapcsolatban. Segítségünkre lehet Szent Ferenc imája, amely így szól:

„Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

Tavaly országjárásba kezdett, különböző tematikájú ismeretterjesztő előadásokat tart. Ennek keretében a közelmúltban debütált a Lesz-e több-bolygós civilizáció az emberiség? című előadásával. Mi adja a kérdés aktualitását?

A hallgatóság szereti a hasonló témákat, hogy úgy mondjam, a témakör nézőmágnes. Az előadáson rámutatok arra, vannak-e olyan helyek a naprendszerünkben, amelyek érdekesek lehetnek az emberiség számára.

És vannak?

Igen, de a ma használatos technológiával ezek elérhetetlenek. Még a Hold is az, ha a helyszíni erőforrás-hasznosításról beszélünk. Még nem nőttünk föl a feladathoz. 

Pedig az emberiség, élén Elon Muskkal már a Marsot célozta meg.

Ismereteink és kutatásaink fókuszában áll ez az égitest, nem meglepő, ha például Elon Musk is folyamatosan arról beszél, hogy meg kell valósítani az emberes Mars-utazást. Inspirációja lehet sokféle, amit azonban hangoztat, az véleményem szerint nettó marhaság. 

Vagyis?

Terve, hogy 2050-ig egymillió embert áttelepít a Földről a Marsra, mert szerinte a bolygónk menthetetlen, és az emberiség túlélése szempontjából egy marsi kolónia lesz a „Szent Megoldás”. 

Amíg kétévente tudunk indítani egy indítási ablakban egy–három szondát a Marsra, nagyon messze állunk attól, hogy évente negyvenezer embert a Marsra utaztassunk úgy, hogy ne ítéljük őket azonnali halálra. 

Szükséges ugyanis élettér- és ipari bázis, ami a következő 25 évben még biztosan nem valósul meg.

Miért látja ilyen feketében Musk az emberiség jövőjét? A klímaváltozás, a túlnépesedés, egy globális háború vagy a járványok miatt?

Vagy a megalománia miatt? Nekem ez a legjobb megoldásom a kérdésre. Az az erőforrásigény, ami szükséges akár csak a permanens marsi jelenléthez, hatalmas kihívás. Számos technológiát kellene továbbfejleszteni, amelyek ugyan demonstrációs céllal már léteznek, de ipari mennyiségben, minőségben, biztonságosan kialakítani iszonyatos kiadásokat jelentene. Megcsinálható, ha nagyon akarjuk, de akkora költségekkel járna, hogy abból inkább a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásunkat kellene megerősíteni. Nem hiszem, hogy egymillió kiválasztott ember javára kellene a Föld összes erőforrását elkölteni az elkövetkező 25 évben.

Milyen elv alapján választanák ki az egymillió embert?

Ez a másik jó kérdés. Ki vállalja magára azt az erkölcsi felelősséget, hogy eldöntse, kik tartozhatnak az egymillióba, miközben 7999 milliót hagyunk elpusztulni – adott esetben – a Földön. Normális ember ilyen felelősséget nem vállalhat magára. 

Milyen forrás áll Musk rendelkezésére terve megvalósításához?

Játsszunk el a gondolattal: egy emberes Mars-utazás nagyjából ezermilliárd dollárba kerülne. Az Egyesült Államoknak, amely évente 15–20 milliárd dollárt költ a NASA-ra, erre nincs pénze. Hogyan lehet ezermilliárd dollárt csinálni? 

Létre kell hozni egy olyan piacot, amelynek az éves forgalma tízezer milliárd dollár. Ez lehet például a világűrből sugárzott szélessávú internet-szolgáltatás. 

Ha ezt a piacot sikerül létrehozni, és a piacon Musk akár csak tízszázalékos szereplővé válik a Starlinkkel, tíz év alatt az üzleti haszonból össze tud gyűjteni ezermilliárdot. A teljes Starlink programban negyvenezer műhold feljuttatása a cél, ennek a negyede már a Föld körül kering. Arról nem is beszélve, hogy Musk magánvagyonát 400 milliárd dollárra becsülik, ha eléri, mondjuk a kétezret, szerintem simán rááldoz ezret erre a projektre. A tulajdonában álló SpaceX munkatársait valóban az hajtja, hogy embert juttassanak a Marsra. 

Ha eltekintünk Elon Musk megalomániájától, és feltételezzük, hogy az emberiség evolúciójába kódolva van a felfedezés, más bolygók meghódítása…

…nekem van ettől józanabb elgondolásom, csak az nem következik be a mi életünkben.

Éspedig?

Az emberiség alapvetően folyamatosan szaporodik, még ha a demográfusok szerint 2050-re stagnálás áll is majd be a humán populációban. Vagyis azt állíthatjuk, hogy a Földön van egy véges erőforrás, lényegében mindegy, minek nevezzük, lehet fa, szén, olaj, gáz, urán, ritkaföldfém. Miután felhasználtuk az erőforrást, egy részét újra tudjuk hasznosítani, ugyanakkor nincs százszázalékos hatékonyságú szisztéma. Vagyis: az emberiség minden évben csökkenti a Föld erőforrásait. Az összes erőforrás mennyisége elosztva az erőforrás-csökkentési sebességgel egy idő mértékegységű eredményt ad, ami rámutat, mikorra fogy el a Föld összes erőforrása. 

El fogunk jutni oda, hogy gazdaságossá válik a Földön kívüli térrész erőforrásainak kiaknázása.

Bányákat nyitunk majd a Holdon?

A Holdon, kisbolygókon, bolygók holdjain. De ma még a közelében sem vagyunk ennek a helyzetnek. Ha a Földet józan emberiség népesítené be, akkor azon dolgozna, hogy az erőforrások végső kiaknázási pontját a minél távolabbi jövőbe tolja ki, öt- vagy ötvenezer évvel későbbre. A NASA pár éve a fémekből álló Psyche kisbolygóhoz küldte a Psyche űrszondát, ami a Mars és a Jupiter között keringő égitesthez 2029-re ér oda. Míg megtudjuk, pontosan milyen összetételű a kisbolygó, az újabb két év. El is telt egy évtized.

Ilyen távlatokat látva, mi lehet mégis az emberiség bolygóközi útjának a menetrendje? Hold, Mars, bolygóholdak?

A hivatalos menetrend jelenleg a Holdra összpontosít. Tapasztalható is egyfajta űrbéli vadnyugat: a Hold elérését célul tűzte ki az Egyesült Államok az Artemis-programban, továbbá Kína Délkelet-Ázsia több országával karöltve, valamint India. 

És hogy egy picit büszkélkedjünk: a közelmúltban indult a Holdra az Intuitive Machines második űrszondája, amelyen magyar műszer is található, a Puli Space Technologies „vízszimatoló” műszere. 

A Hold olyan tereppé vált, ahol szinte minden jelentősebb nemzet próbálkozik technológiai demonstrációkkal; a napokban szállt le egy amerikai magáncég, a Blue Ghost szondája az égitestre, vagyis beválni látszik a NASA azon terve, miszerint kommerciális holdi szolgáltatók szülessenek. 

A Holdon már jártunk, igaz, utoljára fél évszázada, de mikor juthatunk el a Marsra, és legfőképpen, mit csinálunk majd ott? 

A Holdhoz képest a marsi expedíció nagyon nagy ugrást jelentene, nem véletlenül nem sikerült mindmáig senkinek. Ám mégis a vörös bolygó a következő logikus célpont, mert a Földhöz a Mars hasonlít a legjobban. Igaz, még így sem lakható bolygó jelenlegi állapotában: a hőmérsékleti viszonyai az Antarktiszéra emlékeztetnek, a légköre jórészt szén-dioxidból áll, kisebb a gravitációja, és nincs mágneses tere. Utóbbi azért kínos, mert a Föld mágneses tere megvéd bennünket a Napból érkező töltött részecskéktől. Ha az odaérkező űrhajósok barlangokba tudnak húzódni, az óvhatja őket, de ennek a koncepciója még egyáltalán nem látszik. 

Tehát: bár közelinek tűnik a Mars elérése, valójában inkább tudományos fantasztikum?

A Holdon kell kidolgozni azt a technológiát, amit később, akár fedélzeti AI irányításával a Marsra küldhetünk, hogy mire az emberek megérkeznek a bolygóra, már készen álljon a Mars-bázis. Hosszú távon ennek látom értelmét. 

Kép

Kiss László csillagász − Fotó: Császár Tamás

Rendben, a biztonságos lét kérdését kipipálhatjuk, de miként jutunk a bolygóra, mit eszünk, mit iszunk? Hogyan lélegzünk egyáltalán?

Hát, ez az! A NASA már az Apollo-program után rájött, hogy csak akkor tudunk előretolt helyőrséget kialakítani bárhol is, ha hasznosítjuk a helyszíni erőforrásokat. A Holdon ilyen erőforrás lehet a jég, amit, ha felolvasztunk, vizet nyerünk. Ha napenergiával fel tudjuk bontani hidrogénre és oxigénre, előbbit elégethetjük üzemanyagként, utóbbit belélegezhetjük. Ha a jeget felforraljuk, lesz folyadékunk is. Ha van víz, azzal növényeket is táplálhatunk. Tavaly a gödöllői központú Magyar Agrártudományi Egyetemen kísérleteztek Hold-szimuláns regolit-analóg anyagokkal, kíváncsiak voltak, mit lehet a regolithoz (ami a Holdon található kőzet) hasonló anyagokban megtermelni. A mustármaggal sikerrel jártak. 

Vagyis, ha azt vizsgáljuk, milyen táplálékot tudunk előállítani, növényekben és rovarokban lehet gondolkodni. 

A Marson is van jég.

Valóban, a felszín alatt több kilométer mélyen jégszelvény található. A Perseverance űrszonda 2021-ben magával vitt a Marsra egy MOXIE nevű szerkezetet, ami tulajdonképpen egy műfa. Kis doboz, ami a Mars légkörében található szén-dioxidból kémiai reakcióval oxigént von ki. A mesterséges „fa” jelenleg óránként 8 gramm oxigént képes előállítani, ez egy órára biztosíthatja a légzést. MOXIE-telepeket létrehozva kellő mennyiségű oxigént lehetnénk képesek előállítani. De: nemhogy egymillió, akárcsak száz embert ellátni oxigénnel hatalmas kihívás. Szilárd meggyőződésem, hogy a mélyűr felfedezése akár robotok, akár ember által nem lesz gazdasági hasznot hozó tevékenység. A jelenlegi modell tehát nem tartható, mert egyszer mindenkinek elfogy a pénze, még Elon Musknak is. Ugyanakkor ma nem látszik, mi az a gazdasági haszon, ami életképessé tenné az emberiség kirajzását. 

Mi kepézheti a hasznot a Holdon, a Marson?

A Hold esetében a hélium-3-at szokás emlegetni. A nemesgáz a Földön a legyakoribb formában hélium-4-ként található, ami azt jelenti, hogy az atommagjában két proton és két neutron található. A hélium-3 ritkább, a Földön egy kilogramm előállítása 20 millió dollárba kerül. 

Mire jó a hélium-3?

A folyékony hélium-3 használatával könnyebb előállítani –273 Celsiushoz közeli hőfokot, ami a kvantumszámítógépek működéséhez szükséges hőmérséklet. Jelenleg egy vizespalack méretű tárgy világűrbe juttatása félmillió dollárt emészt fel. Ha a Földön x dollárba kerül a hélium-3, a holdkőzetből kinyerve és a Földre szállítva pedig csak x osztva kettővel, akkor megéri foglalkozni vele. 

Rendben, hozzájutunk a hélium-3-hoz, és szerencsére a Hold viszonylag közel kering a Föld körül. A Marsra azonban fél év alatt tudunk eljutni. 

És tegyük hozzá, hogy kétévente van indítási ablak. 

Vagyis a Marsra érkezve az embernek van két hete eldönteni, hogy szinte azonnal indul vissza, vagy vár másfél évet. 

Milyen űreszközzel juthatunk a bolygóhoz, hogy ne legyünk kitéve az indítási ablak kényszerének?

Magánemberi meggyőződésem, hogy a gazdasági haszon mellett egy gyökeresen új űrbéli közlekedési forma segíthetné ebben az emberiséget. 

Kutatják ennek a lehetőségét?

Léteznek ionhajtóművek, de icipici méretben. Azt gondolom, akkor rajzhat ki az emberiség az űrbe, ha képes lesz a fúziós energiát alkalmazni.

Fotó forrása: Profimedia − Red Dot

A Fireflys Blue Ghost leszállóegység felvételeke a Holdról 2025. február 24-én.

A Földön jelenleg egyetlen tartósan működő erőmű sincs.

Ezért gondolom úgy, hogy a mi életünkben még nem kerül sor ilyen hajtómű alkalmazására. Azt nem értik meg sokan, hogy mi itt, a Földön egy nagyon mély potenciálgödör alján élünk. Ahhoz ugyanis, hogy egy testet föld körüli pályára állítsunk, fel kell gyorsítani 26 000 km/h-ás sebességre. Ha azt akarjuk, hogy el is hagyja a Föld gravitációs terét, 38 000 km/h-s sebességre van szükség. Iszonyatos az energiaigénye. Nem hiszek benne, hogy a kémiai lökhajtásos rakéták valaha is elérhetővé teszik a bolygók közötti rutinszerű közlekedést. Vagyis teljes paradigma- és technológiaváltásra lesz szükség. Ha van is kutatás mindezzel kapcsolatban, az szerintem a világon a legszigorúbban őrzött katonai titok. 

Akkor főzzünk azzal, ami rendelkezésre áll! A jelenlegi technológiával mennyi ideig tart, míg a naprendszer széléig ér egy űreszköz?

A New Horizon kilenc év alatt érkezett a Plútóhoz. 

Kilenc évig mit fogyasztana akár csak egy űrhajós is? Vagy hibernálnák az utast?

Nagyon messze vagyunk ettől. 

Akár eljutunk oda, akár nem, a lehetséges „új Földek”, exobolygók kutatása zajlik?

Ne is beszéljünk erről! A más csillagok körül keringő bolygók témája nagyon érdekes, de mind elérhetetlen számunkra. Érzékeltetésül: az emberiség által legtávolabbra juttatott és még működő űreszköz a Voyager-1 és a Voyager-2 űrszonda, amelyek 1977-ben indultak végtelen útjukra. Csillagászati pontosággal mindkettő körülbelül egy fénynapnyi távolságra jutott a Földtől. A legközelebbi csillag a Proxima Centauri 4,25 fényévre található, ami nagyjából 1600 fénynapnak felel meg. 

A jelenlegi technikai szintünk mellett – ami nem nagyon különbözik a Voyagereket elindító rakétáktól – hetvenezer évig tartana az út a legközelebbi naprendszerig. 

Könyörgöm: nem fogunk exobolygókat felkeresni!

Miért lényeges akkor az exobolygók kutatása?

A tudományos ismeretszerzés miatt. Fontos, hogy van-e biológiai aktivitásra utaló jel egy másik csillag körül keringő bolygón, ám ez színtisztán a tudás miatt izgalmas. Nincs B-tervünk még a saját naprendszerünkben sem. Kétszáz év múlva sem fogjuk ezeket a bolygókat elérni, hacsak nem történik valamilyen fundamentális áttörés a fizikában, ami adott esetben olyan irányokba is fejlődést tesz majd lehetővé, amit ma még elképzelni sem tudunk.

Említene egy példát?

A bennem élő fantaszta vágyát fogalmazom most meg. Nagyjából száz évvel ezelőtt született meg a kvantumfizika, aminek köszönhetően az anyagot ma már atomi szinten vagyunk képesek manipulálni. A 21. század fizikájának legnagyobb problémája, rejtélye a sötét anyag és a sötét energia. Ha az egész univerzumot vizsgáljuk, mi, emberek, tárgyak, bolygók, csillagok, galaxisok az összes anyagenergia-mérlegnek mindösszesen öt százalékát tesszük ki. A többi kilencvenöt százalékról semmit sem tudunk, ami egy picikét zavaró. Másképp fogalmazva: az öt százalékot képviselő anyag a kozmikus kosz, a porcica a színpadon. Az összenergia-mennyiségnek nagyjából 23 százalékát a sötét anyag teszi ki, amiről nem tudjuk, hogy micsoda, de látjuk a gravitációjának a hatásait. A fennmaradó 72 százalék a sötét energia, ami az univerzum Hubble által felfedezett tágulását gyorsítja. Nem túl jó az elnevezése, mert van valami, amiről semmit sem tudunk, de adtunk neki egy nevet. 

Azt remélem, hogy a sötét anyag és a sötét energia problémájának megoldásával eljuthatunk majd egy új kvantumelmélethez, a kvantumgravitációhoz. 

Amit, ha megértünk, annak – a tudománytörténeti fejlődés analógiáját kivetítve a jövőbe – az lehet a végeredménye, hogy a tér-időt leszünk képesek manipulálni, a teret görbíteni, vagy gravitációs hullámokat kelteni, fekete lyukakat előállítani és féreglyukakban haladni. A bennem élő fantaszta vágyakozik erre. Még egyszer: a mai tudásunk szerint mindez lehetetlen. Ugyanakkor a tudománytörténet teli van olyan állításokkal, amiről a kortársak azt állították, hogy lehetetlen. Aztán mégis lett.

Mi lenne, ha a sötét anyagot és energiát nem sötétnek, hanem láthatatlannak neveznénk? Ami olyan, mint Isten. És akár belőle is fakadhat, hiszen hitünk szerint minden tőle származik. 

Nem félek kimondani valamiről, hogy nem tudom. Ezt sem tudom. Nem zárok ki semmit. Kíváncsi elmével várom, hogy az élet és a halál hova vet majd el.

Az Amazon Foci Sportegyesület edzőjének és játékosának, Simon Ágnesnek kevés negatív élménye volt a női labdarúgással kapcsolatban. „A családban, illetve ismerősök körében, ha kiderült, hogy szeretek focizni, akkor ezt inkább olyan érdekes, csodabogár dolognak tartották, de teljesen pozitívan álltak hozzá” – mondja a szakember, aki,amikor az Egyesült Államokban tanult, azt tapasztalta, hogy ott teljesen természetes, ha egy lány focizik. 

Edzőként úgy látja, hogy a lányok a sport mellett közösségre is vágynak, és a fiúkkal nehezebb megtalálniuk az összetartozás érzését, szoros barátságokat kialakítani. 

„Azt tapasztaljuk, hogy amellett, hogy a lányok szeretnek focizni, nagyon élvezik egymás társaságát, közös programokat szerveznek, és jó érzés edzőként köztük lenni az öltözőben, mert szeretnek együtt lenni” – meséli.

Az Amazon Foci edzője a sztereotípiák kérdéséről úgy fogalmaz, hogy a női labdarúgást sokan még mindig egy kézlegyintéssel elintézik, a férfi labdarúgással összehasonlítva nézhetetlennek tartják. „A társadalmi, kulturális sztereotípiák miatt még mindig sokan furcsának találják, ha egy lány, nő focizik. Lehet az oka a hagyományos női szerep melletti elkötelezettség – a nőnek a konyhában a helye –, de ebbe sokszor az is belejátszik, hogy valaki egyszerűen még nem találkozott személyesen ezzel a jelenséggel, a focizó nővel. Szerencsére ez egyre ritkább” – mondja Ágnes.

Kép

Simon Ágnes edző − forrás: Amazon Foci Sportegyesület/amazonfoci.hu

„Ne verjen már meg egy lány!”

Szoliva Zsolt azt tapasztalja, hogy gyakran már a 8–10–12 éves fiúk is lesajnálva tekintenek a lány labdarúgókra. „Edzőiktől nem egyszer hallani egymás közötti meccseken, hogy »Ne verjen már meg egy lány!« vagy »Ne fusson már le egy lány!« Németországban, ahol kifejezetten érett a női futballkultúra, teljesen átlagos, hogy a lányok suli után vagy egyesületi közegben együtt fociznak a fiúkkal, semmilyen szinten nem tekintenek valakit gyengébb játékosnak csak azért, mert lány” – magyarázza az MTK U14-es női csapatának vezetőedzője.

Abban mindkét szakember egyetért, hogy el kellene fogadni azt az alapvetést, hogy a női foci soha nem lesz olyan, mint a férfi.

„A női kézilabda is eltér a férfi kézilabdától, mégis mindkettő kedvelt, elfogadott jelenség. Ugyanakkor ugyanazt a teljesítményt elvárni a két nemtől tévedés, hiszen a fizikai különbségek, a testfelépítés miatt sohasem lesz teljesen azonos a női és a férfi labdarúgók mozgása és gyorsasága” – véli Simon Ágnes. 

Hozzátéve, hogy a hagyományos női szerep és a labdarúgás szembeállítása igen sarkított álláspont, és nincs ok rá, hogy valaki ne lehessen jó feleség vagy anya azért, mert hobbi- vagy versenyszinten focizik. Az Amazon Foci SE-ben számos példa van arra, hogy többgyermekes anyukák heti kétszer eljönnek edzésre a közösség, a testmozgás és a labdarúgás szeretete miatt.

Arra már Szoliva Zsolt mutat rá, hogy a női játékosokban sokkal erősebb a bizonyítási vágy, ami a pályán is ellenállóbbá teszi őket. Mivel nem szeretnék magukat gyengének mutatni, egy-egy durva belépő után sem kezdenek teátrális mozdulatokba, mint jó pár profi férfi játékostárs teszi. Ugyanakkor ők is lőnek távolról bombagólokat, csinálnak tetszetős cselsorozatokat, és az összjátékban is képesek remek dolgokra. 

„Csak ahhoz, hogy ezt valaki felismerje, le kell vetkőznie a mélyen rejlő sztereotípiákat, és nem háromperces bakivideókból vagy rosszul sikerült meccsösszefoglalókból kell megfejtenie a komplett női focit” – teszi hozzá. 

„Két magyarországnyi” lány focizik a világban

Az elmúlt évtizedben a női futball jelentős fejlődésen ment keresztül. A FIFA (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) legutóbbi, 2023-as tanulmánya szerint világszerte 16,6 millió nő és lány játszik szervezett formában labdarúgást, ami 24 százalékos növekedés a 2019-es évhez képest. A női világbajnokság nézettsége rekordot döntött: a 2023-as ausztráliai és új-zélandi torna átlagos nézőszáma 30 904 fő volt, ami közel tízezerrel haladja meg a 2019-es, franciaországi vb 21 700-as átlagát. A pénzdíjak terén is történt előrelépés: a 2023-as tornán a női csapatok összesen 152 millió dollárt kaptak, ami tízszerese a 2015-ös összegnek. Összehasonlításképp, a 2022-es katari férfi vb-n 440 millió dollárt osztottak szét.

Az UEFA (Európai Labdarúgó-szövetség) aktívan támogatja a női labdarúgás fejlődését: 2024 és 2030 között egymilliárd eurót biztosít a nemzeti szövetségek, a felnőtt és utánpótlásklubok, valamint a válogatottak fejlesztésére. A cél, hogy 2030-ra 5000 profi női futballista és 6 profi bajnokság (jelenleg 3 van) legyen Európában.

Amit a számok nem feltétlenül mutatnak

Bár az UEFA elkötelezett a női futball fejlesztése mellett, ezt nehezíti, hogy a sportág megítélése és népszerűsége Európán belül erősen eltérő. Nyugat- és Észak-Európában, valamint Nagy-Britanniában a futball mélyebben beágyazódott a kultúrába, ezzel együtt a nemek közti egyenlőség – társadalmi és gazdasági szempontból – jobban érvényesül. Ennek eredményeként a női futball nagyobb elismerést, figyelmet és anyagi támogatást kap. Ezzel szemben – általánosságban véve – Közép- és Kelet-Európában a sportág fejlődése lassabb, az infrastrukturális és anyagi támogatás elmarad a nyugati mintáktól, így a női labdarúgás nehezebb helyzetben van.

Az Egyesült Királyságban a női futball népszerűsége nagyot nőtt az elmúlt években. 

A 2022-es női FA-kupa döntőjét 77 ezren látták a Wembley-ben, az Anglia–Németország Európa-bajnoki döntőn pedig telt ház volt, 90 ezer ember. 

A szigetországban egyre többen fogadnak a női mérkőzésekre, ami szintén a megnövekedett közfigyelmet mutatja. Dániában ugyancsak nagy a női foci támogatottsága, a fent idézett FIFA-jelentésből kiderül, hogy az 5,8 millió dán lakosból 22 ezer a 20 éven felüli, és 49 ezer a 20 éven aluli igazolt, versenyengedéllyel rendelkező női játékos – ez a női lakosság 1,2 százalékát jelenti. Izlandon még jobb a helyzet, a 182 ezres női populáció 5,2 százaléka (9600 fő) igazolt focista. Ezzel mindkét ország Európa élmezőnyéhez tartozik.

Németországban a női labdarúgás egyre népszerűbb, de a játékosok még mindig szembesülnek szexizmussal és jelentős bérkülönbségekkel – a női Bundesligában az átlagfizetés havi 3500 euró, míg a férfi első osztályban a legrosszabbul kereső játékosok is 7000–8000 eurót keresnek havonta. Ennek ellenére a női labdarúgás az egyik legkedveltebb sportág a német nők körében. 

Kép

Fotó forrása: Amazon Foci Sportegyesület/amazonfoci.hu

Fókuszban: Magyarország

A 9,7 millió lakosú Magyarországon a 20 éven felüli igazolt női labdarúgók száma mindössze háromezer, míg a 20 éven aluliaké hétezer – ez a teljes női lakosság csupán 0,2 százaléka. 

Pedig az anyagi támogatás adott, a 2010-ben bevezetett társasági adó programnak (TAO) és a költségvetésből sportra csoportosított forrásoknak köszönhetően infrastrukturális és szakmai szempontból is fejlődött a magyar futball – beleértve a női szakágat is.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége által felkért ad hoc bizottság 2013-ban kiadott tanulmánya azt tűzte ki célul, hogy a női labdarúgás Magyarországon ne kivétel, hanem szabály legyen, hogy egyre több lány válassza magának ezt a sportot, hogy egyre színvonalasabbak legyenek a mérkőzések, s egyre több szurkoló ismerje fel a sportág szépségét. Ha lassan is, de történt előrelépés.

Az MTK U14-es női csapatának vezetőedzője arról számol be, hogy az utóbbi években dinamikus fejlődésen ment keresztül a női felnőtt és utánpótlásfutball.

„Az MLSZ már az U10-es korosztálytól kezdve szervez csak lánycsapatok számára tornalebonyolítású regionális bajnokságot, ami elősegíti a tömegesítést. A rendszerszintű kiválasztás az U14-es korosztályban kezdődik, a 12–13–14 éves lányokat lokáció szerint régiós válogatottakba tömörítik, és a 4 régió válogatottja a szezon végén Telkiben találkozik egymással. Ez a rendszer megkönnyíti a tehetségek felfedezését és a későbbi korosztályos válogatott keretek kialakítását” – hangsúlyozza a szakember.

Az MTK edzője kiemeli, hogy a felnőtt válogatott keretében többségében vannak az európai topbajnokságokban (német Bundesliga, olasz Serie A, svájci I. osztály) játszók, ez jól mutatja, hogy az utánpótlásképzésnek sikerült olyan tehetségeket kitermelnie, akik a legmagasabb szinten is képesek helytállni. Továbbá jóval több lány focizik egyesületi szinten, mint három vagy akár öt éve, a tehetséges lányok közül jó páran 13–14 éves korukig játszanak fiú kortársaikkal.

Ha a sztereotípiákról beszélünk, nem megkerülhető a női labdarúgók szexuális irányultságának kérdésköre sem. „Vannak meleg női focisták, de ez nem a labdarúgás sajátossága, más sportágakban is előfordul. 

Viszont a labdarúgás »macsó közeg«, ami nehezen tűri az ilyesfajta másságot. 

Nem véletlen, hogy a férfi labdarúgók között ennek felvállalása egyáltalán nem divat” – világít rá a jelenségre Simon.

A játék szeretete összeköti, és nem szétválasztja a két nemet 

Arra a kérdésre, mit lehet tenni azért, hogy a női futball megítélése javuljon, Simon úgy fogalmazott, láthatóbbá kellene tenni a női labdarúgást. „Egyrészt a lányok, nők számára is szélesebb körben biztosítani kellene a szabadidős foci lehetőségét, hiszen belőlük lesznek azok a támogató szülők, akik a fiaikat és lányaikat is szívesen viszik majd focizni. Másrészt ha versenyképesebb, minőségibb női labdarúgást szeretnénk, akkor fontos lenne, hogy a lányok lássanak maguk előtt női példákat, és legyen lehetőségük lány társakkal együtt űzni a sportot” – vázolja elképzeléseit az Amazon Foci szakembere.

Szoliva Zsolt szerint egy nemzetközi siker drasztikusan javítaná a közmegítélést – lehet ez egy klubcsapat BL-csoportkörös részvétele vagy a felnőtt/valamelyik korosztályos válogatott Európa- vagy világbajnoki részvétele. „Egy meccs nem csinál nyarat a női focinak, ám ha egy komoly sorozatban lehetne szurkolni valamelyik csapatnak, az összehozná az embereket, megismertetné velük a játékosokat, és tömegek kerülnének kapcsolatba a női labdarúgással” – vallja az MTK edzője.

A közmegítélésen talán az segítene a legtöbbet, ha elfogadnánk, hogy a lányok, nők ugyanúgy tudnak rajongani a labdarúgásért, mint férfi társaik, és hogy a játék szeretete összeköti, és nem szétválasztja a két nemet.

Az egészségem karbantartása terén, nos… van hova fejlődnöm. Szégyellem, de sokszor megúszásra játszom: letudom a kötelező szűréseket, aztán amilyen gyorsan csak lehet, iszkolok ki bármiféle rendelőből (és csak a lehető legkésőbb térek vissza). Ha elborít a munka, paradicsomlevest, fehér zsemlét és gumicukrot eszem hetekig – aztán ha már „nagyon látszik”, gyorsan visszafogom magam, de csak addig, ameddig úgy nem ítélem, hogy kezdhetem elölről. 

A testmozgásban a szélsőségek embere vagyok: néhány hónap intenzív, rendszeres edzést ugyanannyi (vagy több) hónap teljes mozdulatlanság követ. 

Kisgyermekesként… jó, nem kenek mindent rá: fegyelmezetlen szövegíróként sokat éjszakázom. A sort folytathatnám, de ezekből is jól látható, hogy nem erős oldalam a következetes egészségtudatosság. Kétségkívül vaj van a fejemen, így sokáig idegenkedtem komolyan górcső alá venni az életvitelemet. Amikor mégis megtettem, és rájöttem, hogy a kényelmesség könnyelműségével „sikeresen” ramaty állapotban tartom magam, orvoshoz fordultam, és egy (számomra) addig ismeretlen újdonságba botlottam. 

Dr. Szentpáli Zsófia Judit kardiológus-belgyógyász bemutatkozásában figyeltem fel az IBLM életmódorvos-képesítésre. Korábban nem hallottam arról, hogy a páciens életmódja külön orvosi szakterület tárgyát is képezheti. A rendelésen meg is kértem a doktornőt, beszélgessünk arról, mi az az életmódorvoslás.

Életmód-betegségekre életmódorvos

„Régen az emberek belehaltak ma már banálisan kezelhető kórokba, ma viszont olyan betegségek váltak népbetegséggé, amelyek akár csak száz éve is alig voltak ismertek. Jóval kevesebb elhízott ember volt, természetközelibb, egészségesebb szemléletű élet volt az általános – mert arra volt lehetőség. 

Ha el akartak menni valahova, kénytelenek voltak mozogni, nem tudtak korlátlanul enni, mint mi ma, nem volt ennyi feldolgozott élelmiszer, többet voltak a levegőn, kevésbé voltak elzárva a közösségeiktől, nem volt az a hatalmas, stresszelő információáradat, mint ma.

A modern életvitelre ülőmunka, stressz és készételek, ezáltal új betegségek jellemzők” – mondja dr. Szentpáli Zsófia.

Járvány van, „a krónikus betegségek pandémiája”, ahogy a Magyar Egészségmegőrzési és Életmódorvostani Egyesület (MOTE) honlapján olvasható. Az életmóddal összefüggésbe hozható betegségek tizedelik a lakosságot, itthon is egyre többen lesznek betegek, egyre fiatalabb korban, és a tüneti kezelések nem elegendők. Vezető civilizációs betegség például az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a szív-érrendszeri betegségek, a stroke, a magas vérnyomás, a rosszindulatú daganatok (legjellemzőbben néhány típus, például vastagbélrák), a neurodegeneratív betegségek és a depresszió.

Noha a fittbiznisz is virágzik, az egészséges életmódra vonatkozó – és általában üzleti megfontolások alapján is összeállított – „tuti receptek” között nehéz eligazodni, főleg most, az információs korban. Jó hír viszont, hogy mégis van hiteles és elérhető segítség ahhoz, hogy egészségesebbek legyünk. Az életmódorvoslás a nyugati kultúrában több évtizede elterjedt, és a 2010-es évek eleje óta a gyógyításnak Magyarországon is önálló területe lett.

Szentpáli doktornő szerint „Az életmódorvoslás a betegségek megelőzésére, illetve a már kialakult betegségek gyökerének, a baj eredőjének kiküszöbölésére fekteti a hangsúlyt. A legnagyobb különbség az életmódorvoslás és a hagyományos orvoslás között az, hogy előbbiben sokkal inkább partneri viszony van a páciens – szándékosan nem beteget mondok – és az orvos között. 

A gyógyulás a páciens aktív, tevőleges részvételével történik, mert ő tudja megváltoztatni az életének azt a szegmensét, amelyik a betegségét okozza. Tehát nem attól várja a gyógyulást, hogy a kezelőorvos előírja, milyen gyógyszereket szedjen be. 

Egy ilyen kapcsolatban más a kommunikáció is, például az orvos nem utasít, hanem érdeklődik, és kérdésekkel vezeti rá a pácienst a saját magát érintő felismerésekre, hogy ő maga mondja ki, mit lát problémásnak, és mit volna érdemes csinálnia. Ez több időbe telik, más hozzáállást, sok türelmet is követel – de eredményesebb, mert az elkényelmesedést is átfordíthatja. Mindenkiben meg lehet találni a motivációt.”

Az életmódorvoslás hat alappillére a táplálkozás, a testmozgás, a káros szokások, a stresszkezelés, az alvásminőség és a társas kapcsolatok területe, amelyeket az orvos egymással összefüggésben is vizsgál. Az ideális gyakorlatban mindegyik pillérhez tartozik egy-egy szakember, és az életmódorvos az, aki összefogja, irányítja a team munkáját. Ezeket az életterületeket érinti az első beszélgetés is, ami páciens és az életmódorvos között történik, és amelynek fontos része a személyes motiváció megtalálása, megerősítése. 

Kép

Dr. Szentpáli Zsófia Judit − forrás: Dr. Szentpáli Zsófia Judit kardiológus-belgyógyász-IBLM életmódorvos

Sokan szakorvosi javaslatra vagy egy betegség kapcsán fordulnak életmódorvoshoz, más még panaszmentesen keres szakembert. Utóbbira Szentpáli doktornő olyan példákat hoz, hogy valaki a családjában többször előforduló betegséget szeretné lehetőleg elkerülni, egy kezdődő probléma súlyosbodásának akarja elejét venni, vagy egyszerűen csak változtatni szeretne az életén, és ehhez kér szakmai segítséget.

Ellenszer védhetetlen mérgekre?

Ha a zajos városi környezetről, a stresszt okozó és nem megkerülhető főnökökről, a képernyőhöz láncoló munkáról, a szennyezett levegőről, váratlan tragédiákról és más, az egyén hatókörén kívül eső tényezőkről gondolkodunk, könnyen arra juthatunk, hogy ha akarjuk, sem tudjuk óvni az egészségünket.

Szentpáli doktornő azonban felhívja a figyelmet: az életmódorvosi szemlélet éppen arról szól, hogy sosem vagyunk eszköztelenek. 

„Nyilvánvalóan vannak helyzetek – például egy krónikus depresszió –, amelyeket nem lehet pusztán életmódorvosi eszközökkel kezelni, de nem is ez a cél. Ám az életnek mindig vannak olyan területei, ahol hozhatunk az egészségünket támogató döntéseket. A fenti példánál maradva, ha valaki egy nap 4–5 adag friss gyümölcsöt, zöldséget megeszik, köztük hüvelyest is, hogy támogassa a bélflóráját, ami a hangulatára is hatással van, akkor ő maga is hozzájárul akár egy súlyos depressziós epizódja kezeléséhez. 

Az életmódorvoslás sokszor tényleg prevenció, de az eszközei között egy sincs, ami ne tenne jót valakinek bármikor. Nézzük a stresszt. Stressz mindenkit ér, és alapvetően nem is rossz dolog: arra való, hogy segítsen adaptálódni egy bizonyos helyzethez – ami ideális esetben rövid ideig tart. A gond a krónikus stresszel van, amire mindenki a saját habitusának megfelelően reagál – ezt a reakciót viszont tudjuk befolyásolni különféle stresszoldó technikákkal, testmozgással, légzőgyakorlatokkal. Innentől már a személyen múlik, hogy adott helyzetre miként reagál.”

Magyarországon az életmódorvoslás tudományát és gyakorlatát – többek között – a korábban említett MOTE képviseli. Az ő szervezésükben van lehetősége a legalább általános orvosi végzettséggel rendelkezőknek részt venni az éves hivatalos nemzetközi kongresszuson, elvégezni a képzést, és letenni az International Board of Lifestyle Medicine (IBLM) vizsgát. 2023-ban Szentpáli doktornő az egyik első orvos volt, aki már itthon vizsgázhatott. 

Korábban magyar orvosoknak csak külföldön volt módja kongresszuson részt venni és vizsgázni, ám az utóbbi években – immár magyar nyelvű képzéssel – ez itthon is lehetséges. 

Az életmódorvoslás a bizonyítékokon alapuló (úgynevezett evidence-based) orvostudomány egy területe, tehát minden életmódorvosi ajánlás ugyanúgy szigorú klinikai követelményeknek felel meg, mint például egy gyógyszer. Így a páciensek bízhatnak abban, hogy szakmailag hiteles és naprakész információt kapnak. 

Sétálj az orvossal!

Az életmódorvoslás gyakorlatában az orvos egészen az új szokások kialakulásáig, megszilárdulásáig elkíséri útján a páciensét. Itthon erre döntően magánrendelés keretében van lehetőség, de sok, életmódorvosi képesítéssel rendelkező háziorvos és szakorvos a mindennapi munkájába is beépíti az életmódorvosi szemléletet. Ha valaki szeretne változtatni az életmódján, de megrémíti az előtte tornyosuló nehézségek sora, vagy beleszédül már csak abba is, hogy végiggondolja, hogyan is áll az ő életében az a bizonyos hat pillér – mindenképp jól jár, ha felkeres egy életmódorvost. „Ha egy szakember végigvezet a fontos kérdéseken, és rávilágít azokra a sarkalatos pontokra, amiken lehetne javítani, akkor az jó eséllyel gyorsítja a változást” – biztat Szentpáli doktornő.

A közvetlen, partnerségen alapuló páciens-orvos kapcsolat, a hiteles tájékoztatás és a közös mozgás ötvözése a Séta az orvossal nevű ingyenes program, amelyen egy rövid ismeretterjesztő előadás után, egy szabadtéri séta keretében életmódorvost lehet kérdezni különböző, az életmóddal kapcsolatos témákban. 

A Walk with a Doc nevű amerikai kezdeményezés mintájára a MOTE 2021-ben indította el Magyarországon a sétaprogramot, mely ma már több településen is rendszeres esemény. 

Szentpáli doktornő 2024 decembere óta vezet sétákat Budapesten, Soroksár-Újtelepen, a Jószomszédok nevű szervezet támogatásával. Az ilyen beszélgetés az ismeretátadáson túl jó alkalom a közösségi együttlétre, a személyes kapcsolódásra, sőt tévhitek eloszlatására is. 

„Sokan gondolják például, hogy egészségesen élni drágább, valójában azonban nem kerül többe. A zöldségekre-gyümölcsökre alapuló, feldolgozatlan ételekből álló étrend biztosan nem költségesebb a készételeket tartalmazónál. A konyhában sem kell órákat állni ahhoz, hogy házilag készített ételt együnk. A szokásainkon kell úrrá lenni, és ahhoz konzisztensen ragaszkodni” – vallja Szentpáli doktornő, aki kétgyermekes édesanyaként azt is fontosnak tartja, milyen táplálékot és példát adunk a következő generációnak.

Ezt a cikket vallomással kezdtem, azzal is zárom. Ott hagytam félbe a történetet, hogy kivizsgálásra jelentkeztem Szentpáli doktornőhöz. Nem életmódorvosi minőségében kerestem fel, ám ő a kardiológiai mérések közben kedvesen és érdeklődőn rákérdezett az életvitelem néhány területére, amelyek a jelzett panaszaimmal összefüggésben állhatnak. 

Meglepő volt, hogy nagy, felforgató változtatások helyett a doktornő olyan apró, praktikus igazításokat javasolt, amelyeket, ha nem is könnyen, de (eddig) hatékonyan be tudtam illeszteni a napjaimba. 

Az egyik például az volt, hogy ha az alvás mennyiségén sokszor nem is, a minőségén módomban áll változtatni (meglepően sokat segített a telefonozás elhagyása, de a lefekvés előtti evés kiiktatása is sikerül néha), a másik, hogy az étkezésben ne úgy szóljon a kérdés, hogy „mit nem szabad”, hanem hogy „megettem-e már?” Vagyis, hogy megettem-e aznap már 4–5 adag zöldséget-gyümölcsöt, ettem-e már hüvelyest, ettem-e már magvakat stb.? 

Ez a tanács szépen megmutatta a „tedd a jót, és nem marad időd a rosszra” elvet a gyakorlatban: ha tele a hasam rostokkal, kevesebb fehér zsemle fér bele… A harmadik „igazítás” az edzéssel kapcsolatos elvárásaim újragondolása volt – amellyel egy nem annyira eredményorientált, de hosszú távon jobban rendszeresíthető (és kevésbé sérülésveszélyes…) mozgási szokásrendszert igyekszem épp kialakítani.

Szóval jelentem: néhány hete jól lavírozok a lóhalálában tréningezés és a tunyulás között. Kis lépés ez az embernek – de fontos lépés. És ami még fontosabb: továbbadhatom a hírt, hogy van hiteles orvosi segítség az életmódváltáshoz, mindig tehetünk valamit az egészségünkért, és ha többet szeretnénk tudni arról, hogy mit, bármikor betervezhetünk egy Sétát az orvossal.

Szatmár vármegye ma már csak egy hosszú megyenév kombinációjában jelenik meg, nagyobb részét Satu Marénak hívják Romániában, de bárhová is sodor innen az élet, nem tudom feledni Szatmárnémetit, Nagykárolyt, Nagybányát, Kocsordot, Győrteleket, Ökörítófülpöst, Mátészalkát, Szamossályit, Porcsalmát, nagyanyám virágoskertjét.

Hagyományőrző ikerpár 

Első állomásunk legyen mindjárt Csenger, a kicsi, de nagy múltú mezőváros. „Csenger híres város / Ha esik az eső sáros / Ott lakik a babám / Kivel leszek páros” – olvasható a Csengeri Helytörténeti Múzeumban kiállított, 1945 előttről való bekeretezett versike jiddis és magyar nyelven. Valaha egy szegény zsidó házát díszíthette az olcsó vásári portéka. 

A csengeri nagy vásároknak évszázadokon át országos híre volt. 

Ma már a Makovecz Imre tervezte belvárosáról híres és a gyönyörű 1320 és 1350 között, piros-fekete téglából épült, fakazettás mennyezetű hétszáz éves templomáról, amely a reformációig a katolikus felekezet tulajdonában volt. A református hagyomány kézzel tapintható Csengerben. Ha a szilva- és almalankáktól körülölelt Szamos-parti városkában járunk, ne felejtsük el meglátogatni a már említett múzeumot sem, amely egyedülálló Magyarországon.  

Egy ikertestvérpár, Fábián László és Fábián Béla hozta létre, mindketten tanárok. Fábián László nemcsak pedagógus, hanem kitűnő etnográfus is, testvérével, Bélával már a hatvanas évektől gyűjtik a paraszti kultúra tárgyait és szellemi értékeit. Több száz hangfelvételt, fotót készítettek a városka sokat látott öregjeivel. Ízes, szép szatmári beszéd, szívélyesség, vendégszeretet és áradó mesélőkedv jellemzi Béla bácsit. Nem lehet úgy távozni Csengerből, hogy ne vegyünk részt a tárlatvezetésén, amelyen megelevenednek a mezőváros valaha élt lakói örömeikkel, bánataikkal. Gazsi, a vörös macska úr pedig külön attrakció, ahogy kecses léptekkel követi gazdáját, Béla bácsit a megtestesült genius locit, majd kedélyesen az ölébe kuporodik egy fotó erejéig.

Kép

A csengeri református templom − forrás: Profimedia − Red Dot

Elátkozott uradalom, kirabolt kastélyok 

Csengertől búcsúzva, sorra következnek a karcsú, fehér templomtornyú kálomista falvacskák. Fehérek a néhol még megmaradt nádfedeles, mívesen faragott, estikétől és kenyérmorzsától illatos szelíd hajlékok is. 

Az úrasztalának kehelypohár motívuma díszíti a reformátusok lakta házakat.

Napraforgótáblák, vékony akácosok szegélyezik az utat, a határban a Szamos szalad. Elvitte Nagygécet. A helyi emlékezet a „bresciai hiénához”, Haynauhoz köti a megsemmisülés átkát, ugyanis Nagygécen állt a Haynau-kastély. Sokáig rémhírek, horrortörténetek keringtek a faluban arról, hogy mik történtek az évszázados falak között. 

A nagy árvíz idején, 1970-ben a Szamos elnyelte a települést. Egyedül a falu Árpád-kori templomát nem pusztította el. A református istenházát mára felújították, és a Megmaradás templomának nevezték el. Ma is hirdeti, hogy valamikor itt pompás uradalom virágzott: hintók jártak a kastély körül, csorda sétált haza este a Fő utcán, élettel volt teli minden porta, akár gazdag, akár szegény.  

Győrtelek a Holt-Szamos egyik faluja. Hatalmas békalencseszőnyeg borítja a folyó megszelídített ágát, tavirózsák himbálódznak rajta. Igazi horgászparadicsom, de nemcsak a pecásoké, hanem a természetrajongók, madarászok világa is. A megye legnagyobb holtága öt község határát mossa. 

Tizenhét kilométer hosszú a vadregényes, titokzatos víz, nyugalmat és békét áraszt. 

Győrteleken áll a szecessziós Csizmadia-kúria is, egy feledésre és pusztulásra ítélt kis kastély, amelyet sajnos sem a település önkormányzatának, sem az Országos Műemlékvédelmi Hivatalnak nem sikerült megmentenie az enyészettől. Az államosítás után sok jobb sorsra érdemes szatmári udvarházat, kiskastélyt rágott meg az idő. Egy ideig téeszként, kultúrházként, iskolaként, óvodaként, gyermekotthonként működtek, a rendszerváltás után azonban sorsukra hagyták az épületeket. A győrteleki Csizmadia-kúria homlokzatának kedves angyalkamotívumai sem tudtak eléggé vigyázni az évszázados úrilakra. 

A kocsordi Tisza-kastély még áll, hatalmas angolpark mélyén bújik meg. A szocializmus éveiben tüdőszanatóriumként működött, most magánkézben van. Gróf Tisza Kálmán és fiai, István és Lajos voltak az urai, Tisza Lajos gróf a kastélyból irányította az uradalmat. Zárkózott agglegénynek ismerte a falu, aki csodálatosan zongorázott, empátiájáról, szociális érzékenységéről számos kocsordi parasztgazda és napszámos is beszámolt. A falu lumpenjeiből verbuválódott elvtársak könnyen elfelejtették a gróf irántuk és családjaik iránt tanúsított jóságát. Mindent rekviráltak, amíg csak volt mit elmozdítani a kastélyból. 

A Tisza-kastély megrongált, kirabolt könyvtárában Jókai Mór levelei, dedikált regényei sem élték túl a világ proletárjainak egyesülését.

A szilvaillatú vidék 

A szomorú sorsú szatmári udvarházak után „evezzünk vidámabb vizekre” a Túristvándi vízimalom és a Túr-bukó habjaira. Ezek már a Beregi-Tiszaháton találhatók, a legendás szatmári szilva vidékén. Igazi gasztronómiai kalandtúrát kínál ez a táj. A lekváros derelyét, a borsos ciberét, a mocskos tésztát (szilvalekváros laska) mindenképpen meg kell kóstolni, és természetesen az ember szívét-lelkét megvidámító szatmári szilvapálinkáról sem szabad megfeledkezni. A Tisza árterében vadon növő nemtudom szilvából készül itt a lekvár, pálinka. Persze nem csak ebből, most már rekordméretű, nagy szemű szatmári szilvából is főznek. 

A régiek a nemtudom szilvára esküdtek, és vannak, akik még mindig ehhez ragaszkodnak. Augusztusban szilvalekvár illata és íze van ennek a vidéknek. A Panyolai Szilvórium kihagyhatatlan, a Penyigei Lekvórium pedig a lekvárrajongóknak kitűnő gasztronómiai program. A százéves, tornácos parasztház önmagában is szemgyönyörködtető, udvarán a szilvalekvárfőzés kellékeiből találhatunk egy kis kiállítást, bent pedig a hagyományos parasztkonyhával ismerkedhetünk meg. 

Az autentikus szatmári hangulat meghozza a kedvet ahhoz, hogy alászálljunk a lekváros szilkék legmélyebb bugyraiba. 

Ha már Penyigén járunk – ígérem, mindjárt megyünk Túristvándiba és a Túr-bukóra is –, előbb sétáljunk ki a falu temetőjébe. A szatmári régi, református temetőkben kopjafákkal állítottak emléket az elhunytaknak, alacsonyabbak, egyszerűbbek, mint az erdélyiek. Időzzünk el kilenc szépen faragott kopjafa előtt. Kilenc kislány örök álmát vigyázzák, emléküket népballada is őrzi. A lánykák 1905-ben aratni indultak a Vályi-birtokra, csónakba ültek, át szerettek volna menni a Szenke túlsó partjára, de a csónak felborult, őket pedig elnyelte a víz.  

Kép

Szatmári gyümölcsöskert Kömörő határában − Fotó: Páczai Tamás

Ahol Kölcsey ringatózott 

A Kende bárók tulajdonában álló vízimalomban, Túristvándiban szerencsére nem történtek efféle tragé­diák. A malom múzeumi része fotókkal, tárgyakkal szemlélteti, hogyan működött ez az évszázados szerkezet, hogyan lett a gabonából liszt. Külön élmény figyelni, amint elindulnak a kis kerekek, és „énekelni” kezd a szerkezet. Amíg az ember a smaragdszínű kis Túrt bámulja, elhiszi, hogy vízimanók fickándoznak benne. 

Kép

A túristvándi vízimalom kerekei − Fotó: Páczai Tamás

Igen népszerű hely a Túr-bukógát, amelyet a Kendék építettek Szatmárcseke és Tiszakóród között a húszas években, azóta szolgálja a Tiszát. Bár nem kijelölt fürdőzőhely, de az oda érkezők gyakran bújnak a gátról lezúduló vízesés alá, vagy gyönyörködnek a Túr és a Tisza összefolyásában. Nem, Petőfi Sándor nem itt írta A Tisza című versét, hanem kicsit odébb Nagyarban, ugyanis a folyószabályozások előtt a kis Túr ott sietett a Tiszába a kertek alatt. A Túr-bukó ettől a kis irodalomtörténeti pontosítástól azonban semmit nem veszít a varázsából.  

Csend van, átellenben már Kárpátalja, csak a Tisza és a Túr beszélgetését hallani. Kajaktúrára az egyik legjobb terep, ahogyan az egész Felső-Tisza vidéke. 

Szatmárcsekén a Tisza-parton kívül a csónakos fejfákat érdemes megnézni, lassan körbesétálni a temetőt, ahol a Himnusz írója pihen. Itt élt, itt mélázott el azon a legendás „csolnakon”, amelyet a Tisza ringatott évszázadokkal előttünk, és nem is akart elköltözni Szatmárból. Ahogyan unokahúga, a szelíd, félénk Kölcsey Antónia, Tónika sem, akinek naplóját Gábor Júlia az irodalmunkból „hiányzó, magyar biedermeier regénynek” nevezte, és amelyet, ha e táj felé indulunk, mindenképpen érdemes magunkkal vinnünk. Ha pedig majd megérkezünk, üljünk le vele a Tisza-parton, a nagy fűzfák árnyékában, és lapozzunk bele, hogy mi is megérthessük Szerelemország titkait.  

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

A kölcsönös segítségnyújtás a túlélés záloga

Elődeink idejében a kölcsönös segítségnyújtás, az együttműködés az egyén és a közösség túlélésének záloga volt. Őseink csoportokban éltek, és rendkívül szoros kapcsolatot ápoltak egymással. Együtt gondoskodtak a betevő falatról, és közösen nevelték a gyermekeiket. Ma is léteznek ilyen gyűjtögető, halászó, vadászó törzsek, például a dél-amerikai aché törzs. Náluk minden vadász a megszerzett vad húsát rituális keretek között szétosztja a közösség tagjai között. Magának csak annyit tart meg, amennyi egyszeri étkezésre elég neki és a szűk családjának. 

„Ha ez nem így működne, akkor sok családot az éhhalál fenyegetne, ugyanis a vadászszerencse időnként elpártol az embertől. Ez a fajta íratlan szabály élet- és nyugdíjbiztosítást jelent az egész törzsnek” – mondja Bereczkei Tamás, miközben felhívja a figyelmet arra is, hogy „nem kell ilyen messzire mennünk, hogy lássunk olyan közösséget, amelyet ma is a kölcsönös segítségnyújtás és a szoros együttműködés jellemez”. 

A Baranya vármegyei Ormánságban élő beás cigányoknál, akiket a pszichológus professzor kollégáival együtt a ‘90-es években hosszasan tanulmányozott, egész más normák léteznek, mint a többségi magyar társadalomban, például a gyermekgondozás és -nevelés terén. 

„A tágabb rokonság is részt vesz a gyermeknevelésben, és a nagyobb gyerekektől is elvárják, hogy gondozzák a kisebbeket, vigyázzanak rájuk” – mondja, majd így folytatja: – Őket tanulmányozva azt tapasztaltuk, hogy amíg náluk szűkösebbek az anyagi források, mint a többségi magyar társadalomban, addig jóval nagyobb személyes erőforrással bírnak”. 

A bennünk lévő ősi mechanizmusok ma is működnek

Az évszázadok, évezredek során a gazdasági és társadalmi változások következtében a kis zárt közösségek nagyobb államszervezetekbe, társadalmi szerkezetekbe tagozódtak. „Az emberek távol kerültek egymástól, a kapcsolatok rendkívül szövevényessé és kuszává váltak. Nehéz személyes kapcsolatot kialakítani másokkal, ezért a bennünk működő, velünk született ősi mechanizmusok – mint a segítségnyújtás, az önzetlenség és az együttműködés – visszaszorultak a mikroközösségekbe, inkább csak a közvetlen környezetünket, a rokonainkat, a barátainkat és a munkatársainkat támogatjuk, tőlük várunk segítséget” – magyarázza a professzor. 

Evolúciós pszichológusként úgy gondolja, hogy az ember nem születik önzőnek, a segítségnyújtás és a segítségkérés gyökerei bennünk vannak. Minden emberben ott van a képesség, hogy szeresse és támogassa a hozzá közel állókat. A szocializáció során ezt tovább lehet erősíteni, például, hogy olyannak is segítsünk, akit nem is ismerünk.

„A mai társadalmi berendezkedés nagymértékben eltér attól, ahogyan őseink éltek, ám evolúciós örökségünknél fogva ugyanúgy hajlunk a társas együttműködésre, arra, hogy segítséget nyújtsunk és kapjunk.” 

„Enélkül nem is maradhatna fenn az ember” – folytatja Bereczkei Tamás, aki úgy véli, a digitalizáció hozzájárult a további elszemélytelenedéshez, egyre többen magányosak, és kevés személyes kapcsolatot tartanak fenn. Ugyanakkor azt is gondolja, hogy új távlatokat is nyitott a segítségnyújtásban. „Magánszemélyek, szervezetek keresik az embereket online, és kérik a támogatásukat, bízva az emberben ősidők óta működő mechanizmusokban” – mondja, miközben felhívja a figyelmet, hogy ezt sokan ki is használják, és könnyen csalás áldozatává válhatunk, ha nem vagyunk elég éberek.

Kép

Kép forrása: Rawpixel

Miként aknázhatók ki a bennünk rejlő késztetések? 

Annak ellenére, hogy megváltozott az életünk, életmódunk, Bereczkei Tamás pozitívan látja a jövőt, ugyanis az emberi természet változatlan. Szerinte a mai modern társadalomban is meg lehet találni azokat a lehetőségeket, hogy a bennünk lévő ősi késztetések meg tudjanak nyilvánulni, és ebben nagy szerepe van a mindenkori döntéshozóknak. Példaként a nők korai nyugdíjazását említi, szerinte rendkívül fontos lenne, hogy fiatal, életerős nagymamák segítsék a szülőket a gyermeknevelésben, akik nagyon magukra maradtak ebben a feladatban. 

„Ahogyan a régi társadalmakban és a beás cigányoknál is látjuk, minél több testvér, unokatestvér, nagynéni, nagybácsi áll rendelkezésre, és minél tovább élnek a nagyszülők, annál több gyermeket vállalnak a szülők, hiszen a nevelésük, szocializációjuk nem egy-két emberre hárul, hanem egy közösségre” – magyarázza a családon belüli segítségnyújtás további előnyeit. 

Kép

Bereczkei Tamás evolúciós pszichológus − Forrás: Wikipédia

Kudarc-e a segítségkérés?

Míg a segítségnyújtásra való hajlam ugyanúgy bennünk van, mint őseinkben, és szívesen is segítünk, addig a segítségkéréssel és -elfogadással már problémája akad a mai kor emberének. 

Sokan rettenetesen nehezen kérnek segítséget, egyenesen kudarcként élik meg, ha valamit nem tudnak egyedül megoldani. 

Bereczkei Tamás szerint ennek az oka a nagyfokú individualizmus, amely a modern társadalmunkat jellemzi. „Az ember úgy érzi, saját sikerességének, eredményességének a kovácsa, és abban érdekelt, hogy saját társadalmi presztízsét növelje. Ha nem képes valamit egyedül véghezvinni, úgy érzi, hogy nem alakítója a saját sorsának, és mások gyámolítására szorul, ezért inkább nem kér segítséget” – mondja. 

Szerinte abban, hogy mennyire merünk segítséget kérni, nagy szerepet játszik a személyiségünk. „Egy alapvetően introvertált, csendes ember nehezebben kér segítséget, mint egy extrovertált. Egy narcisztikus személy pedig egyenesen elutasítja a segítségkérést, mert úgy gondolja, hogy mások rosszabb képességekkel rendelkeznek, és senki sem tudja nála jobban megoldani a helyzetet” – folytatja a professzor. 

A gazdag szociális hálózat előnyei

Nehezen kérünk segítséget, holott az együttműködés, a kölcsönös segítségnyújtás nemcsak az őseink korában volt a túlélés záloga, hanem napjainkban is. Ha nem egyedül kell helytállnunk a nagyvilágban, van családunk, szoros baráti kapcsolatokkal bírunk, tagjai vagyunk különféle közösségeknek, vagyis szerteágazó szociális hálózattal rendelkezünk, ezek mind-mind pozitív hatással vannak testi és lelki jóllétünkre. 

„Sokrétű vizsgálatok igazolják, hogy a tartós házasságon kívül – amely növeli a várható élettartamot, és kevésbé teszi ki az embert a különböző megbetegedések kockázatának – a szoros barátságok is jótékony hatással vannak a szellemi frissességre, és csökkentik a depresszióra és egyéb betegségekre való hajlamot.” 

„Ugyanígy az egyházhoz, vallási közösséghez való tartozás is hozzájárul az élettartam meghosszabbodásához és a különféle mentális betegségek elkerüléséhez – mondja a pszichológus, majd így fejezi be: – Arra szelektálódtunk, hogy szoros csoporttársi kötelékben éljük az életünket, együttműködjünk, segítsük egymást, ha ettől eltérünk, annak komoly negatív hatásai lehetnek. Már csak a saját mentális egészségünk érdekében is megéri másokkal szoros kapcsolatot fenntartani”.

A megözvegyült Sanyi (Hajdu Szabolcs) egyedül neveli két fiát. Egy nap találkozik Klárával (Háy Anna), egy elvált, a lányával élő anyával, és kettejük közös története annyira jól alakul, hogy Klára lányának, Sárinak a szülinapját már közösen ünneplik. A dühkitörésekkel küzdő Dénest (Sáfrány Ágoston), Sanyi egyik fiát azonban a többi gyerek ugratni, cukkolni kezdi. Az ebből kialakuló fogócska csak először tűnik játéknak, végül Sári rettenetes balesetével végződik. Az eseményeket az apa szemszögéből látjuk, ami alapján úgy tűnik, a tragédiát Dénes idézte elő.

„Láttam, mi történt, Sári megcsúszott, minden rendben lesz!” – jelenti ki zokogó fiának Sanyi ellentmondást nem tűrően, azonnal kézbe véve az irányítást. Aztán amikor néhány perccel később a fiú megpróbálná mégis elmondani, mi történt valójában, az apja nem hagyja. 

Olyannyira nem, hogy „bemagoltatja” a fiával, mit kell majd mondania a rendőröknek, hogy minden rendben legyen.

A hős és az antagonista

„Általában sok minden jár a fejemben: formák, történetek, jelenetek, karakterek – egymás mellett. De nem választok közülük, csak figyelem, mi az, ami nem halványul el, hanem egyre erősödik, újra és újra visszatér. A legjobb, ha ez egy kérdés, amire nem tudom a választ, és az írás ezt hajtja. A Minden rendben is így született: a főhős dilemmája tulajdonképpen az enyém is. Az ambivalens helyzetek számomra a legizgalmasabb kiindulópontok, mert ezekben még az is nézőpont kérdése, hogy ki a hős, és ki az antagonista” – mondja Sós Bálint Dániel, a film rendezője arra kérdésre, miért éppen ezt a témát dolgozta fel első nagyjátékfilmjében.

Lehet egyáltalán ebben a helyzetben jó döntést hozni? Lehet a hazugság mindent magával ragadó, mindent lehúzó örvényében a felszínen maradni? A rendező szerint ebben a történetben meghatározó tényező a váratlanság és az azonnali lépéskényszer. 

Az intellektus háttérbe szorul, és valami mélyebben húzódó, ösztönszerű erő veszi át az irányítást, ami olyan lendülettel és sebességgel tol előre, hogy a tudatos énünk szinte csak megfigyelő marad.

Kép

Fotó forrása: CINESUPER

Egy kapcsolat megváltozásának története

A film legelején Dénes erőszakos, lobbanékony, kevésbé szerethető fiúnak tűnik. Aztán amikor Sári balesete után azt látjuk, hogy az apa mindenben, még a rendőrségi vallomásban is irányítani, kontrollálni akarja a fiát – aki mindeközben kétségbeesve keresi azt az embert, akinek elmondhatná az igazságot –, egyre inkább őt kezdjük sajnálni, nehogy összeroppanjon. És bizony hiába hajtogatja Sanyi a 12 éves Dénesnek, hogy mindjárt felnőtt lesz, valójában egyáltalán nem kezeli őt partnerként, sőt a kegyesnek induló hazugságok spiráljába belekeveredve teljesen elveszíti a józan ítélőképességét. Hogy melyikük valójában a film főszereplője? 

„Változó. Ez egy kapcsolat megváltozásának története, amelyben a felek hol magukat, hol a másikat érzik főszereplőnek. Nekem fontosabbnak tűnt ezt megmutatni, mint hogy letegyem a voksom valamelyikük mellett. Így nézve az elvesztett anya/feleség is főszereplője a történetnek, mert a hatása még fontos alakítója Dénes és Sándor érzelmi világának” – válaszolja Sós Bálint Dániel.

Modern kori „gyóntatószékek”

Sanyi talán egyetlen őszinte pillanata a filmben, amikor egyfajta modern kori gyóntatószékben – valójában legjobb barátja autójában, egy kocsimosó keféinek hangos zúgása közepette – először és utoljára mondja el valakinek, mit látott. Aztán később Dénes is „vallomást” tehet végre.

„Szokatlan helyeket kerestem beszélgetésekhez. Ez a film nagyrészt párbeszédekre épül, rendezőként viszont felelősségem, hogy így is változatos és érdekes maradjon. Nemcsak Budapest, hanem Salgótarján is meghatározó helyszíne a filmnek. 

Elképesztően izgalmas arcai vannak az utóbbi városnak: néhol még a hetvenes évek Los Angelesét is megidézi, a következő sarkon pedig lakótelep, majd egy kanyar után világszínvonalú brutalista épületcsoda. 

A színek elvették volna a film erejét. A szürke árnyalatai az időtlenséget erősítették, a színek viszont a jelenben tartották volna a nézőt” – magyarázza Bálint. 

Kép

Fotó forrása: CINESUPER

És valóban: az olykor idegőrlő zene, a furcsa zörejek, a lecsupaszított terek, ahol egyetlen felesleges tárgy sincsen, vagy éppen a rendőrségi kihallgatószoba sterilsége mind arra „lökik” a nézőt, hogy ha még maradt volna bennünk egy csöppnyi részvét, az is kihaljon. Vagy legalábbis képesek legyünk ezt a történetet messziről szemlélni.

Ez a film talán annak a dilemmának is az extrém módon sarkított lenyomata, hogy túl sok mindent teszünk meg a gyermekünkért, amiről azt gondoljuk, jó neki. Pedig lehet, hogy ezeknek csak egy része segíti őt például a felnőtté válásban. Nem lehetünk mindig ott, hogy mindentől megvédjük őt – a tapasztalást semmi nem helyettesítheti. 

Kaotikus és ambivalens

A Minden Rendben végig fenntartja a feszültséget, nem lehet közben popcornt eszegetni vagy kólát dönteni magunkba, ráadásul a végén egy olyan utolsó csavart vet, amely talán újra sínre teszi az élet kisiklott vonatát. 

De tényleg minden rendben van a végén? Mehet minden tovább?

„Ami kiderül, az önmagában csak egy neutrális tény, amely minden szereplő számára más jelentéssel és hatással bír, attól függően, milyen nézőpontból szemléli. Így nézve az élet ugyanolyan kaotikus és ambivalens marad, mint volt, de talán kevesebb »fordítási hibával« zajlik. Azért ez is nagy szó” – vélekedik a rendező, aki nagyon örül annak, hogy az elsőként a Berlinalén, februárban bemutatott nagyjátékfilmjével kapcsolatban igen jó nézői és kritikusi visszajelzések érkeznek. 

Kép

Hajdu Szabolcs és Sós Bálint Dániel a film forgatásán − forrás: CINESUPER

A főszerepben Hajdu Szabolcs és Sáfrány Ágoston

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje, a Minden Rendben a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült, a forgatókönyvet Sós Bálint Dániel és Nagy V. Gergő írta. A főszerepben Hajdu Szabolcs (Sanyi), illetve Sáfrány Ágoston (Dénes) látható, de szerepel a filmben Háy Anna, Jakab-Aponyi Zonga, Zikkert Milán, Kerkay Rita, Friedenthál Zoltán, Sodró Eliza, Galambos Péter és Kardos Róbert is. A film operatőre M. Deák Kristóf, a látványtervező Takács Eszter, a vágó Gothár Márton, a gyártásvezető Kristóf Kata, a film producere pedig Mártonffy Zoltán és Farkas Ádám volt.

Februárban az élelmiszerárak emelkedése meghaladta a 7%-ot. Ennek megfékezése érdekében 10%-os profitplafont vezetett be a kormány az alapvető élelmiszerkategóriáknál. 

A rendelet értelmében a kijelölt termékkategóriákban az árrés nem emelkedhet az eddig alkalmazott (januári átlag) fölé, ahol pedig 10 százalék feletti az árrés, ott azt az alá kell csökkenteni. A listában szereplő élelmiszerkategóriáknál több mint 10 százalékos árcsökkenés várható.

Miket érint az árrésstop?

Az árfigyelő rendszerbe a 6/2025. (III. 11.) NGM rendelet szerint összesen száz termékkategória tartozik, amelyek az alábbiak:

Tejtermékek, tojás

• Pasztőrözött ESL tej, 2,8% zsírtart. 1 l-es nem laktózmentes, nem bio
• Pasztőrözött ESL tej, 1,5% zsírtart. 1 l-es nem laktózmentes, nem bio
• UHT tej dobozban, 2,8% zsírtart. 1 l-es nem laktózmentes, nem bio
• UHT tej dobozban, 1,5% zsírtart. 1 l-es nem laktózmentes, nem bio
• Tejföl 20% zsírtart. 140–450 g-os nem laktózmentes, nem bio
• Tejföl 12% zsírtart. 140–450 g-os nem laktózmentes, nem bio
• Natúr joghurt 125 g-tól nem görög, nem laktózmentes, nem bio
• Kefir és kaukázusi kefír 130 g-tól nem laktózmentes, nem bio
• Tehéntúró 250–500 g-os félzsíros és zsírszegény, nem laktózmentes
• Trappista sajt valamennyi kiszerelés, egész tömbben, darabolt és szeletelt kiszerelésben félkemény sajt, natúr, nem light, nem laktózmentes
• Főzőtejszín valamennyi kiszerelés legalább 10%-os zsírtartalmú főzőtejszín
• Habtejszín valamennyi kiszerelés legalább 28%-os zsírtartalmú habtejszín
• Gyümölcsjoghurt 125–450 g-os minimum 5%-os gyümölcstartalommal és minimum 2%-os zsírtartalommal
• Sütőmargarin 250–500 g-os nem laktózmentes
• Margarin 200–500 g-os legalább 39%-os zsírtartalmú, nem sózott, nem sütő, nem dúsított, nem bio
• Vaj 100–250 g-os legalább 80% zsírtartalmú, nem laktózmentes, nem bio, nem sós
• Vajkrém 180–250 g-os natúr, nem laktózmentes, nem bio
• Tojás 10 és 30 darabos S, M, L és L–XL méretű, ketreces, mélyalmos és szabadtartású, nem bio 

Hús,hal,felvágott

• Sertéscomb vákuumcsomagolt, védőgázas csomagolású és lédig (pultos) darabolt, nem előkészített (nem szeletelt, nem kockázott, nem darált)
• Sertéskaraj vákuumcsomagolt, védőgázas csomagolású és lédig (pultos) csont nélküli, darabolt, nem előkészített (nem szeletelt, nem kockázott), beleértve a láncos sertéskarajt is –
• Egész csirke és tyúk vákuumcsomagolt, védőgázas csomagolású és lédig (pultos) kizsigerelt egész csirke és tyúk
• Csirkemellfilé vákuumcsomagolt, védőgázas csomagolású és lédig (pultos) nem előkészített (nem kockázott, nem szeletelt)
• Csirkecomb vákuumcsomagolt, védőgázas csomagolású és lédig (pultos) friss, egész csirkecomb, farrész nélkül
• Csirkeszárny vákuumcsomagolt, védőgázas csomagolású és lédig (pultos) kétízületes
• Pulykamellfilé vákuumcsomagolt, védőgázas csomagolású és lédig (pultos) nem előkészített (nem kockázott, nem szeletelt)
• Sertészsír 200 g-tól étkezési, sült és hidegen préselt, mangalica is
• Virsli lédig (pultos) és csomagolt sertés és baromfi, glutén- és laktózmenteset is beleértve, Magyar Élelmiszerkönyv szerinti virsli
• Párizsi 300 g-tól (rúd) sertés, baromfi és borjú, natúr, ízesítés nélkül, Magyar Élelmiszerkönyv szerinti párizsi
• Téliszalámi 350 g-tól (rúd) Magyar Élelmiszerkönyv szerinti téliszalámi
• Pulykamellsonka 80–150 g-os szeletelt, nem ízesített, glutén- és laktózmenteset is beleértve, Magyar Élelmiszerkönyv szerinti formában vagy bélben hőkezelt sonkák
• Sonka, sertéscombból 100–200 g-os szeletelt, nem ízesített, nem nyers, glutén- és laktózmenteset is beleértve, Magyar Élelmiszerkönyv szerinti formában vagy bélben hőkezelt sonkák
• Marhalábszár vákuumcsomagolt, védőgázas csomagolású és lédig (pultos) darabolt, csonttal és csont nélkül, nem előkészített (nem szeletelt, nem kockázott, nem darált)
• Darált sertéshús 400–1000 g-os, védőgázas csomagolásban maximum 30%-os zsírtartalommal
• Darált marhahús 400–500 g-os, védőgázas csomagolásban maximum 20%-os zsírtartalommal
• Fehérpecsenye lédig és csomagolt
• Szárazkolbász lédig és csomagolt Magyar Élelmiszerkönyv szerinti parasztkolbász
• Szalonna lédig és csomagolt császárszalonna és kolozsvári szalonna
• Pontyszelet lédig és csomagolt friss pontyszelet
• Harcsafilé lédig és csomagolt afrikaiharcsa-filé
• Tengeri halfilé valamennyi kiszerelés friss, hűtött és fagyasztott lazac és tőkehal 

Gyümölcs, zöldség

• Alma lédig Idared
• Körte lédig nem bio, valamennyi fajta, ami az adatszolgáltatáskor forgalomban van
• Földieper 250–500 g-os csomagolt
• Banán lédig nem bio, nem főzőbanán
• Citrom lédig és csomagolt nem bio
• Narancs lédig és csomagolt nem bio
• Paradicsom lédig fürtös paradicsom, nem bio
• Zöldpaprika lédig és csomagolt étkezési paprika, nem bio
• Sárgarépa lédig és csomagolt nem bio
• Petrezselyemgyökér lédig és csomagolt nem bio
• Uborka lédig kígyóuborka, nem bio, minimum 250 g-os, darabos (nem összecsomagolt)
• Fokhagyma lédig és csomagolt nem bio
• Vöröshagyma lédig és csomagolt nem bio
• Étkezési burgonya lédig és csomagolt piros, nem újburgonya
• Étkezési újburgonya lédig piros
• Fejes káposzta lédig nem bio
• Kelkáposzta lédig nem bio
• Karfiol lédig nem bio
• Brokkoli lédig 

Pékáru

• Fehér kenyér, cipó és vekni 500–1000 g-os friss, szeletelt és nem szeletelt, helyben sütött és nem helyben sütött, amely nem tartós és nem toast kenyér
• Félbarna kenyér, cipó és vekni 500–1000 g-os friss, szeletelt és nem szeletelt, helyben sütött és nem helyben sütött, amely nem tartós és nem toast kenyér
• Teljes kiőrlésű kenyér, cipó és vekni 250–750 g-os friss, szeletelt és nem szeletelt, helyben sütött és nem helyben sütött, amely nem tartós és nem toast kenyér, nem bio
• Rozsos kenyér, cipó és vekni 250–500 g-os friss, szeletelt és nem szeletelt, helyben sütött és nem helyben sütött, amely nem tartós és nem toast kenyér, nem bio
• Zsemle – Magyar Élelmiszerkönyv szerinti vizes zsemle 

Alapvető élelmiszerek

• Száraztészta 400–1000 g-os spagetti, makaróni, penne, fusilli, 2 tojásos, 4 tojásos és durum
• Rizs 1000 g-os fehér „B” minőségű rizs
• Lencse 500 g-os étkezési lencse
• Étolaj, napraforgó 1 l-es finomított, 100% napraforgó, nem vitaminozott
• Finomliszt 1 kg-os BL-55
• Rétesliszt 1 kg-os BFF-55
• Kristálycukor 1 kg-os
• Porcukor 500 g-os
• Csemegekukorica-konzerv 250–400 g-os töltőtömegű szuperédes és édes, nem bio, nem ízesített, nem duopack
• Csemegeuborka 300–500 g-os töltőtömegű
• Háztartási keksz 200–1000 g nem hozzáadott cukor nélküli, nem teljes kiőrlésű, nem darált
• Földimogyoró 70–1000 g-os, csomagolt sós és sótlan pörkölt földimogyoró 

Fagyasztott élelmiszerek

• Gyorsfagyasztott zöldborsó 400–600 g-os nem bio
• Hasábburgonya 750–1000 g-os gyorsfagyasztott, olajban és/vagy sütőben süthető, minden normál vastagságú, extra vékony és vastag, nem cikkcakk, nem hullámos, nem fűszerezett
• Fagyasztott brokkoli 400–1000 g-os 

Italok,italporok

• Narancslé 1 l-es dobozos és PET-palackos, 100%-os, sűrítményből, gyümölcshússal vagy anélkül
• Almalé 1 l-es dobozos és PET-palackos, 100%-os, szűrt
• Ásványvíz 1,5 l-es szénsavas és szénsavmentes, ízesítés nélküli
• Növényi italok 1 l-es rizs-, szója-, zab-, kókusz- és mandulaalapú italok, édesített és cukormentes, egyéb ízesítés (pl. csokoládé, vanília) nélküli
• Őrölt kávé 200–250 g-os
• Tea valamennyi kiszerelés ízesítés nélküli zöld tea, earl grey
• Kakaópor 70–200 g-os 10–12%-os és 20–22%-os kakaóvaj-tartalommal 

Mentes termékek

• Laktózmentes tej 1 l-es
• Laktózmentes tejföl valamennyi kiszerelés
• Laktózmentes natúr joghurt valamennyi kiszerelés
• Laktózmentes kefir valamennyi kiszerelés
• Laktózmentes túró valamennyi kiszerelés
• Laktózmentes trappista sajt valamennyi kiszerelés egész tömbben, darabolt és szeletelt kiszerelésben
• Laktózmentes margarin és sütőmargarin valamennyi kiszerelés
• Laktózmentes vaj valamennyi kiszerelés
• Laktózmentes vajkrém valamennyi kiszerelés
• Tejföl helyettesítésére szolgáló vegán növényi krém 150–250 g-os bármilyen növényi alapú, tejföl helyettesítésére szolgáló növényi krém
• Gluténmentes kenyér, cipó és vekni 150–500 g-os fehér, barna és magvas, nem extrudált kenyér
• Gluténmentes liszt 500–1000 g-os
• Gluténmentes száraztészta 200–500 g-os spagetti, fusilli, penne, tarhonya és cérnametélt
• Tejszín helyettesítésére szolgáló növényi krém valamennyi kiszerelés bármilyen növényi alapú, tejszín helyettesítésére szolgáló növényi krém 

Meddig tart az árrésstop?

A március 17-én kezdődő árrésstop május 31-ig tart. Ezután összegzik a tapasztalatokat és az alapján döntenek róla, folytatódik-e a szabályozás.

Forrás: MTI; net.jogtar.hu