| Képmás Ugrás a tartalomra
Képmás Magazin
  • Előfizetés
  • Támogatás
Toggle navigation
  • English
  • magyar
  • A hónap témája
  • Hírlevél
  • Termékek
  • Videók
  • Támogatás

Fő navigáció

  • Család
  • Életmód
  • Köz-Élet
  • Kultúra
  • Vélemény
  • Dunakavics
  • Podcast
  • Képmás-est
  • Előfizetés
  • Hírlevél
  • f_logo_RGB-Black_1024
  • yt_icon_rgb
  • Shape
  • linkedin_logo
  • Család
  • Életmód
  • Köz-Élet
  • Kultúra
  • Vélemény
  • Dunakavics
  • Podcast
  • Képmás-est
  • Előfizetés
  • Hírlevél
  • English
  • magyar
  • A hónap témája
  • Hírlevél
  • Termékek
  • Videók
Előfizetés Támogatás
  • f_logo_RGB-Black_1024
  • yt_icon_rgb
  • Shape
  • linkedin_logo
hirdetés

„Laudetur, Tanárnő!” – Egy rajztanárnő, aki nagyon szereti a hivatását, és Az év női példaképe lett

2023. 06. 18.
Megosztás
  • Tovább („Laudetur, Tanárnő!” – Egy rajztanárnő, aki nagyon szereti a hivatását, és Az év női példaképe lett)
Kiemelt kép
szabo_timea_rajztanar.jpg
Lead

Szabó Tímea tanárnő lett Az év női példaképe Hajdú-Bihar vármegyében 2023-ban. Rajzot tanít, gyereket nevel, boldog feleség, és nem lehet vele úgy sétálni öt percet Debrecenben, hogy ne egy volt vagy jelenlegi tanítványába fussunk. Egy hórihorgas kamasz fiatalember még egy sövény mögött is kiszúrja, és belekiabál az interjúnkba: „Laudetur, Tanárnő!” 

Rovat
Életmód
Címke
Az év női példaképe
Szabó Tímea rajztanár
Szerző
Hekler Melinda
Szövegtörzs

Timi „néni” sajnos csak gimnáziumi tanulmányaim utolsó évében lett a rajztanárom a debreceni Svetits Katolikus Gimnáziumban, előtte olyan rajztanároknál senyvedtem, akiknél számolatlanul kellett fonnyadásnak indult paprikát és valaha szebb napokat látott fehér kubusokat fekete tussal rajzolnunk – mondanom sem kell, nem szerettem meg általuk a rajzolást. Timi néni azonban teljesen máshogy állt a rajztanításhoz: művészetterápiás módszereket használt már akkor, amikor ez a kifejezés még teljesen ismeretlen volt idehaza. Belőle ez mégis magától értetődő természetességgel jött. 
Idén már a huszonnyolcadik tanévét zárja le, és bár a készségtárgyaknál csak a készségtárgyat tanítóknak van mostohább sorsuk egy erős gimnáziumban, ő azonban szívből tud örülni minden évben annak az egy-egy rajzból érettségizőnek is. 

Mit jelent számodra a rajztanárság? 
Nagyon nehéz tanárként egyensúlyt találni aközött, ami ideálként benned él a szakmádról, és aközött, amit hivatalosan teljesítened kell. A fő korlát, hogy heti egy órában igazi kihívás nagyot alkotni, főleg harmincfős osztályokkal dolgozva. Évek óta szívfájdalmam, hogy a tehetségek emiatt lehet, hogy háttérbe szorulnak. Igyekszem figyelni rájuk. Én kisajtolom a gyerekekből a művészettörténetet is, de nem a gyakorlati feladatok rovására. 
A készségtárgyakra, valljuk be, sokszor lazulni jönnek a gyerekek. Nekem nincs ellenemre, ha az óráimon kiengedik a gőzt, kicsit nevetgélünk, jól érezzük magunkat, kirajzoljuk magunkból az aktuális érzéseinket. A tantárgy és a személyem tiszteletét azonban mindig elvárom. 

Amit első körben kigyomlálok belőlük, az egyedül az az állítás, hogy nem tudnak rajzolni.

Nincs olyan, hogy „nem tudok rajzolni”, „nem tudok festeni”, olyan van, hogy nem akarod megcsinálni. Mindig azt mondom nekik, hogy önmagukhoz képest csinálják meg a munkát, úgy, ahogyan a legjobban tudják. Ennyi a dolguk. Én mindig csak egy feladatot adok, a megvalósítás az ő kezükben van. Szeretem, hogy épp ezért egy adott feladatnál nincs két egyforma alkotás. Gondolkodni, kreatívan alkotni tanítom őket, hisz ezek az élet számos területén segítenek majd nekik.

Kép
Szabó Tímea év női példaképe
Tímea egy diákja rajzórán – Forrás: Szabó Tímea


Hány gyereknek kell jegyet adnod évvégén?  
Ideálisnak tartanám, ha a készségtárgyakból nem kellene osztályzatot adni. Így azonban legalább annak a szabadságát szeretném megélni, hogy bárki lehessen ötös, akinek ez fontos és tesz is érte. Így értékelek. Épp ma írt rám egy kolléganőm, hogy 4,3-as átlaggal lezártam egy tanulót ötösre, és megkérdezte, hogy ez véletlen vagy tudatos volt. Megírtam neki, hogy fejlődést látok ennél a fiúnál, ráadásul legfőképp hozzáállásban, akaratban. Bizalmat szavaztam neki, lássuk, él vagy visszaél majd vele a következő tanévben. Idén is ötszáz gyereket zárok le, és nekem fontos, hogy mindenkit önmagához képest értékeljek, ezért egyesével nézem meg mindig, hogyan teljesített ebben az évben, hol tart. Nem kell mindenből tökéletesnek lennünk, de az rajtunk múlik, hogy önmagunkhoz képest megteszünk-e mindent a legjobb eredményért. Olyan is előfordul, hogy nem, és nem is akarja. Én ezt is el szoktam fogadni.

A pedagógusok helyzetét nem éppen a kiegyensúlyozottság jellemzi mostanában. Te hogy kezeled ezt, van benned elégedetlenség? 
Ha azt nézném, hogy mi van a világban, hogyan állnak a pedagógusokhoz, mennyi fizetést kapunk, akkor már régen otthagytam volna a pályát. Lehet, hogy ebből a szempontból egy kicsit szolgalelkű vagyok. Amióta pedig gyerekem van, a pedagógusság pozitív hozadékát még inkább élem: óriási dolog, hogy mindennap időben tudok menni az oviba a kisfiamért, és ha rövidebb napom van, akkor a délutánt vele tudom tölteni, és együtt lehetünk egész nyáron. El nem tudnám képzelni, hogy reggel nyolctól hatig dolgozzak egy munkahelyen, egy irodában vagy boltban, ettől sokkal szabadabb lélek vagyok. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem töltök ennyi időt munkával, de nem ilyen szigorú keretek között.

 Voltak ismerőseim, akik csak egy napra bejöttek hozzám tanórákra, és azt mondták, nem tudják, hogy bírom. 

És az csak a tanóra – hogy e mögött mennyi lelki munka és éjszakai készülés van, azt csak a kollégák tudják. 
Lelkesen keresem a lehetőségeket, ahol én is tudok töltődni a tanórákon kívül. Másfél éve élményfestéseket tartunk kolléganőmmel, Bakai Barbarával, és egy kézműves doboz (open box) ötletén is túlvagyok. Dolgozom azon, hogy mindkettő megtalálja lelkes közönségét.

Óriási dolog, hogy te lettél az év női példaképe Hajdú-Bihar vármegyében. Úgy tudom, a férjed nevezett be. 
A díj miatt értettem meg: három lépcsőfok vezetett oda, hogy megkaphattam. Igen, a férjem nevezett be, ami nagyon megható számomra, ő az első lépcsőfok, a gyújtóláng. A második lépcsőfok az önmagamba vetett hit volt: erre mindenképp szükség volt, mert a pályázat részeként írnom kellett egy összefoglalást magamról, az életemről, a motivációimról. Sokat dolgozom magamon, és ez segített, hogy egy kicsit most ránézzek az életemre, hol is tartok. A harmadik lépcsőfok, amiért megkaphattam ezt a díjat, azoknak az embereknek a szeretete, akik rám szavaztak. Csodálatos érzés ez a bizalom részükről. Még mindig elérzékenyülök, ha rágondolok. 

Nem kértem senkit, hogy szavazzon rám, és szavaztak. Hiszem, hogy azért, mert én is nyomot hagytam bennük, mint bennem rég a tanító nénim. 

Ezt a díjat számtalan hozzám hasonló ember, nő megkaphatta volna. Úgy érzem, hogy én a díj átvételekor jelképesen őket is képviseltem. Hálás vagyok érte!

Kép
Év női példaképe díjátadó
Tímea Az év női példaképe díj átadásának ünepségén – Forrás: Szabó Tímea


Szép ajándék a közelgő ötvenedik születésnapodra egy ilyen elismerés. Hogy állsz a kerek születésnapokkal? 
Fél évvel ezelőtt még azt gondoltam, hogy én nagyon fel fogok rá készülni. Ha eddig nem ment, most majd életmódot váltok, nem leszek sosem morcos ezentúl reggelente, nem fogok többet senkit megbántani, és jött számtalan szebbnél szebb gondolat, amelyekről azt hittem, fontosak, ahhoz, hogy büszkén tölthessem be az ötvenet. Aztán rájöttem, hogy úton vagyok, jó úton. Talán abban segít ez a kor, hogy már merek olyan lenni, amilyen igazán vagyok, még akkor is, ha ez akár veszteségekkel jár. Ki merem jelölni a határaimat, nem akarok más lenni.
Ebben a fél évben volt két haláleset is a családunkban, elvesztettem az édesapámat, a halála nagyon megrendített. Nagy utat tettem meg addig, hogy a halálos ágyánál kezét fogva és a fülébe súgva életemben először azt tudjam neki mondani, hogy nagyon szeretem, és elengedem. A lelkünk ott akkor úgy fonódott össze, mint egész életünkben soha. Megrázó, kegyelmes pillanatok voltak a születésnapom előtt. Nekem az ő elvesztésének a fájdalma egy gyógyulási folyamatot is jelent, megérkezést önmagamhoz. Felnőttem. Végül is nem egy fogyással járó méregtelenítést hozott az ötvenedik születésnapom, hanem egy másfajta tisztulást, letisztulást.

Kisfiatokat tizenhat hónapos korában fogadtátok örökbe. Megküzdöttetek érte a férjeddel, cserébe egy olyan gyermeket kaptatok, aki külsőleg és belsőleg is nagyon hasonlít rátok. 
Ez így van, aki nem ismeri a történetünket, annak soha nem jutna eszébe, hogy Bálint nem a vér szerinti gyermekünk, és valójában nekünk sem jut eszünkbe sosem, hiszen tiszta apukája. Természetesen ő is a kezdetektől tudja, hogy nem a pocakomban, hanem a szívemben fogant, örömmel hallgatja élete meséjét, és ez nekünk így, ahogy van, egy csoda. A legnagyobb utazás és a legjobb döntésünk. Én egyébként teljesen tudatlanul kerültem az anyaszerepbe, hiába vágytam már hosszú évek óta gyerekre. Nem volt a környezetemben kisbaba, nem gyakoroltam senkin a pelenkázást. Mit tudtam én, hogy miért ordít a gyerek éjszaka, vagy hogyan kell pontosan bedugni a kúpot! Volt olyan időszakom, hogy ha harminc percet aludtam egyben egy éjszaka, akkor már boldog voltam. Rettentő nehéz volt az első év. A bizonytalanság azonban csak bennem létezett: nem tudtam, jó anya leszek-e, de abban, hogy jól döntöttünk, egyetlen percre sem bizonytalanodtunk el sohasem. Eddigi tapasztalataim alapján nagyon igaznak érzem azt a mondatot, amit a férjem olvasott fel ma reggel. A gyereknevelés olyan, mint egy gumis lepedő: senki sem tudja, hogyan kell összehajtani, de mindenki megoldja.
Ugyanolyanok vagyunk, mint a többi család és szülő, csak talán kevésbé felejtünk el hálásak lenni azért, hogy van gyermekünk. Mindennap megköszönöm Bálintnak, hogy az anyukája lehetek. 

Egy példaképet mi motivál a szürke hétköznapokban? Más példaképek vagy éppen a gyermeke mosolya? 
Szégyen, nem szégyen, nekem a visszajelzések a legfontosabbak. Egy gyermek több időt tölt az iskolában, mint a szüleivel otthon. A tanárok óriási hatással vannak rájuk, az öltözködésünktől kezdve azzal együtt, ahogy elmegyünk mellettük a folyosón. Azzal nevelünk, amik vagyunk! Én ezt komolyan veszem. Olyan csodálatos dolog, és mindig feltölt, amikor volt tanítványaimmal találkozom, és látom, hogy értékes felnőtt emberek lettek. Olyankor azt gondolom, hogy ha ehhez egy gyűszűnyit én is hozzátettem, akkor már megérte. A legutóbb attól lábadt könnybe a szemem, hogy egy tanítványom elmesélte, amikor külföldre költözött, magával vitte a ballagására kapott kis üvegcsét, amibe beleírtam, hogy miért látom őt értékes embernek. 16 osztályban tanítok, és a rajzolás, festés szeretetének átadása mellett az a misszióm, hogy heti egy órában ennyi gyerek értékeit felkutassam, és elhiggyék: nem kell tökéletesnek lenniük, épp elég, ha törekszenek rá!

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép
Kép: Vida Gábor

„Apámtól a világ összes hegyét örököltem” – Berszán István irodalomkutató figyelni tanítja a diákokat

A baróti származású Berszán István korán eldöntötte, hogy magyartanár szeretne lenni. Édesapjától tanult meg igazán figyelni a fegyver nélküli vadászat során, ez a tapasztalat hozzájárult irodalomtudományi kutatásaihoz is. Erdei terepkönyv-táboraiban sokszínű figyelemgyakorlatokkal mutatja meg a diákoknak, mennyi minden történhet velük írás és olvasás közben. Az irodalom és a...
Háttér szín
#dcecec

Dédike és a történelem – Nehéz idők, erős emberek

2023. 06. 17.
Megosztás
  • Tovább (Dédike és a történelem – Nehéz idők, erős emberek)
Kiemelt kép
no_vilaghaboruban.jpg
Lead

Nagyanyám – aki az évtizedek múltával dédike lett – átélt két világháborút meg egy ’56-ot. 
94 évébe sok minden belefért, sok minden ki is maradt belőle. A történelem mindig ott loholt a nyomában, meg-megelőzte, elijesztette, riogatta, aztán meghúzta magát egy kis időre, elringatta őt hazug módon, hogy aztán csontkezével újra lesújtson. Persze nem csak rá, de most róla akarok írni. Róla, aki úgy mesélt a háborúkról, hogy gyerekként is átéreztük a riadalmat és félelmet, de a mese végén kérges, meleg kezével végigsimította arcunkat, és feltette forrni a vizet, hogy ebédre kész legyen a szilvás gombóc. Megnyugodtunk, a háborúk elmúltak. Szerettük csöndes derűjéért, egyszerű emberi bölcsességéért. Ma is idézzük mondásait, és tudom, hogy néhány mozdulatomban, amíg vagyok, bennem él.
 

Rovat
Köz-Élet
Címke
Nehéz idők erős emberek
első világháború
nők a világháborúban
Szerző
Salánki Anikó
Szövegtörzs

Az első világégés még a hátországban érte. Átvonultak ugyan katonák a falun, de nem álltak meg. Fiatal férfiak rendezett ruhában, fegyelmezett sorokban, kipirult arccal énekeltek. 1915-öt írtak, amikor – az utcabeli pletykás vénasszonyok szerint hirtelen, ripsz-ropsz – 7 év jegyesség után férjhez ment. Ő és a párja már tudták, hogy a behívó réme tette sürgőssé az oly rég várt „igen” kimondását Isten és ember előtt. Pár hónap múlva nagyapám – akit nem is ismertem, de aki nélkül nem lennék, és ez borzongatóan fura érzés – berukkolt, ahogy akkor mondták. Az esküvői fotó után az a másik, amin együtt vannak ők ketten, akkor készült, a bevonulás napján. Nagyanyám szemében a bizonyosság, hogy megvárja, nagyapáméban a bizonyosság, hogy visszajön. Teltek a hónapok, jöttek a semmitmondó lapok a frontról a kötelezően előírt szöveggel, hogy jól van, de legalább jöttek. Aztán semmi. Végül egy hivatalos értesítés, hogy eltűnt. Nagyanyám könnytelen szemmel készülődött. 

Pénzzé tette, amit lehetett, és elindult a még üszkös városokon keresztül, vonatok lépcsőjén, tetején, katonai járművekre felsírva magát, hogy megtalálja a férfit, akit szeretett.                              

A faluban rálegyintettek, amikor kiderült, hova lett, hogy elment valaki után ebben a pernyeszagú, holtakkal telirakott sötét világba, földetlen földig. Teltek a hónapok, az otthoni kis ház kertjét belepte a gaz, a zsúpfedelet megbontotta a vihar, a bedőlt kerítés lécein szomorú zenét pengetett a szél.  Nem jött felőle hír, a rokonok meggyászolták, misét mondtak érte és a férjéért. Százezrek haltak meg azokban az években vagy tűntek el nyomtalanul. Nagyanyám két évig járt a frontok nyomában, kérdezett és mutatta azt a két fényképet, amiken rajta volt az ember, akit keresett. Néha beállt dolgozni ellátásért meg néhány filléréért, hogy folytatni tudja az útját. Volt katonai parancsnokságokon, keresett katonákat, akik ott szolgáltak, kijutott külföldi hadszínterekre, ahol tömegsírba rakták a holtakat, s ott már nem számított, ki melyik oldalon harcolt. Elfáradt, virágzó szépsége elhervadt, sötét hajában megjelentek az első ősz szálak.  
Elpilledve bóbiskolt egy vonat fülkéjének sarkában, amikor megütötte a fülét egy harsány hang: „Van egy sérült katona a prágai kórházban, a légnyomás levitte a dögcédulát a nyakából, azt se tudják, honnan jött. Csak egy nevet emleget mindig: Herminka, Herminka!” Nagyanyám először sírta el magát, ült a vonaton, kezét összekulcsolta az ölében, és hullott a könnye. 

Egyszerre sírta el az összeset. Tudta már, hova kell menni a férfiért, akit szeret, s aki őt szereti, és nem felejtette el akkor sem, amikor minden a feledés ködébe merült. 

Megtudta itt, két ország között, a senki földjén, egy zsúfolt vonaton.
Aztán amikor már úgy tűnt, rendeződnek a dolgok, jött egy újabb döntés. Menni vagy maradni? Nagyapám csöndesen annyit mondott, magyar embernek magyar földön a helye. Dédike – aki még fiatalasszony és anya volt akkor – rábólintott. Aztán kicsi lányukkal – ő lett az anyukám – és tíz kiló holmival elindultak, hogy szabadon beszélhessenek magyarul és énekelhessék a Himnuszt.  
Néha csodálkozva hallgattam, hogyan maradt kint a szép ház, a politúros szobabútor, a szépen hímzett ágynemű. A kis kék köves aranygyűrűt én kaptam meg a 18. születésnapomra. 
Idáig futotta a vonatjegy, ebbe a kis alföldi városba igazították bele az életüket. Itt nevelték fel anyámat, aki visszajött ide tanítani tanár férjével, és felnevelte a bátyámat meg engem.  
A történetek megmaradtak és a hit, hogy mindig keresni kell az utat, ami kivezet a semmiből.   Nagyanyám mindig azzal fejezte be ezeket a meséket, hogy lenézett a kezére – öreg, bütykös ujján ott volt a hajszálvékonyra kopott jegygyűrű –, és azt mondta: „Csak háború ne legyen! Soha.” 
Dédike, hol vagy? Adj reményt!  

Az írás  a Média a Családért Alapítvány „Nehéz idők, erős emberek” című pályázatának egyik nyertese. 

 

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép
Hadifoglyok a vlagyivosztoki hadifogolytábor melletti területen 1916-ban

„Apámat az tartotta életben, hogy egyszer hazatér a fogságból” – Nehéz idők, erős emberek

Ülök a gép előtt, és azon tűnődöm , hogyan fér bele egy nehéz életút ötezer karakterbe. Tisztán és világosan emlékszem apám minden egyes szavára. Hogyan fér bele az orosz tél dermesztő hidege, a hazatérés édes álma, amit ébredéskor tovaűznek a kemény parancsszavak a fabarakk ajtajában? Apám ereje a...
Háttér szín
#f1e4e0

„Aki magassarkút hord, bánjanak vele boszorkányként!” – A hentespapucstól a tűsarokig

2023. 06. 17.
Megosztás
  • Tovább („Aki magassarkút hord, bánjanak vele boszorkányként!” – A hentespapucstól a tűsarokig)
Kiemelt kép
regi_magassarku.jpg
Lead

Meglepő történelmi tény, de a magas sarkú cipőt – amelyet ma már a női szexualitáshoz kapcsolunk – eredetileg kizárólag férfiaknak készítették. Különösen érdekes ez annak tükrében, hogy a cipő alapvető formája nem sokat változott a történelem során. A legrégebbi ismert bőrcipő, az Örményországban talált 5500 éves mokaszin egyetlen darab cserzett marhabőrből készült, elöl és hátul a varratok mentén fűzővel. Arra tervezték, hogy segítsen nagy távolságokat megtenni egyenetlen terepen, védve viselője lábát a hidegtől, a kövektől és a szúrós bokroktól. De hogyan alakult ki ebből a magassarkú?

Rovat
Köz-Élet
Címke
magassarkú története
magassarkú régen
magassarkú eredete
magassarkú Kína
lábfejzsugorítás
buskin cipő
chopine cipő
Szerző
Háver-Varga Mariann
Szövegtörzs

Így emelkedtek ki vagy kerültek közelebb az éghez 

A magassarkú használata a Kr.e. 3500 körüli egyiptomi időkből ered. Az egyiptomi hentesek magasított talpú csizmákat használtak, ugyanis el akarták kerülni, hogy a feldolgozott állatok vére érintkezzen a bőrükkel. Ez a csizma tisztán tartotta a hentesek lábát, és segített megelőzni az elcsúszást is. 

Később az egyiptomi nemesség is nagyon vastag talpú szandálokat hordott, hogy azokban magasabbnak és tekintélyesebbnek mutatkozhassanak, ezért e lábbeli a felső osztály státuszának jelképévé is vált.  

Az egyiptomiak rituális szertartásokhoz is hordtak magasított lábbelit, mert úgy vélték, ez közelebb emeli a híveket az istenekhez.
Az ókori görögök is használták a magas talpú cipőt, mégpedig színházi előadásokban, amelyekben hagyományosan férfiak játszottak minden szerepet. A magasított cipőt – a kothornoszt – a színházi produkció jelentősebb karaktereinek kiemelésére használták. A rómaiaknál a magas sarkú cipő a buskin (bőrből vagy szövetből készült, elöl fűzött, lábszárközépig érő csizma) egyik változata volt, és elsősorban a prostituáltak használták reklámcélokra: az ókori görög, római és egyiptomi bordélymunkások cipőik talpán hirdették szolgáltatásaikat, lábnyomaikkal üzenetet hagyva a porban.

Kisebb lábfej, pontosabb lövés

Az ókori Kínában, Mandzsuban a Csing-dinasztia (1644–1912) idején szintén a magasabb státuszú nők hordtak platformos (vastag talpú) cipőket, amelyek a talp közepén, nem pedig a sarkuknál emelkedtek. Hasonlóan pipiskedő járást tett csak lehetővé a kínai lábelkötés annak érdekében, hogy a nők lábfeje minél kisebb maradjon. 

A kicsi lábfej ugyanis az érzékiség, az intimitás kifejezője volt, egyfajta fétisnek tekintették a szexualitásban. 

A fájdalmas deformitások ellenére a test idővel alkalmazkodott az apró, összezsugorított lábakhoz, amelyek így akkorák maradtak, mint egy gyermek lába. A lábfejzsugorítás ezer évig tartó gyakorlata csak a huszadik század elején halt ki. A modern magassarkúak annyiban hasonló hatásúak, hogy szintén csak apróbb lépteket tesznek lehetővé. 
A 16. századi perzsa lovasság tagjai is egyfajta magas sarkú csizmát viseltek. I. Abbász perzsa uralkodó katonái ilyen csizmában tudták biztosabban rögzíteni a lábukat lovaik kengyelében, a nyíllövő lovasok pedig, akik felálltak vágtató lovaikon, a magas sarkat beakasztva stabilak tudtak maradni, és pontosabban lőtték ki nyilakat. (A lovasok csizmasarkának ezt a funkcióját a vadnyugati cowboycsizma is megőrizte.) A francia királyi udvarba Abbász perzsa követei hozták el a magassarkút, ami divatot teremtett. A magas sarkú cipőket a 17. század elején férfi arisztokraták kezdték hordani, hogy magasabbnak és félelmetesebbnek tűnjenek. Felső osztálybeli státuszukra is utalt e cipő, hiszen csak az engedhette meg magának, hogy ilyen extravagáns lábbelit hordjon, akinek nem kellett dolgoznia. 

Osztályokat, majd nemeket is megkülönböztetett

A késő középkorban főleg Európa déli államaiban terjedt el az extra magas talpú „chopine” cipők divatja, amelyet elsősorban nők, de elvétve férfiak is viseltek. A praktikus cél az volt, hogy a lábuk ne érintkezzen a szeméttel és ürülékkel teli utca kövével. 

Az extrémebb – akár fél méter magas – cipőkben viszont egyedül már szinte nem lehetett lépni, szolgálókat kellett mankóként használni járás közben, ezért ez megint csak a gazdagok úri hóbortja lehetett. 

A chopine egyes országok viseletében teljesen el volt rejtve a szoknyák alatt, így minél magasabb volt a lábbeli, annál több ruhaanyag kellett a hosszú ruhához, ami szintén a gazdagság státuszjelzése volt.  Itália élen járt ennek a viseletnek a terjesztésében, például a firenzei születésű Medici Katalinnak, miután francia királyné lett, volt nagy szerepe abban, hogy meghonosodott Franciaországban a 16. század közepén. 

Kép
itáliai magassarkú

Itáliai chopine cipő kb. 1600-ból – Forrás: The Metropolitan Museum of Arts


XIV. Lajos, a Napkirály idejében az előkelők cipőinek sarkait különféle természeti és történelmi mintákkal (gyakran miniatűr csatajelenetekkel) díszítették. A cipősarok tehát annak az eszköze is volt, hogy a tehetősek és nemesek megkülönböztessék magukat az alsóbb osztályoktól. Egyes hatóságok társadalmi besoroláshoz kötve szabályozták a cipősarok hosszát: 1 hüvelyknyi (kb. 2,5 centiméteres) sarkot hordhatott a polgár, 1,5 hüvelyknyi sarkot a lovag, 2 hüvelyknyi volt az alacsonyabb rangú nemeseké, és 2–3 hüvelyk (kb. 7 centi) a hercegek sarokmagassága. 

Angliában a 17. század elején, az Erzsébet-kor végén bevezették a lovaglócsizmát, amely eredetileg viszonylag alacsony sarkú volt, de az angol polgárháború idején már elterjedt a 2 hüvelykes (kb. 5 centiméteres) sarok. A magasított talpak néhol elérték a 76 centis magasságot is, ezért például a velencei városvezetés megpróbálta törvényileg 7 és fél centire korlátozni a lábbelik magasságát, mert sok halálos baleset következett be a cipők miatt – ám ezt a szabályozást a legtöbben figyelmen kívül hagyták. A 17. század végétől már egyre inkább megkülönböztették a férfi (vastag magassarkú) és a női (vékony magassarkú) cipőket. Ebben nem csak a divat játszott szerepet: a vékony sarok a nőiességet, egyúttal a nők feltételezett felületességét és extravaganciáját képviselte.

Kép
régi angliai magassarkú

Angliai magassarkú (1700-1729) – Forrás: The Metropolitan Museum of Art 

A romlottság és a gazdagság mítosza

Ez a feltűnő luxus persze ellenérzéseket is keltett, és rosszallást is kiváltott, párhuzamosan a puritánabb életvezetést és szigorúbb szexuális erkölcsösséget követelő szellemi mozgalmakkal. Ennek hátterében történészek szerint az állhat, hogy a magas sarkú cipő megváltoztatta a női sziluettet, amit sok férfi csábítóbbnak talált, így a női szexualitással, sőt az erotikával társították a magassarkú viseletét. 

Egy 17. századi massachusettsi törvény kimondta, hogy azokat a nőket, akik magassarkúval csábítják a férfiakat a házasságba, ugyanolyan bánásmódban kell részesíteni, mint a boszorkányokat. 

Nagy-Britanniában 1770-ben törvényt hoztak arról, hogy a magas sarkú cipők és bizonyos kozmetikai eszközök használata ugyanazokat a büntetéseket vonja maga után, mint a boszorkányság vádja.
Nagy-Britanniában az 1800-as évek első két évtizedében a férfi (dandy) divatban a cowboycsizmához hasonló hesseni bőrcsizmák és a magas sarkú lovaglócsizmák voltak nagyon népszerűek. A lótartás ekkoriban a gazdagság egyik legkifejezőbb mutatója volt, ennek eredményeként a magas sarkú lovaglócsizma viselését a gazdagsággal társították. A waterloo-i csata után azonban a magas sarkú csizmák népszerűsége csökkent, és felváltotta az alacsonyabb sarkú „Wellington boot”, amelyet Napóleon legyőzője, Wellington tábornok népszerűsített.

Kép
itáliai magassarkú

Itáliai chopine cipő kb. 1600-ból – Forrás: The Metropolitan Museum of Arts

Tűsarok és szexuális vonzerő

A magas sarkú cipők népszerűsége a 19. század végére ismét megugrott, a varrógép feltalálása már a tömeggyártásukat is lehetővé tette: gyorsan és olcsón tudták pozicionálni a sarkat, összevarrni a felsőt, és rögzíteni a cipőfelsőt a talphoz. Az 1800-as évek végére már minden társadalmi osztályhoz tartozó nő viselt magassarkút, még azok is, akik szegények voltak, mezőkön vagy szobalányként dolgoztak, nem törődve azzal, hogy a magas sarok akadályt jelent, megnehezíti számukra a mozgást. 
A 20. századra a magassarkú már egyértelműen és kizárólag a nők viselete volt, de a vastag sarkú magasított csizma és a klumpa társadalmilag elfogadható maradt a férfiak esetében is.
A 20. században a két világháború visszavetette a magassarkú népszerűségét, ám az 1950-es évektől a divattervezők, a fotózások és a filmgyártás felélesztették a női magassarkú népszerűségét. Ekkoriban ez a divat már elválaszthatatlanul összekapcsolódott a női szexualitással: a tűsarkú a női vonzerő emblémájává vált, és ez a mai napig hat. Mára társult hozzá az elegancia nimbusza is, ezért bizonyos munkahelyeken, üzleti körökben szinte kötelező viselet a nők számára.

Felhasznált irodalom:
https://en.wikipedia.org/wiki/High-heeled_shoe
https://study.com/learn/lesson/high-heels-history-origin-invented.html
https://www.teenvogue.com/story/heels-history-men
https://www.fastcompany.com/90775177/the-long-history-of-heels-from-a-symbol-of-mens-power-to-womens-burden
https://www.ancient-origins.net/history/ancient-origins-high-heels-once-essential-accessory-men-002329
http://www.shoeshistoryfacts.com/history-of-footwear/high-heeled-shoes-timeline/

 

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép
körömlakkozás régi rajzokon

Büntettek érte, vadított, de van-e egészségügyi kockázata? – A körömlakk története

A körömlakk nagyon népszerű az egész világon, nők milliói ülnek be a körömszalonokba párhetente, hogy néhány óra alatt új színekben pompázzanak körmeik. Persze, nem volt ez mindig így, a viktoriánus kor kultúrájában például helytelennek tartották, hogy a hölgyek sminkkel vagy körömfestéssel ékeskedjenek, mivel a természetes megjelenést tisztábbnak tartották...
Háttér szín
#dfcecc

A hegedű hangját máig hallani vélem – Emlékeim nagypapámról, apák napján

2023. 06. 16.
Megosztás
  • Tovább (A hegedű hangját máig hallani vélem – Emlékeim nagypapámról, apák napján)
Kiemelt kép
nagypapa_emlekek.jpg
Lead

„Láttam tegnap a buszmegállóban egy idős, simléderes sapkát viselő, hajlott hátú, derűs tekintetű bácsit, aki szakasztott úgy nézett ki, mint te. Persze nem te voltál, de olyan jó volt elhinni egy kis időre, hogy mégis! El sem hinnéd, mi zajlik mostanság a világban, például, hogy… De mindegy is. Csak annyit akartam mondani, hogy nemsokára apák napja, és legszívesebben felhívnálak, ha tudnám, hogy felveszed. Hiányzol nagyon” – mondom fel a telefonom diktafonjára, majd adok magamnak pár percet, hogy még lefekvés előtt felelevenítsem a nagypapámmal közös emlékeinket. 

Rovat
Életmód
Család
Címke
apák napja
nagypapa
Tápiómente Együttes
családi történetek
Szerző
Jónás Ágnes
Szövegtörzs

Olaszos derűvel, úriemberként

Nagypapám egy igazi szívember volt, aki bár tudott méltatlankodni, összességében mindig az élet napos oldalát látta. Mindenkivel szívesen szóba elegyedett, kicsit olyan volt, mint a déliek: ráérős, anekdotázós, jól öltözött, életszerető. Barna szeméből a szeretet és a féltés sugárzott felém, és átkelve az úttesten legszívesebben még akkor is fogta volna a kezem, amikor már biztonságosan tudtam közlekedni. Gyerekkoromban őt láttam a legolvasottabb és legbölcsebb férfinak. „Ugrott” a helyesírási hibákra és a helytelen szóhasználatra, de ezt leszámítva jámbor ember volt. Minden délben meghallgatta a híreket a rádióban, szeretett keresztrejtvényt fejteni és sakkozni. A humorérzéket talán tőle és nagymamámtól örököltem, a higgadtságot viszont nem sikerült. 

Ünnepekre – hiába találkoztunk személyesen – mindig küldött képeslapot, még akkor is, amikor már rettentően remegett a keze. 

Nőnapon sosem felejtett el gerberát hozni – azon kevesek közé tartozott, aki képes volt megjegyezni, hogy ez a kedvenc virágfajtám. 
A hétköznapokon éppúgy ügyelt a megjelenésére, mint ünnepekkor. Egyszer túlzottan is ügyelt rá… Az egyik karácsonyt végigfeszengte nálunk, mert véletlenül két zakót vett fel egymásra, de ezt mindannyian csak az este végén vettük észre, amikor a vastag téli kabátjába próbáltuk őt beleszuszakolni.  Nem mondta, hogy „itt valami felül nagyon nem stimmel, gyerekek, mert alig kapok levegőt”. Nem panaszkodott, és ha jobban belegondolok, alig hallottam őt panaszkodni. Mindig türelmesen hallgatta a történeteimet, ha pedig épp rajzoltam az asztalánál, mellém settenkedett leskelődni. Gyakran megesett, hogy elégedetlen voltam az alkotásommal, de ő bátorított, hogy folytassam tovább. „Még nekem se hidd el, ha azt mondom, nem jól sikerült!” – mondogatta. 

A hegedűművész

Nemcsak nagypapa volt számomra, hanem kivételes zenész is. Soha nem felejtem el azokat a nyári délutánokat, amikor a szoba megtelt a zenénkkel. Én furulyáztam, ő beindította a metronómot, majd elkezdett hegedülni… Olyan pillanatok voltak ezek, amelyeket az idő nem képes megfakítani.

Lenyűgözött, ahogy ujjai a húrokon jártak. Ahogy a szíve szólt, úgy kelt életre a zene. Hálás voltam, hogy részese lehetek ennek a varázslatnak. 

Papa tehetsége nem csak otthonunk falai között mutatkozott meg: zenélt a Tápiómente Együttesben is, amellyel gyakorlatilag bejárta a világot Moszkvától Dél-Amerikáig. Az együttesben való részvétel a színpadi produkciókon túl számára a hagyományőrzést jelentette. A zene és a népművészet által közelebb érezhette magát az őseinkhez, a gyökereihez. Amikor együtt voltunk, gyakran mesélt az ősi magyar népdalok fontosságáról és azokról az időkről, amikor a falujában a zenék és a táncok összekötötték az embereket. Hittel vallotta, hogy az ősi hagyományok megőrzése a múlt értékeinek továbbvitelét jelenti, és ezzel a szeretettel teli tanítással engem is arra ösztönzött, hogy büszkén vállaljam a gyökereimet.

Kép
Tápiómente Együttes
A Tápiómente Együttes tagjai, simléderes sapkában a szerző nagyapja – Forrás: Jónás Ágnes

Az eltitkolt kalandok

Mindig találtunk módot arra, hogy kellemesen szórakozzunk. Egyik alkalommal fagyizni mentünk, és nagypapám merész lépésre szánta el magát: egy pluszgombócot kért a fagylaltjához. Természetesen megfogadtuk, hogy ezt titokban tartjuk Mama előtt (aki mindig aggódott Papa vércukorszintje miatt). A kerítéseken át nézegettük a házőrző kutyusokat, és az tetszett nekünk legjobban, amelyik a leghangosabban üdvözölt bennünket. Délutánonként nekiláttunk a nagy munkának: bélyegeket ragasztottunk az albumba, csipesszel, szakszerűen.

Kép
bélyeggyűjtemény
A szerző nagypapájának bélyeggyűjteménye – Forrás: Jónás Ágnes

Nem mentem ki a sírjához

Papa mellett biztonságban éreztem magam. Életem nagy része azzal telt, hogy kétségbeesetten kerestem a hozzá hasonló, biztonságot adó férfiakat magam mellé – legalábbis ezt állította a pszichológusom. Ha bizonytalan vagyok egy interjúra való felkészülés során, legszívesebben kikérném a véleményét.

Még mindig benne van a lakástelefonja száma az okostelefonomban… 

Az utolsó emlékem róla, hogy állig betakarózva fekszik a kórházi ágyon. Fáradtnak tűnt, és mintha nem értette volna, miért szeretné őt anyám megitatni, mégis engedelmesen kortyolt szívószálon keresztül a narancsléből. Egyszerre láttam benne a pici, védtelen gyereket, aki még nem érti a körülötte lévő világot, és az idős bácsikát, aki már nem is akarja azt megérteni, hiszen egy fontosabb hely felé húz a szíve. Karácsony másnapján meg is érkezett Oda.
Fél évig nem fogtam fel a „nincs”-et. Nem mentem ki a sírjához, és képtelen voltam bekapcsolódni a róla szóló beszélgetésekbe. Aztán egy nap az a megnyugtató gondolat jutott eszembe, hogy ott, ahol most van, már nincs cukorbetegség, vagyis bátran ehet bármennyi fagylaltot és franciakrémest. Rádöbbentem, hogy nagypapám sosem hagyott el engem igazán, s hogy az utolsó kötelék közöttünk az időben nem az elengedés, hanem a szeretet volt. Maradt utána a hegedű, aminek a hangját máig hallani vélem. Maradt utána a könyvtára, tele történetekkel és bölcsességgel, amelyek segítenek megtalálni a helyemet a világban. Maradt utána a fotel, ahol sok-sok órát töltöttünk beszélgetve és nevetve. 

A kakukkos óra továbbra is szólni fog minden órában, emlékeztetve minket az idő értékére és arra, hogy minden pillanatot ki kell élvezni. 

Maradt utána a bélyeggyűjtemény, amely nemcsak apró papírdarabokat őriz, hanem az emlékeinket is. És maradt utána egy mozdulat, egy tekintet, amely a szívemben s az emlékeimben él tovább, mindig összekapcsolva a családtagjaimat azzal a szeretettel, amit ő adott nekünk.
„Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.” (Szt. Bernát)
 

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép

Kincs, aki sok családban nincs: a nagypapa

Nekem isteni szerencsém volt. Nemcsak ismertem, de nagyon közeli kapcsolatom is lehetett mind a négy nagyszülőmmel. Nagymamáim féltő gondoskodásáról és mennyei főztjeiről ódákat lehetne zengeni, de a nagypapáimmal kapcsolatban is rengeteg szép emléket őrzök. A közös kertészkedések, tanulások, balatoni vakációk jelentőségét csak most, felnőttként fogom fel igazán, és...
Háttér szín
#dcecec

A színészet kárpótolta a boldogtalan gyermekkorért és a magánéleti kudarcokért – 95 éve született Tábori Nóra

2023. 06. 16.
Megosztás
  • Tovább (A színészet kárpótolta a boldogtalan gyermekkorért és a magánéleti kudarcokért – 95 éve született Tábori Nóra)
Kiemelt kép
tabori_nora.jpg
Lead

Temesváron Suba Eleonóra néven látta meg a napvilágot, de Budapesten már Tábori Nóraként lett legendás, Kossuth-díjas színésznő. Édesanyja már háromévesen beíratta táncolni, hogy a mozgását javítsák. Ötven évig volt a Vígszínház társulatának tagja. A Padlásban ő volt Mamóka, az Abigél című tévésorozatban Truth Gertrúd, a tornatanárnő, de a Szeszélyes évszakok című kabaréban is maradandót alkotott. 95 éves lenne Tábori Nóra. 

Rovat
Köz-Élet
Kultúra
Címke
Tábori Nóra
Szeszélyes évszakok
Szalay Károly
Tábori Nóra színésznő
Na végre itt a nyár! sorozat
Tábori Nóra Padlás
Szerző
Pataki Sára
Szövegtörzs

Édesanyjával új életet kezdtek Magyarországon

Suba Péter egy temesvári vegytisztító üzemet vezetett az 1920-as években, ebben a gyárban dolgozott a nála majdnem húsz évvel fiatalabb Tábor Katalin. Kettejük szerelméből született a kis Nóra 1928. június 15-én. Az édesanya még maga is gyerek volt, hiszen egy nappal saját gyermeke születése után töltötte be tizennyolcadik életévét. A szülők nem éltek házasságban, ami akkoriban nem volt szokványos, így Suba Péter adoptálta a kislányt, aki a Suba Eleonóra Ibolya nevet kapta. 

Az élettársak közötti nagy korkülönbség állandó veszekedéseket és féltékenységi jeleneteket okozott. Kilencszer szakítottak. A kis Nóra gyermekkora ezért nem volt felhőtlen, és ez a diszharmónia kihathatott természetére is – erre utalt későbbi visszaemlékezéseiben Novák Mátyás, a színésznő féltestvére. A temesvári 10 év alatt sok borsot tört édesanyja orra alá, aki szerint lánya csak akadályozta színésznői karrierje megvalósítását. A kislány viszont érezte, hogy nemkívánatos, nem szeretik úgy, mint egy gyönyörű, tehetséges gyereket. Ugyanis hamar megmutatkozott ritmusérzéke és a tánc iránti vonzalma.
„Hároméves korában édesanyja azért küldte táncolni, mert szerette volna, ha mozgáskoordinációs problémáin javít a tánc. Ez olyan jól sikerült, hogy végül táncosnő lett belőle” – mesélte róla Igó Éva színésznő. Állítólag jobban táncolt, mint az akkor vele egyidős Ginger Rogers Oscar-díjas amerikai színésznő.

Szülei élettársi kapcsolata úgy végződött, hogy tízéves korában édesanyjával Magyarországra költöztek, meg sem álltak Békéscsabáig, ahol új életet kezdtek. Tábor Katalin később férjhez ment Novák Mátyás szabómesterhez, akitől Nóra féltestvére, az ifjabb Mátyás született.

A táncon át vezetett az út a színészet felé

14 évesen még minden vágya az volt, hogy táncosnő lehessen. Aztán a színészet felé fordult, de amikor megkérdezték tőle 15 évesen, miért akar színésznő lenni, még nem tudta megindokolni. Szegeden Both Béla figyelt fel a színiiskolájába járó lány tehetségére, neki köszönheti, hogy 1943-ban levizsgázhatott az akkori színiakadémián. 
„Segédszínésznő karkötelezettséggel” – ez állt a papírján. Ettől a pillanattól kezdve önállóan intézte ügyeit, és nem hagyott beleszólást a dolgaiba senkinek. 
Budapesten vékonyka tinédzser lányként elment a Színészkamarához, mert úgy tudta, ott kell szerződésért jelentkezni. Bekopogtatott a főtitkárhoz, ahol mondták, hogy majd értesítik. Amikor kifelé ment az ajtón, a főtitkár mögött álló úr utánaszólt. „Gyere, csak vissza, fiam! Hány éves vagy te?” „15 múltam.” „És mit tudsz?” „Szteppelek, akrobatikázom, balettet táncolok.” „Na, jó, akkor szeptember 1-jén Szombathelyen jelentkezz nálam, anyád hozzon el, és akkor én téged leszerződtetlek” – ez a párbeszéd zajlott le a fiatal lány és a kopaszodó felnőtt között. A férfi Szalay Károly volt, először az ő magántársulatához szerződött, majd Győrben, Sopronban, Pécsett lépett föl a tánc mellett főként szubrettszerepekben.
Sorsa édesanyjáéhoz hasonlóan alakult, ugyanis ő is fiatalon lett anya: 18 évesen hozta világra Győrben lányát, Mezey Juliannát. Első férje Mezey Károly színész, táncos, koreográfus volt, de a házasságuk hamar tönkrement. Első igazi prózai szerepét Szegeden játszotta 1949-ben: Gorkij Ellenségek című darabjának próbáira hívták be egy kolléganője betegsége miatt. A szerep az övé maradt, a beugrásból „kiugrás” lett. Művésznevét anyja vezetéknevének melléknévi formájából és saját keresztnevének rövidített formájából ő maga alkotta.
Édesanyja és féltestvére továbbra is Békéscsabán éltek, sőt, már a kis Julika is velük lakott, míg Tábori Nóra építette karrierjét – derül ki a féltestvér, Novák Mátyás visszaemlékezéseiből. 

Kép
Neményi Lili, Tábori Nóra és Romvári Gertrúd
Neményi Lili, Tábori Nóra és Romvári Gertrúd 1959-ben – Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Antigoné, kabarék, tévéfilmek

Már a húszas évei elején, 1951-ben a Vígszínházhoz (akkori nevén Magyar Néphadsereg Színháza) szerződött, a társulathoz több mint fél évszázadon át, élete végéig hű maradt. A Vígben egy ideig naivákat, munkásnőket játszott. Nem erre vágyott, de hosszú pályafutása során soha nem adott vissza szerepet. Aztán megtalálták a testéhez-lelkéhez közelebb álló figurák. Politikai bombaként robbant 1956-ban az Antigoné egy átdolgozott előadása, amelyben ő alakította a címszerepet. Nagy darabok nagy szerepeit játszhatta el: például Roxane (Cyrano), Pearce-né (Pygmalion), Orbánné (Örkény: Macskajáték). Legnagyobb sikere talán Jónásné volt Csurka István Házmestersirató című darabjában, amely több mint öt évig ment telt házakkal. 
Érdekes, hogy a Vígszínház épületében a saját kétkezi munkája is benne van, mivel a színészek társadalmi munkában részt vettek a felújításában.

A szórakoztató műfajban is maradandót alkotott: évtizedekig szerepelt a Szeszélyes Évszakokban, amely a magyar kabarétörténelem egyik legsikeresebb televíziós sorozata volt. 

Pontos, kidolgozott jellemábrázolása 1957-től a mozivásznon is megjelent: Merénylet, Esős vasárnap, Kárpáthy Zoltán, Jó estét nyár, jó estét szerelem, A Pendragon-legenda, Szépek és bolondok, Fekete gyémántok, Abigél, Uramisten, Sztracsatella – csak néhány filmcím azok közül, amelyekben szerepet kapott. Még a 2000-es évek után is feltűnt a képernyőn, például a Na végre, itt a nyár! című ifjúsági sorozatban.

Kép
Tábori Nóra színésznő
Váradi Hédi, Tábori Nóra és Garas Dezső 1979-ben – Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Nagy állat- és növénybarát hírében állt

A színpadon és a filmekben teljesedett ki, mivel magánéletét hullámvölgyek jellemezték. Győrben ismerkedett meg második férjével, Zselló Béla kohómérnökkel, akivel szintén nem tartott sokáig a házassága, de élete végéig szerette és bánta, hogy kapcsolatuk zátonyra futott. Harmadszor is férjhez ment, azonban Hajdufy Miklós rendezővel kötött házassága is válással végződött  .

Édesanyja, Novák Mátyásné (Tábor Katalin) szeretett volna több részt vállalni lánya színészi karrierjének építésében, de ez  konfliktusokhoz és veszekedésekhez vezetett. Saját maga vágyott karrierjét látta megvalósulni a lányában, és remélte, hogy ő is részese lehet annak a világnak, amibe vágyott. Lánya azonban nem hagyta őt semmibe se beleszólni. „Ennek ellenére szerették egymást, de ezt életük végéig nem hitték el egymásnak” – fogalmazott a féltestvére, Novák Mátyás.

Mivel lánya, Julianna 1969-ben az NDK-ba költözött, Tábori Nórának maradt a színészet, mellette pedig az imádott állatai, növényei. Éveken át lovagolt, és mindig volt a lakásában, később a pasaréti házában kutya, macska is. 

Az első cicáját 1956-ban, a forradalom alatti kavarodásban fogadta örökbe, de volt uszkárja, törpe schnauzere, sőt, még pintyei is. 

Rengeteg energiát fordított arra, hogy tökéletes gazdája legyen a virágoknak, bokroknak is.

Presser Gábor neki írta Mamóka dalát

Amikor a legendás Padlás című musical készült a Vígszínházban, Mamóka szerepét neki szánták. „Mielőtt elindultak volna a Padlás próbái, már tudtuk, hogy őt szeretnénk Mamóka szerepére felkérni. Presser végig arról álmodozott, hogy egy olyan dalt ír majd, amit Tábori Nóra szeretni fog, és attól rettegett, hogy esetleg nem fog tetszeni neki” – idézte fel az emléket 2008-ban Marton László, a Vígszínház akkori igazgatója. Az 1988-as premieren őt láthatták a nézők. 
Fiatalon még nem tudta, miért is szeretne színész lenni, évekkel később adta meg rá a választ: „Azért akartam színésznő lenni, mert nekem kevés volt a tánc. Irigyeltem a színészeket, hogy ők valami többet, olyat tudnak, amit én is szeretnék megtanulni, szeretnék karaktereket megmutatni.”

Kép
Tábori Nóra szerepei
Tábori Nóra kollégáival 1980-ban – Forrás: Fortepan/Rádiós és Televízió Újság



A Sok hűhó semmiért című darabban az utolsó pillanatig játszott. „Az egyik utolsó előadás estéjén láttam, milyen lassan megy a színpad felé, és éreztem, hogy beteg.” 

„A következő pillanatban azonban belépett a színpadra, és az megtelt energiával, melegséggel, az emberek egyszeriben jókedvűek lettek: felfogták, hogy egy nagy színésznő léte micsoda varázslat” 

– fogalmazott Marton László. A fájdalmas gyermekévekért és a magánéleti csalódásokért a színpad kárpótolta. Végül a Kossuth-díjas színésznő 2005-ben, 77 évesen örökre elaludt. 
„Úgy tudott tiszta szívvel szeretni, félni, haragudni, mint egy gyerek" – így emlékezett rá születésének nyolcvanadik évfordulóján Igó Éva Pasaréten, a Házmán utca 7. szám alatt, egykori lakóházánál. Hozzátette: Tábori Nóra számára minden bevásárlás tanulmányút volt: „Ment az utcán, és figyelte az embereket, ki hogyan jár, beszél, öltözködik, hogyan veszi el a visszajáró pénzt a pénztárnál. Minden megfigyelését raktározta, és amikor szükség volt rá, előszedte az alakításai során.”


Források:
MTVA archívum: https://www.facebook.com/watch/?v=1520998314960896
MTI hírarchívum
http://novakm.5mp.eu/web.php?a=novakm&o=fTrQmCkj1t
https://www.ujsagmuzeum.hu/tabori-nora/
https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1bori_N%C3%B3ra
 

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép
Bárdy György

Bárdy György, a felejthetetlen Jumurdzsák fél életét a színházban, a másik felét a teniszpályán töltötte

Az egész ország ismerte félszemű Jumurdzsákként, és rengetegen nevettek az általa kitalált Gugyerák figuráján. Bárdy Györgyöt tinédzser korában a nagy színész-rendező Várkonyi Zoltán fedezte fel, aki később betartotta akkori ígéretét: ha saját társulata lesz, szerződteti színésznek. A színészlegenda 60 éves kora fölött lett édesapa, lánya, a tenisz és...
Háttér szín
#dcecec

Ilyenek voltunk – Győrfi Pál: „Nem lehet minden esetnél összeroppanni"

2023. 06. 16.
Megosztás
  • Tovább (Ilyenek voltunk – Győrfi Pál: „Nem lehet minden esetnél összeroppanni")
Kiemelt kép
gyorfi_pal_interju.jpg
Lead

Magabiztos fellépés, precíz fogalmazás, közvetlen stílus és derűs hangulat – többek közt ezekkel a tulajdonságokkal jellemezhető Győrfi Pál, aki pont ezek miatt lehet az újságírók kedvelt interjúalanya. Gyermekként frusztrálták a nyilvános szereplések, ma azonban nincs olyan hírműsor, amelyben ne tűnne fel. De hogyan lett az introvertált, izgulós kisfiúból az Országos Mentőszolgálat szóvivője? Hogyan lehet lelkileg edzeni egy olyan hivatásra, amelyet minden egyes nap beárnyékol a halál? Mi adja a madártej és a mosogatás esszenciáját? – ezekről is kérdeztük őt.

Rovat
Életmód
Család
Címke
Győrffy Pál interjú
Győrffy Pál
Győrffy Pál gyerekkora
Országos Mentőszolgálat szóvívő
Szerző
Jónás Ágnes
Szövegtörzs

Zenész családban nevelkedett, édesapja fúvós hangszereken játszott, édesanyja zongorista volt. Logikus lett volna, hogy ön is a zenei hivatást választja.

Négyen laktunk a Szent István körúton: apukám, anyukám, a nagymamám és én. Anyukám jogász-ügyvéd családból származott, énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában, megtanult zongorázni, s rendszeresen játszott a Nemzeti Szállóban. Apukámmal is a zenén keresztül ismerkedett meg. Nekem sosem mondták, hogy márpedig zenei pályára kell mennem, de megadták a lehetőséget, hogy belekóstoljak ebbe a világba. Jártam szolfézsra, és nyolc évig tanultam zongorázni egy bűbájos hölgytől, Tessza nénitől. Állítólag tehetséges voltam, de nem elég szorgalmas. Elblicceltem a gyakorlást, ráadásul a zongoravizsgákon annyira izgultam, hogy remegett a kezem. Tizenhat évesen a magam örömére zenélgettem, szerettem dallamokat kitalálni, nagyon tetszett az új hullámos rockzene. 

A Veres Pálné Gimnáziumban néhány diáktársammal – Kanyó Péter, Földes Tamás, Halgas István, Halgas Tamás – zenekart alapítottunk, amely a kedvenc édességemről, a madártejről kapta a nevét.

Sok habbal és sok mazsolával szereti?

A habot nem szeretem. Az viszont jó, ha sok a mazsola benne!

Mi lett aztán a rockzenekarral?

Jártunk fellépni pinceklubokba és művelődési házakba, írt rólunk az Ifjúsági Magazin is, de sajnos nem tudtunk országos hírnévre szert tenni. Fontos időszaka volt ez az életemnek, mert komoly személyiségfejlődésen mentem át: a félszeg, introvertált fiúból nyitottabb, „menő” srác lettem, és jöttek a barátnők…

A madártejen kívül még milyen finomsággal lehet önt levenni a lábáról?

Szerintem hálás vendég vagyok, mert szinte mindent szeretek. Gyerekként mindig azt készítettek nekem, amit kívántam, a katonaságnál azonban tudomásul kellett vennem, hogy azt kell enni, amit adnak. Erről eszembe is jut egy anekdota: a katonaságnál volt a tálcán egy mélyedés a levesnek, egy a főételnek, egy a savanyúságnak. Azok, akik mosogattak, direkt erősen egymáshoz verték a tálcákat, ezt hívtuk „dobolásnak”. Szegény tálcák annyiszor össze lettek ütve, hogy a mélyedések egy idő után elsimultak, vagyis mire a pulttól az asztalhoz értél, a leves összefolyt a főétellel, a savanyúság pedig ázott a főzelékben. De így is megettem. Az evőeszközöket becsúsztattam a gyakorlónadrág oldalzsebébe, az „elmosás” pedig az volt, hogy megtöröltem a gatyában. 
 

Amikor hazajöttem eltávozásra a szüleimhez, fejben még nem álltam át, és a szép fehér nadrágomba töröltem a kanalat.

Az interjú előtt a szorongó és az izgulós szavakat használta felnőttkori önmagára. A szóvivői hivatás mindenről szól, csak az introvertáltságról nem.

Ma is minden nyilvános szereplés közben izgulok, csak ez talán a rutin miatt már nem látszik. Egyébként a nyilvános szereplés és a kommunikáció korábban egyáltalán nem szerepelt a terveim között. Gyerekkoromban először orvos akartam lenni. „Ojvos” – ezt hangoztattam, amikor a négykerekű biciklimmel a Sziget Cukrászda előtt haladtam el, és a nénik megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek.

Kép
Győrfi Pál gyerekként
Győrfi Pál gyerekkorában – Forrás: Győrfi Pál

Milyen esemény, vagy impulzus hatására lett mégis mentőtiszt?

A Szemere Bertalan Általános Iskolába mindig a Markó utca felé mentem, és itt valami „átkattant” bennem. Lenyűgözött a Mentőszolgálat előtt sorakozó sok szép fehér mentőautó, de legjobban a piros zászló tetszett a tetejükön. Valahogy azt éreztem – és ez a későbbiekben csak erősödött –, hogy ez a fajta segítő hivatás az én utam.

És az élet valóban a Markó utcába sodorta: mentőtiszti és mentálhigiénés diplomát szerzett, az Országos Mentőszolgálatnál mentőápoló, majd mentőtiszt pozícióban dolgozott, emellett tanított egészségügyi iskolákban is. A halállal gyakorlatilag nap mint nap találkozik valamilyen formában. Hogy lehet erre lelkileg „edzeni”?

Tizenévesen rettegtem attól, hogy a szeretteim egyszer el fognak menni. Fiatal felnőttként pedig rögtön belekerültem egy olyan munkába, ahol szó szerint minden egyes nap találkoztam a halállal. De végigkísértem közvetlen közelről a szeretteim halálát és az odáig vezető folyamatot is: egyik szobában anyukám, a másikban nagymamám haldoklott, s én velük voltam. 

A munkám során igyekszem figyelni arra, hogy ne engedjem túl közel magamhoz a történteket, mert nem lehet minden esetnél összeroppanni. 

Engem is megérintenek a halálesetek, de valahogy el tudtam fogadni, hogy ez a munkám és az élet része. Hiszek abban, hogy a lelkünk tovább él. Semmi nem szól ellene, tehát miért ne hinnék benne? Néha foglalkoztat a saját elmúlásom is, vagyis inkább kérdéseket vet fel bennem. Érdemes erre felkészíteni a családomat? – ilyesmiken töprengek. Vannak, akik azt mondják, hirtelen jó meghalni. De akkor miért mondják a papok, hogy „ments meg uram a hirtelen haláltól”? Rájöttem, talán azért, hogy legyen időd felkészülni és felkészíteni a szeretteidet. 

A kétezres évek elején a harmadik diplomáját is megszerezte: kommunikáció–PR szakot végzett, 2002-ben pedig felkérték, hogy legyen az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Az intézménynél ezelőtt ilyen poszt még nem volt.

Ez így van. Azzal a feltétellel fogadtam el az állást, hogy megszervezhetem az egész intézmény kommunikációs rendszerét. Az első éveim azzal teltek, hogy kiépítettem a kommunikációs és PR-tevékenységet, aztán átálltunk a digitális kommunikációra is. Szép ajándék az élettől, hogy ezt a komplex munkát csinálhatom.

Közszereplőként is igen sikeres, szerepelt már showműsorokban, táncolt, főzött és énekelt a tévében. Hogyan szelektál az ilyen megkeresések között?

Minden megkeresés alakalmával mérlegelem, hogy az összeegyeztethető-e az én alapszerepemmel, a mentőszolgálati szóvivőséggel. Ha igen, akkor vállalom. Van egy játékos hajlamom is, szeretem kipróbálni magam különféle helyzetekben. 

Az a célom, hogy az ismertséget, közkedveltséget jó ügyek érdekében használjam.

Felesége hogy áll a nyilvános szerepléshez?

Akárcsak én, ő sem gondolta magáról, hogy szeret szerepelni, csakhogy miután elmentünk együtt néhány televíziós műsorba, rákapott az ízére. Az egyik kereskedelmi csatornán futó vetélkedőben három egyforma testalkatú férfiból kellett engem felismernie kis részletek alapján. Ő rögtön elsőre megmondta, megérezte, melyik vagyok – számomra ez remek párkapcsolati visszajelzés volt.

Elvégre 18 éve társai és támaszai egymásnak...

Az elmúlt 18 évben azért néhányszor kiderült, hogy nem mindenben értünk egyet, van, amiben különbözünk, és van, amiben hasonlítunk. Szerencsére az alapértékekben egyetértünk, és őszintén meg tudjuk osztani egymással az örömök mellett a dilemmákat, nehézségeket is.

Kép
Győrfi Pál gyerekei
Az Országos Mentőszolgálat szóvívője gyermekeivel – Forrás: Győrfi Pál

Mindig nagy családról álmodott?  

Gyerekként sokáig volt egy olyan megérzésem, hogy nekem nem lesz, nem lehet gyerekem. A családalapítás gondolata egészen addig nem foglalkoztatott, amíg férj és apa nem lettem. Nagyszerű „hivatások” ezek is!

A Covid-időszakban ön lett a Maradj otthon! és az oltási kampány arca, ami egyfelől országos ismertséget hozott, másfelől elkezdték önt a politikához kapcsolni. Ez hogyan érintette?

Tudomásul vettem, hogy sajnos hitkérdés lett a vírus, illetve, hogy ki melyik vakcinával szimpatizál. Mindenki a saját álláspontja alapján ítélte meg a közszereplőket. 

Nekem az volt a feladatom, hogy tolmácsoljam a járványügyi védekezéssel kapcsolatos üzeneteket úgy, hogy azok eljussanak a legkisebb falvaktól a nagyvárosokig mindenhová. Talán a személyem is kicsit hozzájárulhatott ahhoz, hogy eredményes volt a kampány.

„Győrfipálos” mémek tucatjai születtek akkoriban. Úgy tudom, némelyiken ön is jól szórakozott.

Volt köztük néhány igazán vicces! Az interneten a sok kedvesség mellett a mai napig kapok néha negatív üzeneteket is, de igyekszem őket derűsen kezelni. Mindig jó stratégia ez, igaz, sokszor nehéz. Tartok önvizsgálatot is, eltöprengek, vajon a kommentelőnek igaza lehet-e velem kapcsolatban. Ha viszont azt látom, csak üres bántás az egész, és valaki csupán a saját a feszültségét akarja így csökkenteni, akkor lepereg rólam a dolog.

„Derűs pesszimista vagyok” – ezt nyilatkozta egyszer egy bulvárlapnak. Mit jelent ez pontosan?

Nagymamám volt ilyen: mindig inkább a rosszra számított. Neki is volt egyfajta fanyar humora, és előszeretettel használta az öniróniát. Utóbbi számomra is nagyon szimpatikus, mert emberivé tesz, nem bántasz vele másokat, és fontos erőforrás lehet a mindennapokban.

Az interjú az Ilyenek voltunk sorozat keretében jelent meg, amelyben ismert emberek mesélnek gyerekkorukról. A sorozat további részei itt olvashatóak.

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép
Kovács András Péter gyerekként

Ilyenek voltunk – Kovács András Péter: „Minden vicces gyerek, amellett, hogy szórakoztató, egyben elgondolkodtató is”

Egy reggeli kávé Kovács András Péterrel rögtön feldobja az ember napját, mert minden mondatában elrejt egy poént, egy-egy szójátékot. Ugyanakkor – talán a nagy barna kutyaszemei miatt – egész lényéből sugárzik egyfajta melankólia és némi zárkózottság. Ilyenek voltunk interjúsorozatunkban a Karinthy-gyűrűs humoristát, a hazai stand-up egyik kiemelkedő alakját...
Háttér szín
#fdeac2

„Erőt adott, hogy hittanra, közösségbe járunk” – Nehéz idők, erős emberek

2023. 06. 16.
Megosztás
  • Tovább („Erőt adott, hogy hittanra, közösségbe járunk” – Nehéz idők, erős emberek)
Kiemelt kép
gyorgyovich_miklosne_vigyazo_gabriella.jpg
Lead

„Éreztük és tudtuk, hogy figyelnek minket. Nem tudták elviselni, hogy van egy közösség, amelyik valamibe bele tud kapaszkodni” – így emlékszik vissza az 1950-es évektől az 1980-as évek elejéig tartó nehéz, mégis lelkesítő időkre Tücsi, azaz Gyorgyovich Miklósné Vigyázó Gabriella. Kislányként a Regnum Marianum katolikus lelkiségi mozgalom tagja lett, amely egyike volt a legtöbbet szenvedett, de leginkább ellenálló és túlélésre képes keresztény közösségeknek. 

Rovat
Életmód
Köz-Élet
Címke
Nehéz idők erős emberek
Regnum
Regnum Marianum katolikus lelkiségi mozgalom
regnumi papok
papok a kommunizmus alatt
Szerző
kepmas.hu
Szövegtörzs

A XX. század elején alapított, fiúgyerekek nevelésére létrejött Regnum a pártállami üldöztetések hatására családok lakásaiban tartott titkos összejöveteleket , majd megnyitotta a közösséghez tartozás lehetőségét a lányok felé is. Titoktartás, egymás védelme, ugyanakkor bátor kockázatvállalás jellemezte a tagjaikat. A regnumi papok és világi segítőik a nehezített körülmények – megfigyelések, kihallgatások, bebörtönzések – ellenére is megszervezték a gyerekek kirándulásait, nomád táborozásait és hitre nevelését. Aki a Regnumban nőtt fel – és ez ragyog át Tücsi szavain is – életre szóló lelki muníciót és élményeket kapott. Ez a visszaemlékezés legyen biztató és erőt adó a mai nehézségekkel küzdők számára.

 

A videó a Nehéz idők, erős emberek sorozat részeként készült. A sorozat valós történeteket mutat be olyan idős emberektől, akik sikeresen megküzdöttek már az élet nehézségeivel. S hogy miért fontos rögzíteni, megjelentetni és elolvasni ezeket? Mert segítenek szembenézni a mai nehézségekkel az idős emberek megküzdéstörténetei, a nehéz időszakokban számukra bevált és példaértékű stratégiákról szóló elbeszélések. 
A  Nehéz idők, erős emberek-sorozat további részei itt találhatóak.

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép

„Császármetszés közben vették el az áramot a Ceaușescu-rendszer idején” – Nehéz idők, erős emberek

„Elég szabadszájú voltam, fontos volt a szabad mozgás, szabad gondolkodás. Ezért koncepciós pert indítottak ellenem, naponta be kellett járnom a Securitatéhoz, ahol kihallgattak, próbáltak tanúkat keresni a korrupcióra. Sőt, a fő vádpont az volt, hogy elkötöm a román nők petevezetékét, hogy ne szülessenek román gyermekek, ami ab ovo...
Háttér szín
#fdeac2

Estél le anno rakétamászókáról? – a játszóparkok ma már inkább a mókáról, fejlődésről, biztonságról szólnak

2023. 06. 16.
Megosztás
  • Tovább (Estél le anno rakétamászókáról? – a játszóparkok ma már inkább a mókáról, fejlődésről, biztonságról szólnak)
Kiemelt kép
jatszopark_regen_es_most.jpg
Lead

Amikor néhány éve először jártam a Tarzan™ Parkban, úgy éreztem magam, mintha most szálltam volna le a Pandora bolygóra. Zengőerdő? Pattanjdomb? Liándzsungel? Placcs Placc? Mi ez a sok édes kis torony, kötél, csónakocska, színes csúszda? És hol voltak ezek, amikor én voltam gyerek? 

Rovat
Család
Címke
Tarzan™ Park
Tarzan Park
fejlesztő játékok
játékpark
Tarzan Park programok
Szerző
Jámbor-Miniska Zsejke
Szövegtörzs

Kiskoromban a játszótér egyszerre volt az önfeledt játék és a félelmetes küldetések terepe, hiszen a sok élmény mellett számos baleset forrása is volt ez a misztikus hely. A betonalapra helyezett vasmászókák fejlesztő tulajdonságaik mellett azért „visszafejlesztő” jegyeket is hordoztak: elég, ha eszembe jut szegény Jancsika, aki bár sikeresen adaptálta mászókai körülményekre az eddig csak jégen látott Lutz-, Salchow-, és Rittberger- ugrást, a tripla Axelbe sajnálatos módon neki is beletörött a bicskája, a kvalifikációs próbálkozás után hónapokig színét sem láttuk a játszótéren. 

Emlékszem, hogy hiába verekedtem át magam a nadrágszárak tengerén, a rakétamászóka középső szintjénél ritkán jutottam tovább. Pedig sokáig azt képzeltem, ha egyszer felérnék a csúcsra visszasimogathatnám a napot! Amikor nem engedtek felmászni a nagyobbak, dühömben letoltam pár kilométert a mókuskeréken, vagy a libikóka nyújtott tökéletes terepet a duzzogásra. Persze a rutinosabbak már tudták, hogy csak hosszúnadrágban érdemes ráülni, különben egy fél erdő beleáll az ember hátsójába, és nagyon kell kapaszkodni, különben egy magasabb ugrásnál könnyen lepottyanhatunk a hintáról. De mit bántuk mi mindezt, amikor alig vártuk, hogy az egekbe repüljünk! A hazafelé vezető úton mindig a tenyeremet vizsgálgattam, néztem a pirosló párnácskákat, a barázdákba szorult rozsdapernyét, még ma is tisztán érzem az orromban a boldogság fémes illatát. Akkoriban még nem értettem, hogy a játszótér szélén ácsorgó szülők miért szisszentek fel olyan hangosan egy-egy tarzankiáltással egybekötött ugrásnál, és miért kiabálták, hogy „Bevered a fejed a betonba!” a legjobban sikerült libikóka-kilövésnél. 

Idén vár a vizidodzsem!

Ma már minden közösségi térnek, ahová gyerekeket várnak, komoly szabványoknak kell megfelelnie. A Tarzan™ Park azonban sokkal több, mint egy biztonságos és szép játszótér, a mintegy két hektáron elhelyezkedő 14 játékszigettel rendelkező játékpark végtelen kreativitással fejleszti a gyerekeket. 
A parkban található eszközökkel biztonságos körülmények között feszegethetik a határaikat, fejlesztik a szem-kéz-és lábkoordinációjukat, növelhetik a magabiztosságukat, a kötélhágcsókon kapaszkodva gyakorolhatják az elemi mozgásokat. 

A Zengőerdő szócsöve például javítja a beszédértést, a kifejezőkészséget, bővíti a szókincset. 

A Homoktengerben a finommozgást lehet fejleszteni, ami a helyes ceruzatartás alapja, a Homokbányában pedig a halmazállapotokkal ismerkedhetnek a gyerekek. A Tarzan™ Parkba látogatva még az első iskolaévekben is sokféle támogatást kaphatunk: a Pattanjdombon ugrándozva fejleszthetik a kicsik az olvasási -, írási - és számolási kompetenciáikat, idén ráadásul újdonságként a Versenyek terén a vizidodzsemet is kipróbálhatják.

Kép
Tarzan Park játék
Fotó: Tarzan™ Park


A parkban a gyerekek megtapasztalhatják a játékos mozgás örömét, ami felüdülést jelenthet a digitális ingerek világában.
„Pedagógiai munkám során mindig kerestem és kutattam azon megoldásokat, amelyek a gyermeki fejlődést, a tanulási problémák leküzdését, az inkluzív iskola megteremtését segítik elő. Olyan környezet kialakítását tartom fontosnak, ahol a gyermekek mozgásfejlődését játék közben elősegíthetjük. A Tarzan™ Park olyan színtér, ahol a játszva fejlődés maradéktalanul megvalósul. A gyermekek a szabad levegőn önfeledten elsajátítják azon képességeket, készségeket, amelyek a zökkenőmentes tanulásukat, a mozgás korai megszeretését, az egészséges életmód kialakítását segítik elő. A Tarzan™ Park eszközeinek használatát a hiperaktív, autista, BTMN és SNI gyerekek számára is jó szívvel, szeretettel ajánlom” – osztja meg véleményét Tóth Anett oligofrén­pedagógia – logopédia szakos gyógypedagógus, az inkluzív nevelés okleveles tanára, fejlesztőpedagógus.

Fantáziadús és fejlesztő

Az üzemeltetők felhívják a figyelmet arra, hogy óvoda után, az iskolakezdés, az iskolaérettség, tanulás megkívánja az érett idegrendszert, a mozgás összerendezettségét, a figyelmet, a kitartást, a szocializációs képességet. A Tarzan™ Park játék-eszközeinek használata ezt kitűnően elősegíti. Biztosítja minden gyermek számára a mozgásfejlődést, a modalitások, keresztcsatornák alakítását, megerősítését, a különböző érzetek összekapcsolódásának előrehaladását, az adott sorrend bevésését a mozgásformák között (szerialitás), mozgásérzékelés és térlátás összehangolását, a figyelem irányultságának változtatását, a távolságok, térirányok érzékelését, izomerő kifejtést, a cselekvéstervezést, a mozgás tervezést, a fontossági sorrend kialakítását. Hozzájárul a sport, a mozgás megszerettetéséhez és tartóssá tételéhez, a szabadidő helyes eltöltéséhez, az egészséges életmód szemlélet kialakításához. Segíti a szociális beilleszkedést, a képességek, készségek fejlődését. 

Kép
Tarzan Park kalózhajó
Fotó: Tarzan™ Park



A sokféle eszköz fantáziadús használata arra szolgál, hogy vesztibuláris, tapintásos ingerléssel javítsa az agyféltekék közötti kapcsolatot, így jobban működik a tanulási­megismerési folyamat, ezáltal megelőzhető a későbbi tanulási és magatartási probléma. 
A kimerítő kalandok közepette pihenésre is van lehetőség: a Tarzan ™ Teraszon finom büféfalatokkal (hamburger, hotdog, rántott sajt) várják a kis kalandorokat. A parkban felszerelt baba-mama szobák is vannak, így a pelenkázás és szoptatás sem jelenthet gondot!
 

Ünnepelj együtt a most 10 éves Tarzan™ Parkkal! A játékpark június 16. és 18. között meglepetéssel várja látogatóit!


A TARZAN™ védjegy, Edgar Rice Burroughs, Inc. tulajdonában és engedéllyel használva.

Felhasznált forrás:

Tóth Anett: Mozgásfejlesztő tájékoztató 

Támogatott tartalom.

Háttér szín
#f1e4e0
Adverticum kód

Régi korok trendjei elevenednek meg a Múzeumok Éjszakáján

2023. 06. 15.
Megosztás
  • Tovább (Régi korok trendjei elevenednek meg a Múzeumok Éjszakáján)
Kiemelt kép
21._muzeumok_ejszakaja.jpg
Lead

Az időtlen és változó trendeket állítja középpontba az idei Múzeumok Éjszakája.

Rovat
Dunakavics
Címke
Múzeumok Éjszakája 2023
Múzeumok éjszakája
Szerző
kepmas.hu
Szövegtörzs

A kiemelt témával azt mutatják be, a különböző hatások hogyan befolyásolták a kultúránkat, miként hatottak a későbbi korokra vagy éppen tűntek el majdnem nyomtalanul.

A szervezők arra ösztönzik a múzeumokat, közgyűjteményeket és kiállítóhelyeket, hogy az adott évben egy, a már megszokottól eltérő perspektívából tekintsenek a saját gyűjteményükre és egy-egy újabb és különlegesebb programmal várják az érdeklődőket. A tematika olyan értelmezésből is segít betekinteni egy-egy szakterület fejlődésébe, hogy megmutatja, milyen eszközök, irányok, felfedezések voltak azok, melyek egyfajta modernizációval „trendbe hozták” a tárlaton bemutatott területet.

Az eseményhez csatlakozó múzeumok tárlatain megismerhetjük, melyek az örök trendek, és melyek azok, amik rövidebb-hosszabb időre feltűnnek, hogy nyomtalanul vagy nyom nélkül eltűnjenek és átadják a helyüket valami újabb és felkapott irányzatnak. De arra is választ kaphatunk, vajon van-e ideális állapot, amikor az adott irányzat, trend egyben egyfajta kiegyensúlyozottságot teremt akár egy adott művész életében, akár egy (művészeti) korszakban. 

A szervezők szerint fontos, hogy a múzeumi világ kövesse a trendeket; akár a múzeumpedagógia megújulásával, akár az audiovizuális eszközök bevonásával (t)rendben kell lenni, hogy az adott intézmény eljuttathassa a látogatóig az évszázados/évezredes értékekeit. Nem véletlen, hogy az elmúlt években egyre több fiatal vesz részt az eseménysorozat programjain.

A kiemelt tematikához illeszkedve a részt vevő kiállítóhelyek a tárlatokon és a kapcsolódó programokon bemutatják, hogyan váltakoznak a trendek, miként követik újabb és újabb hullámok egymást, miközben mégis van, ami örök. 

A 21. Múzeumok Éjszakája keretében, június 24-én több száz múzeum kiállításait tekinthetjük meg, az ország egész területén. A részt vevő múzeumok listája itt érhető el.

Háttér szín
#dcecec

Több száz éves szakácskönyvek, amikben finom ételötleteket találhatunk

2023. 06. 15.
Megosztás
  • Tovább (Több száz éves szakácskönyvek, amikben finom ételötleteket találhatunk )
Kiemelt kép
regi_szakacskonyvek.jpg
Lead

Régi szakácskönyveket lapozgatni jó. Ahogy olvassuk a sorokat, képzelőerőnk működésbe lép: illattal, ízzel, színnel telnek meg az egykor írt receptek. Az így megelevenedő múlt pedig betekintést enged abba, hogyan ettek, ünnepeltek, éltek egykor őseink. De adhat-e mást is a kellemes olvasmányélményen túl egy ilyen könyv? Vajon működnek-e a régi receptek a gyakorlatban? 

Rovat
Életmód
Címke
régi szakácskönyvek
Szakács Tudomány
régi receptek
Simai Kristóf szakácskönyve
Csáky Sándor szakácskönyve
Végy egy régi receptet
Bánffyhunyadi Hunyady Erzsébet szakácskönyv
Szerző
Bogos Zsuzsanna
Szövegtörzs

Néhány éve a Julie & Julia című filmben valami hasonlóra láttunk példát. A napjainkban élő főhős, Julie egy éven át főz a legendás főzőműsorairól híres Julia Child receptjei alapján. A kísérlet számos nehézséggel, sikerélménnyel, próbatétellel, felismeréssel és érzelemmel jár, mindezt pedig egyre népszerűbbé váló blogján örökíti meg. Egy év alatt a régi magyar szakácskönyvek sokszínűségéből is lehetne mutatni valamit. És talán az odavezető út is érdekes lehet. De melyiket válasszam a kalandhoz?

Fejedelmi lakomák 

Elsőként a legrégebbi ilyen emlékünk, a 16. századi Szakács Tudomány jut eszembe. Az erdélyi fejedelmi udvarból származó mű megunhatatlan kedvencem, ráadásul egyik első találkozásom a régi receptjeinkkel éppen ez a könyv volt. Van benne sok érdekesség, nagyon mást mutat magunkról, mint várnánk. Persze, hiszen ez a könyv a reneszánsz konyhakultúra lenyomata (ami egyszerre volt egységes és nemzeti sajátosságokat mutató Európában), ám akármilyen messzire van ez tőlünk időben (félezer évvel ezelőtt íródott) ma olvashatjuk, érthetjük, most is főzhetünk belőle. Megtanulhatunk változatos mártásokat vagy éppen mandulatejet készíteni. 
Életteli fűszerezésével újjávarázsolhatjuk megszokott ételeinket, de kevésbé divatos húsokat, halakat is elővehetünk a hatására, majd rácsodálkozhatunk, hogy ezeket miért nem ettük eddig. 
Ugyanakkor nincsenek benne pontos mértékegységek, és hiányzik a mai technológiai sokszínűség is.

A szerzetes gyűjteménye 

Simai Kristóf könyve is esélyes pályázó. Már a szerző személye is nagyon izgalmas: ő nem hivatásos szakács vagy ismert séf volt, hanem egy piarista szerzetes. Igaz, sokfelé megfordult, Nagykanizsától kezdve Nyitrán, Debrecenen át Körmöcbányáig sorolhatnánk (a teljesség igénye nélkül) élete főbb helyszíneit, abban a reményben, hogy receptgyűjteményében ezek is nyomot hagytak. Ráadásul egy igazán érdekes időszakban élt (1742–1833), pont akkor, amikor megváltozott a konyhánk. Az előbb említett, reneszánsz korból örökölt ízek mellett nála szerepel például először a kukorica és a krumpli. „Való ugyan, hogy nekem nem mesterségem a főzés, nem is illene hozzám, hogy én egyházi ember lévén, hivatalomhoz képest a rajzoló eszközök helyett a főzőkanalat forgassam. Tanultam mindazonáltal kénytelenségből is annyit, hogy a rendes főzést a kotyvasztástól meg tudom választani” – írta az előszavában, és ételei újrafőzésével ezt be lehetne bizonyítani. A mértékegységeket ugyanakkor ő is nagyvonalúan kezeli. És vajon nem riasztaná el a mai olvasót az 1795-ös évszám a recept mellett?

Boldog békeidők emléke 

Talán a 19. század vagy annak fordulója vonzóbb. Romantikus elképzeléseink, sőt, akár vágyódásunk e kor iránt (hála a kötelező olvasmányoknak és a népszerű kosztümös filmeknek, sorozatoknak) mégiscsak elevenebb. Ráadásul forrásban is bővelkedünk. Elővehetem Cziffrayt vagy az 1830-as Nemzeti szakácskönyvet. Ezek nyelvezete önmagában is hálás téma, a változatos alapanyag-használat pedig a mai olvasót is lenyűgözheti. Ugyanakkor kétséges, hogy mennyire visznek minket közel a magyar konyha múltjához a receptek – sok köztük a fordítás. Adja magát, hogy inkább a híres szegedi főzőnő, Rézi néni művét üssem fel. Az alföldi konyha nagy klasszikusait és néhány, a köztudatban kevésbé ismert fogást hibátlanul meg lehet tőle tanulni. De talán kevésbé meghökkentő, nem olyan izgalmas ahhoz, hogy új lendületet adjon főzéseinkhez. 

Változatosabb ételeket találunk Kugler Gézánál, a Képes pesti szakácskönyvben, esetleg Dobos C. József francia–magyar szakácskönyvében. 

Ezek, a 19. század fordulóján írt művek pont olyannak mutatják a polgári konyhát, amilyennek azt a filmek alapján elképzeljük. Végtelen mennyiségű tojásból készült desszertcsodákkal, előkelő húsételekkel, bőséges hidegtálakkal, sokféle zöldséggel operáló csőben sült fogásokkal, kiadós levesekkel. Nagy sikert lehet velük aratni, viszont komolyan a pénztárcánkba kell nyúlni néhány ételnél, és többnyire a ráfordított időt sem spórolhatjuk meg.

Száz év a konyhában 

A 20. század elejéről erre a két problémára is találhatunk megoldást. Csáky Sándor 1929-ben kiadott monumentális, 800 oldalas könyvében tényleg minden van. Talán kicsit túl sok is. Lenyűgöző gyűjtemény, rengeteg kiváló ötlettel, de nem mindig alkalmazható a mai mindennapokra, ahol meg igen, ott sokszor éppen az érdekesség, a bátor fűszerezés hiányzik nekem. Bánffyhunyadi Hunyady Erzsébet szakácskönyvével (1924) ugyanez a gondom. Alapmű lehetne, benne van minden fontos ételünk, viszont néhány remek trükköt (például a körözöttbe egy kis sört is kever) leszámítva kevésbé kreatív. Alsószopori Nagy Ferencné Dunántúli szakácskönyve (1906) már komolyabb versenyző. Ismerős ételek bombabiztos receptjei (gyakorlati tanácsokkal), mára elfelejtett táj­ételek, néhány, polgári miliőt idéző fogás és olyan érdekességek szerepelnek nála, mint a koktélok. Ugyanakkor ez a könyv is olyanoknak szólt, akik teljes erőbedobással tudtak a háztartásra, a főzésre koncentrálni. Jól meg kell válogatni belőle a mai életmódunkkal és ízlésünkkel összeegyeztethető recepteket. Az elmúlt száz év a konyhában is sok változást hozott. 

A cikk Bogos Zsuzsanna Végy egy régi receptet! című sorozatának része. A sorozat további írásai itt érhetőek el.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
 

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép
Étel egy edényben

Tüdős rétes és töltött marhalép – Bizarr fogások régi szakácskönyveinkből

Első ránézésre talán bizarrnak tűnnek régi szakácskönyveink bizonyos fogásai. Nyárson sült, töltött marhalép. Zöldfűszeres-gyömbéres agyvelőszendvics birkából. Tárkonyos, sült tehéntőgy. Tejfölös-citromos borjúmáj. Csirkevérrel sűrített ragu. A felsorolás alapján nem voltak válogatósak elődeink. De tényleg ők voltak a furcsák?
Háttér szín
#fdeac2

Oldalszámozás

  • Első oldal « Első
  • Előző oldal ‹ Előző
  • …
  • Oldal 189
  • Oldal 190
  • Oldal 191
  • Oldal 192
  • Jelenlegi oldal 193
  • Oldal 194
  • Oldal 195
  • Oldal 196
  • Oldal 197
  • …
  • Következő oldal Következő ›
  • Utolsó oldal Utolsó »
Képmás

Lábléc

  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Hírlevél
  • Médiaajánló
  • ÁSZF előfizetők
  • Adatvédelem
  • Erdélyi előfizetés
ESET
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET biztonsági programokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.
MagyarBrands - Kiváló fogyasztói márka Média kategória, Az Év Honlapja, Minőségi Díj
Barion logo