A halállal előbb vagy utóbb, de mindannyiunknak szembe kell néznie. Viszont a szeretteink, főleg a szüleink elvesztésének feldolgozása és integrálása a további életünkbe nagyban...
Pitypang, Lili, Momó és Max. Ha neked is van a környezetedben kisgyerek, akkor ezek a szereplők valószínűleg számodra sem ismeretlenek. Pásztohy Panka az egyik...
Virág Ágotá t sokan ismerik mint tanárt, szülőfaluja közösségépítő kulcsemberét. A pedagógusból lett fotós ugyanakkor egy ideje álmait követve a kismamák, fiatal családok körében...
Egy hosszú, fekete hajú lány és egy magas, fiatal férfi, akik mindketten őszinte elhivatottsággal épp arról tettek tanúságot, hogy a párkapcsolatot csakis hármasban éri...
Dabóczi Kálmán nemcsak azzal vívott ki magának tiszteletet, hogy hét gyermeket nevel a feleségével, hanem közgazdászként, vállalatvezetőként, a BKK egykori vezérigazgatójaként, a Hetvenkét Tanítvány...
Dolhai Attila beenged a színfalak mögé: megosztja velünk az édesapai hivatással, a családdal és a hittel kapcsolatos gondolatait. A Jászai Mari-díjas színész, énekes és...
Ritát még diákként, az egyetemen ismertem meg, és már akkor javában kivette a részét a diákközösségünk építéséből. Erdélyi szülőföldjére hazatérve saját és mások álmát...
Gyermekünk gyógyulásáért minden követ megmozgatunk. Olykor egy egyszerűnek induló megfázás is komolyabb problémát hozhat magával, ami akár hónapok múltán derül ki. A kétéves Szilvi...
Légiriadók, áramszünetek, félelem. Ez jut eszébe az embernek Kárpátaljáról… Mégis van, aki félelmet nem ismerve autóba ül, és átszelve a határokat fogadott gyermekeihez megy...
A Tejfel házaspár története tanúság arról, hogy ha esélyt adunk az élet növekedésének, egy dolgot százszorosan kapunk vissza: szeretetet. Abban a világban, ahol a...
Sugárzó, szeretetteljes énjének rögtön bizalmat szavaztam, amikor pár éve először találkoztunk. Akit valaha tanított vagy kísért egy-egy páros táncrandin, az tudja, miről beszélek. Mostani...
Az apáknak és nagyapáknak valóságként kell jelen lenniük a jó példa átadásában, és nem csak lehetőségként. Ennek hiánypótló fontosságát hirdeti Bedő Imre a Férfiak...
Király Eszter mentálhigiénés szakember írásai széles körben ismertek, orvosi pontossággal ragadják meg a női–férfi viselkedésformák egy-egy aspektusát. Beszélgetésünk témája ez esetben más kapcsolatot érint...
Karácsonykor minden fényben csillog, Megváltónk születésére harang hangja figyelmeztet; minden csodavárással van átitatva. De ha nyitott szemmel és szívvel járunk, életünk mindennapi feladatai közt...
Bognár Szilvia lágyan csengő hangját jól ismerjük népi és világzenei együttesekből, de szólistaként is. Adventben, karácsonyra készülődve beszélgettünk a háromgyermekes művésznővel az anyaság kihívásokkal...
Bárdos Júliát legtöbben Lackfi János költő, műfordító feleségeként ismerik. Szakmáját tekintve művészettörténészként, bútorfestőként ismert igényes, lélekemelő munkáiról. Most élete egy igen fontos szegmenséről kérdeztük...
Akár szopizik a baba, akár tápszert kap, abban megegyezhetünk, hogy minden édesanya a legjobbat szeretné adni gyermekének. Mára már az sem vita tárgya, hogy...