Búcsúzik a rock nagyasszonya, aki negyven fölött hódította meg a világot – Tina Turner élete

A neves amerikai énekesnő azonban nemcsak azt mutatta meg, hogy negyven, ötven, hatvan (sőt hetven) felett is lehet miniszoknyát hordani, hanem azt is, hogy miképp kell egy reménytelen élethelyzetből felállni, a nulláról mindent újrakezdeni, és akkor törni egy szakmában a csúcsra, amikor azt már senki sem tartja lehetségesnek.

Keserves felnövés és felszabadulás

A Tina Turner életéről szóló dokumentumfilmet, amelynek nemes egyszerűséggel Tina a címe, november elején kezdték vetíteni a magyar mozik. Sok hajdani zenei felvételt, régi interjúrészletet láthatunk és hallhatunk benne. A nyolcvanéves (ugye hihetetlen?) énekesnő pedig svájci otthonában ülve emlékezik vissza az életére, karrierje kezdetére és első férjére, Ike Turnerre, akivel 1960-tól zenei párost alkottak, de aki elől végül el kellett menekülnie.

Megismerjük az 1939-ben – Anna Mae Bullock néven – született fekete kislány nehéz gyermekkorát is, akit a szülei sohasem szerettek. A gyapotföldek keserves világa, a szegénység, a magány átszőtte a korai életét. Anyja elhagyta a családot, apja pedig rokonokra bízta őt és nővérét. Énekelni a baptista templom kórusában kezdett, erős és szép hangja már akkor kitűnt. Tinédzser volt, amikor a rock and roll műfaj megszületett, amelynek egyik tehetséges zenésze volt Ike Turner.

A visszaemlékezések nagy részét ez az első korszak teszi ki: Tina és Ike egymásra találása, a sok fellépés, a rengeteg gyakorlás, a sikerek.

És egy házasság, amely néhány év boldogság után olyan pokollá változott, amelyben Tina sohasem tudta, hogy mikor és miért kap brutális verést a férjétől.

Az énekesnő „szabadulástörténete” nem ezzel a dokumentumfilmmel látott napvilágot, hiszen sokszor nyilatkozott már róla. A film talán túl hosszan is elidőzik a másfél évtizedig tartó bántalmazó kapcsolat részleteinél, ugyanakkor ezáltal értjük meg igazán, honnan tört a csúcsra ez a tehetséges, elszánt és fantasztikus energiákkal bíró nő.

A nagy visszatérés után

Hiszen a válása után semmije sem maradt, nem részesült a férjével közös dalaik jogdíjaiból sem. Egyedül a művésznevét tarthatta meg. Ugyanakkor hiába volt mögötte egy sikeres zenei karrier, a rock and roll a hetvenes évek végén már rég nem volt vezető műfaj, a showbiznisz vastörvényei szerint pedig Tina fölött eljárt az idő. Ő mégis énekelni akart, minden fellépést elvállalt, és kereste a kitörési lehetőséget, valamint azt a stílust, amelyben szólóénekesként végre igazán önmaga lehet.

Akkori menedzsere, akivel megegyeztek abban, hogy rockénekesként folytatja pályáját, nagy nehezen összehozott neki egy lemezszerződést.

Ugyanakkor a kiadó vezetője nemhogy nem hitt benne, hanem megvetően „kiöregedett niggernek” nevezte. Ekkor volt negyvenhárom éves.

Egy lapra kellett feltennie mindent. Az 1984-ben megjelent lemeze pedig, amely a Private Dancer címet viselte, óriási siker lett. A What’s Love Got to Do with It hónapokig vezette a slágerlistákat, bár a filmből azt is megtudjuk, hogy az énekesnőnek a dal demóváltozata egyáltalán nem tetszett. Ugyanakkor szabad kezet, pontosabban szabad hangot kapott hozzá. A végeredményt pedig ismerjük.

Kép

Részlet a Tina c. filmből

A film a nagy visszatérés utáni időszaktól kezdve Tina magánéletére fókuszál, hiszen negyvenhét éves korában a sok megaláztatás és magány után a szerelem is rátalált, egy nála tizenhét évvel fiatalabb férfi – Erwin Bach – oldalán, akivel a mai napig egy párt alkotnak.

A minden percében érdekes kétórás alkotás néhány hiányossága közé tartozik, hogy nem ejt szót arról, hogy az énekesnő nemcsak a nyolcvanas, hanem a kilencvenes években is elfoglalta a slágerlisták első helyét. Sőt, közel a hetvenhez fantasztikus formában állt színpadra a nála negyven évvel fiatalabb Beyoncével, akivel együtt adta elő a Proud Mary című, vérátömlesztésnek is beillő slágerét. Hetvenévesen (természetesen tűsarkúban és miniben) pedig sikeres koncertturnéra indult, az utolsóra. Az elmúlt egy évtizedben több spirituális tartalmú lemezt is kiadott. Bár ő maga 1975 óta buddhista, örömmel énekelt együtt keresztény énekesnőkkel is. Erről azt mondta: „A világ lehangolt. Imára van szükségünk. Olyasmire, ami túlmutat a politikán és az intézményes valláson.” Mindezekről jó lett volna hallani a filmben is.

Bízott magában és a zene erejében

Ugyanakkor mégsem távozik senki a moziból nagy hiányérzettel. Izgalmas zenei élményt nyújtanak a régi felvételek, és jó látni az utóbbi években sajnos sok betegségen átesett, de még mindig ragyogó Tinát, aki ezzel a dokumentumfilmmel köszön el a közönségétől. Szándéka szerint több interjút és szereplést nem vállal.

Egy pálya, és azzal együtt egy zenei korszak is lezárul most. Régi rajongójaként hálát érzek mindenért, amit ő testesített meg. Főképp úgy, hogy ma már tudom, nem azért válhatott negyvenhárom évesen rocksztárrá, mert amerikai volt. Hiszen még „a lehetőségek hazájában” sem hittek benne. Azért válhatott negyvenhárom évesen rocksztárrá, mert bízott saját magában és a zene erejében.

Tina Turner élete nem tündérmese. Még ma sem az, hiszen egyik fiát, akinek ezt a dokumentumfilmet ajánlotta, tragikus körülmények között veszítette el néhány éve.

Tina Turner élete inkább példázat egy, a poklokat is ismerő nőről, aki megtanult a neki ártónak megbocsátani, és aki megértette a felsőbb erők szándékait.

Mintegy hatvan évig tartó pályájával pedig megmutatta a világnak, amely még ma is szereti a negyven feletti nőket gúnyolni, bántani vagy egész egyszerűen észre sem venni, hogy mekkora alkotóerő lakik bennük, amelyre, ha vigyáznak, az öregség csak egy szó marad a lexikonok lapjain.

Az énekesnő a színpadon érzéki volt, vad és szenvedélyes. Csupa ritmus, tűz és tánc. De mindig volt benne valami abból az ősanyából is, akinek a zsigerekig hatoló hangja nemcsak a stadionokat, de a lelkeket is betöltötte. Hogyan is szól a híres refrén? „You’re simply the best, / Better than all the rest…”