Hornung Ágnes: „Szoptatáskor olyan kapcsolódást tapasztal meg az anya gyermekével, amit szeretném, ha minél többen átélhetnének"

Van, aki évekig, mások néhány hónapig, és olyanok is akadnak, akik ilyen-olyan okból egyáltalán nem szoptatják gyermeküket. Szoptatós influenszerek ide, kismamafórumok oda, az anyatejes táplálás ma is tabukkal övezett, kényes téma, ami az édesanyák önértékelésével is összefügg. Nem az a legfontosabb kérdés, hogy ki mennyit szoptat, hanem az, hogy aki anyatejjel táplálná a gyermekét, az kap-e segítséget ahhoz, hogy ezt úgy tegye, ahogy neki és a babának a legjobb. Hornung Ágnes családokért felelős államtitkárral beszélgettünk az Anyatejes Táplálás Világnapja és a Szoptatás Hete alkalmából.

Hornung Ágnes fotó
Fotó: Katona László

Emlékszem a pillanatra, amikor eldöntöttem: én végérvényesen kivonom magam minden olyan beszélgetésből, ami a szülésről és a szoptatásról szól. Egy nagyobb ismerős társaságba kaptam meghívást, ahol sok hasonló korú, fiatal anya is volt. Nyilván mindannyiunk gyereke szóba került az est folyamán, ami rendjén is volt, egészen addig a pontig, amíg a fő téma az nem lett, ki hogyan szült, és aki nem tudott természetes módon, annak a gyereke biztos nem lesz elég kitartó és ügyes. Jött a kérdezz-felelek, hogy kinek meddig „cicizett" a babája, és adott-e valaha olyan „mérget" a kicsinek, amit úgy hívnak: tápszer. Császáros anyaként, aki mindössze négy hónapig tudta szoptatni a lányát, úgy éreztem, nekem ennyi elég volt ebből a beszélgetésből, megittam az utolsó korty boromat, és hazamentem.

Most, néhány évvel az ominózus vacsora után itt ülök a családokért felelős államtitkárság barátságos hangulatú előterében, kezeimet növekvő pocakom fölött tördelem. 

„Szoptatás" – hallja a fülem. „Kudarc" – visszhangozza a lelkem. Megjelenik az ajtóban Hornung Ágnes, és mosolyogva, közvetlen szavakkal üdvözöl. Miközben a tárgyalóasztalhoz invitál, villog a vaku, vizet töltök a poharamba, ő pedig rám néz, és kedvesen gratulál. Arra gondolok, biztosan úgy fogja kezdeni a beszélgetésünket, hogy a szoptatás a természet csodája, ami mindenkinek sikerül, aki igazán akarja, hiszen nem kell mást tenni, csak hagyni, hogy a kereslet-kínálat mindent meghatározzon. 
„Én elég tudatosan készültem a gyermekvállalásra, de azt nekem senki nem mondta, hogy a szoptatás lehet nehéz is" – mondja az államtitkár, mielőtt elindítanám a felvételt. – Az elejétől kezdve voltak problémáim, el voltam keseredve, mert nagyon szerettem volna, hogy jól menjen. Sok segítséget kértem a védőnőtől, jártam szoptatási ambulancián, kértem laktációs tanácsadói támogatást, ezek mind sokat segítettek abban, hogy sikerüljön" – magyarázza lelkesen. Érzem, ahogy felszabadulok, sőt fellelkesülök azon, hogy nem csak nekem voltak nehézségeim, és hogy talán, ha megfelelő helyre fordulok segítségért, második gyermekemet addig szoptathatom, ameddig én szeretném.

Ön hány éves korukig táplálta anyatejjel a gyermekeit?

A kezdeti nehézségeket követően a fiamat 19 hónapos koráig szoptattam, a kislányomat pedig még tovább. Úgy gondolom, a szoptatás során olyan csodálatos kapcsolódást tapasztal meg az anya gyermekével, amit szeretném, ha minél többen átélhetnének. Ám az is fontos, hogy tiszteletben tartsuk azokat az anyákat, akik nem tudják vagy nem akarják szoptatni gyermeküket, hiszen nem az anyatejes táplálás határozza meg, mennyire szeretjük a babánkat. Ugyanakkor a szoptatás az egyik legtermészetesebb módja az úgynevezett ősbizalom kialakulásának, ami aztán az anya–gyermek kapcsolatot egy életen át végigkíséri. Nem az a cél, hogy bűntudatot gerjesszünk azokban az anyákban, akik valamilyen okból nem szoptatnak, hanem az, hogy aki szeretne szoptatni, és támogatásra van szüksége, az megkaphassa azt. 

Az a célom, hogy minden édesanya tudja: ha bármikor elakad a szoptatásban, többféle segítséget is kérhet, és arra buzdítok mindenkit, aki szeretne szoptatni, hogy fogadja el a támogatást, beszéljen szakemberrel, ne adja fel. 

A statisztikák szerint az anyukák 97 százaléka képes lenne szoptatni a gyermekét. Tehát ha úgy döntünk, hogy szeretnénk szoptatni, de elakadunk, amennyiben segítséget kérünk, nagy valószínűséggel sikerülni fog.

Ha vetünk egy pillantást a világban zajló folyamatokra, akkor mit látunk, a magyar édesanyák hogyan állnak a szoptatás kérdéséhez?

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO statisztikái alapján világviszonylatban a fél év alatti csecsemőknek sajnos csak a 41 százaléka kap anyatejet, és a magas jövedelmű országokban minden ötödik gyermekre igaz, hogy soha nem szoptatták. A skandináv országokban egyébként a legutóbbi felmérések szerint kifejezetten magas, 90 százalék feletti az anyatejes szoptatásban részesülő gyermekek aránya. Magyarország abszolút beleillik a világtrendekbe. A KINCS kutatása alapján az újszülöttek 94 százaléka kapott anyatejet az első hat hónapban, de legalább a szülést követő napokban. A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint pedig a kisbabák 37 százaléka a szakmai ajánlásoknak megfelelően megszületése pillanatától az első hat hónap végéig kizárólag anyatejes táplálásban részesült. Ezek nem rossz eredmények, de jó lenne, ha ennél is több gyermek részesülhetne a számára legmegfelelőbb táplálékban.

Gondolom, abban, hogy mennyire szoptatják az édesanyák a gyermekeiket, az is közrejátszik, milyen a társadalom befogadóképessége erre, illetve van-e olyan infrastruktúra, amely komfortossá teszi az otthonunkon kívüli szoptatást.

Szerencsére azt látom, hogy a magyar társadalom egyre nyitottabbá válik erre a természetes dologra, például a picinyét diszkréten szoptató édesanya látványára. 

Hiszen a szoptatásnak semmi köze nincs a szexualitáshoz. Egy kisbabát bárhol meg lehet szoptatni úgy, hogy a mellnek sem kell kilátszódnia. 

Ma már ehhez is vannak rendelkezésre álló eszközök, elég egy kicsi takaró, és a kívülálló már csak annyit lát, hogy az édesanya szorosan az ölében tartja gyermekét.

Kép
Hornung Ágnes interjú szoptatás hete
Fotó: Katona László

Menjünk vissza a folyamat elejére! Miután megszületik a kisbaba, kihez fordulhat a kórházban, később pedig otthon az édesanya a szoptatással kapcsolatos kérdéseivel?

A kórházban lennie kell olyan csecsemőgondozónak, szülésznőnek vagy orvosnak, aki tud ebben segíteni, esetleg rendelkezik laktációs tanácsadó képesítéssel. A célunk, hogy mindenhol legyen elérhető ilyen szakember. A védőnő is tud segíteni, léteznek szoptatási ambulanciák, illetve önsegítő csoportok, ahová támogatásért fordulni lehet. Azok az édesanyák, akiknek nincs teje vagy nincs elég teje, donortejet vehetnek igénybe. Akiknek többlettejük van, azok leadhatják azt a kijelölt állomásokon, amiért cserébe pénzt kapnak, hiszen a leadott anyatejet az állam támogatással honorálja. A donortej a koraszülött csecsemők esetében életet menthet, de mások is kérhetik, ha szükségük van rá. Jelenleg 41 anyatejelosztó állomás létezik, de nagyon egyenetlen az elosztás, ezen szeretnénk változtatni, illetve az ehhez kapcsolódó szabályozást is meg szeretnénk reformálni, egyszerűbbé, felhasználóbarátabbá tenni a folyamatot.

Nyugtassa meg az édesanyákat, hogy ez nem azt jelenti, hogy lazítanak a minőségellenőrzésen...

Biztosíthatok mindenkit, hogy a hivatalos gyűjtőállomásokon beszerzett tej egészségügyi szempontból maximálisan megfelelő. Én is hallottam olyat a baráti társaságomban, hogy az egyik édesanya jelezte, hogy neki többletteje van, és szívesen adna a másiknak. 

Ettől óva intenék mindenkit, és arra buzdítanék, hogy a hivatalos állomásokra menjen, akinek szüksége van rá, mert az ott elvégzett vizsgálatok az anya és a baba egészségét is szolgálják.

A beszélgetésben megfogalmazott célok elérésben milyen szerep jut a kommunikációnak? Ön szerint hogyan érdemes közelíteni az anyákhoz ezzel a témával?

Úgy gondolom, azt a legfontosabb közvetíteni, hogy a szoptatás a táplálás természetes módja, nem pedig a szeretet kifejezésének egyetlen eszköze. Minden kötődés ki tud alakulni anyatejes táplálás nélkül is, hiszen egyébként is lehet sokat ölelgetni a babát, csak, amikor az ember szoptat, ez adja magát. Vannak biológiai folyamatok, nem mindig alakul minden úgy, ahogy szeretnénk, de ettől még jó anyák lehetünk, és senkinek nincs joga ítélkezni felettünk, és önmagunk felett sincs értelme. Szoptatni addig kell, amíg az a babának és az anyának is jó, hiszen az egyik legfontosabb alapvetés, hogy a kisbaba akkor van jól, ha az anya jól van. Az is fontos, hogy hiába van szülés után az összes rokonnak, szomszédnak, közösségi médiás ismerős ismerősének mindenféle jó tanácsa, én arra biztatnék minden anyát, hogy a belső ösztöneit kövesse, és úgy próbálja meg a szoptatást. Ha pedig elakad, akkor kérjen szakértői segítséget. Mert a szoptatás lehet nehéz, sőt az elején szinte mindig az, de van lehetőség segítséget kérni, és úrrá lehet lenni a nehézségeken. Ha pedig ez sikerül, a szoptatás életre szóló élményé válik.

Támogatott tartalom. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti