Mi az anyaországból Erdélyt sokszor varázslatos, mesebeli világnak látjuk, már csak a csodás tájai miatt is. Ez mintha a dalaitokat is áthatná. Ti is így érzitek? 
Norbert: Erdély nekünk is mesebeli és varázslatos, miközben otthonos is. A Gyergyói-medencében gyakran van köd és rengeteg a fenyőfa. A hegyekben, az erdőkben mindig rejtőzik valami misztikum, ezt a varázslatot belőlem is újra meg újra előhozza az otthonunk. Álmodozó fiatalok voltunk, amikor zenélni kezdtünk, és a mai napig követjük ezeket az álmokat. Erdélyben mintha a természetnek is volna egy különös ereje, amelybe az ember képes belelátni az álmai megvalósulását, talán ez a hatás szűrödik át a dalainkon is. 

László: Az a miliő, ami ott körülvesz minket, a tájak, a hegyek rengeteg mesét, legendát hordoznak, s mi a helyi népi kultuszhoz is ragaszkodunk, hiszen belenőttünk. Nem olyan családi közegben éltünk, ahol minden este nótáztunk volna, de ahogy cseperedtünk, igényünk lett a népdalok ismeretére, ami ugyancsak a misztikum része. Ahogyan a túrázás, vagy az, hogy megtanultuk a történelmünket, mind hozzátett ahhoz, hogy ma tudatosabban gondoljunk arra, ahonnan jövünk. 

Ha már szóba került a gyerekkor, milyen meghatározó emlékeket őriztek belőle? 
Norbert: Szerény családi körülmények között nőttünk fel, a középpontban a játék állt a barátokkal. Volt egy kis közösségünk, tudtuk, hogy minden délelőtt tízkor találkozunk a placcon, a kosárpályán vagy a táncteremnél. Hiányérzetünk is lenne, ha ma, felnőttként nem hasonló társaság venne körül minket, hiszen ez a szeretetteljes közeg jellemezte a gyerekkorunkat. Meg az, hogy jártunk édesanyánkkal gombászni, málnát, teafüvet szedni. 

A minap Gyergyóban forgattunk klipet, s ahogy megláttam a hegytetőn a kankalinokat, mondom, évek óta nem volt lehetőségem szedni, na, most gyorsan, mert ebből milyen finom tea lesz! 

Gyerekként a szerény körülmények között is mindenből jutott egy pici. 

László: Gyergyószentmiklós pont az a méretű kisváros, amelynek ha megállsz a közepén, majd elindulsz bármelyik irányba, tizenöt perc alatt kint vagy a mezőn vagy az erdőn vagy a hegyen. Gyerekként is ez ment: „Szombat van, mit csináljunk?” „Menjünk ki az erdőre sütkérezni, teafüvet, kokojzát – áfonyát – szedni!”

Így a természettel és a körülöttetek élőkkel egyformán szoros kapcsolatotok alakulhatott ki... 

Norbert: Nekem mindig az az összetartás jut eszembe a helyi emberekről, ami nemcsak Erdélyben, hanem minden kisebb városkában jellemezheti a közösségeket. A mi környezetünkben sokkal hamarabb kér szívességet a másiktól az ember, mert mer támaszkodni rá, mint bármilyen hivatalos cégtől vagy szervezettől. És ugyanígy a barátainknak is mi jutunk eszébe, ha valamire szükségük van. Minden összeköt mindenkit, s ennek építőereje van. 

Érzitek, hogy ma már egy kicsit népmesei hősök is lehettek mások szemében, hiszen elindultatok a kis­városotokból meghódítani a „világot”? 

Norbert: Egész életünkben azzal az érzéssel tekintettünk a jövőbe, hogy amit célul tűzünk ki, azt meg is tudjuk valósítani, miért ne tudnánk, igenis mindenki meg tudja! Most már nagyon sokan ismerik a zenénket, de még mindig ugyanígy nézünk előre: rengeteg tervünk van, amiket véghez szeretnénk vinni ugyanazzal a lendülettel. És tényleg misztikus az is, ahogy valaha a kisvárosunkból fürkésztük a nagy messzeséget, hogy na, megpróbáljuk, lássuk, mi lesz belőle! Ma pedig hálásak vagyunk a sorsnak és a közönségünknek, hogy eljuthattunk oda, ahol tartunk. 

László: Azért is jó a népmesés metafora, mert mindig szerettük a népmeséket, A királyném című dalunkba bele is tettünk egy részletet A csillagszemű juhászból. Ráadásul kezdettől fogva úton vagyunk, hiszen azzal, hogy Magyarországon is meg akartuk mutatni a dalainkat a magyar ajkú embereknek, az utazás nekünk természetessé vált. Más zenészek mindig rácsodálkoztak: „Ti ennyit utaztok?!” De minket össze is kovácsolt a sok utazás meg nehézség, amikre kihívásként tekintünk. 

Norbert: A történetek, amiket régen a mesekönyvekben olvastunk, mind úgy végződtek, hogy miután elindultál és megtetted a hosszú utat, a végén biztosan várt valamilyen jutalom. Az a példa állt előttünk, hogy az ember eléri a célját, ha megy és tesz érte, hát mi is szerencsét próbáltunk. 

A mesehős a királylány kezét is megkéri. A mai királylányok szívéhez milyen út vezet: még mindig a klasszikus, romantikus? 

László: Szerintem mi és a párjaink is romantikusok vagyunk. 

Azt gondolom, egy férfi csak szélsőséges esetekben tekinthet magára különálló identitásként, az életcélja hosszú távon az kell legyen, hogy megtalálja a másik felét. 

Az, hogy ebben a romantika mennyi szerepet játszik, mindkét nemtől függ. Egyedül különben sem lehet megváltoztatni a világot, csak együtt. 

Norbert: Két félből lesz egy egész, egymás kiegészítése, támogatása a feladat – mindig abban, amire a másiknak szüksége van. Az is egyfajta romantika, hogy ha én vagyok az erősebb valamiben, például jobban tudok fát vágni, akkor azt a másik helyett el is végzem. A nehéz cipelnivalót is el szoktuk venni a párunktól, de a romantikának is addig van létjogosultsága, amíg a másik örömmel fogadja. 

Kép

Bagossy Norbert – Fotó: Emmer László

Egymás kiegészítése a zenekarban is jól működhet, ha már tíz éve töretlenül visz titeket előre... 

Norbert: Sokkal fontosabb, hogy emberként hogyan viszonyulunk egymáshoz, mint hogy ki milyen hangszeren és mennyire tud játszani. A barátságunk az összes zenekari taggal mindenen átvisz bennünket, már a megalakulásunkig rengeteg reggelig tartó beszélgetésen voltunk túl. Nem is volt kérdés, hogy együtt szeretnénk járni az utunkat. 

László: Mi ketten sem attól leszünk még jobb testvérek, hogy ügyesebben gitározunk, hanem ha elég jó testvérek vagyunk, akkor a zenei dolgainkat is jó irányba tudjuk együtt alakítani. 

Az, hogy örömet, bánatot egyaránt dalokba tudtok írni, és e dalokat ma már sok ezren énekelik veletek, könnyebbé teszi akár a nehézségek feldolgozását? 

Norbert: A zenélés terápia is – de bármelyik hobbi az, ami leköt, amibe az ember bele tud merülni. Én egy kicsit ki is beszélem magam a dalok által. Olyanok a szövegeim, hogy mindig rá lehet vetíteni őket egy aktuális megoldandó problémára, azaz sokszor nyújtanak újra és újra segítséget nekem is. De ez mással is működhet: ha valaki nagyon szeret edzeni, és rég vágyik egy jó futásra, akkor futás közben és utána is extrán jól fogja érezni magát, csak mert kiadta magából azt, ami benne volt. 

László: Gyerekkorunkban szerelmi bánat esetén a legszomorúbb dalt hallgattuk, amit csak találtunk, aztán ha jobban lettünk, már jöttek a reményt sugárzó dalok, és így tovább. 

Én a saját dalainkkal is úgy vagyok, hogy bizonyos élethelyzetekben szívesen meghallgatom az odaillőt. Jólesik szembesülni azzal, hogy évek múltán is nagy hatással van rám, akár el is érzékenyülök. 

Ha a puding próbája az evés, akkor a zenéé az, hogy tud-e érzelmeket megmozgatni. 

Kép

Fotó: Emmer László

Olyan is előfordul, hogy egy-egy szerzeményetek önálló életre kel, és idővel új jelentéssel bővül? 

László: A Visszajövök című dal pont így értelmeződött át. A Road movie-projektben írta Norbi a nekünk legfontosabb helyről: az otthonunkról, amitől sokat vagyunk távol, de ahová mindig visszatérünk. Az emberek jó része viszont a Covid-időszak utáni visszatérésként értelmezte. Norbi szövegvilága pont attól vagány, hogy nem csak egy konkrét értelmezése van – sokszor én is ugyanazt érzem, amit ő, csak biztosan másképp fogalmaznám meg. 

Tudom, hogy Gyergyón kívül a Balaton is közel áll a szívetekhez, és Budapest is fontos nektek. Ha összerakhatnátok magatoknak egy ideális helyet, honnan mit „telepítenétek” oda? 

Norbert: Mivel sokat utazunk – ahogyan manapság mindenki, aki más városban dolgozik, elköltözik, hazatér –, én azt mondom: bárhol jó lenne, ahol azok az emberek vesznek körül, akik fontosak. Talán lehetetlen, de azt szeretném, ha adott időn belül fizikailag is el tudnék érni minden barátot és családtagot, mint gyerekkoromban, amikor átmentem bármelyik szomszédhoz. Az, hogy mindenki „csak egy sarokra” van, úgy felmelengetné a szívem, hogy bármilyen helynek meg tudná adni a szépségét. 

László: Norbi egy mobil kisvárost szeretne, ami velünk utazna körbe-körbe, de én szigorúbban veszem a kérdést. Elképzelem a Kis-Cohárd-sziklát, alatta a Balatonnal, amelynek az egyik partja a Gyilkos-tó lenne. A tó egyik felén kapna helyet Budapest kulturális élete és néhány jó kocsma, a másikon pedig Gyergyó! Mert Budapest kulturális életével nehéz versenybe szállni, ahogyan Gyergyó nyugalmával is. 

Van még hely, ahol hétköznapi srácokként tudtok jönni-menni a népszerűség közepette is? 

Norbert: Odafigyelünk rá, hogy ezt megadjuk magunknak. Mármint az időt, amikor ugyanazok a kissrácok lehetünk, akik annak idején. Amikor telítődünk a koncertekkel, elvonulunk, hogy egy kicsit a „másik önmagunk” lehessünk szűk családi, baráti körben. 

Ez is a titka egy rockzenekar hosszú távú egészséges működésének. Energiákat kapni a természetből és a családtól mindig újra. 

László: Hálás helyzet, hogy ennyire kontrasztos az életünk. Amikor távol vagyunk az otthontól, akkor annyira távol vagyunk, hogy nagyon „meg tud hiányozni”. Amikor hazamegyünk, igazán megéljük az otthon adta pillanatokat. Amikor abba fásulnánk bele, akkor pedig újra jön a családi ház idillje után egy koncert, ahol több ezer ember énekel velünk. 

Norbert: A táborunk egy még nagyobb család: ők is vigyáznak ránk. Nem úgy, ahogy egy-két rocksztár könyvében olvastam, hogy vízágyúval kellett oszlatni körülöttük a tömeget. A mieink tiszteletben tartják a lényünket, s minket mint embereket. 

Az összetartó közösségen és az egyensúly megtalálásán túl mi kellhet még a sikerességhez? 

László: Megfelelő hozzáállás. Amikor eldöntöd, hogy a zene lesz a munkád, az az alapfeltevés, hogy ez nem is munka. De ha ebből akarsz megélni, tudnod kell úgy felfogni, mint egy munkát, s naponta minimum nyolc órát belerakni. Kitartással és szeretettel az élet bármely területén elérhetők sikerek. 

Norbert: Ez egy életforma – a zenéd olyan, mint a gyermeked: hétfő reggeltől vasárnap estig mindig foglalkozol vele. Családi összejövetelen vagy karácsonyeste is jár rajta az agyad, vagy ha nem, hát a többiek majd szóba hozzák. 

A sok, reggelig tartó baráti beszélgetés alatt milyen kérdések szoktak még szóba kerülni? 

Norbert: Engem az életnek mindig olyan kérdései foglalkoztattak, amelyekre nem igazán van válasz. Pont ezért érdekelnek, mert egy életen át lehet róluk filozofálni. 

Mint tudjuk, a célnak is örülni kell, de az út számít igazán, az életet pedig egy olyan hosszú útnak látom, amelyet élvezettel, ám közben kérdések feltevésével érdemes élni. 

A válaszok rendre változnak, ahogyan a fejlődéssel a tudomány is mindig a feje tetejére állítja önmagát. A filozófiai kérdések is pont ilyenek, ezért foglalkoztatnak. 

Arról szoktatok elmélkedni, hogy a saját befektetett munkátokon túl minek, kinek köszönhetitek azt a szép életfeladatot, amit a zenéléssel végeztek? 

Norbert: Beszélgetni erről nem szoktunk, de hívő emberek vagyunk. Bizonyos dalok megírása közben én sem tudom pontosan, a végén miről fognak szólni, aztán amikor kiszalad a nyolc versszak akár tizenvalahány perc alatt, én is csak nézek, mert nem tudom biztosan, honnan jött az, amit leírtam. Ezzel szerintem el is mondtam, amit ezzel kapcsolatban érzünk. Vannak az életben megfoghatatlan dolgok, amelyek mindennél erősebb impulzusokat váltanak ki belőlünk, és ha már lehetőségünk adódott másokkal is megosztani az értékrendünket, örömmel tesszük. 

László: Ráadásul ahogyan egyre több ember hallgat minket, és kíváncsi az üzenetünkre, a felelősség is megnőtt a vállunkon. Érezzük, hogy akár valamiféle tanító jellege is lehet annak, amit képviselünk, ezért a színpadon és a hétköznapi életben is igyekszünk minél felelősségteljesebb döntéseket hozni. 

Az interjú eredetileg a Képmás magazin 2023. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>> 

A pszichológiától sokan azt várják, hogy kész receptekkel szolgál a problémák megoldására, pedig alapvetés, hogy egy-egy eseménynek többféle hatása lehet arra, aki átéli. Például: Lajos orvos lett, mert orvosok voltak a szülei. Vagy: Lajos alkoholista lett, mert orvosok voltak a szülei, és nem foglalkoztak vele. Vagy: Lajos orvos lett, mert alkoholisták voltak a szülei, és meg akarta gyógyítani őket. Vagy: Lajos alkoholista lett, mert alkoholisták voltak a szülei is. Az ok-okozati összefüggések variációja végtelen, de akkor mégis mitől függ, hogy képesek vagyunk-e jó irányba fordítani a kormánykereket? A válasz az önismeretben és a megküzdési stratégiáinkban rejlik.

Amikor a sebzett gyermek irányít

Lajos végül úgy döntött, hogy cégvezető lesz. Harminc évig dolgozott egy multinacionális vállalatnál, de egy napon elájult a mosdóban. Kiderült, hogy súlyos cukorbetegsége van. A kórházban további vizsgálatokat végeztek, és úgy találták, hogy érszűkület miatt sürgős koszorúér-műtétre van szüksége, és a bal lábát rövid időn belül amputálni kell, ha nem hagyja abba a dohányzást. Lajos megbeszélte a cégtulajdonosokkal, hogy műtétre van szüksége és teljes életmódváltásra, amihez szeretne két hónap fizetés nélküli szabadságot igényelni. A tulajdonosok megértőek voltak, és biztosították róla, hogy visszavárják. A következő napon egy megbízott felkereste Lajost az irodájában, hogy közölje, komoly leépítések vannak a cégnél, és sajnos meg kell válniuk tőle. Összetörve készült a műtétre. A családja munkaügyi pert akart indítani, de Lajos ellene volt a dolognak. A műtét jól sikerült, de a kórházból egy másik ember tért haza. Egy megkeseredett beteg, aki elvárta, hogy a környezete kiszolgálja minden óhaját, miközben éveken át mesélt arról a napról, amikor minden összeomlott körülötte. Négy év munkanélküliség után amputált lábbal, elhidegülve a családjától halt meg. 

Vágyi Petra sématerapeuta szerint ebben a történetben Lajos legfájdalmasabb sémáinak aktiválódása vezetett a szomorú végkifejlethez. 

„A sématerápiában úgy gondolkozunk egy jelenbeli problémáról, hogy valószínűleg a gyermekkorban történt valami olyan, ami sebzett egy lélektani alapszükségletet, emiatt alakult ki egy vagy több séma, amik a gondolkodás alapegységeként alakítják az egyén megélését. A sémák gyermekkorban, legkésőbb kamaszkorban alakulnak ki. Az akkori gyermek élménye és gondolatai konzerválódnak egy lélekrészben, ez lesz a sebzett gyermek rész. Amikor később, felnőve az egyén valamilyen szempontból hasonló helyzetbe kerül, vagy hasonló atmoszférát tapasztal maga körül, ez a gyermeki része lép működésbe, ezzel bekapcsol a séma, elárasztva az egyént valójában a gyermekkorában keletkezett rossz érzésekkel és meggyőződésekkel. Még gyermekként ezekben a helyzetekben reagáltunk valahogy, hogy a rossz érzések csillapodjanak, vagy a helyzet oldódni tudjon. Ezeket a reagálásokat nevezzük a sématerápiában megküzdési módoknak vagy copingoknak. A felnőtt életben is ezeket az akkor megtalált megküzdési stratégiákat alkalmazzuk, de észre sem vesszük, hogy akkor már éppen ezek fogják az általunk várt eredmény szöges ellentettjét okozni, azaz pont ezek miatt áll majd elő újra és újra a kellemetlen helyzet, amit el akartunk kerülni. 

Kép

Kép: Freepik

A példánál maradva Lajos gyermekkorában a családjában vélhetően az lehetett a norma, hogy erősnek, sérthetetlennek kell lenni, mindent az eredménynek kell alárendelni. Ez sebzi a gyermek kapcsolati szükségletét, hiszen nem kap elfogadást az, amilyen ő lenne. Valószínűleg emiatt alakulhatott ki a csökkentértékűség – a szégyen és talán a bizalmatlanság – mint abúzusséma Lajosban. A kisfiú azzal a hozzáállással, hogy saját érzéseit elnyomta, és igyekezett magát mindig erősnek mutatni, kivívta szülei elismerését; és rátanult egy túlkompenzáló copingra, ahol ő a győztesek között lehet és irányít. A betegség és az elbocsátás után viszont az eddigi túlkompenzáló coping már nem mehetett tovább, és ez nagy arcon csapás lehetett számára. Innentől máshogy kellett hárítania a saját, gyermekkorából eredő sebezhetőségét, veszteségeit, így másik coping módba, egy dühös, védelmező coping módba kapcsolhatott, ahol gyermekkori fájó sebei helyett a környezetében kereste rossz érzései okát. És mivel aki keres, az talál, mindig lehet valakit hibáztatni.” 

„Ennek köszönhetően Lajos zsörtölődő, szurkálódó, megkeseredett emberré vált, még mindig a saját sebzett gyermek módja elől menekülve, tudattalanul” – avat be szakértőnk.

Nézzünk rá a saját működésünkre!

Mindannyiunk életében van olyan esemény, amely maradandó nyomot hagy, és amelyet követően azon kapjuk magunkat, még ha mindent próbálunk is megtenni, hogy a jövőben ez ne történjen meg ismét, valahogy újra és újra ugyanolyan szituációkba keveredve érezzük magunkat. Hogyan juthatunk ki ebből a csapdából? „Az első lépés, hogy hajlandók legyünk egyet hátralépni, és vállalni annak a felelősségét és kihívásait, hogy ránézünk a saját működéseinkre, és elkezdünk kutatni a bennünk élő sérült gyermek története után” – magyarázza a szakpszichológus.

Máté Gábor orvos azt mondja, nem azzal van a baj, hogy elszenvedjük a bántalmazást, hanem azzal, ha nem dolgozzuk meg, és igyekszünk lenyomni. Vagy az ellenkezője: minden erőnkkel életben tartjuk, mert úgy véljük, ettől leszünk azok, akik. A feldolgozás, azaz a megküzdés módja a kulcsszó. Ha elhisszük a bántásokat, akkor önfeladó módon küzdöttünk meg; ha önmagunk és mások számára is „izmozva” bizonyítani akarjuk, hogy nem igazak, akkor túlkompenzáló módon; ha pedig kitérünk az olyan helyzetek elől, ahol előadódhatna a szituáció, akkor elkerülő módon. 

Fontos tudni, hogy az önszabotáló hiedelmeinktől – amelyek sokszor egy fontos bántalmazó családtag szájából hangzanak el, így válnak belsővé – és a poszttraumás stressztől egészen hosszú időbe és sok lelki munkába telhet megszabadulni. 

Kép

Kép: Pixabay

A folyamatban ráadásul sokszor vannak visszaesések, elgyengülések.

„Ha úgy érezzük, hogy hiába vágyunk új végkifejletre, mindig ugyanaz a forgatókönyv, érdemes átgondolni, vajon van-e egészségesen, felnőtt módon funkcionáló énrészünk. Ha van ilyen, akkor képesek vagyunk-e látni, hogy bár más lehet a hibás egy pusztító-bántó mondatért, az csak tőlünk függ, hogy ezt magunkra nézve igaznak vesszük-e, és hogy miként reagálunk. Ahelyett, hogy mindig igaznak és helyesnek vélnénk azt, amit mi magunk gondolunk, inkább tegyük fel a kérdést: vajon egy kívülálló szemén keresztül nézve mi is történt? Ha egyfajta nyitottsággal, jóindulatú értelmezéssel hallgatom a másik embert, akkor lehet, hogy a bántó szavaiban meglátom az ő sebzettségét és elkeseredettségét, így nem veszem magamra, hanem érzékenyen tudok felé fordulni. Ez nemcsak a konfliktusok méregfogát távolítja el, hanem drasztikusan mérsékli is azokat” – világít rá szakértőnk. 

Ha a sématerápiás könyveket önállóan olvasva a téma beindít minket, és olyan nehéz testi vagy lelki érzetekkel találkozunk, amelyek ijesztők, leblokkolnak, vagy nem tudunk egyedül megküzdeni velük, kérjük szakember segítségét! Az önmagunkba fektetett munka sosem hasztalan, de mindig kényelmetlen, legalábbis az elején. Az eredmény pedig, amikor megtapasztaljuk, hogy milyen levetkőzni a saját magunk által alkotott mentális zubbonyt, mindenképp megéri a fáradozást!

A témáról bővebben Vágyi Petra: Sémáink fogságában, valamint a nemrég megjelent Sémáink párban című könyveiben olvashatnak.
 

Hotel Budapest – üzenet a vasfüggönyön túli világnak

A budai Körszálló – hivatalos nevén Hotel Budapest – helyén az 1940-es évekig egy Florida Kiosk nevű vendéglő működött, amely óriási népszerűségnek örvendett, ám a második világháborúban bombatalálat érte. Az 1960-as években vetődött fel az ötlet, hogy a területen egy különleges formájú hotel épüljön, amellyel a szocialista országok a nyugatnak üzenhetnek: ők is képesek felhőkarcolót építeni. A Körszállót eredetileg a korábbi vendéglő után Hotel Floridára akarták keresztelni, ám sokan ellenezték, hogy a kapitalista Amerika egyik államáról nevezzék el, így lett Hotel Budapest. A szálloda tervét Szrogh György Ybl Miklós-díjas építész dolgozta ki, építésének munkálatai 1962-ben kezdődtek. A 19 szintes hotelben 280 szoba kapott helyet. A szálloda átadásának határideje 1967. december 30. volt, ám még aznap reggel is tapétáztak, és két kisebb baleset is történt: az egyik szoba kigyulladt, egy másikban pedig leszakadt a mosdókagyló, teljesen eláztatva a hall plafonját. Az épületcsodát mégis sikerült a tervezett időpontban megnyitni. 

Persze mielőtt erre sor került volna, Kádár János szemügyre vehette a szállodát, ő fogyasztotta el a bárban az első eszpresszót kedvenc cigarettája kíséretében.

A sajtóban csak „félig bevert szegként” és „budai hengerműként” emlegetett Körszállót 1967. szilveszter estéjén töltötték meg először a vendégek, amire számos, Magyarországon addig kuriózumnak számító ínyencséggel, így például csirágkrémlevessel, izlandi kaviárral készültek. Itt vezették be először a svédasztalos reggeliztetést, amit akkoriban a vendégek nem ismertek, ezért odahúzták a székeiket a svédasztalhoz, és úgy reggeliztek. Az itallapon olyan koktélok és külföldi röviditalok szerepeltek, amelyeket máshol hazánkban nemigen lehetett fogyasztani, az igazi sztár mégis a kóla volt. Sokan csak azért tértek be a szálloda bárjába, hogy megkóstolják ezt az ízig-vérig amerikai italt.

Kép

A Körszálló egyik terme 1970-ben – Forrás: Fortepan/Bauer Sándor

A Körszálló történetéhez a híres vendégek is hozzátartoztak: itt szállt meg többek között Roger Moore, Tony Curtis, és Willy Brandt német kancellár is. A legemlékezetesebb vendég azonban Kadhafi líbiai elnök volt, akinek az 1981-es látogatása csaknem tragédiába torkollott: az elnök egyik testőre az ablakot pucoló alpinistát terroristának nézte, és majdnem lelőtte. Természetesen hazai sztárok is meglátogatták a szállót: Honthy Hanna kétszer is hosszabb időt töltött itt, de törzsvendégnek számított Gobbi Hilda, Szepes Mária, Jancsó Miklós és Makk Károly is. A szálloda 2020 tavaszáig működött, ám a világjárvány bezárásra kényszerítette, azóta diák-, illetve munkásszállóként üzemel. 

Kép

A szálloda egy 1971-ben készült fotón – Forrás: Fortepan

Móra Ferenc titkos találkáinak helyszíne: a Britannia Szálló

Az épület története egészen 1913-ig nyúlik vissza, amikor is a nyugati utazásaiból hazatért Fábri Henrik kávékereskedő megnyitotta a sokáig a luxus fellegvárának számító Britannia Szállót, amelyben központi fűtés, hideg-meleg vizes fürdőszoba, perzsa szőnyegek és velencei csillárok várták a vendégeket.
A gazdasági világválság idején Fábri a szálló eladására kényszerült, így a Britannia vezetése a ‘20-as években Németh Aladárra szállt, aki feleségével a debreceni Aranybikát is üzemeltette. Átalakításainak köszönhetően – melyek egyik célja az volt, hogy a kevésbé tehetős, polgári közönség számára is elérhetők legyenek a szálloda szolgáltatásai – egyre több vendég érkezett. A Britannia egyik különlegessége az 1937-ben megnyitott Kupolaterem volt, melynek szétnyitható üvegtetejét Haranghy Jenő iparművész tervezte. Falait 14 Shakespeare-mű illusztrációjával borította be, ezekre a legenda szerint feleségét is ráfestette. 

Itt – a kupola alatt – épült Budapest első mélygarázsa: sokan csodájára jártak a tetőn át beömlő napfényben fürdő autók látványának, valamint az alulról megvilágított üveg táncparkettnek. 

A teremnek a megalománia okozta a vesztét: hogy növelhessék a férőhelyek számát, a kupolát tartó oszlopokat veszélyesen vékonyokra cserélték, így az üvegtető statikája megromlott, s a termet fel kellett robbantani.

Kép

Mulatozó asztaltársaság a Britannia Hotel Kupolatermében 1938-ban – Forrás: Fortepan/Császy Alice

Az akkori kulturális élet fellegvárának számító Britannia nem volt híján a híres vendégeknek: Móra Ferenc annyi időt töltött a szállóban – nemcsak munkaügyei, de titkos légyottjai okán is –, hogy külön szobát kapott. A családos Móra 1932 nyarán találkozott először a nála 20 évvel fiatalabb Kalmár Ilonával, akivel rögtön egymásba szerettek, titkos találkáik helyszíne a Britannia 150-es szobája volt. Móricz Zsigmond a Sárga teremben szervezte a Nyugat-Barátok Köre összejöveteleit, amelynek megnyitóján Kosztolányi, Karinthy és Szabó Lőrinc is ott volt, de a programokon Babits, Bartók Béla és a fiatal József Attila is megjelent. 

A második világháború idején a Vörös Hadsereg vette birtokba a szállodát, majd miután a szovjetek elhagyták az épületet, újranyithatott, ekkor vette fel a Béke Szálló nevet, amely a ‘60-as évektől Orfeumáról volt híres. Számos színész, zenész, táncos kezdte itt a pályáját: Bitskey Tibor, Bodrogi Gyula, Klapka György például, de befutott előadókat is láthatott a közönség: Honthy Hannát, Koós Jánost, Máté Pétert vagy Korda Györgyöt, aki még az esküvőjét is itt tartotta Balázs Klárival.

Kép

A hotel 1930-ban – Forrás: Fortepan/Pesti Brúnó

Maga a történelem: az Astoria Szálló

Az Astoria a főváros egyik legrégebbi, eredeti formáját őrző szállodája, amely 1914-ben, a háború előestéjén nyitotta meg kapuit a New Yorkból hazatért Gellér Mihály igazgatása alatt. Ő azonban csak bérelte a hotelt, amely három iparos család – az Unger, a Takács és Elek család – telkein épült, tehát az ő tulajdonukban volt. A hotel megnyitásától kezdve nagy népszerűségnek örvendett. 

Akkoriban hihetetlenül modernnek számított: központi fűtéssel és porszívóval rendelkezett, telefonkészülékek és rézágyak szolgálták a vendégek, köztük Krúdy Gyula kényelmét. 

A szálloda vonzerejét környezete is fokozta: a közelben volt a Nemzeti Színház, a Nemzeti Múzeum, a Régi Képviselőház – és az Unger családról elnevezett Magyar utca, luxusbordélyaival. Utóbbiakkal a szállónak is meg kellett küzdenie, amiről Krúdy is beszámolt. „A szálloda, amely nemrégiben nyitotta föl amerikai stílusú kapuit a Kossuth utcában, szinte ijesztő két napot élt át a megnyitás idején, amíg visszaverte az ostromot, amely a pesti előkelősdi és szerelemmel foglalkozó társaság részéről érte” – írta Pesti levelek című tárcájában 1914-ben. 

Kép

A Hotel Astoria egy régi illusztráción

Az 1918-as őszirózsás forradalom idején a Nemzeti Főtanács irodái költöztek be az épületbe, esténként tömegek tüntettek a szálloda előtt. A negyedik emeleti lakosztályt maga Károlyi Mihály vette igénybe, annak erkélyéről szólt a tüntetőkhöz. Később, a Tanácsköztársaság időszakában Kun Béláék vették birtokba a szállót, majd 1921-től nyugalmasabb idők következtek: a húszas-harmincas évekre esett a hotel első fénykora.

1944-ben az épület a Gestapo főhadiszállásává vált, ahol rengeteg embert zsúfoltak össze, köztük olyan dúsgazdag és befolyásos gyárosokat, mint Weiss Manfréd vagy Chorin Ferenc. A háború során az épületet több bombatalálat érte, egyetlen ép ablaka sem maradt. A Gestapo után a megszálló szovjet hadsereg, majd amerikai katonák laktak az Astoriában. 

Unger Ödön családi öröksége segítségével a háború után megpróbálta újraindítani a szállodát, de azt hamarosan államosították, Unger pedig egy bőrönddel – más források szerint két pezsgőspohárral – elhagyta az országot.

Az Astoria második virágkorát a hatvanas években élte: bárja a korszak emblematikus szórakozóhelye lett. A hetvenes években az állambiztonság is felismerte, hogy egy szálloda, ahol külföldiek is megfordulnak, veszélyes lehet az épülő szocializmus számára, ezért bizonyos szobákban álcázott hang- és képrögzítő berendezések működtek és még az éttermi sótartókba is lehallgató berendezéseket rejtettek.

Kép

A Hotel Astoria 1957-ben – Forrás: Fortepan/Bauer Sándor

Ha ellátogatunk a szállodába, annak éttermében még mindig megvan Unger Ödön asztala, aki, ha nagy ritkán hazatért az emigrációból, mindig ugyanoda ült le.

Felhasznált források:
https://funzine.hu/2022/01/24/kult/budapest-legendas-epuletenek-nyomaban-az-ikonikus-korszallo-tortenete/ 
https://welovebudapest.com/cikk/2023/02/08/latnivalok-es-kultura-110-eves-radisson-blu-beke-hotel-terez-korut-szalloda/ 
 

Sokunkhoz hasonlóan állítólag Marcus Aurelius római császárnak is meggyűlt a baja a korai keléssel, ám sztoikus filozófiája – amit igyekezett a gyakorlatba is átültetni – sokat segített neki abban, hogy felülemelkedjen e nehézségen is. A Kr. u. 121-ben született Marcus Annius Catillius Severus, aki Marcus Aurelius néven lett császár, azon öt legkiválóbb római imperátor egyike volt, akiket a késői utókor pozitívan értékelt műveltsége, erkölcse és uralkodói képességei alapján. 

Ifjú arisztokrataként Róma egyik előkelő negyedében nőtt fel, ahol kiváló nevelésben részesült: a legjobb tanárok oktatták retorikára, görög nyelvre, filozófiára és jogtudományra. 

Tehetségével és szorgalmával kiemelkedett kortársai közül, aminek köszönhetően Hadrianus császár is felfigyelt rá. 

Ezért is parancsolta meg utódjának, Antoninus Piusnak, hogy egy másik patronáltjával, Lucius Verusszal együtt fogadja örökbe a fiatalembert. Antoninus Pius 161-es halála után Marcus és Lucius társcsászárként vetták át a hatalmat, míg utóbbit a birodalmat tizedelő járvány el nem vitte 169-ben. Ettől kezdve Marcus Aurelius egyedül uralkodott, egészen 180-ban, 59 évesen bekövetkezett haláláig. A végzet egy hadjárat előkészületei során érte Vindobona (a mai Bécs) közelében.

Sztoikus nyugalommal a nehéz időkben és a szürke hétköznapokon

Bár Marcus Aurelius uralkodói ténykedése leginkább a folyamatos háborúskodás jegyében telt, a harcok szünetében arra is szakított időt, hogy lejegyezze a sztoicizmus szellemiségével átitatott gondolatait. Elmélkedések című műve (magyarul Huszti József fordításában) ezeknek az összefoglalója, és a legolvasottabb világirodalmi művek közé tartozik. 

A sztoikus filozófia vagy sztoicizmus egy a Kr. e. 3. században a kitioni Zénon által Athénban alapított gondolkodási iskola, illetve tanainak összessége. A „sztoikus” kifejezés a görög sztoa = „(oszlop)csarnok”, „terasz” szóból ered, mivel az előadásokat és összejöveteleket kezdetben az athéni piactér előcsarnokaiban tartották. Különösen etikai vonulata gyakorolt nagy hatást az utókorra. Felfogásuk szerint a Logosz az a természetfeletti pozitív, észszerűen működő erő, amely irányítja a világot. A jó eszméje azt jelenti, hogy követjük és alkalmazkodunk a Logosz (világlélek, istenség) által irányított világ történéseihez. Az önmérséklet a fő életelv, a szenvedélyeket és az egyéni önzést le kell győzni. Mivel minden ember a világlélek megtestesülése, mindenki egyenlő értékű. 

A mai hétköznapokban éppúgy használható, gyakorlatias filozófiai megközelítés egyik legfontosabb, máig ható üzenete, hogy azokra a dolgokra érdemes csak fókuszálni, amikre befolyásunk van. 

Amiken nem tudunk változtatni – például az élet rövidsége vagy az elmúlás –, azokat bölcs beletörődéssel kell fogadni. 

Innen ered a sztoikus nyugalom kifejezés.

Kép

Marcus Aurelius mellszobra – Forrás: Wikipédia

A sztoikus gondolkodásmód aktualitását igazolja az is, hogy a koronavírus-világjárvány kitörését követő első negyedévben 28 százalékkal több fogyott Marcus Aurelius Elmélkedéseinek nyomtatott kiadásából, mint más időszakokban. A Penguin Random House amerikai könyvkiadó illetékese szerint a filozófiai irányzat hirtelen népszerűségéért a pandémia okozta létbizonytalanság volt a felelős. (Marcus Aurelius maga is átélt egy járványt. Uralkodása idején, 165 táján robbant ki a Római Birodalmat megtizedelő – a pestishez hasonló – antoninusi járvány, ami a csúcspontján napi háromezer halálos áldozatot követelt.) Szintén ugrásszerűen megnőtt a kereslet egy másik híres sztoikus bölcs, Seneca művei iránt is: Erkölcsi levelek című művének eladása 42 százalékkal emelkedett ugyanebben az időszakban. 

Bár a sztoikus világlátás hasznos megküzdési stratégiákat ad válság idejére, egyáltalán nem szükséges krízishelyzet ahhoz, hogy sztoikusan próbáljuk megélni a dolgokat. A filozófus császár például arra is tanít, hogyan élhet az ember teljes életet a szélsőséges érzelmek elkerülésével és az erényes jellem ápolásával.   

„Hánynak-vetnek a külső események? 

Találj már rá időt, hogy valami jót tanulj, s szüntesd be az ide-oda kapkodást. De vigyázz, nehogy valami más tévelygésbe bonyolódj! 

Mert balgák azok, kik sürögve-forogva belefáradnak az életbe, s nincs határozott céljuk, ami felé minden törekvésüket és egész eszmevilágukat irányítanák.”

Marcus Aurelius nemcsak azt a kérdést teszi fel magának, hogyan lehetne jobb császár, arról is elmélkedik, hogy mit jelent általában véve jó embernek lenni. „Vigyázz, el ne császárosodj, fel ne vedd szokásaikat – mert ez könnyen megesik. Légy csak egyszerű, jó, tiszta, komoly, kendőzetlen, igazságszerető, istenfélő, jóindulatú, szeretetteljes, tántoríthatatlanul kötelességtudó” – figyelmeztette magát feljegyzésében.

Kép

Kép forrása: Needpix

Egy lelkiismeretes uralkodó, aki nehezen kelt reggelente

Állítólag Marcus Aurelius is sokat küszködött a reggeli keléssel. Egyik életrajzírója, Frank McLynn szerint a filozófus császár álmatlanságban szenvedett, ami miatt nagyon nem szeretett reggel korán kikelni az ágyból. Ám hogy jó példával járjon elöl, igyekezett mégis mindennap időben felkelni. Az Elmélkedések ötödik könyvében olvasható belső monológjában ezt írja napindítóként:

„Reggel, ha nehezedre esik a felkelés, gondolj tüstént rá: »Arra ébredek, hogy emberhez méltóan munkálkodjam. Rosszul esnék-e annak végzésére indulnom, amiért születtem, aminek kedvéért a világra jöttem? Vagy arra rendeltettem-e, hogy párnámon heverészve melengessem magam?«” – figyelmezteti magát, majd hozzáteszi: „…mindenesetre ez élvezetesebb! – De hát élvezetre születtél-e? Általában tétlenségre-e vagy tevékenységre? Nem látod-e, hogy a növények, a verebek, a hangyák, a pókok, a méhek megteszik a magukét, és a maguk részével hozzájárulnak a világ harmóniájához? S te nem akarsz emberi kötelességeidnek eleget tenni? Nem sietsz a természetedtől kijelölt cél felé? – De hát pihenni csak kell! – Kell! –  én is azt mondom. De a természet megszabta a pihenés mértékét, mint ahogyan megadta az evését és az ivásét is. Mégis túllépsz a mértéken, az elegendőn” – inti magát, és ezáltal minket is.

Számára a korai ébredés jóval többről szólt, mint hogy hogyan lehetne a lehető legtöbbet kihozni egy napból. 

„Azzal, hogy rákényszeríted magad, hogy akkor is felkelj az ágyból, amikor nem akarsz, úgy éled az életet, ahogyan azt élni kell, ahogyan a természet szánta.” 
Ezeket a „motivációs” tanácsait – a reggeli ébredést megkönnyítendő – akár mi magunk is a napi rutinunk részévé tehetjük a szundigomb nyomogatása helyett. 

Felhasznált irodalom:
https://bigthink.com/high-culture/marcus-aurelius-meditations-morning/ 
https://www.nationalgeographic.com/history/article/morning-routine-history-marcus-aurelius-ben-franklin 
https://www.theguardian.com/books/booksblog/2020/apr/16/how-stoics-are-speaking-to-locked-down-readers 

Ahhoz, hogy valóban hatékony változásokat vezethessünk be az életünkbe, érdemes a realitások talaján maradni. Már ha nem akarjuk évről évre frusztrálni magunkat a teljesíthetetlen túlvállalásainkkal. Okos tervezéssel, apróbb lépésekben haladva azonban nagyobb esélyünk van rá, hogy fejlődést tudjunk elérni életünk egyes területein, véli Amanda Stemen, egy Los Angeles-i pszichoterapeuta és coach. 

Ne akarjunk egyszerre túl sok mindent: a vállalásaink legyenek pontosak, mérhetők, elérhetők és időszerűek. 

A Huffington Post még decemberben arra kérte olvasóit, írják meg, milyen újévi fogadalmat terveznek a 2024-es évre. Stemen és más szakértők 1-től 5-ig terjedő skálán pontozták a leggyakoribb vállalásokat aszerint, hogy mennyire tartják őket megvalósíthatónak. (Az 5-ös a leginkább kivitelezhető.) Az alábbiakban ezek közül válogattunk.

1. Túl sok időt töltök a közösségi médiában. Hogyan tudnám ezt lecsökkenteni anélkül, hogy úgy érezném, mindenből kimaradok? 

Mennyire megvalósítható: 3
E cél megvalósíthatósága attól is függ, hogy az illető munkája miatt aktívnak kell-e lennie ezeken a felületeken, mert ebben az esetben egy visszafogottabb jelenlét már gondos tervezést igényel, fejti ki Kate Stoddard házasság- és családterapeuta. „Aki a munkáján túl is szeret sokat posztolni, érdemes föltennie a kérdést, hogy ezt miért csinálja, és mit szeretne elérni vele. Aki pedig hajlamos rá, hogy vég nélkül görgessen a közösségi médiában, kipróbálhatja, mi történik akkor, ha egy posztra nem szán 10 másodpercnél többet” – fűzi hozzá Stoddard. Azt tanácsolja, hogy aki teheti, rövidebb ideig tartson teljes digitális detoxot azokon a közösségi oldalakon, amelyeket különösen addiktívnak talál, hogy megtapasztalja, milyen érzés ez. Amennyiben sikerül, átgondolhatja, szüksége van-e erre a továbbiakban is. 

„Neked kell irányítani, hogyan és miért használod ezeket a felületeket, nem pedig fordítva” – figyelmeztet Stoddard.

2. Szeretnék több energiát fektetni a már meglévő baráti kapcsolataimba. Hogyan érhetem el anélkül, hogy úgy érezném, ezzel is csak a teendőim sorát gyarapítom?

Mennyire megvalósítható: 3
„Nincs mit szépíteni, a kapcsolattartás a barátokkal áldozatokat, kölcsönös erőfeszítést igényel mindkét fél részéről – mondja Alena Gerst New York-i pszichoterapeuta. – Mindkét félnek bele kell tennie az energiáit a kapcsolatba, és remélhetőleg a barátod is vevő lesz rá, hogy szorosabbra fűzzétek a viszonyt. Ám ha néhány próbálkozás után azt veszed észre, hogy nem különösebben viszonozza az erőfeszítéseidet, legfőbb ideje megbeszélni a dolgokat, vagy egész egyszerűen csak olyannak elfogadni ezt a barátságot, amilyen.” 

Kép

Illusztráció: Freepik

3. Idén szeretnék elkezdeni tudatosabban étkezni. Sokszor azon kapom magam, hogy nem azért eszem, mert éhes vagyok, hanem mert unatkozom, feszült vagyok, vagy épp csak egy kis szünetre vágyom. 

Mennyire megvalósítható: 2
A tudatos étkezés nagyszerű célkitűzés. Ehhez viszont elengedhetetlen egy kicsit mélyebbre ásni, keresve a probléma gyökerét: mi váltja ki belőlünk azokat az érzéseket, amelyekre válaszul a hűtőszekrényben keresünk enyhülést, véli May Bartlett, a Wellspace SF életvezetési tanácsadója. 

Ahhoz, hogy képesek legyünk tudatosan étkezni, tudatosítanunk kell a saját érzelmeinket.

„Ha unalomból vagy stresszből eszünk, általában az unalomhoz és stresszhez társuló érzelmek elől menekülünk. Ennek pedig csak úgy tudunk megálljt parancsolni, hogy megpróbálunk nagyon odafigyelni azokra az érzésekre, amelyeket ilyen módon próbálunk meg elkerülni. Nézzük meg, mi történik akkor, ha szembesítjük magunkat velük” – mondja a tanácsadó.

Hasonló véleményen van Caroline Passerrello, a CNN-nek nyilatkozó táplálkozási szakértő. Elismeri, ez a fajta tudatosság már sok kliensén segített, akik ezáltal pontosan körül tudták határolni, miért esznek akkor is, amikor valójában a szervezetüknek nem lenne rá szüksége. „Az emberek ilyenkor talán arra éhesek, hogy több időt töltsenek a társukkal vagy akár saját magukkal. Azáltal, hogy rászánják az időt, és kiderítik az érzelmi alapú evés okait, sokkal kiegyensúlyozottabban élhetik mindennapjaikat.” 

4. Szeretnék korábban kelni hétközben, hogy kevésbé kapkodva, rohanósan indíthassam a napjaimat. Az lenne a legjobb, ha reggelente mindig lenne egy kis énidőm is, amikor tornázhatnék, meditálhatnék, vagy például a naplómat írhatnám. 

Mennyire megvalósítható: 2
Stemen szerint ez nehéz vállalás ebben a formában, mert nem derül ki, hogy az illető pontosan hogyan tervezi megvalósítani. „Érdemes lenne nagyjából meghatározni a lefekvés és a felkelés idejét, illetve azt is át kellene gondolni, hogy a felsoroltak közül melyek azok a tevékenységek, amiket reálisan bele is lehet illeszteni a reggeli rutinba” – fűzi hozzá. 

A SleepAdvisor szerkesztője szerint is nagyon fontos, hogy apróbb, vállalható célokkal vágjunk bele egy ilyen változtatásba. „Ha általában reggel 8-kor szoktál felkelni, viszont úgy döntesz, hogy holnaptól hajnali 5-kor ébredsz, akkor könnyen lehet, hogy néhány nap elteltével az elhatározásodból semmi nem lesz. 

Próbálj meg mindennap csak mondjuk 15 perccel korábban felkelni, ha pedig ez sikerül, akkor egy hét alatt már nagyobb változásokat is el tudsz érni.

Tudatossággal, tervezéssel, a részletekre ügyelve nagyobb eséllyel fogod a korai kelést is beépíteni a napi rutinodba” – összegzi Jill Zwarensteyn alvástudományi szakértő.
 

A Sebhelyesarcú

Az, hogy Frank Sinatrát egyáltalán megismerhette a világ, nemcsak azért kisebbfajta csoda, mert ilyen karakteres művész ritkán születik, hanem azért is, mert az 1915-ben világra jött csecsemő majdnem a születését sem élte túl. A hatalmas, mintegy 6 kilogramm súlyú gyermek (akiből később csupán 170 centi magas felnőtt lett) szülei – szicíliai bokszoló és bártulajdonos édesapja, valamint szintén itáliai származású szülésznő édesanyja – hobokeni lakásának konyhájában született. Amikor szülészeti fogóval a világra segítették, a baba kék volt, és nem lélegzett. Amíg az orvos az anyát látta el, a nagymama felkapta a halottnak tűnő csecsemőt, hideg víz alá tartotta és rácsapott a hátára, amitől az ifjú Sinatra újraéledt.

E viszontagságok után az már csak apró bosszúság volt, hogy a kihívott pap tévedésből nem apja után Martinnak, hanem keresztapja után Franknek keresztelte a gyereket, ami ellen a kimerült anyának nem volt ereje tiltakozni. A szülészeti fogó után ugyanakkor hegek maradtak a „csöppség” nyakán, állán és arca bal oldalán, amelyek miatt Frank tinédzserként a Sebhelyesarcú becenevet kapta, s egész életében sminkkel igyekezett elrejteni szépséghibáit. Nem emiatt nőtt fel azonban magányosan, hanem mert nem született testvére, míg a többi olasz bevándorlógyerek a környéken jellemzően nagycsaládokból származott. Egy interjúban azt vallotta: „Régebben azt kívántam, bárcsak lenne egy bátyám, aki segíthet engem, ha szükségem van rá, és egy húgom, akit én tudnék megvédeni.”

Kép

Fotó forrása: Wikipedia

Rajongás ájulásig, öngyilkos hajlam

Frank énekesi próbálkozásait szülei jópofa hobbinak tartották, ám apja inkább taníttatta volna. Édesanyja fogta fel előbb a művészi tervek komolyságát, ekkor mellé állt: kottákat és felszerelést vásárolt neki, s kapcsolatait bevetve segített bekerülnie egy helyi énekegyüttesbe, a Hoboken Four-ba. Innen kiemelkedve, 27 évesen kezdett szólókarrierbe, és szinte azonnal a tizenéves lányrajongók kedvence lett, filmes karrierje is beindult. 1945-ben már tiszteletbeli Oscar-díjat kapott, amiért részt vett a társadalmi előítéletek ellen felszólaló The House I Live In című rövidfilmben. Később (1954) legjobb férfi mellékszereplőként (Most és mindörökké) is megérkezett hozzá az aranyszobrocska, mert nagyra tartották a tökéletesség helyett spontaneitásra, ösztönösségre törekvő színészi hozzáállását.

Az éneklésben Bing Crosby inspirálta, míg ki nem alakította a saját egyedi stílusát, amiért a nők már nemcsak odavoltak, hanem ájultra sikoltozták magukat a színpad előtt. 

Igaz, egy részüknek kezdetben 5–5 dollárt fizetett Sinatra minden hájjal megkent menedzsere, hogy még lelkesebben olvadozzanak. A példakép Crosby félig viccesen így összegezte, hogy utódja az ő népszerűségét is felülmúlta: „Sinatra olyan énekes, amilyen egy életben csak egyszer bukkan fel – de miért pont az én életemben kellett felbukkannia?” Rivalizálásukat a média alaposan felfújta, de valójában mindig kölcsönösen kedvelték, tisztelték egymást. Annál jobban tartott Frank a nála fiatalabb, feltörekvő tehetségektől. Eddie Fisher felemelkedésekor például olyan mély depresszióba süllyedt, hogy állítólag öngyilkosságot kísérelt meg: bekapcsolta a gázt és a sütőbe dugta a fejét, csak a jókor érkező menedzsere mentette meg.

Kép

Frank Sinatra és Gene Kelly – Forrás: Wikipedia

A művész sötét oldala

Sinatra természetesen cáfolta, de mindenki tudta, hogy remek viszonyt ápolt a maffiával, amiért az FBI profilt vezetett róla. 

Olyan jó barátai voltak egyes chicagói és detroiti gengszterfőnökök, hogy aki nem teljesítette például a vele kötött szerződésben foglaltakat, az nem lehetett nyugodt afelől, hogy nem látogatja meg hamarosan néhány nehézfiú. Ráadásul Sinatra maga is – romantikus énekhangja ellenére – erőszakos férfi hírében állt. Volt, hogy az öltözőjében vagy a szállodai lakosztályában tört-zúzott dührohamában, máskor golfkocsival hajtott át egy bevásárlóközpont kirakatán. Egyszer egy tányér tésztát vágott a falhoz egy olasz étteremben, mert nem ízlett neki. Stand-up komikusokat is képes volt halálosan megfenyegetni, miután rajta és a párján poénkodtak.

Kép

Frank Sinatra rendőrségi fotója (1939) – Forrás: Profimedia

Frank Sinatra nehéz természetét ezzel magyarázta: „Gyerekkoromban Hobokenben nagyon kemény környéken éltem. Amikor valaki »koszos disznónak« gúnyolt, egyetlen dolgot tehettem: betörtem a fejét. Amikor idősebb lettem, rájöttem, hogy ez nem megoldás, inkább meg kell őket nevelni… Leszámítva talán néhány kivételt.”

Szép nőktől szép nőkig, boldogtalanul

Kapcsolataiban is temperamentumosnak és hatalmaskodónak bizonyult. Először, még a húszas évei elején Nancy Barbatót vette feleségül, akivel három gyermekük született, ám sorozatos megcsalások után a házasság kudarcba fulladt. Feleségét Ava Gardner színésznőre cserélte le, akivel mindketten gyakran néztek a pohár fenekére, s olyankor nem kímélték egymást. Így is majdnem hét közös év jutott nekik. Együtt maradásukat a színésznő két abortusza sem segítette, amelyekről a férje nélkül döntött. 

Frank Sinatra és Ava Gardner 1951-ben – Forrás: Wikipedia

Az 51 éves Sinatra ezután a 21 éves Mia Farrow-t vezette az oltár elé, akitől megkövetelte, hogy hagyjon fel a színészi karrierjével. Farrow megkísérelt csak háziasszony maradni, ám miután mégis visszatért a filmszakmába, a Rosemary gyermeke című horrorban vállalt szerepén összevesztek, és Sinatra beadta a válókeresetet. A negyedik, Barbara Marxszal kötött frigye bizonyult a legidőtállóbbnak – 1976-tól a férfi haláláig tartott –, noha utólag a nő beismerte: Sinatra „Jekyll és Hyde” típusú férj volt, aki hol szeretettel és drága ajándékokkal halmozta el, hol őrjöngve fenyegette.

Frank Sinatra negyedik feleségével és közös gyermekeikkel – Forrás: Wikipedia

A nőkkel szembeni szélsőséges viselkedését megalapozó labilitását ma már talán bipoláris zavarként diagnosztizálnák. Életrajzírója, J. Randy Taraborrelli szerint „Frank 18 karátos mániás depressziósként” jellemezte magát. 

Az Ava Gardnerrel kötött házassága alatt is volt legalább egy öngyilkossági kísérlete, ezt fegyverrel követte el. Gardner megpróbálta kicsavarni a kezéből a pisztolyt, amely elsült, ám a golyó szerencsére mindkettőjüket elkerülte. Taraborrelli szerint Sinatra szerelemre vágyott, de nem értett ahhoz, hogyan tartson fenn egy egészséges kapcsolatot, ezért mindig a következő lehetséges hódítást kereste. Híres kortársai, kollégái közül szoros kapcsolatba került Judy Garlanddel, Lauren Bacallal, Marilyn Monroe-val és Angie Dickinsonnal is – itt nem elsősorban barátságokra kell gondolni, bár némelyikükkel közeli barátok is lettek.

Kép

Sinatra Ronald Reagan elnökkel a Fehér Házban, 1981-ben – Forrás: Wikipedia

Végül szívrohamban halt meg 82 évesen, 1998-ban. Felesége és három gyermeke is a kórházi ágya mellett búcsúzott tőle – addigra már számos más egészségi problémával is küzdött. Utolsó szavai a párjához ezek voltak: „Veszíteni fogok.” Végül egy csomag Camel cigarettával, egy üveg Jack Daniel's whiskyvel és egy Zippo öngyújtóval, azaz kedvenc márkáival és egy dollárnyi apróval temették el.

Források:
https://www.imdb.com/name/nm0000069/bio/ 
https://www.grunge.com/214496/the-tragic-real-life-story-of-frank-sinatra/ 
https://en.wikipedia.org/wiki/Personal_life_of_Frank_Sinatra 

A rák kialakulása mint evolúciós folyamat

A Debreceni Egyetem kutatói mintegy öt évvel ezelőtt kanadai és ausztrál kollégáikkal csatlakoztak ahhoz a Montpellier-központú nemzetközi vizsgálathoz, amely a táplálkozás és a tumorok kialakulásának kockázata közötti kapcsolatot vizsgálta az állatvilágban. „A rák kialakulása a biológia talán legkutatottabb területe, azt viszont csak az elmúlt években ismerték fel, hogy ez egy evolúciós folyamat. A legtöbb ráktípus a többsejtű szervezeten belül keletkező sejtvonalak között alakul ki” – kezdi Tökölyi Jácint, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének egyetemi docense. 

A kutatás során édesvízi hidrákat és zebrahalakat vizsgáltak, hiszen már a legegyszerűbb testfelépítésű állatokban is kialakulhatnak tumorok. A táplálék mennyiségét és az etetés sűrűségét változtatták: sokszor sokat, ritkán sokat, sokszor keveset vagy ritkán keveset adtak enni nekik. 

Azt tapasztalták, hogy az étrend korlátozásával megakadályozták vagy lassították a rák kialakulását.

Ősi állatfaj
A zebrahal trópusi eredetű háziasított pontyféle, körülbelül öt évig él. Egyre elterjedtebb kísérleti állatfaj a genetikában. Az édesvízi hidra a csalánozók közé tartozik, nagyon ősi állatcsoport. A kísérleti állatokat a debreceni kutatók természetes közegből gyűjtik. Nem laboratóriumi folyamatokat vizsgálnak, hanem azt, hogy az evolúció során miért alakult így a fejlődésük, az öregedésük. 

Kép

A debreceni kutatók által vizsgált édesvízi hidrák egy fekete-fehér felvételen – Fotó: Németh Erzsébet/unideb.hu

Egerek, majmok, emberek

A táplálékmegvonás pozitív hatása már relatíve jól ismert az emlősöknél, viszont most általánosították az állatvilág egészére. Illetve míg a táplálkozás és az öregedés közötti kapcsolat jól kutatott terület, addig a táplálkozás és a rák kapcsolata már kevésbé. Ezért is nagy jelentőségű a mostani vizsgálat.
„Az édesvízi hidra nagyon távoli rokona az emlősöknek, ugyanakkor egyszerű testfelépítésű. Ami az emlősöknél komplexen, nála leegyszerűsített formában figyelhető meg: így a tumorok kialakulása, a regenerációs képesség, az öregedés, az őssejtek sorsa is” – részletezi az egyetemi docens. Emlősökön, patkányokon és egereken a 20. század közepén bizonyították, hogy ha éheztetik őket – nem kórosan, hanem mérsékelten, 20–30–40 százalékkal kevesebb ételt adnak nekik –, akkor tovább élnek, csökken a betegségek, így a tumorok kialakulásának kockázata. Vagyis a rágcsálóknál a kevesebb táplálék megnövekedett túléléssel jár együtt. (A táplálékmegvonást az evolúcióbiológiában kalóriarestrikciónak nevezik.) Később főemlősöknél, rézuszmajmoknál is hasonló következtetésre jutott a tudomány. 

De ha az állatvilágban igen, ki lehet-e mutatni a rák és a táplálkozás közti összefüggést nálunk, embereknél? „Egy rosszindulatú daganat több évtized alatt alakul ki az emberi szervezetben. Legalább öt-hat mutációnak kell bekövetkeznie a testi sejtekben, ezek a mutációk évtizedek alatt halmozódnak fel. Hogy a halmozódást megváltoztassuk, évtizedekig kell követni a kísérleti alanyt, legyen az ember vagy állat. Ez nagyon nehezen megvalósítható” – hangsúlyozza az egyetemi docens.

Alacsonyabb kalória, hosszabb élet

Az embereken végzett vizsgálatok ezért nem feltétlenül a daganatos betegségekhez, inkább az öregedéshez kötődnek, erről viszont már egyre többet tudunk. „A Nyugat-Európára és Amerikára jellemző, szénhidrátban és húsban gazdag táplálkozás sok egészségügyi paraméterre káros. Ezzel szemben Dél-Európában élnek a leghosszabb ideig relatíve egészségesen az emberek, ahol az úgynevezett mediterrán diétát követik: sok zöldség, olajos magvak, olívaolaj” – sorolja a szakember.

Kép

Kép: Freepik

Vagyis az biztosnak tűnik, hogy az alacsonyabb kalóriatartalmú táplálékok élethossznövelő hatással rendelkeznek, és csökkentik például a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát. A legérdekesebb példája ennek Japán, ahol a világon a legmagasabb a centenáriusok, azaz a száz éven felüliek száma. Okinawa szigetén rengeteg alga alapú táplálékot fogyasztanak. 

„Érdekes tanulság, hogy ha az ott élők gyerekei elköltöznek az USA-ba, visszaesik az átlagos várható élettartamuk” – hívja fel a figyelmet.

„Nem lesz piacképes termék”

Tehát az biztos, nem mindegy, mit eszünk. De mi a helyzet a mennyiséggel, ha állatoknál működik, beválhat-e a táplálék csökkentése az embereknél is? „Valószínűleg működik, de kevesen kutatják. Senki nem fektet pénzt abba, hogy a táplálékmegvonás hatását vizsgálja, hiszen, ha működik, nem fogják tudni eladni az élelmiszereket. Ez gazdasági szempontból csapdahelyzet. Ebből nem lesz piacképes termék. Sokkal kevésbé előnyös, mint egy gyógyszert kifejleszteni – szögezi le Tökölyi Jácint. – Másrészről embereken kísérletezni nagyon nehéz és nem etikus. Hogyan vegyünk rá valakit arra, hogy ne egyen vagy kevesebbet egyen évekig? Ettől függetlenül azért zajlanak kutatások arra nézve, mennyi ideig, milyen mértékben kell csökkenteni a táplálékot, hogy érezzük az előnyös hatásait” – teszi hozzá. 

Ha már gyógyszer, léteznek úgynevezett táplálékrestrikciós mimetikus szerek, amelyek segítségével hasonló hatást lehet elérni, mintha kevesebbet ennénk. Azaz bőséges evés mellett is úgy érzékeli a szervezetünk, mintha diétáznánk. Az egyik leggyakrabban erre használt vegyület a rezveratrol, amely természetes módon többek közt gyümölcsök, termések héjában vagy a vörösborban is megtalálható. Ez persze nem azt jelenti, hogy mostantól nyugodtan fogyasszunk vörösbort mértéktelenül, de kis mennyiségben elismertek a jótékony hatásai. 

Kép

Tökölyi Jácint – Fotó forrása: www.unideb.hu

Ki- és bekapcsolni a genetikai szabályozást

Térjünk vissza egy kicsit az emberektől újra az állatokhoz, hiszen ez közelebb vihet a saját testünk működésének megértéséhez. Mi történik az állatoknál, ha sok táplálékot kapnak, és mi, ha kevesebbet?

„Megváltozik a sejteken belüli genetikai szabályozás. Ha sok a táplálék, bizonyos gének bekapcsolódnak, amelyek a szaporodást, növekedést segítik, ez pedig a rákos sejteket is segíti, mivel a rák folyamatos osztódást, szaporodást jelent. De ha táplálékszegény környezetben van az állat, akkor önfenntartási mechanizmus lép életbe: fokozódik a stresszel szembeni ellenállóképesség, belső védekezési mechanizmusok indulnak be azért, hogy az állat túléljen, ez pedig a rákos sejtek osztódására nézve kedvezőtlen feltételeket teremt” – részletezi Tökölyi Jácint 

A kutatók a kísérletek során a táplálék adagolásával képesek megvalósítani egyfajta ki- és bekapcsolást, ahogy a mimetikus szerek is szaporodási, növekedési módból túlélési módba tudják kapcsolni az állati szervezetet. 

„Valószínűleg az embernek is ezt kellene tennie: túlélési módba kapcsolni azért, hogy minél tovább éljen.” 

„Azt kell üzenni a szervezetünknek, hogy most túl kell élni, és utána majd jobb lesz” – véli a kutató. 

A raktárunkban nagyjából változatlan a keresztek száma, annyit visznek el, amennyit behoznak. Általában fiatalok hozzák és öregek viszik. Persze vannak kivételek. A múltkor például megjelent itt egy tízéves srác, és mondta az iktatási számot. Ingattam is a fejem, hogy már ennyi idősen, de én nem tehetek semmit, ha valaki kéri, ki kell adnom. Aztán láttam a raktárban a rávésett árva szót, és megértettem. Az övét már nem cipelik a szülei. Valahogy elbírta, de elég mély árkot húzott maga mögött a földön. 

Akkor sem mondhatok semmit, amikor hozzák. Elég nagyot szól az, amikor ledobják a raklapra. Van, aki bűntudatosan magyarázkodik, hogy így meg úgy, az élete, és ő nem bírja tovább, nem tehet mást. Erre csak annyit szoktam mondani, hogy én nem ítélkezem. Lerakja, eltesszük, mehet Isten hírével. Bármikor érte jöhet, ha akar. 

Na persze, mondta erre az egyik ötvenes ősz férfi, inkább égessék el, ne is lássam. Elővettem a kedvéért az öngyújtót, látja, mondtam, nem gyullad meg, ez nem tűzifa. Még arrébb rakni sem tudom, mert nem az enyém. 

A kereszthez ugyanis csak ketten nyúlhatnak: a tulajdonosa és a főnököm. 

Más meg sem tudja mozdítani. Olyan mindenki a keresztjével, mint az a szuperhős, Thor. Rángathatják a kalapácsát, de mindhiába. Az az ő személyes fegyvere. 

Ezért is lepődtem meg, amikor mondta a főnököm, hogy a 4016-os iktatószámút ki kéne vinni egy kórházba. Mondtam neki, hogy tudtommal kiszállítást nem vállalunk, és egyébként sem tudom mozdítani. Erre szó nélkül odalépett a kereszthez, felemelte és elindult vele. Nagyot néztem, mert elég vézna alak amúgy, ekkora fadarabot vinni, mint egy gerenda… Meg is sajnáltam kicsit. Mentem utána, megemeltem a végét, hátha úgy gyorsabban haladunk. 

Már nem tudtam érte menni, motyogta alig hallhatóan a néni, akinek vittük. Madárteste eltűnt a kórházi takaró alatt, csak a kopasz ráncos feje jelezte, hogy ott van. 

Bocsássatok meg, lehelte halkan, amíg mehettem volna, túl büszke voltam, most meg, hogy mennék, már nem tudok. 

Nem is érdemlem meg. Magára hagytam. A gyermekemet – mondta. 

Szólni akartam a főnökömnek, hogy indulhatnánk akkor visszafelé, biztos már nagy a sor. Erre látom, hogy mászik fel a néni keresztjére. Hanyatt feküdt rajta, az arca ráncos lett, és neki is kihullott a haja. Az öregasszony ezt látva halványan elmosolyodott. Aztán úgy maradt az arca. Na, gondoltam, ennek is annyi. A kereszt is eltűnt, a főnökkel együtt.  

Visszasiettem dolgozni, de egész nap ez a jelenet járt a fejemben. Aztán végre rávettem magam. Elővettem a cetlit. A 4015-ös darab. Hátra mentem érte a raktárba, és a vállamra vettem. Kicsit nehezebb volt, mint amikor leraktam, de fényesebb is. Azóta is nyomja a vállam, de már nem zavar. Idővel úgyis lesz ott egy jó kis bőrkeményedés.  

A novella Véssey Miklós Bibliai történetek című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további írásai elérhetők itt.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazin 2023. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Írásaiban kiemelt szerepet szán a múlt értékeinek, a kiveszőfélben lévő tudás megmentésének. Honnan ez a megszállottság?  

Pályám kezdete óta foglalkoztat a hagyomány. Előbb a magyar lélek tradíciója érdekelt és az, ami velünk történt az elmúlt évezredben, majd mindez fokozatosan kiegészült az európai hagyományok feltérképezésével, megismerésével. Szép lassan mélyedtem el egy-egy részterületben szépirodalmi művek, illetve esszék segítségével. A figyelmem a két világháború között élt alkotók munkáira összpontosult, a magyar esszé olyan nagymestereire, mint Márai Sándor, Németh László, Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, később Hamvas Béla. Hamvas könyvei a rendszerváltás előtti időkben nehezen beszerezhető olvasmányoknak számítottak, a hatalom nem nézte jó szemmel művei gondolatiságát. Ifjúkoromtól olvashattam Márait, apám könyvtárában az 1948-ig kiadott munkái zömmel megvoltak. Emlékszem az 1945-ös naplójára, hatalmas, megrendítő élmény volt. Ezeknek az alkotóknak a világképe, gondolkodásmódja diákként lenyűgözött és izgatott – ők a magyarságtudományt a legjobb európai tradíciókkal vetették egybe, s ebben a hagyományban kényelmesen mozogtak oda-vissza. 

A hetvenes évek elején, 20–21 évesen a lelkem mélyén éreztem, hogy a megértésükhöz nem ártana utazni, világot járni, kultúrákat felfedezni és persze nyelveket beszélni. 

Rendkívüli módon imponált ez a tradíció, hogy egységben lássam a magyarságot és Európát, és az, hogy mindezt elhelyezzem a saját gondolkodásomban.  

Ezek a könyvek ellenállást is szültek önben a tömegkultúrával, a bóvlival, a gyorsan múló dolgokkal szemben?  

Pontosan. A munkák alapüzenete a szellemi szabadság volt. Ez pedig sokféle értelemben értendő, a szólásszabadságtól az utazás szabadságáig. Úgy éreztem, a velük való foglalatosság egy sokkal szabadabb, emberibb légkört áraszt, mint az, amelyben élni kényszerültünk. Volt persze ebben némi diszkrét báj is, hiszen olyasmiket olvastam, amiket tilos volt. 

Tavaly adta ki a Kortárs Kiadó a Nagy almáskönyv című könyvét. Egy világjárvány után vagyunk, háborús, válságos, zűrzavaros időket élünk. Mi ennek a könyvnek a létjogosultsága?  

Föl kell építenünk a magunk belső és valóságos tájait, birtokba kell vennünk a környezetünket, építeni a házat, művelni a kertet. Az 1945-ben az oroszok által agyonvert Somogyi Imre írótól származik a kertmagyarország eszméje. Alapja, hogy megnézzük, mi volt régen, és mi nincs ma. Ez nem sztoikus elvonulást vagy kivonulást jelent, hanem épp ellenkezőleg, a táj aktivizálására ösztönöz. Ahogyan elmélyültem a témában, úgy szembesültem azzal, hogy hatalmas űr tátong a jelenlegi tudásunk és az egykori valóság között. Közel harminc éve foglalkozom a fák történetével, a kerttel, a „kishaza” jellemével és üzeneteivel. Ennek az elköteleződésnek az eredménye a nemrég megjelent könyv is. Többféle műfajt egyesít: biológia, kerttörténet, néprajz, tájtörténet vegyül benne a szépirodalommal. 
  
A piacokon, a boltokban járva ugyanabba a két-három almafajtába botlunk. Miért?  

Lenyűgöző, hogy a Kárpát-medencében több ezer almafajta létezett. És ez csak az alma. A végzetes beszűkülésnek, a felejtés kultúrájának egyik oka az a globális világrend, amely minden ellenkező híreszteléssel szemben az autonómia, a személyiség elnyomásának a korszaka. Az ipari mezőgazdaság sem kedvez az önellátásnak, s annak, hogy valaki egy még oly apró szegmensben is a tájfajták megtartására törekedjen. 

Pedig a magyar gyümölcs, a magyar kert sok válságos időben az éhhaláltól mentette meg a lakosságot. 

A világháborúk idején és az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt szekérszámra hordták az élelmiszert az éhező fővárosba. 

A kertjében gránátalma is terem. Nem lóg ki a többi közül ez a mediterrán gyümölcs?  

A gránátalma különleges szimbolikájú növény. Mitológiai attribútum: az újjászületés, az élet és a termékenység jelképe. A magyar népi kultúrának, a paraszti és az úri hímzéseknek egyik kedvenc középkori motívuma, sokfelé látni, így a kalotaszegi varrottasokon is. Lorántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György fejedelem felesége a kertjükből gránátalmát küldött a táborozó férjének. Ezek dézsás növények voltak. Lippay János a Posoni kert című munkájában is szerepel a gyümölcs. Olyan klimatikus viszonyok között élek Kemenesalján, hogy sikerült felnevelnem egy termő gránátalmabokrot. Büszke vagyok rá!   

Kép

Fotó: Páczai Tamás

Egy ideje Berzsenyi Dániel költő és gazda falujában rendezkedett be. A falusi élet nem jár hátrányokkal?  

Kezdjük talán ott, hogy a régi klasszikus értelemben vett magyar falu nem létezik. A parasztság, az állattartás, az önfenntartás megszűnt és eltűnt. Falun némi civilizációs hátránnyal kell számolni, például nincs pap, iskola, bolt, orvos, de van tévé és internet (nevet). És nincs szekérzörgés, kakaskukorékolás, tehénbőgés és pláne nincs méhes. Az önfenntartó gazdálkodó létezés a mezőgazdaság szocialista átalakulása óta megszűnt. Én úgy látom, hogy különösebben nincs nagy különbség a falu és a város között. Az eldugott falvak népessége csökken, elöregszik, a falu alvó település lett.  

A vidékre a városi emberek közül sokan valamiféle lenézendő helyként tekintenek. Hogyan juthattunk idáig?  

A vidék lenézésének oka történelmi okokra vezethető vissza. A paraszti létformát úgy, ahogy van, degradálták. És mára meg is szűnt az ezeréves tudás és a szakismeret. 

A világtendencia is az, hogy a falu, a paraszt szitokszóvá vált, noha a parasztnál nagyobb intelligenciájú ember aligha képzelhető el, hiszen mindent tudott a világról. 

Ő volt az, aki kapcsolatban állt a Teremtővel, a megörökölt és teremtett természettel, a közösséggel, a családjával. Az európai és a világglobalizáció ezt felborította. Világkáoszban élünk, az ember elveszítette létezésének stabilitását és szellemi alapállását.  

Ugyanakkor Budapesten egyre több fiatal vág bele a közösségi kertek művelésébe, foglalkozik ökológiával, a teremtett világ és lakói védelmével. Mit tapasztal, a Tündérkert-mozgalom is érdekli őket? 

Hogyne! Ráadásul sokan költöznek falura, megteremtve maguknak a feltételeket, gőzerővel és elszántan, mélyen és komolyan bízva abban, hogy amin dolgoznak, az az emberi létezés legértelmesebbike. Képletesen is elölről kezdve: a földeket föl kell törni, a kerteket föl kell ásni, újra kell telepíteni a fákat, a növényeket, s nem azon gondolkodni, hogy van-e haszna. Tennivaló akad bőven. Sok ilyen tömörülés létezik, és mind nagyszerű. Ez ad igazán reményt, hiszen nem veszett el örökre a tudás, és ami nem veszett el, az tovább is adható. Hamvas így mondja, ez az „ősigazságok rendszere”.  

Ha most jönne el „a szőlő ura”, milyen állapotban találná az emberiségre bízott kertet?  

Bajban lennénk, hiszen nagyon messze kerültünk az édenkerttől, de küzdenünk kell érte. A nagy életrekonstrukciók idejét éljük, nekünk pedig művelendő és megóvandó kertként kell a teremtett világra gondolnunk. Én bizakodó vagyok.  

Az interjú eredetileg a Képmás magazin 2023. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A nagy Ő a múltban és ma a nyugati kultúrán kívül szinte értelmetlen fogalom

A múltban – a paraszti és a nemesi világban egyaránt – elképzelhetetlen volt, hogy a fiatalok szabadon válasszák ki, hogy kivel élnek házasságban. A 18. században, ha Józsi családjának földje Éváék földje mellett húzódott, akkor nem volt kérdés, hogy ők házasok lesznek. Mindössze kétszáz éve kezdett hódítani az európai emberek életében az, hogy a legfontosabb vezérelv a párválasztásban már nem a családok nyereséges alkuja vagy békekötésük szentesítése, hanem hogy milyen érzések feszítenek minket legbelül. 

Míg korábban szinte kizárólag az értelem, az érdek határozta meg a párválasztást, most mintha a másik végletbe estünk volna: az érzelem sokkal fontosabbá vált, mint az értelem. 

A nyugati típusú társadalmakon kívül jellemzően ma is a szülők mondják meg, hogy ki lesz a gyermekük házastársa, Indiában például ma is ez a legelterjedtebb gyakorlat. Az indiai párok nem találkoznak a szülői döntés előtt, utána is csak néhányszor randevúznak. Hozzáállásban kezelik másként ezt a helyzetet: ha el tudják képzelni, hogy a másik alapvetően jó ember, akkor összeházasodnak. Itt meghatározó a tisztelet a szülők iránt, ebből pedig kialakul a fiatalokban egy erős kíváncsiság arra, hogy kit gondoltak jó választásnak számukra a szüleik. Ebből lehet egy egymásra hangoltság, és abból kifejlődhet a szerelem. Kutatások kimutatták, hogy stabilabbak ezek a kapcsolatok, mint az európai kultúrának arra a szélsőségesen romantikus felfogására alapozottak, hogy ha érezzük a pillangókat a gyomrunkban, az mindent felülír. Még akkor is, ha a szüleim és a barátaim régóta látják, hogy nem illünk össze.

A szerelem: bódult szimbiózis

A családterápiás szemlélet szerint a szerelem legelső szakasza egy bódult állapot, tulajdonképpen szimbiózis, olyan szintű együttlét, mint a személyiségfejlődés első fokán a csecsemő és az édesanya egymásba olvadása, határtalansága. Az ember eleinte szinte képtelen magát elkülöníteni attól a személytől, akit szeret. Minden pillanatunkat vele akarjuk tölteni, megszűnik számunkra a külvilág. A családterápia szerint ez a bódulat másfél év alatt lejár, hisz társadalmi szinten nem is lehetne működtetni a világot, ha mindenki módosult tudatállapotban lebegne. Sehol az állatvilágban nincs szerelem, ez egy sajátosan emberi szükséglet, de nem jelenti azt, hogy ő az igazi ember számomra, vagy engem mindeneknél fontosabbnak tart, esetleg értékrendben, világlátásban, gondolkodásban, ambíciókban hasonlók lennénk. 
Nem igaz a mítosz, hogy ha érezzük a „pillangóremegést”, akkor megvan a nagy Ő 
Mekkora kibabrálás lenne az univerzumtól, ha a 8,6 milliárd ember közül egyet rejtett volna el a számunkra, aki a boldogságunk egyetlen záloga! Mi lesz velem, ha ő gyerekbetegségben meghalt, vagy egy másik földrészen él? 

Lehetetlen elvárás a mindenségtől, hogy az egyetlen nagy Ő épp az én lakókörnyezetemben éljen, találkozzunk is, és amikor találkozunk, mindketten pont olyan hangulatban legyünk, hogy megfelelően érzékeljük is egymást. 

Épp fordítva működik ez. Egy megdolgozott kapcsolatban, ahol már mindketten sok nehézségen átmentünk és megküzdöttünk egymásért, ahol lemondtunk fontos dolgokról a másik kedvéért, és éreztettük vele, hogy fontosabb mindennél, megszületik az érzés, hogy ő annyira szeret engem, mintha ő lenne a válasz az életem összes kérdésére. A szerelem nem azt jelzi, hogy megtaláltam a nagy Ő-t, hanem a megdolgozás eredményeként érezhetem majd a társamat nagy Ő-nek. Fontos látni, nem arról van szó, hogy amikor „a pillangók elfáradnak”, akkor biztos nem ő volt a nagy Ő, tehát tovább kell keresgélnem. Ha megszürkül egy kapcsolat, az nem annak a következménye, hogy nem találtam meg a számomra rendelt igazit.

Kép

Kép forrása: Freepik

A kapcsolat sokkal több, mint csupán érzések

A családterápia nagy gondolkodói szerint az, hogy elkezdődnek a viták egy párkapcsolatban, és idegesíteni kezdenek minket olyan dolgok, mint hogy például furcsán rág a másik, vagy az előszobában hagyja a zokniját, az nem azt jelenti, hogy keresni kell valaki mást, akivel automatikusan működik majd az életünk. Másfél év alatt lejár a kapcsolat szimbiotikus szakasza, és elkezdődik a differenciálódás. A csecsemő fejlődésében, amikor kezdődik a mászás, távolságot kell vennie az anyától. A párkapcsolatban is el kell tudni fogadni, hogy a párunk egy teljesen más ember eltérő szükségletekkel, szokásokkal, igényekkel, és ezeket ütköztetni is kell. Miért anyáddal akarsz találkozni, amikor én vagyok az elsődlegesen fontos számodra? Miért sörözöl a haverokkal, amikor nekem van szükségem rád? 

A konfliktus nem annak a jele, hogy nem a nagy Ő-vel élünk, hanem annak, hogy a kapcsolatunk szintet lépett.

Az érzések fontos részei a párkapcsolatnak, de nem ők maga a kapcsolat. A romantikus irodalom megjelenésekor a könyvbeli szerelmespár szinte sosem nevelt közös gyerekeket. A lovagi költészet például a szerelmet majdnem mesebeli szintre emelte, ám az írói közül a legtöbb nem élt párkapcsolatban. 
Kultúránk része, hogy nagyon akarunk hinni abban, hogy van valaki a világban, aki automatikusan tud hozzánk kapcsolódni. Ez egy mély belső vágyunk, hogy ne kelljen sokat tenni azért, hogy ő kitalálja, lekövesse a szükségleteinket, érzékenyen kezeljen minket. Ez a kultúra azt sugallja, hogy ha megtaláltam őt, végre hátradőlhetek, mert az igazi létezésének egyetlen mozgatórugója, hogy engem boldoggá tegyen. Úgy elégíti ki a szükségleteimet, hogy kifejeznem sem kell őket, akárcsak annak idején az édesanyám. Van egy mélyen húzódó zsigeri élményünk, hogy ha sírtunk, jött az édesanyánk, és megoldódtak a problémáink. Felnőttként a korai szerelem összemosódottságában ezt az alapélményt szeretnénk újraélni, viszont nem gondoljuk végig, hogy sokféle igény létezik. Adj időt nekem, adj teret a számomra, ülj mellém, hallgass meg, üresítsd ki magad értem, maradj csendben, ölelj meg – sokszor magam sem tudom, mi segítene, de a másiknak ki kell találnia a vágyam! Le kellene vennünk egymás válláról ezt a terhet.

Döntésre épülő kitartás

A szenvedély egy kémiai reakció, a tudati rész pedig a kitartás, vagyis maga a döntés valaki mellett.
Az elhatározás, hogy energiát fektetek abba, hogy a kapcsolatot jól ápoljuk, igazivá attól válik, hogy döntést hozunk egymás mellett. „Ne csak keresd, szeresd az igazit!” – ez a KétIgen szlogenje. Egy megdolgozott kapcsolatban jól érezzük, hogy mire van szüksége a másiknak, de ez tapasztalati tudás, az első randin még nem tudhatjuk a másik mozgatórugóit, érzékenységeit, mélyen húzódó vágyait. Lassan tanuljuk meg egymást, és e tanulás révén válik a másik nagy Ő-vé. 

A szerelem nem nő magától, mint az erdei pajzsika, inkább munka, tudatos tevékenység eredménye, kimozdulás, megújuló kíváncsiság a párunk felé. A párkapcsolat inkább védtelen szobanövényre hasonlít, amit locsolni kell, napfényre tenni, kicserélni a táptalaját, és szeretettel kell gondolni rá. Automatikusan a szerelem épp csak annyira működik, mint a hűtőgép tetején felejtett orchidea: a végén elpusztul.

Kép

Kép: Freepik/kepmas.hu

Szerelmet lehet mesterségesen is gerjeszteni  

Szerelmet laborkörülmények között is lehet gerjeszteni. Egyszerű másfél órás technika kell hozzá, és vadidegen emberekben is ki lehet váltani egy előre megírt, fokozódó intimitást előidéző beszélgetéssel. Kölcsönös kérdések szólnak például a kedvenc színészekről, filmekről. A harmadik kérdésnél már mélyebb az intimitás, például: kivel töltenéd a hátralévő idődet, ha halálos beteg lennél? Az utolsó részben néhány percig szavak nélkül, csöndben kell együtt lenni, egymás szemébe nézni. Aki ezt is végigcsinálja, szinte bizonyosan úgy érzi, hogy szerelembe esett. Ennyi a recept. Miért ne tehetnénk meg azért, hogy a saját párkapcsolatunkban szerelembe essünk?

 Újból begyújtja a szerelmet akár egy egymásra hangolt hétvége, az együtt töltött minőségi idő is. 

Mindannyian valamennyire sebzett emberek vagyunk, és akkor tudunk jól lenni, ha segítünk a másiknak abban, hogy hogyan bánjon jól velünk. A párrá válásban fontos a rátámaszkodás, az egymásrautaltság, de nem a hiányosságainkra keressük a másikban a választ. Nincsen kész nagy Ő: sok közösen eltöltött idővel, újra és újra kimondott igenekkel és sok szeretetteljes figyelemmel tehetem a páromat azzá.

Ha kifejeznéd a véleményed, töltsd ki ezt a tesztet a témában!