Ne add fel az idei fogadalmaidat! – Segítség négy gyakori újévi életformaváltás megvalósításához

Kevesebb közösségi média, több minőségi idő a barátokkal, leszámolás a stresszevéssel, rendszeres mozgás, korai lefekvés – csak néhány a legjellemzőbb újévi fogadalmak sorából. Tipikus buktatóikra szakemberek világítanak rá, ami azért is nagyon hasznos, hogy idén lehetőleg ne essünk ugyanabba a hibába, mint az előző években.

ég felé tekintő mosolygó nő
A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Ahhoz, hogy valóban hatékony változásokat vezethessünk be az életünkbe, érdemes a realitások talaján maradni. Már ha nem akarjuk évről évre frusztrálni magunkat a teljesíthetetlen túlvállalásainkkal. Okos tervezéssel, apróbb lépésekben haladva azonban nagyobb esélyünk van rá, hogy fejlődést tudjunk elérni életünk egyes területein, véli Amanda Stemen, egy Los Angeles-i pszichoterapeuta és coach. 

Ne akarjunk egyszerre túl sok mindent: a vállalásaink legyenek pontosak, mérhetők, elérhetők és időszerűek. 

A Huffington Post még decemberben arra kérte olvasóit, írják meg, milyen újévi fogadalmat terveznek a 2024-es évre. Stemen és más szakértők 1-től 5-ig terjedő skálán pontozták a leggyakoribb vállalásokat aszerint, hogy mennyire tartják őket megvalósíthatónak. (Az 5-ös a leginkább kivitelezhető.) Az alábbiakban ezek közül válogattunk.

1. Túl sok időt töltök a közösségi médiában. Hogyan tudnám ezt lecsökkenteni anélkül, hogy úgy érezném, mindenből kimaradok? 

Mennyire megvalósítható: 3
E cél megvalósíthatósága attól is függ, hogy az illető munkája miatt aktívnak kell-e lennie ezeken a felületeken, mert ebben az esetben egy visszafogottabb jelenlét már gondos tervezést igényel, fejti ki Kate Stoddard házasság- és családterapeuta. „Aki a munkáján túl is szeret sokat posztolni, érdemes föltennie a kérdést, hogy ezt miért csinálja, és mit szeretne elérni vele. Aki pedig hajlamos rá, hogy vég nélkül görgessen a közösségi médiában, kipróbálhatja, mi történik akkor, ha egy posztra nem szán 10 másodpercnél többet” – fűzi hozzá Stoddard. Azt tanácsolja, hogy aki teheti, rövidebb ideig tartson teljes digitális detoxot azokon a közösségi oldalakon, amelyeket különösen addiktívnak talál, hogy megtapasztalja, milyen érzés ez. Amennyiben sikerül, átgondolhatja, szüksége van-e erre a továbbiakban is. 

„Neked kell irányítani, hogyan és miért használod ezeket a felületeket, nem pedig fordítva” – figyelmeztet Stoddard.


2. Szeretnék több energiát fektetni a már meglévő baráti kapcsolataimba. Hogyan érhetem el anélkül, hogy úgy érezném, ezzel is csak a teendőim sorát gyarapítom?

Mennyire megvalósítható: 3
„Nincs mit szépíteni, a kapcsolattartás a barátokkal áldozatokat, kölcsönös erőfeszítést igényel mindkét fél részéről – mondja Alena Gerst New York-i pszichoterapeuta. – Mindkét félnek bele kell tennie az energiáit a kapcsolatba, és remélhetőleg a barátod is vevő lesz rá, hogy szorosabbra fűzzétek a viszonyt. Ám ha néhány próbálkozás után azt veszed észre, hogy nem különösebben viszonozza az erőfeszítéseidet, legfőbb ideje megbeszélni a dolgokat, vagy egész egyszerűen csak olyannak elfogadni ezt a barátságot, amilyen.” 

Kép
újévi fogadalmak
Illusztráció: Freepik

3. Idén szeretnék elkezdeni tudatosabban étkezni. Sokszor azon kapom magam, hogy nem azért eszem, mert éhes vagyok, hanem mert unatkozom, feszült vagyok, vagy épp csak egy kis szünetre vágyom. 

Mennyire megvalósítható: 2
A tudatos étkezés nagyszerű célkitűzés. Ehhez viszont elengedhetetlen egy kicsit mélyebbre ásni, keresve a probléma gyökerét: mi váltja ki belőlünk azokat az érzéseket, amelyekre válaszul a hűtőszekrényben keresünk enyhülést, véli May Bartlett, a Wellspace SF életvezetési tanácsadója. 

Ahhoz, hogy képesek legyünk tudatosan étkezni, tudatosítanunk kell a saját érzelmeinket.

„Ha unalomból vagy stresszből eszünk, általában az unalomhoz és stresszhez társuló érzelmek elől menekülünk. Ennek pedig csak úgy tudunk megálljt parancsolni, hogy megpróbálunk nagyon odafigyelni azokra az érzésekre, amelyeket ilyen módon próbálunk meg elkerülni. Nézzük meg, mi történik akkor, ha szembesítjük magunkat velük” – mondja a tanácsadó.

Hasonló véleményen van Caroline Passerrello, a CNN-nek nyilatkozó táplálkozási szakértő. Elismeri, ez a fajta tudatosság már sok kliensén segített, akik ezáltal pontosan körül tudták határolni, miért esznek akkor is, amikor valójában a szervezetüknek nem lenne rá szüksége. „Az emberek ilyenkor talán arra éhesek, hogy több időt töltsenek a társukkal vagy akár saját magukkal. Azáltal, hogy rászánják az időt, és kiderítik az érzelmi alapú evés okait, sokkal kiegyensúlyozottabban élhetik mindennapjaikat.” 

4. Szeretnék korábban kelni hétközben, hogy kevésbé kapkodva, rohanósan indíthassam a napjaimat. Az lenne a legjobb, ha reggelente mindig lenne egy kis énidőm is, amikor tornázhatnék, meditálhatnék, vagy például a naplómat írhatnám. 

Mennyire megvalósítható: 2
Stemen szerint ez nehéz vállalás ebben a formában, mert nem derül ki, hogy az illető pontosan hogyan tervezi megvalósítani. „Érdemes lenne nagyjából meghatározni a lefekvés és a felkelés idejét, illetve azt is át kellene gondolni, hogy a felsoroltak közül melyek azok a tevékenységek, amiket reálisan bele is lehet illeszteni a reggeli rutinba” – fűzi hozzá. 

A SleepAdvisor szerkesztője szerint is nagyon fontos, hogy apróbb, vállalható célokkal vágjunk bele egy ilyen változtatásba. „Ha általában reggel 8-kor szoktál felkelni, viszont úgy döntesz, hogy holnaptól hajnali 5-kor ébredsz, akkor könnyen lehet, hogy néhány nap elteltével az elhatározásodból semmi nem lesz. 

Próbálj meg mindennap csak mondjuk 15 perccel korábban felkelni, ha pedig ez sikerül, akkor egy hét alatt már nagyobb változásokat is el tudsz érni.

Tudatossággal, tervezéssel, a részletekre ügyelve nagyobb eséllyel fogod a korai kelést is beépíteni a napi rutinodba” – összegzi Jill Zwarensteyn alvástudományi szakértő.
 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti