Egyértelműen, de ne ijesztően
Szerencsére hazánkban a gyermekrablás nagyon ritka jelenség, ám annál magasabb a száma az eltűnéseknek, zaklatásoknak, kisebb-nagyobb inzultusoknak. Mégis hogyan érdemes ezekről a jelenségekről beszélgetünk a gyermekünkkel? A szakértő szerint semmiképpen sem úgy, hogy félelmet keltünk benne.
Ne az legyen a fő üzenet, mennyire veszélyes hely a világ, azzal ugyanis csak felesleges szorongást keltünk, sokkal hasznosabb, ha konkrét dolgokra, szabályokra tanítjuk meg.
„Nem elég azt mondani a kicsiknek, hogy ne álljanak szóba idegenekkel, hiszen ez összezavarhatja őket, és teljesen biztonságos helyzetben (például a szomszédnak a lépcsőházban) sem fognak válaszolni, nem csak az ismeretleneknek. Azt javaslom, hogy játékosan, de komolyan beszéljünk erről a gyerekekkel! Konkrétan nevezzük meg azokat a családtagokat, akik elhozhatják őket az óvodából, iskolából. Pontosan mondjuk meg és mondassuk ki az illetők nevét hangosan is, például Ági nagyi vagy Bandi papa legyen a megnevezett” – tanácsolja Hajós István biztonsági szakértő.
Pál Enikő gyermekpszichológus szerint jó módszer, ha a gyerekeinket kérdésekkel vezetjük rá, hogy később az életben is felismerjék a veszélyt. „Kérdezzük meg gyermekünket, mit csinálna, ha egy idegen menne érte az óvodába, iskolába, vagy ha arra kérné, hogy segítsen neki az elveszett macskáját megkeresni. A válaszból ki fog derülni, hogy naivan reagálna vagy felismerné a veszélyt. Ilyenkor nagyon fontos, hogy konkrét szabályokat fektessünk le, például azt, hogy soha nem viheti el őt egy idegen az oviból, suliból, csakis olyan személy, akit jól ismer.”
A biztonsági szakember szerint a gyermekek átadása az intézményekben mindig az óvoda, iskola felelőssége. Minden szülő év elején leadja azon felnőttek névsorát, akik elvihetik a gyereküket.
Ha valaki nem szerepel a listán, és mégis el szeretné vinni a gyereket, a pedagógusnak kötelessége felhívni a szülőket, és megbizonyosodni róla, hogy az illetővel elengedheti a kicsit.
A legkisebbek a legvédtelenebbek
A szakértők szerint a korosztályokat érdemes szétválasztani, hiszen teljesen más megközelítést igényel egy 2–3 éves, mint egy kamasz. Egy óvodáskorú gyereknél, aki még nem közlekedhet önállóan, az a fő feladat, hogy ne maradjon soha ismerős felügyelete nélkül, így ebben az esetben a felelősség teljes mértékben a felnőtteké.
A pszichológus szerint a kicsik még annyira érzelemvezéreltek, hogy ha odamegy hozzájuk egy kedves bácsi egy aranyos kiskutyával, vagy egy néni egy ajándék nyalókával, szó nélkül elmennek velük, annak ellenére, hogy nem ismerik őket. És ez nem azon múlik, okos-e vagy sem a három-, illetve négyévesünk, vagy hogy felkészítettük-e őt erre a szituációra. Egyszerűen ennyi idős korban még nem működik a veszélyérzetük. Itt az az egyedüli megoldás, ha egy másodpercre sem hagyjuk a gyermekünket felügyelet nélkül, csakis így küszöbölhető ki a veszélyforrás.
Amit azonban mindenképp érdemes megtanítanunk 4–5 éves kor körül a gyermekünknek, az a saját teljes neve, a szülei neve, lakcíme és idővel telefonszáma.
Ez a tudás erősíti a biztonságérzetét, az önbizalmát, és segítséget nyújthat neki olyan mindennapos helyzetekben is, amelyek félelemmel tölthetik el. Például, ha elkeveredik egy bevásárlóközpontban vagy a strandon. „Tanítsuk meg neki azt is, kik nyújthatnak fogódzót egy szorongáskeltő szituációban: például a strandon menjen oda a vízimentőhöz vagy a jegyszedő nénihez, ha nem talál minket. Semmiképp ne azt sulykoljuk, hogy minden idegen gonosz, hiszen azzal csak azt érjük el, hogy nem mer majd segítséget kérni” – tanácsolja a pszichológus.
Kisiskolások – Az önállósodás útján
Sok szülő gyermeke negyedikes kora körül érzi elérkezettnek az időt az önálló közlekedésre, főként, ha az iskola pár buszmegállónyira található, vagy mindössze 10–15 perces sétával elérhető. Ebben az életkorban már kell és érdemes is minél többször beszélgetni a potenciális vészhelyzetekről. De a legtöbbet azzal segíthetünk, ha a gyakorlatban foganatosítunk pár óvintézkedést. Napjainkban már nem kérdés, hogy ennyi idősen legyen a gyereknek saját mobiltelefonja, ha egyedül közlekedik, ugyanakkor fontos, hogy felhívjuk rá a figyelmét, mindig tartsa a mobilját megfelelő töltöttségi állapotban, hogy bármikor el tudjuk őt érni, és ő is segítséget tudjon kérni, ha arra lenne szükség. A gyerekkel érdemes pontosan átbeszélni a szabályokat például arról, hogy mikor kell feltétlenül hívnia bennünket.
Ekkor jön el annak is az ideje, hogy megbeszéljük vele, lehet nemet is mondani, ha egy ismeretlen felnőtt közeledik hozzá, és ez számára kellemetlen.
Ilyen szituációban legjobb, ha minél messzebb kerül ettől az idegentől, és azonnal felhív bennünket. Pál Enikő szerint a kérdezéses módszer ennél a korosztálynál is bevethető. Ha kétes szituáció alakul ki, vagy ha idegen ember közeledik gyermekünk felé, egyszerűen tegye fel magának a kérdést: „Mit szólnának ehhez a szüleim? Szerintük jó ötlet? Tudnak róla?” Kössük a gyermekünk lelkére, ha úgy érzi, hogy olyan dologra akarják rávenni, amit ő nem szeretne, vagy tudja, hogy nem szabad, akkor nyugodtan mondjon nemet, még akkor is, ha egy felnőttről van szó.
Hasznos kérdések, amikről érdemes beszélgetni
Akárhány éves is a gyermekünk, minden korosztálynak segít, ha átbeszélünk pár tipikus esetet. Ezek felvezetésében jó szolgálatot tesznek az olyan célzott kérdések, mint a következők.
Mit tennél, ha egy tömegrendezvényen elkeverednél, és nem találnád a szüleidet?
Minden esetben, ahol nagy tömegre kell számítani, a gyerekkel már a belepéskor meg kell beszélni, hogy mi a teendő, ha véletlenül mégis elkeveredne. Már érkezéskor keressük meg együtt azt a helyszínt, amely találkozási pont lehet: a női mosdót vagy a biztonsági őrök pultját. A lényeg, hogy előre tisztázva legyen, mi a teendő.
Kisebb gyerek esetén strandon, sípályán, koncerten hasznos lehet egy karszalag, amelyre ráírjuk a nevünket és a telefonszámunkat, így, ha a gyermek elkeveredne, akkor a biztonsági őrt megkérheti, hogy hívjon fel bennünket.
Mit tennél, ha egy idegen becsöngetne a lakásba?
Alapszabály, hogy idegennek nem nyitunk ajtót sosem, ugyanis a felnőtt becsengetőnek nem a gyerekkel, hanem az otthonán kívül tartózkodó felnőttel van dolga. Magyarázzuk el a gyereknek, hogy ilyen esetben kérje meg az idegent, hogy hívja fel a szüleit, és beszéljen velük telefonon.
Az is jó megoldás, ha kitalálunk egy közös, titkos jelszót a családon belül. Ha a gyerek bizonytalan egy váratlan helyzet kapcsán, kérdezze meg az illetőtől a jelszót, és ha nem tudja, még véletlenül se nyisson neki ajtót.
Mit tennél, ha egy idegen megszorítaná a kezed, és elkezdene magával vonszolni?
Tanítsuk meg gyermekünknek, hogy ilyen esetben a cél a minél nagyobb feltűnés keltése. Minél hangosabbnak kell lenni: üvölteni, csípni, rúgni, és a szégyenérzetet félretenni.
Érdemes minél több élethelyzetet és minél több, a fentiekhez hasonló kérdést és válaszreakciót átbeszélni, mert annál kisebb lesz az esélye annak, hogy veszélyes szituáció esetén a gyermekünk teljesen leblokkoljon, mert mindig lesz a tarsolyában egy megoldás, amit „elővehet”.
