Létezik a „nagy Ő”? – Párkapcsolati mítoszrombolók 2.

A nagy Ő a múltban és ma a nyugati kultúrán kívül szinte értelmetlen fogalom

A múltban – a paraszti és a nemesi világban egyaránt – elképzelhetetlen volt, hogy a fiatalok szabadon válasszák ki, hogy kivel élnek házasságban. A 18. században, ha Józsi családjának földje Éváék földje mellett húzódott, akkor nem volt kérdés, hogy ők házasok lesznek. Mindössze kétszáz éve kezdett hódítani az európai emberek életében az, hogy a legfontosabb vezérelv a párválasztásban már nem a családok nyereséges alkuja vagy békekötésük szentesítése, hanem hogy milyen érzések feszítenek minket legbelül. 

Míg korábban szinte kizárólag az értelem, az érdek határozta meg a párválasztást, most mintha a másik végletbe estünk volna: az érzelem sokkal fontosabbá vált, mint az értelem. 

A nyugati típusú társadalmakon kívül jellemzően ma is a szülők mondják meg, hogy ki lesz a gyermekük házastársa, Indiában például ma is ez a legelterjedtebb gyakorlat. Az indiai párok nem találkoznak a szülői döntés előtt, utána is csak néhányszor randevúznak. Hozzáállásban kezelik másként ezt a helyzetet: ha el tudják képzelni, hogy a másik alapvetően jó ember, akkor összeházasodnak. Itt meghatározó a tisztelet a szülők iránt, ebből pedig kialakul a fiatalokban egy erős kíváncsiság arra, hogy kit gondoltak jó választásnak számukra a szüleik. Ebből lehet egy egymásra hangoltság, és abból kifejlődhet a szerelem. Kutatások kimutatták, hogy stabilabbak ezek a kapcsolatok, mint az európai kultúrának arra a szélsőségesen romantikus felfogására alapozottak, hogy ha érezzük a pillangókat a gyomrunkban, az mindent felülír. Még akkor is, ha a szüleim és a barátaim régóta látják, hogy nem illünk össze.

A szerelem: bódult szimbiózis

A családterápiás szemlélet szerint a szerelem legelső szakasza egy bódult állapot, tulajdonképpen szimbiózis, olyan szintű együttlét, mint a személyiségfejlődés első fokán a csecsemő és az édesanya egymásba olvadása, határtalansága. Az ember eleinte szinte képtelen magát elkülöníteni attól a személytől, akit szeret. Minden pillanatunkat vele akarjuk tölteni, megszűnik számunkra a külvilág. A családterápia szerint ez a bódulat másfél év alatt lejár, hisz társadalmi szinten nem is lehetne működtetni a világot, ha mindenki módosult tudatállapotban lebegne. Sehol az állatvilágban nincs szerelem, ez egy sajátosan emberi szükséglet, de nem jelenti azt, hogy ő az igazi ember számomra, vagy engem mindeneknél fontosabbnak tart, esetleg értékrendben, világlátásban, gondolkodásban, ambíciókban hasonlók lennénk. 
Nem igaz a mítosz, hogy ha érezzük a „pillangóremegést”, akkor megvan a nagy Ő 
Mekkora kibabrálás lenne az univerzumtól, ha a 8,6 milliárd ember közül egyet rejtett volna el a számunkra, aki a boldogságunk egyetlen záloga! Mi lesz velem, ha ő gyerekbetegségben meghalt, vagy egy másik földrészen él? 

Lehetetlen elvárás a mindenségtől, hogy az egyetlen nagy Ő épp az én lakókörnyezetemben éljen, találkozzunk is, és amikor találkozunk, mindketten pont olyan hangulatban legyünk, hogy megfelelően érzékeljük is egymást. 

Épp fordítva működik ez. Egy megdolgozott kapcsolatban, ahol már mindketten sok nehézségen átmentünk és megküzdöttünk egymásért, ahol lemondtunk fontos dolgokról a másik kedvéért, és éreztettük vele, hogy fontosabb mindennél, megszületik az érzés, hogy ő annyira szeret engem, mintha ő lenne a válasz az életem összes kérdésére. A szerelem nem azt jelzi, hogy megtaláltam a nagy Ő-t, hanem a megdolgozás eredményeként érezhetem majd a társamat nagy Ő-nek. Fontos látni, nem arról van szó, hogy amikor „a pillangók elfáradnak”, akkor biztos nem ő volt a nagy Ő, tehát tovább kell keresgélnem. Ha megszürkül egy kapcsolat, az nem annak a következménye, hogy nem találtam meg a számomra rendelt igazit.

Kép

Kép forrása: Freepik

A kapcsolat sokkal több, mint csupán érzések

A családterápia nagy gondolkodói szerint az, hogy elkezdődnek a viták egy párkapcsolatban, és idegesíteni kezdenek minket olyan dolgok, mint hogy például furcsán rág a másik, vagy az előszobában hagyja a zokniját, az nem azt jelenti, hogy keresni kell valaki mást, akivel automatikusan működik majd az életünk. Másfél év alatt lejár a kapcsolat szimbiotikus szakasza, és elkezdődik a differenciálódás. A csecsemő fejlődésében, amikor kezdődik a mászás, távolságot kell vennie az anyától. A párkapcsolatban is el kell tudni fogadni, hogy a párunk egy teljesen más ember eltérő szükségletekkel, szokásokkal, igényekkel, és ezeket ütköztetni is kell. Miért anyáddal akarsz találkozni, amikor én vagyok az elsődlegesen fontos számodra? Miért sörözöl a haverokkal, amikor nekem van szükségem rád? 

A konfliktus nem annak a jele, hogy nem a nagy Ő-vel élünk, hanem annak, hogy a kapcsolatunk szintet lépett.

Az érzések fontos részei a párkapcsolatnak, de nem ők maga a kapcsolat. A romantikus irodalom megjelenésekor a könyvbeli szerelmespár szinte sosem nevelt közös gyerekeket. A lovagi költészet például a szerelmet majdnem mesebeli szintre emelte, ám az írói közül a legtöbb nem élt párkapcsolatban. 
Kultúránk része, hogy nagyon akarunk hinni abban, hogy van valaki a világban, aki automatikusan tud hozzánk kapcsolódni. Ez egy mély belső vágyunk, hogy ne kelljen sokat tenni azért, hogy ő kitalálja, lekövesse a szükségleteinket, érzékenyen kezeljen minket. Ez a kultúra azt sugallja, hogy ha megtaláltam őt, végre hátradőlhetek, mert az igazi létezésének egyetlen mozgatórugója, hogy engem boldoggá tegyen. Úgy elégíti ki a szükségleteimet, hogy kifejeznem sem kell őket, akárcsak annak idején az édesanyám. Van egy mélyen húzódó zsigeri élményünk, hogy ha sírtunk, jött az édesanyánk, és megoldódtak a problémáink. Felnőttként a korai szerelem összemosódottságában ezt az alapélményt szeretnénk újraélni, viszont nem gondoljuk végig, hogy sokféle igény létezik. Adj időt nekem, adj teret a számomra, ülj mellém, hallgass meg, üresítsd ki magad értem, maradj csendben, ölelj meg – sokszor magam sem tudom, mi segítene, de a másiknak ki kell találnia a vágyam! Le kellene vennünk egymás válláról ezt a terhet.

Döntésre épülő kitartás

A szenvedély egy kémiai reakció, a tudati rész pedig a kitartás, vagyis maga a döntés valaki mellett.
Az elhatározás, hogy energiát fektetek abba, hogy a kapcsolatot jól ápoljuk, igazivá attól válik, hogy döntést hozunk egymás mellett. „Ne csak keresd, szeresd az igazit!” – ez a KétIgen szlogenje. Egy megdolgozott kapcsolatban jól érezzük, hogy mire van szüksége a másiknak, de ez tapasztalati tudás, az első randin még nem tudhatjuk a másik mozgatórugóit, érzékenységeit, mélyen húzódó vágyait. Lassan tanuljuk meg egymást, és e tanulás révén válik a másik nagy Ő-vé. 

A szerelem nem nő magától, mint az erdei pajzsika, inkább munka, tudatos tevékenység eredménye, kimozdulás, megújuló kíváncsiság a párunk felé. A párkapcsolat inkább védtelen szobanövényre hasonlít, amit locsolni kell, napfényre tenni, kicserélni a táptalaját, és szeretettel kell gondolni rá. Automatikusan a szerelem épp csak annyira működik, mint a hűtőgép tetején felejtett orchidea: a végén elpusztul.

Kép

Kép: Freepik/kepmas.hu

Szerelmet lehet mesterségesen is gerjeszteni  

Szerelmet laborkörülmények között is lehet gerjeszteni. Egyszerű másfél órás technika kell hozzá, és vadidegen emberekben is ki lehet váltani egy előre megírt, fokozódó intimitást előidéző beszélgetéssel. Kölcsönös kérdések szólnak például a kedvenc színészekről, filmekről. A harmadik kérdésnél már mélyebb az intimitás, például: kivel töltenéd a hátralévő idődet, ha halálos beteg lennél? Az utolsó részben néhány percig szavak nélkül, csöndben kell együtt lenni, egymás szemébe nézni. Aki ezt is végigcsinálja, szinte bizonyosan úgy érzi, hogy szerelembe esett. Ennyi a recept. Miért ne tehetnénk meg azért, hogy a saját párkapcsolatunkban szerelembe essünk?

 Újból begyújtja a szerelmet akár egy egymásra hangolt hétvége, az együtt töltött minőségi idő is. 

Mindannyian valamennyire sebzett emberek vagyunk, és akkor tudunk jól lenni, ha segítünk a másiknak abban, hogy hogyan bánjon jól velünk. A párrá válásban fontos a rátámaszkodás, az egymásrautaltság, de nem a hiányosságainkra keressük a másikban a választ. Nincsen kész nagy Ő: sok közösen eltöltött idővel, újra és újra kimondott igenekkel és sok szeretetteljes figyelemmel tehetem a páromat azzá.

Ha kifejeznéd a véleményed, töltsd ki ezt a tesztet a témában!