Noha jogi értelemben doppingolásról csak az 1900-as évek óta beszélünk, ez a tevékenység szinte egyidős az emberiséggel. A felkészülés időszakában már az ókori atléták is növelték a fehérjefogyasztásukat – például borjúhúst ettek –, a verseny idején pedig különféle növényi kivonatokat és gombákat fogyasztottak. A XIX. században a versenyzők alkoholt, koffeint, ópiumot és sztrichnint használtak teljesítményfokozásra. Utóbbi egy idegméreg, de rövid időre fokozza a vérkeringést. A XX. században betört erre a területre is a kémia és a gyógyszerészet, megjelentek azok az anyagok, amelyek a központi idegrendszerre, a vérkeringésre, a hormonális rendszerre gyakorolt hatásuk révén javították az izomműködést és a fizikai teljesítményt. Léteznek olyan anyagok is, amelyeknek a hatásosságáról már vannak adatok, de a nemzetközi doppingellenes ügynökség (WADA) még nem minősítette őket doppingszernek.

Billegő léc 

„Ebbe a körbe tartoznak az ekdiszteroidok, amelyek a spenótban is előfordulnak, és elősegítik az izomtömeg-növekedést. 

Ehhez persze irreálisan sok spenótot kell megenni, de mondhatjuk, hogy Popeye meséjének van alapja. 

Például, ha ezt az anyagot a spenótból kivonják és kapszulázzák, akkor a szedésével – ez elsősorban a volt szovjet tagállamokban gyakorlat – növelhető a sportteljesítmény” – mondja dr. Csupor Dezső farmakognóziai szakgyógyszerész, a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Gyógyszerészeti Intézetének vezetője, a PirulaKalauz portál alapítója. Az ekdiszteroidok már szerepelnek a WADA figyelőlistáján, ami azt jelenti, hogy egyrészt nézik, van-e olyan vizsgálat, amely a tényleges hatékonyságukat kimutatja, másrészt azt, hogy a levett doppingmintákban is követik az alkalmazásuk gyakoriságát, hogy hányan használnak azt tartalmazó szereket. Mindenképpen figyelmeztető jel, ha azt látják, hogy egyre többen. Ekdiszteroidokat egyébként nemcsak a spenót tartalmaz a növények közül, hanem például a disznóparéj is.

Nem elég a sejtés

Vannak egyéb hatóanyagok is, amelyek fokozhatják a sportteljesítményt, de azok még azt a szintet sem érik el, mint az ekdiszteroidok. „Használják ilyen célra például a céklalevet, az arginint és a kreatint, de esetükben a bizonyítékok vagy nagyon ellentmondóak, vagy a hatásuk nagyon mérsékelt. A céklaléből készült termékektől például azért várnak teljesítményfokozó hatást, mert tágítják az ereket, ezáltal pedig – elméletileg – javítják a véráramlást és az oxigénellátást, összességében az izomműködést. Ez jól hangzik, az értágító hatásra pedig van is bizonyíték, de az nem egyértelmű, hogy mindez ténylegesen is fokozza-e a teljesítményt. Vannak ugyanis kutatások, amelyek szerint igen, és vannak olyanok is, amelyek szerint nem” – mondja szakértőnk. Hasonló a helyzet az argininnal, amelyet elsősorban fehérjében gazdag ételek, így húsok és tejtermékek tartalmaznak, de megtalálható egyebek mellett a szójában és a búzacsírában is. A kreatin szintén ebbe a körbe tartozik, húsban és halakban fordul elő, kisebb mennyiségben pedig tartalmazza például a lencse és a borsó is. 

Ezt az anyagot elsősorban a testépítők és az erősportolók használják, ugyanis kimutatták róla, hogy fokozza az izomerőt és lassítja az izmok kimerülését. 

Ez a hatás azonban nem olyan jelentős, hogy érdemi teljesítményfokozást jelentsen, így doppingnak a kreatin sem számít. Hasonló a helyzet az L-karnitinnal, amely húsokban fordul elő, de termeli maga a szervezet is. Ennek pótlására annak lehet szüksége, aki nagyon intenzíven sportol, mivel az izomszövete így gyorsan elfogyasztja a belőle rendelkezésre álló mennyiséget. Viszont a teljesítményt ez az anyag sem fokozza.

Nagyító alatt

„Más a helyzet a koffeinnel, amiről a futóknál kimutatták, hogy élénkítő hatása révén, képes fokozni a csúcsteljesítményt. Például maratonnál vagy hosszabb versenyeknél elnyújtható vele az az időszak, amelyben a sportolók igazán gyorsan tudnak futni. A kapszulázott szódabikarbóna szintén hasznos lehet az élsportolóknak, mert csökkenti az intenzív izommunka miatt kialakuló acidózist, és az annak nyomán jelentkező izomlázat. Ennek, bár csekély, de van kimutatható teljesítményfokozó hatása” – mondja Csupor Dezső. Régi klasszikus a magnézium is, amely azért lehet jó hatású, mert segíti az izomgörcsök kialakulásának megelőzését. Ennél több viszont nem várható tőle, a teljesítményt a fogyasztása nem növeli, csak azt lehet vele elérni, hogy a magnéziumhiány az eredményt ne rontsa. Hasonló okok miatt a vaspótlásnak is van létjogosultsága, de csak akkor, ha arra kimutathatóan szükség van. Hasznosak az olyan antioxidáns vitaminok is, mint a C-vitamin és az E-vitamin. Ezeket azért érdemes fogyasztani, mert a sportolás ugyan egészséges, de oxidatív stresszt okoz, amelyet ezekkel lehet ellensúlyozni. Az élsportolóknak célzott fehérjepótlásra is szükségük van, de azt csak átgondoltan, dietetikussal egyeztetve lehet végezni, mert anélkül komoly kockázatai vannak, károsíthatja például a vesét. A túlterhelt ízületek regenerációját lehet segíteni porcvédőkkel. 

Gyakran használnak teljesítményfokozás reményében úgynevezett adaptogén gyógynövényeket – például ginszenget – is, amelyeknek a hatását régóta vizsgálják. Az ilyen növények a fizikai és pszichés stresszel szembeni ellenálló képességet fokozzák, emiatt gondolják róluk sokan azt, hogy javíthatják a sportteljesítményt. Ez logikus volna, ugyanakkor a klinikai vizsgálatok döntő többsége azt mutatja, hogy ilyen hatásuk nincs az adaptogéneknek. 

Ez a cikk a MOL-Új Európa Alapítvány szakmai támogatásával készült. 

A legtöbb olimpiai aranyérmünket Gerevich Aladár vívó (7), Kozák Danuta kajakos, Kárpáti Rudolf és Kovács Pál vívók (6-6), Keleti Ágnes tornász és Egerszegi Krisztina úszó (5-5) nyerték. Az összes érmet tekintve Keleti Ágnes és Gerevich Aladár (10) vezeti a listát Korondi Margit tornász, Kozák Danuta és Kovács Katalin kajakos (8-8) és Halmay Zoltán úszó (7) előtt.

A világháborúk ideje alatt, vagyis 1916-ban, 1940-ben és 1944-ben nem rendeztek olimpiát, a 2020-as tokióit a pandémia miatt 2021-ben tartották meg. 

Az 1920-as antwerpeni olimpiára az első világháború veszteseiként, az 1984-es Los Angeles-ire pedig a szocialista blokk bojkottja miatt nem utaztunk.

Magyarország 1932-ig nőket egyáltalán nem küldött az olimpiákra, 2021-ben Tokióban azonban már több női, mint férfi versenyzőnk indult. Összesen 33 sportágban versenyeztünk eddig. A legutóbbi játékokon, 2021-ben 6 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzérem került a nevünk mellé, ezzel a 15. helyet szereztük meg az éremtáblázaton.

Akikre idén külön is érdemes figyelni

Az első magyar nő, aki olimpián bokszolhat

Hámori Luca már azzal sporttörténelmet írt, hogy minden idők első magyar női ökölvívójaként kiharcolta az olimpiai szereplés jogát. Ezzel a huszonhárom éves kőszegi ­sportolónő tízesztendős kora óta dédelgetett álma vált valóra. Amint megszerezte az indulási jogot, megígérte, hogy még egy lapáttal rátesz az amúgy is kőkemény edzésmunkájára, mert szeretne Párizsban dobogós helyen végezni.

Kép

Hámori Luca - Kép: Profimedia

Az utolsó mohikán búcsúja

Kemény Dénes kapitány 2008-as pekingi vízilabda-aranycsapatának utolsó hírmondója, a 2013-ban a világ legjobb pólósának is megválasztott Varga Dénes az olimpia után befejezi aktív pályafutását. „Dumi” 2022-ben egy daganatos betegséget is leküzdött, most pedig egy megfiatalított vízilabda-válogatottat segíthet veteránként az egyik legsikeresebb sportágunkban ismét a csúcsra érni.

Kép

Varga Dénes - Kép: Profimedia

Nagyszerű és sportszerű sprinter

Kozák Luca gátfutó a 2021-es tokiói olimpián azért maradt le a százméteres táv döntőjéről, mert a sikeres középdöntőjét követően az elődöntőben nekiszaladt egy gátnak, és egyensúlyát vesztve nem tudott célba érni. 

A világsajtó ezzel együtt ünnepelte őt, ­miután könnyekkel küszködve is az első dolga volt felsegíteni a földről a futamban nagyot eső jamaicai vetélytársát, amiért fair play-díjat kapott. 

Lucát idén kárpótolhatja az élet: Párizsban ismét esélye nyílhat a döntőbe jutni.

Kép

Kozák Luca - Kép: Profimedia

Pengés, diplomás és (sport)diplomatikus

Háromszoros olimpiai bajnok vívólegendánk, Szilágyi Áron egyúttal diplomás pszichológus. Emellett ő a világtörténelem első kardvívója, aki megszakítás nélkül háromszor elnyerte sportága egyéni olimpiai bajnoki címét. A párizsi játékok alatt nemcsak az dől el, hogy a rekordot esetleg egy negyedik arannyal is meg tudja-e fejelni, hanem az is, hogy beválasztják-e a lejáró mandátumú Gyurta Dániel helyére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába, ami újabb fronton jelentene sikert számára.

Kép

Szilágyi Áron - Kép: Profimedia

Ösztönösen a csúcsra

Koch Máté vívónak tavaly bombaéve volt: Európa- és világbajnok lett, sőt a világranglistát is vezeti. Kedvenc sportolója a futballista Lionel Messi, az övéhez hasonló ösztönösséggel is mozog – csak nem a pályán, hanem a páston. Szerinte az a siker kulcsa, hogy gyerekként nem szabad feladni a kezdeti kudarcok után. Ő már csak tudja: sajátos mozgáskultúráját vívókörökben eleinte állítólag sokan megmosolyogták – nevelőedzője, Halla Péter nem így tett, inkább hagyta, hogy egyéni stílusával érvényesüljön. Lehet, hogy ezzel a kardozó Szilágyi Áron méltó utódját indította útnak párbajtőrben?

Kép

Koch Máté - Kép: Profimedia

Három kontinens mosolya

Szilágyi Dorottya vízipólósunk tizenhat éves koráig Dél-Afrikában, Új-Zélandon, majd Ausztráliában nőtt fel, édesapja ugyanis ezekben az országokban edzősködött. 

Dorka nem bánta meg, hogy tinédzserként a szülői házból szó szerint kirepülve hazaköltözött Magyarországra, hiszen – miközben Dunaújvárosban, majd Egerben is értékes csapattagságra és otthonra lelt – a magyar válogatottnak is alapembere és a legmosolygósabb tagja lett. Világversenyeken gyűjtött éremkollekciójából egyedül az arany hiányzik.

Kép

Szilágyi Dorottya - Kép: Profimedia

Török–magyar lélek(búvár)

Özbas Szofi cselgáncsozónk édesapja, a török Fatih Özbaş 1992-ben hazája birkózójaként részt vett a barcelonai olimpián, majd edzőként is dolgozott. Mivel Szofi édesanyja tornász volt, ő maga a szülei sportágai közt „félúton”, a dzsúdónál ragadt. „A pszichológia ugyanannyira a részem, mint a dzsúdó” – nyilatkozta, jelezve, hogy egyetemi tanulmányaival is komoly tervei vannak. Olimpiai érme még nincs, de huszonkét évesen bőven van ideje változtatni ezen. Nemrég azt is kijelentette: számára a verseny közben átélt érzések fontosabbak, mint az eredmény – ami nem zárja ki, hogy a kettő találkozzon…

Kép

Özbas Szofi - Kép: Profimedia

Az öntörvényű – zseni?

Milák Kristófot év elején még szinte mindenki az „öntörvényű” skatulyába helyezte – az, hogy átkerül-e onnan az „öntörvényű zseni”-ébe, hamarosan kiderül. 

Felkészülését minden korábbi hagyománnyal szakítva, a külső tanácsokra fittyet hányva végezte el, miközben a médián keresztül a közönséggel sem kommunikált. Vajon, ha Párizsban ismét olimpiai bajnok lesz, hányan fognak rá haragudni?

Kép

Milák Kristóf - Kép: Profimedia

Matyóföldről Marseille-ig hajózva

Érdi Mária vitorlázó 2023-ban világbajnok, 2024-ben Európa-bajnok lett, ráadásul idén olyan rangos világkupaversenyt is nyert már, amelyen a legutóbbi két olimpia aranyérmesét is megelőzte. Az ő hajóosztályában ugyanakkor igen szorosnak ígérkezik az ötkarikás verseny, bármi előfordulhat – akár magyar siker is. Ez esetben Jacsó József súlyemelő (1962) után lenne újra mezőkövesdi származású olimpiai bajnokunk. Mári nem Párizsba, hanem Marseille-be utazik, a vitorlásversenyek ott lesznek.

Kép

Érdi Mária - Kép: Profimedia

Ezüstgyerek, arany kezek

Édesapja, Imre Géza világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes vívó, édesanyja Kökény Beatrix olimpiai ezüst­érmes, Európa-bajnok kézilabdázó. Ha így nézzük, nem nagy csoda, hogy Imre Bence huszonegy éves kézilabdásunk extra adag sportolói tehetséget örökölt. 

Ezt már idén márciusban is bizonyította, amikor az olimpiára való kijutásról döntő Portugália elleni mérkőzésen az összes (!) lövése sikeres volt: kilenc gólt ért el, és a mérkőzés legjobbjának választották. 

A német rekordbajnok THW Kiel le is csapott rá, nyártól az ő játékosuk, az olimpián azonban természetesen piros-fehér-zöldben villoghat.

Kép

Imre Bence - Kép: Profimedia

Aki átúszott egyik sportágból a másikba

Különös és inspiráló a debreceni Senánszky Petra története, aki a nem olimpiai sportág uszonyos úszásban 2011 és 2019 között világbajnoki címet világbajnoki címre, világrekordot világrekordra halmozott, azaz szuperklasszis volt. Majd gondolt egyet, és új kihívást keresve, megpróbálkozott a hagyományos úszás sprintszámaival is. Olyan sikeresen, hogy az ötvenméteres gyorsúszásban országos csúcsot döntve az olimpiára is kijutott, így a „sellőlány” élete első ötkarikás versenyére készülhet.

Kép

Senánszky Petra - Kép: Mine Kasapoglu

Tíz közül a legkisebb fiú

Ungvári Attila dzsúdós türelmesen kivárta a lehetőséget: harmincöt évesen utazhat idén az első olimpiájára. A 2012-es londonit – amelyen bátyja, Ungvári Miklós ezüst­érmet szerzett – azért is kényszerült kihagyni, mert doppingvétség miatt két évre eltiltották. Ötkarikás álmát további két sikertelen próbálkozás után sem adta fel, így 2024-ben ő képviselheti az Ungvári családot Párizsban – ráadásul nem egyedül… 

Miklós szövetségi kapitányként lesz ott mellette, és további nyolc (!) idősebb fiútestvére is szorít majd neki.

Kép

Ungvári Attila - Kép: Profimedia

Fél évszázada várjuk

Siklósi Gergely annak a magyar párbajtőrcsapatnak az egyik vezéreként utazik Párizsba, amelynek elődei – Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Osztrics István, Schmitt Pál – legutóbb az 1972-es müncheni olimpián állhattak a dobogó tetejére. Gergő, akinek nevelőedzője Tapolcán a tragikusan fiatalon elhunyt olimpiai bronzérmes, Szalay Gyöngyi volt, egyéniben három éve ezüstöt hozott haza Tokióból. Mivel makacs talpsérülése, amellyel küzdve is csapat-Európa-bajnokként zárta a tavalyi évet, már a múlté, az olimpián egyetlen célja lehet… Azaz kettő. Egy csapatban és egy egyéniben!

Kép

Siklósi Gergely - Kép: Profimedia

Családi kollekció

Csipes Tamara egy évvel azután született, hogy édesapja – egyúttal jelenlegi edzője –, Csipes Ferenc Szöulban a férfi kajaknégyes tagjaként olimpiai bajnoki címet nyert. A lány rátett egy evezőlapáttal az apai sikerre, hiszen 2016-ban és 2021-ben is a győztes női négyes tagjaként hallgathatta a himnuszt. Nagy kérdés, ezt 2024-ben is megteheti-e, és ha igen, hányszoros olimpiai bajnokként tér haza francia földről, ahol több számban is hajóba száll. 

Női kajakosaink csapathirdetését idén élénk viták kísérték, de a szurkolók júliusban azért is szorítanak, hogy minél tovább fényesedjen a Csipes família vitrinje.

Kép

Csipes Tamara - Kép: Profimedia

A jövőépítő

Azt, hogy kajakosainknál nem ritka a sikeres „családi vállalkozás”, Kopasz Bálint esete is igazolja, aki édesanyja, Demeter Irén edzői felkészítése mellett éri el világraszóló eredményeit. Bálint energiáját a közelmúltban az építkezése is lekötötte, Párizsban azonban címvédésre készül, hiszen Tokióban ő lett az ezerméteres táv királya. Ezt magyar versenyző Hesz Mihály 1968-os győzelme után mondhatta el magáról ismét – lehet, hogy ezúttal ötvenhárom helyett csak három évet kell várni a folytatásra? 

Kép

Kopasz Bálint - Kép: Profimedia

A párizsi sportünnep számokban
A 2024-es olimpián 10 500 sportoló verseng majd, többségük a Saint-Denis-ben (Párizs egyik külvárosa), felépített olimpiai faluban fog lakni. Az indulók 32 sportágban összesen 329 versenyen vesznek részt, négy új sportág – szörf (ennek a versenyeit Tahitin rendezik), sportmászás, breaktánc és gördeszka – is bemutatkozik. A játékokon 203 nemzet vehet részt, és 15 millió néző lehet jelen az eseményeken. Az ő biztonságukról mintegy negyvenezer rendőr, csendőr, katona, biztonsági őr gondoskodik. Csak a megnyitó ünnepségre több mint félmilliós tömeget várnak, közülük százezren a Szajna partjáról figyelhetik, amint a sportolók lehajóznak a folyón. Körülbelül harmincezer önkéntes is segíti majd a szervezőket, és becslések szerint 13 millió adag ételt fognak felszolgálni a játékok alatt.

A MOL – mint a hazai sportélet meghatározó szponzora – az olimpiai eszme és a hozzá kapcsolódó sportteljesítmények támogatására mindig is kiemelt figyelmet fordított. Ennek részeként az elmúlt évtizedekben számos olyan olimpiai siker mögött ott állt a vállalat, amelyekre egy egész nemzet lehetett büszke. A MOL célja, hogy sporttámogatásainak köszönhetően újabb és újabb generációk mutathassák meg tehetségüket, és sikereiknek közösen örülhessünk. A cég együttműködése a Magyar Olimpiai Bizottsággal kiszélesítette támogatásai körét: Milák Kristóf úszó, Fucsovics Márton teniszező, Siklósi Gergely vívó, vagy a kézi- és vízilabda-válogatottak szponzorációja mellett a magyar olimpiai csapat partnereként is olyan eredmények megszületéséhez járulhat hozzá, amelyek határokon átívelő hírnevet hoznak Magyarországnak a sport területén.

Ez a cikk a MOL-Új Európa Alapítvány szakmai támogatásával készült. 

Meddig lehet helye egy művészeti kiállításnak egy működő templomban?

A 20. század közepétől vált elfogadottá, hogy a keresztény templomok képzőművészeti és másfajta tárlatoknak helyet biztosíthatnak – bizonyos korlátok között. Ilyen korlát volt a legutóbbi időkig, hogy a kiállítás nem akadályozhatta a templomtér eredeti, liturgikus funkcióját, továbbá a témája nem ütközhetett a keresztény tanítással, nem sérthette a hívők érzéseit. Az utóbbi időkben ezeket a korlátokat a „világgal folytatott párbeszéd” jegyében sok helyen figyelmen kívül hagyták, vagy legalábbis e határokat szinte végtelenné tágították, amibe akár a blaszfémia is belefér. A linzi templomi kiállítás a nyugati torony alatti „művészeti szobában”, vagyis kápolnában egy sorozat része volt, amely a „Művészi álláspontok a Szent Családról” címet viselte. Beszédes cím ma, amikor a család hagyományos (keresztény) definícióját élvezettel szünteti meg az a politikai törekvés, amely a nemek fogalmát is teljesen súlytalanná, használhatatlanná tette – s mindez egy templom falain belül is zajlik. A gendermozgalmak és a feminizmus jegyében kapott helyet a templomtérben a naturalisztikusan szülő Mária szobra.

Kik nem értik, ami történt?

Először is nem érti ezt a „vandál” reakciót Martina Resch teológusnő, aki a Linzi Katolikus Magánegyetemen tanít, és ennek a projektnek az egyik kezdeményezője volt. „Teológiai szempontból a mű Isten megtestesülésének erős megvallása” – vallja sajátos logikával.

Nem érti a lefejezést a művészettörténész, a „Művészi álláspontok a Szent Családról” sorozat kurátora, Martina Gelsinger sem. „Máriát még soha nem mutatták be így a művészettörténetben”– állítja, vagyis vajúdva szülve nem ábrázolták. Ha a teológiai és művészettörténeti tudást mellőzzük, valóban úgy tűnhet, hogy ez igaz. 

Csakhogy a teológia nem támasztja alá, hogy Mária úgy szült, ahogy a hétköznapi asszonyok. 

A kereszténység tanítása az eredendő bűnről – amelynek következménye a fájdalommal szülés – kizárttá teszi a vajúdva szülő Mária ábrázolását. Ahogy Jézus foganása se naturalisztikusan zajlott, úgy születése sem – és ezt 1900 éven át tudták a művészek. 

Nem érti a történteket persze a mű kivitelezője sem, Theresa Limberger, akinek 200 munkaórája ment így tönkre.  „Számomra ez több okból is ijesztő – mondta. – Egyrészt, hogy egy művészi alkotás ily módon megsérül. Másrészt a vandalizmus egy olyan tény megtagadása, amely időtlen idők óta megtörténik: nevezetesen egy ember születésének. Mária húsból és vérből való ember, és a szoborral az volt a célunk, hogy rámutassunk az erejére. Mária az anyaság szimbóluma, aki egy csodálatos embert szült, aki összehozza az embereket, és pontosan ezt ábrázoltuk.” Ezt a szívhez szóló, magasztos érzelmeket gerjesztő nyilatkozatot az ateizmus ismérveiről szóló tankönyvbe lehetne emelni, annyira tipikus példája annak a materialista átértelmezésnek, ami semmit nem ért a kereszténységből. Mária és Jézus a keresztények számára messzemenően több, mint „csak” két hús-vér ember, akik azért vannak vagy voltak, hogy embereket összehozzanak. 

Nem érti Esther Strauß sem, az alkotás „szellemi anyja”, aki pedig e szoborlefejezésnek köszönhetően kilépett az ismeretlenségből. Erre a furcsa végkövetkeztetésre jut, megfelelve ideológiai indíttatásának akkor is, ha logikailag teljesen értelmetlen: „Számomra ez az erőszak annak a kifejeződése, hogy még mindig vannak olyanok, akik megkérdőjelezik a nők saját testükhöz való jogát.” Érezhető, hogy Esther Strauß  csak maga körül forog, és egyáltalán nem érti, mi megy végbe mások, a másként gondolkodók lelkében. És nem is érdekli.

Doris Lang-Mayerhofer, Linz város kulturális tanácsosa nyilatkozatából egy kis ijedtség, megszeppentség is kiérződik. Azt mondta, mindenkit felkérnek, hogy fejtse ki véleményét az egyes művészeti projektekről, de „a rombolás nem eszköze társadalmunk demokratikus megértésének, hanem a művészet szabadsága elleni gyáva támadás". A művészetnek vitákat kell gerjesztenie – mondta. És ha tudatosan mondaná, nemcsak lózungként, akkor arra a következtetésre kéne jutnunk, hogy a művészet segítségével akarják hergelni és konfliktusokba keverni a hívő közösséget.

Kép

A linzi katedrális – Forrás: Wikipedia

A furfangos egyházfi, aki viszont tudatosan provokál

„Tisztában voltunk vele, hogy ezzel az installációval is vitákat fogunk kiváltani. Sajnáljuk, ha megbántjuk az emberek vallásos érzelmeit, de elítélem ezt az erőszakos rombolást és a párbeszéd megtagadását, valamint a művészet szabadsága elleni támadást” – mondta Johann Hintermaier, az oktatásért felelős püspöki helynök. Vagyis ő elismeri, hogy tudatosan provokált, és úgy kér elnézést, hogy egyáltalán nem bánja a történteket; úgy ítéli el a párbeszéd hiányát és a rombolást, hogy a műtárgy kiállításáról ő maga nem folytatott párbeszédet a híveivel. Amit egy művész megérdemel – alkotói szabadságának tiszteletben tartását –, azt a lelkiismereti szabadságot a hívek nem érdemlik meg.

A mélyben forrongó indulatokat elárulja, hogy a szobor bemutatása óta sok felháborodott kritikus megszólalt a közösségi médiában. Az izgalom odáig fajult, hogy egy online petíciót indítottak, amelyben még a rombolás előtt felszólították Maximilian Strassert, a székesegyház plébánosát, és Manfred Scheuer püspököt, hogy távolítsák el a műalkotást. „Kérjük, azonnal hagyják abba a tabuk tudatos megdöntését és a hívők vallásos érzelmeinek sértését a feminista-pogány szobor révén” – áll a szövegben. 

Néhány napon belül több mint nyolcezren írták alá a követelést, hatástalanul. 

Akkor jött a lefejező, aki után most nagy erőkkel nyomoznak.

De miért is nem való egy széttett lábú Madonna a nyilvánosság elé?

A „felvilágosult” médián persze végigsöpörtek a „bigott” katolikusokat ekéző és a művészi, szülési és mindenféle „szabadságot” éltető megnyilvánulások. Közöttük rengeteg nő állítja, hogy nem volt semmi baj azzal a szoborral ott, a templomban, sőt, végre beemelte a szülő nőket, az anyaságot méltó helyére. Ezek a nők megfeledkeznek egy fontos jogról: a testi-lelki intimitáshoz való jogról. Ők se szeretnék, ha sok ember stírölné a vajúdásukat. A petíciót aláírók között is nyilván sokan lehetnek, akik nem teológiai megfontolásból, még csak nem is a vallásos érzület megsértése, hanem a szemérem megsértése miatt tiltakoztak. A szülő nő ugyanis éppen feminista – és emberjogi – szempontból nem való a köz, az idegen szemek elé, prédaként az utca népének. Ezt ma is tudja a legtöbb nő, azért nem az utcákra, nyilvános intézményekbe kitett vajúdó matracokon szülnek, hanem a kórházak szülőszobáin vagy az otthonukban, csak a segítők és a szeretteik körében. A szülés gyönyörű és fájdalmas aktusa (egyelőre) csak a nőé. Ahogy a teste is az övé és a gyermekéé. Nem közpréda, nem politikai eszköz. Még Mária-szobor formájában sem.  

Idézetek forrása

Keresse júlis 10-től az újságárusoknál!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

A magazinra előfizethet itt.

Még videó is van erről az interneten, sok-sok óvodás áll gyertyával a kezében, és öntudatosan énekli, hogy világítani fogok. Milyen naiv dalocska ez, mosolyogtam gúnyosan magamban. Persze örülök, hogy ezt tanítják a gyereknek, és nem valami nihilista, depresszív szöveget. Nekik erre van szükségük.

Minél később tudják meg, hogy a világ valójában milyen, és mennyire esélytelen az ő kis fényük a sötétséggel szemben, annál jobb. 

Mert mégis mit ér néhány gyertyát tartó kisgyerek az örökös háborúval, korrupcióval, környezetszennyezéssel, diktatórikus elnyomással szemben? Ha felállítjuk a hadi képletet, az egyik oldalon a lőfegyverek, a másikon a gyerekek, melyik fog győzni? Mit ér az ártatlanság a családon belüli erőszak, a gyerekkereskedelem vagy az éhezés ellen? Nyilván semmit. A gyengeség, a kicsinység elbukik az erővel szemben. 

Mire idáig jutottam a gondolatmenetben, a gyerekeim már együtt táncoltak. A másfél éves lányom, mint az angyali létforma földi megtestesítője, kuncogva nevetett és lépkedett, gügyögte a dalt. A fiam tanítgatta neki, javította, amit rosszul mondott. Ennek láttán teljesen elborzadtam a saját belső világomtól. 

Milyen reménytelen sötétség lakozik belül, ha én, aki az ártatlanság és a feltétlen szeretet légkörében élek nap mint nap, én, aki minden reggel széles babamosolyra ébredek, nem tudok hinni a gyerekek erejében? Te jó ég, még a harctérre is odaállítottam őket fejben. Milyen logika szerint gondolkodom?

Hát, hogy ne győzhetne az ő fényük, ha nem is a világban, de legalább bennünk, felnőttekben? 

És akkor leesett egy másik verssor értelme, amely napok óta nem hagyott nyugodni. 

Pilinszky János írja Utószó című versében: „Segítsetek hófödte háztetők! / Éjszaka van. Ragyogjon, ami árva, / a semmi napja mielőtt / megjelenne. Ragyogjatok hiába!” Miért hiába? Kattogott bennem a kérdés. Mert az ártatlanságnak, a szépségnek nincsen gyakorlati értelme, kaptam meg végre a választ. A felnőtt logika szerint hiába világítanak a gyerekek, hiába szépek a háztetők: a történelem, a rideg tények koordinátarendszerében ez valóban semmit sem ér. Ráadásul teljesen céltalan, nincsen semmilyen szándéka, hogy ezt vagy azt fogja elérni. Egyszerűen csak ragyog, mert ez a fény természete. És minden szándék és cél nélkül mégis óriásit képes fordítani az emberek életén. Tehát csak látszólag hiába. 

Végül én is beálltam táncolni. Sőt, azon kaptam magam, hogy éneklem is a dalt, és önkéntelenül magamra értelmezem. Világítani fogok. Ennél többet úgysem tehetek, azt hiszem. 

Az írás eredetileg Véssey Miklós Apa, kezdődik! című sorozatának része. A sorozat további részei itt érhetők el.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

Szigorú vagy inkább laza szülő vagy?

Géza: Nálunk én voltam a rossz zsaru. Az is igaz, hogy én voltam kevesebbet otthon. A feleségem (Kökény Beatrix világklasszis kézilabdázó volt irányító poszton – a szerk.) maradt a gyerekekkel, én pedig sportoltam tovább, ami sok utazással járt. Volt, hogy hetekig nem voltam otthon, de amikor hazajöttem, nagy lendülettel vetettem magam az apaságba, próbáltam megfegyelmezni a megfegyelmezhetetlent is. Azon értékek alapján próbáltam nevelni, amiket otthonról kaptam és jónak éreztem.

Bence: Az iskolában a tanárok szigorúak, ahogy a pályán az edzők is. Otthon mindig tiltakoztam, hogy ne legyenek már ilyenek! A húgommal, Szofival (Imre Szofi korosztályos Eb-győztes és Vb-ezüstérmes kézilabdakapus – a szerk.) a szüleimnek mindig kevesebb problémája volt, vele hamarabb közös nevezőre jutottak.

Én többet ellenkeztem, mert elég erős az igazságérzetem, de ami nézeteltérés volt, azt viszonylag könnyen meg tudtuk beszélni. 

Te milyen tinédzser voltál, Géza?

Géza: Apukám elég szigorú volt, vele nem nagyon lehetett vitatkozni. Kicsit tartottam tőle, próbáltam megfelelni. Volt félhosszú, vállig érő hajam, próbálkoztam lázadni, de csak módjával. Alapvetőenjó gyerek voltam, a szabályokat igyekeztem mindig betartani. Ez a mai napig jellemző rám, próbálok a határokon belül mozogni.

Mondtad, hogy te voltál a rossz zsaru, miközben keveset is voltál otthon. 

Géza: Igyekeztem nem nagyon rossz fej lenni, amikor hazaérkeztem, de én is megköveteltem bizonyos szabályok betartását. Az én életformám nem azt jelentette, hogy nem voltam jelen az életükben, csak voltak időszakok, amikor kevésbé.

Mennyi időt tudtatok együtt tölteni, hogyan tudtad erősíteni a kapcsolatotokat? 

Géza: Klasszikus külföldi családi nyaraláson voltunk néhányszor Görögországban, ezek nagyon jól sikerültek. Bence kiskorában nagyon szerette a vonatokat, sokat mentünk a Vasúttörténeti Parkba is. Igyekeztünk sok programot csinálni, de valószínűleg ez ritkábban sikerült, mint egy nem élsportoló családnak. Ma a nyaralás az, hogy elkísérjük a gyerekeket a világversenyekre. Ez azt jelenti, hogy jól csinálják, amit csinálnak.

Bence: Mi nem hétvégenként voltunk együtt, mert mindenkinek meccse, versenye volt, nekünk inkább a hétköznapok jutottak.

Kép

Fotó: Katona László

Kinek a szerepe a családi egység összetartása?

Bence: Anya próbálja meg összetartani a szűkebb és a tágabb családot is. Szofi és én hétvégéken szinte mindig elfoglaltak vagyunk, két-három napokra külföldre utazunk. Ha Pesten vannak meccsek, az kicsit könnyebb, de utána azért szeretünk a barátokkal is időt tölteni. Apa edzőként is utazik belföldre, külföldre, de hál’ Istennek, már nem megy el hetekre Kanadába vagy más, távolabbi országba. Anyának nincs egyszerű dolga! 

Géza: 

De Bea igazi irányító!

A napi logisztika sem lehetett egyszerű ennyi sportolás mellett.

Géza: Én vittem-hoztam őket iskolába, iskolából. Amikor elkezdtek kézilabdázni, már a nagypapa is segített, ha nem voltam itthon.

Bence: Volt, hogy hét–nyolcig nekem is edzésem volt, de apa is napi kettőt edzett. A régi klubom közel volt hozzá, a logisztika így nem volt nehéz. 

Géza: Egy idő után, hogy egyszerűsítsük az életünket, odaköltöztünk az ő edzéseik mellé, így az iskolából kellett csak elhozni őket, utána már tudtak egyedül menni. Ráadásul Bea is ott dolgozott, és a középiskolát is ennek megfelelően választottuk, hogy 500 méteren belül legyen.

Bence: Nyáron viszont nagyon sok edzőtábor és verseny volt, apának az edzőtábor elég gyakran Tatán, ami nincs messze Budapesttől.

Géza: Ott már kaptunk engedélyt az eltávozásra, hogy a családunkkal lehessünk.

Bence: Ezt most én is megtapasztalom, hogy az idősebb játékosok, akiknek van saját családja, kimenőt kapnak. Így már jobban belelátok, hogyan működött ez apánál. Ilyenkor nagyon vártam őt haza, és abban is nagyon bíztam, hogy vissza is megy este, mert akkor sokáig fent lehetett maradni!

Géza: Bence esténként a sportközvetítéseket akarta nézni, mindegy, milyen sportról volt szó.

Bence: Sokszor épp apát néztem az éjszaka közepén a tévében, például amikor Vancouverben versenyzett. Emlékszem, hajnali háromkor még vívott. 

Ez az a verseny volt, amelyiken eldőlt, hogy kijutnak-e csapatban az olimpiára, muszáj volt néznem!

Mi a motivációtok a sportban? Volt olyan, hogy motiválni kellett a gyerekeket? 

Géza: Szofi és Bence megtalálták a maguk motivációját, például a nyári világversenyeket. Ezekért egész évben küzdenek, így motiválási feladatunk nekünk otthon nem nagyon volt. Nem kellett őket külön biztatni, mert megtalálták azt a tevékenységet, amit szívesen, szeretetből csinálnak. Bencének pedig jön ősztől a németországi kaland (az olimpia után a Bundesliga legjobb csapata, a THW Kiel játékosa lesz – a szerk.), ezzel együtt az új motiváció: rájött, hogy kellene jogosítvány is, mert eddig nem volt rákényszerítve. Sőt a német nyelvet is tanulnia kell.

Bence: A motivációt az élet több részéről is megkapod. Most például már tanulom a németet, de arra Kielben is rá leszek kényszerítve, hogy tanuljak, hogy folyamatosan figyeljem a kommunikációt. Mert angolul csak az elején lehet megszólalni. Engem talán pont az élet a sporthoz képest más területein, például a tanulásban kellett kicsit motiválni. Szofi szabálykövető, ő ilyen szempontból apa tulajdonságait örökölte. 

Kép

Fotó: Katona László

Géza, előfordult, hogy elvesztetted a motivációt, és úgy érezted, abbahagyod?

Bence: Apának az volt a motiváló, hogy úgy küldtük el versenyekre, hogy éremmel jöjjön haza!

Géza: A mai napig nagyon szeretem a vívást. Nem volt soha olyan problémám, hogy megcsömörlöttem volna. 

Amikor egy-egy verseny nem sikerült, persze elgondolkoztam, hogy abba kellene-e hagynom, de a hazaút szerencsére olyan hosszú volt, hogy azalatt átgondoltam: vereséggel nem búcsúzhatok.

Aztán mindig újabb siker jött. Nekem is voltak évközi céljaim, amiket el szerettem volna érni, például technikai kihívások, hogy valamit még jobban meg tudjak csinálni egy versenyen. Edzésen például nem szeretek gyenge ellenféllel küzdeni, azt szeretem, ha megszorít valaki, mert akkor vesz rá arra, hogy jobb legyek. Az volt az én kihívásom, hogy valaki jobbat győzzek le. Ha gyengébb, abban nincs kihívás.

Sportoló apaként a gyerekeidnek milyen tanácsokat tudsz adni? Engedik egyáltalán?

Géza: Közvetlenül a sporttal kapcsolatban soha nem adtunk tanácsot. Bence a sportba beleszületett, ebben nőtt fel. Ami másnak tanács, azt ő alapvető dologként élte meg. Nem értek a kézilabdához, így nem veszem a bátorságot, hogy beleszóljak. Bea nagyon is ért hozzá, de ő sem szólt bele, inkább a körítésben próbáltunk tanácsot adni – például az étkezés terén. De nem nagyon hallgatott ránk, így végül ezt is hagytuk. Tudtuk, lesz olyan szakember mellette, akitől elfogadja.

Bence: Apa egyáltalán nem szólt bele a sport részébe, csak a pályán kívüli életbe.

Géza: Például, hogy le kellene feküdni időben!

Bence: A szüleim is tudták, hogy a pályán és a csapatban mindig jól éreztem magam. Egy-egy fontos tanácsot adtak, amiket meg is fogadtam – például sportmenedzser témában. Jó-e, ha menedzser intézi az ügyeimet, szükséges-e ahhoz, hogy aláírjak egy másik csapathoz? 

Azt mondták, jelen pillanatban felesleges, megindokolták, én pedig elfogadtam – így a mostani átigazolást végül menedzser nélkül léptem meg. És ez egy nagyon jó tanács volt. 

Volt egy olyan időszak, hogy nagyon tetszett a vívás is, a mai napig nagyon szeretem. Apa is vívott még, a közeg is nagyon megfogott. Amikor itthon vébét nyertek, akkor emiatt én magam is elkezdtem vívni. 

Kép

Fotó: Katona László

Mi lett a vívó-pályafutásoddal?

Bence: Ez jó kérdés, mi sem tudjuk! Mind mást mondunk. Apáék azt, hogy én akartam abbahagyni, szerintem meg csak rábeszéltek, hogy mennyivel jobban megy a kézilabda. Apa volt az edzőm, és hosszú távon ez se annyira jó, bár ezzel a felállással soha nem éltem vissza. Apának sem volt annyira egyszerű kezelni ezt a helyzetet.

Géza: Soha nem akartunk „megmondom, hogyan csináld” típusú szülők lenni, márpedig a szülő-edző szerep esetében ez bekövetkezett volna. 

Bence, élsportoló szülőkkel mennyire érezted tehernek a játékot?

Bence: Ének-zenei iskolába jártam, ott kevésbé volt téma a sport. De emlékszem, nyári táborban voltam, és apa akkor vívott világbajnoki döntőt, amit a táborban sokan együtt néztünk. Megnyerte, és én nagyon büszke voltam! A kézilabdából anyát nagyon sokan ismerték, így ott nehezebbnek éreztem a dolgot. Nem azért, mert szemtől szemben bántottak volna, ám az elején magamra vettem, hogy biztos csak anya vagy apa miatt tettek a pályára. Most már természetesen tudom ezt kezelni.

Ezeket a gondolataidat megosztottad a szüleiddel?

Bence: Nem, inkább magamban próbáltam őket megoldani. A tesómmal sem beszélgettünk erről sokat, pedig ő is hasonlóan gondolkodott. Engem jobban megviselt, mert tényleg szerettem volna jól játszani és büszke lenni magamra.

Géza: 

15–16 éves korában, amikor egy jó eredményem után családi riport készült velünk, Bence már nem szívesen ült be az interjúra. Akkor már neki is volt egy-két komoly utánpótlás-eredménye. 

Bence: Nem éreztem úgy, hogy ezt a figyelmet kiérdemeltem volna valamivel. Amikor jött egy stáb az edzésre forgatni, és engem vettek, azt éreztem, van itt sok más ügyes gyerek, én ugyanolyan vagyok, mint ők. Tavaly, amikor bekerültem a felnőtt válogatottba, volt olyan komment, hogy „ügyetlen gyerek, azért van ott, mert tudjuk, kik a szülei”. Az ilyen kommentekre a teljesítményem a legjobb válasz. 

Amikor te voltál aktív sportoló, Géza, még nem volt ekkora hírzaj, Bence generációja viszont már teljesen más médiakörnyezettel szembesül – ott vannak például az említett kommentelők...

Géza: Ebben nem is tudok tanácsot adni. Engem zavart, hogy a rólam szóló hírekre nem tudtam válaszolni – amíg meg nem tanultam, hogy nem nézzük vissza magunkat. Ezeket teljesen ignoráltam, de a mai világban ez már nem olyan egyszerű. Az online felületekre rápillant az ember, és szinte egyből felugranak az őt érintő bejegyzések, kommentek. Bence ügyesen csinálja, őt nem zavarja. A legjobb válasz, ahogy Bence is mondta, a jó eredmény.

Bence, mit gondolsz a januári Eb óta körülötted kialakult médiafelhajtásról?

Bence: Nem mindig könnyű kezelni. Nagyon hirtelen jött, sok a megkeresés, megugrott a követőim száma is a közösségi médiában. Persze nagyon szívesen adok interjút, próbálok a felkéréseknek eleget tenni, kicsit úgy érzem, felszálltam egy repülőre, és azóta próbálok rajta maradni, menni vele. De nyilván néha le is kell szállni, és a földön maradni. 

Szép dolgot vittünk véghez együtt a csapattal, a stábbal, a szurkolókkal és mindenkivel, aki a részese volt, de koncentrálnunk kell a következő feladatra. 

Mindig bizonyítani kell magunknak, a stábnak – és a szurkolóknak.

Nemrég jártam egy bevásárlóközpontban, és szokatlan helyzetbe kerültem. Hallottam, hogy sugdolóztak mögöttem, mert felismertek, volt, aki a nevemet is tudta. Ilyenkor nem fordulok vissza, nem kezdek el autogramokat osztani, de annak kifejezetten örülök, hogy ennyien nézték a meccseinket, mert ez azt jelenti, hogy sokakat érdekel a kézilabda.

Géza, 2016-ban drámai körülmények között lettél ezüstérmes az olimpián. Hogy élted meg a döntő utáni időszakot?

Géza: Hamar megláttam a pozitív oldalát. Szoktam mondani, hogy legalább én ott voltam az olimpián, a döntőben. Volt egy esélyem, más ezt is elcserélné velem. Abban a szituációban egy-egy döntésem akkor a legjobbnak tűnt. Szakmai indokok miatt nyert a másik: valamit sajnos megérzett az ellenfelem, és nekem arra már nem volt ellenszerem.

Bence: Amikor a páston vagy a pályán vagy, már csak az lebeg előtted, hogy nyerjél. Ezt a döntőt a média is felfújta. Úgy jellemezték anyát és apát, hogy „a legpechesebb sportolópár”. Ilyenekre is reagálva mondták anyáék, hogy azt kívánják mindenkinek, legyenek ennyire „pechesek”, mint ők. Apa végül egy győztes asszóval tudta lezárni a karrierjét. Ráadásul csapattal, ez azért is fontos, mert ő mindig csapatember volt.

„Büszke vagyok Rád, nekem Te vagy a példaképem és a bajnokom, Rád nézek fel. Nekem Te vagy a legfontosabb és a legügyesebb.” Bence a döntő után írta neked ezt az üzenetet. Egy 13–14 éves gyerek lenyűgözően szép gondolatai az édesapjáról...

Géza: Olyan érzések voltak bennem, amiknél szerintem nem kell több egy apának. 

Ez érzelmileg olyan sokat adott nekem, hogy nem hiszem, hogy az aranyérem bármikor adhatott volna ennyit. 

Ezt az érzést nem cserélném el semmire. Az élsportot többek közt azért is csinálja az ember, hogy elismerjék, és ha az embert a saját fia ismeri el, akkor azt érzi, igazán megérkezett az életbe, kiteljesedett. 

Mennyire más érzés a nagy versenyekre már apaként menni? 

Géza: 2013-ban hazai világbajnokságon vívtam. Egy sportolónak az olimpia után a hazai világverseny a második legnagyobb élmény. Kijött a család, a barátok is, a saját gyerekeim már akkorák voltak, hogy a pást mellett kiabálva szurkoltak. Kicsiként még vékonyabb hangjuk volt. Csend volt vívás közben, és egyszer csak hallom, hogy ketten egyszerre kiabálják: „Hajrá apa!” Sokkoló élmény volt, félelmetes erőt adott. Számomra az emberi rész az igazi élmény, a mélyen átjáró pozitív energia. Szép az eredmény, de az érzelmek csúcsát akkor éli meg egy apa, amikor valami ilyet megtapasztal. Az eredmény az ember szívében picit háttérbe szorul, amikor tudatosul, hogy az életem ezen része, a család, a magánélet úgy igazán rendben, a helyén van...

Soha nem tudhatjuk, hogy amit egyszer megtanultunk, később mikor és hogyan lesz a hasznunkra. Ez jut eszembe, amikor Béres Géza mesterszabó a feje felett pörgeti a pizzatésztát, amit hátrányos helyzetű gyerekeknek, velük együtt készít balatoni nyaralójában. Géza elmondja: a pizzakészítést még ifjúkorában sajátította el, amikor utcazenészként járta Szicíliát. Egy nap elfogyott a pénze, és két választása maradt: vagy zálogházba adja a hangszerét, vagy megpróbál munkához jutni. Barátai ajánlottak számára egy pizzériát, ahol épp mindenes munkaerőt kerestek. Ott tanulta ki a nápolyi típusú pizza készítésének mesterfogásait. 

Amikor a kilencvenes években hazatért, korát megelőzve pizzakiszállításba fektette mindenét – bejött neki. Később Thaiföldre utazott, ahol a szabómesterséget tanulta ki. 

Magyarországra visszatérve úgy gondolta, tudását egy szabóműhelyben kamatoztatja – ebből a vállalkozásból nőtt ki a Dress Me & You szabóság.

A tulajdonos nem feledkezett meg arról az időről, amikor fiatalon neki volt szüksége támogatásra – most másokon segít. Felsőörsi telkén huszonkét Down-szindrómás gyermeket nevelő családot lát vendégül idén nyáron, öt héten keresztül. Minden költséget maga áll (ugyanakkor szívesen veszi, ha mások is csatlakoznak kezdeményezéséhez, mint például a Szafi Products Kft, amely élelmiszerekkel támogatja a családok nyaralását). 

Az úri szabó elmondja: az adta az ötletet neki, hogy nyaranta azt tapasztalja, rengeteg ingatlan áll üresen a Balatonnál, tulajdonosaik évente csupán pár napot töltenek a tónál, a fennmaradó időszakban a víkendházak kihasználatlanok. Mivel vállalkozása miatt minden hónapban Olaszországba és Thaiföldre kell utaznia, úgy döntött, felajánlja a nyaralóját olyan családoknak, amelyek Down-szindrómás gyermeket nevelnek, és nem engedhetnének meg maguknak üdülést. 

„Ez itt egy romos pince volt, minden egyebet, ami körbevesz minket, a családommal és egy ismerős családdal építettük közösen, a saját kezünkkel” – mutat körbe Géza a felsőörsi telken. Ha van hely, ami ideális egy nagycsaládnak, ez az. Leanderek, olívafák, ezerötszáz tő levendula, zöld pázsit, színes virágok. A távolban erdők, hegyek, a közelben egy lovasfarm látványa vonzza a tekintetet. A minket körülvevő miliőt a szabó két év alatt teremtette meg. 

„Minden mozzanatot megosztottam a közösségi médiában azért, hogy mások is láthassák: meg lehet ezt csinálni. A bontott téglát például az interneten gyűjtöttem” – meséli. 

Idő, energia, anyagiak – egyformán értékes adomány

Egy Down-szindrómás gyermek felügyelete egész napon át tart, vagyis az egyik szülő – néhány szerencsés esettől eltekintve – nem képes munkát végezni. És az a jobbik eset, ha két szülő van a családban. Ilyen helyzetekben nemhogy nyaralásra nem jut pénz, a mindennapi élet fedezetét sem könnyű előteremteni. „Karácsony táján ma már sokan figyelnek oda a náluk hátrányosabb helyzetben élőkre, de egy év 365 napból áll. Ezért szoktam évente négy–öt alkalommal különböző rendezvényeket szervezni a Down-szindrómás gyermeket nevelő családoknak. Eljönnek az üzletembe, ahol különböző kézügyességi programokon vesznek részt, utána beülünk egy cukrászdába” – avat be karitatív tevékenysége hátterébe Géza, amikor körbevezet a felsőörsi telkén.

Béres Géza június 27-én Budapest Uomo néven hozott tető alá jótékonysági rendezvényt, egy „divatnapot” a Félix Kitchen & Barban. Az eseményre három olasz sztármodell, Iuri Marini, Nicolo Cesari és Aldo Farinola is ellátogatott. A divatbemutatón mindhárman grátisz vállalták a fellépést, amikor meghallották, hogy a teljes bevételt a Down-szindrómás gyermekek üdültetésére fordítják.

Persze egy ilyen üdültetést nem olyan könnyű megszervezni, de Béres Géza régóta kapcsolatban áll Steinbach Évával, a Down Dada Sorstárs Segítő Szolgálat fődadájával, aki nem először segített a mesterszabónak. Számos családdal áll kapcsolatban, felvette velük a kapcsolatot, még egy táblázatot is készített, ahol a családok kiválaszthatják, melyik időpontban, milyen szobát szeretnének elfoglalni a felsőörsi nyaralóban. Éva már tavaly is segítségére sietett a vállalkozónak, amikor Géza egy barátjával rendezett szeretetnapot, vitorláskirándulást szervezve a Balatonon. 

Idén a mesterszabó – amellett, hogy színültig feltöltötte a hűtőszekrényt élelemmel – a szomszédos farm tulajdonosát is bevonta a gyerekek szórakoztatásába, a család tagjai simogathatják majd az állatokat, vagy akár lovagolhatnak is. Már azt is leszervezte, hogy a gyerekek eljussanak a veszprémi állatkertbe. 

„A lehetőség mindenki számára adott, mindegy, mit adunk, időt, energiát vagy anyagi támogatást, ugyanolyan nagy értéket képviselnek” – hangsúlyozza Béres Géza, mielőtt bemutat az első turnusban érkező Kovács családnak.

Kép

Fotó: Velkei Tamás

Dóri, a hős

Kovács-Szabó Dóra Vivien 8 éves, Down-szindrómás. Születésekor – a mai napig nem derült ki, pontosan miért – oxigénhiányos állapotba is került. „Nagyon nehéz volt megélni, amikor szülés után azonnal elvették tőlem, és Szentesről mentővel átszállították Szegedre. Sokáig gépek tartották életben a gyermekem” – emlékszik vissza Kovács-Szabó Szilvia, Dóri édesanyja lánya születésének körülményeire. Férje, Kovács József hozzáteszi: ő vágta el a köldökzsinórt, ezért sokáig magát hibáztatta, később azonban megnyugtatták: nem felelős gyermeke állapotáért. 

Szilvia elmeséli, sokáig küzdöttek azért, hogy gyermekük születhessen, az orvosok nem sok jóval kecsegtették. Mégis várandós lett. „Nem számít, hogy Dórika Down-szindrómás, akkor is az én gyermekem. Azért neveztük el Dórának, mert a Theodórából eredeztetett név azt jelenti: Isten ajándéka” – hangsúlyozza az anyuka. Annak nagyon örül, hogy bár Dóri rövidlátó, hallókészülékre már nincs szüksége, és a létfontosságú szervei is egészségesek. 

Mindezt azért emeli ki, mert a szülés során megsérült Dóri gégéje és hallószervei, azóta is évente többször alakul ki nála középfültő-gyulladás. Számos műtéten esett át, feltárták a gégéjét, kivették a torok- és az orrmanduláját. A nyaralás előtt pár nappal szintén kórházban volt.

„Mindig úgy jött ki a műtőből, hogy azt mondta: anya nem sírtam. Bátor kislány, igazi hős” – mondja róla édesanyja.

Dóri most „Géza bácsi” mellett tüsténkedik, örömmel segít testvéreivel a pizzafeltétek felhelyezésében. Ámulattal bámulják, ahogy Géza oda sem nézve szeli a gombát. Míg sül a pizza, közösen behozzuk a szabó gépkocsijából azokat az adományokat, amelyeket budapesti vállalkozások küldtek a gyerekeknek, valamint amit maga vásárolt, hogy a srácok semmiben ne szenvedjenek hiány: ha strandra mennek, legyen labdájuk, úszógumijuk, matracuk.

Viszonzás mosollyal, szeretettel

Szilvia és József szeretett volna testvért Dórinak, ám hogy négy egészséges fiuk születik, arra gondolni sem mertek volna. Dávid 6, Dominik 3, Denisz 2 éves, Dorián 8 hónapos. A gyerekek nagyon élvezik a nyaralást a csöndes, nyugodt helyen, ahol még internet sincs. A srácok otthon mesefilmre szoktak elaludni, amikor megérkeztek, kérdezték is, hol található a tévé, ám gyorsan megszokták a hiányát. Amíg beszélgetünk, úgy lesznek egyre csöndesebbek, a rengeteg élmény befogadása lefárasztja őket. 

A család soha nem volt még nyaralni, így a gyerekek vízparton sem jártak, pizzát sem ettek még, minden csupa újdonság számukra. „Balaton, Balaton, Balaton, végig ezt mondtam, amikor megláttam a Balatont” – csatlakozik a beszélgetésbe Dávid, Dóri legidősebb fiútestvére. Közben a pizza megsül a kemencében, a gyerekek nagy örömmel majszolják, és hálájuk jeleként átölelik Géza bácsit.

A Kovács család másfél évvel ezelőtt költözött Kunszentmártonból Csongrádra, hogy Dóri speciális óvodába járhasson, helyben ugyanis nem volt erre lehetősége. Kunszentmártonban nagy házat hagytak hátra, hogy közelebb költözhessenek az iskolához. A család akkor is örömmel vállalta az áldozatot, ha új lakhelyükön csak kisebb házat tudtak vásárolni a CSOK és hitelfelvétel segítségével. 

Szűkösebben élnek, de Szilvia azt mondja: nem a ház nagysága a fontos, hanem a boldogság. Ha van szeretet, mindegy ki, hol alszik, véli. 

Szerencsére Dóri sokat fejlődött, amióta új iskolába jár, sokkal szebben beszél. 

József egy fémipari cégnél kapott nemrégiben állást csiszolóként. Szilvia elmondja: férje 7 évesen balesetet szenvedett, továbbá fiatalon epilepsziás rohama is volt, emiatt folyamatosan gyógyszereket kell szednie. Dóri és a férfi gyógykezelése rengeteg pénzüket felemészti. Megtudom, hogy Szilvia édesanyja, Szabó Mihály Józsefné, Kati mama is a családdal él, segít a gyerekekre vigyázni és anyagilag is támogatja őket. Mindhárom felnőtt lemond sok mindenről, hogy a gyerekek semmiben ne szenvedjenek hiányt. Összetart a család.

„Rengeteget köszönhetünk Gézának, amit csak megemlítettünk, azonnal beszerezte. Nincs jogosítványunk, Csongrádról Felsőörsre bérelt kisbusszal érkeztünk, amit szintén Béres Géza fizetett. Olyan hálásak vagyunk érte… Viszonozni nem is tudjuk mással, csak mosollyal, a szeretetünkkel. Amit érzünk, csak az érezheti át, akinek van Down-szindrómás gyermeke. Oltári jó ez a nyaralás” – állapítja meg fátyolos hangon József és felesége. 

Többféle modell alapján szokták meghatározni a függőséget. A betegségfókuszú, vagyis az orvosi modell szerint a függőség betegség, amelynek genetikai komponense van, és ez biológiai rendellenességekhez vezethet. Következésképp, a függőség kezelésében és megelőzésében az orvosi-biológiai beavatkozások hatékonyak lehetnek. Az érintett kevésbé felelős a betegség kialakulásáért, mivel a genetika áldozata. Gyakran a gyógyszeres terápia és az élethosszig tartó józanság a megoldás.

A felépülésfókuszú, vagyis az önkontroll modell szerint a függőség módosításra szoruló viselkedési mintázat. Gyakran a szocializációval, a kontrollvesztő magatartással, a családi modellel van összefüggésben. 

A függő ember kevésbé felelős, a háttérben gyakran a traumafeldolgozás és az elfogadás hiánya, a bántalmazás, a meg nem értettség és a szorongásos tünetek rejlenek.  

Gyakran gyógyítható csoportterápiával és pszichoterápiával is. Nem feltétlen cél a teljes absztinencia, egyéni esettől függően a mértékletesség és az okok megtalálása, valamint a viselkedési mintázat korrekciója a megoldás.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

A morális fókuszú, vagyis a hibáztató modell szerint a függőség bűn. A 19. században az emberek úgy tekintettek rá, mint erkölcsi gyengeségre és akaraterő-hiányra, amiért büntetés jár. A függő felelős azért, hogy függőséggel küzd, és az ő felelőssége az is, hogy kilábaljon belőle. Az akarat gyengesége a függő saját döntése, egy lassú öngyilkos viselkedés. 

Az addikció valójában minden társadalmi osztályban, korosztályban és nemben megtalálható, és nagyon sok embert érint. Legtöbbjük nem marginalizálódik, hanem a társadalom aktív tagjaként él. A különbség abban rejlik, hogy mennyire elfogadott az adott „szer” használata a társadalmunkban, vagyis milyen mértékű a társadalom toleranciája iránta. Amikor valaki munkamániás, sorozat-, illetve közösségimédia-függő, netán notórius vásárló, általában nem szoktunk undort vagy szánalmat érezni iránta. Amikor valaki azt mondja, hogy csokoládé- vagy cukorfüggő, jót mosolygunk rajta. 

Most gondoljunk arra a hajléktalan és alkoholista, netán drogos emberre, akit legutoljára láttunk egy aluljáróban vagy az utcán feküdni. 

A megítélés nyilván a különböző szerek addikciós potenciáljától is függ, vagyis attól, mennyire sóvárog valaki az adott szer után, mi az, amit hajlandó megtenni azért, hogy megszerezhesse. Ugyanakkor a stigmatizálás marginalizálja a függőt, kiszorul a társadalomból, és egyedül marad a problémájával. Ez legtöbbször csak fokozza a szerhasználatot és így a kilátástalanságot is.

Amikor egy ember átmenetileg gyógyszerre, drogok­ra vagy alkoholra támaszkodik, nem akar szándékosan függő lenni, és nem akarja megbántani a szeretteit és a környezetét sem. Az elsődleges célja a jó érzések begyűjtése. Szeretné tompítani a magányt, a testi-lelki kínt, a kilátástalanságot vagy azt a fájdalmat, hogy az érzelmei­vel nem tud megküzdeni.

Rövid időn belül a mentális gondok társulnak a függőség természetével, és az alapprobléma mellett (a szerhasználatból eredő) nehézségek is jelentkeznek. Hirtelen az adott szer és az általa elérhető állapot mindennél fontosabb lesz, és ezért az érintett személy a hazugságok, a kényszeres viselkedés, a megbízhatatlanság hálójába keveredik. A saját szükségleteit is elhanyagolja, érzelmileg kiég és kiüresedik. Ugyanezen a folyamaton megy keresztül minden függő, a csokoládéfüggő is, csak lassabban és enyhébben. Tehát valószínűleg nem fogja elveszíteni a munkáját, de az érzelmi sivárság és a párkapcsolati konfliktusai felerősödhetnek.

Annak a szenvedélybetegnek, aki változtatni akar, el kell indulnia azon az önismereti úton, amelyen az ön­magára irányuló legnehezebb kérdésekkel kell szembe­néznie. 

A megbélyegzés csak az adott társadalom vissza­tükröződése. Ha úgy tetszik, a társadalmunk mentális egészségét is mutatja. A függők szerettei is gyakran meg akarják akadályozni, hogy az érintettek terápiára járjanak, mert attól félnek, hogy mások tudomást szereznek az állapotukról, és ez rossz fényt vet rájuk és a kapcsolataikra.

Ha egy függő megérti függősége okait, képes lesz arra is, hogy pozitív változásokat teremtsen az életében, annak ellenére, hogy mit gondolnak róla mások. Miután felismeri az addikciója gyökereit, okait, a külvilág már nem tudja megakadályozni abban, hogy elkezdje a terápiát. Emellett minden egyes szenvedélybeteg felépülése, személyes története formálja és alakítja a társadalomnak a dependen­ciáról alkotott képét, és befolyásolja a társadalom érzékenységét, valamint a hozzáállását a függő emberekhez.

Majd húsz évig dolgoztam egy rehabilitációs otthonban, amit a református egyház tart fenn szenvedélybetegek számára. Még az utolsó napon is megérintett, hogy mennyire őszinték, bátrak és mennyire akarnak élni az ide került fiatalok, akiktől korábban az utcán elhúzódtak, és akiktől féltek az emberek. Egy biztonságos egyházi környezetben azonban a békességet és a boldogságot keresik, mégpedig őszintén, nyíltan, józanul. 

Sokan közülük az életet választják a gödör alján, ott, ahonnan már nincs lejjebb.

Egy hitetlen, reményvesztett és magányos szenvedélybetegnek mi lehetne felemelőbb, mint Krisztus szava és igazsága: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok ­lelketeknek.” (Mt 11. 28-29.) 

A cikk Orsolics Zénó család-rendszer terapeuta Függésben című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további részei ide kattintva érhetőek el.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

A cikk megjelenését a Média a Családért Alapítvány támogatta.

Ha fesztiválozás közben magadról és a kapcsolatodról is szeretnél kicsit többet megtudni, az idei kapolcsi Képmás-esteken ismét várnak a párkapcsolatról és a mentális egészségről szóló témák – komolysággal és humorral, színházzal és pszichológiával. A Nézőművészeti Kft. színészei improvizatív előadásaikkal hozzák közel a párkapcsolatok és a mentális egészség kérdéseit. A jelenetek között Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője beszélget szakértő vendégeivel: az első hétvégén Polus Enikő mentálhigiénés szakemberrel, a második hétvégén pedig Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológussal. A közönség is alakíthatja az improvizációkat a jelenetekhez hozott tárgyakkal, amelyeket a nézők egy ajándék Képmás-vászontáskában kapnak vissza.

Tavaly készített hangulatfilmünk a fesztiválról:

Képmás-estek a 33. Művészetek Völgye Fesztiválon

Július 20., 16:30

Mutasd meg, hogy szeretsz!

Elég nagyon szeretni, lehet túlszeretni? Hogyan határozzák meg párkapcsolati viselkedésünket, intimitásigényünket a szülői minták és a gyerekkori sérülések? Kell-e, lehet-e tanulni a szeretet képességét, kifejezését és elfogadását a párkapcsolatban?

Szakértő: Polus Enikő mentálhigiénés szakember
Színészek: Soltész Bözse és Marton Róbert

Július 21., 16:30

Szakíts, ha bírsz!

Hol kezdődik és mikor ér véget a szakítás? Mit jelent lezárni egy kapcsolatot, és mire számíthatunk, ha nem akarjuk, nem tudjuk elengedni a másikat? Lehet-e így új kapcsolatot kezdeni? Hol van az exek helye az életünkben?

Szakértő: Polus Enikő mentálhigiénés szakember
Színészek: Soltész Bözse és Marton Róbert

Július 26., 16:30

Újraéledő vonzalom vagy szerelem a boncasztalon?

Mikor érdemes külső segítséget kérni egy kapcsolatban? Biztos, hogy jót tesz majd a párterápia? Lehet-e a két felet és a kapcsolatot egyszerre képviselni? Milyen reményekkel és önismereti felkészültséggel érdemes belevágni, és mi történik az üléseken?

Szakértő: Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző családterapeuta, család-pszichoterapeuta, párterapeuta és klinikai szakpszichológus
Színészek: Mosolygó Sára és Kovács Lehel

Július 27., 16:30

Trendi szorongásaink

Szorongásaink követik a világ változásait. Az online információk megnövekedésével a hipochondria talaján kifejlődött a cyberchondria, a koronavírus-járvány megsokszorozta az egészségszorongással küzdők számát, az éghajlatváltozás tudatosulását pedig hamarosan követte a klímaszorongás. Hogyan hat a világ a szorongásainkra, mikor reálisak ezek, mikor érdemes komolyan vennünk, és mikor kellene szakemberhez fordulnunk?

Szakértő: Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző családterapeuta, család-pszichoterapeuta, párterapeuta és klinikai szakpszichológus
Színészek: Mosolygó Sára és Kovács Lehel

Képmás-estek nem csak egy estére

A közösségi médiában való aktív jelenlétünk ellenére hiányoznak a valódi közösségek és a személyes találkozások élményei. A celebek és hírességek médiamegjelenései sokszor szerkesztett és szponzorált tartalmak mögé rejtőznek. Elfelejtettük, hogy a művészet és a tudomány a boldogságunkat szolgálják mint öröm- és értelemadó források. A Képmás-estek ezekre az igényekre válaszolnak élményalapú, interaktív eseményekkel, ahol művészi produkciók és hiteles beszélgetések várják a közönséget. Vendégeink ismert szakemberek és művészek, akik retusálás és szerkesztés nélkül vannak jelen. A szórakoztató, inspiráló, vitaindító estek után gyakran már a helyszínen elindulnak a privát beszélgetések a nézők között.

33. Művészetek Völgye Fesztivál

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, július 19-e és 28-a között várja a látogatókat Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd utcáira. Az idén közel háromezernyi program közül válogathatunk, beleértve a zenei, irodalmi, művészeti és színházi eseményeket. Már kaphatók a napijegyek, így mindenki megtalálhatja a számára legérdekesebb programokat. A részletes program és jegyinformációk a www.muveszetekvolgye.hu oldalon érhetők el.

Mikor kezdte el foglalkoztatni az egyházat a mesterséges intelligencia?

A Szentszék arra törekszik, hogy egyetemes üzeneteit az aktuális valósághoz igazítsa. Szent XXIII. János az 1961-es „Mater et Magistra” enciklikájában az egyházat úgy határozza meg, hogy „minden nemzet anyja és tanítója”. Az egyháznak, mint az emberiség tanítójának, fel kell készülnie arra, hogy oktassa a saját népét. Ebből az állásfoglalásból az következik, hogy tanítóként az egyháznak minden fontos közéleti kérdéssel foglalkoznia kell. 1964-ben, a II. Vatikáni Zsinat társadalmi kommunikációval foglalkozó „Inter Mirifica" dokumentumában megemlíti az emberi találékonyság által a teremtésből származó „csodálatos technikai találmányokat". Ezekben az állásfoglalásokban megfogalmazódik az egyház kiegyensúlyozott támogató és kísérő szerepe, az, hogy nem kívánja gátolni a fejlődést, hanem olyan növekedést céloz meg, amely áthatja az emberi élet minden területét.

Ferenc pápa idén két üzenetben is kitért a mesterséges intelligenciára – a Béke Világnapja (2024. január) és a Társadalmi Kommunikáció Világnapja (2024. május) alkalmából ennek az a jelentősége, hogy az egyházfő nagyon ritkán foglalkozik egy témával ilyen gyakran. Az egyház a korábbi tanításokat alkalmazhatta az új helyzetre, és kialakíthatta azokat az kritériumokat és elveket, amelyek a fejlesztőkre (a nagyvállalatokra), a kutatói világra és az egyes felhasználókra vonatkoznak. 

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos elvek is a globális biztonság megőrzését és a mindenki számára azonos lehetőségek biztosítását célozzák. 

Ennek az a lényege, hogy az innovációkból származó „nagyobb jó” lehetőségét kell előtérbe helyezni, és törekedni kell az egyén méltóságának megőrzésére.

Milyen veszélyeket és lehetőségeket lát az egyház az új technológiák használatában?

Ferenc pápa üzeneteiben egyfelől megjelenik az aggodalom, azért, hogy felelőtlenül fogjuk használni az új eszközeinket. A fejlesztő cégek és a végfelhasználók is beleeshetnek abba a hibába, hogy a lecsupaszított gazdasági hasznot követik, vagy közönyösek lesznek az esetleges negatív következményekkel szemben. Másfelől a pápai állásfoglalásokban megjelenik az a felismerés is, hogy nagy kulturális átalakulás előtt állunk, amit arra kell használni, hogy tovább gyarapodjunk emberségünkben, és kielégítsük a legszegényebbek és legkiszolgáltatottabbak szükségleteit. 

A pápa beszédeiben világosan megfogalmazta azokat az antropológiai elveket, amelyek szerint használnunk kell az új technológiákat: mindig az ember álljon a fejlődés középpontjában, és ne váljon a technológia áldozatává. A Szentszék bátorít minket abban, hogy használjuk az eszközöket kreatívan, szükségleteink és igényeink szerint. 

Hogyan lehet ezt az üzenetet lefordítani a gyakorlatra?

A mesterséges intelligencia segítségével személyre szabott tanulási programokat hozhatunk létre, amelyek a diákok egyéni igényeihez és képességeihez igazodnak. Ezáltal az oktatás hatékonyabbá és eredményesebbé válhat. Az egyházi adminisztráció egyszerűsítésében is nagy segítséget nyújthatnak ezek az új eszközök. A mesterséges intelligencia képes automatizálni a rutinfeladatokat, mint például a dokumentumkezelést, az adatrögzítést és a kommunikációt. Ez nemcsak időt takarít meg, hanem csökkenti az emberi hibák lehetőségét is, így az adminisztráció pontosabb és megbízhatóbb lesz.

Az egyházi médiában szintén nagy előnyöket kínálnak az új technológiák. A mesterséges intelligencia segítségével professzionálisabbá tehetjük a tartalomkészítést, az automatikus fordítási és szövegfelismerési technológiák például lehetővé teszik, hogy szélesebb közönséghez juttassuk el az üzeneteinket, míg az elemzőeszközök segítenek abban, hogy jobban megértsük a közönségünk igényeit és visszajelzéseit. 

A mesterséges intelligencia javítja a munkafolyamatokat, növeli a professzionalizmust, és számos eljárást sokkal pontosabbá tesz. 

Ennek köszönhetően az egyház hatékonyabban és eredményesebben végezheti tevékenységeit, legyen szó oktatásról, adminisztrációról vagy médiáról.

Kép

Giovanni Tridente – Fotó forrása: Nyírő András

Mi lehet az egyház konkrét üzenete az embereknek? 

A fiatalabb generáció nem nagyon foglalkozik a mesterséges intelligencia társadalmi hatásaival: pragmatikusan használják a mindennapi feladataikhoz. Ha nincs rá szükségük, egyszerűen nem használják, függetlenül attól, hogy milyen hatással van a társadalomra. Tapasztalataim szerint az idősebb emberek jobban aggódnak, és többet szeretnének tudni: érdekli őket, hogyan működnek ezek a technológiák, és hogyan kerülhetik el a belőlük fakadó kockázatokat és problémákat. Félnek, bizalmatlanul tekintenek a mesteréges intelligenciára, talán azért is, mert a médiában főleg a problémákra, nehézségekre összpontosítanak. Az emberek megijednek, amikor a munkahelyek megszűnéséről vagy arról van szó, hogy a gépek önálló gondolkodásra lehetnek képesek. 

Fontos, hogy kiegyensúlyozott, mély etikai alapú beszélgetést folytassunk, amikor figyelembe vesszük a kockázatokat, és elmondjuk, hogy személyesen mit tehetünk azért, hogy elkerüljük a veszélyeket. Mindenekelőtt meg kell értetnünk, hogy nem a mesterséges intelligencia a felelős a veszélyekért, hanem azok a hús-vér emberek, akik megtervezik, fejlesztik, forgalomba hozzák és használják. 

Tudatosítanunk kell az emberekben, hogy a kezükben van a megoldás kulcsa. Meg kell értetnünk, hogy a technológiai fejlődés mögött olyan cégek állnak, amelyeket kizárólag a profitszerzés motivál. 

Nem az a céljuk, hogy megváltoztassák a világot vagy helyettesítsék az embert. Ők egyetlen célt látnak maguk előtt: a profit növelését. 

Ez arra késztet bennünket, hogy tudatosan használjuk az eszközöket, mert választhatunk olyan alkalmazásokat, amelyek biztonságosak, átláthatók és nem okoznak kárt, míg másokat elkerülhetünk. 

Tehát mi, akik használjuk ezeket a technológiákat, komoly hatással lehetünk arra, hogy irányt szabjunk a fejlődésnek. Utópisztikusnak hangzik? Az emberek mondhatják: „Mi egyedül nem tudjuk legyőzni a technológiai óriásokat.” De ha megértjük, hogy a cégeket a profit vezérli, akkor hatással lehetünk a gyenge pontjukra. 

Fontos, hogy tudatában legyünk annak: mi magunk tápláljuk információval és tudással a gépeket. Személyes tapasztalataink és a világ iránti kíváncsiságunk vezetnek arra, hogy megfogalmazzunk kérdéseket, így önként és ingyen átadjuk a gépnek az ötleteinket, vágyainkat.

Hogyan készül az egyház a mesterséges intelligencia etikus használatának oktatására és arra, hogy integrálja azt a hívők életébe? 

A technológiához fűződő viszonyunk alapelvei világosak: az embert kell a középpontba helyeznünk, ami azt jelenti, hogy nem válhatunk e technológiák érdektelen használóivá, hanem tudatosan kell használnunk őket. 

A pasztoráció és a katekézis számos aspektusa minden bizonnyal arra irányul majd, hogy oktassuk a mesterséges intelligencia és az új technológia helyes használatát. Ezt először magunknak kell elsajátítanunk, hogy jól adhassuk tovább. Meg kell tanítanunk a hívőknek, hogy hogyan működik, és hogyan integrálhatják ezt a technológiát a mindennapi életükbe. Így kellett volna felkészülni a közösségi médiára és az internetes evangelizációra. Azt a feladatot kissé elhanyagoltuk, ezért nem tudtuk megakadályozni, hogy az internet mára hatalmas konfliktusokkal terhelt tér legyen, ahol a közösségi hálózatokon gyakran polarizált, gyűlölettel teli interakciók zajlanak.

A mesterséges intelligencia megkönnyíti az emberek manipulálását, ezzel szemben könnyebben megőrzik a szabadságukat azok a társadalmak, ahol kiegyensúlyozott emberek élnek, és nem szenvednek a mindennapi élet kétségbeesésétől, hanem élénk belső életminőséggel rendelkeznek. Az oktatás és a képzés szerepe még fontosabbá válik ebben a szakaszban, azért, hogy olyan társadalomban élhessünk, amely képes túllépni az ellentéteken, és elkezd reményteljesen tekinteni a jövőbe. Nem véletlen, hogy az egyház a következő jubileumot ennek a teológiai erénynek szenteli. 

A felhívás így szól: „Mindent meg kell tennünk, hogy mindnyájan visszaszerezzük az erőt és a bizonyosságot, hogy nyílt lélekkel tekintsünk a jövőbe”. Amikor megláttam a Szentév témáját: Remény zarándoklatai, úgy gondoltam, hogy ez remek alkalom, mert az emberek ma – legalábbis a fejlett világunkban – paradox módon a jövőképek hiányától szenvednek. Ez a célkitűzés összhangban áll a mai társadalom igényeivel: az egyház az emberiség társa kíván lenni.

Léteznek a gyakorlatban alkalmazható egyházi tanácsok a mesterséges intelligencia oktatására?

Az oktatási területet fejleszteni kell, ezt elsősorban az oktatási intézményeknek kell felkarolniuk. 

Minden olyan szektor, amely az egyházhoz kapcsolódik, és oktatással, képzéssel foglalkozik, kínáljon képzési kurzusokat, és magyarázza el, hogyan használhatjuk úgy a mesterséges intelligenciát, hogy az az emberek életét javítsa. 

Ezt szervesen össze kell kapcsolnuk azzal, hogy értelmezzük és elmondjuk az antropológiai és etikai alapelveket. Ezt a feladatot elláthatják, és bizonyos esetekben már el is látták a pápai akadémiák, amelyek gyakorlati kezdeményezéseket is közvetíthetnek. A történelemből, a társadalomból és a hívők szükségleteiből fakadó igények miatt egyre több ilyen, a mesterséges intelligencia gyakorlati használatát segítő képzésre lesz szükség.

Ösztönözni kell olyan fiatalok a képzését, akik nyitottak az antropológiai szemléletre, hogy mérnöki, agykutatói és informatikai pályát válasszanak, és később a nagy technológiai cégeknél dolgozhassanak. Olyan kezdeményezésekre is szükség van, amelyek arra buzdítják a fiatalokat, hogy foglalkozzanak a mesterséges intelligencia tanulmányozásával. Ha a fiatalok helyes értékekkel rendelkeznek, biztosan segítenek abban, hogy a vállalatoknak jobb technológiákat fejlesszenek.

Milyen tanácsokat adna azoknak a fiataloknak, akik érdeklődnek a mesterséges intelligencia iránt?

Ismerjék meg alaposan a mesterséges intelligencia működését és azt a szakterületet, ahol az alkalmazását vizsgálni akarják. Aki etikai szempontból át akarja tekinteni például azt, hogy a neurobiológus hogyan használja a mesterséges intelligenciát, annak legalább általánosan tisztában kell lennie az idegtudomány alapfogalmaival és a kutatási kérdéseivel, irányaival. Emellett meg kell ismerniük a mesterséges intelligencia működését. 

Mielőtt elmagyarázhatnám, hogy etikus-e valaminek a használata, tudnom kell, hogyan működik, milyen területeken használják, milyen hatásai lehetnek az egyénekre. 

Emellett átfogóan kell ismerni a keresztény etika elveit, az antropológiát, a keresztény perszonalizmus értékeit, mert itt találhatók azok a referenciakritériumok, amelyek alapján a mesterséges intelligencia működését értékelhetjük.