Milyen érzésekkel tértél vissza a munkahelyedre?

Az otthon töltött három év alatt cégünk rengeteget változott: új épületbe költöztünk, 400 kollégával többen lettünk, bővült a csapatom, új feladatokat kaptunk. A csapattársaim interjúján már ott voltam szülés előtt, én tanítottam be őket, és bármit kérdezhettek tőlem, csípőből tudtam a választ. Amikor visszatértem, én voltam ugyan a rangidős köztük, mégis újoncnak éreztem magam, akit mind tapasztalatban, mind tudásban felülmúlnak a többiek. Maximalista ember lévén ilyen kérdések kavarogtak a fejemben: „El tudom-e látni ugyanazt a feladatot úgy, mint szülés előtt? Fogok-e ugyanúgy pörögni? Mi lesz, ha hibázom? Mi lesz, ha észreveszik, hogy hibázom? Elég jó vagyok-e? Össze tudom-e egyeztetni a munkát a családi élettel? Ugyanazokat az eredményeket kell-e produkálnom, mint korábban? Mit gondolnak majd rólam a kollégák?” Nagyon féltem és izgultam, az átlagnál is bénábban kezdtem. 

Képes voltam félórát ülni egy levél fölött: minden információ benne van-e, jól fogalmaztam-e, nincsenek-e helyesírási hibáim?

Úgy éreztem, mindazzal a tudással, tapasztalattal, helyismerettel, amelytől korábban biztonságban éreztem magam, már nem rendelkezem. 

Milyen visszajelzést kaptál a kollégáktól? Hogyan láttak téged?

Nyitottsággal és kíváncsian fogadtak, bár bennük is voltak kételyek, hogyan fog ez működni, ugyanis én voltam az első a csapatban, aki szülést követően tért vissza. Nagyon toleránsak voltak velem, biztattak, támogattak, de egy idő után úgy éreztem, hogy már terhes lehetek nekik, mert elég rendesen feszegettem a határokat. Kapkodtam, szorongtam, minden apró döntésnél megerősítésre vártam, olyan dolgokra is rákérdeztem, amiket tudtam. 

Mi segített átlendülni a kezdeti nehézségeken?

Idővel megbíztak egy nagyobb céges rendezvény megszervezésével. Ezt korábban a kisujjamból kiráztam, most mégsem hittem el, hogy képes vagyok rá. Ahogy közeledett, egyre jobban szorongtam, éjjel nem tudtam aludni, feszült voltam a férjemmel és a gyermekemmel is. Mindenkinek bizonyítani akartam, miközben egyre lejjebb csúsztam lelkileg, és egy újabb depresszió küszöbén találtam magam. Szülés után már volt benne részem, nem akartam ismét olyan állapotba kerülni. Éreztem, hogy muszáj tennem valamit, különben tényleg nem tudom megszervezni a rendezvényt. Összeszedtem magam, tudatosan figyeltem arra, hogy ne kérdezzek, egyedül hozzak döntéseket. Az apró eredményektől aztán jöttek a sikerélmények, és szépen lassan elkezdtem újra hinni magamban. Rájöttem, hogy sem a tudásom, sem a tapasztalatom nem veszett el azzal, hogy anya lettem. A rendezvény végül sikertörténet lett a cég életében. Én pedig idővel pszichológushoz fordultam, és elkezdtem újraépíteni magam.

Sokat segített az is, hogy csapatomnak és a felettesemnek őszintén elmondhattam a gyöngeségeimet, félelmeimet. 

Megoszthattam velük azt is, hogy én már nem tudok 120 százalékon pörögni, mint korábban (hozzáteszem, ezt sosem várták el tőlem), mert azzal, hogy édesanya lettem, megváltoztak a prioritások. Megértették, és olyan feladatokat kaptam, amiket könnyen össze tudok egyeztetni a családi élettel. Elfogadták azt is, hogy nem tudok ott lenni minden 17 óra után kezdődő rendezvényen, csak, ha sikerül megszerveznem a gyerekvigyázást. Olyan biztonságos, elfogadó környezetet teremtettek, amelytől azt éreztem, hogy újra idetartozom. 

Kép

Zita családjával – Fotó forrása: Timár-Sneider Zita / evosoft Hungary Kft.

A tied sikertörténet, sok kismamát azonban nem így fogadnak vissza a munkahelyére.

Tudom. „Felette már eljárt az idő, elavult a tudása. Vele nem lehet másról beszélni, csak a gyerekről. Tuti, nem akar már dolgozni. Ma itt van, de holnap beteg lesz a gyerek, és elmegy táppénzre. Az ő karrierjének már befellegzett. A kisgyermekes kollégákra nem lehet komolyan számítani” – sokat hallottam ezeket én is férfiaktól, nőktől, kollégáktól, főnököktől. Korábban az én számat is hagyták el ilyen mondatok egészen addig, amíg végig nem jártam azt az utat, amely során sikerült bebizonyítanom, hogy ezek az állítások nem igazak. Ha egy kismama támogató, elfogadó, rugalmasságot biztosító környezetbe térhet vissza, nemcsak szárnyalni fog és jó eredményeket produkálni, hanem meg is hálálja, a leglojálisabb munkavállalóvá válik. Tudom, hogy nem mindenkit fogadnak úgy vissza, mint engem. Rengeteg negatív példát hallok, épp ezért is mesélem el a történetemet. Szeretném felhívni vele a munkáltatók figyelmét is arra, hogy így is lehet. Legyenek nyitottak, fogadják megértéssel a kismamákat. Ha segítenek nekik abban, hogy megtalálják az egyensúlyt a munka és a magánélet között, akkor szívvel-lélekkel fogják végezni a feladataikat. 

Sok kiaknázatlan érték van bennük, ugyanis számos plusz képességre tesznek szert az anyaság által, amelyekre erőforrásként tekinthetnek a munkáltatók. 

Te miben érzed, hogy fejlődtél azáltal, hogy anya lettél?

Stresszkezelésben, problémamegoldásban mindenképp. A gyerek nem úgy működik, ahogyan mi szeretnénk vagy eltervezzük. Nap mint nap történnek váratlan helyzetek – például megbetegszik –, amelyek borítják a programot, és hirtelen újra kell tervezni mindent. Időgazdálkodásban is elég jó lettem. Anyaként az egyik legnagyobb kincsem az idő, folyamatosan időnyomás alatt kell teljesítenem. Megtanultam előre tervezni, hosszú távú stratégiákban gondolkodni. Nem lehet, hogy csak az utolsó pillanatban kezdesz el azon gondolkodni, hova teszed a gyereket nyáron, vagy melyik óvodát, iskolát választod neki. Projektmunkánál, projektfeladatoknál ennek nagy hasznát veszem.  Az anyaság nagyon sokat segített abban is, hogy fókuszáltan, koncentráltan végezzem a feladataimat. Az érzelmi intelligenciám is rengeteget fejlődött, sokkal toleránsabb, empatikusabb lettem. Mielőtt állást foglalok egy ügyben, sokkal több információt gyűjtök össze. Kompromisszumot is könnyebben kötök kollégákkal, és kevésbé akadok ki szélsőségesebb emberi megnyilvánulásokon.

Mit üzensz azoknak a kismamáknak, akik a visszatérés előtt állnak?

Teljesen normális érzés, hogy valaki fél a visszatéréstől. Ritka az, hogy valaki becsukja az ajtót, elmegy szülni és három, öt vagy hét év múlva ugyanazt az ajtót nyitja ki. Bízzanak magukban, higgyék el, hogy meg tudják csinálni, a tudásuk, tapasztalatuk nem veszett el! Teljesen természetes dolog, hogy valaki szül, és utána visszatér. Attól kezdve, hogy elkezdtem újra hinni magamban, minden sokkal könnyebb lett. 

Ha egyedül nem megy, merjenek segítséget kérni! Adjanak időt maguknak a visszaszokásra! Nem megy egyik napról a másikra, hozzá kell szokni az új élethelyzethez, meg kell tanulni újratervezni a napot, beosztani az időt. 

Ahhoz is idő kell, hogy több évnyi otthonlét után újra fel tudják venni a fonalat. Épp ezért is mi hírt adunk a közösségi médiában a cég életéről, eredményeiről és nagyobb történéseiről. Most azon dolgozunk, hogy ezekhez az információkhoz bármikor könnyen hozzáférhessenek a kismamák is az otthonlétük alatt, ezáltal megkönnyítsük a visszatérésüket is. Igyekszünk arra is megoldást találni, hogy tarthassák a kapcsolatot egymással, nemcsak azért, hogy ne szigetelődjenek el, ne távolodjanak el a munkahelyüktől és a kollégáktól, hanem azért is, hogy elősegítsük a gyermekeik közti barátkozást.

Kép

Zita előadást is tartott a témában – Fotó forrása: Timár-Sneider Zita / evosoft Hungary Kft.

Nem tartottál attól, hogy másképp fognak rád nézni a kollégáid, miután megosztottad velük a történetedet?

Az előadást önös érdekből vállaltam, azért, hogy én jobban legyek. Három évig készültem rá lélekben. Bennem is fölvetődött, hogy normális vagyok-e, hogy a saját gyöngeségeimről beszélek több száz embernek, de nem bántam meg. Átment az üzenetem, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, nemcsak olyan anyáktól, akik visszatérés előtt állnak, vagy épp túl vannak rajta, és hasonlóan éreztek, de nem mertek róla beszélni, hanem férfiaktól is. Van olyan egyedülálló kollégám, aki a magányosság érzésével tudott azonosulni. Ha már magamért megtettem, akkor úgy érzem, tartozom annyival másoknak is, hogy megpróbálom minél több helyen elmondani a történetemet. Ha valaki erőt tud meríteni belőle, vagy egy cég ennek hatására másképp fogadja a visszatérő kismamákat, már megérte. 

Zita előadása itt tekinthető meg: 

Elsőként ezt a félig leeresztett fittlabdát szeretném bemutatni önöknek. A kiállítás rendezője kiszámolta, hogy körülbelül kétmilliószor rugózott rajta az édesanya. A levegő, ami benne van, húszéves, és az apa tüdejéből származik. De van itt elkoptatott, kitört babakocsikerék, kiült, elhasznált hordozókendő. Ez utóbbi (ha rugózásonként számoljuk az átlagosan nyolckilós testsúlyt, amellyel az édesanyának meg kellett küzdenie), összesen több száz tonnányi súlyt is elviselt. De hogy ne csak a küzdelmeket szemléltessük, elhelyeztük ide azt a bizonyos zöld poharat, amelytől a kisfiú nyolc teljes évig nem volt hajlandó megválni, és megtöltöttük alvás közben kifolyt babanyállal. 

Az itt kiállított munkavédelmi hallásvédőt nyugodtan felvehetik. Kizárólag az édesapa használta. Bár a feleségének vette, de a gyerekek nem hagyták, hogy édesanyjuk akár egy pillanatig is hordja. Azt ajánlom, hogy a piros gombot csak akkor nyomják meg, ha mindenki befogta a fülét. 

A kislány a magas C feletti tartományban tudott sikítani, erről jutott néhány felvétel a birtokunkba. 

Ezt az elképesztő tehetségét később elvesztette, az anyuka hallása viszont addigra érezhető mértékben romlott. A testi változásokról szóló dokumentumokat az Egészségügyi leletek teremben találhatják. 

Hogy mi ez az üvöltés? Valaki biztos levette a piros versenyautót a harmadik polcról. Kérem, tegye vissza rögtön! Ha nincs a helyén, aktiválódik a kisfiú hisztihangja. Érdekességként meg szoktuk mutatni, de nem ajánlom, hogy túl sokáig hallgassák egyhuzamban. Nem, az nem egy kortárs festmény. A Gyerekrajz szobához értünk. Az itt üldögélő csoportot kérem, ne zavarják meg, mentális betegséggel küzdő emberek, akiket beutaltak ide, hogy nézzék a rajzokat. Ha elég ideig bámulják, észrevehetik, hogy a kislány és a kisfiú hangja jön a hangszórókból: „Neked rajzoltam, tetszik?” 

Itt kérem, vigyázzanak. A kislány nagyon szeretett pocsolyákba ugrálni, ezt próbáltuk modellezni. Próbálják ki nyugodtan (páros lábbal érdemes), de könnyen eleshet az ember. Mindenesetre ennek a tevékenységnek is bizonyított a kedélyjavító hatása, akár otthoni alkalmazásra is ajánlják szakembereink. A hóemberhez kérem, ne nyúljanak! Húsz éve fújjuk rá a hideg levegőt. Ha egy meleg kéz érintésétől elolvadna valamelyik testrésze, pótolhatatlan lenne a kár. 

Lassan a végére is érünk a tárlatnak. 

Oldalra még nyílnak szobák, amelyek fakultatív jelleggel megtekinthetők: a Kudarcot vallott nevelési elvek könyvtára, a Babaillat-terápiás terem, az Elromlott játékok, vagy az Eltört edények és lemerült elemek raktára. 

Én már csak ezt az utolsó szobát mutatom meg önöknek.

Itt azt láthatják, ahogyan a szülők az ágyon ülve, egymást átölelve zokognak. Ennek érdekessége, hogy élő adásban, jelen időben zajlik. A gyerekek felnőttek, és a napokban költöztek el, ez ennek az érzelmi reakciónak az elsődleges oka. Akik emelt áras jegyet vettek, nemsokára kérdéseket is tehetnek fel a két alanynak. Mondjuk, úgy tűnik, hogy eléggé meg vannak zavarodva. Értelmes válaszokra szerintem ne számítsanak. 

Az írás eredetileg Véssey Miklós Apa, kezdődik! című sorozatának része. A sorozat további cikkei itt érhetők el.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

Meglepően sokat olvasnak a Z generáció képviselői: a Wattpad tavalyi felmérése szerint az 1995 és 2009 között születettek 55 százaléka legalább heti egy alkalommal, 40 százaléka pedig naponta vesz könyvet a kezébe. Az ingyenesen használható, irodalmi művek megosztására és olvasására alkalmas közösségi hálózat felméréséből az is kiderül, hogy a koronavírus-járvány pozitívan hatott a fiatalok olvasási kedvére – a válaszadók 35 százaléka ugyanis azt állította, hogy többet bújja a könyveket, mint a Covid-járvány előtti években. 

„A Z és alfa generációsok könyvek iránti rajongását mi is tapasztaljuk. Ugyan ma nem Jane Austen vagy az orosz, francia klasszikusok kerülnek az olvasási listáikra, de a fiatalok gyakran igazi könyvmolyok. Krimi, sci-fi és fantasy irodalom, misztikus és horrorregények állnak a kedvenceik sorának élén, ugyanakkor kedvelik a szuperhősös történeteket, akcióregényeket is, illetve a kortárs magyar irodalom is egyre népszerűbb” – mondta Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri kommunikációs és marketingigazgatója. 

A tizen- és huszonévesek könyves ízlését a közösségi média, elsősorban TikTok is erősen befolyásolja: a videós tartalmak megosztására alkalmas felületen ma már több mint 50 millió #BookTok hashtaggel ellátott poszt van, ezeket összesen közel 250 milliárd alkalommal tekintették meg, és ez a szám pedig jelenleg is naponta milliókkal növekszik. 

A #BookTok-tartalmak tehát ma már a nemzetközi könyvpiacra is óriási hatással vannak.

A Z és alfa generációs olvasókra a Libri is kiemelt figyelmet fordít, éppen ezért a Corvin Plázában található könyvesboltban augusztus 31-én délután nagyszabású író-olvasó találkozót szerveznek. Az eseményen a fiatalok által leginkább kedvelt hazai szerzők vesznek részt: kora délután Szlávicsek Judit, a Balatoni krimik sorozat írója és Szántó Dániel, a Revans, a Dorian – A tündérkard, valamint A másoló című regények szerzője a krimikről beszélgetnek, ezt követően Kollár Betti, A vonzás törvénye, A vonzás szépsége és az Álmomban megleltelek,  Karády Anna, A füredi lány és a Zserbó szerzője, valamint az Ősi-könyveket jegyző M.L. Eperke a young adult irodalomról és a könnyed, romantikus regényekkel kapcsolatban folytatnak párbeszédet. 

Kép forrása: Libri

Részletek a Libri Facebook-eseményének leírásában.

Szeptember 13-án, az ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a térség legnagyobb szakrális művészeteket felvonultató ingyenes rendezvénysorozata, melynek fővédnökei Nagy Zsuzsanna asszony, a köztársasági elnök felesége valamint Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.

A nagykorúságát ünneplő Ars Sacra fesztivál immár 18 éve hirdeti, hogy a kultúra emberi életünk egyik fontos forrása, amely képes felmutatni a hit, a remény és a szeretet üzenetét minden korosztály számára.

A kezdeményezéséhez a kezdetektől fogva számos település, felekezet, intézmény, művész csatlakozott országhatáron innen és túl. Ezt a sokszínűséget ragadja meg versében Reményik Sándor: “A Szépség egy – Isten nevében”.

Színes programok országszerte

Idén is közel négyszáz program várja az érdeklődőket országszerte. A fesztivál előadásokon, kiállításokon, koncerteken, szakrális sétákon keresztül hívja meg az embereket egy olyan útra, mely kulturális kincseink forrásait kutatja. 

A fesztivál színes programjai így nem csak művészeti gyöngyszemeket kínálnak, hanem örökérvényű igazságokat és üzeneteket is közvetítenek az érdeklődők számára. Ezeket az üzeneteket pedig nem kisebb művészek, mint - többek között - Petrás Mária, Bogányi Gergely, Klukon Edit és Ránki Dezső, a Korossy Vonósnégyes, Csalog Benedek, a Szent Efrém Férfikar, Virágh András Gábor, Berecz András, a Jazzation vagy a Gemma Énekegyüttes “adják át” az Ars Sacra látogatóinak.

Kép

Virágh András Gábor – Fotó: Várady Nikolett

Vidéki helyszíneink közül idén is kiemelkedik Miskolc, ahol a II. Miskolci Ars Sacra fesztivál keretében több, mint negyven összművészeti program kerül megrendezésre.

Ugyancsak számos programot szerveznek Vácott, ahol több felekezet készül érdekes kiállításokkal, koncertekkel, előadásokkal. Esztergomban építészeti konferencia is színesíti a kínálatot, illetve Mosonmagyaróváron és Pécsett is közel tíz program várja az érdeklődőket.

Az országhatárokat átlépve idén is lesznek programok Kolozsváron, Nagyváradon, Alsódobokon, Naszvadon, Somorján valamint Bécsben. 

A határon túli programok közül kiemelkedik a Nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál, ahol a hét minden napjára, a városban élő felekezetek csatlakozásával, különleges programokkal készülnek.

Keresztkoncertek

A fesztivál keretében immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre ez az ökumenikus koncertsorozat.

A 2018-ban alakult, számos díjjal büszkélkedő Korossy vonósnégyes a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, a Szent Athanáz kórus, a Liszt-díjas Bubnó Tamás vezetésével a Deák-téri evangélikus templomban, a Tutti Cantabile Énekegyüttes a Budapesti Istenszülő Oltalma görögkatolikus templomban, a barokk zenét játszó Capella Esterházy kamaraegyüttes pedig a Kálvin téri református templomban lép fel.

Nyitott Templomok Napja

A fesztivál a Nyitott Templomok Napjával indul, melynek keretében a templomok tárt kapukkal; programokkal és zarándoklatokkal várják az útkeresőket, és a megerősödésre vágyókat. Idén kiemelt szerepet kap Budapesten hét templom, ahol mindenki számára aktuális kérdéskörre keresik a választ: Hol van Isten életünk különböző területein; a bajban, a válásban, a gyereknevelésben, a társadalmi egyenlőtlenségekben és még számos területen. Az érdekes előadások mellett egyéb művészeti programokkal is várják a betérőket a Pasaréti és Pesti ferences templomokban, a Budai Szent Imre templomban, a Belvárosi Szent Anna templomban, az Egyetemi Kisboldogasszony templomban, a Bakáts-téri Assisi Szent Ferenc templomban és a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.

A programok részletei megtalálhatóak az Ars Sacra honlapján. 

A dalfelvételben közreműködött Arlóy Zsófia, Csuri Ferenc, D. Kiss Zoltán, Ekler Luca, dr. Fonyódi Ildikó, Illés Fanni, Kertész Róbert, Lengyel Zsófia, Pap Bianka, Sedric Roussel Watchou Kouokam, Száraz Evelin, Szöllősi István, Szvitacs Alexa, és Wermeser Zsombor, akik közül a megmérettetés előtt több sportoló is vendégeskedett a Mégis podcast harmadik évadának adásaiban. A beszélgetések hamarosan elérhetőek lesznek a kepmas.hu-n.

A videóklipben valamennyiük szintén szerepel, egészen pontosan Boldizsár Dalma, D. Kiss Zoltán, Ekler Luca, Hajmási Éva, Illés Fanni, Kiss Anett, Pap Bianka, Száraz Evelin, Sedric Roussel Watchou Kouokam, Szvitacs Alexa, Varga Katalin, valamint Wermeser Zsombor.

„Aki paralimpiai bajnok lesz vagy érmes, vagy kijut egyáltalán a paralimpiára, már leküzdött valami nehézséget, és azt bezárta egy >>dobozba<<. Akik kijutnak egy versenyre, általában már megnyerték a legnagyobb harcot az élettel” – fogalmazott a Képmás magazin címlapinterjújában Illés Fanni, aki az augusztus 28-i megnyitón viszi a magyar zászlót.

A videó itt látható:

 A zenét Rakonczai Viktor szerezte, a szöveget Hujber Szabolcs és Kocsis Paulina írták. Előadói pedig Gubik Petra, Kovácsovics Fruzsina, Miklósa Erika, Kocsis Paulina, Szabó Száva, Dánielfy Gergely, DR BRS, Ember Márk, Kökény Attila és Herczog Richárd.

Az önállóság felnőtt életünk belépője. Emlékszel arra, amikor a szüleidtől függetlenedni kezdtél, amikor megérezted a szabadságot és a saját erődet? 

Én mindig azt láttam, hogy a családban van az erő, a magam erejét is tőlük kaptam, a humorérzékemet, azt a bizonyosságot, hogy az élettel valahogy megbirkózunk, hogy mi nem a nehézséget látjuk, hanem a megoldást keressük. Mindig ez jellemezte az életemet. Akkor kezdtem el azt érezni, hogy a saját utamat járom, amikor megtanultam úszni, és elindultam az élsport irányába. Először azt hittem, hogy ezért születtem így, hogy paralimpiai bajnok legyek, és ezzel kárpótol az élet. 

Bár valójában nem tudtam, hogy miért is kell kárpótolni, csak mivel a társadalom azt tükrözte vissza, hogy én kevesebb vagyok, és nem tudok normális életet élni, azt hittem, hogy tényleg szükségem van kárpótlásra. 

Aztán nem úgy alakult a sportolói pályafutásom, hogy egyből jött az arany, tele volt az életem nehézséggel és kihívással. Rengeteg alázat meg kitartás kellett ahhoz, hogy egyáltalán eljussak a tokiói paralimpiáig.

Nem is lázadtál kamaszként vagy tinédzserként? 

Abból a szempontból sima tinikorom volt, hogy ott volt az úszás, ezért nem nagyon mentem sehova. Talán két házibuliban voltam. Konfliktus inkább abból volt, hogy nagyon nehezen viseltem a kollégiumot. Reziben éltem, és ötven kilométernyire, Zalaegerszegre jártam gimibe, ezért költöztem koliba. De ott sajnos nem támogattak abban, hogy sportoljak, teljesen más napi ritmusom volt, mint a többieknek, az ottani szabályokat nehezen tudtam betartani, hiszen még este is az uszodában voltam, és emiatt mindig én voltam a fekete bárány. Zalaegerszegen nem szerettem annyira úszni, de a csapattársaimmal szerettük egymást, ma is a barátaim. Nehéz volt feljönni Pestre, mert itt egyedül voltam, de örülök, hogy megléptem. 

Ez fontos lépés volt a célodhoz? 

Igen, de kellett a sikerhez szerencse is, sőt szerencsétlenség is, hiszen egy sérülésem miatt derült ki, hogy tizenkét évig teljesen rossz kategóriában, nálam épebbekkel versenyeztem. De ennek köszönhetem, hogy aztán a száz mell olyan simának tűnt. A feladatra koncentráltam, nem gondoltam arra, hogy sikerül-e. Világranglista-vezető voltam, és én nyertem világbajnokságot meg Európa-bajnokságokat, de három kudarcos paralimpián is túl voltam már, szóval a negyedikre elengedtem ezt a görcsösséget, mert úgy éreztem, én mindent megtettem. Aki paralimpiai bajnok lesz vagy érmes, vagy kijut egyáltalán a paralimpiára, már leküzdött valami nehézséget, és azt bezárta egy „dobozba”. 

Akik kijutnak egy versenyre, általában már megnyerték a legnagyobb harcot az élettel. 

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ha olimpikon vagy, mindenki a tenyerén hordoz, ha bemész egy boltba, felismernek, ha viszont paralimpikon vagy, csak azt látják, hogy valami nincs veled rendben, általában a hiányosság az, ami elsőre eszükbe jut rólad. 

Mit jelent számodra a víz mint közeg? 

Nyilván én is tüdővel lélegzem, de sokkal jobban érzem magam a vízben. Ott nincsenek akadályok, nincs lépcső, nem romlik el a lift. Csak a víz van, és te meg a csend. A gondolataiddal be vagy zárva a medencébe. És nagyon nem mindegy, hogy min gondolkozol edzés közben.

Olyankor az agyat sem csak a racionális cél, a tempó, a táv, a mozdulatok kivitelezése uralja? 

Az kivitelezhetetlen, hogy sose gondolj másra. Persze, van olyan edzés, amikor nagyon oda kell figyelni, és kizárni mindent, de hát a fejeddel együtt vagy a medencében. Viszont az úszásnak mindig jótékony hatása van a problémáim megoldására. 

Kép

Fotó: Emmer László

A medencében egyedül vagy, de a medence szélén ott az edződ. Aki a te esetedben néha több is annál. Az apukád, aztán Szabó Álmos, aki aztán a vőlegényed is lett. 

Igen, volt, hogy apukám állt ott, úgy gondolom, az nem tett jót a kapcsolatunknak. Persze, csináltuk, mentünk előre, de hazavittük a munkát. Nem voltunk profik, csak egyszerűen egy apa és a lánya. Amikor már nem ő volt az edzőm, sokkal könnyebb volt az úszásról is beszélnünk. Ugyanakkor, ha az a két év nincs, nem lettem volna ilyen alázatos és szorgalmas, ő tanított meg erre, bár semmi köze nem volt az úszáshoz. Álmos először csak az edzőm volt, akihez feljöttem Budapestre, adva még egy esélyt magamnak, mert a londoni paralimpia után abba akartam hagyni a pályát. Megműtötték a vállam, és azt éreztem, hogy reménytelen az egész, mert olyanokkal versenyzem, akikkel nem vagyok egy kategóriában. Ez megöli az élsportot. Ott már felcsillant az a remény, hogy újragondolják ezt a kategóriarendszert, és akkor majd újravizsgálnak, nem gondoltam, hogy ez ennyivel később jön majd el. Az edzésen olyan csoportba kerültem, ahol tényleg paraúszók voltak, hozzám hasonlók, élveztem, hogy én vagyok a legjobb az edzésen, aki mindig hajt. 

Amikor Álmos a párom lett, az elején megegyeztünk, hogy nem lehet az edzésekről hazavinni a munkát és fordítva sem. 

Nyilván az utóbbi a nehezebb, hogy nem hozod be az uszodába a magánéletedet, főleg most, hogy már van gyerekünk is, de azért igyekszünk, és szerintem működik ez.

Korábban úgy érezted, azt látták benned, ami hiányzik. A nővé válás, önmagunk elfogadása a legtöbb fiatal lány számára nehéz. Ráadásul a sportolók élete az uszoda, otthon, konditerem háromszögében zajlik, kevés lehetőség van a magánéletre, talán kevesebb ­visszajelzés is érkezik a másik nemtől. 

Tiniként éreztem ezt én is. Gyerekként mindig volt, aki udvarolt – még ha nem is tetszett –, kaptam szerelmesleveleket is, ahogyan mindenki. Rám nem úgy néztek a társaim, hogy a lábatlan, hanem úgy, hogy Fanni a jó arc, akivel lehet bandázni, gördeszkázni, bármit. Amikor mindenki megért körülöttem, és nekem nem volt senkim, pont bejött az úszás, és úgy voltam vele, hogy majd később lesz valaki, aki nem azt nézi, hogy nincs lábam, hanem azt, hogy mi van belül. De azért persze sokat szomorkodtam emiatt.

Emlékszel arra, hogy mikor érezted magad először erősnek, szépnek és magabiztosnak? 

Szerintem, amikor Álmossal egymásba szerettünk. Az nagy változás volt az életemben. Hiába mondták addig, nem mindenkinek hiszed el azt, hogy szép vagy. Ő kérdezte meg azt is, hogy minek hordom a műlábakat, ha nem szeretem őket. És akkoriban nagyon jól kezdett menni az úszás is.

Érdekes, hogy az embert bármennyire is szereti és segíti a családja, nem hiszi el nekik a dicséretet. Fontos, hogy legyen egy érzelmileg hozzád közelálló, mégis bizonyos értelemben kívülről érkező ember, aki tükröt tart neked. 

Igen, Álmos volt az, aki tényleg elhitette velem, hogy a munkámból lehet komoly eredmény is. 

Ma a fiatalok nagyon sokszor nem találnak párt, és a tanulásban vagy bulizásban próbálják az energiáikat lekötni. Az online világ és a pandémia is megtette a hatását. 

Igen, sajnos valóban nem könnyen találnak társat a fiatalok, és ha ki is alakítanak egy kapcsolatot, az sokkal rövidebb ideig tart, mint régen, mert nem olyan kitartóak, és a becsület is kezd kisatírozódni a társadalomból.

Attól félnek, hogy nem bízhatják másokra az érzéseiket? 

Nagyon sok ember fél önmaga lenni. Az egyik legjobb barátnőmről, aki ugyanolyan zárkózott volt, mint én, elsőre azt gondoltam, hogy egy mufurc valaki, talán bunkó is meg nagyképű, és valószínűleg rólam is ez jött le elsőre, de elkezdtünk beszélgetni, ő is kinyílt, én is. Sokszor egyszerűen elfelejtünk kommunikálni egymással. 

Minden felgyorsult, és nem szánunk időt arra, hogy megismerjük a másikat, hogy ne a neten ismerkedjünk, hanem élőben. Ez pont az a dolog, amit nem lehet siettetni, hanem meg kell élni.

Korábban én is úgy voltam vele, hogy ha majd elérem azt az eredményt, ha majd annyi kiló leszek, akkor majd boldog leszek. Ez nem így működik. Ezért tudtam paralimpiai bajnok is lenni, mert az utolsó három hónapban nem gondoltam a másnapra, csak arra, hogy most éppen milyen jót kirándulunk. Nem agyaltam, pedig nagy nyomás volt rajtam. A kisfiam megtanított arra, hogy a jelen a fontos.

Amikor úgy döntöttél, hogy leteszed a műlábakat, amikkel kiskorod óta annyi éven át tanultál meg járni, az is önmagad vállalása volt? 

Igen. Én mindig is műláb nélkül éreztem jól magam. Amikor hazamentem, vagy visszaérkeztem a koliba, levettem. Merni kell önmagunk lenni, azzal együtt, hogy van bennünk rossz, vagy rossz emlékek és jó is. Ez mindig valahogy egyensúlyban van. Van látható testi hibám, és emellett rengeteg más hibám is, ahogyan másoknak is. Ez vagyok én, mindenestől. Bár a közösségi média azt tolja ránk, hogy csak a jó oldalunkat mutassuk, és csak arról beszéljünk, hogy mi a pozitív az életünkben, emiatt aztán egy csomóan szoronganak.

És mindennek nyoma marad, félre lehet értelmezni, sőt manipulálni. Nagy rizikó kirakni a lelkedet? 

Az, de nem is kell. Csak a család számít. Tök mindegy, hogy bunkók veled a buszon vagy a boltban, vagy megbüntet a rendőr, mert hazamész, és az számít, ami ott van. Otthon tudják ki vagy, a traumáiddal, mindennel együtt. De ehhez olyan otthont kell teremtened, ahol tényleg kiteheted a lelkedet azoknak, akik megérdemlik. 

Kép

Fotó: Emmer László

Féltél az anyaságtól mielőtt Mór megérkezett? 

Igen, nagyon, mert ezt nem lehetett előre gyakorolni. Azelőtt megtanultam, hogy én hogyan tudom másként megcsinálni, amit kell: a vécére felülni egyedül, fürdeni a fürdőkádban, gyerekkoromban fára mászni és gördeszkázni is megtanultam lábak nélkül. Sok-sok gyakorlással. Valami elsőre ment, valami nem. Viszont a gyerekkel nincs gyakorlás. Emiatt féltem. Aztán egyszer láttam egy olyan anyukát a neten, akinek nem volt keze. Rájöttem, hogy nekem sokkal könnyebb dolgom van. Viszont amikor bejelentettem, hogy terhes vagyok, nagyon sok negatív megjegyzést kaptam a közösségi médiában. 

És nem is az bántott, amikor azt írták, hogy nyomorék vagyok meg alkalmatlan, hanem amikor a kisfiammal jöttek, mert milyen életet adok neki, meg nem tudok majd utána futni, és ez kész életveszély. 

Hogy az ő életét nyomorítom meg azzal, hogy én ilyen vagyok. Amúgy is nagyon érzékeny időszak a terhesség és a kisbabás anyaság ideje, de nálam még jöttek ezek a hülye kérdések is. Szoktam kommenteket olvasni, az ismeretlen üzeneteket is, mert ezzel is fejlődöm. Szembe merek nézni velük és magammal. Nem volt könnyű, de erőt adott, hogy nem csak magamért kell válaszolnom. Nem vagyok konfliktuskerülő ember, elfogadom a negatív kritikát, viszont akkor a kommentelő is nézzen szembe a válaszommal.

De ugyanakkor mégiscsak elvisz téged abból a közegből, amely fontos, a jelenből, a családtól? 

Sokkal jobb, ha ezt megtanulom kezelni, ha megértem, hogy az emberek hogyan látnak engem. És már sokkal pozitívabban hat rám, mint pár évvel ezelőtt.

Fantasztikus, hogy mi mindenre képes vagy egyedül. Sokan küzdünk azzal, hogy nehezünkre esik elfogadni mások segítségét. Te hogy állsz ezzel? Talán nem titok, hogy amikor kiderült, hogy a mai fotózáson javítják a liftet, Álmos a karjában hozott fel a másodikra. 

Nekem ez az egyik legnehezebb. Egész életemben azért küzdök, hogy egy pillanatra se kelljen segítségre szorulnom azért, mert fogyatékossággal élek. Álmos sokat lazított ezen a felfogásomon. Ami férfidolog, azt ő csinálja, és nem amiatt, mert nekem nincsen lábam, hanem mert ő a férfi.

A gyereknevelésben látod előnyét annak, hogy keményen megküzdöttél mindenért? 

Mór másfél éves. Mindent nagyon korán kezdett csinálni, nagyon értelmes volt az elejétől kezdve, ezt jó volt látni, főleg, miután sokan leírták a terhességem alatt, hogy fogyatékos és szörnyszülött lesz. De szeretném neki megtanítani, hogy meg kell küzdeni a dolgokért. Az alázatot, a szorgalmat és a másik tiszteletét szeretném neki megtanítani. Nem vagyok annyira vajszívű, mint az apukája, én megvárom, míg valamit megold egyedül, és olyankor úgy tud örülni! Nem akarom vele azt éreztetni, hogy „te egy kisgyerek vagy, és nem tudsz semmit csinálni”. Nyilván érzi, hogy ott vagyok, és ha a tizenötödikre sem megy, akkor segítek. Az én szüleim is így neveltek engem.

Hat hónapos terhesen még edzettél, és aztán még a szoptatás alatt visszamentél az uszodába. Ez is kemény… 

Nehéz volt visszamenni úszni, de én ebből élek, ha elmegyek két évre gyesre vagy gyedre, vége az úszópályafutásomnak. Azt sem szerettem volna, hogy Mór úgy nőjön fel, hogy miatta hagytam abba. Utólag úgy érzem, korai volt visszamenni, de most már túl vagyok ezen. Örülök, hogy anyukámhoz is kötődik, hogy nem csak mi vagyunk neki, látom, hogy azok a gyerekek kicsit szorongóbbak, akik mindig az anyjukkal vannak. 

Ő nagyon nyitott a világra, mindenkihez oda mer menni, mosolyog. Persze, amikor már pacsit kell adni vagy elfogadni valamit, azért van benne egy tartózkodás, szerencsére. 

Bennem sokszor megfordult az elején, hogy mit keresek én az uszodában, amikor van egy kisfiam. Tudtam, hogy mit vállalok, csak más tudni, és más érezni és megtapasztalni. És nagyon sok szabályt fel is rúgtam, amit kockafejjel, élsportoló­ként gondoltam, például, hogy majd külön szobában alszunk… 

Akkor anyaként mégsem vagy olyan kemény. 

Ahogy megszületett, már nem tudtam megtenni. Meg hát azért sokat vagyok távol tőle, ezért sem akartam még akkor is külön lenni tőle. És neki így volt jó. Végigaludta az éjszakákat négy hónapos korától kezdve… ha épp nem jött a foga. De egyébként visszük magunkkal mindenhova, edzőtáborba is, anyuval együtt. Az elejétől kezdve mindenhova hurcibáljuk. Ő elvan a medenceparton is, mert ott szeret lenni, ahol mi vagyunk.

Ha újra felteszem a mindannyiunk számára fontos kérdést, hogy Isten miért teremtett, most mit felelsz? 

Hát azért, hogy Mór anyukája legyek. Hogy neki átadjam: nem a nehézséget kell nézni, hanem a lehetőséget. Egy életünk van, és én sem úgy élem, hogy ülök otthon a tévé előtt, és szomorkodom, mert egy fogyatékos ember vagyok, akinek a társadalom egy része szerint az a dolga, hogy sirassa azt, amit elveszített. Az én szüleim sem hagyták soha, hogy így gondolkodjak. 

Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2024. áprilisi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt. 

Nemcsak azért, mert például a cserkészet is hasonló természetközeli és közösségformáló élményt nyújt (igaz, táboraik csak 7–10 naposak), hanem azért is, mert a rendszerváltozás előtt a közép-európai gyerekek közül is sokakat hetekre elküldtek a vidéki nagyszülőkhöz, ahol együtt lóghattak az unokatestvérekkel és a helyiekkel, illetve segítettek nagyszüleiknek. Manapság egyre kevesebb szülő tudja családon belül „nyaraltatni” a gyerekeit, s persze nem ugyanaz rokonoknál lakni, mint nyári táborban részt venni, de a természetközeliség és a szülőktől való tartósabb elszakadás, az önállóságra nevelés annak is szerves része volt. 

Az igazi különbség azonban manapság a szociális készségek tudatos fejlesztése és a szervezett foglalkozások mellett leginkább a teljes internetmentességben rejlik, ami mára a táboroztató szülők fő motivációjává vált. 

És persze az anyagiakban: ezek a táborok gyerekenként 8–16 ezer dollárba kerülnek. Nem véletlen, hogy az egész nyaras táborozók túlnyomó többségét ma is jómódú, felső-középosztálybeli fehér szülők gyerekei alkotják. Az átlagos munkabérből élő amerikai szülők többsége kénytelen a lakóhelyük szerinti város vagy egyéb szervezet (például a YMCA) nem ottalvós táboraiba íratni a gyerekeit. Utóbbiak szintén nem olcsók, de jóval megfizethetőbbek. 

Az egyik nagy táborszervező cég honlapja szerint Észak-Amerika több mint 20 ezer nyári táborában évente nagyjából 21 millió táborozó fordul meg. A gyerektáborok döntő többsége ma is a keleti part nagyvárosainak vonzáskörzetében fekszik, leginkább New York, Pennsylvania, Connecticut, Massachusetts, Georgia, Észak és Dél-Karolina államokban, de elszórtabban működnek táborok az USA minden államában. Jellemzően gyönyörű erdei környezetben, gyakran egy-egy tó partján tölthetik a nyarukat a 6–17 éves gyerekek és a jellemzően egyetemista korú fiatalokból álló nemzetközi személyzet tagjai, akik leggyakrabban az angolszász világból érkeznek, de sok dél-afrikai, lengyel és cseh is akad köztük, ahogy nem ritka a spanyol, skót, ír, kanadai, német, francia sem.

A három-nyolc (leggyakrabban hét) hetes nyári táborok célja, hogy a gyerekek olyan programokon vegyenek részt, ahol nemcsak a fizikai, hanem a szociális képességeik is fejlődnek – távol a szülőktől, kütyümentes környezetben. Gyakran ez az első alkalom, hogy hosszabb ideig nélkülözik a szüleiket. 

Naponta levelezhetnek (papíralapon), de csak két-három hetente beszélhetnek telefonon, és csak egyszer találkozhatnak személyesen. 

Viszont életre szóló élményeket és barátságokat szereznek, ezért visszatérnek. Sokan itt tanulnak meg egyes sportokat, a városban élők gyakran itt látnak először tiszta, csillagos eget. 

Az úgynevezett hagyományos ottalvós táborokban a programok nagyon sokszínűek: több tucat különböző foglalkozás (csapatsportok, vízi sportok, kézművesség, színház, zene, íjászat, lovaglás, tenisz, tánc, torna, akrobatika stb.) közül lehet választani. Egy részük csak fiú-, illetve lánytáborként működik, gyakran egymás szomszédságában, de egymástól függetlenül, amelyeket jellemzően szervezetek működtetnek, például az amerikai cserkészet. Az úgynevezett rusztikus táborok még kalandosabbak és természetközelibbek: az elszállásolás jellemzően sátrakban történik, és van olyan is, ahol csak a tábor egy kijelölt részén van elektromos áram.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Felekezeti zsidó táborokat főleg a keleti parton találni, hiszen ott kezdődött a táboroztatás hagyománya közel 150 évvel ezelőtt, de szép számmal működtetnek táborokat keresztény szervezetek is. Ha ezekben nem is szól minden a vallásról, a legfontosabb alapértékek (szeretet, kedvesség, segítőkészség, elfogadás) tanítása és gyakorlása jelen van. A vallás megélésének mélysége is változó, a felekezeti hovatartozás általában nem feltétele a részvételnek vagy a munkavállalásnak, de a nyitottság és a tisztelet mindenképpen. 

Az úgynevezett specializált (sport-, alkotó-, előadóművészeti) nyári táborokban az adott területeken fejlődhetnek a gyerekek. Ezek legtöbbször magánkézben vannak, és sokszor maga a táborvezető a tulajdonos. Nyári tábort működtetni tehát nemcsak amerikai, de sokszor családi hagyomány is. 

Sok régóta létező tábort még most is az alapító család irányít. 

A szervezetek tulajdonában működő táborok között is minden tábortípus előfordul, azonban a fogyatékossággal élőknek, illetve a hátrányos helyzetűeknek szóló legtöbb tábort nonprofit szervezetek működtetik. 

Egyes, New Jersey államban élő, jómódú amerikai családok a hagyományos táborokba küldik gyermekeiket, jellemzően 7–9 éves kortól. Van, ahol az egyik szülő járt ilyen táborban gyerekkorában, és van, aki ismerős család által szervezett táborba kapott meghívást. Van, aki a hasonló korú gyerekekkel rendelkező barátoktól hallott róluk, és van, ahol a gyerek a barátai miatt akart csatlakozni. 

A kapcsolódások tehát különbözők, ám közös a szülők legfőbb motivációja: a teljes kütyümentesség. Ez az, amit semmilyen más tábortípus vagy gyermekfelügyelet nem tud nyújtani heteken, akár egész nyáron keresztül. Ha „csak” az lenne a szülői motiváció, hogy kevés a nyári szabadság, vagy nem elérhetők a nagyszülők, esetleg az, hogy állandóan foglalkoztatni, szórakoztatni kell a gyerekeket, akkor a célnak a közeli, nem ottalvós rövidebb táborok vagy egy otthoni gyermekvigyázó is megfelelnének. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Brian Savage számára ezek a táborok leginkább azért vonzók, mert egészséges nyári élményeket nyújtanak a gyerekeknek. Így lányukat (később majd fiaikat is) azzal a tudattal küldik táborba, hogy nemcsak jól fogja érezni magát, hanem az jót is tesz neki, fizikailag és érzelmileg. A tábor nagyszerű lehetőség, hogy lányuk új embereket ismerjen meg, és új dolgokat próbáljon ki, amit harmadik éve nagyon élvez. Mivel közelről ismerik a tábort vezető családot, úgy érzik: olyan emberek közé küldik őt, akikben megbíznak, és akik vigyázni fognak rá. 

Lányuk nagyon szeret szerepelni, amit megtehet a tábori tehetségkutatókon, színházi produkciókban. Emellett rettentően élvezi az önállóságot. 

A tábor nagyon jól szervezett, folyamatos a felügyelet, mégis van egy olyan fokú szabadság, amely számára nagyon vonzó. 

Susan Feldman számára is a kütyümentesség az elsőszámú ok. Mint mondta, ezekben a táborokban az egész nyarat olyan tevékenységekkel töltik a gyerekek, amelyek során „csak gyerekek” lehetnek. Hozzátette: az a tábor, ahova lányai járnak, olyan kultúrában hisz, amely a befogadást, tiszteletet, barátságot, toleranciát és kedvességet támogatja. Minden évben van egy téma, ami minden táborozót és munkatársat büszkévé tesz arra, hogy a közösség tagja. A korábbi évek témái: zaklatás megelőzése, kedvesség, családi kötelékek fontossága. A személyzet minden tagja kap egy tematikus pólót, amelyet egy olyan táborozónak ad át, aki az adott alapértéket leginkább képviseli. Hetente tartanak szalagavató ünnepséget is, ahol a táborozók különböző jellemvonásokat (együttműködés, sportszerűség, barátság stb.) szimbolizáló színes szalagokat kapnak. Hetente díjazzák például a hét táborozóját is. 

Robyn Sachnoff motivációja (azon túl, hogy férje és rokonai is ugyanabba a táborba jártak fiatalkorukban): lehetőséget biztosítani gyerekei számára, hogy biztonságos környezetben játszhassanak, és távol az otthonuktól is felfedezhessék a világot, de ő is imádja, hogy otthon kell hagyni a telefonokat. Kezdetben kisfiai idősebb unokatestvéreinek jelenléte nyújtott megnyugvást számára, és az, hogy naponta több száz képet kapnak a tábori fotóstól. 

Emellett díjazás ellenében bármikor küldhetnek üzenetet egy alkalmazás segítségével. Ez viszont csak egyirányú kommunikációs csatorna, ahogy máshol az eseti jellegű, sürgős e-mailek küldésének lehetősége a táborvezetésen keresztül. 

Fiai az életre szóló barátságok, a szabad időtöltés (amikor épp nem vesznek részt valamilyen szervezett programban) és a régió táborai közötti versenyek miatt (ahová busszal szállítják őket) is nagyon szeretik a tábort. 

Az Európában felnőtt Maria Hunter gyerekként rendszeresen részt vett állami, munkáltatói üzemeltetésű ottalvós táborokban, ahol főleg pedagógusok alkották a tábori személyzetet. Mivel azok költségei jelképesek, így mindenki számára elérhetők voltak, nehezményezi az amerikai táborok nagyon magas díjazását, ami miatt azok kevesek számára megfizethetők. Lányukat idén először azért küldték táborba, mert együtt akart lenni a barátaival, és nagyon tetszett neki az ott kialakuló „testvéri kötelék”. A szülők motivációja viszont az volt (ami miatt ára ellenére szívesen küldik jövőre is): jót tett neki, hogy a természetben lehetett, és nem a kütyükkel töltötte az idejét.

A rendőrségnek nincs könnyű dolga velük, mivel csak későn kerülnek tiltólistára. Amikor elkoboznak egy új típusú szert, akkor az a rendőrség laborjába kerül, majd néhány hét is eltelik, amíg kábítószernek minősítik. Így legálisan terjeszthető mindaddig, amíg meg nem jelenik a tiltott szerek listáján. Azonban mire ez a procedúra lezajlik, addigra a szert általában le is veszik a „piacról”, helyette viszont két vagy három másik kerül forgalomba. 

Mitől dizájner? 

A dizájner szó hallatán könnyen a divat világa juthat eszünkbe, és valóban, a korábbi hagyományos kábítószerekhez képest, az új típusú kábítószerek divatforradalmával állunk szemben. Ezeket a drogokat főként hagyományos illegális szerek hatóanyagainak kémiai megváltoztatásával hozzák létre. Noha hatásukban hasonlítanak illegális „rokonaikhoz”, kémiai összetételük más, ezért az adott pillanatban, amikor felbukkannak, használatuk nem számít törvénybe ütközőnek. 

Az ország szinte bármely pontján hozzájuk lehet férni. Alacsony áruk miatt főként a szegényebbek, a társadalom perifériáján élők használják. 

Gyorsan kerülnek ki a piacra, gyorsan változnak, s mivel megfizethetők, sok esetben a tizennegyedik életévüket még be sem töltött gyermekek is könnyen hozzájutnak. 

Legnagyobb veszélyük, hogy teljesen kiszámíthatatlanok. Annyira gyorsan módosulnak, hogy van, amelyik nevet sem kap. A hagyományos kábítószereknél is előfordul, hogy egy-egy adag más minőségű, a dizájnerdrogokat azonban eleve a változtatás kényszere hozza létre.

Gyakran az új szer jóval erősebb hatást vált ki, mint az a hatóanyag, amelyikből készítették. A leggyengébbnek tíz-húsz percig tart a hatása, a legerősebb akár tizenkét órán át tartó bódult állapotot is okozhat. 

Ugyanakkor nem mindenki tapasztalja meg a várva-­várt kellemes megkönnyebbülést. Van, aki azt érzi, hogy bogarak másznak a bőre alatt, ezért meg akar szabadulni a ruháitól, őrület és rémület lehet úrrá rajta. Jellemző az önkontroll elvesztése is, ilyenkor a használó teljesen elhagyja magát, nem törődik a környezetével. Az ilyen állapotban lévő embereket szokás a fiatalok körében zombiknak is nevezni. Viselkedésük teljesen kiszámíthatatlanná válik, legtöbbször agresszívek, és veszélyesek önmagukra és a környezetükre. 

A dizájnerdrogok közül a legismertebbek a szintetikus kannabinoidok, amelyeket a marihuána hatóanyaga, a THC módosításával hoztak létre. Ezek a szerek általában fehér por formájában kaphatók, amit acetonban oldanak fel, majd a folyadékot általában dohányra csepegtetik, lefújják valamilyen vegyszerrel, hogy a hatása még erősebb legyen, és hagyják megszáradni. A kiszáradást követően cigarettába tekerik. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

A dizájnerdrogok másik csoportja a legális vegyszerek „összekutyulásával” jön létre. Ezek lehetnek por alakúak vagy cseppfolyósak. Alapanyaguk lehet: permetszer, körömlakk, patkányméreg, egyéb mérgek, tisztítószerek, festékmarók. Szintén nagymértékben rontják a fizikai és a mentális állapotot, képességet. 

Használatuk pusztán néhány hét vagy hónap alatt több kárt okoz, mint a heroin egy-két évtized alatt.

Általában az, aki árulja, sem tudja, pontosan, hogy mit tartalmaz az anyag. Ez is az oka annak, hogy nagy arányban kerülnek kórházba azok, akik dizájnerdrogot fogyasztanak, és több közöttük a halálos áldozat. Egy szerhasználónak bármilyen droghoz nyúl is, mindig számolnia kell bizonyos kockázattal a szer minőségét és tartalmát illetően. A dizájnerek esetében ez a kockázat sokszoros.

A hagyományos kábítószerek (marihuána, hasis, speed, ecstasy, kokain, heroin, crack, LSD) mellett szinte lehetetlen számontartani a dizájnerek fantázianeveit (herbál, bió, zsálya, Kati, zene, mefedron, kréta, 4-mac, kristály, krokodil, varázsdohány, rush, pikó, bika, Gina, keta, hős).

Gyors leépülés 

A dizájnerdrogok használói gyorsan leépülnek. Elsősorban a veséjük, a májuk és a szívük károsodhat. Ha a szert az orron keresztül szívják fel, akkor többnyire az orrsövényük gyullad be, ha szájon keresztül szívják el, akkor a légzőszerveik. Az idegrendszeri tünetek, főként többszöri mérgezés után a következők: zavarodottság, emlékezetkiesés, memóriaromlás, paranoia, értelmi fogyatékosság és különböző személyiségzavarok. 

Amikor egy függő nem tud hozzájutni a szerhez, elvonási tünetei lesznek: fizikai fájdalmak, verejtékezés, viszketés, kontrollálatlan viselkedés, sóvárgás, agresszió. Az, aki megéli ezt az állapotot, gyakran nem riad vissza a bűncselekményektől sem, hogy megszerezhesse az újabb adagot. Kifordul önmagából, és olyasmit is megtesz, amit előtte soha nem tett volna. Az elvonási tünetek miatt is nehéz leszokni a drogokról.

„Utcai harc” 

Alacsony áruk miatt a dizájnerdrogokhoz a marginalizálódott, leszakadt társadalmi rétegek nyúlnak elsősorban. Használóik jellemzően nagyvárosok gettóiban, lakótelepeken vagy egy falu elszegényedett környékén élnek (kallódnak), a szer gyakori „örömforrás” a romanegyedekben. 

A szintetikus szerek a harmadik, a legális szerekből létrehozott anyagok az ötödik leggyakrabban használt kábítószerek ma Magyarországon. A kilenc-tizenkét éves korosztálytól a negyvenesekig sokan fogyasztják. 

Az utóbbi években az idősebb korosztály körében is elterjedni látszik, és sok helyen már felváltotta a szőlőt alig látott, pancsolt kannás bort is. 

A teljesen reményvesztett, sok esetben elmagányosodott, kilátástalan helyzetben élő emberek így még olcsóbban jutnak kábulathoz, amelyben elfeledhetik a gondjaikat, és nem kell szembesülniük a fájdalmaikkal. A fiatal szerhasználók között (tizenkét-­huszonkét évesek) jellemző a család teljes vagy részleges hiánya, a többgenerációs szegénység, a munkanélküliség és a családi problémák, a sokszoros traumák. Sok esetben egy szerhasználó gyermek szülei is függők, így szinte esélytelen a gyermek saját belátása és felépülése.

Országosan a fiatal felnőttek (tizenhat-harmincnégy évesek) körében 4,2 százalék fogyaszt szintetikus kábítószereket, elsősorban szintetikus kannabinoidokat, a dizájnerstimulánsok fogyasztása pedig 2,7 százalék ebben a korosztályban. Vannak azonban olyan települések, ahol a lakosság huszonöt-harminc százaléka fogyaszt új típusú szereket. A helyzetet súlyosbíthatja az iskolai drogprevenció hiánya és a segítségkérés korlátozott lehetőségei. Mi, segítő szakemberek nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy a prevenciós tevékenység nem „tűzoltás”, tehát a megelőzés azt jelenti, hogy még nincs baj, és a cél az, hogy ne is legyen. 

Sokan nehezen fogadják el a tényt, hogy a drog nem kíméli az elitiskolák tanulóit sem. A serdülők kíváncsisága és kockázatkereső magatartása így vagy úgy, de utat tör ott is. A cigaretta, az Elf Bár és az egyéb elektromos cigaretták vagy a snüssz (apróra őrölt dohánytermék) már most is ott vannak, de ezért nem az iskola a hibás. A serdülők kíváncsiak, és az internet segítségével a közösségi médiában villámgyorsan tájékozódnak. 

A tudatosság ezen a téren rendkívül alacsony a fiatalok körében, és az esetek nagy többségében belesodródnak az első drog­élménybe, legtöbbször csoportnyomásra. 

Ami még nagyon lényeges, hogy az, aki már fogyasztó, annak már ellátásra és nem megelőzésre van szüksége. 

A szociális ellátórendszer sokat fejlődött az elmúlt tíz évben. Diplomás segítők, mentálhigiénés szakemberek sokat tesznek a kezelés és az ellátás területén szerte az országban drogambulanciákon, szenvedélybetegek közösségi ellátóiban. Ugyanakkor a szociális szférában dolgozóknak nagyobb figyelemre, tiszteletre, több megbecsülésre volna szükségük. Hiszen ők azok, akik a segítségre szoruló embert nézik abban, akitől más már lemondóan vagy ítélkezve elfordul. Ők azok, akik gyakran az utcákat járva érik el a szerhasználókat, és folyamatos harcot vívnak azért, hogy ezek az emberek életben maradjanak, illetve meggyógyuljanak, miközben a drogok terjedése sajnos olyan folyamatnak látszik, amely megállíthatatlan. 

A cikk Orsolics Zénó család-rendszer terapeuta Függésben című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további részei ide kattintva érhetőek el.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

A cikk megjelenését a Média a Családért Alapítvány támogatta.

Az köztudott, hogy az élelmiszer választásra minden korábbinál szigorúbb figyelem és megfelelési kényszer irányul. A transzparencia (összetevők, tápérték, fair trade) és a megbízhatóság kulcsfontosságú vásárlási tényezővé válik, a fiatal vásárlók pedig egyre érzékenyebben reagálnak a környezeti kérdésekre. 
Ezt igazolják a Nádudvari legfrissebb, fenntarthatósági kutatásának eredményei is. Az viszont még a márka menedzsereit is meglepte, hogy a fogyasztók már 86,3 százalékának fontos szempont, hogy a választott élelmiszergyártónak legyenek fenntarthatósági törekvései. Az utóbbi évek rendkívül ár-érzékeny kereskedelmi környezete ellenére 10-ből 6 fogyasztó (67,4%) válaszolta, hogy hajlandó érezhetően többet is fizetni azért a joghurtért, ami környezetkímélő technológiával készül.  

A konkrét környezetvédelmi elvárások kapcsán pedig a hazai alapanyagok használata (81,7%), a magyar munkaerő alkalmazása (54,8%) és az újrahasznosítható csomagolás (40,7%), ami leginkább számít. 
A kutatás kitért a joghurtvásárlási szokásokra is. 

A válaszadók több mint 60 százaléka (63,1%) hetente többször is vásárol, és túlzás nélkül mondhatjuk, hogy gyümölcsjoghurt rajongó nemzet vagyunk. 

A megkérdezettek háromnegyede (76%) ugyanis ezt a fajtát részesíti leginkább előnyben. A legkedveltebb kiszerelés pedig a kispoharas, 150-200 grammos csomagolás. 
 
A Nádudvari Élelmiszer Kft. 2024-ben #mitehetünktöbbet mottóval egy hosszútávú CSR-koncepciót hirdetett meg a KNK kommunikációs ügynökség javaslatai alapján, amely kifejezi a Nádudvari márka társadalmi és környezeti felelősségvállalás iránti elkötelezettségét. A cég jövőbeni célja, hogy még többet tegyen a környezettudatosságért és egészségtudatos táplálkozásért, ebben pedig a joghurt termékei kiemelt szerepet kapnak.  

A #mitehetünktöbbet kampány részeként a Nádudvari egy iskolaindító gyermek-rajzpályázatot is hirdetett, augusztus 31-én pedig egy ingyenes Családi Kalandnapot tartanak a budapesti Lágymányosi öböl partján, a Kopaszi-gáton. A többállomásos rendezvényen kvízek, kihívásos játékok, virágültetés, interaktív, sportos és kreatív feladatok várják az egészséges életmód és a környezetvédelem iránt nyitott családokat, gyermekeket és felnőtteket egyaránt! 
„Szeretnénk a #mitehetünktöbbet jelszóval ösztönözni fogyasztóinkat, hogy vegyenek részt a társadalmi és környezeti felelősségvállalási kampányainkban. A rajzverseny lehetőséget nyújt a fiataloknak, hogy művészi formában fejezzék ki a fenntarthatósággal kapcsolatos ötleteiket, a Családi Kalandnapon pedig mind együtt tehetünk egy kicsit többet az élhetőbb jövőért” – mondta Nagy Krisztina, a Nádudvari Élelmiszer Kft. marketing vezetője.

„Én slendrián utolsó pillanatos szülő vagyok, holnap megyek megvenni a tanszereket, mindent egyben. Tiszta agyrém! Minden évben pánikrohamot kapok attól, hogy a két osztályba különféle cuccok kellenek, és itthon keverednek a dolgok. Igyekszem gyors lenni, listával megyek és pipálom ami megvan." (Lilla, két alsó tagozatos gyerek édesanyja)

„A tanszert általában utolsó héten szoktuk beszerezni. Tehát most is hátravan még a füzetek, kisebb eszközök megvásárlása. Igaz, nyár elején átnéztük, mire lesz szükség, de még csak táskát és tornazsákot vettünk. Viszont sok mindent fel tudunk még használni az alsós cuccokból. Igyekszem a lehető legkevesebb helyre menni, és eddig még sosem rendeltem online." (Judit, egy felső tagozatos gyerek édesanyja)

Tizenöt éve érettségiztem, mégis a mai napig összeszorul a gyomrom, amikor meglátom az első tanszereket hirdető szórólapot. A vidám, figurás iskolatáskák, a leértékelt színesceruzák, zsírkréták, vízfestékek, gyerekollók, virágos ceruzahegyezők egy kupacban olyanok, mint a talaj felé ringatózó száraz falevelek, a nyár végének hírnökei. Felmerült bennem, hogy talán halogatom a beszerző körutat az iskolakezdésre, de valójában a nyár egyetlen pillanatában sem gondoltam arra, hogy el kellene menni bevásárolni – egészen mostanáig. 

És ez a döntés nem az iskoláról szól, hanem arról, hogy egyetlen rotringhegynyit sem akarom beengedni a szeptembert, amíg még tart a nyár. 

Nem mintha nem szeretném az őszt, csak nálam a tanszerek válogatása teljesen hazavágja a nyári hangulatot. Szeptemberben úgyis újra fel kell vennie a családoknak az intézményrendszerek ritmusát: iskola, iroda, különóra, edzés. 
A nyár a legtöbb embert számára nemcsak egy évszak, hanem afféle huncut átbújás a társadalmi korlátok alatt: mezítlábas élet, szabadság, napsütés, vízpart, a gyerekek játszanak, a közösségi média megtelik a nyaralások emlékeivel, az ország pedig boldog, vakációzó emberekkel, akiknek nem kell vekkerrel kelni reggel.  

Idén úgy döntöttem, hogy egyetlen percet sem vesztegetek el a nyárból egy olyan vásárlás miatt, amit tény, hogy a vakáció közepén kényelmesebben meg tudunk ejteni. Erre legkorábban augusztus végén a parkolóházakban kialakult dugóban, legkésőbb pedig akkor jövünk rá, amikor már az ötödik ember lökött neki a körző-állványnak, hogy odaférjen a vonalas füzetekhez. Van, aki ezeken a körökön már réges-régen túl van, és gondtalanul kortyolgatja jéghideg limonádéját a kánikula utolsó napjaiban, de van, aki csak most gondolkodik azon, hogyan fogja ezt az éves rítust beiktatni az életébe. Ez a cikk elsősorban nekik szól. 

Először is ne ess pánikba! 

Bár érzed a közösségi médiás nyomást, és azt hiszed, hogy már mindenki mindent beszerzett, és csak a te gyereked áll tanszerek nélkül az iskola kapujában – ehhez képest még nem kezdődött el a tanítás, van idő megvenni, amit kell. Hidd el, hogy minden meglesz!

A kínálat olyan végtelen ilyenkor, mintha minden üzlet egy nagy papír–írószer kereskedéssé változna, az ember gondolatai pedig könnyen összegabalyodnak, ha füzetekről, borítókról, íróeszközökről van szó, pláne, ha egyszerre több iskolás is van a családban. 

Ha átgondoltad, miket kell beszerezni, sokat segíthet, ha papírra is veted a listát! 

Amikor én voltam iskolás, nagyon el tudtak csábítani a színes, illatos, jópofa eszközök, és ötpercenként odanyargaltam édesanyámhoz azzal, hogy „ezt meg azt nagyon szeretném”. Ő viszont bölcsen elkülönítette a vágyakat (jégvarázsos grafitceruza) a szükségletektől (grafitceruza), és ésszerű keretek között tartotta a bevásárlást. A gyártók szebbnél szebb dizájnokkal versenyeznek a fogyasztókért, így ha nem figyelünk, könnyen elveszünk az unikornisos rotringok és pókemberes vonalzók között, de ha van egy sorrendünk, szisztematikusan be tudjuk tenni a kosárba, amit kell. 

Nézz körül otthon! 

Kislányom nemrég gyűjtötte össze az otthoni színezéshez, festegetéshez, maszatoláshoz, ragasztáshoz használt szettjeit, és találtunk olyan holmikat, amiket betehetünk a rajzdobozba. Érdemes ezért vásárlás előtt átnézni az otthoni készleteket, nem maradt-e az előző tanévből vagy idősebb testvértől néhány tétel, amit máris lehúzhatunk a listáról. Egy polcon felejtett radír, fiók aljába szorult szögmérő, egy csomag hátracsúszott öntapadós borító is könnyíthet a dolgunkon, és előfordulhat, hogy a nap végén már csak néhány hiányzó címkét, füzetet és kifogyott festéket kell pótolni a kisboltból.

Bár a multinacionális cégek színes hirdetéseikkel, akcióikkal próbálják elhitetni, hogy csak ők léteznek a világon, nem érdemes megfeledkezni a kisebb boltokról sem. 

Persze árusa válogatja, de tavaly néhány nappal az iskolakezdés előtt ugrottam be a nagymarosi papírboltba, ahol szinte azonnal sorra kerültem, és széles választékból jó áron tudtam beszerezni a tanszereket, miközben hozzájárultam a helyi kiskereskedelem működéséhez. 

Köszönöm, internet!

Idén viszont a megnyújtott tanévvel olyan rövid volt a vakáció, hogy egyetlen nyári napot sem akarok a vízpart helyett boltok polcai közt kóvályogva vagy sorban állással tölteni, ezért ma fogtam magam, és mindent megrendeltem online. A házhoz szállítás mellett a személyes átvételt is lehet választani, és egy összekészített csomagot sokkal könnyebb és gyorsabb átvenni, mint akár órákon át bóklászni a hipermarketekben. Sokféle akciót találtunk, kislányunk is élvezte a böngészést, ugyanakkor célirányosan tudtunk rákeresni a kategóriákra, és nem csábították el a színes-szagos dizájnos, de felesleges csecsebecsék, amik ilyenkor elárasztják az üzleteket. Ráadásul ma már nemcsak irodaszerboltok oldalán lehet széles kínálatból rendelni, hanem egyes településeken alkalmazásokon keresztül is, ily módon pedig akár fél óra alatt hozzájuthatunk a hiányzó eszközökhöz. 

Igaz, hogy már mindannyiunk fülében ott szól a hétfői csengetés, de azért próbáljuk meg kihozni a megmaradt nyári napokból, amit csak lehet, és élvezzük minden percét! A tanév hosszú, és nem dől össze akkor sem a világ, ha a fehér zokni csak a keddi vagy szerdai tesiórára lesz meg.