Zsanett négy végtagot érintő mozgásszervi rendellenességgel született, azonban a sok gyógytornának és az úszásnak köszönhetően önálló életet él. Integrált és szegregált oktatási intézményekbe egyaránt járt, ennek köszönhetően hamar megtanulta elfogadni önmagát. A Mozgásjavító Általános Iskola diákjaként már hatéves korában találkozott az úszás sportággal, ami kezdetben rehabilitációs szinten volt jelen az életében, majd hamar motiválta őt a lehetőség, hogy sikereket érhet el, és akár paralimpikon úszóvá is válhat. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikációtudomány Doktori Programjának harmadéves doktorjelöltje. Alap- és mesterdiplomáját is a Corvinuson szerezte, a Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszéken. A doktori képzés keretein belül óraadó oktató az egyetemen, valamint több publikációja is megjelent már folyóiratokban. Zsanett korábban több cégnek volt PR-kommunikációs munkatársa is. 

Az élsportban több kiváló eredménnyel büszkélkedhet: például a négy világ- és Európa-csúcsával, a riói paralimpián szerzett negyedik és hatodik helyezéseivel, valamint a tokiói két hetedik, pontszerző hellyel. Zsanett legújabb eredménye az áprilisi Európa-bajnokságon elért harmadik helyezése 50 méteres hátúszásban, amely az első egyéni Európa-bajnoki érme. 

Zsanett lenyűgöző sportolói pályafutása, szakmai karrierje és élete inspirációt nyújt mindannyiunknak. Az élsport, a doktori tanulmányok és a magánélet egyensúlyának megteremtése mellett mindig szán időt a barátaira, családjára, hiszen segítségükkel tud a legjobban pihenni. 

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra!

Az adás a YouTube-on is meghallgatható ide kattintva.

Zsanett egy napjáról képes riport található a Képmás magazin július–augusztusi számában, amely már kapható.

Ki vagy te? Mi határoz meg? Mi akadályoz? Mi segít tovább? Honnan van az erőd? Hogyan tudod kimondani: mégis? – teszi fel kérdéseit a Mégis podcastban vendégeinek Süveges Gergő. Emberek, akik nem nulláról indultak, hanem mínuszból. És – mégis – példaképekké váltak. Parasportolókról és a segítőikről szól a Mégis harmadik évada.
Az adások elérhetőek a Spotify-on és a YouTube-on.

A Mégis podcast a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin közös podcastja. Az adások támogatója a Szerencsejáték Zrt. Köszönjük a Magyar Paralimpiai Bizottság szakmai támogatását a 3. évad elkészítéséhez.

A döntés oka, hogy a babaváró kölcsön 2019-es bevezetését követően több nem várt, nagy horderejű, negatív esemény következett be, mint a Covid-járvány, az ukrajnai háború vagy az energiaválság, amik közvetve sok pár gyermekvállalását nehezítették meg.

Kit érint a módosítás?

A megváltozott határidő azokat érinti, akik 2019. július 1. és 2021. július 1. között vették fel a babaváró kölcsönt. Esetükben eredetileg 2024. július 1-je és 2026. június 30-a közötti időszakban járt vagy járna le a gyermekvállalási határidő, attól függően, kik mikor vették fel a támogatást. 
A változás többezer családnak jelenthet segítséget.

Mi az új határidő?

Egységesen 2026. július 1. lett a meghosszabbított határidő. Ezzel két évet kaptak azok a programban részt vevő párok, akiknek mostanában telt volna le.

Ha a határidőig az érintetteknek nem születik gyermeke, a babaváró támogatást és a meg nem fizetett kezességvállalási díjat az államháztartásról szóló törvény szerinti kamattal növelt összegben a a jogosultság megszűnését követő 120 napon belül kell visszafizetnie.

A banktól a régi határidőről kaptam értesítést, mit tegyek?

Azok, akik bankjuktól az elmúlt napokban tájékoztatást kaptak (vagy a következő néhány napban kapnak) a hitel visszafizetésének feltételeiről a nem teljesült gyermekvállalással kapcsolatban, tekintsék tárgytalannak a kiküldött információkat a gyerekvállalási határidő lejártáról, tudatta a Magyar Bankszövetség. A bankszektor már aktívan dolgozik a babaváró hitel határidő-módosításának átvezetésén, az érintett családok pedig a módosításnak megfelelő új értesítést fognak kapni.

A 2019. július elsején indult babaváró program eddig 245 ezer családot segített, 211 ezer gyermek született többek között ennek a programnak is köszönhetően. 

Forrás: MTI, Magyar Államkincstár

„A vidám pillanatok mellett számos szórakozási lehetőség rejthet veszélyt magában. A Pest Vármegyei Kormányhivatal kiemelt figyelmet fordít a játszótéri eszközök, szórakoztatási célú berendezések és sport­eszközök vizsgálatára, hogy a családok és gyermekek biztonságban, gondtalanul élvezhessék a kikapcsolódást” – mondja a hivatal fogyasztóvédelmi főosztályvezetője, dr. Koller Edit.

A balesetek megelőzése érdekében rendkívül fontos, hogy az üzemeltetők a jogszabályi előírásoknak megfelelően, biztonságosan működtessék a strandokat, aqua-, kaland-, vidám-, illetve szabadtéri kondiparkokat és a játszótereket. A fogyasztóvédelmi szakemberek ezért szezonális ellenőrzéseket végeznek. A jogszabályok a különböző eszközökre – veszélyességi foktól is függően – más-más előírásokat tartalmaznak. 

Azt, hogy ezeket az üzemeltetők betartják-e, dokumentumokkal kell igazolniuk. A szakemberek ezeket az iratokat vizsgálják meg. 

Nem mindegy például, hogy hány személyt bír el az adott szórakoztató eszköz, hány éves kortól használható, hogy a kikapcsolódni vágyókra milyen korlátozások vonatkoznak. A felnőttek számára készült körhinta, óriáskerék, magaslati kötélpálya, dodzsem, gokart stb. esetében a hatóság a kezelői igazolványok meglétét is ellenőrzi. A játszótéri eszközök esetében a közterületen, bölcsődében, óvodában, iskolában, szállodában és étterem udvarán megtalálható mászókák, csúszdák és homokozók üzemeltetőit is figyelemmel kísérik a kormányhivatal munkatársai.

A tapasztalatok szerint az üzemeltetők nagy része gondosan jár el, azonban – különös tekintettel a játszóterekre, kondiparkokra – még mindig magas a jogsértések aránya, ezért a legtöbb eszközt ellenőrizzük – teszi hozzá a fogyasztóvédelmi szakértő. Azokban az esetekben, amelyeknél a hiányosságok megkívánják, azonnal intézkednek a balesetek megakadályozása érdekében. 

Az életet, testi épséget, egészséget veszélyeztető hiányosságok miatt minden esetben bírságot szabnak ki.

Dr. Koller Edit mindenki figyelmét felhívja: amennyiben balesetveszélyesnek tűnő esetekkel találkoznak, jelezzék azonnal az üzemeltetőnek, illetve keressék meg a fogyasztóvédelmi hatóságot.

A trambulin nem játék

A közösségi terek és a házak kertjei egyre gyakrabban várják a gyerekeket trambulinokkal, amelyek lassan szériafelszerelései a kerteknek is. „A legveszélyesebbek az úgynevezett háztáji trambulinok, amelyeket bárki megvehet. Fontos lenne ezeket megkülönböztetni azoktól a változatoktól, amelyek megfelelnek az amúgy nagyon szigorú, hazai és uniós szabályoknak. A háztáji trambulinok nem minősülnek játékoknak. Elődjüket egy cirkuszművész találta ki 1936-ban, azzal a céllal, hogy benne különböző trükköket mutasson be” – mondja dr. Kőnig Róbert gyermeksebész. 

Az ugrálás az ilyen eszközökben a gyerekek vázizomrendszerére és idegrendszerére folyamatos becsapódásként hat, és erre a szervezetük nincs felkészülve. Emiatt a kicsik hamar elfáradnak, ennek következményeként nem tudják kellőképpen megfeszíteni az izmaikat, inaikat, ízületeiket. Ez torkollik gyakran balesetekbe. A kisebb gyerekek az ilyen eszközökben a leggyakrabban lábszár- vagy könyöktöréseket szenvednek, míg nagyobbaknál a boka és a fej szokott a legtöbbször érintett lenni. Gyakoriak a hasi sérülések is, ha a gyerekek egymásra ugranak. 

„Ezeket a veszélyeket komolyan kell venni, a statisztikákból ugyanis látszik, hogy a trambulinbalesetek nagyon súlyosak lehetnek. Ezt jelzi, hogy hiába történik biciklis balesetből nagyságrendileg több, mint trambulinosból, mégis ugyanannyi gyereket kell megoperálni miattuk. 

A trambulinos ugrálás okozta folyamatos becsapódást az idegrendszer is megsínyli, ahhoz hasonlít, mint amikor egy bokszolónak folyamatosan ütik a fejét. 

Mindennek hátfájdalom és hányinger, agyrázkódás és gerincrázkódás lehet a következménye. Nemrég épp egy kollégával beszéltem, aki elmondta: mostanában folyamatosan visznek hozzá gyerekeket ilyen tünetekkel, az anamnézisben pedig mindig szerepel a trambulinhasználat. A veszélyek miatt például Ausztráliában és az USA egyes államaiban a hatévesnél kisebb gyerekeket nem is szabad beengedni trambulinokba – mondja szakértőnk. – Az ugrálóeszközökkel kapcsolatban a legnagyobb félreértés az – és a terjedésüknek ez mindenképpen kedvez –, hogy sokan azt hiszik, azok fejlesztőeszközök. Ez viszont a háztáji trambulinra nem igaz, csak a »tankönyvire«, amely egy egészen kicsi eszköz. Azon gyógytornász fejleszti a fejlődésben elmaradt gyerekeket, segítségével ingerelni tudja az idegrendszert is.

Persze nem mondom, hogy senki ne trambulinozzon, de a saját gyerekeimnek ezt nem engedem. Ha valaki mindenképp ilyen eszközt akar használni, akkor fontos, hogy tartsa be a szabályokat. Ezek közül az első és legfontosabb, hogy a trambulinban egyszerre csak egy gyerek ugráljon. Ha többen vannak, akkor nagyobb a súlyuk, és ebből adódóan a ponyva is nagyobbat repít rajtuk, könnyebben egymásra is esnek. Fontos az is, hogy a rugókon védőszivacsok legyenek, az eszközön pedig háló. Alapszabály az is, hogy a trambulin ne kerüljön fa alá, mert a gyerekek beütik a fejüket az ágakba. 

Nem jó az ilyen eszközt a kert magas pontjára sem tenni, és azt sem szabad engedni, hogy a kicsik bemásszanak alá. Ha ez történik, akkor a többiek könnyen ráugorhatnak a fejükre. 

Nem szerencsés magára hagyni a gyereket, a szülői felügyelet sok balesetet megakadályoz” – emeli ki dr. Kőnig Róbert.

Csúszdák és mászófalak

A mai csúszdák már össze sem hasonlíthatók a régebbi típusokkal, amelyek miatt sok baleset történt. „A nyáron felforrósodó és sok sérülést okozó fémcsúszdák teljesen eltűntek, és ha a használati szabályaikat betartják – például senki nem mászik bennük felfelé, miközben mások lecsúsznak, és egyszerre nem csúsznak le többen –, egyéb problémát ritkán okozhatnak. A vízicsúszdák sem szoktak komoly sérüléseket okozni, ott is csak a nem megfelelő használat és a nem elégséges úszni tudás jelenthet veszélyt. A stabil hinták sem hordoznak komoly rizikót, csak arra kell figyelni, hogy ha a kicsik még nem tudnak hintázni és kapaszkodni, a beülőjük körbeölelje a testüket, hogy a gyerekek ne fussanak a hintázó társuk alá, ne rúgják meg egymást. A jó hinta a napon sem forrósodik fel, így nem okozhat égési sérülést” – mondja dr. Kőnig Róbert. 

A hintázás egyébként nagyon hasznos, remekül fejleszti, tréningezi a kicsik idegrendszerét. 

Jó hatásúak a mászófalak is, azok használatát szakértőnk ajánlani is szokta külön oktatóval, ellenőrzött körülmények között. A játszótereken lévő mászófalak sem veszélyesebbek, mint a klasszikus mászókák. 

A cikk a Pest Vármegyei Kormányhivatal támogatásával készült.

A táborban az ország bármely iskolájából frissen érettségizett diákok részt vehetnek, akik az egyetem előtt állnak, de azok is, akik kihagynak egy évet.

Hogy miben más a HEGY, mint egy egyetemi gólyatábor? 

A résztvevőknek csendes, vezetett vagy zenés imaalkalmakat tartanak, és lelki töltetű előadásokat hallgathatnak meg. A kiscsoportos beszélgetéseken egymást is jobban megismerhetik a résztvevők.
Ugyanakkor a HEGY nem egy lelkigyakorlat; a szervezők célja, hogy kulturált keretek között egy közös értékrend szerint, remek hetet szervezzenek a gólyáknak.
Rengeteg programmal készülnek minden évben mint borkóstoló, sportnap, bál, és városi vetélkedő. 

Báli mulatságra az idei táborban is számíthatnak, emellett lesz társastánc oktatás és jelmezes keretmese játék is.

Kép forrása: HEGY

Valamint segítenek kiigazodni a felsőoktatás útvesztőiben:a fiatalok információkat kaphatnak az egyetemekről, a már ott tanuló egyetemistáktól.

Továbbá a résztvevőkkel keresztény közösségeket is megismertetnek, amelyek nagy segítséget tudnak nyújtani az egyetemi hétköznapok nehézségei mellett.

A tábor időpontja: 2024.08.05. – 2024.08.10.
Helyszíne: Eger, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

Bővebb információ és jelentkezés itt.

Mennyiben más a résztvevőknek egy olimpiai év, mint egy átlagos esztendő?

Az biztos, hogy fejben kizökkenti a sportolókat és az edzőket a megszokott ritmusukból. Egy négyéves ciklus utolsó időszakáról beszélünk, amely az előző három esztendő világversenyeihez képest kiemelt figyelmet vonz. Az olimpiát megelőző hónapokban felbolydul a sportélet és a sportélet iránti figyelem Magyarországon, amitől az átlagosabb feszültséghez, elvárásokhoz és versenyekhez szokott szereplők hirtelen – jó értelemben véve is – „megbolondulnak”. Hirtelen azt sem tudják, hol vannak, pedig még útnak sem indultak. A felkészülés utolsó heteiben már a csapból is ez folyik, a sportközvetítések összes mondatában elhangzik az „olimpia” szó, a sportkedvelők mindent ezen a szemüvegen át néznek. Ez pedig csak azoknak ismerős érzés, akik már a második vagy a harmadik olimpiai ciklusukat tapossák.

Hogyan készülhet fel erre a reflektorfényre egy edző, akinek, gondolom, még arra is ügyelnie kell, hogy a sportolói nehogy idő előtt túlpörögjenek?

A hirtelen rázúduló felelősséggel az edző is nehezen birkózik meg, ha nincs ebben tapasztalata. Egy gyengébb eredmény ugyanis a négyéves munka sikerességét kérdőjelezheti meg, és az újabb hasonló esélyre még négy évet kell várni. Épp ezért fontos, hogy a stábot, a szövetségi kapitányt is felkészítse valaki az extra körülményekre. 

Az a legalkalmasabb erre, aki már átélt hasonlót – lehetőleg negatív és pozitív kimenetellel is, mert ő tudhatja, mi volt a kettő közt a különbség. 

Engem kapitányként Sydney-re, az első olimpiámra hellyel-közzel felkészített néhány olyan sporttársam, akik korábban nem csak a lelátóról láttak ötkarikás játékokat. De még így is nehéz a hangulatot előre elképzelni, mert olimpia és olimpia között is van különbség.

Azt gyanítanánk, a versenyek helyszínén már könnyebb a feladatra összpontosítani – vagy éppen ott még nehezebb?

A helyszín is felérhet egy „pofonnal”, ha váratlanul érnek a körülmények. Egy átlagos világversenyen egy adott sportág legjobbjai vannak jelen, rájuk figyel a média, a közönség, a világ – vagy épp Európa. Az olimpia viszont valamennyi fontos sportág seregszemléje, egészen más körülményekkel. Például nem egy négy-öt csillagos szálloda éttermében, különtermében étkeznek a sportolók, hanem egy hatalmas, többezres, sátortáborszerű menzán. Ahol ugyan kiváló a felhozatal, de ha a kíváncsi sportoló már első nap végigkóstol mindent, a negyedik napra unni fogja a választékot. Szokatlan az is, hogy egyszer csak odakerül mellé egy másik sportág addig csak interneten vagy tévében látott világsztárja, akivel egymás mögött tolják a tálcát, egymás mellé ülnek az asztalnál. Fejben kezelni kell, hogy ez egy teniszsztár, az egy kosárlabdasztár… hová kerültem. Az ilyen helyzetek megoldásától igazán értékes az olimpiai arany. Nem véletlen, hogy sokszor az éri el, aki előtte gyengébben teljesített, de az olimpián esélytelenként is berobban, mert korántsem biztos, hogy az esélyes reagál legjobban a szokatlan körülményekre.

Csapatsportág esetén, amilyen a vízilabda is, mivel lehet egy közösséget a szakmai trükkökön túl igazán hatékonnyá, eredményessé tenni?

Mivel fejben már Sydney-be is a „veszélyekre” felkészülten érkeztem, én próbáltam a lehetőségekhez képest izolálni a csapatomat a zavaró tényezőktől. A szállodákhoz képest spártaibb körülményeket a játékosok fejében normálissá igyekeztem átformálni, a közös étkezők használatát pedig minimalizálni. Akkor is egyszerre érkeztünk, és együtt, egy asztalnál ettünk. Így kifelé is csapatjelleget mutattunk, ami egy másik csapat sportolójának, aki nem együtt mozog a társaival, rögtön feltűnik. 

Mégiscsak csapaterőt mutat, amikor egy hosszú asztalnál ott ül tizenhárom játékos egyforma ruhában. 

Mi a viseletet is mindig megbeszéltük, nekünk az is erőt adott, másnak meg esetleg riasztó lehetett, ha ránk nézett, hogy ez a csapat még a „formaruhát” is tartja. Pedig csak annyit kértem a játékosoktól, egymással és a stábbal is egyeztessék, mikor miben jönnek le, hogy egységesek legyünk. És két héten át egységesek voltunk, ez pedig olyan erőt sugárzott kifelé, amely a nehéz meccseket akár el is döntheti.

Milyennek látja a jelenlegi válogatottat és Varga Zsoltot, a szövetségi kapitányt, aki éppen Sydney-ben az ön „aranycsapatának” játékosa volt?

A jelenlegi keret is tele van nagyszerű, tehetséges játékosokkal. A mezőny viszont kiegyensúlyozott, szóval ugyanezt jó néhány csapatról el lehet mondani. Sokat fognak számítani az említett apróságok – ha azokat valamelyik nemzet jobban kezeli, annak előnye lesz, mert hét-kilenc közel azonos tudású csapat van, akik bizonytalan kimenetelű meccseket játszanak majd. Az idei világbajnokságon győztes horvátok például egyáltalán nem biztos, hogy megverik a kilencedik USA-t. Varga Zsolton azt veszem észre, hogy ő hozzám hasonlóan az a minden apró részlettel törődő típus, aki még arányosan is osztja el az energiáit. Ez jó, mert nem tudhatjuk előre, hol jön majd be az az egy-két százalék plusz, amely végül a győzelmet biztosítja. Semmilyen körülményt nem szabad lebecsülni, de jól kell súlyozni az alapvető dolgok és az apróságok között. 

Még a szobabeosztás kiválasztása is közrejátszhat, vagy egy-egy edzés elengedése, amikor az edző azt érzi, a csapat ezzel lelkileg többet nyer, mint amennyit fizikailag vagy taktikailag veszít.

A végeredmény aztán vagy igazolja az edzőt, vagy ha nem, akkor ő a „világ hülyéje”.

Önnek az édesapja, Kemény Ferenc „Fecsó bá’” is a magyar vízilabdasport legendás alakja. Mit tanult tőle emberileg, szakmailag, aminek útmutatásként egy életen át hasznát veszi?

Én mindent tőle tanultam. Amikor elkezdtem játszani, még ő is játékos volt, így szinte mindent, amit később a saját bőrömön megtapasztaltam, előtte tőle már hallottam. Ha nem is direkt útmutatásokat adott, amiről beszéltünk, abból valami mindig rám ragadt. Ő minden ösvényt kijárt előttem, s miután az apám volt, sokat beszélgettünk, persze vitatkoztunk is. Tinédzserkoromtól kezdve én is igazi kekec voltam, mint minden kamasz, de azért amikor magam maradtam, mindig átgondoltam, mik voltak azok a dolgok, amikre ő jó előre felhívta a figyelmemet, és tényleg úgy is lettek. Ha van egy pár ilyen élményed, hogy ezt vagy azt hallottad tőle, mégsem vértezted fel magad eléggé, akkor a következő félmondataira már jobban figyelsz – akkor is, ha előtte ezt nem ismered el.

Mennyire látja viszont ugyanezt a dinamikát édes­apaként a fiaival való viszonyban?

A javaslatokkal szembeni tiltakozást rajtuk is elég látványosan érzékelem, de azt gondolom, ettől még kötelességem elengedni a levegőbe bizonyos tanácsokat. Nem azért, hogy majd elmondhassam, na, ugye, én ezt előre megmondtam, hanem hogy hátha véletlenül pont a megfelelő tanácsot meghallják. És sosem sértődöm meg azon, ha a saját fejük után mennek, mert valószínűleg én is ilyen vagyok.

A MOL‑Új Európa Alapítvány felügyelőbizottsági elnökeként meggyőződéssel képviseli azon értékeket, amelyek átadása a tehetséges fiatalokat a sportban is sikeressé teheti. Ön szerint van a sikernek titka?

A sportban inkább feltételei vannak. Az egyik, hogy szakmai tudásban erős legyen a szakvezető és a sportoló is. 

Nem tudom, például Shane Tusup mit ért volna el velem, illetve tudom: nem ért volna el semmit, mert az is fontos, hogy az edző az elképzeléseihez passzoló partnert találjon. 

A sportoló pedig nem elég, ha tehetséges, szakmailag és mentálisan is felkészültnek kell lennie. Ha mindez megvan, akkor jöhetnek azok a finomságok, amelyek mondjuk egy ötvenméteres gyorsúszás döntőjét – amely hatalmas cséphadarás, mégis általában ugyanazok nyerik – valaki javára elbillentik. Valami mégiscsak lehet abban a pár század különbségben, ha újra és újra ugyanannak a versenyzőnek az előnyére jön ki. Amikor tényleg nagyon minimális a különbség valakik között, akkor a külső körülmények kezeléséből és a részletek helyes súlyozásából állhat össze a siker. Titka nincsen, de hogy nem véletlen, az biztos. 

A 2021-ben alakult MOL-Új Európa Alapítvány a tehetséggondozás, a kultúra, a szociális ügyek, a fenntarthatóság és a sport területén nyújt támogatásokat. Sportpályázatain keresztül elkötelezetten támogatja a jelen és jövő magyar olimpikonjait, és segíti a Magyar Olimpiai Bizottság munkáját. Fontos szakmai stratégiai partnere a Sportért Felelős Államtitkárság a tehetségtámogatásban, az utánpótlás­-nevelésben és a felnőtt olimpikonok felkészülésében az olimpiára és a paralimpiára. A támogatottak köréből a 2024‑es párizsi olimpián több versenyszámban is szurkolhatunk az éremesélyeseknek: Csipes Tamara és Kopasz Bálint kajakosoknak, Özbas Szofi cselgáncsozónak, Siklósi Gergely párbajtőrözőnek, Péni István sportlövőnek és Kiss Péter Pál parakajakosnak – csak néhányat kiemelve a lenyűgöző teljesítményű sportolók közül.

Ez a cikk a MOL-Új Európa Alapítvány szakmai támogatásával készült. 

A maszkolás kifejezés a falfestéssel foglalkozó szakkönyvekben azt a technikát jelenti, amikor olyan külön réteget húzunk a festésre, amely meghatározza, hogy az alatta lévő rétegből mi látszódhat át, és mi nem. Ugyanez a kifejezés a Photoshop eszköztárában is megjelenik, ahol egyetlen gomb lenyomásával egyedi maszkot húzhatunk a rétegekre, ami bizonyos nem kívánt részeket, háttértárgyakat kitakar. Manapság beszélünk már az érzékeny adatok maszkolásáról is, ahol a védett adatokat kódokkal írják felül, így teszik felismerhetetlenné a rossz szándékú behatolók számára. 

„Hódnak látszani, miközben sün vagyok” – ez a maszkolás lényege

A maszkolás, álcázás vagy a magyarul viccesen hangzó kamuflázs (camouflage) szó olyan viselkedési formát is jelent, amikor a nem tipikus idegrendszerrel rendelkező gyermek tudatosan vagy akár öntudatlanul igyekszik elrejteni azokat a tulajdonságait, amelyekből mások rájönnének, hogy különbözik tőlük. 

De nemcsak az autizmussal élő vagy ADHD-s gyerekek maszkolnak, hanem mindannyian élünk ezzel a túlélési trükkel, ha olyan környezetbe kerülünk, ahol úgy érezzük, mintha hódok lennénk a sünök között.

Egyszer kifigyeltem a barátnőmet, ahogy a tóparti nyaralásunk alkalmával egy óriási flamingós úszógumival a dereka körül óvatosan próbálta magát becsempészni a hattyúk közé, és látszott az arcán az elszántság: ő pedig beépül, ha addig él is. És épp ez az elszánt igyekezet az, ami a maszkolás nehézsége: hihetetlenül fárasztó és kilátástalan sport. 

A maszkolás kutatása pár évtizede kezdődött meg, és még sok meglepetést tartogathat számunkra. Kieran Rose és Amy Pearson autizmuskutatók (és autizmusaktivisták) 2021-ben megjelent könyvében az egyik szerző így fogalmaz: „Megtanuljuk, hogy ahhoz, hogy ne szembesüljünk kirekesztéssel, marginalizásással és rossz bánásmóddal, olyan személyiséget kell mutatnunk, ami mások igényeinek megfelel.” A maszkolást a kutatók úgy fogalmazzák meg, mint a beolvadás társadalmi stratégiáját, amelyet a kirekesztésre adhatunk válaszul. Bár a stratégia évekig, évtizedekig működhet jól, mégis többnyire az önazonosság elvesztése az ára. 

Úgy tűnhet, hogy a magányos gyermeknek a maszkolás hatására végre barátai vannak, és úgy érzi, hogy elfogadják őt – de valójában csak magára veszi egy másik, elképzelt gyerek maszkját, amit nem tud rugalmasan kezelni, ezért valójában így is könnyen perifériára szorul. Akár egy filmbéli karaktert is választhat magának, akinek egész nap magán viselheti a jelmezét. 

Mire lejár az intézményben töltött ideje, a maszkoló gyermek a számára irreális elvárásoktól annyira elfárad, hogy a támogató otthoni közegben teljesen elveszíti a kontrollját, feléli energiáit, kifárad, összeomlik a viselkedése.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

A maszkoló gyermek mindent elkövet, hogy a címkézést vagy a bírálatokat elkerülje

Barátnőm a vendégségekben, ahol a rengeteg új arc, a fények és hangok ingerelték az idegrendszerét, mindig kivételesen jól viselkedett. Mozdulatlanságra kényszerítette a testét, holott ahhoz, hogy koncentrálni tudjon, éppen mozgásra lett volna szüksége. Én megszoktam, hogy két játék között néhány bukfencet kell vetnie, de családi összejöveteleken fegyelmezetten visszafogta magát. 

Úgy próbált kommunikálni, ahogy a többiektől látta, holott hozzá más megnyilvánulási formák álltak közelebb. Letiltotta magában, hogy lóbázza a lábát vagy rázza a fejét, nem ismételte vissza a szavakat, bár ez a számára megnyugtató rituálé lett volna. Felvette a szemkontaktust, pedig szorongott tőle. Derekasan viselte, hogy a sok érzéki inger túlterhelje az agyát, és csak később, az anyukája mellett produkált kihívást jelentő viselkedést. Másolta a környezete véleményét, testtartását, szófordulatait, hangerejét, anélkül, hogy azonosult volna velük. Utánozta mások érzelmi reakcióit, bár nem értette a kapcsolatot az elhangzottak és az arckifejezés között. Ha a csoport nevetett, akkor ő is, még akkor is, ha rajta nevettek.

A maszkolásról azt is gondolhatnánk, hogy a lehető legjobb választás az idegrendszeri kihívással küzdő gyermekek számára, és mi tagadás, a többségnek is kényelmes. A többség nézőpontja lehet az, hogy a gyermek küzdjön meg a közösségben elfoglalt helyéért, rejtse el valódi szükségleteit és bizarr érdeklődési körét; ne látszódjon rajta, hogy nem bírja a címke csiklandozását a nyakánál, ne szóljon, ha érzelmileg kibillent vagy túltelítődött – vagyis legyen a csoport problémamentes tagja. A sebezhetőség ilyetén elrejtésével azonban az a baj, hogy hosszú távon súlyos következményeket okoz, vagyis benyújtja a számlát.

Folyamatos küzdelem, hogy másnak lássanak, mint aki vagy 

Azok a gyermekek vagy felnőttek, akik szinte a semmiből produkálnak egy-egy érzelmileg telített jelenetet, valószínűleg kamuflázs-technikát alkalmaznak egy számukra megterhelő közegben. A robbanékony viselkedés egyik oka az lehet, hogy annyi energia fordítódik a maszkolásra, hogy egyszerűen kiürülnek a raktárak. Ez egy folyamatos küzdelem. 

Ha valaki hosszú időn keresztül egy maszkon át éli az életét, az pár év alatt teljes kiüresedéshez, kiégéshez, a saját identitástól való elidegenüléshez és súlyos depresszióhoz vezethet.

Ha visszagondolok a barátnőm iskolás éveire, valamiféle szomorúság tölt el, amiért annyi elvárást közvetítettek felé, és ő minden elvárásnak meg is felelt. Pedig ülhetett volna az asztal szélére a társasági összejöveteleken, ahonnan bármikor felállhatott volna, hogy fusson néhány kört a kertben. Használhatott volna fülvédőt a túl erős zajok ellen, vagy ülhetett volna nagy labdán, forgószéken. Lehetett volna egy állandó kuckója, ahol szükséglete szerint időnként láthatatlanná válhat. Kaphatott volna érzelmileg elfogadó környezetet, ha egyáltalán tudták volna, hogy mivel küzd, ám ez akkoriban még a családban is titok volt. 

Így viszont később egyike lett azoknak a felnőtt nőknek, akik már gyermekkorukban annyira megtanultak maszkolni, hogy azóta sem tudunk semmit arról, valójában mi érdekli őt, ki van a maszk mögött. Ma már többszintű beosztást készít magának minden napra, hogy titkolja az időszervezési gondjait, és az értekezleteken érdeklődő arccal bólogat minden ötödik mondat végén. Antidepresszánst szed, bár eredeti nehézsége nem mentális jellegű volt, és túlkészül a feladataira. Problémája még mindig a radarok alatt marad, viselkedése alig árulkodik az állapotáról, minden csapatépítő tréningen részt vesz, majd szó nélkül eltűnik, amikor vége a foglalkozásnak. Már nem vagyunk barátnők, munka után szüksége van az egyedüllétre.

Sokáig tartó, intenzív maszkolás = önfeladás

Mindenki törekszik arra, hogy a közösségeiben jó benyomást tegyen másokra, hogy szeressék, elfogadják őt, és ezért mindannyian maszkolunk időnként. Hogy milyen mértékben tudunk és akarunk maszkolni, az függ az adott közösség toleranciájától, a munkahelytől, kollégáktól kapott támogatási lehetőségektől, a tér érzelmi biztonságától, a stressz mértékétől, a fáradtságunktól. 

Ahol nem adhatjuk szabadon önmagunkat, ott időnként intenzív maszkolásra kényszerülünk, ami mindig bizonyos mértékű önfeladással jár. 

Hihetetlenül sokáig fenn lehet tartani ezt a képet, miközben önmagunkat, szabadságunkat veszítjük. Hogy megadjuk-e a támogatást ezeknek az embereknek, vagy elvárjuk tőlük a kamuflázs gyakorlását, az a mi döntésünk, társadalmi megegyezésünk kérdése.

Felhasznált irodalom:
Dr. Amy Pearson, Kieran Rose: Autistic Masking
Aspergerplusz


 

A káros hatások mellett pedig egyre kevesebbet pihentetjük a szemünket.
Rohamosan növekszik a rövidlátók száma már a gyerekek körében is. Hogyan vesszük észre, ha gyermekünknek nem jó a látása? 
A gyerekek nem panaszkodnak, nem veszik észre, hogy a látásuk nem megfelelő, mert nem is tudják, milyen az éles látás. A szülőknek kell a jelekre figyelniük. A látásprobléma okozhat tanulási nehézségeket, a gyermek introvertáltabbá válik, nincs kedve a szabadban játszani a többiekkel, dörzsöli a szemét, nem látja a táblát, az ujjával követi, vagy vonalzóval támasztja alá az olvasandó sorokat. 

A legjobb gyógymód a megelőzés: iskolakezdés előtt – akár az egész család számára – javasolt felkeresni egy megfelelő szakértelemmel rendelkező optikát.

Néhány tipp, hogy hogyan segítsük a gyerekek látás­élességének megőrzését, fejlődését:  

– Minél többet legyen a szabadban, természetes fényben! 
– Amennyire csak lehet, csökkentsük a közeli látást igénylő tevékenységek arányát!
– A digitális eszközök káros kék fényt bocsáthatnak ki. Szabályozzuk ezek használatát!
– A tanuláshoz, esti fényhez inkább meleg fényű lámpákat használjunk! 
Hogyan válasszunk gyermekünk számára szemüveglencsét és keretet? 
– A szemüveglencse és a keret kiválasztásánál gondoljunk arra, hogy a gyerekek aktív életmódja komoly próbáknak teszi ki a szemüveget. Tartós keretet és ellenállóbb, műanyag lencsét érdemes választani.
– A napjainkra megnövekedett UV-sugárzás miatt, érdemes olyan lencsét választani, amelynek színtelen verziója is biztosítja a teljes UV-védelmet. (ZEISS UVProtect technológia.) 
– A káros kék fény ellen is van hatásos védelem: A ZEISS BlueGuard lencséi hatékony védelmet nyújtanak a gyermekek szemének.
– A világon egyre jelentősebb problémát okoz a gyermekek között a miópia (közellátás) terjedése. A miópia fokozódása lassítható, a ZEISS kínálatában is megtalálható az erre kifejlesztett lencsecsalád. (ZEISS MyoCare lencsék)
– A ZEISS-műszerekkel végzett látásvizsgálat és szemüvegcentrálás akár század dioptria és tized milliméter pontossággal segíti a minél személyre szabottabb és hatékonyabb szemüveglencse legyártását, és ezáltal a legélesebb látást. 

Ha további információra van szüksége, vagy szívesen elvégezne egy gyorstesztet, keresse fel a zeiss.hu/vision weboldalát, és válasszon a ZEISS partneroptikusai közül országszerte! 

Támogatott tartalom
 

Romló reprodukciós számok

Ma Magyarországon körülbelül 300 ezer 18-45 év közötti, meddőséggel küzdő pár él, a statisztikák pedig évről évre romlanak. A férfiak és a nők 15-15 százaléka nemzőképtelen – mára ez a nyugati típusú modern társadalmak legjelentősebb súlyú betegségévé vált. Akkor beszélhetünk meddőségről, ha egy év próbálkozás után sem fogan meg a baba. A meddőséget nehéz, azonban a reprodukciós rátát – ami azt mutatja meg, hogy átlagosan hány gyermeke születik egy nőnek – könnyebben lehet mérni. 

Hány gyermeke születik egy európai nőnek?

Ezek a számok az összes nyugat-európai országban rendkívül alacsonyak: 2,1 lenne a kívánt szám, de ennek uniós ország nincs a közelében. Magyarország 1,58-on, míg Franciaország, a legjobb helyzetben lévő nyugat-európai ország 1,8-on áll. Kína 1 körül van, náluk tíz évvel ezelőtt még születésszabályozás volt. Japánban 1,2 ez a szám, Dél-Koreában pedig még rosszabb: 0,7. Jellemzően az afrikai országok rendelkeznek magas reprodukciós rátával. A magyar nők általában 30 évesen vállalják az első gyermeküket, Japánban ez az életkor 33 év. 

„Demográfiai tanulmányból rengeteg készül, mindegyik azzal kezdi, hogy a rossz számok oka a későn vállalt első baba, a stressz, a megváltozott életmód, az étrend és a rossz (rossznak ítélt) anyagi háttér miatti bizonytalanságérzet. De ha ezek a tényezők igazak lennének, akkor nagy különbségek lennének országonként, márpedig nem ez látszik. Svédországban vagy Norvégiában, ahol jóval nagyobb az anyagi biztonság, kiszámíthatóbb az élet, és kimutathatóan kevésbé stresszes a társadalom, nemhogy sokkal termékenyebbek az emberek, hanem sokszor a legrosszabb értékeket produkálják” – magyarázza Márkus Zsolt, az EndoCare Intézet társtulajdonosa.

Az okok teljes körű feltárásával az orvostudomány még adós, az azonban már bizonyos, hogy elsősorban a hormonháztartás megbetegedései felelősek a reprodukciós zavarok kialakulásáért.

Egyre többen és egyre fiatalabbak küzdenek hormonbetegségekkel

Márkus Zsolt szerint van abban igazság, hogy a kitolódott első gyermekvállalási életkor csökkenti a sikeres fogantatás esélyét. Ezt a petefészek-kimerüléssel szokták összhangba hozni, a hölgyeknél nagyjából 38 éves korban kezd el a megérő petesejtek száma és minősége is drasztikusan csökkenni. „De nincs igaza azoknak, akik azt mondják, hogy 33 éves korban történő első gyerekvállalás esetén ilyen magas meddőségi aránynak kellene lennie. Ilyen korban egy egészséges nőnek semmi gondja nem kellene, hogy legyen a teherbeeséssel” – mondja. 

Ezzel párhuzamosan a férfi nemzőképesség is drasztikusan, évente 1,4 százalékkal romlik. Náluk nem úgy ketyeg a biológiai óra, mégis ugyanaz a nemzőképtelenségi arány. Mi ennek az oka? – tehetjük fel a kérdést. Számít a stressz, az életmód, de amiről a hétköznapi emberek nem is tudnak, és aminek a jelentőségét most tanulja a tudomány, az a hormonális (endokrin) környezetszennyezés. 

Az endokrin dizruptorok olyan anyagok, vegyületek, amik megzavarják az emberi hormonrendszert, egyéni adottságoktól függően más és más mértékben.

Mikroműanyagok, növényvédő szerek, a kozmetikumokban lévő parabének, a műanyagokban található biszfenolok és még rengeteg más vegyület tartozik közéjük.

„Minden héten újabb és újabb anyagról bizonyosodik be, hogy alkalmas a hormonrendszer megzavarására, megbetegítésére. Az emberi tevékenység által okozott sokféle környezetszennyezés mellé most iratkozik fel a láthatatlan, de nagyon nagy jelentőségű és folyamatosan növekvő méretű populációt érintő endokrin környezetszennyezés, miközben a hormonproblémákkal küzdő betegek átlagéletkora rohamosan csökken. Az endokrin rendszer betegségei népbetegséggé váltak. A pajzsmirigyproblémák évente milliós nagyságrendű orvos-beteg találkozót indukálnak. Az elhízás, a cukorbetegség, az anyagcsere-zavarok és a reprodukciós problémák nagy arányban hormonzavarral kezdődnek. De nem mérjük, nincs megelőzés, mert nincs benne az egészségügyi rendszerünkben ennek a kontrollja. Inkább utókezelés zajlik” – véli az üzletember.

A hormonok alacsony koncentrációban, a véráramban utazva jutnak el a receptorokig, hogy „elvigyenek” egy parancsot az adott szervhez, így ellátva a feladatukat: a szervezet irányítását. 

Ahogyan a hormonokból, úgy az endokrin dizruptorokból is elegendő a kicsi koncentráció: ezeket a vegyületeket a szervezet hormonként azonosítja, így lesznek a szervek számára kiadott „parancsok” tévesek.

„Szervezetünk hormonrendszere folyamatos támadás alatt áll, a hatások egymásra rakódnak, és aztán egyszer csak, bumm, beüt a baj. 16 éves lányok érkeznek hozzánk egy „apró problémával”, aztán a vizsgálatoknál kiderül, hogy romokban hever a hormonháztartásuk. De ne csak a hölgyekről beszéljünk. Nézzünk körül a strandon: tinédzser fiúkat fogunk látni, akiknek zsírmellei vannak, és elnőiesedett a testük: ők is a hormonális környezetszennyezés áldozatai” – teszi hozzá.

Kép

Márkus Zsolt – Fotó forrása: EndoCare Endokrinológiai Központ

A lombikkezelés megold mindent?

A klinika társtulajdonosa szerint ahhoz, hogy a problémával foglalkozni tudjunk, legalább alapszinten értenünk kell az endokrin környezetszennyezést. Klinikájukon egy úgynevezett reharmonizációs folyamat során helyreállítják a páciensek hormonrendszerét, de ehhez komplex eljárás kell: alapos diagnosztika, és aztán az orvosok és dietetikusok előírásait követő életmód.

„A gyermekre vágyó páciensek gyors, kulcsrakész megoldást akarnak, a mesterséges megtermékenyítés, a lombik annak tűnik, és néha működik is. Beveszem a gyógyszert, beadom az injekciót, és akkor majd minden rendben lesz. De ha a hormonrendszer nem egészséges, akkor semmi sem lesz rendben. A lombikprogramnak megvan a maga helye a meddőség kezelésében, de csodát tenni nem tud, az egyébként nem megfelelő egészségi állapotban levő hölgyeknél jönnek egymás után a sikertelen beültetések. 

Pedig elképesztő kockázatokról beszélünk: minden kezelés egy nehéztüzérségi (hormon)bombázás a női szervezetnek, jól kimutatható kockázatokkal mind az anyára, mind a babára nézve. 

És persze ott van a másik oldal is: a hölgyek többsége, amikor ilyen helyzetbe kerül, már nem foglalkozik a kockázatokkal, szinte bármit bevállal a kisbabáért. Azt szoktuk javasolni, hogy 38 éves korig szülessen meg az első gyermek, vagy legyen meg az első terhesség, mert a petefészek-kimerüléssel jelenleg még nem lehet mit kezdeni. Van, akinek 40 éves koráig jó minőségű petesejtjei vannak, más 35 évesen gyakorlatilag menopauzában van” – fogalmaz a technológiai vezető.

Egyes országokban, például az Egyesült Királyságban vagy Dél-Koreában bevett gyakorlat, hogy a nők 25 évesen lefagyasztatják a petesejtjeiket, amiket aztán akár 40 évesen is be lehet ültetni – ez viszont hazánkban illegális. 

Hogyan iktassuk ki a szennyező anyagokat?

„Az endokrin környezetszennyezés tekintetében eddig zéró jogalkotást látunk. A tudomány adós még az alapkutatásokkal, az okozati összefüggések feltárásával, készülnek kisebb tanulmányok, de ezek csak mozaikok: a teljes kép még nem látszik. A hímivarsejtszám mennyiségi csökkenésére és minőségi romlására az Egészségügyi Világszervezet (WHO) válasza a normák módosítása volt. Nemcsak a normálisnak tekintett spermium darabszámot csökkentették le az elmúlt évtizedekben, hanem a minőségi paramétereket is. Azt mondják, hogy mostantól ez a norma. Aztán meg széttesszük a kezünket, hogy a reprodukciós ráták milyen alacsonyak” – sérelmezi Márkus Zsolt.

Mit tehetek én a hormonális egyensúlyért?

Amennyire csak lehet, ki kell hagyni az életünkből az endokrin dizruptorokat. Ne igyunk műanyag palackból, ne melegítsünk mikróban műanyag edényben, ellenőrzött környezetből származó élelmiszert fogyasszunk. Kerüljük a divatdiétákat, ne éheztessük a szervezetünket. Ha tehetjük, szűrjük az ivóvizet. Ugyanakkor az endokrin dizruptorok már szinte mindenhol megtalálhatók, így teljesen nem tudjuk elkerülni őket, marad tehát a másik megoldás: gyógyítanunk kell.

Az igazsághoz tartozik, hogy a biszfenol A-t (BPA) már kitiltották a cumisüvegek, a három év alattiaknak szánt gyermekjátékok és a nekik készült élelmiszert tartalmazó műanyag palackok és csomagolások gyártásából. Igaz, ez hosszú folyamat eredménye volt.
„Nyilván a műanyagipar magától nem fog kivonni a gyártásból egy olcsó alkotóelemet. A háztartástól kezdve az élelmiszercsomagolásig mindenhol műanyagot használunk. Ezeket nem lehet egyik pillanatról a másikra kiváltani, de nyomást lehet és kell is gyakorolni a döntéshozókra és a cégekre” – véli.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

„A férfiakat feminizáljuk, a nőket androgenizáljuk” 

„Önámítás folyik azzal kapcsolatban, mitől küzd ilyen sok pár a meddőséggel. 

Én találkozom azokkal a hölgyekkel, akik odajönnek hozzánk, és azt kérdezik, hogy lehet ez, hogy ilyen fiatalon hormonbetegséggel küzdenek. Ez nem az ő hibájuk” – szögezi le Márkus Zsolt, aki esettanulmányokat is sorol.

Egy ösztrogénnel szennyezett angol folyóban a teljes halpopuláció nemváltáson ment át: a halak nem kipusztultak, hanem mindannyian nősténnyé változtak. Egy másik kutatás során 20 éven keresztül mérték a tesztoszteronszintet a férfiak többféle korosztályában az Egyesült Államokban: 30 százalékos volt a csökkenés. A férfiak „férfiasságáért” felelős hormon szintje tehát csökkent, de ez a hormon másért is felelős: a nemi vágyért. Ezzel együtt folyik a nők hormonális férfiasítása (androgenizációja) is: összességében az látható, mintha a két biológiai nem egymás felé csúszna.
„Azért nem születnek babák, mert későbbi életkorra tolódott ki a gyerekvállalás, vagy azért, mert már nincs bennünk igazán vágy? Ezek nagyon nehéz kérdések. Összezavarjuk a hormonjainkat, a férfiakat feminizáljuk, a nőket androgenizáljuk, szerintem ezeket ki kell mondani, és a helyén kell kezelni” – fogalmaz.

Összeomlik a társadalom?

A terméketlenség hosszú távú társadalmi hatásaival számolni kell. Japánban a következő negyven évben 40 millió emberrel csökkenni fog a lakosság az 1,2-es reprodukciós ráta miatt, óriási költségvetésű kormányzati programok futnak azért, hogy ezt megváltoztassák. Ha a következő 30–40 évben a japán lakosság harmada eltűnik, nem csak a munkaerőpiac és a nyugdíjrendszer lehetetlenül el. Ez messze nem csak gazdasági jellegű nehézség, ez több annál, össztársadalmi kihívás. A gazdasági problémák talán még kezelhetők, de a nagyarányú meddőség, a gyermektelenség a társadalom alapjait ássa alá. 

El tudunk képzelni egy olyan civilizációt, ahol a lakosság nagy részének – bár szeretett volna – nem lett gyermeke? 

Generációkon átívelő távlatok nélkül nem létezik morálisan életképes társadalom.

„Háromnapos meddőségi konferencián vettem részt úgy, hogy egy előadó sem beszélt az endokrin környezetszennyezésről. Ennek az alapvető oknak az ismerete, elfogadása, átemelése az orvostudományba még nem történt meg. Hatalmas tudású és tapasztalatú orvosok is rákényszerülnek a paradigmaváltásra, mert sokan nem látják a fától az erdőt” – mondja az üzletember. A szakemberek (endokrinológus, andrológus, nőgyógyász, belgyógyász, dietetikus, vegyész, biológus) összehangolt munkájára lenne szükség, Márkus Zsolt és kollégái ezért is küzdenek: a probléma komplex kezeléséért. 

Eközben a szakemberhiány állandósult, hiszen Magyarországon kb. 250-300 endokrinológus van, miközben évente milliós nagyságrendű páciensről beszélhetünk. A meddőség kiváltó okai között a modern élet, a karrierépítés előtérbe kerülése, a későbbi családalapítás mind szerepel, erről vastag köteteket írnak, de arról, hogy ennek van egy, a hormonális szennyezéssel összeköthető része, senki nem beszél, az EndoCare társtulajdonosa szerint ezen kellene változtatni. 

Veled is előfordult már, hogy azt hitted, egy bizonyos dolog pontosan úgy történt – úgy hangzott, olyannak látszott –, ahogy visszaemlékszel rá? Majd, amikor azzal szembesítettek, hogy tévedésben vagy – például azzal kapcsolatban, hogy az óvodában unásig ismételt mondóka valójában teljesen másképp hangzik –, továbbra is makacsul kitartottál az eredeti meggyőződésed mellett? (Főleg, miután megtudtad, hogy más is pontosan így emlékszik.) 

Ha igen, akkor te is megtapasztaltad az úgynevezett Mandela-hatást. 

A jelenség lényege, hogy emberek nagy része bizonyos történésekre a valósághoz képest másképp, ám egymással teljesen megegyező módon emlékszik. 

Joggal vetődhet föl a kérdés, mi állhat ennek hátterében. Azt, hogy miért lehet sok embernek hasonló, nagyon specifikus, de nyilvánvalóan téves emléke, még nem tisztázott, noha magukat a hamis emlékeket, létrejöttük okait már rengetegen vizsgálták.

Miért pont Mandela?

A jelenség 2009 táján került a figyelem középpontjába, amikor egy a nyilvánosság előtt „paranormális kutatóként” bemutatkozó hölgy arról számolt be, évekig úgy hitte: Nelson Mandela apartheid-ellenes aktivista, későbbi dél-afrikai elnök még a ’80-as években, bebörtönzése idején meghalt. Fiona Broome olyannyira valósnak tartotta ezt az emlékét, hogy még magának a temetésnek a részleteit és Mandela feleségének búcsúbeszédét is fel tudta idézni. Valójában viszont Nelson Mandela 2013-ban, 95 évesen halt meg. Még a ’90-es években kiszabadult a fogságból, és vezető politikai szerepet is vállalt. 1993-ban Nobel-békedíjat kapott, egy évvel később pedig a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnöke lett.

Broom számára hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy egyáltalán nincs egyedül: minél szélesebb körben hintette el a felfedezését, annál több olyan ember jelentkezett, akik pontosan így emlékeztek Mandelára. A kollektív téves emlékezés e fajtáját a kutató így az akkor valójában még élő dél-afrikai elnök után nevezte el. A nagy port kavart kijelentések hatására az emberek további, hasonló téves emlékek után kezdtek kutatni. A Mandela-hatást azóta már más és más összefüggésekben, így a vizuális emlékek kapcsán is tetten érték.

Utóbbira az egyik legelterjedtebb példa a Monopoly társasjáték, annak is az emblematikus figurája, aki a társasjáték dobozán látható. Arra a kérdésre, hogyan néz ki ez az ember, sokak egy botot, cilindert és monoklit viselő idős urat írnának le. 

Az egyetlen bökkenő csupán az, hogy az ikonikus figura monokli nélkül szerepel. 

Ennek ellenére sokan állítják, az ő dobozukon szereplő figurán biztos, hogy volt monokli.

Kép

Kép forrása: Flickr

Az emlékezet nem a valóság pontos lenyomata

Dr. Aaron Bonner-Jackson szerint ez azért következhet be, mert agyunk képes hamis emlékeket létrehozni és tárolni. A külső ingereket, például a megfigyeléseket és tapasztalatokat az agy általában emlékként dolgozza fel és raktározza el. Ezeket később átgondolva tudja előhívni, miközben ezt a folyamatot több tényező is befolyásolja – magyarázza a neuropszichológus, hozzátéve, hogy az emlékezet nem feltétlenül a valóság pontos másolata. Többek közt számtalan elvárás, érzelem, előítélet és részrehajlás is befolyásolhatja. 

Bonner-Jackson szerint ez azt jelenti, hogy az emlékezet idővel változhat, például azáltal, ahogy az ember egyre több információt szerez a történtekről. Próbáljunk meg például egy konkrét pillanatot felidézni, amikor egy barátunkkal nyaraltunk, javasolja. Könnyen lehet, hogy eltérő részletekre fogunk emlékezni mindketten: egyrészt a saját észleléseink alapján, másfelől amiatt, mert nem ugyanazokra az apróságokra figyeltünk föl az utazás során. 

A doktor arra is felhívja a figyelmet: ha valaki elégszer elmondja, hogy egy eseményre egy bizonyos módon emlékszik – még akkor is, ha az valójában nem történt meg –, agyunk meggyőzhet arról, hogy mi is ugyanezekben az emlékekben higgyünk. Ezt nevezik emlékbeültetésnek – mondja dr. Bonner-Jackson. 

A szakember szerit ez különösen aggályos lehet például egy bírósági tárgyaláson, amely során egy manipulált kérdéssel bárkit rá lehetne vezetni arra, hogy elhiggye, olyasmire emlékszik, amire valójában nem. 

„Mivel az emlékezetünk egy (re)konstruálási folyamat, hajlamosak vagyunk arra is, hogy az esetleges hézagokat – amikor bizonyos részletekre nehezen emlékszünk – a rendelkezésünkre álló információból és saját belső elfogultságainkból merítve töltsük ki” – mutat rá Bonner Jackson.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Őt igazolja egy az Amerikai Pszichológiai Társaság (American Psychological Association – APA) által hivatkozott kísérlet, amely során felnőtteknek „adagoltak” hamis emlékeket arról, hogy gyermekkorukban eltévedtek egy bevásárlóközpontban. A résztvevők körülbelül negyede végül igaznak fogadta el ezt az emléket, amihez volt, aki még új részleteket is hozzátett. 

Egy másik tanulmányban pedig, ami azt vizsgálta, hogyan hozunk létre hamis emlékeket, az embereknek egy rokonértelmű szavakból álló listát mutattak, majd azt a feladatot kapták, hogy idézzék fel őket. Az egyik listán például az „ágy, pihenés, ébrenlét” szavak szerepeltek – ezek mind az „alvás” szóhoz kapcsolódtak, ami viszont nem szerepelt a listán. Ennek ellenére a kísérletben résztvevők 40 százaléka emlékezett úgy, hogy az „alvás” is rajta volt a papíron.

Ha valakinek részinformációi vannak valamiről, vagy nem tudja a teljes választ, akkor előfordulhat, hogy rosszul emlékszik, vagy rekonstruálja az eseményt vagy helyzetet azon információk alapján, amelyekkel rendelkezik – magyarázza dr. Bonner-Jackson, aki szerint ez onnan eredeztethető, hogy az embereknek szükségük van arra, hogy értelmet adjanak a körülöttünk lévő világnak.

A szakember szerint az sem elhanyagolható, hogy ha elég sok ember terjeszt téves információt mondjuk a szélsebesen pörgő közösségi médiában, és egymás kollektív téves emlékezetére játszanak, úgy az igazság könnyen elveszhet. 

Az elménk traumát is maszkolhat

A hamis emlékek gyakran traumából erednek. A traumát átélt, poszttraumás stressz-szindrómában szenvedő emberek gyakran emlékezetproblémákkal küzdenek. A fájdalmas eseményt újra és újra lejátszhatják a fejükben, aminek egyes részeire néha nehezen vagy tévesen emlékeznek. 
Bizonyos fajta hamis emlékek kialakulásában az úgynevezett konfabuláció, a meseszövés is szerepet játszhat. Ilyen esetekben a hamis emlékek akaratlanul jönnek létre, a legjellemzőbben akkor, amikor az ember emlékezetében hiányosságok vannak. Elménk ezeket igyekszik kitölteni a nem valós emlékekkel. 
Mindezeken túl olyan megközelítések is léteznek, amelyek összeesküvés-elméleteket, paranormális jelenséget, egy párhuzamos univerzum létezését feltételezik a Mandela-hatás mögött. A kutatók egyelőre csak feltételeznek, találgatnak, és ha másban nem, abban széles körben egyetértenek, hogy a jelenségre valószínűleg nem létezik egyetemes magyarázat.

Tóth-Utassy Dominika: „Aki nem dolgozik dietetikussal, az olimpián hátrányból indul”

– Lehetséges manapság komoly sporteredményt elérni táplálkozási tanácsadás nélkül?

– Ma már minden sportágban kiélezett a mezőny, apró nüanszokon múlnak tizedek, ezredek – érmek. Ha egy élsportolónak nem megfelelő az energiaszintje, a tápanyagbevitele, az étkezései időzítése, a regenerációja vagy a laboreredménye, a benne rejlő tartalékokat kisebb eséllyel tudja kihozni magából. Aki lemond a lehetőségről, hogy dietetikussal dolgozzon, az olimpián eleve kicsit hátrányból indul.

– Milyen módszerekkel tudja növelni a sportteljesítményt a dietetikus?

– Egyik eszközünk a sok közül a laborparaméterek optimalizálása. A sportolóktól minimum három havonta kérek labort a sportteljesítmény szempontjából lényeges paraméterekkel. Egy alacsony vasszint például koncentrációképesség-csökkenést, fáradékonyságot, akár edzés alatti légszomjat, esetleg sérülékenységet eredményezhet, márpedig fokozott igénybevétel mellett hamar kialakulhat vashiányos állapot, hiszen erős izzadással is lehet vasat veszíteni. Ugyanígy nátriumot is, holott a nátrium kiemelten fontos az izom- és idegsejtek stimulálásához, az emésztéshez, a tiszta gondolkodáshoz, a sav-bázis egyensúly kontrollálásához, az izom-összehúzódáshoz. Ezeken kívül persze még számos paramétert kell folyamatosan monitoroznunk.

– Milyen étrend-kiegészítőket alkalmaznak?

– Étrend-kiegészítőkkel többek közt az állóképességet, a robbanékonyságot tudjuk növelni, a savasodást csökkenteni, a fáradtságérzetet kitolni. A nitrát például ér­tágító, vérnyomáscsökkentő, és sok más pozitív hatásával javítja a teljesítményt. A spenót, rukkola, cékla, a zöld levelesek tartalmaznak nagy mennyiségű nitrátot, de van egy kifejezetten sportolóknak kifejlesztett étrend-­kiegészítő is, amely egy mindössze 70 milliliteres kis shot. Ez annyi nitrátot tartalmaz, mintha az illető megivott volna fél liter céklalevet, viszont ez verseny közben nem fog diszkomfortérzetet okozni, és lötyögni a hasában.

Kép

Tóth-Utassy Dominika dietetikus – Fotó: Éder Vera

– Mennyire térnek el sportáganként a táplálkozási igények?

– Sportáganként, nemenként és egyénenként is eltérő az energiaigény, amit nagyban befolyásol a genetika, a kor, az egészségi állapot, a testösszetétel, a laboreredmény, a napi rutin. Egy hosszútávfutónak, szinkronúszó­nak, műkorcsolyázónak, esztétikai sportot űzőnek a teljesítményfokozáson kívül abban is segítünk, hogyan tudják éhezés nélkül, megfelelő energiabevitel mellett a számukra előnyös alacsonyabb testtömeget fenntartani. A súlycsoportos sportágaknál arra is ügyelünk, hogy a kívánt súlyra való fogyasztás ne menjen a teljesítmény rovására. Az első konzultáción minden lényeges életmódbeli és egyéb információt kiderítek a sportolóról.

– Mi történik a további konzultációkon?

– Kielemezzük, hogy az aktuális étrend hatására milyen változásokat érez a sportoló, miként változtak a laborparaméterei. Átnézzük a versenynaptárt, amely alapján megtudom, hogy mikor lesz szüksége a felkészülés után speciális versenyétrendre. Szükség esetén felveszem a kapcsolatot a többi segítő szakmával: edzővel, orvossal, pszichológussal, gyógytornásszal, és az információkat egybegyúrva alakítom az étrendet. Versenyek alatt is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Külföldi verseny ­esetén gyakran egyeztetek a hotelükkel is, hogy milyen ételek legyenek ott számukra elérhetők.

– A versenytapasztalatokon túl, az életük más részletei­be is beavatják?

– Bizalmi, szinte baráti a kapcsolatunk. Nekem az is fontos, milyen lelkiállapotban vannak, mert az hatással tud lenni akár az étrend betartására is. Volt, aki bizonyos ideig nem úgy változott, ahogy terveztük, mert lelki problémák gyötörték, és emiatt nem tudta fegyelmezetten követni az étrendet. Beszéltem a sportpszichológusával, és összeállt a kép, mi mivel van összefüggésben. Ahogy megoldódtak a lelki problémái, helyreállt a versenysúlya is.

– Sok ilyen sikersztoriban volt már része?

– Mindig csodás érzés, ha egy sportolóm aranyérmet szerez, és utána megköszöni a munkámat. Ez már olimpián is megtörtént, és nagyon meghatódtam. Olyan is volt, hogy egyikük azzal hívott fel az olimpiáról, hogy erős izomgörcsei vannak, amelyeken a masszázs, a lazítás, az extra magnéziumbevitel sem segít. Átgondoltam, mely paraméterekkel függhetnek össze a panaszai, elmondtam, mit fogyasszon, és másnap jelezte, hogy kutya baja, folytathatta a versenyt, és fantasztikus eredményt ért el. Az ilyen esetek mind közös örömök és sikerek.

Sági Andrea: „Sokszor nem is az olimpia a legnehezebb, hanem odáig eljutni”

– Miben tér el a sportpszichológia az általános pszichológiától?

– Annyiban mindenképp speciális, hogy nagyon fókuszált, mérhető célokért is dolgozunk. Ha egy sportoló nincs jól, a sikertelensége az eredményekben mindjárt látványosan megmutatkozik. Ugyanakkor a sportoló is ember, ugyanúgy küzd párkapcsolati, magánéleti, egzisztenciális gondokkal, stresszel, szorongással, mint bárki más, így ezekkel is dolgoznunk kell. Az sem mindegy, mikor történik a közös munka, hiszen egy olimpia előtt jó esetben már mentáltréningeket végzünk, fókusztechnikákat gyakorlunk, de ehhez addigra bele kell fektetni a szükséges munkát a magánéleti kérdések rendbetételébe. Tehát az egészséges személyiségfejlődés és a testi-lelki jóllét elérése terápiás eszközökkel ugyanúgy fontos része a sportpszichológusi tevékenységnek, tévedés azt hinni, hogy csupán technikák tanításából áll a munkánk.

– Mennyire kell szorosan „fognia a sportolók kezét”?

– Heti rendszerességgel célszerű konzultálni, amit persze felülírhatnak külföldi versenyek, de akkor is beszélhetünk online. Olyan igény is jöhet, hogy az edzéseket, versenyeket személyesen nézzük meg, de ha ezeket ideális előkészítő munka előzi meg, akkor a sportoló jól tudja kezelni a nehéz helyzeteket, önjáró lesz. Ugyanakkor egy olimpikonnal is előfordulhat, hogy úgy áll ott versenyhelyzetben, mintha először venne a kezébe labdát vagy más sporteszközt. Ilyen „szétesés” esetén döntő lehet a mentális közbelépés. Persze olyan is van, hogy csak finomítások, pontosítások kellenek, hogy flow-állapotban versenyezzen az illető, ne görcsösen, az izmait a végsőkig feszítve.

– Milyen technikákkal érik el mindezt?

– Nemcsak sportpszichológiai technikákkal, hanem szorongáskezeléssel. Ennek részei lehetnek a különböző rela­xációs technikák, a kognitív terápiás módszerek, mint például a gondolatnaplózás, a gondolatátírás vagy egyéb, a sportpszichológus módszerspecifikus végzettségének megfelelő módszerek – integratív pszichoterápia, traumafeldolgozás, sématerápia stb. –, a sportoló hozott problémáihoz illesztve. Például olyan mintázat esetén, ahol egy huszonöt éves sportolónál még mindig az kapcsol be, hogy hat-nyolc évesen durván beszélt vele az edzője. Ahol nem ilyesmit kell átírni, ott jönnek a sportpszichológiai technikák: a figyelemfókusz-módszerek vagy a mentál­tréning, amikor adott helyzeteket, mozdulatokat fejben előre teljes átéléssel lejátszanak maguknak a sportolók.

Kép

Sági Andrea sportpszichológus – Fotó: Jónás Jácint

– Miben méri a sportpszichológus a sikert – csak a sporteredményben?

– A sikerekkel mindig együtt tudok örülni, akár, ha azt látom, hogy valaki az olimpiai kvótaszerzésbe micsoda munkát tett bele. Mert sokszor nem is az olimpiai vagy világbajnoki szereplés a legnehezebb, hanem odáig eljutni. És én abszolút sikernek élem meg azt is, amikor egy kamasz sportolóval elérkezünk oda, hogy le tud folytatni egy nagyon jó beszélgetést az edzőjével, ahol partnerként kezelik.

– Ha már a fiatalokat említi – úgy tudom, fontos önnek, hogy ne csak az élsportolókat segítse…

– Van egy egyesületünk, a Sport és Lélek – Sport-pszichoterápiás Egyesület, amelynek célja, hogy a sportpszichológia ne csak az elit sportolóknak járjon. Mert gyakran csak a már jól teljesítő, világversenyen részt vevők számára teszik elérhetővé, de nagyon fontos lenne másoknak is. Már a gyereksportban el kellene kezdeni legalább az edzők edukálását: hogyan segítsék a gyerekkorú sportoló egészséges személyiségfejlődését, milyen légkört alakítsanak ki. Ha a pozitív pszichológia kis kortól jelen van, mire a nagy téttel bíró versenyek jönnek, már meglesz azokhoz a mentális alap. Testtudatosság-fejlesztéssel, a nehéz helyzetek kezelésével és alaprelaxációval még több sportoló elérhetné az álmait, kevesebb lenne a lemorzsolódás, a rossz tapasztalat.

Moldvay Ildikó: „Készülök, hogy megugorjam a magam olimpiai szintjét”

– Az élsportolók közül jellemzően kiknek van a legnagyobb szükségük gyógytornára?

– A gyógytorna szükségessége nem annyira sport-, mint inkább egyén- és életkorfüggő. Egy junior, aki még nincs agyonhajszolva, jól érzi magát, de előbb-utóbb nála is jelentkezhetnek a sportágra jellemző ártalmak, sérülések. Az akut sérülést persze mindig „nagyon gyorsan” kellene meggyógyítani, a szívemhez viszont közelebb áll a preventív szemlélet. Amíg jól vagy, addig kezdjünk el dolgozni, hogy a bajokat megelőzzük!

– Jól gondolom, hogy a gyógytornászé amolyan bizalmi szerep is?

– Az biztos, hogy nem beszélek senkinek a sportolóim állapotáról. Az is, hogy akkor tudunk jól együtt dolgozni, ha emberileg is egy hullámhosszon vagyunk. Az az ideális, ha amint a sportoló megérkezik hozzám, úgy érzi, hogy egy óvó-védő közegbe került, ahol vele valami jó történik. Ezen a szinten már különösen nagy az összefüggés a testünk és a lelkünk között. Fontos, hogy nyugodtan ventilálja ki a problémáit, utána tudok a testével megfelelően bánni. Egyes sportolóimat kicsi koruktól pátyolgatom. Bele kell tudnom élni magam az őket érintő helyzetekbe, hogy közösen találjunk megoldást.

– Megosztana erre példát a múltból – hogy még véletlenül se a jelenlegiekről faggassam? 

– Az egyik Európa Játékokon Lőrincz Tamás birkózó vádlija begörcsölt, és másnap döntő mérkőzése volt. Nagyon komoly kezeléssorozatra volt szüksége, hogy másnap egyáltalán lábra tudjon állni. Mivel súlycsoportos a sportág, nem itathattunk meg vele több liter kalciumot, hiszen a súlyát is hoznia kellett. Meg kellett találnunk a leghatékonyabb módszert, hogy az izomzata regenerálódjon, rugalmas legyen, ne is fájjon, erő is legyen benne – és másnap nyert. Szabó Gabriella kajakos pedig egyszer a reptéren ért utol, hogy úristen, a dereka, most mi lesz! És meg tudtam nyugtatni, hogy találkozunk másnap kint a helyszínen, és megoldjuk. És abból is győzelem lett. Ilyenkor én is nagyon klasszul együtt tudok sírni velük.

Kép

Moldvay Ildikó gyógytornász – Fotó: Páczai Tamás

– Ezek szerint jelen szokott lenni a versenyhelyszíneken is.

– Ahová kimondottan hívnak vagy visznek, igen. De ha itthon jól dolgozunk, és felkészülten indul el a sportoló, a versenyen már nem lehet nagy baj. Meg át is tudjuk beszélni előre, mire figyeljen, hogyan melegítsen be. Olimpiából viszont idén már a hatodikra utazom. Rutinból tudom, mi fog kint történni, ismerem a versenyzőimet, de én is ugyanúgy készülök, hogy megugorjam a magam olimpiai szintjét.

– Hogyan tartja formában magát?

– Viszonylag sokat úszom, egy nap tizenkét órát beszélek, tehát a hangszalagjaim is edzésben vannak, egész nap jövök-megyek, ácsorgok, mutogatok. Dolgozom fizikálisan, megfogom, meghúzom, akár megemelem a sportolókat, ellentartok nekik. A legnehezebb mégsem ez, hanem az időmenedzsment. Ha egy nap nem tizenkét órát lehetne dolgozni, hanem tizennyolcat, akkor nem kellene határokat húznom, mert nemet mondani nehéz a lelkemnek.

– Mennyire szokta átélni az olimpia hangulatát?

– Ha bármelyikünket is elvinné a hangulat, nem tudnánk a munkánkat jól végezni. Ez részünkről is ugyanolyan fókuszt, fegyelmet kíván, mint a versenyzőktől. Példát is igyekszünk mutatni, hogy lássák, azért vagyunk ott, hogy nekik segítsünk. Nem megyünk el várost nézni, hanem kinyitjuk a rendelőt reggel fél nyolckor, és becsukjuk este tizenegykor. Nekünk csak az a fontos, hogy ők jól teljesítsenek.

– Az olimpia amúgy is elég stresszes nekik. Ön tud könnyíteni ezen?

– A rehabszoba egyben közösségi tér is, ahol ők egymással is találkoznak, ott mesélnek el mindent, ott lazulnak le fejben, testben, mindenhogy. Megvannak a kis rituáléim azokkal, akiket régóta ismerek, akikről sok mindent tudok. Így azt is tudom, mivel lehet őket mosolyra ösztönözni, mert a humor és a céltudatosság nem zárja ki egymást. Akár mesébe is ágyazhatom a feladatokat, ha azt szeretik. Az olimpia légköre nekünk attól olimpiai, hogy a versenyzők, akikkel együtt dolgozunk, jól vannak. 

Ez a cikk a MOL-Új Európa Alapítvány szakmai támogatásával készült.