Két folyó, két otthon – Dr. Phan Bich Thien vietnámi nőknek szervezett konferenciát Magyarországon

Dr. Phan Bich Thiennel egy pesti kávéházban találkozunk, ahová, ha ideje engedi, szívesen betér. Kedvence a habos latte. E kávéházi szegleten mesél a női közösségről, szülőföldjéről, Vietnámról, Délkelet-Ázsiáról és választott hazájáról, Magyarországról. Mint mondja, a Mekong- vagy a Duna-folyó látványa egyet jelent számára az otthon, az otthonosság érzésével. S ha már kávéházban találkoztunk, szóba kerül a világszerte egyre ismertebb vietnámi kávékultúra is.

Hídszerepben

„Vietnám a világ második legnagyobb kávéexportőre, robuszta-nagyhatalom. Általában erős és sűrű főzeteket készítünk, olykor tojássárgával helyettesítve a tejhabot” – említi, majd hozzáteszi: 

„A mai Vietnám nem csak a tradíciói miatt érdemel figyelmet, hanem azért is, mert egy ultramodern, 21. századi környezet öleli benne magához a régmúltat.”

Példaként hozza föl Hanoit, az ország fővárosát, valamint Ho Si Minh-várost (az egykori Saigont), amely közel tízmillió lakost és rengeteg felhőkarcolót számlál – köztük a 461 méter magas Landmark 81-et, a neofuturista építészeti irányzat egyik jeles képviselőjét.

Dr. Phan Bich Thien amolyan hídszerepet tölt be Kelet és Nyugat, Délkelet-Ázsia és Közép-Európa között. „A konferencia, amit szerveztem, a hagyományok megőrzéséről, más országokban történő képviseletéről és a mesterséges intelligencia által támasztott, leginkább nőket érintő kihívások számba vételéről szólt” – summázza.

A programra hagyományőrző népi viseletben – úgynevezett Áo dài ruhában, mely a japán kimonóhoz hasonlítható – 18 országból 300 nő utazott Budapestre. Egy kánikulai vasárnapon a budapesti Kossuth téren, majd a Parlament Steindl Imre tervezte épületében, a lépcsőházban és a díszteremben is sok-sok fotó, szelfi, csoportkép, videóinterjú készült. A tanácskozás – ahol dr. Phan Bich Thien elnökölt – kissé szokatlan módon egy örömünnepet követett. „Igen, ez a konferencia egyszerre volt ünnep és fontos kérdéseket taglaló fórum.”

Kép

A konferencia résztvevői az Országház előtt – Fotó forrása: Dr. Phan Bich Thien

„Márpedig a család prioritás!”

Két újabb kávékortyot követően a női közösségek előremozdításáról kérdezem: hogyan lehetséges egy patriarchális, a férfiak dominanciáját hangsúlyozó társadalmi közegből, ami ma már főként a vietnámi vidékre jellemző, kitörni? 

„Lépésről lépésre, türelmesen – mondja derűsen dr. Phan Bich Thien. – Hihetetlen változásoknak vagyunk szemtanúi, alakítói. Egészen más Vietnám mai arca. A technológiai fejlődés feltartóztathatatlannak tűnik, a social media befolyásolja a közgondolkodást. 

Egyre több vietnámi nő, főképp a fiatalok próbálják ki magukat a világ más pontjain. Tapasztalatokat szereznek, új ismeretekre tesznek szert. 

Ez eddig pozitív folyamat. Az már kevésbé, hogy sok esetben elveszni látszik a lényeg: a családalapítás, a klasszikus női szerep megélése. Márpedig a család prioritás! Az anya szerepe kulcskérdés, annak ellenére az, hogy az Európában élő fiatal nők – és ez igaz az ifjú vietnámiakra is – szívesen választják az egyéni utat a közösségépítés, a családalapítás ellenében. A klasszikus női szerep megóvandó. Közben persze nem tanácsos beleragadni a múltba, nem szabad a technológia előretörésétől, a változástól rettegni. Az ember úgysem helyettesíthető!” – hangsúlyozza.

Miközben a kávéskanállal apró jeleket „rajzol” a pohárnyi habba, elégedetten fűzi hozzá, hogy: „Vietnám nyitott a változásra, s vidéken is egyre nagyobb hangot, teret, lehetőséget kapnak a nők. Nekem mint az európai vietnámi női fórum elnökének természetesen a feladatom is az, hogy a női jogok kérdését, a társadalmi integrációt segítsem, és a jótékonysági tevékenységeket szervezzem, életben tartsam.”

Kis időre visszakalandozunk a múltba. Dr. Phan Bich Thien elárulja, hogy az útja Moszkván át vezetett hazánkba. Már-már meseszerűen. Történt, hogy a nyolcvanas években egy vietnámi lány közgazdász-informatikusnak tanult az orosz fővárosban, ahol a keleti blokk és a hatalmas Szovjetunió megannyi nációját képviselő seregnyi fiatal – észtek, bolgárok, oroszok, ukránok, azeriek, üzbégek, magyarok, lengyelek – reményekkel, álmokkal megpakolva loholt előadóteremből előadóterembe. 

Kép

Dr. Phan Bich Thien – Fotó forrása: Dr. Phan Bich Thien

„Csapatember vagyok”

Ahogy az lenni szokott, szerelmek is szövődtek a Moszkva folyó partján. László és Thien is a szovjet fővárosnak, a diákéveknek köszönhetik a kapcsolatukat. 

„Csak 1998-ban határoztuk el, hogy Magyarországon fogunk élni. Eldöntöttük azt is, hogy valami olyannal szeretnénk foglalkozni, ami túlél bennünket” – utal a simontornyai Fried-kastély megvásárlására. 

Férjével a romokból építették újjá a mélyszegénységgel küzdő Tamási járás impozáns épületegyüttesét, gazos kastélykertjét. A düledékből idővel kastélyszálló született.

„Nekem nagyon fontos, hogy ne magamért éljek. Én csak akkor érzem jól magam, ha egy közösség megbecsült tagja lehetek. Az életnek akkor van értelme, ha közösen építkezünk. Csapatember vagyok” – rögzíti, miközben egyre apad a kávéhab. Thien asszony büszkén mesél gyermekeiről, két leányáról, akik ma már a saját lábukon állnak, ám nem felejtették el az általa adott útravalót, ami a család kivételes értékére, az egymás iránti tisztelet, a kölcsönös megbecsülés fontosságára hívja fel a figyelmet. 

„Mindennap beszélünk, sokat találkozunk. A szeretet összetart bennünket, mindegy, ki hol jár éppen, az Egyesült Királyságban, Magyarországon vagy akár Vietnámban” – konstatálja.

Diskurálunk Petőfi Sándor költészetéről is. „Magyar vagyok. Legszebb ország hazám / Az öt világrész nagy területén” – idéz a költeményből, melyet elsőként fordított le. 

Mint mondja, Petőfi művészete egészen kivételes, Puskinéhoz hasonló értéke a világirodalomnak. 

Az utolsó kávékorty idejére újra a jelenkor kérdéseit feszegetjük. A Magyar Vietnámi Kapcsolatért Alapítvány elnöke szerint a mesterséges intelligencia térnyerése jó hatással lehet az oktatásra. „A passzív tanítói szemléletet egy párbeszéden alapuló, impulzív tanítási gyakorlat követheti” – állítja. 

De ebben a változó világban hogyan érzi magát nőként? Mennyiben más ma Európában, Magyarországon nőként létezni, mint Vietnámban? – kérdezem, egyben búcsút is véve az eszpresszótól.

„Én jól érzem magam a bőrömben! Egy izgalmas korban lehetek nő és anya – két kultúra vonzásterében! Ami picit talán meglep: Magyarországon az elegáns öltözködés, a nőiesség hangsúlyozása nem annyira jellemző a hétköznapokban. Budapesten egy farmerben is el lehet menni az Operaházba. De nőként itt is – hogy is fogalmazzak… – a helyemen vagyok!”