A karácsonyi időszakban is sokan élnek az online vásárlás lehetőségével, hiszen ez a mód egyszerű és gyors. S mivel az utóbbi években egyre több cég jelent meg ezen a piacon, a kínálat is a sokszorosára bővült. Mindezzel együtt azonban a fogyasztói panaszok száma is megnövekedett.  

Dr. Koller Edit, a Pest Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztályának vezetője szerint az offline kereskedelemben már éreztetik hatásukat a hatósági ellenőrzések. „Tavaly, vagyis 2023-ban a korábbi évekhez képest közel kétszer annyi ellenőrzést végeztünk. Negyvenkilenc helyszíni hatósági ellenőrzést folytattunk le, ezekből kilenc célzottan karácsonyi kitelepülések vizsgálatára irányult. A jogsértések száma a korábbi évhez képest – köszönhetően a hatóság fokozott jelenlétének – tíz százalékról öt százalékra esett vissza, vagyis csökkenő tendenciát mutat. Hatóságunk folyamatosan ellenőrzi a webáruházak honlapjait is, próbavásárlásokat végez, eljár a beérkezett fogyasztói beadványok esetén. Azonban a fogyasztói tudatosság is elengedhetetlen. Például a termék megrendelése előtt törekedni kell arra, hogy a lehető legtöbb információt megtudjuk a kereskedőről, a vásárlás feltételeiről, valamint a megrendelni kívánt termékről. Időt kell szánni arra is, hogy a honlapon elolvassuk az általános szerződési feltételeket, hogy azok ne a későbbiekben érjenek minket meglepetésként.” A fokozott figyelem azért is fontos, mert az online megrendelés során nem találkozunk személyesen az eladóval, és bár egyes ismert márkák esetében vannak kivételek, de gyakran előfordul, hogyha panasszal élnénk, üzlethelyiség híján sehová sem tudjuk személyesen visszavinni a terméket. Marad a postai út, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy ismerjük az eladó pontos adatait. Ha ezekkel nem rendelkezünk, akkor hiába akarnánk élni a tizennégy napos indokolás nélküli elállás jogával, a céggel nem tudjuk felvenni a kapcsolatot. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha később a szavatossági vagy jótállási jogainkkal ­szeretnénk élni, vagy bármilyen okból panaszt tennénk. 

Pásztázni a véleményeket 

Segíti az eligazodást az online platformokon az is, ha körbenézünk az interneten, és elolvassuk más vevők véleményét. Fontos megjegyezni, hogy egy magyar nyelvű weboldal nem feltétlenül jelenti azt, hogy maga a kereskedő is magyar. Mivel a nagyobb internetes áruházak a világ szinte minden pontjára szállítanak terméket, időnként külföldi hatóságok ellenőrzései is bekerülhetnek a hírekbe, azokat is hasznos figyelni. Ez utóbbiakat rendszeresen szemlézik a hazai hírportálok, és az MTI is ad ki róluk hírt. Idén tavasszal például a Koreai Fogyasztóvédelmi Ügynökség jelentetett meg egy közleményt arról, hogy káros anyagokat találtak az AliExpress és a Temu egyes termékeiben, köztük gyerekjátékokban és kozmetikumokban. A nyolcvannyolc ellenőrzött termékből huszonhét nem felelt meg az ország biztonsági előírásainak. A gyermekeknek szánt vízi játékok olyan mérgező összetevőket tartalmaztak, mint a műanyagok lágyítószereként ismert ftalát, valamint különféle nehézfémek és tartósítószerek. A két vállalat idén tavasszal önkéntes megállapodást kötött a dél-koreai hatóságokkal, és leállította az egészségre káros termékek értékesítését. 

Az Európai Unió 2018-ban hasonló megállapodást kötött az AliExpresszel és egy tizenegy platformcégből, például az Amazonból és az eBayből álló csoporttal is, de teljes védelmet nyilván ez sem adhat. Mivel nem állhat hatósági ellenőr minden webshop és minden termék mellett, így kulcskérdés az egyéni odafigyelés is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy veszélyeket a boltokban és a karácsonyi vásárokban kínált termékek is rejthetnek, de ott személyes ellenőrzés révén könnyebben tetten lehet érni az ilyesmit, és a szankcionálhatóság is egyszerűbb. 

Megtévesztő akciók 

Az online piactereken figyelni kell az árleszállításokra is, megesik ugyanis, hogy azokkal nem jobban, hanem rosszabbul járunk. Emiatt idén a Gazdasági Versenyhivatal is eljárást indított a Temu ellen. A hazai hatóság arra figyelt fel, hogy a vállalat olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére. Persze gondok nemcsak globálisan működő cégekkel lehetnek, hanem bármilyen webshoppal, működjenek azok itthon vagy a környező országokban. Dr. Koller Edit kiemeli, hogy mielőtt megveszünk egy leárazott terméket, alaposan nézzünk körül a neten. „Tudni kell, hogy az új szabályok szerint, ha egy üzlet »akciót« hirdet, mindig fel kell tüntetnie a korábbi árat is, ami az elmúlt harminc nap legalacsonyabbját jelenti. Érdemes azt is megnézni, hogy a terméket mennyiért kínálják más webáruházakban vagy akár boltokban. Hasznosak lehetnek az ár-összehasonlító oldalak is, amelyek segítségével könnyen kiderülhet, hogy az akciós ár még magasabb is, mint amennyiért más áruházban kapható az adott termék. A túlságosan nyomott, szinte hihetetlen áron kínált árut fontos kellő fenntartással kezelni, mert előfordulhat, hogy az csak egy csalogató reklám, és a kereskedő ezen az áron nem fogja a terméket kiszállítani” – emeli ki dr. Koller Edit. 

Gyanús jelek 

A webáruházban vagy a közösségi oldalak hirdetéseiben gyanút kelthet, ha a rendkívül alacsony akciós ár mellé visszaszámláló is kerül, amely mutatja, hogy meddig érvényes a vonzó ajánlat. Persze nem kizárt, hogy az ilyen hirdetések valósak, és csak marketingcélokat szolgálnak, de érdemes óvatosabban kezelni ezeket. Megesik az is, hogy egy webáruházban a megvásárolni kívánt termék mellé nem a sajátját, hanem egy jóval drágább, jobb minőségű portéka fényképét teszik, a márkanevet pedig kitakarják. Ilyenkor csak a szállítás után derül ki, hogy a kapott termék nem az, amit vártunk. Ha ez a helyzet – és a webshopot előzetesen ellenőriztük, és megvannak az elérhetőségeik –, elvileg tehetünk lépéseket annak érdekében, hogy a problémát orvosoljuk, de egyszerűbb megelőzni. Például keressünk rá a termékre név alapján, és nézzük meg, hogy máshol milyen kép szerepel róla. Segítség az is, ha a képkeresőben rákeresünk a fotóra, így megtudhatjuk, hol szerepel még. Könnyen kiderülhet, hogy rengeteg helyen fut rengeteg néven. Tipikus eset az is, amikor közösségi oldalakon jelennek meg olyan hirdetések, amelyek azt jelzik: egy adott kézműves termék készítője felhagy a portékák – legyenek azok ruhák, ékszerek, vagy éppen fa gyerekjátékok – készítésével, és a készletét kiárusítja. Persze valóságtartalmuk ezeknek is lehet, de az egyre szaporodó ilyen jellegű hirdetéseket is érdemes elővigyázatosan kezelni, és például utánajárni, hogy az adott manufaktúra és a mögötte álló személy csak­ugyan létezik-e.  

A cikk a Pest Vármegyei Kormányhivatal támogatásával készült. 

–  A daganatos betegség ijesztő kórkép, amely folyton itt ólálkodik körülöttünk. Minden harmadik-negyedik embert érint, mindannyian ismerünk rákbetegséggel küzdő családtagot, szomszédot, kollégát. Mégsem merünk vagy tudunk róla beszélni. Segítség volna-e, ha nyíltabbak lennénk? 

– Valóban, miközben a rákbetegségben szinte mindannyian valamilyen módon érintettek vagyunk, nem merünk vagy tudunk róla beszélni. Talán azért sem, mert a ­„laikus közvéleményben” a rák mint diagnózis még mindig egyenlő a halállal. A daganatos betegség valóban nagyon komoly dolog. Sok kétségbeejtő helyzettel, rengeteg kihívással, nehéz kezelésekkel jár – és amikor valaki sajnos belehal, az rendkívül nehéz és fájdalmas a környezetének is. Ezzel együtt az, ahogyan a közvéleményben él ennek a betegségnek a képe, messze elmarad attól, amit a mai, modern onkológia valódi lehetőségei jelentenek. Mégsem tudunk mit mondani, keressük a szavakat, hogy mit kérdezzünk, hogy viselkedjünk… Nincs erre jó kulturális modellünk. Zavarban vagyunk, és megesik, hogy egy-két lózungon túl, például, hogy „legyél pozitív”, képtelenek vagyunk többre. 

 – Van-e összefüggés az érzelmeink, a számunkra meghatározó életeseményeink és szervezetünk működése között, vagy elég csupán a betegség fizikai oldalával foglalkozni, kiirtani a rákot, és visszatérni addigi életünkhöz? Felfoghatjuk-e ezt a betegséget egyfajta kóros lelki működés szimbólumaként? Kialakulásának van jellemző lelki háttere? 

– A betegség és a lelki okok összefüggése egy nagy és „forró” téma. Amikor a vasfüggöny évei után hirtelen berobbant az a nézet, amely szerint a betegség több mint fiziológiai eltérés, vagyis érinti az egész embert testileg és érzelmileg, akkor gyorsan át is estünk a ló túlsó oldalára. Sok olyan elmélet született, amely a betegségeket kizárólag lelki okokra vezette vissza. Ezeknek a katasztrofális következményeit az onkológusok fájón tapasztalták – és tapasztalják ma is –, és óriási ellenállás alakult ki bennük mindennel szemben, ami „lelki”. Lassan úgy tűnik, ez az ellenállás oldódik, a nézet egyre elfogadottabbá válik, hiszen egyre több cikket tudunk arról idézni, hogy a pszichés támogatás a daganatos betegség minden fázisában fontos, és minden fázisában segíti a megfelelő életminőség megtartását.  

Ugyanakkor szélsőséges állásfoglalás, ha a daganatos betegséget kizárólag lelki okokkal magyarázzuk. 

Ma a legelfogadottabb szemlélet az, hogy a daganatos betegség multikauzális, vagyis a kialakításában szerepelnek genetikailag meghatározott tényezők, életmódbeli hatások (alkohol, dohányzás) és lelki hatások egyaránt. A lelki hatások esetében az látszik, hogy fontosabbak az egyén megbirkózási stratégiái, mint a történések. Ugyanarra az élethelyzeti kihívásra ki-ki különbözően reagál. 

 – Ugyanolyan diagnózis mellett eltérő lehet a gyógyulás menete, attól függően, hogy milyen megküzdési stratégiákkal rendelkezünk? 

– A pszichoonkológia egyik legújabb felfedezése, hogy a krónikus stressz – amikor a vészhelyzetek ismétlődnek, és nem tudunk a köztes időben regenerálódni – attól függően hat ránk, hogy milyen a megküzdési mintázatunk és kapacitásunk. Lehet, hogy valakit elbocsájtanak a munkahelyéről, és beleroppan, de van, aki ezt egy újabb lehetőségként tudja fogadni. Az emlőrák diagnózisára valaki összezuhanhat, és úgy érezheti, hogy a nőisége elfogadhatatlan módon csorbát szenvedett, de lehet, hogy valaki képes egy teljesen más szemszögből rálátni erre, és azt gondolja, hogy így is, ennek ellenére is igyekszik jól élni az életét.  

Az sem mindegy, hogy valaki vállalja-e a kezelést, együttműködik-e az orvosával, eljár-e jógázni vagy táncfoglalkozásra, festeni, keresi-e a jófajta megküzdési módokat, a betegségben érintett közösségeket, hogy milyen módon kér segítséget, bevonja-e az életébe, a gyógyulásába a barátait. Ugyanakkor a felsoroltak függenek attól, hogy milyen elképzelései vannak önmagáról, a világban elfoglalt helyéről. Mindez közvetve összefügg azzal, hogy hogyan küzd meg a betegséggel.  

A közösségünkben gyakran beszélgetünk filmekről. Megfigyelhető, hogy akkor, amikor egy jelenetben a fegyvertelen hőst körbeveszik az életére törő üldözői, ő pedig egy frappáns megoldással megmenekül, mindig olyan eszközt használ, amely már az egyik előző jelenetben is ott lapult. A rendező korábban elrejtette a megoldást. Vagyis létezik egy tágabb mező, egy olyan nézőpont, ahonnan meg lehet látni azt az életmentő eszközt, amit addig nem vettünk észre. 

 – A pszichoonkológia, amit hivatásodul választottál, lehet egyfajta híd a fizikai és lelki területek között, olyan terület, ahol test és lélek szoros kapcsolata jól kirajzolódik?  

– Az orvosi egyetemet azzal a szándékkal kezdtem, hogy pszichiáter leszek. Nem a test betegségeire, hanem az elme és a lélek működésére voltam kíváncsi. A szakvizsga után tíz évig akut pszichiátriai osztályon dolgoztam, amit imádtam, életem egyik legszebb kalandja volt. De egy ponton rájöttem, hogy az egyetemi évek, illetve az azt követő időszak alatt mégiscsak „hagyományos” orvos is lett belőlem, aki a gyógyítás során nem hagyhatja figyelmen kívül a test működését sem. A pszichiátrián töltött évek minden szépsége és izgalma ellenére ott bujkált bennem a kérdés, hogy mindaz, amely az elmében, a lélekben zajlik, vajon hogyan függ össze a testtel. Ezt a hidat valóban a pszichoonkológia adta, amely rálátás mindkét területre, a test és a lélek összefonódására. Hiszem – és persze tapasztalom –, hogy ebben a sok megpróbáltatással járó helyzetben a test egyensúlyának a helyreállítását segíti, ha igyekszünk feloldani a terhelő érzelmeket is. Ez néha egészen prózai dolgot is jelent. Például, amikor valaki azért tudja elfogadni az onkológiai kezelést, mert az azzal kapcsolatos, előítélettel teli rémületét sikerült leküzdenie. Azok a betegek, akik engem felkerestek, már valamilyen fontos lépést megtettek önmagukért: kértek lelki segítséget. 

Az igazi „keményvonalas” pszichoonkológia a betegágy mellett zajlik, az onkológiai centrumokban. 

Kép

Dr. Prezenszki Zsuzsanna − Fotó: Köő Adrienn

 – Neked volt személyes élményed a betegséggel kapcsolatban, olyan, amelyet be tudtál emelni a hivatásodba? 

– Két éve nálam is emlőrákot diagnosztizáltak. Az én hivatásomat, életművemet azok az emberek alkották, akikkel a kicsit több mint húsz évem alatt hetente ültem le csoportfoglalkozásra vagy személyes beszélgetésre. Az a hihetetlen mély bölcsesség és életigenlés, amelyet ezektől a kivételes emberektől láttam és hallottam, egy ilyen „velőig ható” helyzetben nekem személyesen is sokat adott.  

 – Munkád során dolgozol gyógyult betegekkel is, esetleg egész családokkal, csoportokkal? 

– Sok-sok szép programmal dicsekedhetünk az alapítványban: online csoportok, kéthetente működő online betegklub… Ezek most épp nem működnek a diagnózisom miatt, de készülünk arra, hogy újraindítsuk őket. Ebben az évben is volt már egy életmódhétvégénk és három egynapos programunk. Október végén is találkoztunk, és már szervezzük az előkarácsonyt a „színfalak mögött”. 

A célunk az, hogy minél több olyan embert elérjünk, akinek a közösség támogató erejére van szüksége. 

Vannak, akik friss diagnózissal találnak meg minket, vannak, akik már évek óta jól vannak testileg, de a lelkük békéje még mindig nem állt helyre. Olyan is akad, aki már testben és lélekben is rendben van, de fontos neki, hogy egy olyan közösséghez tartozzon, ahol pontosan értik. Ezt a daganatos betegek nagyon gyakran csak egymás között élik meg igazán. Ők azok, akik az út elején járóknak óriási „húzóerőt” jelentenek. Nagy terhet visznek a hozzátartozók, amennyire tudjuk, megszólítjuk őket is. Ez igazából kapacitásfüggő. Az Összehangolva Alapítvány kicsi szervezet, mérete limitálja, hogy mennyit tudunk tenni. Picik vagyunk, de nagy álmokkal…  

 – A testi vagy lelki krízis lehet lehetőség is, hogy felfedezzük a bennünk lévő rejtett képességeket, erőforrásokat? Lehet, hogy a diagnózis után minden megváltozik, aminek meg is kellett változnia? 

– Egy akkora ütés, amit a „rák” diagnózisa jelent, hatalmas vízválasztó. A halál – és szenvedéssel teli halál – lehetőségével szembesülni, hirtelen, a semmiből, fiatalon vagy bármikor olyan élmény, amely tényleg mindent megváltoztat. Szükségszerűen átértékelődnek dolgok, emberek, helyzetek. Sok minden, amit addig fontosnak tartottunk talmivá válik, és sok minden, ami apró és jelentéktelen volt, alapvető értékké emelkedik.  

 – Mit tesz, mit gondolhat önmagáról, a lehetőségeiről, céljairól az, aki sikeresen megküzd a daganatos betegséggel? 

– Sokan, akik testileg egyensúlyban vannak, beleragadnak egy szorongással teli állapotba. 

A betegség lehetősége ott lebeg a fejük felett, ez a Damoklész kardja-­szindróma. 

A név nagyon találó, Riskó Ágnestől származik, aki egyike volt a magyar pszichoonkológiai szemlélet és ellátás elindításának. Aki ebbe az érzelmi csapdába beleragad, az a lelkében daganatos beteg továbbra is –, és ha magára gondol, a daganatos betegekre vonatkozó lehetőségekkel számol. Aki elkerüli ezt a csapdát, vagy – ha kell, és többnyire itt már kell, segítséggel – kivergődik belőle, rendszerint azt éli meg, hogy egy új lehetőséget kapott. Gazdagabb, erősebb, teljesebb lett lelkileg, az életet, az örömeit igazán megéli, a feladatok és a célok helyett az emberi kapcsolatok kerülnek a középpontba.  

– A krízis szó fordulatot, kereszteződést jelent, nem végállomást. A mentálhigiénés támogatásnak milyen lehetőségei vannak a gyógyulás után?  

– Ha daganatos betegségről beszélünk, nincs olyan, hogy „gyógyulás után”, orvosilag nem tudjuk azt kimondani, hogy ezen a ponton valaki biztosan meggyógyult, mégpedig a kiújulás veszélye nélkül. Ezért a betegség évek, évtizedek után is fenyegetést jelent annak, aki átélte. Ezért tartós egyensúlyi állapot után, negatív orvosi leletekkel is szüksége van érzelmi támaszra, a szakember és a közösség támogató jelenlétére.  

 – Ha sikerül tünetmentessé válni, minden mehet tovább a régi kerékvágásban, vagy mindenképpen megújulásra van szükség? Milyen változtatásokat érdemes megfontolni a tünetmentesség után?  

– Azt, hogy mikor van szükség pszichés támogatásra, az érintett érzelmi szükséglete dönti el. A pszichoonkológiai ellátásnak, a pszichés támogatásnak többféle szintje van. Van, ahol „elég” a megtartottság élménye, a megértettség, a támogató közösség. Van, ahol információra van szükség, hogy a félelmek eloszlathatók legyenek. Ahol mélyebb és súlyosabb a krízis, depresszió, szorongás jelentkezése esetén, már komoly terápiás beavatkozás is indokolttá válik. Létezik poszttraumás növekedés is, amelynek kissé szigorúan hangzó hivatalos neve van ahhoz képest, hogy milyen szép folyamatot ír le. 

Mint bármilyen krízis, a daganatos betegség is elhozhatja az értelemtalálás csodáját.

 Amikor az életemnek új értelmet adok, új szemmel nézek rá, másfajta hálával, teljesebb örömmel. Hozhat olyan megélést, hogy másképp érzékelem a saját fontosságomat, például, ha nem szakadok meg fölöslegesen abban, amit csinálok, bátrabban döntök magam mellett, akár módosíthatok pályát is, választhatok új hobbit, elkezdhetem meg­valósítani a régi célom, bátrabban döntök mellette. De hozhat olyan változást is, hogy az érintett kilép a nem működő kapcsolataiból.  

 – A szűkebb és tágabb közösségeknek milyen szerepe lehet a régi élet folytatásában, vagy egy új kezdetében?  

– A betegség megjelenésének idején, a kezelés szakaszaiban, a tartós egyensúly kialakításában alapvető szerepe van a közösségnek, a családi és egyéb szeretetkapcsolatoknak. Ma már nem egyszerű ezeket a megtartó közösségeket megtalálni. A daganatos beteg szinte nem is diagnózist kap, hanem egy szégyenplecsnit. Az egyén közösségben érzi igazán, hogy megértik, min megy keresztül. Végtelenül mély az együttérzés egy segítő csoportban, óriási megtartó erő az elfogadottság, a jószándék. Olyan hitelesen őszinte egy ilyen közösség, amelyben megélheti az érintett, hogy tulajdonképpen „én te vagyok”. Örkény István a háborúról ezt írta „…a legtöményebb élet, mert a legjelenvalóbb halál ”. Ez ebben az esetben is tapinthatóvá válik.  

– A tágabb közösség mit tehet? 

– Ha beszélünk róla, ha megosztunk egyfajta objektív tudást, amellyel oldjuk a tabut, ha úgymond leszedjük az érintettekről a szégyen stigmáját, már sokat teszünk. Pszichoonkológia azért lehet egyáltalán, mert van onkológia. Még mindig jobban megijedünk a rák diagnózisától, mint amennyire valójában ijesztő, most is azért beszélünk arról, hogy mi van utána, mert van utána.  

– Téged miben változtatott meg a küzdésed? 

– Kemény küzdés volt számomra, hogy nem tudtam szabadulni a bűntudattól, ha arra gondoltam, hogy mi történhet például „Pálné Kovács Gizivel Alsógöröngyösön”, aki dadus, három gyereke külföldön él, nincsenek olyan lehetőségei, mint nekem azért, mert a fővárosban élek, illetve mert sokan ismernek. Azt tanultam ebből, hogy ezekre a terepekre nagyon kell a segítség, feladatot gyúrtam a bűntudatból.  

– Van olyan kliensed, akinek a történetét hordozod, olyan gyógyulást, amely megmelengeti a szíved? 

– Nem egy ilyen történet van. De az biztos, hogy hatalmas öröm, amikor valakinek egy ekkora megküzdés után gyermeke születik. Van egy kliensem, aki két babát veszített el saját hibáján kívül, a másodikat a daganatos betegség miatt, és végtelenül össze volt törve. Egyik közeli hozzátartozója a vörösiszap-katasztrófában veszítette el a lakhatását, csőstül jött a baj. Ma két kisfiút nevel a férjével. A láthatatlan rendező talán itt is elrejtett valami erőforrást a díszletben.  

– Milyen céllal jön létre a Mellrák Koalíció?  

– Krisztina: A koalíció tulajdonképpen annak a folyamatnak az eredménye, amelyet 2024 januárjában indított el az egyesület. Két felmérést és egy betegségteher-­kutatást végeztünk, utóbbit a Syreon Kutató Intézettel együttműködésben. Az volt a célunk, hogy felmérjük, mi a helyzet Magyarországon az emlőrák területén. Mit gondolnak róla a különböző érdekcsoportok képviselői, többek között a betegek, hozzátartozók, nővérek, orvosok, az egészségpolitikusok, a gyógyszeripari cégek és az egyesületet támogató vállalatok; melyek a legfontosabb kérdések, amelyekre jobban oda kellene figyelnünk a társadalmunkban.  

– Zoltán: A kutatás során több mélyinterjút is készítettünk, amelyekből az derült ki, hogy az emlőrák elleni küzdelmet – nemtől, érdekektől, érintettségtől függetlenül – mindenki támogatandó területnek tartja. A nőre a család összetartó erejeként tekintenek, akinek egészsége, jólléte kulcsfontosságú. Úgy gondoltuk, ha ezt a témát mindannyian ennyire fontosnak tartjuk, akkor jöjjön létre egy koalíció, amelynek különböző helyről jövő tagjai – orvosok, betegszervezetek, multinacionális cégek – együtt segíthetik a mellrák elleni küzdelem ügyét.  

– Mi a kutatásuk fő konklúziója? 

– Zoltán: Azt látjuk, hogy vannak olyan értékelemek, amelyeket a jelenlegi rendszerben nem vesznek figyelembe, mert csupán a túlélés, a beteg életminősége és az egészségügyi kiadások alapján hozzák az egészségpolitikai döntéseket. Pedig számos olyan további elem is van, mint például a családtagok életminősége, a termékenység vagy a termelékenység, amelyeknek szintén szempontoknak kellene lenniük. Reméljük, hogy a kutatás segítségével sikerül rávilágítanunk arra, hogy sokkal több értéket teremtünk azzal, ha valakinek meggyógyítjuk az emlőrákját, kontrolláljuk a betegségét, vagy épp megelőzzük azt. A kutatások eredményei több dologra is felhívják a figyelmet. Például, hogy jelenleg negyvenöt éves kor alatt az emlőrákra nincsen népegészségügyi szűrés, holott a felmérésekből az derül ki, hogy a válaszadók húsz százalékánál negyvenöt évnél fiatalabb korban diagnosztizáltak mellrákot. Továbbá arra is felhívjuk a figyelmet, hogy az egészségügyi rendszernek a beteg lelkével is kellene foglalkoznia, és be kellene vonnia a pácienst a saját kezelésével kapcsolatos döntésekbe. A nagyvállalatoknak pedig érdemes volna megérteniük, hogy miért ezt a területet támogassák, hogy az emlőrák ügye prioritást élvezzen, amikor szóba kerül a társadalmi felelősségvállalás. A betegszervezetek szerepét is újra kellene gondolni, hiszen nagyon sokat tudnak segíteni a betegtársakon. 

Az, ha valakihez, aki frissen kapja meg a diagnózist, odalép egy betegtárs, és elmondja, hogy én már húsz éve élek ezzel a betegséggel, időnként járok kezelésre, de teljes életet élek, rengeteget számít.  

– Krisztina: Reményeink szerint a koalíció lesz az a platform, ahol elindulhat a párbeszéd a kutatás során felmerült kérdésekről. Hiszünk abban, hogy sok problémára lehet megoldást találni, ha meghallgatjuk egymást, és mindenki őszintén elmondhatja meglátásait, tapasztalatait. Ezért várunk új csatlakozókat is a koalícióhoz. 

Kép

Fotó: Páczai Tamás

– A kutatás rávilágított arra is, hogy a betegség kapcsán csak a betegről beszélünk, holott az egész család érintett. Önök is hosszú évek óta közösen cipelik ezt a keresztet. Miképpen hatott ez a házasságukra?  

– Krisztina: Harminckilenc éves koromban diagnosztizáltak először emlőrákkal, akkor hét- és tizennégy évesek voltak a gyermekeink. Eleinte akarva-akaratlanul az volt a stratégiám, hogy minél kevesebbet osszak meg velük a betegségemről, de idővel rájöttem, sokkal rosszabb, ha nem beszélünk róla, mintha nyíltan kezeljük. Ugyanis a gyerekek is tudták, hogy műtenek, orvoshoz járok, és foglalkoztatta őket a kérdés, hogy meg fogok-e halni. Zoltánnal tizenhét és fél éves korunk óta vagyunk együtt, igyekszünk egymásnak mindenben segíteni, de az idő előrehaladtával azt látom, hogy nagyon megterhelő hozzátartozónak lenni, akkor is, ha az ember a lehető legnyitottabban próbál hozzáállni ehhez a helyzethez. 

Mindig az a fő kérdés, én hogy érzem magam, de nekem egyre fontosabb, hogy a férjem is jól van-e, mert attól még, hogy ő nem beteg, őt is megviseli a betegségem.

 Nem szeretek panaszkodni, de sokszor érzem, hogy valami nem stimmel, nincs jó kedvem, és nem könnyű hozzám alkalmazkodni. Ezért is örültem nagyon ennek a közös projektnek, mert végre nem értem, hanem valami másért, másokért fogunk össze.  

– Zoltán: Mondhatnánk, hogy szerencsétlenek vagyunk, mert tizennyolc éve küzdünk a betegséggel, hét éve áttétek is megjelentek, de mi szerencsésnek érezzük magunkat, mert együtt küzdünk, és jó a kapcsolatunk, a családunk. Ha nehézséggel találkozunk, az minket sohasem széthúz, hanem még jobban összekovácsol. Sok beteg viszont nem kap támogatást, többen egyedül is maradnak a betegségükkel, ezért is tartjuk fontosnak, hogy felhívjuk a figyelmet a hozzátartozókra. Foglalkozni kell a családdal, mert ha a család jól van, könnyebb vinni ezt a terhet.  

 Támogatott tartalom

Miért titkoljuk? 

„Leszámítva a hétvégeket, mindennap hónapokon át vezettem Salgótarjánból a Budapesti Uzsoki Utcai Kórházba” – emlékszik vissza egy érintett. A kezeléssel járó nehézségek mellett a szorongás az emlőrákkal küzdő betegek alapérzése. „A kiindulópont a halálfélelem. Rák egyenlő halál, sajnos ez él a magyar társadalomban, túlélési adatok ide vagy oda. A korai emlőrák kezelése általában néhány hónapig tart, azonban utána újból jön a szorongás. Mi van, ha kiújul?” – magyarázza Pozsár Réka, a Syreon Kutató Intézet projektvezetője. Kérdés, hogy az érintett milyen formában beszéljen a betegségéről a gyerekeinek, mi lesz a párkapcsolatával, el tudja-e látni a családját, lesz-e jövedelme, s ha nem lesz, hogyan alakul majd a nyugdíja, mi történik vele a kezelések során és utána… Ezek mind valós és mindennapos félelmek. 

Általános jelenség az is, hogy az érintettek titkolják betegségüket. Félnek elmondani a munkahelyen, mivel attól tartanak, hogy elveszítik az állásukat.

 A szociális stigma miatt barátaiknak sem mernek beszélni arról, hogy min mennek keresztül. S bár a kutatók készítettek interjút olyan beteggel is, aki nyíltan és informáltan beszélt a helyzetéről, azonban ez az átlagembereket meglepte. Noha ez a nyíltság vezet ahhoz az elfogadó és támogató társadalomhoz, amely képes összefogni. 

A Syreon Kutató Intézet elsősorban egészséggazdaság-tannal és egészségpolitikai kutatásokkal foglalkozik. Az emlőrák társadalmi terhe című kutatásukban áttekintették a nemzetközi irodalmat, illetve interjúkat készítettek a magyar társadalom különböző szereplőivel: betegekkel, hozzátartozókkal, betegszervezeti képviselőkkel, orvosokkal, onkopszichológusokkal, szakpolitikusokkal, az ügyet aktívan támogató cégekkel. Arra voltak kíváncsiak, hogy mi befolyásolja az emlőrákkal kapcsolatos vélekedéseiket és döntéseiket.  

Nem csak trauma 

A kutatás során különös figyelmet fordítottak a korai emlő­rákra, hiszen ebben a stádiumban nyolcvan-kilencven­százalékos a túlélési esély, míg egy áttétes, negyedik ­stádiumú daganat esetén maximum húszszázalékos.  

„A korai emlőrákra azért kell nagyon odafigyelni, mert a kezdeti stádiumban lehet megfogni a betegséget. Ha nem újul ki, akkor mondhatjuk, hogy túlélte a beteg – fogalmaz a kutató.  – Az emlőrákkal küzdő nők közvetlen környezetében megnő a konfliktusok száma, a feszült élethelyzet próbára teszi a kapcsolatokat. Sajnos az is gyakran megesik, hogy a diagnózis után a férj elhagyja feleségét. De vannak olyan házastársak is, akik büszkék partnerükre, mivel az felveszi a harcot a betegséggel. Az érintettek körében gyakori az úgynevezett poszttraumás növekedés, ahogyan a pszichológia nevezi a túlélők újonnan szerzett megküzdési stratégiáit és személyes fejlődését. Azok a nők, akik meg tudták őrizni optimizmusukat, legyőzték a korai emlőrákot, jelenleg egészségesek, és nem engedik, hogy életüket megnyomorítsa a kérdés, hogy vajon mikor tér vissza a kór, arról számoltak be, hogy erőt adott nekik a betegség és annak leküzdése. Egészségesen, a társadalom teljes jogú tagjaként gyereket nevelnek, dolgoznak, tanulnak, terveznek. Átértékelték az életüket. Tudják, mi számít igazán az életben” – mondja a kutató.  

 Sok a tennivaló 

„Ma Magyarországon nem találsz olyan felnőtt embert, akinek ne volna a közvetlen környezetében emlőrákos beteg, vagyis szinte a teljes magyar lakosságnak közeli tapasztalata van a mellrákról 

– fogalmaz Pozsár Réka. Ezzel nemcsak a betegnek és az egészségügynek, hanem a jogalkotóknak, a munkáltatóknak, az oktatási rendszernek és a nagypolitikának is foglalkoznia kellene, ez össztársadalmi feladat. Mi védi a beteg munkaviszonyát? Milyen támogatást kap a családja, ha ő kiesik a munkából? A szakemberek mindig elmondják, alapvető, hogy járjunk szűrésre. Magyarországon negyvenöt év felett van népegészségügyi emlőrákszűrés. Miért nem járhatnak ingyenes szűrésre a negyvenöt évesnél fiatalabb nők? Miért nem oktatják serdülő lányoknak az önvizsgálatot? A kutatás során ezek a kérdések is felmerültek. – Azt hinnénk, hogy eleget foglalkozunk az emlőrákkal, hiszen óriási a médiazaj, jól ismert a figyelemfelkeltő séta a mellrák ellen a rózsaszínre kivilágított Lánchídon. Hatalmas fejlődésnek lehettünk tanúi az elmúlt években, mégis sok még a megoldandó feladat” – teszi hozzá a projekt vezetője.  

Támogatott tartalom

Hónapokkal ezelőtt felröppent a hír, hogy az életmentő szűrések – az emlő-, a méhnyak-, illetve a vastag- és végbélszűrés – népegészségügyi céllal kötelezővé válnak. A Belügyminisztérium azonban megerősítette, hogy „a kötelező szűrések bevezetéséről a kormány nem tárgyalt, és nem hozott döntést”. A felnőttkorban ajánlott és szervezett szűrővizsgálatok tehát továbbra is önkéntesen vehetők igénybe. „Magyarországon a nők esetében az emlőrák – a tüdőrák után – az egyik leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség. Évente több mint nyolcezer nő szembesül a diagnózissal, és 2100–2200 közötti halálesetet tartanak nyilván” – tájékoztatott a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya. Ennek ellenére a jogosult hölgyek mindössze negyven százaléka jelenik meg az emlőszűréseken.  

 Az időben diagnosztizált emlőrák gyógyítható 

Dr. Beneda Attila családügyekért felelős helyettes államtitkár, aki korábban tizenhat éven át praktizált háziorvosként, riasztóan alacsonynak találja a térítésmentesen igénybe vehető mammográfiai szűrővizsgálatok részvételi arányát. Érthetetlennek tartja, hogy erre a fontos vizsgálatra csak ilyen kevés hölgy jut el, holott a szűrés a legmegbízhatóbb módja a mellrák korai felismerésének, valamint az egészségben eltöltött évek számában és a születéskor várható élettartam kitolódásában is jelentős szerepet játszhat. „Ha elhanyagolják a szűrővizsgálatot, a betegség később sok életet nyomoríthat meg, vagy vehet el. Ha időben történik a felfedezés, akkor nagy arányban maradéktalanul gyógyítható – állítja dr. Beneda Attila. – A praxisomban megtapasztaltam, hogy akik időben léptek, hála istennek, már el is felejtették az egészet; akik viszont elhanyagolták, vagy más úton kerestek megoldást, kevésbé értek el eredményt. Rendkívüli óvatosságra intek mindenkit az alternatív gyógymódok terén. A paramedicinális kezelések helye megvan az ember testi-lelki-szellemi egészségének egyensúlyában, de csak kellő felelősséggel és óvatossággal. A rendszeres önvizsgálat mellett szükséges orvoshoz menni, és megtenni a ­terápiás lépéseket a gyógyulás érdekében.” 

A helyettes államtitkár fontosnak érzi a generációk egymásra hatását és együttműködését az egészséges életmód és a szűrővizsgálatok terén. Elsődleges megelőzésként ajánlja, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk az egészséges táplálkozásra, a dohányzás kerülésére és a rendszeres testmozgásra. Dr. Beneda Attila nem először hangsúlyozza a nők kiemelt szerepét a családokban és a társadalomban, mivel jórészt rájuk hárul a gyermekek, illetve az idős és rászoruló családtagok gondozása.  – „A gyógyulás terén meghatározó a család jelenléte – vallja –, hiszen komoly kutatások igazolják, hogy a házasságban, családban élő férfiak esetében kisebb a megbetegedés esélye, és erősebb a gyógyulási hajlandóság. Ez a női típusú megbetegedésekre is igaz.”  

 A szűréseken a korai eseteket is megtalálják 

Angelina Jolie 2013-ban drasztikus lépésre szánta el magát, és levetette a mellét, miután egy genetikai teszt bebizonyította, hogy hajlamosabb bizonyos daganatos megbetegedésekre. Prof. dr. Dank Magdolna, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának igazgatóhelyettese is megerősítette a tényt, miszerint azokban a családokban, ahol halmozottan, főleg az elsőfokú rokonnál megjelenik az emlő- vagy petefészekrák, megnövekszik a rizikó a betegség kialakulására.  

Általánosságban elmondható, hogy minél későbbi stádiumban diagnosztizálják az emlőrákot, annál rosszabb a betegek túlélési esélye, illetve életminősége. A korai, csak lokális kiterjedéssel felfedezett betegség műtéti beavatkozás után a legtöbbször megszünteti a rákos sejtek jelenlétét a szervezetben, azonban a daganatos megbetegedések természetéből fakadóan sajnos nem szünteti meg a betegség későbbi kiújulásának kockázatát. Ezért kiemelten fontos a műtét utáni, azaz adjuváns fázisban olyan kezelési lehetőségek biztosítása, amelyek segítenek abban, hogy a betegek nagyobb arányban kerülhessék el a rák kiújulását. 

Professzor asszony elengedhetetlennek tartja a szűrővizsgálatokat, a nőknél a rendszeres önvizsgálatot is, amelyhez a Semmelweis Egyetem oktatási célú videót készített. „Jelenleg a 45–65 év közötti korosztályt szűrjük – tájékoztat –, de látható egy növekedési tendencia az új betegségek előfordulásában és a fiatalabb nemzedékek esetében. Nem pánikot szeretnék kelteni, de jó lenne az emlőszűrést kiterjeszteni a fiatalabbak számára is, és kitolni legalább hetvenéves korig. Sajnos a részvétel a szűrővizsgálatokon a vírusként terjedő tévhitek miatt csökken. 

Döbbenet, hogy sokan a mammográfia rákkeltő hatásáról beszélnek, holott a sugárterhelése kevesebb, mint egy New York–Budapest repülőút. 

Ha valóban ártana, a légiutas-kísérők között magas volna az emlőrák előfordulási aránya. A Nemzeti Emlőrák Alapítvány oldalán is olvashatjuk, hogy a mammográfia nem nyomja szét a daganatot, és nem okoz emlőrákot. A rémhírterjesztés helyett inkább büszkék lehetnénk arra, hogy hazánkban hamarabb indult az emlőrákszűrés, mint Német-, Francia- és Olaszországban. Tabár László magyar származású professzor 1977-ben Svédországban kezdte el a szűrőprogramot, és az emlőrák halálozási arányát 47 százalékkal csökkentette. Képesek vagyunk a felére csökkenteni a halálozást, hiszen a szűréseken azokat a korai eseteket is megtaláljuk, amikor még nem tapintható az elváltozás.” 

Kép

Fotó forrása: GettyImages Hungary

Dr. Dank Magdolna megcáfolta azt a tévhitet is, amely szerint a kisebb emlőben kevésbé fejlődhet daganat, hiszen a rák biológiai viselkedése mindkettőben ugyanaz, és csak a műtét típusát szabhatja meg az emlő mérete. Bár a hónalj borotválásának következtében krónikusan gyulladt nyirokcsomók találhatók a hónaljárokban, a dezodorok mégsem okozhatnak emlőrákot, mindenesetre érdemes az izzadságot elnyomó illatszer helyett a szagot közömbösítő készítményt használni. Attól sem kell félnünk, hogy a diagnózist kizárólag sebészeti beavatkozás követi. A kezelés a daganat biológiai viselkedésétől és méretétől függően kezdődhet gyógyszerrel is, aminek hatására kisebbedhet, vagy akár el is tűnhet az élő daganat.  

A professzor asszony prevenciós céllal felhívja a figyelmet az egészséges életmódra is. „Sokszor péksüteményekkel, magas cukortartalmú üdítőkkel és energiaitallal kezdjük a napot, délben betérünk egy gyorsétterembe, vagy ha nincs időnk, készítünk egy zacskós levest. 

Számos gyulladásos kórkép hátterében a nem megfelelő étkezés áll. 

Az egyes szövetekben kialakult krónikus gyulladás kedvező lehet a daganatképződés szempontjából. A stresszt pedig csökkenthetjük akár légzéstechnikával, és nem mindjárt nyugtatóval. Sokan a tömegközlekedés helyett gyalogolnak, vagy egy többemeletes irodaházban nem használják a liftet, hogy teljesítsék a lépésszámot. Lefekvés előtt ne a tévét vagy a telefonunkat nézzük, ne terheljük meg az emésztőrendszerünket, és szellőztessük a szobát! A kemikáliákkal is bánjunk óvatosan. A benne lévő tartósítószer és illatanyag nem biztos, hogy jó a bőrnek. Meg kell próbálnunk a tiszta alapanyagokhoz visszatérni, kevesebb zsiradékot használni, elsősorban zöldséget, gyümölcsöt és rostokat fogyasztani.”  

Vigyázzunk magunkra, mert értékes az élet!  

Végezetül álljon itt két emlőrákban érintett nő története, akiket a betegségen kívül a sikertörténetük köt össze. Mindketten rendszeresen részt vettek a szűréseken, és ennek köszönhetően időben észlelték a problémát. A daganatos betegek számára kifejlesztett Simonton-terápián találkoztak, és ott kaptak lelki segítséget, ösztönzést egy újfajta látás- és életmódra.  

Tarjányi Melindának nemcsak az édesanyja volt emlődaganatos, hanem az anyai nagyapja is, ezért joggal félti a fiát. Attól kezdve, hogy édesanyja beteg lett, ­be­engedte a félelmet az életébe. Mivel nem beszéltek róla a családban, és akkoriban nem olvasott utána, eleinte megölelni sem merte. Ha hinne ilyesmiben, azt is mondhatná, hogy bevonzotta a daganatot.  

„Szüléskor begöbösödött mindkét mellem, ultrahangra küldtek, és cisztákat találtak – emlékezik Melinda. – Ettől kezdve állandó ellenőrzés alatt éltem. Egy nagy cisztát 2003 novemberében leszívtak, és decemberben elhunyt anyukám. Amikor két hónap elteltével visszahívtak, már daganatot találtak. Erre egy százalék az esély, mondták. Utána lett még egy egyszázalékos esetem. A hormonterápia, amit tizenegy évig kaptam, méhnyálkahártya-elváltozást okozott, és öt hét alatt lett pozitív a korábban negatív szövettani eredményem.”  

Melinda ezen a mélyponton találkozott a Simonton-terápiával, amelynek következtében pozitív fordulatot vet az élete. Megtanult beszélni a problémájáról, hogy el tudja elengedni a betegséget. A REGEA önkénteseként most már ő segít másoknak.  

Kaszás Gabriella 2010-ben észlelte a csomót a bal mellében, és hamar orvoshoz fordult vele. A mammográfiai vizsgálat és az azt követő biopszia egyértelműen kimutatta a tumort, és a mérete miatt felmerült a melleltávolító műtét. Gabit nem taglózta le a diagnózis, mert nem okozott tünetet a daganat, ezért nem érezte magát betegnek. Betűről betűre követte, amit az orvosai tanácsoltak, és biztos volt abban, hogy nem egyedül kell végigmennie az úton. 

„A sebészorvosom olyan volt, mint egy fehér köpenyes, halk szavú angyal, aki nem kertelt, de félmosolyából éreztem a bátorítást – osztja meg Gabi a pozitív tapasztalatait. – Egy évvel a műtét után megállított az utcán, és megkérdezte, hogy vagyok. A mai napig hálával emlegetem. A kórházi tartózkodásomra is csak jó szívvel tudok visszaemlékezni. Egyágyas szobámban szinte egymásnak adták a kilincset a látogatóim, és kihallatszott a folyosóra a jókedvünk. Támogatott a családom, mellettem álltak a barátaim, a kollégáim, és nem rendült meg az Istenbe vetett hitem. Olyan szeretetburokba kerültem, amely az ilyen élethelyzetben értékelhető igazán. Igyekszem a saját példámon keresztül üzenni, hogy vigyázzunk magunkra, mert értékes az élet.”  

 Támogatott tartalom

Ételt az éhezőknek, Otthont az otthontalanoknak, Esélyt az esélyteleneknek! – hangzik az Ökumenikus Segélyszervezet már jól ismert jelmondata. A szervezet munkatársai nap mint nap megtapasztalják, hogy az éhezés sokakat érintő valóság, mely mögött a legtöbb esetben nem tudatos döntés, hanem a szegénység áll. 

Vannak, akik életmódjuk részeként választhatják az időablakos éhezést, de mit tehetnek mindazok (sok esetben gyerekek), akinek egyszerűen nincsen lehetőségük naponta többször enni és csak az intézményekben jutnak élelemhez? Az Ökumenikus Segélyszervezet évente több mint 300.000 alkalommal ad enni nélkülözőknek.

Az otthon melege sem magától értetődően adatik meg mindenkinek. A szervezet látókörében lévő családok közül sokan élnek méltatlan körülmények között, melyből a közösség segítsége nélkül csak nagyon kevesen tudnak kitörni. Közülük sokaknak a hideg vízzel való zuhanyzás a mindennapok szomorú kényszere, szemben azokkal, akik ezt választhatják mentális frissességük és egészséges vérkeringésük érdekében. Az Ökumenikus Segélyszervezet évente több mint 300 család számára biztosít méltó, biztonságos lakhatást átmeneti otthonaiban.  

Ahogyan az is része a valóságunknak, hogy vannak, akik olyan térségekben élnek, ahol a munkahely vagy az iskola eléréséhez naponta akár több kilométert kell gyalogolni. Az ő esélyeik sok esetben csökkenek másokéhoz képest, legyen szó egészségügyi ellátásról vagy egy állásra való jelentkezésről. A naponta megtett 10 000 lépés lehet egy fitneszcél és a mindennapi rutin része, ugyanakkor, ha a közlekedés egyetlen módja, akkor sok szempontból akadályozó tényező, mely elszigetelődéshez és leszakadáshoz vezet. Az Ökumenikus Segélyszervezet mintegy 3000 gyermeknek biztosít ingyenes fejlesztő foglalkozásokat lakhelyükön, hogy segítsen leküzdeni szegénység okozta hátrányaikat.  

Az idei évben november 11-étől egészen december 31-ig zajló országos gyűjtés részeként a népszerű életmódok kapcsán állít tükröt kampányában, és hív minél többeket adományozásra, hogy minél több rászorulónak adhasson ételt, minél több lakhatását vesztett családnak otthont és minél több hátrányos helyzetű embertársunknak esélyt, a szegénységből való kitörésre.    

Az összefogáshoz most bárki egyszerűen tud csatlakozni a 1353-as adományvonal hívásával, tárcsázásonként 500 forintot adományozva, vagy a www.segelyszervezet.hu oldalon nagyobb összeggel támogatva a nehéz körülmények között élő embertársaink megsegítését. 

Forrás: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Egy kattintás a tökéletesség

Sokan vágynak arra, hogy még tökéletesebben nézzenek ki. Ha a valóságban nem is, az online világban ez a lehetőség már pár kattintással mindenki számára elérhetővé vált a mesterséges intelligenciának (MI) köszönhetően. Sokan élnek is a lehetőséggel, elég, ha csak az új Facebook-filterekre gondolunk. A közelmúltban emberek milliói cserélték le a profilképüket a mesterséges intelligencia által „tökéletesített” másukra. 

Thoma Gábor szexuálpszichológus, a Dámia Szexuálterápiás és Mentális Egészség Központ munkatársa szerint nincs új a nap alatt, hiszen a közösségi médiában mindenki a legjobb arcát mutatja: milyen szép, hol nyaralt, nem azt, hogy rossz napja van, vagy épp összeveszett a párjával. 

A jelenség újdonságát a szakember az egyszerűségében látja: míg tíz évvel ezelőtt fotóink tökéletesítése a Photoshopban való jártasságot igényelt, ma már felhasználói szintű ismeret is elegendő hozzá. 

„Az MI roppant egyszerű megoldást ad az emberek kezébe, hogy olyannak láttassák magukat, amilyenek nem. Miért is küzdjön bárki fogyókúrával, miért dolgozzon önelfogadáson, önismereten, ha megteheti azt, hogy magára ránt egy filtert?” – véli a szakember, aki szerint akkor veszélyes ez igazán, ha valaki túlzásba viszi, mert akkor „könnyen torzulhat az önérzékelése, a testképe, mert a képek láttán elhiszi, hogy ő valóban úgy néz ki. Ám a valóság néha szembejön, akár egy randin, amikor a másik szembesíti azzal, hogy a képein máshogy néz ki. Ami aztán depresszióhoz vagy önbántalmazáshoz is vezethet, főleg tinédzser korban” – mondja a szexuálpszichológus. 

Természetesség hirdetése az MI-vel szemben

Az MI terjedésével párhuzamosan megjelentek olyan hangok, amelyek a természetes, valódi szépséget hangsúlyozzák. Ezen a téren élen jár a Dove cég, amely új kampányt indított: megtiltotta a mesterséges intelligenciával generált nők szerepeltetését a reklámokban. Thoma Gábor szerint, amikor valami szélesebb körben elterjed, mindig magával hozza, hogy megjelennek ellentétes vélemények, akik ebben az esetben azt fogják hirdetni, hogy igenis szedjük le a filtert, és mutassuk meg önmagunkat. 

„A nagy kérdés azonban az, hogy mit érnek vele, ugyanis, ha egy sztár smink nélküli fotót oszt meg magáról, a legtöbben azt mondják, milyen bátor, aranyos, aztán mégis a sminkelt fotóit nézegetik” – magyarázza a szakember, aki szerint az ember mindig – már az ókori Egyiptomban is – arra törekedett, hogy a szebb, vonzóbb énjét mutassa. Thoma Gábor nem gondolja, hogy komoly változást hozhatnak ezek a kampányok. Szerinte a szépség helyett inkább a mentális egészség oldaláról kell megközelíteni ezt a kérdést, ha ugyanis ez sokaknál mentális problémát, szorongást okoz, és ez biztosan a mesterséges intelligenciával hozható összefüggésbe, akkor idővel megálljt fognak parancsolni a jelenségnek az emberek. 

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Az MI által tökéletes párt is alkothatunk magunknak

Több hírt is lehetett hallani az elmúlt években arról, hogy emberek chatbotokkal alakítottak ki szorosnak tűnő kapcsolatot. Ugyanis ezek a fejlett szoftverek, amelyek képesek az emberihez rendkívül hasonló beszélgetésre és interaktív kommunikációra valós személy beavatkozása nélkül, képesek megadni azt az élményt is, hogy van egy társ, aki mindig elérhető, megértő és kedves. A mesterséges intelligencia térnyerése új utakat nyit meg azoknak, akik vágynak a kapcsolódásra, de nehezen teremtenek kontaktust másokkal, ugyanis ma már egy-két kattintással megalkothatjuk virtuális barátunkat/barátnőnket. 

Ő azontúl, hogy mindent megtesz nekünk, sohasem mond nemet, soha nincs rosszkedve, még tökéletesen is néz ki, pont úgy, ahogyan szeretnénk. 

Sőt még akár a plátói szerelmünknek vagy a volt párunknak is lehet a kiköpött mása, ha van néhány fotónk, videónk róla. Korábbi üzenetváltásaink felhasználásával az MI még a kommunikációs stílusát is képes elsajátítani. 

Mindez megadhatja nekünk egy valós párkapcsolat illúzióját. De csak az illúzióját, mert egy egészséges kapcsolatban nem mi mondjuk meg, hogy nézzen ki vagy mit mondjon a párunk.  „Az MI a legjobb képességeivel együtt sem tudja azt hozni, amivel egy valódi kapcsolat jár – mondja a szexuálpszichológus. – Hiszen nem úgy működik, mint egy valós viszony, nem kell pluszmunkát beletennünk, nem igényel tőlünk türelmet, toleranciát, sem energiát, amit időnként a másik elviselése követel. Ha nem használjuk ezeket a szociális képességeinket, idővel elsorvadnak, mint annak a testépítőnek az izomzata, aki abbahagyja az edzést.”

Az MI olyan lehet a fiataloknak, mint a drog

A szakember szerint ez a jelenség leginkább a fiatal korosztályra lehet káros hatással, ugyanis „ebben a hipermodern, túlhajszolt világban nagyon magányosak a fiatalok, nem randiznak, nem kötnek házasságot, nem vállalnak gyereket, mert nincsen rá idejük, ugyanakkor keresik a melegséget, a kapcsolódást, ahol csak tudják. Nekik az MI olyan lehet, mint a drog, mert itt könnyen, anélkül, hogy bármi energiát is belefektetnének, megkapják a szociális visszajelzést, még ha az nem is valós – mondja Thoma Gábor, aki szerint ez nemcsak elmagányosodáshoz vezethet, hanem komolyan kikezdheti a mentális egészséget is. – Gondoljunk csak bele, mi lesz azzal, aki valamilyen oknál fogva – például megszűnik a szolgáltatás – elveszti a virtuális társát, de a valóságos emberekhez már nem tud kötődni. Vagy azzal, akinek túl nagymértékű ellentmondás van a valós és a virtuális énje között...”

A szexuálpszichológus nem gondolja, hogy új parafíliával, szexuális devianciával állnánk szemben, de szerinte fel kell készülnünk arra, hogy lesznek olyanok, elsősorban a digitális bennszülöttek között, akiknek az MI által generált pár abszolút reális opcióként tűnhet fel. Ez mentális problémákat, szorongást, depressziót, illetve kapcsolatteremtési nehézségeket okozhat. 

A jelenség megjelenhet a függőségek sorában is, amire a szakembereknek fel kell készülniük.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Mindnyájan könnyen válhatunk áldozattá, főleg a gyerekek

Nekünk pedig érdemes felkészülnünk arra, hogy mi is könnyen válhatunk a mesterséges intelligencia áldozataivá. A mi fotóinkat, videóinkat, üzenetváltásainkat is bárki könnyen felhasználhatja anélkül, hogy az engedélyünket kérné. Nincs is rá szükség, hiszen tálcán kínálunk mindent a Facebookon, TikTokon, Instagramon és egyéb közösségi oldalakon. Joggal vetődhet fel bármelyikünkben a kérdés: vajon létezik-e már MI által generált hasonmásom, esetleg van-e az én arcomból összerakott MI-influenszer, vagy szerepelek-e pornófilmben. 

Ugyanis a mesterséges intelligencia korában a deepfake-képek és -videók több mint 90 százaléka pornótartalom, szereplőik pedig olyan nők és lányok, akiket senki sem kérdezett meg arról, hogy akarnak-e szerepelni benne. A technológia rohamtempójú fejlődése már azt is lehetővé teszi, hogy felhasználói szintű számítógépes tudással néhány másodperc alatt bárki valósághűen levetkőztethető és pornófilmbe montírozható legyen, ha a másik ember birtokolja az arcmását. 

Ezeket a hamisított pornótartalmakat aztán lehet szélesebb körben is terjeszteni. Ily módon bárkit le lehet járatni, megszégyeníteni. Ennek a jelenségnek a legnagyobb áldozatai nem a sztárok, a híres emberek, ahogy sokan gondolják, hanem a gyerekek, akikről jószerivel kortársaik készítenek ilyen tartalmakat, amelyekkel aztán zsarolják és nemegyszer öngyilkosságba is kergetik őket. Ezzel a témával már egy korábbi cikkünkben is foglalkoztunk.

Szigorú szabályozásra van szükség

Csak az MI-rendszerek működtetőinek lelkiismeretén és a jogi környezeten múlik, mire mondja nekünk azt a program, hogy a kérés nem végrehajtható. Ám ahogy a fenti példák is mutatják, jelenleg nem túl sok mindenre. Sőt ha bárki próbálja felelősségre vonni a technológiai nagyvállalatokat, azok széttárják a karjukat, hogy ők csupán megalkottak egy lehetőséget arra, hogy olyan képet és fotót hozzanak létre az emberek, amilyet szeretnének, rajtuk áll, hogy mit kezdenek vele. 

„Ha bemegy az ember a vasedényboltba, az eladó sem kérdezi meg, miért vesz konyhakést, azért, hogy remek vacsorákat készítsen, vagy azért, hogy embert öljön vele” – hozza fel példaként a szexuálpszichológus. 

Még mielőtt valóban nagy számban megnövekednének a mesterséges intelligencia terjedésével összefüggésbe hozható lejáratások, zsarolások, öngyilkosságba kergetések, illetve a mentális problémák, szükség volna olyan jogszabályi környezetet teremteni, amely valóban elrettenti a felhasználókat attól, hogy másokat megalázó helyzetbe hozzanak. A deepfake-pornóval kapcsolatban már elindult valami, ám még mindig nincsen egységes jogi szabályozás. 

Az Európai Unióban már jóváhagyták a mesterséges intelligenciáról szóló törvényt, de az leginkább csak azt írja elő, hogy a manipulált képi, videó- és hangtartalmakat jelölni kell. A britek ugyan tiltják a deepfake-pornó terjesztését, az előállítását azonban nem. Hollandiában és az ausztráliai Victoria államban viszont már büntetik a szexualizált deepfake-ek beleegyezés nélküli előállítását. Az Egyesült Államokban pedig szövetségi törvényt fontolgatnak az áldozatok jogainak védelmében.

Ne veszítsük el a józan eszünket!

Amíg nincs egységes jogi szabályozás ebben a témában, mi magunk is rengeteget tehetünk azért, hogy se mi, se a gyermekeink ne váljanak áldozattá. Kétszer is gondoljuk meg, mit és mennyit osztunk meg magunkról és a gyermekeinkről a közösségi médiában. Thoma Gábor szerint a mesterséges intelligencia egyik legnagyobb veszélye, hogy csökkenti a valóságérzetünket, ezért javasolja, hogy ne veszítsük el a józan eszünket, amikor ezzel a technológiával találkozunk, vagy ezt használjuk, mert csak így tudjuk megkülönböztetni a valóst a nem valóstól, és tudjuk értékelni, mi jó számunkra a valóságban. 

Szülőként pedig figyeljünk oda, mit néz, mit használ a gyermekünk, és igenis kontrolláljuk, ahogyan a kisgyerekeknél is, hogy mit és mennyi ideig nézhetnek. A legfontosabbnak pedig azt tartja, hogy beszélgessünk sokat a gyermekkel a korának megfelelően. 

A mesterséges intelligenciáról is, annak jó és rossz oldaláról, attól kezdve, hogy komolyabb érdeklődést mutat a technikai dolgok iránt, és már nemcsak játékra, hanem keresgélésre is használja az okoseszközöket. 

„Ha nem mi, akkor ki beszélgessen vele?” – teszi fel a kérdés a szexuálpszichológus, aki ehhez elengedhetetlennek tartja, hogy kölcsönösen ismerjük egymást, mint embert, egymás vágyait, félelmeit, múltját, jelenét, jövőképét, mert a gyerek csak akkor lesz nyitott és bizalmas velünk. 

Ahhoz pedig, hogy beszélgetni tudjunk a mesterséges intelligenciáról, fontos, hogy mi is művelődjünk a témában, mert bármennyire ódzkodunk is tőle, már itt kopogtat az ajtónkon, és jobb, ha felkészülten fogadjuk, mintsem váratlanul érjen bennünket, esetleg úgy, hogy az áldozataivá válunk. 

A könyvek új világokat nyitnak meg, az olvasás fejleszti a gondolkodást és a problémamegoldó képességet. Az elmúlt évek nemzetközi felmérései, mint például a PISA-tesztek azonban aggasztó képet festenek: Magyarországon minden negyedik gyerek küzd olvasási és szövegértési nehézségekkel, a tendencia pedig romlik. A hátrányos helyzetű családokat vizsgálva ez az arány még magasabb.

A United Way az olvasásért pedagógiai program évek óta segíti az olvasásban lemaradt gyerekeket, azonban sokszor nincs elég vagy megfelelő könyv az iskolákban és a családoknál.  Ezért indult el idén szeptemberben a könyvgyűjtő akció, melyhez összesen 20 vállalat csatlakozott. 

Könyvek igénylésére 99 iskolai pályázat érkezett, ezek közül 47 iskolát választottak ki, amelyek közel 5000 könyvet kapnak majd november végéig. 

„Azok, akik olvasnak, könnyebben megértik egymást, nyitottabbak más kultúrákra és nézőpontokra. Az olvasás csökkenti az előítéleteket, és hidakat épít. Ezek a United Way alapértékei is” – mondta Nagy Andrea, a United Way Magyarország ügyvezető igazgatója.

„A Libri egyik legfontosabb missziója az olvasásnépszerűsítés, ezért nagy örömmel csatlakoztunk a United Way-hez ebben a szívmelengető projektben” – emelte ki Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri marketing- és kommunikációs igazgatója.  Ezért is biztosított a cég jelentős kedvezményt az iskoláknak szánt könyvcsomagok kapcsán, sőt maga is részt vesz a programban egy 100 könyves csomaggal. „Saját gyermekirodalmi programunkkal, a Libri Minivel is arra törekszünk, hogy megszerettessük az olvasást a legkisebbekkel, és támogassuk a családokat abban, hogy a megfelelő könyvet válasszák számukra. Ha ez a cél kiegészül azzal, hogy rászoruló családokon segíthetünk, annál nincs számomra felemelőbb élmény” – tette hozzá.

Kép

Fotó forrása: United Way

A United Way az olvasásért program újabb állomásaként zárásaként az Allee Scrutonban megrendezett tájékoztatón beszélgetett Nagy Andrea, a United Way Magyarország ügyvezető igazgatója, Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri marketing- és kommunikációs igazgatója, Tóth Maja olvasást népszerűsító influencer, Kárpáti Anikó gyógypedagógus, a Tanulást Könnyítő Program megalkotója, valamint a moderátor, Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója.

A United Way az olvasásáért program 2024-es kampánya egy közösségi adománygyűjtéssel zárul, melynek célja, hogy a könyvek mellett a már bizonyított pedagógiai módszertanokat is eljuttassák a leszakadó térségekben élő hátrányos helyzetű gyerekekhez. 

A kampány az adjukossze.hu oldalon fut, december 15-ig mindenkinek lehetősége van támogatni a United Way az olvasásért programot, akár csak egy könyv árával is.

A szervezők hálásak a támogatásért az alábbi, a gyűjtésben résztvevő vállalatoknak/partnereknek:

Process Solutions, UpScale, Rossmann Magyarország Kft., LeasPlan Hungária Zrt., ALD Automotive Magyarország Kft., CEWE Magyarország, AMC Networks, Shapr3D, CIB Bank, Libri Bookline, MetLife, IKEA, Coca-Cola HBC Magyarország, OTP Bank, BlackRock, BP, Magyar Zene Háza, ExxonMobil, HBS Books, RealSchool, Britannica International School.

A könyvek iskolákba történő kiszállításához a MASPED nyújtott segítséget. 

A United Way Magyarország az olvasásért program támogatója a Courtyard by Marriott Budapest City Center.

A történet – Queenie 

A Harold Fry valószínűtlen utazása című film Rachel Joyce azonos című regényének adaptációja. Harold Fry (Jim Broadbent) visszahúzódó, idős angol úr, akinek minden napja ugyanúgy telik. Feleségével, Maureennel (Penelope Wilton) kettesben éldegélnek, és ezt az idillinek tűnő csendet forgatja fel egy levél, amelyet Queenie, vagyis a férfi volt kolléganője küld. Arról ír benne, hogy egy hospice-ban tölti utolsó napjait, ugyanis végstádiumban lévő rákos beteg. 

Harold először csak válaszlevelet szeretne küldeni, de közben meggondolja magát, és úgy dönt, hogy személyesen látogatja meg a nőt. Egyszerűen csak nekivág a nyolcszáz kilométeres gyalogútnak, keresztül Anglián, anélkül, hogy bárkitől elbúcsúzna, vagy felkészülne a zarándokút kihívásaira. Mi lehet az indítéka a zárkózott és csendes öregúrnak, aki soha előtte nem tett semmi hasonló meggondolatlan lépést? Unatkozik? Netán szerelmi szál fűzi Queenie-hez? Valamilyen elrendezetlen ügyük van egymással? Vagy más teher nyomja a lelkét?  

„Az emberek tejet vesznek, benzint töltenek az autójukba, vagy épp levelet adnak föl. És senki nem tudja, milyen ijesztő terhet cipelnek belül” – írja Rachel Joyce a regényében. 

Eleinte talán maga Harold sem sejti, hogy mi vette rá a hirtelen döntésre, azonkívül, hogy úgy hiszi, zarándoklata életben tartja régi barátját. Úgy tűnik, ő is azok közé tartozik, akik bár mélyen éreznek, de nehezen tudnak ezekhez az érzésekhez kapcsolódni, így olykor egy-egy hirtelen döntésükkel önmagukat is meglepik, hiszen észre sem veszik, hogy az érzelmi tompultság mögött milyen indulatok, vágyak és fájdalmak munkálkodnak bennük. 

Irvin D. Yalom amerikai pszichiáter szavaival élve: a bennük tátongó üresség minden érzést felzabál. Lassan azonban felszínre kerülnek az elnyomott emlékképek, a ki nem mondott szavak, a meg nem élt érzések, és kibomlik Harold múltja. Érthetővé válik, hogy a Queenie életéért induló utazás valójában egy vezeklő zarándoklat, a múlt felett érzett fájdalom és bűntudat feldolgozására tett kísérlet. Harold eddig mély megélés nélkül sétált keresztül a mindennapokon. Vajon azáltal, hogy keresztülsétál Anglián, elkezdi végre megélni az életét?

Kép

Harold és felsége, Maureen

Az értékes élet ára 

Harold zarándokol. Nemcsak úgy, céltalanul baktat, hanem vak hittel és reménnyel tesz meg minden egyes lépést. Motivációja egyértelmű: meg akarja menteni Queenie-t. Hogy valójában mi adta a lökést, hogy a spontán döntést meghozza, eleinte megfoghatatlannak tűnik. Bár Queenie-ért megy, mintha inkább futna valami elől. A bevillanó emlékképek és az útra kelés körülményei azt sejtetik, hogy barátja betegségének híre olyan sebeket tépett fel benne, amelyek elől igyekezett elszökni. Zarándokol, hogy maga mögött hagyja az otthoni csendet, a ki nem mondott feszültségeket és a megéletlen gyászt. 

Megfelelő cipő és felszerelés nélkül elkötelezetten megy előre. Lába kisebesedik, lelkének sebei pedig felszakadnak. Teste és lelke párhuzamosan készül fel az utazásra. 

Ahogy az úton egyre messzebbre jut, úgy kerül egyre közelebb a saját belső valóságához. Az eltemetett képek és emlékek, amelyeket egész életében igyekezett elzárni, lépésről lépésre utat találnak a lelkéhez. 

Állhatatossága és kitartása vonzóvá válik az emberek számára. A Forrest Gumpból ismerős képsorok következnek, amikor emberek szegődnek mellé, mert szeretnének részesülni abból, amit átél.  

Ahogy az életünkből kiveszik minden külső fogódzkodó, úgy vágyunk egyre inkább arra, hogy valaki irányt mutasson nekünk. Keressük azokat az embereket, akik mellett meg tudjuk élni, hogy tetteinkben hit, remény és szeretet van. Akik valamiképp értelmet kölcsönöznek az értelmetlennek tűnő mindennapoknak. Mindannyian vágyunk arra, hogy az életünket jelentőségteljesnek és értékesnek éljük meg. Mégsem az értékes élet lehetőségét, hanem a boldogságot hajszoljuk. A nagy boldogsághajszában, ahol az önmegvalósítás és élvezet oltárán mindent szabad, valójában pont az örömöt veszítjük el. 

„Az élvezet önmagában nem olyasmi, ami értelmet tudna adni a létnek” – fogalmazta meg Viktor Frankl, a logoterápia megalkotója. Éppen ezért a boldogság nem is válhat az életünk céljává, csupán következménye lehet valaminek. A Harold mellé szegődő emberek bár vágynak a jelentőségteljes, értelmes és értékes életre, az árát nem akarják, vagy nem tudják megfizetni. Úgy gondolják, ha csatlakoznak valakihez, aki végigküzdi az utat, ők is részesei lehetnek annak, amit a zarándok átél. 

Azonban ez nem így működik. Nincsenek könnyed séták, amelyekhez csatlakozva megúszható volna a belső munka és a találkozás saját emlékeinkkel, érzéseinkkel és vágyainkkal. 

Ebből születhet meg ugyanis a válasz, hogy mit szeretnénk kezdeni magunkkal, az életünkkel és a kapcsolatainkkal. Eleinte Harold tartózkodóan, de elfogadással fogadja az útitársakat. Nem könnyű ugyanis egyedül végigmenni egy olyan úton, amely nélkülözi a társakat. 

A beszélgetés velük, a foglalkozás a gondjaikkal azonban eltérítik a zarándokot attól a szándéktól, hogy saját belső történéseivel szembesüljön. Harold azonban már elköteleződött a változás mellett, vagyis hogy egyedül megküzd a belső árnyakkal. Nem akar többé egy helyben toporogni. Hátrahagyja útitársait, és vállalja azt a magányos utat, amely szükséges ahhoz, hogy valóban megérkezhessen önmagához és a kapcsolataihoz. 

Kép

Képkocka a filmből

Régi bűnnek hosszú az árnyéka 

Harold és Maureen közös története több évtizeddel korábbra nyúlik vissza. Mindaz, ami a jelenükben elsőre látható, egy hosszú házasság gyümölcse és hozadéka: rendezett otthon, pontosan egymáshoz igazított mindennapi rutinok, feszültségmentes feladatmegosztás, ugyanakkor az érzelmek és a kapcsolat hiánya, távolság és sokatmondó csend. A néző számára idővel kibomlik, hogy a kezdeti évek után súlyos krízis érte őket, amely katasztrófába torkollott. Sikeres megoldás híján előbb a veszekedések ideje következett, majd pedig eltávolodtak és elhidegültek egymástól. 

Nem állt rendelkezésükre olyan eszköztár, amely lehetővé tette volna, hogy fájdalmukkal, egymás iránt érzett vádjaikkal, veszteségükkel találkozni tudjanak. 

Harold Fry életében talán Queenie levele és az ahhoz kapcsolódó találkozások hozták el azt a felismerést, amelynek következtében kezébe vehette sorsát. 

Megjelent az életében a változásba vetett hit, a remény egy teljesebb életre és a növekvő, közelengedett szeretetre, hiszen szereti a fiát, a feleségét, és szereti Queenie-t is.  

A családterápiás munka során visszatérő tapasztalat, hogy a megcsillanó remény a legbiztosabb jele a változás lehetőségének. Amikor a családtagok remélnek, akkor egyik lépést teszik a másik után a változás érdekében. Sok esetben úgy, hogy még nem látják pontosan, hogy mi lesz a változás eredménye. Ez a remény a saját boldogság keresésének elengedésével, értékek, mindenekelőtt közös értékek alapján születik. 

Amikor az élet nagy miértjére elkezdünk válaszokat keresni, és jó esetben közös válaszokat találni, akkor közel kerül a vágy az őszinte találkozásra. Ez történik Harold és Maureen kapcsolatában is, már nem egymást hibáztatják, hanem közelednek egymás felé, hogy megértsék önmagukat és a másikat, hogy aztán közösen tudjanak továbbmenni.

Lépést tartani, vagy megvárni? 

Nincsen egyeztetett forgatókönyv, nincsen menetrend, nincsen tájékoztatás. Harold elindul, felesége pedig csak akkor érzékeli a hiányát, amikor a férj már messze jár. Maureen bármikor autóba pattanhatna, és férje mellé szegődhetne, azonban tudja, hogy ez nem oldaná meg a problémáikat. Harold ezzel az útnak indulással azt sugallja, hogy ki akar lépni egy huszonöt éve fennálló kapcsolatból. 

Egy olyan házasságból, amelyben ő bűnösnek érzi magát, közben kicsit papucsként is viselkedik, aki nem bolygatja sem a saját életének, sem a házasságának mélyebb érzelmi vetületeit.

A felesége pedig bármennyire is gondoskodó, a gyász és a keserűség fojtogató légkörében él. Házasságuk üres, de a hétköznapok szintjén élhető vagy legalábbis annak látszik. Egészen addig, amíg Harold angolosan távozik otthonról és azzal együtt a közös életükből is.  

Esetük nem egyedi. Bármelyik hosszú párkapcsolatban kialakulhat olyan helyzet, amikor az egyik fél lépéseket tesz az önismeret, a személyiségfejlődés, a hitfejlődés terén úgy, hogy közben a társa „lemarad”. A szétfejlődés időszakai általában komoly kihívás elé állítják a kapcsolatokat. Megjelenhet a meg nem értettség, a magány, az elhagyatottság, a düh, a hibáztatás vagy a kétségbeesés érzése.

Maureen minden bizonnyal dühös a férjére, mert azt tapasztalja meg, hogy Harold kezdi feldolgozni életük tragédiáit, míg ő egyedül marad annak terhével, ha nem képes lépést tartani a házastársával. Harold talán nem bírja tovább a tehetetlen és kiszolgáltatott bűnbakszerepet, és ez üzemanyagot biztosít számára a belső és külső utazásához egyaránt. 

Ilyenkor a párkapcsolatokban már nem az elfedett valóság feszítése okozza a mindennapokat átjáró, de megszokható mértékű, terhes vibrálását, hanem elkezd a valóság teljes súlya a felekre nehezedni. 

Ez eleinte sokkal terhesebb, de magában hordozza egy mélyebben megélhető és ezáltal összességében jelentősen könnyebb élet reményét. Fontos kérdés azonban, hogy a megnövekvő terhet vajon elbírja-e a kapcsolat? Tudnak-e a felek hinni, bízni, és megtenni mindent azért, hogy végül újra egymáshoz találjanak, elviselve annak feszültségét, hogy ennek előbb a már fennálló távolság beismerése az előfeltétele? 

Harold azt a benyomást kelti, mintha közönyös volna. Feleségének ez nehéz: „Te túlléptél rajta, amikor én nem tudtam” – mondja neki a telefonba. A zarándoklat végére felszakadnak az addig elfojtott érzések, Harold pedig képessé válik arra, hogy kapcsolódjon a saját fájdalmához, elkeseredettségéhez, és meg tudja mutatni azt a kapcsolatban is: „Mit gondoltam én? Hogy keresztülvágok az országon, és ezzel megmentem őt? A fiamat nem tudtam megmenteni.”

Maureen pedig a valódi érzésekhez valóságosan tud kapcsolódni: „Te drága ember! Felkeltél, nekivágtál a vadonnak, és vak hittel megcsináltad. Ha az, hogy úgy találod meg az utat, hogy azt sem tudod, egyáltalán odaérsz-e, nem csoda, akkor nem tudom mi az. Szeretlek, Harold Fry, ezt érted el.”  

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.