„Nem leszünk kevésbé család attól, hogy anya is dolgozik”

Az újmédia berobbanása óta felerősödtek a társadalmi elvárásokat közvetítő hangok – melyek jórészt kritikusak. Ez a dolgozó szülőket minősítő megjegyzésekkel sincs másként. Nem lehet, hogy a frusztrációnk egyik fő forrása, hogy túlságosan sokat foglalkozunk a méltatlankodókkal?

Természetes, hogy az önmeghatározásunkban fontos szerep jut a külvilág visszajelzéseinek, de érdemes elválasztani a nem releváns hangokat azoktól, amelyek érdemben befolyásolják az életünket. Utóbbi csoportba tartoznak többek közt a családunk, a barátaink, a számunkra fontos kollégák vagy azoknak a szakmai közösségeknek a tagjai, ahova tartozunk vagy értékeik alapján szeretnénk tartozni. Mielőtt valaki szülési szabadságra megy, meg tudja határozni magát a szakmaisága, a hivatása kapcsán. Ezt azt jelenti, hogy van bizonyos élességű képe arról, mik az erősségei, a motivációi a munkájában, milyen szakmai ambíciói vannak vagy miben szeretne fejlődni.

A munkába való visszatérés előtti érzékeny időszakban viszont újra meg kell határoznia önmagát a hivatása kapcsán. 

Sajnos a környezet reakciói sokszor elbizonytalanítják a szülőt, aki még nem döntött arról, milyen óraszámban, mekkora felelősséggel akar visszatérni a munkaerőpiacra. Ilyenkor a szakmai magabiztosság is csökken, mert a munkaerőpiacra visszatérő anyák a visszatérés időszakában aggódnak amiatt, hogy a kihagyott idő után megfelelők-e a képességeik a szakmai újrakezdéshez. Ebben az időszakban a szakmai magabiztosságot a külvilág esetlegesen negatív reakciója csökkenteni tudja.

Mi a tapasztalatod, Magyarországon a munkáltatók hogyan fogadják a szülési szabadságról visszatérni vágyó munkavállalót? 

Összességében látok egy pozitív trendet, nő a nyitottság, egyre többen ismerik fel azt, hogy a munkaerőpiacra visszatérő szülő nagy érték. Sokszor jelenik meg azonban panaszként apák és anyák részéről is, hogy nem tudnak részmunkaidőben dolgozni. Ugyanakkor az is egy nehéz helyzet, amikor valaki a szerződése szerint részmunkaidőben dolgozik, de jóval több feladata van annál, hogy a megbeszélt munkaóraszámba beleférjen, vagy amikor a munkáltatóval rugalmasságban állapodnak meg, mert az óvodából a szülő csak 9-re tud az irodába érni, a fontos meeetingek mégis mindig 8 órakor kezdődnek.

A dolgozó szülőket gyakran emlegetjük csoportként, de valójában heterogén közegről van szó eltérő élethelyzetekkel, igényekkel, képességekkel. Vannak, akiknek felvenni a munkát nem esik nehezére egy hosszabb kihagyás után, nekik inkább azzal a hanggal van dolguk, ami folyton ott zsizseg a háttérben: elég időt töltesz a családoddal?

Valóban, a bűntudat is legtöbbször kétirányú. Sokan aggódnak amiatt, hogy nem jó anyukák, mert mondjuk elmennek egy munkához kapcsolódó eseményre, és aznap nem lesznek otthon vacsoraidőben.  Nekem egyébként a munka-magánélet egyensúly kifejezéssel is van egyfajta szakmai problémám, mert egyáltalán nem segít minket abban, hogy jól legyünk ebben az élethelyzetben.

Mi a baj az egyensúllyal?

Az a tapasztalatom, hogy előhívhat egy irracionális gondolatot, miszerint nekem dolgozó szülőként arra kellene törekednem, hogy a két életterület mindig ugyanannyit kapjon időben, lelkesedésben, energiában, és ezt lehetetlen fenntartani. 

Emellett azt is sugallja, hogy a két életterület harcol egymással, vagyis úgy kellene végeznem a munkámat, mintha nem lenne családom, és úgy kellene élnem a családi életemet, mintha nem lenne munkám.

Akkor szerinted mi a jó szóhasználat? 

Munka-magánélet integritásról szoktam beszélni, ami azt helyezi előtérbe, hogy mindkét életterület nagyon fontos, és tudnak összhangban működni. Ez magában hordozza azt, hogy el tudok jönni hamarabb a munkából egy családi esemény miatt, és csak később fejezem be, vagy azt, hogy miután a gyerekeket beadtam az óvodába, útközben telefonról tudok csatlakozni a meetinghez.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Tehát el kell ismerni, hogy ugyanannyit tényleg nem tudunk beletenni, mint a friss diplomás, aki lelkesen 24 órázik…

A családos munkavállalók egy olyan csoportot alkotnak, akik szerepükből, élethelyzetükből fakadóan jellegzetes kihívásokkal és igényekkel rendelkeznek a munkavégzés keretei kapcsán, de ugyanúgy képesek maradéktalanul elvégezni a munkájukat, és fontos értéke is van a munkájuknak. Persze ez csak akkor tud jól működni, ha „kiteszik a kártyáikat”, vagyis, ha őszinték az élethelyzet vonatkozásában, és ezt megbeszélik a vezetőjükkel is. Fontos, hogy a munkahelyen mindenki tudja, hogy én el fogok menni az óvodába fél négykor, és ez mindig így lesz, mert ebben állapodtunk meg. 

Én ebben a rendszerben végzem el a feladataimat, az otthon töltött idő pedig nem egy lyuk az önéletrajzomban. 

Muszáj tudatosítanom magamban, hogy miben lettem erősebb, hiszen a munkaerőpiacon ezek mérhető kompetenciák is. A következő fontos lépés pedig, hogy ezeket meg is tudjam mutatni egy állásinterjún, vagy amikor a vezetőmmel beszélek a visszatérésről.

Milyen kompetenciákra gondolsz?

A leggyakrabban fejlődő készségek az otthon töltött idő alatt az időmenedzsment, a problémamegoldás, az empátia, a stabilitás nehéz helyzetekben, a tárgyalástechnika, a csapatjátékosság és a multitasking. Ezek a képességek erősítik a szervezetet, a csapatot, és vezetői szerepben is kiemelt fontosságúak lehetnek. 

Szerinted milyen erényeket hozhatunk haza a munkahelyünkről?

Amikor egy gyerek azt látja, hogy a szülők dolgoznak, megtanulja, hogy több fontos szerepben jelen lehet lenni egyszerre, illetve a szülők azt az értéket is közvetíteni tudják, hogy a hivatás, a munka fontos része lehet az életnek, amiben ki lehet teljesedni. Az lesz a természetes számára, hogy ahogy én megyek óvodába, a szüleim mennek dolgozni, mindenkinek megvan a maga feladata. Ugyanakkor van egy közös metszet, ahol találkozunk, ami mindennap összetart minket. 

Se attól, hogy nem töltjük együtt a nap minden percét, se attól, hogy anya is dolgozik, nem leszünk kevésbé család.

Sokszor találkozunk olyan mondatokkal, amelyek úgy kezdődnek, hogy „Egy családban az a jó, ha az anya/apa…” Hogyan hatnak ezek a berögződések az egyéni döntéseinkre?

Sok nehézséget okoznak… Ez egy nagyon érzékeny téma abból a szempontból, hogy egyéni preferenciák vannak. Nincs általánosan megfogalmazható „jó” és „rossz”. A lényeg a saját és a családi értékek tudatosításában és az ezen alapuló közös döntésben rejlik, hogy az a jó, amikor a család tagjai egymást támogatva átbeszélik a kérdést, és a szülők a munkával kapcsolatos kérdésekben is egyetértésre jutnak. Bárhogyan nyúlunk is ehhez a témához, a külvilágból nagy eséllyel lesz a visszatérés kapcsán valakinek egy negatív megjegyzése. Ha az anya hamarabb visszamegy dolgozni, akkor jön az ítélkezés: „Mi lesz a gyerekkel?” Ha nem megy vissza: „Akkor te most nem csinálsz semmit?” Arra kell ügyesen figyelni, hogy melyek a számunkra értékes vélemények, amik hasznos visszajelzésként szolgálnak. 

A magyar társadalom 75 százaléka szerint a gyereket hátrány éri, ha hároméves kora előtt az anyja visszamegy dolgozni, és ebből az következik, hogy gyakoriak lehetnek otthon is az ehhez kapcsolódó konfliktusok. Mit lehet ilyenkor tenni?

Érdemes megkeresni az ellenállás valódi okait. Ha mondjuk megoldást jelenthetne a bölcsőde, de a másik fél ellenzi, akkor valójában nem az én munkavégzésemmel van problémája, hanem az elhelyezéssel, és ezzel a feladattal már lehet kezdeni valamit, például megpróbálni eloszlatni az ellenérzéseket, vagy keresni segítséget, megkérni a nagyszülőket, hogy vigyázzanak a kicsire, amíg az anya nincs otthon. 

Minden változás erősen érinti a gyerekeket is. Hogyan segítsük őket az új helyzethez való alkalmazkodásban?

Nem vagyok gyerekpszichológus, de az biztosan fontos, hogyha születik egy döntés, amiben a szülőpár mindkét tagja egyetért, akkor azt a gyermek felé az életkorának megfelelően kommunikálni kell. Következetesnek kell lenni és lehetőség szerint figyelni annak a biztonságnak a megőrzésére, amit a közös rítusok adnak. 

Lehet, hogy anya elment dolgozni, de továbbra is ő az, aki általában olvassa a mesét, elaltat, és a csiklandozós játékunk sem marad el.

A GYED-ről visszatérő apák helyzetére is van rálátásod?

Igen, és azt tapasztalom, hogy nekik is sok nehézséggel kell megküzdeni. Amikor egy apuka marad otthon a gyerekkel, sok esetben negatív megítélés övezi a döntését. Ennek többek között az az oka, hogy a társadalom számára evidens, hogy az édesanya a gondoskodóbb fél, ő megy el szülési szabadságra vagy táppénzre, és ő készíti a vacsorát. Az apákra pedig az a súly nehezedik, hogy tőlük várják el a kenyérkereső szerepet, és ha ő marad otthon a gyerekkel, az „sérti” ezt a prekoncepciót. 

A másik negatív megítélés abból származik, hogy van a pszichológiában egy fogalom, ami az „ideális munkavállalót” jelöli. Az ideális munkavállaló minden elé helyezi a munkáját, nagyon fontos számára, és elkötelezett is benne. A férfiakkal szemben erősebb az elvárás, hogy ennek a kategóriának megfeleljenek. Az is nehezíti a dolgukat, hogy sokan jó élményként élik meg, ha van lehetőségük ilyen mélyen bevonódni a kisgyerekük életébe, később viszont stresszforrást jelenthet számukra, hogy olyan munkaadót találjanak, aki támogatja őket abban, hogy továbbra is jelen legyenek. 

Kép

Kép: Rawpixel

Milyen eszközökkel lehetne segíteni a dolgozó szülőket?

Először is meg kell ismertetni a társadalmat ezekkel az élethelyzetekkel, és nyitottnak kell lenni az érintettek igényeire. A társadalmi aspektus mellett szülőként nekünk is fontos tudatosan készülni magára a visszatérésre, míg a munkáltatói oldalon a transzparencia, az informálás, az igényekre szabott támogatás és támogató hozzáállás lehet a legfontosabb eszköz. A munkavállalók egy olyan csoportjáról van szó, akiknek vannak élethelyzeti sajátosságai, de ez egy átmeneti állapot. Egy állomás a karrierben, amiből a szülői életút során több is adódhat.

Vagy inkább egy szerpentines útszakasz tele bukkanókkal. Mit kezdjünk a mélypontokkal?  

Meg kell nézni, hogy a kimerültségnek mi az elsődleges oka. 

Nem érdemes azt csinálni, hogy amikor úgy érzem, hogy az egyik területen kicsit kevésbé voltam jelen, akkor gyorsan átpakolok programokat a másik területre. 

Ez nem fogja önmagában enyhíteni a nyomást. Mert ha konfliktusok vannak a munkahelyen, hiába olvasom este a mesét, zakatol az agyam, nem tudok jelen lenni. Ez a másik irányba is igaz, ha nehéz a beszoktatás, hiába ülök az irodában, nehezebben tudok koncentrálni. Érdemes megvizsgálni a feszültség kiindulópontját, és első körben azon a területen kell megoldani a problémát, ahol az keletkezik.