A szerencsejátékok szempontjából a kiskorúak kiemelten veszélyeztetettnek számítanak, hiszen náluk könnyebben kialakulhat használati zavar, illetve annak káros hatásai esetükben fokozottabban jelentkezhetnek. Ezért is mondja ki a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény, hogy Magyarországon a 18. életévüket be nem töltött fiatalok számára – a nem folyamatosan szervezett sorsolásos játék (tombola) kivételével – tilos a szerencsejátékban való részvétel. 

A nemzeti lottótársaság ennek megfelelően biztosítja a 18 év alattiak játéktilalmát a lottózókban, és az online felületein is.

A szerencsejáték-függőség kialakulásának megelőzése a szülők és a szerencsejáték-szervező közös érdeke. Ennek érdekében a nemzeti lottótársaság honlapján és dedikált kampányokon keresztül is felhívja a figyelmet, hogy a szerencsejáték egy valódi élményt nyújtó játék kell, hogy maradjon mindenki számára. Így biztosítható, hogy a szerencsejátékok úgy nyújtsanak izgalmas szórakozást, hogy közben nem hordozzák a függőség kialakulásának kockázatát. 

Szerencsejáték-szervezőként kiemelten fontos a társaság számára a 18 év alattiak védelme, ezért kampányt indított, hogy felhívja a figyelmet a felelős szülői magatartásra és azon keresztül a gyermekek védelmére. 

A társaság immár 2. alkalommal csatlakozott a European Lotteries, azaz az Európai Lottótársaságok Szövetsége által is támogatott nemzetközi „Ajándékozz felelősen!” (Gift Responsibly) kampányhoz. Ennek keretében a szerencsejáték szervezők és közösségi szervezetek szerte a világon a kiskorúak „szerencsejáték használatának” kockázataira hívják fel a figyelmet tekintettel azon kutatásokra, amelyek azt mutatják, hogy aki gyermekkorban vesz részt a szerencsejátékban, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a későbbiekben szerencsejáték-probléma alakul ki. Mivel a szerencsejáték használati zavar a köztudatban nem elterjedt, a szülők maguk sem gondolják át, hogy milyen kockázatot vállalnak azzal, ha felnőttként szerencsejáték terméket adnak a gyermeknek, vagy vele együtt játszanak. 

Láthatóan a felnőttek nem gondolnak abba bele, hogy a gyermekek szerencsejátékban történő részvétele olyan káros lehet, mint akár a dohányzás, vagy az alkoholfogyasztás. 

A Szerencsejáték Zrt. felmérése szerint a fiatalkorúak gyakran úgy jutnak szerencsejátékokhoz, hogy egy felnőtt ismerős, vagy akár családtag vásárolja meg nekik a terméket, vagy a szülő regisztrációját felhasználva játszanak online. További kockázat az is, hogy a szerencsejáték-függők gyakrabban élnek más függőséget okozó - legális vagy illegális- élvezeti cikkel is.

A nemzeti lottótársaság ezért a szülőknek azt javasolja, hogy ne vonják be 18 év alatti gyermeküket a szelvények kitöltésébe, a sorsjegy kiválasztásába és lekaparásába, valamint ne kérjenek tőlük tippeket a sportfogadáshoz sem. 

A Szerencsejáték Zrt. #nemgyerekjatek nevű kampányának honlapja itt érhető el.

Támogatott tartalom

Mi ez a megváltozott „technológiai magzatburok”, ami körülvesz bennünket?

Hadd lépjek hátra kettőt. A digitális világgal való kapcsolatunk leginkább a Jurassic Park című film történetére hasonlít. Megérkeznek a látogatók a szigetre, és mindenkit lenyűgöznek a fantasztikus dinoszauruszok. Ilyen élményünk volt a digitális világgal a ‘90-es évek elején, amikor elkezdtek begyűrűzni a különböző eszközök: PC, szélessávú internet, okosodó telefonok. 

Harminc évvel később pedig azt érezzük, hogy ezek a dinoszauruszok kiszabadultak a ketrecből, és egyre több olyan probléma vesz körül minket, amelyek valamilyen módon a technológiához kapcsolódnak. 

Társadalmi polarizáció, fake news, digitális függőségek, a mesterséges intelligencia kérdésköre és még sorolhatnánk. A körülöttünk lévő technológiai magzatburok radikálisan megváltozott, és ennek hatása van a viselkedésünkre, a döntéseinkre, a közösségeinkre és a társadalmunkra.

A statisztikák szerint a fiatalok mentális egészsége különösen 2010 és 2015 között, az okoseszközök elterjedésével azonos időszakban romlott sokat. Melyek a legfontosabb tendenciák?

Több párhuzamosan zajló tendencia egyszerre okozta a fiatalok mentális egészségének romlását, amelyet egyre több meggyőző adat támaszt alá. A szorongás, a depresszió és az ADHD-ra jellemző tünetegyüttes radikálisan megnőtt a fiatalok körében. Például az USA-ban 139 %-kal gyakoribb a szorongás, míg a depresszió 161 %-kal. Ezek dinamikus emelkedése valóban a 2010–2015-ös időszakra tehető, amikor a társadalom körében elterjedtek az okostelefonok. 

A technológia hatása azonban közvetett. Kicsit olyan, mint egy erősítő: mind a negatív, mind a pozitív hatásokat sokszorosára erősíti. Például, ha egy diszfunkcionálisan működő családba bekerül az okostelefon, akkor el fogja mélyíteni a már meglévő problémákat. Elveszi az időt és a teret attól a nagyon kevés protektív faktortól, amelyek amúgy meglennének a családban. Ilyen protektív faktor például egy nyugalomban elköltött családi vacsora, ahol beszélgetünk arról, hogy kivel mi történt aznap. Ha ehelyett mindenki a telefonját nyomkodja, akkor ezek az apró pici hatások napról napra, mint a tenger hullámzása erodálják a kapcsolataink sziklafalát.

Elvárhatunk-e tudatosságot a médiahasználatban a gyerekektől, fiataloktól, akik éretlen idegrendszerrel és érzelmi rendszerrel rendelkeznek, és nem tudnak uralkodni magukon?

A XXI. század egyik legfontosabb kérdése, hogy hogyan tudunk olyan technológiai ökoszisztémát építeni, amely valóban az egészségünket és a mentális jóllétünket szolgálja. Nemcsak arról van szó, hogy nem megfelelően használjuk az eszközöket, hanem arról is, hogy szabályozni kell bizonyos technológiai dizájnmegoldásokat, amelyekről már megbizonyosodtunk, hogy károsan hatnak a felhasználókra. A különböző platformok (TikTok, Facebook) üzleti modelljének lényege, hogy a felhasználó a lehető legtöbb időt töltse az adott felületen. Ennek érdekében számtalan dizájnmegoldást alkalmaznak, amelyek erős, de sokszor nem tudatosuló ingerként befolyásolják a döntéseinket. 

A fiatalok azért sérülékenyebbek ezekkel szemben, mert 21 éves korunkig fejlődik a prefrontális kéreg, amely az impulzusok gátlásáért és a hosszú távú célok megvalósításáért felel. 

Megtanítani valamit felelősséggel használni csak akkor lehet, ha az illető birtokában van a megfelelő képességeknek. Lehetne frissíteni a közmondásunkat, miszerint: kés, villa, okosteló gyerek kezébe nem való…

Mik ezek a technológiai dizájnelemek, amik befolyásolják a viselkedésünket? 

Ha online vásárlás során azt látjuk nagy, villogó vörös betűkkel, hogy már csak 5 darab van raktáron, és közben azt is látjuk, hogy másik 100 vásárló nézi épp most ezt a terméket. Vagy a videójátékokban használt loot boxok pszichológiai dinamikája egy az egyben megfelel a szerencsejátékok működési logikájának. Ezek olyan ajándékcsomagok, amikből értékes tárgyakat nyerhet a játékos. A felhasználó egyre többet és többet vásárol belőlük annak érdekében, hogy a játékban előnyre tegyen szert. 

Kevesen gondolják, de a képernyő élénk, kontrasztos színei is olyan örömteli élményt nyújtanak, ami miatt tovább használjuk a telefonunkat, mint ahogy azt valójában szeretnénk. Az ELTE-n végzett kutatásunkban a kísérleti résztvevőknek szürke-fekete árnyalatú képernyőszűrővel kellett használniuk a telefonjukat két héten keresztül. Átlagosan hatvan perccel csökkent a képernyőidejük naponta, és a depresszió-, szorongás- és stresszpontszámuk is alacsonyabb lett. Ha valaki vissza akarja szorítani a képernyőidejét, akkor ez az első számú javaslatom. 

Kép

Sipka Bence pszichológus − Forrás: Sipka Bence

Korábbi előadásában a technológiai eszközök elterjedése mellett a szülői magatartásminták megváltozását is megnevezte mint problémát. A legtöbb szülő félti a gyerekét és segíti, de mit tehetünk, hogy ne legyünk helikopterszülők?

A helikopterszülő abban látja elsődleges feladatát, hogy megvédje a gyermekét minden kockázattól, negatív érzelmi behatástól, stressztől és bizonytalanságtól. Azonban a pszichológiai immunrendszerünk is úgy működik, mint a biológiai. Ha nem kap elég stresszt, akkor nem fog megerősödni. 

A gyerekeknek szükségük van felelősségre, szabadságra és kockázatokra ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek, és hogy az élet kihívásaira felkészüljenek. 

Szülőként például azt tehetem, hogy az életkorához illeszkedő felelősségeket, önállóságot és szabadságot biztosítok neki. Például: hatéves kortól elkezdjük bevonni a gyermekünket a ház körüli feladatokba (saját szoba rendben tartása), nyolcéves kortól engedni, hogy kortársakkal szülői felügyelet nélkül játsszon, 10–12 éves kortól pedig biztatni, hogy önállóan hazajöjjön az iskolából, ha ezt a közlekedési körülmények megengedik.

Egy X generációs szülő hogyan tud határokat szabni a Z vagy alfa generációs gyerekének az eszközhasználatban és a tartalomfogyasztásban, miközben nincs ehhez mintája és elég tudása az online világról?

Kezeljük úgy a helyzetet, mintha egy kalandos külföldi utazásra készülnénk a gyermekünkkel. Rengeteg új izgalmas és akár kockázatos dolog várhat bennünket, de szülőként én vagyok a felelős a gyermekem biztonságáért a digitális környezetben is, csakúgy, mint a fizikaiban. Az ismeretlenség és a bizonytalanság nem szabad, hogy aláássa a szülői magabiztosságunkat, és nem szabad, hogy emiatt egyedül hagyjuk a gyermeket a digitális térben, mondván, ő már jobban ért hozzá. A digitális eszközhasználat mindig legyen közös cselekvés, és beszélgessünk sokat a gyermekünkkel arról, hogy miért szereti a különböző platformokat, miből ismeri fel, ha valami esetleg veszélyes, milyen kockázatai vannak annak, hogy képeket oszt meg magáról, miből ismeri fel a hamis információkat? Tudom, sokszor a szülőnek nincs se ideje, se energiája, se motivációja, hogy jobban megismerkedjen a digitális világ működésével, de a XXI. században a tudatos technológiahasználat lesz az egyik legfontosabb készség, ami meghatározza majd a mentális egészségünket. Elzárkózás helyett fedezzük fel közösen!

A médiához is másképp viszonyulunk: amíg nekem információ, tartalom, látókör, kapcsolat, addig nekik szokás, identitás, a létezés új módja. Más „platformon” vagyunk, mégis van valahol átjárás? Tudunk szót érteni egymással?

A média egyik funkciója, hogy a közösség számára fókuszt teremt a fontos ügyekben, így a közösség képes a problémát elemezni, értékelni, prioritásokat kijelölni és konszenzusra jutni. 

A közösségi média ilyen szempontból nem média, és nem is közösségi, hanem hirdetési platform. Nevezzük a nevén! Leginkább egy olyan egyszemélyes moziterem, ahol mindenki a saját kedvenc filmjét nézi. 

Habár könnyű generációs különbségekként érzékelni ezeket a problémákat, valójában a társadalom egészét érintő jelenségről beszélünk: nemcsak a gyerekemmel, de a szomszédommal, a kollégámmal és a barátaimmal sem vagyok egy platformon. Ahhoz hogy szót értsünk egymással, be kell merészkednem a másik területére, meg kell ismernem, hogy mit fogyaszt, kik a meghatározó „influenszerei”, és törekednem kell arra, hogy közös platformokat találjak ne csak a gyerekemmel, hanem az ideológiai buborékomon kívül lévő másik honfitársammal is.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Milyen eszközei vannak a szülőnek, hogy felkészítse a gyerekét a digitális környezetre?

A digitális tér radikálisan más környezet, mint a valódi környezetünk. Gyermekemet a közhiedelemmel ellentétben nem azzal tudom felkészíteni a legjobban a digitális környezetre, ha minél hamarabb hozzáférést adok neki. Hanem azzal, ha erős „offline” készségeket fejlesztek, amelyekre utána később lehet építeni a digitálisakat. Legyenek erős szociális készségei, barátai, stresszkezelése, érzelemszabályozása, lássa el az életkorához kapcsolódó feladatokat és felelősségeket önállóan, és utána vezessük őt be a digitális világba. 

Az első okostelefon-vásárlással várjunk 12 éves, a közösségi médiával pedig 16 éves korig. Általános szabály: eszköz vásárlása előtt vizsgáljam meg a kapcsolatomat a gyermekemmel. Minden rendben van? Erős bizalom és megértés jellemzi a kapcsolatunkat? Azt látom, hogy a gyerekemnek nem okoz problémát az iskolai feladatok teljesítése? Vannak barátai? Közösségei? Ha igen, akkor gond nélkül vehetek neki telefont, de ha ezekkel küszködik, akkor a technológiai eszköz biztosan el fogja mélyíteni a problémákat, és megnehezítem vele a gyermekem életét.

Milyen jó gyakorlatok segíthetnek megtalálni az egyensúlyt a digitális és a való világ között?

Az okoseszközök annyira erős ingerekként hatnak ránk, hogy ha a közelünkben vannak, akkor használni fogjuk őket. Ezért a legjobb módszer az elérhetőség korlátozása. Vagyis jelöljünk ki az otthonunkban technológiamentes zónákat és időkereteket. 

Például étkezéseknél nincs telefon, a hálószobába nem lehet bevinni, hetente legyen egy technológiamentes este, havonta egy technológiamentes hétvége. 

Tegyük rendbe a saját kapcsolatunkat a technológiával, mert ez lesz a minta, amit a gyermekünk is magáévá tesz. Ha rendszeresen önkéntelenül pörgetem az Instagramot, amikor unatkozom, rossz kedvem van és levert vagyok, akkor a gyermekem számára is tudattalanul olyan érzelemszabályozási mintát tanítok, amivel megnehezítem az életét.

Hogyan tudjuk megkülönböztetni az addiktív, káros platformokat a hasznos technológiáktól?

Ha egy alkalmazás ingyenes, akkor nagy valószínűséggel alkalmazni fog valamilyen addiktív dizájnelemet. Összességében azt lehet mondani, hogy a káros platformokat onnan lehet felismerni, hogy a használatuk rendkívül élvezetes, figyelemfelkeltő, örömteli élmény (rövid videók, TikTok), és valójában nem igényelnek mentális erőfeszítést a felhasználótól (Candy Crush, Farmville). Ezeket hívom parazita technológiáknak. Tipikus érzés az ilyenek használata után, hogy kimerültnek, frusztráltnak, unottnak, üresnek és szorongónak érezzük magunkat.

Azok a technológiák, amelyek sok erőfeszítést, tanulást, komplex gondolkodást igényelnek (Photoshop, programozás, videóvágás, zeneszerkesztés, egyes videójátékok), nem károsak, sőt egészségesek. A cél, hogy felhasználóként egyre kevesebb parazita technológiát használjunk (például közösségi média), és helyette több olyat, amely valóban hozzájárul az életminőségünk javulásához. A felhasználói igények változásával pedig bízhatunk abban, hogy egyre több olyan vállalati szereplője lesz a technológiai ökoszisztémának, akik szolgáltatása az emberi kiteljesedésünket szolgálja.

Egy játszótéren a gyerekeknek számos olyan helyzetben kell helytállniuk, ami segíti őket a társas kapcsolatok kialakításában. Még a felnőtteknek is érdemes volna eltanulniuk a kicsik barátságteremtő szupererejét: sokszor elég néhány perc és máris tündérekként, hősökként vagy indákon csüngő kis Mauglikként küzdenek a mászóka tetején fészkelő gonosz sárkány ellen.

Ha összefogunk, legyőzzük a gonoszt!

A szerepjátékokban persze már az elején le kell fektetni a szabályokat („Ha a piros lapáttal suhintasz, kővé dermedek, ha homokot szórok a lábad elé, mély álomba merülsz!), melyek miatt olykor konfliktusokba is keverednek („Ne a fejemre szórd!” „A zöld lapáttal nem ér!”), hogy aztán kibékülve visszatérhessenek világmegváltó teendőik elvégzéséhez. 

A játszótéri interakciók során a gyerekek könnyen gyakorolhatják verbális és nonverbális kommunikációs készségeiket, elsajátíthatják az együttműködés szabályait és közös célokért dolgoznak. Játszva megtanulnak kompromisszumot kötni, felelősséget vállalni, bocsánatot kérni és belerázódnak a nézeteltérések megoldásába. 

A játszótereken szerzett élmények emellett fejlesztik az empátiát és az érzelmi intelligenciát is, hiszen a gyerekeknek figyelembe kell venniük mások szükségleteit, érzéseit, ki kell fejezniük véleményüket és el kell fogadniuk azt is, ha mások nem értenek velük egyet. Ezek a helyzetek lehetőséget adnak nekik arra, hogy belekóstoljanak a kapcsolatépítés szépségeibe, miközben megtapasztalják az összetartozás élményét. Mindez egyszerre erősíti bennük a kötődést és hozzásegíti őket a társadalmi normák megértéséhez. 
 

Kép

Kép: Tarzan™ Park

A játékfigurából műanyaghulladék, a játékból viszont életre szóló emlék lesz

A közös játszótéri élmények nem csak fejlesztenek, hanem az agyunkba is befészkelik magukat a legszebb emlékeink közé.
Tom Gilovich, a Cornell Egyetem neves pszichológusa kulcsfigurája azoknak a kutatásoknak, amelyek rávilágítanak arra, hogy az élmények több boldogságot okoznak, mint az anyagi javak. Gilovich tanulmányaiból az olvasható ki, hogy az élményszerű vásárlások – például nyaralások, koncertek vagy más  tevékenységek – nagyobb és hosszabb ideig tartó elégedettséget eredményeznek, mint a materiális javak. Ennek oka, hogy a tapasztalatok jobban építik a személyes identitást, a társadalmi kapcsolatokat és hosszú időre megmaradnak bennünk. Ezzel szemben a megvásárolt tárgyak iránti lelkesedésünk idővel általában elhalványul. 

A tizedik baba helyett éppen ezért érdemes elgondolkodnunk azon, hogy olyan élményt adjunk a gyerekeknek karácsonyra, mint amilyet a négyféle ajándékutalványt is kínáló újpesti Tarzan™ Parkban való önfeledt játék jelent. Ebben a „gyerekparadicsomban” minden megtalálható, ami egy jó közös játékhoz kell: kreatív eszközök tucatjai, hinták, csúszdák, rugós játékok, kötelek, mászókák és sok más izgalmas kellék, amelyek úgy fejlesztik a gyerekek gondolkodását, mozgáskoordinációját, finommotoros képességeit, térlátását, izomerő-kifejtését, valamint a másokkal való együttműködést, hogy közben kalandként élik meg az időtöltést. A belépők speciális igényű családoknak is ideális ajándékot jelentenek, hiszen a Tarzan™ Park eszközeinek használata kifejezetten ajánlott hiperaktív, autista, beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel (BTMN) küszködő, illetve sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók számára.

Azon sem kell sokat tanakodni, hogyan kerüljön élmény a fa alá! Az ajándékutalványok átadására is számos kreatív megoldást lehet találni, például a Tarzan™ Park esetében segítségül hívhatjuk azt a vidám zenés videót, amely bemutatja, milyen kalandokat rejt magában ez a különleges ajándék. 

Felhasznált forrás: 
https://tarzanpark.hu/wp-content-uploads-2021-08-tp_szakertoianyag_v11-pdf/

Támogatott tartalom. 

A hisztamin szóról a többségnek az allergia jut az eszébe, lévén az allergiás reakciók során ilyen anyag termelődik a szervezetben, kellemetlen tüneteket okozva. Ez a vegyület azonban élelmiszereknek is alkotóeleme lehet, azokban is képződhet. Jelen van például a savanyú káposztában, a halakban és a pezsgőben, ezek pedig karácsony és újév tájékán gyakran kerülnek az asztalra – sokaknál problémát okozva. Az érzékenységről nem mindenki tud, gyakori, hogy az érintettek csak azt tapasztalják, hogy egyes ételek és italok fogyasztása kellemetlen következményekkel jár.

Az ilyenkor jelentkező panaszok általában abból adódhatnak, hogy a szervezetben kisebb mennyiségben termelődik a hisztamint bontó DAO-enzim. Előfordul, hogy a sérült bélnyálkahártya nagy mennyiségű hisztamint enged átjutni a vérbe, vagy egyszerűen csak valaki túl sok hisztaminban gazdag élelmiszert fogyaszt. 

„A pezsgő hatására például gyakran kipirul és viszket az arc, ami egy allergiás jellegű tünet. Ez még nem feltétlenül jelent hisztaminintoleranciát, ugyanis a pezsgőben nagyon sok a hisztamin: aki megiszik egy üveggel, annál szinte garantáltan kialakulnak a tünetek, annyi DAO-enzime ugyanis senkinek nincs, hogy azzal le tudjon bontani ennyi hisztamint. Hisztaminintoleranciánál már a kisebb hisztamintartalom – például néhány falat hal – is panaszokat okozhat” – mondja dr. Hidvégi Edit PhD gasztroenterológus főorvos. 

Az ünnepek idején a rizikót mindenképpen emeli, hogy ilyenkor a hisztamintartalmú élelmiszereket folyamatosan esszük nagyobb mennyiségben. Például a halak mellé pezsgőt kortyolgatunk, vagy végigkóstoljuk az összes rokon töltött káposztáját, és sok édességet fogyasztunk. Az alkohol pedig még elő is segíti a hisztamin felszívódását. 

Sokféle tünet  

A hisztaminintolerancia az arc kipirosodása és viszketése mellett változatos tüneteket okozhat. Jelentkezhetnek miatta bélpanaszok – például hasi görcsök, hasmenés és puffadás, hányinger és hányás –, csalánkiütés, illetve olyan légúti problémák, mint az orrfolyás, a tüsszögés és az orrviszketés. Súlyosabb esetben asztmás fulladás is létrejöhet. Ha a hisztamin mennyisége megemelkedik, az érintettek ingerlékenyebbé is válhatnak. 

A tünetek nem azonnal lépnek föl, hanem egy-két órával a hisztaminban gazdag ételek fogyasztása után. 

Fölléphet a hisztaminintolerancia miatt fejfájás is, de az érfal áteresztőképességének növekedése miatt a szem körül és az arcon ödéma is kialakulhat. Nagyon ritkán, de okozhat szívritmuszavarral, vérnyomáseséssel, hasmenéssel járó anafilaxiás jellegű reakciót is. „A panaszok soha nem egyformák, azok jellege és súlyossága mindig egyéni. A különbségeket vélhetően az adja, hogy a hisztaminbontó enzim szintje nem mindenhol ugyanolyan. Például megesik, hogy a bőr alatt van kevesebb DAO-enzim, de az is, hogy a bélben. Ettől függően jelentkezhetnek bőrtünetek vagy bélrendszeri problémák” – magyarázza szakértőnk.  

Kép

Kép forrása: Freepik

Nem egyértelmű, hogy mi váltja ki a bontóenzim csökkenését. A jelenség hátterében vélhetően olyan fertőzések állnak, amelyek károsíthatják a beleket (a DAOenzim a bélnyálkahártya sejtjeiben termelődik). Emellett szerepet játszhat a kialakulásban a valódi gluténérzékenység és a nem cöliákiás gluténszenzitivitás is, lévén a bélnyálkahártyát ezek a problémák is károsíthatják. Mivel a sérült felszín magát a hisztamint is nagyobb mennyiségben engedi be a szervezetbe, a hisztaminérzékenység úgynevezett áteresztő bél szindrómát is okozhat. Egyelőre nem egyértelmű, hogy a hisztaminintolerancia rizikójára genetikai adottságok hatással vannak-e.  

Ünnepek alatt is kerülendő  

Ha hisztaminintoleranciára gyanakodnak a bőrgyógyászok és a gasztroenterológusok, a diagnózis a bontóenzim vérből történő szintmeghatározásával állítható fel. Ha a gyanú igazolódik, diétát kell tartani, ezért az ünnepek idején is kerülni kell a töltött káposztát, a halas fogásokat és a pezsgőt. „Mivel sok hisztamint tartalmaz a vörös- és a fehérbor, illetve a kovászos uborka is, azokat szintén mellőzni kell. Ugyanez a helyzet a tenger gyümölcseivel és az olyan füstölt árukkal, mint a szalámik, a kolbászok, a sonkák, a füstölt és penészes sajtok. A zöldségek közül a spenótot és a paradicsomot lehet kiemelni” – említi Hidvégi Edit. 

Vigyázni kell az olajos magvakkal, a bejglivel, a süteményekkel és általában az édességekkel is, mert hisztamint a dió, a kesudió, földimogyoró, a csokoládék és a kakaós élelmiszerek is tartalmazhatnak. 

Szintén óvatosan kell bánni a ketchuppal. Vannak olyan ételek és italok is, amelyek gátolják a DAOenzim működését, ezeket is érdemes kerülni. Ilyenek az alkoholok, a fekete és a zöld tea, a felhasznált baktériumtörzsektől függően egyes joghurtok, illetve az élesztő, ami segíti a hisztamintermelést. A gyógyszerek között is vannak – például egyes fájdalomcsillapítók, antibiotikumok, idegrendszerre ható készítmények és helyi érzéstelenítők –, amelyek gátolják a DAOenzim működését. Emiatt viszont nem a gyógyszert kell elhagyni, hanem diétázni kell.  

Kép

Kép forrása: Freepik

Nem életre szóló  

Ha az odafigyelés és a diéta kevésnek bizonyul, akkor lehet antihisztamint is szedni. Léteznek olyan enzimpótló készítmények is, amelyek szintén hasznosak lehetnek ilyen esetekben. Az érintettek számára jó hír, hogy a hisztaminintolerancia az esetek jelentős részében három-öt év után spontán megszűnik, ilyenkor a töltött káposzta és halászlé újra fogyasztható. Ha a probléma hátterében valamilyen ismert betegség áll, akkor a javulás annak kezelésétől várható. Ilyenkor a hisztaminintolerancia néhány hónap után – a bélnyálkahártya regenerálódását követően – enyhül vagy akár el is múlhat.  

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt!

Horror a buszon

Jyoti Singh meggyilkolására itthon is sokan emlékeznek, mert az eset feltárását övező folyamatos tüntetések az egész világ szemét felnyitották: sokat kell még küzdenünk a nők jogaiért és biztonságáért. 

Tizenkét évvel ezelőtt egy 23 éves lány barátjával moziba ment, hogy megnézze a Pí élete című alkotást. A vetítés vége után viszont nem találtak megfelelő tömegközlekedési eszközt, ami hazavinné őket, ezért felszálltak egy privát buszra. Nem szeretnék túlságosan belemenni a részletekbe, a lényeg, hogy a hazaút percek alatt rémálommá vált az orvostanhallgató számára: a járművön utazó hat férfi – beleértve a sofőrt is – különösen kegyetlen módon megerőszakolta és megkínozta őt. Utána kirabolták a két utast, aztán a lányt a megvert barátjával együtt kidobták a mozgó járműből.

Jyoti Singh kezelőorvosa később úgy nyilatkozott, hogy több mint 20 éve van a szakmában, de ilyen brutális sérülésekkel még nem találkozott azelőtt. 

A csoportos nemi erőszak heteken át tartó káoszba taszította Indiát, és a nagy felháborodást kiváltó hír az egész világot körbejárta. A politikusok igyekeztek politikai tőkét kovácsolni belőle támadó vagy védekező állást felvéve, egymást hibáztatva, a média pedig cenzúra nélkül mindent kitálalt, tovább szítva az emberek jogos indulatait. Mindenki gyors és szigorú igazságszolgáltatást várt a kormánytól, a rendvédelmi erőktől, a bírói apparátustól. 

Az esetről készült Bűntény Delhiben című minisorozatban ebbe az apokaliptikus hangulatba csöppenünk bele a rendőrfőnök, Vartika és csapata perspektíváján keresztül. A főkapitány-helyettesnek úgy kell nőként helyt állnia egy patriarchális berendezkedésű országban, hogy azt a legalsóbbtól a legfelsőbb szintekig áthatja a korrupció, az emberei alulfizetettek, túlterheltek, az infrastruktúrájuk, felszerelésük pedig hiányos és elavult. 

Mindenki gyors eredményt vár el csapatától egy olyan városban, ahol rendőrből és bíróból kevés, bűnözőből viszont annál több van. Vartika mégis igazi lokálpatrióta: közvetlenül a megrázó bűntény előtt megígérte kamasz lányának, hogy megmutatja Delhi szép arcát, hogy a család ne szakadjon ketté, de nincs könnyű helyzetben. A sorozat a rendőrség szemszögéből mutatja be a 2012-es könyörtelen eseménysorozatot és az azt követő hajtóvadászatot, majd az ítélethirdetést, amire az egész világ várt.

Jyoti Singh − Forrás: Wikipedia

Propagandafilm a Netflixen?

A sorozat nemzetközi fogadtatása alapvetően pozitív volt, A Feminism in India oldalon viszont hosszú cikkben hívják fel a figyelmet a film hiányosságaira (Bűntény Delhiben: egy hét órán át tartó reklám a delhi rendőrségnek). Szerintük eleve gyanús, hogy a film készítését a rendőrség támogatta, és azzal vádolják a készítőket, hogy hamis vagy torzított narratívával akarják elfedni a rendőrség inkompetenciáját, közömbösségét és rossz döntéseit, illetve azt, hogy a békésen tüntető tömeget brutálisan feloszlatták.

A cikk íróját felháborítja, hogy klasszikus áldozathibáztatással állnak a megölt lány barátjához, akit kezdeményező nőcsábászként mutatnak be, és azt firtatják, „miért mutatta ki vonzalmát az áldozat irányába”, miközben „minden gyerek tudja, hogy a buszon nem csinálunk ilyeneket.”

Kritizálták továbbá, hogy az egyik rendőrtiszt arra utalt a filmben, hogy az alacsonyabb társadalmi osztályú férfiak követnek el szexuális bűncselekményeket, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy őket csupán egyszerűbb elkapni. Az sem ritka, hogy maguk a rendőrök a bántalmazók, egy helyi hírmagazin szerint a magas rangú tisztek egy része is úgy gondolta, hogy a nő a hibás, hogy megérdemelte, nem kellett volna sötétedés után az utcán lennie vagy „úgy” öltözködnie. A vélekedés általánosságát az is alátámasztja, hogy a Jyotival kapcsolatos leggyakoribb keresések között szerepel, hogy szűz volt-e, és milyen ruha volt rajta a támadáskor. 

A feministák szerint, ha valakit tényleg érdekel, milyen az indiai nők helyzete, az inkább az India lánya (India’s daughter) című dokumentumfilmet nézze meg, amit a kormány betiltott, mert „nemzetközi összeesküvésnek tartja India rágalmazására”. A megrázó alkotás a patriarhizmus legsötétebb bugyrait fedi fel előttünk, láthatjuk, ahogy férfiak olyan dolgokat mondanak, amiket, ha nem a saját fülünkkel hallanánk, el sem hinnénk, hogy tényleg léteznek olyanok, akik így gondolkodnak. 

Arról beszélnek például, hogy nekik van a legjobb társadalmuk, mert a nő itt nem egyenlő a férfival, hogy rendes lány nem megy ki a házból bizonyos idősávokban rokon kísérő nélkül, ha pedig mégis eljár, ne csodálkozzon, ha bántják. Hogy „a tapsoláshoz két kéz kell”, és az erőszakot elszenvedő nő inkább hibáztatható, mint a bántalmazó férfi, az áldozatnak pedig inkább tűrnie kellett volna a csoportos erőszakot.

Az elkövetők szerint a gazdag embereknek van pénzük, hogy fizessenek az örömért, amihez nekik is joguk van, de mivel nincs vagyonuk, ők kénytelenek „bátorsággal elvenni, ami jár”. 

A leggyomorforgatóbb a gyilkosokat védő ügyvédek nyilatkozata. A halálbüntetés kihirdetése után egyikük dühödten azt nyilatkozta, ha a húga vagy lánya ment volna egy fiú ismerősével találkozni a moziba, ő maga locsolta volna le benzinnel a nőt és gyújtotta volna fel. 

A vérfagyasztó nyilatkozatok mellett azt is fontos látni, hogy India a világ legnagyobb demokráciája, nagyon heterogén társadalommal, ahol egyre több a progresszív gondolkodású ember, és óriási különbségek vannak városok és régiók között. A dokumentumfilmben láthatjuk az áldozat szüleit, egy közeli barátját és a tüntetőket is. Férfiak tömegei követeltek igazságot Jyotinak, azaz egyáltalán nem mindenki gondolkodik úgy Indiában, mint a gyilkosok vagy az ügyvédjük. 

Kép

Képkocka a sorozatból

Indiában még mindig nagyon sok az erőszak

Indiában átlagosan 18 perceként megerőszakolnak valakit, nem csoda, hogy a társadalom nagy része dühös, és igazságot követel. A törvényhozók drasztikus változásokkal feleltek a brutális erőszakra 2013-ban: Az ún. Criminal Law (Amendment) Act, 2013 szigorította a nemi erőszakért kiszabható büntetéseket (bizonyos, súlyos esetekben halálbüntetés is adható), új bűncselekmény-kategóriákat neveztek meg, például: követés/stalking, savas támadás és szexuális zaklatás. Fontos továbbá, hogy speciális bíróságokon és gyorsított eljárásban tárgyalják a nők elleni erőszakhoz köthető bűncselekményeket. Mindezek ellenére a bíróságok túlterheltsége és az igazságszolgáltatás lassúsága továbbra is problémát jelent az országban.

Az eset óta az indiai rendőrség állományában növelte a női tisztek számát, a rendőrség számára pedig kötelezővé tették az érzékenyítő tréningeket (bár ezek végrehajtásának hatékonysága egységenként eltérő). Számos civil szervezet és kampány foglalkozik azzal, hogy megváltoztassa a nők elleni erőszakkal kapcsolatos társadalmi attitűdöket, erősödtek a helyi feminista mozgalmak is, és számos tömegtüntetés hívta fel a figyelmet az ügy fontosságára. 

A statisztikai adatokból sajnos mégis az olvasható ki, hogy a nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma továbbra is magas, különösen a vidéki régiókban. 

Szerteágazó okai vannak annak, hogy miért nem elég a jogszabályi környezet megváltoztatása. Az indiai társadalmon erős nyomot hagyott a kasztrendszer: a magasabb kasztokba tartozó férfiak gyakran veszik célba azokat a nőket, akiket maguknál „alacsonyabb rendűnek” gondolnak. Az India lánya című dokumentumfilmben sokat beszélnek arról, hogyan kondicionálja a társadalmi gondolkodás a férfiakat: a szelektív abortusz (a jelenségről korábban itt írtunk), az, hogy sok családban a kisfiúk többet kapnak enni, mint a lányok, vagy az, hogy őket több lehetőséghez juttatják a szüleik, lassan, de biztosan arra tanít sokakat, hogy a lányok értéktelenebbek a fiúknál. 

Egy másik dokumentumfilmes korábban arról számolt be, hogy a nők elleni erőszakról szóló filmjéhez olyan férfival is forgatott, aki megerőszakolt egy ötéves kislányt. Amikor a rendező arra kérdezett rá, hogyan tudta véghezvinni szörnyű tettét, miközben látta a gyerek szemében a fájdalmat és a félelmet, a férfi érzéketlenül annyit felelet: „csak egy koldus volt”. Ez az érzéketlenség Jyoti gyilkosain is szembetűnő volt, az interjúkban többször hangot adtak annak, hogy nem értik, miért kell ebből az egész erőszakból ilyen nagy ügyet csinálni. 

A ma is magas esetlátenciához az is hozzájárul, hogy a délkelet-ázsiai országban nem ritka, hogy bizonyos helyeken a nemi erőszak túlélőit megszégyenítik, kiközösítik, ami még inkább visszatartja a nőket attól, hogy feljelentést tegyenek. 

Tömegek élnek úgy ma is Indiában, hogy soha nem hallottak még védekezésről vagy arról, hogy a nőnek is van beleegyezési joga. Hogy a férfiasságnak nem ismérve, hogy maga alá rendeli a nőt, vagy arról, hogy az áldozat nem okozója a bántalmazásnak. Az edukáció tehát itt is megkerülhetetlen – de sajnos nagyon lassan ható eszköze a változásnak.  

Globalizált világ, közös felelősség

A nők elleni erőszak az alapvető emberi jogok megsértésének egyik legsúlyosabb formája, szenvedéseik csökkentése így közös ügyünk. Ha egy ilyen hatalmas országban rendszerszinten sérül az egyenjogúság elve, az globális szinten gyengíti az emberi jogok védelmében tett erőfeszítéseket. Emellett egy olyan helyen, ahol 20 percenként történik nemi erőszak, olyan társadalmi feszültségek keletkezhetnek, melyek az egész régióra kiterjedhetnek, és ez befolyásolhatja a világ gazdasági és politikai stabilitását. A nők egyenjogúságáért folytatott küzdelem sikerei ráadásul olyan jó példával szolgálhatnak, amelyet idővel más országok is átvehetnek. 

Az India’s daughter című dokumentumfilm előzetese itt tekinthető meg:

Gyorshajtók és ártatlan áldozatok

2017-ben a fővárosban egy 130-140 km/órás sebességgel haladó Mercedes csapódott egy kikanyarodó személyautóba, melynek utasai közül ketten meghaltak. A vétkes korábban kábítószert fogyasztott, és több alkalommal engedély nélkül vezetett. 2022-ben – Püspökladány lakott területén kívül – egy férfi a vezetéstől eltiltva, a másik forgalmi sávba áttérve egy motorkerékpáros halálát okozta, egy másik motoros pedig súlyos sérüléseket szenvedett miatta. 2023 februárjában egy olasz férfi ittas állapotban gázolt halálra egy 23 éves nőt egy budapesti villamosmegállóban. Sallai Nóra színésznő 2024. szeptember végén Alsónémediben egy kereszteződésből kanyarodott balra, amikor egy BMW óriási sebességgel haladva nekiütközött. 

A színésznő hosszú rehabilitációra számíthat, ötéves kisfia a kórházban elhunyt. 

Valkó és Gödöllő között 2024 októberében egy sofőr nem tartotta a követési távolságot, ezért úgy belecsapódott az előtte közlekedő személygépkocsiba, hogy annak vezetője a helyszínen meghalt. A vétkes büntetett előéletű, nem volt jogosítványa, és kábítószer-kereskedelem miatt is folytattak ellene eljárást. 

Íme, egy kis ízelítő az elmúlt évek és a közelmúlt halálos kimenetelű baleseteiből. Sebességtúllépés, ittas állapot, büntetett előélet, figyelmetlenség, menekülés a felelősség elől. Súlyos sérülések, visszahozhatatlan életek, családok gyásza. Vajon mikor jut el odáig az ember, hogy autójával óvatosan, mások épségére vigyázva, körültekintéssel közlekedjen? Akiknek fiatalon méregdrága, nagy teljesítményű járművek hullanak az ölükbe, a jogosítvánnyal együtt rendelkeznek-e felelősségérzettel, és háttérbe tudják-e szorítani magamutogatási és bizonyítási vágyukat?  Az élet fintora az is, hogy rendszerint a balesetet okozó ússza meg könnyebb sérülésekkel az ütközést. 

Adatok tükrében

A tavaly okozott közel tizenötezer személysérüléses közúti balesetet tekintve első helyen a gyorshajtás, másodikként az elsőbbségi jog meg nem adása, harmadikként a kanyarodás szabályainak meg nem tartása áll. 

A balesetek közel kétharmadát személygépkocsi-vezetők okozták, akiket második helyen a kerékpárosok követnek. A gyorshajtások száma az elmúlt négy évben csökkent, ezzel szemben a figyelmetlenségre visszavezethető balesetek aránya nőtt. Hazánkban azonban még mindig a sebességtúllépés okozza a legtöbb tragédiát. 

A KSH adatai szerint 2011 és 2020 között hazánkban 19075 fő szenvedett sérülést a közutakon, akik közül 6031 fő veszítette életét. 2023-ban 472 emberéletet követelt a felelőtlen közlekedés, míg egy évvel korábban 537 fő lett karambol áldozata. Az előzetes statisztikák alapján 2024 első felében 192 halálos kimenetelű baleset történt az utakon, amelyek során 218-an hunytak el. A tizennégy év alatti gyermekek esetében 1990-ben 107, 2000-ben 44, 2010-ben 20, 2020-ban 10, 2023-ban 8 fő vált halálos áldozattá, utóbbiak közül heten jármű utasai, egy fő pedig gyalogos volt a tragédia bekövetkezésekor. 

Bár a számok sok esetben csökkenő tendenciát mutatnak, ez nem hoz vissza senkit a halálból, és nem vigasztalja a gyászoló hozzátartozókat.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Szenzációkereső hajlam és büntetés

Schindler Zsófia pszichológus szerint a gyorshajtást gyakran az időspórolás motiválja, ami nem feltétlenül bevett szokás, hanem lehet egyszeri, kivételes alkalom is. „Akik élményt keresnek az utakon, főképp az izgalom, az adrenalinlöket és a felfokozottság érzésének hajszolása miatt lépnek a gázra. Kutatások szerint a járművezetők szenzációkereső hajlama nagymértékben korrelál az ittas vezetéssel és a gyorshajtással – árulja el a szakember. – A személyiségtípusok között léteznek úgynevezett ’A típusú személyiségek’, akik nem az izgalmat hajszolják, sokkal inkább egyfajta pszichológiai szükséglet hajtja őket: türelmetlenség, versengés, az előrejutás szándéka. Esetükben magasabb a közlekedési szabálysértések és balesetek száma, nagyobb arányú az agresszív vezetés és gyorshajtás, több kockázatot vállalnak és kiszámíthatatlanabbak. 

Ez a személyiségből fakadó vezetési stílus az idő előrehaladtával is tartja magát, tehát nem változik jelentősen, míg az élménykereső hajlam idővel alábbhagy. 

A veszélyes vezetési stílus személyiségzavar tünete is lehet, amiről talán maga az érintett sem tud, mert soha nem lett diagnosztizálva. Kutatások alapján a borderline személyiségzavar esetén nagyobb a kockázata a felelőtlen vezetésnek” – tájékoztat Schindler Zsófia.

Az igazságérzetünk megkívánja, hogy komoly következménye legyen az ittas vezetésnek, a száguldásnak, főként a visszaesők esetében. A pszichológus úgy látja, hogy a büntetés szükséges, hiszen a jutalmazás-büntetés eszközein keresztül tanulunk a legtöbbet, és változtatunk a viselkedésünkön. Amennyiben viszont a felelőtlen vezetési stílus egy személyiségzavar tünete, úgy a büntetés nem a probléma gyökerét kezeli, ezért is történhet meg a visszaesés. A hatékonyságot szakember bevonásával lehetne növelni. 

A statisztikák szerint leginkább a fiatal korosztály hajlamos a sebesség túllépésére, amely az erős csoportnyomásnak is köszönhető. „Szimulációs kísérletek bizonyították, hogy az utastársak gyorshajtásra buzdító vagy attól óva intő megnyilvánulásai befolyásolják a sofőröket. Egy 18–19 éves fiatalban ott lapul a bizonyítási vágy, és nem szeretné azt a benyomást kelteni, hogy nem kapható a szórakozásra, ezért nehezen mond nemet, amikor a társai bátorítják vagy követelik, hogy gyorsabban haladjon” – állítja a szakember.

Kép

A kép illusztráció − Forrás: Freepik

A Rendőrség válaszol

A közúti baleset során súlyos sérülést vagy halált okozó személyt a bíróság – bűncselekmény miatt – büntetőeljárás során vonja felelősségre. 

A Büntető Törvénykönyv alapján alkalmazható büntetés lehet szabadságvesztés, elzárás, közérdekű munka, pénzbüntetés vagy eltiltás a járművezetéstől. 

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság kiemelt feladatának tekinti, hogy javítsa a közlekedésbiztonsági helyzetet, megelőzve a baleseteket és a szabálykövető magatartásra ösztönözve. Ennek végrehajtása egyrészt rendészeti eszközökkel történik, másrészt egyéb prevenciós, kommunikációs tevékenység során valósul meg. A VÉDA – Közúti Intelligens Kamerahálózat automata közlekedés-ellenőrző rendszer Magyarország teljes területét lefedi. Az intelligens kamerahálózatot 2015. március 26-tól használja a hazai rendőrség a sebességtúllépésen kívül egyéb közúti szabálysértések automatikus rögzítésére. A közutak ellenőrzését mozgatható és telepített ellenőrzési pontokkal valósítja meg. A fentieken túl az elmúlt két év során közel kétszáz helyszínen helyeztek el traffiboxokat, amelyek kezelői beavatkozás nélkül képesek ellenőrizni. Az önkormányzatok igénye egyre nagyobb a boxokra, hogy ezáltal is lassítsák a forgalmat, és elkerüljék az ütközéseket.

Az Európai Bizottság a hatályos közúti közlekedésbiztonsági programjában középtávú célként határozta meg, hogy 2030 végére a felére csökkenjen a közúti balesetek áldozatainak száma, míg 2050-re a közúti halálozások számának a nullához kell közelítenie. Az Európai Unió területén belül vásárolt új autókban 2024 júliusától kötelező a feketedoboz használata, amely a karambol előtti és utáni pillanatokat rögzíti.

Elég csak körbenéznem: a művészetetek tényleg mesés. Az egymásra találásotok is az volt?

Anna: Az még inkább! Tényleg mesés volt… Tizenhárom évesen Boldizsár írt egy levelet az öcsémnek – aki a húgával egy iskolába járt –, mert megtudta, hogy Afrikába utazunk a családdal. Mivel ő is Gerald Durrell-mániás volt, akárcsak én, a humoros levél arról szólt, hogy az öcsém milyen állatokat csempésszen be neki Afrikából, és ha megmarná a kezét egy kígyó, a nagyijának van rá csodareceptje. Akkor egy pillanatra felsejlett bennem, hogy ez a fiú lesz a férjem, és majd oroszlánfarmunk lesz Afrikában! (nevet) De az is mesés, hogy a közelben laktunk, és én kamaszként a szobám ablakából éppen ezt a házat, a mostani otthonunkat nézegettem, még fotót is készítettem róla, hogy egyszer egy ilyenben szeretnék élni…

Boldi: Tizennyolc évesen már majdnem találkoztunk is, amikor meglátogattam az öccsét, és hallottam, ahogy Anna önfeledten énekel az emeleten. De akkor csak egy fotót kaptam róla – és az infót, hogy foglalt. Ám három évre rá, amikor eltörtek a sarokcsontjaim, eljött meglátogatni. 

Akkor is volt udvarlója, egy nagy csokorral érkezett, amit ő kapott, én meg zavaromban elvettem és betettem egy vázába, hogy „jaj, nem kellett volna!”. 

Aztán addig beszélgettünk, amíg lekéste a járatait, így egy tankmutató nélküli kölcsönautóval hazavittem. Egy lábon ugráltam le a kocsiig, csak úgy tudtam menni. Visszafele viszont kifogyott az üzemanyag, úgyhogy a Deák térről kellett hazaugrálnom egy lábon a hatodik kerületbe. Éreztem, hogy hős lovag vagyok, aki bármit megtesz a nőért! (nevet)

Anna: Később elhívott egy balatonkenesei ünnepségre, amikor épp nem volt párom. Úgy szerettem bele, hogy áttáncoltuk az éjszakát. A kenesei házukban a szülei (Péterfy Gizella festőművésznő és Kő Pál szobrászművész – a szerk.) egy művészeti tárgyaktól gazdag, lélegző csodavilágot alakítottak ki. Amikor beléptem, az egyik szobában pihent Boldi református lelkész nagypapája. Az én családom nem volt vallásos, de kamaszkorom óta vonzott Isten. Akkor találkoztam életemben először lelkésszel. Papó kinyújtotta a kezét, én beletettem az enyémet, ő ráhelyezte a másikat, hogy „mondjad, lelkem”. Nagyon mély beszélgetés bontakozott ki. Azok az értékek, amelyeket akkor megtapasztaltam, Boldizsárban is ott ragyognak. Amikor tánc közben már aznap megkérdezte, hozzá megyek-e feleségül, azt válaszoltam, csak ha a nagypapája ad össze minket. Ez végül így történt.

Egy pár tagjainak azonban a rájuk nehezedő terheket is el kell tudniuk viselni, a problémákat meg kell tudniuk oldani. Ha nem sikerül, sokan feladják, és különválnak. Nektek Boldizsár függőségét is el kellett tudnotok cipelni, majd együtt megszabadulni tőle…

Boldi: Művészkörökben szinte hagyomány volt az italozás, nem is igen ismertem embert, aki ne tette volna. Én huszonkét éves koromig egy kortyot sem ittam, onnantól viszont sokat, és egyre szenvedélyesebben. Anna végigélte mellettem a folyamatot, ahogy jöttek a gyerekek, de nem volt rendes munkánk, sem pénzünk, romokban hevert az otthonunk. Én szorongásból ittam, ám ő sosem hagyott magamra. A segítségével jutottam el a dömösi Kékkereszt misszióba, ahol a hit által gyógyítják a függőket. Ott olyan erős hitet kaptam, hogy tíz nap alatt magam mögött hagytam nyolcévnyi intenzív italozást.

Anna: Én abban is mélyen hittem, hogy nem véletlenül kerültünk össze. Először én mentem el segítő csoportokba, hogy megértsem az alkoholista és a társa közötti kapcsolat dinamikáját. 

Rájöttem, hogy túl intenzív, határozott vagyok, Boldi meg alkalmazkodó, így vissza kellett vennem a dúvadságomból, hogy ő meg visszavehessen a passzív lázadásból.

Boldi: Dömösön megtanították, hogy a két embernek együtt kell változnia. És a társnak vissza kell építenie a bizalmát, mert ha látod a másikat vergődni, elmegy a kedved attól, hogy vele élj. De Anna kitartott, a szeretet és az istenhit olyan erős kötelék lett, amely megtámasztott minket. A nagyapám igéjével együtt, amit az életre adott nekünk: „Ne menjen le a nap a haragotokkal.” Betartottuk! Mi a legnagyobb veszekedés után sem nyugodtunk, amíg egy kicsit közelebb nem ültünk egymáshoz, és elalvás előtt meg nem fogtuk egymás kezét. 

Anna: Amikor elkezdtünk templomba járni, az istenismeret és az önismeret párhuzamosan haladtak az életünkben. Nagyon sok segítséget kaptunk imádságban, van is kettőnk közt egy megegyezés, hogy ha bármi ér minket, öröm vagy bánat, azonnal imádkozni kezdünk. Volt, hogy a szeretetért imádkoztam, mert elfogyott belőlem. Van olyan pont egy kapcsolatban, hogy mindent rossznak látsz, én akkor szerelmet kértem, s másnapra megkaptam. Írtam is egy dalt, amit eljátszottunk az ezüstlakodalmunkon, a címe: A közted és a köztem lévő szeretet. Arról szól, hogy az istenkapcsolat hármas kötele nem szakad el. 

Kép

Fotó: Bach Máté

A művészetet és a hitet is egymásból „hoztátok ki”. Mi mindent köszönhettek még a másiknak? 

Boldi: Amikor találkoztunk, még nem tudtam, hogy biológus legyek, vagy a szüleim útját követve művész. Anna terelt a művészet irányába, és azt is ő mondta ki először, hogy járjunk templomba, pedig én származom vallásos családból. Igaz, akkoriban olyan mélyre süllyedtem, hogy a legkisebb fény is ragyogásnak tűnt, így könnyebben találtam vissza Istenhez. 

Anna: Én meg be akartam utazni a világot, mert gyerekként Peruban, Braziliában és Afrikában is éltünk, utazásfüggő voltam. Amikor kaptam egy doktori ösztöndíjat három hónapra Andalúziába, kimentünk a gyerekekkel, és utána megkaptam volna egy évre is, ám arra Boldizsár nemet mondott. 

Akkor kínlódtam, hogy nem követhetem a hivatásom, de ma már hálás vagyok neki, amiért segített hazatalálni, letelepedni, otthont teremteni és meggyökerezni. 

Még a telet is megszerettette velem! 

Boldi: Számomra, aki gyerekként egy műteremlakásban és egy utcában éltem – a házunkban volt az óvoda, ötven méterre az iskola, huszonötre a gimnázium –, kinyílt a világ, amikor találkoztunk. Eljutottam Ecuadorba, éltünk őserdőben, hegyek és sámánok közt, olyan inspirációkat kaptam, amelyekből ki tudott bontakozni a művészetem. Az egyensúlyt kellett megtalálni, és mi kiegyensúlyoztuk egymást. A legszebb visszajelzés: a gyerekeink nem tartanak minket flúgosnak, hanem követnek minket. A huszonötödik házassági évfordulónkra megalapították a Mezítláb zenekart, első daluk refrénje ez volt: Nem mindennap lesz az ember huszonöt éve házas. Nemrég kísértük el őket egy prágai fellépésre, mi voltunk a roadjaik. 

Ha a történetetek mese volna, szerintetek milyen címet kapna? 

Boldi: Most mondanám, hogy Az üveghegyen is túl… (nevet) Szó szerint, mert amikor letettem az italt, annyi üres üveg gyűlt össze, hogy nem volt bátorságom visszaváltani. Elástam őket a kertben, agyagréteget hordtam rájuk, lett egy nagy domb a házunk bejáratához közel. Azon túl lakunk. 

Anna: Ez viccnek jó, de nekem inkább a Völgyzugoly jut eszembe A Gyűrűk Urából. Én ezt láttam meg Kenesén, és itt is ezt próbáltuk megépíteni: a menedéket, az utolsó otthonos otthont. Mert kell egy zug, ahová vissza lehet húzódni, ahol a halhatatlan értékek az értékek. Én egy ilyen otthont kerestem – és megtaláltuk. 

Kép

Fotó: Bach Máté

Mi lehet a történetetek tanulsága, üzenete más pároknak? 

Anna: A nehézségek eredője, hogy a kamaszok kevés önismerethez jutnak, ezért sokan úgy érkeznek meg egy házasságba, hogy a gyerekkorból hozott traumáikkal nem tudnak mit kezdeni. Mi is hoztuk Boldival a magunk sebeit. Amikor egy férfi meg egy nő minden gazdasági és lelki teherrel a nyakában összekerül egy háztartásba, s még magukat sem ismerik eléggé, a sok terhet a nádszálvékony kapcsolat nem biztos, hogy elbírja. De a közösség, az önismeret és a kapcsolat a Teremtővel segít a szeretet kútját mindig újratölteni. 

Boldi: Amikor a kapcsolatunkat kezdtük, nagyon mások voltunk, de örültünk a másik másságának. Majd idővel elkeserített, hogy a másik más – ilyenkor sokan elválnak. 

Azt hiszik, baj a különbözőség, pedig épp ez a kincs, ebből lehet tanulni, fejlődni, kölcsönösen alakulni. Én a mai napig ajándéknak érzem, amikor harminc év után is meglátom Anna egy-egy új arcát. 

Ezért jó egymás kezét nem elengedni, mert ha megijedsz, és más emberrel keresnéd a boldogságot, azzal ugyanezt fogod elölről kezdeni. Az élet hullámzó, sosem egyenes a víz, mindig meg kell élni, hogy lejjebb vagy, mint voltál. De ha fogjátok egymás kezét, akkor a következő hullám magasabbra fog emelni a korábbinál. És ezt az ajándékot együtt lehet igazán megélni.  

Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2024. szeptemberi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

Egerfarmos, Füzér és Sátoraljaújhely plébánosai és polgármesterei 2022 augusztusában azzal a kéréssel fordultak Ternyák Csaba egri érsekhez, hogy indítványozza ismét Csepellényi György boldoggá avatását. Az érsek a kezdeményezést felkarolta, és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elé terjesztette. A testület támogatásáról biztosította a boldoggá avatás újraindítását.

De ki volt a fehér barát, aki az életét adta hitéért, mégsem avatta boldoggá az egyház több száz éve? Csepellényi György 1620 körül, más forrás szerint 1626-ban született a Trencsén vármegyei Biccsén, nemesi származású családban. 1643-ban a felsőelefánti Keresztelő Szent János pálos rendi kolostorban tette le szerzetesi fogadalmát. 

1660-ban rendje a máriavölgyi kolostor alperjelének nevezte ki, innen került Terebesre, majd Felsőelefánton szolgált. 

A település közelében található Nagyappony és Kisappony falvakban számos családot rekatolizált, sőt visszaszerezte az üresen álló katolikus templomot és plébániát is. 

A máriavölgyi rendi nagykáptalan 1669-ben Csepellényit nyolc társával együtt a már meglevő tizenkét fős missziósfőnökség kiegészítésére küldte küldetésbe Felső-Magyarországra.

Az országnak e vidékén a lakosság döntően a protestáns felekezetekhez tartozott, és aktívan támogatta a korszak királyellenes megmozdulásait, a Bocskai-felkelést, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György királyi Magyarországra vezető hadjáratait. 

Ellenséges környezetben is rekatolizált

A vasvári békét (1664) követően Wesselényi Ferenc nádor vezetésével Habsburg-ellenes rendi megmozdulás szerveződött, mivel úgy vélekedtek, hogy az uralkodó, I. Lipót képtelen a török ellen megvédeni az országot; emellett felgyülemlett rendi és vallási sérelmeik is felszínre kerültek. 

1670-ben a Habsburg-kormányzat felgöngyölítette a szervezkedést, vezetőit, Zrínyi Pétert, Frangepán Ferencet és Nádasdy Ferencet kivégeztette. Ezt követően I. Lipót 1671-től abszolutisztikus kormányzati intézkedéseket vezetett be: felfüggesztette a rendi alkotmányt, nem hívta össze az országgyűlést, nem választottak nádort, valamint az erőszakos ellenreformáció is felerősödött.

„A megtorlás elől a szervezkedés számos köznemesi és katonai eleme bujdosni kényszerült, hozzájuk csapódott az a végvárakban szolgáló, katonáskodó réteg, amelynek tagjait 1671–72-ben a felső-magyarországi királyi végvárakból elbocsátottak. Belőlük szerveződtek a bujdosóknak, majd kurucnak nevezett felkelők, akik 1672–1682 között a királyi országrész ellen erdélyi és hódoltsági területekről indítottak támadásokat, bel- és vallásháborús állapotokat előidézve ezzel Felső-Magyarország és a Partium területén” – világítja meg a kor viszonyait Benei Bernadett, az Egri Főegyházmegyei Levéltár munkatársa.

Rámutat: erre a veszélyes vidékre került missziósfőnökként Csepellényi, aki a füzéri plébániát is megkapta. 1673-ra hét falut rekatolizált. 

Csepellényit Füzérből hurcolta el a portyázó protestáns bujdosók egy csoportja 1674. március 26-án (húsvét másnapján), majd közel kéthónapnyi válogatott kínzás után az Egerfarmos határában fekvő Szőke pusztán lefejezték. 

A mezőkövesdi plébánost, Nagy Jánost a mezőkövesdiek vezették a holttesthez, amelyen megismerte a kínzások nyomait. Csepellényi vállairól mindkét kezéig lenyúzták a bőrt, ujjait, lábszárait bevagdosták, a hátán szintén látszottak a dohányvágás okozta sérülések, hiszen a kínzói dohányt daraboltak a barát meztelen hátán, ahogyan erről egy szemtanú beszámolt. E kegyetlenkedéseket követően fejezték le. 

Kivégzése után öt nappal, amikor felemelték testét, a lecsukódó szemek kivételével semmi jelét sem fedezték fel a romlásnak: vadaktól és egyéb állatoktól is érintetlenül találták, nem volt kellemetlen szagú, sem puffadt vagy merev a teste. A hazai szokás szerint papi ruhákba öltöztették, egy viaszkelyhet tettek kezei közé, amelyet a szemtanúk szerint úgy szorított, mintha élne. Illő szertartással, körmenettel Egerfarmoson temették el, ahogyan Nagy János vallomásában olvasható.

Kép

Örömhír: a szent családnak új vértanúja akadt

Benei Bernadett elárulja: a hitéért kivégzett fehér barát szenvedéséről, haláláról és temetéséről a nem sokkal a halálát követően kelt levelek tudósítanak. Cseke Mihály, a Nógrád vármegyei Ecseg plébánosa, a váci püspök hódoltsági helytartója a történtekről azt írta Pongrácz György váci püspöknek, hogy „egy fehér barátot, pátert valahol elkaptak és Eger táján sok gyalázatos káromkodás, csúfolás, kínzás után öltek meg”. 

Szegedy Ferenc egri püspök egy levelében azt írja, hogy lázadó talpasok a pálos szerzetest fogságba ejtették, kegyetlenül megkínozták, és mártíromságra adták. Hiába ajánlottak kilencszáz talléros váltságdíjat Csepellényiért, az nem volt elég a lázadóknak. Ő is beszámol arról, hogy a szerzetes holtteste a lefejezés után öt, igen meleg napon keresztül hevert meztelenül a pusztában. 

Mégis: amikor a mezőkövesdi plébános és másik két pap elvitték onnan, hogy eltemessék, sem merevnek, sem a romlástól bűzösnek nem érezték a testet. 

A püspök azzal zárja sorait, hogy örvendetes hírt közöl, mivel a szent családnak új vértanúja akadt.

A megyéspüspök fenti levele alapján ismertette Kéry János pálos rendfőnök Csepellényi halálának és temetésének körülményeit Francesco Ravizzával, a Hitterjesztés Szent Kongregációja titkárának címzett levelében.

Ahogyan a fent említett levelekből, valamint Nagy János és a tanúk vallomásaiból kiderül, Csepellényi mártíromsága csodák sorával egészült ki. Több tanú is vallotta, hogy kínzói meglepődve látták: a szerzetes testén látható sérülések nem véreznek. Nagy János vallomása szerint a páter temetésekor a holttest kezében elhelyezett viaszkehely Úrfelmutatáskor meghajlott, és maga Csepellényi több alkalommal is megjelent neki. Az ELTE Egyetemi Könyvtárában őrzött, Csepellényi vértanúságáról is tudósító, pálos protokollum kötet bejegyzése szerint ott, ahol Csepellényit megölték, gyógyító erejű forrás fakadt, amely mindenféle betegséget orvosol. Erről az egyik gyilkosa is hitet tett. 

A pálos szerzetes vértanúhaláláról Szelepcsényi György esztergomi érsek is megemlékezett. 1684-ben ugyanis feljegyzéseivel tájékoztatta XI. Ince pápát a katolikus vallás hazai állapotáról. 

Leírta: a hét faluban buzgólkodó füzéri plébánost gyűlöletből ölték meg, mivel „többekben felszította a hit világosságát”. 

Miután a plébániáról elhurcolták, két hónapig tartották börtönben, késekkel és baltákkal vagdosták, levetkőztették, és néhány éjszakára a Tiszához vitték, ahol a szúnyogok hada mardosta.

A török kiűzése után, 1689-ben Csepellényi földi maradványait átszállították a pálos rend sátoraljaújhelyi templomába. A szarkofágot a felette található felirat alapján azonosították, amelyen az elhunyt neve mellett a halál neme és ideje volt olvasható. A holttest semmiféle bűzt nem árasztott. Szintén megtalálták a sírban a temetésen a kezében tartott viaszkelyhet is. 

Kép

Kísérletek a boldoggá avatásra

Az északkeleti országrészben zajló harcok elcsendesedésével, 15 évvel Csepellényi halálát követően Barilovics Lajos pálos rendfőnök kérésére 1689 tavaszán Fenesy György egri püspök úgy határozott, ki kell vizsgálni az ügyet. A szemtanúkat hallgassák ki, és gyűjtsék össze az adatokat. Tizennégy tanú vallomását nem sokkal később fel is vették. A vallomások szövegét tisztázták, latinra fordították, majd a Fenesy püspöki pecsétjével hitelesített jegyzőkönyvet még abban az évben átadták a rend főnökének, aki vélhetően felterjesztette azt Rómába. 

Ám hiába kerültek az előírt iratok a Szentszékhez, a per lefolytatásához szükséges pénzösszeget a pálos rend nem tudta előteremteni, ezért az eljárás elakadt. 

Ezt a választ adták 1702-ben, a Máriavölgyben tartott pálos rendi nagykáptalanon a lengyel megbízott kérdésére, aki felvilágosítást kért arról, hol tart az ügy. 

1769-ben a pálos rend generálisa, Esterházy Pál írt rokonának, Eszterházy Károly egri püspöknek, hogy segítsen előmozdítani a mártír ügyét. A püspök már a következő hónapban igyekezett a kérésnek eleget tenni, mialatt Esterházy Pál kérte XIV. Kelemen pápát, hogy intézkedjen Csepellényi György boldoggá avatását illetően. Az ügy azonban ismét elakadt. 

Marton Jeromos, a pálos rend procurátora 1772-ben írt levelében újra arra kérte Eszterházy Károlyt, hogy indítsa el a vizsgálatot a boldoggá avatási ügyben. Az egri püspök válaszában ígéretet tett rá, hogy intézkedik majd. A boldoggá avatás azonban ekkor sem valósult meg, ráadásul az ügyet erősen hátráltatta, hogy II. József 1786-ban betiltotta a pálos rendet.

Több mint százötven évre feledésbe merült a mártír szerzetes ügye. 1949-ben Czapik Gyula egri érsek engedélyével a Lengyelországból visszatelepedett pálosok megkísérelték Csepellényi György csontjainak azonosítását és a perújrafelvételt, ám 1950-ben ismét feloszlatták a pálos rendet. Nagy-Bozsoky Józsefnek 1974-ben, a vértanúság 300. évfordulóján sikerült azonosítania Csepellényi földi maradványait. Temetésének 300. évfordulóján, 1989-ben Sátoraljaújhelyen, korábbi kriptájában helyezték el a barát csontjait egy tölgyfa ossariumban. 

Csepellényi György pálos szerzetes életszentségének híre és boldoggá avatásának vágya 350 évre nyúlik vissza az Egri Főegyházmegyében, ahol missziós szolgálatot végzett, válaszolja érdeklődésünkre Ternyák Csaba egri érsek. 

Rámutat: az elmúlt századok próbálkozásai után 2022-ben kezdeményezték ismét a boldoggá avatást azon települések lelkipásztorai és polgármesterei, ahol Csepellényi tevékenykedett és ahol vértanúságot szenvedett. 

„Amikor részletesen megismerkedtem az ő személyével és hősies lelkipásztori tevékenységével, úgy döntöttem, hogy érdemes folytatni azt, amit Fenesy György püspök 1689-ben megkezdett. Egy olyan korban, amikor sok emberben meggyengült a hit, az ő hősies példája, és katolikus hitéhez való hűsége megerősítést jelenthet az emberek számára” – emeli ki az érsek.

Kiss Jagoda Anna, a Könyves Kálmán Gimnázium; Pál Dóra, a szentendrei Ferences Gimnázium és Bisztrai Ádám, az Eötvös József Gimnázium tanulója nemrég közelebbről is betekinthetett a startupok világába. A három középiskolás szerepelt a legeredményesebben a Queen Hedvig Alapítvány ösztöndíjprogramjának magyarországi pályázatán, aminek köszönhetően közel negyven lengyel, néhány litván és lett diákkal együtt utazhattak az Amerikai Egyesült Államokba. 

A Szilícium-völgy egy multikulturális innovációs központ, ahol a közép-kelet-európai jelenlét egyre jelentősebb, gondoljunk csak Piotr D. Moncarzra, a Stanford Egyetem professzorára, a Blik nevű startupra vagy a magyar kötődésű Prezire. 

Ez a globális együttműködés egyszerre hordozza az „agyelszívás” (braindrain) veszélyét és a fejlődés lehetőségét az európai országok számára. A Queen Hedvig programja abban kíván segítséget nyújtani a fiataloknak, hogy minél többet tapasztaljanak és a legjobb szakemberektől tanuljanak külföldön, hogy aztán hazatérve itthon kamatoztassák a tudásukat. „Az interjú során a bírálóbizottság nemcsak az angol nyelvtudásunkra volt kíváncsi, hanem rátermettségünkre és jövőbeni terveinkre is” – meséli a kiválasztásról Kiss Jagoda Anna, aki jogi pályára készül, a mesterséges intelligencia és a jog összefüggéseivel szeretne foglalkozni. 

A szervezet

Az Akadémia ötletét Hedvig királyné személye inspirálta, aki fiatal lányként érkezett Budapestről Krakkóba. „Lengyelországban jó királynőként, emberként és politikusként emlékeznek rá. Ő volt az, aki a 14. században előremozdította a felsőoktatás ügyét Lengyelországban, akadémiánkon igyekszünk követni patrónánk mintáját. Együttműködünk a világ legjobb egyetemeinek professzoraival – beleértve a Stanfordot, a Harvardot, az MIT-t, az IMD-t. Amikor néhány évvel ezelőtt a diákoknak otthon kellett maradniuk karanténban a covid-járvány idején, online előadássorozatot szerveztünk nekik a professzorokkal, amelyek nagyon népszerűek voltak, és az volt a célunk, hogy még több optimizmust csepegtessünk a szívükbe ebben a nehéz időszakban. Később felkértek minket, hogy szervezzünk egy kaliforniai utazást a legjobb egyetemekhez és a technológiailag legfejlettebb cégekhez. A tudományos életben és az üzleti életben fennálló kapcsolatainknak köszönhetően sikerült is ezt megvalósítanunk. A kirándulásnak nagyszerű volt a fogadatása a diákok, a szülők és a tanárok körében egyaránt. 

Valamennyien ragaszkodtak a kezdeményezés folytatásához, így létrehoztuk a Queen Hedvig Academy-t, hogy támogassuk a diákokat életük első nehéz döntéseiben – az oktatásban és a pályaválasztásban. Az alapítvány évente több mint ötven diákot és tanárt küld a Szilícium-völgybe.

Jövőre pedig még több támogatást nyújtunk a hallgatóknak, beleértve a tanulmányaik finanszírozását is” – mondja a tervekről az Akadémia elnöke, Radosław Koszewski.

Fotó forrása: Queen Hedvig Alapítvány

A program

Az egyhetes program keretében számos nagyvállalathoz látogattak el, így volt szerencséjük közvetlen közelről megismerkedni a Google, az Ernst and Young, az Apple, a LinkedIn cégekkel. Különböző területeken dolgozó kollégák fogadták őket, akik nemcsak az egyes cégek sajátosságairól és az ottani lehetőségekről meséltek nekik, hanem saját karrierútjukról is: mit tanultak, hogyan építették fel karrierjüket, miként kerültek be a legnagyobb vállalatok egyikéhez. „Érdekes volt látni, hogy sok embernek más a munkája, mint a végzettsége” – mondja Pál Dóra, aki maga is dilemmázik még, hogy politikai-filozófiai közgazdaságtant vagy informatikát tanuljon az egyetemen, esetleg vegyészmérnök szakra menjen.

Vendéglátóik karriertanácsokkal is ellátták őket, többek közt azzal, hogy soha ne adják fel, harcoljanak azért, amit el szeretnének érni, akkor is, ha nem jön össze elsőre, vagy mások le akarják beszélni őket róla. „Találkoztunk egy nemrég létrehozott cég vezetőivel, akik a mesterséges intelligenciával foglalkoznak, az OpenAI egyből óriási szerződést ajánlott nekik, ám ez nagyon ritka. Keveseknek adatik meg, hogy elsőre összejön a nagy üzlet. Mindenkinek türelemmel ki kell várni a saját idejét” – meséli Ádám. 

Az egyes találkozások végén arra is kaptak lehetőséget, hogy személyes beszélgetést is folytassanak az előadókkal. „Ilyenkor sokkal közvetlenebbek voltak” – mondja Ádám. 

A nagyvállalatokon kívül a Stanford, a Berkeley és a Minerva Egyetemet is felkeresték, ahol professzorokkal és diákokkal is találkozhattak. A felsőoktatási intézményekben elsősorban a továbbtanulási lehetőségekkel ismerkedtek a gimnazisták. 

A projektmunka

Ám az ösztöndíj nemcsak látogatásokból állt, hanem projektmunkából is. A diákokat már a kiutazás előtt hétfős csoportokba osztották, és ők egyből neki is álltak a közös munkának. A projekt keretében egy vállalkozást kellett megálmodniuk, ki kellett találniuk, hogyan építenék fel, milyen problémát oldana meg, mennyibe kerülne, hogyan érnék el vele az embereket. A csapatok a kint tartózkodás alatt végig közösen dolgoztak a projekten esténként, ilyenkor az adott nap eseményeit és tapasztalatait is megbeszélték egymás között. 

A vállalkozásötletüket a Stanford Egyetem egyik professzorának mutatták be, aki további kérdéseket tett fel, illetve értékelte a munkájukat. Az egyes csapatok igen változatos és érdekes tervekkel álltak elő. Dóra csapata olyan platformot álmodott meg, ahol virtuális sétákat lehet tenni audioguide-os vezetéssel. Ádámék szoftvert fejlesztettek, amelynek segítségével a bizonytalan diákok kiválaszthatják a számunkra legmegfelelőbb egyetemet. Míg Jagoda csapata egy biológiatanulást segítő applikációt talált ki. A diákok ebből a feladatból is sokat tanultak, nemcsak magáról a projektmunkáról, hanem önmagukról is. 

„Utolsó éjszaka készítettem a prezentációt, még nagyon sokat csiszoltam rajta, hogy tökéletes legyen, de megtanultam, hogy bármennyire nehéz is, egy ponton azt kell tudni mondani, hogy kész, így is elég jó” – osztja meg Jagoda. 

Míg Dóri így emlékszik a projekt prezentációjára: „Az egyik tanár azt mondta a végén, látszik rajtam, hogy szeretek előadni. Tényleg nagyon élveztem”.

Mivel Jagoda és Ádám félig magyar, félig lengyel, nem okozott gondot nekik a lengyel fiatalokkal való kapcsolatteremtés. Ám Dórának egy kicsit nehezebb volt a helyzete, ugyanis ő volt az egyedüli a csapatban, aki nem beszélt lengyelül. Bátorságának és rátermettségének köszönhetően azonban ezen is könnyen felülkerekedett. „Ha lengyelül kezdtek beszélni, megkértem, hogy angolul folytassák, mert nem értek egy szót sem. Ilyenkor váltottak” – idézi fel Dóra, aki a többiekhez hasonlóan barátságokat is kötött, társaival azóta is tartja a kapcsolatot.

Fotó forrása: Queen Hedvig Alapítvány

Tapasztalatok

Az ösztöndíjprogram mindnyájuknak sokat adott. „Nagyon sok mindent megtudtam az üzleti életről, és rengeteg információval gazdagodtam a pályaválasztással kapcsolatban, ami mindenképp segíteni fog a legmegfelelőbb egyetem kiválasztásában” – mondja Ádám, aki gazdasági területen szeretne továbbtanulni Varsóban, és tervei közt szerepel, hogy a mesterképzést már egy nyugat-európai egyetemen vagy a tengerentúlon végzi majd. 

Dóra úgy érzi, a program élete legizgalmasabb élménye volt, rengeteget szélesedett a látóköre azáltal, hogy sok különböző emberrel, karrierúttal találkozott. Jagodának félig lengyelként pedig kifejezetten érdekes tapasztalás volt lengyel diákokkal együtt lenni. Nemcsak az angol, hanem a lengyel nyelvtudása is fejlődött, megismerkedett a fiatalok által használt szlenggel és kedvenc zenéikkel is. 

Az ösztöndíj az utazással még nem ért teljesen véget. 

A hazatért diákok számtalan helyen – iskolai tanórán, újságcikkben, pályaválasztási napon – szóban és írásban is beszámolnak a Szilícium-völgyben szerzett tapasztalataikról, hogy mások is kedvet kapjanak az ösztöndíjhoz, és komolyan elgondolkozzanak a pályaválasztáson. 

A Queen Hedvig Alapítvány pedig több találkozót is szervez nekik, legközelebb karácsonykor gyűlnek össze Varsóban, illetve segítőnek is visszavárják őket a következő évek ösztöndíjprogramjaiba. 

Régen olvastam ilyen élvezettel egy nevelési könyvet. Végre egy valóban használható, életszagú, jó stílusú és nem feleslegesen szószaporító írás arról, hogyan őrizzük meg a nyugalmunkat és józanságunkat akkor, amikor a gyerekünk viselkedése kiborít. Nem ad csodareceptet: végül minden azon múlik, hogy mi szülőként mennyire leszünk okos, józanul mérlegelő, az indulatainkat uralni képes, a nevelési módszereinket következetesen betartó emberek. „Ezt eddig is tudtam, ehhez nem kell elolvasnom egy könyvet” – legyinthet itt lemondóan az olvasó. Csakhogy ennél többet ad Hal Edward Runkel házasság- és családterapeuta bestsellerré vált könyve, amely Magyarországon is megérte negyedik kiadását a Jaffa Kiadónál. 

Végigvezet ezen az úton, nem szájbarágósan, hanem sok hétköznapi életből vett jelenettel és okos magyarázattal, szituációs példákkal, felhasználható mondatokkal. Megérteti, miért fontos, hogy a lehető legtöbbször kiegyensúlyozott, higgadt szülők legyünk. Nem (csak) azért, hogy ne kapjunk infarktust vagy sztrókot! 

Hanem mert a gyerekeinknek valójában akkor vagyunk a hasznára, ha meg tudjuk őrizni a nyugalmunkat akkor is, amikor felforr az agyvizünk, sőt akkor is, amikor maga a gyerek kiakad.

Önmagunk lenyugtatása olyan nagy hatású pozitív példa, olyan komoly üzenetet hordoz a gyerekeink számára, amit nem is hinnénk!

Hal Edward Runkel megtanít arra, hogyan ne adjuk át életünk kormányrúdját a saját idegességünknek, hogyan csitítsuk le elsőként önmagunkat, hogy a gyerekünkre valóban figyelő és megértő szülővé válhassunk. Új viszonyt alakíthatunk ki a családunk tagjaival, ha a családban betöltött szerepünk a nyugodt tekintély lesz. A nyugis szülővé válás azonban megköveteli az önbecsülésünket, hogy jobban bánjunk önmagunkkal, mint valaha is hittük, hogy lehet és szabad. A szülőség ugyanis nem a gyerekről, hanem a szülőről szól. A saját érzelmi reakcióink egyedül rajtunk múlnak, mindig van választásunk – és a lehető legrosszabbat tesszük, ha ennek az irányítását elengedjük. 

Egyrészt a saját feszültségünknek adjuk: „Ha a feszültséged irányít, akkor tulajdonképpen nem te irányítasz” – másrészt a gyerekünk kezébe adjuk. „Vissza tudod venni a távirányítódat. Az elsődleges célod az legyen, hogy a saját érzelmi reakcióidat a saját kezedben tartsd” – tudatosítja a szerző, és eszközöket ad nekünk, hogy ez ne csak egy jól hangzó, idealisztikus cél legyen, hanem valóra is válthassuk. 

Mert nincs rosszabb helyzet, mint amikor felvesszük a kesztyűt, amit a határait próbálgató gyermekünk dob elénk, és ellene vívott küzdelemként, harcként fogjuk fel a nevelését. 

Az indulatos reagálásunk nemcsak ront a helyzeten, hanem pont azt a célt szolgálja, amit el akarunk kerülni. Növeli a meg nem értést, a haragot, az ellenállást, a dacot. 

Kép

A szerző sokszor kemény, őszinte szavakkal mondja ki, ami tudattalanul az indulataink hátterében van. „Amikor kiabálunk a gyerekkel, azzal mindig ugyanazt kommunikáljuk: »Nyugtass le!« Tulajdonképpen azért könyörgünk, hogy segítsen csökkenteni a MI feszültségünket”, mert MI vagyunk képtelenek megbirkózni a gyerek tettének következményeivel.

A gyerekek persze nem könnyítik meg a szülők helyzetét, nem is ez a dolguk. Mintha páncélöklöket hajigálnának felénk – valójában ezek próbák, provokációk –, mindenféle undokságokat mondanak: „Unatkozom!” „Ott vagyunk már végre?” „Ez nem igazság.” „Utálom!” „Ezt nem akarom megcsinálni!” „Te vagy a legrosszabb anya!” „Gyűlöllek!” A szívünk összeszorul, az agyunk elborul ezektől a szavaktól. De ha sikerül elhajolnunk a küzdelemre hívó provokáció elől, máris időt nyerünk, hogy megfigyeljük a viselkedését, lendülete irányát, és esetleg meglássuk a mögöttes indítékát is. 

A családterapeuta szerző a dzsúdó küzdelemfelfogását állítja párhuzamba a nyugis szülőséggel.

Konkrét szituációs példákat elemez, amikor oda tudunk lépni gondolatban a toporzékoló gyerekünk mellé – tehát nem helyezkedünk szembe vele! –, és kihasználva az ő feszültsége lendületét, vele kicsit sodródva-támogatva hagyjuk, hogy megtalálja bizonytalanságára a saját megoldásait.

Kép

A kép illusztráció − Forrás: Freepik

Mielőtt valaki csalódottan felsóhajtana, hogy „na, ez megint valami »megengedő nevelésre« biztató iromány”, sietek megnyugtatni mindenkit: a szerző nagyon fontosnak tartja a korlátok kijelölését és a következetes szülői magatartást. „A hatalom hiányának káros hatásai legalább olyan szörnyűek, mint a hatalommal való visszaélés” egy gyermek életében – vallja, és egy egész könyvfejezet viseli azt a címet, hogy „Minden üres fenyegetés egy megszegett ígéret”. 

Közben pedig rengeteget tanulhatunk tőle a gyermekek számára biztosított tiszteletteljes tér (magánszféra) fontosságáról, a túlféltés mögötti szülői önzésről, a negatív vagy pozitív címkézés ártó hatalmáról (rossz tanuló, hisztis, egy kis sztár, édes, szorgos, eminens, tiszta apja, tiszta anyja…), a haver típusú szülőség zsákutcájáról, az egyensúlyozásról aközött, hogy óvjam őt a veszélyektől, ugyanakkor mégis engedjem a saját hibáiból tanulni. És a könyv végén még Clairvaux-i Szent Bernát ezeréves, de ma is időszerű négy szeretetfogalmával is megismerkedhetünk.

A könyv legvonzóbb pozitívuma számomra mégis annak a tudatosítása, hogy nekem szülőként, emberként nagyon szeretnem kell magam ahhoz, hogy a gyermekeim számára nyugodt erő lehessek.

Az önszeretet ugyanis a higgadtság és hasznosság alapfeltétele, mert a birtokában már nem kell külső igazolást szereznünk saját értékességünkről, már nem kell a gyerekeinknek visszaigazolni saját értékeikkel, hogy mi jól neveltük őket. Így, ha megkapjuk a csípősnek szánt véleményt kamaszunktól: „Utálom, hogy te mindig olyan nyugodt vagy!” – tudhatjuk, hogy jól csináljuk.

Hal Edward Runkel: Ordításmentes gyereknevelés. Egy forradalmian új módszer, hogy ne lehessen kihozni a sodrodból. Fordította Kőszeghy Anna. Jaffa Kiadó, 2024. 230 o.