Isten persze évek óta készítgette az utat. Saját szememmel láttam, amint feleségemet, Julit apró magzatunk elvesztése utáni depresszív lelkiállapotából úgy rántja ki a Teremtő, ahogy hetvenhét válogatott pszichológusnak se sikerült volna. Hallgattam sorra tőle az elmélkedések, tanítások átszűrt változatát, hümmögtem rá, értettem is meg nem is, hittem is meg nem is. Feleségem száguldott, mint egy torpedórakéta, én meg medve módjára cammogtam szégyenlősen.
A lemaradás legfőbb oka a zenei körítés volt.

Komolyzene-kedvelőként sommás véleményem volt a keresztény popról. Három akkord, je-je-je, szeretlek Jézus, cukormáz, táncikálás... Az ilyesmi nem méltó a templom szellemiségéhez!

Csak később értesültem róla, hogy már Dávidot is kiröhögte udvara, amiért nagy elánnal körbeszambázta az Úr oltárát. Ráadásul teológiai alapon, ugyanis elragadtatásában járt az égi Sátorban, és látta, egyik zsoltárban le is írta, amint egyfolytában megy odafenn a mulatós, és nagy garral ropják az égi seregek. Ma már lelkesen dicsőítek, s meg kell vallani, közelről nézve igen értékes dalok is vannak ebben a repertoárban. De hosszú volt az út.
Akkor még szigorú voltam és igazságtalan: Bach, Mozart, Liszt, gregorián, népénekek, és ezzel kampó. Némi Taizét kegyesen engedélyeztem, de csak az eredeti, kifinomultabb, pengetős fajtából. Volt olyan, hogy bár meggyőződéses katolikus létemre misét sose mulasztottam volna, nem bírtam tovább, és kijöttem egy szertartásról a hamis és idegtépő dicsőítés miatt. 

Egy ízben Juli elvonszolt egy gyógyító imaalkalomra, majd meglátom, minimális csim-bumm lesz az elején, de nagyon szép és mély a tanítás, csodák történnek tonnaszám.

Nyár volt, zsúfolásig telve a templom, dübörgött a banda, izzadt férfiingek lobogtak... Viszkettek az idegeim, negyedóráig bírtam a kiképzést, kiszöktem a közeli Duna-partra, és másfél órát csavarogtam feldúltan. Isten nem akarhatja, hogy ilyen borzasztóan érezzem magam a közelében. Püff neki, Juli brutális ínhüvely-gyulladása meggyógyult azon az alkalmon, előtte alig tudott megfogni bármit, utána kutyabaja se volt. Te jó ég, hogy van ez?
Juli azzal állt elő, nincs-e kedvem Imádság Háza Konferenciára menni? Nem tudtam, azt eszik-e vagy isszák, kapásból visszadobni sem akartam a dolgot. Megnézem a naptáramat, mondtam. Ez a tuti megoldás, hiszen szerencsére rengeteg a fellépés. Csodák csodája, az a pár nap éppen szabad volt. Amint az időpont közeledett, gondterhelten kérdeztem nejemet: ez két és fél teljes nap? Mit fogunk addig csinálni? Mindegy, szavamat adtam, fogva voltam.

Egy stadionban találtam magam, ment a rettentő zenebona, lövésem se volt, hogy bírom ezt ki!

Összefutottam egy korábban kulturális vonalról megismert operatőr sráccal, aki profiként, a rendezvény rögzítésén dolgozott. Hogy nézhetünk ki, táncikálók, imbolygók, az ő szemével? Rá is förmedtem magamra: normális vagyok, azért jöttem, hogy egy vadidegen szemével bámuljam az egészet? Duzzogva ültem, mint egy beszoktatós óvódás.
Kicsi lányunk aludt a terem végében egy pokrócon, Juli épp kiment ebédelni, Isten ezt a pillanatot választotta ki, hogy páros lábbal becsússzon. Odajött hozzám egy megtermett, aranyos cigányember, és azt mondta:
– Tesókám, ne haragudj, de volt egy látásom veled kapcsolatban.
Jesszusom, mije volt ennek? Az valami betegség? Micsoda fura pókok!

Tesókám látott egy kezet, mely egy ércfalra ír, és Isten azt üzeni, átírja az életemet. Meg hogy szívemből kiűzi a keserűséget, és betölti szeretettel. 

Hideg fejjel nem tudom elmagyarázni, mi ezekben a megrendítő. A lelkemnek azonban ez kellett, a gát átszakadt, bőgtem, mint egy malac, és ölelgettem újdonsült haveromat, aki a bemutatkozáskor ledöbbent: ha tudja, ki vagyok, ide se mer jönni. Így még nagyobb telitalálat volt az író-kezes látomás. Ott maradtam, sírtam, mintha csak a Jordán vizénél ülnék. Ekkor megláttam, hogy a közelünkben tanyázó szimpatikus, sokgyerekes család kicsije, az akkor féléves Antal baba hatalmas, kék szemekkel, széles vigyorral néz engem nővére karjából, vagy tíz lépésről. Semmi bámulnivaló nem volt rajtam, arcom árnyékban, amúgy is taknyom-könnyem összefolyt. Nem tudtam ellenállni, orrot fújtam, és odaléptem babázni. A kicsi szó nélkül átkéredzkedett a karomba, és attól kezdve két napig szinte le se tettem. Táncolgattam vele fel-alá, pedig ugye én ezt a zenét ki nem állhatom. Csak a baba miatt... Néha elaludt, kérdezték, ne vegyék-e ki a kezemből... Mondtam, nem kell, hiszen nem én tartom őt, hanem ő engemet. Így lett egy fél éves gyermek voltaképp a keresztapám. 
Ettől kezdve a Jóisten egészen más sebességbe kapcsolt, gyorsulni kezdtem, és mind a mai napig nincs megállás.  

Ez a cikk Lackfi János „Vízen járni tilos” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Rajeczky Ferenc néven 1901-ben született Egerben, a helyi szeszgyár gépmesterének fiaként. Akkoriban városainkban divat volt a térzene, ünnepnapokon a helyi zenekarok a főtéren vagy a közparkban szórakoztatták a polgárokat. Ferenc még csak hatéves kisfiú volt, amikor egy ilyen élmény hatására elhatározta, hogy élete egyik céljának és értelmének a muzsikát választja. Hatodik elemi után döntött úgy, hogy pap, szerzetes lesz, de úgy alakítja az életét, hogy abban jusson hely a tanári munkának és a zenének. 1912-ben Zircen lett növendéke, kisszemináriumi diákja az ősi zenei hagyományait őrző cisztercita szerzetesek közösségének. Öt esztendővel később tette le szerzetesi fogadalmát, ekkor vette fel a Benjamin rendi nevet, majd az érettségi után kívánságára elöljárói az innsbrucki egyetemre küldték teológiát tanulni. Ez a város nem csupán nagy hírű katolikus egyeteme révén volt vonzó a számára, hanem pezsgő zenei élete, különösen az ősi gregorián egyházzenei hagyomány ápolása miatt is. 

A teológia mellett zenét, zene- és művelődéstörténetet, történelmet tanult, szabadidejében pedig az Alpok hegyei között kiválóan megtanult síelni. 

Különösen a gótikus katedrálisok hangulatát idéző polifonikus, többszólamú zene és ének ragadta meg, és erősítette meggyőződését, hogy a hit, az istendicséret, a szépség megragadásának legtökéletesebb eszköze a vokális és hangszeres zene, amely a néplélek rezdüléseit is hordozza. Innsbruckban ismerkedett meg Perotinusnak, a 12–13. századi párizsi kanonoknak a műveivel, amelyek a gregorián zenekultúra talán legősibb rétegéhez tartoznak. Örökfogadalmas szerzetesként, felszentelt papként, a hittudomány doktoraként tért haza. 

Zenetanár, zenepedagógus, népzenekutató

A rend ekkor nagyhírű pesti gimnáziumába küldte, ahol 1926-tól 1945-ig éneket, zenét és hittant tanított. Növendékeinek szervezett, legendássá váló sítúrái mellett diákjaiból fúvószenekart alakított, amely később teljes nagyzenekarrá bővült, szervezett énekkart is, idővel pedig a két társaság már komoly hangversenyeket rendezett. Rajeczky zenei ízlésének és hozzáértésének tágasságát mutatja, hogy ezeken a hangversenyeken Perotinus, Lassus, Vivaldi, Haydn darabjai mellett műsoron szerepeltek Paul Hindemith vagy Bartók Béla művei is, akinek zenekari kórusművei közül többnek a gimnázium dísztermében volt az ősbemutatója. Benjamin atya kiváló zenepedagógus is volt, olyan neves tanítványok kerültek ki a keze alól, mint Rösler Endre, Nádasdy Kálmán, Járdányi Pál vagy az ismert költő és dalszövegíró, a „rímhányó” Romhányi József. Rajeczky gimnáziumi tanári működése az ostrom után, 1945-ben ért véget, amikor a rendi közösség priorként a Mátra-alji kisváros, Pásztó cisztercita kolostorának élére állította. 

Kép

Részlet Rajeczky gyűjtőfüzetéből, forrás: Pásztó zenei emlékei

Ekkor már komoly zenetudósi múlt állt mögötte. 

1932-től éveken keresztül zeneszerzést tanult a Zeneakadémián Kodály Zoltántól, akivel mély barátságot kötött.

Kodálynak köszönhetően lett a Népzenekutató Intézet munkatársa, részese az egyre kiterjedtebb népzenei gyűjtőmunkának. Egyik első népszerűsítője lett az idővel világhírűvé váló Kodály-módszernek is, a gyerekek zenei kultúrára nevelésének, amelynek ügyét a Magyar Énekoktatók Országos Egyesületének főtitkáraként is igyekezett szolgálni. A háború előtt Kerényi György társaságában írt két tankönyve, az Énekes ABC és az Éneklő iskola pedig a zene író-olvasó megértésének az alapvetése volt, amely egy új ének-zeneoktatási szemléletnek számított. Miközben Pásztón volt házfőnök, évekig tanított a Pesti Felsőbb Zeneiskolában, 1950-ben pedig a Néprajzi Múzeum fogadta munkatársai közé. Népzenei gyűjtőutakon igyekezett feltárni, dokumentálni, hanglemezeken közzétenni a magyar népzene már-már feledésbe merülő értékeit. Közben az állami hatóságok felszámolták szerzetesi közösségét, a közös ciszter élet lehetetlenné vált.

A zenetudós

Kollégáknak, barátoknak köszönhető, hogy szerzetes-­tudósként állami alkalmazásban folytathatta pályáját. 

Rajeczky atya így formálisan kilépett a világba, ám élete végéig megmaradt papnak, szerzetesnek. 

Ha tehette, pásztói házában, könyvei között élt, ha meg Pesten tartózkodott, naponta rendje régi templomában, a Szent Imre-templomban, a mellékoltárnál mondta el miséjét, csendes mosollyal térve napirendre afelett, hogy főnökei, kollégái között is vannak, akik ezért ferde szemmel tekintenek rá. Egy darabig a munkájában nem ütközött akadályokba, hiszen 1960-tól az MTA Népzenei Kutatócsoportjának volt a munkatársa, sőt 1967-től a Zenetudományi Intézet megbízott igazgatója, közben pedig megszerezte a zenetudományok doktora címet is. Rendszeresen dolgozott terepen, egyebek között a Zobor-vidéki magyar szórvány dallamait gyűjtve, az anyag rendezésében Dobszay László és Szendrey Janka segítségére támaszkodva. Ebből lett később a Magyar Népzene lemezsorozat, amely külföldön is komoly szakmai sikert aratott. 1970-ben azután valaki valahol megelégelte a Rajeczky-féle klerikalizmust, és rövid úton nyugdíjba küldték. De ekkor sem a tétlenség évei következtek. 
Visszaköltözött Pásztóra, ahol a város díszpolgári címmel tisztelte meg, rövidesen azonban, a II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformja iránymutatásának megfelelően az új liturgia zenei anyagának összeállításán dolgozott. Ebben az időben kezdeményezője volt a Schola Hungarica megalakításának.Kollégái élete jeles évfordulóit tudományos konferenciákkal, majd professor emeritus címmel ünnepelték meg. 

Még tanított ekkor a Zeneakadémián zenetörténészként, és krakkói és zágrábi kódexek zenei anyagát kutatta, népszerű bevezetést írt a gregorián zene világába.

Folyamatosan megjelenő szaktanulmányaiban énektechnikával, dallamtörténettel, zenei didaktikával is foglalkozott, vezető szerzője, szerkesztője volt a Magyar Zenetörténet első kötetének, a Zenei Lexikonnak, a Magyar Néprajzi Lexikon zenei anyagának. 
Szakmai sikerekben is bővelkedő, a hit, a hivatás és a zene mellett kitartó hosszú élet után Rajeczky Benjamin 1989-ben, a rendszerváltás hajnalán Pásztón távozott az élők sorából. Munkáját a rákövetkező esztendőben posztumusz Kossuth-díjjal ismerte el az ország. Emlékét a szakmai utódok megbecsülése mellett ma nevében őrzi a pásztói zeneiskola, a rendházban pedig, amelynek egykor elöljárója volt, személyes tárgyaiból és szakkönyvtárából berendezett emlékszoba idézi az alakját. 

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>

– A Reménykör egy olyan összefogás, ahol azért dolgozunk, hogy a speciális szükségletű emberek láthatóvá váljanak a Katolikus Egyházban, és teljesen befogadják őket. Arra törekszünk, hogy a siketek és nagyothallók, a látássérültek, a mozgássérültek, az értelmileg akadályozottak, az autizmus spektrumzavarral élők és a súlyosan, halmozottan sérült testvéreink megfogalmazhassák saját gondolataikat és szándékaikat önmagukról és a saját részvételükről. Hiszünk abban, hogy képesek vagyunk felismerni egymásban az értéket. Az egészséges légkör kialakítása fontos. Szeretnénk, ha természetes lenne, hogy helyük van egy elfogadó közösségben.

Itt, a Reménykörben nem számít, hogy valaki fogyatékkal élő, mert itt mindenki embernek érzi magát. Látjuk, hogy az Egyház jövője csak akkor tud kibontakozni, ha megnyílik azok felé, akik tisztán vágyakoznak egy valódi befogadó közösségre.

– Honnan jött ez a gondolat, és hogyan alakult a Reménykör?
– A szikra bennem jelent meg, hogy keressek olyan társakat, akikkel egymáshoz tudunk kapcsolódni. Az Egyházon belüli kisebb közösségek egységéről van szó, de fontos, hogy ne szétdarabolva, szakosodva próbáljunk tenni a különféle nehézséggel élő emberek befogadásáért, hanem adjuk össze az erőinket a legkülönbözőbb sérüléssel élő emberek, családjaik, segítőik, a hozzájuk kapcsolódó személyek összefogásával.

– Azt gondolom, a cél rendkívül nemes. A gyakorlatban hogyan tud a fogyatékkal élő embereknek segíteni? Hogyan érik el munkatársaival azt, hogy valóban befogadják őket az egészséges hívők közösségei?
– A Reménykörnek egy láthatósági feladata és küldetése van. Olyan folyamatokat szeretnénk megerősíteni, ami hozzásegíti az érintett embereket, hogy megtalálhassák a helyüket. Ha az egyházi közösségek ráébrednének arra, hogy milyen felemelő emberi találkozások lehetőségét rejti magában, ha bármilyen akadályozottsággal élő ember önfeledt módon ott tud lenni közöttük, és ez mennyire elő tudja hívni az emberekben lévő jót – akkor ez az egész közösséget megerősítené. Különböző pasztorális területeken, ki-ki a maga feladatkörében teszi a saját feladatait. Van közöttünk, aki a felsőoktatásban, van, aki a saját családjában. Szakmai kerekasztalunk havi rendszerességgel ülésezik. Most online fórumon találkozunk. Minden egyes összejövetelnek van egy megelőlegezett témája, és együtt imádkozunk az elején és a végén. A szakmai célkitűzéseket minden nézőpont felől körbejárjuk, átbeszéljük, és a felmerülő aktuális kérdéseket, helyzeteket is megvitatjuk. A közös célokat megfogalmazva próbáljuk ezeket az embereket láthatóvá tenni. Olyan feladatokat valósítunk meg, amelyek a befogadásukat tudják elősegíteni.

Ha nem csupán elszigetelten ki-ki teszi a maga dolgát, hanem egymás mellé oda tudunk állni, akkor kiderül, hogy sokan vannak olyanok, akik a névtelenség homályában próbálnak lépéseket tenni, akikre lehet építeni, és nagy a létjogosultsága a szabad összefogásnak.

Tervezzük egy könyv a kiadását, a pandémiás időszak után pedig szemléletformáló programokat szervezünk majd.

Kép

Szent Miklós ünnepe - Kép: Reménykör

– Kik a tagjai a Reménykörnek?
– Az összefogás tagjai között van teológiai tanár, gyógypedagógus pap, hallássérültek referense, hallássérült-intézmény igazgató, egyházjogász, szakorvos, egészségügyi ellenőr, látássérült médiaszakember, szociológus, szociálpedagógus, kommunikációs szakember, értelmileg akadályozott és autizmus spektrumzavarokkal élő fiatalok és szüleik is. Meg kell említenem a hallássérültek pasztorációjának vezetőjét, Nagy Sándor atyát, a Mátyás-templom káplánját, valamint dr. Laurinyecz Mihályt, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának vezetőjét. Néhányan esetileg csatlakoznak hozzánk, és csak egy-egy feladat megoldásában segítenek, például az informatikus, aki szakmai tudásával segíti munkánkat.

– Mit szeret a legjobban a Reménykörben, és mi az, ami a legnagyobb kihívást jelenti az ön számára?
– Azt szeretem a legjobban, hogy megtapasztaljuk: nem vagyunk egyedül. Az együttgondolkodásban teremtő munkát érzek. Most nagyon nagy szükség van arra, hogy ne különálló zárványokként dolgozzunk, hanem ráébredjünk arra, hogy itt vagyunk egymásnak. Mi egy igazi közösséget alkotunk együtt.

– Gondolom, sok más munkája is van még a Reménykörön kívül...
– Jelenleg a Jézus Szíve plébánián teljesítek kápláni szolgálatot, másrészt az értelmileg akadályozott emberek referenseként öt helyen tartok foglalkozásokat. Több bentlakásos intézményben végzem az ott lakók lelki gondozását is. Felkészítem a szentségekre azokat az értelmileg akadályozottakat, akik a plébánián jelentkeznek. Számomra a legnagyobb kihívás, hogy nagyon kevés időm van azzal foglalkozni, amihez szívem és tudásom van.

Az Egyház jelenlegi felépítettségében magát a rendszert is érzékenyíteni kell a fogyatékkal élők felé.

Hiszem, hogy ezeknek a szolgálatoknak a támogatása, megerősítése, új szervezeti formáknak az alakítása jól tud hatni arra a megújulásra, ami már elkezdődött.

Neruda Károly atya elsőáldozókkal

– Hogyan látja a jövőjüket?
– Komoly mérföldkő lesz a jövő évben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, mert azon a világ előtt kell láthatóvá válnunk, vagyis annak a szép emberi hangnak és lélekképviseletnek, amit az akadályoztatott emberek közössége meg tud mutatni egy ilyen alkalmon. Ha ez lelkületében megvalósul, akkor jótékonyan tud hatni az egész Egyházra. Meg tudjuk majd mutatni az egyházi közösségeknek, hogy mi felkészültünk, és teljesen szervezett módon tudjuk természetessé tenni a fogyatékkal élők közösségi jelenlétét. Mindenféle nehézséggel küzdő embert fogadunk, és együtt tudjuk majd otthon érezni magunkat az Egyházban és a világban.

„Noha vannak erre protokollok, a gyerekorvosok a Covid-fertőzést nehezen tudják kimazsolázni az egyéb betegségek közül” – mondja dr. Póta György csecsemő- és gyermekgyógyász, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. A fő probléma abból adódik, hogy a kicsik közt eleve kevés az érintett, így a hazai orvosok csak a külföldi leírásokra és statisztikákra hagyatkozhatnak. 

Ködbe vesző tünetek 

„Az esetleírásokból tudjuk, hogy a gyerekeknél a Covid-fertőzés nem klasszikus tünetekkel zajlik, náluk a betegség sokkal kevésbé jár lázzal, köhögéssel és légzési elégtelenséggel. De még ha jár is, akkor is nehéz azonosítani, hiszen egy átlagos óvodás évente körülbelül 12 olyan fertőzésen esik át, amit enyhe láz és köhögés kísér” – mondja Póta György. Az európai statisztikákból az is egyértelmű, hogy a gyerekek alig szorultak kórházi ellátásra, túlnyomó többségüket otthon kezelték. A legfontosabb az volt, hogy karanténban töltsék azt az időszakot, amíg fertőzhetnek. Az európai adatokból az is kiderül, hogy a kicsik tünetei nagyon változatosak, szakértőnk is alig tud olyan betegségről, amelynek a tüneteit ne írták volna le a Covid egyik lehetséges tünetcsoportjaként. Innentől kezdve bármilyen tünet mögött megbújhat a koronavírus. A helyzet tehát kettős: jó hír, hogy a gyerekeknél kicsi az esélye annak, hogy a Covid komoly bajt okozzon, megfertőződésük viszont épp ezért lehet motorja a járványnak. 

Szerencsések a gyerekek 

A texasi állami egyetem egészségügyi központjának kutatói publikáltak egy tanulmányt, amelyben 26 ország 7780 gyermekkorú koronavírus-fertőzöttjének egészségügyi adatait összegezték. A The Lancet című tudományos folyóirat cikkéből kiderült, hogy a fertőzött kicsik 19 százalékának semmilyen tünete nem volt, és még a tüdőröntgen is csak 21 százalékuknál mutatott gyulladásra utaló foltokat. A gyerekek 5,6 százalékánál jelentkezett valamilyen társbetegség, többnyire tüdőgyulladás, intenzív osztályon viszont csak 3,3 százalékukat kellett kezelni. Ez az arány a valóságban vélhetően még alacsonyabb, hiszen a szűrések mikéntje eltérő az egyes országokban, a fel nem fedezett érintettek számáról pedig végképp csak sejtések vannak. Magyarán ezek az adatok csak az ismert koronavírus-fertőzöttekre vonatkoznak. Sok kis beteg kórtörténetében szerepelt egyéb betegség, a leggyakrabban károsodott immunrendszer, illetve valamilyen légzési vagy szívbetegség. 

Kép

Kép: Freepik

Miért vannak előnyben? 

Nem tudni, hogy a gyerekek miért viselik jobban a koronavírus-fertőzést, de néhány tényező biztosan előnyt ad nekik. Az egyik az lehet, hogy az ő légutaikat a légszennyezettség és a dohányzás még nem károsította, így nyálkahártyájuk, ahol a vírus megtapadhat, eleve jobb állapotban van. Számíthat az is, hogy a koronavírus az úgynevezett ACE-receptorokhoz kötődik a légutakban, viszont ezekből a gyerekeknél lényegesebb kevesebb van. Bár egyértelműen még ezt az elméletet sem bizonyították, a lehetőség más kórokozók által kiváltott tüdőgyulladásoknál már felmerült. Akármi is legyen az ok, a koronavírus még azokra a gyerekekre sem jelentett komolyabb veszélyt, akik asztmások. „Kezdetben nagyon féltünk ettől, de kiderült, hogy ez nem rizikófaktor, a pulmonológusok egyértelműen azt mondták, hogy a gondozott asztmások körében nem volt az átlagosnál gyakoribb a fertőzés, illetve súlyosabb a betegség” – emeli ki Póta György. Kórházba és intenzív osztályra gyerekek alig kerültek, nálunk is csak egy-két ilyen eset volt. A gyerekorvosoknak arról nincs is tudomásuk, hogy itthon gyereket lélegeztetni kellett volna, vagy intenzíven kezelni, mindenkinél elég volt az egyszerű támogató terápia. 

Mi a helyzet a Kawasakival? 

Ijesztő hírek egyedül azzal kapcsolatban jelentek meg, hogy egy-egy koronavírusos kicsinél a Kawasaki-betegségre hasonlító multiszisztémás gyulladásos szindrómát diagnosztizáltak. Az ugyanakkor nem igazolt, hogy ezt a veszélyes állapotot konkrétan a koronavírus okozta. „A helyzet az, hogy ilyen jellegű megbetegedések folyamatosan voltak, vannak és lesznek. Viszont amíg nem volt koronavírus-járvány, ami a gondolkodásunkat teljesen felülírta, nem tekintettük ezeket a Covid következményének. Magyarán nem tudjuk, hogy a kettő közt van-e ok-okozati összefüggés” – emeli ki szakértőnk.

A helyzet azért visszás, mert amikor ma kórházba visznek egy súlyos állapotú lázas beteget, mindig megpróbálják kimutatni nála a koronavírust, és ha ez sikerül, annak a számlájára írhatják az egyéb problémákat is.

Pedig valójában még azt is csak most kutatják, hogy a fertőzésen való átesésnek milyen következményei lehetnek, a vírus milyen szervezeti elváltozásokat okoz – ha egyáltalán okoz. Az mindenesetre biztos, hogy az új típusú koronavírus megjelenése óta nincs több Kawasaki-beteg, mint egyébként. Ráadásul az is régóta köztudott, hogy ezt a főleg csecsemőket és kisgyermekeket érintő, a véredények akut gyulladásával, magas lázzal, a száj és torok nyálkahártyáinak gyulladásával, vöröses bőrkiütéssel és nyirokmirigy-duzzanattal járó autoimmun betegséget valami mindig provokálja – ez a valami pedig lehet vírusfertőzés is. Emiatt nem meglepő, hogy az erre hajlamos gyerekeknél a Covid is lehet egyfajta provokáló tényező. 

Kép

Kép: Freepik

60 pluszos gyermekorvos csapat 

A kicsikre a koronavírus azért jelent veszélyt, mert az őket amúgy ellátó házi gyermekorvosok többsége nem fiatal, nagy hányaduk bőven abba a korosztályba tartozik, amelynél a fertőzés megelőzése kulcskérdés.

Átlagéletkoruk picivel 60 év fölötti, 40 százalékuk 65 évnél idősebb. Ráadásul még a fiatalabbak közt is sokaknak van ismert krónikus betegsége, például magas vérnyomása, cukorbetegsége, kezelt daganatos betegsége.

Emiatt volt szükség arra, hogy a közvetlen betegellátásból tavasszal kiemeljék a gyerekgyógyászok több mint 40 százalékát. Nekik maradt a telemedicina, azaz vagy otthonról végezték feladatukat, vagy a rendelőben, ám a betegekkel való érintkezés nélkül. Nem adhattak be oltásokat sem, még olyan csecsemők szüleivel sem találkoztak, akik már több hete nem mozdultak ki otthonról. Az oltások tömegesen csak azért nem maradtak el, mert ezt a feladatot a gyerekorvosok maradék 60 százaléka átvállalta. 
Viszont ha ezt nem teszik meg, és a gyerekek az elmaradt oltások miatt kanyarósak lesznek, sokkal nagyobb veszélybe kerülhetnek, mint amit a koronavírus rájuk nézve jelenthet. Úgy tűnik, hogy a tavasszal a közvetlen betegellátásból kivont doktorok 10 százaléka végleg lerakja köpenyét. Emiatt dolgozik azon a szakma, hogy a rendszer változzon, megújuljon, a túlterheltség enyhüljön. 

Vitt is, hozott is 

A járvány ideje alatt lett elvárás, hogy a szülők a gyerekorvoshoz is jelentkezzenek be előre. Bár ezt sokan teherként élték meg, a pandémiától függetlenül sok előnye van, nagyban segíti az orvosok munkáját. „Én például már évtizedek óta rengeteg beteget ellátok telefonon, a készülék mindig nálam van. Sok más kolléga is így tesz, és azt látjuk, hogy a szülőknek sokszor a telefonos segítség is elég, nem is kell külön időpontot kérniük. Ez az esetek kétharmadában-háromnegyedében így van, látszik tehát, hogy rengeteg a fölösleges orvos-beteg találkozás” – mondja Póta György. Példaként a lázas állapotot hozza föl, ami miatt – ha nincs egyéb tünet – nem kell rendelőbe rohanni, elég, ha telefonon elmondják, mire kell figyelni. Orvoshoz csak akkor kell menni, ha a helyzet egy-két nap után nem javul, esetleg rosszabbodik. A nyugat-európai országok már régóta ezt a gyakorlatot alkalmazzák, ott lényegesen ritkább a személyes kontaktus. Sőt még a szlovákoknál és a cseheknél is kevesebb az orvos-beteg találkozás, mint nálunk.

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. augusztusi jelent meg. A lapra előfizethet itt>

E.T.A. Hoffmann, a romantika híres írója 1809 júliusában megkapta Beethoven V. szimfóniájának kottáját, hogy írjon róla egy elemzést az akkori zenei világ egyik legismertebb folyóiratába, az Allgemeine Musikalische Zeitungba. Hoffmann el volt ájulva a partitúrától. Arról írt, hogy míg Haydn kompozícióiban a gyermeki, vidám elme uralkodik, Mozart pedig a szellem birodalmának mélyére vezet bennünket, addig Beethoven zenéje egy szörnyű és mérhetetlen mélységet nyit meg, ahol izzó sugarak cikáznak át az éjszakán. Felfedi előttünk az óriási, hullámzó árnyékokat, amelyek egyre szűkebben zárnak körbe minket, és mindent megsemmisítenek bennünk, kivéve a végtelen vágyakozás fájdalmát.

Ebből a fájdalomból akar kirobbanni belőlünk a szerelem, a remény, az öröm és minden szenvedély, teljes harmóniájával.

Hoffmann szembement a többi kritikussal, és kitartott amellett, hogy Beethoven romantikus zeneszerző, mert ez a végtelen vágyakozás jelenti a romantika lényegét, ami a műveiben is megjelenik,.

Beethoven francia zeneszerző kortársa, Jean-François Le Sueur kevésbé lelkesedett az V. szimfóniáért: állítólag annyira kiborult a zeneműtől, hogy amikor megpróbálta feltenni a kalapját, nem találta a fejét. Mások riadalmat, sokkot, rémületet, izgalmat, értetlenséget éltek át. Goethe, a kor költőfejedelme viszolygással vegyes döbbenettel azt mondta: „Ez a szimfónia egyenesen a civilizációt veszélyezteti.” Louis Spohr, a szintén kortárs zeneszerző „kirívónak” és „vulgárisnak” nevezte a darab végén diadalmasan fellobbanó C-dúr lángot, amelyet a pikoló, a harsona és a fagott hangja szít.

A kortársak véleménye tehát megoszlott Beethoven zenéjével kapcsolatban, de elementáris hatása alól egyikük se tudta kivonni magát – az idő pedig az ő zsenialitását igazolta.

Munkássága azóta is hat a klasszikus zene művelőire és kedvelőire; a koncertek pedig, amelyeken műveit játsszák, a mai napig teltházasak.

Beethoven a kortársunk

Egyesek szerint a magas kultúra értékeit „divatos termékké silányítani” bűn, mások viszont úgy gondolják, a 21. században a popkultúra a legalkalmasabb eszköz arra, hogy segítse a fiatalokat a művelődésben. Márpedig Beethoven életművéből a tömegkultúra jócskán merít! A Für Eliséből techno és hiphop adaptációk készülnek, a dallam hívásvárakoztatás és csöngetés közben is gyakran felcsendül. Beethoven arca komoran néz vissza ránk bögrékről, hűtőmágnesekről, sűrű szemöldökére műhó tapad a gyerekek szórakozására gyártott gömbökben. Az idő fogja eldönteni, hogy a zeneszerző „branddé válása” mennyiben segíti emlékezetének megőrzését, de az biztos, hogy Beethoven zenei világa nemcsak a koncerttermekben és a zeneiskolákban él, mert a műveit lehet más kortárs művészeti tevékenységgel is fuzionálni.

Ennek jó példája Sean Mambwere tehetséges zimbabwei koreográfus, aki Beethoven III. és IX. szimfóniájára alkotott izgalmas hiphop koreográfiát. Egyesek szerint ez szentségtörés, Beethoven műveit nem szabad kortárs elemekkel keverni.

Mások örökségvédelmet látnak benne, hiszen a táncosok Beethoven művészetének halhatatlanságát és jelentőségét hirdetik a fiataloknak a távoli Zimbabwében.

Gustavo Dudamel karmester, aki vezetője a szegény társadalmi hátterű, zenét tanuló gyerekekből szervezett venezuelai Simón Bolívar Szimfonikus Zenekarnak, Beethoven V. és VII. szimfóniájáról egy jegyzetben így írt: „Ez a zene nagyon fontos a fiatalok számára. Természetesen az egész emberiség számára, de főleg a fiatalok számára. /.../ Az ötödik szimfónia nemcsak a hangjegyekről szól, hanem a sorsról, ami mindenki számára fontos /.../ A szimfónia indulattal indul. De ha végigjátszod, követed a fejlődési ívet, eljutsz az utolsó mozzanathoz, amely reménnyel zárul. Ha figyelsz, ezt érezheted a zenében. Sok gyermek [a szegények zenei nevelését biztosító oktatási rendszerben] az utcáról jön. Van abban valami különleges, amikor ezt a zenét játsszák, mert olyankor mindannyian osztoznak ebben a reményben.”

A IX. szimfónia negyedik, záró tételében hangzik el Schiller megzenésített Örömódája, amely túlzás nélkül világszerte ismert dallam.

1972-ben az Európa Tanács választotta Európa himnuszává, majd 1985-ben az Európai Unió himnusza lett (immár szöveg nélkül, tekintettel a soknyelvű Unióra). Az emblematikussá válásban persze szerepe volt Schiller ódája szövegének, amely az emberek testvérré válásáról szól. Bár Beethoven ebben is merész, végletesen gondolkodó és egyetemességre törekvő volt: míg Schiller ódája azzal végződik, hogy „a koldusok testvérei lesznek a hercegeknek”, Beethoven úgy írta át a vers sorát, hogy „testvér lesz minden ember”. Az Európa himnuszává vált dallam ugyan magasztos szerepet hivatott betölteni, mégis megerősítette Beethoven pozícióját a kortárs popkultúrában, vagyis zenéje ma is felhangzik egyidőben a világ számos pontján.

„Ezen soha nem lehet túllenni, de meg lehet tanulni együtt élni a hiánnyal. (…) Próbáltunk abban megnyugvást találni, hogy ez a Jóistennek egy olyan hosszútávú terve volt, amit mi nem érthetünk” – kezdi Melinda.
A családtagok a mai napig nem tudják, hogy pontosan mi is történt 2018. augusztus 11-én, egy meleg, nyári délutánon a Balatonon. A 15 éves, 183 cm magas, sportos és mindig fegyelmezett, elővigyázatos Gergő testvére, Noémi társaságában indult neki a régóta ismert tónak egy vízibiciklin. A fiút vonzotta a hűs víz, szeretett volna megmerítkezni, úszni benne. Megállították a járművet, majd Gergő nővére bátorítására beugrott a Balatonba, amely rejtélyes körülmények közt elnyelte a fiút. Noémi, aki kicsi korától felelősségteljesen vigyázott öccsére, azonnal utánaugrott, s próbálta megtalálni, kimenteni őt – hiába.

A szülők már csak a tragédia bekövetkezte után érkeztek a helyszínre. Az eseményektől sokkos állapotba került, pánikrohammal küzdő Noémi az első perctől fogva önmagát hibáztatta a történtek miatt. „A lányom a filmes szakmában képzeli el a jövőjét; szinte biztos vagyok abban, hogy ezt a meghatározó életeseményt egy mozgóképes alkotás formájában még fel fogja dolgozni” – árulja el Melinda.

Az asszony a tragédiát követő napokban, hetekben nem érzett dühöt, haragot, s nem zuhant a kiüresedés fásult állapotába se. Az űrt a szeretetet nem nélkülöző tenni akarás vágya töltötte be, amelyet Istennek és Gergőnek tulajdonított.

„Isten szeretete nem azt jelenti, hogy mindig jó dolgok történnek velünk, hanem hogyha megtörténik a rossz, akkor is velünk marad, számíthatunk rá.”

Hogy megelőzze az esetleges jövőbeli baleseteket, Melinda közel húsz hivatalos levelet írt az ügyben a helyi önkormányzatoknak, az érintett minisztériumoknak és még a köztársasági elnöknek is, arra kérve a címzetteket, hogy minél előbb foglalják rendeletbe, törvénybe a mentőeszközök biztosítását vízibicikliken is. A tavalyi figyelemfelhívó kampány eredményeként pl. Balatonlelle környékén már működik olyan vízibiciklikölcsönző, amelynek tulajdonosa saját költségen felszerelte megfelelő mentőeszközökkel a járműveit. „Az általunk átélt tragédia legyen egyfajta katalizátor, hogy soha senkivel ne történhessen ilyen a jövőben” – vallja Melinda.

Egy egészséges gyermek elvesztésének feldolgozása fokozottan nehéz – a szülő azt a földi időt is meggyászolja a benne rejlő lehetőségekkel, amit gyermeke még esetlegesen megélhetett volna. „A veszteség az veszteség, függetlenül attól, hogy mikor és hogyan történik. A Jóisten világában viszont nincsenek évek. Az időt csak mi, emberek mérjük itt a földön. Nem az számít, hogy valaki 99 évet, vagy 15-öt, vagy két hónapot élt – az utóbbi is élhetett teljes életet.

A Jóisten tudja, hogy ki mikor ér az útja végére és éri el az általa kitűzött célokat. Gergőnek 15 év jutott - ebbe bele kell nyugodnunk, s ha nehéz is, hinni azt, hogy JÓ helyen van. Most már van egy saját angyalunk a mennyben, aki utat mutat, és aki vigyáz nem csupán ránk, hanem mindazokra, akik hasonló helyzetbe kerülhetnek, mint ő.”

A teljes beszélgetést tartalmazó műsor meghallgatható itt: 

A Túlélők podcast a Képmás magazin műsora. Tóth-Fazekas Andrea műsorvezető negatív fordulatok túlélőivel beszélget, akik tragédiájuk által erősödtek meg. A műsor olyan súlyos élettörténeteket, eseményeket, személyes tragédiákat mutat be, amelyekből volt és van kiút, legyen az betegség, gyász, baleset, prostitúció, hajléktalanság, mozgáskorlátozottság, függőség, szenvedélybetegség stb., ha másképp nem, akkor azáltal, hogy az illető az őt érő negatív történéseket pozitív megközelítéssel tudja szemlélni, és a lehetőségekhez mérten a legtöbbet kihozza az adott helyzetből.
Az egyes epizódok meghallgathatók a kepmas.hu Túlélők rovatában, a YouTube- és a Spotify-csatornáin és a legnépszerűbb podcast-applikációkban. Ha tetszik a podcast, kövesd a Túlélők Facebook-oldalát.  

A listát elnézve valószínűleg idén is sok családban kerül valamilyen digitális ajándék a fa alá. Ezt támasztja alá az egyik hazai felmérés is, mely szerint a népszerű Fekete Péntek akciókat a válaszadók 65%-a már karácsonyi ajándékok beszerzésére is kihasználta, a slágertermékek pedig nem meglepő módon a mobiltelefonok és tabletek, a szórakoztató elektronika, illetve a számítástechnikai eszközök voltak.

Bár a digitális ajándékok nagy örömöt okoznak a kicsiknek, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az internetnek sötét oldala is van, amely veszélyes lehet a gyermekek számára.  Az internetes biztonság szakértőjeként az ESET és hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. számos oktató tartalommal hívják fel kicsik és nagyok figyelmét a biztonságos internetezésre. Többéves tapasztalataikat csokorba szedve idén elindították családoknak szóló oldalukat, ahol a szülők hasznos cikkekkel, a gyermekek pedig játékos videókkal tanulhatnak az online tér kockázatairól.

Szakértőik most összegyűjtötték, mire érdemes figyelnünk szülőként annak érdekében, hogy a legkisebbek is biztonságosan használhassák karácsonyi ajándékaikat:

Videójátékok

Válasszunk a gyerekek életkorának megfelelő játékot, amit hivatalos, megbízható forrásból szerezzünk be. A választásban az ajánlások, szakértői fórumok mellett a PEGI, azaz az elektronikus játékokhoz használt korhatár és tartalom besorolási rendszer is segít. Akár számítógépen, mobilon vagy konzolokon játszanak a gyerekek, mindig tartsuk az eszközöket naprakészen, telepítsük a frissítéseket, mert lehet, hogy biztonsági javításokat is tartalmaznak. Ez az operációs rendszer mellett a játékkliensekre (mint például a Steam vagy az Origin), és magukra a játékokra is vonatkozik. Tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy legyenek óvatosak: a csalásokat és a fizetős játékok ingyenes verzióit kínáló nem hivatalos weboldalak, fórumok linkjei mögött vírusok is rejtőzhetnek. Ahogy az internet többi részén, úgy a játékos közösségekben sem mindenki jó szándékú – sose adjanak meg személyes vagy bankkártya adatokat, sem a fórumokon, sem privát üzenetben.

Okostelefonok és tabletek

Az új mobilok beüzemelésekor az egyik első teendő, hogy az eszköz valamilyen feloldó kód beállítását kéri. Hívjuk fel a gyerekek figyelmét, hogy olyan kódot válasszanak, amely nem köthető hozzájuk – mint például a születésnapjuk – mivel ezeket a kódokat nagyon könnyű kitalálni. Érdemes minél hamarabb beszerezni egy biztonsági alkalmazást is - az Android ugyanis a második legtöbbször támadott rendszer a Windows után. Nézzük át együtt a gyerekekkel, hogy milyen alkalmazások kerülnek a telefonra, és ellenőrizzük azt is, hogy ezek mihez kérnek hozzáférést. Legyünk gyanakvók, ha egy app túl sok vagy furcsa hozzáférést kér – egy kvízjátéknak valószínűleg nincs feltétlenül szüksége a gyerekek pontos tartózkodási helyére. Mindig a hivatalos áruházból töltsünk le appokat (Google Play, App Store), mert az egyéb forrásokból beszerezhető appok kártevőket tartalmazhatnak, amelyek zárolhatják az eszközt, de akár kémkedhetnek is a gyerekek után.

Okoskütyük

Ha valamilyen internetre csatlakozó kütyüvel – például okosórával – lepjük meg a gyerekeket, akkor mindenképpen szánjunk egy kis időt a megfelelő modell kiválasztására. Járjunk utána a lehetőségeknek, olvassunk megbízható forrásból származó véleményeket, és keressünk rá a modell nevére, a sebezhetőség vagy hasonló szavak kombinációjával. Erre azért van szükség, mert a gyártók a gyors megjelenés érdekében sajnos sokszor nem fektetnek kellő hangsúlyt a biztonsági szempontokra, a sebezhetőségek javítása pedig utólag nagyon nehéz, vagy egyenesen lehetetlen. Pár éve például a norvég Fogyasztóvédelmi Tanács tesztjén több problémás okosórát is találtak, amelyek titkosítás nélkül tárolták és továbbították az adatokat, ami lehetővé tette, hogy hackerek megfigyelhessék a gyerekeket, sőt akár kommunikálhassanak is velük. Legyünk óvatosak a kevésbé ismert márkákkal, ha nem tudjuk ellenőrizni, hogy az adatainkat hol tárolják, és hogyan védik. A számítógépekhez és telefonokhoz hasonlóan itt is aranyszabály, hogy amely eszköznél lehetséges, ott mindenképp telepítsük a biztonsági frissítéseket, amint elérhetővé válnak.

Laptopok és asztali számítógépek

Ha idén a gyermekünket az első saját laptopja vagy asztali számítógépe várja a fa alatt, akkor gondoskodjunk róla, hogy az eszköz fel legyen vértezve a különböző fenyegetések ellen. Ehhez elengedhetetlen egy megbízható és modern biztonsági program, amely a vírusok felismerése mellett védelmet nyújt például az adathalászat vagy a webkamerához történő hozzáférések ellen. Válasszunk olyan szoftvert, amely szülői felügyelet funkcióval is rendelkezik, és lehetővé teszi, hogy a gyermekek számára káros internetes tartalmakat blokkolhassuk. Az ESET karácsonyi akciója során most 1 áráért 3 felhasználós ESET Internet Security licencet vásárolhatunk, mellyel könnyedén elláthatjuk védelemmel családtagjaink számítógépeit és okostelefonjait. További információ: karacsony2020.eset.hu

+1 tipp: A biztonság velünk, szülőkkel kezdődik

Ha a gyerekek biztonságos internetezéséről van szó, a szülők tudatos hozzáállását is meg kell említenünk, mint kulcsfontosságú tényezőt. Bár a gyerekek jól kiigazodnak az online térben, a kíváncsiságuk és a tapasztalatlanságuk könnyen bajba sodorhatja őket. Szülőként a mi feladatunk, hogy naprakészek legyünk az internet veszélyeivel kapcsolatban, és folyamatosan neveljük a gyerekeket a felelősségteljes internethasználatra. Bár ez a téma végtelennek tűnik, van néhány támpont, melyek mentén elindulhatunk. Ilyen például a megfelelő jelszavak használata, a biztonságos letöltés, a közösségi média kockázatai, az online zaklatás, az internetes pedofilok, a chatelés szabályai – és persze a legfontosabb, hogy biztosítsuk a gyerekeket arról, hogy hozzánk bármikor fordulhatnak, ha gyanús dologgal találkoznak az interneten.

Az én fejemben két éve ilyen gondolatok forogtak: „Biztosan jó ötlet volt ez a hirtelen kilépés?”; „Vajon találok olyan helyet, ahol tényleg megbecsülnek?”; „Mennyit fogok keresni egy ilyen pályaelhagyás után?” Ugyanis egy pozitív és negatív élményekkel jócskán megtűzdelt, hullámzó két és fél év után felmondtam életem első munkahelyén.

Egy régóta érlelődő hirtelen döntés

De mi is vezetett a hirtelen felindulásból elkövetett távozáshoz? Mondanám, hogy a sokadik kés, amit akkor éppen a hátamba szúrtak, és emiatt ismét éjszakába nyúlóan robotolnom kellett valaki más projektjén. Mondanám, hogy a kollégáim figyelmeztető jelként is értelmezhető történetei (válások, vetélés, súlyos egészségügyi problémák), amikben jelentősen közrejátszott a munka során rájuk nehezedő stressz. Mondanám, hogy az az előttem jó példával járó néhány „bajtárs”, aki hasonlóan hamar döntött a kilépés mellett.

De igazából mindez már csak az utolsó néhány csepp volt a pohárban. Abban a pohárban, ami akkor már jócskán megtelt az elmúlt időszak keserű mérgével, és amit már nem tudott ellensúlyozni sem a jó fizetés (amit persze ha lebontottunk a rendszeres hétvégi és esti munkavégzésekre, valamint a ki nem fizetett túlórákra, már nem is volt annyira kecsegtető), sem az az illuzórikus plecsni, amivel az ember lánya körbedicsekedhetett, hogy lám, milyen nagy múltú cégnél húzza az igát…

Mert a toxikus közegben elszenvedett sérülésekért semmi nem kárpótol. És sajnos az idő sem feltétlen gyógyítja be őket.

Korai intő jelek

Friss diplomás bölcsészként az ember megközelítőleg nulla önértékeléssel és elvárással lép be a munkaerő-piacra. Ki tudja, mikor találok munkát, az épp milyen lesz, és vajon épp az éhbért megközelítő fizetéssel fognak megkínálni, vagy annál azért valamivel többel? Így érthető, hogy amikor ez a lehetőség szembejött, a sikeres és boldog karrier ígéretének csillogása teljesen elvakított: nagy múltú cég, érdekes feladatok, részben azzal foglalkozhattam, amit éveken át tanultam és szerettem, és nem utolsósorban a háromszorosát ajánlották annak az összegnek, amiről azt gondoltam, hogy pályakezdőként keresni fogok. Ki ne mondana erre igent?

Igen ám, de már az első hónap során jöttek az intő jelek, hogy nem feltétlenül a nekem megfelelő helyen vagyok. A belső rendszer friss és nehezen átlátható volt még, így sok feladat az utolsó pillanatra maradt; hiába próbáltam a tőlem megszokott rutinnal előre dolgozni, rajtam kívül álló okok miatt ez szinte sosem sikerült. Emiatt a harmadik hetemen minden nap 14-16 órát dolgoztam, ami mellé jött még három órányi tömegközlekedés, mert sajnos messze laktam a munkahelytől. Az utolsó napokban már komolyan fontolgattam, hogy beviszek egy hálózsákot, és az iroda padlóján alszom, hogy legalább az utazással járó időt megspóroljam és minimális mértékben tudjak pihenni. Amikor már a sokadik napon kitört belőlem az elkeseredés a nyomástól, a kimerültségtől és attól, hogy az utolsó pillanatban már sokadszor nekem kellett átszerveznem az előre lefixált munkarendemet, csak egy vállrándítást kaptam a senior kollégáktól. Illetve azt a rendkívül támogató mondatot, hogy „Ez egy ilyen szakma. Ha nem bírod, nem való neked”. Tulajdonképpen igazuk volt, de nekem két és fél évbe is beletelt, mire erre végérvényesen rájöttem.

Megfojtja a lelket, erre mérget vehet

Egy tavalyi, amerikai kutatás szerint a megkérdezett, csaknem 500 munkavállaló 54%-a számolt be arról, hogy a negatív stresszt (tehát nem a pozitív érzelmekkel motiválót), és ezzel kapcsolatosan a mérgező munkahelyi viselkedéskultúrát nap mint nap a bőrükön érzik. A jelenség tehát elterjedtebb, mint gondolnánk. Emellett a válaszadók 53%-a szerint a vezetőség egyáltalán nem foglalkozik a toxikus légkör problémájával, pedig ez tagadhatatlanul visszaveti a dolgozók motivációját, és ezáltal a termelékenységet is. Emellett nagyban növeli a fluktuációt, márpedig a minduntalan újonnan érkező munkaerő betanítása is terhet ró egy cég működésére.

Kép

De mi tesz egy munkahelyet toxikussá? Az interneten számos informatív listát találunk a figyelemre méltó jelekről, a saját példám esetén a Forbes cikkét idézném. Az időnként zavaros rendszer, a vezetőségtől való elszigeteltség, a valós párbeszéd lehetőségének hiánya, az állandó paranoia, a saját munkám és szakmai integritásom védelmében folytatott végeláthatatlan harc, a kemény munka és a tehetség kézzelfogható értékelésének hiánya – mind-mind az negatív munkahelyi kultúra jellegzetességei.

Szeretné megtudni, hogy Ön toxikus munkahelyi légkörben dolgozik-e? Végezze el ezt az angol nyelvű tesztet, amely választ ad a kérdéseire!

Mindennek a legrosszabb hozadéka az a mentális terhelés, amely beszivárog az ember mindennapjaiba, átjárja a munkán kívüli perceket, a magánéletet és az otthon melegét is. Sokszor, amikor megosztottam valamit a közösségi médiában, félelem töltött el, hogy nem befolyásolja-e ez negatívan a munkahelyi pozíciómat. Gyakran lelkiismeret-furdalás gyötört, amikor a túlóra helyett például színházba mentem, mert biztos megkapom majd, hogy nem dolgozom elég keményen. De ez a személyiségtorzító hatás nem csak rajtam hagyott nyomott. A kollégákkal szívesebben vitattuk meg egymás között a gondolatainkat a megbeszélések után, mint ott helyben, a feszültség következtében pedig időnként előfordult a széthúzás, az egymásra mutogatás a motivált csapatmunka helyett. „Már megint kora délután lelép, bezzeg én már a harmadik hétvégét dolgozom végig!”

Nem tűrök tovább. Futok.

Az ember hiába tartja magát az evolúció csúcsának, rengetegszer minket is állati ösztönök irányítanak. Ilyen a stresszre, veszélyre adott reakciónk is, amit angolul 3F (Fight-Flight-Freeze), magyarul üss-várj-fuss szabálynak neveznek: eszerint a kívülről érkező fenyegetésre vagy támadással, vagy várakozással (tűréssel) vagy meneküléssel reagálunk. Teljesen mindegy, hogy ez egy hétköznapi veszélyhelyzet, egy ártó viszony vagy épp egy toxikus munkahelyi légkör.

Nem véletlen tehát, hogy az éveken át tartó vergődésem kapcsán gyakran a bántalmazó kapcsolat analógiája ugrik be. Hiába a fokozatos mentális leépülés, az állandó stressz, az időszakos kiégések, a magánélet határainak sérülése, az egzisztenciális kiszolgáltatottságtól való félelem… Az időnként megélt pozitív élmények miatt magammal is elhitettem, hogy tulajdonképpen nem is vagyok annyira rossz helyen, hogy ennél úgysem lesz jobb.

Ez a rengeteg sérelmet eltűrő önáltatás majdnem két és fél évig tartott. Eddig tűrtem. Aztán már nem volt más választásom, futnom kellett.

Újrakezdés adventkor

Kvázi a semmibe érkeztem. Nem volt másik hely, ahová azonnal be tudtam ülni, és bár az álláskeresést akkor már néhány hónapja űztem, még abban sem voltam biztos, mivel fogok foglalkozni a jövőben. Csak azt tudtam, hogy amivel addig, azzal biztosan nem, mert egyszerűen nem való nekem.

Szerencsére nem kellett sokáig aggodalmaskodnom. Majdnem egy egész otthon töltött adventi hónap után januárban sikerült elhelyezkednem egy szuper légkörrel, érdekes szakmai kihívásokkal és sikerélményekkel teli munkahelyen, amely ugyanakkor a magánéletemet is tiszteletben tartotta. Bár a korábbi negatív tapasztalataimon – amik ráadásul első munkahelyként a hozzáállásomat is megalapozták – nehéz volt felülemelkedni: a főnököm szólt a második héten, hogy ne maradjak már benn késő estig, mert holnap is van nap, a munka megvár. Főképp, ha nem ég a körmömre a határidő.

De vajon ki tudom-e törölni végérvényesen a régi, rossz beidegződéseket…?

„Ha kétszáz forintért veszed a kilós kenyeret, ugyanakkor te otthon egy nap alatt készítesz el egy kiló kenyeret, akkor az azt jelenti, hogy egy napi munkád kétszáz forintot ér? Mert ha ennyiért veszel kenyeret, akkor neked sem lesz pénzed. Aki olcsón vásárol, azoknak nem ad elég pénzt, akik az ő munkáját fizetnék meg. Ha olyan dolgokra költenénk több pénzt, ami értéket képvisel, és a hulladékra kevesebbet, akkor gazdagon élhetnének az emberek és sokkal több szabadidejük lenne” – folytatja Józsi. Nehéz belekötni, pedig látszólag szembe megy olyan, napjainkban szinte megkérdőjelezhetetlen fogalmakkal, mint a folyamatos fejlődés vagy a gazdasági növekedés.

Kép

Mikó Péter és Drexler Dóra a martonvásári kísérleti téren szelektálja az ősgabonákat. 
Dóra korábban a nyírségi és bugaci kísérletekben meglepődve tapasztalta, hogy a tönke és az alakor tájfajták természetes szelekció útján alkalmazkodtak az extrém, akár fél-sivatagi körülményekhez is. Kép: Páczai Tamás

Az ATK Martonvásár melletti kísérleti parcelláin értem meg jobban, hogy ezek mit jelentenek a mezőgazdaságban. Drexler Dóra szerint „visszanézve sok érdeme van a zöld forradalomnak, vagyis annak az 1960-as években kezdődött időszaknak, amikor a kémiai növényvédő szerek, a műtrágyázás és az intenzív nemesítés hatására a gabonatermelés hozamai megsokszorozódtak. Megteremtette a termésbiztonságot, csökkentette az éhínséget és jelentősen növekedett a bolygónk lakossága. Viszont több mint fél évszázad távlatából látjuk már a káros hatásokat is:

az intenzív, monokultúrás termesztés a biodiverzitás elvesztéséhez vezet, a növekvő vegyszerhasználat pedig fokozott környezetszennyezéssel jár. Az iparszerű termelésünk következtében a legtöbb embert már érint valamilyen ételallergia.”

Mikó Péter hozzáteszi, hogy a nagyüzemi gabonatermesztésben a hektáronkénti nagy termésátlag, magas fehérjetartalom, a könnyű betakaríthatóság és feldolgozás az elsődleges szempontok, ezért a modern nemesítésben azokat a fajtákat részesítették előnyben, amelyek alacsony szárúak – ez a gyors betakarítás miatt fontos –, és a szemek körüli pelyvalevél magától lepereg, így el lehet hagyni a hántolás munkaigényes folyamatát. A nemesítők kiszolgálták ezeket az igényeket, így a modern búzák egyeduralkodóvá váltak a földeken, csakúgy, mint a betegségek, amelyek folyamatosan szelektálódnak a szántóföldeken lévő búzafajtáktól függően. Ezzel viszont ördögi körbe kerültek a gazdák, hiszen a profit fenntartása érdekében folyamatosan vegyszeres védekezésre és műtrágyázásra kényszerülnek, hogy a termény eljusson a betakarításig, a harcot pedig egyre jobban nehezíti a klímaváltozás.

Kép

A kétezres évek közepén Erdélyben többször láttam időseket, akik lóval szántottak, kézzel vetettek és gazolták a gabonát. A régi életformának köszönhető, hogy az ősgabonafélék túlélték a modern mezőgazdaságot, az ATK génbankjában Székelyföldről gyűjtött magokat is őriznek, az egyik ilyen a bözödi alakor (Gyulai Ferenc régész-botanikus gyűjtése). A kép a mezőségi Pókán készült, 2005-ben. (Páczai Tamás)

Ebből az ördögi körből az ökológiai gazdálkodás próbál kitörni.

A gabonatermesztésben a nemesítők az elmúlt években visszanyúltak azokhoz az ősi fajokhoz – ilyen az alakor és a tönke, a napjainkban egyeduralkodó közönséges búza ősei –, amelyek évezredek óta léteznek, de gyengébb terméshozamuk miatt a nagyüzemi termesztés, a modern nemesítés, ezáltal pedig a kórokozók is mind elkerülték őket.

„Az ősgabona nemesítést 20 éve kezdtük el, amikor a kalászos génbankunkban található összes alakor genotípust leteszteltük, majd a legalkalmasabbakat kiválasztottuk keresztezésre. Ebben 10 éves munka volt, 2008-ban jegyeztük be az első, a mai fajtaelismerési szabályoknak megfelelő alakort, ez az Mv Alkor, amit később az Mv Hegyes követett, ami jelenleg az egyetlen jegyzett tönkefajtáink” – számol be az elmúlt évek eredményeiről Mikó Péter. „Nem az a nemesítés célja, hogy a jövőben hazánk gabonaellátását ősbúzák biztosítsák, hiszen termelékenységük elmarad a modern fajtákétól. De az egészséges táplálkozáshoz elengedhetetlen a változatosság. Mind az ökológiai, mind a konvencionális termelésben ezek az ősi búzák hozhatják vissza a hiányzó sokszínűséget, kiegészíthetik a tömegtermelést, javíthatják a kenyér minőségét.”

A gazdálkodókkal egyelőre nehéz megszerettetni ezeket a vasban, antioxidánsokban, E-vitaminban, béta-karotinban, mikroelemekben és teljes rosttartalomban is sokkal gazdagabb fajtákat,

amihez Drexler Dóra szerint az is hozzájárul, hogy „az ősgabonák piaca még kialakulatlan, a fogyasztók még kevéssé ismerik őket, a belőlük készült liszt pedig még elég drága egyrészt a különlegességük, másrészt a feldolgozásuk miatt, ezeket ugyanis hántolni kell. Mindezek mellett a tönke és az alakor sikérszerkezete is más, nyúlósabb, ragacsosabb tésztát eredményez, ami nem áll meg önmagában, ezért a kenyér sütéséhez formát kell használni, vagy lepényt készíteni belőle, ami viszont a pékség részéről kíván nyitottságot és egyben technológiai váltást is.”

Kép

„A tészta miattam nincs kész, mert azt gondoltam, hogy ma úgy fogom készíteni, mint még soha. Ebben a fateknőben a múltkor maradt egy kis vakarék, vagyis az előző dagasztásból az oldalára ragadt egy kis tészta. Gondoltam, hogy most nem kovászolok, helyette egyszerűen csak felöntöttem vízzel. Ez feloldotta az oldalát, és ma reggel ehhez a vízhez hozzáadtam lisztet, meg vizet és sót” – meséli Vajda Józsi. Kép: Páczai Tamás

Mégis, egyre több fogyasztó törődik tudatosan a mindennapi kenyérrel. Ezt jelzi, hogy Vajda Józsi Pékműhelyei előtt – de más kézműves pékségeknél is – gyakran alakulnak ki hosszú sorok. (Én utoljára hasonlót Marosvásárhelyen töltött gyermekéveimben láttam, akkor be is álltam gyakran, amíg édesanyám húsért állt egy másik bolt előtt, de 1989-ben a túlélésért küzdöttünk mindennap.)
„Én nagyon nem örülök ennek, mert az emberiség történelmében mindig kataklizma volt az, amikor sorba kellett állni a kenyérért” – mondja Józsi. „Ez most két dolgot jelez: azt, hogy rosszul működünk, és azt, hogy sokan tudjuk még, hogy mi az érték, hiszen sorba állunk egy jó kenyérért.” 

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. augusztusi jelent meg. A lapra előfizethet itt>

70 és 50 | Gryllus Dániel és Lackfi János voltak a Képmás-est vendégei, akikkel nemcsak a kerek férfiévfordulókról, a megült és elhalasztott ünnepekről beszélgettünk, hanem arról is, mi minden születhet egy irodalomszerető zenész és egy zeneszerető költő barátságából.

Hogy lehet reagálni a Facebookon a kommentekre és üzenetekre, hogyan születnek a Lackfis „jóéjtpuszik”, milyen az „Asztalnál meghalna” irodalom, és mit jelent a kontaktmánia? Gryllus Dániel megosztja velünk, hogy hogyan lesz egy megálmodott dallamból dicsérő ének, és elő is adja a szerzeményt. Lackfi János pedig a Mátyás templomról megjelenő felnőtt színezőről beszél, amelyhez írt egy adag verset, kettőt fel is olvas nekünk. Kiderül az is, hogy milyen típusú vállról indítható rakétával lőtték mellbe a költőt pár éve, majd az estet Gryllus Dániel zárja egy „A teljesség felé” című lemezen megjelent dallal. A beszélgetést Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője vezeti. Tartsanak velünk!

A felvételt 2020. november 4-én rögzítettük a Hagyományok Házában.

Támogató: