Két éve veszítette el 15 éves fiát a család – „A tragédia legyen katalizátor…”

„Ezen soha nem lehet túllenni, de meg lehet tanulni együtt élni a hiánnyal. (…) Próbáltunk abban megnyugvást találni, hogy ez a Jóistennek egy olyan hosszútávú terve volt, amit mi nem érthetünk” – kezdi Melinda.
A családtagok a mai napig nem tudják, hogy pontosan mi is történt 2018. augusztus 11-én, egy meleg, nyári délutánon a Balatonon. A 15 éves, 183 cm magas, sportos és mindig fegyelmezett, elővigyázatos Gergő testvére, Noémi társaságában indult neki a régóta ismert tónak egy vízibiciklin. A fiút vonzotta a hűs víz, szeretett volna megmerítkezni, úszni benne. Megállították a járművet, majd Gergő nővére bátorítására beugrott a Balatonba, amely rejtélyes körülmények közt elnyelte a fiút. Noémi, aki kicsi korától felelősségteljesen vigyázott öccsére, azonnal utánaugrott, s próbálta megtalálni, kimenteni őt – hiába.

A szülők már csak a tragédia bekövetkezte után érkeztek a helyszínre. Az eseményektől sokkos állapotba került, pánikrohammal küzdő Noémi az első perctől fogva önmagát hibáztatta a történtek miatt. „A lányom a filmes szakmában képzeli el a jövőjét; szinte biztos vagyok abban, hogy ezt a meghatározó életeseményt egy mozgóképes alkotás formájában még fel fogja dolgozni” – árulja el Melinda.

Az asszony a tragédiát követő napokban, hetekben nem érzett dühöt, haragot, s nem zuhant a kiüresedés fásult állapotába se. Az űrt a szeretetet nem nélkülöző tenni akarás vágya töltötte be, amelyet Istennek és Gergőnek tulajdonított.

„Isten szeretete nem azt jelenti, hogy mindig jó dolgok történnek velünk, hanem hogyha megtörténik a rossz, akkor is velünk marad, számíthatunk rá.”

Hogy megelőzze az esetleges jövőbeli baleseteket, Melinda közel húsz hivatalos levelet írt az ügyben a helyi önkormányzatoknak, az érintett minisztériumoknak és még a köztársasági elnöknek is, arra kérve a címzetteket, hogy minél előbb foglalják rendeletbe, törvénybe a mentőeszközök biztosítását vízibicikliken is. A tavalyi figyelemfelhívó kampány eredményeként pl. Balatonlelle környékén már működik olyan vízibiciklikölcsönző, amelynek tulajdonosa saját költségen felszerelte megfelelő mentőeszközökkel a járműveit. „Az általunk átélt tragédia legyen egyfajta katalizátor, hogy soha senkivel ne történhessen ilyen a jövőben” – vallja Melinda.

Egy egészséges gyermek elvesztésének feldolgozása fokozottan nehéz – a szülő azt a földi időt is meggyászolja a benne rejlő lehetőségekkel, amit gyermeke még esetlegesen megélhetett volna. „A veszteség az veszteség, függetlenül attól, hogy mikor és hogyan történik. A Jóisten világában viszont nincsenek évek. Az időt csak mi, emberek mérjük itt a földön. Nem az számít, hogy valaki 99 évet, vagy 15-öt, vagy két hónapot élt – az utóbbi is élhetett teljes életet.

A Jóisten tudja, hogy ki mikor ér az útja végére és éri el az általa kitűzött célokat. Gergőnek 15 év jutott - ebbe bele kell nyugodnunk, s ha nehéz is, hinni azt, hogy JÓ helyen van. Most már van egy saját angyalunk a mennyben, aki utat mutat, és aki vigyáz nem csupán ránk, hanem mindazokra, akik hasonló helyzetbe kerülhetnek, mint ő.”

A teljes beszélgetést tartalmazó műsor meghallgatható itt: 

A Túlélők podcast a Képmás magazin műsora. Tóth-Fazekas Andrea műsorvezető negatív fordulatok túlélőivel beszélget, akik tragédiájuk által erősödtek meg. A műsor olyan súlyos élettörténeteket, eseményeket, személyes tragédiákat mutat be, amelyekből volt és van kiút, legyen az betegség, gyász, baleset, prostitúció, hajléktalanság, mozgáskorlátozottság, függőség, szenvedélybetegség stb., ha másképp nem, akkor azáltal, hogy az illető az őt érő negatív történéseket pozitív megközelítéssel tudja szemlélni, és a lehetőségekhez mérten a legtöbbet kihozza az adott helyzetből.
Az egyes epizódok meghallgathatók a kepmas.hu Túlélők rovatában, a YouTube- és a Spotify-csatornáin és a legnépszerűbb podcast-applikációkban. Ha tetszik a podcast, kövesd a Túlélők Facebook-oldalát.