Életét adta az üldözöttekért – Apor Vilmos, a vértanú püspök

Számontartott ősök

Apor Vilmos egy magát az Árpád-korig visszavezető erdélyi főúri család gyermekeként született 1892-ben, Segesváron. A hagyomány szerint Apur nevű székely ősük emelte az államalapítás idején Bálványos várát, 1200 után pedig az Apor‑család históriája már az oklevelek jóvoltából is nyomon követhető. A családi birtok központja idővel Torjára került át, a reformáció idejétől pedig a katolikus hit mellett szilárdan kitartó nemzedékek Székelyföld leggazdagabbjai közé tartoztak. Bárói címet Altorjai Apor Péter nyert 1713-ban, utódai pedig magas közigazgatási, közjogi méltóságokra jutottak. 
Apor Vilmos apja, Gábor is volt főispán, majd államtitkár a bécsi Király Személye Körüli Minisztériumban. Gróf Pálffy Fidélával kötött házasságából kilenc gyermek született, akik közül öt érte meg a felnőttkort. A család az 1890-es évek derekától az apa hivatali kötelezettségeinek megfelelően Bécsben élt, az ifjú Vilmos viszont a kalksburgi és a kalocsai jezsuita gimnáziumoknak volt a diákja. Apja váratlan halála után az anyagi gondok közé kerülő család többször is költözött, míg végül Mosonban állapodott meg. 

Papi szolgálat

Ekkor Vilmos már lélekben elkötelezte magát a papi hivatás mellett, és döntését sikerült anyjával is elfogadtatnia. 1910-ben jelentkezett kispapnak a Győri Egyházmegye szolgálatára. Teológiát Innsbruckban tanult, és 1915-ben szentelték pappá. Káplánként (vagyis a plébánost segítő papként) egy évet Gyulán töltött, hitoktatói és börtönlelkészi szolgálatot is végezve. Ezt követően rövid ideig aulista (egyházi hivatali tisztségviselő) volt Győrben, majd tábori lelkész a világháború forgatagában. A háború vége előtt került Nagyváradra a szeminárium spirituálisaként (a lelki élet irányítójaként) és a dogmatika tanáraként, ezt pedig még 1918-ban követte plébánosi kinevezése korábbi kápláni szolgálata színhelyére, Gyulára. Itt 1941-ig több mint két évtizedet töltött. 
Jó gazdaként, lelkiismeretes pásztorként viselte gondját híveinek.

Nagy szociális érzékenységgel karolta fel a rászorulókat, megszervezte a karitatív munkát, népkonyhát működtetett. Szívesen foglalkozott a gyerekekkel, akiket hitre és emberségre nevelt, szervezett énekkart, buzgón látogatta a családokat, a betegeket.

Ajtaja mindig nyitva állt a hívek előtt, akiknek, ha kellett, az utolsó fillérjét is odaadta. Soha nem éreztette az egyszerű hívő emberekkel arisztokrata származását, osztozott gondjaikban, amit a hívek szeretetükkel viszonoztak. Már javában tombolt a II. világháború, amikor 1941-ben új korszak kezdődött az életében. 

Kép

Ember az embertelenségben

Az év elején XII. Pius pápa a Győri Egyházmegye püspö­kévé nevezte ki. Püspökként is szociális érzékenység, közéleti elkötelezettség és segítő, oltalmazó szándék vezette. Így lett alapítója a Katolikus Szociális Népmozgalomnak, ezért támogatta a győri munkáslakás-építési programot, fontolgatta a földreform gondolatát. Egyike volt azoknak a főpásztoroknak, akik a színfalak mögött a háborúból való mielőbbi kilépést sürgették, sőt, bátyja, Báró Apor Gábor révén, aki az ország vatikáni követeként a Kállay-kormány diplomáciai kezdeményezéseit támogatta, részese volt Horthy kormányzó háborúból való sikertelen kiugrási kísérlete előkészítésének is. 

Bőséges információkkal rendelkezett Róma béke-kezdeményezéseiről, a háborús kilátásokról és a zsidóság ellen elkövetett bűntettekről. Éppen ezért vezető szerepet vállalt a katolikus egyház zsidómentő akcióiban; a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnökeként lépett fel a faji törvények ellen, az azok alapján zsidónak minősülő keresztények érdekében – memorandumokat is készített ebben az ügyben –, és emellett

jó szívvel adta ki a keresztelési engedélyeket magukat menteni akaró zsidók számára. Birtokain úgy intézkedett, hogy az üldözöttek menedékre leljenek.

A püspöki kar tagjaként és közéleti szereplőként határozottan emelte fel a szavát a gettó, a deportálások ellen a német és a nyilas hatóságoknál; nem ő tehetett róla, hogy kevés sikerrel. A Szálasi-kormány ellenében, amely egy idő után már letartóztatását tervezte, valódi véd- és dacszövetséget kötött Shvoy Lajos fehérvári, Mindszenty József akkor még veszprémi püspökkel, Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapáttal, és csak azt fájlalta, hogy nem sikerült elérnie a magyar püspökök közös és nyilvános fellépését a rombolással, üldözéssel, barbársággal szemben. Beszédeiben, írásaiban kimondta, hogy nem keresztény az, aki mások vallási, faji alapon való üldözésének részese, közben pedig már azt tervezgette, miként lehet a háború után az anyagi, szellemi és lelki értelemben sebzett nemzetet talpra állítani. 

Kép

Szemtől szemben

Amikor a front 1945 tavaszán elérte Győrt, a helyén maradt, és a Püspökvár pincéibe gyűjtötte a menedéket keresőket, öregeket, nőket, gyermekeket. A szovjet csapatok 1945. március 28-án vették birtokukba a várost. A következő napokban a feletteseiknek sem engedelmeskedő orosz katonák németek után kutatva, valójában azonban rablás, zabrálás, dorbézolás, nőkkel való erőszakoskodás szándékával részegen kóboroltak a városban, és többször is behatoltak a Püspökvár pincéjébe. Apor szemtől szemben fogadta őket. Azok hol visszahőköltek határozott fellépése láttán, hol tisztelettel fogadták és elsomfordáltak, mások fenyegetőztek, erőszakoskodtak, de a püspöknek ideig-óráig sikerült az általa oltalmazottakat megvédenie.

A városparancsnokságtól hiába kért védelmet, március 28-án este újabb részeg katonák törtek a pincére, nőket követelve. Apor kiutasította őket, a távozók egyike azonban egy géppisztolysorozattal búcsúzott. A püspököt gyomorlövés érte. 

Papjai kórházba vitték, ahol megoperálták. Másnap jobban volt, ám a fertőzés, a hasnyálmirigy gyulladása erősebbnek bizonyult, így április 2-án, a szentségekkel megerősítve visszaadta életét a Teremtőnek. A karmeliták városi templomában temették el. Bár szentté avatási eljárása 1946-ban megindult, a hívő emberek pedig emlékezetükben hűségesen őrizték, de halála körülményei miatt a kommunista hatalom parancsa szerint több évtizedig hallgatni kellett róla.
Újratemetésére a püspöki székesegyházban csak a hatóságokkal való hosszú huzavonát követően, szinte titokban, 1986-ban kerülhetett sor, II. János Pál pápa pedig a rendszerváltás után, 1997-ben a hősies lelkipásztori kitartás, az önfeláldozó szeretet hőseként a boldogok sorába emelte. Szentté avatási eljárása ma is tart. Azóta már terek, utcák, köztéri szobrok és a váci Apor Vilmos Főiskola neve idézi az önfeláldozó kitartás és emberszolgálat modern mártírjának alakját.

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>