Lassan már unalomig ismételt közhellyé vált, hogy milyen kevés halat eszünk, és a karácsonykor kötelező jelleggel ránk váró halászlé és a rántott hal nem mindenkinek hozza meg a kedvét a halételekhez. A hallal bíbelődnünk kell, ha pedig – mivel nem vagyunk halevők – nincs bejáratott helyünk és csak gyorsan megvettük valahol az alapanyagot, még pocsolyaíz is fokozhatja mindezt.

Pedig a halat a hosszú böjt, vagy a könnyű fogások után sóhajtozó nyár főszereplőjévé emelhetjük, ha ellesünk pár ötletet a régiektől.

Az 1742-ben született Simai Kristóf piarista szerzetes elsősorban tanítással, fordítással (Plautus és Molière műveinek magyar változatát készítette el) és nyelvészeti munkák írásával foglalkozott. Ötvenhárom éves korában azonban úgy döntött, új terepen próbálja ki magát: recepteket gyűjt kötetbe. A „Halak, rákok, tekenős békák” című fejezet a ponty, a csuka, a sügér, a tőkehal, a pisztráng, a dunai galóca és a mostoha sorsú viza készítéséről is ír. (Utóbbiból egykor nemcsak az ázsiai konyhákban készült leves, Európában 19. században fénykorát élte fogyasztása, még az alapanyagot megvásárolni nem tudók is elkészítették az ő „hamis” teknőslevesüket.)

Ötletbörze őseinktől

Mindenképp érdemes kipróbálni kerti grillezéskor vagy roston sütéskor, hogy az előzőleg sóval, borssal meghintett hal alá majoránnát vagy más fűszernövényt teszünk (szárastul), ami így egyszerre védi a nagy hőtől és jó ízt ad neki.

A rántott hal nyári, könnyített változatát készíthetjük Simai nyomán úgy, hogy csupán búzadarával vegyített lisztbe hempergetjük a halat, vajban kisütjük, majd tálaláskor borecettel és petrezselyemmel tesszük ízesebbé. Készíthetünk ehhez öntetet is: ennek alapja víz és pár csepp ecet („hogy az íze kitessék”) lesz, amibe aztán sok vajban sült fokhagymát és rozmaringot teszünk.

A hal mellé kínált mártásokból szép számmal akad a könyvben, ezeket elsősorban víz és bor vagy ecet fele-fele arányú keverékében főtt halak mellé használták, de illenek a roston sült halszeletekhez is. Az alapját bor vagy víz adta, amit citromlével és cukorral édes-savanyúvá tettek, gyömbérrel, fahéjjal, szerecsendióval, szegfűborssal pedig fűszeressé. Ezt esetenként hagyma, máskor rozmaring, megint máskor bazsalikom, babérlevél petrezselyem, sáfrány vagy szardella tehette karakteresebbé.

A „fekete lével ponty” a mai ízlésünktől már igencsak távol áll, de ötletet azért még akkor is meríthetünk belőle, ha az étel nevét adó, az állat véréből készült mártást elhagyjuk. A halat eszerint egy kevés almával és körtével főzzük együtt, borssal, fahéjjal és szerecsendióval fűszerezzük. Az egyszerűbb és megszokottabb ízek kedvelőinek a csukához ajánlott egyik mártást ajánlom: reszeljünk tejfölbe tormát, és már kész is.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

A málna (Rubus idaeus L.) a rózsafélék családjába tartozik. Hegyvidékeken, sziklás, köves területeken vadon is megtalálható, de hazánkban sokfelé termesztett, „háziasított” növény.

Henry Leclerc (1870-1955) egy történetre hivatkozva Melissos krétai király lányát említi a gyümölcs névadójának. Ida egy alkalommal rátalált a még kisbaba Jupiterre egy hegy tetején. Jupiter keservesen sírt, így a lány egy szem málnával akarta megnyugtatni. Amikor a tüskés bokor fölé hajolt, a tövisek megsértették. Kiserkenő vére pirosra festette a fehér színű málnát. Gyümölcse kedvelt csemege, ásványi anyagokat, gyümölcssavakat, flavonoidokat, nagyobb mennyiségben C-vitamint valamint káliumot, foszfort, vasat, és kálciumot tartalmaz.

Kitűnő vérszegénység ellen. Szárított leveleinek teája enyhíti a menstruációs fájdalmakat, és nyugtatja a méhet. Csökkenti a terhességi hányingert, a hasmenést. Szülésznők a szülés előtt nagyon ajánlják kismamáknak, ugyanis ellazítja a kismedence izmait.

Hatásos szer a szájüreg és a torok nyálkahártya gyulladása esetén, erősíti a fogínyt.

A leveleket május és augusztus között érdemes gyűjteni. Levelei és gyökerei tannint tartalmaznak, amely bizonyos rákos megbetegedések gyógyulását segítheti. 1-2 teáskanál szárított levelet forrázzunk le 2,5 dl vízzel, és hagyjuk állni 8-10 percig. Leszűrjük, és ízesíthetjük mézzel, cukorral.

Az érett gyümölcs gyorsan túlérik, ha nem megfelelően tároljuk, hamar megpenészedik. A friss málnát gyorsan dolgozzuk fel, így őrzi meg legjobban aromáját.

Gyors málnakrém uzsonnára (2 főre)

100 gr málna
100 gr joghurt
100 gr túró
1 ek. cukor

A hozzávalókat a málna kivételével habosra keverem, a málnát óvatosan a krémbe dolgozom. Felnőttek ízesíthetik egy kevés Madeira-borral, gyerekeknek adhatunk hozzá tejszínhabot.

Málnás muffin

280 gr liszt
200 gr cukor
2 tk sütőpor
½ tk szódabikarbóna
1 tojás
120ml olaj
¼ l joghurt
300 gr málna

A tojást, cukrot habosra keverjük, majd hozzáadjuk a joghurtot és az olajat. A sütőport, szódabikarbónát belekeverjük a lisztbe, és a krémes részhez adjuk. Kevés fahéjjal ízesíthetjük, esetleg vaníliával. A málnát óvatosan keverjük a tésztához, hogy ne törjenek össze a szemek.

Kiolajozott formákba öntjük, és 160 fokon 30 percig sütjük.

Málna-alma lekvár kakukkfűvel

50 dkg alma (hámozott, kimagozott)
50 dkg málna,
1 tk kakukkfű,
1 tk citromlé,
1 kg zselésítő cukor

A gyümölcsöket meglocsolom a citromlével, és átpasszírozom. Összekeverem a cukorral és besűrűsödésig kis lángon főzöm. A főzési idő vége felé adom hozzá a kakukkfüvet. Sterilizált üvegekbe töltöm a lekvárt, és 5 percre fejre állítom az üvegeket.

Megtölthetünk vele palacsintát, piskótát vagy egyszerűen kenyérre is kenhetjük. Nagyon zamatos, különleges lekvár.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Noha a szerves hulladékok kezelése valóban külön tudományág, komposzttal laikusként is jelentősen, minimum 30-40 százalékkal csökkenthető a háztartási szemét mennyisége. Ez már önmagában nyereség, hiszen azt jelenti, hogy kevesebb lesz a szemétszállítással járó káros­anyag-kibocsátás, és csökken a háztartási hulladék közé kevert szerves anyagok megsemmisítése miatt keletkező, üvegházhatású gázok mennyisége is. Komposztálni társasházakban is lehet, ha valaki vállalja a kezelését, hiszen az épületek között is lehet találni egy pici területet, ahová a lakók levihetik a zöldhulladékot. 

Elég egy négyzetméter 

A komposzt földszerű, sötétbarna anyag, ami szerves hulladékokból, főképp növényi maradványokból jön létre mikroorganizmusok, gombák és más talajlakó élőlények tevékenységének hatására. Értékes talajjavító anyag ez, rengeteg tápanyaggal. Elkészítéséhez azt kell megszoknunk, hogy a konyhában keletkező krumplihéjat, almacsutkát és egyebet külön edénybe dobjuk, majd kivigyük a komposztra.

A kertben kijelölt terület árnyékos legyen, hosszan semmiképp ne tűzzön rá a nap. Kerete lehet fából, amit barkácsolhatunk otthon is raklapból, de vásárolható tartósabb műanyag is. A lényeg, hogy átforgatható legyen benne a komposzt.

Ha a kupac nem kap külön keretet, érdemes pár ásónyomnyit leásni a földbe. A talajjal való kapcsolat fontos, mert a lebontó mikroorganizmusok onnan költöznek a zöldhulladékba: ha ez nem biztosítható, akkor a tartóba rakott zöldekhez keverni kell egy kis földet, korábban készült komposztot vagy istállótrágyát. 

Recept 

A komposztálóba szinte minden olyan hulladék belekerülhet, ami biológiailag bontható. A zöldség- és gyümölcshéj, a káposzta- és salátalevél, a szobanövények elszáradt levelei, az apróra tört tojáshéj, a kávé- és teazacc, a hervadt virág, a már nem használt virágföld. Kis mennyiségben mehet bele összetépett kartonpapír, festetlen szalvéta és egyéb papír is. Ide lehet hordani a lenyírt füvet, a lehullott leveleket, a virágzás előtt kihúzott gyomokat, a lehullott gyümölcsöket, az 5-10 centis darabokra aprított gallyakat is. Szintén mehet a komposztba a növényevő kisállatok ürüléke, a húsevőké viszont nem. A fák lombjai magas lignintartalmuk miatt nehezebben bomlanak, de 1,5 év alatt azokból is készíthető használható komposzt. Ennyi idő alatt elbomlanak azok az anyagok is, amelyeket például a diófa levele tartalmaz, és amelyek gátolják más növények csírázását, növekedését.

A komposztra fertőzött, beteg növény, sütőolaj és ételmaradék – pláne hús –, nem kerülhet. Utóbbi azért veszélyes, mert odavonzhat rágcsálókat és kóbor állatokat, fertőzést terjesztő legyeket is. 

Mozgatás és nedvesség 

A helyesen összeállítás mellett fontos az is, hogy a komposztot rendszeresen átforgassuk. Erre azért van szükség, hogy megfelelő legyen az oxigénellátás, rendben végbemehessenek a lebomló folyamatok. Ha ez nem adott, a szerves anyagokat pedig nem járja át a levegő, kellemetlen folyamatok indulhatnak be, üvegházhatású gázok, kellemetlen szagok keletkezhetnek.

Kép

Kép: Profimedia - Red Dot

Ahhoz, hogy a légmozgás mindig jó legyen, az összetapadásra hajlamos anyagokat – például a lenyírt füvet – érdemes a komposztálás előtt kicsit megszárítani, és darabosabb anyagokkal, így például faaprítékkal, faforgáccsal keverni. Ezek azért is fontosak, mert magas széntartalmúak, szemben a klasszikus zöldhulladékokkal, amelyek nitrogénból tartalmaznak sokat. A komposzt akkor a legjobb, ha ez a két anyag keveredik, a növényeket akkor tudja a legjobban ellátni tápanyaggal. Ügyelni kell a készülő humusz nedvességtartalmára is: a túl sok a víz azért nem jó, mert a kupacból kiszorítja a levegőt, és emiatt oxigénhiány lép föl (nagy esőzések előtt ezért érdemes letakarni a komposztot), a túlzott szárazság pedig azért hátrány, mert miatta a mikroorganizmusok szaporodása leáll, a lebomlás abbamarad. Száraz időben emiatt kell meglocsolni. 

Mi történik egy év alatt? 

A komposzt bomlása már az összekeverés előtt megkezdődik, a különböző mikroorganizmusok, így gombák, baktériumok és sugárgombák egyből a lerakás után munkához látnak. Ennek eredményeként a hőmérséklet 40 fokra emelkedik. A melegedés pár nappal az átforgatás után még intenzívebb lesz, eléri a 65-70 fokot is. Ilyenkor a lebomlás már intenzíven zajlik, a kórokozók nagy része elpusztul ezen a hőmérsékleten. Ezt a folyamatot a felépítési szakasz követi, amelynél a hőmérséklet folyamatosan csökken.

Ilyenkor a szénhidrátok és fehérjék mellett megkezdődik a cellulóz bontása is, a kupac benépesül férgekkel, százlábúakkal, ugróvillásokkal, atkákkal, ászkákkal. Végeredményként feketés színű friss komposztot kapunk, amit még be kell érleni.

Az érési szakaszban a hőmérséklet tovább csökken, ekkor a komposztot földigiliszták lazítják és keverik, a humuszképződés lassan befejeződik. Ha már kész az érett komposzt, a giliszták is elhagyják a halmot. A folyamat tempója több tényezőtől is függ, de általában 3-6 hónap alatt lehet kész a friss komposzt, ezt már használhatjuk fák tövére, az éretthez pedig 8-12 hónap kell. A komposzt sokáig tárolja, és a növények számára könnyen felvehető formában adagolja azokat az ásványi anyagokat, amelyek a növekedéshez szükségesek. Javítja a talajszerkezetet, segíti levegőzését, jó hatással van a vízháztartásra.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

A természetesség hívei és a mesterséges beavatkozások ellenzői számára is nagyszerű alternatíva lehet az arctorna, amely magában foglalja a masszázst, valamint az izmokat, a bőrt és a nyirokrendszert stimuláló relaxációs és egyéb gyakorlatokat. A torna célja, hogy lágyítsa és ellazítsa az arc izmait, csökkentse a területen felgyülemlett feszültséget, továbbá a bennünk kialakult stresszt és aggodalmakat. Az arctorna mindezek mellett javíthatja arcunk kinézetét, hozzájárul az egészséges bőrhöz, sőt segítségünkre lehet azon arckifejezések elhagyásában is, amelyek negatív érzelmekhez kapcsolódnak.

Az arctorna az arcon kívül a nyak és váll területére is kiterjed, az itt található izmok gyakori tréningezéssel megerősödhetnek, ezáltal pedig fiatalosabb megjelenést érhetünk el. A gyakorlatok az egyes részekre koncentrálódnak, így külön-külön dolgoztathatjuk meg a homlokot, a szemöldök vonalát, az állkapcsot vagy száj körüli izmokat, ami segíthet a kritikus területek felfrissítésében és energizálásban, valamint a ráncok elleni küzdelemben.

Az izmok erősítése és lazítása a testtartásra, a fejfájások gyakoriságára, de még az állkapocs befeszülésére is pozitívan hathat.

A rendszeres gyakorlás nemcsak a „mozgás” örömét, de egyfajta életszemléletet is magában hordoz, amelynek fontos pillére a jól alvás, a stressz csökkentése, az egészséges táplálkozás, az öngondoskodás, egyszóval a belső tudatos karbantartása és az egyensúlyra törekvés.  

Természetesen előnyös

Arcápoló, közérzetjavító, feszesíti a bőr alatti izmokat, ezáltal simítja a ráncokat. A tornáztatás és a masszázs pihenteti a sokszor túl aktív izmokat, ugyanakkor erősíti a gyengébbeket, így kiváló módszer a bőr megereszkedése ellen. Az edzés ragyogóbb bőrt kölcsönöz, mert keringésjavító, stresszoldó, felszabadítja az orrmelléküreget, amitől jobban aludhatunk, sőt, még a duzzanatok és a sötét karikák csökkentésére is alkalmazhatjuk.

Egy 2018-as tanulmányban 32 különféle arcgyakorlat hatékonyságát vizsgálták középkorú nők öregedési jeleinek csökkentése kapcsán. A résztvevők 8 héten keresztül napi 30 percig tornáztak, majd 12 hétig minden második nap elvégezték a feladatokat. A nők többségének szemmel látható változásokat hozott az arctorna, ők jelentős javulásról számoltak be 20 arcvonásból 18 esetében. 

Egyszerű gyakorlatok minden napra

Izgalmas kiindulási alap lehet, ha megfigyeljük az arcunkat, a mimikánkat (például tükör előtt), és akár az életünk történéseire adott reakcióinkat, főleg, ha az egyes grimaszokhoz köthető érzéseket is megfogalmazzuk.

Talán elképzelésünk sincs arról, miként lehet egy arcot megdolgoztatni, pedig egészen egyszerű mozdulatokkal megtehetjük ezt. Előfordulhat, hogy néhány módszert már ismerünk is, vagy éppen gyakran használjuk, csak épp nem gyakorlás gyanánt, hanem a hétköznapok eseményeire visszajelzésként. Például amikor egy kisbabának gügyögünk, „o” betűt formálunk a szánkkal, széles mosolyt mutatunk, kidugjuk a nyelvünk, felfújjuk az arcunk, vagy éppen amikor egy fáradt nap után a szemöldökünk közötti részt, netán az állkapocsízületünket masszírozzuk.

Nem ördöngösség belevágni, az első és legfontosabb azonban, hogy tiszta arccal és kézzel lássunk neki a tornának. Ha szeretnénk, használjunk olajat, krémet, egyéb arcápolókat, így könnyebben tudnak az ujjaink haladni az arc felületén, ráadásul táplálhatjuk is bőrünket. Helyezzük magunkat kényelembe, és a gyakorlatok során figyeljünk arra is, amit érzünk. Ha kellemes melegség árad szét a bőrünkön, az jó jel, ha viszont fájdalmat vagy egyéb kellemetlenséget észlelünk, végezzük lazábban a feladatokat.

Az interneten rengeteg videót és online oktatóanyagot találhatunk, amelyekkel könnyedén elsajátíthatjuk az arctorna rejtelmeit, és a mindennapjaink részévé tehetjük a gyakorlást. Ez a módszer egy remek öngondoskodási technika, amit énidőben, pihenés közben, ébredés után vagy lefekvés előtt is alkalmazhatunk. Használjuk ki saját kezünk gyógyító és vitalizáló erejét, kívül és belül egyaránt hálás lesz érte a testünk.

Néhány egyszerű gyakorlat:
Viszlát, toka!
Üljünk kényelmesen, lazítsuk el a vállainkat, majd nyújtózzunk felfelé az állunkkal, amennyire csak tudunk. Öltsük ki a nyelvünket, mintha el akarnánk érni az orrunkat, tartsuk ki ezt a pózt öt másodpercig, majd pihenjünk. Ismételjük meg háromszor!
Köszönjünk el a mély homlokráncoktól!
Mindkét kezünk mutató- és középső ujjait nyissuk szét függőlegesen, V-alakban (mintha a győzelem jelét mutatnánk). Helyezzük mutatóujjaink végét a szemöldökünk külső végeihez, középső ujjaink végét függőlegesen a homlokunk közepére, ahol a szemöldökeink majdnem összeérnek. Lágyan, enyhe nyomásokkal húzzuk kifelé a szemöldököket, így masszírozva és lazítva a bőrt, az izmokat. Tízszer ismételjük!
Keringésfokozás „ütögetéssel”
Az ujjvégeinket váltogatva koppintgassuk végig homlokunkon, folytassuk az arcon, majd az állkapcson, haladjunk le a nyak és a váll területére, majd hátra a tarkóra, végül dörzsöljük össze a tenyerünket, hogy hő keletkezzen, helyezzük az arcunkra, és lélegezzünk mélyeket addig, ameddig jólesik.

Felhasznált források: healthline.com, marieclaire.co.uk

– Mi ösztönözte önt arra, hogy pont a patológiát válassza szakterületéül?
– Régen szokás volt, hogy az orvosi egyetem elvégzése után az ember elmegy dolgozni a patológiára, mert ez olyan szakma, amiből – jobban átlátva a betegségeket és az összefüggéseket – rengeteget lehet tanulni. Ráadásul azoknak, akik például sebészként kívánnak dolgozni a jövőben, a kézügyesség fejlesztése miatt kifejezetten ajánlott. Én egész egyszerűen úgy éreztem, hogy az egyetem után még többet kell tanulnom ahhoz, hogy jó orvos legyek, és erre a patológia látszott a legalkalmasabbnak. 

– Első munkahelyén, a Semmelweis Egyetem II. sz. Patológiai Intézetében dolgozik ma is. Mi volt a legnagyobb kihívás, amikor az egyetem elvégzése után munkába állt?
– A nagy kihívások egyike az volt, amikor három hónap elteltével egy harmadéves orvostanhallgató csoportot bíztak rám, őket kellett patológiára tanítanom. Meghatározó élmény volt számomra a bonctermi munka is, ahol megtanultam a különféle technikákat, és megbarátkoztam azzal, hogy halott ember testével dolgozom. A félreértések elkerülése miatt szeretném rögtön leszögezni, hogy a patológus nem csak boncol. Frissen végzett orvosként nagyon mély első benyomás volt az a felismerés, hogy a szövettani vizsgálatnak milyen alapvetően meghatározó szerepe lehet a beteg sorsának alakulásában. Ma is azt gondolom, hogy legfontosabb feladatunk a szövettani, citológiai és molekuláris diagnosztika, azaz élő betegek különböző betegségeinek megállapítása, a betegségek fontos (patológiai) jellemzőinek leírása, és ezzel a gyógyítás folyamatának elősegítése.

A mi feladatunk támpontot adni a betegeknek és a klinikusoknak, hogy mivel állnak szemben, mi a helyes döntés, mi lehet a legmegfelelőbb kezelés. Sarkítottan fogalmazva, nagyon sok betegség esetében nélkülünk nincs gyógyítás.

– A bűnügyi sorozatok mennyire mutatják be hitelesen ezt a munkát?
– A bűnügyi sorozatokban legtöbbször nem patológust formálnak meg a színészek, hanem igazságügyi orvosszakértőt. Ők azok, akik balesetek és (ön)gyilkosságok áldozataival foglalkoznak, s akik a bíróság, az ügyészség, a rendőrség számára készített szakvéleménnyel segítik a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését.

A patológus feladatköre a boncolásokat illetően a kórházban elhunytakra, a szövettani-, citológiai és molekuláris diagnosztika vonatkozásában a kórházakban, klinikákon kezelt vagy ambuláns betegekre vonatkozik. A látott elváltozások alapján megállapítja a betegséget, a betegség lefolyásának időrendiségét. A daganatokat is ő diagnosztizálja, és gyakran ő mondja meg, mivel lehet célzottan kezelni az adott rosszindulatú betegséget. Én már nagyon régóta nem végzek boncolást – a munkám nagy része szövettani diagnosztika, vagyis ülök a mikroszkóp előtt, végeláthatatlan mennyiségű szövettani metszetet tanulmányozok, és a mikroszkópos elváltozásokból vonom le a következtetéseket és állítom fel a diagnózist. Egyre gyakrabban van szükség további molekuláris vizsgálatokra is, ezeket speciálisan képzett szakemberek végzik. A szövettani- és a molekuláris vizsgálatok eredményeit azonban mindig együtt kell értelmezni.

– Azt mondja, hogy szakmája kezdetén meg kellett barátkoznia azzal, hogy halott ember testével dolgozik. Ezek szerint megrendítette az első boncolás?

– Persze, és megrendítő tud lenni ezredszerre is, de megtanultam valamilyen szinten távolságot tartani az előttem fekvő testtől és minden energiámat a feladatra összpontosítani.

– Ami a szövettani vizsgálatot illeti, mindent, amit emberből eltávolítanak, szövettani vizsgálatra kerül?
– Pontosan. A fogak és a szövődménymentes szüléskor megszülető placenta kivételével minden, még egy vakbélgyulladás során eltávolított vakbél, az összes eltávolított epehólyag, banális bőrelváltozások, és egy vastagbél tükrözés során eltávolított kis elváltozás is hozzánk kerül, és szövettani vizsgálat tárgyát képezi. Amikor megérkeznek hozzánk a kisebb-nagyobb minták, másfél napig tartó procedúrán mennek keresztül. Ezek részben fizikai, részben kémiai behatások. Aztán a szövetet kiöntjük paraffinnal, amely a szövetet megkeményíti és metszhetővé teszi. Az asszisztens egy éles késsel felszerelt eszközzel, úgynevezett mikrotommal 3-4 mikron vastag metszeteket készít, majd korszerű festőautomata megfesti azokat, hogy jól lehessen látni a részleteket: a sejteket, sejtmagokat, az alapállományt. Ilyenkor sok esetben már fel lehet állítani végleges diagnózist, vagy ha nem, akkor további speciális festéseket alkalmazunk. Ha még mindig nem tudunk biztos diagnózist mondani, akkor ott a molekuláris diagnosztika, amihez ma már rendelkezésünkre állnak azok az eszközök, amelyekkel pár nap alatt részletes elemzés készíthető egy-egy daganat genetikai sajátosságairól. 

– Vagyis, ha jól értem, ebben a szakmában az a szép, hogy kapnak valamit, amiről nem tudják, vagy csak sejtik, hogy mi lehet az, s a laboratóriumban önnek/önöknek kell kideríteni.
– Igen.

Számomra a patológiában a szövettani diagnosztika a legszebb.

Ez az, amivel a betegek gyógyításához hozzá tudunk járulni. Az általunk szolgáltatott adatok és diagnózisok alapján készülnek a KSH betegség- és halálozási statisztikái is. Közel negyven éve dolgozom a szakmában, és örömmel tölt el, hogy milyen elképesztő fejlődés tanúja lehettem a szakterületünkön. A technikai háttér látványos fejlődése ezekben az évtizedekben következett be: az automatizálás, a digitalizáció, a távdiagnosztika, a molekuláris patológia eszköztára. A tudásunk a betegségekről – az alapkutatások eredményei és a technikai fejlődés következtében – ma összehasonlíthatatlanul nagyobb, nem beszélve arról, hogy a patológusok helyzete is jelentősen megváltozott az egészségügyön belül: a kispadról a csatárok közé kerültünk, hiszen daganatok esetében alkalmazott terápiákhoz a finomra hangolt patológiai/molekuláris patológiai diagnosztika nélkülözhetetlen.

– Mennyire keményítette meg a lelkét a hivatása? Másképp gondolkodik ma a halálról, mint 30-40 évvel ezelőtt? 

– A halált magától értetődőnek tekintem.

Ám ez nem a szakmám gyakorlása miatt alakult bennem így, sokkal inkább ahhoz van köze, hogy ahogy telnek az évek, egyre inkább hozzászokom a veszteségekhez, egyre több beteget és halált látok magam körül. Amíg fiatal az ember, nem tudja elképzelni, hogy meghalhat, mára azonban bennem is tudatosult, hogy bizony megfordulhat a helyzet, és fekhetek én is a betegágyban, s majd belőlem veszik ki azt a biopsziát, amelyből rákot diagnosztizál valamelyik kollégám. Elfogadtam, hogy ez benne van a pakliban.

Cseresznyés-mákos rétes

Tészta:
35+8 dkg liszt
1 tojás
2dl tejföl
10 dkg olvasztott vaj

Töltelék:
1 kg cseresznye kimagozva
25 dkg cukor
40 dkg darált mák
2,5 dl víz

35 dkg lisztből, a tojásból és a tejfölből tésztát gyúrunk és vékonyra nyújtjuk. Az olvasztott vajat összekeverjük 8 dkg liszttel, és rákenjük a vajas masszát, majd föltekerjük. Így állni hagyjuk 20 percig. A rudat 3 részre vágjuk, újra kinyújtjuk, majd megtöltjük.

A töltelékhez a vizet felforraljuk a cukorral, majd belekeverjük a mákot és cseresznyét.

A rétest forró sütőbe tesszük, de utána közepes hőmérsékleten sütjük kb. 25 percig.

Clafoutis

A clafoutis klasszikus francia édesség, amelynek elkészítése szinte gyerekjáték. Hagyományosan fekete cseresznyével készítik és az eredeti recept szerint a cseresznyét nem is kell kimagozni, hogy a mag íze is belesüljön a tésztába. Ennek ellenére, érdemes a magozással bajlódni, mert a magra ráharapni nem túl kellemes.

Hozzávalók:
50 dkg (magozott) cseresznye
5 tojás
2,5dl tejszín
2.5 dl tej
15 dkg liszt
3 dkg vaj
10 dkg cukor
3 dkg pirított mandula, durvára vágva
csipet só

Kép

Kép: Freepik

A tojást kikeverjük a cukorral és a csipet sóval és fokozatosan hozzáadjuk a lisztet. Apránként hozzáöntjük a tejet és a tejszínt. Sűrű palacsintatésztához hasonló masszát kapunk. Egy hőálló tálat, vagy kisebb tepsit vastagon kikenünk vajjal. A cseresznyét és a mandulaforgácsot beleszórjuk tálba és ráöntjük a masszát. Előmelegített sütőben közepes hőmérsékleten kb. 35 percig kell sütni, míg a színe aranysárga lesz és nem „remeg”, de azért még puha a tészta. Langyosan tálalva a legfinomabb.

Cseresznyés „bedobálós”

Hozzávalók:
3 tojás
10 evőkanál cukor
2 dl tejföl
10 dkg vaj
12 evőkanál rétes liszt
1/2 zacskó sütőpor
1 kg cseresznye

A cseresznyét kimagozzuk, majd egy szűrőbe tesszük és lecsöpögtetjük. A tojás sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a puha vajat és a tejfölt. Beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet, majd a masszához keverjük a tojások felvert habját. Sütőpapírral bélelt (vagy vajazott-lisztezett) tepsibe öntjük, a tetejére szórjuk a cseresznyét. Előmelegített, de nem forró sütőben, közepesen meleg hőmérsékleten 20-25 percig sütjük.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

A paloták értékes tereit a könyvtárak és múzeumok poros raktárai foglalták el, és a buszos turisták vagy ötösével tudtak csak feljutni az OSZK liftjein, vagy ­bokatörést kockáztattak az elhagyott sétányokon. A várszoknya felületei mintha gazdátlanok lettek volna, élükön a dunai panoráma részeként is jelentős Várkert Bazárral. Az lehetett az érzésünk, hogy van egy várunk, a világörökség részét képező budapesti panoráma hangsúlyos része, de kallódik. Nincs gazdája.

A Vár megújítása persze nem kis feladat, és nem csak anyagi értelemben. Gondolat, vízió, stratégia kell hozzá, meg persze tartás, öntudat és nem kevés elszántság is. A Várba látogatók jó ideje a folyamatos épülés időszakának lehetnek tanúi. Ennek örül a nyugatra emigrált, de mára visszaköltözött magyar bácsi is, aki rendszeresen feljár vidéki házából gyermekkora várbeli színhelyeinek újraépítését megfigyelni. Meg is köszöni hirtelen Fodor Gergely kormánybiztosnak, aki kalauzolt minket a Várban, és aki bevezetett annak történetébe, egészen a 13. századtól.

Kép

Még építési terület a Lovarda előtt – Kép: Páczai Tamás

A budai Vár története ugyanis egyértelműen akkor kezdődik, a tatárjárás után, IV. Béla gondolataiban. Ő döntött úgy, hogy itt, a Duna mellett, a Várdomb északi csücskében építkezni kezd. Az építések és a pusztítások periódusai váltották egymást utána is. A legnagyobb mértékű építkezés a Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és Mátyás nevével fémjelzett időszakban zajlott, akkor vált jelentős hellyé a budai Vár, ez volt az első aranykora. A mohácsi csata, majd Buda elfoglalása után a törökök vették át a terület ellenőrzését, itt rendezkedett be a budai pasa, városközpontot alakított ki, ehhez templomokat romboltak le vagy építettek át mecsetté. A törökök kiűzése után Mária Terézia idejében kezdődtek ismét nagy léptékű újjáépítések, ezekkel a magyarok a Habsburg uralkodót szerették volna lenyűgözni, remélve, hogy többet tartózkodik majd Budán. De a Habsburgok ezután sem használták különösebben sokat az uralkodói központot. A reformkorban számos új funkció települt ide, a szerzetesrendektől a csillagvizsgálóig.

Az 1848–49‑es szabadságharc alatt a palota súlyosan megsérült, részben leégett. A passzív rezisztencia korában látványosan nem nyúltak a szabadságharc véres leverésére emlékeztető budai romokhoz – az egyetlen fejlesztés az volt, hogy a véres kezű Hentzinek szobrot emeltettek a Dísz téren. Az 1867-es kiegyezés után rendeztük a viszonyt a Habsburg uralkodókkal, ismét az építkezések időszaka kezdődhetett. Nem is akármekkora léptékben: azt mondják, Chicago után a világ második leggyorsabban bővülő, fejlődő városa volt akkoriban Budapest. Az óriási fejlődésből nem maradhatott ki a Várhegy sem.

Kép

Fodor Gergely kormánybiztos – Kép: Páczai Tamás

Ybl Miklós 1889-ben kapott felkérést a Budavári Palota kibővítésére, majd maga jelölte ki utódjául Hauszmann Alajost, a mai újjáépítési program névadóját. Körülbelül 10-15 év alatt, 1905-re készült el a palota északi szárnya és a hozzá kapcsolódó számos épület, a Lovarda, a Főőrség, a Stöckl lépcső, a déli és nyugati kertek. A Vár gyönyörű és méltóságteljes lett, a virágkorát élő Monarchia koronaékszere.

„Szeretnénk, ha a századfordulón ért volna véget a Budavári Palota történelme – mondja félmosollyal a kormánybiztos –, de sajnos jött a második világháború, a náci Németország Budapestet erőddé nyilvánította, amelyet bármi áron meg kellett védeni a hódító orosz hadseregtől. Inkább Bécset akarták megmenteni a pusztulástól. Ma már tudjuk, hogy egyiket sem sikerült.” A súlyos károkat szenvedett budai Vár problémáját a kommunista hatalom sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta, ezt jól tanúsítják a Központi Bizottság jegyzőkönyvei is. Végül egy lengyel építészdelegáció javaslatára a Vár Mária Terézia-korabeli arcát próbálták visszaállítani, megőrizni – ennek köszönhetjük, hogy legalább a korai építészeti emlékek egy része megmaradt. Merthogy minden mást tönkretettek. A sérült épületeket sokszor több évtizednyi halogatás után nem megjavították, hanem felrobbantották, lerombolták. Több kárt tett a Várban a kommunizmus, mint a háború.

Kép

A Lovarda egyes terei catering célra kialakítva – Kép: Páczai Tamás

A rendszerváltás után a Várhegy északi oldalán a polgárváros szépen fejlődésnek indult, a palotanegyedhez azonban továbbra sem nyúlt senki, se pénz, sem akarat nem volt hozzá. Még az első Orbán-kormány hozott döntést arról, hogy a Sándor-palotát felújítják, ide már a következő kormány idején költözött aztán a köztársasági elnök. Egy újabb Orbán-kormány kellett ahhoz, hogy a Várkert Bazár felújítása megkezdődjön és be is fejeződjön.

„Ezt afféle mintafeladatnak tekintettük – folytatja Fodor Gergely, miközben végigjárjuk a jelenlegi munkahelyszíneket. – Kellett egy sikeres projekt, hogy legyen tapasztalatunk arról, igenis lehetséges egy évtizedeken át elhanyagolt területet régi fényében felújítani és átadni a látogatóknak. Így készülhetett el ezután a Karmelita, a Főőrség, a Mátyás kútja és a Lovarda.”

A kormánybiztos és az általa vezényelt Nemzeti Hauszmann Program 12 évre tervez, ebből az első harmad jár le lassan, 2022-ben. A kiindulópont a Vár 1905-ös állapota, az utolsó fénykora.

Kép

Lovarda: Budapest legszebb rendezvénytere – Kép: Páczai Tamás

Sétánk idején a legnagyobb munkálatok a palota déli összekötő szárnyában, a Szent István-terem újjáépítésén zajlanak, amely a palotának egy egészen különleges, legendás történelmi tere, és a hazai iparművészet csúcsa volt (és lesz). A 2021. augusztus huszadikára tervezett átadó után, ősszel befejeződnek a Csikós udvaron és annak környezetében végzett munkálatok is.

Még idén nekikezdenek további három fontos terület megújításának: a Vöröskereszt Egylet egykori székházának a Dísz tér sarkán, a Kallina Mór tervei alapján épült Honvéd Főparancsnokságnak és az egykor a Szent György tér tabáni oldalán álló, felrobbantott épületnek, József főherceg egykori palotájának. Utóbbit tisztán ideológiai okokból hagyták tönkremenni a kommunizmus évtizedei alatt, „a múltat végképp eltörölni” jegyében: munkásszállónak használták, majd filmforgatásokra adták ki, végül 1968-ban felrobbantották – bár szakemberek véleménye szerint könnyebb lett volna újjáépíteni, mint eltüntetni.

Kép

Teljesen megújul a Szent István terem – Kép: Páczai Tamás

Fodor Gergely úgy értelmezi a maga és kollégái feladatát, hogy lehetőséget kaptak pótolni mindazt, amit az előző generációk elvesztegettek. Egyfajta történelmi szükségszerűségként tekint arra, hogy most megint egy építkezős időszak jöjjön a rombolás és pusztulás után.

„Hogy kell elképzelni ezt az összetett munkafolyamatot?” – kérdezem a kormánybiztost. „Jól meghatározott terv mentén haladunk. Rendezni kellett a területek jogi státuszát, egységes tulajdonosi szerkezetet kellett kialakítani. Létre kellett hozni egy működőképes, kiváló szakemberekből álló szervezetet, amely nemcsak az építkezéseket bonyolítja le, hanem a teljes területet üzemelteti is. Nagy kertészcsapatunk van például, akikkel megpróbáltuk parkosítással élhetővé, élvezhetővé tenni ezeket a tereket, vadvirágos rétet és pihenőpadokat hozva létre a turisták által látogatott helyszíneken. Mivel nem hagyományos ingatlanfejlesztés, hanem történelmi rekonstrukció zajlik itt a Várban, minden épületre vonatkozóan elkészült egy történeti, tudományos dokumentáció. Szakértői csapat ássa elő a legkülönbözőbb szállítóleveleket, számlákat, színmintákat a hiteles rekonstrukcióhoz. Utóbbiakból tudjuk például, milyen is volt pontosan a híres Hauszmann-zöld, amely például a Lovardában számos belsőépítészeti elemnél megjelenik. Ugyanakkor a megújuló funkcióknak megfelelő, 21. századi szempontokat is figyelembe kell vennünk – például biztosítanunk kell az akadálymentes közlekedést, és természetesen máshogy alakítjuk ki most a Főőrség belső tereit, mint száz éve, hiszen most nem egy puritán laktanyaépület, hanem egy kávézó és étterem várja ott a látogatókat.”

Kép

Az Oroszlános udvarban is van mit megnézni – Kép: Páczai Tamás

Építőanyagok, gépek, pallók, állványok között haladunk, Fodor Gergelyre hol ez, hol az a mesterember köszön rá. A beszélgetésekből kiderül, a Szent István-termen dolgozó különleges szakembereknek – készítsék akár a csempét, a csillárt, a faborításokat – óriási megtiszteltetés, a pályájuk egyik csúcsa ez a munka. Az érték, ami itt keletkezik, számokban nehezen kifejezhető.

Pszichoterápiákon szokták mondani, hogy tanuljunk meg szolidárisak lenni saját magunkkal, megérteni és elfogadni a múltunkat, és bátran büszkének lenni arra, amire van miért. Ez nemcsak személyekre, hanem közösségekre is igaz lehet. Ilyen közösség a nemzet is. Amikor a budai Vár századfordulós fénykorának emlékeit állítjuk helyre, ennek a terápiás folyamatnak vagyunk a részesei. 

Miért érdemes augusztusban meglátogatni a Várat? A Szent István-termet és a palota déli összekötő szárnyát augusztus huszadikán adják át, a hírek szerint az első napokban ingyenesen lesz látogatható nemcsak maga a díszterem, hanem a hozzá kapcsolódó kiállítás is.
Szintén látogatható a kifejezetten izgalmas, interaktív „A Hauszmann-sztori” című kiállítás az A épületben. Már ihatunk egy kávét, ehetünk egy süteményt a szintén felújított Mátyás kútja mellett, a Főőrségben kialakított étteremben.
És persze ellenőrizni lehet majd, hol tartanak a munkálatok a cikkben felsorolt többi helyszínen is. Aki pedig vezetett látogatáson szeretne részt venni, annak ajánljuk a Várkapitányság budaivarsetak.hu oldalát, ahol tematikus, nagyon tartalmas idegenvezetésekre lehet jelentkezni különféle vári helyszíneken.

A Képmás magazin egy új sorozatot indított Közkincs címmel, amelyben Molnár-Bánffy Kata, a Képmás kiadóvezetője olyan elhivatott emberekkel beszélget, akiknek az eredményes munkája sokak számára érdekes lehet, és közkincs, ahogy a sorozat címe is mutatja: közös ügyünk, valami, amire vigyázni akarunk. A sorozat többi részét ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. augusztusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram-posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

Nagyon akartam kistestvért, de nem lehetett. Így egyke révén úgy éreztem, nekem kell örömet szerezni a szüleimnek. Igyekeztem mindig jó és szófogadó kislány lenni, aki nem okoz sok gondot. Anyukám később azt mondta, annak is örült volna, ha legalább egyszer, de jól összekoszolom magam, mert akkor legalább egy kicsit mertem volna igazán gyereknek lenni. „Menj, sarazz, nem baj, ha piszkos leszel!” De én nem mentem.
Komlón nőttem fel, a Mecsek tövében, ahol az udvarunkban kacsák, tyúkok és kutyák között szaladgáltam, vagy rakosgattam a köveket, kavicsokat – mert kőműves akartam lenni, majd régész és újságíró. Szerettem írni. Gondolatok halmaza hevert papírlapokon az asztalfiókomban.

De anyukám szerint, amikor megkérdezték tőlem, mi leszek, ha nagy leszek, mindig határozottan kijelentettem: „anyuka” – ebben az egyben biztos voltam.

Apu bányász, anyu háztartásbeli volt, így se bölcsődébe, se óvodába nem jártam. Idilli kép az emlékeimben, hogy anyu vasal, miközben apu felolvas neki a fotelből – ilyenkor én is nagyon figyeltem. Apu, ha nem munkában volt, olvasott. Hozzá köthető az éneklés iránti szeretetem, mert ő gyakran énekelt nekem slágereket, nótákat. Emlékszem a szappan illatára, amivel munka után lefürdött, utána mindig szerettem a nyaka gödrébe bebújni. Az otthon érzése még most is Komlóhoz köt, a bányavároshoz, ahol a hó is fekete volt, mert a körülöttünk folyton gomolygó szmog és szénpor rögtön rárakódott és befeketítette a hófehéret. Amikor kezdő tanárként Tolna megyébe kerültem, akkor csodálkoztam rá először, hogy te jó ég, milyen gyönyörű és tiszta is tud lenni a hó.

Kép

Ilona kislányként és fiatal nőként

Hétévesen anyukámék beírattak az akkori legjobb zenei általános iskolába, amely később felvette Kodály Zoltán nevét. Volt ott egy énektanár, aki sokunk életét megváltoztatta, pusztán azzal, ahogyan tanított, ahogyan bánt velünk, ahogyan megmutatta a művészet gazdagságát. Még él a drága Tóth Feri bácsi, most kilencvenkét éves, Liszt-díjas karnagy. 

Ő egy olyan tanár, amilyen én mindig is lenni akartam. Úgy tanított, hogy nem vettük észre, nem akartuk észrevenni, hogy vége az órának.

Verseket mondott, filmekből-könyvekből idézett, feltette a lemezt, dalrészleteket énekelt. Most is vissza tudom idézni a kezét, a szenvedélyes magyarázó, mesélő mozdulatait. Kodállyal közvetlen kapcsolatban állt, így miatta többször is eljött hozzánk az iskolába a nagy tiszteletnek örvendő zeneszerző, sőt, írt is egy külön zeneművet a mi százhúsz tagú gyerekkórusunknak. 

Akkoriban a „vasfüggöny” még nagyon „vastag” volt, mi mégis engedélyt kaptunk a kórussal külföldi szereplésekre. Jártunk Jugoszláviában, Belgrádban, és a tengerparthoz is eljutottunk. Kis matrózblúzban, csillogó szemmel énekeltük Kodály, Bartók és más zeneszerzők kórusműveit. Egy mély akarás hajtott. Eldöntöttem, énektanár leszek, és minden erőmmel azt fogom tovább adni a tanítványaimnak, amit én is kaptam Tóth Feri bácsitól.

Hittem és ma is hiszem: egy tanárnak hatalmas felelősség és hatalom van a kezében. Mert a jövő generációjának lelkei nőnek fel vagy vesznek el a szavain.

Kép

Kép: Vavrik Dóra

Tizenkilenc évesen mondtam ki az igent, ami egy vágyott, de felkészületlen és rizikós időszakhoz vezetett. A férjemmel egyik helyről költöztünk a másikra, mindig oda, ahol éppen munkát kaptunk. Bőven voltak olyan fájó pillanataink, amikor a boltban csak a fiunknak tudtunk venni egy szelet csirkemellet, és magunknak már nem. Nem sok támogatást kaptunk otthonról. Sőt, szinte semmink sem volt, csak a férjem és én meg az akarás, hogy egyre jobb életet biztosíthassunk magunknak és a gyerekeinknek. Így a fiunk hamar bölcsődébe került, mert dolgoznom kellett. Sajnáltam, de nem volt választásom. Emiatt különösen nagyra becsültem, amikor nyolc évvel később, a lányom születése után már megtehettem, hogy otthon maradjak. Anyaként ismertem fel – ahogyan láttam a gyerekeimen –, hogyan hatnak rájuk az ölbéli játékok és az éneklés kettőse: hol nyugalmat, hol örömöt, élvezetet vagy csodálatot láttam az arcukon.

Már Tamásiban tanítottam éneket, amikor zeneóvodát indítottam, miközben a férjem munka mellett a jogi egyetemre járt. Amikor híre kelt, hogy iskolások mellett már óvodásokkal is foglalkozom, a szekszárdi tanítóképző főiskola énektanszékének vezetője megkérdezte: „Most indul óvónőképző a főiskolán, nem tanítanál nálunk?” Egy kolléganőmmel ekkor felkerestük a legjobbat, hogy tőle tanuljunk, aki nem volt más, mint Forrai Katalin zenepedagógus, aki kodályi elvek alapján dolgozta ki a kisgyermekkori zenei nevelés módszertanát. A zene a teljes személyiségre hat. Minden szálon fejleszti a gyermeket. Az akarás hajtott – most is, mint az életben annyiszor. Apró porszemnek éreztem magam, akinek úgysem fognak válaszolni, aki egyáltalán honnan veszi a bátorságot, hogy egy ilyen tekintélyes zenepedagógusnak írjon? Mégis meg mertem lépni. Kaptunk választ. Irány Budapest. És innentől kezdve rendszeresen találkoztunk Forrai Katalinnal.

Két évvel később azt mondta nekem Forrai Kati néni: „Ili, te vagy az én utódom.” Ennek a kijelentésének azóta is igyekszem megfelelni.

A Ringató, életem egyik fő műve, ami miatt ma is, több mint tizenöt éve, motiváltan kelek fel. A Ringató a családból induló zenei nevelés módszere, amely Kodály gondolataira épül. Mintát adunk a kisgyermekes családok számára, hogy hogyan kezdődhet a zenei nevelés a születéstől vagy akár még korábban, a magzati élet kezdeteitől. A foglalkozásokon megteremtjük a közös éneklés és játék élményét, felnőttek és gyerekek számára egyaránt. Nem a gyerekeket, a felnőtteket tanítjuk, segítjük abban, hogy megtalálják a hangjukat, mindezt értékes, szép dalanyaggal, nagyrészt a magyar néphagyományokból – és rajtuk keresztül szólítjuk meg a gyerekeket. A cél egyszerű volt, azt szerettem volna, ha a Ringató-foglalkozásokkal és kiadványainkkal hozzájárulhatnék ahhoz, hogy a gyerekek megtalálják a helyüket ezen a világon. Érezzék, hogy jó helyen vagyunk itt.

Kép

Gállné Gróh Ilona - Kép: Vavrik Dóra

Ha egy édesanya énekel a gyermekének, az segíti az érzelmi fejlődés és a kötődés  kialakulását.

Ölbe veszlek, simogatlak, billegtetlek, mondókát skandálok, megfoglak, érezlek, érintelek, rád nézek, közel vagyok, és itt van a hangom is, neked énekelek…

Mindez közvetlenül hat az értelemre, az emlékezetre, a figyelemre, a képzeletre, a mozgás- és beszédfejlődésre, a szociális képességekre.

A Ringató mára már bejárta az országot, a Kárpát-medencét, több európai országot is, sőt Ausztráliában is tanítják. Kolléganőim, és „utódaim” már több mint 140-en vannak a határainkon innen, és túl.

Tudod mi a jó a Ringatóban? Hogy nem árt neki a világ! A hagyományos dalok, mondókák ablakot nyitnak a világra, és a lélekbe jutva élni segítenek, sőt, ha kell, gyógyítanak. Mert bármi van odakint, politika, zaj, vírus, háború, versengés – arra a félórára átadod a lelked. Megpihensz. Jelen vagy. A dalban. Az érintésben.

Játsszunk egyet:
Sűrű erdő, – megborzoljuk a kisgyerek haját
kopasz mező, – végigsimítjuk a homlokát
pislogó, – a szemére mutatunk
szuszogó, – az orrát érintjük
tátogó, – a szájára mutatunk
itt bemegy, – ismét a szájára
itt megáll, – a nyakát (torkát) érintjük, mintha ott akadna meg egy falat
itt a kulacs, itt igyál! – jól megcsiklandozzuk a hasát.

A cikk a Ringató-módszer kidolgozójának, a nagy sikerű Ringató-könyvek szerzőjének, Gállné Gróh Ilonának az emlékei alapján és a „Ringató – Zöld könyv” című könyvéből vett idézetek felhasználásával készült.

A kislányom egészen 5 hónapos koráig jó alvó volt. Nem aludta ugyan át az éjszakát, de könnyű volt elaltatni és egy-két ébredéssel általában megúsztuk az éjszakát. A nappali alvásai egyenesen példaértékűek voltak. Aztán a 4. hónap táján minden elromlott: gyakrabban kelt éjszaka és hiába teltek a hetek, hónapok, nem javult a tendencia. Egyre fáradtabbak lettünk a férjemmel, a hétköznapok pedig egyre nehezebbek lettek. Sokszor keltem fel úgy reggel, hogy már az esti lefekvést vártam, és úgy gondoltam az előttem álló napra, mint amin túl kell lenni, amit túl kell élni. Közben gyötört a lelkiismeret, mert szerettem volna élvezni a babával itthon töltött hónapokat, nem túlélni, hanem megélni szerettem volna a soha vissza nem térő korszakot, de nagyon távol voltam ettől. Az alváshiány következményei: ingerültség, levertség, rosszkedv. A krónikus alváshiány depressziót okozhat, most így visszanézve én nagyon közel voltam ehhez.

Lili 8 hónapos volt (azaz ekkor már 8 hónapja nem aludtam végig egyetlen éjszakát sem és 3 hónapja nem aludtam egyben 3 óránál többet), amikor covidosok lettünk. Mindhárman. Az enyhe megfázásos tünetek gyorsan eszkalálódtak, a férjem bekerült a Kútvölgyi Kórházba, a pici a Heim Pálba. Utóbbiba szerencsére én is mehettem vele. Életem legborzasztóbb három hetére csak foltokban emlékszem, az agy ilyenkor teszi a dolgát és töröl. A lányom addigi rossz alvása a Covid után még rosszabb lett, számtalan olyan éjszaka volt, hogy 40 percenként vagy egy óránként kelt. Az esti fektetés egy egész estés ördögűzéshez kezdett hasonlítani, és amikor vége lett és végre elaludt, nekünk nem maradt energiánk semmire, csak bedőltünk az ágyba, amíg eltelik egy újabb óra, és lehet menni visszaaltatni. Ekkorra a nappali alvási rendje is felborult, nehéz volt elaltatni, és egyre rövidebbeket is aludt.

Én rontottam el

Eleinte csak vártam, abban a reményben, hogy ahogy időben egyre távolodik a betegség, úgy alakul majd a kicsi alvása is. Nem alakult. A gyerekorvos nyugtatott: ez még normális, a baba idegrendszere éretlen még, ha nagyobb lesz, majd megtanul aludni. A többgyerekes barátnőim is ugyanezt mondták: jobb lesz majd, addig ezt ki kell bírni. Némi vigaszt nyújtottak a Facebook-csoportok, ahol rengeteg anya számolt be arról, hogy náluk sem alszik a gyerek. Az vigasztalt, hogy nem vagyok egyedül. Ugyanakkor nem hagyott nyugodni két dolog: a gyerekorvos és a nemzetközi szakirodalom szerint már a hathetes baba is képes arra, hogy végigaludja az éjszakát. Illetve nagyon sok olyan barátnőm és ismerősöm van, akinek alszik a gyereke vagy aludt abban a korban, amikor akkora volt, mint az én csemetém.

Ha más gyerekek alszanak, akkor az enyém miért nem? Ez a kérdés nem hagyott nyugodni.

Legbelül már akkor tudtam, hogy hol a hiba, de mivel azt is tudtam, hogy a valós ok megszüntetése nagyon fájdalmas lesz, tudat alatt ezt igyekeztem halasztani. Csináltam tejfehérje diétát, hátha allergiás a gyerekem, és a nem alvás a tünet. Szedett refluxgyógyszert, hátha zavarja az éjjel feljövő sav. Elkezdtem újra terápiába járni, hátha a saját elakadásaimat érzékeli, és ezért nem alszik. Olvastam nemzetközi és magyar szakirodalmat, próbálkoztam változtatni a napirendjén is. Amikor ezeket a köröket lefutottam, és továbbra is hulla fáradt voltam a rengeteg éjszakai keléstől és frusztrált a végtelen hosszú altatásoktól, akkor elérkezettnek láttam az időt, hogy belássam és kimondjam: azért nem alszik a gyerekem, mert elrontottam. Kellemetlen dolog ez, de igaz, és szembe kellett néznem vele.

Kép

Kép: Freepik

Születése utáni első két hétben alig volt tejem, ezért szinte egész nap cicin volt, cicin is aludt el, és mivel ezek az altatások gyorsak voltak, a módszer jónak tűnt. Csakhogy amikor beborult az alvása, onnantól minden egyes ébredésnél követelte a cicit, akár éjjel tizenegyszer is, egymás utáni éjjeleken sorozatban.

Az igény szerinti szoptatás és a válaszkész nevelés híve vagyok, de a saját káromon tanultam meg, hogy ha ezeket az elveket nem keretek között tartva követem, akkor azt az egész családom megsínyli: a gyerekem nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges alvásmennyiséget, és mi is kikészülünk a férjemmel a fáradtságtól.

Elveszem a cicit

Eldöntöttem, hogy éjszakára nem teszem őt mellre, és megtanítom egyedül elaludni, de hogy ehhez hogyan fogjak hozzá, az már nehezebb ügy volt, mint a döntést magát meghozni. Szerencsémre viszonylag gyorsan eljutottam két szakemberhez, egyikük egy budapesti kórház gyermekosztályos főnővére és szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens, utóbbi minőségében rengeteget segített nekem azzal, hogy rávezetett azokra a berögzült dinamikákra, amiket még gyerekkoromból, a saját édesanyámmal való kapcsolatomból hozok, és gátolnak abban, hogy megfelelő támogatást nyújthassak Lilinek az önálló elalvásban.

Egy másik baba- és kisgyermek-altatási tanácsadó, egy külföldön elterjedt módszer egyik hazai tanácsadója pedig Lili napirendjét és alvási szokásait kielemezve egy új napirendet és egy lépésről lépésre haladó alvástervet dolgozott ki számunkra. Ez utóbbi azt a célt szolgálta, hogy Lili a lehető legrövidebb idő alatt megtanuljon egyedül, a kiságyban elaludni. Nem volt fájdalommentes ez a folyamat, járt némi sírással, Lili és a saját részemről is, hiszen hiába vagyok ott vele végig, amíg el nem alszik és nyugtatom, énekelek neki vagy fogom a kezét, és támogatom az elalvásban, mégsem az történik, amit ő szeretne. Másfél hét alatt szignifikáns javulás következett be: az addigi egy-másfél órás esti cicin és ringatva altatások helyét átvette egy 20 perces altatási rituálé, amiben Lili egyedül, a kiságyban fekve alszik el, nyugodtan, saját magától. A hosszú nappali altatások szintén jelentősen rövidültek, és ellentétben az addigi 40 perces alvásokkal, ma már 1-1,5 órákat alszik nappal. Kiegyensúlyozottabb és jobb kedvű, mivel megkapja azt az alvásmennyiséget, amire szüksége van. A legelső pozitív változást a mindennapokban már a második napon érzékeltük: a férjemmel lettek szabad estéink! A gyerek 8  és fél 9 között elalszik, nekünk pedig végre van időnk egymásra! Legfeljebb egyszer kel éjjel, a visszaaltatások pedig ma már legtöbbször abból állnak, hogy bemegyünk hozzá és megsimizzük a hátát, így kezd az alvásmennyiségünk közelíteni a normálishoz.

Még mindig az út elején vagyunk, Lili nem alussza át mindig éjszakát, és sokszor még szüksége van a jelenlétünkre ahhoz, hogy  visszaaludjon, de három héttel a program kezdése után azt hiszem, ennél több nem is várható el tőle. Boldog vagyok, hogy megtanultam olyan helyzetet biztosítani a lányomnak, amelyben képes elaludni egyedül, és ezáltal annyi alváshoz jut, amennyire szüksége van tíz hónaposan. És – habár ezt még félve írom le – lehet, hogy hamarosan mi is kipihenjük magunkat végre.

Tény, hogy a kétkezi munkát végzők fizikailag jobban leterheltek, nekik sokkal több energiára, erőre és nagyobb állóképességre van szükségük ahhoz, hogy el tudják végezni feladataikat a munkahelyükön. Ez mindenképp dicséretes és elismerésre méltó, mert nem mindenki tudná ezt csinálni. Viszont nem gondolom, hogy ez elegendő indok arra, hogy lebecsüljék azokat, akik irodában dolgoznak, mondván, hogy ők egész nap egyebet sem csinálnak, csak pötyögnek a számítógépen. Mintha emögött semmilyen érdemi tevékenység nem rejlene.

Mintha ennek a munkának nem lenne értéke. Mintha ezt bárki meg tudná csinálni. 

Nyilván, léteznek olyan pozíciók és irodai állások, amelyeknek megkérdőjelezhető a szükségszerűsége. Abban is lehet valami igazság, hogy manapság sokan kényelemből nem hajlandóak fizikai munkát végezni. Az irodában van légkondi, kényelmes a szék, modern a tárgyaló, jól felszerelt a konyha, egyszóval minden adott a munkavállaló megfelelő komfortérzetéhez. Másrészt viszont érthető azoknak a helyzete is, akik a verejtékes egyetemi évek után azt mondják, nem azért tanultak annyit, hogy diploma után ne szellemi munkát végezzenek. Ezért ragaszkodnak ahhoz, hogy a tanult szakmájukban helyezkedjenek el.

Mégis azt tapasztalom a közvetlen környezetemben, hogy a fizikai dolgozók egy része (és itt most nem az extrém beosztással rendelkezőkre gondolok, hanem a normál, nappali munkarendes, 8 órás munkát végzőkre) lekicsinylően beszél az irodai munkások mindennapi feladatairól, kihívásairól.

Mi több, néhányan otthon a kemény fizikai tevékenységre hivatkozva bújnak ki a háztartási munka, de sokszor még a szabadidős programok alól is.

Még mielőtt jönnének az olyan típusú hozzászólások, hogy „ha azt csinálnád, amit én, akkor nem ezt mondanád”, hangsúlyoznám, hogy pihenni természetesen szabad, kell is, de azt gondolni, hogy a fizikai munka felmentést ad az egyéb tevékenységek alól, szerintem nem a legjobb. Hosszú távon pedig nem egészséges sem magunkra, sem egy párkapcsolatra, sem a családra nézve.

Kép

Kép: Freepik

Ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, mert a barátom egy hosszú nap után sem rest főzni, takarítani vagy kijönni velem a városba. Azonfelül van olyan elvetemült, hogy egy kemény nap után is elmegy edzeni, pedig a munkája felér jó néhány konditermi edzéssel. Sokszor csodálom az elszántságát, mert egy irodában eltöltött nap után nekem sokkal könnyebb rávennem magam a mozgásra. Fejben viszont lehetek ugyanolyan leterhelt, mint ő fizikailag, ezért nem szeretem az olyan elszólásait, mint hogy „te nem lehetsz fáradt, hiszen egész nap a gép előtt ülsz”. Ez a lebecsülő attitűd ugyanakkor fordított helyzetben is megjelenhet.

Vannak olyan irodai dolgozók, akik rangon alulinak és mocskosnak tartják a fizikai munkát, ezért nem is „vetemednének” arra, hogy ezzel keressék a mindennapi kenyérre valót.

Ráadásul nem is tartják sokra azon személyek értelmi szintjét, akik egy raktárban, műhelyben vagy építkezésen dolgoznak. Pedig attól, hogy valaki kétkezi munkát végez, még lehet tanult, olvasott és tájékozott, ahogy egy szellemi munkát végző is rendelkezhet jó fizikummal és állóképességgel. A sztereotípiák helyett jó lenne észrevenni, hogy mind a szellemi, mind a fizikai munkának megvan a maga haszna és értéke, de a nehézsége is. Merthogy mindkét esetben el lehet fáradni – csak másképp. Mivel a két tevékenység ég és föld, nem szabadna összehasonlítgatni ezeket. Helyette jó lenne megbecsülni és elismerni egymás munkáját. Azt mondani a párunknak, hogy értékelem, amit csinálsz, mert én nem tudnám vagy nem bírnám nap mint nap ugyanezt megtenni. Emlékeztetni magunkat és egymást arra, hogy más típusú munkát végzünk, és ez nagyban meghatározza a testi és lelki hogylétünket. Ehhez viszont próbálunk rugalmasan viszonyulni, nem törünk pálcát a másik felett. És ha az egyik fél fáradt, nem mondjuk azt neki, hogy te nem lehetsz az, hanem inkább megkérdezzük tőle, hogy mi az, ami ennyire leszívta és kifárasztotta. 

Tény, hogy azok a párok, akik eltérő típusú munkát végeznek, mint ahogy mi is, ritkán unatkoznak. Mert amíg hazaérve egyikük alig várja, hogy leüljön, a másikuk többet mozogna.

Amíg egyiküknek az a kikapcsolódás, ha leülhet a monitor vagy a tévé elé, a másikuknak az, ha semmi ilyesmit nem néz. De a legszórakoztatóbb talán mégis az, hogy este jó kis fogadásokat tudnak kötni arra, hogy ki alszik be hamarabb a kanapén.