A klímaváltozás és a mindent elborító műanyaghulladék szorításában nem csoda, hogy a 20. század a zöld életmód reneszánszát hozta el. A tudósok és a média által kongatott vészharangok pedig a fogyasztók mellett a vállalatokat is egyre inkább a környezettudatos gondolkodás és megoldások felé terelik. Azt, hogy ez a szemlélet a vendéglátóiparban is egyre nagyobb szerepet tölt be, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2020 óta a Dining Guide által díjazott legjobb hazai éttermek már a Fenntarthatósági Díj kategóriában is megmérettetnek. Tavalyelőtt az őriszentpéteri Pajta, 2021-ben pedig a SALT Budapest érdemelte ki a megtisztelő elismerést. De mi tesz egy vendéglátóhelyet környezettudatossá? Lássuk!

1. Farm-to-table szemlélet, azaz helyi termelőktől vásárolj!

Amikor a kosarunkba helyezünk egy-egy narancsot vagy avokádót, vajon elgondolkodunk-e azon, hogy ezek a külföldön megtermelt élelmiszerek mekkora karbonlábnyommal bírnak pusztán a szállításuk miatt?

Ezért az élelmiszervásárlás egyik legzöldebb módja egyéni szinten is az, ha lokális beszerzésre törekszünk.

Ez a szemlélet azonban a vendéglátóipar zöldítésére is könnyedén kiterjeszthető: azok az éttermek, amelyek gyakorlatban valósítják meg a farm-to-table koncepciót – azaz helyi termelőktől vásárolják az alapanyagokat –, a szállítással járó környezetszennyezést elkerülve kevésbé terhelik a bolygót, mint azok a vendéglátóhelyek, amelyek jellemzően importáruból főznek. Az pedig csak hab a tortán, hogy így a magyar termelőket is támogatják.

A farm-to-table koncepció jegyében született meg az őriszentpéteri Pajta is. Ez a lassan nyolc éve működő őrségi bisztró nyerte 2020-ban a Volkswagen-Dining Guide Díjátadó Gála Fenntarthatósági Díját. A zsűri döntésében elsősorban az alapanyagok beszerzésének módja játszott szerepet, a Pajta konyhája pedig Őrség hagyományos ételeiből és alapanyagaiból indul ki, ehhez teszi hozzá a modern csúcséttermek szakmai tudását és technológiáját. Hasonló gondolatiság mentén működik a díjat idén bezsebelő SALT Budapest is: a szeptember óta Michelin-csillagos fine dining étterem magyaros ízvilágú fogásaihoz helyi farmerek termékei, a hazai erdők és mezők vadon termő kincsei, valamint Tóth Szilárd séf kertjének terményei biztosítják az alapot. 

2. Szezonális menü

Egy korábbi interjúnkban a fenntartható főzés kérdéskörét boncolgattuk Mautner Zsófival. A magyar és nemzetközi gasztronómiában is jártas szakács, gasztroblogger szerint ennek – a helyi beszerzés mellett – a szezonális alapanyagok választása az egyik legfontosabb pontja. Az idényzöldségek és -gyümölcsök ugyanis nemcsak olcsóbbak, de magasabb a vitamintartalmuk, és a termesztésük is jóval inkább környezetbarát, mint mesterséges körülmények között nevelkedett társaiké.

Itt az ősz, és ezzel a sütőtökszezon – akár krémleves, rizottó, sütemény formájában is elkészíthető, rendkívül sokoldalú és vitaminokban, tápanyagokban gazdag ez a zöldség. A szezonális különlegességeket pedig nemcsak otthon, de számos hazai étteremben is elfogyaszthatjuk.

Azok a vendéglátóhelyek ugyanis, amelyeknek a kínálata idényszerűen változik, vagy a fix menü mellett kínálnak szezonális fogásokat is, működésük egyéb területein is jó eséllyel odafigyelnek a környezetvédelemre.

3. Választható adagok

Nem vagyok madárétkű, de nekem mindig is gondot jelentett, hogy az éttermekben elém tett, jellemzően ínycsiklandóan finom, de túlságosan bőséges fogásokat elfogyasszam, miközben sajnáltam a kukát etetni az otthagyott maradékkal. Ezért is üdvözlendő, környezettudatos kezdeményezés az éttermekben a féladag (esetleg a kicsi, közepes és nagy adag) választásának lehetősége. Így a vendéglátóhelyek a fogyasztóra bízzák, hogy éhségének és/vagy gyomorméretének megfelelően rendeljen, így pedig potenciálisan spóroljon, valamint kevesebb ételhulladékot termeljen.

4. Környezetbarát tálalás és csomagolás

Az Európai Tanács irányelvei mentén Magyarországon 2021. július 1-jétől tiltott az egyszer használatos műanyag termékek és csomagolóanyagok használata. A környezetvédelem szempontjából mindenképpen pozitív intézkedés hatása pedig már most érzékelhető a vendéglátóiparban. A szórakozóhelyeken egyre gyakrabban találkozhatunk repoharakkal, a műanyag szívószálakat, tányérokat és evőeszközöket fém, bambusz vagy papír verzió váltja le. A tiltás a habszivacs ételhordókat is érinti, ennek folyományaként szerencsére egyre több étterem és kifőzde nyitott a vendég által hozott dobozok használatára. A műanyag ételhordók leváltásáért és a vonatkozó higiéniai szabályok betartásáért jött létre az idei év egyik ígéretes hazai startupja is. A Rakun Dobozközösség havidíjas rendszerében a felhasználók visszaváltható, fém dobozokban kapják kézhez az ételeket a partner éttermekben, így nemcsak a környezetet, de a pénztárcájukat is kímélhetik.

Kép

Kép: Freepik

Hiszen a leginkább környezetbarát megoldás az, ha az étkezések után nem, vagy alig termelődik szemét.

Azok az vendéglátóhelyek, amelyek mosható és így újrahasználható tányérokat, evőeszközöket, netán még szalvétákat is használnak a tálaláshoz, jóval kevésbé terhelik a földet, mint az eldobható termékekkel működő társaik.

Emellett az is beszédes, hogy az asztalokon üvegtárolókban található-e a só, a bors és a különböző szószok, vagy netán ezeket is porciózva, nem újrahasznosítható csomagolásban kapják a vendégek.

A zöldebb vendéglátóipar kapcsán talán ritkábban kerül szóba, pedig az italok csomagolása is sokat tesz hozzá az éttermek környezeti lábnyomához. E tekintetben is elmondható, hogy a hazai termékek jóval kevésbé terhelik a bolygót, mint a külföldről exportált italok. Emellett mindenképpen dicséretes, ha egy vendéglátóhelyen a PET-palackos üdítők és ásványvizek helyett a csapolt szóda, a száz százalékban újrahasznosítható alumíniumdobozos vagy a visszaváltható, üveges csomagolás szerepel a kínálatban. Alkoholos italok közül a csapolt sörnek és cidernek az egyik legkisebb a környezeti lábnyoma, hiszen a rozsdamentes acélhordók szinte zero waste módon, újra és újra visszakerülnek a vendéglátás körforgásába.

5. Mentsd meg a maradékot!

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) 2016-os kutatása szerint a magyarok átlagosan évi 68 kilogramm ételhulladékot termelnek fejenként, és ennek csaknem a fele, 33 kilogramm lenne elkerülhető egy kicsit tudatosabb személettel és életmóddal. Ennek a megdöbbentő mennyiségnek ráadásul mintegy 40 százaléka készétel, ami így nemcsak a termelési, csomagolási és logisztikai folyamatokon ment keresztül teljesen feleslegesen, hanem még az elkészítéssel járó környezetterheléssel is szennyezi a bolygót.

Bár tény, hogy az ételhulladék jelentős részét a háztartások termelik, azért nem elhanyagolható a vendéglátóipar felelőssége sem. Ezért különösen üdvözlendő, ha az éttermek lehetőséget biztosítanak a maradék elvitelére (akár saját tárolóban is), illetve tudatosan küzdenek az ételpazarlás ellen. Például a konyhai zöldhulladékot komposztálják, a nap végén megmaradt felesleget rászorulóknak adományozzák, vagy haszonállatok takarmányaként hasznosítják újra.

Nemzetközi példák nyomán hazánkban is elindult már néhány kezdeményezés az éttermek, kifőzdék, pékségek és cukrászdák nap végén megmaradt, egyébként kidobásra váró, de kifogástalan minőségű ételeinek értékesítésére, megmentésére.

A 2016-ban indult ReDinner mintájára 2020-ban a Tudatos applikáció is tett egy próbát az ételfelesleggel küzdő vendéglátóhelyek és az árérzékeny, környezettudatos fogyasztók összekapcsolására, de az üzleti modell a négy egyetemista által elindított MUNCH-nak vált be igazán. Még úgy is, hogy csak „meglepetés” ajánlatokra csaphatnak le a felhasználók a startup netes és applikációs felületein. Eddig több mint 60 ezer adag ételt mentettek meg a kidobástól, 160 tonna üvegházhatású gáz kibocsájtását megelőzve ezzel.

A történet

Az, hogy mit is kezdjünk önmagunkkal, hogyan találjunk rá a saját utunkra, nem csupán a fiatal generáció számára sarkalatos kérdés. Walt Kowalsky meglett háborús hős, éppen most temette el szeretett feleségét – aki minden bizonnyal sorvezetőül szolgált neki ebben a felgyorsult világban –, és most igen csak tanácstalan azt illetően, hol van a helye a saját életében. Első látásra mogorva vénember, akitől elhidegült a családja. Két fiával a felszínes, erőltetett csevegésen kívül semmilyen érzelmi kapcsolata nincsen, unokái idegenek számára, egyetlen barátja öreg kutyája, Dorothy. A koreai háború emlékei a mai napig kísértik, érzelmileg képtelen megnyílni az emberek előtt, inkább magába zárkózik, ráadásul ki nem állhatja, mélységesen megveti a szomszédságában lakó ázsiai népséget. Talán a legmeghittebb kapcsolat ahhoz az 1972-es csillogó-villogó Gran Torino autóhoz köti, amit annak idején még maga szerelt össze a gyárban. Nem meglepő, hogy közvetlen környezete pusztán a megkeseredett, megközelíthetetlen öregembert látja benne, pedig legbelül csupán egy elveszett, lelki fájdalmakkal, illetve a régmúlt traumatikus élményeivel küszködő magányos ember.

Érzelmi amnézia

A háború történéseit átélő katonák körében nem ritka ez a fajta befelé fordulás, ugyanis a borzalmak megtapasztalása után egyszerűen képtelenek meghitt kapcsolatot teremteni, illetve nehezükre esik a gyengédség és az intimitás megélése. Ezt a csökkent válaszkészséget a pszichológia „lelki némaságnak”, illetve „érzelmi amnéziának” nevezi. Ma Magyarországon szerencsére igen ritka a háborúk okozta stressz-zavar felbukkanása, tekintve, hogy keveseknek vannak háborús élményei. Ugyanakkor más traumatikus történések (pl. katasztrófák, családon belüli erőszak, nemi erőszak, vagy olyan hirtelen és váratlanul fellépő betegségek, mint a rák vagy a szívinfarktus) is előidézhetik a stressz-zavart. A traumát átélő személyek gyakran nem beszélnek arról, ami a szívüket nyomja, sőt a rossz emlékeket igyekeznek háttérbe szorítani, elfelejteni. Mindazonáltal a szorongás nem múlik el nyomtalanul, továbbra is jelen van, de már nem kötődik tartalomhoz, így szabadon lebeg, állandó feszültségben tartva a traumát átélt személyt. Érdekes módon néhányan pozitív változásokról számolnak be a traumát követően, úgy érzik, hogy valamiképp többek lettek azáltal, hogy kénytelenek voltak végigmenni a borzalmakon: gazdagodott a személyiségük, pozitívabban tekintenek saját magukra, az életükre, továbbá a kapcsolataikra is.

Lényeges kérdés tehát, hogy melyek azok a kulcstényezők, amelyek hozzájárulnak a traumát követő növekedés átéléséhez. A kutatások szerint számos oka lehet annak, hogy különbözőképpen reagálunk a nehéz helyzetekre. Úgy tűnik, hogy egyes biokémiai reakciók heves átélése, a genetikai örökségünk, továbbá bizonyos korai életesemények összefüggést mutatnak a stressz-zavarok kialakulásával. A személyiségvonásoknak is hatalmas szerepük van abban, miként ítéljük meg életünk eseményeit: a céltudatos emberek sokkal könnyebben úrrá lesznek a kellemetlen eseményeken, mint akik úgy érzik, kicsúszott kezükből az életük irányítása. Természetesen a szociális kapcsolatok is rendkívüli jelentőséggel bírnak, ugyanis a megélt szörnyűségek és az ezzel kapcsolatos érzelmek megfogalmazása, kibeszélése hozzájárul a belülről feszítő szorongás csökkenéséhez.

Odafigyelés, terápia, gyónás

Walt élete akkor vesz gyökeres fordulatot, amikor a szomszédban lakó fiút, Thaót hatalmába keríti egy ázsiai banda, arra kényszerítvén őt, hogy lopja el az autót. Thaó persze lebukik, s innentől kezdve közte és Walt között egy különös barátság veszi kezdetét.

Kép

Részlet a Gran Torino c. filmből

A film sztereotípiák egész sorát felvonultatja. Walt és Thaó életén keresztül láthatjuk a generációs különbségek jelentőségét. Egyrészről a mai világban az idősebbek nem értik a mai fiatalokat, más elvek, szabályok szerint nevelkedtek, az ő életükben talán még több volt a rendszer, éppen ezért nem értik a nagyfokú szabadságot, amivel a mai ifjak rendelkeznek, nehéz számukra a kapcsolódás. Ugyanígy a mai fiatalok egyre kevésbé képesek kötődni az idősebb emberekhez, sokszor meg sem próbálják megérteni őket, megoldandó problémát látnak bennük, és valamiért úgy gondolják az idős emberek nemcsak öregek, hanem hibbantak is, akik képtelenek magukról gondoskodni, felelős döntéseket hozni. Walt fiai okos, értelmes üzletemberek, mégsem tudnak mit kezdeni idősödő, zsémbes apjukkal, állandóan saját kényelmüket, jólétüket helyezik előtérbe, miközben a segítés álarca mögé bújnak. Gyermekeik felé is ugyanezt a mintát közvetítik, nem gondolva arra, hogy egyszer ők is megöregszenek. Manapság az emberi kapcsolatok egyre inkább eltárgyiasodnak, különféle mérce szerint mérjük értéküket, és amikor már nem szolgálják tovább saját érdekeinket, eldobjuk, lecseréljük őket.

Walt közvetlen környezete, illetve a fiai nem képesek érzelmi támaszt nyújtani számára, talán éppen azért, mert ők maguk sem kapták meg édesapjuktól azt a kedvességet, tükröző figyelmet, amely megtanította volna számukra, hogy miként kell a másikat meghallgatni, illetve a másikra értően, jól odafigyelni. Elhunyt felesége azonban megérezhetett valamit a férjét belülről feszítő bűntudatból és fájdalomból, a kimondatlan, megvallatlan szavak súlyából, talán ezért is kérte az őt utolsó útján végigkísérő papot, hogy karolja fel Waltot és valamiképp érje el, hogy a férfi meggyónjon neki.

Családban marad?

Walt családjától való elidegenedése arra figyelmeztet bennünket, hogy a pár- és családterápiának mekkora szerepe lehet a traumák kezelésében és legyőzésében. Nagyon gyakran ugyanis a hozzátartozók szintén szenvednek a traumát átélt családtag érzelmi reakciói, bezárkózása, depressziója, alvászavara, bűntudata, esetleges dühkitörései miatt, így nekik is szükségük lehet a külső segítő támogatására, tanácsadására. Emellett az is előfordulhat, hogy maguk a családtagok is megnehezítik a trauma kibeszélését, feldolgozását, azáltal hogy a számukra kellemetlen, kínos emlékekről nem akarnak hallani, így tudattalanul, rejtett módon elutasítják azok meghallgatását.

Walt, talán a túlélők bűntudata miatt elfelejtette, hogyan kell élni, de Thaóval való sajátos barátsága felébreszti lényének azt a részét, amit mélyen eltemetettnek hitt. Nemcsak arra ébred rá, hogy ilyen idősen is lehet célt találni a létezésnek, és van még mit átadnia másoknak, hanem, hogy az addig lenézett és megvetett keleti kompánia sokkal inkább megérti őt, mint bármelyik közeli rokona. Nem hiába tartja a mondás, hogy az ember nem választhatja meg a családját, de a barátait igen. Thaóval közösen megélik azt, amit úgy is nevezhetnénk, hogy kölcsönös megértés. Walt megérzi, hogy a fiú mennyire elveszett, és pontosan egy ilyen határozott, ellentmondást nem tűrő irányító kézre, s egyben példaképre van szüksége, mint amilyen ő, mindemellett pedig pozitívan csalódik, belátván, hogy a mai fiatalság sem teljesen reménytelen, amíg olyan emberek is léteznek a világon, mint amilyen Thaó, vagy jólelkű  nővére, Sue. Ők ketten felkarolják Waltot, tégláról téglára bontják le a védősáncot, amit maga köré emelt, miközben tisztelettel bánnak vele és felnéznek rá.

Mindnyájan sztereotipizálunk

„Rossz szomszédság: török átok”– írta Arany János a „jószomszédi viszonyról” költött versében, jóllehet abban a korban még nem kellett azzal a kulturális sokszínűséggel szembenézni, mint manapság, amikor könnyedén előfordulhat, hogy a közvetlen szomszédságunkba teljesen más szokások és értékrendszer szerint élő emberek költöznek. A másik emberrel való találkozás során elkerülhetetlen a címkézés és osztályozás, mivel nap mint nap számtalan ingerrel találkozunk, így kénytelenek vagyunk a tapasztalatainkra, felhalmozott tudásunkra hagyatkozni, hogy gyorsan és hatékonyan hozhassunk ítéletet, dönthessünk és élhessük a mindennapi életünket. Mivel mindnyájan kategóriákban, sémákban gondolkozunk, s ezek szerint fogadjuk be és értelmezzük a külső ingereket, óhatatlanul sztereotipizálunk, és olykor hibákat vétünk az emberek megítélése során. Érdemes ezért elgondolkodni Thomas Cryle történész bölcs véleményén: „Szerintem az a legnagyobb hiba, ha egyetlenegynek sem vagyunk a tudatában.” Vagyis a legtöbb, amit tehetünk, hogy felismerjük és elismerjük, hogy pszichológiai vakfoltjaink vannak, s így nyitottak maradunk arra, hogy felülbíráljuk a világról és másokról kialakított elképzeléseinket. Ha megtanulunk a kategóriák és sztereotípiák mögé tekinteni, s megkérdőjelezni előítéleteinket, elkerülhetjük, hogy büszkeségünk balítéletre vezessen.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Milyen szakmai utat jártak be, amíg eljutottak a mostani foglalkozásukig? 

Dr. Oláhné Szakács Mariann: Négy évvel ezelőtt született meg a második gyermekünk, aki nagyon rossz alvó volt, emiatt állandóan fáradt voltam. Összehasonlítási alapként az első gyermekem pedig jó alvó volt. Amikor már a szervezetem is lázadt az állandó kialvatlanság ellen, elkezdtem komolyabban kutatni az alvás témakörét. Egy tengerentúli módszerben találtam meg a megoldást a saját problémámra – és innen indult a karrierváltásom is: rájöttem, hogy nagyon sok édesanya küzd ugyanezzel, nekik szerettem volna segíteni. 

Bereczné Babus Eszter: Mindig is gyerekekkel szerettem volna foglalkozni. Először képesítés nélküli óvónő lettem, majd az egészségügyi képesítés megszerzése után a Szent János Kórház koraszülött osztályára kerültem. Húsz évig foglalkoztam koraszülöttekkel, majd diplomás ápolóként a gyermekosztályt vezetem a mai napig. Alapító tagja vagyok a kórház „Együtt Baba-mama-papa” programjának. Jelenleg koordinátorként és szülő-csecsemő konzulensként tevékenykedem a programban. 

Milyen problémákkal fordulnak önökhöz a szülők? 

Dr. Oláhné Szakács Mariann: Az én klienseimnél legtöbbször az éjszakai alvás a problémás. Náluk sűrűn kel éjjel a gyermek és/vagy sokáig tart a visszaaltatása, illetve sok olyan szülő is keres, akiknél a nappali alvás a fő probléma, náluk vagy nem alszik eleget a baba napközben, vagy nehéz elaltatni. 

Bereczné Babus Eszter: Hozzánk a legtöbb esetben táplálkozási zavarokkal érkeznek a szülők: nem szopik a baba, nem akarja a hozzátáplálást vagy keveset eszik, illetve az alvással kapcsolatos zavarok is ugyanilyen gyakoriak.  

Mi a rossz alvás gyökere a tapasztalataik szerint? 

Dr. Oláhné Szakács Mariann: A szülők sokszor nem tudják, mivel néznek majd szembe a baba megszületése után: mi az, ami normálisnak tekinthető az egyes életszakaszokban, és mi nem. Nagyon sokan nem ismerik az alvással kapcsolatos gyakori problémákat, útvesztőket. Úgy látom, ezek valahogy kevésbé vannak benne a köztudatban, én sem ismertem őket addig, amíg el nem kezdtem a témakörrel komolyabban foglalkozni.  

Régen, amikor a generációk együttélése volt a jellemző, a nagyszülők, dédszülők fizikailag is közel voltak, könnyebben átadták tapasztalataikat az utódaiknak.  

Ma ez a tudás elvész a generációk között, sokszor még a gyerekorvosok és a védőnők sem rendelkeznek elegendő információval a babák és kisgyermekek alvásával kapcsolatban. A szülők próbálnak segíteni – leggyakrabban ringatással, szoptatással – a gyereknek az elalvásban akkor is, amikor nincs szükség segítségre. Ezzel belekerülnek egy ördögi körbe, amikor a gyermek már nem tud segítség nélkül elaludni. Sok szülő nem olyan természetes folyamatként tekint az alvásra, mint például a mozgásfejlődésre. Amikor a baba megtanul kúszni-mászni, majd járni, az egy önmagától működő, természetes folyamat, amelyben adódnak esések, borulások, kisebb sérülések. Ebbe a folyamatba nem nyúlnak bele a szülők, az alvásba viszont sokszor igen, pedig az alvás megtanulása ugyanolyan magától működő, idegrendszeri érésen alapuló folyamat, mint a mozgásfejlődés. 

Bereczné Babus Eszter:  

Én azt tapasztalom, hogy a rossz alvás oka legtöbbször a szülő és a gyermek közti kommunikációs „elsiklás”, vagyis amikor a szülő nem ismeri fel, vagy nem érti teljesen a gyerek jelzéseit. A háttérben gyakran anyai – vagy ritkább esetekben apai – szorongás áll.  

A szülők szoronganak, hogy biztosan jól csinálják-e, jó szülei tudnak-e lenni a gyermeknek. Konkrét példát említve, nagyon sok szorongás hátterében az állhat, hogy a szülő fél, hogy éjjel légzésleállás vagy kimaradás következhet be. A gyerek érzi ezt a félelmet, emiatt nem is alszik jól, ébredéseivel igyekszik a szülőt megnyugtatni, hogy minden rendben van. Nagyon nehéz ezeket oldani, mert a félelmek egy része transzgenerációs. A konzultáción feltárjuk a lélek mélyén lévő szorongásokat, majd közösen megoldási lehetőségeket keresünk, hogy feloldjuk őket.  

Milyen következménye van a gyermek rossz alvásának a család egészére nézve?  

Dr. Oláhné Szakács Mariann: A felnőtt szervezetre is nagy terhet ró a nem alvás, energiacsökkenést, figyelmetlenséget, a fókuszálás képességének csökkenését vonja maga után, ami nagyon sok esetben párkapcsolati zavarokat is okoz. A krónikus fáradtság a gyerekkel való viszonyra is negatívan hathat: nem egy olyan anyukám volt, akinek a gyerekhez sem volt türelme, a kimerültségtől egyszerűen nem tudott úgy viszonyulni a gyerekhez, ahogy szeretett volna. Aztán amikor a gyerek elkezdett aludni, ezek a problémák megoldódtak. 

Bereczné Babus Eszter: Amikor a kialvatlanság hosszabb időn át fennáll, az szinte mindig feszültséget generál a szülők között. Arról nem is beszélve, hogy a gyerek alváshiánya az ő idegrendszeri fejlődésében is problémákat okozhat. 

Melyek a leggyakoribb tévhitek a gyerekek alvásával kapcsolatban? 

Dr. Oláhné Szakács Mariann: A leggyakoribb az, hogy ha a gyerek nappal keveset alszik, akkor majd éjjel pótolja. Minél kisebb a gyerek, ez annál kevésbé van így. Ha a nappali alvás kevés, akkor az alváshiányt generál, aminek nem az a következménye, hogy éjjel többet alszik, hanem az, hogy az éjszakák is „dőlni” fognak előbb-utóbb. A másik gyakori tévhit, hogy a cumi segít jól aludni. Az elmúlt években, amióta ezzel foglalkozom, csak az ellenkezőjét tapasztaltam! Sőt soha nem láttam még olyan gyereket, akinek az alvásán a cumi segített volna. 

Bereczné Babus Eszter: Én nem nevezném ezeket tévhiteknek, hiszen rengeteg irányzat van, és egyik sem fekete vagy fehér. Az egyik azt mondja, hogy aludjunk a baba mellett, hogy érezze, hogy biztonságban van, és azonnal tudjunk reagálni a jelzéseire. A másik irányzat azt mondja, hogy hagyjuk sírni, majd megtanul aludni.  

Nem lehet azt mondani a szülőknek, hogy az egyik jó, a másik meg rossz, hiszen minden családnak megvan a maga története, és megvannak az elgondolásai erről. A konzultáción figyelembe kell venni az egyéni hátteret, a szülő és gyerek együttes igényét. 

Milyen módszerrel segítenek a szülőknek? 

Dr. Oláhné Szakács Mariann: Én a Sleep Sense módszert képviselem, amely a kanadai Dana Obleman rendszerének a magyar viszonyokhoz igazított változata. Egy amerikai anyukának nincs három éve, hogy visszamenjen dolgozni, ott nagyon gyorsan be kell állítani a baba alvását, hogy az anyuka három hónap után újra munkába tudjon állni. Itthon több idő van az ilyesmire, így a család és a baba igényeit figyelembe véve készítek egy új, lépésről lépésre követendő alvásrendet a babának, és egy új napirendet is, ha szükséges.  

Bereczné Babus Eszter: A konzultációkon sokat beszélgetünk a várandósságról, az anyaságról. Fontos átbeszélni, hogy az édesanyának milyen elvárásai voltak az anyasággal kapcsolatban, milyen feladatokról tudta, hogy el kell majd látnia. Sok esetben a szülők nem készülnek fel arra, ami rájuk vár. Ennek egyik oka, hogy az internet és a közösségi média világában, ahol minden rózsaszín, a nehézségek ritkán jelennek meg, ez illúzióba ringatja a leendő édesanyákat. Azt hiszik, hogy ha megszületik a baba, akkor utána majd hónapokig csak eszik és alszik, és nem lesz semmi probléma. Aztán amikor kiderül, hogy ez nincs így, akkor nincsenek megküzdési stratégiáik sem. A konzultáció egyik alapvető eszköze a pozitív megerősítés: kiemeljük azt, amiben sikeresnek érzik magukat a szülők. Videó-feedback segítségével maguk is látják, hogy mik ezek, ami sokat segít. 

Mik a legnagyobb kihívások, amelyekkel a munkájuk során találkoznak?  

Dr. Oláhné Szakács Mariann: Minden embernek nehéz változtatni a megszokott rutinjain. A hozzám forduló szülők nagyon fáradtak, így számomra az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy a szülőknek segítsek merni változtatni.  

Én mindig tudom, hogy eredményes lesz a munka, és megtanul aludni a baba, de a szülők kezdetben sokszor ellenkeznek vagy elbizonytalanodnak, és ezen át kell lendítenem őket. 

Bereczné Babus Eszter: Nagyon kevés olyan eset van, amikor megpróbálom megmondani a szülőnek, mit hogyan csináljon. A konzultáció lényege, hogy közösen jöjjünk rá arra, milyen probléma állhat a háttérben, és mi lehet a megoldás. Viszont előfordul olyan, hogy a szülő azt mondja, nem szeretné azt a megoldást. Ilyenkor próbálunk máshogy közelíteni. Szerencsére nagyon ritkán történik meg, hogy nem tudok segíteni, de megesik. A sikeres konzultációk persze ezeket az élményeket felülírják. 

Nálam sajnos gyakran előfordult, hogy néhány órányi beszélgetést szabályosan ki kellett pihennem. És magamat hibáztattam. Rendben, valóban nem nagyon jutottam szóhoz, tényleg nem engedte, hogy egyetlenegy gondolatomat is alaposan kifejtsem, de ettől miért vagyok fáradt? Nem értettem, mi történik bennem. Azt gondoltam, nekem épphogy „csak” figyelnem kellett volna és befogadni, amit a másik közölt. Magamat hibáztattam, és legközelebb is igent mondtam a találkozóra. Szeretem az illetőt, ezért a forgatókönyv újra és újra megismétlődik, de lehet, hogy inkább távolságot kellene tartanom tőle.

Tényleg léteznek energiavámpírok?

Azokat az embereket tekinthetjük energiavámpíroknak, akik – néha akár szándékosan is – elszívják érzelmi energiáinkat. Az ő erejük pont abból ered, hogy mi hajlandók vagyunk meghallgatni őket és törődni velük, akkor is, ha épp kimerültek vagy túlterheltek vagyunk. Az energiavámpírok bárhol előfordulhatnak, iskola- vagy munkatársaink lehetnek, de a legjobb barátaink és akár a házastársunk is működhet energiaelszívó módon.

Ahogy szakértőnk, Mirk Zsófia pszichológus, coach és mediátor mondja, az energiavámpír nem diagnosztikus fogalom, de dr. Christiane Northrup szerint, aki könyvet is írt a jelenségről, az ezen az elven működő emberek személyisége hasonló lehet bizonyos pszichiátriai kórképekkel rendelkező emberekéhez (például antiszociális, narcisztikus és borderline személyiségzavarral küzdők között gyakran előfordul). „Az energiavámpír szó egy köznyelvben használatos terminus, arra az emberre használjuk, aki elszívja az erőnket. Azaz, ha az illetővel találkozunk vagy kapcsolatba lépünk, úgy érezzük akár rövid időn belül is, hogy enerváltak és kedvetlenek vagyunk” – fogalmaz a szakember.

Az energiavámpírok problémáikat előszeretettel teszik más emberek vállára. Nem vállalnak felelősséget azért, hogy életük folyamatosan jelentkező nehézségei bizony az ő viselkedésük következményei.

Folyamatos megerősítésre vágynak, érzelmi támogatást keresnek önbecsülésük növelésére. Maguktól nem fognak megváltozni, az egyetlen célra vezető út, ha mi megtanuljuk, hogyan kell felismerni és reagálni erre a mérgező viselkedésre, hogy megőrizzük energiánkat, és képesek legyünk megvédeni magunkat a sok érzelmi stressztől.

Miért fontos felismerni ezeket az embereket?

A pszichológus szerint az ilyen kapcsolatok akár károsan is hathatnak az önbecsülésünkre. Sokszor egy-egy interakció, találkozás után keletkező rossz érzéseink gyökerét magunkban keressük, úgy érezzük, mi rontottunk el valamit, mi fáradtunk el idejekorán és ok nélkül, csak magunkra vethetünk, amiért nem tudtuk saját igényeinket jobban képviselni. A szakember szerint, ha nemhogy töltekezni nem tudunk, hanem úgy érezzük, érzelmi deficitbe kerülünk az ilyen mérgező kapcsolatok által, fontos, hogy meghúzzuk a határainkat. Ha szükséges, redukáljuk le a kapcsolattartást egy minimális szintre, ehhez sajnos általában némi konfliktust is be kell vállalnunk. Erőt adhat hozzá a tudat, hogy ha az illető, aki energiavámpírként működik körülöttünk, sokáig megmaradna a környezetünkben ebben a minőségében, esetleg a mindennapjaink részévé válna, krónikus stresszt okozhatna az életünkben.

Hatféle „energiavámpír-típust” különböztethetünk meg: van áldozat vagy mártír, narcisztikus vámpír, uralkodó vámpír, melodrámavámpír, ítélkező vámpír és ártatlan vámpír.

Kik válnak a leggyakrabban áldozattá?

Az energiavámpírok általában olyanokra tapadnak, akiknek sok az energiájuk, akik vidáman, optimistán élik az életüket, mert az ő életerejüket könnyen el tudják szívni. Gyakran az átlagon felüli empatikus képességekkel, érzelmi intelligenciával rendelkezők is egy ilyen mérgező kapcsolat szenvedő oldalán találják magukat.

Kép

Kép: Freepik

Távolságot tartani sem egyszerű 

Az energiavámpírok gyakran nagyon karizmatikus emberek, ezért is vonzanak be sokakat, vibrálásuk könnyen energikusságnak, sziporkázásnak tűnhet.

Megkönnyíti a felismerésüket, azonosításukat, hogy mindig éppen egy nagy dráma vagy katasztrófa közepén vannak, és elhitetik velünk, hogy csak mi tudunk rajtuk segíteni.

Ehhez nem kell mást tennünk, csak meghallgatnunk őket, hogy a tanácsainkkal irányba állítsuk életük megfeneklett hajóját. Közben ezeknek a mérgező viselkedésű embereknek sokszor szinte fejlődés nélkül telik el az életük, mert személyes bájuknak köszönhetően minden szorult helyzetből kiszabadulnak, a legritkábban éri őket olyan nagy tragédia, amelytől állandóan rettegnek.

„Az energiavámpírokban erős vágy élhet a narcisztikus szükségletek állandó kielégítésére: az a fél, aki ebben hiányt szenved, állandó figyelmet követel magának, mindig róla kell, hogy szóljon a beszélgetés” – magyarázza Mirk Zsófia. Sokszor megfigyelhető dinamika rajzolódik ki a következő szituációból: a beszélgetés egyik tagja épp azt újságolja, mennyire jól érzi magát új munkahelyén. Az erre adott, ízig-vérig „energiavámpíros” reakció így hangzik: „Nagyon jó hírek, képzeld, pont én is jelentkeztem egy új helyre ma, és nagyon nagy szükségem lenne egy kis segítségre az önéletrajzom kapcsán. Át tudnád nézni még ma este?” A valódi pszichopatákkal vagy szociopatákkal ellentétben az energiavámpírok nem szándékosan működnek így, tudattalanul manipulálnak, hangsúlyozza a szakember, hozzátéve, hogy sokszor ezt a viselkedési mintát otthonról, mondjuk az egyik szülőtől hozzák.

Hogyan válhatunk szabaddá?

„Első lépésként érdemes számba vennünk az ilyen jellegű kapcsolatainkat. Készüljünk fel a helyzetre, hogy a következő invitációra majd nemet fogunk mondani, vagy jól behatárolt keretek közé szervezzük a találkozót. Ha nem szeretnénk, de mégis muszáj részt vennünk rajta, kommunikáljunk inkább írásban, hiszen úgy van időnk végiggondolni a reakcióinkat. Folyamatosan figyeljük, milyen érzések kavarognak bennünk egy-egy találkozó, kapcsolatfelvétel után, és ne mindig magunkban keressük a hibát” – tanácsolja Mirk Zsófia.

Ha testileg és lelkileg is odafigyelünk magunkra, előbb-utóbb észrevehetjük, milyen típusú emberi kapcsolatokból tudunk töltekezni. Ne féljünk nemet mondani, ha valami nem hat ránk építő jelleggel. Ha kölcsönösen fontos a másik fél számára is az adott kapcsolat, akkor jelezhetjük szükségleteinket olyan formában, ami rólunk szól, és nem a másik személyről. Például megfogalmazhatunk olyasmit, hogy amikor legutóbb találkoztunk, nem éreztük olyan komfortosan magunkat. Majd megkérdezhetjük a másik felet, mit gondol, mi lehet ennek az oka, és mit tudna tenni, hogy legközelebb másként legyen?

A szakember szerint semmiképp sem szabad „leírni” az ilyen viselkedéssel működő embereket, mindig van esély, hogy kibillentsük őket mérgező működésükből, de ez sokszor hosszú munka eredménye még egy baráti kapcsolatban is, és állandó visszajelzést igényel a másik féltől.

„Amikor elbizonytalanodnánk az igazunkban, gondoljunk azokra a kapcsolatainkra, amelyek építenek bennünket, és ezeket hasonlítsuk össze azok jellemzőivel, amelyek leszívnak minket. Nagy kontrasztot fogunk tapasztalni. Gondoljuk végig, mennyi energiát és időt vesz el tőlünk egy mérgező kapcsolat, ezeket összesítve már meg is találhatjuk a motivációnkat, hogy keretek közé szorítsuk az illetővel a kapcsolatot, netán meg is szakítsuk azt. Valószínűleg teljesen nem tudjuk megváltoztatni ezeknek az embereknek a zsigeri működését, de az elvárásainkat a realitáshoz igazíthatjuk, és ez már fél siker. Ez magába foglalhatja az érzelmi szelep elzárását, és azt, hogy ne adjunk tanácsot, amikor az energiavámpír csak panaszkodik, a problémáiról beszél. Ha csak meghallgatjuk őket, nem fognak minket az érzelmi felszabadulásukra használni. Nem leszünk csupán eszközök, és ettől sokkal jobban fogjuk érezni magunkat” – összegez a pszichológus.

Forrás:
http://www.megerteskozpont.hu/index.php/blog/69-az-energiavampir-csapdajaban

„Étteremcsaládunk a vendéglátási szektor többi szereplőjével együtt a koronavírus kezdetekor bezárásra kényszerült. A házhozszállítás megkezdése után indítottuk útjára a VakVarjú #szeretetszolgálat jótékonysági kezdeményezésünket, amellyel célunk az volt, hogy a tőlünk is rosszabb helyzetben lévő családokat, gyermekeket, rászorulókat lehetőségeinkhez mérten támogatni tudjuk. A célkitűzéseink megvalósítását követően újabb támogatásra szorulókat keresünk, együttműködve helyi önkormányzatokkal, civil és jótékonysági szervezetekkel, így biztosítva azt, hogy felajánlásunk biztosan jó helyre kerüljön. Adományoztunk idősek otthonának és hátrányos helyzetű családoknak digitális eszközöket, nélkülözőknek élelmiszercsomagokat, kórházi Covid-osztályt leptünk meg húsvéti finomságokkal, és hajléktalanok számára karácsonyi vacsorát is készítettünk. Büszkék vagyunk rá, hogy a sokszínű karitatív tevékenységünknek köszönhetően eddig közel 2 millió forint adomány gyűlt össze éttermeinkben” – mondta el Semsei Rudolf, az étteremcsalád tulajdonosa.

Most a jubileumi, 10 éves évfordulóját ünneplő Együnk Egymásért programhoz, a magyarországi gasztronómiai élet egyik legnagyobb hatékonyságú adománygyűjtő akciójához csatlakoznak. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által életre hívott Együnk Egymásért a rászorulók élelmezését segíti az őszi hónapokban.

„Örömmel veszünk részt a programban, amely 250 ezer ételadag eljuttatását tűzte ki, mert hisszük, hogy együtt képesek leszünk minél több rászoruló étkeztetéséhez hozzájárulni. Az adományozó kampány nem csak egyszerű jótékonykodás: az Élelmiszerbank és kampánya egyszerre áll ki a fenntarthatóság és a környezetvédelem mellett, ami iránt mi is elkötelezettek vagyunk. A kampánnyal hosszútávon, közvetve pedig korunk egyik legnagyobb problémájával, az ételpazarlással is felvesszük a harcot.”

Négy VakVarjú étteremben készülnek ínycsiklandó ajánlatokkal, mégpedig külön erre az alkalomra összeállított Varjúséfek Együnk Egymásért menüjeivel. A vendégek bármelyik fogást is választják az ajánlatból, a VakVarjú #szeretetszolgálat 100 Ft-tal támogatja a programot! Érdemes több helyre is ellátogatni, ugyanis minden étteremben más és más finomság közül lehet majd választani. A program október 14-én startol és egészen november 4-ig rendelhetők az ajánlatok, így finomabbnál finomabb ételekkel közösen járulhatunk hozzá egy jóllakottabb világ létrejöttéhez.

Bővebb információ az Együnk Egymásért programról itt található. 

Támogatott tartalom.

Ötven magyar hős a közelmúltból

A sajtót bejárta egy fotó és egy hír: Ferenc pápának Áder János köztársasági elnök egy könyvet ajándékozott Magyarországra érkezése alkalmából. Ez az angol nyelvű könyv a „Heroes among us, 50 True Stories of Brave Hungarians in the 20th Century”. Egy nagyméretű, igényes, szép és gazdag tartalmú kiadvány, amelynek minden külföldön élő, magyarságát őrző családhoz el kellene jutnia, tekintettel az egyre inkább asszimilálódó leszármazottakra. A magyarországi olvasóknak pedig ugyanennek a – nem kevésbé igényes – magyar változatát szeretném ajánlani, amely 2020-ban jelent meg „Magyar hősök. Elfeledett életutak a 20. századból” címmel.

Nem elcsépelt, ezerszer idézett életrajzokat tár elénk a két kiadvány, hanem a 20. század kevéssé ismert hőseit, akik még nem kapták meg az őket megillető tiszteletet a magyar példaképek között.

A magyar nyelvű könyv hatvan életutat tartalmaz, a sok férfi között négy nőét is. Az angol nyelvű ötvenes csoportba nyolcvan százalékukat beválogatták, néhányan kimaradtak, és egy-két új név is került az angol változatba: legismertebb közülük a C-vitamin felfedezéséért Nobel-díjjal jutalmazott Szent-Györgyi Albert. Akadnak néhányan, akiknek a nevével már lehetett találkozni a médiában az utóbbi években, és méltó emlékműveket is állítottak tiszteletükre: például Sztehlo Gábor, a gyermekeket mentő evangélikus lelkész, Mindszenty József bíboros, Mansfeld Péter, az ’56-os forradalom fiatal mártírja, és örömteli meglepetésünkre az angol változatba bekerült Regőczi István atya is, a II. világháború árváinak pártfogója, akit a kommunizmus többször is börtönnel „jutalmazott”. Mindkét kötetben számos egyházi személy szerepel, például Lénárd Ödön, Ordass Lajos, Márton Áron, Olofsson Placid, Romzsa Tódor, Sándor István – nem véletlenül, hiszen az ő nagyságukat, helytállásukat a szocializmus idején nem volt szabad emlegetni, így csak a rendszerváltás utáni évtizedekben nyílt lehetőség arra, hogy példamutató életútjukat felfedezzük, nyilvánosságra hozzuk.

Kép

A képekkel gazdagon illusztrált kötetek olvasmányos életrajzai átélhetővé teszik a múltat, erővel, tisztelettel és büszkeséggel töltenek el.

Köszönet a két szép könyvért a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány munkatársainak, valamint az Open Books Kiadónak.

Három pápa magyar titkára volt

Egyenes vonalú, mégis rendhagyó életsors bontakozik ki Elmer István „Három pápa magyar írnoka” című beszélgetőkötetéből, aki Somorjai Ádám bencés szerzetessel készített könyvnyi életútinterjút. Egy erős kulturális gyökerekkel rendelkező, katolikus nagycsaládból induló gyermek – akit akkor még polgári nevén Somorjai Árpád Bélának hívtak – egyházi iskolákba járt az ötvenes-hatvanas évek egyházellenes korszakában. Rokonságában is voltak papok, így látszólag egyenes út vezette őt is a papsághoz – ám a könyvből kiderül, hogy ez távolról sem volt egyértelmű. A kemény ateista présben élő hívő apában felmerült, hogy nem csak „pszichés lököttség” készteti-e fiát erre a hivatásra. Somorjai Ádám későbbi életútja azonban rácáfolt aggodalmaira, és a fiatal szerzetest éppen a családja és rokonsága szellemi öröksége vértezte fel a külvilág ellentétes információival szemben. A nemzetek feletti bencés szerzetesrend tagjaként, negyedszázadosnál hosszabb olaszországi munkálkodás ellenére is meghatóan, ugyanakkor józan értékítélettel ír magyarságáról: „Az, hogy magyar, konkretizálása annak, hogy ember vagyok.” Megkapó az az őszinteség, ahogyan Somorjai Ádám életének egyes epizódjairól vall, például egyik húga szomorú sorsáról és az abban akaratlanul játszott szerepéről.

Kép

„A Gondviselés nem kényezteti el az embert” – összegzi a történteket, és már ezért a mondatáért is érdemes volt elolvasni a könyvet, amelyet az őszinteség mellett meghatároz néhol a titoktartás is.

A vatikáni szolgálat, különösen a pápai titkárságon töltött évek eseményeiről nem mesélhet el minden kulisszatitkot, hiszen titoktartást fogadott, ám élménybeszámolója így is annyira érdekfeszítő, hogy az olvasók nagyobbik része számára bizonyára ez a fejezet lesz a legnépszerűbb. A szocialista Magyarországon töltött gyermek- és kamaszévekből erőteljes emberi jellemek villannak fel az emlékezés során (például a börtönviselt Hagyó József és Veres Géza atyáké), a vatikáni évekből pedig a közelmúlt egyházformáló három pápája és bíborosai is olvasóközelbe kerülnek.
Somorjai Ádám, aki hosszú éveken át kutathatott a vatikáni könyv- és levéltárban, mára Mindszenty József életének és munkásságának egyik legszakavatottabb ismerőjévé vált, és szentté avatásának ügyét is képviselte. A kitörni készülő vulkánhoz hasonlóan energikus, immár Pannonhalmán élő és tanító bencés szerzetes így vall a történelemről, amelynek kutatása végigkísérte pályafutását: „Az én számomra a történelem olyasmi, amiből bizonyítani lehet, hogy Isten közöttünk van. A kereszténység kezdete óta előnyére változott a világtörténelem.”

Köszönet a könyvért Elmer István újságírónak, aki Somorjai Ádám iskolatársa volt az esztergomi Ferences Gimnáziumban, valamint a Napkút Kiadónak.

Fejedelmek és fejedelemasszonyok Erdély harcos virágkorában

Meghatottan vettem kezembe Oborni Teréz történész új könyvét, amelynek címe „Erdély aranykora. Fejedelmek tündérkertje”. Ez az impozáns, megjelenésében és tartalmában is nagyon igényes könyv megtestesíti mindazt, amit elvárok egy olyan történelmi kiadványtól, amely egyaránt szól az érdeklődő laikus közönségnek és a történész szakma képviselőinek: tudományosan precíz, gazdag forrásanyagú, de megfogalmazásában könnyen érthető, világos felépítésű, gazdagon és szakmailag igényesen illusztrált. Oborni Teréz történészi pályafutásának legnagyobb részét Erdély 16–17. századi történelme kutatásának szentelte, így ez a könyv szakmai életműve egyfajta összegzésének, betetőzésének is tekinthető.
Az „Erdély aranykora” a Magyar Királyság három részre szakadásától a Rákóczi-szabadságharc előestéjéig követi az eseményeket, megmutatva, hogyan sikerült a történelmi kényszerből önálló államiságot, virágzó gazdaságot és kultúrát teremteni Erdélyben. Egyik nagy erénye Oborni Teréznek, hogy mesterien tudja emberi közelségbe hozni a történelemformáló egyéniségeket, felfedni jellemüket és tetteik indítékait a pszichologizálás elkerülésével. Eloszlat masszívan túlélő tévhiteket, például, hogy elkerülhető lett volna a törökök hódító sikere, ha Szapolyai János nem Szulejmánnal, hanem Habsburg Ferdinánddal köt szövetséget.

Bizonyítja, hogy az Erdélyi Fejedelemség 120 éves fennállása alatt egyfajta magyar Noé bárkája volt az elkerülhetetlen török hódítás és a többi külső ellenséges nyomás közepette.

Átmentette a magyar identitást, pezsgő és befogadó szellemi életet teremtett, felvirágoztatta a magyar nyelvű tudományosságot és műveltséget, miközben a külföldi tanulmányutak tapasztalatait hazavivő értelmiség révén európai igazodását is megtartotta. Erdélynek mint politikai tényezőnek, önálló magyar államnak, a magyar alkotmányosság védőbástyájának köszönhető, hogy a Habsburg birodalmi törekvések nem olvasztották be teljesen a Magyar Királyságot, hanem csak egy duális kormányzati rendszer részévé tették.

Kép

A könyv másik nagy erénye, hogy a férfi politikusok – fejedelmek, királyok, főurak és hadvezérek – mellett azoknak a nőknek az életútját is felidézi, akik nagy befolyást gyakoroltak Erdély kultúrájára és történelmére. Izabella királyné és a fejedelemasszonyok, Habsburg Mária Krisztierna, Brandenburgi Katalin, Lorántffy Zsuzsanna, Bornemissza Anna ugyanúgy főszereplői az „Erdély aranykorá”-nak, mint az államférfiak.
A könyvben van egy különleges „mi lett volna, ha…?”-fejezet, amelyhez hasonlót kevés történész mer megírni. Azt boncolgatja, vajon kié lett volna az ország, ha a sors több időt ad János királynak. Oborni Teréz így indokolja témafelvetését, és biztosít róla minden olvasót, hogy a történelmi tények talaján marad: „Olykor megfeledkezünk arról, hogy a történelmet emberi döntések sora alakítja, országok sorsa múlik egy ember testi hibáján vagy betegségén, lelki alkatán, személyisége által meghatározott lépésein. […] Az alábbiakban arra teszek óvatos – vagy talán épp óvatlan – kísérletet, hogy átgondoljam, illetve az olvasókat közös gondolkodásra hívjam: mi lett volna, ha I. János király nem hal meg 1540 nyarán Szászsebesen, és a sorstól kap még 10–15 évet.” Hogy milyen következtetésre jutott, nem írom le, legyen a könyvet elolvasók jutalma.

Köszönet illeti a könyv megjelentetéséért a Rubicon Intézetet.

Závada Pál azonos című regénye felhasználásával készült Nagy Dénes filmje, a Természetes fény, amelynek bemutatóját jóval megelőzte a híre – miután a járvány miatt a tervezettnél később került a közönség elé. Néhány információ elérkezett hozzám is, amelyek közül a leginkább figyelemreméltónak az amatőr szereplők alkalmazását tartottam, s ez nem is okozott csalódást. A főszereplő Semetka Istvánt játszó Szabó Ferenctől kezdve a lett statisztákig csupa hiteles alak jelent meg a filmben. A merész, ezzel együtt alapból megosztónak tűnő témát – a magyar hadsereg tagjai által elkövetett háborús bűnök a megszállás alatti Szovjetunióban – vegyes érzésekkel fogadtam. Történelemtanárként nem gondolhatom, hogy a magyar hadsereg bűntelenül kerülhetett ki a Szovjetunió területén zajló háborúból, de nem szívesen láttam volna egy öngyűlölő, „mi voltunk Hitler utolsó csatlósa” típusú, a bűnösségünket abszolutizáló filmet.

Amikor eljutottam a moziba, előnyként éltem meg, hogy Závada könyvét nem olvastam, így az óhatatlan tartalmi, értékelésbeli összehasonlítgatást utólag is el tudom kerülni, csak a filmről, annak hatásáról írok.

Nehéz kilépni erkölcsi kategóriáinkból, holott ésszel egyszerű belátni: hiába kívánkozunk életünk során mindig a jó oldalon állni, ez nem sikerülhet. Sem az egyéneknek, sem a nagyobb emberi közösségeknek, így a nemzeteknek sem.

De látjuk azt is: a „jókról” gyakran kiderül, hogy nem makulátlanok. Ha csak az irodalom keretei között maradunk, elég megemlíteni Moravia Az asszony meg a lánya című regényét, s az abból készült filmet Sophia Loren megrendítő alakításával, vagy Polcz Alaine mára klasszikussá vált visszaemlékezéseit, Az asszony a frontont. De ott van történelmi tényként Drezda bombázása, a csehek által elkövetett németellenes atrocitások a háború után, vagy a jugoszláv partizánok tízezrek életét követelő magyar- és németellenes akciói.

A Természetes fényben azt látjuk, hogy a partizánok felkutatására parancsot kapó kisebb magyar egység egy apró erdei ukrán falu lakói közé kerülve próbálja kiismerni magát az idegen tájban és körülmények között. Mintha egymásra is lennének utalva, szinte ugyanannyian vannak, miközben az a nagy különbség köztük, hogy a falusiaknak nincsenek fegyvereik. A partizánoktól mégis mindenkinek van tartanivalója, ők is kíméletlenek a polgári lakossággal, s bosszút állnak azon, akit árulónak tartanak. Mintha mindenki valaki másnak a kezében lenne, s valóban: a magyar egységet ukránok kalauzolják, akik a Szovjetunió elleni német támadásban a függetlenedés, a kommunista rezsimtől való megszabadulás lehetőségét látták.

Nagy Dénes filmje nem az erkölcsi igazságra kíváncsi, hanem valamilyen módon az élet, az emberi létezés mélyebb igazságaira. Ezeket pedig akkor tudjuk jobban megközelíteni, amikor az életünk valami miatt – betegség vagy gyász idején – bizonytalanná válik. A leginkább lecsupaszított képletet pedig a háború jelenti: a folyamatos halálveszedelem, amikor bármelyik pillanatban vége szakadhat az életünknek. A Természetes fény ezen a keskeny mezsgyén vezeti végig a nézőt.

Nincsenek véres jelenetek, nem látjuk szélsőséges formájában a testi szenvedést, de a filmmel együtt a néző is elcsendesedik, belekerül az eseménysor jelen idejébe, s azt érzi: mindjárt történik vele valami végzetes.

És amikor valóban bekövetkezik a szörnyűség, akkor azt már szinte evidenciaként nézi: nem én pusztulok el, hanem valaki más, mások. Nem tudok tenni a rossz ellen. De élek, és – talán – tenni tudom a jót.

Kép

Természetes fény

A kamera (operatőr: Dobos Tamás) hűségesen követi a főhőst, Semetka Istvánt, aki egyszerű parasztemberként került bele a háború káoszába, és a veleszületett jóindulatával dönt a következő lépésről, amit meg kell tennie: ha megijed, kést szegez a hajnalban a szobába biliért belépő öregasszony torkának; s ha vizet kérnek tőle az ukrán rabok, hoz nekik. A filmkockák csaknem mindig közeliek, akár az emberekről, akár a tájról készültek, valóban úgy látszik, természetes fényben rögzítettek. Kérges, felrepedt kezek, megkeményedett, gyászszegélyes körmök, hibás fogsorok, tétova tekintetek; folyó, mocsaras vidék, eső, hó, sár, vékony jégtakaró a vízen, kopasz nyírfák, sárgult, halott levelek, fenyőfák.

Sokszor jelenik meg a lent és a fent perspektívája: elmerülni vagy felemelkedni? Elmerülni a sárban, a mocsárban, a folyóban, az ösztönökben, a szenvedéseinkben, a sötétségben, a bűnben, az őrületben, mint Koleszár őrmester, a filmben az utóbbiakat megtestesítő szereplő. Vagy felemelkedni egy tisztább és világosabb valóságba, amely mégiscsak megjelenik Semetka természetes jóságában, a kék égboltban, a kápolna sötétjében aranyló krisztusi glóriában.

A film a nagy orosz filmrendező, Tarkovszkij képeit, filmjeinek hangulatát idézi fel – nem csodálkozom, hogy a rendező bevallottan a Sztalkert tekintette inspirációnak.

Ebből az is következik, hogy a Természetes fény – hiába kapott a rendezésért Nagy Dénes Ezüst Medvét – nem lesz zajos kasszasiker, ami nem ritka a magyar filmgyártás történetében.

Valahol hozzá is vagyunk szokva, hogy ami igényes, az nem biztos, hogy sikeres. Az alkotás az utóbbi évek izgalmas történelmi, egyben lételméleti kérdésfeltevésű filmjei közé tartozik, mint amilyen a Saul fia vagy a Gerilla volt.

A magam részéről kíváncsian várom, merre vezet tovább Nagy Dénes pályaíve ettől a meditatív, majdhogynem misztikus alapállású mozitól.

Több mint 1000, abortuszon átesett nő körében készült az a felmérés, amely szerint a döntéskor a nők leginkább a partnerükkel beszélik meg a terhességmegszakítás kérdését. A felmérés szerint a baba apja nagyobb befolyással bír még a nő édesanyjánál, illetve az egészségügyi szakembereknél is e kérdésben.

Három terhességi központ férfiak segítéséért felelős igazgatójaként több száz ügyféllel volt alkalmam megvitatni ezt a kérdést. Az volt a feladatom, hogy elbeszélgessek azokkal a férfiakkal, akik elkísérték partnerüket az ultrahangos vizsgálatokra. Közülük sokan bizonytalanok voltak az abortuszt illetően. A legtöbb férfi megpróbálta azt tenni és mondani, amit elvártak tőlük, és nem volt senki, aki őket bátorította vagy támogatta volna. Kevesen értették meg, hogy milyen nagy hatása van a szavuknak, illetve milyen nagy súlya van annak is, ha nem mondanak semmit. Ezt látva mindig megkérdeztem: „Úgy érzi, számít, mit mond?”.

„Bármit választ, támogatni fogom…”

A férfiak gyakran azt válaszolták, hogy a partnerük kikérte ugyan a véleményüket, de tudták, hogy nem szabad elmondaniuk, amit valójában gondolnak. „Támogatni fogom, bármit is választ” – ezt a mondatot hallottam tőlük újra és újra. A központ munkatársai számtalan olyan nővel beszéltek, akik éppen a baba apjának ilyen válasza miatt fontolgatták az abortuszt.

Ez egy olyan válasz, amely jó szándékú ugyan, de ha valaki nehéz döntés előtt áll, valójában ettől a választól nagyon egyedül érzi magát.

Mindegyik férfitől, aki igennel válaszolt arra, hogy szerinte számít-e a véleménye az abortusz eldöntésében, megkérdeztem, hogy volt-e szerepe a terhesség létrejöttében, és ha a partnere úgy dönt, hogy kihordja a gyermeket, vállal-e szerepet a gyermek jövőjében. Majdnem mindig igen volt a válasz mindkét kérdésre. „Akkor nem gondolja úgy, hogy ezen a ponton is nagyon értékes lehetne a véleménye?” – kérdeztem. Miután megosztotta velem a gondolatait, arra bátorítottam, hogy legyen őszinte és nyílt a partnerével is.

A férfi valódi támogató partner lehet

Ha ez a kommunikáció elkezdődött közöttük, a nő reakciója sok esetben a megkönnyebbülés volt. Többé már nem volt egyedül a nehéz helyzetében. Most már együtt beszélhették át és hozhatták meg a döntést, úgy, hogy minden félelmüket és álmukat kitették az asztalra. Sok férfit láttam, aki részt vett ebben a korai döntési folyamatban, és támogató partnerré és elkötelezett apává fejlődött. Megtiszteltetés volt bátorítani és felkészíteni ezeket a férfiakat, és soha nem fogom elfelejteni a büszkeséget és a gyengédséget, amit a szemükben láttam, amikor újszülött gyermeküket tartották a karjukban.

Ugyanakkor azt is láttam, hogy milyen hatással volt az abortuszról szóló döntés azokra a férfiakra, akik elszalasztották a lehetőséget, hogy elmondják gondolataikat és érzéseiket. Láttam ígéretes kapcsolatokat tönkremenni, és rájöttem, mennyire káros, ha a férfiak azt hiszik, nekik nem jár (vagy nincs) beleszólás a partnerük döntésébe.

Pedig amikor az abortusz eldöntéséről van szó, és a gyermek apja hallgat, az is „beleszólást” jelent.

Nem eléggé segítőkészek az egyházi közösségek

A Care Net nemrégiben megrendelt egy országos felmérést 1000 olyan férfi körében, akiknek a partnere az abortuszt választotta. Az eredmények megegyeztek a fent említett, nők körében végzett felmérésével: a férfiak azt nyilatkozták, hogy őket kérdezték meg leginkább e döntés során, és ők voltak a legnagyobb hatással partnerük döntésére. A legmegdöbbentőbb dolog azonban, amit a felmérésből megtudtam, az volt, hogy a megkérdezett férfiak több mint fele legalább havonta egyszer járt templomba abban az időben, amikor partnerük az abortusz mellett döntött, mégis csak 5 százalékuk kért tanácsot bárkitől is a templomi közösségben. Ennek mélyreható következményei vannak a keresztény férfiak számára…

Minden keresztény férfi, aki az abortusz kérdéskörén gondolkodik, tegye fel magának a kérdést: „Azok a dolgok, amiket mondok (vagy posztolok) azt üzenik-e rólam, hogy együttérző és megbízható segítőtárs és támasz lennék egy nem tervezett terhességgel szembesülő nő számára?” Továbbá: „A kegyelem kultúráját hirdetem-e egyházamban, vagy egy olyan kultúrát, amelyben az emberek egyedül maradnak a nagy döntéseikkel?”

Együtt végig tudjuk csinálni!

Tudom, hogy sok keresztény férfinak azt mondják, nincs joguk beleszólni az abortusz kérdésébe, mert nincs méhük. Megértem, hogy ez mennyire frusztráló lehet, különösen egy odaadó és védelmező apának. De ugyanazt tudnám csak mondani egy keresztény férfinak a gyülekezetben vagy egy gyermeket váró apának a terhességi központban: „Van beleszólásod, és a legjobb, legszeretőbb módja annak, hogy beleszólj, az, hogy meghallgatod, szolgálod és rááldozod az életed.”

A várandós apának az a legjobb beleszólása, amikor azt mondja a partnerének: „Én veled vagyok, és végig tudjuk csinálni. Veled vagyok ma és holnap is, és nem egyedül kell végigcsinálnod ezt a terhességet.”

Ráhel szőlőskertje

A „Ráhel szőlőskertje” (Rachel’s Vineyard) egy lelkigyakorlatos központ, ahol az abortusz traumáját segítenek feldolgozni nőknek és férfiaknak egyaránt. A hétvégi alkalmak bizalmas és ítélkezés nélküli légkörében nők és férfiak kifejezhetik fájdalmas érzelmeiket, és elindulhatnak a megújulás és gyógyulás útján. Az egyik résztvevő férfi, Scott így mesélt élményeiről:

„Miután évekig egyedül küzdöttem a szégyennel és bűntudattal, amiért részt vettem barátnőmnek a gyermekünk elvetetéséről szóló döntésében, végre találtam egy szolgálatot, amely felismerte, hogy segítségre van szükségem. A Ráhel szőlőskertje egy olyan helyet biztosított, ahol hangot adhattam fájdalmamnak és bűntudatomnak egy olyan csoportban, ahol hitelesítették érzelmi válaszomat egy nagyon összetett élményre. Különösen fontos volt számomra, hogy a nők a csoportban elfogadtak, mert úgy éreztem, olyan nagyon megbántottam a barátnőmet, hogy minden nő megvetne, ha tudná, mit tettem. Az ő megértésük és elfogadásuk segített abban, hogy egy kicsit megbocsássak magamnak, és hogy jobban tudjak szeretni másokat. A jelenlegi feleségem és lányom is profitált abból, hogy hajlandó voltam feldolgozni a múltam e mély titkát.”

A cikket az alábbi cikkek szemlézésével és fordításával készítette Török Dorka.
https://www.focusonthefamily.com/pro-life/abortion/should-men-have-a-say-in-abortion/
https://www.rachelsvineyard.org/men/testimonies.aspx

Jövőre kezdetét veszi az a rendezvénysorozat, amely egy éven át Erzsébet királynő trónra lépésének hetvenedik évfordulóját ünnepli. A jubileum kapcsán egyre több a találgatás: vajon mi lesz majd, amikor Károly herceg követi édesanyját a trónon. Nem valószínű, hogy a közeljövőben lesz még egy olyan népszerű tagja a királyi családnak, mint amilyen a jelenlegi királynő. Károly herceg már a hetvenes éveit tapossa, soha nem volt még olyan walesi herceg, aki ilyen hosszan várt volna arra, hogy király lehessen. Ennek következtében, ha egy nap az ősi ceremónia keretében elhangzik felette a királyokra mondott áldás, nem egy ereje teljében levő fiatalember, hanem egy már az élete vége felé járó idős férfi fejére helyezik majd a koronát.

Károly trónra lépésével kapcsolatban a lakosság, ha nem is ellenséges, de nem mutat lelkesedést, és ez vonatkozik a feleségére, Kamillára is.

Az angolok a legutóbbi felmérések szerint nem szeretnék, ha Károly felesége megkapná a királyné rangot, amely alapesetben jár a király feleségének, ugyanis a lakosság jelentős része szerint ez tiszteletlenség lenne Diana hercegnővel szemben.

A legutóbbi YouGov-felmérés alapján a megkérdezettek mindössze 33 százaléka tekint pozitívan Károly második feleségére.

Az angol királyok az elmúlt évszázadokban nem éltek makulátlan életet, számtalan uralkodónak voltak szeretői, azonban volt annyi előnyük is, hogy nem készültek felvételek, fotók és beszámolók az indiszkréciójukról. A lakosság csak távolról pillanthatott a királyi családra, ma meg már olcsó bulvárlapokban olvashatják kínos epizódjaikat. Károly élete a világ előtt játszódott, házassága összeomlásáról valószínűleg a föld minden részén beszámoltak az újságok. A királyság fenntartásának egyik kulcsa a népszerűség, amely nélkül gyorsan megerősödnek az antimonarchista hangok. Károly alacsony népszerűségének oka elsősorban Diana hercegnőhöz köthető, és ez a negatív érzelem rávetül arra a nőre is, akit a lapok – és anno maga a hercegnő is – felelőssé tett az összeomlásért. Pedig az elmúlt 25 évben a királyi család mindent megtett azért, hogy Kamillát a „másik nő” helyett a trónörökös nagy szerelmévé sikerüljön alakítani a britek fejében.

Sorsszerű családi örökség

Kamilla 1947-ben született a felsőosztálybeli Bruce és Rosalind Shand gyermekeként. Az életéről szóló ITV-dokumentumfilm szerint gyermekkorát egy 18. században épült vidéki kúriában töltötte, ahol a szülei liberális hozzáállásának köszönhetően szabadon kószálhatott a környéken a testvéreivel. Az iskola elvégzése után nem ment egyetemre, hanem társasági életet kezdett élni, a felsőosztály köreiben mozgott, itt találkozott Andrew Parker-Bowlesszal, a népszerű és sármos arisztokratával. A pár hét éven át hol együtt volt, hol nem, miközben mindkettőjüknek több más kapcsolata is volt. Károly herceg és Kamilla ilyen körülmények között találkozott 1973-ban.

Kép

Kamilla és Károly herceg Jamaikában, 2008-ban - Kép: Wikipedia

A rengeteg újságcikk, dokumentumfilm következtében a kapcsolatukról sok információ ismert, noha ők maguk a nyilvánosság előtt soha nem beszéltek róla. Amikor először találkozott a két fiatal, már mindketten ismerték azt a történetet, amely szerint Kamilla dédanyja, Alice Keppel Károly ükapjának, VII. Eduárdnak a kedvenc szeretője volt. Ez a családi örökség végül sorsszerűnek bizonyult. Kamilla és Károly kapcsolatáról számtalan verzió látott napvilágot, attól függően, ki hogyan értelmezte az eseményeket. A Korona című sorozat például azt a verziót tálalja, amely szerint a család ügyeskedéssel szétválasztotta a párt, mások viszont állítják, hogy semmiképp nem lett volna a kapcsolatból házasság, mivel egyik fél sem akarta azt. Ami bizonyos: néhány hónap után szakítottak, Kamilla pedig férjhez ment Andrew Parker-Bowleshoz.

A legtöbb életrajz megegyezik abban, hogy a királyi család nem találta megfelelő királynéjelöltnek Kamillát, egyrészt mert katolikus családból jött, másrészt a család nem nézte jó szemmel életmódját és bonyolult szerelmi életét.

Kamilla és Andrew esküvőjét az ITV-dokumentumfilm szerint az újságok az „évtized arisztokrataesküvőjének” nevezték, amelyen jelen volt az anyakirálynő és Anna hercegnő is. A Parker-Bowles házaspárnak két gyermeke született.

Káros affér, öreges románc

Kamilla a házasságát követően továbbra is ugyanazokban az arisztokrata körökben mozgott, mint korábban, így kapcsolatban maradt Károllyal, aki az elkövetkező években Anglia legnépszerűbb férjjelöltje volt. 1981-ben feleségül is vette Diana Spencert. A mesebeli esküvő, amelyet az egész világ figyelemmel kísért, tragikus és boldogtalan házasságot eredményezett. A nyilvánosság számára azonban ez csak 1992-ben derült ki, amikor Diana hercegnő életéről bombasztikus életrajzi könyv jelent meg, amelyhez maga a hercegnő szolgáltatta az anyagot. A könyv, amelyben a hercegnő leleplezte férje és Kamilla viszonyát, felmérhetetlen károkat okozott a királyi család hírnevében, tekintélyében. Háború indult Diana és Károly között. A trónörökös elismerte az affért, amelynek kezdő időpontját 1986-ra tette, mindeközben Kamilla a híresen kegyetlen brit bulvársajtó első számú közellensége lett. Az összehasonlításból egyetlen nő sem jöhetett volna ki jól, hiszen Diana hercegnő a világ egyik legnépszerűbb hírességének számított.

Kamilla ebben az időszakban talán Nagy-Britannia leggyűlöltebb nője volt, s noha Károly és ő soha nem beszéltek a nyilvánosság előtt a viszonyukról, ez a hallgatás nem segítette Kamilla ügyét.

A háború nem ért véget Diana és Károly válásával, hiszen itt többről volt szó, mint két híresség kapcsolatának összeomlásáról. Felvetődött ugyanis, hogy Károly egyáltalán lehet-e király mindezek után, hiszen az anglikán egyház akkor még nem támogatta a válást, és a király nemcsak az állam, hanem az egyház feje is Angliában. A ma már hírhedt BBC Panorama-interjúban megkérdezte Dianát a riporter, hogy lesz-e Károly valaha király, amire a hercegnő kitérő választ adott. Az örökléssel kapcsolatos viták a mai napig tartanak, a mag, amely akkor el lett hintve, sokakban azzá a meggyőződéssé növekedett, hogy Vilmos hercegnek kell követnie Erzsébet királynőt a trónon.

Kép

Kép: Wikipedia

Az elmérgesedő háború közepette Kamilla 1995-ben elvált a férjétől, majd Diana 1997-es halála után mélypontra zuhant a királyi család megítélése. A szép és életrevaló hercegnő elvesztése után az újságok, még a komolyabb lapok is, mint a Newsweek vagy a New Statesman, gúnyolódva írtak Károly „öreges románcáról”. Károly végül 2005-ben vette feleségül Kamillát, és a királynő is csak a szertartás egyházi részére ment el. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy az anglikán egyház 2002-ben megváltoztatta az újraházasodással kapcsolatos évszázados nézeteit és áldását adta a második házasságokra.

Az új generáció szemében

Az esküvő óta eltelt 15 évben Kamillát a királyi család aktív tagjává tette, és mindent elkövetett, hogy növelje a népszerűségét. A családtagok elsősorban „patrónusként” támogatnak különböző szervezeteket, az idősebb tagok az év jelentős részét úton töltik, rendezvényekre és találkozókra járnak. A trónörökös felesége nagyon aktív a bántalmazott nők és a beteg gyerekek támogatásában.

A brit közbeszédben ma már szinte tisztelettel beszélnek róla: Kamilla már nem „Anglia leggyűlöltebb nője”, ha a népszerűsége nem is túl magas, már a bulvársajtónak sem ő a kedvenc témája. Hírnevének azonban nem tett jót az utóbbi években feléledt Diana-kultusz.

A Korona című sorozat következtében ugyanis egy új generáció ismerte meg a történetet, és a negatív reakciók elárasztották a Kamillához köthető oldalakat. A botrány felidézése a család egyéb kínos ügyeire is ráirányítja a reflektorfényt, de a felháborodást és az esetleges antimonarchista fordulatot egyelőre meggátolja a királynő személye, aki iránt töretlen a tisztelet. Ha azonban meghal, Károly népszerűtlensége válságos helyzetbe sodorhatja a királyi családot. A walesi herceg a pletykák szerint – ahogy ez más európai királyi családoknál is szokás – jelentősen le fogja csökkenteni a család aktív tagjainak számát, és várhatóan királynévá akarja koronázni a feleségét. A „másik nőből” így a lakosság tiltakozása ellenére is királyné válhat.

Apa nincs, mert felhúzta magát és kiabál, amit később úgy magyaráz meg, hogy ilyenkor nem önmaga, tehát nincs. Apa nincs, mert elváltak a szüleink, és anyához kerültünk.

Apa nincs, mert anya szerint nem lehet bízni benne. Apa nincs, a helye megüresedett, úgyhogy bárki lehet az apánk, jelenleg is többen pályáznak a pozícióra. Apa nincs, mert kérdeztünk valamit, és nem mondott igazat.

Apa nincs, csak anya beszél róla néha. Apa nincs, pedig azt mondta, hogy lesz. Lenne ő szívesen, ha hagynák, ez tehet róla, meg az. De nekünk nem számít, hogy ki tehet róla, mert a vége úgyis az, hogy nincs apánk, 

és ez olyan, 

mintha a hegyet másznánk, és hirtelen eltűnne alólunk a hegy. Mintha repülőt vezetnénk, és sehol se kapnánk leszállási engedélyt.

Mintha fociznánk, de a pályának nem lenne vége sehol: se térfelek, se kapuk, se ellenfél, csak a labdát dobták elénk, aztán tessék, induljunk valamerre. Mintha a kád felett nem lenne csap, csak ömlene a víz egy csőből a lefolyóba.

Mintha meg kéne forgatnunk egy botot, aminek nincsen vége. Mintha át kéne néznünk egy a falon, amin nincsen ablak. Mintha vakok lennénk, és évekig nem szólna hozzánk senki. Mintha lázadók lennénk, de a világon nem létezne semmilyen szabály vagy hatalom. Mintha egy futópadon ragadtunk volna: sprintelünk tiszta erőből, mégsem mozdul körülöttünk a világ. Mintha az új, legmodernebb technikával épített házunkról hiányozna a tető, és belénk csapna a villám. Mintha a világűrben lebegnénk, és meg kellene mondanunk, merre van a felfelé. Mintha fák lennénk, és nem értené senki, mitől sorvadunk: a törzsünk ép, az elmetszett gyökereink meg egyáltalán nem látszanak. Mintha felnéznénk az égre, és az nem lenne ott. Mintha egyszer csak megjelentünk volna a világon, ki tudja honnan, miféle akaratból, ha akart minket egyáltalán bárki is. Mintha soha nem is lett volna apánk. Pedig tudjuk, hogy volt, hogy van. Hogy létezik valahol. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>