Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

Jankovics Anna szereti a telet, a reményt, a harangszót, a benzin szagát, a pulit, a vonaton alvást, a hajnalt, a meglepetést; szeret a Gyimesben lenni, tavon korcsolyázni és nyerni a Ki nevet a végén?-ben. De nem szereti a gyümölcsöt, a sunyikat, a neont, a szúrós pokrócot, a citromsárga házakat, ha szívességet kell kérnie, a kételyt, a bürokráciát és ha zavarba hozzák.

Dániel András szereti a spenótot, de nem szereti a paradicsomos káposztát. Szereti a nyüzsgést, de nem szeret lökdösődni. Szeret haladni, de nem szeret sietni. Szeret utazni, de nem szeret elindulni. Szeret figyelni, de nem szereti, ha figyelik. Szeret beszélgetni, de nem telefonon. Szeret tervezni, de nem szeret elkezdeni. Szeret csinálni, de nem szeret alkotni. Szereti a rendet, de nem szeret rendet rakni.

Idézetek:
Pilinszky János
Anthony de Mello: Abszurd egypercesek
Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) – Nyár

Az idézeteket Kovács Krisztián színész mondja el.
A zenei betétek Marton Róbert „Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém” című előadáshoz szerzett zenéiből valók.

A Világjobbítók a Képmás magazin közérzetjavító, összművészeti podcastja egyedi aláfestő zenével és elgondolkoztató irodalmi idézetekkel. Környezetünk tele van olyan emberszerelő, lélekfoltozó és világjobbító emberekkel, akik bár közöttünk élnek, inkább cselekszenek, létezésükkel üzennek, mintsem beszélnek. Velük és sokoldalúan színes/színességükben sokoldalú művészekkel próbáljuk meg szavakra váltani a titkuk. A beszélgetést moderálja: Gyulay Eszter szìnháztörténész, dramaturg. Szerkesztőtárs: Fodor Krisztina.
A Világjobbítók podcastot megtalálja a Spotify-on, a népszerű podcast applikációkban, a Képmás.hu podcast rovatában, a Facebookon, és a Képmás magazin Youtube-csatornáján. Bárhol is hallgatja ezt a podcastet, kérjük, iratkozzon fel rá, hogy értesülhessen az új adások megjelenéséről.

– Az új lemezedet bemutatójában azt kérdezed, hogy vajon a sok szerep mögött a közönség sem látta, vagy csak te nem akartad észrevenni magadban azt, amit most „kiénekeltél”. Mire bukkantál? 
– Amikor születtek a dalok, sok olyan témában merültem el, ami jó ideje foglalkoztatott, csak nem akartam vagy nem mertem róla beszélni. A Rómeó és más szerepeim miatt nagyon kötik hozzám a jólfésült romantika világát, de ebbe nem illik bele olyasmi, hogy valamit épp felborítani szeretnél, hogy eszeveszetten dühös vagy és kilépsz, majd megbánod. Ezért inkább visszatértem az engem a kezdetek óta motorizáló forráshoz, ami nem más, mint a rockzene. Ebben nincs helye a finomkodásnak. Nem tűri, hogy nem arról beszélünk, ami van. 

– Mi feszített ennyire? 
– A lemez egyrészt visszatekintés arra, hogy mi történt velünk itt az Operettszínházban az elmúlt években, és számvetés is, hogy hol tart az ember. Azért Genezis a címe, mert mikor sok mindent akarsz, vagy épp fordítva, egy kudarc után nem tudod, merre tovább, akkor meg kell állni, és végig kell gondolni a dolgokat a teremtéstől, hogy mi történt, és ami elromlott, hogyan hozható helyre.

Szembesültem a hibáimmal, például hogy hátat fordítottam a musicalnek, és más vágyak nyomába eredtem.

Sokat tanultam belőle, de fájdalmas volt beismerni, hogy rosszul döntöttem. A Genezis lázadás is az ellen a Dolhai Attila ellen, aki az érzéseit be akarta söpörni a szőnyeg alá. Korábban azt gondoltam, nem szabad így beszélni arról, hogy szívesen itt hagytam volna csapot-papot, de most már kevésbé fogom vissza magam. Nem annak van itt az ideje, hogy köntörfalazzak – elmondom, amit gondolok, ha oké, ha nem oké. A Gondviselés persze néha a fejemre koppint, hogy hátrább az agarakkal, nem biztos, hogy neked van igazad… És az alkotásnak azt a szabadságát is megéltem a dalszerzésben, amit színészként, szerepek és rendezők elvárásai közt nem lehet. 

– Az Operettszínházban most Federico Fellini „8 és fél” című kultfilmjének musicalváltozatában, a Nine-ban alakítod a főszereplő Guido Continit, aki egy alkotói válságát élő, nők közt gyötrődő (vagy nőket gyötrő) rendező. Mi otthonos neked az ő figurájában? 
– Segít felismerni azt a művészi attitűdöt, amely szerint minden és mindenki körülöttünk azért létezik, hogy mi kifejezhessük a művészetünket. És szembesít azzal, hogy ez a hozzáállás nem feltétlenül helyes.

Amikor Guido azt gondolja, hogy mindent fölhasználhat az életéből – hiszen ő a művészet forrása, magából kell építkeznie –, akkor ezért sokat feláldoz: kapcsolatokat, szerelmeket, munkatársakat.

Az egyik olvasópróbán döbbentem erre rá, és bár akkor már láttam, hogy ez a szerep szép feladat, mégis elszomorodtam. Apaként, férjként, családtagként megint szembesültem azzal, hogy én is sok mindent föláldoztam, hogy az én művészetem, az ego művészete megszülessen. Folyamatos vívódást jelent nekem, hogy hogyan is kell sáfárkodni a ránk bízott talentumokkal. Hogy valóban a „többre szóló” hivatást töltjük be, vagy csak a színpad rabszolgáivá válunk, amire rámennek a kapcsolataink. Ez olyan fajta kettősség, ami állandó malomkerékként őrli az életemet, de azt hiszem, ezzel sokan vagyunk így. 

Kép

Kép: Páczai Tamás

– Nem lehet ez a felismerés akár áldás is? Az operaénekesi pálya elején járó nagylányodnak, Lucának épp a szükséges útravalót adhatod, hiszen tudod figyelmeztetni a buktatókra. 
– Hogy ő hogyan értékeli az én életemet ezen a pályán, hogy elrettenti, vagy épp lendületet ad neki… szerintem mindkettő. Hol ez, hol az. Erre a pályára is van „meghívás”, amire én nem mondhatom ki helyette az igent. Ami bizonyos értelemben nem örök életre szól, mert a művészi pálya sok ágát nem feltétlenül kell színpadon űzni, és vannak utak a színház és az opera világában, amelyek mellett lehet normális családi életet élni. Mi is normális családi életet élünk, nyilvánvalóan ebben a feleségemnek, Vikinek óriási érdeme van. Én nem tudom Luca biztonságát garantálni sem a szakmai siker, sem a családi élet kapcsán – tudom viszont támogatni őt a döntéseiben. 

Leginkább apa vagyok meg férj, és apaként az a legfontosabb, hogy megpróbálom őt és a testvéreit boldoggá tenni. Én biztatni fogom őket mindenben. 

– A szülői szeretet, mint a szerelem is, mindenki számára befogadható. A Nine központi témája, az alkotói válság viszont kevesebbeknek ismerős. Hogy tudnak a nézők mégis kapcsolódni a darabhoz? 
– Valóban az a mű témája, amit te is megfogalmaztál, ám az emberi viszonyok számtalanfélék. Itt férfi és nő, apa-anya-gyerek, barát-barát kapcsolatok mutatkoznak meg – a nézőtéren pedig sok férfi és nő, apa, anya, gyerek és barát ül. Mindenki tud tehát azonosulni, de nem feltétlenül velem, vagyis Guidóval. Attól szép és nehéz ez a főszerep, hogy nem mutatós: a történet igazi értelmét nézve a szavaknak lesz értéke és ereje. Inkább a női lélek sokszínűsége bontakozik ki ebben a darabban. Valójában mi csak asszisztálunk, mi vagyunk a reflexfelület, ami tükrözi, hogy a nőt egy férfi hogy képes látni vagy nem meglátni. A zene nagyon gyorsan eléri a közönség lelkét, és olyan gyönyörű dalokat kaptak a lányok, olyan karakteres zenei megszólalásokat látunk-hallunk, amik a női szépségnek minden oldalát megmutatják. Szerintem elsősorban a nőkről szól ez a darab. Ehhez képest másodlagos, hogy egy rendező nem tud mit kezdeni az alkotói válságával. 

Kép

Kép: Emmer László

– Mozis tavaszod volt: forog a Szétszakítottak, Cári Tibor zeneszerzővel közösen jegyzett online musicaledből. A trianoni békediktátum határozta meg annak a fiúnak a sorsát, akinek a visszaemlékezéseit feldolgoztad. Emlékszel, mi ütött szíven először Trianonból? 
– Az, hogy nem mernek az emberek beszélni róla. Sokat tűnődtem, hogy miért nem, bár valójában érthető, mert ma is komoly társadalmi feszültséget okoz, sok örökölt gyásszal, fájdalommal terhelt. A színháznak volt egy pályázata, arra készült a darab. Nagyon fontosnak tartottam, hogy úgy szóljunk erről, hogy vállaljuk föl, ami történt, de ne szítsunk gyűlöletet, a fő kérdés ne a „kinek van igaza” legyen.

Azt gondoltam, nem azt kell újra elmondani, hogy hány négyzetkilométer veszett oda, hanem tisztán az emberről kell beszélni, azt a fájdalmat kell megmutatni, amit átéltek az emberek.

Dér Zoltán naplója tökéletes erre. Amíg a történelmi dokumentumokban, könyvekben kutattam, nagy volumenű embert kerestem, aki hős lehet. Először azt gondoltam, Apponyi Albert lesz az, az ő beszéde és karaktere adja magát – készült is róla számos feldolgozás azóta. Végül a temesvári serdülő fiú, Dér Zoltán története értette meg velem, hogy nem kell nagy emberről beszélni, mert itt nincs egy hős. Itt a legkisebb ember a hős. 

– A Szétszakítottak tehát összehoz? 
– Igen. Erre gyönyörű példa volt, ahogyan a musical készült a vírus miatti bezártság alatt. Mindenki fölvette a maga kis részét a mobiltelefonnal, én meg éjjel-nappal csak vágtam…. A Szétszakítottak kötött minket össze akkor, amikor más nem köthetett. Az Iványi Marcell rendezésében készülő filmhez egyébként most új történet született Németh Ákos forgatókönyve alapján, és valószínűleg a cím is megváltozik, a tartalmi mondanivalója viszont ugyanaz. Mikor elkezdtem megírni a darabot, sokan féltettek. A feleségem is mondta, figyelj, olyan témához nyúlsz, amivel ellenségeket szerzel majd magadnak. Én pedig azt mondtam, hogy épp ezért írom, hogy lehessen ne ellenségeskedve, hanem megértéssel beszélni róla. Iszonyú sok érintett ember van – márpedig a lábnyomunkat nem csak az itt és mostban hagyjuk. Viseljük a nagyszüleink hagyatékát, a szüleink gondoskodását, a mi lábnyomunkat pedig viszik tovább a gyerekeink és az ő gyerekeik. Trianonnal kapcsolatban megtanultuk a számokat történelemórán, a gyerekeink is megtanulják, de nem érinti meg őket. Én azt szeretném, hogy megérintse. Mert a megérintettség, a mély impulzusok indítanak el kérdéseket, beszélgetéseket és minket egymás felé. 

– Egyre mérgesedő sebnek tűnik ma egy másik törés – a szakmádé. Néhány éve a Képmásnak nyilatkoztad, hogy minden kapcsolat menthető. Áll ez a kijelentésed a kettészakadt színházi szcénára is? 

– Minden kapcsolat menthető – ez is. Csak rajtunk, színházcsinálókon áll, hogy felül tudunk-e emelkedni az evilági dolgokon.

Képesek vagyunk-e meghaladni a politikát, azt, hogy te ide tartozol, én oda, én itt jelenek meg, te ott. Ha bátran, felvállaltan csak a szakmával foglalkozunk és nem minősítgetjük a másikat, hanem arra törekszünk, hogy amit létrehozunk, az az embereknek boldogságot és örömöt adjon, akkor már meg is találtuk, hogy mi a kapocs köztünk. Közben el kell fogadnunk egymást úgy, hogy az elfogadás eszköze a szeretet. Ha mindenkiben csak a hibát keressük – bennem is lehetne találni ezret –, akkor nem ketté szakadunk majd, hanem szanaszét. 

– Hogy lehetne megtenni az első lépést? 
– Minket évekig arra tanítottak az egyetemen, és az első volt, amit belénk vertek, mikor betettük a lábunkat a színházba – nem egy konkrét teátrumba, hanem a színházba mint létmódba –, hogy: alázat, alázat, alázat. A szakma, a közönség, az idősebb kolléga felé. A másik pedig, hogy a színházban nem szabad megsértődni, mert ha megsértődsz, akkor kizárod magad a munkából. Ez a két alappillér. Szerintem ha ezekről nem feledkezünk el, akkor van esélyünk. 

– Ha három dalt kérne tőled a Jóisten, mit énekelnél? 
– A Hazatérsz című dalt az első lemezemről. Aztán biztos, hogy valamilyen egyházi éneket, az A keresztfához megyek címűt nagyon szeretem. Sok egyházi éneket végtelenül dramatikusnak hallok, gondolok rá, hogy de jó is lenne színpadon. A harmadik meg… Muszáj énekelni? 

– Beszélgetnél inkább? 
– Igen. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. áprilisi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

– A cukorbetegség esetében mindig elrettentőek a számok.
– Az a szomorú ebben, hogy egy évenkénti fájdalmatlan, néhány percig tartó szűrővizsgálat elvégzésével, valamint a végtagmentő tanácsok megismerésével és betartásával ezeknek az amputációknak a 70 vagy akár 80 százaléka is megelőzhető lenne. Ez azt jelenthetné, hogy országosan évente akár háromezer végtagamputációt is meg lehetne előzni.

– Sokan azt gondolják, ez egy időskori jelenség, őket nem érintheti, hiszen még csak 30–40 évesek...
– Sajnos nagyon sokan valóban így gondolkodnak, pedig ha tudnák azt, hogy a cukorbetegség fennállásának időtartama, másrészt a vércukorszint ingadozása gyorsítja a folyamatot, azt gondolom, többen és sokkal korábban elmennének szűrővizsgálatra.

Sajnos a cukorbetegség kapcsán kialakuló neuropátia, azaz idegkárosodás következtében a beteg szépen lassan, észrevétlenül veszíti el az érzékelést az alsó végtagjaiban.

Elsősorban fájdalomkiesés, a hőmérsékletérzés zavara, a nyomásérzés elvesztése jelentkezik. Nagyon egyszerű példa: egy egészséges ember belelép a cipőjébe, egy apró kavicsot azonnal észrevesz. Érzi, hogy valami nyomja a lábát, és természetesen azonnal kiveszi ezt a kavicsot a cipőből. A cukorbeteg ezt nem érzi. Eljut abba a stádiumba a betegség, amikor a fájdalomérzés teljes egészében megszűnik. Eleinte csak kisebb fájdalmat nem fog érezni, de eljuthat olyan szintre, hogy bizony akár érzéstelenítés nélkül is lehet beavatkozást végezni egy ilyen végtagon. Az érzéskiesés miatt a cukorbeteg nem észleli a sebet sem, nyitva van órákig, napokig, nem kezeli, befertőződik. Ez a fertőzés a lábon a speciális anatómiai szerkezet miatt nagyon könnyen és gyorsan nagyon mélyre hatol. A talpunkon a bőrtől egy-két milliméter távolságra már csontok, ínhüvelyek, ízületek vannak, amelyek egy sebnél pillanatok alatt megnyílhatnak. Ha ez a seb befertőződik, akkor a csontra terjedhet a fertőzés. A fertőzés a nyirokutakon keresztül fölfelé halad a végtagon. Ráadásul a lábon, amivel állunk és járunk, és a teljes testsúlyunk ránehezedik, minden egyes lépéssel pumpáljuk föl a nyirokutakon, illetve a szövetek között a kórokozókat, tehát a fertőzés lényegesen gyorsabban és mélyebbre terjedhet. A korai ujjamputációval igyekszünk megelőzni azt, hogy ne a végtag vesszen el. Amikor már végtag-amputációt végzünk, az gyakran a teljes test vérmérgezésének megelőzésére szolgál, ami életveszélyes állapot, tehát itt életmentő beavatkozásról lehet szó.

– Melyek azok a tünetek, amelyekre mindenképpen figyelni kell már a cukorbetegség kezdeti megjelenésekor, és melyek azok a lehetséges, viszonylag egyszerű beavatkozási utak, módszerek, amiket ön mindenképpen javasolna?

– A cukorbetegnek mindennap meg kell vizsgálnia otthon a lábait, hogy nincs-e rajta valamilyen elváltozás, seb, hólyag, és évente el kellene mennie szűrővizsgálatra, ahol a neuropátiát, illetve a vérkeringési zavart pár perces fájdalmatlan vizsgálattal meg lehet mérni.

A cukorbeteg lábán minden egyes elváltozásra figyelni kell, legyen szó köröm megvastagodásáról, ami gombás fertőzésre utalhat, vagy a lábujjak közötti bőr kipállásáról, egy apró sebről, egy vízhólyagról vagy egy bőrkeményedésről. A legtöbb sérülés a talpon történik, amit megvilágított helyiségben maga a beteg is naponta ellenőrizni tud. A sebek gyakran a talp úgynevezett nyomáspontjain alakulnak ki, olyan pontokon, ahol a csontok érintkeznek a talajjal, köztük ott a bőr, és ezen a bőrön a nyomás hatására alakulnak ki a sebek. A cukorbeteg láb kezelésébe bekapcsolódik az ortopéd orvos, aki olyan tehermentesítő eszközöket, speciális talpbetétet, speciális gyógycipőt tud felírni a cukorbetegnek, ami ezeket a kóros nyomáspontokat óvja a talpon. Sajnos a cukorbetegség a mozgatóidegeket is károsítja, a lábon lévő aprócska izmoknak megváltozik a tónusa, az ujjak karomállásba kerülnek, ez a kalapácsujj. Ilyenkor nem az ujjaknak a talpi felszíne érintkezik a földdel, hanem az ujjvégeknek a területe, ezek is gyakran kisebesednek. Lelapul a lábboltozat, deformálódik a láb, egy ilyen lábra már szintén speciális cipő kell. Ha egy lábseb befertőződik, akkor a beteg vércukorszintje is nagyon magas lehet, nem ritka, hogy ilyenkor 15–20 feletti értékek jelentkeznek a betegnél. Például ez is felhívhatja a cukorbeteg figyelmét arra, hogy valamilyen fertőzés van a szervezetében. Azonnal orvoshoz kell fordulni.

Kép

Kép: Dr. Kökény Zoltán

Nagyon fontos az is, hogy érsebész, angiológus időben megvizsgálja a beteget, mert érszűkület is kialakulhat az alsó végtagon. Gyakori, hogy a cukorbetegek bőre kiszárad, mert nem termel elegendő verejtéket és faggyút a bőr, ezért védekező készsége károsodik, könnyen berepedezik. Tehát a cukorbeteg lábbőr ápolása is nagyon fontos, gombás fertőzés kezeléséhez bőrgyógyászra van szüksége. Megjegyzem, a világban számos olyan intézmény van, ahol ezek a szakemberek kórházi teamben dolgoznak.

– A megelőzés kapcsán melyek a legfontosabb tanácsok?
– Az első tanács a cipőfelvétellel kapcsolatban, hogy kézzel bele kell nyúlni a cukorbetegnek a cipőjébe, és át kell tapintani a cipőnek az orrát, a talpát.

Egy nemzetközi konferencián egy angol kolléga vetített egy diát, hogy mi mindent szedett ki cukorbeteg emberek cipőjéből, akiknek sebes volt a lábuk: jelvény, gomb, kitűző, lakáskulcs, gyakorlatilag csak műfogsort nem talált még.

Cukorbeteg semmilyen körülmények között, még otthon sem járhat mezítláb, mert bármibe beleléphet, és ő ezt nem fogja észlelni. Egy vidéki szakrendelőben dolgoztam, amikor egy idős házaspár érkezett, és a bácsinak a lába volt nagyon duzzadt, vörös, és fertőzöttnek tűnt, de semmilyen sebet nem találtam rajta. Ahogy nézegettem, tisztogattam, a talpán észrevettem egy egy centiméteres, kis piros szöszt, és ahogy azt próbáltam leszedni, azt vettem észre, hogy az most már nem egy centiméter, hanem kettő, egy piros varrófonal kezdett el a talpából kijönni, és a végén ott volt a tű. A felesége pedig felkiáltott, jé, megtalálta a kedvenc hímzőtűmet.

Mivel a beteg nem érzi a fájdalmat, a hőt sem érzékeli megfelelő módon, nem érzi azt, hogy a fürdővíz túl meleg, ezért be kell állítani hőmérővel a fürdővíz hőmérsékletét. Tilos a lábáztatás a cukorbetegeknél, mert a bőr nagyon könnyen fölázik, és a kórokozók bejuthatnak rajta. Ha bőrkeményedés alakul ki az ujjon, az ujjvégen vagy a talpon, azt szakember távolíthatja el. Számos betegem érkezik sebes lábbal, mert megpróbálta zsilettpengével vagy ollóval saját magának eltávolítani a bőrkeményedést, és mivel nem érzi a fájdalmat, belevág a lábába. A zokni pamut legyen, ne legyen lyukas, a varrt végű zoknikat nem szoktuk ajánlani, mert az összegyűrődnek a cipőben. Cipőt csak délután szabad vásárolni, fokozatosan kell betörni, először csak 20 percig szabad viselni, és ha nem nyomja a lábat, amit egy piros folt jelez, akkor lehet emelni a hordási időt.

Sok cukorbeteg, akinek már hiányzik néhány lábujja, tudja, mit kockáztat, mégsem tartja be a szabályokat. Amikor először szembesül azzal, hogy bizony elveszítheti a lábát egy apró seb miatt, akkor megijed, és amikor elmondom neki, hogy mi a teendője, akkor azt mondja, hogy ő 10–20 éve cukorbeteg, de ezt ő még sehol nem hallotta. Ha úgynevezett major amputáción esett át, ez lábszár-amputációt és combamputációt jelent. Ezeknek a betegeknek a fele két éven belül elveszíti a másik végtagját is.

Az alsó végtagi amputációkat követően az ötéves halálozási arány magasabb a cukorbetegeknél, mint a daganatos betegeknél, néhány daganatfajtát kivéve.

Ennek nyilván az az egyik oka, hogy a cukorbetegség nemcsak a végtagi ereket károsítja, hanem a koszorúereket, az agyi ereket, a vesék ereit is, amelyek például szívinfarktushoz, sztrókhoz, veseelégtelenséghez vezethetnek. Kis odafigyeléssel, egészségtudatossággal nagyon jó eredményeket lehet elérni, és nagyon sok beteg végtagját lehet megmenteni.

Az alábbi aprócska álmok valóra váltásához nincs szükség sem tengernyi időre, sem pedig tömérdek pénzre, csupán egy elhatározásra. Nyilván a legtöbb nyári programhoz hozzátartozik a sajtos-tejfölös lángos elmajszolása vagy egy tartalmas balatoni strandolás, én most mégis olyasmire áhítozom, ami a legegyszerűbb szépség az életben: belső békére.

1. Szeretnék legalább egyetlen nap nem rohanni sehová

A „belassulást” az év bármely napján, ideális esetben hetente többször érdemes lenne kivitelezni, ám a rohanó életmód sajnos nem mindig teszi ezt lehetővé. Észrevettem magamon, hogy még akkor is sietek, ha éppen nincs miért és nincs hová, mert észrevétlenül is, de szokássá alakítottam a loholást. Csodálattal tekintek a mediterránok könnyed, laza stílusára, és én is vágyom a „Zen-re”, amit ezen a nyáron biztosan meg fogok teremteni magamban először egy, majd később akár több nap erejéig is. Hosszú percekig élvezni a frissítő citromfagyi ízét, elmerengeni a táj szépségén vagy olyan komótosan bóklászni a bevásárlóközpont polcai között, mintha a világ összes ideje az enyém lenne.

2. Szeretnék megnézni egy napfelkeltét

Bakfis koromban még úgy léptem át a hajnal küszöbét, hogy buliból tartottam hazafelé, és útközben ért a reggel. Amióta viszont nálam is fókuszba kerültek a dolgos hétköznapok, erre nemigen kerül sor mostanság. Visszakanyarodva az előző témához, a sok-sok kötelesség okán este már annyira fáradt vagyok, hogy örülök, ha másnap többször kinyomhatom az ébresztőórán a szundit. Bár már régóta tervezem, hogy egyik reggel beiktatok egy napfelkeltenéző fakultatív programot, a megvalósítás egyelőre még várat magára. Viszont még ezen a nyáron el fog jönni ez a pillanat is, hiszen nincs csodálatosabb napindítás, mint abban gyönyörködni, ahogy ébredezik a Föld!

3. Szeretném megajándékozni magam

Sokszor annyira igyekszünk ügyesen lavírozni a munka–magánélet–tennivalók labirintusában, kielégíteni a szeretteink és barátaink igényeit, vezetni a háztartást vagy éppen új célokat kitűzni egy gyümölcsözőbb jövő érdekében, hogy közben elfeledkezünk a saját vágyainkról. Mikor ajándékoztad meg magad utoljára csak úgy, bármiféle apropó nélkül? Elhatároztam, hogy ebben a hónapban több olyan napot is ki fogok jelölni, amikor kényeztetem magam valami aprósággal. Egész évben próbálok a lehető legjobban teljesíteni, a nyár viszont tökéletes időszak arra, hogy kicsit arra is figyeljek, engem mi tesz boldoggá. Veszek magamnak egy csokor illatozó virágot, önfeledten táncolok a kedvenc zenémre, és kikapcsolom a telefonomat, hogy teljesen belefeledkezhessek egy jó könyvbe, mert megérdemlem!

4. Szeretnék arra gondolni, hogy mennyi nyár van még előttem

Kevés ez a három hónap… Nyári születésűként ebben az évszakban vagyok igazán elememben, így a 365 napban, ha nem épp a karácsonyt, akkor a nyarat várom. Olyan gyorsan elillan, hogy még le sem teszem a télikabátot, már szinte vehetem is fel az őszit. Minden évben picit megkönnyezem ezeket a rohanó hónapokat, és a „pohár félig üres” alapon azon bánkódom, hogy a terveim mindössze 25%-át tudtam csak megvalósítani. Szerettem volna eljutni a Balatonra, de nem sikerült, idén kimaradt a sült hekk a sorból, sőt, még egy igazi nyári bulit sem tudtam összehozni... Idén viszont mindezt egy kicsit másképpen látom, ugyanis többedmagammal megküzdöttem azóta egy világjárvánnyal, amikor bizony nem tudhattam előre, vajon ezúttal lesz-e nyaram. Minden apró élmény értékesebbé vált ezáltal, és bár a nyár ugyanúgy szalad, mint eddig, legalább már hihetek abban, hogy jövőre is várhatom az érkezését. Most pedig még javában nincs vége, és csak rám vár! Meg persze rád.

A világon jelenleg számos kutatás folyik, amelyek egy jelentős része az ártalomcsökkentést tűzte ki célul. Az autóiparban például egyre több törekvés van a levegőt szennyező károsanyag-kibocsátás csökkentésére, és más iparágakban is megfigyelhetők hasonló tendenciák, elég csak a hőszivattyús vagy az elektromos fűtési rendszerekre gondolni. Hasonló törekvés zajlik egy egészen más területen, a dohányiparban is, ahol a füst jelenléte vet fel kérdéseket! Köztudott, hogy a dohányzás minden formája káros az egészségre, és számos betegség kialakulásáért felelős. Ennek ellenére jelenleg több mint egymilliárd ember dohányzik a Földön, és az előrejelzések szerint ez a szám a közeljövőben sem változik számottevően. Dohányzás közben pedig nem csak a dohányos szervezetét érik a füstben lévő káros anyagok, hanem a környezetükben lévőkét is. Egy szál cigaretta meggyújtását követően több ezer vegyi anyag keletkezik, amelyek jó része a füsttel jut be a szervezetünkbe. Ma már a vezető tudományos szervezetek azon az állásponton vannak, hogy az égés és az égés során keletkező füst, valamint a kátrány felelős leginkább a dohányzással kapcsolatos megbetegedésekért, és nem elsősorban a nikotin.

Egyértelmű tehát, hogy a kormányoknak továbbra is folytatniuk kell a megelőzéssel és leszoktatással kapcsolatos munkát, hogy azok az emberek, akik nem dohányoznak, azok ne is kezdjék el, és azok, akik már dohányoznak, minél előbb leszokjanak, hiszen hosszú távon csak így csökkenthetőek 100%-ban a dohányzás ártalmai. Fontos emellett, hogy azok a felnőtt dohányzók, akik valamiért nem szoknak le, hiteles forrásból tudjanak tájékozódni az ártalomcsökkentés lehetőségeiről és a cigarettánál potenciálisan kevésbé káros alternatívákról. Az égés nélküli technológiák például előrelépést jelenthetnek számukra az ártalomcsökkentés útján a hagyományos cigarettákhoz képest, hiszen ezekkel a technológiákkal különböző mértékben, de csökkenthetőek a dohányzás ártalmai. Vannak olyan égés nélkül működő füstmentes alternatívák, amelyek a cigarettánál akár 70-95%-kal kevesebb káros anyagot bocsátanak ki, így az ezekre való áttéréssel nagy fokú ártalomcsökkentés érhető el. Az ártalomcsökkentés elvét ma már az élet számos területén alkalmazzuk – joggal adódik a kérdés, miért ne vennénk figyelembe akkor épp egy olyan káros és hétköznapi szokásunk kapcsán is, mint amilyen például a dohányzás? Hiszen egy fenntartható, füstmentes jövő olyan értékek mentén jöhet csak létre, amelyek hosszú távon a társadalom javát szolgálják!

A cikk társadalmi célú reklám, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.

A történet 

A Szabadúszók című film egyik főhőse, a már két éve munkanélküli Bertrand, első látásra tipikus, középkori lúzernek tűnik, akit annyira kicsire húzott össze a depresszió, hogy már semmilyen lehetőséget sem lát maga előtt. Gyermekei szemében teljesen elvesztette a tekintélyét, nevetségesnek tartják őt, és bár felesége végtelenül türelmes és elfogadó vele, mégsem sikerül magára találnia és kilábalnia ebből a fásult és enervált állapotból. 
Egy napon azonban különös hirdetésre lesz figyelmes: amatőr szinkronúszó csapatba új tag kerestetik. Annak ellenére, hogy Bertrand semmit sem tud erről a sportágról, mégis ellátogat az edzésre. Érdekes figurákkal találkozik: van a csapatban egy nagyhangú nőcsábász, egy állandóan dühös, kötekedő alak, egy önmagában kételkedő harmincas férfi, egy békés, húsz év után is feltörekvő metálénekes, egy egyedülálló, kissé gyermeki lelkületű éjjeliőr, egy külföldi, akit senki sem ért és egy szorongó szerfüggő. Az edzőkről pedig még szót sem ejtettünk. 

Egy csoportterápián sem verődne össze ennyire színes társaság, és ezek az emberek tulajdonképpen kapaszkodókat próbálnak nyújtani egymásnak.

Szaunázás közben ítélkezés nélkül öntik ki egymásnak a lelküket. A társas támogatás keresése pedig egészen új szintre emelkedik, amikor beneveznek az amatőr világbajnokságra, és együtt kezdenek el küzdeni egy közös célért. 

Megosztható történetek 

Az egyéni tragédiák és krízisek súlyosabb lelki gyötrődéshez vezetnek, ha magányosan éljük meg őket, mint ha vannak mellettünk társak.

Jean Vanier szerint az ebből fakadó életuntság fájdalmát „találjuk azokban is, akik különböző okok miatt megtapasztalják az elutasítást, a kitaszítottságot, azt az érzést, hogy nincs rájuk szükség, mivel értéktelennek tekintik őket. (…) Ez a kedvtelenség jellemző azokra a férfiakra és nőkre is, akik nem dolgoznak. Állásuk elvesztésével fokozatosan elveszítik éntudatukat, önmagukba vetett bizalmukat…” Pszichológusi munkánk során rendszeresen tapasztaljuk, hogy a kliensek szinte feloldozásként élik meg, amikor felismerik, hogy nincsenek egyedül a problémájukkal, mások is hasonló nehézségekkel küzdenek, mint ők. Felszabadító élmény, hogy a félelmeinket, küzdelmeinket és kételyeinket megoszthatjuk egymással, és támogathatjuk egymást a nehézségek közepette. Csepeli György szavaival élve ilyenkor „az eredeti zavar, baj, panasz, krónikus egzisztenciális probléma elveszíti az egyénbe zárt, titkolni kénytelen voltából származó fölös feszültségkeltő potenciálját.” 
Nincs ez másképp a kapuzárási pánikba süppedt szereplők esetében sem, akiknek a kölcsönösség, az érzelmi támogatás, a közös célok, az ezek mellett való elköteleződés és együttműködés segít abban, hogy szembenézzenek a problémáikkal, felelősséget vállaljanak önmagukért és változtassanak az életükön. Az egyénileg átélt kudarcaik társas térbe emelése támogatja az egyéni megküzdésüket, miközben egy közös úton is elindulnak, és a csoporthoz való tartozás átsegíti őket azokon a nehézségeken, amelyekkel egyedül nem tudtak megküzdeni. 

Kép

A csoport ereje 

Amikor a gyermekeinkről van szó, hosszan soroljuk a csapatsportok pozitív hatásait, legyen szó a fizikai aktivitásból származó előnyről, a csoporthoz tartozás megtartó erejéről, a közös célokért való összefogásról vagy a tevékenység közben megélt flow-élményről. Bár ezt olykor nehezebb meglátnunk, de nincs ez másképp felnőttkorban sem, hiszen egy összetartó, támogató közösséghez tartozni ebben az időszakban is számtalan előnnyel járhat. Lehet, hogy nem fogunk szinkronúszni, focizni vagy kosárlabdázni, de jó eséllyel találunk olyan közösségben megélhető tevékenységet, ami örömet szerez és kiszakít a hétköznapok mókuskerekéből. Az így megélt szabad­idős tevékenység segíthet, hogy jobban megismerjük önmagunkat, felfedezzük személyiségünk új oldalait és rejtett erőforrásainkat.

A minőségi személyes kapcsolatok megtapasztalása során fejlődik az empátiánk, a toleranciánk, a másik felé odaforduló, értő figyelmünk, és őszintébb, hitelesebb lesz a kommunikációnk. 

A tudat rendje 

A film szereplői sok küzdelem árán eljutnak oda, hogy előadásukat nézve leginkább a áramlatélmény vagy flow kifejezés jut eszünkbe. A fogalom megalkotója, Csíkszentmihályi Mihály szerint akkor tudjuk ezt leginkább átélni, ha a tudatunkban rend uralkodik, az áramlatélmény ugyanis szándékos figyelemösszpontosítás eredménye.

Az áramlatélmény során olyan mélyen belefeledkezünk egy aktív tevékenységbe, hogy szinte megszűnik a világ körülöttünk, az idő pedig elröpül vagy éppenséggel megáll.Ilyenkor tiszta tudattal vagyunk jelen a pillanatban, nem bánkódunk a múlton, és nem aggódunk a jövő miatt.

Egy cél érdekében megszerezzük az irányítást az energiáink felett, és ezáltal teljesebb emberré válunk. 

Emellett Csíkszentmihályi Mihály beszél arról is, hogy vannak olyan optimális kapcsolatok, amelyek rendet visznek a tudatba és biztosítják az áramlatélményt. Az ilyen kapcsolatokban az embereknek a saját céljaikat össze kell egyeztetnünk a többiek céljaival, másrészt hajlandónak kell lennünk a magunkén kívül a másik ember céljaira is figyelmet fordítani. 
Bertrandnak és társainak a szinkronúszás a flow-­élményt adta meg, hiszen megtalálták azt a felkészültséget és összpontosítást kívánó tevékenységet, ami lelkesítette őket, illetve olyan világos célokat jelöltek ki, amelyek folyamatos visszacsatolást is biztosítottak. Mindezek mellett a kapcsolati tényezőkre is fokozott figyelmet kellett fordítaniuk, hiszen választott sportjuk feltétele, hogy egymással is szinkronban legyenek.

Kép

Kis lépésekben 

Néha nem a nagy dobásokban, hanem az apró lépésekben és a kis tettekben van az erő és a fejlődési lehetőség. A siker sem mindig zajos és elsöprő, hanem lehet lassú, és olyan, ami csak nekünk jelent nagy előrelépést, mások számára tökéletesen érdektelen – mint egy amatőr világbajnoki döntő, amiről még a sajtónak sem akaródzik megemlékezni. 
Ezeknek a férfiaknak a története bemutatja, mennyire könnyű szem elől téveszteni a helyes irányt, főleg akkor, amikor már az is bizonytalanná válik, hogy mi a helyes. Hogy milyen nehéz megfelelni a folyton változó nemi szerepeknek, és megtalálni az élet értelmét. Hogyan legyenek jó munkaerők, jó apák, jó férjek, egyáltalán hogyan kell jól csinálni az életet? Hogyan lehet felvállalni igazi valónkat, ha még azt sem tudjuk, hol keressük azt, de valahogy mintha mindenki jobban tudná nálunk, hogy milyen emberré kellene válnunk? 

Források: 
Csepeli György: Szociálpszichológia, Osiris Kiadó 
Csíkszentmihályi Mihály: Flow – Az áramlat – A tökéletes élmény pszichológiája, Akadémiai Kiadó 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Novák Katalin azt mondta, hogy az operatív törzs javaslata szerint az otthonteremtéssel kapcsolatos támogatásoknál halál esetén figyelembe veszik majd az elhunyt társadalombiztosítási jogviszonyát, és beszámít a jogviszonyba a külföldi tanulmányi jogviszony is.

Bővül azoknak a beruházásoknak a köre, amelyre az otthonfelújítási támogatás igénybe vehető, így a mozgáskorlátozottak mellett a látás- és hallássérültek életét megkönnyítő fejlesztésekre is, valamint kültéri lépcső kialakítására, felújítására és külső, elektromos munkálatokra is kérhető - tudatta.

Hozzátette: emellett a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának igénylésekor nem esnek el a lehetőségtől azok, akik ötezer forint alatti köztartozásukat adott időn belül kiegyenlítik.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) októberben induló Zöld otthon programja - amelyben 70 millió forint kamattámogatott hitel is igényelhető - összekapcsolódik a csokkal. Ez azt jelenti, hogy kamatmentes lesz a csokhoz kapcsolódó kölcsöne annak, aki energiahatékony új otthont épít vagy vásárol az MBN programjával - fejtette ki.

Novák Katalin a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítéséről elmondta: a második negyedévben 17,9 százalékkal nőtt a gazdasági teljesítmény az előző évhez képest. Ez szinte biztossá teszi, hogy meglesz a szja-visszatérítéshez szükséges 5,5 százalékos GDP-növekedés - közölte, hozzátéve: a részletszabályok megalkotása folyamatban van.

A közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője azt is közölte: szerdától az ötezer lakos alatti települések legfeljebb egymillió forintos támogatásra pályázhatnak önkormányzati rendezvények megvalósítására.

A pályázatra 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre, pályázni augusztus 31-ig lehet - ismertette.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: az szja-visszatérítésre 2022 első negyedévében számíthatnak a családok.

A külföldi nyelvi táborokról szóló kérdésre azt felelte: tavaly és idén a járvány miatt nem indulhatott el a program, de a forrás továbbra is rendelkezésre áll, és remélhetőleg jövőre már meg lehet szervezni.
 

Aki a cselekvő optimizmust táplálja a lelkében, jó eséllyel győztesen jön ki a normatív és akcidentális – a szükségszerű és a kiszámíthatatlanul lecsapó – életválságokból.
Ne a múlton keseregjünk, hanem okosan együtt azt tervezzük, mi lesz. Nyissunk a jövőre, haladjunk mindig előre. Ismerjük meg a pozitív pszichológia eszközeit.

A kapcsolati kötelékek megtartanak. Olyan fontosak, mint a magzat számára a köldökzsinór.
Nincs ezen mit túlmagyarázni, elég egy Bagdy Emőké-s példa: „Két ember együtt okosabb, mit 1+1 ember.”

Kölcsönösség, együttműködés, empátia – ezek a mi mentőöveink.
Azt add nekem, ami jó neked, és én is azt adom neked, ami jó nekem.

A saját életünkért nem biztos, hogy lelkesen tudunk dolgozni, küzdeni – de abban a pillanatban, hogy van kiért, már boldogan cselekszünk a másikért.
Ki fontos neked, kiért élsz? Kit szeretsz? Ha meg tudod nevezni, nagy baj már nem lehet, mert van az életednek külső értelme, ösztönző ereje is.

Indulatstop: Ne hergeld magad, hanem hűtsd le, fagyaszd le a káros indulataidat, zabolázd meg, mert ember vagy!
A lefojtott indulat persze káros is lehet, és nem tartható bent a végtelenségig, ezért ahol nincs ember, ott kiabáld ki magad.

Cselekvésközpontúnak kell lenni a megküzdés során.
Nem a köldöknézés, nem csak az elmélkedés oldja meg a problémákat. Ha a jó gondolat megreked, mit sem ér. Váltsd tettekké!

A szorongáscsökkentés első számú eszköze a mozgás.
A nagy lendítő mozgások – karokkal, guggolásokkal – kikapcsolják a szorongásközpontot. Ha belső morfiumra, vagyis endorfinra vágysz, akkor fussál!

3 és 6 éves kor közé tehető a fejlődéslélektani tudományos bizonyítékok szerint a saját nemmel azonosulás szenzitív időszaka.
Ekkor a gyermek a saját nemének megfelelő szülőfél magatartási mintáját tölti le automatikusan, akaratlanul, érzelmi hajtóerők hatására. Nem tudatos azonosulásról van szó, hanem öntudatlanról. Ha az elfogadás és mássági tolerancia elérése volna a cél egy óvodásokat megcélzó, alternatív szexuális orientációt bemutató mesével, akkor nem a 3-6 éves korra kellene koncentrálni, amikor még csak automatikusan azonosulni tudnak a mesealakokkal, hanem arra a tudatos nevelési folyamatra, amely az iskoláskori időszakkal veszi kezdetét. Felvetődik a kérdés: miért oly fontos a kisebbségi folyamatokra érzékenyítés a meséken keresztül, amikor a népesség kilencven százalékában a biológiai adottságokhoz illeszkedik a szociális nem, vagyis a gender? „Az átlagot akarják netán egyesek megváltoztatni?” – tette fel Bagdy Emőke a kézenfekvő kérdést.

Ne rettenj meg, hogyha tudományos igazságodat a kollégáid többsége kétségbe vonja – leginkább ideológiai igazodás miatt, vagy mert nyomasztod őket a tekintélyeddel.
Bagdy Emőke szakmai véleménye a „Meseország mindenkié” c. „érzékenyítésre szánt” mesekönyv kapcsán kiváltotta 1280 kollégája rosszallását, elhatárolódását és ennek demonstrálását. Nem költözött a lelkébe tartósan a félelem vagy a keserűség emiatt. Egyik definícióját korrigálta, ám szakmai érvét – hogy a 3–6 éves kor alkalmatlan az érzékenyítésre, viszont alkalmas az azonosulásra – azóta se cáfolták kollégái.

Ne hagyd magad elszédíteni a „modernségtől”, nem minden jó és hasznos, ami progresszívnek nevezi magát.
Ma világszerte az egykori kisebbségek, meghurcoltak, megnyomorítottak visszaütésének korszakát éljük. Ez egy eltúlzott, nem a valóságot tükröző világképet eredményez.

Az identitással – ki vagyok én? – legalább 10 éven át gyürkőzik a felnövő személyiség.
Felnőtt az, akinek vannak válaszai a hivatás és párkapcsolat kérdéseire, aki tud hűségesen kötődni, felelősséget vállalni a másik emberért, bizalmat adni és megbízni; adni, nem csak kapni. Aki ezt nem tudja, az még nem érett személyiség, hiába nyolcvanéves.

„Ti, az ifjúság, legyetek a pszichológia szerelmesei, mert nagyon sokat ad az élethez.”
„Én magam is sokat köszönhetek neki – állítja Bagdy Emőke. – Megtanítja, hogyan éljünk és próbáljunk meg talpon maradni, egészségben élni és bizakodással előre tekinteni.”

Mi a pszichológia egyik fontos üzenete? „Tegyél rendet!”
Napirendet, órarendet, munkarendet – ez a közösségeken belüli együttműködések alapja.

Lelki csontvázunk a hit, lelki mozgató izomzatunk a reménykedés. Hát tréningezzük!
A vallási hittel élők előnyben vannak, mert ideológiai alapjuk van a reménykedésre. A hit egyébként az ateistákban is működik, még azokban is, akik a tudomány mindenhatóságában hisznek. Hit, remény, szeretet – a lelki-testi védelmi apparátus így teljes.

A fenti gondolatok többsége meghallgatható ebben a videóban vagy elolvasható ebben a cikkben.

Korábbi riportunkban arról írtunk, miért marad el az evészavaros nők vérzése és hogyan élik meg menstruációjuk elmaradását. A jelentős kalóriamegvonás és sok esetben a túlzásba vitt sportolás felborítja a női szabályozóhormonok működését, és súlyos ösztrogénhiány lép fel, ami a peteérés leállásához, azaz meddőséghez vezet. A szervezet válaszreakciójának evolúciós magyarázata van: amikor nagy stressz érte az ősembereket, például élelemhiány vagy valamilyen természeti katasztrófa, leállt a nők peteérése, ugyanis ha ezekben az időkben hozzák világra az utódokat, csekély lett volna azok életben maradásának esélye.

Mivel a mentális betegséget gyakran az anyaságtól, a gyermekvállalástól való félelem idézi elő, vérzésük elmaradására sok anorexiás áldásként tekint.

A súlyosabb állapotban lévők esetében a túlélés a tét, és nincs energiájuk párkapcsolatra, így a családalapítás kérdése sem foglalkoztatja őket. De olyanok is akadnak köztük, akik vágynak a saját gyermekre. Vali már húszéves korában is az anyaságra készült, ám sosem sikerült teherbe esnie – szerinte anorexiája egy eszköz önmaga büntetésére, amivel megfosztja magát ettől a boldogságtól. „A legnagyobb öröm az életben magunkhoz ölelni egy kis törpét, ezért nagyon rosszul érintett, amikor elmaradt a vérzésem. Pusztító érzés volt, mintha a méhemet vesztettem volna el, ami miatt kevésbé tekintettem magam nőnek.” Úgy véli, a szépségideálok változnak, de a menstruáció mindig a nőiség alapja marad, amit egyetlen szép ruha vagy frizura sem pótolhat. Amenorrhoeája miatt csak még jobban felértékelődött számára, és irigykedve nézte azokat, akik épp a nehéz napokkal küzdöttek – őt még a hasfájás sem zavarta volna. Ám hiába tartott a meddőségtől, és hiába vágyott rá, hogy egyszer anya legyen, ez a belső gát sokáig erősebbnek bizonyult.

A betegség hárítása még akkor is jellemző, ha az anorexiások gyereket vállalnának. „Több kutatás is született róla, hogy ha egy nő nem tud teherbe esni, többféle orvost is felkeres, végigmegy kellemetlen beavatkozásokon, de pszichológushoz sokkal nehezebben fordul, sokszor azért, mert nem akar szembenézni a probléma lelki okaival és a saját felelősségével. Van olyan meddőségi klinikán végzett vizsgálat, amely során kiderült, hogy korábban vagy aktuálisan evészavarban szenvedő nők közül egyetlen egy sem számolt be evészavaráról a kezelőorvosának” – mutat rá a problémára dr. Varga Márta klinikai szakpszichológus. Gabriella sokáig a fogamzásgátló szedését hibáztatta vérzése elmaradásáért, és csak fél év után vallotta be magának, hogy anorexiája okozza, majd újabb egy év telt el, mire igénybe vette egy pszichológus segítségét. „Úgy éreztem magam, mintha visszafejlődtem volna” – emlékezik vissza.

Az amenorrhoeát a nőiségén esett csorbaként élte meg, és attól félt, a sors azzal bünteti, hogy sosem lehet anyuka, amiért nem becsülte meg a testét. 

Nicola J. Rinaldi, a 2016-ban megjelent „No period. Now what?” című könyv szerzője több mint háromszáz, amennorhoeából felépülő nő bevonásával végzett kutatást, amely azt mutatta, körükben magasabb volt a teherbeesés aránya, mint az átlag populáció esetében. Az általa kidolgozott módszert követve 60%-uknak fél éven belül állt helyre a ciklusa. Ha azonban anorexia okozza az amenorrhoeát, akkor ehhez elengedhetetlen a kigyógyulás az étkezési zavarból, hangsúlyozza.

Dr. Deli Tamás nőgyógyász szerint az anorexiából gyógyult kismamáknál – ha nem esnek vissza – nincs kockázata a várandósságnak. Amennyiben a gyermeket tervező anorexiások ciklusa nem rendeződik, mesterséges úton eshetnek teherbe. Ha megfelelő irányba változik az életmódjuk, azaz nő a testzsírarányuk és a testtömegindexük, illetve javul a kalóriaegyensúly, akkor azzal növelik a meddőségi kezelések hatékonyságát, és rásegítéssel nagyobb eséllyel tudnak peteérést elérni.

Újabb traumatikus élmény lehet a teherbe esés

Bármilyen meglepő is, teherbe esni anorexia mellett sem lehetetlen. „A biológia nem olyan kiszámítható, mint a matematika, és a 2x2 valahol a három és az öt között van. A betegek által szedett fogamzásgátló gátolja a peteérést, de nem lehet százszázalékosan kizárni, hogy évente-kétévente egyszer tüszőérés legyen” – emeli ki a nőgyógyász. Varga Márta pszichológus több olyan esetet is említ, amikor anorexiában szenvedő nőkkel ez megtörtént, akik nem gondolták, hogy szükséges védekezniük.  Mindez általában további nehézségekhez vezet. A nem tervezett gyermek vállalása önmagában is az, de az is, ha az abortusz mellett döntenek, hiszen ez újabb traumatikus helyzetet jelenthet, és tovább nehezíti a felnőtt női szerep megélését, felerősíti a szégyen és a bűntudat érzéseit, illetve a saját testtel, önmagukkal való rossz kapcsolatot.

Kép

Kép: Freepik

Deli Tamás nőgyógyász arra hívja fel a figyelmet, hogy anorexiásként a várandósság komplikáltabb, és az aktív evészavaros kismama betegsége veszélyezteti a magzat fejlődését: az első 12 hétben gyakoribb a vetélés, és többször fordulnak elő koraszülés és szülés körüli komplikációk, ezért nagyobb eséllyel van szükség császármetszésre. 

A terhesség alatti nem megfelelő táplálkozás következtében a magzat nem jut elegendő tápanyaghoz és alacsonyabb súllyal jöhet a világra, ami a későbbi életére is kihat.

David Barker és Nick Hales „takarékos fenotípus” elmélete szerint ugyanis, ha a gyermek magzatkorban nem kap megfelelő mennyiségű tápanyagot, proteint és aminosavat, szervezete erre programozódik be, és a kulcsszervek, például a szív és az agy számára kezdi azt tartalékolni, ami a zsigeri szervek, így a máj vagy a hasnyálmirigy elégtelen működéséhez vezethet. Később, magasabb kalóriabevitel esetén viszont hajlamosabb lesz az elhízásra és nagyobb eséllyel alakulhat ki nála magas vérnyomás- és koleszterinszint-, illetve 2-es típusú cukorbetegség.

Helgánál kamaszkorában kezdődött az anorexia és bulimia, ami teljesen felborította hormonműködését: volt, hogy egy évig nem jött meg a menstruációja. Nőgyógyásza már akkor figyelmeztette: betegsége és petefészek-cisztái miatt nehezen vagy egyáltalán nem fog tudni teherbe esni. Ez akkor nem okozott neki problémát. „Úgy gondoltam, hogy ha a sors úgy akarja, majd lesz gyerekem, de ha nem, akkor sem estem volna kétségbe.” Később, már gyógyultként férjhez ment, és párjával tervezni kezdték a kisbabát. Hogy visszatérő ciklusa rendszeressé váljon, fél évig talpmasszázsra járt, gyógyteákat, nyiroktisztító folyadékot ivott és vasat, magnéziumot szedett. Kisfiuk nem sokkal később meg is fogant, várandóssága viszont nagyon megviselte: az évekig tartó önhánytatás miatt jóval gyakoribbak és erősebbek voltak nála az első trimeszterben a hányások, előfordult, hogy vért is hányt. Még egy pohár víz sem maradt meg benne, egy hét alatt tíz kilót fogyott. Ezzel nemcsak a magzat, hanem a kismama élete is veszélybe került. „Három hónapig feküdtem kórházban, ahol naponta nyolc-tíz tasak infúzióval tápláltak” – meséli. A szülést ennek ellenére nem kísérték komplikációk, és mindössze húsz percig tartott.

„A gyerekem egy motor, hogy ne essek vissza”

Az étkezési zavaros vagy abból felépült anyáknál gyakrabban léphet fel szülés utáni depresszió, hiszen eleve pszichiátriai betegséggel terheltek. A terhesség alatti hízás miatt a gyógyult anorexiások visszaeshetnek, testképzavarukat pedig csecsemőjükre is kivetíthetik: előfordulhat, hogy nem táplálják megfelelően, mivel kövérségként tekintenek a baba testét védő zsírrétegre.

De a gyermek születése felül is írhatja az anorexiások betegségét, a gyógyulás felé mozdítva az étkezészavaros anyát.

„Mivel egy élet fejlődött bennem, a testem változását is egy csodaként éltem meg” – emlékezik vissza Helga, aki a várandósság alatt nem vont meg magától semmit, és gyermeke születése óta is igyekszik rendesen táplálkozni, hogy ellátásához legyen elég energiája. Igaz, néha önzőségnek érzi, hogy a kisfiú megetetése előtt ő is megebédel, és ahogy kamaszkorában, úgy még most is undorodik az evéstől. Testképzavara szintén nem múlt el: a szülés után depresszióval küzdött, és még most is naponta méri a súlyát. Mint mondja, őt a fia tartja vissza attól, hogy ismét beleessen az anorexia csapdájába.

„Ha könnyezel, mert eltűnt a nap, eltűnnek a csillagok is” – hirdette igazi polihisztorként, noha nem mindig sikerült e gondolat szerint élnie. Ugyanakkor hitt a zene, a szerelem, a tanulás, az alázat, az igazság és a gyermeki lélek erejében, szépségében. Tizenharmadik testvérként született Kalkuttában, s mivel édesanyja hamar elhunyt, filozófus édesapja pedig a világot járta, főként szolgálók mellett nevelkedett. A népes família ellenére gyerekkorát magányosnak élte meg, pedig gyakori vendégek voltak a háznál a muzsikusok, művészek. Nem véletlen, hogy a testvérei közül is került ki filozófus-költő, zenész-zeneszerző és regényíró. A Tagore-fivérek ráadásul korántsem csak a lelküket edzették, rendszeresen kirándultak, úsztak, dzsúdóztak, birkóztak is. Rabindranáth óriási tudásszomja mellett ki nem állhatta a formális oktatást, azt vallotta, legjobb, ha nem a kötelesség, hanem a kíváncsiság vezet az új tudás felé. Hiába is íratta be édesapja Angliában jogra, ő végül a művészetek felé fordult.

India hangja

„Nem tudsz átkelni a tengeren csupán bámulva a vizet” – tartotta, és aktívan dolgozott is azért, hogy nyomot hagyjon maga után. Több mint ezer vers mellett két tucat színdarab, nyolc regény, számos novella és mintegy kétezer dal fűződik a nevéhez, amelyeknek a szövegét és a zenéjét is ő írta. Komoly hatással volt rá az ír és a skót népzene, gyakran hallgatta ezeket a hindu klasszikusok mellett. Bengáli származásúként és érzelműként nagy szerepet játszott a bengáli művészeti élet modernizálásában, de hazája mellett oly módon is kiállt, hogy lemondott például az 1915-ben megkapott angliai lovagi címéről, tiltakozásul az Indiát érintő brit gyarmati politika ellen.

Mivel öt kontinenst bejárva világszerte tartott előadásokat, nézeteit sokan megismerhették, a világ számára ő lett akkoriban India szellemi örökségének a hangja.

Otthonában iskolát és könyvtárat is alapított, noha közben magánéleti csapások érték: a feleségét és öt gyermeke közül kettőt 41 éves korára elveszített.

1913-ban Gítándzsali, azaz Áldozati énekek című verseskötete kiadása után tüntették ki az irodalmi Nobel-díjjal. A Nobel-bizottság indoklása szerint „érzékeny, friss és gyönyörű” verseit ismerték el, amelyek révén angol nyelven is tökéletesen adta át költői gondolatait, s a nyugati irodalom megkerülhetetlen részévé is váltak. A díj összegéből később saját egyetemet (Visva-Bhárati Egyetem) hozott létre Indiában, ahol az oktatást igyekezett a maga képére formálni, nyugat és kelet találkozási pontját megteremteni. Később itt is lett az életében magyar szál: füredi gyógyulása után Germanus Gyula magyar történészt kérte fel, hogy szervezze meg az iszlámtörténeti tanszéket és legyen első professzora. Germanus három évet töltött Bengáliában, ahol a tanítványait a szabad ég alatt oktatta.

Füred és a szerelem

Tagore Japánban, Dél-Amerikában és az Egyesült Államokban is megfordult, mindenütt ünnepelték, de a legtöbb jót Magyarországtól, azon belül is Balatonfüredtől kapta. 1926 őszén Korányi Sándor professzorral kezeltette itt a szívbetegségét, miután Budapesten vett részt versolvasó konferencián, illetve beszédet mondott a Zeneakadémián, s közben meglehetősen kimerült. Gyógyulásában sokat segített, hogy sehol másutt nem tapasztalt annyi szeretetet, amennyit a Balaton partján kapott az emberektől, ezt a költő hindu kísérője is megfogalmazta egy visszaemlékezésében. Boldogan csodálta a vizet és az eget. Magyarul addigra már körülbelül harminc műve megjelent, itt tartózkodása alatt Horthy Miklóssal és irodalmárokkal is találkozott.

Kép

Rabindranáth Tagore Balatonfüreden

Na meg egy füredi nővérrel a Szívkórházban, aki iránt állítólag szerelemre lobbant, még szerelmesleveleket is írt neki, így három nap alatt jobban lett.

Úgy tudni, a kórház második emeletén nyolc szobát ürítettek ki a tiszteletére, szinte lakosztályi körülmények között vigyázták az egészségét. A füredi Szívkórházban ma is van Tagore-szoba a tiszteletére. A helyiek úgy emlékeznek rá, mint aki sokat üldögélt a parton, főleg Jókai egykori kedvenc padján, akinek két regényét is olvasta és megkoszorúzta az emlékművét. Hullámos, ősz hajú úrnak írták le, akinek a barna szemei mindig mosolyogtak, és aki természetesen hindu köntöst viselt, mintha Az Ezeregyéjszaka meséiből lépett volna elő. Kíváncsi távolságtartással szemlélték őt, fényképeket készítgettek róla. Végül ő ültette az első fát a későbbi Tagore-sétány mellett, ezzel hagyományt teremtett Füreden, még sok nagy személyiség követte. Így alakult ki a parton a Nobel-díjasok ligete. Tagore nevét ma is minden füredi ismeri, később a szobrát is felavatták a városban.

Egyszerűség, boldogság

Azt persze a fürediek sem feltétlenül tudják róla, hogy nemcsak India és Banglades himnuszát jegyzi, hanem Srí Lankáé is egy Tagore-dal alapján született meg. A „bengáli Shakespeare” emellett olyan személyiségekkel is jó kapcsolatot ápolt, mint Mahatmá Gándhí vagy Albert Einstein. Gándhít végtelenül csodálta, állítólag ő kezdte el Mahatmának szólítani, ahogyan egy családban a bölcs nagypapát vagy a köztiszteletben álló személyeket szokták. Tagore hasonló neve pedig a Gurudev lett, ami szellemi mentort, mestert, tanárt jelent. Ugyanakkor társadalmi kérdésekben éles vitáik is akadtak, még nyílt levelekben is. Einsteinnel Tagore 1930-31-ben négyszer találkozott, összekötötte őket az egymás iránti kíváncsiság, az igazságra törekvés és a zene szeretete. A New York Times szerint a költő így vélekedett a fizikusról: „Nem volt merev, sem zárkózott. Olyan embernek tűnt, aki értékeli az emberi kapcsolatokat, és aki valódi érdeklődést, megértést mutatott felém is.”

Tagore életrajzírója azonban azt is lejegyezte, hogy a magány a Nobel-díjat követően fokozatosan visszatért a poéta-filozófus életébe, és depresszió gyötörte.

Úgy érezhette, ideig-óráig világszerte ünnepelték, de hosszú távon a hazájában nem értékelték őt igazán.

Volt, hogy hónapokat töltött el teljesen egyedül, úgy, hogy meg sem szólalt, a hangja is elgyengült, mert nem használta a hangszálait. De mindig kitalált és alkotott valami újat: 1930-ban, az utolsó európai útján például a festményeit mutatta be, amelyeken a mindennapi élet alakjait és a természetet ábrázolta misztikus kifejezésmóddal. Ezután már krónikus betegségek gyötörték, kétszer is kómába esett, ám még gyengélkedve is csodálatos verseket írt. Az utolsót 80 évesen diktálta le a titkárának, s pár nappal később meghalt. Életbölcsességei viszont ma is útravalóként szolgálnak, azok is, amelyeket maga is nehezen követett vagy épp a saját kárán tanult meg. Ahogy egyszer fogalmazott: „Oly egyszerű boldognak lenni, de oly nehéz egyszerűnek lenni.”