Budai villából egy tanya tyúkóljába – Széchenyi Zsigmond élettörténete

Sárvár-Felsővidéki Széchenyi Zsigmond az egyik legismertebb, nagy múltú arisztokrata család gyermeke, 1898-ban született Nagyváradon. Ősei között a magyar történelem jeles alakjai, főpapok, országnagyok sorakoztak. Ükapja volt a Magyar Nemzeti Múzeumot és a nemzet könyvtárát alapító Széchényi Ferenc gróf, dédapja, Lajos gróf pedig a bátyja volt Széchenyi Istvánnak, a reformkor és a nemzeti ébredés emblematikus alakjának. Zsigmond nagyapja, Dénes a kiegyezés utáni korszak közéletének volt jeles szereplője, apja, Viktor pedig Fehér megye főispánja. A családban női ágon mélyen katolikus osztrák és cseh-morva főúri asszonyokat találunk, Zsigmond édesanyja Ledebur-Wicheln Karolina volt. A kisfiú Zsigmond a Fehérvár melletti Sárpentelén és a kiterjedt rokonság ausztriai és csehországi birtokain nőtt fel. A székesfehérvári főreál iskolában, majd Pesten, a Ferenc József nevét viselő főgimnáziumban tanult, és ott is érettségizett 1915-ben. A következő két évben a Monarchia katonájaként frontszolgálatot teljesített, a háborús vereséget követően, 1919-től pedig jogi tanulmányokba fogott. Érdeklődése középpontjában azonban a nyelvek, az utazás, a vadászat és az állatvilág megismerése állt.

Így otthagyta a jogot, és Münchenben, Stuttgartban, rövidesen pedig Oxfordban és Cambridge-ben zoológiát tanult.

Hazatérve a családi hagyományoknak megfelelően a köröshegyi birtokon gazdálkodott, közben azonban szenvedélyes vadászként járta az országot és Erdély, Tirol, Észak-Itália hegyeit. Ekkor jelentek meg első kisebb írásai vadászati folyóiratokban.

Szavannák és dzsungelek vándora

Egyik angliai útja során ismerkedett meg Stella Crowther kisasszonnyal, egy yorkshire-i pamutgyáros lányával, akivel 1936-ban kötött házasságot. Közben a családi birtok jövedelme által is támogatott vadászi ambíciói már távoli, egzotikus tájak felé vonzották. Első alkalommal, még 1927-ben Almásy László, a kalandos életű vadász, felfedező és pilóta társaságában vadászott Afrikában, az akkor még angol gyarmat Szudánban, a következő évtizedben pedig még további féltucat alkalommal járt Kelet-Afrikában, Kenya, Tanganyika, Uganda, Szudán, Núbia területén.

Kép

A budai Széchenyi-villa pedig idővel egy jelentős trófea­gyűjteménynek és egy értékes vadászati szakkönyvtárnak is otthont adott.

Útjai során Széchenyit nem csak az ekkor még szinte háborítatlan afrikai természet, az állatvilág érdekelte. Megismerkedett az ottani emberekkel, kultúrájukkal, életükkel, a még gyarmati sorban élő régió szépségével és nyomorúságával is.

1932-ben írta meg első nagy sikerű útibeszámolóját és vadászkönyvét, a Csuit, amelyet néhány évvel később követett az Afrikai tábortüzek, amely izgalmas kalandok mellett betekintést ad a régi Afrika világába is. 1935-ben eljutott Amerikába, Alaszkába, ahol nagy testű medvékre vadászott. Erről az útjáról szól Alaszkában vadásztam című könyve, amely a korabeli amerikai életformáról is érdekes beszámoló. Bár élete nagy szerelme a fekete kontinens maradt, 1937–1938-ban eljutott Indiába is. Ez számított a nászútjuknak feleségével. Nahar című könyvében számolt be utazásukról, amely ismét nem pusztán egy tigrisvadász élményeit rögzíti, de bepillantást ad a szubkontinens művészet- és kultúrtörténetébe, Angol-India mindennapjaiba is. 
Életében a II. világháború hozott fordulatot. Angol felesége még a háború kezdetekor Péter fiukkal együtt visszaköltözött a szigetországba, 1945-ben pedig el is váltak. Az ostrom alatt a budai villa, benne a páratlan értékű trófeagyűjteménnyel megsemmisült, csodával határos módon csak a szakkönyvtár élte túl a háborús pusztítást és a későbbi viharos éveket.

A tyúkólba telepített világutazó gróf

Az ostrom utáni napokban a szovjet katonai hatóságok letartóztatták, ám néhány hét után elengedték. Ekkor, mivel a nagybirtokok elkobzásával a család anyagi támasz nélkül maradt, Zsigmond gróf vadászati felügyelőként vállalt állást, később pedig a Mezőgazdasági Múzeum szakmuzeológusaként dolgozott. Ám

1951-ben, a legsötétebb Rákosi-időkben őt is kitelepítették. Tiszapolgár közelében egy tanyán, tyúkólban lakott, majd rokonoknál, Balatongyörökön jelölték ki kényszerlakhelyét, de a következő években folyamatos rendőri zaklatásoknak volt kitéve.

Idővel azután állást kapott a keszthelyi Helikon könyvtárában, ahol vadászati szakbibliográfia készítése volt a feladata. 1959-ben ismét megnősült, keszthelyi kollégáját, egy nemesi család sarját, (a cikk 2020-as megjelenése után elhunyt) Hertelendy Margitot vette el, aki élete végéig társa volt. Sorsa lassan ismét egyenesbe került. 1955-ben újból megjelenhetett sikerkönyve, a Csui, amelyet további műveinek kiadása követett. Teljes rehabilitációjának számított, amikor 1960-ban a Kelet-Afrikába induló állami expedíció tagja lehetett. A Nemzeti Múzeum természetrajzi gyűjteményének a háborúban és 1956-ban megsemmisült anyagát kellett pótolni. Négy évvel később még egy alkalommal eljutott a gyorsan változó Afrikába, élményeiről pedig Denaturált Afrika című könyvében számolt be az olvasóknak. Fájó szívvel, de bizakodva látta, hogy a fekete földrész már nem a régi; minden ellentmondásával együtt megindult a függetlenség és a modernizáció útján, a gróf pedig remélte, hogy ennek nem a csodálatos növény- és állatvilágnak a pusztulása lesz az ára, amelyet ő annyira szeretett. 

Kép

Ekkor már akadálytalanul jelentek meg régebbi és újabb könyvei: élete során írt tizennégy munkája azóta közel kétmilliós példányszámot ért el. 1967‑ben Budapesten távozott az élők sorából. Páratlan értékű, négyezer kötetes vadászati könyvtára a Természettudományi Múzeumba került, emlékét köztéri szobor, utcanév, emléktábla őrzi, főképpen pedig olvasóinak emlékezete. Életrajzi természetfilm is készült alakjáról, amelyet 2019-ben mutattak be.  

Egy népszerű anekdota is őrzi a sok kalandot és viszontagságot megért gróf alakját, jellemét, humorérzékét és iróniáját – és egyben a meghurcolt magyar arisztokrácia zömének emberi tartását. Az 1960-as sikeres magyar Afrika-expedíció hazatérését követően állami és pártvezetők fogadáson köszöntötték az érintetteket. Kádár János, maga is lelkes vadász, borospohárral a kezében odalépett Széchenyihez, és a maga kedveskedően bizalmas stílusában feltette neki a kérdést: „Mondja, Széchenyi, hogyan lehet, hogy maga sem 1945, sem 1956 után nem hagyta el az országot?” A gróf válasza rövid volt, de hozzá illő: „Tudja, a Zsiga ment volna, de a Széchenyi nem engedte”.

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. októberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>