Budai villából egy tanya tyúkóljába – Széchenyi Zsigmond élettörténete
„A fantáziát kárpótlásul kaptuk azért, amik nem vagyunk, a humorérzéket pedig vigaszképpen azért, amik vagyunk.” (Gróf Széchenyi Zsigmond)
Ha Széchenyi Istvánt már kortársai joggal nevezték a legnagyobb magyarnak, akkor családja későbbi leszármazottjáról, Széchenyi Zsigmondról mondhatjuk, hogy ő volt a legnagyobb magyar vadász. Nem csupán a fegyverforgatásnak, hanem a tollforgatásnak is mestere volt, hiszen vadásztörténetei, útikönyvei egész nemzedékeket szórakoztattak és neveltek a természet, az állatvilág, távoli tájak és emberek tiszteletére és szeretetére.
Sárvár-Felsővidéki Széchenyi Zsigmond az egyik legismertebb, nagy múltú arisztokrata család gyermeke, 1898-ban született Nagyváradon. Ősei között a magyar történelem jeles alakjai, főpapok, országnagyok sorakoztak. Ükapja volt a Magyar Nemzeti Múzeumot és a nemzet könyvtárát alapító Széchényi Ferenc gróf, dédapja, Lajos gróf pedig a bátyja volt Széchenyi Istvánnak, a reformkor és a nemzeti ébredés emblematikus alakjának. Zsigmond nagyapja, Dénes a kiegyezés utáni korszak közéletének volt jeles szereplője, apja, Viktor pedig Fehér megye főispánja. A családban női ágon mélyen katolikus osztrák és cseh-morva főúri asszonyokat találunk, Zsigmond édesanyja Ledebur-Wicheln Karolina volt. A kisfiú Zsigmond a Fehérvár melletti Sárpentelén és a kiterjedt rokonság ausztriai és csehországi birtokain nőtt fel. A székesfehérvári főreál iskolában, majd Pesten, a Ferenc József nevét viselő főgimnáziumban tanult, és ott is érettségizett 1915-ben. A következő két évben a Monarchia katonájaként frontszolgálatot teljesített, a háborús vereséget követően, 1919-től pedig jogi tanulmányokba fogott. Érdeklődése középpontjában azonban a nyelvek, az utazás, a vadászat és az állatvilág megismerése állt.
Így otthagyta a jogot, és Münchenben, Stuttgartban, rövidesen pedig Oxfordban és Cambridge-ben zoológiát tanult.
Hazatérve a családi hagyományoknak megfelelően a köröshegyi birtokon gazdálkodott, közben azonban szenvedélyes vadászként járta az országot és Erdély, Tirol, Észak-Itália hegyeit. Ekkor jelentek meg első kisebb írásai vadászati folyóiratokban.
Szavannák és dzsungelek vándora
Egyik angliai útja során ismerkedett meg Stella Crowther kisasszonnyal, egy yorkshire-i pamutgyáros lányával, akivel 1936-ban kötött házasságot. Közben a családi birtok jövedelme által is támogatott vadászi ambíciói már távoli, egzotikus tájak felé vonzották. Első alkalommal, még 1927-ben Almásy László, a kalandos életű vadász, felfedező és pilóta társaságában vadászott Afrikában, az akkor még angol gyarmat Szudánban, a következő évtizedben pedig még további féltucat alkalommal járt Kelet-Afrikában, Kenya, Tanganyika, Uganda, Szudán, Núbia területén.
A budai Széchenyi-villa pedig idővel egy jelentős trófeagyűjteménynek és egy értékes vadászati szakkönyvtárnak is otthont adott.
Útjai során Széchenyit nem csak az ekkor még szinte háborítatlan afrikai természet, az állatvilág érdekelte. Megismerkedett az ottani emberekkel, kultúrájukkal, életükkel, a még gyarmati sorban élő régió szépségével és nyomorúságával is.
1932-ben írta meg első nagy sikerű útibeszámolóját és vadászkönyvét, a Csuit, amelyet néhány évvel később követett az Afrikai tábortüzek, amely izgalmas kalandok mellett betekintést ad a régi Afrika világába is. 1935-ben eljutott Amerikába, Alaszkába, ahol nagy testű medvékre vadászott. Erről az útjáról szól Alaszkában vadásztam című könyve, amely a korabeli amerikai életformáról is érdekes beszámoló. Bár élete nagy szerelme a fekete kontinens maradt, 1937–1938-ban eljutott Indiába is. Ez számított a nászútjuknak feleségével. Nahar című könyvében számolt be utazásukról, amely ismét nem pusztán egy tigrisvadász élményeit rögzíti, de bepillantást ad a szubkontinens művészet- és kultúrtörténetébe, Angol-India mindennapjaiba is.
Életében a II. világháború hozott fordulatot. Angol felesége még a háború kezdetekor Péter fiukkal együtt visszaköltözött a szigetországba, 1945-ben pedig el is váltak. Az ostrom alatt a budai villa, benne a páratlan értékű trófeagyűjteménnyel megsemmisült, csodával határos módon csak a szakkönyvtár élte túl a háborús pusztítást és a későbbi viharos éveket.
A tyúkólba telepített világutazó gróf
Az ostrom utáni napokban a szovjet katonai hatóságok letartóztatták, ám néhány hét után elengedték. Ekkor, mivel a nagybirtokok elkobzásával a család anyagi támasz nélkül maradt, Zsigmond gróf vadászati felügyelőként vállalt állást, később pedig a Mezőgazdasági Múzeum szakmuzeológusaként dolgozott. Ám
1951-ben, a legsötétebb Rákosi-időkben őt is kitelepítették. Tiszapolgár közelében egy tanyán, tyúkólban lakott, majd rokonoknál, Balatongyörökön jelölték ki kényszerlakhelyét, de a következő években folyamatos rendőri zaklatásoknak volt kitéve.
Idővel azután állást kapott a keszthelyi Helikon könyvtárában, ahol vadászati szakbibliográfia készítése volt a feladata. 1959-ben ismét megnősült, keszthelyi kollégáját, egy nemesi család sarját, (a cikk 2020-as megjelenése után elhunyt) Hertelendy Margitot vette el, aki élete végéig társa volt. Sorsa lassan ismét egyenesbe került. 1955-ben újból megjelenhetett sikerkönyve, a Csui, amelyet további műveinek kiadása követett. Teljes rehabilitációjának számított, amikor 1960-ban a Kelet-Afrikába induló állami expedíció tagja lehetett. A Nemzeti Múzeum természetrajzi gyűjteményének a háborúban és 1956-ban megsemmisült anyagát kellett pótolni. Négy évvel később még egy alkalommal eljutott a gyorsan változó Afrikába, élményeiről pedig Denaturált Afrika című könyvében számolt be az olvasóknak. Fájó szívvel, de bizakodva látta, hogy a fekete földrész már nem a régi; minden ellentmondásával együtt megindult a függetlenség és a modernizáció útján, a gróf pedig remélte, hogy ennek nem a csodálatos növény- és állatvilágnak a pusztulása lesz az ára, amelyet ő annyira szeretett.
Ekkor már akadálytalanul jelentek meg régebbi és újabb könyvei: élete során írt tizennégy munkája azóta közel kétmilliós példányszámot ért el. 1967‑ben Budapesten távozott az élők sorából. Páratlan értékű, négyezer kötetes vadászati könyvtára a Természettudományi Múzeumba került, emlékét köztéri szobor, utcanév, emléktábla őrzi, főképpen pedig olvasóinak emlékezete. Életrajzi természetfilm is készült alakjáról, amelyet 2019-ben mutattak be.
Egy népszerű anekdota is őrzi a sok kalandot és viszontagságot megért gróf alakját, jellemét, humorérzékét és iróniáját – és egyben a meghurcolt magyar arisztokrácia zömének emberi tartását. Az 1960-as sikeres magyar Afrika-expedíció hazatérését követően állami és pártvezetők fogadáson köszöntötték az érintetteket. Kádár János, maga is lelkes vadász, borospohárral a kezében odalépett Széchenyihez, és a maga kedveskedően bizalmas stílusában feltette neki a kérdést: „Mondja, Széchenyi, hogyan lehet, hogy maga sem 1945, sem 1956 után nem hagyta el az országot?” A gróf válasza rövid volt, de hozzá illő: „Tudja, a Zsiga ment volna, de a Széchenyi nem engedte”.
Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>
Ez a cikk a Képmás magazin 2019. októberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
