Az ország hat borrégiójáról általában kevesebb szó esik, mint a turisztikai térségekről, pedig ezek is olyan élményekkel és turisztikai kínálattal rendelkeznek, amelyeket érdemes felfedezni. A szüreti rendezvényeken, dűlőtúrákon, borkóstolókon kívül számos egyéb programot is találunk minden régióban, így a baráti társaságok vagy családok minden tagja életre szóló élményekkel gazdagodhat.

A régiók megismeréséhez és az utazás tervezéséhez tökéletes kiindulópont a megújult bor.hu weboldal. A Magyar Turisztikai Ügynökség hivatalos borturisztikai honlapja részletesen bemutatja mind a hat borrégiót egy-, két- vagy háromnapos célzott túraajánlókkal, aktuális programokkal, de megismerkedhetünk a weboldal segítségével az országban termesztett szőlőfajtákkal, a különböző bortípusokkal, a borászokkal vagy a magyar bor történetével is.

Tengernyi bor

A Balaton borrégió borvidékei évtizedekig Janus-arcot mutattak a világ felé. A vulkáni talajban gazdag borvidékei – Badacsonyi borvidék, Balaton-felvidéki borvidék, Nagy-Somlói borvidék, Balatonfüred-Csopaki borvidék – rendre magasra értékelt fehérborokat adtak, míg a déli part termőhelyeinek – Balatonboglári borvidék, Zalai borvidék – egy-egy kiemelkedő tételét inkább a véletlen számlájára írták a szakértők. Ez az elmúlt években szerencsésen megváltozott, a legnagyobb tavunkat körbe­ölelő szőlőkből nagyon izgalmas tételekre számíthatunk, bármelyik borvidéket is vesszük célba. A régióra jellemző különleges fajták a kéknyelű és a juhfark, ezeket mindenképpen kóstoljuk meg.

A boron túl: A Kis-Balatonnál nemcsak az őszi madárvonulás zsibongását figyelhetjük meg, a nádasok közül a tanúhegyekre is tökéletes panoráma nyílik. A Hévízi-tóban vagy Zalakaros medencéiben két dűlőtúra között lubickolhatunk, a boglári Gömbkilátóból pedig szinte a teljes borrégióra látunk rá. Csopakon, Füreden, Zánkán vagy Köveskálon ősszel is nyitva tartó, remek éttermeket találunk, és a szürethez kapcsolódó rendezvények egyre híresebbek a kifinomult gasztronómiai kínálatukról is.

A sokoldalú

A Budapesttől Sopronig terjedő Felső-Pannon borrégió borvidékeit – Etyek-Budai, Móri, Neszmélyi, Pannonhalmi, Soproni – elsősorban az északi elhelyezkedésnek megfelelő hűvösebb klíma köti össze, amely lendületes, savasabb borokat eredményez. Éppen ezért (Sopron kivételével) zömmel fehér szőlőket termesztenek a borvidékeken, a karakteres fehérborok mellett pedig újjáélednek a pezsgőkészítés hagyományai is, aminek az Etyek-Budai borvidéken már nagy múltja van. Különleges mikroklímájának köszönhetően Pannonhalma komoly vörösborokkal is megajándékozza a borrajongókat.

Kép

Kép: Magyar Turisztikai Ügynökség

A boron túl: Felső-Pannónia ókori nyomait Sopronban figyelhetjük meg, a Pannonhalmi Apátság és az Esztergomi Bazilika pedig az ezeréves Kárpát-medencei kereszténységet vigyázza a Duna-menti tájban. Kesztölc sziklái, a Budai-hegyek, a Fertő nádasai a természet rajongóinak kínálnak élményeket. A kulináris kalandozók pedig Tatán, Móron, Sopronban, Kőszegen vagy Budapesten keressék a legfinomabb borkorcsolyákat.

A legnagyobb

A legnagyobb kiterjedésű és egyben a legismeretlenebb a Duna borrégió, amely az Alföld borvidékeit – Csongrádi, Hajós-Bajai, Kunsági – fogja markáns egységbe. Az alföldi jelző nem feltétlen a minőséget juttatja eszünkbe, ha borról van szó, azonban ezen a szemléleten a régió termelői gyökeresen változtatni szeretnének. A Duna–Tisza-köze három borvidéke önmagában a teljes hazai termés harmadát-negyedét adja, időjárástól függően. A homokos talajon gazdagon termő ültetvények zamatos, gyümölcsös tájborokat adnak, a könnyű gépi művelhetőségnek köszönhetően a régió világviszonylatban is tényező lehetne. A déli vidékeken a talaj változatosabb összetételű, Hajós környékéről például a minőségi kadarka már elindult világhódító útjára.

A boron túl: A Budapesttől a szerb határig húzódó nagy területen rengeteg a turisztikai látnivaló, például a ráckevei ortodox templom, a kecskeméti Cifrapalota, a csongrádi Tisza-part, Szeged belvárosa, Európa legnagyobb pincefaluja Hajós mellett, Kalocsán az érseki palota. Borongós októberi napokon pedig az Alföld kitűnő termálfürdőiben pihenhetünk. A régióban dönthetjük el igazán, hogy a bajai vagy a szegedi stílusú halászlé ízlik-e jobban, mellé pedig fogyasszunk a helyi szőlőfajtákból készült borokat: izsáki sárfehéret, kövidinkát, ezerjót, kadarkát.

A legmagasabb

A Felső-Magyarország borrégió köti össze a magas hegységeink lábaira telepített ültetvényeket. A Mátrai, az Egri és a Bükki borvidékek közös jellemzői a felettük őrködő, közel ezer méter magas hegyek, amelyek védik a szőlőket az északról betörő hűvös szelektől, déli irányból pedig az Alföld tükrözi vissza a napsugarakat a tőkékre. Az ültetvényeket általában 200-300 méteres magasságban találjuk, az egri Nagy-Eged-hegy kivételével, ahol 500 méter környékén az ország legmagasabbra telepített szőlőit találhatjuk. A klíma a legtöbb szőlőfajtának kedvez, így például Eger mind fehér-, mind vörösborokban remekel, Gyöngyöspata környékén pedig fiatal borászok dolgoznak a mátrai borok hírnevének fényesítésén az elmúlt években.

A boron túl: A régió a gyalogtúrázók talán legkedveltebb területe, a hirtelen beköszöntő tél pedig a téli sportok rajongóinak is kedvezhet a Mátra és a Bükk pályáin. Az egri vár bástyáiról két borvidéket is pásztáz­hatunk egyszerre, a közeli Demjénben, Egerszalókon vagy Lillafüreden termálvizes medencékben lubickol­hatunk, de a Tisza-tó is csak egy ugrás ide, ha tókerülő tekergésre vagy evezésre vágyunk. Magas hegyeink a vadhúsok, erdei gombák és a pisztráng hazája, így kényes ínyencek sem kívánhatnak jobb, helyben beszerezhető ételpárosításokat a borokhoz.

A mediterrán

A Balaton és a Duna–Dráva határolta országrész négy borvidéket – Pécsi, Szekszárdi, Tolnai, Villányi – foglal magába Pannon borrégió elnevezéssel. A terület közel egységes dombvidék, ahol jellemző a sok napsütés és az erőteljesen mediterrán mezoklíma. A különleges időjárás kedvező a vörös fajtáknak, ezért a régió a nagy testű, gyümölcsökben, tanninokban gazdag vörösborok igazi hazája. A Villányi borvidéken inkább az ismert nemzetközi fajtákat (cabernet franc, cabernet sauvignon, portugieser, merlot) termelik elsősorban, Szekszárdon viszont a kékfrankos és a kadarka érzi magát a legjobban.

Kép

Kép: Magyar Turisztikai Ügynökség

A boron túl: A dombvidék a Mária Terézia korában betelepült svábok kedvenc terepe volt, sok, ma is élő borászcsalád ebben az időszakban építette első pincéjét. Jellegzetes sváb falu például Feked, Nagyszékely, Szálka. Pécs világörökségi ókeresztény romjai vagy a török időkből származó épített öröksége is egyedülálló, kirándulni pedig a dűlőkön kívül a Mecsekben is lehet, de felfedezhetjük az Ormánság értékes népi hagyományait vagy Gemenc ártéri erdejét is. A vidék gasztronómiáját is érdemes megismernünk, Pécsen kívül Villányban, Hosszúhetényen vagy Szálkán találunk remek éttermeket.

A legrégibb és leghíresebb

Tokaj a világ első zárt borvidéke 1737 óta, egyben a természetesen édes borok világhírű hazája, ezért egyáltalán nem túlzás, hogy külön régió önmagában. Az UNESCO világörökségi címmel tüntette ki 2002-ben. Tokaj és a környező 26 település alkotja a borrégiót, amelynek természetes határai a Sátor-hegy, a Kopasz-hegy, a Tisza és a Bodrog. Rendkívül változatos, vulkanikus eredetű kőzeten helyezkednek el a dűlők mintegy 100-300 méteres tengerszint feletti magasságban. A termőhely egyediségét csak fokozzák a Zemplén védő bércei és a közeli Bodrog és Tisza mocsaras területei. Ezek együttesen kedveznek annak, hogy a botritisz gomba a már érett fürtökön megtelepedjen. Ezt hívjuk nemes rothadásnak, amelynek az aszúborokat köszönhetjük.

Az aszún túl: Tokaj-Hegyalján későn szüretelnek, ezért október–novemberben a szüret kellős közepén látogathatunk el a borvidékre. Ha ez mégsem elég, akkor a sátor­aljaújhelyi Zemplén kalandparkban fizessünk be adrenalinfröccsökre, szelídebbek látogassák meg a Megyer-hegyi Tengerszemet, kiránduljunk a Zemplén ösvényein, vagy látogassunk el a füzéri várhoz. A vidék (és az ország) egyik legjobb éttermét Encsen találjuk, de Mádra is érdemes korgó gyomorral ellátogatni. 

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült.

Mi az intézet küldetése? 

Vállaltan kereszténydemokrata szellemiségű intézet vagyunk. Közösségünket olyan szülőkorú értelmiségiek alkotják, akik felekezettől függetlenül a keresztény társadalmi tanítások mentén keresnek válaszokat a ma kérdéseire. Ez – valljuk be – nem is annyira egyszerű feladat, hiszen mára a legalapvetőbb értékek – az élet kezdete, méltósága, az identitás stb. – is megkérdőjelezhetők. Szeretnénk a hozzánk hasonlóan gondolkodóknak segítséget nyújtani abban, hogyan érdemes hozzáállni bizonyos kérdésekhez – legyen az az abortusz, a gendertéma vagy a szexuális nevelés –, illetve hogyan tudják hitük szerint vezetni a gyermekeiket úgy, hogy egy radikálisan átalakuló világban is teljes életet élhessenek, ne sérüljenek.  

Miért éppen Szent Istvánról neveztétek el az intézetet? 

Szent István a kereszténység felvételével megszilárdította az államiságot, és olyan pályára állította az országot, amely a történelem legkülönfélébb viharait is kiállta. Ma, amikor újra mélyreható társadalmi változások történnek, és globális méretű kihívások közepette élünk, érdemes visszanyúlnunk a Szent István-i értékekhez, és azok mentén, a keresztény erkölcsiség talaján megfogalmaznunk álláspontunkat a társadalmat feszítő kérdésekben, amelyek a gyermekeinket sem kerülik ki.

Amit első királyunk ezer éve ránk hagyott, az ma is követendő példa, csupán a kor kihívásaihoz kell szabni.

Olyan erényeket ajánlott fia számára az Intelmekben, mint az igazság és a hit védelme, a becsületesség, az igazságosság, az alázat, a mértékletesség vagy a szemérmesség. Ezek első hallásra poros kifejezéseknek tűnhetnek, de a hiányuk ma rengeteg társadalmi feszültséghez, egyéni boldogtalansághoz vezet. Ezért is adtuk gyermekvédelemmel, gyermekneveléssel foglalkozó videósorozatunknak címként azt, hogy Intelmek ‘21.  

Az első videók, amelyekben a magzati korú gyermekek védelmével foglalkoztok, már láthatók is a Facebook-oldalatokon, illetve a YouTube-csatornátokon. Ezek kapcsán kezdeményezést is indítottatok. Mesélnél erről? 

Bármilyen furcsán hangzik is, a gyermekek az anyaméhben vannak a legnagyobb veszélyben – legalábbis akkor, ha valamiért nem jókor toppannak be egy család életébe. 2020-ban is több mint 20 ezer édesanya döntött úgy Magyarországon, hogy nem szüli meg a gyermekét. Ezért azt gondoljuk – anélkül, hogy bárki felett ítéletet mondanánk –, üdvös volna felkínálni valamilyen támogató lehetőséget azok számára, akiket a terhességi teszten megjelenő kettős csík nem boldogsággal, hanem kétségbeeséssel, aggodalommal tölt el. Ugyan sok olyan civil szervezet létezik, amelyek próbálnak segíteni a bajba jutott kismamáknak, hogy az élet mellett dönthessenek, de állami szintű, rendszerszerű támogatás egyelőre nem létezik. Szeretnénk elérni, hogy a terhességi teszt dobozában legyen egy információs levél egy telefonszámmal, ahová a krízisben lévő kismamák fordulhatnak, hogy – a bántalmazott nőkhöz, lelki válságban lévőkhöz hasonlóan – nekik is rendelkezésre álljon egy éjjel-nappal hívható segélyvonal. Egy kismama kerülhet anyagi, párkapcsolati, egészségügyi krízisbe, vagy csak elbizonytalanodhat, hogy kész-e az anyaságra, képes-e felnevelni gyermekét.

A felsorolt esetek mindegyikében nagy segítség lenne ilyenkor egy higgadt, külső hang, amely hozzáértő módon, az anonimitást megőrizve lelki támaszt nyújt és segítséget kínál. Nem mondhatjuk, hogy az életről szóló döntés csupán a nő ügye lenne. Mindig van egy édesapa, egy család, egy baráti vagy egyéb közösség is, akik mind-mind felelősséggel tartoznak azért, hogy az új élet megszülethessen, és örömöt jelentsen. Kezdeményezésünk ezért nemcsak a krízisben lévő anyának nyújtana segítséget, hanem szimbolikusan is kifejezné a közös felelősségvállalásunkat.  

Mik a további terveitek? 

Már elkezdtünk videókat forgatni a szexuális nevelésről. Erős téma, sokat is beszélünk róla mostanában, és nagyon bizarr dolgokat hallunk Nyugat-Európából, Amerikából arról, hogy milyen hazugságokat akarnak elhitetni a gyerekekkel. Például azt, hogy megoldható, hogy ne a született nemükben éljenek, azt lecserélhetik, és a testüket ehhez kedvük szerint hozzáigazíthatják. Ezek olyan emberellenes nézetek, amelyekkel kapcsolatban fontos, hogy határozott véleményt formáljunk, és elmondjuk, mennyire károsak a gyermekeinkre nézve, miképpen veszélyeztetik a boldogságukat.

Meggyőződésünk, hogy az ember arra hivatott, hogy részese legyen a teremtésnek azzal is, hogy kisfiúnak vagy kislánynak születik, az élet továbbadásának lehetőségét hordozza. Ezt erőszakos nemátalakítással megváltoztatni életre szóló problémát, kiheverhetetlen traumát okozhat a gyermeknek. Erőszakos ideológiai nyomás alatt áll a világ, ezért gondot jelent az is, hogy elbizonytalanítjuk ebben a kérdésben a gyerekeket, mondván: teljesen bevett opció, hogy egy lány egy osztálytárs lányhoz nem barátnőként, hanem más módon közeledik.  

Döbbenetes számokkal találkozhatunk: Nagy-Britanniában az 1500-szorosára (!) nőtt azon kamaszok száma, akik azon gondolkodnak, hogy megváltoztatják a születési nemüket.  

Ezek nagyon aggasztó jelenségek, csoporthatások következményei, nem azon kevesek számát tükrözik, akiknek valóban tapintatos segítségre és a méltóságuk mindenkori tiszteletben tartására van szükségük, identitásuk törése miatt. Aggasztó, hogy a világ számos országában olyan jogszabályokat fogadnak el, amelyek immár a szülők beleszólási jogát is elvonják a kérdésben. A következőkben foglalkozunk majd a pornófogyasztás hatásaival, a digitális világból fakadó kihívásokkal, az önértékelési zavarok okaival. Amellett, hogy e kérdésekről a nyilvánossággal beszélgetünk, komoly kutatómunka zajlik a háttérben, tervezünk kerekasztal-beszélgetéseket, vitákat is. 

Nehezebb helyzetben vannak ma a szülők, mint egy-két generációval korábban? 

Bizonyos szempontból könnyebb lett az életünk, elég, ha a minket körülvevő háztartási eszközökre gondolunk. Viszont annyira sok információ zúdul ránk, és olyan tempóban, hogy azok a szülők, akik már egy viszonylag szilárd értékrend szerint élnek, sem tudnak mit kezdeni velük. Minket is letaglóz a változás. Hiába próbálunk családként ellenállni bizonyos káros hatásoknak, és igyekszünk megóvni gyermekeinket, újra és újra megbizonyosodunk arról, hogy egyedül nem megy. Fontos lenne, hogy szülőként együtt hallassuk a hangunkat, és társadalmi szinten is válaszokat keressünk.  

Nemrégiben A következő ezer évért! címmel konferenciát szerveztetek a kereszténység európai jövőjéről. Mi volt a konferencia konklúziója? 

A legfontosabb: élő istenkapcsolatra van szükségünk ahhoz, hogy hitelesen tudjunk beszélni a keresztény értékekről.  

A lelki-szellemi megújuláshoz olyan életet szükséges élni, amelyben mindig ott a törekvés, hogy Isten kezét el ne engedjük.  

Alázatot kell tanulnunk, miközben sosem szabad elfelejteni, hogy a felebaráti szeretet nem azt jelenti, hogy mindent kritikátlanul elfogadunk. Határozott, higgadt, a másik ember tiszteletén alapuló, vitakész kiállásra van szükség.  

Nincs már túl sok intézet? Nem vesznek el a konzervatív érdeklődők a különféle intézetek és feladataik nyomon követésében? 

Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban – kicsit lassú ébredéssel ugyan, de – gomba módjára nőttek ki az ilyen kezdeményezések. Egy olyan világban, amelyben ilyen erőteljes, az Istent az értékrendből száműző ideológiai nyomás nehezedik ránk, ez természetes. Hozzátéve, hogy az új ideológiák már rég intézményesültek. A józanság kis körei ezek. Hiszek abban, hogy ha nem is holnap, de meglesz a munkánk gyümölcse, és a kereszténységben, Európában tisztázó erejű megújulás következik be.  

Az intézet „arcaként”, kommunikációs vezetőként olyan kérdésekkel foglalkozol, amelyek korábban is a szívügyeid voltak. Jól látom, hogy nagyon is testhezálló az új feladat? 

Történészként és jogászként végeztem, kiskamaszkorom óta érdekel a közélet, a társadalom változása. Azzal, hogy közben a Jóisten kegyelméből négy gyermekünk születhetett, kitágult a perspektíva: ma már elsősorban az ő életük, jövőjük miatt foglalkozom e témákkal, hisz nem mindegy, milyen világot hagyunk rájuk. Sokszor egyszerűbbnek tűnne csöndben maradni, elkerülni a konfliktusokat, visszabújni a csigaházba. De ma értékrendek ütköznek össze, tektonikus erejű változások közepette élünk, és látjuk, hogy nem az általunk képviseltek felé lejt a pálya. Muszáj magunkat is legyőzve bátornak lenni, különben ki képviselné az utánunk jövők érdekeit?  

Tekintély és titkok

1918-ban egy fiatal amerikai katona táncra kérte a Montgomery Társaság egyik ünnepelt szépségét a helyi countryklub bálján. A fiatalember éppen egy szerelmi csalódáson volt túl, és azért jelentkezett önkéntesnek, hogy meghaljon Franciaországban. A lány egy helyi bíró lánya volt, és a rövid életű konföderáció egyik leggazdagabb és legtekintélyesebb családjához tartozott, szülei nagyszerű partit vártak tőle. A véletlen találkozás mindkettőjükre nagy hatással volt, és elkezdtek levelezni. Így kezdődött Francis Scott és Zelda Fitzgerald kapcsolata.

Zelda Sayre 1900-ban született Montgomeryben, Alabama államban. A legkisebb volt hat gyermek közül, szülei már elmúltak negyvenévesek, amikor megszületett. Később több pszichológus is a gyermekkorában kereste a választ a problémáira, azonban Mary V. Seeman tanulmányában leírja, hogy határozott és vidám gyermek volt. Tinédzserként népszerű diák és ünnepelt szépség volt, aki imádott táncolni, cigarettázott és levágatta a haját, amely nagy szenzációnak számított a konzervatív közösségben. A család gazdag volt, az édesapa bírói állása és régi családi neve tiszteletet parancsolt. Bármily nagy tekintélye is volt a nevüknek, súlyos titkot őriztek, a családban ugyanis gyakoriak voltak a mentális problémák.

Zelda nagymamája és nagynénje öngyilkos lett, a bátyja szintén. Lánytestvérei közül mindenki depresszióval küzdött.

Ellentmondásos kapcsolat

Anna Valdie Clemens Zeldáról szóló tanulmányában leírja, hogy amikor 1918-ban találkozott Scott Fitzgeralddal, mindössze tizennyolc esztendős volt, és azonnal nagy hatással volt rá a férfi megnyerő stílusa, nagyságról szőtt álmai. A lány szülei nem támogatták a kapcsolatot, mert attól tartottak, hogy az egyszerű sorból érkező Scott nem fogja tudni eltartani a feleségét. Néhány hónappal az esküvő előtt jelent meg az író első könyve, az Édentől messze, amelynek nagy sikere eloszlatta az aggodalmakat. New Yorkba költöztek, ahol a partihangulat megigézte őket, estélyről estélyre jártak. A szép és fiatal házaspár hírhedt lett a városban, sokat táncoltak és ittak, hírhedtségük vezetett Scott második regénye, az önéletrajzi ihletésű Gyönyörűek és átkozottak sikeréhez. Zelda életrajzírói mind megemlítik, hogy a férfi felhasználta a nő naplóit az első két regénye női karaktereihez.

A házaspárnak 1922-ben született meg egyetlen gyermeke, Scottie. A házasságuk kezdettől fogva tele volt konfliktussal, Zelda a kislányuk után nem szeretett volna több gyereket. Egyes tanulmányok szerint ekkoriban már kimutathatók voltak a fiatal nőn a mentális problémák, azonban furcsa megnyilvánulásai és zavaros mondatai nem keltettek gyanút a környezetében. A házaspár a húszas évek közepén Franciaországba költözött, ezt az időszakot leginkább Ernest Hemingway interpretációjában ismerjük, aki ekkor még ismeretlen, kezdő író volt, és jó barátságot kötött Scott-tal.

Hemingway A Moveable Feast című, saját naplói alapján írt művében ír Zeldáról, akit először nagyon kedvesnek és szépnek látott, majd furcsa viselkedése miatt meggyőződött arról, hogy a nő őrült.

Ugyanakkor nagy tehetségnek tartotta Fitzgeraldot, akinek a találkozásuk környékén jelent meg A nagy Gatsby című regénye. Hemingway könyvében leírja, hogy Zelda nemcsak szavakkal gyötörte a férjét, hanem furcsa rigolyái voltak, például nem engedte, hogy a nyitott tetejű autójukra tetőt szereljenek, így rendszeresen eláztak. Scott azt is elmesélte Hemingwaynek, hogy mialatt ő írta a regényét, a felesége beleszeretett egy francia férfiba. Az affér megviselte a férfit, aki egyre többet ivott, miközben Hemingway leírása szerint egyáltalán nem bírta az italt.

Kép

F. Scott Fitzgerald és Zelda Fitzgerald - Kép: Motor Magazine (1920) / Wikipedia

Zelda eseménydús élethez szokott, és amikor a férje írt, ő unatkozott. Hogy valamivel elüsse az idejét, huszonöt évesen elkezdett festeni, ez lett az új életcélja. A húszas évek második felében láthatóan romlani kezdett az állapota, több öngyilkossági kísérlete volt, egy alkalommal megpróbált lehajtani egy szikláról, amikor a férje és a kislányuk is a kocsiban volt. Clemens leírja, hogy legtöbb életrajzírójuk szerint ekkoriban az író igyekezett nagyon toleráns lenni a felesége iránt: támogatta a festészetét, leplezte rohamait. Hemingway leírása szerint a nő megölte a férje karrierjét, aki nem tudott írni, mert állandóan aggódott a felesége miatt. Hemingway szerint, amikor végre diagnosztizálták Zeldát, az volt az a pont, amikor Scott újra írni kezdett. Clemens tanulmánya szerint ennél összetettebb volt a helyzet, és a nőre is negatívan hatott a férje alkoholizmusa, valamint az állandó veszekedések.

Keserű végjáték

A mai napig idealizált és irigyelt életmódjuk keserűvé tette őket. Sokakban hamis kép él a húszas évek Amerikájáról, az emlékezet megszépítette ezt a rövid periódust, a két háború közti rövid jólét időszakát. Fitzgerald könyvei éppen arra utalnak, hogy az akkori nemzedék pezsgőbe és erkölcstelenségbe fojtotta saját kiábrándultságát. Ahogy első könyvében az Édentől messzében írta: „Arra nőttek fel, hogy minden isten halott, minden háború meg lett harcolva, és minden emberbe vetett hitt megrendült”.

Zelda elkeseredetten próbálta „újragondolni” magát, a festészet mellett ballettozni kezdett, azonban ezek a kreatív kitörések valószínűleg már szintén csak a betegsége megnyilvánulásai voltak. Eugen Bleuer, a kor neves pszichológusa 1930-ban skizofréniával diagnosztizálta a fiatal nőt, és az volt a véleménye, hogy Zelda már legalább öt éve szenvedett a betegségben. Ekkor a nőt szanatóriumba vitték. Clemens leírja, hogy eleinte úgy tűnt, jól halad a kezelés, váratlanul írni kezdett, és Scott beavatása nélkül elküldte a kéziratot a férje szerkesztőjének. Az elhallgatás nem volt véletlen, Zelda tudta, hogy a férje hasonló témájú művön dolgozik. A könyvet kiadták, de sem a közönség, sem a kritika nem fogadta kitörően. A feljegyzések szerint közösen is jártak pszichológushoz, ahol Scott kifakadt azzal kapcsolatban, hogy Zelda milyen tehetségtelen író.

A házaspár elindult a lejtőn, amelyen egyikük sem tudott megállni. Scottot „bukott írónak” titulálták, Zelda pedig mentális problémái miatt „pária” lett a társaságban.

Egy alkalommal Zelda interjút adott egy női magazinnak, de a főszerkesztő nem engedte, hogy lehozzák a cikket, mivel hallott róla, hogy a nő „őrült”. Scott sikertelensége miatt anyagilag is megroggyantak, és a nő egyre romló mentális állapota elviselhetetlenné tette a házasságukat. Amikor Zelda 1936-ban erőszakos kezdett lenni, újra elmegyógyintézetben helyezték el. Állapota itt is folyamatosan romlott, de a levelei alapján gyakran voltak tiszta pillanatai. Scott Hollywoodba ment, ahol forgatókönyveket javított, amit megalázónak érzett. A férfi, aki nagy terveivel szédítette el a fiatal Zeldát, csalódott és sikertelen emberré vált. Házasságuk utolsó éveiben nem éltek már együtt: Scott Kaliforniában volt, Zelda pedig a szanatóriumban. Scott Fitzgerald 1940-ben mindössze 44 évesen halt meg szívrohamban. Zelda élete hátralevő idejét szanatóriumban töltötte, nagyrészt elfeledve. 48 esztendősen halt meg, amikor a kórház, ahol kezelték, leégett. Kettejük alakja mára egy éra jelképévé vált, egy olyan elveszett generációé, amelynek tagjai szilárd alapoktól megfosztva élték le az életüket.

Források:
Adair, Everl: A Tincture of Madness: Zelda Fitzgerald and Modernist Art, 
Alexander, Paul: Revisiting the love story of F. Scott and Zelda Fitzgerald in their own words, The Washington Post,
Clemens Valdine, Anna: Zelda Fitzgerald: An Unromantic Revision, 
Hemingway, Ernest: The Moveable Feast
Seeman V, Mary: Gendering psychosis: the illness of Zelda Fitzgerald, Med Humanities, 2016

A korszak filmtörténete akár cenzúratörténetként is értelmezhető. Művészeink a politikai ellenszélben csak azért is egetverő tetteket vittek végbe, így az Aczél György-i „tűrt, tiltott, támogatott” acélsablonon is átnyomakodott jó néhány nagyobb formátumú darab, amelyek külföldi megmérettetéseken magas rangú díjakat nyertek. Nevetséges adalék ma már, hogy a szocialista blokknak ebből a kis szegletéből nem csak az volt emberfeletti küzdelem, hogy a minimális költségvetésből őszinte és értékes alkotásokat hozzanak létre és nevezzenek be egy-egy fesztiválra, s azokon díjazást érjenek el. Itt még mindig nem írhatjuk ki a „vége” szót.

Külön mutatvány volt ugyanis tudomást szerezni magáról a nevezésről, kiutazni a díjkiosztóra, és átvenni a megnyert díjat. Különleges és humoros történetek övezik a magyar alkotók megjelenését – vagy többnyire hiányát – a kádári időszak külföldi filmfesztiváljain. Történetek olyan magyarokról, akiknek a Malév-gépe még a bankett előtt hazaindult (Szerencsi Éva), vagy olyan helyettesítő díjátvevőről, akire éjszaka rontottak rá a rendőrök, hogy visszavegyék tőle a jogtalanul elbitorolt szobrocskát…

Szerelem, 1970

Az alkotást Makk Károly rendezte, Törőcsik Mari, Darvas Iván és Darvas Lili játsszák benne a főszerepet. Az 1971-es cannes-i filmfesztiválon a film elnyerte a zsűri díját, a két női főszereplő pedig a zsűri külön dicséretében részesült. A történethez hozzátartozik, hogy a film alapjául szolgáló novellát író Déry Tibort 1957-ben letartóztatták és kilenc év börtönbüntetésre ítélték, később épp ezen élmények alapján született a forgatókönyv. A férfi főszerepet játszó Darvas Iván a forradalom után 22 hónapig volt börtönben, ő is a saját élményeire támaszkodott a szerep megformálásakor. A filmben egy férfi szabadul a börtönből, aminek datálását a rendező 1953-ra tette, tehát nem 1956 utáni megtorlásként jeleníti meg a börtönbüntetés okát, hanem homályosan a koncepciós perekhez köti.

A hatalom azt hihette, hogy a Rákosi-korszakról van szó, Makk Károly azonban apró jelet hagyott a filmbéli padon a nézők számára: az Esti Hírlap egy példányát, amely csak 1957-től jelent meg…

A díjat a rendező átvette, de a hazafelé vezető úton akadhatott néhány nehéz gondolata.

Miheztartás végett, 1971

Dárday István és Szalai Györgyi alig negyedórás rövidfilmje érdekes rendezői szerkezettel operál. Különféle szónoklatok, élethelyzetek, szózatok, prédikációk mozaikszerű összeállítása a film egy kamaszlány unatkozó arcának visszhangtalan, unatkozó tükrében. Dárday István ezzel a főiskolás filmjével elnyerte az oberhauseni rövidfilmes filmszemle díját – de nem utazhatott el. Útlevele a főiskola párttitkárának a fiókjában hevert. Dárday István azzal válaszolt a rendszerabúzusra, hogy a mozikban nem vetíthető filmeket a kultúrházak felé irányította, amelyekre a tiltás nem vonatkozott.

A légy, 1980

Minden idők legnagyobb blamázsa az Oscar-díjkiosztók történetében a magyaroknak köszönhető. A kínos botrányba fulladó díjátadó szimbolikus ábrázolása lehetne a szocializmus elméletének és gyakorlatának egyaránt. A légy egy animációs rövidfilm sajátos technikával és világképpel, amelyben egy rovar szemével látjuk a világot, azonosulunk vele, osztozunk a sorsában. Rofusz Ferenc filmötletét 1976-ban nem hagyta jóvá a Művészeti Tanács. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a légy berepül az üldözője szemébe, és így apró lény létére hatástalanította volna a hatalmaskodót – ez nem tetszett a kultúrpolitika gyakorlóinak. A légynek alul kellett maradnia, azt kellett sugallani, hogy aki sokat zümmög, azt fejbe csapják. A film üzenete viszont azzal, hogy megváltozott az alapötlet, és a főszereplőt végül lecsapja az üldözője, nem változott: az elnyomó hatalom üldözöttjeiért való kiállás maradt.

Ki a légy, és ki annak üldözője? – érdeklődött a cenzor, és szavára a cselekmény megváltozott, a rovar néhaivá lett. A mondanivaló nem.

1981-ben Rofusz alkotása animációs film kategóriában elnyerte az Oscar-díjat, a rendező azonban nem lehetett ott a ceremónián, mert a hatalom nem engedte ki a díjkiosztóra. Ez az eljárásrend rajzfilmrendezők esetében általános volt, helyettük delegációvezetők és pártejtőernyősök sütkéreztek a dicsőség fényében. Jankovics Marcell a Küzdők című filmjével szintén így járt, az 1977-es cannes-i filmfesztivál díját Föld Ottó, a Mafilm vezérigazgatója vette át helyette.

Rofusz Ferenc Oscar-díja kalandos úton jutott el a rendezőhöz. A díjátadón elmondták, hogy az alkotó úti okmányok híján nem tudott eljönni az eseményre, és már folytatták volna a ceremóniát, amikor Dósai István, a magyar filmes delegáció vezetője fölment a színpadra és átvette a díjat, majd azzal sietősen távozott egy hátsó ajtón át. Tette ezt annak ellenére, hogy a szervezők többször is elutasították a díjátvételre vonatkozó kérését. A szervezők haladéktalanul értesítették a Los Angeles-i rendőrséget, akik még aznap éjszaka rátörték a hotelszoba ajtaját Dósaira, és visszavették az aranyszobrot.

Rofusz Ferenc a Szabad Európa Rádióból értesült a győzelemről. Később egyenesen Kádár Jánosnak írt, hogy engedjék ki a díjat átvenni. Másfél hét múlva kihozták az útlevelét, benne az amerikai vízummal, egyetlen szó nélkül. Saját pénzből fedezte az ott tartózkodása költségeit.

Mephisto, 1982

Szabó István filmje megkapta a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-szobrot, s ezt a pillanatot emlékezetessé és különlegessé tette, hogy a rendező a főszereplő Klaus Maria Brandauerrel együtt vette át a díjat. Nem szimbolikus értelemben jártak örömtáncot a pódiumon, vidám emléket hagyva a magyarok öröméről. A magyar Sajtószolgálat szűkszavúan számolt be a sikerről, de az Oscar-díjról nem tettek említést.

Kádár János személyesen is fogadta Szabót: „Én nem akarok magától semmit. Gondolom, maga sem akar semmit. Megnéztem a filmjét… Hát, egy kicsit rólunk is szól”.

Egymásra nézve, 1982

Makk Károly filmjét orosz nyomásra és Kádár János személyes utálata miatt vonták vissza az Oscar-jelölések közül. A vasfüggöny mögül akkoriban nem állhattunk ki egy leszbikus románc történetével.

Jób lázadása, 1983

A Saul fia előtt 32 évvel már kaptunk Oscar-jelölést holokauszttémájú magyar filmre. A Gyöngyössy Imre és Kabay Barna által rendezett filmben Zenthe Ferenc, Temessy Hédi, Fehér Gábor és Rudolf Péter jeleníti meg a történetet, amelyben egy paraszti létben élő zsidó házaspár úgy lázad az 1942-es körülmények ellen, hogy örökbe fogad egy keresztény származású árva fiút, akire vagyonuk mellett emberségüket, hitüket és reményüket is szeretnék hátrahagyni. Ennek a filmnek méltó folytatása lehet az 1945 című, amelyben Rudolf Péter szintén szerepel.

Kabay Barna később úgy emlékezett vissza a forgatás időszakára, hogy az meglehetősen kalandos volt. Német finanszírozással kezdtek neki a munkának, de itthon már a forgatókönyvet is rögtön betiltották. Végül annyi engedményt kaptak, hogy levetíthették a filmet egy külföldi társaságnak a filmhéten, de programon kívül. A társaság felháborodott, hogy a film nem indul a programban, és ez a nyomás kellett ahhoz, hogy a Jób lázadása megkezdhesse sikertörténetét. Úgy került be az Oscar-jelölések közé, hogy itthonról nem támogatta senki – és nem is tudott róla szinte senki. Dárday István produceri szerepe nem szerepelt a főcímben, jobbnak látták, ha ő a háttérben marad.

Az Oscar-díjkiosztón az alkotók nem képviseltethették magukat, Rudolf Péter évekkel később azt nyilatkozta, hogy nem is emlékszik, egyáltalán hogyan értesült róla, pedig a film benne volt a legjobb ötben.

Napló gyermekeimnek, 1984

Mészáros Márta filmje valójában már 1982-ben elkészült, de másfél évig nem vetítették a magyar mozik. A magyar kultúrpolitika bejáratott kézi vezérlése az volt, hogy csak miután a cannes-i fesztivál programjára tűzte az alkotást, és azon az elnyerte a zsűri nagydíját, kerülhetett a hazai nézők szeme elé.

A tanú, 1969

Hasonlóan járt sokunk nagy kedvence, a Bacsó Péter által rendezett A tanú is. A szatírába hajló keserédes film 10 évet hevert dobozban, amikor egy nyugati Betiltott Filmek Fesztiválja jelölte az alkotást.

A film tiltott volta lényegében igazolta volna a hazai viszonyok valós ábrázolását, ezért a fából úgy varázsoltak vaskarikát, hogy levették a filmet a tiltólistáról, így a nevezés okafogyottá vált.

Viszont itthon ezek után vetíteni kellett. Igaz, a magyarok nagy része jugoszláv csatornán már látta a filmet, amit magyar hanggal, feliratozva adtak le a szomszédunkban.

– Eddig javarészt a német kultúrát közvetítetted magyarok számára, először egyetemi oktatóként, majd a Goethe Intézet kulturális osztályának élén. Mikor szerettél bele a német kultúrába? 
– Az egyetemen, magyar-történelem szakos hallgatóként hamar ráébredtem, hogy a német hatás milyen meghatározó a magyar eszmeiségben. Egy évig egy nürnbergi családnál tanultam németül, majd visszatérve a szegedi egyetemre, felvettem a német szakot.

– Ki volt az első, aki mélyen hatott rád a német kultúrából?
– Eckhart mester. A doktori dolgozatomat is róla írtam. Két világ határán, a klasszikus és népi műveltség között mozgott, és ez a közvetítő szerepe fogott meg leginkább. Egyszerre tanított szerzeteseket latinul és kezdett el népnyelven prédikálni; ez 1300 táján igencsak forradalmi tett volt, nem is nézte mindenki jó szemmel. Ez érdekelt: miféle modern gondolkodás, beszédmód és nyelvi készség szükséges ahhoz, hogy valaki közvetíteni tudjon két ennyire különböző világ között.

– Ő két nyelvi és kulturális közeg között közvetített. Te előbb a német kultúra és a tanítványaid között, majd a német kultúra és Budapest közötti távolságot igyekeztél csökkenteni, most pedig a német fővárosban egyengeted a magyar kultúra útját.
– A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Goethe Intézetben is több mint tíz évet töltöttem. Mindkét helyen nagy lehetőségeket kaptam, komoly felelősséggel. A váltások arra a természetesen felvetődő kérdésre válaszoltak, hogy hol tudom a legjobban használni és aktívan bővíteni a tudásomat. Az előttem járó generáció, ha talált egy jó munkahelyet, élete végéig ott maradt. Az én nemzedékemben a továbblépés annyit jelent, hogy nem félek nemet mondani, ha a megszerzett tudással és tapasztalattal egy új helyen többet tudok adni. Tübingenben írtam a doktori dolgozatomat, majd Vizkelety András hívott, hogy tanítsak régi német irodalmat a Pázmány újonnan létrejött Germanisztikai Intézetében. Ez egyrészt hatalmas megtiszteltetés volt, másrészt számos olyan feladattal járt, amit kezdő tanár nem szokott megkapni: tanmenetet írtunk, oktatási profilt formáltunk, speciális képzéseket hoztunk létre. Igazi „szerelemgyerek” volt a Pragmatikus művelődéstudomány képzés. Rangos vendégelőadókat hívtunk, és gyakorlati példákkal segítettük a diákjainkat, hogy a szakon megszerzett tudással túlléphessenek a multik kínálta távlatokon.

Jó összefutni az utcán hajdani tanítványommal, aki kedvenc tanáraként mutat be a családjának, és ­visszaad mondatokat, amelyektől ő máshogy kezdett gondolkodni. Ez fontos jelzés, hogy sikerült a tananyagnál valami mélyebbet továbbadni.

– A Goethe Intézetben a kulturális osztály vezetőjeként a legmagasabb funkcióban voltál, amelyet magyar munkatárs betölthet. Ott is sikerült ezt megvalósítani?
– Izgalmas kérdés, miként képezhetők le konkrét témákban és projektekben a német és magyar kultúra közös pontjai. Időbe telt, míg a mindenkori igazgatóval és a németországi kollégákkal megértettük egymást, ezt követően azonban ez kiválóan működött és a kultúra minden területén sikerült szerteágazó kapcsolathálót kialakítanom.
A változásokat, amelyeket egy új vezető színrelépése indukál, Berlinben is tapasztaltam, pedig ott 1924-ben már létrejött a Collegium Hungaricum, azzal a kimondott céllal, hogy a háború súlyos veszteségeit tudományos hálózatépítéssel pótolják. Nekem inkább közvetlen elődeimre, Can Togay és Kopek Gábor intézetvezetői tevékenységére kellett reflektálnom, amely már a 2007-ben átadott új épülethez kötődik. Igyekeztem megérteni, mit miért tettek, ebből mi az, ami számomra megőrizhető, és miben tudok újat hozni. Folytatjuk például az Input Impact improvizációs fesztivált – az „echtzeitmusik” a berlini zenei élet egyik meghatározó műfaja –, miközben a szintén izgalmas, ám kevésbé magyar vonatkozású Montag Modus-performanszoknak új helyszínt kerestünk. Kiemelt témánk lett a műfordítás, ennek három év után érik be a gyümölcse: ősszel a CHB lesz a legkiemelkedőbb német szakmai partnerekkel együtt megvalósuló első európai műfordító fesztivál, a Translatione helyszíne. Végső soron persze a világjárvány volt az az esemény, ami minden korábbi tervet felülírt.

Kép

Fotókiállítás a Collegium Hungaricum Berlinben, kép: CHB/Antal Barbara

– Melyik volt nehezebb? Megtalálni az egyensúlyt a hagyomány és az újítás között, vagy reflektálni egy rajtad teljesen kívülálló történésre?
– Nagyon más a kettő. Hogy az adott keretek között itt és most mit kell csinálni, az intézetvezetőként az én feladatom és felelősségem. A pandémia ezzel szemben szétfeszítette a megszokott struktúrákat, mindent újra kellett keretezni. Az első sokk után leültem munkatársaimmal, és közösen néztünk szembe azzal, hogy hirtelen megszűnt, amire addig építettünk. Feltérképeztük a csapat rejtett tartalékait, és nagyon hamar elkezdtünk a virtuális térre és épületünk adottságaira fókuszálni. Mindenkinek lettek új feladatai, szívügyei, megszületett az új időszak projektjeit átfogó CHB to go védjegy.

– Tudatos döntés, hogy vezetőként közösséget formálva gondolkodsz az előrelépésben?
– Nem jellemző rám a merev tekintélyelvűség, de nyilván az is belejátszik, hogy nagyon fiatalon kezdtem tanítani. Még élénken élt bennem a vizsgadrukk emléke, miközben már a legnevesebb professzorokkal dolgozhattam együtt, akik egyenrangú partnerként kezeltek. Így volt ez Szegeden, Tübingenben és Piliscsabán is.

– Sok női alkotónak adtok teret a CHB-ben, ennek milyen fogadtatása van?
– Ez itt természetes. Berlinben nem találsz olyan rendezvényt, ahol női részvétel nélkül tárgyalnák meg a világ dolgait. A 2019-es lipcsei könyvvásáron is a női irodalmat állítottuk a fókuszba, nagy sikerrel.

– Berlinre reflektálnod kell neked is és az intézménynek is. Mit lehet ennek a sokszínű városnak adni?
– Ez a hatalmas város csordultig kultúra. Ugyanakkor nekünk is megvan a saját világunk, az egyedülálló kínálatunk, ami képes akár több száz embert is bevonzani hozzánk a Berlinale vagy egy nemzetközi irodalmi fesztivál idején.

Berlin kellős közepén vagyunk, egy markáns, minden ízében modernséget sugárzó épületben, amely Bauhaus-esztétikájával a magyar-német kulturális kapcsolatok egyik meghatározó időszakát idézi, hatalmas panorámaablakának vetítései pedig a járvány idején is megállítják az arra járókat.

– Azon gondolkodom, hogy mi lehet fontosabb: fogyaszthatóvá tenni a kultúrát, vagy kultúra-­fogyasztóvá nevelni azt a közeget, amiben létezünk?
– Jól ötvözhető a kettő. Vonzóvá kell tenni a kultúrát, olyan erőforrásként bemutatni, amely segít, feltölt és utat mutat. Jó példa erre Terék Anna német nyelvű verseskötete vagy Farkas Anna tervezőgrafikus Lipcsei Könyvvásárra készült standja. Kísérleti zenei programjaink a fiatalokat is megszólítják. A pandémia utáni első eseményünk, a Sounds of home négy kortárs zenei installációval dolgozza fel a drámai átalakulást, amely közvetlen környezetünk hangzó világában és emberi kapcsolatainkban következett be 2020 tavaszán. Online filmklubunk kínálata egész Németországban fogható, Nyitnikék címmel nyíló tavaszi kiállításunkat kivetítjük az utcára. Virtuális kiállítóterünkben Galambos Eszter fotói és Lugosi Lugo László Budapest-graffitijei láthatók, valós kiállítótermünk őszi programja pedig Szilágyi Lenke és Lothar Wolleh közös tárlata, a közelmúlt magyar és német művészvilága között teremt párbeszédet.

– A tudományos munkától sem szakadtál el, a Magyar Goethe Társaság elnökeként mi foglalkoztat leginkább?
– A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárával most digitalizáljuk az akadémia nemzetközileg is jelentős Goethe-gyűjteményét. Goethe ma ismét „trendi”. A természettudománytól az érckitermelésen át a színelméletig mindennel foglalkozott, egyszerre volt költő, tudós, államférfi, menedzser: egy igazi uomo universale.
Ami engem illet, a tudomány, különösen a filológia iránti vonzalom állandó kísérőtársam maradt. Évekig kutattam a Londonba emigrált filozófus-költő, Reinhold Alfréd irodalmi hagyatékát, akit fiatalon szoros barátság fűzött Radnóti Miklóshoz. E munka eredményeként a teljes hagyatékot sikerült hazatelepítenünk, így ma már a PIM-ben található.

– Megint a közvetítés...
– Talán több is annál. Eckhart mester sokat írt a vita activa és a vita passiva kettősségéről. Melyiket kövessük, értékesebb-e az egyik a másiknál? Én akkor érzem magam jól, ha sikerül megtalálnom az elmélkedő, kontemplatív állapot és az aktív cselekvés közötti harmóniát. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. májusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Lehet, nem sokan gondolnák rólunk, gyakorló keresztényekről, hogy a legtöbben nehezen kérünk segítséget. Szeretjük a problémáinkat, ügyes-bajos dolgainkat minél csendesebben és privátabban intézni, miközben szépen lassan elemésztenek belülről a gondok. Kapaszkodunk utolsó erőnkkel is a Jóistenbe, az egyetlen entitásba, aki előtt nem szégyelljük esendőségünket, önmagunkat, múltbeli hibáink, tetteink következményeit, és mégsem biztos, hogy egyre jobban leszünk.  

A bizdramagad.hu hiánypótló, egyedi, tematikus ajánlásgyűjtemény mentális vagy szociális segítséget nyújtó szervezetekről, szakemberekről.  

Az oldalon az emberi életút sokféle kihívásával kapcsolatban találhatunk valós, gyakorlati segítséget, legyen szó gyermekvállalásról, gyereknevelésről, párkapcsolatról, függőségekről, időskorú/beteg hozzátartozó gondozásáról, pszichológiai, érzelmi elakadásokról vagy bármilyen személyes nehézségről. 

Jelenleg több mint száz, elsősorban katolikus segítő szervezetet, „jó gyakorlatot” mutat be a weboldal. Aki már tudja, mit keres – hogy lelkivezetőre, pszichológusra vagy önsegítő körre van szüksége, esetleg csak hosszú egyedüllét után ismerkedni szeretne –, az itt célt érhet. Ám azok is iránymutatásra találhatnak, akiknek még fogalmuk sincs, hogy merre induljanak, érzik, hogy kellene valami vagy valaki, aki lendítene az életükön, de nem tudják pontosan, kit és merrefelé kellene keresniük. 

Az egyház által is ajánlva 

Jáki Zsuzsanna klinikai szakpszichológus, a bizdramagad.hu egyik alapítója is sokszor tapasztalja az elbizonytalanodást a segítségkérők körében, már azután is, hogy megszületik az elhatározás: segítségért folyamodok. „Az a tapasztalatom magánemberként és szakemberként is a hozzánk bejelentkező kliensek útját látva, hogy nagyon nehéz megtalálni azt a fajta segítséget, amely igazán előrevisz. Sokszor már megvan valakiben az elszántság, hogy segítségért forduljon, de a neheze mégis csak ezután jön: nem tudja, hova lehet fordulni, és kihez érdemes. Nagyon sokféle irányzat, módszer áll rendelkezésre a piacon. Egyfelől jellemző egyfajta túlkínálat, de egyfajta alulkínálat is. A magyarországi civil társadalom még mindig nem épült fel arra a szintre, hogy minden társadalmi nehézségre, problémára létre tudná hozni az adott élethelyzetre specifikus szerveződést, amelybe gondok esetén magától értetődően kapaszkodhatnánk.” 

„A Bízd Rá Magad! nagyon beleillik ebbe a törekvésbe – folytatja Soósné Erdő Klára, a projekt egyik vezetője és a honlap szerkesztője. 

A weboldalunkon olyan tapasztalt világi és egyházi szakértők, szervezetek szerepelnek, akik hosszú évek óta segítik és gyógyítják azokat, akik hozzájuk fordulnak lelki terheikkel, aggodalmaikkal. 

Tanácsot adnak, irányt mutatnak, megerősítenek, meghallgatnak és adott esetben meggyógyítanak. A bizdramagad.hu oldalon ajánlott jó gyakorlatokat, szervezeteket a Magyar Katolikus Egyház is bizalommal ajánlja.” 

A platform igyekszik megoldást kínálni egy másik gyakran jelentkező problémára is, amely szintén meg tudja akasztani a segítségért fordulás folyamatát: tény, hogy az emberek nagy részének nincs pénze heti szinten fizetni ezeket a szakembereket. Soósné Erdő Klára elárulta, a kezdeményezés nem titkolt célja volt, hogy minél több, az oldalon fent lévő szolgáltatás és szakember ingyenesen vagy kedvezményes áron legyen elérhető. Természetesen az árak a szolgáltatások profiljától függően változhatnak, de a jelölésből kiderül, melyik a fizetős szolgáltatás.  

A hiányzó kapcsolati háló a világhálón 

„A lelki segítségnyújtás nem működik bizalom nélkül” – mondja Jáki Zsuzsanna. „Ezért van az, hogy ha valaki megbetegszik, azonnal a kapcsolati hálóját próbálja mozgósítani, ismerősi, baráti körben kezd tájékozódni, melyik orvost érdemes az ő problémájával felkeresni. A pszichológiai és mentálhigiénés segítségnyújtásra hatványozottan igaz, hogy nagyon sok múlik a bizalmi kapcsolaton. 

A hatásvizsgálatok is azt mutatják, hogy a segítségnyújtás eredményessége nagy arányban múlik azon, milyen kapcsolat tud kialakulni segítő és segítséget kérő között. A kapcsolat alapja és az érzések elmélyülésének forrása minden esetben a bizalom. 

A kapcsolati háló is a bizalom elvén működik, ilyen szempontból nagyon nem mindegy, hogy létezik-e egy gyűjtemény, egy bárki számára hozzáférhető kapcsolati háló, ahol hasonló szemléletű, gondolkodású szervezetek kaptak helyet. 

Kép

Jáki Zsuzsanna

Sokan segítőkész barátok, ismerősök híján, vagy mert nem is osztják meg senkivel a gondjaikat, elakadásaikat, végső kétségbeesésükben a papjukhoz fordulnak. Ezért az oldal a papok, plébánosok számára is segítséget szeretne nyújtani – fűzi hozzá Soósné Erdő Klára. – Mostantól, ha úgy ítélik meg egy gyónás, lelki beszélgetés során, hogy a feltárulkozó probléma túlnő rajtuk, ajánlhatják az oldalt a hozzájuk fordulóknak.”  

A segítségkérés érték 

Több dolog függvénye, hogy képesek lehetünk-e egyedül is megküzdeni egy adott problémával. A megküzdéshez lehet az egyik legfontosabb erőforrás a hit. Jáki Zsuzsanna is sok olyan megindító történettel találkozik, amikor az Istennel való kapcsolat valóban természetfeletti erőt, kapaszkodót, reményt ad annak, aki épp valamilyen komoly nehézséggel küzd. De egy krízisben ebben a tekintetben is összezavarodhat az ember. Hányszor eszünkbe jut, ha rossz dolog ér minket vagy a szeretteinket, hogy ezt mégis miért engedi meg az Isten. 

„Egy biztos – mondja a pszichológus –, nem ugyanazt lehet megkapni az imádságban, amit mondjuk a sorstársakkal való találkozás során, például amikor downos gyermeket nevelő édesanyák osztják meg egymással a tapasztalataikat. Egy fizikai betegségnél furcsállnánk, ha az lenne az alapértelmezett, hogy nem veszünk be gyógyszert, mert majd a Jóisten úgyis meggyógyít, de a lelki betegségeknél, a depressziónál, a pánikbetegségnél a függőségek különböző megnyilvánulásainál sokszor még most is mintha az Istentől várnánk a csodát.

Csodák persze lelki és fizikai bajok esetén is bármikor bekövetkezhetnek, de az én dolgom hívő emberként, hogy tegyek is a gyógyulásomért, nem pedig az, hogy csak passzívan várakozzak a természetfelettire.

Hiába van erős istenkapcsolata valakinek, ugyanazok a lélektani törvényszerűségek vonatkoznak rá is a tekintetben, hogy mit tesz az emberrel, ha halmozott veszteségek érik, vagy ha olyan mértékű stresszben él, amely az ő ellenállóképességét meghaladja. Érdemes magunkkal szemben is elfogadónak, türelmesnek lenni: ha ez most sok egyedül, akkor itt az idő megélni annak az erejét, hogy nem kell mindent egyedül vinnünk az életben” – hangsúlyozza a szakember. 

A jövő 

Az oldal egy éve indult el, és a forgalmi adatok azt mutatják, hogy egyre többen használják. Nem titkolt cél, hogy szeretnék minél több keresztény értékrendű, vidéki szervezettel bővíteni a választékot. Az ajánlás menüpontban biztatják is a honlap látogatóit, hogy ha tudnak ilyen szervezetről, bátran ajánlják őket. A tervek szerint félévente bővül majd az oldal. Emellett  olvashatók rajta olyan cikkek és tanúságtételek, amelyekben a választható segítőszervezetek munkáját és aktuális programjait mutatják be.  

2014-ben Erdő Péter bíboros kezdeményezésére jött létre a 72 Tanítvány Mozgalom, amelynek fő feladata, hogy a katolikus értékrendű, elkötelezett szervezeteket és csoportokat támogassa, munkájukat összehangolja, értékeiket, céljaikat közösen képviselje és megjelenítse, illetve, hogy kiépítsen egy szakmai hálózatot, és működtesse azt. A mozgalom család munkacsoportjában 4-5 éve merült fel az igény a bizdramagad.hu létrehozására. A honlap a NEK eredetileg tervezett időpontjában, tavaly elindult, és az idén megrendezett világeseményen Erdő Péter a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tartós gyümölcsének nevezte az oldalt.  

Honnan ez a szenvedély és lelkesedés a török kultúra iránt?

1988-ban jártam először Anatóliában gyűjtőúton, és azóta, ha lehetőség volt, minden évben mentem. Vonzott ez a világ, és a szülőföldem, a Nagykunság is jó útravalót adott. Amikor a Györffy Istvánról elnevezett Nagykun Múzeumba kerültem munkatársként, szinte mutatta magát az „út” a keleti kultúra felé. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor én törökül tanultam, még nem nagyon lehetett utazni, főleg Közép-Ázsiába nem, viszont Törökország nyitottabb volt, és a tudományos kapcsolatok is kiépültek már a 20. század elején. Három alkalommal Kazahsztánban és Kirgizisztánban is jártam, ami nagyon hasznos volt a munkám során, és a gondolkodásomat, a világlátásomat is jócskán alakította.

A kunsági folklór keleti kapcsolataival foglalkozik. Melyik felfedezésére a legbüszkébb?

Az én eredményeim talán abban mutatkoznak meg, hogy feltártam a kunsági folklórnak azon sajátosságait, amelyek gyökereit Keleten kell keresni, és ha egymáshoz rendeljük őket, majdnem teljes pompájában kibontakozik előttünk egy szokássor. Ilyen például a juhfej rituális szokása, amely a kunsági lakodalmas szokásrendben őrződött meg. Vagy ott vannak a lakodalmakban a nőrablás jelképeként használt „felkendőzött” lovak, illetve a halottkultuszban a lila gyász, de említhetném a díszítőművészetet is. A legbüszkébb arra vagyok, hogy a 16 megjelent kötetemből hat a török kultúráról szól, és arra, hogy az egyik szakmai vezetője lehettem a 2016-ban lezajlott török-magyar néprajzkutató programnak, amelyet az UNESCO támogatott, és amelynek két kötetéből egy Ankarában jelent meg. Ez megnyitotta számomra az utat a török konferenciák és a török, illetve angol nyelvű publikációk felé.

A török kultúra végtelenül gazdag, és ennek a kultúrának a kifejező eszköze a nyelv. Én egy éve tanulok törökül, és bár roppant logikus nyelv, mégiscsak egy külön világ minden egyes szó, főleg, ha a kiejtést nézzük. Épp ezért lassan is haladok. Ön könnyen elsajátította a török nyelvet?

A török nyelv nagyon szép, toldalékoló nyelv, és szerintem nekünk, magyaroknak könnyebb megtanulni, mint a más nyelveket beszélő nemzetek fiainak. Amikor én kezdtem, nem lehetett nappali tagozaton tanulni az ELTE Török Filológiai Tanszékén, de volt még egy csodálatos lehetőség, a Kőrösi Csoma Sándor Keleti Nyelvek Kollégiuma, ahol ugyanazok az egyetemi tanárok nyitogatták előttünk a könyvet, mint a nappali tagozatos hallgatók előtt. Horváth Judit és Ágoston Gábor voltak a mestereim, de nagyon hálás vagyok Kakuk Zsuzsának is, akitől rengeteg biztatást kaptam.

Hogy mennyi idő kell a nyelv elsajátításához? Egy élet kevés.

Három év alatt a nyelv alapjait meg lehet tanulni, aztán minden a gyakorláson, az olvasáson múlik, és az is hasznos, ha az ember török nyelvi közegben mozog néha.

Megfordult valaha a fejében, hogy elhagyja Magyarországot, és Törökországban telepszik le?

A hazámtól sosem tudtam, sosem tudnék teljesen elszakadni, de szeretem a török világot.  Nekem való. Bár már túl vagyok azon a koron, amikor házasságra gondol az ember, de igen, el tudnám képzelni az életemet úgy, hogy az év néhány hónapját Törökországban élem, hogy legyen ott egy házam, ahova jönnének a gyerekeim, barátaim és mindenki, akit érdekel ez a színes, kicsit hangos keleti kultúra. A törökök kedvesek, nagycsaládos szervezetben élnek. Mindig számíthatnak egymásra, tudnak is mindent egymás életéről. Valahogy ott még a helyükön vannak a dolgok, s bár természetesen tanulhatnak a nők, valahogy nem szállnak el az „önmegvalósítás” útján. Megmaradnak nőnek, anyának, feleségnek. Persze szélsőség náluk is van, mert azért valljuk be, hogy az a világ (is) a férfiaknak lett kiépítve, de sok nő is építhet karriert, kiváltképp az egyetemet végzett nők. 

Kép

Haci Bayram Veli türbéje, Törökország (2014) - Kép: Dr. Bartha Júlia

Bármennyire otthonosnak is érzi a török közeget, bizonyára volt/van olyan hagyomány vagy gesztus, amely a kultúrával való ismerkedés során igencsak meglepte önt.

Igen, és ez a vendégszeretetük.

Mi magyarok is szeretjük a vendéget, de amit a törökök művelnek velünk, az minden képzeletet felülmúl.

Kiváltképp a fehér asztal körül mutatkozik ez meg, és nagyon nehéz visszautasítani a nyolcadik fogást. Az is elképesztő, ahogyan a nagyobb ünnepeiket megélik: együtt a család, a rokonok, az utcaközösségek. Az iftár, vagyis a ramadáni böjttörés idején van, hogy az utcán terítenek meg hosszú asztalokat.

Ha nem ismerném önt, és egyszer elsétálna mellettem Budapesten a Váci utcában, az öltözéke és a kiegészítők láttán azt feltételezném, hogy török származású.

Jaj, az ékszerek a gyengéim! Meg a kasmírsálak és a selyemkendők. Egy rendes török asszonynak van vagy negyven kendője, de én túlteszek rajtuk. (nevet) Jártam egyszer egy Ankarához közeli faluban, Beypazariban, ott a mesterek fele ötvös. Arannyal és ezüsttel dolgoznak, és lélegzetelállítóan szép munkákat lehet tőlük venni. Emellett a réztárgyakat és a kütahyai kézzel festett kerámiát is nagyon szeretem. A lakásom ilyenekkel van tele, na meg hangszerekkel.

Keleti hangulatúra rendezte be az otthonát?

Igen, de nemcsak a vízipipától és a török kávé illatától van nálam keleti hangulat, hanem úgy alapból. Az én „szentélyemnek” minden sarka ezt a szeretett világot idézi.

Törökországban különösen vidéken, de a nagyvárosokban is erősen érezhető már a visszatérés a keményvonalas iszlám tradíciókhoz. Ez vajon milyen következményekkel járhat? Csökkenhet a társadalom „európaisága”?

Bár Törökország a 20. századi Atatürk köztársasága óta Európához igazodik – vagyis a jogrendszer, a honvédelem, az iskolarendszer, a tudományos kutatás intézményrendszere is innen veszi a példát –, azt hiszem, teljesen sohasem vált, és nem is fog „európaivá” válni. És ne is tegye!

Maradjon meg a karaktere, mert egy nép kultúráját át lehet színezni valamennyire, de a természetét nem.

A törökök tele vannak érzelemmel, és igazán hagyománytisztelő emberek. Ebben benne van a vallási hagyományok tisztelete is. A törökországi iszlám nem keményvonalas. A politika persze szeretné annak feltüntetni… Tény, hogy erősödött a vallási réteg a társadalomban, és ez leginkább a külsőségekben mutatkozik (fejkendős viselet a nőknél), de nem gondolnám, hogy a nemzet megosztottságát eredményezné. A politika az, amely felerősíti olykor a konfliktusokat, és az is igaz, hogy ha gazdasági problémák vannak, kapóra jön a vallásra fogni a problémákat. Én nem értek a politikához, de nekem nem tűnik riasztónak a törökországi vallási élet, épp ellenkezőleg: nagyon érdekes. Kiváltképp, ha nem vallásfilozófiai, hanem vallásökológiai aspektusból nézzük.

Dr. Bartha Júlia

Ha egy keresztény magyar nő úgy dönt, hogy hozzámegy egy török férfihoz, akkor mindenképpen át kell térnie az iszlámra?

Nem kell áttérnie, ha polgári házasságot köt. Ha viszont egyházi közösségbe is bejegyezteti magát, akkor igen. Az áttérés önkéntes hitvalláson alapul. A menyasszony elmondja a hitvallást, és fogadalmat tesz arra vonatkozóan, hogy a hit öt alappillérét betartja. Tehát naponta ötször imádkozik, segíti az elesetteket, egyházadót fizet, tartja a ramadáni böjtöt, és zarándokútra megy. Van, akinek utóbbira nincs lehetősége, ő kiválthatja rövidebb utakkal, esetleg egy-egy szent sír meglátogatásával. Nem kötelező vallásosnak lenni, de nemigen tudja az ember kivonni magát a vallás hatása alól. Már eleve azzal indul a nap, hogy szól a müezzin.

Van-e, amit érdemes különös figyelemmel kísérnünk az iszlám világában, esetleg tanulhatunk-e valamit az életszemléletükből, kultúrájukból?

Igen, sok ilyen dolog van. Először is meg kellene ismerni a vallást, mármint nem a tanait kéne betéve tudni, hanem azt, hogy miként működik a különböző országokban, s hogyan keretezi és szövi át a népi kultúrát.

Le kellene fejteni róla azt a sok szörnyűséget, ami a félreértelmezés, a műveletlenség és a rosszindulat miatt rárakódott. Nem a vallás az ellenség, hanem az ökológiai körülmények és a gazdasági haszonszerzés miatt indított háborúk.

Az iszlám vallás az öt világvallás egyik legjelentősebbike: 1 milliárd 500 millió ember követi. S hogy mit lehetne tanulni a törökök életszemléletéből? Például az életigenlést és a családcentrikusságot. A vallási ünnepeiket is közösségi élményként élik meg. Emellett a rászorulók megsegítése minden családban gyakorlat. Korábban a ramadánvégi áldozatünnepen minden család áldozati állatot vágott, és a saját szükségleteik feletti részt a szomszédoknak vagy más rászorulónak adták. Ez ma is így van faluhelyen és a kisvárosokban. A nagyvárosokban, ahol bajos lenne nemhogy marhát, de még juhot vágni is, élelmiszerjegyeket váltanak, és azt adják oda a támogatandó családoknak.

Aztán a szent helyek tiszteletét is eltanulhatnánk. Az anatóliai törökök hatszáznál is több szentet tisztelnek. Türbéik, szent fáik mindenhol megtalálhatók. Az ankarai Haci Bayram Veli az a 15. században élt iskolaalapító volt, aki kiváltképp a matematika oktatását tartotta fontosnak, és ingyenkonyháján állandóan leblebi levest (csicseriborsó-leves) tartott arra az esetre, ha betérne egy éhes vándor. A türbéje zarándokhely, hozzá fohászkodnak zarándokút előtt, vagy ha valamilyen nehéz teher nyomja az ember vállát. Az ehhez hasonló kegyhelyek átszövik a tájat, kötődést jelentenek az embereknek, a szakrális tér ilyen módon egyfajta biztonságot ad az ott élőknek.

A Külön falka kislány főszereplője, Niki (Horváth Zorka) társadalmon kívül rekedt figura: elvesztette édesanyját, börtönviselt apjával pedig megszakadt a kapcsolata. Nagymamája tartja el egyedül, akinek a férje súlyos beteg, a film során mindig ágyban fekve pillanthatjuk meg. Szegénységük miatt Niki a középosztályból is „kilóg”: vágyik egy cipő megvásárlására, amit nem engedhet meg magának, így érzékenyen érinti, amikor jól szituált barátnője abban lép be másnap az osztályterem ajtaján. Niki mindemellett született csavargó is: otthonosan mozog Budapest utcáin, sokszor éjszaka is elcsatangol, és egy benzinkútra jár pénzt koldulni, amíg az ott dolgozók el nem zavarják (ez szemléletes szimbóluma kitaszítottságának a társadalomból).

A film cselekménye csaknem egy az egyben követi az amerikai romantikus melodrámák fordulatait a megismerkedéstől kezdve az összeveszésen át a kibékülésig.

Apró motívumok pedig az Akik maradtak című, Oscar-esélyes magyar film plátói szerelemmel átszőtt (nevelő)apa–lánya kapcsolatát idézik fel a nézőben. Az apa, Tibi (Dietz Gusztáv) biztonsági őrként dolgozik, és mikor egy elegáns étterembe hívják felügyelni, kiöltözve, szmokingban megy el Nikiért az iskolába, mintha első randevújukra invitálná őt; Niki pedig egy későbbi alkalommal elhunyt édesanyja fülbevalójával ékesíti fel magát az apjával való találkozás előtt. A film egy pontján Tibi balhés természete miatt felmerül bennük, hogy autóval ketten megszökjenek Magyarországról. Az apahiányban szenvedő kislány ábrázolása ebben a filmben mindvégig realista marad, nem válik idealizálttá, mint az Akik maradtak kislányfigurája, akit a film végére az apának elérhetetlenként kell elengednie. Kis Hajni filmjében az apa válik eszményivé, mondhatni bálvánnyá. Természetesen nem erkölcsössége és kulturáltsága folytán: sokkal zsigeribb álomapaként jelenik meg, akinek nagy termete, rendkívül izmos fizikuma a védelmező apatigris toposzának már-már karikatúraszerű megjelenítése is lehetne. Niki nem is késlekedik azzal, hogy apját bevonja saját életének konfliktusaiba, hogy védelmezőjeként azokat megoldja. Tibit lököttsége és szerethető gyarlóságai egy mókás, derűvel teli álomapává is teszik. A kamera sokszor elidőzik (Niki tekintetével együtt) azon, ahogy az apa habzsolja az ételt, és közben csámcsog; néha még közeli képet is kapunk a szájáról. Érdekes ez a motívum, nem válik sem poénossá, sem undort keltővé, Nikit mintha lenyűgözné és elvarázsolná ez a kissé állatias, ám erőt és életszeretetet sugárzó viselkedés.

A Külön falka az apahiány pontos megfogalmazása: az apakép egy távoli, vágyott és valódi biztonságot ígérő idealisztikus figurában ölt testet – épp olyan, amilyenre egy ilyen helyzetben lévő kislány vágyhat.

Másképp fogalmazva: Tibi pont azokkal a tulajdonságokkal bír, amelyek alkalmasak a lány konfliktusainak megoldására, hiányainak betöltésére. Ám bűnös előélete útjában áll annak, hogy az új élet esélyét megadja Nikinek. Mégis, a megtalált „tökéletes” apa így is betölti feladatát: elvezeti lányát egy új kilátásokkal teli világ kapujához, a küszöbig, amelyen azonban már Nikinek kell átlépnie.

A filmet 2021. szeptember 30-tól játsszák a mozik.

Kislánytípusok a filmekben
A vagány, talpraesett „apja lánya” karakter nem ritka a nyugati filmkultúrában. Elsőre talán a Leon, a profi Mathildája juthat eszünkbe, aki zavarbaejtően összetett kapcsolatot alakít ki egy nála legalább húsz évvel idősebb bérgyilkossal. De felidézhetjük a 2019-es az Akik maradtak különleges, egymásban támaszt találó, már-már szerelmes rajongásig eljutó nevelőapa–lánya kapcsolatát is. Mindkét film kislányszereplője felvesz jellemvonásokat a (film noir műfajból ismert) „végzet asszonya” figuráktól, amelyekkel képesek könnyedén az ujjuk köré csavarni a felnőtt férfi főszereplőt.
Ennek a vagány kislánytípusnak olyan eltúlzott, már-már képregényes változataival is találkozhatunk a bűnügyi-akciófilmes vonalon, mint a Hanna – Gyilkos természet, amelynek címszereplője az apja által kiképzett kiskorú bérgyilkos, vagy a Ha/ver apja társaságában gyilkoló Hit Girlje. De ifjúsági filmekből is ismerünk vagány „apja lánya” figurákat: az Emil és a detektívek horgászsapkás kislányát, az Apád-anyád idejöjjön csínytevő ikerpárját, vagy akár Harisnyás Pippi kalandjaiból, főképp a Déltengeren c. epizódból a földöntúli erővel bíró lányt, aki édesapjával együtt száll szembe egy kalózhaddal.
A Külön falka rájátszik a „manic pixie dream girl” (őrült tündéri álomlány) toposzra is. Ezek a fiatal lányfigurák is másmilyenek, mint átlagos lánytársaik. Feladatuk a cselekmény során az, hogy a fásult, életunt és kissé félénk férfi főszereplő előtt kinyissák az élménydús kalandokat kínáló világot. Ide sorolhatók pl. az Egy makulátlan elme örök ragyogása és a Scott Pilgrim a világ ellen hősnői.

Az első jó hírem az, hogy ha megtörtént az első kalapácsütés, túl vagy a legnehezebb időszakon. Az éjjeli számolgatásokon és mérlegeléseken, hogy mi fér bele, biztos-e, hogy épp most van itt az ideje, mi lesz, ha nem végeznek időben, kik lehetnek a szövetségeseid, kik a meggyőzendő családtagok és a leszerelendő aggodalmaskodók. Megszervezted már a vállalkozói és mester-castingokat, eldöntötted, kinek, miben, mennyiért osztasz szerepet a projekten belül (bár mindez csak ahhoz elég, hogy be merd vállalni, mert szinte semmi sem úgy alakul majd). Ez a döntési időszak számomra például sokkolóbb volt, mint amikor később egyik napról a másikra „eltűnt” a lakásunk a falak közül. (Az a férjemet és a nagylányomat fagyasztotta le, érzelmes videókat küldözgettek a családi csoportba.) Ekkor túl vagy az életed bedobozolásán, ami kiváló alkalom a selejtezésre és a családtagokkal való vérre menő vitákra arról, kinek mi a szemét, a kacat, az emlék, a használati tárgy. (De azért ne hidd, hogy a kipakolásnál ez nem fog újra műsorra kerülni.)

Jellemző rémálmok: elfogy a pénz, és már nem marad a fűtésre, amikor majd december táján beköltözhettek; kiderül, hogy kidobtad a férjed kedvenc sakk-készletét; amikor lezártad az utolsó könyvesdobozt, az anyósod megjelenik egy ötvenkötetes magyar klasszikusok vászonkötésben sorozattal, amelyből már mindegyik kötet megvan 2-3 példányban; a visszautasított árajánlatok készítői kartellbe tömörülve tiltakoznak az ajtód előtt, illetve helyén, mert azt már elbontották.

Hol verjünk tanyát?

Az első fontos kérdés, hogy milyen távolságban szeretnénk eltölteni a felújítás idejét a cselekmény helyszínétől. Mielőtt ennek csupán helyrajzi jelentőséget tulajdonítanánk, szeretném leszögezni, hogy ez alapvető döntés a felújításhoz való hozzáállás szempontjából is. Persze a mesterek szeretik, ha nem lábatlankodunk aggályainkkal, ötleteinkkel vagy kérdéseinkkel… De azt azért szívesen veszik, ha egy kávéfőzésnyi távolságban vagyunk, és bármilyen apró probléma felmerülésekor elszaladunk a fatelepre, a csavarboltba, elzárjuk a vizet vagy az áramot, adunk egy kis mosogatószert, vödröt, festőszárat, sőt kalapácsot (mert olyan is akad, aki a nélkül érkezik falat bontani). Persze, kivétel nélkül azt javasolják, költözzünk ki a lakásból, mert az munkaterület, és való igaz, hogy csak edzett idegzetűeknek való. Ugyanakkor, ha arra járunk, nagy eséllyel érnek apró meglepetések, mint például, hogy lemázolták a rézkilincsek címkéit, a radiátorok új csövei a nappali falán kígyózva a távfűtő művek látványát idézik. Ilyenkor pedig ezt a mondatot kapjuk érdeklődésünkre: „Ezért jó, ha itt van a megrendelő,” vagy „Hát, ez ízlés kérdése” (valóban…).

A mi esetünkben jó megoldásnak tűnt, hogy a szomszédos 30 négyzetméteren húztuk meg magunkat a férjemmel. A közelség jól is jött, amikor megcsákányozták a vízcsövet, és én épp szabadságomat töltöttem kényszerszállásunk romantikájában, mert a teljes strangot kellett elzárni a pincében.

Az elzáró felkutatása a pincében, a földszinten sikítozó fodrász hangjával súlyosbítva (a festék a vendége haján épp lemosásra várt), felért egy szabadulószoba adrenalinlöketével.  

A 38 fokban ez a szerelő vérnyomását is hatékonyan megemelte, aznap már nem is kért kávét, bár a sokk hatására a munkát is befejezte kettőkor. Többet nem is láttuk.

Mindamellett saját lakásunk szomszédjaként teljes összetettségében élvezhettük a lakásfelújítás örömeit. Humán elszívóként csökkentettük a porszintet, megismerhettük a különféle csiszolók, fúrók, kalapácsok, hegesztők, flexek népes táborának akusztikai sokszínűségét, és aktív részesei lehettünk minden váratlanul felvetődő probléma felfedezésének. Így viszont nekünk is járt a szomszédok számára a lépcsőházba kikészített zajszintcsökkentő csokikból.

Ebben a közelségben jól kiismertük a különböző szakágak képviselőinek személyiségét. Tudtuk, hogy a villanyszerelő felérve a lépcsőn mindig rákezd az „elképesztően felmentek az anyagárak” szólamra, sőt pár nap múlva már egész jól belőttük, hogy akkor mennyivel is lesz több. Már nem rohantunk oda azonnal, a vízszerelő „hogyazaa…!” (ez a nyomdaképes verzió) felkiáltására, megtanultuk, hogy ez nála csupán a következő munkafázis kötelező bevezetője, amikor színpadra való képességeit megcsillogtatva szembesül az előző kollégák munkájával.

Kép

Kép: Pexels / Meruyert Gonullu

Jellemző rémálmok: a falból folyik a víz, a csapból nem folyik, a radiátorból folyik, a lefolyón nem folyik le, a pénz állandóan folyik el.

Mikor és mennyi?

Ez a két kérdés, amelyekre mi is leginkább szeretnénk tudni a választ, amelyeket mégis egyre kevésbé merünk feltenni, miközben mindenki más is kérdezi tőlünk, aki érdeklődőnek akar mutatkozni: „Mikor lesz kész? Mennyibe fog kerülni?”. Pedig ez legalább annyira tapintatlan kérdés, mintha egy 41. hétben lévő kismamától azt kérdeznénk, mikor születik már meg az a baba. Az első szakaszban nagyvonalúan és empatikusan fogadjuk a nehézségeket, hisz tudat alatt készültünk erre, aztán kezdünk kétségbeesni, hogy telnek a hetek, hónapok, majd lassan mi is belátjuk, hogy erre a két kérdésre nem is létezik egzakt válasz.

Mert az elején még egészen mást gondoltunk a kész fogalmáról, aztán már csak azt szeretnénk, hogy ismét birtokon belül lehessünk az otthonunkban, hogy ne legyenek ott munkások, szerszámok, dobozok.

Inkább majd kijavítjuk a festést, ahol meghúzták a parkettások a falat, kifugázzuk a tükröt, kiszilózzuk a vécét, elvégre kiváló online oktatóvideók vannak… Az árat pedig végül mi magunk sem nagyon szeretnénk összeszámolni.

Persze, mindenkinek az életében közbejöhetnek nem várt események, de tapasztalataim szerint temetés, betegség, váratlan keresztelő, esküvő, külföldi családi és jogi ügyek tekintetében a mesteremberek adhatják ki az össznépességre eső esetek jelentős százalékát. És persze, ha mondjuk a váratlan esemény a vízszerelővel esik meg, akkor újra kell ütemezni a gipszkartonozókat, a burkolót, a festőt és a parkettást. Sőt visszafelé is elindulhat a dominósor, ha kiderül, hogy vissza kell bontani az aljzatot, mert túl magasan van a WC lefolyója, nem fér el a külső lefolyó alá a burkolat. Szóval, lassan kiderül, hogy mindent érdemes ellenőrizni, lemérni, átszámolni, újra rákérdezni, a legjobb taktika eljátszani a hülyét (ezt a nőktől többnyire szívesen is veszik), mert ugye a szakiknak is van önérzetük.

Jellemző rémálmok: a többszörösen leegyeztetett méretű elszívó nem fér be a konyhaszekrénybe, és a kivezető csövét a gépészek elfelejtették betenni a már lefestett falba – ja, ez nem is álom volt…

Bizarr jelenetek

Aki átment egy vagy több lakásfelújításon, rádöbben, hogy a groteszk nem csupán művészi ábrázolásmód, hanem maga a tapintható valóság.

Megérkezik mondjuk három markos, nagydarab munkásember a színre, hogy lebontson egy válaszfalat. Számolnak, mérnek, megszorozzák a becsült munkaórákkal, majd a létszámukkal, és kikalkulálják, hogy mennyi a bontás, a lehordás az emeletről, az elszállítás.

Megegyeztek, majd megkérdezik, nincs-e egy kalapácsotok, mert csak egy fúrót hoztak, annak is kopott a feje. Aztán kérnek egy tízest, hogy elmennek kalapácsot venni, és már indulnának is – mindhárman.

Igen, az egy darab kalapácsért. Hitetlenkedő kérdésedre végül egyikük ott marad. Amíg távol vannak, a következő egy órában (az ismert szerelőáruház 5 percre van tőlünk) a szomszédod kalapácsával és fúrójával az ott maradt szakember (ez az első napja a cégnél, nem tudja még, mi a dörgés) meggondolatlanul lebontja a falat. Végszóra érkezik a két kolléga is, igyekeznek csitítani a heves újoncot, majd az utcáról elkezdik méregetni az ablakotokat, és beállnak a teherautójukkal alá. A férjed gyanút fog, és miután érdeklődik a terveik iránt, kiderül, az ablakból tervezik lepottyantani az Ytong téglákat. Miután ezt nem díjazzátok, és nem átallod megfenyegetni őket a közteresekkel is, durcásan lehordják a sittet.

Vagy az épített zuhany története… A lefolyó behelyezésekor, az aljzatkiegyenlítéskor, a zuhanyfal beépítésekor és a burkoláskor is minden szakembertől többször megkérdezed, le fog-e folyni az épített zuhanyban a víz, és mindannyian fölényes mosollyal biztosítanak, hogy persze. Ezek után levonul a csapat, jönnek szerelvényezni, és az a fránya víz nem furfangosan megkerüli a gyönyörű zuhanyfalat? Erre a munkások főnöke együttérzően sóhajt, és azt mondja neked: „Hát, Katalin, ezt sajnos bevonzotta”.

Mégis hogyan lehet derűvel túlélni? Például csinál az ember egy Insta-sorozatot „Van élet a lakásfelújítás alatt” hashtaggel. Ez segít tudatosítani, hogy tényleg van. S miközben e sorokat már a felújított lakásban írom, és egyik kolléganőm épp hív, hogy hogy is volt nekünk a későn érkező fürdőszobaajtónk helyére ideiglenes ajtó, megérkezik a netkábel-karbantartó, és belépve ezt mondja: „De szép lakásuk van!”.

És én nem kezdem el sorolni – szokásomhoz híven –, hogy még javítani kell a fugát, és a zuhanykapcsoló meg a mázolás… Hanem egyszerűen csak boldog vagyok. És hálás. Mert tényleg.

És talán lassan azt is megengedjük, hogy büszkék legyünk magunkra. Mert megcsináltuuuuuk!

Gyermekfalvakban világszinten több mint 84 000 gyermek nevelkedik. Magyarországon jelenleg 46 településen 400 olyan gyereknek nyújtanak szerető, biztonságos otthont, akikről szüleik nem tudnak gondoskodni. Többségük elhanyagolás, bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége, betegsége, halála miatt került az SOS-be. Családmegerősítő programjukkal igyekeznek a nehéz helyzetbe került szülőket is segíteni, hogy megelőzzék a gyerekek kiemelését a családból. Gazdasági, szakmai és pszichés támogatást is nyújtanak a krízishelyzetbe kerülő családoknak. 
A nevelőszülők és az SOS szakemberei, fejlesztő pedagógusok, pszichológusok közösen dolgoznak azon, hogy a gyerekek behozzák hátrányaikat. A nevelőszülők sajátjukként törődnek a rábízott gyermekekkel, és később sem engedik el a kezüket.

Az intézetből kikerülő fiatalok általában óriási hátránnyal indulnak a felnőtt életben. Nem áll mögöttük stabil család, szociális védőháló, nincsenek személyiségükben és tudásukban sem felkészítve az életre. Az SOS-ben erre is külön program épül.

Ha a gondozott gyerekeik elérik a 18 éves kort, az alapítvány által fenntartott lakásba költözhetnek, ahol már önállóan gazdálkodva, nevelő nélkül, de még mindig az SOS szakembereinek mindennapi támogatásával élnek. Ez a felnőtté válásuk utolsó állomása, hogy megtanulják az önállóságot és felkészülten lépjenek ki az életbe. 
Egy kommunikációs szakembernek, aki nem mellesleg három kisgyerek anyukája, szinte sorsszerű, hogy összetalálkozzon ezzel a munkával. De nem volt ilyen egyenes az út. Ágival először Földessy Margit színitanodájában találkoztam. Gyerekként mindketten színpadra vágytunk és szerepek, szövegkönyvek sűrűjében, legalább egy nagyszekrénnyi Oscar-díjjal képzeltük el az életünket. Ekkoriban alakult ki benne a vágy, hogy úgy képviseljen egy ügyet, hogy arra minél többen odafigyeljenek. „Nem is biztos, hogy jó színész lettem volna, mert nagyon nehezen viselem, ha megmondják, hogy mit kell csinálni. A kommunikációs szakma elvezetett egy olyan területre, ahova sose képzeltem magam, mégis itt vagyok a legjobb helyen” – meséli. 

Kép

Kép: Páczai Tamás

Egy darabig a Westel munkatársa volt, de sehogy sem találta azt a területet, ahol örömmel dolgozna. Így regénybe illően váratlanul lelépett Angliába babysitternek, majd feketén dolgozó mosogatólány és pultos lett egy kocsmában. Miközben napi 12 órákat takarított, mosogatott, felszolgált, lassan rájött, mit is akar kezdeni az életével. Hazajött, és nyakába vette a cégeket, hogy kommunikációs munkát találjon. 
Először egy kis PR-ügynökségnél dolgozott, aztán jött egy nemzetközi cég, egyre nagyobb ügyfelek, majd a Red Bull kommunikációs menedzseri széke.

Aztán megszületett az első gyermeke, és elkezdett vágyni arra, hogy a munkájának is köze legyen a gyerekekhez.

Nem sokkal később az UNICEF adománygyűjtési és kommunikációs igazgatót keresett az SOS Gyermekfalvakhoz, Ági pedig családbarát munkahelyet, ahol az immár két kisgyerekével töltött időt és a munkát össze tudja hangolni. Megismerte Gyurkó Szilvia gyerekjogi aktivistát, és rájött, hogy itt van igazán szükség rá, és biztos benne, hogy ez a követező öt évben sem fog elmúlni. Már öt éve dolgozik a szervezetnél. „Sokszor éreztem, hogy nem kell tudnom és túlakarnom, hogy merre lépjek tovább. Ha megvan a jófajta vágy és elképzelés, akkor csak hagynom kell, hogy az élet vigyen az úton. És mindig jó felé vitt” – meséli. 
Azt mondja, állandó kihívás számára a csapatába tartozó tíz embert koordinálni és keresni az új utakat. „A járványhelyzet hatalmas krízis, ugyanakkor a hatására megnő a segítő és adományozó szándék az emberekben, ezért nekem voltak sikerélményeim a munkámban az elmúlt időszakban. Az, amit az SOS-ben látok, hallok, megélek, a személyes életemet is befolyásolja. Sokat változtatott az anyaságomon is, és azon, ahogyan nevelem a gyerekeimet. Onnantól kezdve, hogy mennyit és hogyan szerepeltetem őket a közösségi oldalamon, egészen addig, hogy milyen nevelési eszközöket használok, vagy hogy milyen drasztikusan tudok fellépni azzal szemben, ha valaki szóban vagy tettel bántja a gyerekét.

Itt tanultam meg azt is, hogy mennyire fontos a gyerekeimnek, hogy én lelkileg jól legyek. Mert akkor lesznek ők is jól. Ez fontos kiválasztási szempont a nevelőszülőinknél is, komolyan vizsgálják a pszichológusaink, hogy a jelentkező lelkileg mennyire egészséges, mennyire tudja magát feltölteni, mennyire stabil.”

Ági otthonra talált a gyerekekért végzett munkában. A segítségével pedig az SOS is otthont tud adni azoknak a gyerekeknek, akiknek még hosszú az útja a teljes életig. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. májusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>