Az Állatorvosi Egyetemen végeztem hippológusként, ami egy nagyon összetett és nehéz tananyag elsajátítását jelentette. Hozzátartozik az ismeretanyaghoz az összes lovassport, tehát nem a lósport, hanem a lovassport, mert ez fontos különbség. Gyakorlatilag a lovasíjászattól kezdve a voltizsálásig – ez modern lovastornát jelent, a francia voltige szóból ered, jelentése: röpködni, gyakorlatait a versenyzők lépésben, ügetésben és vágtában mutatják be –, a lovas akrobatikától a lovasterápiáig mindenbe belekóstolunk. Sőt annyira érdekelnek a terápiás lehetőségek, hogy a mai napig tartom is a kapcsolatot a Nemzeti Gyermekmentő Szolgálat fóti lovasterápiás központjával. Tanultunk még sportpedagógiát, sportpszichológiát, a lovas intézmények építészeti rendszerét, lovas turisztikát, tehát meglehetősen átfogó képzésről van szó.
Az Állatorvosi Egyetem oldalán külön is feltüntetik a képzési tárgyak között a lóetológiát. Ez mit jelent pontosan?
A ló viselkedéstani, élettani ismereteit foglalja össze.
A lóetológia körébe most már beletartozik a lósuttogás is, azaz az erőszakmentes lovas idomítás, ami nem új keletű, az ember és a ló ősi kapcsolatára épül.
A ló úgynevezett menekülő állat, aminek a lovassportoknál, különösen a fogathajtásban meg a díjlovaglásban van jelentősége. A ló számára az, hogy hátra kell lépnie, teljesen életidegen dolog. Hátrafelé tehát nem szeret menni, de ügyes idomítással és jó kapcsolattal ezt is el lehet érni.
A lósuttogásról valószínűleg mindenkinek A suttogó című Robert Redford-film jut eszébe. Mennyire közelít a valósághoz, amit ott a filmben látunk?
A film megtartja az alapokat, tényleg így működik ez a valóságban is. Ha kialakul a ló és a lovas között egy olyan kapcsolat, amit a filmben is látunk, arra már sok minden épülhet. Mi Kaposmérőre mentünk Kassai Lajos lovasíjászhoz, aki már hungarikum. Ott a suttogásnak egy egészen elemelt változatával találkoztunk, amikor a ló kiválasztott minket. Nála szabadon élnek az állatok, a vaddisznótól a kutyáig, a bölénytől a lovakig mind szabadon közlekednek a birtokon. Lajos mondta, hogy menjünk föl a dombra, és ott majd kiválaszt minket egy-egy ló. Így is történt. Onnantól kezdve foglalkozhattunk az állattal, de ledöbbentünk a kapcsolatfelvételen. Kaptunk mindnyájan egy almát és egy kötőfékszerű szerszámot, amely igazából csak egy kis pagóca, egy szimbolikus kis lószerszám.
Elkezdtünk sétálni, nézegettük a lovakat, a lovak is nézegettek minket, és ahogy sétáltunk, egyszer csak az egyik elkezdett követni. Ők érezték, ki az, akivel kapcsolatot akarnak teremteni.
Utána bármit, amit kértünk az állattól mozgással, kéztartással, testi kapcsolattal, megcsinálta. Azt mondta Lajos, húzzuk meg a ló farkát, hogy lépjen hátra. Nem akartuk persze, nehogy megrúgjon, de annyira ki voltak képezve a lovak, hogy engedelmeskedtek. Belekóstoltunk a lovasíjászatba is, amikor szártartás nélkül, csak a ló hátán ülünk. A lovasíjászat roppant összetett dolog, az pedig, amit Kassai Lajos csinál, egészen speciális. Egy ősi sport, amely eredetileg az élet fenntartásához szükséges életforma volt. A honfoglaló magyarok jeleskedtek benne, és olyan harcmodorrá alakították, amelyben a lovas és a ló teljesen összenő. Ezt a hagyományt próbálják átmenteni Lajosék mind öltözködésben, mind a lovakkal való kapcsolatban, mind fegyverzetben s a fegyver elkészítésében. A lovasíjász kiképzése mentálisan, fizikálisan olyan erőnléti állapotot követel, ami egy hétköznapi emberre nem igazán jellemző.
Azt olvastam, a ló rendkívül intelligens állat, képes érzelmileg teljesen ráhangolódni az emberre. Amikor először találkoztál közelről lóval, érezted ezt te magad is?
Én falusi gyerek vagyok, sőt tanyán éltünk egy ideig.
Az első kapcsolatom a lóval az volt, hogy március 16-án, amikor megszülettem ötvennyolc évvel ezelőtt, akkora hó volt Békés megyében, hogy elakadt a mentő, ami anyukámért jött, hogy engem a világra segítsenek az orosházi kórházban. A lovak segítettek kihúzni a hóból a mentőautót.
Nekünk is voltak lovaink, persze nem sportlovak, hanem igáslovak, munkalovak, de volt fogatban gyönyörű hintónk is, meg volt lovas szánkónk. Az az élmény meseszerű, ahogy télen pokrócba csavarva utazunk a szánon, a lovak fújtatnak, csilingel a nyakukban a csengő... Ezek az állatok keményen dolgoztak, húzták az ekét, a boronát és a lovas kocsit, s nagyon szépek voltak. Aztán elkerültem ebből a közegből, később Gyulára jártunk ki lovagolni, erre a színművészetis évek alatt is volt lehetőségem. Később jött a fogathajtás, amiből aztán „kinőtt” az állatorvosi egyetemi képzésem.
Kép: Faragó András Topi / Facebook
Mi a különbség a fogathajtás és a lovaglás alapszabályai között? Túl azon, hogy a fogathajtásnál nem ülsz a lovon, hogyan alakul a kapcsolódás a lovakkal?
Az irányításon múlik minden. Azon, hogy a lovat hogyan tudod olyan formában vezetni, ahogy te szeretnéd, s nem ahogyan ő. Ha azt érzi, ő a főnök, akkor sokkal szabadabban gondolkodik, és ha nincs kedve valamihez, akkor bemegy az istállóba, vagy elindul, amerre gondolja. Lovaglásnál komoly testi kapcsolat van a lovas és a lova között, a szár nem kapaszkodásra szolgál, hanem irányításra. Jelzéseket is ad az ember a szárral, de mivel rajta ül a lovon, a térd, a lábszár, a sarok, a csizma is segítség, nem szükséges huzigálni a szárat. A pálca sem verésre van, hanem ha az ember hozzáér vele a ló bizonyos pontjaihoz, akkor az tudja, ez miért történt. A fogathajtásnál nincs meg ez a testi kapcsolat, ott minden segítséget a szár és az ostor ad meg, ami szintén nem verésre való. Az ostor nyele az ember kezében van, az ostorral próbál effektíve simítani a lovon, s akkor az állat tudja, hogy gyorsabban kell mennie, vagy hogy melyik ló húzzon jobban. A rángatás, a cibálás nem működnek, sőt a lovassportokban általában kizárással jár a ló bántalmazása, verése, rángatása.
Úgy képzelem, nemcsak a lovaglás, de a fogathajtás is óriási szabadságélményt adhat az embernek...
Igen, így van. Ha kint vagyok terepen, ha vágtázom, az óriási élmény. A fogathajtásban (én kettes fogatot hajtok) pedig az az erő érdekes – és egyben félelmetes –, amit a lovak képviselnek.
Az első versenyeim után egy hétig sem bírtam behajlítani a kezem, akkora meló irányítani őket.
A ló élvezi a versenyt, imádja, ha mehet, nem kell noszogatni, de a fogatnál nagy erő kell a megtartásukhoz. Amikor az ember megy kint a selybák, bóják között egy akadályversenyen, az félelmetes adrenalinmennyiséget szabadít fel.
Érdekes számomra, hogy valamiért a kiáradó férfienergiával kapcsoljuk össze a lovassportokat, a lovat, bár nők is jelen vannak ezen a területen.
Rengeteg hölgy van, akik országos hírűek a szabad idomításban, a suttogásban. Nagyon sok fogathajtó versenyző is nő, és bár itt nincs külön férfi-női kategória, de egy négyes fogatot hajtani egy nőnek fizikailag nagy megpróbáltatás. Ma már nem dámanyeregben lovagolnak, de volt idő, amikor szép ruhákban, speciális tartásban ültek a hölgyek a lovon. Aztán Sisi megpróbált ezen változtatni, ő átdobta a lábát a lovon. A lótartásban nagyon fontos, hogy az ember hogyan bánik magával az állattal. A ló nem felejt, megjegyez mindent, visszaadja azt is, ha őt bántották. Olyan viszont nincs, hogy egy ló megtapos valakit. A mongoloknál egykor volt olyan kivégzési mód, hogy a lovakkal agyontapostatták a delikvenst, de ahhoz le kellett takarni az illetőt, mert a ló egyébként nem lépne rá az emberre, hanem ellép tőle. A rúgás pedig védekezés a lónál. A lovak, amikor egymás között küzdenek az elsőségért, hogy ki legyen a ménes főnöke, akkor csipkedik, harapdálják és rúgják is egymást, de ok nélkül nem történik ilyesmi.
A lovasterápia mostanság hogyan kap szerepet az életedben?
A fóti lovasterápiás központ kapcsolatban áll a Vakok Intézetével és egyéb olyan intézményekkel, ahol sérült gyerekek vannak. Én voltam például zsűrizni, ahol a sérült gyerekek lovas színházat csináltak, lóháton mesejátékot adtak elő. Az ember szeme könnybe lábad az ilyesmitől. A ló terápiás szempontból olyan hatást tud elérni, amit el sem tudnánk képzelni, amíg nem látjuk.
Volt ott vak és süket kisgyerek, aki ebből fakadóan nem is beszélt, semmilyen kommunikációra nem volt képes. Két hét lovasterápia után elkezdett kommunikálni.
A lovasterápia összetett dolog, külön szakma, komoly felkészültséget, sőt egyszerre több szakembert igényel: az egyik vezeti a lovat, a másik irányítja hosszú száron, egy pedig a gyerekre vigyáz. Csodálatos, amikor a gyerekek versenyeznek, ügyességi feladatokat csinálnak, a karikát leveszik valahonnan és átteszik máshova, vagy el kell sétálniuk lóháton egy pohár vízzel, és letenni azt. Sikerélmény, hogy a gyermek egy akkora állatot tud irányítani, és vannak kimondottan terápiás lovak, odaadó paripák.
Azt olvastam, egy új, lovas értelmiségi réteg van kialakulóban Magyarországon. Mit gondolsz erről, mit jelenthet ez?
A második világháború előtt ez teljesen elfogadottnak számított, Magyarország a lótenyésztés, a lóverseny, a lovassportok terén híres volt. Lovassportokban most is nagyon erősek vagyunk, pláne fogathajtásban. Amit világviszonylatban a Lázár testvérek elértek, az páratlan. Az ötvenes évektől úri mulatságnak számított a lótartás, a lovaglás, más téren a ló visszaminősült igásállatnak. De mára valóban visszatért a lovas értelmiségi réteg, olyan művelt és tanult lovasok, akik nemcsak intellektuálisan képviselnek egy bizonyos színvonalat, de anyagilag is, hiszen a lótartás igen költséges. Sokan bértartásban tartanak lovakat, és próbálják a kis szabadidejüket a lóval tölteni. Amikor iskolába jártam, már akkor szóba került a lovasoktatás általános iskolai szinten. Örülnék, ha ez teljesen elfogadottá és természetessé válna.
