A kocka maga a remény

Rubik Ernő édesanyja, aki a második világháború idején szerettei többségét elveszítette, a fiánál művészibb lelkületű ember, költő volt, ám a Rubik-kocka színes-elegáns megjelenését az ő művészi szemei is díjazták. A fiú inspirációja ugyanakkor inkább az édesapától, idősebb Rubik Ernő nemzetközileg is elismert vitorlázórepülő-mérnöktől származott, akitől ifjabb Ernő korán eltanulta az eredményes munkához szükséges kitartást, apja ugyanis olyan ember volt, akit semmi nem gátolt meg annak véghezvitelében, amit eltervezett. Ernőben persze az édesanya is maximálisan bízott – a világ legtehetségesebb gyermekének tartotta.

Kép

Idősebb Rubik Ernő és az általa tervezett Rubik M-19 túrarepülőgép 1939-ben – Forrás: Fortepan/Lissák Tivadar

Hogy tehetsége kiaknázásában mennyit segítettek a magyar iskolák, azt pedig maga a feltaláló nem felejti el sosem megemlíteni: hálás a tanárainak.

Egy interjúban azt mondta: „A kocka reményt ad nekem arra, hogy az emberek képesek megoldani a problémáikat”.

A Rubik-kocka tehát valahol a megoldhatatlannak tetsző életfeladatok túlélésének a szimbóluma is.

A találmány ötlete szinte a semmiből jött: az akkor 30 esztendős építész-professzort egyszerűen érdekelte, hogyan lehetne apró kockákat összeösszekapcsolni úgy, hogy azok külön-külön is mozoghassanak. Azóta a kis kockákból általa összeállított nagyobb kockát a földön minden hetedik ember tartotta már a kezében, a feladvány megoldásáig persze korántsem jutottak el mind.

A feltaláló onnan hozhatta mindehhez a kreativitását, hogy elmondása szerint már gyerekként is jellemzően magányos típus volt, ám sosem unatkozott, mert imádta a játékokat. Minél nehezebb kihívást jelentettek, annál inkább foglalkoztatták a fantáziáját. „Remélem, most is hasonló vagyok, csak akkoriban okosabb voltam” – jegyezte meg magáról nemrégiben félkomolyan. Jó egybeesés, hogy amennyire őt gyerekként motiválták a kihívások, annyira nem hagytak nyugodni másokat sem, akik évtizedekkel később találkoztak a Rubik-kockával. Pedig a szakma eleinte nehezen eladhatónak gondolta a találmányt, de Rubik hitt benne, és kihíváskeresése találkozott mások hasonló igényével.

„A kocka igazából az egyszerűség és a bonyolultság keveréke” – adott rövid jellemzést. Egy percbe (sem) telik megtanulni játszani vele, azaz forgatni, ám egy életen át tartó feladat lehet profi szintre fejleszteni a színek kirakását. Aki fogékony rá, azt a játék mindig új felfedezésekre vezeti. Rubik azt is kiemelte a kocka kapcsán, hogy a dizájnja remek példa arra, hogyan lehet valamit úgy megtervezni, hogy a céljának pontosan megfeleljen, ám annál egy fokkal se legyen több vagy hivalkodóbb. Ez a megállapítás egy kicsit továbbgondolva akár a feltaláló életfilozófiájaként is értelmezhető.

Rubik Ernő 1980-ban – Forrás: Fortepan/Szalay Béla

A kocka az örök fiatalság

Rubik a Magyarországon eredetileg Bűvöskocka néven forgalomba került találmány legelső prototípusait saját maga készítette kézzel, akkor még fából. Mivel már a Budapesti Iparművészeti Főiskolán tanított, a kockát először a tanítványainak mutatta meg, akik körében rendkívül népszerű lett, így mert továbblépni vele a szabadalom irányába.

Hat éven belül, azaz 1980-ban a kocka már az egész világon forgalomban volt, és a nyolcvanas évek kultúrájának egyik meghatározó eleme lett.

A mai napig mintegy 350 millió eredeti darabot és becslések szerint nagyjából 50 millió hamisítványt értékesítettek belőle. A világ legkelendőbb játékaként körülbelül 50 könyvet írtak a kocka rejtélyének megoldásáról. Miközben forgatjuk, nem is gondolnánk, mi mindent jelképez a felfedezője számára is: Rubik szerint a kocka a harmóniakeresést éppúgy szimbolizálja, mint ahogy az ember tökéletességre törekvését is. De valahol a férfiasságot, illetve az örök fiatalságot is, hiszen a Rubik-kocka szilárd, ám barátságos jelenség, tartása van, és csak rajtunk múlik, megfelelő türelemmel mivé formáljuk.

Rubik számára az is fontos, hogy hivatását, az építészetet elhatárolja a feltalálói profiljától. „Egy háznak sosem szabad rejtvénynek lennie” – jelentette ki. Ott fontos, hogy minden megoldás egyből kéznél legyen, mert az ember nem a házban lakik, hanem a házzal együtt él. S mivel azt tartalommal, érzelmekkel is megtölti, a tervezéskor fontos teret hagyni a majdan benne lakó fantáziájának is.

Azt Rubik sem bánja, hogy a kockát az ő nevével ismerte meg a világ – talán azt sem, hogy a nevét sok más munkája ellenére főként a kockáról ismerik. Sőt, reméli, hogy a mai generáció sem veszíti el az érdeklődését iránta. Több ezer alkalmazás létezik ma már, amelyek okoseszközökön foglalkoznak a Rubik-kocka rejtélyével, és próbálják segíteni a gyerekeket a kirakásban. Ezeknek persze főleg úgy van varázsa, ha közben az illető a kezébe veszi a kockát is, és nyomban próbálkozik a megoldással. A megoldással, ami a feltalálónak ma nagyjából egy percébe kerül, elmondása szerint ennyi idő alatt tudja kirakni. Ahogy ő is megjegyezte: korosztályában alighanem a leggyorsabbak közé tartozik.

Kép

Kockavariációk – Forrás: Pixahive

A kocka az élet megoldása

Rubik ugyanakkor azt is elismeri: ő sosem a sebességre ment, ennyire szerinte nem kell komolyan venni egy játékot. „Az emberek többsége a legtöbb dolgot túl komolyan veszi, emiatt nem élvezik az életet” – vélekedik. – Pedig csak akkor élvezheted igazán a játékot magát, ha nem különösebben bánod, hogy nyersz vagy veszítesz benne. Én például a kudarcaimból tanulok a legtöbbet, azokon át lehet sikert elérni.” Érdemes elgondolkodni a szavain, de kalapot emelni a rekorderek teljesítménye előtt is, akik akár másodpercek alatt kirakják a kockát, vagy például – ez is megtörtént eset – úgy raknak ki egymás után harminc Rubik-kockát egy kézzel, hogy közben végig hulahoppkarikáznak is.

Számunkra, átlagemberek számára ennél is nagyobb adomány, hogy a Rubik-kocka – és ezt megint csak a feltalálójától tudjuk – megtaníthat a nagyobb feladatokat kis lépésekben teljesíteni.

Ez össze is köthet minket másokkal, ahogy Rubik Ernőt is összeköti több millió emberrel a világon. „Mintha valami mágneses erő működne köztünk. A találmányom kapcsán úgy érzem, hogy nem vagyok egyedül a világon, hiszen sokan szeretnek ugyanazon a szinten feladatot megoldani, mint én.”

Rubik Ernő a kockával elért sikereivel párhuzamosan 1983-ban megalapította a Rubik Stúdiót, ahol bútorokat és további játékokat tervezett. Ismertebb játékai lettek még a kígyó, a bűvös négyzetek, a bűvös dominó, a sudokube és a Rubik-óra is, valamint a 2009-ben Rubik’s 360 néven kiadott Rubik-gömb. Később, már a Magyar Mérnöki Akadémia elnökeként létrehozta a Nemzetközi Rubik Alapítványt, hogy támogassa a különösen tehetséges fiatal mérnököket és ipari tervezőket.

Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára, közben játékszoftverek fejlesztésével és építészeti témákkal is foglalkozik, illetve a stúdióját vezeti. Halhatatlan magyarokról elnevezett díjakat is átvehetett: Gábor Dénes-díjat (1995), Jedlik Ányos-díjat (1996), valamint Kossuth-díjat (2007), Prima Primissima-díjat és A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal (mindkettő 2010) – a felsorolás korántsem teljes. Rubik Ernő fia, Rubik Ernő Zoltán zeneszerző, dzsessz-zongorista, aki egy kicsit nagymamája vonalát, a művészi vénát viszi tovább a családban.

Sok ezer Rubik-kockából nyílt kiállítás Brüsszelben
„A kocka sok minden, de ami – számomra legalábbis – a legfontosabb, egy műalkotás. Mindenkihez szól, összehoz minket abban az egyetemes törekvésünkben, hogy rendet teremtsünk a káoszból” – többek közt ezekkel a szavakkal ajánlotta a közönség figyelmébe Rubik Ernő feltaláló a brüsszeli MIMA-múzeumban (Millennium Iconoclast Museum of Art) bemutatott „Invader Rubicubism” című kiállítást a szabadeuropa.hu beszámolója szerint. A cikk megjegyzi, hogy a múzeum boltjában hármasával vásárolják az emberek az ikonikus magyar találmányt. A kiállítás lényege: Invader, a világhírű névtelen művész a Rubik-kockák egyik oldalát úgy állította be, hogy egymás mellé-fölé helyezve őket együtt egy-egy képet alkossanak. A képek mobiltelefon kameráján át szemlélve jobban összeállnak, mint szabad szemmel. Több mint száz alkotás – lemezborító, van Gogh-motívum, híres futballista, filmfőhős – látható a múzeum négy emeletén. A kiállítás 2023. január 8-áig látogatható.

Források:

• Rubik Ernő Cubed: The Puzzle of Us All című könyve
• https://www.theguardian.com/books/2020/sep/13/erno-rubik-the-cube-gives-me-hope-people-can-solve-their-problems-and-survive
• https://www.npr.org/2020/10/08/915866139/rubiks-cube-inventor-writes-a-new-book-it-s-full-of-twists-and-turns
• https://konyvesmagazin.hu/friss/rubik_erno_kocka.html
• https://hu.wikipedia.org/wiki/Rubik_Ern%C5%91_(j%C3%A1t%C3%A9ktervez%C5%91)

Bortermő vidék nagy múlttal

A Szekszárdtól Bátaszékig követhető szőlőtermő dűlők már az ókorban is messze földön híresek voltak. Később, a 19. század végén Európa egész területére szállították innen a szekszárdi vöröset, még Franciaország is nagy mennyiségben vásárolt belőle, mivel – mint mondták – az ottani bor minőségével egyedül a szekszárdi ért fel. Liszt Ferenc Szekszárdon járva többször is megízlelte a bort, sőt még IX. Pius pápának is kedveskedett vele 1865-ben, az egyházfő pedig ezeket a szavakat írta róla: „ez a szekszárdi bor tartja fenn egészségemet és ép kedélyemet".
Mitől olyan különlegesek a szekszárdi borvidék borai? Egyrészt a Szekszárdi-dombság vastag, magas mésztartalmú lösztakarója kitűnő alapot biztosít a kékszőlők termesztésének, és gazdagabb, komplexebb íz­világot kölcsönöz a bornak. A változatos domborzati viszonyok, a sajátságos, napfényben gazdag klíma pedig tökéletes feltételeket biztosít a szőlőnek és kifejezetten kedves a vörös fajtáknak. Ezt már az ókori rómaiak is észrevették, akik a mai Szekszárd helyén fekvő római településen és környékén éltek, és a harc mellett a lakomák mesterei voltak. 

Múltra épült jövő

„Már az ókori rómaiak is tudták, amit mi is tudunk 2000 évvel később: hogy milyen jó a szekszárdi szőlőhegyen megpihenni, és a napsütötte dombok között elterülő szőlők árnyékában egy csodás harmóniával teli bort kortyolva felidézni a hely szellemét” – mondja Horváth István.

Borászata a régi, egészen az ókorig visszanyúló hagyományok ápolását tűzte zászlajára: „Szeretném közelebb hozni a 2. század ókori kultúráját jelen korunkhoz minőségi palackos borok formájában.

Ezt tükrözi a jelmondatunk is: »Egy csepp 2. század, egy csepp 21. század«. A 2. században, nagyjából Hadrianus császár uralkodásának idején élte virágkorát ez a térség. A boraink ehhez hűen mind latin elnevezéssel kerülnek forgalomba.
A kezdetektől kutattam, hogy mi lehetne a borászatom »zászlós« bora. Én ezt a Cabernet Franc-ban mint fajtaborban találtam meg. Az első Cabernet Franc-om 2018-ban készült, és a dicső hadvezér, Hadrianus császár nevét viseli.”

Kép

Kép: Páczai Tamás

Mitől kézműves a kézműves bor?

„Maximális szakmai odafigyelés mellett igyekszünk minden munkafolyamatot kétkezi munkával végezni, innen ered a kézműves borászat elnevezés – persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem hagyható el a modern technológia bizonyos folyamatokból. A kézművesség egyben a magas minőségi kategória védjegye is” – meséli István.

A szőlő az egyetlen olyan gyümölcs, amely mindenféle beavatkozás nélkül, saját maga is képes az erjedésre. Igaz, a spontán erjedést a borászok nem várják meg, a megfelelő végeredmény érdekében élesztők bevonása és a megfelelő hőmérséklet biztosítása szükséges, amivel  szabályozható az erjedési folyamat.

Fehér vagy vörös?

„Szekszárd klimatikus tényezői inkább a vörösborkészítésnek kedveznek, de löszös talaján bizonyos fehérszőlő-fajták is jól érzik magukat. És mivel nagy a kereslet a fehérborokra, a mi borászatunk is készít kétféle fehéret: Sauvignon Blanc-t és Chardonnay-t. Bár egy alapvetőn vörösboros vidéken mindig is a vörös marad a király” – mondja István. 
Az Alisca tulajdonosának két nagy kedvence van: az egyik az Aura nevű könnyedebb cuvée, amely Zweigelt, Kékfrankos és Merlot házasításából született. A másik nagy favorit pedig egy Cabernet Franc fajtabor, a Hadrianus nevű, amely karakterességével, egyben gyümölcsösségével és telt, csokoládés ízvilágával veszi le a lábáról a kóstolót. „Ez a borfajta igényli azt, hogy ne csak felbontsuk, hanem az ünnepi asztal bora legyen. A Cabernet Franc-unk Hadrianus néven kerül forgalomba, mert valljuk, hogy »nekünk is jár néha annyi, mint egy császárnak«.”

Borkóstolás lépésről lépésre

„A kóstoltatást mindig könnyedebb fehérborokkal indítjuk: Sauvignon Blanc-nal és Chardonnay-val, majd a Diva Sabina kékfrankos rozénkkal vezetjük át a vörösborokhoz a kóstolókat. Ezt követően folytatjuk a sort egy visszafogott kékfrankossal, az Antoninus-szal. Ezután két házasítás következik: egy testesebb Merlot-Kékfrankos fás, erősebb jegyekkel, majd egy Aura névre keresztelt Zweigelt-Kékfrankos-Merlot házasítás, amellyel több térségi és országos borversenyen is aranyérmet nyertünk” – magyarázza István. „Az Aurelius egy karakteres Cabernet Sauvignon, több mint egy évet töltött tölgyfahordóban, és éppen ezért igen kerek, illatában és ízében. Az Intuitio nevű házasításunk pedig egy Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc és Merlot válogatás.”
És végül mivel is koronázhatnák meg méltóképpen a borkóstolást, mint a pincészet csúcsborával, a Hadrianus-szal? Mert ahogy a mondás tartja: „Néha nekünk is jár annyi, mint egy császárnak.” 

aliscaboraszat.hu

Támogatott tartalom

Pedagógusként kezdted a pályafutásod. Hogyan jutottál el a katedrától a segítő szakmáig?

Fizika–kémia tanári szakot végeztem, pár évig tanítottam is. Nagyon szerettem, mindig vártam a nyári vakációk végét. De miután összeházasodtunk a férjemmel, és születtek egymás után a gyerekek – az első nem volt még hároméves, amikor világra jött a harmadik –, úgy döntöttünk, inkább otthon maradok a gyermekeinkkel. El tudtam volna képzelni a pedagógusi pálya folytatását, de úgy hozta az élet, hogy 1993-ban Dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Magyar Református Egyház akkori püspöke felkérte a férjemet a szenvedélybetegekkel való munka elindítására, így jött létre a Református Mentő Misszió.

Abban az időben egyáltalán nem volt Erdélyben ilyen jellegű szolgálat, ez tehát úttörő munka volt.

Az első években csak önkéntesen vettem részt a mentőmisszió munkájában, aztán megszerettem és átprofilálódtam, a segítő szakma felé vettem az irányt. Elvégeztem a szociális munkás szakot és családterápiás, illetve addiktológiával kapcsolatos képzéseket, hogy érdemben részt tudjak venni a szenvedélybetegekkel való munkában.

Férjeddel közel 30 éve hoztátok létre a Bonus Pastor Alapítványt a függőséggel küzdőknek. Mesélnél kicsit a kezdetekről?

1993-ban kiutaztunk Magyarországra megnézni, hogy működik ott a mentőmisszió. Dömösön részt vettünk egy kéthetes terápián, ennek mintájára kezdtük el itthon is a 12 napos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány égisze alatt. Akkor még nem volt lehetőségünk hosszú távú terápiás program elindítására, hiszen ehhez megfelelő épületre lett volna szükség. Amikor ez megadatott, anyaországi rehabilitációs központokat látogatva kerestük azt a felépülési programot, amellyel szívesen dolgoznánk majd a Rehabilitációs Otthonunkban. Így találtunk a Portage-programra Ráckeresztúron és Zsibriken. Ez a felépülési program Kanadából származik, és jó néhány rehabilitációs otthonban használják világszerte. A Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió munkatársaitól nagyon sok segítséget kaptunk, különösen a kezdeti években. Közös képzések, tapasztalatcsere, bátorítás, minden jól jött akkor. 2005 áprilisában kezdhette el az első felépülésre vágyó kis csapat a munkát a magyarózdi Drogterápiás Otthonban. Új fejezet volt ez a munkánkban.

Hogyan került Magyarózdra a Terápiás Otthon?

Egyik volt munkatársunkon keresztül kaptuk az ajánlatot, hogy jöjjünk ide, Ózdra. Akkor elég rossz állapotban volt az itt található Radák-Pekri kastély és a melléképületek. Az volt a vágyunk, hogy a kastélyt is felújítsuk, de ez sajnos mind a mai napig nem sikerült. A tetőzetet kicseréltük még az első években, ahogy megkaptuk a birtokot, de a teljes renoválásra még nem volt anyagi lehetőségünk. A Rehabilitációs Otthont a valamikori magtár épületében terveztük.

Isten csodájaként éltük meg, hogy ezt sikerült úgy felújítani és átalakítani, hogy otthont adjon a gyógyulni vágyóknak.

Az Otthonban keresztény lelkiséggel működtetitek a terápiákat. Ez mekkora erőt ad a gyógyulni vágyóknak?

A Terápiás Otthonba felekezettől, világnézettől függetlenül bárki bejöhet, nem kötelező kereszténynek lenni. A bejövetelnek egy feltétele van, hogy a segítséget kérő személy vállalja a függőségét, és akarjon változtatni ezen. Úgy gondolom, hogy a keresztény jelleg, a hit maga és a hitnek a felkínálása plusz erőforrást jelent. Az eredeti Portage nem keresztény program, ezt az elemet Ráckeresztúron adták hozzá, és mi örömmel vettük át, mert úgy gondoltuk, hogy aki be tudja engedni a szívébe Isten megmentő kegyelmét, az szabadító, megtartó erőt kaphat.

Kép

A Radák-Pekri kastély – Fotó: Horváth Levente

Az indulás óta hányan vettek részt hosszú távú terápián?

2005 óta több mint 560 személy vett részt ezen a terápiás programon. Jelenleg 16 lakó van az Otthonban, az évek során ez a szám hol több volt, hol kevesebb. Nem lehet megmondani, hogy mitől függ ez. Egy szenvedélybeteg nehezen veszi rá magát a terápiára, a tagadástól el kell jutnia a segítségkérésig. Ez nagyon nehéz küzdelem, de ez az első lépés a felépülésben.

Nemcsak függőknek, hanem a hozzátartozóiknak is szerveztek programokat.

Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a szenvedélybeteggel, a családjával is legyen kapcsolatunk, őket is bevonjuk a felépülési folyamatba.

Merthogy a függőség nemcsak magát a beteget érinti, az egész család sérül benne.

A hozzátartozó, a társ, a gyerekek, valamilyen szinten mindenki részese a szenvedélybeteg játszmáknak. Ők is jöhetnek a 12 napos terápiára, és újabban van egy négynapos lehetőség is ismerkedni a terápiával azoknak, akik keresik a kiutat akár szenvedélybetegként, akár hozzátartozóként. Az utógondozói programokon szintén részt vehetnek a hozzátartozók is. Minden évben három konferenciát és egy hatnapos tábort szervezünk, ahol lehetőség van az aktuális problémákkal, elakadásokkal foglalkozni.

Az anyaországból is érkeznek hozzátok lakók?

Időről időre megkeresnek bennünket Magyarországról is. Hogy miért, azt pontosan nem tudnám megmondani. Volt, aki azt mondta, neki fontos szempont volt minél messzebb kerülni az otthonától, hogy ne legyen lehetősége könnyen elmenekülni. Magyarózd valóban a végek vége, az út innen csak visszafelé vezet, tovább nem. Meg kell fordulni.

Aki elindul a felépülésben, az egy más utat fog járni az életben, mint amit eddig járt.

Mire kell nagyon figyelned a munkád során?

A Terápiás Otthonban mindig új helyzetekkel, új emberekkel találkozom. Fontos, hogy ne egy kialakult séma szerint reagáljak, hanem nyitottsággal, türelemmel legyek jelen. Bár a Portage egy nagyon strukturált program, fontos, hogy személyre szabottan tudjak jelen lenni egy-egy lakó terápiájában, ott, ahol ő éppen tart. Rugalmasnak kell lennem, mert soha nem ugyanaz a történet, ahogy két találkozás sem lehet ugyanaz, hiszen a találkozások között egy csomó minden történik mindkettőnk életében.

Volt olyan, amikor úgy érezted, belefáradtál a munkádba?

Volt, amikor elfáradtam, talán a kiégés határán voltam. Akkor az segített, hogy két és fél hónapra kiléptem, és valami teljesen mást csináltam. Ez felfrissített, jólesett utána újra belépni a munkába. Megélek fizikai fáradtságot, de szeretem a munkámat, ha kipihentem magam, szívesen újrakezdem. Vannak nehéz napok, amikor sok minden történik, de végül is megtiszteltetésnek érzem, hogy részese lehetek egy felépülni akaró ember küzdelmének. Mert a munkát nem én végzem, én a keretet adom, irányt adok, segítek. Néha megindító látni azokat a lépéseket, amelyeket megtesz egy függő ember a saját felépüléséért, hogy legyen egy normális, elfogadható élete.

Hogyan élted meg az évek alatt a férjeddel való közös munkát?

Volt előnye is, meg hátránya is. Hátránya az, hogy eléggé belefolyt a munka a családunk életébe, különösen az alapítvány indulásakor. Minden nagyon intenzív volt a rehabilitációs központ alapításakor is. Elég gyakran terítékre került otthon a munka, amit a gyerekeink nem feltétlenül díjaztak.

Népes családotok van, öt gyermeket neveltetek fel. Tervben volt a nagycsalád?

Mindenképp több gyereket szerettünk volna. A férjem egyedül nőtt fel, nekem egy bátyám van, s örültünk mindegyik gyerekünk érkezésének. Mindig tele volt a ház élettel: a közös ebédek zsibongása, nagy hancúrozások, egymás segítése. Megvolt a maga szépsége és a maga kihívása is a nagycsaládnak.

Mit adott a személyiségedhez az, hogy kisebbségi magyar létbe születtél?

Székely családba születtem, ahol nagyon erős volt a magyarságtudat, ebben nőttünk fel. A tanáraim is nagyon tudatosan ültették el bennünk, hogy kik vagyunk és mik a gyökereink. Amikor diák voltam, a ‘80-as években, a kommunizmus idején, akkor egyfajta ellenállást is jelentett, hogy én egy kisebbségi magyar közösséghez tartozom. Amikor egy ideig Skóciában éltünk a férjem posztgraduális képzése miatt, életemben először kitágult a lokálpatrióta szemléletem.

Megtapasztaltam, hogy a világ másik oldalán az emberek sok mindent másképp gondolnak, és az én világom nem is olyan nagy, mint ahogy addig hittem.

Ettől függetlenül az identitásom fontos része, hogy erdélyi magyar vagyok.

Andrea házával átellenben három testvér lakik, közülük az egyik egy Álmossal egy napon született fiú, mára már nyúlánk kamasz. Együtt lóg a haverjaival, talán már randizik is egy lánnyal, focizni jár a grundra a barátaival… minden lehetőség valóra válik benne, ami Álmosék számára valaha is remény lehetett. Náluk más élet folyik, Álmos napi szintű életben tartása a fő célkitűzés. És az édesanya nyeli a könnyeit, ha a szomszéd srác biciklije megcsikordul a kavicson.

 – 35 évesen szültem Álmost, és semmi jele nem volt annak, hogy vele bármi probléma lesz. Jól szopott, és gyönyörű baba volt. Nekem azért hamar támadtak megérzéseim, éreztem a szemkontaktus elégtelenségét, fejlődési lemaradást. A következő jel az volt, hogy Álmos nem látszott hajlandónak semmit megrágni, visszautasította a darabos ételt, nem hallgatott a nevére sem. Kezdtük futni a köröket, hallásvizsgálaton, gyerekorvosnál jártunk. Másfél évesen egyszer leült a szőnyegre, és a játékautóját megfordítva a kerekeit kezdte forgatni… akkor tudtam. Autizmus. A szakemberek azt mondták aranyos, bújós fiú, kicsit megkésett fejlődéssel. Kétévesen még ugyanott tartottunk, akkor én indítottam el a szakértői vizsgálatot, ahol F84 kódot kaptunk.

– Mit jelent az F84?

– Azt, hogy innentől kezdve Álmos nem követte a szomszéd fiút semmiben.

Ez az autizmus BNO kódja, amivel a gyermek tízéves koráig tartó GYES jár, és az a tudat, hogy az önállóság alapvető formái csak álmok maradnak.

Az életünk fenekestül felfordult, és más irányt vett minden tervünk. Korai fejlesztésre hordtam, és ragaszkodtam ahhoz, hogy közösségbe járjon. Találtam egy óvodai csoportot, ahol befogadták, és ötéves korától négy éven át járt ide. Szerették őt, és ő is szeretett oda járni, pedig a helyzetünk súlyosbodott. Álmos akkoriban már a folyadékot is visszautasította, a mai napig felturbózott tápszert eszik egy cumisüvegből. Krumplipéppel, rizspéppel, zsiradékkal, vitaminokkal egészítem ezt ki, és folyadékkal. Hárman vannak az országban ennyire súlyos táplálkozási rendellenességgel az autizmusuk mellett. Álmos ma 170 cm magas, és 38 kiló. Az óvodában Álmos a közösséget tanulta meg, számára húzóerő volt a többiek teljesítménye.

– Nyolcévesen már iskolaköteles lett volna, jól gondolom?

– Ezeknek a gyerekeknek az oktatása szerintem senkit, sehol nem érdekel… Ha én nem jártam volna ki, senki nem szólt volna arról, hogy milyen fejlesztésre jogosít a kódunk, és Álmos hol tudná ezeket megkapni. Nagyon sok velünk egykorú autista gyerek nem talált óvodai csoportot, és egyszerűen nem jártak óvodába.

– Te honnan szerezted az információkat? Van olyan közösség, amiben tapasztalatokat cseréltek, és küzdötök a gyerekek érdekeinek érvényesítéséért?

– Igen, volt információs forrásom, de leginkább azért, mert én is gyógypedagógiai területen dolgoztam Álmos születése előtt. Akkor az volt a kimondatlan szabály, hogy az ilyen gyerekeket nem mutogatjuk a világnak. Én mindenhova viszem Álmost, és ebben a kisvárosban már tudják, hogy nem fog megállni attól a világ, ha ő minden műszaki termék dobozát végigkopogtatja. Sokan mondják, hogy még nem is láttak autista gyereket, pedig nem vagyunk egyedül ebben a városban… Ha Álmos belenyúl valaki szatyrába, elmondom, hogy autista, és megértik.

Minket soha nem ért emiatt kellemetlenség, a bizarrériái ellenére kedvelik őt, helye van a kisvárosunkban.

– Amikor megkaptátok a diagnózist, te azzal szembesültél, hogy nem mehetsz vissza dolgozni, otthon van rád szükség.

– Minden évben jártunk vizsgálatokra. Álmos a bizottság szerint mindent megtestesít, ami maga az autizmus. Valamennyire sérült értelmileg, de nem ez a meghatározó a tünetegyüttesében. Ő nem beszél, de képkártyás módszerrel tökéletesen megérteti magát, és saját jelei is vannak. Mindent megért, amit mondanak neki. E mellett szélsőségesen érzékeny minden érzéki ingerre, például ezért is nem enged a szájába darabos ételt. A terapeutája mondta el nekem, hogy Álmos ezt úgy éli meg, mintha nekünk köveket raknának a szánkba, és azt mondanák nekünk, hogy rágd. Furcsa látvány a cumisüvegével, de értem az érzékelési sajátosságait. Álmos barátságos, nem akar elvonulni, szereti a társaságot, a hangos kisgyerekektől viszont fél, mintha a zaj fájna neki. A tekintete, a ritmikus kopogtatás, a dolgok nyelvvel való megérintése kifejezetten a kanneri vagy nukleáris autizmusra utal: ők a nem beszélő, nem önellátó autisták. Rengeteg módszert és diétát próbáltunk, de az autizmus velünk maradt.

– Álmos nyolcévesen iskolás lett.

– Hiszek a gondviselésben: pont abban az évben a Máltai Szeretetszolgálat épített egy Gondviselés-házat, ahol vállalták a fogyatékos gyerekek iskolai jellegű fejlesztését. Én addig úgy láttam, hogy iskola csak úgy lesz lehetséges, ha Álmos bentlakásosként idegen városba kerül, és úgy éreztem, nem engedhetem el őt, mert senki nem fogja érteni a turmixot, a kopogtatást… Ez az iskola volt a kegyelem. Most is teltházzal működnek, az egész környéket ők látják el.

Kép

Képek: Lipusz Andrea

– Álmos táskával indul el reggel fél nyolckor, te pedig vállalhattál egy félállást?

– Ne így képzeld ezt el… Ők szűkebb körű fejlesztésekre járnak, nem padokban ülnek, hanem mozgásos-vizuális foglalkozásra járnak, egyéni programokat készítenek a számukra. Álmos napi három órát tölthet benn, sokszor nem is mindennap. A fiam a mai napig ide jár, van felnőtt részlegük is, a „Nagy Máltai”.

– Kialakult az évek alatt szülői közösség?

– Én mindig írtam magunkról történeteket, igyekeztem Álmossal együtt jelen lenni a világban, és az írásomat örömmel osztottam meg. Létrejött egy olyan közösség, amihez kapcsolódhattam az írásaimon keresztül, amiben támogatói közegre leltem. Mi persze nem mozdulhatunk a gyerekeink mellől, de a virtuális térben létrejön a találkozás. Az egyik ilyen csoport a Lépjünk, hogy léphessenek Egyesület, egy másik a CSak Együtt Van Esély, azaz a CSEVE CSOPORT. Én írtam az ápolási kampány egyik beszédét is, aminek eredményeképp a Parlament megszavazta az otthonápolási díjat (GYOD), ami némi méltóságot adott a munkánknak. Nem tudtam ott lenni, mert Álmosra vigyáztam, de felolvasták az írásomat.

– Te nagyon bizakodónak tűnsz, megkeresed a mindennapokban az apró örömforrásokat. Hogyan viseli a helyzetet a család, a testvérek, Álmos apja?

– Sajnos elváltunk… Álmos apja hat éve kilépett az életünkből. Ő jó apa, de elmondta, hogy ezt nem tudja végignézni… Álmosnak súlyos gyomorfekélye, gerincferdülése van, púpos is, ez nyomja az egyik tüdőlebenyét, csökken a tüdő kapacitása. Nem tudjuk, meddig bírja a szervezete a vészes alultápláltságot, a fogai nagy részét elvesztette a cumisüveg miatt, krónikus fogínyvérzése van. Fogászatra csak altatásos magánellátásra tudom vinni. Nagy szükség van az erőmre, és nem haragszom Álmos apjára.

– Gondoltál a jövő tervezésekor lakóotthonra, támogatott lakhatásra?

– Igen és nem… Mi nagyon összenőttünk, nem is tudom már, melyikünk támogatja a másikat. Talán senki nem fogja tudni megadni neki azt, amit én, és ő nem igazán alkalmas a támogatott lakhatásra. Nem az autizmusa, hanem a társbetegségek miatt.

És végtelenül hiányozna nekem, a cumijával, az alvórongyával, a mi kis közös életünkkel.

Mi már éjjel együtt kezdjük a napot, akkor kapja tápszerben a gyógyszereit. Próbálok minél több kalóriát beletuszkolni, ez a napom legfőbb célja. Szűkös a tér számunkra… Igyekszem nem átadni magam a képzeletnek, mert nem lehetek hitevesztett. Megyünk a Máltaiba, intézem az ügyeket, végigkopogtatjuk az árukat a boltban. Délután kinn vagyunk az udvaron, fürdetéskor nekem kell kiemelnem őt a kádból, a takarót huszonötször kell megigazítanom, este pedig ugyanazt az altató mondókát mondom neki: „Arcra rózsapír, csillagpor szemre, boldog a kisfiú reggelre.” Mindennap elég egy napot megcsinálnom, és nem gondolkodom távlatokban.

– Most jutottam el oda, hogy szólni sem tudok.

– Az én történetem talán abban segíthet, hogy a nehézségeink fokát a megfelelő helyre tegyük gondolatban.

– Nemrég szélesebb körben is elérhetővé tették a szoptatásra felkészítő tanfolyamukat. Hogyan született meg ez a nagylelkű felajánlás, amit a Szülni jó! honlapján keresztül kínálnak?

– A kórházi munkám mellett a várandósság, a szülés és a gyermekágy terén igyekszem – amennyire lehetséges – segíteni az anyáknak, hogy azok is, akik esetleg nem engedhetik meg a magánellátást, minél felkészültebbek lehessenek a babázás időszakára.

Alapvetően a nő rendelkezik a képességgel, amely által szülni, szoptatni, a babáját ellátni tudja. Mostanság viszont olyan világot élünk, amelyben sok anyukának nincs lehetősége spontán felkészülni, mint az elődeinknek. Régen a többgenerációs nagycsaládokban már egész korán találkozhattak a nagyobb testvérek, rokonok akár a szüléssel, de a gyerekápolással, szoptatással biztosan. Napjainkban ez ritkán adott.

Évekkel ezelőtt a Szülni jó! YouTube-csatornája ezen tudás pótlására indult el. Az utóbbi időben számos vészhelyzet állt fenn; gondolok a Covid-járványra, a háborús fenyegetettségre és a napjainkban egyre erősödő gazdasági válságra.

Átérezve ezen nehézségeket a családok életében, az 5 órás online szoptatási tanfolyam kedvezően vagy akár ingyenesen elérhető.

Lelkiismeret kérdése, ki mennyiért tölti le az anyagokat. Beszélgetésünkig már több mint 250 letöltés valósult meg, és az akció még február végéig tart – mi ezzel próbálunk segíteni.

Az árnövekedés kiemelkedő a tápszerek esetében, emiatt úgy látjuk, most még inkább aktuális a szoptatás népszerűsítése. Hiszen azon túl, hogy ez a legeslegjobb táplálási forma a baba számára, gyakorlatilag ingyen van.

– Milyen tudást szereznek a tanfolyamon résztvevők?

– A tanfolyam egy-egy probléma/tematika köré épült a könnyű kereshetőség végett. Fontos, hogy ha mondjuk egy mellgyulladással néz szembe egy szoptató anya, akkor könnyen találjon rá segítséget. Emellett lelki támaszt is próbálunk adni, mert a szoptatáshoz elengedhetetlen, hogy kiegyensúlyozott legyen az anyuka. Például szó esik arról, hogy ha valaki hangulatingadozást él meg – ami teljesen természetes ebben az időszakban –, ettől nem apad el a teje. A tanfolyamot elvégzőknek javasolni szoktam a hasonló életállapotban lévő anyukák támogató csoportjához való csatlakozást is, hiszen a nehézségek és örömök megosztása könnyebbé teszi a helyzetek kezelését. Erre mi is indítottunk belső csoportot.

– Mikortól és hogyan érdemes készülni a szoptatás időszakára?

– A várandósság alatt már jó készülni. Javaslom hivatalos szoptatási tanácsadó oldalak meglátogatását: például a La Leche Liga keretében online és személyes tanácsadás is elérhető. Fontos a tárgyi tudás elsajátítása, de legalább ilyen meghatározó a tapasztalatszerzés is.

Jó, ha egy barátnő, családtag segítségével történik ez, akiknél az anyuka láthat szoptatási pozíciókat, találkozhat egy-egy megoldási lehetőséggel, így rengeteget tanulhat, és könnyebben értelmezi majd helyesen a baba jelzéseit.

– Számos kismama már a várandósság idején elhatározza, hogy szoptatni szeretné a babáját, viszont a kezdeti nehézségek, vagy éppen fizikai/biológiai akadályok meggátolják ezt. Mi segítheti a sikert?

– Fontos tudni, hogy a nők 98%-a anatómiailag képes a szoptatásra. Azt ellenben nagyon kevesen tudják, hogy a szoptatást tanulni kell. Sokan azt gondolják, ez egy teljesen ösztönösen működő folyamat. Pedig mind az anyának, mind a babának időre van szüksége és sok-sok gyakorlásra, kitartásra, hogy sikerrel járjanak.

A szülésre most már egyre többen tudatosan készülnek. Bár ez esetben is vannak, akik olyan természetes folyamatként kezelik, ami így vagy úgy, de lezajlik. Ez igaz, de lelkileg és testileg is készülni kell a változásra. Találkozom olyan esetekkel, ahol, bár a szülésre fel tudtak készülni, a szoptatás és a gyermekágy időszakára kevésbé fordítottak figyelmet. Ezek a tanfolyamok nagyban segítenek a szoptatás utáni vágy gyakorlatba ültetésében és az ebben való kitartásban.

Kép

Dr. Dékány Ágnes – Fotó: Páczai Tamás

– Bár elsősorban az anya-baba párosé az oroszlánrész, de az apukákat se hagyjuk ki. Mi az ő feladatuk?

– Régebben csak élőben tartottuk a szoptatási tanácsadás tanfolyamunkat, és az apákat is invitáltam rá. Számos esettel találkoztam, amikor mókásan mesélték az apák, hogy ők jöttek, mert a feleségük azt mondta, a doktornő várja őket is. Ezeknél az apáknál sokszor mély hozzáállásbeli váltás ment végbe: itt értették meg a szoptatás komplexitását, amelynek rengeteg buktatója lehet. Tudatosult bennük, hogy a baba és az anya szempontjából ez milyen testi-lelki erővel bír. Sokan itt döbbentek rá, hogy apaként mekkora támaszt nyújthatnak a párjuknak és a babájuknak. Fontosnak tartom az apukák részvételét, mert amikor a nő a gyermekágy időszakában van, egy hormonális hullámvasúton ül, kissé a realitástól is elszakad – ami teljesen természetes.

Sokszor érezheti úgy az anya, hogy egy-egy szoptatás élet-halál kérdése. Ilyenkor megmentheti a helyzetet egy olyan apa, akinek van tárgyi tudása a szoptatásról, aki objektív szempontból lát és biztat.

Emellett a kívülről érkező, akár destruktív támadásokat, véleményeket is tudják hárítani az apák, ha rendelkeznek egy biztos tudással a szoptatás milyenségéről.

– Ön is érintette, és valóban, több elbizonytalanító tényezője lehet a szoptatásnak. Sokan ilyenkor arra gondolnak leghamarabb, hogy kevés a tej stb., és jöhet a tápszer. Valóban ez a következő lépés?

– Ha elbizonytalanodik egy anyuka, mindenképp ajánlom egy szoptatási szaktanácsadó kihívását, mert a legtöbb esetben kiderül, hogy nem a tej mennyiségével van a baj. Ha mégis, akkor első körben a tej egyszerű módszerekkel visszaszaporítható. Ezen túlmenően léteznek szoptatásbarát eszközök is, azok is segíthetnek a baba táplálásában.

– Azoknak, akiknek a kisbabája kizárólag tápszert fogyaszt, mit tud tanácsolni ebben az időszakban, amikor a gazdasági helyzet miatt ennek az ára is rohamosan nő? Hogyan tudják kiváltani/redukálni a tápszert?

– Megoldás lehet és jó hír, hogy a szoptatás valamilyen mértékig visszahozható. De ez attól is függ, mi az indítéka a tápszeres táplálásnak. Hiszen vannak kizáró okok.

Mindenképp mérlegelni kell a helyzetet: lelki, pszichés, fizikai problémák, kötődési elakadások esetén nem szabad erőltetni a szoptatást.

Ugyanakkor függ a baba korától, szopizásra való nyitottságától és az anya nyitottságától is. Számos pozitív példát ismerek, amikor végül lecserélték a tápszert. Például, amikor műtétje volt az anyának, és hazatérve szilárd elhatározással, kitartással többségében újra szopizni tudott a baba. Ha „csak“ a figyelem tolódott el a tápszer irányába, érdemes lehet újra próbálkozni a szoptatással.

Abban az esetben nagyon nehéz a kérdés, ha egy családnál úgy alakul valami oknál fogva, hogy a tápszer lesz a fő tápláléka a kisbabának – ez a legkiszolgáltatottabb helyzet. Viszont ez esetben a nagyobb babáknál a hozzátáplálás bevezetését gondolnám át. Szakemberek segítségével a tápszer mennyiségét próbálnám alakítani, lassan átvezetni a kisgyermek táplálásának szintjére. Természetesen az egészségügyi szabályokat betartva, és a baba/kisgyermek lehető legtáplálékdúsabb étkeztetésének megfelelve.

– Válságok, bizonytalanságok jellemzik napjainkat. Milyen kapaszkodók, biztatások léteznek a mai kor kismamái számára?

– Fantasztikus, ahogy az emberbe a gyerek utáni vágy mélyen bele van kódolva. Persze számos ideológia és nehézségek sora próbálja ezt elnyomni. Mi, szülés körüli segítők azon fáradozunk, hogy megpróbáljuk a szülést és annak környezetét a lehető legbiztonságosabbá, örömtelivé tenni, és kapaszkodót próbálunk adni. Nyilván tapasztalható egy visszaesés, de a szívünkbe kódolt vágy mindig utat tör magának.

Ha társaságban szóba kerül az alvászavar, valamiért egyből a „Harcosok klubja” című film egyik jelenete ugrik be elsőként. Talán azért, mert a történet elején a főszereplő álmatlanságára az orvosa nem hajlandó gyógyszert felírni, helyette inkább macskagyökeret és több mozgást javasol neki.

De hogy történik ez a valóságban? Egy ilyen helyzetben mikor elegendő csupán a gyógynövény? Mi a teendő, amikor már a felírt erős gyógyszer sem segít? Egyáltalán mikor kell orvossághoz nyúlnunk? Megannyi kérdés, amelyekre nem biztos, hogy egyedül megtaláljuk a helyes választ...

Mikor beszélünk alvászavarról?

Kezdjük talán azzal a szakemberek által is hangsúlyozott megnyugtató ténnyel, hogy ha valaki egy éjszakát nem tud végigaludni, az ő esetében még nem beszélhetünk alvászavarról. Ilyenkor többnyire még egyáltalán nincs szükség altatóra. Sőt, cikkem megszólalói is kifejezetten amellett érvelnek, hogy ameddig lehet, próbáljuk meg altatók nélkül átvészelni az álmatlan éjszakáinkat.

Ha viszont alvási nehézségünk négy napnál tovább fennáll, már szinte biztos, hogy valamilyen alvászavarral állunk szemben.

A fenti kitétel mellett dr. Vida Zsuzsanna szomnológus, neurológus, a Benyovszky Orvosi Központ és a JóAlvás Központ főorvosának szavai szerint akkor állapítható meg alvászavar, ha alvásproblémánk jelentős életminőségi zavart okoz, ha az elalváshoz szükséges idő meghaladja a harminc percet, ha az alvást legalább három tudatosult ébredés szakítja meg, továbbá, ha az ébredés a tervezettnél egy órával hamarabb történik.

„Az alvászavar relatív fogalom, ugyanis, ha valaki ki tudja pihenni magát annak ellenére, hogy rosszabbul alszik, elégedett lesz; más pedig az egyébként kielégítő alvása mellett is lehet panaszos. Hogy a jó alvás kinek mit jelent, az tehát részben szubjektív élmény” – mondja Vida Zsuzsanna.

„Ha az ember ritmusos életvitelt alkalmaz, tehát ha körülbelül ugyanakkor kel, fekszik és étkezik mindig, kialakul a természetes életritmusa. A mai felpörgött világban persze ezt nehéz kivitelezni, mégis ez volna az ideális” – teszi hozzá Bölcs Judit gyógyszerész, a Budai Korona Patika vezetője.

Mik lehetnek a kiváltó okok?

Közismert adat, hogy a lakosság egyharmada küszködik valamilyen alvászavarral, amelyekből az alvástudomány már százfélét ismer. Alvászavarok kialakulhatnak akár egy életviteli változás, például egy új munkahely miatt is. Ám nagyon sok tényező befolyásolja, hogy el tudunk -e aludni.

Például, hogy „alvás-üzemmódba” kapcsolunk-e, azaz kellőképp rákészülünk-e az éjszakai pihenésre, vagy sem.

Sokszor pszichés tényezők miatt nem tudjuk álomba ringatni magunkat, például azért, mert a nyaralónkban teljesen más illat van, mint a jól megszokott otthoni hálószobánkban.

Kevesen tudják, hogy az alvászavarok hátterében egyéb – például belgyógyászati, reumatológiai, kardiológiai, pulmonológiai, sőt pszichiátriai – betegségek is állhatnak. Ezek közül is kiemelendő az úgynevezett alvásbetegségek csoportja (például az alvási apnoe betegség), amelyek kivizsgálása kifejezetten szomnológusi feladat.  A fájdalommal járó betegségek is gyakran okoznak alvászavart.

Többségünk szereti halogatni az orvoshoz menetelt, és elkezdünk önmagunk doktorai lenni, például az internet segítségével. Aki viszont nem rest, az háziorvoshoz, vagy – ritkább esetben – egyből szomnológushoz fordul, ahol a kezelést megelőzően kikérdezik a beteget az életmódjáról, hogy egyedül él-e, vannak -e háziállatai, illetve, hogy éri-e elegendő természetes fény.

„Sajnos a rendelésre érkező betegek sokszor már a végstádiumban érkeznek hozzánk.

Ebben a szélsőséges esetben a páciens azonnali megoldást szeretne, hiszen számára az a legfontosabb, hogy végre alhasson.

Ilyenkor altatót vagy más kémiai alapanyagot tartalmazó gyógyszert adunk a betegeknek. Amennyiben nem ennyire rossz a helyzet, kipróbáljuk a gyógynövényalapú készítményeket” – avat be a lehetséges forgatókönyvekbe Vida Zsuzsanna. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Hernan Sanchez kEFrAFKY6Sk/Unsplash

Az álmot hozó gyógynövények

A gyógynövények bizonyos fajtái nyugtató, relaxáló hatásukról ismertek, emiatt segíthetnek az alváshoz nélkülözhetetlen ellazult állapot elérésében. Ráadásul másnap nem érzünk tőlük levertséget, és még függőséget sem okoznak. Fontos, hogy hatásukat csak hosszabb idő után fejtik ki – ez akár egy hét is lehet. 

„Szinte mindegyik nyugtató gyógynövényes készítményben vagy gyógyteakeverékben van macskagyökér. Komlót, citromfüvet, illóolajat tartalmazó készítmények is megfelelők a kívánt hatás elérésére. A sáfrány is alkalmas, hiszen kiváló relaxáló altatószer” – mondja Bölcs Judit patikus.

Vida Zsuzsanna szakorvos a kúrában szereplő gyógynövényeket minden esetben egyénre szabottan választja ki: „Már a kezelés elején megbeszélem a betegekkel, hogy a gyógynövényterápia nem hosszú távú megoldás, csupán gyors segítség. Hogy melyik gyógynövény a leghatásosabb, az személyenként változó. Nyilván függ attól is, hogy kinek melyik szimpatikus, mert önmagában már az ronthatja a hatékonyságot, ha a páciensnek olyan szert írok fel, amit nem szívesen vesz be. A levendula minden formájában nagyon sok betegemen segít, de mostanában divatba jöttek a keleti gyógynövényeket tartalmazó készítmények is, és a komló is nagyon jó altató” – teszi hozzá a szomnológus főorvos.  

Ha a felírt gyógynövények ellenére is azt vesszük észre, hogy nem javul a helyzetünk, akkor semmiképp nem vehetjük félvállról, mert valami komolyabb egészségügyi probléma okozza az alvási nehézségünket.

Ebben az esetben meg lehet próbálkozni a kémiai alapú gyógyszerekkel – persze kizárólag orvosi felügyelettel.

Kémiai altatószerek 

A kémiai alapú altatók akut helyzetekben nagy segítséget jelenthetnek, de számos mellékhatásuk lehet. Egyes betegeknél ellentétes hatást váltanak ki, vagy hosszabb szedési idő után a szervezetből történő kiürüléskor elvonási tünetek léphetnek fel, például szorongás, figyelemzavar, szédülés. Az altatók egyes típusai függőséget is okozhatnak.

„A betegek nagy része ott rontja el, hogy a kezelőorvosát megkerülve elkezd emelni a gyógyszeradagján. Sokszor a betegek hozzáállásával van a baj, mert szeretnének mindent egyből megoldani – mondja Bölcs Judit. – Mindenképpen orvosi konzultációt igényel ez a helyzet is, hiszen lehet, hogy csupán egy családi feszültség áll a háttérben, amire alkalmazható lenne akár egy enyhe szorongásoldó is. Persze, ez a megoldás sem veszélytelen.”

Egy kis melatonin

Nem mehetünk el szó nélkül az alvási ciklusunkat irányító hormon, a melatonin mellett sem. Míg a kortizol az a stresszhormon, amelyik a nappali túlélésünket szabályozza, a melatonin a testünk által termelt éjszakai hormon, amely a biológiai óránkért felelős. Ha ennek termelődése felborul, azaz a kortizol mennyisége éjjel is magas szinten marad, az akadályozza a melatonintermelést.

A számítógép és a telefon kék fénye, különösen, ha közvetlenül lefekvés előtt ér minket, gátolja a melatonintermelődést – egy újabb ok, amiért nem tudunk aludni.

„A melatonin alapú étrendkiegészítőket általában azoknak írják fel, akik sokat repülnek a kontinensek között, és az időeltolódások miatt nem tud helyreállni a biológiai órájuk. Ez egy szervezetbarát hormon, amely egyáltalán nem káros” – mondja Bölcs Judit.

De a gyógyszerész arra is felhívja a figyelmet, hogy „túl egyszerű lenne, ha minden alvászavart a melatoninhiánynak tulajdonítanánk. A probléma ennél sokkal bonyolultabb, ezért nehéz kezelni és eltalálni az optimális altatót az optimális mennyiségben” – teszi hozzá a patikus.  

Mi lehet a valódi, nem csupán tüneti megoldás?

Összességében kijelenthetjük, hogy altatók átmeneti megoldás gyanánt ugyan alkalmazhatók, de csak tüneti javulást eredményeznek, és az alapproblémát nem szüntetik meg. Az ok kiderítése és kezelése, adott esetben az életmód megváltoztatása – a káros stressz kerülése, a táplálkozás újragondolása, több testmozgás a szabad levegőn, több énidő, relaxáció, pozitívabb világszemléletre hangolódás – jelenti a hosszú távú megoldást. Próbáljuk meg még az elején felismerni a bajt, és lehetőség szerint mielőbb látogassuk meg orvosunkat! Ha pedig egyik éjjel szimplán nem tudunk elaludni, gondoljunk Vida Zsuzsanna főorvos egyszerű tanácsára: „Ha valakinek beválik, nyugodtan számoljon felhőket! Bármilyen módszert lehet alkalmazni, néha tényleg egy apró segítségen múlik az egész. A legfontosabb, hogy a szervezetünk alvás közben regenerálódjon, és kipihenten ébredjünk!”

Miért fontos, hogy időben megkapjuk a diagnózist?

Mariann: A szülők általában jóval hamarabb érzik, ha gyermekük másképp fejlődik, vagy valamiben más, mint hogy az óvoda vagy az iskola jelezné. Nem szabad ezt elnyomniuk magukban, forduljanak szakemberhez! Nem maga a diagnózis fontos, hanem az, hogy jól értsék, hogyan tudják támogatni a gyermeküket. Attól még, hogy a gyermek kap egy BNO kódot, nem fog megváltozni a család élete, attól viszont igen, hogy elkezdik jobban érteni őt, a szükségleteit, nehézségeit. Ráadásul az első hat életév rendkívül szenzitív időszaknak számít az idegrendszer fejlődése, fejlesztése szempontjából. Minél később fordulnak szakemberhez, annál több frusztrációja, kudarcélménye, kirekesztettség- és meg nem értettség érzése lesz a gyermeknek és a szülőknek is.

Zsófia: …és annál nehezebb lefejteni a komorbid tüneteket az organikus háttérről, mert már annyi egyéb szerzett tünet is van, amellyel foglalkozni kell. Tapasztalataink szerint minél később kerül egy gyermek fejlesztésbe, elfogadásba, megértésbe, annál inkább előtérbe kerülnek a társult tünetei, amelyeket az ADHD vagy az autizmus önmagában nem indokol, hanem elsősorban a környezetből érkező hatások okozzák.

Ám a diagnózis még csak az első lépés, utána jön a java, az igazi munka, amelybe az egész családnak bele kell állnia, mert az érintett gyermekre nem lehet úgy tekinteni, mint egy elromlott autóra, nem tudják a szakemberek „megjavítani”.

Milyen szerepe van a családnak a terápiában?

Mariann: Hisszük, hogy a család az alapegység, és ha bármi probléma van a gyermekkel, az mindenkit érint, ezért mi az egész családdal foglalkozunk. Sokszor tapasztaljuk, ha egy családban valaki eltérő idegrendszeri fejlődésmenetű, akkor felvetődik a szülő vagy a testvér(ek) érintettsége is.

Zsófia: Már az is, ha a családban egyvalaki autizmussal vagy ADHD-val érintett, rendkívül sok kihívást, feszültséget okoz. Lehet, hogy sokan nem elvált szülőként hoznák gyermeküket, hanem együtt maradnának, ha időben megkapták volna a megfelelő segítséget. A családot támogatni kell az elfogadásban, és hogy át tudjon állni egy olyan típusú rendszerbe, amelyben az eltérő idegrendszerű családtag is jól tud működni. A terápia csak akkor hasznosul, ha elkezdik alkalmazni azokat a módszereket, szabályokat, amelyek az érintett családtag mindennapjait segítik. Sőt, az óvodának, az iskolának is fontos szerepe van, mert az a legnagyobb segítség, ha az érintett gyermek az élet minden területén megkap minden támogatást.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Elvárható a pedagógustól, illetve egy harminckét fős osztálytól, hogy egy-két gyermekhez alkalmazkodjon?

Mariann: Elfogadást várhatunk, de fontos leszögezni, hogy egyetlenegy ADHD-s vagy autista gyermeknek sincs joga zavarni az órát, másokat bántani vagy félelemben tartani, senki sem bújhat e mögé.

Ahhoz, hogy elfogadják őt, neki is erőfeszítéseket kell tennie.

Látjuk, hogy a pedagógusok szenvednek, mert sokszor nem tudnak az érintett gyermek miatt tanítani. Sőt, osztályonként általában nem egy, hanem két-három eltérő idegrendszeri fejlődésmenetű tanuló is van, és akkor még nem beszéltünk azokról, akik egyéb nehézségekkel küzdenek, például egészségügyi problémáik vannak, vagy elváltak a szüleik, és konfliktusos a kapcsolattartás. Mindeközben nagy nyomás van a tanárokon, hogy leadják a hatalmas tananyagot. Keresik, hogyan tudják megoldani ezt a helyzetet.

Zsófia: Az eltérő idegrendszeri fejlődésmenettel élő gyermekek iskolai nevelése, oktatása nagy kihívás a mai iskolai rendszerben. Tapasztaljuk, hogy a pedagógusok nyitottak a speciális ismeretek, alkalmazható módszerek megismerésére, alkalmazására. Épp ezért elkezdtük végigjárni a környékbeli iskolákat, érzékenyítő és edukációs előadásokat tartunk arról, hogyan tudnak a pedagógusok és a szülők ilyen helyzetben összekapaszkodni, egymást támogatni, hiszen ez mindannyiuk közös érdeke, az érintett gyermekek számára pedig a jövő záloga. Már abban sokat tud segíteni a szülő, hogy megosztja a pedagógussal azt, amit ő már megtanult a gyermekéről, ezzel ugyanis hozzájárul a gyermek iskolai életének kiegyensúlyozottságához. A pedagógusok számára az az egyik fontos üzenet, hogy az eltérő idegrendszeri fejlődés nem szülői hiba eredménye, ezért részükről is nyitottságra és támogatásra van szükség.

Mi a helyzet az osztálytársakkal?

Mariann: A pedagógusok legtöbbször rájuk hivatkoznak: „S mi lesz a többivel?” De sohasem a gyerekekkel van baj.

Azt gondolom, rendkívül fontos, hogy tolerálni tudjuk a különbözőséget, és ezt megtanítsuk a gyermekeknek. Ők anélkül is, hogy elmagyaráznánk nekik a teljes diagnózist, megértik, elfogadják, sőt támogatják egymást.

Ám ez csak akkor működik, ha nemcsak ők, hanem az érintett is alkalmazkodik. Ha ez nem valósul meg, akkor kialakul bennük a kivételezés érzése, amelynek kirekesztés lehet a következménye.

Zsófia: Ha megosztjuk velük, hogy azért van a társuk kezében nyugilabda, mert úgy jobban tud figyelni, és a többieket sem zavarja, vagy azért rágózik, hogy leküzdje az ingerkeresést, akkor az egész osztály jobban tud működni, vagyis a közösség ezzel nem veszít, hanem nyer.

Kép

Kémenes-Piros Mariann és Szabó Zsófia

Ha valakiben felnőttkorban merül fel, hogy esetleg ADHD-s vagy autizmusban érintett, késő már diagnosztikára jelentkeznie, és bármilyen fejlesztésbe fognia?

Mariann: Sohasem késő, bár kisebb hatásfokkal lehet őket fejleszteni, mint a gyermekeket. Sok felnőtt keres fel minket, de inkább az ADHD kapcsán, valahogy azt divatosabbnak, társadalmilag elfogadottabbnak tartják. Az autizmust általában fogyatékossággal társítják, és amikor közöljük, hogy felvetődik a spektrumzavar-érintettség is, felháborodnak, pedig az egy rendkívül színes, értékes világ, sok árnyalattal.

Zsófia: Mi abban hiszünk, hogy minél hamarabb lehetőséget kell adni, hogy az érintettet megsegítsük, és sem ő, sem a családja ne kerüljön olyan helyzetbe, ami nem fog jól működni. Az a célunk, hogy minden hozzánk forduló olyan életminőségben élhesse az életét, amely neki a legmegfelelőbb, ezért a diagnózist mindig feldolgozó konzultáció követi, ahol átbeszéljük a felvetődő kérdéseket, esetleges félelmeket, és a hogyan tovább-ot.

Aztán egyéntől függően edukációt, konzultációt, pszichológiai tanácsadást, terápiát, pszichodrámacsoportot vagy gyógypedagógiai fejlesztést javasolunk.

Mariann: Központunk működését az „Érték a különbözőség!” alapelv mentén álmodtuk meg és szervezzük a mindennapokban. Ha csak probléma-fókusszal közelítjük meg a hozzánk fordulókat, elvesszük tőlük azt az érzést, hogy értékesek. Hisszük, hogy neurodiverzitás (idegrendszeri variánsok) nélkül nem létezne az emberiség a mai formájában. Az eltérő idegrendszer elképesztően sok előnnyel járt az emberiség történelmében, és ha elfogadással, az erősségeket is észrevéve fordulunk az érintettekhez, az sok előnnyel fog még járni a jövőben is.

„Zsófi csinos, őszinte nő, pozitív, életbölcsességgel teli kisugárzással” – így kezdődik az interjú „a főváros egyik kedvenc örömlányával”, amelyet nemrég olvastam a közkedvelt női portálok egyikén. Annyira jól hangzik, nem? Mármint az a rész, hogy jól néz ki (biztos jól is keres), pozitív a kisugárzása, és tíz év prostitúció után telis-tele van bölcsességgel. De vajon mi mindenről tudna mesélni Zsófi a mosolygós emotikonok álarca mögül? Sajnos az interjúból ezt nem tudjuk meg.

A pedagógusnak van hivatása, nem a prostituáltnak

A virtuális hasábokon a lány arról beszél, hogy húszas évei elején került a szexiparba, eredetileg módos férfit keresett, aki a testi szolgálatokért eltartja, de akit kinézett magának, az valójában futtató volt. „Végül elvállalta a munkát, mert úgy érezte, ez a legtesthezállóbb út számára a biztos megélhetéshez.”

Az, hogy milyen szavakkal írunk le egy jelenséget, erősen befolyásolja, hogyan értelmezik azt, amiről beszélünk. Ebben az interjúban a prostitúcióra a „szakma”, „mesterség”, „hivatás”, „karrier” kifejezéseket használják.

Holott a prostitúció minden, csak nem hivatás, mert azt elhivatottság, a pálya iránti erős vonzódás jellemzi – és ugyan ki érezne elhívást arra, hogy idegen, sokszor kívül-belül visszataszító alakok hatoljanak a testébe pénzért? Egyetlen, normális körülmények között felnövő kislány sem álmodozik arról, hogy egyszer majd ebből fog élni!

Zsófi is elmondja, rengeteget sírt az első alkalom előtt, és beszél arról, hogy erőt kellett vennie magán, amikor „kevésbé kellemes alakok” vették birtokba a testét (ezek telefonszámát az aktus után „soha többet” néven mentette el, a mondat végére pedig egy mosolygós szmájlit tettek a szerkesztők, mert ez olyan jópofa gondolat!). Képzeljük el, hogy mit jelentenek ezek a sorok valójában! Kinyitottad az ajtót, beengedted az embert a szobádba, aki se kívül, se belül nem szimpatikus, elraktad a pénzt, majd hagytad, hogy azt csináljon veled, amit akar, végül úgy csuktad rá az ajtót, hogy soha többet nem akarod látni. Hogyan lehet ezt rendszerszinten elviselni? Disszociációval!

„Kettéhasadnak” a teher alatt

„A nem kívánt érintéseket, az undor zsigeri reakcióit úgy lehet elviselni, ha valaki megtanulja szétválasztani saját érzéseit a viselkedésétől.

A disszociáció azt jelenti, hogy át sem éli valójában, ami vele történik, hanem mintegy megfigyelőként van jelen a helyzetben.

Ahogy például a gyerekek túlélik a szexuális bántalmazást, így védekezik a pszichéjük, hogy ne essenek szét mentálisan. Bár ez a mechanizmus tulajdonképpen a túlélést segíti, nagy árat kell fizetnie annak, aki ehhez az eszközhöz nyúl! Évek hosszú terápiás munkája lehet, hogy feldolgozza valaki ezeket a tapasztalatokat. Hangulatzavart, függőséget, poszttraumás stressz-szindrómát, szorongást, álmatlanságot okozhat. Elég, ha csak egy adatot említek példaként: több kutatásban a prostituáltak nagyjából 70 százalékánál voltak jelen depresszív tünetek, míg az átlagpopulációban ez az arány csupán 5–10 százalék!” – mondta nekünk korábban Kovács Orsolya, a Be Balanced Pszichológiai Pont szakmai vezetője.

A pszichológus szerint még mindig rengeteg téveszme él a társadalomban a prostitúcióval kapcsolatban, ezek közül az egyik leggyakoribb az, hogy a prostituáltak élvezik a szexet.  A velük dolgozó pszichológusok, szociális munkások, ápolók ezzel szemben egészen más képet rajzolnak fel: „Tévhit, hogy prostituáltnak lenni szabad választás eredménye, hiszen külső és belső kényszerítő erők vezetik az egyént ebbe az irányba, még ha ezt magának sem tudja valaki megfogalmazni” – tette hozzá.

„Lehet, hogy egy-két évig normális alakokat fogsz ki, aztán jön egy…”

A Zsófival való beszélgetés végén van egy nem reprezentatív közönségszavazás: mi a véleményed az ősi mesterséget űző nőkről? 1. Az ő döntésük, hogy mivel keresik a napi betevőt, én nem ítélkezem felettük (51%). 2. Sajnálom, hogy nem jutott nekik jobb sors, szerintem nagyon káros ez a tevékenység (23%). 3. Támogatom őket, ez a mesterség mindig is jelen volt, jelen is lesz, nem kell álszenteskedni (26%).

Az álszenteskedés és az ítélkezés valóban rossz dolog, de az is, ha úgy állítjuk be a prostitúciót, mint egy teljesen normális vállalkozást, figyelmen kívül hagyva a testi-lelki következményeket.

Amikor korábban prostituáltakat kérdeztem az életükről, egytől-egyig beismerték, nem egészen olyan ez a pálya, amilyenre számítottak. „Lehet, hogy egy-két évig tök normális alakokat fogsz ki, és egyszer jön egy, amelyik olyan brutálisan szétver, hogy soha nem felejted el. Nincs ráírva az arcukra, csak a szerencsén múlik!” – mondta egyikük.

Gyakran érvelnek azzal is azok, akik támogatják az érintetteket a prostitúcióban, hogy több olyan örömlánnyal találkoztak, aki boldog az életével, jómódban él, sok szabadideje van, és neki „nem nagy cucc” a szex.

Sajnos ez torzított kép. Nem azt a prostituáltat kell megkérdezni arról, hogy milyennek látja az életét, aki éppen kiszáll a drága autójából, és azt hiszi, hogy a kemény munkája egész életében boldogságban tartja majd, hanem azt, akinek a szépsége idővel már megkopott, akinek a „piaci értéke” már nem ugyanaz, mint a 18 éves escortoké, aki már nem tudja csinálni, és ott tart, hogy kezdeni kellene valamit az életével. Új munkára, esetleg családra vágyik.

Hogyan tudja integrálni a múltját a jelenébe és a jövőjébe?

A pszichológusok szerint nagyon nehezen.

„Aki végül abba tudja hagyni a prostitúciót, annak később komoly munkát jelent, hogy beillessze énképébe a múltját, vagy hogy visszaállítsa az énhatárait, azaz képes legyen reálisan megítélni és képviselni, hogy mi az, amit egy másik embertől elfogad mint viselkedést, és mi az, ahol már kiteszi a stoptáblát” – magyarázta Kovács Orsolya, aki több olyan terápiát is vezetett, amelynek résztvevői áruba bocsátották a testüket.

Minden jó is, amit szabad?

A segítő szándék két teljesen ellenkező irányú gondolkodásra osztható. Az abortusz kérdéséhez köthető fogalmakhoz hasonlóan, mint „pro life – az életért” és „pro choice – a választásért” táborként szoktam rájuk hivatkozni, és mindkét csapatnak megvan a maga logikája.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy az ember szabad választása mindent felülír, „az ő teste, az ő döntése”, ez a „legősibb mesterség”, amivel „úgysem lehet mit kezdeni”, ezért a legtöbb, amit tehetünk a prostituáltakért, hogy törvényi szinten védjük az érdekeiket (pro choice). Mi a Képmásnál nem ezt valljuk, ugyanakkor azt sem, hogy a társadalom perifériáján kellene tartani őket, és inkvizíciós hozzáállással ítélkezni felettük. Nem! Mi pro life gondolkodók vagyunk, szerintünk a méltó élet mindennél előrébb való, és az, hogy valamit szabad megtenni, nem biztos, hogy jó is lesz nekünk. Azt valljuk, hogy a tabudöntés, az ehhez kapcsolódó megelőzés, a társadalom, az „ügyfelek” edukálása, a prostituáltak kiugrását elősegítő szervezetek támogatása és az érintettek érzékenyítése vezet hosszú távon ahhoz, hogy csökkenjen a szexipar áldozatainak száma (mivel a prostitúciót eltörölni valóban nem lehet, csak a károkat mérsékelni).

A prostitúció tehát nem hivatás, hanem kényszerpálya, és az egész társadalom érdeke, hogy ezek a fiúk és lányok más utat válasszanak maguknak.

Nekünk ebben kell őket segíteni, még akkor is, ha vannak olyan érintettek, akik most még nem értenek egyet velünk. 

A gázárak emelkedésével mindenhol lejjebb veszik a hőfokot, a lakásokban, a munkahelyeken, az iskolákban és az óvodákban sem lesz kánikula a téli hónapokban. Attól, hogy a hőmérséklet az utóbbi helyeken is alacsonyabb lesz a korábban megszokottnál, sokan megrémültek, pedig ezzel egy bizonyos határig nincs gond. „A kicsiknek elég jó az alkalmazódóképességük, talán még jobb, mint a felnőtteké. A hőmérséklet, amit komfortosnak éreznek, széles skálán mozog, elsősorban attól függ, hogy mit szoknak meg. Persze náluk is számítanak az egyéni adottságok is, például a nagyon vékony gyerekek jellemzően fázósabbak” – mondja dr. Havasi Katalin csecsemő-gyermekgyógyász, házi gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Szülőként elsősorban réteges öltözködéssel tudjuk segíteni, hogy jobban viseljék az alacsonyabb hőmérsékletet.

Izgő-mozgó ovisok

„Pici gyerekeknél a helyzet jobb, mert ők egész nap játszhatnak, rohangálhatnak, ami a hőtermelés legtermészetesebb formája. Ha a bölcsőde vagy az óvoda padozata megfelelően szigetelt, és arra egy meleg szőnyeg is kerül, nekik az sem okoz gondot, ha játék közben a földön ücsörögnek” – mondja a gyerekgyógyász. Klasszikus tévhit, hogy a gyerekek a hideg miatt fáznak meg, pedig az önmagában nem vezet meghűléses betegségekhez, azokat vírusok és baktériumok okozzák. A hidegnek akkor van jelentősége, ha a kórokozó már a gyerekek torkában, orrgaratjában van. Ilyenkor

egy hirtelen lehűlés segítheti a vírusokat és a baktériumokat abban, hogy a nyálkahártyában szaporodni kezdjenek, de ez a hatás nem 16 fok fölött jelentkezik, hanem ennél jóval hidegebb környezetben.

Például ha a gyerek a kinti játék közben nagyon áthűl.

Ücsörgő iskolások

Az iskolában már más a helyzet, ott a gyerekeknek 45 percet ülniük kell.

A cikk folytatását a novemberi Képmásban találja, fizesse elő a lapot ITT!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

Gratulálunk a nívós gasztronómiai versenyen elért helyezésedhez!

Köszönöm szépen, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy a helyezés relatív, úgy értve, hogy három versenyzőé lett az első, a második és a harmadik helyezés, a többiek egységesen negyedik helyezettek lettek. A 17 induló között ott volt többek között Ausztrália, Új-Zéland, Finnország, Németország, Anglia, Norvégia, Svédország, Hollandia és az Amerikai Egyesült Államok versenyzője is. Nem mondom, hogy nem vagyok elégedett az eredményemmel, de mint mindenki, én is úgy mentem a versenyre, hogy győzni szeretnék. Utólag úgy érzem, többet is beleadhattam volna. Egy biztos, Mexikó óta egyre több csilit használok. (nevet)

Hogy lettél szakács és séf? Már gyerekkorodban ilyen hivatást álmodtál magadnak?

Igen.

Sokat voltam a nagymamámnál, aki rengeteg finomságot készített. Nem volt kérdés, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek.

Szeretem a hivatásom, élvezettel hallgatom az olaj sercegését a serpenyőkben, és azt is élvezem, hogy mindig finom alapanyagokkal dolgozhatok. A kertészkedés is ilyen számomra. Amikor épp nem a párommal közös éttermünk konyháján vagyok, akkor Zala megyében, egy családi birtokon kertészkedem, többek között retket, hagymát, krumplit, paradicsomot és padlizsánt termesztek, pálinkát főzök. Közel 600 tő paradicsom és több mint száz gyümölcsfa nő a kertben. Öröm, amikor egy magból termés lesz, amit aztán felhasználhatok az ételekhez. A semmiből alkotni – ez érdekel a kertészkedésben és szakácsként is.

Éttermetek, amely a Kristinus Borbirtokon található, idén februárban nyitotta meg a kapuit. Milyen jelentőséggel bír a Lokal47 névben szereplő szám?

Az étterem neve azt üzeni, hogy zömében maximum 47 kilométerről érkező hozzávalók kerülnek a tányérra. Kizárólag őstermelőkkel dolgozunk, az étlapunk zöldséghangsúlyos. A hagyományos recepteket ötvözöm a fine dining világban felszedett tudással, a hely háziasszonya pedig nem más, mint a párom, Gelencsér Janka.

Kép

Richárd és párja, Gelencsér Janka – Fotó: Lokal47/Horváth Attila

Olyannak tűnsz, aki nem kérkedik az elért eredményeivel.

Mert hiszem, hogy nem dicsekedni kell az elért eredményekkel, hanem továbbfejlődni.

Hiszel abban is, hogy egy igazán jó szakácsot az alázatos hozzáállás különbözteti meg az átlagos szakácstól?

Persze! És fontos az is, hogy az ember folyton tele legyen tudásszomjjal.

Én például többször elkészítem ugyanazt az ételt, de mindig egy kicsit változtatom, mindig más úton igyekszem eljutni a végeredményig.

Mindemellett szeretek, szeretünk környezettudatosak lenni a munkában is. Még egy rothadt almának is levágom az ép részét, semmit nem dobok ki. A legrosszabb esetben alaplevet főzünk a megmaradt alapanyagokból, és komposztálunk is.

Tudásszomjadat először Bodrogi Gyula színművész és fia éttermében elégítetted ki még gyakornokként, majd megjártad a hazai top- és Michelin-csillagos éttermek konyháját is.

Tapasztalatot szereztem többek közt a budapesti Borkonyhában, az Alabárdosban, az egykori Olimpiában, külföldön, aztán beköltöztem a balatonszemesi Kistücsökbe.

Innen vezetett az utad a 2018-as Bocuse d’Or szakácsversenyre.

Igen, Pohner Ádám segédjeként vettem rész a versenyen. Megnyertük a magyar selejtezőt, az európain nyolcadikak lettünk, a világversenyen pedig tizenkettedikek. De volt még egy nagyon fontos állomás az életemben: egy teljes nyarat dolgoztam Nagykanizsán a Szőlőskert Fogadóban, amely nem mellesleg párom édesapjának az étterme. Ekkortájt határoztuk el Jankával, hogy saját termelői piacot nyitunk, később pedig jött a saját étterem ötlete…

Melyik az az általad elkészített étel, amelyért Janka rajong?

A dödölléért.

De alapból szereti, mert zalai lány, kislány kora óta ez az egyik kedvence.

A mexikói Ifjúsági Szakács Világbajnokságon milyen ételek kerültek tőled a zsűri elé?

A verseny napján kaptam egy úgynevezett black boxot, azaz meglepetéskosarat, s az ebben talált alapanyagokból kellett megalkotnom egy három fogásból (előétel, főétel, desszert) álló, 4 adagban elkészített menüsort három és fél óra alatt. Az idei meglepetéskosárban volt marhahátszín, marhaoldalas, rák, osztriga, karfiol, avokádó, ananász, mazsola, csili és fehér csokoládé. Mindenki másra, valami tipikus mexikóira számított, például kukoricára, tequilára.

Előételnek csilis pirított kukoricát készítettem korianderrel, osztrigával, folyami rákkal, zöldfűszeres halszósszal. Főételnek a hátszínt megsütöttem, az oldalast lefőztem kuktában, majd a húst összekockáztam, és megcsináltam ragunak hagymával, mazsolával, korianderrel, mustármaggal és egyéb fűszerekkel. Köretnek kukoricaliszttel készült burgonyakrokett, avokádós, csilis paradicsomsaláta és articsókapüré készült.

Kép

Fotó: Lokal47/Horváth Attila

Most jön a számomra legfontosabb rész, a desszert!

A desszert egy panna cotta lett ananászos, mézes, kardamomos szósszal, fehércsokis krémmel, mangóhabbal.

Istenien hangzik, és biztos finom is volt!  Hogyan lehet egy ilyen versenyre felkészülni?

A zsűritagokkal, Ádám Csabával, Kovács Lázárral és Borka Áronnal kétszer tartottunk közös főzést. Arra nem számítottam, hogy a versenyen nem annyira modern konyha lesz, de ez nem hátráltatott a munkában.

Ünnepekkor is tiéd a konyha? Te főzöl az egész családnak?

Képzeld, ünnepekkor sosem főzök!

Egyrészt, mert Jankával egymás szüleinél ünneplünk, és így elhalmoznak minden finomsággal, másrészt, mert szívesebben eszem más főztjét, mint a sajátomat, sokkal jobban esik a mástól kapott, szeretettel készített étel.