Gyerkőcökkel Suttogó: „A gyerek akkor érzi biztonságban magát, ha meg vannak húzva a határok”

Problémás gyerekekkel foglalkozni nagy kihívás, főleg, ha első pillanattól azt látod egy gyerkőcön, hogy duzzog, vagy épp meg sem akar mukkanni. Miért szerethető mégis számodra ez a hivatás?

Én imádom a munkámat. Egyrészt, mert azonnali pozitív visszajelzéseket kapok, másrészt, mert olyan gyerekek – és a szüleik – is megkeresnek, akik évekkel ezelőtt jártak nálam. A bizonyítványosztás vagy egy-egy jó sporteredmény után azt mondják: „Ha te nem lettél volna, Marianna, ez az egész nem sikerülhetett volna!”. Ezek mind olyan visszacsatolások, amik megédesítik a mindennapjaimat, és megerősítenek abban, hogy amit csinálok, igenis gyümölcsöző. Hozzáteszem, nem csupán az én érdemem a siker – a szülőkkel közösen dolgozunk azon, hogy gyermekük kiegyensúlyozott és boldog legyen.

Minden korosztály más és más közös munkát igényel, de általánosságban elmondható, hogy bármilyen korúak is a gyerekek, ami mindig beválik, az a határozottság. Amikor egy 3-4 éves gyerkőccel közlöm, hogy nem nyúlhat a szemüvegemhez, akkor először elkezdünk meccselni: ő próbál hozzányúlni, én továbbra is határozottan, ellentmondást nem tűrően azt mondom: nem. Ezek után elvileg én kellene, hogy legyek a mumus, a szigorú néni, akitől tartani kell, de a gyakorlatban az történik, hogy a gyermek hozzám hozza a játékát, az én ölembe akar ülni, amikor pedig elválunk, megkérdezi, hogy mikor jövök hozzá újra. A szülők meg szoktak lepődni, de ekkor szoktam azt mondani, hogy a gyerek azért ilyen, mert velem biztonságban érzi magát.

Azért érzi magát biztonságban, mert nálam meg vannak húzva a határok, vagyis pontosan tudja, mire számíthat. Ez megnyugtatja. Emellett, ami még fontos: ha egy gyereknek van egy álma, én vele együtt hiszek benne.

Fontos, hogy a szülők se vegyék el a kedvét, hanem biztosítsák a támogatásukról.

Számtalanszor vagyok fül- és szemtanúja kisgyerekek hisztijének. Van, aki egy pláza közepén csinálja, van, aki strandon. A szülők többnyire ignorálják a viselkedését, vagy rákiabálnak. Több lett a hisztis gyerek? Vagy kérdezhetném úgy is: gyereket nevelni szerinted most sokkal nehezebb, mint 20, vagy akár csak 10 évvel ezelőtt? 

Több lett a hisztis gyerek, igen, bár én nem szeretem ezt a szót, és a dackorszakot sem. A „hiszti” akkor következik be, amikor a gyerek elveszti a biztonságérzetét, és azt akkor veszti el, ha megborul az egyensúly szülő és gyerek között, vagyis az alá-fölérendeltségi viszonyban. Ha azt akarjuk, hogy a csemeténk hosszú távon boldog legyen, akkor fegyelemre, önuralomra van szüksége. Ezekre éppúgy meg kell tanítani, mint fogat mosni. Határok meghúzása nélkül nem működik sem társadalom, sem óvodai, iskolai közösség.

A szabályok felállítása és azok következetes betartatása a család zavartalan, kiegyensúlyozott működéséhez is elengedhetetlen.

A szülők tartanak attól, hogy ha szabályokat hoznak, és következetesen be is tartatják őket, akkor sérülhet a gyermek lelke, pedig pont akkor fog sérülni – a későbbiekben –, ha mindent megengedünk, ha mindent ráhagyunk, ha nem tanul meg alkalmazkodni, viselkedni.

Vagyis gátat kellene szabni a liberális gyereknevelésnek? 

Igen, de nem úgy értem, hogy legyünk ridegek a gyerekünkkel. 30-50 évvel ezelőtt jó volt, hogy a szülők felállították a szabályokat a családon belül, de ezzel együtt nem mindig biztosították a szeretetteljes közeget. Ez sem jó. De az sem, ami most van, vagyis, hogy félredobunk mindent, ami mentén a szüleink neveltek minket. Úgy vélem, és azt tapasztalom, hogy azért van manapság ennyi érthetetlen hiszti, mert a gyerekek nem tudják, pontosan mit várnak el tőlük, mikor kell és mikor nem kell betartani a szabályokat, egyáltalán vannak-e szabályok.

A tinik életében sincs túl nagy rendszer, felelősségre nevelés, nincsenek következmények, határok, nincsenek feladataik, és épp emiatt sokszor nincsenek céljaik, motivációjuk sem, tisztelet a kivételnek. Csak ismételni tudom magam: ha nincs rendszer és jó értelemben vett fegyelem egy gyerek életében, akkor mindegy, hogy egy- vagy tizenhat éves, ott valami félresiklik. Felnőttkorukban ezek a gyerekek munkahelyi, beilleszkedési és párkapcsolati problémával fognak majd küzdeni.

Gondold el, milyen lenne, ha holnaptól megszűnne minden közlekedési szabály: végigidegeskednénk az utat. Ugyanezt érzi a gyerek, amikor szabályok nélkül kell neki végigcsinálnia egy napot.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Unplash/Jordan Rowland

„A mai gyerekek túl vannak terhelve” – szokták mondani.

Nyilván nem kell átesni a ló túloldalára, de ha valaki azt tanulja meg, hogy mindig annyit teljesítsen, ami épp még kellemes, akkor egy idő után nem lesz mire építkeznie, és a fejlődés elmarad. Sok szülő keres meg azzal, hogy a 12 éves gyerekének nincs motivációja. Persze, hogy nincs, mert hiányzik a neveléséből a követelmény és a következetesség! Ha egy kamasz azt érzi, hogy hol ő irányít, hol nem, akkor nem tudja, mihez tartsa magát. Egyenes út vezet a káoszhoz.

A nyár szokott lenni a kritikus időszak – vannak szülők, akik gyakorlatilag kimerülnek a gyerekekkel eltöltött temérdek programot követően. Mit javasolsz, ők mi tehetnek azért, hogy a nyaralás nekik is inkább feltöltődés, ne kimerülés legyen?

Nyár ide vagy oda, a szabályoknak akkor is meg kell lenniük. Mindegy, hogy egy 5 vagy 15 évesről van szó, ha az a szabály, hogy éjfél előtt le kell feküdni, akkor le kell feküdni. Ha nem maradunk következetesek nyáron, nehéz lesz a szeptemberi visszaállás. Azokkal a szülőkkel, akik már több éve hozzák hozzám a gyerkőceiket, június második felében készítünk egy heti tervet. Beírjuk, hogy meddig aludjon szünidőben a gyermek, mikor kell lefeküdni, mikor van ebéd/szieszta, és így tovább. A szieszta legyen „szent”, vagyis mindenki vonuljon el, és hagyja békén a másikat, és a szülők is picit töltődjenek fel.

Azt látom, hogy a még nem kamasz gyerekeknél a szülő nyáron nem más, mint szórakoztató személyzet. Ez elég szomorú.

A nyári szünet nemcsak a játékról és a szórakozásról szól, pláne nem arról, hogy a szülő animátorszerepet öltsön magára, hanem arról is, hogy tanítsuk a gyerekeket.

Elmehetünk együtt piacra, süthetünk együtt süteményt, meglátogathatjuk a beteg szomszéd nénit… Ha nem így teszünk, akkor 12-13 évesen jön majd a mondat: Na, ne csicskáztass engem!

Nagyon sok szülő nyáron is bekapcsolja az okostévét, a laptopot vagy a tabletet, és elé ülteti a kicsit. Riasztó látni, hogy sok gyerek életét teljesen eluralták a kütyük.

Ők teljesen el is veszthetik a kapcsolatot a valósággal. Tudományosan is igazolták, hogy visszafordíthatatlan agyi károsodást okoz hatéves kor előtt bármilyen okoseszköz használata. Szomorú, hogy már egy étteremben vagy egy nyaralás alatt is csak a telefont nyomkodják, pedig ez lenne a közösségi, családi idő, amikor beszélgetni kellene.

Inkább húzzuk meg ebben is a határokat: tanítsuk meg a gyerkőcnek, hogy mikor, mit és mennyit használhat! Ne bízzuk rá, hogy mit néz!

Már létezik a Family Link és a KinderLink, két olyan alkalmazás, amelyekkel korlátozhatjuk a használati időt és a nézhető tartalmakat is. Ha mégis másra kattint a csemete, a szülőt SMS-ben értesíti a program, valamint a böngészési előzmények is visszanézhetők.

Picit összegezve: a szabályok betartása, betartatása nem zárja ki, hogy a nyár és a szabadság arról szóljon, hogy jobban megismerjük a gyerkőceinket, az ő vágyaikat, céljaikat, lelkivilágukat. Csináljunk minden feladatot közösen, és sokat, sőt rengeteget beszélgessünk, nevessünk, akár egy elrontott süti kapcsán, vagy egy jól sikerült autómosáskor is! Ami a legjobb: egyikhez sem kell kütyü!