| Képmás Ugrás a tartalomra
Képmás Magazin
  • Előfizetés
  • Támogatás
Toggle navigation
  • English
  • magyar
  • A hónap témája
  • Hírlevél
  • Termékek
  • Videók
  • Támogatás

Fő navigáció

  • Család
  • Életmód
  • Köz-Élet
  • Kultúra
  • Vélemény
  • Dunakavics
  • Podcast
  • Képmás-est
  • Előfizetés
  • Hírlevél
  • f_logo_RGB-Black_1024
  • yt_icon_rgb
  • Shape
  • linkedin_logo
  • Család
  • Életmód
  • Köz-Élet
  • Kultúra
  • Vélemény
  • Dunakavics
  • Podcast
  • Képmás-est
  • Előfizetés
  • Hírlevél
  • English
  • magyar
  • A hónap témája
  • Hírlevél
  • Termékek
  • Videók
Előfizetés Támogatás
  • f_logo_RGB-Black_1024
  • yt_icon_rgb
  • Shape
  • linkedin_logo
hirdetés

Az alkoholizmus lényege a tagadás – Ne játszmázzunk, ha alkoholbeteg van a családban!

2022. 12. 29.
Megosztás
  • Tovább (Az alkoholizmus lényege a tagadás – Ne játszmázzunk, ha alkoholbeteg van a családban!)
Kiemelt kép
alkoholizmus_csaladban.jpg
Lead

Tóth Balázs a Katolikus Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetője, szociális munkás és családterapeuta. Több mint egymillió olyan hozzátartozó nevében teszem fel neki a kérdéseimet, akik alkoholbeteg családtaggal élnek együtt. Olyanok nevében, akik napról-napra közelről nézik, ahogy a szerettük egyre mélyebbre csúszik a lejtőn, amelynek végén betegség, kiszolgáltatottság és magány várja. Mit tehetünk?

Rovat
Életmód
Köz-Élet
Címke
Katolikus Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat
alkoholista a családban
Rév hálózat
szenvedélybeteg
Szerző
Csongor Andrea
Szövegtörzs

Valóban egymillió alkoholbeteg országa vagyunk? Vagy a lappangást is tekintetbe véve inkább másfél millióé?

Azt gondolom, valahol a kettő között. Úgy fogalmaznék, hogy Magyarországon mindenki nagycsaládjában fellelhető egy alkoholbeteg.

A nők ivása inkább a titokzónába esik, tehát ők még ritkábban jelennek meg a statisztikában?

A nők jellemzően inkább rejtetten isznak, aminek kulturális gyökerei is vannak. A férfiakkal elnézőbb a társadalom, a nőkhöz egy kis „kontyalávaló” illik csak, édes likőröket kortyolgathatnak illő viselkedés mellett, de nem megengedett, hogy lerészegedjenek. Ennek a tabunak a hatására a női ivók igyekeznek titokban tartani a függésüket.

Más az az alkoholmennyiség, amit a férfi és női szervezetre nézve károsnak ítélünk, és ahol az alkoholbetegség határát meghúzzuk?

A függőséget nem mennyiségekben kell mérni. A függő emberre az jellemző, hogy nem tudja kontrollálni a szerfogyasztását. Hiába tudja, hogy árt magának, nem tud leállni vele. Az is problémás, ha valaki a nehézségei megoldására használja az alkoholt.  Nehéz megítélni, hogy mi az a mennyiség, ami még nem okoz problémát. Sok kutató úgy tartja, hogy csak az a mennyiség nem káros, amit nem iszunk meg. A kevés keveset árt, a sok sokat.

Lehet, hogy napi egy deci vörösbor jót tesz a szívnek, de más szervünknek meg nagyon nem tesz jót, ezzel ne ámítsuk se magunkat, se egymást. Az igazság nem a borban van…

Ha én olyan családtag vagyok, aki már egy ideje gyanítom, hogy a hozzátartozóm naponta többször is a pohár fenekére néz, akkor milyen jeleket kell figyelnem, hogyan lesz a gyanúmból bizonyosság?

Egy zugivó esetén nem könnyű a felismerés bár akivel egy háztartásban él, például házastárs, gyermek azért észre szokta venni.   Vannak magasan funkcionáló zugivók, akik ellátják a munkájukat, építik a karrierjüket, gondoskodnak a családról, azután esténként berúgnak. Ez egy komoly alkoholbetegség, de a család sokáig nem veszi észre. Olyan jeleket lehet érzékelni, hogy este jóval rosszabb összképet mutat, mint reggel, összeszedetlen, elmosódott hangon beszél, hamar kivonul a családi térből, alkoholos a lehelete. Reggel újra felturbózza magát, dolgozik teljes erőbedobással, hazatérve pedig minden este elkortyolja a maga italát, majd csöndesen lerészegedik. Kollégái néha homályosan érzik, hogy másnapos lehet, de ő gyakorlottan tudja az állapotát leplezni.

A magyar hagyományok és a nemzeti múlt is ellenünk dolgozik: hagyománnyá vált nálunk a búsongás és az alkoholba temetett bánat. Úgy tudom, csak nálunk létezik a panaszdal mint műfaj, és rengeteg szokásunk, közmondásunk, kínálási szlogenünk kötődik az alkoholhoz.

Fontos tudnunk, hogy az alkohol ugyanúgy drog, mint az illegális szerek, amiktől annyira félünk. Az alkoholt a pszichoaktív szerek közé soroljuk, aminek a rendszeres fogyasztása hozzászokáshoz, függőséghez vezethet. Mind fizikai, mind pszichés elvonási tünetek is megjelenhetnek a függőség kialakulása után, pont úgy, mint bármelyik tiltott szernél. . Hogy ennek ellenére miért legális?   Minden kultúrának megvan a maga domináns drogja, amit elfogad, a többit pedig igyekszik kerülni. Európában az alkohol a domináns drog, része lett az életünknek, beépült a kultúránkba Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne veszélyes, vagy hogy megtanultuk volna helyesen használni, de el kell fogadnunk a jelenlétét, és úgy kell szabályozni a használatát, hogy minél kevesebb kárt okozzon.

Mennyire jelennek meg az alkoholfüggő emberek a támogatói rendszerben?

Nagyon kis részük jelenik meg. Többnyire az tartja vissza őket, hogy nem ismerik be az alkohol hatalmát maguk fölött: az alkoholizmust a tagadás betegségének szokták nevezni. Nagyon sokára tudatosul bennük a függésük, mert a probléma része a beismerés teljes elutasítása. El kell jutni egy olyan szintre – ezt hívjuk mélypontnak –, ahol ő maga jön rá, hogy ellehetetlenült az élete, veszélyben vannak a kapcsolatai, a munkája, a megélhetése, tehát segítséget kell kérnie.

Ha biztos vagyok benne, hogy a hozzátartozóm ezzel küzd, de nem ismeri be, mit tehetek?

Lehet vele beszélgetni erről. Elmondhatjuk neki, hogy „én ezt látom, nekem ez szomorúságot okoz.” Adhatunk neki címeket, telefonszámot, hogy itt tud segítséget kérni. A beszélgetés nagyon komoly segítségadást jelent. A mélypont ugyanis nem törvényszerűen azt jelenti, hogy valakinek teljesen összeomlik az élete, vagy mindent elveszít, elválik tőle a házastársa, vagy az orvos megkongatja a vészharangot – ilyen mélypont is van –, hanem elég lehet az is, hogy elveszíti a jogosítványát, vagy felismeri, hogy rossz úton jár. Ha elindul a mély beszélgetés, akkor a hozzátartozó elérheti, hogy még a mélypont vagy a visszafordíthatatlan egészségügyi károsodás vagy egzisztenciális zuhanás előtt eljussanak a beismerésig.

A hozzátartozó akkor jár el jól, ha én-közléseket használva tükröt tart az alkoholbeteg elé: nem őt minősíti, hanem a saját érzéseit mondja el.

Jó eszköz kilátásba helyezni, hogy „ha te nem változtatsz, elhagylak”?

Ha ezt csak zsarolásnak, valójában üres eszköznek, fenyegetésnek akarja használni a játszmában, akkor nem javaslom. De ha valóban úgy döntött, hogy nem akar tovább olyan körülmények élni, ahogy eddig, akkor ezt képviselje.

Kép
alkoholista szülő
A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Mennyire igaz az alkoholizmusra, hogy ez is egy „többszereplős darab”?

Kialakulhatnak, és ki is szoktak alakulni a családban alkoholista játszmák, amelyek jócskán megnehezítik a függő számára, hogy megváltoztassa a szokásait. Eric Berne írta le ezt a folyamatot, ő úgy látta, hogy a házastárs felvehet egy megmentő szerepet, ami abban akadályozza meg a társát, hogy szembesüljön a saját felelősségével. Ha az alkoholista összehányja a konyhát, a Megmentő reggelre szépen kitakarít, és mire felébred az alkoholista, úgy tűnik, mintha mi sem történt volna. A Megmentő nyeresége a saját magáról mint hősről, jó emberről alkotott képe. Egy másik szerep az Üldözőé. Ő faggat, nyomoz, kitágult orrcimpákkal hajtja, hogy hol van eldugva az alkohol, számonkér, védekezésbe szorít. Ezek a szerepek fenntartják az alkoholbetegben a függést. Ha a hozzátartozó felismeri, hogy ő maga ott tart, hogy leszokna az alkoholról a függő társa helyett, akkor ez annak a jele, hogy játszmában vannak. Segíteni azzal tud, ha ő kilép a játszmából. Ha a hozzátartozó marad ezekben a szerepekben, még a gyógyult alkoholbeteg is visszatérhet a függéséhez. A „már megint ittál, megmondták, hogy tönkreteszed magad” féle felsőrendű felnőtt szerep helyett érdemesebb felnőtt–felnőtt egyenértékű szintről megszólítani őt. „Számomra ez nagyon nehéz, mit szólnál, ha segítség után néznénk?” Nem érdemes ítélkezni és uralkodni, inkább megerősíteni és bátorítani.

A Megmentőket milyen háttér, gyerekkor termeli ki? Ők honnan érkeznek?

Nagyon valószínű, hogy a Megmentő származási családjában is jelen volt az alkohol valamelyik szülőjénél, és ő tudattalanul ugyanilyen házastársat választ, sőt néha többször is megteszi. Ők valahogy nem tudatosan is megérzik az udvarló férfiban annak a lehetőségét, hogy alkoholfüggő lesz.

Ha például a Megmentő apja alkoholbeteg volt, akkor ő a szeretetnek ezt a formáját érzi ismerősnek, és mivel ez ismerős, ez neki a biztonságos is.

Ha megkérdeznénk tőle, hogy olyan férjet szeretne-e, mint az apja, hatalmas nemet mondana, de azért együtt rezeg a szinte láthatatlan jelekkel, amelyek a függőségre utalnak. Ha nem dolgozik ezen, újra és újra csapdába kerülhet.

A házastárson kívül milyen szereplői lehetnek az alkoholista játszmának?

Még a professzionális segítő is képes belecsúszni a játszmába, ha nincs résen. Lehet egy szomszéd is, akit megkér a szenvedélybeteg, hogy hozzon neki alkoholt, és ő segíteni szeretne – a játszmaelméletben ő a Barát. Ebbe a szerepbe kerülhet egy pultos vagy egy kolléga is. Persze, a játszma főszereplője maga az alkoholista.

A gyerek milyen szerepbe kényszerül?

A gyerek leginkább meg akarja menteni a szülőjét, és ez borzasztó, hiszen olyan terheket kell cipelnie, amit nem bír el. Nem az ő feladata, hogy a szülőjéről gondoskodjon, hanem pont fordítva: a szülőnek kéne róla gondoskodnia, és a biztonságot megteremtenie számára.   Nem a gyereknek kell az ittas édesanyját felraknia az ágyra és kitakarítani utána. Ez a gyerek szeretetének a kihasználása. Ezek az élmények nagyon rombolóak, és meghatározhatják a gyermek későbbi életét, kapcsolódásait.

Pozitív vagy negatív hajtóerő ebben a történetben a sajnálat?

Inkább az együttérzés az, ami pozitív. Benne egy beteg embert kell látnunk, aki nem azért lesz az alkohol rabja, mert akaratgyenge, vagy kínozni akarja a családját. A cukorbeteg sem tud nem cukorbeteg lenni, hiába akarja mindennél jobban.  Az alkoholizmus gyógyíthatatlan, sokszor halálos kimenetelű betegség. Viszont tünetmentessé tehető, és az alkoholbeteg teljes életet tud élni. Az alkoholizmus az allergiához szoktuk hasonlítani, például a mogyoróallergiához. A mogyoróallergia is gyógyíthatatlan, és ha az allergiában szenvedő ember mogyorót eszik, bele is halhat. De ha egész életében figyel arra, hogy kerülje a mogyorót, akkor semmi problémája nem lesz az allergiájával. Ugyanígy az alkoholbeteg, ha nem veszi magához az allergént, vagyis az alkoholt, nem lesznek tünetei. Ezt kell elérnünk.

Ha sikerült a belátásig jutni, mi legyen a következő lépés? Hogyan jutunk el egy szenvedélybeteg-segítőbe, mi vár ott ránk?

Egy kötelezettségektől mentes első beszélgetés. Ha idáig eljutunk, az már komoly remény. Innen mehetünk önsegítő csoportba vagy az egyéni megsegítés felé. Ha bevonható a hozzátartozó is, az még jobb, párterápiára is van lehetőség, akár az egész család járhat hozzánk családterápiába, amivel kiválóan kezelhető a betegség. Olyan is lehet, hogy csak a hozzátartozó jelentkezik, mi onnan is el tudunk indulni. Segítünk meghúzni a határait, hogy meg tudja fogalmazni, mire van szüksége, és mi az, amit nem visel el, hogy egyáltalán meg tudja markánsan rajzolni a saját kontúrját. Már egész kis korunktól jó lenne önismeretet tanulni, stresszfeldolgozást, kommunikációt és az érzelmeink kezelését is.

Önismeret birtokában lenni azért jó, mert nem megyünk bele játszmákba, felismerjük a saját érzelmeinket, felvállaljuk őket, meg tudjuk fogalmazni, mit várunk el a másik embertől, el tudjuk dönteni, kit engedünk be a hetedik ajtónkon…

Akinek van önismerete, az tudja vezetni az életét, tudja, hogy miképpen használhatja a személyiségét, a képességeit, és a szomorúságát, a gyászát is tudja vinni.

Az ivás közösséget teremt, sok embert ez vonz igazából, nem is pusztán az alkohol élvezete. Ha ezt elismerjük, milyen alapszabályok mentén maradhatunk az alkoholbetegségen innen?

Az első ilyen egyszerű szabály, hogy ne igyunk mindennap. Legyenek alkoholmentes napok.  minél több, annál jobb, de hetente minimum kettő. A második, hogy ne igyunk töményet! Ha alkoholt iszunk is, azt mindig kössük étkezéshez, ünnephez, és mindig családi körben tegyük. Ezt hívjuk szociális ivásnak vagy alacsony kockázatú ivásnak, amelytől nagy valószínűséggel nem alakul ki függés. Egy családi ünnep, például az idei Karácsony alkalmával ihatunk néhány deci bort, de csak ha nincs olyan betegségünk, ami miatt az orvos eltiltott az alkoholtól. És a részegségig semmiképpen ne jussunk el.

Mit tudtok adni egy gyógyult alkoholbetegnek, aki azt élheti meg, hogy kiürült az élete, nincs benne se játszma, se vigasz, se felejtés, se örömforrás?

Meg kell találni azokat a pozitív függőségeket, amelyek nem okoznak kárt az életében. A legmagasabb szint ebben az, amikor alkoholbetegből mentor lesz, és nemcsak másokat tart meg ezáltal, hanem saját magát is. Lehet sport, hobbi, művészet… Lényeges, hogy teremtsünk közösségeket, vagy találjunk valami már működőt, ami közel áll a függő személyiségéhez. A közösségeink, a kapcsolataink tartanak meg minket, függőket és nem függőket egyaránt. A mi közösségünk, a GAMMA-GT (egy májfunkciót mérő markerről kapta a nevét) a gyógyuló alkoholbetegeink közössége.

Milyen hosszú nálatok a várólista?

Ingyenes pszichológusunk, család- és párterápiánk vár és fogad minden rászorulót. Sokféle képzettséggel rendelkeznek a munkatársaink, van gyászcsoportunk, párterapeutánk, pszichológusunk, szociális munkásunk, szociálpedagógusunk, alkotásterápiával is foglalkozunk, és hozzátartozói csoportot is viszünk. Mindig van olyan program, amelyhez lehet csatlakozni, nincs beláthatatlan várólistánk. Akár holnap fel lehet hívni minket.

A RÉV hálózat elérhetőségei: https://www.karitasz.hu/rev/rev-halozat

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép
kislány szőrmókmacit húz maga után

Láthatatlan árvák – milyen alkoholbeteg szülő mellett felnőni?

Ha Magyarországon a felnőtt lakosság több mint 20 százaléka problémás alkoholfogyasztó, akkor vajon hány gyermek él alkoholbeteg szülőkkel? Ezt a kérdést teszi fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gondozásában megjelent Láthatatlan árvák című kötet. A könyv novellák mellett szakirodalmi kitekintéssel magyarázza el, mi történik egy olyan családban, ahol az...
Háttér szín
#c8c1b9

Az operett és a kenyérsütés is szebbé varázsolja az életet – Palotás Ágnes rajongva éli meg mindkettőt

2022. 12. 28.
Megosztás
  • Tovább (Az operett és a kenyérsütés is szebbé varázsolja az életet – Palotás Ágnes rajongva éli meg mindkettőt )
Kiemelt kép
palotas_agnes.jpg
Lead

Palotás Ágnes operetténekes és kenyérművész. Mindkettőt szeretem, az operettek világát és a kenyérsütést is, találkozásunk mégsem egy színházi esthez vagy egy kenyérkészítő workshophoz kapcsolódik. Sokszor utazom telekocsival, ahol rengeteg érdekes emberrel találkozom, s egy alkalommal éppen Ági volt az egyik utastársam a Balaton felé. Beszélgetni kezdtünk, és magával ragadott, ahogy az életéről mesélt. Ebből az életútból jöjjön most néhány részlet, például, hogy mikor kezdett el énekelni, és miért lett a szenvedélye az operett.

Rovat
Életmód
Címke
Palotás Ágnes
operett
kenyérművész
kovász
kenyérsütés
Szerző
Háver-Varga Mariann
Szövegtörzs

Már pici gyerekként megéreztem, hogy énekes leszek. Néhány évesen kérdeztem anyukámtól, hogy ki ez vagy az a néni a tévében, rádióban, aki énekel. Ő mondta, hogy egy primadonna, mire állítólag azt mondtam: na, én is az leszek. Anyukám és nagymamám is nagyon szerették a magyar nótát, az operettet. Nagymamám igazi parasztasszony volt, gyúrta a tésztákat, sütötte a kalácsokat, a tortákat, közben szólt az operett, szóval nem is csoda, hogy az lettem, aki. Tizenkét éves koromtól tanulok magánéneket, 2007-ben végeztem, majd Kaposváron kezdtem a pályafutásomat a Roxínházban. Onnan Tapolcára kerültem, majd játszottam egy tatabányai társulatnál, de alapvetően mindig szabadúszó voltam, minden nehézségével és szépségével együtt.

Ha választanod kellene, operett vagy musical? Az énektechnikai képzési szempontok eléggé meghatározzák a pályát...

Mindenképpen operett, függetlenül attól, hogy a musicalnek is óriási szerelmese vagyok. Az operett közelebb áll a lelkemhez, a habitusomhoz, a hangomhoz. Az énekhangképzés valóban meghatározó, nem lehet oda-vissza ugrálni. Tizenöt éve még meg tudtam csinálni, hogy egyik műfajból a másikba mentem, de egy idő után annyira rááll az ember torka egyik vagy másik típusú hangképzésre, hogy nehézkesebb az átállás. Sok baritont ismerek, aki majd meghal, hogy tenor legyen, de nincs mit tenni, ami van a torkunkban, azzal kell dolgozni. A 2000-es években a musical hihetetlenül trendi műfaj volt, mindenki a Rómeó és Júliát, az Elizabeth-et, a Mozartot, Az operaház fantomját akarta énekelni. Én Gencsy Sári operaénekesnél tanulhattam, aki a klasszikus hangképzést képviseli, ami az operetthez való. Az operettben a jelmez, a színészi játék, a hangi adottságok és a tánctudás is fontos, és egy esten egy operett teljes történetét és valamelyik karakterét három-négy percbe sűrítve kell bemutatnod, ami nagy kihívás. Bár manapság is nagyon népszerű az operett, sokan úgy gondolják, ez az idős emberek műfaja. Mi meg azt látjuk a színpadról, hogy nem, a fiatalok közül is sokan élvezik a műfajt.

Az operett mintha bele lenne kódolva a magyar emberek lelkébe, mindenkinek az ereiben folyik egy kis Hajmási Péter.

Egyszerű igazságokat fogalmaz meg, és mindig pozitív a végkifejlet. Tudjuk, hogy a világ sajnos nem így működik, de ez egy felnőtteknek szóló mese komoly kivitelben, gyönyörű ívű dallamokkal, táncokkal, gyönyörű jelmezekkel, ahol mindenki megtalálja a párját, a félreértések tisztázódnak, a bonyodalmak megoldódnak, és a végén boldogság van. Belül a néző kattog, hogy mi volt az irodában, meg a gyereknek még nem vettem meg a karácsonyi ajándékot, de ott ki tud kapcsolni teljesen. Ott megszabadul azoktól a mázsás súlyoktól, amiket elsodor és elmos a zene – és talán így egy kicsit mindenkinek könnyebb lesz a lelke.

A kenyérművészet teljesen új vonalat hozott az életedbe, de valahogyan ki is egyenlítette körülötted a dolgokat, ugye?

Pontosan, mert az estéimet az operett foglalja le. Négy évvel ezelőtt nagyon nehéz magánéleti szakaszban voltam, és éreztem, hogy kellene valami, ami egy kicsit kirángat ebből. Eszembe jutott a kovászos kenyér, mert azt még soha nem csináltam előtte, bár mindig is sütöttem-főztem. Életem első három-négy kenyere katasztrófa volt, mindent elrontottam, amit lehetett. Én, aki a konyhaművészet koronázatlan királynőjeként gondoltam magamra, először nagyon megsértődtem a kovászra. Utólag azt mondom, jó, hogy nem sikerült az első pár próbálkozás, mert ha sikerült volna, kipipálom, hogy ez is megvolt. Így viszont elkezdtem beleásni magam ebbe a területbe, főként a mikrobiológiai részébe. Az érdekelt, hogyan jön létre a kenyér a lisztből és a vízből. Buddhista szerzeteseket idéző állapotba hozott a kenyérkészítés, teljesen lenyugtatott. Ahogy érzed a tésztát a kezedben van abban valami nagyon ősi, ösztönös dolog. Nézed azt a ragacsos masszát, ami nem úgy néz ki, mint amiből egyszer kenyér lesz, de óráról órára változik, és látod, ahogy elindul benne az élet.

A kenyér az egyszerűség jelképe. Semmi körítés, csak liszt, víz, só meg egy kis varázslat, amit a baktériumok és gombák beleadnak.

A kovász is nagyon érdekes szimbólum, sokféle jelentése lehet...

Nekem az élet teljessé válását jelképezi. Napközben kísérletezek, dolgozom egy ősi biogabonákat forgalmazó cégnek, termékfejlesztek, recepteket írok. Aztán este fölteszem a műszempillát, kiválasztom valamelyik királylányruhámat, fölmegyek a színpadra, és az operetté vagyok. Így lett teljes az életem.

Kép
Palotás Ágnes operett
Kép forrása: Palotás Ágnes

Több területen is megéled így a nagyon erős, kreatív női energiát. Énekelsz kenyérkészítés közben?

Soha! Engem annyira kikapcsol a kenyérkészítés, hogy teljes csöndben dolgozom. Amikor kiborítom a szakajtóból a kenyeret, ráteszem a kis sütőformára vagy tepsire, berakom a sütőbe, ott egyedül akarok lenni. Szeretem átélni a folyamatot újra és újra. Amikor bevágom a kenyeret, látom a kis buborékokat, bepillantok rajtuk, mint egy pici ablakocskán, és nézem, hogy jaj, de gyönyörű a gluténháló belülről. Ha zenét hallanék közben vagy énekelnék, elindulna a lábam, és odalenne a varázslat. Mintákat is úgy készítek a kenyerekre, hogy egy füzetbe rajzolgatom, mi lenne szép, érdekes, és aztán kipróbálom.

Miért jönnek el hozzád az emberek kenyeret sütni?

Egyrészt nagyon sokan rájönnek, hogy a bolti kenyér összetétel szempontjából nem a legmegfelelőbb a testnek. Másrészt megélik a kreativitásukat, hiszen olyan lisztet, ízesítést, magokat használnak, amilyet csak akarnak. Rájuk zúdítok rengeteg elméletet, mert szeretném, hogy lássák, értsék, miért kell ezt vagy azt csinálni, de aztán jön a nap fénypontja, amikor a kis megformázott kenyerek kikerülnek a szakajtóból. Jön a díszítés, amit annyira elmélyülten és koncentráltan csinálnak, hogy közben ragyog az arcuk. Mindig nézem a résztvevőket alkotás közben, nagyon édesek, ahogy megélik ezt a kreatív energiát.

Elkészítik a kenyeret, aztán hazaviszik, megeszik, és a részükké válik, amit alkottak.

Mindig készülök előre bedagasztott kenyérrel is. Hajnalban kelek, bedagasztok két kenyértésztát, azt beformázzuk, berakjuk szakajtóba, kisütjük, de készítünk együtt is még egy tésztát: a legelejétől mindenki összerakja a tésztáját, azt is megformázzuk, berakjuk kis formákba, és azt mindenki nyersen viszi haza. Alig várják, hogy hazaérjenek, bevetésre alkalmas állapotban legyen a kenyér, és végre az a sok minden, amit mutattam nekik, összeálljon, és otthon önállóan meg tudják csinálni. Utána mindig rengeteg fotót kapok a művekről. Egyébként nálam mindig hatalmas kajálások vannak műhelymunka közben: kencék, zöldségek, gyümölcsök, limonádé, sütök tortát is, a szünetekben meg csipegetünk, beszélgetünk.

Említetted, hogy ősi gabonákkal is foglalkozol. Van például ősi magyar gabona?

Nincs. Ezek az ősi gabonák a mai Törökország és Irán területéről származnak. A legősibb az alakor, a tönke, a tönköly és a kamut, amelyek genetikai módosítástól mentes gabonák. A most termesztett gabonák ezek módosított változatai. Azért kezdték el az 1900-as évek elején a génmódosítást, hogy nagyobb legyen a hozam, ezeknek az ősi gabonáknak ugyanis nagyon kevés a hozama. Ugyanakkor a beltartalmuk tökéletes, nagyon finomak, magasabb a fehérje- és vitamintartalmuk, mint a mai búzáknak. Sokkal jobbak tápérték szempontjából is. Más az enzimszerkezetük, mint a ma széles körben használtaknak, ezért máshogy kell őket felhasználni, máshogy szívják fel a vizet.

Ahhoz, hogy egy kalácsot mondjuk alakorból el tudjunk készíteni, biztos, hogy át kell variálni az arányokat, hogy ne folyjon ki a kezeink közül a tészta.

A genetikai módosítások miatt a mostani gabonák genomszerkezete teljesen megváltozott, a mi emésztőrendszerünk viszont ahhoz van szokva, ahogyan évezredeken át őrölték a gabonát. A teljes növény belement, nem szitálták, mint a fehér lisztet, aztán kovásszal egy-két napig kelesztették, majd megsütötték. Ehhez képest a módosítottakat száz éve mindenfélével keverjük, aztán még telerakjuk tartósítószerrel is a liszteket, kenyereket. Manapság gyorsan megsütik, bezárják műanyag zacskóba, és felrakják a boltok polcaira. A mi emésztőrendszerünk még nem adaptálódott ehhez, hiszen száz év, az semmi.

Kép
Palotás Ágnes kalácsai
Ágnes kalácsai – Forrás: Palotás Ágnes

Miért lettél pont kenyérművész? Miért a kenyér? Hiszen tortákat, kifliket, muffinokat, mindenféléket készítesz...

A kenyérművész elnevezés viccnek indult, egy nagyon kedves barátom mondta nekem, és rajtam maradt. Sok süteményes recept is fönt van a honlapomon, képviselőfánk, muffin, mignon meg dobostorta, sós péksütik, amiket mindig is szerettem csinálni, de valamiért a kenyér mozgatja meg az embereket. A kenyér ősi ösztönöket szólít meg. Ha a kenyér elkészítését ismerjük, onnan kicsit könnyebb továbblépni mondjuk egy vajas kifli vagy egy édes kalács, egy kovászos fánk vagy egy pizza felé. Különben a török konyhaművészettel is felettébb szimpatizálok, onnan is szoktam kovászosítani dolgokat, például szimitet (ez egy gyűrűalakú szezámmagos kenyér) meg olyasmit, ami kint nagyon népszerű. A török meg a magyar konyha elég sok rokon vonást mutat.

Mi a te személyes missziód a kenyérsütéssel? Mi az, amit mindig elmondasz azoknak, akik elmennek hozzád?

Bárki bármilyen kenyeret süt otthon, akár élesztővel, akár olcsó liszttel, az önmagában már fantasztikus, és mindenkit biztatok, hogy csinálja.

Nem baj, ha nem szép, ha kezdetben még szétfolyik, ha lapos, ha kemény, ha reped, mert az ember saját keze munkája meg a szeretete is benne van, s ha az általa sütött kenyeret teszi a család asztalára, az óriási élmény.

Mire tanított meg téged a kenyérkészítés az életed kapcsán?

A lassításra és a nyugalomra. Én egy kapkodásra hajlamos, izgága személyiség vagyok, a színpadon is mindig ugrabugrálok, ha elkap a gépszíj. A kovásznál nem tudsz kapkodni. Hiába akarsz gyorsan kovászos kenyeret készíteni, nem tudsz. Tíz–tizenkét óra, mire életre kel a kovász, hiába sietsz, hiába téped a hajad, mindennek meg kell adni az idejét. Arra tanított meg a kovász, hogy nem szabad annyit görcsölni, nem kell mindig mindent azonnal és gyorsan megcsinálni. Ahhoz, hogy egy ilyen csoda létrejöjjön, hogy azok a kis parányi lények ott dolgozzanak, hogy amikor kiveszed a sütőből a kenyeredet, akkor papírvékony héjú legyen, és gyönyörű, vattaszerűen puha a belseje, bizony időre van szükség. És mindennek eljön az ideje. A kovászos kenyérnek is.

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép
Gábri-Kása Henrietta egy mézeskalács faluval

„Egy szépen kigyúrt tésztának szerintem lelke van” – Gábri-Kása Henrietta mézes csodákat alkot

Az erdélyi származású Gábri-Kása Henrietta már gyerekként szeretett rajzolni, kézműveskedni, az alkotás iránti szenvedélye pedig azóta sem lankadt. Szakmaválasztáskor is azt tartotta szem előtt, hogy olyan munkája legyen, ahol ki tudja élni művészi hajlamát. Így lett belőle fogtechnikus, ahol véleménye szerint ugyanolyan fontos a kézügyesség, a pontosság, az...
Háttér szín
#fdeac2

„Flóra kerekesszékkel táncol, nagyon szereti” – Drávucz Rita mesél a lányáról

2022. 12. 28.
Megosztás
  • Tovább („Flóra kerekesszékkel táncol, nagyon szereti” – Drávucz Rita mesél a lányáról)
Kiemelt kép
dravucz_rita_-_katona_laszlo.jpg
Lead

A legszebb olimpikonok között tartották számon. Sportpályafutása során az erő és az egészség volt a legfontosabb céljai elérésében. Mégis úgy alakult, hogy a gyermekvállalással új irányt vett az élete. Kislánya, Flóra, kerekesszékben éli az életét, mégis úgy látja őt, mint aki sokra hivatott, tehetséges és erős. A betegség kapcsán versenyt futnak az idővel, mégis hisz abban, hogy Flóra egyszer lábon járhat, és erőt adhat másoknak is, akik fogyatékossággal élnek, nehézségekkel küzdenek.
Keresztes Ilona vendége Drávucz Rita vízilabdázó olimpikon volt, a Magyar Olimpiai Bizottság Esélyegyenlőségi Bizottságának tagja.

Rovat
Életmód
Család
Címke
Drávucz Rita
Drávucz Rita kislánya
Mégis podcast
kerekesszékes
mozgáskorlátozott gyerekek
Szerző
kepmas.hu
Szövegtörzs

Rita így emlékszik vissza a gyerekkorára: „Testnevelés tagozatos általános iskolába jártam, nagyon jó érzés volt, hogy edzhettem a testemet. És mindig élmény volt a játék, a kézilabda, a röplabda is. A sport kitartóvá tett, megtanultam azt, hogy a korai kelésnek és a sok befektetett munkának van eredménye – emlékszik vissza. – Vízilabdázni pedig nagyon szerettem, sok örömöt adott, és voltak kitűzhető, elérhető célok.”
Rita 32 évesen hagyta abba az vízilabdázást, akkor már szerettek volna gyereket a férjével. Nem sokkal később megszületett Flóra, aki most kilencéves. Dongalábbal született, ezt a terhesség alatt nem diagnosztizálták, így a pár nem tudott előre felkészülni erre. „Először megijedtem, mert nem számítottam erre. Azt láttam, hogy minden rendben van vele, nyugodt baba, a szoptatással sem volt gond, csak nem úgy állt a lába, mint a többi újszülöttnek.” Aztán az ijedtség után Rita átváltott feladatmegoldó üzemmódba, azt mondja, ez máskor is így szokott működni nála. „Nem engedtem meg magamnak, hogy nagyon kétségbeessek, hanem elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi a teendő. Kihez fordulhatok? Ki a legjobb szakember?” – idézi fel. Rengeteg orvosnál jártak, Flóra kétéves volt, amikor kiderült, hogy egy Charcot-Marie-Tooth nevű ritka betegsége van. 

Azt, hogy Flóra kerekesszékben van, Rita ma már egy egyszerű tulajdonságnak tekinti. 

„Ott van Gizi, a szőke hajú kislány, és Flóra, a genetikai betegséggel született gyerek. Persze, ezzel nehezebb együtt élni, mint a szőke hajjal, de összességében nagyon sok dolgot tanulunk tőle, és a társadalomnak is hasznos az, hogy elmeséltük a történetünket” – mondja Rita.
És ez Flórának csak egy tulajdonsága, rengeteg minden jellemző még rá. Falat mászik, zongorázik, érdeklődik a fényképészet és a nyelvek iránt is, és szereti a rock and rollt, táncolni is jár a kerekesszékkel, hiszen van ritmusérzéke, a csípőjét és a kezét is tudja mozgatni. „Egyébként mi is ugyanazokkal a problémákkal nézünk szembe, mint más szülők. Hogyan érhetjük el, hogy leszakadjon a tévéről és a telefonról? Ez nálunk is nagy kérdés. Amikor sikerül, akkor nagyon jókat játszunk, tegnap este például römiztünk.”

Ritáék nemrég rátaláltak egy amerikai szakemberre, aki az ezzel a genetikai betegséggel élők ortopéd kutatóorvosa és sebésze. 

Rengeteg betegnek segített már. Itt, Európában volt már vele egy konzultációjuk, és úgy tűnik, hogy két hatórás műtétre lenne szüksége Flórának. Erre Amerikában kerülne sor, és Rita azt mondja, maximálisan megbíznak ebben az orvosban. Viszont a műtétsorozat sajnos nagyon drága, nagyjából 100 millió forintnak megfelelő dollárba kerül, és ez az ár – az árfolyamok változása és egyéb tényezők miatt – folyamatosan változik. „Nagyon szeretném, ha ez megvalósulna. Flóra a lábfején és a lába élén most is tud járni, sokszor belegondolok, mi mindenre lenne képes, ha sikerülne a műtét, és a talpa a megfelelő helyre kerülne…”

A teljes beszélgetés a lejátszóra kattintva hallható:

 

A Mégis podcastban olyan életeket szeretnénk felvillantani, amelyeknek főhősei nem mindennapi hátránnyal élik hétköznapjaikat, miközben komoly kérdéseket kell megválaszolniuk, fontos döntéseket kell meghozniuk és feltöltő forrásokat kell találniuk a napi küzdelmekhez. Miközben a beszélgetésekből mindannyian erőt tudunk meríteni, mondatról mondatra bomlik le a fal a fogyatékkal élő emberek és épnek tartott társaik között.
A Mégis podcast műsorvezetője Keresztes Ilona.
Új adások kéthetente csütörtökön.
A Mégis podcast adásai elérhetőek a Spotify-on, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján.
A Mégis a Képmás és a Média a Családért Alapítvány közös podcast-sorozata.
A podcast támogatója a Szerencsejáték Zrt.

Az adás támogatója a Szerencsejáték Zrt.

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép
Mégis podcast plakát Szekeres Pál

Mégis podcast: Karnyújtás – Szekeres Pál paralimpiai bajnok tőr- és kardvívó

A Mégis podcast vendége Szekeres Pál olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok, magyar tőr- és kardvívó.
Háttér szín
#bfd6d6

Clara Schumann varázsa – A nő, akit két híres zeneszerző is szeretett

2022. 12. 28.
Megosztás
  • Tovább (Clara Schumann varázsa – A nő, akit két híres zeneszerző is szeretett )
Kiemelt kép
clara_schumann.jpg
Lead

A ma már zeneszerzőként is elismert Clara Schumann kora sztárzongoristája volt, aki felnevelt hét gyermeket, és híres szerelmi háromszögbe keveredett férjével, Robert Schumann-nal és annak felfedezettjével, Johannes Brahms-szal.

Rovat
Köz-Élet
Kultúra
Címke
Clara Schumann
Robert Schumann
Johannes Brahms
Clara Schumann zongorista
Szerző
Hajdú Tímea
Szövegtörzs

Hogyan lett belőle zongorista?

A lipcsei Friedrich és Marianne Wiecknek 1819-ben egészséges leánygyermeke született, akit Clarának neveztek el. Nancy B. Reich életrajzi könyvében leírja, hogy a kislánynak az édesapja választott nevet, a Clara jelentése ugyanis „világos, ragyogó”, és Friedrichnek már születésétől fogva nagy tervei voltak a gyermekkel. Az apa zongoratanár volt, az anya pedig kiváló énekesnő, így a gyerekek – Clarának még három testvére született – számára természetes állandóság volt a zene.

A kislány eleinte nem tűnt ragyogó tehetségnek, sőt szülei azt hitték, hogy néma, mivel négyéves koráig nem szólalt meg. Bár beszélni alig tudott, már igen apró korában elkezdett zongorázni. A szülei házassága nem volt idilli, Clara édesanyja ötödik gyermeke születése után egy másik férfi karjaiba menekült kemény és nehéz természetű férje elől. Az akkori törvények alapján Marianne Clarát csak ötesztendős koráig tarthatta magánál, utána az apjához került. Reich leírja, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy a kislány hozzá került, Friedrich Wieck kemény kézzel irányította a sorsát.

A kislány Clara kiváló tanítványnak bizonyult. Mindössze kilencesztendős volt, amikor először fellépett a lipcsei Gewandhaus koncertteremben. Ebben az évben a 18 esztendős Robert Schumann is Friedrich tanítványa lett. Clara hatalmas sikereket aratott, Európa-szerte az apja kíséretében turnézott, és 12 éves korában már Chopin előtt is játszhatott.

A kislányt ekkor már kiemelkedő tehetségnek tartották, aki hercegek és Európa elitje előtt lépett fel.

Mindeközben Schumann feladta, hogy zongorista legyen, miután a jobb kezével (valószínűleg egy betegség miatt) nem tudott játszani, és inkább a zeneszerzés irányába indult.

Clara és Robert Schumann kapcsolata

Az első jelentős életrajzot Claráról Berthold Litzmann írta a 20. század elején, akinek a család betekintést adott Clara naplóiba és levelezéseibe. Ezekből kiderül, hogy a kislány a kezdetektől gyerekes rajongással vette körül Robert Schumannt, első fennmaradt levelét mindössze 13 évesen írta neki. A fiatal zeneszerző csodálta Clara tehetségét, és leveleik gyakran a zenéről szóltak. Ahogy Clara nőtt, az érzelmei is komolyabbra fordultak a fiatal férfi iránt, azonban kénytelen volt keserűen csalódni, amikor a zeneszerző 1834-ben udvarolni kezdett barátnőjének, Ernestine von Frickennek. Litzmann szerint ez óriási csapás volt az igen fiatal Clarának, aki abban bízott, hogy Schumann egy nap majd őt veszi feleségül.

A zeneszerző egy hosszabb távollét után elkezdte másképp látni Clarát. Egy évekkel későbbi levélben így írta le ezt Clarának: „Nem tudom, milyen voltál azon az első délutánon. Magasabbnak tűntél nekem és furcsának. Nem voltál már gyermek, akivel együtt nevethettem és játszhattam – olyan bölcsen beszéltél, és a szemedben a szeretet fényét láttam mélyen elrejtve.” Ennek a viszontlátásnak a hatására szakított Ernestinnel.

Robert Schumann végül Clara tizenhatodik születésnapja után vallott szerelmet, és titkos udvarlás vette kezdetét.

Amikor 1836 elején Friedrich Wieck felfedezte a románcot, elküldte a lányát Lipcséből. Clara és Robert közel másfél évig nem látták egymást. Reich leírja, hogy ebben az időszakban Schumann belevetette magát az alkotásba, és egy közös baráton keresztül tudtak csak levelezni. Robert nagyon aggódott, hogy Clara elfelejti őt, de reménykedett, hogy az apa nem fogja elutasítani, ha megkéri a lánya kezét: „Még mindig biztos vagy és hű? Bármennyire is elpusztíthatatlan a beléd vetett bizalmam, még a legerősebb szellem is elveszti a bizonyosságot, mikor nem hall semmit arról az emberről, akit mindenkinél jobban szeret ezen a világon. Ezerszer átgondoltam, és minden azt mondja nekünk, hogy meg kell lennie, ha kívánjuk és cselekedni kell. Csak írj nekem egy egyszerű »igent«, ha megteszed nekem, hogy átadod egy levelemet az édesapádnak a születésnapodon. Most éppen jóindulatú velem szemben, és nem fog visszautasítani, ha az én könyörgésemhez hozzáadod a te kérésedet is” – írta a férfi.

Bár Clara igent mondott, meglepetésükre az apa nem volt hajlandó beleegyezni a házasságba.

Mindeközben Clara egyre sikeresebb zongorista lett, és 18 évesen Bécsben hatalmas érdeklődést kiváltó koncertsorozatot adott. Mivel az apja nem engedélyezte a házasságát, Clara az anyjához költözött, és pert indított az apja ellen, hogy hozzámehessen a szerelméhez. Reich leírja, hogy az apa olyan keserű volt, hogy becsmérlő leveleket írt saját lánya ellen, amiket zenei köröknek küldött el, ahol a lánya épp fellépni készült. A jogi hercehurca után az esküvőre végül 1840-ben került sor. A házasság az apa ellenzése ellenére is sikeres volt, Clara és Robert Schumann tökéletesen kiegészítették egymást. Együtt írtak, és Clara előadta férje műveit. Ebben a kezdeti időszakban Clara több darabot is szerzett. Nyolc gyermekük született (hét élte meg a felnőttkort), miközben sikeresen turnéztak. Clara 1845-ben Drezdában előadta Schumann egyetlen befejezett zongoraversenyét (a-moll Zongoraverseny Op.54), amely nagy sikert aratott. A mű azóta is az egyik legtöbbet játszott zongoraverseny, így minden évben tömegek hallgathatják meg a világ minden táján Robert Schumann szerelmes levelét a feleségéhez.

Kép
Clara és Robert Schumann
Clara és Robert Schumann 1847-ben – Forrás: Wikipedia

A kezdeti boldog évek után a házaspár életét megnehezítette Schumann depressziós rohamokban megnyilvánuló mentális betegsége, amely abban a korban még titokzatosnak tűnt. Nem tudni, hogy pontosan mi volt a betegsége, a Guardian leírja, hogy a mai pszichológusoknak egyfajta mániájává vált utólag, a mai tudás birtokában diagnosztizálni a zeneszerzőt. A férje állapota miatt Clarára hárult, hogy pénzt hozzon a házhoz.

A Schumann házaspár jóban volt a kor zenei elitjével, és különösen jó kapcsolatba kerültek Joachim József magyar származású hegedűművésszel, akivel Clara sokszor koncertezett.

Clara és Brahms szerelme vagy barátsága?

1853-ban a húszesztendős Johannes Brahms egy nap egyszerűen megjelent a Schumann házaspár otthonában, és jelentkezett Robertnél, hogy az hallgassa meg egy darabját. A fiatalember Joachim Józseftől hozott ajánlást, és Jan Swafford, Brahms életrajzírója szerint Robert Schumann el volt ragadtatva a fiatal tehetségtől. A házaspár pártfogolni kezdte a fiatalembert, aki hozzájuk is költözött, és Schumann elkezdte mindenütt hirdetni, hogy Brahms a jövő zeneszerzője. Aztán 1854-ben Robert egy újabb mániákus epizód során beleugrott a Rajnába, hogy véget vessen az életének, de kimentették a folyóból. Bevonult egy szanatóriumba, de Clarának több mint egy éven át nem engedték, hogy lássa a férjét. Ez idő alatt Brahms beleszeretett a nála 14 évvel idősebb Clarába. Már akkor is pletykák keringtek róluk, hiszen Brahms ott élt a Schumann házaspár házában, miközben a zeneszerző szanatóriumban volt.

Clara számára gyötrelmes lehetett ez a helyzet, hiszen továbbra is kénytelen volt turnézni, miközben a férjét nem láthatta, a kicsi gyermekeit pedig otthon kellett hagynia. Clarát bizonyára nem hagyta hidegen a fiatalember heves rajongása, aki 1855-ben a következőt írta neki: „Tehetetlen vagyok, állandóan csak rád gondolok… Mit tettél velem? Nem tudod megtörni a varázslatot, ami alá helyeztél engem?”
Clara 1856-ban végre meglátogathatta a férjét, aki azonban néhány nappal később meghalt.

Kép
Clara Schumann és Johannes Brahms
Clara Schumann és Johannes Brahms – Forrás: Wikipedia/Képmás képkollázs

Sok zenetörténész és zenerajongó merengett azon, hogy miért maradt Brahms és Clara kapcsolata plátói. Robert halála után elmentek Svájcba, ahol Brahms közölte, hogy Hamburgba költözik. Nem lehet tudni, miért döntöttek a házasság ellenében. A zeneszerző később hírhedt volt kicsapongó életmódjáról, Clarát azonban egész életében szinte bálványként szerette és tisztelte. Olyan is előfordult, hogy együtt nyaraltak. Elképzelhető, hogy félt, hogy átad valamilyen betegséget Clarának, hiszen Brahms híres volt szoknyabolond természetéről, vagy egyszerűen könnyebb volt távolról csodálnia a szerelmét, mint együtt élnie vele... Életrajzírója, Swafford szerint Brahms menekült a komoly kapcsolatok elől, és egyszerűen elfutott Clarától. De az is lehet, hogy Clara nem merte felvállalni abban a társadalmi környezetben, hogy özvegy és sokgyermekes asszonyként összekösse az életét egy 14 évvel fiatalabb férfival. 

Egész életükben barátok maradtak és leveleztek, bár leveleik gyakran inkább szerelmesleveleknek tűntek, mintsem két barát kommunikációjának. Brahmsnak nagyon fontos volt Clara véleménye, és több művét is neki ajánlotta.

Clara Schumann ezt követően folytatta sikeres zongorista karrierjét, és amellett, hogy koncertezett, egy konzervatóriumban is tanított. Férje és Brahms műveiből is több zongoraátiratot készített, igyekezett Schumann hírnevét életben tartani. Nem volt ugyanakkor könnyű élete a férje halála után, ugyanis három gyermekét el kellett temetnie, és több unokáját is magához vette. De ő kiállta az élet viharait. Negyven évvel élte túl a férjét, 1896-ban 76 esztendősen hunyt el.

Források:

  • Litzmann, Berthold : Clara Schumann: An Artist's Life Based on Material Found in Diaries and Letters - Vol I
  • Reich, Nancy B.: Clara Schumann: The Artist and the Woman, Cornell University, 2001
  • Swafford, Jan: „Bittersweet symphonies”. The Guardian, 2003, https://www.theguardian.com/music/2003/apr/26/classicalmusicandopera.artsfeatures2
  • http://www.classichistory.net/archives/clara-schumann
  • https://www.historyextra.com/period/victorian/my-history-hero-clara-schumann-1819-96/
  • https://www.theguardian.com/music/2021/sep/17/robert-schumann-mental-health-diagnosis-radio-3-phil-hebblethwaite

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép
Françoise Gilot és Picasso

101 esztendős lett az asszony, aki 70 éve faképnél hagyta Picassót, és a mai napig fest

Mindössze ötévesen a szüleivel a svájci Alpokba utazott, ahol úgy meglepte a világoszöld rétek és a sötétzöld erdők színpompás keveréke, hogy megkérdezte édesapjától, ő is ugyanazt látja-e. A férfi badarságnak nevezte a kérdést, mondván, a retinája mindenkinek ugyanazt a képet mutatja, mire a kislány visszavágott: „igen, apa, a...
Háttér szín
#dfcecc

„Az elején beszélni sem tudtam, lélegeztettek” – Szekeres Pál története

2022. 12. 27.
Megosztás
  • Tovább („Az elején beszélni sem tudtam, lélegeztettek” – Szekeres Pál története)
Kiemelt kép
szekeres_pal_rio-paralimpia_szerk.jpg
Lead

Tehetséges volt, magas, vonzó és sikeres, mégis megtörtént az a váratlan baleset, amely kerekesszékbe kényszerítette. Járni, futni, ugrani már nem tudott, és volt, hogy élni sem igazán volt ereje, mégis folytatta a sportot, és így is bajnok lett. A lány, akivel megszerették egymást, átélte vele a tragédiát, mellette maradt, és családot alapítottak. Keresztes Ilona vendége Szekeres Pál olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok magyar tőr- és kardvívó volt. Ő az első ember a világon, aki az olimpiai és a paralimpiai játékokon is érmet szerzett.

Rovat
Életmód
Címke
Szekeres Pál
Mégis podcast
kerekesszékes
Szekeres Pál tőr- és kardvívó
mozgáskorlátozott
Szerző
kepmas.hu
Szövegtörzs

Pálnak – mint sok más gyereknek akkoriban – mást tanítottak otthon a szülei, mint amit az iskolában hallott. A cukrászdát, amely a családjáé volt, államosították, és csak nehezen tudták elérni a szülei, hogy alkalmazottként dolgozhassanak benne. „Rengeteg ilyen abszurd történet volt, és emlékszem, hogy amikor bemutatták A tanú című filmet, én nevettem rajta, de az apám nem. Ő azt mondta, ez így történt” – idézi fel. A szülei jártak templomba. „Szerintem úgy voltak vele, hogy már nem tudnak tőlük mit elvenni, nincs mit veszíteniük. És otthon, étkezés előtt és lefekvés előtt is imádkoztunk” – mondja. 
Pál a baleset előtt aktív társasági életet élt, népszerű figura volt a baráti körében. „A sportolóknak fontos, hogy le tudják vezeti a feszültséget. Ilyen például az, amikor egy győztes asszó után kiabálnak. De nem véletlen az sem, hogy a művészek meg a sportolók gyakran együtt mennek szórakozni. Ezek a hivatások sok koncentrációt igényelnek, utána sokan nem tudnak elaludni, és akkor mennek bulizni. Én is voltam sok ilyen fantasztikus összejövetelen” – emlékszik vissza. 
A baleset után mindent a nulláról kellett kezdenie, vagyis inkább meg kellett küzdenie a nulláért is. „Úgy éreztem, hogy mindent elveszítettem. 

„Nem tudtam enni, felöltözni, megfordulni az ágyban. Az elején beszélni sem tudtam, lélegeztettek, mert nagy ütést kapott a tüdőm. Csak arra vágytam, hogy aludjak, hogy azt álmodjam, hogy minden a régi, minden rendben van. 

Az első év borzalmas volt. Mondtam olyat is, hogy most odamegyek az ablakhoz, és kiugrom. De hát ez is esélytelen volt, nem tudtam megmozdulni” – emlékszik vissza a legnehezebb időszakra. „Aztán mégis azt láttam, hogy a körülöttem lévők napoznak, kondiznak, szépen felöltöznek, a szeretteikkel töltik az időt – pedig kerekesszékesek. Úgy döntöttem, hogy adok ennek az új életnek egy lehetőséget. Várok egy évet, mert mégse döntsek olyasmiről, amit nem is ismerek eléggé.”

Kép
Szekeres Pál és családja

Anikó, aki azóta már Pál felesége, mellette volt, tartotta benne a lelket, és ez rengeteget jelentett neki. Ott voltak a szülei, a barátai, az edzőtársai is, és fontos volt az is, hogy megmaradt neki a vívás. Ha például a futás lett volna a sportja, akkor más lett volna mindent. De a vívásban tudott sikereket elérni, és ezekből építkezik az ember. Közben befejezte a képzést a TF-en, vívó szakedző lett, később a paravívók szövetségi kapitánya, aztán meg elhelyezkedett a versenyszférában. 
Pálnak és feleségének három gyereke született, és ő apaként igyekezett mindenben részt venni. „A feleségem fürdette a gyereket, és az én ölemben volt a lepedő, becsomagoltam a picit, aztán mondtam, hogy na, ki van a csomagban. Pelenkázni is tudtam, rendbe tettem a konyhát, vagy készítettem kaját a gyerkőcöknek. Persze, vannak dolgok, amiket nem tudok megcsinálni, de ha megfelelően van kialakítva a környezet, akkor nagyon sok minden kivitelezhető. És nagyon hálás vagyok a gyerekeinkért, teljesen mások, három külön csoda” – mondja. 

A beszélgetés meghallgatásához kattintson a lejátszóra!

 

A Mégis podcastban olyan életeket szeretnénk felvillantani, amelyeknek főhősei nem mindennapi hátránnyal élik hétköznapjaikat, miközben komoly kérdéseket kell megválaszolniuk, fontos döntéseket kell meghozniuk és feltöltő forrásokat kell találniuk a napi küzdelmekhez. Miközben a beszélgetésekből mindannyian erőt tudunk meríteni, mondatról mondatra bomlik le a fal a fogyatékkal élő emberek és épnek tartott társaik között.
A Mégis podcast műsorvezetője Keresztes Ilona.
Új adások kéthetente csütörtökön.
A Mégis podcast adásai elérhetőek a Spotify-on, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján.
A Mégis a Képmás és a Média a Családért Alapítvány közös podcast-sorozata.
A podcast támogatója a Szerencsejáték Zrt.

Az adás támogatója a Szerencsejáték Zrt.

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép
Fdinecz Pál

„Jézus sem azt nézte a keresztnél, hogy ez mekkora igazságtalanság” – Fedinecz Pál története

Az iskolai szerelmek elkerülték, volt, hogy bántották, mégis elhatározta, hogy boldogan fog élni. Azt mondja, benne minden megvan, csak nem csomagolták ki rendesen, ő a „tömörített fájl”. Fedinecz Pali felnőttként is kisgyerek méretű, 130 centiméter magas, achondroplasiával született. Mindenért kétszer annyit kell küzdenie, mint másoknak, mégis azt érezhetjük...
Háttér szín
#d0dfcb

„Nem elég, hogy elhagyott nő, még bába is!” – A bábaság volt az első választott és fizetett női foglalkozás

2022. 12. 27.
Megosztás
  • Tovább („Nem elég, hogy elhagyott nő, még bába is!” – A bábaság volt az első választott és fizetett női foglalkozás)
Kiemelt kép
baba_olivia-anne-snyder-unsplash.jpg
Lead

Mit gondolnak, melyik az a legősibb női mesterség, amely valószínűleg egyidős az emberiséggel? Ki kell, hogy ábrándítsam önöket, írásom ugyanis nem szorul arra a bizonyos 18+- os piros karikára, annak ellenére, hogy a szerelem és a születés összetartoznak. Én a bábaságra gondoltam, amelyet tisztelet és félelem övezett, hiszen „világra segíteni” az újszülöttet egyfajta betekintést jelentett a földöntúli misztériumba, a létezés kezdetébe. Ez pedig csak a kiválasztottaknak adatott meg.

Rovat
Köz-Élet
Címke
bábaság története
baba
szülésznő
boszorkányság
gyógyító
vasorrú bába
angyalcsinálás
orvostörténelem
bábanapló
Semmelweis Ignác
nőgyógyászat
bábás szülés
Szerző
Németh Ványi Klári
Szövegtörzs

A két legősibbnek vélt női mesterség – prostitúció és bábaság – az ókorban valószínűleg összefüggött egymással, hiszen a születés feltétele a testi szerelem. Az utóbbi ókori papnői közül többen, miután kiöregedtek mesterségükből, más nők, családanyák szolgálatába álltak: segédkeztek szüléseiknél, máskor különböző szexuális tanácsokkal, afrodiziákumokkal, bájitalokkal, varázsigékkel látták el a hozzájuk fordulókat. Tanácsaik egy része a fogamzásgátlással volt kapcsolatos, és gyakran közülük kerültek ki a rossz hírű „angyalcsinálók” is. 

Bábák, boszorkányok, tudós asszonyok

Egyes néprajztudósok a népmesék rémét, a „vasorrú bábát” is az angyalcsinálókkal azonosítják.

Szerintük a „vasorr” nem más, mint az a fém eszköz, amellyel ezek az asszonyok az abortuszt végrehajtották. A népmesékből jól ismert fordulat, miszerint a vasorrú bába gyermekeket zabál, szerintük talán szintén erre a rémképzetre vezethető vissza.

Mindez azonban csak feltételezés, és az etnográfusok többsége nem is osztja. Az biztos, hogy a középkortól egészen a 19. századig sanyarú sors várt azokra, köztük bábákra is, akiket magzatelhajtás vagy „vajákolásnak” vélt praktikák vádjával állítottak közösségük törvényszéke elé. A 17. századból fennmaradt boszorkányperiratok egy része e tiltott cselekedeteken kapott nők kínhaláláról tanúskodik. A boszorkánysággal vádolt asszonyok között előfordultak bábák is, de a kis közösségek, falvak a saját bábaasszonyaik jó hírét igyekeztek megvédeni a rosszindulatú rágalmak elől, mert szükségük volt a tudós asszonyra. Mindenféle egészségügyi ellátás és segítség hiányában egyedül benne bízhattak. Az orvosdoktorokat a szegényebb társadalmi rétegek egészen a 20. század elejéig nem tudták megfizetni, a női bajokban pedig szeméremből nem is szívesen fordultak volna férfiakhoz. A bábák 17–18. századi kiváltságos helyzetét mutatja az úgynevezett „bábakeresztség” engedménye. Az egyházi személyek és maga az uralkodó is feljogosították arra a bábákat, hogy a nagyon beteg, gyenge újszülöttet minél gyorsabban megkeresztelhesse, így a kis lélek nem pogányként érkezik majd az angyalok közé.

Kép
Georgiai népi bába, 1941.

Egy népi bába Georgiában, 1941-ben, előveszi szülést segítő szereit, eszközeit.
Hasonlóak lehettek a magyar parasztbábák is.
Kép: picryl.com

Az első választott és megfizetett női mesterség

A bába nemcsak a gyermekágynál volt nagy segítség, de a gyógyítás más módjaihoz is értett, ismerte a természet adta kincsekben rejlő lehetőségeket. A bábák halottkémként is működtek, a csecsemők, kisgyermekek gyanús elhalálozási körülményeit vizsgálták hivatalos felkérésre, sőt, egyfajta igazságügyi orvosszakértő feladatkört is elláttak, például szexuális erőszak esetében. Élettani ismeretekkel rendelkeztek a nőkről, és az áldozatok a vizsgálat kínos procedúrája során jobban megbíztak bennük, mint a törvény férfi képviselőinek. A jómódú asszonyok a női betegségek esetén még a 20. századfordulón is nagyobb bizalmat szavaztak a bábának, mint a férfi orvosnak. Az utóbbiak minden szaktudásuk és felkészültségük ellenére is csak nehezen tudták megnyerni maguknak a női pacientúrát.

Bármennyire furcsán hangzik, de a bábák voltak a feminizmus úttörői. A bábát ugyanis megfizették pénzzel vagy más anyagi javakkal.

Gazdag házaknál bőségesen, szegény házaknál kevésbé, de önálló keresete volt. El tudta tartani magát, így kevésbé tartozott az ura hatásköre alá. A bábaság volt az első szabadon választott, tanult, önálló, államilag felügyelt és fizetett női foglalkozás, művelőit ugyanakkor félelem és tisztelet övezte, mert egyfajta kapocsként működtek a jelenvilág és a túlvilág között.

Kép
Szűz Mária első fürdőjét bába készíti el

Az újszülött Mária első fürdőjét a bába készíti el.
A bibliai jelenetet, Mária születését 17. századi polgári környezetben ábrázolták.
Kép: 17. századi firenzei színezett metszet

Bábaképzés, korabeli tudományos igénnyel

A 19. században Magyarországon az orvostudománnyal együtt a bábaképzés is fejlődésnek indult. Az ezt megelőző időszakban is írtak már korabeli orvosdoktorok, kirurgusok (így hívták régen a sebészeket), borbélyok (akik sok esetben sebészi beavatkozásokat is végeztek), sőt katolikus papok is kisebb szakmai útmutatókat bábáknak, az áttörést azonban Semmelweis Ignác és Tauffer Vilmos orvosprofesszorok hozták meg a szülészet tudományában.

Semmelweis 1851-ben létrehozta a szülészeti osztályt a Rókus kórházban, 1856-ban a pesti egyetem szülészeti tanszékén bábatanfolyamot szervezett, amelyet Tauffer néhány évtizeddel később modernizált. Ők rájöttek arra, milyen jelentős szerepe van a bábák alapos egészségügyi oktatásának abban, hogy a szülőnők és csecsemőik életben maradjanak. Az országban működő parasztbábák ugyanis a tudásukat elődeiktől örökölték, fogalmuk sem volt a sterilitásról, anatómiáról, a magzatról.

A legtöbben sem írni, sem olvasni nem tudtak közülük, és a pálinkát alkalmazták érzéstelenítésre. Semmelweis magasabb képzettségű nőket szeretett volna ezen a nagyon nehéz és fontos pályán látni.

Hogy kik voltak ezek az asszonyok, milyen életút állt mögöttük, tanúskodjon arról két történet.

Kerekes Julianna bába, aki Semmelweis Ignác tanítványa volt

Ilyen ambícióktól vezérelve került fel Pestre Kunmadarasról Pap Sámuelné Kerekes Julianna. Nem számított fiatalnak, 35 éves volt már, amikor tanulásra adta a fejét. 1827-ben született, és 1862-ben érkezett a bábatanfolyamra. Tudják, mekkora kaland volt 1862-ben egy férjezett parasztasszonynak megszokott környezetét hátrahagyni, és a nagyvárosba utazni, tanulni? „Mint jó erkölcsűnek ismert nőnek adassék a Magyar Királyi Egyetem Orvos Sebész Karához bizonyítvány, illetve ajánlólevél.” Ezt a támogatói állásfoglalást kapta a község elöljáróitól, ezzel indult el Kerekes Julianna Kunmadarasról Pestre. Nem a községe ösztöndíjával, olyan neki nem járt, hanem önként jelentkezett az egyetem bábatanfolyamára azért, hogy tanulhasson. „Bábaságra adtam magam, hogy azt jól kitanulhassam” – ezekkel a sorokkal kezdődik Julianna bábanaplója, amelyet 1862-ben kezdett írni. Fél évet töltött Pesten, nem lehetett számára könnyű időszak.

1876-ig az orvostanhallgatókat és a bábanövendékeket együtt oktatták szülészeti ismeretekre. Semmelweis szigorú volt, és hamar dühös lett, nem volt sok türelme a tanításhoz. Az orvostanhallgatók nem érdeklődtek a szülészet iránt, hiszen abban, hogy diplomájukat megszerezhessék, ez a tárgy nem játszott különösebb szerepet. Egyébként is, minek vesződjenek a női test tanulmányozásával, amikor a gazdag hölgyek inkább menekültek tőlük és a bábákat választották.

Semmelweis, az elszánt, de türelmetlen tanár

Semmelweis számára a legnagyobb kihívást a bábanövendékek oktatása jelentette, akik az ország különböző pontjairól, kis mezővárosokból, falvakból érkeztek, sokaknak az írás-olvasás sem ment. Jóval többen voltak, mint a medikusok, lassú volt a felfogásuk, ott nyüzsögtek a művelt, bécsi öregúr körül, és értetlenkedésükkel felbosszantották. Bár Semmelweis magyarul adott elő, anyanyelve a német volt, és ez a kommunikációs nehézség sem tett jót az oktatásnak. Ráadásul sok orvosi szakkifejezést használt, ami még inkább megrémítette hallgatóságának nőtagjait, akik egyenesen rettegtek tőle, egymás között csak a „szigorú öregként”, az „öreg tanárként” emlegették – holott még halálakor, 1865-ben is csak 47 éves volt. A professzor igyekezett minél rövidebben, lényegre törőbben fogalmazni, szemléltetőeszközöket használt, ismételt, amikor pedig végképp kijött a sodrából, ráordított a bamba növendékekre, azok pedig elsírták magukat. Ami „saját tanát”, a klórvizes fertőtlenítő eljárást illeti, abban nem ismert tréfát. A bábanövendékek olyan motiváltak lettek a gyermekágyi láz okainak és megelőzési módjának bebiflázásában, hogy a vizsgán soha nem okoztak csalódást. „Klórvízzel addig mossák kezeiket, míg a kéz sikamlós nem lesz!” – szavalták kórusban. Ha bármelyikük is megfeledkezett a kézmosásról, azt a szigorú Öreg azonnal kicsapta az intézményből.

Kerekes Julianna jegyzetei arról a tudatos jelenlétről, tudásszomjról, fejlődni akarásról, küzdeni akarásról beszélnek lassan kétszáz év távlatából is, ami ezt a 35 éves parasztasszonyt jellemezte. Zavarba ejtő ennek az egyszerű embernek a céltudatossága. A Nemzeti Múzeum kötelékébe tartozó Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Könyvtár és Levéltárban őrzik bábanaplóját, amelyet 1862-től 1881-ig vezetett. A napló első részét tanuló éveinek jegyzetei töltik ki, a továbbiakban saját eseteit rögzíti, külön listát vezetett azokról a gyerekekről, akiket ő segített a világra. 1881-ben vezette le az utolsó szülését. 1883-ban gutaütésben halt meg. 56 éves volt.

Az elvált úrilány, aki bába szeretett volna lenni

Pár évvel később, 1900-ban a Bába–Kalauz, a bábák országos szakmai lapja egy szomorú történetet közölt. Egy gazdag családból származó úrilány szülei akarta ellenére szerelmi házasságot kötött szíve választottjával. Csakhogy a szív sokszor választ rosszul. Beigazolódott a szülők jóslata, a „szívtipró” hozományvadász volt. Minden vagyonát felélte a fiatal nőnek, akitől rövid időn belül elvált. A családja nem fogadta vissza a megcsalt asszonyt, sorsára hagyták pár hónapos kislányával. A fiatal nő elhatározta, hogy tanulni fog, kezébe veszi a sorsát. Beiratkozott a Magyar Királyi Bábaképző Intézetbe, kislányát addig dajkaságba adta. Amikor az előkelő társaság értesült a hírről, azok is, akik eddig mellette álltak, elfordultak tőle. Ezt a szégyent, hogy közülük valaki odáig aljasodjon, hogy bába lesz! Züllött nőszemély, nem elég, hogy elhagyott nő, még bába is! Vagy felhagy ezzel a mesterséggel, vagy végképp kitagadják. A fiatal nő feladta, megfélemlítették. Kislánya a dajkaságban meghalt.

A bábasággal kapcsolatos előítéletek még a 20. század elején is átjárták a társadalmat, magasabb körökben alantas munkának tartották.

A prüdéria, és a konvenciók számtalan nőt bilincsbe vertek, pedig a szülés a nők privilégiuma. Nagy tudású orvosprofesszorok próbálták meggyőzni a felsőbb társadalmi rétegek lányait arról, hogy válasszák hivatásnak a szülészetet, de nem sok halló fülre találtak. Ennek ellenére mindig voltak bátor nők, akik ki mertek lépni a bizonytalanba.

Felhasznált irodalom:
Bábakalauz – A magyar bába-egyesület hivatalos közlönye, 1900.
Deáky Zita: A bába a magyarországi népi társadalomban
https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_CSON_MMF_075/?pg=150&layout=s
Deáky Zita – Krász Lilla: Minden dolgok kezdete - A születés kultúrtörténete Magyarországon (XVI. – XX. század), Századvég Pol. Isk. Alapítvány
Gyárfás Ágnes: Domby Sámuel életéről és munkásságáról In: Orvostörténeti Közlemények 102–104, Budapest, 1983.
Hőgye István: „Bábai mesterség” a Hegyalján (1711–1849) In: Orvostörténeti Közlemények 97–99. Budapest, 1982.
Dr. Nagy Anita (Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Könyvtár és Levéltár) főmuzeológus–levéltáros szakmai segítsége, különös tekintettel a Kerekes Julianna kiskunmadarasi bábaasszony naplóját illetőleg.
Dr. Magyar László András orvostörténész szakmai segítsége, szóbeli közlései.
Szenti Tibor: Paráznák III. Bábák. In: Orvostörténeti Közlemények 145–146. Budapest, 1994.

Háttér szín
#eec8bc

A galambpostától a webkameráig – 5 dolog, amit nem tudtál a távkapcsolatokról

2022. 12. 26.
Megosztás
  • Tovább (A galambpostától a webkameráig – 5 dolog, amit nem tudtál a távkapcsolatokról)
Kiemelt kép
szerelmeslevel.jpg
Lead

A távkapcsolatok egyidősek az emberiséggel. Gondoljunk csak az ősemberekre! Amikor a férfiak hosszabb vadászatra indultak, bizonytalanság és kétségek között hagyták gyűjtögető, utódokat nevelő oldalbordáikat. Az „ősasszonyok” persze semmilyen formában nem tudták tartani a kapcsolatot a férfiakkal, de az írás és a levelezés megjelenésével minden egy csapásra megváltozott! Hosszú út vezetett a 4K-s videóchatig, de melyek lehettek a földrajzi és társadalmi akadályokkal dacoló szerelmesek legnagyobb vívmányai, és milyen veszélyekre kell ma odafigyelnünk a távkapcsolatokban?

Rovat
Életmód
Köz-Élet
Címke
távkapcsolat
az első szerelmeslevél
galambposta
Sarah Goodridge
távkapcsolat régen
távirat
Ady Endre
Szerző
Jámbor-Miniska Zsejke
Szövegtörzs

1. Ki írta az első szerelmeslevelet?

A világ egyik első szerelmeslevelének írásos bizonyítéka a Bhagvat Purana nevű szanszkrit eposzban található, és a legenda szerint körülbelül ötezer éve írta Rukmini Krisnának. A levelet a brahmin hírnök Sunanda vitte Közép-Indiából egészen Dwarakáig, ahol Krisna lakott. A történet szerint Bhishmaka király úgy döntött, hogy kiházasítja lányát, aki korábban csak hallott Krisna hőstetteiről, mégis beleszeretett és a jegyesének tekintette őt. Bátyja persze más férjjelöltet nézett ki a lánynak, ezért Rukmini levelet írt Krisnának, amelyben magasztalta őt, és megosztotta vele, hogy mennyire szeretne a felesége lenni. Amikor Krisna elolvasta az írást, közölte, hogy ő is el szeretné venni a lányt, de mivel Rukminit mindenáron máshoz akarták hozzáadni, kénytelen volt elrabolni őt, hogy a szerelmük beteljesülhessen.

2. Legjobb barátunk: a galamb

A házigalamb volt az egyik első módja a szerelmesek távolsági (és/vagy titkos) kommunikációjának, akik a madarak segítségével rövid üzeneteket továbbíthattak egymásnak. Kiképzéssel a galambok akár 75 grammot is elbírnak a hátukon, és nagyon régóta alkalmazzák őket, különösen Kínában, az ókori Egyiptomban pedig az emberek arra használták a galambokat, hogy üzeneteket küldjenek haza a tengeren lévő hajókról. Az értünk dolgozó madarakat az ókori görög és római források is többször említik, de még a 19. században is nagy hasznukat vették az állatoknak az üzenetváltásban. Bár az 1870-es években a távíró már jól bevált technológia volt, továbbra is alkalmaztak madarakat az üzenetek közvetítésére.

Amikor a poroszok ostrom alá vették Párizst, hosszú időre megszakadt a kapcsolat a város lakói és távol élő családtagjaik között. Állítólag a párizsiak több száz madarat használtak fel arra, hogy üzeneteket küldjenek a szeretteiknek.

3. Arcpirító „szelfi-festményt” küldött a szerelmének

Bár fényképezőgépeket már használtak a 19. században, ez korántsem jelentette azt, hogy a masina elterjedt a háztartásokban, így a legtöbben még mindig írásban és a képzőművészeten keresztül tudatták érzelmeiket a másikkal. Sarah Goodridge amerikai festőművész (1788-1853) szerelmes volt a jogász-politikus Daniel Websterbe, akit többször meg is festett. Amikor Webster első felesége elhunyt, a fiatal nő reménykedni kezdett, és úgy próbálta nyomatékosítani érzéseit, hogy készített a férfinak egy festményt a saját kebléről. A mű sajnos nem hozta meg a vágyott egybekelést, de a „Beauty Revealed” című művészeti alkotás ma is elkápráztatja a New York-i Metropolitan (MET) Művészeti Múzeum látogatóit.

4. Szeretlek STOP

A távírógép megjelenésével a párok az SMS-hez hasonlóan szűkszavúan, de gyorsan tudtak egymásnak üzenni, nagy távolságokat áthidalva. „Levelem megmagyarázom addig is kérem higyjen vigyázzon ee[!] gondoljon rám legalább szánalommal” – táviratozta 1903-ban Ady Endre Lédának. Irodalmi nagyságaink közül az író közismerten sokat táviratozott, amit szerelmi életében sokszor a türelmetlensége inspirált: „Édes Egyetlen Asszonyom, Mindenem, már egy hét óta foglalkoztam, ha holnap nem jön levél, táviratozom. De vártam, beteg is lettem, feküdtem három napig s végre, tegnap megjött a maga levele” – írta Érmindszenten egy levélben 1911 őszén.

Kép
távkapcsolat
Kép: Unplash

5. Mikor küldték a legtöbb szerelmeslevelet?

Néhány gyöngybetűkkel teleírt oldal és egy szemcsés fénykép. A fekete-fehér fotón egy fiatal lány látható, fejét a karján pihenteti, szemeivel igézően a lencsébe néz, szája bájos mosolyra húzódik. Sok katonában csupán pár sor és néhány megmerevedett pillantás tartotta a lelket a háborúk frontjain. Amióta világ a világ, az emberek közötti összecsapások nemcsak erőszakot és pusztulást hoztak, hanem a szerelmespárokat is szétszakították, állandó bizonytalanságban tartva a feleket, hogy találkoznak-e még valaha.

Nem véletlen, hogy egyesek szerint a két világháború alatt ápolták a legtöbb távkapcsolatot és küldték a legtöbb szerelmeslevelet a történelemben.

Versenyautót kaptunk, de csak oldtimert tudunk vezetni

Az elmúlt két évtizedben technológiailag gyorsabban fejlődtünk, mint az elmúlt két évszázadban. Először a telefon emelte új szintre a távkapcsolatokat, aztán az internet megjelenésével és fejlődésével évről évre új kapuk nyíltak a szerelmesek számára a minőségi idő együtt töltéséhez, sőt a társkeresés is új szintre lépett. Ma már nemzetközi randioldalak és appok ezrei közül választhatunk, és kontinenseket átívelő kapcsolatot teremthetünk potenciális választottunkkal, akivel akkor videochatelhetünk, amikor csak kedvünk szottyan.  

Nagy Zoltán János számára mondhatni életmód az utazás, sokat mászkál a világban, és több helyen is élt külföldön. Mivel házas és gyermekei is vannak, a Magyar Telekom csoport információbiztonsági szakértője számtalanszor megtapasztalta, milyen sokat jelent, hogy nem kell minden nap a postát lesni, hogy megérkezett-e a lánya által fél éve feladott levél, hanem akárhol vannak is, hanggal és képpel tud beszélgetni rokonokkal, barátokkal, munkatársakkal az internetnek köszönhetően. A könnyű kapcsolatteremtés azonban nem csupán örömöket, hanem veszélyeket is magában rejt, sokan akarják kihasználni az emberi hiszékenységet. 

„A technológia megszaladt, a társadalom pedig ezt nem tudta követni. Persze számos dologban könnyebb lett az életünk, hiszen ma már nem kell heteket várni, hogy hírt kapjunk a feleségünkről, mégsem elég érett a gondolkodásunk ahhoz, hogy az új helyzetet kezelni tudjuk” – összegzi a szakértő.

Példának említi az úgynevezett Military Romance Scam-et. Sajtóhírek szerint az FBI úgy véli: az amerikaiak csak ennek a csalásnak köszönhetően egymilliárd dollárt vesztettek 2021-ben. Legyen szó jóképű gyerekorvosról, vagy a West Pointon végzett parancsnokról, a forgatókönyv egyszerű: impozáns profilképpel a csaló bejelöli érzelmileg sérülékeny áldozatát a közösségi médiában vagy társkeresőkön, a kapcsolat gyorsan eszkalálódik, mintha valódi érzelmekről szólna, majd a távszerelem kunyerálásba fordul, és az áldozat azon kapja magát, hogy jóhiszeműsége miatt nem kevés pénzt vesztett. Azt, hogy hogyan lesz a telekommunikációs eszközökön keresztül a szerelemből rablás, a Tinder-csaló című dokumentumfilm is jól mutatja, amelyről Jónás Ági írt korábban.  

Kép
távkapcsolat régen
Kép: Unplash/Matthew Fournier

„Szerintem a világnak ebben az értelemben három layere, vagyis rétege van. Ott a technológia, az eszközök és azok biztonsági, védelmi megoldásai. A második szint, hogy ezt hogyan használod, hogyan állítod be. Itt már vannak bizonyos nehézségek, mert ez néha tudatosság, máskor például pénz kérdése is. A harmadik réteg pedig a társadalmi magatartás.

A mostani életünk olyan, mintha kaptunk volna egy Ferrarit, de nem tudjuk vezetni, csak tövig nyomjuk a gázt, és arra, hogy 300 kilométer per órával is képes menni a kocsi, már nem vagyunk felkészülve.

A mai napig sokan adnak ki önként érzékeny információt magukról, amivel könnyű visszaélni. Például kiteszik a Facebookra, hogy éppen hol nyaralnak, és emiatt mindenki tudja, hogy üres a lakás. Vagy bankolási információkat osztanak meg valakivel, akiben megbíznak, pedig nem kellene. Emellett mind hallottunk már arról a kiszolgáltatottságról, amit az él át, akiről intim információk, akár fotók, videók, magánbeszélgetések kerülnek fel az internetre. Életek mennek így tönkre! A jog persze próbálja követni és szankcionálni a technológiai fejlődésből fakadó visszaéléseket, de olyan gyorsan változik a világ, hogy a szabályozásoknak nem könnyű tartani a lépést, ezért fontos, hogy odafigyeljünk önmagunk védelmére, például azzal, hogy tájékozódunk, részt veszünk az edukációban” – magyarázza a szakértő.

Nagy Zoltán János arra is felhívja a figyelmet, hogy a telekommunikációs eszközöknek köszönhetően sokan teljes kontrollt gyakorolnak a kapcsolataik felett, ami a postagalambokhoz képest nagy előrelépés, mégsem biztos, hogy minden tekintetben a javunkra válik. „Van applikáció a gyerek ellenőrzésére, amit lehet jó és rossz dolgokra használni. Ugyanez a helyzet a párkapcsolattal is, vannak, akik a társuk minden lépését követni akarják a mobilon. Régen nem lehetett bármikor bárkit elérni, most pedig rengeteg stresszt okozhat nekünk az, amikor a másik nem veszi fel, és azon idegeskedünk, hogy éppen mit csinál. A nagy szabadság és a lehetőségek mentén haladva vannak dolgok, amelyek rosszul sülnek el, ezért a biztonságos internethasználat mellett az arany középútra, az egyensúlyra is törekednünk kell” – zárja gondolatmenetét a Magyar Telekom csoport információbiztonsági szakértője.

Támogatott tartalom.

Felhasznált források:

  • https://thenextweb.com/news/the-evolution-of-long-distance-relationships-in-social-media-infographic
  • https://medium.com/the-collector/the-story-of-the-first-ever-nude-sent-in-the-world-242e3bb39ffb
  • https://www.mma.hu/muveszeti-hirek/-/event/10180/az-utolso-tavirat
  • https://www.ericsson.com/en/blog/2014/11/carrier-pigeons--once-a-central-part-of-the-networked-society
  • https://en.wikipedia.org/wiki/Rukmini
Háttér szín
#eec8bc

„Olyan jó családillata van!” – Öt testvért nevel a házaspár, akik test szerint nem, de lélek szerint az övék

2022. 12. 26.
Megosztás
  • Tovább („Olyan jó családillata van!” – Öt testvért nevel a házaspár, akik test szerint nem, de lélek szerint az övék)
Kiemelt kép
neveloszulok.jpg
Lead

Vannak párok, akik számára a nevelőszülőség vagy az örökbefogadás elképzelhetetlen, ám olyanok is akadnak szép számmal, akiknek e két lehetőség bármelyike, vagy az egyike megfelel. Mint kiderült, a Fejér megyei Bodajkon viszonylag sokan vállalnak nevelőszülőséget – közéjük tartozik Kővári Regina és Kókai László, akik immár öt gyermeket nevelnek. Mindannyian édestestvérek, ám nem egyszerre kerültek hozzájuk. A család története egészen különleges.

Rovat
Család
Címke
nevelőszülők
nevelt gyerekek
nevelőszülőség
örökbefogadás
Kővári Regina
Kókai László
Szerző
Bokros Judit
Szövegtörzs

Regináékról egy pedagógustól szereztem tudomást, aki örömmel mesélte: van három olyan gyermek, akik nemrég még rosszul tanultak, sőt alig jártak iskolába, ám miután odakerültek nevelőszüleikhez, akiket korábbról már ismertek, feltűnő változáson mentek keresztül. Rendszeres lett az iskolába járás, a jegyek javultak, és a gyerekek viselkedésén is látszik, hogy valami nagyon jó dolog történt velük. Ez pedig minden bizonnyal az, hogy ismét családba kerültek, van, aki foglalkozzon velük, akinek meséljenek a napjukról, aki meghallgatja és segíti őket.  Példaértékű lehetne az eset…

Marcsi és ikertestvére, Ricsi, valamint Pityu, Vanessza (Vani) és Rómeó (Romi) történetét Lászlótól és Reginától tudom meg, amíg az ötösfogat iskolában van. Különben, ha otthon tartózkodnak, alig lehetne tőlük szóhoz jutni – derül ki beszélgetésünk során a tágas, otthonos házban, amelyben az öt ifjú mellett ott él a szülőkkel Regina első házasságából való saját, 26 éves fia és az ő barátnője is. Ám ők külön lakrészt birtokolnak. Miért döntöttek a nevelőszülőség, majd az örökbefogadás mellett? – kérdezem Regináékat, akik mesélés közben sok-sok kirándulós fotót mutatnak az elmúlt időszak élményeiből.

„Lacival 2008-ban ismerkedtünk meg, nekem akkor még működött a vállalkozásom. Virágkötő vagyok, és dekorációk készítésével is foglalkozom, bár mostanában inkább csak a testvéremnek segítek be – kezdi Regina. – A szüleim idősek voltak, és mivel szinte egyszerre robbantak le, nekem kellett itthon maradnom velük. Akkoriban a környezetünkben többen is fogadtak be nevelőszülőként gyermeket, ezért úgy gondoltuk: ez alapvetően szép vállalás, és ha úgyis nagyrészt itthon vagyok, akkor egy gyermekkel is tudnék foglalkozni. A 16 éves nagyfiam persze akkor is velünk élt, de szerettünk volna még befogadni valakit. Aztán egyszer csak jött a telefon: újszülött, háromhetes ikreket kaphatnánk egyenesen a kórházból, és mi azonnal igent mondtunk.”

„Jó, talán öt percet gondolkodtunk” – teszi hozzá Laci, úgyhogy egyik napról a másikra háromgyermekes családdá váltak.

Először nagyon furcsa volt a kamaszfiú után csecsemőket gondozni, de nagyon megszerették a kicsiket, semmi fennakadás nem volt. Mivel nevelőszülőséget vállaltak, nem tudták, hogy meddig lesznek náluk az ikrek, vagyis Marcsi és Ricsi, akik ma már tízévesek. Vannak, akiket hazagondoznak, tehát idővel visszakerülnek az eredeti családjukba, másokat örökbe fogadnak. Reginában és Laciban az évek során erős kötődés alakult ki az ikrekkel, akik viszonylag rendszeresen találkoztak a vér szerinti szüleikkel és a három idősebb testvérükkel is. Nagyon jól működött a nevelőszülőség, a kicsik Reginát szólították anyának, Lacit apának.

Aztán egy nap kiderült: az egyik nagyobb testvér, Vanessza leukémiás lett. Sokat volt kórházban, a szülők pedig látogatták, ezért az ikrekre még kevesebb idő jutott. Volt, hogy csak háromhavonta találkoztak a vér szerinti szülőkkel, testvérekkel. Hamarosan bekövetkezett a nagy fordulat: az édesanya azzal hívta föl Reginát, hogy szeretnék, ha örökbe fogadnák Ricsit és Marcsit. Másnak nem ajánlanák föl ezt, de nekik igen, mert látják, milyen jól megvannak.

A pár ismét gyorsan döntött, hiszen nagy öröm volt ez számukra, mert akkor már ők is sajátjukként kezelték az ikreket.

Elvégezték hát az örökbefogadáshoz szükséges tanfolyamot, összeházasodtak, és mivel minden feltételnek megfeleltek, véglegesen hozzájuk kerültek az ikrek. A vér szerinti anyával, apával, a testvérekkel azonban továbbra is megmaradt a kapcsolat, időnként találkoztak.

Kép
örökbefogadott testvérek
Marcsi, Vani, Romi, Ricsi és Pityu végre egy családként tölthetik hétköznapjaikat – Kép: Kókai család

Hamarosan újabb fordulat következett: nem sokkal az után, hogy a vér szerinti apa három éve agyvérzést kapott, az anya bevitte a három velük élő gyermeket a gyámhivatalba, és otthagyta őket. Az akkor még gyógyulófélben lévő 15 éves Vanessza, a 12 éves Rómeó és a 13 éves Pityu gyermekotthonba került, ami nem volt rájuk jó hatással. Vanessza rossz társaságba keveredett, elszökött, ezért egy idő után áthelyezték egy másik, távolabbi otthonba. Ez az elszakítás sem tett jót a testvéreknek.
Rómeó egyszerűen nem volt hajlandó iskolába járni, Vanessza is ki-kimaradt, és Pityu sem érezte jól magát. A nagyszülők kétségbeesve hívták föl Regináékat: nem lehetne valamit tenni? És akkor a pár megint döntött: újra nevelőszülők lesznek, és először Vanesszát hozták ki az otthonból. Fokozatosan haladtak, mert látni szerették volna, hogyan fogadják az ikrek azt az édestestvérüket, akivel addig sosem éltek együtt.
Mint kiderült: nagyon jól. Csodás hétvégét töltöttek együtt, olyan volt, mintha mindig is együtt nevelkedtek volna. Az egymásra találás tehát jól sikerült, annyira, hogy az ikrek alig akarták visszaengedni Vanit az otthonba.

Amikor pedig elment, az ágyneműt szagolgatva mondták: olyan jó családillata van!

Innen nem volt megállás: Laciék idővel Pityut és Romit is kihozták az otthonból. Utóbbival volt a legnehezebb, ő egy darabig dacolt, de aztán megváltozott a hozzáállása. Mindegyikük jól érezte magát náluk, és amikor megkérdezték tőlük, hogy mennek-e még, egyértelmű volt az „igen” válasz. Így az öt testvér körülbelül egy éve végre ismét együtt alkothat egy családot.
Igaz, hogy a három nevelt gyermek még mindig látogatja az édesapát, fontos nekik az a kapcsolat is, ám alapvetően Regináékkal élnek. Bodajkra járnak iskolába is, és remekül alakulnak a tanulmányaik.
Vanessza hatodikban megbukott, ám azt az osztályt megismételte Bodajkon, és ott már csupa jó jegyet szerzett (és közben a leukémiából is felgyógyult). Pityunál és Rómeónál is hasonló a helyzet: az iskolakerülés helyett ma már négyes, ötös jegyeket hoznak. Ha hazaérnek, mindenki kap pár percet, hogy elmondja, mi történt vele aznap, utána pedig jönnek a közös tevékenységek.

Hát, ez az a csodás átalakulás, amely még a tanárok figyelmét is felkeltette. Ennyit jelenthet az, ha a gyerekeknek van kit apának és anyának szólítani, van hova hazamenni, és együtt lehetnek a testvérekkel.

Miközben a boldog gyermekarcokat nézzük a fényképeken, előkerül egy zenés fotóösszeállítás. Laci azt mondja, ez a szám lett az egyik kedvencük, a gyerekek nagyon a magukénak érzik.
„Boldog leszek, levegő ki, / koncentrálok az életre, / nem lehetek mindig így ki” – hallom a refrént, és arra gondolok: ezek a gyerekek tényleg boldognak látszanak, és most már minden esélyük megvan arra, hogy ez az érzés tartós legyen.

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép
A Kakstedter család, Tünde és férje nevelőszülők

„Olyan munkát adj nekem, Uram, ahol szeretni kell!” – A nevelőszülői hivatásról

A gyermekvédelmi rendszerben lévő huszonháromezer állami gondozott közül jelenleg tizenötezren élnek nevelőszülőknél. A cél, hogy minél többen megkaphassák a személyre szóló figyelmet, és szeretetteljes közegben gondoskodjanak róluk. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató élen jár a nevelőszülők toborzásában, emellett szakmai programokkal a lakásotthonokban nevelkedők életét is segíti.
Háttér szín
#dfcecc

A világ második leggazdagabb embere, aki minden vagyonát eladományozta – Egy filantróp iparmágnás

2022. 12. 26.
Megosztás
  • Tovább (A világ második leggazdagabb embere, aki minden vagyonát eladományozta – Egy filantróp iparmágnás)
Kiemelt kép
andrew_carnegie.jpg
Lead

Andrew Carnegie élete a megtévesztésig hasonlít egy meglehetősen szirupos és sablonos hollywoodi karrierfilmre. A mélyszegénységben élő bevándorló nyomorától a nagyhatalmú iparmágnás szinte felmérhetetlen gazdagságáig ívelő pálya az amerikai álom tökéletes megvalósulása volt, méghozzá a forgatókönyvírók igényei szerint is megfelelő mennyiségű konfliktussal, majd egy valószínűtlenül szép lezárással.

Rovat
Köz-Élet
Címke
Andrew Carnegie
iparmágnás
a világ második leggazdagabb embere
South Fork
amerikai polgárháború
Szerző
Mártonffy András
Szövegtörzs

Skóciából vágott neki Amerikának

A történet egy Dunfermline nevű skóciai településen kezdődött 1835-ben, amikor egy William Carnegie nevű takácsnak megszületett az első gyermeke, Andrew. A család egy szerény földszintes házban lakott, pontosabban annak is csak ez egyik felében, mert osztozniuk kellett egy másik, hasonlóan szegény családdal. Az elkövetkezendő néhány évben – az apa szorgalmas munkája révén – lassú gyarapodásnak indultak, sőt még el is tudtak költözni egy komfortosabb házba. Ez a fellendülés azonban rövid életű volt.

Az ipari forradalom egyre nagyobb lendületet vett, és az 1830-as évekre már jóval több, mint 100 ezer nagy teljesítményű szövőgép működött Nagy-Britanniában. Ezek összehasonlíthatatlanul gyorsabban és nagyobb mennyiségben termelték textilárukat, mint William Carnegie elavulttá vált kézi szövőszéke, így a család a negyvenes évek közepére bevétel nélkül maradt. Egy ideig a családanya tartotta el az időközben négyfősre gyarapodott családot, ám ez hosszú távon tarthatatlan volt.

Skóciában ezekben az években ráadásul súlyos éhínség tombolt, így a Carnegie családnak nem volt más választása, mint radikálisan megváltoztatni az életüket: 1848-ban mindenüket pénzzé tették, kölcsönt vettek fel, és kivándoroltak Amerikába.

A tizenkét éves Andrew ekkor lépett ki életében másodszor a szülőfalujából, miután egy ízben Edinburgh-be mentek, hogy megnézzék az oda látogató Viktória királynét. Az amerikai világ óriási hatást tett a fiatal fiúra. Mint oly sok más bevándorlót, őt is azonnal rabul ejtette az a korábban soha nem tapasztalt pezsgés és lelkesedés, ami az új hazájában áthatotta az élet szinte minden területét. Ez a hangulat ugyan megtermékenyítő volt az amerikai gazdaság számára, a Carnegie család szemszögéből nézve azonban legfeljebb elméletileg jelentett könnyebbséget.

A szakmai és anyagi ranglétra fokai

Apa és fia egy skót tulajdonban lévő pennsylvaniai szövödében kapott állást, ahol a déli államokban rabszolgák által szüretelt gyapotból készítettek pamutvásznat. A körülmények kifejezetten emlékeztettek egy Dickens-regényre. Andrew hétfőtől szombatig napi tizenkét órában dolgozott. Az volt a feladata, hogy szünet nélkül az orsókat cserélgesse az épületet teljesen megtöltő, fülsértően csattogó szövőgépeken, ezért havonta mintegy 70 ezer forintnyi dollárt kapott.

Az apja nem sokáig bírta a kegyetlen körülményeket: felmondott, és megint a kézi szövőszék mellé menekült. Ebből persze nem származott szinte semmi bevétel, így a kisfiú vált a család egyetlen kenyérkeresőjévé. A munkáját annyira lelkiismeretesen és jól végezte, hogy többen is felfigyeltek rá. Egy másik skót gyáros, John Hay átcsábította a saját orsógyártó-üzemébe, ahol havi 120 ezer forintot keresett meg.

A munka még az előzőnél is megterhelőbb volt: egy sötét pincehelyiségben neki kellett üzemeltetnie azt a gőzgépet, amelyik a szövőgépeket hajtotta.

A felelősséggel járó stresszt nem bírta sokáig, de egy ambiciózus és szorgalmas 14 éves fiú számára akadt más munka is: nemsokára már egy pittsburgh-i távírócég kifutófiújaként dolgozott. Ez volt az a hely, ahol először igazán megmutathatta, mennyire gyors az észjárása, és mekkora becsvágy van benne. Hamarosan ugyanolyan jól ismerte a táviratok továbbításának szakmai fogásait, mint az operátorok, segédlet nélkül, hang alapján, magánszorgalomból fordította le a bejövő táviratokat, sőt a helyi cégek telephelyeit is kívülről fújta, és jó kapcsolatokat ápolt mindenkivel, aki számított a szakmában. A fizetése ekkor már havi 150 ezer forint volt, majd nemsokára felkínáltak neki egy távírókezelői állást is, ami újabb béremeléssel járt.

A kiváló fiatal munkaerő híre hamar elterjedt, így Carnegie 18 éves korában már a Pennsylvaniai Vasúttársaságnál dolgozott távírókezelőként és titkárként – havi 240 ezer forintért. A fiatalember nemcsak sokat és jól dolgozott, hanem kiválóan tudott kommunikálni is. Mindenki kedvelte, könnyen tudott kapcsolatot teremteni, rövid idő alatt rengeteg ismerősre, jóakaróra tett szert. Hat év lelkiismeretes munka után felkérték, hogy legyen a vasúttársaság nyugati körzetének vezető ellenőre. Óriási ugrás volt ez, és évi 20 millió forintnyi fizetéssel járt. Andrew ekkor már döntéshelyzetben volt, így azonnal felvette 16 éves öccsét, Tomot titkárnak és távírókezelőnek.

Kép
Andrew Carnegie iparmágnás
Képek forrása: Picryl

Vasúti biznisz, olajkitermelés: út a nagyon sok pénz felé

Carnegie kiválóan ráérzett arra, hogy a jövője a vasútban van, hiszen egy robbanásszerű fejlődésnek indult egész iparág épült az új közlekedési eszközre. Itt történt először, hogy a pénzét befektetések formájában kamatoztatta. Ezekben az időkben az ilyesmit még kevés konkrét törvény szabályozta, és a meglévőket is könnyű volt kijátszani. A befektetései nagyrészt illegálisak voltak: a vasúttársaságokon belül hatalmas hasznot lehetett bezsebelni a senki más által nem ismert bennfentes információk megfelelő hasznosításával. Nagy munkabírása, szakértelme és lefegyverző modora lehetővé tette, hogy megkösse a megfelelő ismeretségeket, és bekerüljön a társaság uralkodó elitjébe.

Mindenáron élni akart a kínálkozó lehetőségekkel, ezért jelzáloghitelt vett föl a család házára, a pénzt pedig egy ígéretes szállítmányozási cégbe fektette. Az innen származó bevételekből még komolyabb irányokba indult.

A vasúttal kapcsolatos nagyipari vállalkozásokba invesztálta a pénzét: acélgyártásba és hídépítő cégekbe. Mindez gyorsan megdobta a bevételeit, a vagyona néhány éven belül sokszorosára gyarapodott.

Az őt mindezidáig segítő vasúti vezetőkkel továbbra is lojális maradt, hálája jeléül részesedést ajánlott nekik a vállalkozásaiból.

A hatvanas évek első felét kitöltő amerikai polgárháború természetesen kiváló lehetőséget nyújtott Carnegie-nek arra, hogy tovább gazdagodjon, és még mélyebben beágyazódhasson az Egyesült Államok hatalmi gépezetébe. A déli rabszolgatartók ellen harcoló republikánus párt oldalán foglalt állást, és megint jó lóra tett. Vasúti érdekeltségei hatalmas mennyiségű ellátmányt, fegyvert, lőszert és hadihajót szállítottak az északi csapatok számára, valamint a csapatszállításokban is komoly szerepet játszottak. Az egyre csak gazdagodó üzletember így nemcsak a saját érdekeit képviselhette, hanem egyben a jó ügyet is látványosan támogathatta.

A legvadabb harcok idején beszállt az olajkitermelési üzletbe is, ami már az első évben több, mint 7 milliárd forintos hasznot hozott. Ekkoriban még mindig csak a harmincas évei elején járt, és lehetett sejteni, hogy ha ilyen tempóban halmozza a nyereségeket, hamarosan a világ leggazdagabb emberei közé emelkedik. A legtöbb más iparmágnástól és üzletembertől eltérően azonban Carnegie-nek merőben más gondolatai is voltak.

Kép
Andrew Carnegie karikatúra
Andrew Carnegie a Puck magazin karikatúráján – Forrás: Picryl

A közjóra is figyelve lett a világ második leggazdagabbja

Mivel a saját bőrén tapasztalta meg a korai vadkapitalizmus ellenkező oldalát is, a szociális érzékenysége jóval erősebb volt a kortársaiénál. Megfogadta, hogy a közjó érdekében fog tevékenykedni, mert meggyőződésévé vált, hogy a gazdagoknak kötelessége mindent megtenni a társadalom boldogabbá tétele érdekében. Az öncélú pénzhalmozást például nemcsak értelmetlennek, hanem kártékony, bűnös bálványimádásnak is tartotta. Az volt a véleménye, hogy a vagyonos apáknak nem szabad a fiaikra hagyniuk a vagyonukat, mert azok általában jóval tehetségtelenebbek náluk, a felhalmozott javakat pedig sokkal hasznosabb és értelmesebb dolog a közjó érdekében felhasználni.

Megfogalmazta, hogy a gazdag iparmágnásoknak három szakaszra kell osztaniuk az életüket: az elsőt töltsék tanulással, a másodikban halmozzák fel a vagyont, a harmadikban pedig szét kell osztaniuk az egészet.

Az 1870-es években egyre csak fokozta a befolyását a nagyiparban, különösen az acéltermelés világában. Az 1880-as évekre ez az óriási cégháló napi kétezer tonna nyersvasat termelt, amivel az USA megelőzte az addigi világelső Nagy-Britannia termelését is. Maga Carnegie az évszázad végére a világ második leggazdagabb embere lett, csak John D. Rockefeller előzte meg.

Egy tömegszerencsétlenséghez is köze volt

A kíméletlen, szívtelen kapitalista sztereotip karikatúráját semmiképp nem róla mintázták. Kifejezetten ritkán keveredett botrányokba, de olyankor is jó taktikai érzékkel tartotta magát távol a vádaskodásoktól. Az egyik kellemetlen ügye egy pennsylvaniai városka, South Fork gátja ügyében robbant ki 1889-ben. A gátat még a harmincas években építették, hogy biztosítsa a megfelelő vízmennyiséget a környék csatornáihoz, amelyeken akkoriban a vízi szállítmányozás jelentős része zajlott. A vasút azonban elavulttá és okafogyottá tette az egész infrastruktúrát, így a gátat egyre jobban elhanyagolták. A nyolcvanas években egy gazdag üzletemberekből álló társaság megvette az építményt és környékét, majd egy elit horgász- és vadászklubot alakítottak ki rajta. A tulajdonosok között ott volt Carnegie is, és valószínűleg ő is jóváhagyta a botcsinálta javítgatásokat.

Az egyre szaporodó repedéseket és szivárgásokat átabotában sárral és szalmával tömködték be, egészen addig, amíg 1889-ben át nem szakadt a szerkezet.

A 22 méter magas, több mint 400 méter hosszú gáton keresztül 20 millió tonna víz öntötte el South Fork városát. Több, mint 2200 ember halt meg, a település jelentős része elpusztult.

A klub tulajdonosai gyorsan reagáltak: létrehoztak egy alapítványt a károsultak támogatására, jelentős összegekkel kerülték el a kártérítési pereket, és letiltottak mindenféle nyilatkozatot az ügyben. Carnegie építtetett egy könyvtárat South Fork részére, ezzel az ügyet lezártnak tekintették.

Az USA egyik legsúlyosabb sztrájkja

A másik kínos ügye a Carnegie Acélművek sztrájkja volt 1892-ben. A munkások vitája a munkáltatóval elfajult, és az Egyesült Államok történetének egyik legsúlyosabb sztrájkhelyzetévé eszkalálódott. Carnegie hamar kivonta magát a kellemetlen események alól, és Skóciába utazott, a tárgyalásokat pedig az egyik üzleti partnerére, Henry Clay Frickre hagyta. Frick azonban korántsem volt olyan emberbaráti érzelmű, mint ő. Ahelyett, hogy érdemi tárgyalásokba bocsátkozott volna a szakszervezetek béremelési követeléséről, 22 százalékkal csökkentette a fizetéseket, majd jó pénzért több ezer sztrájktörőt hozatott, és velük folytatta a termelést.

A feszültség kisebbfajta felkeléssé fokozódott, egy anarchista munkás pisztolyával magát Fricket is megsebesítette.

A zavargást a neves Pinkerton ügynökség magánhadseregével verték le. Az eredmény tíz halott és sok sebesült lett. A munkát a továbbiakban szakszervezeteken kívüli munkásokkal folytatták, és mire Carnegie visszatért Skóciából, alaposan megtépázódott a jóhíre.

Kép
Andrew Carnegie kép
Kép forrása: Picryl

Elkölthetetlen vagyonából rendületlenül jótékonykodott

Ahhoz azonban nem férhetett kétség, hogy a vagyonáról tett kijelentéseit komolyan gondolja. Feltett szándéka volt, hogy a haláláig eladományozza minden egyes dollárját. Negyvenes évei második felében hatalmas projektekbe kezdett: 2509 könyvtárat alapított Amerikában és Nagy-Britannia-szerte, kulturális intézményeket, kutatóintézeteket finanszírozott. Meg akarta akadályozni a Fülöp-szigetek amerikai gyarmatosítását, ezért felajánlott az országnak 20 millió dollárt, hogy megválthassák a szabadságukat. Nem éltek vele.

Az első világháború idején is tett kísérleteket a béke megteremtésére, és népszerű, de hatástalan békeszervezeteket hozott létre. A munkásai számára nyugdíjalapokat teremtett, gigantikus összegeket adományozott az afroamerikai diákok oktatására, megalapította a világ mai napig talán leghíresebb koncerttermét. Megépíttette a világ akkori legnagyobb távcsövét, egyetemi alapítványokat hozott létre, felkarolta az angol helyesírás reformját, valamint 7 ezer templomnak adományozott orgonát.

Olyan óriási volt a vagyona, hogy hosszú élete végéig sem tudta az egészet eladományozni.

Amikor 1919-ben, 83 évesen meghalt, még mindig megmaradt a pénz tíz százaléka, körülbelül 30 millió dollár, mai értéken több mint 500 milliárd forint. Ezt az összeget már a megbízottjai osztották szét különböző alapítványok és nyugdíjpénztárak között.

Felhasznált források:

  • https://www.carnegie.org/interactives/foundersstory/#!/
  • https://www.history.com/topics/19th-century/andrew-carnegie
  • https://en.wikipedia.org/wiki/Andrew_Carnegie

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép
Hetty Green

A Wall Street boszorkánya vagy királynője volt Hetty Green, a legfösvényebb nő?

Ami biztos: 1916-ban bekövetkezett halálakor több mint 100 millió dolláros vagyonával a világ leggazdagabb nője volt. Ez az összeg 2022-es értéken körülbelül 2,5 milliárd dollárnak felel meg, s ami figyelemreméltó: a pénz tekintélyes részét az üzletasszony saját ügyleteiből szerezte, csak a töredékét örökölte. A Wall Street királynőjeként, de...
Háttér szín
#d0dfcb

Neked elmesélem – Szeretetélmények karácsonyra

2022. 12. 25.
Megosztás
  • Tovább (Neked elmesélem – Szeretetélmények karácsonyra)
Kiemelt kép
szeretetelmeny.jpg
Lead

Van egy kérdés, amelyet minden beszélgetésnél felteszek. A kérdés, amelyből sokszor a legszebb válaszok születnek, de amellyel szemben eleinte megrökönyödve ülnek. Sokan egyből rávágják: „Nem tudom.” „Baj, ha nem édesanyámhoz köthető?” „Nem emlékszem.” De ha időt hagyok, kiderül, hogy igenis mindenkinek van egy emlékképe arról, hogy mi volt élete első szeretetélménye. Van, akinek egészen kicsi korából jut eszébe egy emlékfoszlány, s van, aki felnőttként élte át először ennek az érzésnek a meghittségét.

Rovat
Életmód
Címke
Neked elmesélem
élettörténet
szeretetélmények
Szerző
Kosztin Emese
Szövegtörzs

A Visszadobtak című blog és könyv két hónapja elhunyt szerzője, Sallai Zsuzsanna egy tavaszi délutánról mesélt, amikor takarítás után nyitva hagyták a veranda és a hátsó kert ajtaját. „Huzat volt, és finom, tiszta illat lengte be a házat. Anyu épp felmosott, ezért kiültetett minket apuval a gangra, hogy megvárjuk, amíg felszárad a padló. Hallani lehetett a szél erejét, ahogyan becsap odabenn egy ablakot. Anyukám közben nekiállt a rózsákat metszeni, mi pedig apuval csak ücsörögtünk. Emlékszem, a lábamat lóbáltam, mert nem ért le a székről. És közben csendben várakoztunk, csak úgy voltunk, bámultunk bele a semmibe… Ez a meghitt pillanat az első emlékem a szeretetről.”

Talán már itt, ezen a verandán tanulta azt a figyelmet, amivel engem is megtisztelt. Amikor az áttétes rákbetegség miatt már alig tudott menni, akkor is felállt, és kijött elém, amikor megérkeztem hozzá, megkínált és figyelt rám. Úgy lehetett vele beszélgetni, ahogyan csak kevés emberrel. Mert ha leültél vele szemben, félretett mindent. Akkor nem volt más, csak te és ő. Akkor az ideje rólad szólt.

Majd, amikor órákkal később kikísért, és én távolodtam tőle, a visszapillantó tükörben láttam, hogy még ott áll, és integet.

Mellette fontosnak és jó embernek érezhetted magad. Négy gyerek édesanyja, de szerintem kicsit mindannyiunk anyukája is volt, mert mindig volt miből adnia…

„Este nyolc körül lehetett. Már mind otthon voltunk a nagyapámnál, az ő egyszobás lakásában. Négyen egy régi bérház 40 m²-es szobájában. Fürdéshez készülődtünk, amihez akkoriban lábasokban melegítettük a vizet. Anyu pakolt, papa mesélt, és közben vártuk, hogy megteljen a lavór. Folyt, bugyogott a forró víz, aminek a hangja egybeolvadt a mi szavainkkal – szorosan voltunk együtt, nem is lehettünk másképp, és akkor tudtam, szeretetben vagyok.” – meséli Naszvadi Magdolna népi iparművész, fazekas, aki most épp a hegyvidéki karácsonyi vásáron árulja kézműves alkotásait. Az ő étkészlete ott lesz a karácsonyi asztalomon, amelyre ha ránézek, eszembe jut a nála töltött idő, a beszélgetés, amiből ma is emlékszem egy mondatára: „Sokszor egy nagyon mély, negatív érzés, égő szomorúság kell ahhoz, hogy merjek nagyot alkotni. Megtanultam, hogy nem tagadni, hanem megélni kell azt is, ami csontig hatol.”

Egy pici faluból, a Zala megyei Lasztonyából indult útnak az a számomra rendkívül nagyvilági, eredeti és extravagáns nő, Kutfej Kriszta, aki ma már tizenöt éve vezeti Biatorbágyon a sokunk által szeretett Kisvillát, és akinek gyakran mondta az édesapja: „Kifogásnak nincs helye, helyette inkább kezdd el valahogy, és tedd a dolgod!” És ő tette. Megtanulta, hogy nincsen élet munka nélkül. Etiópiában, a világ egyik legszegényebb országában élte át a szeretet szinte kézzelfogható jelenét, ott, ahol egyszerre nézett farkasszemet hittel és mélységes nyomorral. „Egyik reggel öszvérrel mentünk fel egy 3000 méter magasan fekvő kolostorhoz, ahol már fenn imádkoztak a helyiek. A kolostoron át egy sötét, keskeny alagúton keresztül jutottunk ki egy sziklaplatóra. Üldögélt ott egy-két ember, és mi is leültünk, egymástól távol.

Valamiért egyedül akartunk lenni, egyedül mindazzal, amit ott, abban a hittel teli, rettenetesen szegény országban láttunk. De ha valahol, akkor itt nem lehettél egyedül.

Alattunk elterült az etióp fennsík, forrón tűzött le ránk a nap, és gyönyörű kilátás nyílt több száz kilométeres távolságba. Órák teltek el, és csak csendben ültünk. Eleredtek a könnyeim, és jó volt sírni... Azt éreztem, hogy Isten itt van velem. Bennem.”

És léteznek olyan nagymamák, akik bár már több évtizede nincsenek köztünk, szeretetük mégis kísér minket. Ilyen volt Gluscevic Hajnal Iyengar jógaoktató apai nagymamája, Kati mama, akire még most, a hatvanas évei vége felé is mindennap gondol, aki mindig vele van, pedig korán elvesztette őt, 16 évesen, mégis meghatározta az egész életét: „Ő volt az egyetlen, aki feltétel nélkül szeretett. Akinél nem éreztem, hogy bármit tennem kéne, bárhogy viselkednem kéne, bármit mondanom, hinnem kellene ahhoz, hogy szeressen.” Emlékszem, miközben mesélt, zavarba jött attól, hogy szürkéskék szemei visszatarthatatlanul könnyeztek. Akkor már két órája beszélgettünk. Egymás felé fordulva, a külvilágot kizárva, a telefonokat kikapcsolva. Kizárólagos figyelemmel fordultunk egymás felé. Egymásra hangolódtunk, megnyíltunk, kölcsönösen bíztunk, együttéreztünk, és abban a néhány órában nemcsak sebezhetővé váltunk, hanem fel is szabadultunk.

Tudom, közhely, de tényleg létezik az érzés: mintha valahonnan már ismernénk egymást, és minden racionális magyarázat és észérv ellenére még meg is szeretjük egymást. Két vadidegen, akik alig két órája találkoztak. Előfordul, hogy beszélgetés közben könnyek gyűlnek a beszélgetőtársam szemébe. Elkezdi szégyellni. Azt gondolja, talán mégsem kellett volna ennyire megnyílnia. Én pedig libabőrös leszek. De ezekből az érzésekből születnek meg a Neked elmesélem történetek. Ez az egyik legkedvesebb része a munkámnak.

Ilyenkor naivan azt érzem, hogy amíg olyan emberek vannak a világon, mint akikkel én is leülök beszélgetni, addig létezik a jó, a biztonság. Ilyenkor mindig otthon érzem magam a világban.

Mint ahogyan azzal a végtelenül kedves mosolyú divattervezővel, Józsa Melindával is, aki azzal kezdi a válaszát, hogy „volt az életemben egy idősebb ember, talán meséltem is neked róla... Egy neves pszichológus, akinek az óradíja 25 0000 Ft volt. Amikor elmeséltem neki a történetem, azt mondta: szeretne segíteni nekem, hogy egyenesbe jöjjön az életem. És nem kért pénzt tőlem. Amikor megkérdeztem, miért, azt válaszolta: »Mert az ön életében még senki nem volt, aki önzetlenül szerette és segíteni akart volna magának. Épp itt az ideje, hogy megtapasztalja, milyen is ez. És hogy tudja elfogadni.« Még most is sírok az érzéstől, hogy egy idegen csak úgy segíteni akarjon, jó szándékból, szeretetből, elvárások nélkül.”

szeretetélmények
Kollázs: Kosztin Emese

És ha már elvárások… Eszembe jut az az írónő, akivel csak online tudtam beszélgetni mert a világjárvány miatt mindannyian otthonmaradásra kényszerültünk. Eszterhai Katalin, aki három szót idéz fel bennem, amelyek számomra a legszebb szavak: csoda, szeretet, odaadás. Ő mindannyiunkban az embert látja, a jót. Az egyenlőségben hisz, a kölcsönös tiszteletben, a szenvedélyben, a lélek szabadságában. Meghatározó volt számomra a története, az, hogy honnan hova jutott önerőből. Hat hónapra született, 45 dekás kislány volt, aki egész életében csak arra vágyott, hogy szeressék. Író és producer lett, majd elveszítve a szeme világát újra felemelte magát a porból. Ő mesélte el a pillanatot, amelyhez jó néhány évtizedet vissza kellett repülnie az időben, amire visszagondolva ugyanúgy érzi azt a belső remegést, mint akkor, gyerekkorában, amikor a nővére és ő egy egyszerű, döngölt földes vályogház félhomályos kisszobájában álltak a tükör előtt, frissen borotvált fejjel, kopaszon. „Tetvesek voltunk, és anyánk hiába mosta petróleummal a fejünket, a tetvek nem akartak elpusztulni. Mérgében tövig vágta a hajunkat.

Emlékszem, sokáig álltam a tükörképemmel szemben, és csak azt láttam, hogy furcsa, léggömbszerű a fejem, hogy csúnya vagyok, és hirtelen kétségbeesetten sírni kezdtem.

Edit, a nővérem nem bánta a kopaszságot, sőt, tetszett neki, azt mondta: »Most mindenkinek szeretni kell bennünket, mert olyanok vagyunk, mint Rákosi Mátyás.« És már énekelte is a dalt: »Gyertek, lányok, öltözzetek fehérbe, szórjunk rózsát Rákosi elvtárs elébe...« Míg énekelt, erősen fogta a kezemet. »Ne bőgj már, Kati, én kopaszon is szeretlek!« – mondta, és a meleg, puha arcát odatartotta az enyémhez, majd széttárta a karját, amelyek angyalszárnyként borultak rám, és pörögni kezdett velem. A nővérem azt mondta, kopaszon is szeret. Még sosem hallottam ezt a szót, nem tudtam, mit is jelent, de amikor kimondta, »szeretlek«, mintha valaki balzsammal kenegette volna az összemart lelkemet.”

Voltak telek, amikor a mínuszok próbára tettek minket. 1965 tele például egy ilyen tél volt. „1965 szilvesztere előtt a konyhában ültünk, s apa anya kezét megfogva mondta: »Késő délután elmegyek a boros pincéhez borért, hogy legyen holnap a vendégeknek.« Odakint irdatlan nagy hó volt, minden átfagyott. Aki csak tehette, inkább bent maradt a kályha mellett. Én ötéves makacs kislányként felvettem a bundás csizmám, és az ajtóban toporogtam: »Én is megyek!« Apa tiltakozott: »Nem, nem lehet! Hosszú az út odáig gyalog, nem fogod bírni!« De én menni akartam. Természetesen igaza lett. Visszafelé sírtam, könyörögtem, hogy engem hagyjon ott, mert nem bírok továbbmenni. Már fájt a lábfejem, olyan volt, mintha egy csonton sétálnék. Ő mégsem tett szemrehányást, nem mondta, hogy »na ugye, én megmondtam«. Helyette – mivel fel volt pakolva – felkapni nem tudott, hanem a kabátjával átölelt, magához húzott, a karomat dörzsölgette, hátha jobb lesz, hátha felmelegszem.

Csak a lépteink alatt roppanó havat és a szíve dobbanását hallottam.

Biztatott: »Jól van, Zsuzsika, menni fog ez, erős vagy!« – meséli Szakkay Zsuzsanna talpmasszőr, kétszeres nagymama, aki megtanult együtt élni a Bechterew-kór tüneteivel, a sztómával, az elvesztett évekkel, a lelke hangjával. „Ez volt életem első szeretetélménye, tisztán emlékszem rá, sokszor visszatér belül. És ezután vágyakoztam egész életemben a biztonságot adó szeretetre.”

Szeretetélményekben gazdag karácsonyt kívánunk olvasóinknak!

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Kép
Kapás Katalin

Neked elmesélem – A lélek ezerszer erősebb, mint a test

Azt mondja, sikeresnek tűnik, de ha visszaemlékszik az útjára, belül kegyetlenül fájnak dolgok. Hol mások, hol saját maga miatt. Ötvenkilenc évesen megjárta az El Caminót, és rádöbbent: sosem adott időt magának, hogy önmagával legyen. Egy rendíthetetlen nő, a Szó ami szó cukrászda és pékség tulajdonosának, Kapás Katalinnak a...
Háttér szín
#eec8bc

Oldalszámozás

  • Első oldal « Első
  • Előző oldal ‹ Előző
  • …
  • Oldal 251
  • Oldal 252
  • Oldal 253
  • Oldal 254
  • Jelenlegi oldal 255
  • Oldal 256
  • Oldal 257
  • Oldal 258
  • Oldal 259
  • …
  • Következő oldal Következő ›
  • Utolsó oldal Utolsó »
Képmás

Lábléc

  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Hírlevél
  • Médiaajánló
  • ÁSZF előfizetők
  • Adatvédelem
  • Erdélyi előfizetés
ESET
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET biztonsági programokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.
MagyarBrands - Kiváló fogyasztói márka Média kategória, Az Év Honlapja, Minőségi Díj
Barion logo