A karácsonyi időszak az együtt töltött időről és a valódi értékekről szól. Sokféleképpen ünneplünk, különbözhetnek a szokásaink és a családi tradíciók, ám ezek a momentumok mindenkinek egyaránt meghatározók. Ezt emeli ki a Zwack idei karácsonyi filmje is, rámutatva, hogy az otthon, amely biztonságot, megbecsülést és szeretetet ad, nemcsak egy fizikai helyszín lehet, hanem azt fogódzkodót jelenti az életünkben, amelyből a nehéz pillanatokban erőt meríthetünk, az örömteli momentumokat pedig még teljesebbé teszi.

„Különleges helyet foglal el a szívemben ez a reklámfilm, olyan emlékeket adott és idézett fel, amelyekre szeretettel tekintek vissza. Édesapám munkamorálja rendkívüli példaértékkel bír számomra, odaadására és kitartására mindig felnéztem. Ezt a tanítását viszem magammal tovább, igazi kincsként őrzöm”  – mondta el Haumann Máté.

„A családunk számára a karácsony mindig rendkívül fontos szerepet töltött be. A közös ünneplésekre édesapám teremtett lehetőséget, így mutatva példát számomra, én pedig boldogan folytatom a tradíciót. A világ különböző pontjain élünk és dolgozunk, ilyenkor jön el az idő, hogy újból hazatérjünk, köszönetet mondjunk szeretteinknek, és együtt ünnepeljünk” – mesélte el Zwack Sándor.

A legújabb karácsonyi film 2022 elején nem mindennapi helyszíneken, különleges technikával és izgalmas kamerabeállításokkal készült Nyitrai Márton rendezésében. Az otthonos mesevilágot idéző pillanatokat a Magyar Vasúttörténeti Parkban forgatták, a lékhorgászat jelenetéhez greenboxot vettek igénybe. Az ünnepi varázslatot a hófödte téli tájképek és a harangok éneke teszi teljessé. 

Jézus belépne egy kézműves kávézóba,
elővenné a bankkártyáját és a törzsvásárlói
kártyáját, lecsippantana egy burundi lattét,
beleszippantana az illatába, ez lenne az ő kis
énideje, távol az értetlen tanítványoktól,
a ricsajozó tömegtől, amely hol köztársasági
elnököt akarna csinálni belőle, 
hol kis híján meglincselné.
Jézus két nagy szatyorral közlekedne
a TESCOnál, kartonpapírt keresne fekhelynek,
mert az Emberfiának nincs hová lehajtani
a fejét, csóválná a fejét, mennyien kihajigálják 
a még simán fogyasztható ételeket,
meg persze örülne is ennek, hiszen jóllakhat,
és alapvetően kedvesek tudnak lenni
az emberek, adnak némi aprót 
vagy visszatolhatja a bevásárlókocsit,
van, aki még a mondókáját is 
végighallgatja néha.
Jézusnak lenne egy szolid kis befektetési cége, 
több tucat embernek adna munkát, 
nagyon emberségesen bánna mindenkivel,
a problémákat empatikusan oldaná meg,
önzetlenül adakozna jótékony célokra, 
zarándoklatokat szervezne fiataloknak,
hétvégente wellnesshotelben pihenné ki
az őrült hajtás fáradalmait.
Jézusnak jól működő plébániája 
vagy gyülekezete lenne, 
sokszor vidékre is lehívnák előadásokat 
meg lelkigyakorlatokat tartani, hiszen
igazán tüzesen tudna beszélni a jóhírről,
nem csak olyan lagymatag kegyességgel,
mint a farizeusok, de azért néhányan
ferde szemmel néznének rá, szerintük 
csomó eretnekséget beszél,
nagyon hatásos, de folyton túloz,
nem hiteles ez a nagy lángolás,
a radikális kijelentések meg minden,
ez az az eset, amikor a kevesebb több.
Jézus lenne a legjobb autószerelő,
ezt az egész környéken tudnák,
nem kéne bedobálni a névjegyét
a postaládákba, szóbeszéd útján
terjedne hírneve, te, ez a pasas
sosem ideges, végtelen a türelme,
„nem probléma, megoldjuk”, ez a
szavajárása, belépsz a műhelyébe,
és valami időtlen nyugalom fog el,
még pucér nők sincsenek a falon,
és ha arra gondolsz, még csak nem is drága,
valósággal csodát tesz a kocsikkal. 

Lackfi János további, #Jóéjtpuszi jelölésű versei itt érhetőek el.

Ez a vers eredetileg a Képmás magazin 2022. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A középút 

Minden családban máskor jön el az a pillanat, amikor a szülő elérkezettnek látja az időt arra, hogy elengedje egyedül a gyermeket, hagyja önállóan közlekedni. Az iskolánál szoktam figyelni reggelente a gyerekeket és a szülőket. Vannak olyanok, akik már nyolc-kilencévesen egyedül érkeznek, míg másokat felsős korukban is a kapuig kísérnek, sőt, még az iskolatáskájukat is cipelik. Olyan gimnazista lányról is hallottam, aki már a barátjával gyalogol reggelente az iskolába, de az apa így is kíséri őt, mögöttük kullog.  

Mi valahol középúton járunk, szépen lassan kis lépésekben haladunk előre. Valljuk, hogy nem halat adunk a gyermekeink kezébe, hanem megtanítjuk őket halászni, ezt képviseljük az önállóság és a leválás terén is. Megtanítjuk nekik, hogyan oldjanak meg egyedül problémákat, helyzeteket, hogyan kezeljenek konfliktusokat, hogyan kérjenek bárkitől segítséget, hogyan közlekedjenek egyedül, és olyankor mire figyeljenek, kivel ne álljanak szóba.  

Még jelszót is megtanítottunk nekik, ha valaki leszólítja őket, és azt mondja, mi küldtük. Tudják, ha rossz jelszót mond az illető, akkor futás.  

Persze minden eshetőségre nem tudjuk őket felkészíteni, bármilyen váratlan dolog történhet, de nem láncolhatjuk örökre magunkhoz őket, nem oldhatunk meg mindent helyettünk, csak azért, mert féltjük őket, és azt hisszük, azzal teszünk jót.  

Büszkeség- és önbizalomnövelés 

Biztonságos kisvárosban élünk, ezért már korábban is elengedtük volna egyedül a lányunkat. Ő azonban ahhoz is félénk volt, hogy a szomszéd utcában lévő kisboltba elmenjen, mert tartott attól, hogy a környék stikkes nénijével összetalálkozik. Így hát nem erőltettük. Körülbelül egy évvel ezelőtt érzett késztetést, hogy az önállóság útjára lépjen. Akkor már attól sem tartott, hogy „Stiki néni” leszólítja. Megbeszéltük, hogy köszön neki, és azt mondja, sietnie kell haza. Boltba menéssel, környékbeli kutyasétáltatással kezdte, amelyben az akkor ötéves öccse is partnere volt. Mivel a lányomnak még nincs telefonja, mindig megbeszéltük, melyik irányban meddig mehetnek el, és beállítottuk a karóráján az ébresztőt, hogy tudja, mikor kell hazaindulniuk. Általában a csörgés után pár perccel meg is jelentek kézen fogva a kutya kíséretében. Itthon is hagyom már egyedül egy-két órára, olykor a telefonom kíséretében, ha gond lenne. Ha engem nem is, az apukáját vagy bárki ismerőst fel tud hívni, de az is mindig nyitva áll előtte, hogy átmenjen valamelyik szomszédhoz.  

Szerencsére még nem kellett igénybe venni egyik segítségkérési lehetőséget sem, viszont több ismerőssel szívélyesen elcsevegett, akik épp akkor kerestek.  

Óriási büszkeséget látok rajta minden önállósági törekvése teljesítése után. Hát még akkor, amikor először jött haza egyedül egy osztálykirándulás végéről! Reggel megbeszéltem a kísérő tanító nénivel, hogy engedje haza egyedül. Csak annyit kértem, írjon nekem egy üzenetet, amikor vége a programnak, és a lányom elindul, hogy tudjam, mikorra várjam, mikor kezdjek el aggódni. A kedves tanító néni egyből ajánlkozott, hogy hazakíséri, ne menjen egyedül. „Engedje el, otthon leszek és várom, el is tudnék jönni érte, de ez most bátorságpróba és önbizalomnövelő alkalom” – magyaráztam. Elengedte a lányomat, akinek még le kellett beszélnie a kísérő szülőt is, aki haza akarta hozni. Körülbelül tízperces utat tett meg egyedül biciklivel. A ház előtt vártam, amikor befordult az utcába, vigyorgott a boldogságtól, büszke volt magára, hogy teljesítette.  

Azóta, hogy ezek az alkalmak egyre gyakoribbak, sokkal felelősségteljesebb lett az élet más területein is, és az önbizalma is nőtt.  

Tudja, hogy bízunk benne, és hogy milyen sok mindenre képes egyedül is. Már várja azon alkalmakat, amikor ezeket bizonyíthatja. Leginkább azt szereti, amikor az iskolából egyedül megy cserkészetre a barátnőjével, és még van idejük kicsit császkálni a városban, csokit venni maguknak, és „jutifalatot” a kutyájának. „Ti már engem elvesztettetek!” – jegyezte meg egyszer viccesen. Egyből idősebb ismerőseim szavai jutottak eszembe, akik azt mondták nekem évekkel ezelőtt — amikor arról panaszkodtam, hogy a mosdóba sem tudok egyedül elmenni, és a reggeli kávémat sem tudom nyugodtan meginni —, hogy olyan gyorsan elmegy ez az idő, holnap már azt sem fogod tudni, merre járnak. Ha nem is tudom, melyik percben épp hol jár, azért nagyjából még sejtem. 

Az erősködő felnőttek 

Nem gondoltam volna, de a lányom legtöbb nehézsége nem abból adódik, hogy egyedül van, egyedül kell elintéznie valamit, hanem abból, hogy más felnőtteket kell meggyőznie arról, hogy ne kísérjék haza, ne szóljanak helyette, ne várjanak vele, amikor későn érek oda érte különóra végén. Hiába tiltakozik, hogy így beszéltük meg anyával, megyek egyedül, vagy van könyvem olvasni, meg tudom mondani stb., akkor is erősködnek, hogy majd ők segítenek. 

„Anya, én szóltam, hogy egyedül is hazajövök, de nem értették” – mondta legutóbb is a lányom, amikor ilyen helyzetbe került.  

Én sem győzőm ilyenkor magyarázni, hogy nem azért nem mentem érte, mert nem tudtam, hanem mert így beszéltük meg. Tudom, hogy minden felnőtt jó szándékból teszi, de ha a gyerek nemet mond, mert mást beszélt meg a szüleivel, akkor hagyják. Még akkor is, ha ők még nem látják elérkezettnek az időt arra, hogy kicsit lazítsanak a köteléken.  

Vannak a környezetünkben olyan családok, ahol már sokkal önállóbbak a gyerekek, van, aki mindennap egyedül jön-megy az iskolába, edzésre, könyvtárba. Míg mások azt mondják, majd akkor engedik, ha nyolcadikos lesz. Mindenki maga dönti el, mikor engedi el a gyermeke kezét, csak ne legyen túl későn, és ne legyen hirtelen túl nagy lépés, mert nem lesz komfortos a gyermeknek, ha egyik nap még a kapuig kísérték, másnap meg már egyedül kell mennie gimnáziumba a szomszédos városba. 

Minek vagy kinek a hatására kezdett el komolyabban foglalkozni az irodalommal? 

Az egyik erős impulzust a tanáraimtól kaptam. A középiskolában is volt egy jól felkészült magyartanárom, Nagy Rozália, neki köszönhetem, hogy a ‘80-as évek derekán bejutottam a kolozsvári bölcsészkarra, ahol hihetetlenül kemény felvételi zajlott akkoriban. Ugyanakkor sokat segített az apámtól tanult fegyver nélküli vadászat is, amely során az volt a cél, hogy minél közelebb kerüljünk az élő vadhoz természetes környezetében. Ez a figyelni tanulás az írás-olvasás gyakorlatában és az irodalomtudományi kutatásaimban is hasznosnak bizonyult. 

Mikor körvonalazódott önben, hogy tanítással szeretne foglalkozni? 

Már ötödik osztályos koromban eldöntöttem, hogy magyartanár leszek. Noha a szülők figyelmeztettek, hogy a kommunista Romániában nem biztos, hogy ez jó vállalkozás, mégis támogattak a terveimben, és nagyon örültek, amikor kiderült, hogy bejön nekem. ‘89 decemberében utolsó éves egyetemi hallgató voltam, amikor jött a fordulat, ami teljesen átírta a végzés utáni elhelyezkedési esélyeket.  

Ha nincs ilyen fordulat, akkor a hegyeken túl helyeztek volna ki az orosz mellékszakommal, így viszont lehetőségem nyílt rá, hogy egyetemi állásra pályázzak, amiről korábban soha nem mertem volna álmodni.  

Barótról költözött Kolozsvárra. Milyen változást hozott ez az életébe? 

A „kincses városban” el kellett kezdenem a felnőtt életet. Nagyon örültem az itteni kulturális pezsgésnek, és igyekeztem a részévé válni. A tanítás során alkalmazkodnom kellett ahhoz a mindennapos kihíváshoz, hogy a diákjaimnak a következő órámra is érdemes legyen eljönniük. Most már több mint 30 éve élek és dolgozom ebben a városban, sehol másutt nem töltöttem ilyen sok időt.  

A tanítás mellett van egy másik szenvedélye is, a túrázás. 

Úgy tartom, hogy apámtól a világ összes hegyét örököltem. Akár a Kárpátokban járok, akár az Alpokban, a Kis-Kaukázusban vagy a Pirin-hegységben, otthon érzem magam, és ez apám hagyatéka, tőle tanultam. Télen is eljárok sátorral túrázni egy-két barátommal, vagy egyedül. Három dolog kell egy ilyen téli sátorozáshoz: egy kis felszerelés, egy kis tapasztalat és egy kis őrület. A legmagasabbra eddig a Mont Blanc 4808 méteres csúcsán jutottam. 

Az ön által szervezett Terepkönyv-táborok is a természetben vannak. Milyen irodalmi kutatáson alapulnak? 

Az irodalmi írás és olvasás kiegészítő ritmikai dimenzióit kutatom. Ez azt jelenti, hogy nem szövegkorpuszként érdekel az irodalom, nem is a kontextusok hálózataként, inkább az írás és olvasás figyelemgyakorlataira vagyok kíváncsi. Arra, hogy mi történik az irodalmi írás és olvasás idejében. Ezt a megközelítést gyakorlásfizikának neveztem el, mert kutatásomat a kortárs fizika húrelmélete ihlette, olyan kiegészítő térdimenziók feltételezésével, amelyekben az elemi részecskék Planck-hossz alatti húrjai rezegnek. Hamar rájöttem, hogy a munkámat nem végezhetem csak az íróasztalnál, hanem szükség van kísérleti műhelyekre is, úgyhogy a 2000-es évek elején elkezdtem Terepkönyv-táborokat szervezni, amelyeket most is évente meghirdetek, általában 18–20 diák számára. 

Arcolvasás - Kép: Berszán István

Miről szólnak ezek a táborok? 

Azért megyünk el egy turistaforgalomtól félreeső hegyi környezetbe, hogy sokféleképpen tanuljunk figyelni.  

Manapság egyre ritkább, hogy együtt történik velünk valami intenzív élmény. A sokféle közös gyakorlat, amiket a tábor alatt végzünk a diákokkal, érzékenyebbé tesz a történés eltérő ritmusaira, amelyekre gesztusrezonanciák révén hangolódhatunk. Kísérleteink a kapcsolatteremtés olyan dimenzióit nyitják meg, amelyek a nyomtatott irodalom olvasásakor is ugyanolyan lényegesek, miközben az együtt olvasás, együtt írás örömét fedeztetik fel a táborozókkal.  

Milyen gyakorlatok révén tanulnak figyelni a diákok? 

Például egy éjszakai néma túrán, ahol beszéd, lámpa és kitaposott ösvény nélkül barangolunk az erdőben. Ha így próbálunk követni egy túravezetőt, akit sokszor nem is látunk, hanem csak olyan társakat, akik látják őt, és közben igyekszünk felfedezni, ami ott történik, az ki tud mozdítani bennünket a kulturálisan bejáratott figyelemgyakorlatainkból, hogy másfélékben is jártasságot szerezhessünk. Az, hogy nem beszélünk, nem jelenti azt, hogy nincs közünk egymáshoz. Nagyon is szükséges, hogy figyeljünk egymásra, törődjünk a másikkal, csakhogy ezúttal minden hangtalan, intenzív gesztusokban zajlik. Egy másik gyakorlatnak az a címe, hogy Maradj a cipőidben. Ennél egészen közel megyünk egy fa törzséhez, onnan nézünk fel a koronájára. Ha elkalandozna a figyelmünk, nem ezen bosszankodunk, hanem a fától kérünk segítséget a visszataláláshoz. Hosszú két perc után kilépünk a cipőinkből, teszünk néhány lépést hátrafelé, és most arra figyelünk, hogy nem vagyunk már a cipőinkben. Utána visszalépünk azokba, és igyekszünk megbecsülni a pillanat kincsét, hogy amíg ott vagyunk a fa alatt, valóban ott is maradjunk. 

Hogyan kap helyet a (nyomtatott) irodalom a tábori gyakorlatokban? 

Az arcolvasó gyakorlat során egy elbeszélés átlátszó fóliákra nyomtatott részleteit olvassuk el, amelyeket a társak az arcuk előtt tartanak, utána pedig felváltjuk őket, hogy ők is olvashassanak. A betűméret úgy van kiválasztva, hogy elég közel kelljen hajolni a fóliához olvasás közben.  

Nagyon izgalmas, hogy az olvasmányrészleteket mindig egy másik arcról olvasom, amikor pedig fóliatartóvá válok, akkor a könyvből láthatom az olvasók arcát.  

Az érzékeléspoéma írásánál, olvasásánál hármas csoportokban dolgozunk: mindegyikben van egy költő, egy olvasó és egy irodalmár. Az olvasónak találnia kell egy helyet az erdőben, ahol szívesen tölt el akár hosszabb időt is (ez lesz a könyvtár), és hanyatt dőlve kinyújtja a karjait. A költőnek az a dolga, hogy ne csak improvizáljon, hanem a tábor körül anyagot gyűjtsön a poémájához, és azon az írásfelületen, ami ezúttal az olvasó két hátra nyújtott alkarja és keze, érdekes impulzusokat szerezzen. Az irodalmár melléjük ül, onnan követi a költő és az olvasó közös rítusát. Az olvasó nem a hozzáérő tárgyak listáját állítja össze magában, hanem úgy követi a költői koreográfiát, mint egy zenei tartamot; az irodalmár pedig az olvasó arcáról olvassa le az éppen történő érzékeléspoémát. Majd körforgással mindenki kipróbálja magát mind a három feladatban. 

A Terepkönyv-táborokban terepkönyv is készül? 

Igen, a tábor is erről kapta a nevét. Minden résztvevő kap egy-egy olvasmányrészletet, amit úgy olvas el többször is, mintha bebarangolna egy terepet, miközben úgy barangol be egy terepet, mintha olvasna. Az útközben talált anyagokból egy terepkönyvlapot készít, erre rögzíti a kapott olvasmányrészletet. A kész lapokat egy saroglyaszerű „borítóba” gyűjtjük, így születik meg a terepkönyv, amit egyenként végigolvasunk. Utána mindenki úgy szerkeszti át a könyvet, hogy legfelülre kerüljön az a lapja, amelyen a figyelme a legkönnyebben tájékozódott, legalulra pedig az, amelyen a legnehezebben. Minden szerkesztett változatot mindannyian átlapozunk, így ismerkedünk egymás mozgástereinek földrajzával, miközben finom ritmikai dimenziók irányába tágítjuk a sajátjainkat.  

Kép

Terepkönyv - Kép: Berszán István

Az irodalom és a természet iránti szeretetet sikerül átadnia az utódoknak is? 

Senkinek se mondd, hogy már négy unokám van! Mindig tudtam, hogy az apám megöregszik, de hogy én is, ez új dolog, most tanulom. A családdal is járunk táborozni és túrázni, nemzedékek lábaihoz szabott útvonalakon. Olvasni is korán kezdem tanítani a gyerekeket. Mondjuk úgy, hogy a hátamra fekve a feltartott talpaimon ringatom az olvasót, annak a történetnek a ritmusára, hogy: „...víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falut égetni, falu nem ment farkast verni...”  

Már tudom, hogy milyen sokat számítanak a családi kapcsolatokban is a közös mozgásterek, ezért mindig örülök, amikor ilyeneket sikerül kiépíteni a gyerekeimmel és az unokáimmal.  

De amikor kezdem elbízni magam, hogy már bőven van belőlük, akkor hirtelen nőnek egyet a csemeték, és kezdhetek mindent elölről. 

Mit adott a személyiségéhez az, hogy kisebbségi magyar létbe született? 

Óhatatlanul nagyon sokat, mert én itt lettem személyiséggé. Nem gondolom, hogy Erdély a világ legjobb helye, de ragaszkodom a gyökereimhez: nagyon nehezen tudnék végleg elmenni innen. Ez a többdimenziós kulturális környezet, illetve közösség gyakran feszültséget, szorongást és ellenségeskedést is szült, de annak örülök, hogy az utóbbi években – a kari tanácsban vagy egyetemi szinten is – románok és magyarok jól tudunk együttműködni. Úgy gondolom, a történelmet nem lehet elfelejteni, de érdemes tanulni belőle: ha a nemzeti és családi emlékezet szerint a magyarok és románok sokszor bántották egymást, itt az ideje valami mást is kitalálni. 

Ül pirosban – „az élénk, téli színek állnak jól nekem” –, szavakon túli cserfességgel, sugárzó természetességgel. Saját novelláinak főhőse, a Holdig tartó nagy repülésre szárnyait erősítő denevérlány és a testvéreinek készített szuperszivárványos palacsintatorta jut eszembe. Matematika-oklevelek a falon, klasszikus sorozatok és fantasyregények a polcain, cseresznyefüggő a cimpáján, origamisárkányok az arca körül, frissen sült olasz teasütemény az asztalán.
Egy tágas családi pomázi házban beszélgetünk, amely pincétől a padlásig alvó- és olvasózugokat, titkos galériákat, átjárókat, lépcsőcsúszdát rejt: itt él Terka a szüleivel és a három testvérével. Ő a legidősebb. A kertben rózsabokor, no meg tanulásra kiválóan alkalmas cseresznyefa; a parkettán a vaddisznóharcban meggörbedt menhelyi kutya, Ody körme kapargat. A magyar–matematika szakos tanári képzésére készülő Terka ölbe veszi az öreg ebet. Gondoskodásban jártas mozdulatok.

Elébe menni egymásnak

Terka a „kiemelkedő tanulmányi eredményeiért dicséretben részesítem”-típusú diák iskolapéldája lenne – ha be lehetne őt bárhogyan is skatulyázni. A gimnáziumi tanulmányaiban magyarból és emelt szinten matematikából is kilencven százalék fölötti eredményt ért el az írásbeliken. A lehető legóvatosabb kérdésekkel kerülgetem a forró kását, puhatolom, vajon nem egy vaskos teljesítménykényszer lapul-e a háttérben. Spoiler: nem. „Csak nagyon szeretem, amikor valami igazán jól sikerül” – mondja Terka, de a lelkiismeretes tanulás az életének csak az egyik szelete.
A legkülönfélébb önkéntes, illetve jótékony szolgálatokban vesz részt a legnagyobb természetességgel. Még bőven azelőtt, hogy kilencedikben gyűjteni kezdte volna a kötelező iskolai közösségi szolgálati órákat, online korrepetálásba fogott, és az E-tanoda rendszeren keresztül segítette a nála rosszabb körülmények között élő vagy a tanulással nehezebben boldoguló kortársait. Az Aranyelme Tehetséggondozó Egyesület rendezvényeinek évek óta ifi önkéntese, de lelkes kísérője a Medve Matek-táborok résztvevőinek is.

Családjával együtt aktív tagja a Mécses Szeretetszolgálatnak: a börtönmisszióban egy fogvatartottal leveleznek, skype-os börtöntalálkozókon vesznek részt. Rendszeresen látogatnak egy hajléktalan és fogyatékossággal élő embereket befogadó idős asszonyt is.

De más alkalmakat is megragadnak a segítésre: legutóbb például az ukrajnai háború elől menekülőket fogadó BOK csarnokban önkénteskedtek. „Keressük a lehetőséget, figyeljük, hogy hol lehet ránk szükség. Mivel nagycsaládban élünk, az odafigyelés itthon is mindig természetes volt, de tudatosan elébe menni a szolgálatnak csak az utóbbi években kezdtünk. Édesanyám a példaképem ebben, őt pedig Ferenc pápa inspirálta.”

Az öröm vonzásában

Terka nem választja szét szigorúan a magára és a másokra fordított időt: az önkénteskedésre nem mint keserves áldozatra, hanem mint belülről fakadó dologra tekint, kedvét leli benne – ami persze nem jelenti azt, hogy néha ne lenne megterhelő. „Nehéz élesen elválasztani, hogy mi a hobbim, és mi a szolgálatom.

Nem tudom azt mondani, hogy hú, most elmegyek a matektáborba vagy a BOK csarnokba, mert az nagy dolog, mert abban jól elfáradok, és akkor én jó ember vagyok. Hanem azért megyek el, mert szeretnék! Mert öröm matekozni a kicsikkel, öröm játszani azzal az ukrán kislánnyal.

Az iskolai közösségi szolgálat ötven órájából az első félévben hatvannégyet teljesítettem – de csak mert egyébként is csinálnám.”
Introvertált személyiségnek tartja magát, ennek ellenére mégis inkább a szociális helyzeteket keresi. „Amikor a már nehezen mozgó Marika nénit kerekesszékbe ültettem és megetettem fagyival, amikor egy velem egyidős fiúnak egy órán keresztül magyaráztam a négyzet területét, amikor a BOK csarnokban az ukrán gyerekekkel tanítottuk egymást az állathangokra, akkor ugyan lemerültem, mégis megérte. Ilyenkor, bár szociálisan elfáradok, megerősít a tapasztalat, hogy mindezt meg tudtam csinálni. Igaz, hogy a szüleim példája nélkül bizonyos szolgálatokhoz, például a börtönlevelezéshez nem lett volna bátorságom, de épp a már megélt helyzetekből nyerek önbizalmat, sikerélményt, amik miatt később magabiztosabban vállalok fel akár nehezebb helyzeteket is.” 
Az önkéntességhez szükséges bátorság forrását Terka a neveltetésében, a keresztény hitből fakadó családi mentalitásban látja, de határozottan állítja, hogy akinek nem adatott meg a szerető szülői háttér, vagy aki úgy véli, kevés tehetsége van, az is rengeteget adhat másoknak. „Az odafigyelés és a jó időzítés olyasmi, amire mindenki képes. Ha én nagy rohanásban vagyok, és épp lekésném a HÉV-et, akkor abban a pillanatban óriási segítség, ha valaki lehozza nekem az emeleten felejtett pénztárcámat. A legapróbb segítségek jó időzítéssel a legnagyobbakká válnak.”

Előbb föl kell nőni

Mint kiderül, a példa nem légből kapott. Terka szégyenlősen árulja el: megesik, hogy ő szorul rá, hogy mások húzzák ki a csávából. „Sosem tudok elkészülni időben… Hajlamos vagyok halogatni a dolgaimat, ráadásul amikor túlvállalom magam, néha otthon robban ki belőlem a feszültség. Gyengeségem az is, hogy nehezen figyelek oda másokra. Nekem oda kell figyelnem arra, hogy figyeljek…” – avat be Terka egyenesen, mégis megértéssel saját fejlesztendő területeinek titkába. 
Az életcéljáról faggatom: mosolyogva mondja, hogy az édesanyja nyomdokain járva „mindent szeretne csinálni”. Tanítani, cukrászkodni, írni, önkénteskedni – úgy, hogy minden beleférjen. Nem ijed meg a kérdéstől, hogy milyen szeretne lenni tíz év múlva. „Az a legjobb szó rá, hogy napfényes. És ezt úgy szeretném csinálni, ahogy az hozzám illik. Tudatosítottam, hogy most az egyetemi évek következnek, ez az időszak pedig a tanulásról szól majd – és gondolom, a felnövés is benne van. Mert ahhoz, amilyen szeretnék lenni, előbb föl kell nőni.” 

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Polgár Róbert, aki ma már Murakeresztúr polgármestere, néhány éve még a község nagy munkabírású, közösségépítő, sokak által szeretett fiatal papja volt. Papként közel egy évtizeden át élt kettős életet: szerelmes lett, párkapcsolatba kezdett, élettársával három gyerekük született. Családja Keszthelyen élt, és amikor csak tehette, meglátogatta őket. A kettős életből adódó képmutatás és hazugságok akkor váltak számára elviselhetetlenné, amikor a már felcseperedő gyerekei számára is visszássá vált a helyzet. Tehát a gyerekek iránt érzett felelősség volt az az erő, ami rábírta Polgár Róbertet, hogy döntsön, és lemondjon szeretett papi hivatásáról a szeretett családja javára. A hat éven át forgatott dokumentumfilmből megismerjük őt élete két színterén, bepillanthatunk belső vívódásaiba, a döntésével járó következmények latolgatásába, tanúi lehetünk annak, amikor egy olasz paptársa segítségével kézírással megírja felmentését kérő levelét Ferenc pápának, majd amikor közeli segítőivel közli döntését, és szeretett közösségének bejelenti távozását egy mise végén. A film felvillantja a polgári létbe beilleszkedés nehézségeit, nyugtalanságát és útkeresését, majd visszatérését falujába a polgármesteri választásra.  

Egészen megdöbbentő, hogy a kamera jelenléte mennyire nem feszélyezte a filmben megszólaló felnőtteket – a falubelieket sem –, hogy mennyire spontán és őszinte szavakat, érzelmeket tudott rögzíteni.

Ez igazi operatőri bravúr, és arra utal, hogy Vízkelety Mártonnak sikerült olyan erős bizalmi kapcsolatot kialakítani a szereplőkkel, aminek következtében évek alatt szinte észrevétlenül megszokottá vált a jelenléte. Az alkotók – az operatőr-rendező mellett felesége, Ugrin Julianna producer-rendező – pozitívan és tisztelettel állnak hozzá a katolikus egyházhoz, a film utáni beszélgetésből kiderült, hogy Ugrin Julianna katolikus családi hátterű. Elmesélték, hogy rokonuktól hallottak a kilépését fontolgató családos papról, és miután bizalmat kaptak tőle, azzal az eshetőséggel kezdtek a forgatásba, hogy ha Róbert atya másként dönt – vagyis folytatja ezt a kettős életet – nem lesz film az életéről. Úgy tűnik, az egyáltalán nem volt opció, hogy megszakítja kapcsolatát a családjával, és cölibátusban él tovább – bár néhány szóval utalt rá, hogy felettesei ezt az eshetőséget is elképzelhetőnek tartották számára. Elöljárói a film létrejöttét egyébként üdvözölték, mert tanulságait szeretnék hasznosítani a papnevelésben.

Kép

Jelenet A döntés c. dokumentumfilmből - Kép: https://www.verzio.org/hu/2022/filmek/a-dontes

A film erényei: a hiteles emberi közelség megteremtése, a befolyásolásmentesség, a hatásvadász eszközök mellőzése; pozitív hozadéka pedig az a sok kérdés, amelyek a nézőkben felmerülnek ennek az egyedi, mégsem ritka sorsnak a feltárulása után.

Napokig dolgozik még az ember agyában és lelkében mindaz, ami Polgár Róberttel az elmúlt években történt. A hívő katolikusokban jellemzően két szélsőséges azonnali reakció ébred: vannak, akik papi sors-kudarcként értékelik, mások a „na ugye látjátok, mennyire káros és idejétmúlt a papi cölibátus” felkiáltással igazolni látják véleményüket. Ám mindenki hamar rájön, aki kicsit elgondolkodik, hogy nem lehet ennyire sarkosan értékelni a helyzetet. Vajon kudarc-e egy papi élet, ha annyira jól végezte a hivatásával járó munkát, hogy férfiak, nők és gyerekek sírva – vagy éppen haraggal – búcsúznak tőle? Lehet-e kudarcnak tekinteni egy férfi életét, aki három okos, egészséges gyerek apja lehet? (Nem véletlenül járja az a közmondás a katolikusok között, hogy „csak az lehet jó pap, aki jó apa is lenne”.) És le lehet-e vonni bármilyen általános következtetést abból, ha egy férfi papként nem tudja Istennel betölteni azt a nő- és gyermekalakú hiányt, amely minden egészséges férfi lelkében ott van? Vajon mennyire általános ez? A filmből is kiderül, hogy nem ritka – ugyanakkor minden katolikus, aki hallomásból vagy személyesen tud olyan papról, aki kettős életet él, egészen biztosan ismer olyat is, aki fogadalmához hűen éli a papi nőtlenséget.

Kép

Részlet A döntés c. dokumentumfilmből

A nem hívő nézők pedig, ha le tudják venni a keresztényekkel szembeni szemellenzőt, rácsodálkozhatnak, milyen mélyen megragadhat egy embert az Isten szolgálatának vágya, ami Róbert atyát is elvezette csángóföldi hatgyermekes szülői házából Magyarországra papnak, majd Rómába tanulni, hogy a siófoki és a murakeresztúri embereknek jó lelki vezetője lehessen. Paradox módon éppen vívódásain keresztül érezhetnek és érthetnek meg valamit a nézők abból a misztériumból, amit a pappá szentelés jelent, amely a katolikusok hite szerint eltörölhetetlen, akkor is, ha Róbert atyát előbb-utóbb laicizálja a pápa, vagyis felmenti papi szolgálatának végzése alól. Pap marad tehát mindörökké – a katolikus hívek viszont mint lelki vezetőt mégiscsak elveszítették őt.

Érdemes megnéznie a filmet mindazoknak, akiket érdekel, vonz vagy éppen taszít a katolikus hit, a papi lét; akiket érdekelnek az emberek lelki rezdülései és indulatai, mert ezeknek hihetetlenül gazdag tárháza ez a kiváló dokumentumfilm.

– Hogyan kerültél ebbe a helyzetbe, hogy ceremóniamester lettél?

– Jövőre lesz húszéves ez a hivatásom, és egész évben jubilálni fogok minden esküvőmön, szóval nagy csinnadrattát csapunk. Még egyetemistaként láttam egy barátom esküvőjét, ami nagyon meghatott és felcsigázott, rengeteg élmény ért akkor, szárnysegédként működtem a vőfélycimbora mellett. Ezután barátaim felkértek az első esküvőmre, három napig ott laktam egyiküknél, teljesen beépültem a családba. Ma egy esküvőn villanásnyi lehetőségem van arra, hogy a násznép befogadjon, akkor még napokig együtt lélegeztem a nagycsaláddal.  

– Mi az eredeti foglalkozásod?

– Közlekedésmérnökként, logisztikusként végeztem, főleg EU-s projektekben dolgoztam. Ezt a tudást használom is az esküvői folyamattervezések során. Az utolsó munkahelyemen, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségben az egyik határokon átnyúló együttműködési program irányítójaként jártam Brüsszelbe, az Európai Bizottsággal tárgyaltam, képviseltem hazánkat. Ez volt a civil életem a hétköznapokban, hétvégén pedig mozgalmas kimenőket biztosítottak az esküvők. Végül már annyi felkérést kaptam, hogy szegre akaszthattam a könyökvédőmet, és kormánytisztviselőből hivatásos ceremóniamester lettem.

Éreztem, hogy van egy olyan énem, a saját magam legjobb változata, ami vállalkozóként jobban megmutatható, kamatoztatható.

A kreativitásom és fantáziám ebben szárnyakat kapott, ugyanakkor jól tudtam építeni a szabálykövető tulajdonságaimra is.

– Esküvő nélkül nehéz ceremóniamesternek lenni… 2019-ben a pandémia miatt először jött egy százfős limitálás az esküvők létszámára, majd a teljes tiltás. Akkor mi lett veled?

– Láttam ezt előre, nem ért váratlanul, mégis nagyon nehezen viseltem. Mint egy ezerdarabos kirakóst, rakosgattuk-tologattuk az esküvőket a naptárban, hol előrébb, hol vissza, hol a következő évre. Idegőrlő volt a bizonytalanság nekünk és a párjainknak egyaránt. Sok veszteséget éltünk meg, de igyekeztünk tartani egymásban a lelket. Feleségemmel rengeteget voltunk a gyerekeinkkel. Szerveztünk egy „Csak azért is elmegyünk tavaszi szünetre!” munkacímű házon belüli kiruccanást, eljátszottuk magát az utazást, a becsekkolást a recepción meg a szállodai étkezést, ami ugyanúgy tejbegríz volt. Csodálatos szafariként éltük meg, a teraszra kitettünk egy dézsát, még a tenger is morajlott… És írtam egy könyvet „Karanténesküvők” címmel.

– Van egy novellád egy képzeletbeli férfiról, aki esküvőfüggő. Ő egy kicsit te is vagy?

– Sokan vagyunk esküvőfüggők… A menyegzők világa hihetetlenül színes, leképeződik ott az egész társadalom széltében-hosszában, de nemcsak a hazai társadalom, hanem rengeteg ország, kultúra, hagyomány és nyelv villan meg egy lakodalomban. Agatha Christie azt írta, hogy ennyi különböző nemzetiségű és kultúrájú ember csak az Orient expresszen lehet huzamos ideig egy légtérben.

Ma már az esküvőkön egy asztalnál ülnek és egy zenére táncolnak a vidékiek, a városiak, a hazaiak, a külföldiek, az ezerdiplomás professzor úr és a fizikai munkát végző ember. Szingli lányok, ősanyák, Don Juanok és sokgyerekes édesapák, az idősebb nagyszülők és a láb alatt rohangászó kisgyerekek.

Nem véletlen, hogy annyi irodalmi alkotás és film alaptörténete esküvői háttérrel játszódik. Az esküvői készülődés a pár számára életük legreménytelibb időszaka; tele vannak tervekkel, optimizmussal, örömmel, elhatározásokkal. Minden régóta babusgatott vagy vadonatúj álmuk, vágyuk ott ragyog az esküvőn, hihetetlenül megtisztelő ebben osztozni. Ebbe az érzelmeket mozgósító, szédületes világba csöppen bele a ceremóniamester, igyekszik hozzátenni, sőt, rátenni még egy lapáttal! Felszabadul az adrenalin, dopamin, oxitocin – ez a koktél teszi az embert esküvőfüggővé, annyi boldogság, annyi érzelem, meghatottság, izgalom adódik ezen a napon. A fogadalom maga húsz másodperc, de ehhez igazodik, erre épül minden. Ezt ünnepeljük vérmérséklet szerint őrülten, bohéman, meghatottan, és napokkal később, mint egy stabil kristályban, úgy tisztul le bennünk az egész forgatag, és így mentjük el magunkban az élményeket. Gyönyörű ünnep ez, ezért a pillanatért történik minden. Szükségünk van rá.

Kép

Kép: Street Gábor

– Honnan szedted össze a ceremóniamesteri tudást?

– Hagyományos parasztesküvőkön nőttem fel, amelyek elvarázsoltak. Nekem már nincs vőfélyfüzetem meg rigmusaim, mert ahol ma megfordulok, ott már más az igény a fellépés, megszólalás stílusára, tartalmára, minőségére. A hagyomány azonban mindig jelen van, ez szükségszerű. Nincs nem hagyományos esküvő, az esküvő maga a hagyomány: Akarod? – Akarom. Például a menyecskeruhába átöltözés minden változata ellenére ugyanazt fejezi ki, az asszonnyá válást, egy korszak végét és egy új kezdetét. Lehet a menyecskeruha tulipiros helyett pöttyös, az átöltözés akkor is kifejezi az üzenetet, a misztériumot. Nem is én viszem be a hagyományt: az alkalom követeli meg, amit az emberek éreznek. Régen a hagyomány a létfenntartás záloga volt, ez ma is mélyen bennünk van, csak más, modern köntösben.

– Tudom, hogy imádod a statisztikát. Mennyi jegygyűrűt húznak fel egymás ujjára a párok egy év alatt? 

Ha az egész évben létrejött hazai házasságkötések összes gyűrűjét egybeolvasztanánk, és abból egyet készítenénk, akkor a fényes karika körbeérné a Városligetet.

Messziről úgy nézne ki, mint a Szaturnusz.

– Mit takar az a kifejezés, hogy Hubadúr?

– Én ilyen döngicsélős, dalolós típusú ember vagyok, s kerestem az esküvőhöz hozzáadható saját értéket, a védjegyemet. Személyre szóló vicces dalokat írok a pár történetéből, és trubadúrként előadom az este egyik pontján. Amikor egy 150 fős vendégsereg énekli együtt a refrént, az számomra katartikus.

– A legtöbb embernek párja van, neked párjaid…

– Ezek mind személyes kapcsolatok, már az esküvő előtt egy-másfél évvel elkezdődik a közös tervezés. Ez kifejezetten szeretetalapú, bizalmi nexus, ebben működik a kémia… Tartom a kapcsolatot a párjaimmal, egy alkalommal közös faültetést is szerveztem nekik. Például együtt vettük és ültettük el a Rejtelmek Ösvénye díszalmafáit. És figyelemmel követem őket, egyik vőlegényem érlelt sajtja éppen most kapta meg „a világ legjobb kecskesajtja” címet, amit én előre megénekeltem a nekik írt Hubadúr-dalban.

– Hasznát tudod venni az egyetemen tanult válságkezelésnek?

– Hogy a viharba ne… A Balaton-felvidéken egyszer egyik pillanatról a másikra utolért minket egy vihar. Nagy sötét gomolygó folt volt az égen, ami egyenesen felénk tartott. Az első hullám gond nélkül átvonult felettünk, a második után a golfpálya közepére épített sátor bejáratáig kellett hoznunk a kocsikat, hogy felkészüljünk a menekülésre, ha a hatalmas sátor felső rúdját túlságosan rángatni kezdi a szél.

Addig hangosan énekeltünk, mert csodálatos lehetőség az, hogy aki énekel, az nem tud félni.

Egyébként gyönyörűség az is, hogy ha együtt ér minket, embereket egy csapás, akkor óriási együttműködés alakul ki köztünk.

– Mi van a túlélőszettedben?

– Minden. Takaró, szigetelőszalag, tű, cérna, biztosítótű, fejfájáscsillapító, pelenka, intimbetét. Egyszer harisnyát is kértek tőlem, azóta azt is tartok.

– Hadd tudjam meg végre: miért verik szét a vőlegénytortát a magyar esküvői hagyományban?

– Ehhez faramuci módon egy jókívánság tartozik: annyi év múltán érjen véget ez a házasság, amennyi darabra hullik a grillázs-alkotás, vagy amikor újra összeállnak a darabjai! Olyasmi ez, mint a zsidó hagyományban a pohártörés.

– Hogyan tovább? Nem lehet kiégni, megunni húsz év alatt az esküvőket?

– Mindent szeretnék elkövetni azért, hogy sok boldog pillanat legyen az esküvőkön, amiken mindannyian osztozhatunk, meríthetünk belőlük, és egy-egy darabot mindenki magával vihet a saját otthonába, kapcsolatába. Ezáltal egy morzsányit szebb és jobb lesz a világ.

„Huba kirángat abból a tévhitből, hogy az életet el kell viselni, és helyette odavonszol a madárcsicsergéshez, és belenyomja az orrom a legédesebb orgonavirágba” – írta Huba egyik kliense, és megértem, mire gondol, amikor interjúalanyom mellesleg szó nélkül néhány szívalakú sütit rak elém. Nincs is több kérdésem.

A Vidéki lány Philadelphiából

„Apámnak nagyon egyszerű volt az életszemlélete: semmit nem kapsz csak úgy a semmiért. Minden munkával, kitartással, őszinteséggel érdemelhető ki. Volt neki egy mély varázsa, a képesség, amellyel elnyerte a bizalmunkat. Az a fajta férfi volt, akivel sokan szívesen töltöttek volna együtt egy estét.” Így hangzott Grace visszaemlékezése édesapjáról, Jack Kellyről, aki háromszoros olimpiai aranyérmes volt evezésben, és katolikus írként Philadelphiában született – ahogy 1929-ben a lánya is. A férfiak kőművesek voltak a családban, akik az építőiparból meggazdagodtak, Grace édesanyja, Margaret pedig német származású testnevelőtanár, atlétikaedző és modell. Négy gyermeke összetartó katolikus közösségben nevelkedett, de Grace Kellyről már az érettségi idején azt írták az osztálytársai az évkönyvükbe, hogy szerintük színpadi és filmsztár válik belőle.

Az édesapa kétkedve fogadta, hogy a lánya valóban erre az útra lép, ám Grace később így idézte fel szülei hozzáállását az ő pályaválasztásához: „A szüleim (…) nagyon széles látókörű emberek voltak. Nem volt számukra rossz szakma. Mivel a lányuk voltam, tudták, hogy bármilyen szakmát választok, jól fogom csinálni, és ez elég volt nekik. Kellyék között mindig is megvolt a bizalom.” Ezzel az útravalóval már 18 évesen New Yorkba indult, ahol szerencsét próbált a Broadwayn, 22 évesen pedig első filmjét forgatta Kaliforniában. Miután játszott többek között Gary Cooper, Lloyd Bridges, Ava Gardner és Clark Gable oldalán, Hitchcock Gyilkosság telefonhívásra és Hátsó ablak című klasszikusai igazi sztárrá avatták. 1954-ben egy Oscar-díjas alakítást is letett az asztalra, ez volt a Vidéki lány, Bing Crosby partnereként.

Filmes karrierjét a csúcson hagyta abba: utolsó nagy mozija 1956-ban a Gazdagok és szerelmesek volt, amelyben Frank Sinatra is vele játszott.

Kép

Képek: Picryl, Wikipedia

A herceg kertjével kezdődött

Hitchcocknak a színésznő különösen sokat köszönhetett: „Mindent megtanított a moziról. Neki köszönhetem, hogy megértettem, a gyilkossági jeleneteket szerelmi jelenetként, a szerelmi jeleneteket gyilkossági jelenetként kell leforgatni.” Akkor is vele dolgozott Franciaországban, amikor az említett piknikjelenet helyszínére tartva, a tájban gyönyörködve rákérdezett: „Kinek a kertjei ezek?” A velük utazó forgatókönyvíró annyit felelt: „Grimaldi hercegé.” A színésznő a következő évben úgy találkozott Rainier Grimaldi monacói herceggel, hogy részt vett a Cannes-i Filmfesztiválon 1955 áprilisában, és találkozásukat a Paris Match magazin munkatársai megszervezték. A 32 éves Rainier herceg már nagyon tervezte a nősülést, mert tudta, hogy ha trónörökös nélkül halálozna el, Monaco ismét Franciaország részévé válna, és Kelly is épp idejét érezte egy – a szülei várakozásaihoz is méltó – házasságnak. Felbontotta hát eljegyzését Oleg Cassini divattervezővel, hogy hozzámenjen a herceghez, ehhez azonban fel kellett adnia a karrierjét is.

Először azokat a feltételezéseket cáfolta, hogy az esküvőjükre érdekből került volna sor: „A férfihoz mentem hozzá, nem ahhoz, amit képviselt (…) Beleszerettem anélkül, hogy bármi másra gondoltam volna.” Majd a lezárult színészi pályájáról is elmélkedett: „Gyűlöltem Hollywoodot. (…) Nem ismerek más helyet a világon, ahol ennyi ember szenved idegösszeomlástól, vagy ahol ennyi alkoholista, neurotikus személy és boldogtalanság van.” Azt sem titkolta, hogy a filmvilágban sok ismerősre, de kevés barátra tett szert, és sosem bontakozott ki teljesen (talán ezért vágyott később vissza). „Bár sokféle szerepet játszottam, sosem volt alkalmam eljátszani egy kifejezetten nekem írt történetet. Kár, mert csak ezek tették volna lehetővé, hogy valóban felfedjem az egyéniségemet.”

Úgy vélte, túl gyorsan ért el sikereket, és bevallotta, nehéz volt filmszereplőből újra „normális” emberré válnia. Főleg, hogy hercegnéként sem az átlagemberek életébe cseppent vissza.

A mozi plátói szerelem maradt

Az esküvőjük 1956 áprilisában különleges volt. Kelly ruhája lett a legdrágább, amelyet az MGM cég tervezője valaha készített. Több mint húsz méter selyemtaftot és csaknem száz méter selyemhálót használtak hozzá, a 125 éves rózsacsúcscsipkét egy múzeumtól vásárolták, a fátyolra több ezer apró gyöngyöt varrtak. Felolvasták a herceg 142 címét, majd további 134-et a művésznő igenje után. A monacói Szent Miklós-székesegyházban tartott ceremóniáról The Wedding in Monaco címmel dokumentumfilm készült. Kelly filmjeit ugyanakkor Monacóban a herceg parancsára betiltották, és noha a művésznő többször is kacérkodott a visszatéréssel, az összes ilyen lehetőségtől elesett. Az egyik felkérés Hitchcock Marnie című filmjébe (1964) szólt volna, de a monacóiak „nem akarták, hogy a hercegnőjük tolvajt játsszon, és Sean Conneryvel romantikázzon”. A Macska a forró bádogtetőnben végül Elizabeth Taylor kapta meg a főszerepet helyette, számos más neki szánt szerep pedig Lauren Bacall ölébe hullott. Hollywooddal kölcsönösen hiányolták egymást, de nem volt esély a „kibékülésre”, a későbbi 11-szeres Oscar-jelölt Fordulópont (1977) szerepével is hiába keresték.

Kép

Grace Kelly esküvőjén – Forrás: Profimedia

A hercegi frigyből közben három gyermek született. Amikor Kelly a legidősebbel, Karolina monacói hercegnővel – aki a Grimaldi család utódlását, ezzel Monaco további függetlenségét biztosította – volt várandós, gyakran használt egy Hermès táskát, hogy eltakarja a hasát a kíváncsi paparazzók elől. A cég ezt a luxuskiegészítőt „Kelly táskának” nevezte el. 1958-ban született Albert herceg, a jelenlegi államfő, majd 1965-ben Stefánia hercegnő. „A gyerekeimmel mindig önálló lényként bántam. Teljes mértékben tiszteletben tartom érzéseiket és törekvéseiket” – mondta róluk Grace, az édesanya, aki a monacói emberekről pedig úgy nyilatkozott, hogy a legkedvesebb vágya helyet találni a szívükben. Hasonlóan talán csak a helyi virágokat szerette, amelyek révén sok jó barátot szerzett.

Kép

Fiával, Albert herceggel 1972-ben – Forrás: Wikipedia

Hirtelen hajtott a halálba

1982. szeptember 13-án, két hónappal az 53. születésnapja előtt az egész világot váratlanul érte Grace Kelly tragédiája. Vidéki otthonukból, Roc Agelből tartott Monacóba a Moyenne Corniche panorámaúton, lányát vitte a Párizsba induló vonathoz, ahol a 17 éves Stefánia az új iskoláját kezdte volna. Szokatlan volt, hogy a hercegné vezetett, máskor mindig sofőrrel utazott, ezúttal azonban Stefánia csomagjaival tele lett az autó, így csak ketten fértek el benne. Vezetés közben a hercegné enyhe agyvérzésszerű rohamot kapott, elvesztette uralmát a jármű felett, lehajtott a meredek, kanyargós útról, és a hegyoldalba zuhantak, ahol sziklákba, fenyőágakba ütközve 120 méterrel lejjebb kötöttek ki. Stefánia hiába próbált anyja helyett is fékezni, a roncsból végül őt is a vezetőülés felőli oldalon tudták csak kiszabadítani, így elterjedt a pletyka, hogy valójában ő vezetett, ám ő ezt cáfolta. Megúszta csigolyatöréssel, édesanyja azonban a törésein túl agyi sérülést szenvedett, kómába esett, és reménytelenné vált a felépülése.

Másnap hunyt el a kórházban, miután férje meghozta azt a szívszorító döntést, hogy kapcsolják le feleségét az életfenntartó gépekről.

A baleset kapcsán összeesküvés-elméletek kaptak szárnyra, például, hogy a maffia műve volt. Ennél egy fokkal életszerűbb, hogy anya és lánya az autóban veszekedtek, állítólag Stefánia házasodási tervében nem értettek egyet, de a lány a veszekedés tényét is tagadta. A valós rejtély: vajon miért szenvedhetett stroke-ot a hercegné, amikor semmilyen rizikófaktorral nem küzdött. A haláleset azért is volt sokkoló, mert a kórházba szállításakor a hercegi palota még arról adott ki közleményt, hogy az állapota stabil, miközben az orvosok állítólag már akkor sem láttak esélyt az eszméletlen sztár felépülésére (aki közben egy második agyvérzésen is átesett). Mindez újabb szóbeszédeket indított el arról, hogy Kelly a beszállítása és a halála között nem kaphatott megfelelő orvosi ellátást.

Grace hercegnő emlékezete

A temetésén Cary Grant – akit állítólag jobban megviselt Grace Kelly halála, mint Hitchcocké vagy Ingrid Bergmané – és Diana wales-i hercegné is jelen volt, a családból egyedül Stefánia nem, aki még a sérüléseiből lábadozott. Mivel Grace Kelly kedvenc virága a rózsa volt, halála után Rainier herceg nyilvános rózsakertet nyitott Monacóban. A herceg később sem nősült meg újra, 2005-ben őt is a felesége mellé temették. Grace Kelly monacói katedrálisban lévő temetkezési helyén azonban nem hercegnőként, hanem a herceg feleségeként nevezik meg, ahogy az a Grimaldi-házban hagyomány. 1993-ban az Egyesült Államok és Monaco tiszteletük kifejezésére egyidőben adtak ki emlékbélyeget, ám mivel az USA törvényei tiltják a külföldi államfőket ábrázoló bélyegeket, ők Grace Kellyként (az első színésznőként, aki postabélyegen szerepelt), míg a monacóiak „Grace hercegnőként” tüntették fel őt.

Kép

Grace Kelly Ford elnökkel és feleségével – Forrás: Picryl

A színésznő természetesen csillagot is kapott a Hollywoodi hírességek sétányán. „Szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint aki hasznos tetteket vitt véghez, kedves és szerető ember volt. Egy jó hozzáállású egyéniség emlékét szeretném hagyni, aki mindent megtett másokért” – mondta egyszer Grace Kelly, és ez a vágya teljesült. Az emberek ma is szeretettel gondolnak rá.

10 érdekesség Grace Kellyről
Így summázta, hogy a kenyai dzsungelben játszódó Mogambo című film forgatásán összejött Clark Gable-lel: „Mi mást tehet az ember lánya egyedül egy sátorban, Afrika közepén Clark Gable-lel?”

Mielőtt Rainier herceggel találkozott volna, Cary Granttel, Bing Crosbyval és William Holdennel is randevúzott.

Egyik legjobb szakmabeli barátja Maureen O'Hara színésznő volt.

Rainier herceggel az első találkozásuk után hónapokig levélben tartották a kapcsolatot.

1959-ben Grace Kellyt az osztrák kormány érdeméremmel tüntette ki az orosz invázió elől menekülő magyar menekültek megsegítéséért.

Kelly utolsó filmjeinek egyike 1956-ban A hattyú volt, amely Molnár Ferenc színdarabjából készült.

Tizenegy mozifilmet forgatott – hatban nála több mint 20 évvel idősebb volt a férjét alakító színész.

1972 februárjában részt vett Budapesten Elizabeth Taylor 40. születésnapi ünnepségén.

Emlékét a Grace Kelly (1983) című tévéfilm és a Grace – Monaco csillaga (2014) című életrajzi dráma őrzi, előbbiben Christina Applegate és Cheryl Ladd, utóbbiban Nicole Kidman alakítja a címszereplőt.

Források:
https://www.imdb.com/name/nm0000038/bio
https://allthatsinteresting.com/grace-kelly-death
https://en.wikipedia.org/wiki/Grace_Kelly#Death

Bébiszitternek használják, holott figyelemzavart is okozhat

Hazai és külföldi kutatások sora szól arról, hogy a televízió, a számítógépes játékok, a csetelés és a közösségi média böngészése mind-mind igénybe veszi a szemet, az agyat és a pszichét, s hogy minél fiatalabb valaki, annál érzékenyebb az idegrendszere. Éppen ezért a legveszélyeztetettebbek az újszülöttek.

„A WHO két év alatti gyerekek számára nulla digitális időt engedélyez, és nem véletlenül van ez így: ha egy baba napi szinten kap valamilyen mennyiségű digitális dózist, akkor figyelem- és viselkedészavarok, illetve akár autisztikus viselkedésminták is megjelenhetnek nála (persze ez nem azt jelenti, hogy valaki az okoseszközöktől válik autistává). Mivel a képernyőn azt látja a gyerek, hogy minden pörög, gyors, és minden azonnal történik, idővel a koncentrációja és a türelme rendkívül alacsony tartományra állhat be” – mondja Kádár Judit pszichológus, aki egyúttal elkeseredve tapasztalja, hogy egyre több szülő teszi meg az okoseszközt bébiszitternek. Mint mondja, a digitális szórakoztatás nem megoldás egy nyűgös vagy egy unatkozó gyerek lecsendesítésére, legalábbis nem hosszú távú.

Pont olyan pszichés függőséghez vezet, mint a drog

Kutatások igazolják, hogy okostelefon-használat közben az agyban ugyanazok az örömközpontok aktiválódnak, mint például alkoholfogyasztás, játék vagy cigarettázás során.

Jutalomként éljük meg, ha lájkolják a fotónkat, ha kapunk egy üzenetet, de akár azt is, ha csak pörgetjük a közösségi oldalak felületét.

Kimutatható, hogy az okostelefon használata során kissé megemelkedik a dopaminszint, és izgalomba jövünk. Amikor valakitől, aki sok időt tölt tabletezéssel vagy okostelefonozással, elvesszük a digitális eszközt, elvonási tünetek – szorongás, dühkitörés, lehangoltság – alakulhatnak ki.

„Ma már szinte minden pszichológiai igényünket kielégíthetjük digitális szimulációval: ha magányosak vagyunk, ott vannak a sorozatok és a reality-k, ha unalmas az életünk, játszhatunk az adrenalinszintünket megemelő videójátékokkal. Mindez nem árt, ha csak alkalmi jelleggel történik, vannak azonban, akik túlzásba esnek. Számukra egy idő után már nem kikapcsolódás, hanem egyfajta függőség lesz az egész. A sok online és képernyő előtt töltött idő az egyik fő oka, hogy a fiatalabb generációk nehezen lépnek interakcióba a való életben, és sokkal szorongóbbak. A jó hír, hogy ez a folyamat visszafordítható, ha drasztikusan csökken a képernyő előtt töltött idő” – biztat a szakember.

Megterheli a szemet, felboríthatja a bioritmust is

Kalmár Szandra alvásszakértő is óva int a túl sok képernyő előtt töltött időtől:

„Az elektronikai eszközök kijelzője annyi kék fényt bocsát ki, hogy az jelentősen csökkenti a szervezetünkben a melatonin, azaz az alváshormon termelődését, ami beállítja az alvást és ébrenlétet szabályozó napi ritmust.”

„Így amikor esténként az ágyban is a telefonnal vagy a tablettel babrálunk, azzal nemcsak a nyugodt alvást lehetetlenítjük el, de mivel ez a tevékenység megzavarja a bioritmusunkat, hosszú távon kóros álmatlanság és letargia lehet úrrá rajtunk.”

Dr. Ungváry Lilla szemész azt állítja, hogy a pandémia megjelenésével ugrásszerűen megnőtt a rövidlátók száma, ráadásul elsősorban a fiatalok körében. Ennek az ugrásszerű romlásnak az oka nem lehet genetikai, mert egyetlen generációváltás alatt jött létre, és a mértéke sokkal nagyobb, mint a genetikai eredetű változásoknál. Egyértelműen a környezeti okok tehetők ezért felelőssé, leginkább az, hogy a fiatalok, a gyerekek rengeteget néznek közelre: okostelefonokat, számítógépeket bámulnak. A szemmozgásuk beszűkül a monitor nézésekor, márpedig a szabad szemmozgások az agyi kapcsolatokat is stimulálják. Ha ez elmarad, beszűkültebbé válik a gondolkodás. Arról nem is beszélve, hogy a pislogás hiányától a szemek kiszáradhatnak, a mozgáshiánytól pedig megfájdulhat a hát, a váll és a nyak.

Kép

Kép: Pixabay

„Aggodalomra ad még okot az úgynevezett esemes-nyak is, ugyanis okostelefon-használat közben a nyakat és az állat lefelé és előre döntjük.

A gerincet ebben a pózban a fejünk a szokásos öt kiló helyett tíz-húsz kilóval terheli meg.

A hosszas pötyögés és görgetés, és magának a tabletnek ebben a természetellenes pózban való tartása a kézízületeknek és -inaknak is árt” – mondja a szemészorvos.

Néhány tipp, hogy elkerüld az egészségromlást

• Minél kisebb a felület a látótérhez képest, annál nehezebb dolga van a szemnek. Az okostelefonok képernyőjével többet árthatunk a látásunknak. Ha monitorról van szó, használj minél nagyobbat, így nem szűkül be annyira a szem mozgástere.
   
• Töltsd le az okostelefonodra a Képernyőidő applikációt. Ennek segítségével megszabhatod, illetve pontos statisztikát is kaphatsz a telefonodon eltöltött idődről.
   
• Kétéves kor alatt egyáltalán ne hagyd, hogy a kisgyermek a tévét vagy a monitort bámulja, és tizenkét éves kor alatt is csak korlátozott ideig engedd a gyerekeket monitor elé.
   
• Pislogj többet, nézz gyakrabban a távolba!
   
• Állj fel óránként legalább egyszer, mozogj, nyújtózkodj!
   
• Ne nézd teljes sötétben a monitort! Helyezz el lámpákat a monitor mellé vagy mögé, ez segít a szemednek ellazulni.
   
• Elalvás előtt két-három órával már ne nézd az okostelefont, inkább olvass könyvet, hallgass zenét.
   
• Csinálj monitormentes perceket/órákat! Ilyenkor legyen kikapcsolva, lehalkítva a telefon, és beszélgessetek, figyeljetek egymásra. A telefonmentes kirándulások, élmények a gyerekekkel közösen akár kamaszkorban is jó alternatívát jelentenek, hogy kicsit kimozduljatok a digitális térből. A minőségi figyelem fontos a gyerek lelki fejlődéséhez.
   
• Ha teheted, szerezz be egy kékfényszűrő szemüveget, vagy használj olyan kütyüket, amelyekbe be van építve ez a lehetőség.

A gőzmalom éjszaka történeteket őrölt

Gárdonyi – Ziegler Géza néven – 1863. augusztus 3-án látta meg a napvilágot egy nádfedeles cselédházban. A család akkortájt a Gárdony melletti Agárdpusztán élt, a Nádasdy-uradalom egyik majorságában. Ziegler Sándor lakatosmester, aki Bécsből az 1848-as események hatására tért haza, és saját költségén szervezett fegyvergyárat, a szabadságharc bukása után uradalomról uradalomra járt, gépészként és cséplőgép-kezelőként keresve a kenyerét. Szőlősgyörökön, szívének egyik kedves állomásán, a gőzmalom építése során ismerte meg leendő feleségét, a 17 évvel fiatalabb Nagy Teréziát. Hét gyermekük közül csak az író Géza és két öccse – a lakatoslegény Béla és a színész Árpád – érte meg a felnőttkort. A családfő, akit felőröltek az anyagi gondok, éjszakáit gyakran könyvek olvasásával töltötte, hiszen bejárhatott Nádasdy gróf könyvtárába. Reggelente elmesélte feleségének az olvasottakat, aki annyira kíváncsi volt a történet folytatására, hogy nem egyszer megkésett az ebéddel, vagy odaégette. Egyes források szerint Ziegler Sándor zárkózott, csendes ember volt, aki a vendégekkel azért szívesen anekdotázott és tréfálkozott. Más források szerint lázadó természete sodorta újabb és újabb helyszínekre, hogy munkát találjon.

Kép

Gárdonyi Géza szülei – Forrás: Wikipédia

Lovagi párbajok és szökés Amerikába

Gárdonyi gyerekként rajongott Don Quijote történetéért, a pesti iskolában lovagi párbajt is rendezett, ahol a gyerekek seprűkkel rontottak egymásnak. Az indián regényekbe is beleszeretett, és néhány társával útnak indult Amerikába.

Miután a rendőrség Monorról visszahozta őket, még egyest is kaptak a földrajztanártól, mert nyugat helyett keletnek vették az irányt.

Gárdonyinak később is megfordult a fejében, hogy kivándorol Amerikába, s ott hegedűművészként vagy saját fejlesztésű vízibiciklijével érvényesül.

Ziegler Sándor inkább nélkülözött, de Géza fiát jó iskolákban taníttatta. A sárospataki és a budapesti gimnáziumot követően azonban egyetemre nem tellett, csak az Egri Érseki Tanítóképzőre, ahol Gárdonyi szegénységi bizonyítványból és alkalmi házitanítóskodásból élt meg. Lakott diákmenhelyen harmadmagával és egy fáskamrából kialakított deszkafalú házikóban is. A tanulás sem lelkesítette. Magyar nyelvből Répássy János professzor megbuktatta, e szavak kíséretében: „Fiam, tebelőled sohse lesz nagy ember, de a kenyeredet azért meg tudod keresni.” Gárdonyi nem haragudott erre a katolikus papra, aki irodalmi törekvéseiben biztatta, és később megbánta elhamarkodott mondatát.

A katedra nem adott kenyérrevalót

Az elégséges diploma megszerzése után Gárdonyi tanítónak szegődött. Útkeresése során a pozsonyi ferenceseknél is kopogtatott, de a rendfőnök elutasította a kérelmét. Karád és Devecser után Sárváron állt a katedrára, ahol az évzáró ünnepélyen diákjai németellenes nótát énekeltek, így elküldték, és a következő tanévet Dabronyban kezdte kántortanítóként. Szolgálati lakást kapott, ahová maga mellé vette édesanyját és Árpád öccsét. Játékos módszereket vezetett be az írás-olvasás tanítására, a falu népe megbecsülte, mégis felhagyott a tanítással. 1885 októberében, 22 évesen házasságot kötött az ő szegénységéhez képest jelentős hozománnyal rendelkező dabronyi Csányi Máriával, és Győrben telepedtek le, ahol Gárdonyi az újságírásnak szentelte mindennapjait.

Egy anekdota szerint azért mondott búcsút a tanítóskodásnak, mert egy koldusnak még kenyérrevalót sem tudott adni.

Élményeit viszont életképek sorozataként megörökítette Az én falum című novelláskötetében.

Kép

Az író és felesége, Mária – archív fotó

Kemencés kenyér, szalonna és feketekávé

Egri diákévei alatt barátkozott össze Bródy Sándor íróval, akivel hol jó barátok, hol riválisok lettek. Évekkel később Bródy biztatta, hogy vásárolja meg az egri vár szomszédságában álló házat, de továbbra is találkoztak a budai vár tövében, a Mélypince törzsasztalánál, ahová Gárdonyi alkalmanként elvitt egy-egy tábla szalonnát a híres egri ötkilós kemencés kenyérrel. Amikor azonban a Magyar Írók Szövetsége alelnökének választotta, Bródy nyílt levélben határolódott el tőle, és nem találkoztak többet.

Gárdonyi a szegedi Hungária kávéházban ismerkedett meg Dankó Pistával is, a híres cigányprímással és dalszerzővel. A „gyüttment” művészeket ugyanis itt avatták szegedi íróvá, feketekávéval. Dankó addig egy nótát sem adott ki, amíg Gárdonyi rá nem mondta: „Pista! Ez gyönyörű! Kiadhatod!” Ott állt a 44 éves muzsikus halálos ágyánál is 1903-ban, és őrizte hegedűjének utolsó húrjait.

Lobbanékony természetű fiatal újságíróként többször párbajozott, és egyik alkalommal a szegedi állami fogházban is „vendégeskedett” egy hónapig.

A sok csalódás és megpróbáltatás azonban befelé fordította. Egyébként sem kedvelte a nyüzsgést, jobban vonzotta a természet. Kutatta a lélek továbbélésének, a szellemvilágnak a rejtélyeit, vonzotta a vallás és az okkultizmus is. 1897-től Egerben élt, „egri remetének” is nevezték, és a háza körüli ötholdas birtokon botanikus kertet alakított ki, ahová a számára fontos helyekről növényeket hozott emlékbe. Teljesen visszavonult, ünnepi rendezvényeken sem vett részt: „Nemzetem háláját jubileum nélkül is érzem íróasztalomnál”.

Egri évei alatt Glósz Kálmán főorvos és Setét Sándor ügyvéd voltak a legjobb barátai, de a ciszterci gimnázium tanárai is gyakran vendégeskedtek nála. Feszty Árpád festővel és családtagjaival szoros kapcsolatot ápolt, Jókai Mórral haláláig levelezett, és barátjának mondhatta Móricz Zsigmondot. „Életmódjában egyszerű, a társaságban szerény, egész valójában csöndes és békés” írónak tartották.

Ihletadó vonatfülkék és az üvegmennyezetű szoba

Gárdonyi diákkorától írt verseket, és egri lapokban publikált. A Füllentőben használta először a Gárdonyi Z. Géza nevet, de más álneveket is felvett, például Don Vigole, Figurás Feri, Ista Pista, Paprika János, Répa Matyi, Somogyi lantos, Vén Hegedős.

Élő alakokról mintázta szereplőit, Göre Gábor bíró alakját is, akin keresztül a magyar paraszti életet parodizálta. Egyik szomszédjuk, Györe Gáspár lett a névadó, de a helyi Cságolyi bácsit is belegyúrta a bíró alakjába.

A bor című színművét vonatról vonatra szállva írta meg két hét alatt, beutazva fél Magyarországot. Úgy érezte, a fülkében nem zökkenti ki sem a zaj, sem a főváros nyüzsgése.

Negyvenéves kora környékén írta három nagy történelmi regényét – Egri csillagok (1901), A láthatatlan ember (1902), Isten rabjai (1908) –, amelyek ma is a legismertebb művei. Közben megromlott házassága és labilis egészségi állapota miatt azon aggodalmaskodott, ki gondoskodna a fiairól, ha ő meghalna. Elhatározta, hogy mindennap feljegyez számukra egy-egy „életre való tanácsot”. Fia, Gárdonyi József apja halála után adta ki ezeket a feljegyzéseket „Földre néző szem” címmel.

A láthatatlan embert a catalaunumi mezők látványa ihlette Franciaországban, ahol egykor a hun és római seregek hatalmas ütközete zajlott, ám a csatajelenetekhez szüksége volt egy tapasztalt lovas huszártisztre. Egy egri grófban talált alkalmas beszélgetőtársra, aki szintén keveset aludt éjszakánként, és ha meglátta Gárdonyi szobájának az üvegmennyezetéről kiáramló fényt, máris az író házában termett.

Az Egri csillagok forrásait és a regény cselekményéhez szükséges konstantinápolyi utazás költségeit egyéb írásaival fedezte, és próbált ügyeskedni is: „Ebédre meghívatom magam Göre Gáborhoz, vacsorára meg Nagyapóékhoz vagy Mindentudó Gergelyékhez.” Az Egri csillagokat azóta húsz nyelvre fordították le, és 2005-ben a Nagy Könyv szavazásán a legnépszerűbb magyar regénynek választották. Nagy becsben őrzi az utókor az 1920-ban megjelent Ida regényét is, amely az egyik legkorábbi magyar lélektani regény.

Megromlott házasság és plátói szerelmek

Gárdonyi József beszámolója szerint szülei házassága nem szerelmi házasság volt, az akkori néptanítót a gazdag hozomány ígéretével kecsegtették. Nászútjukról már első nap hazatértek, és Csányi Mária egy hónap után elhagyta férjét, majd hol elment, hol visszatért, éveken át.

A kilenc hónapja nős Gárdonyi ezt írta naplójába: „Ennek a házasságnak vagy válás, vagy gyilkosság lesz a vége.”

Végül 1892 júliusában különváltak útjaik, de hivatalosan csak 1907-ben mondták ki a válást. Gárdonyi három gyermeke – Sándor, József és Gizella – mellett a nevére vette Gézát is, aki tíz hónappal a válás után született. Amíg a törvény szerint az édesanyánál maradtak a gyerekek, addig Győrben látogatta őket. Később két saját fiát édesanyjával együtt magához vette egri házába. Sándor kert- és szőlősgazda lett, József hagyatékának rendezője. Gizella lánya idegbetegség miatt az egri irgalmasok kórházában élt.

Kép

Gárdonyi gyermekei – Forrás: Wikipédia

A rosszul sikerült házasság után Gárdonyiban szerelem ébredt Feszty Árpád nevelt lánya, Masa iránt, később pedig Szarvassy Margit tanítónőnek udvarolt. Végül közel két évtizeden keresztül Mátékovicsné Tóth Ilonában, Milában találta meg a lelki társát. Mila elhagyta a férjét, mindennapos vendég volt az író házában, és betegágya mellett állt 1922. október 30-án, a hajnali órákban bekövetkezett halálakor is.  

Megnevezhető betegség nélkül a betegágyban

A betegségre hajlamos és a haláltól rettegő író, aki tüdőbetegséggel küzdött, és akinek fejfájását két év múltán olvasószemüveggel orvosolták, 59 éves korában, 1922 októberében ágynak esett.

Bár orvosai semmilyen betegséget nem találtak nála, nem kelt fel többé.

A sírba majdnem magával vitte naplóíráshoz használt saját titkosírása, a „tibetűk” titkát is. Gárdonyi azt szerette volna, ha a kertjében, csendben temetik majd el, ám annyira ismert és népszerű író volt, hogy az egri líceum aulájában ravatalozták fel, és az összes egri templom harangja érte szólt, úgy kísérték a vár Bebek bástyáján kialakított sírhelyéhez. Száz éve olvasható a fejfán hitvallása: „Csak a teste”.

Forrás:

• Tordai Ányos: Az, amit nem tudunk Gárdonyiról
• https://mek.oszk.hu/01100/01149/html/gardonyi.htm
• https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1rdonyi_G%C3%A9za
• https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/MagyarIrodalom-magyar-irodalomtortenet-1/magyar-irodalomtortenet-pinter-jeno-5116/8-a-magyar-irodalom-a-xx-szazad-elso-harmadaban-2885/gardonyi-geza-2BC8/gardonyl-geza-elete-2BC9/
• https://csakegypercre.hu/erdekes-tenyek-gardonyi-geza-eletebol/
• https://mindenamieger.blogspot.com/2016/06/gardonyi-geza-18631922.html
• https://cultura.hu/kultura/gardonyi-geza/
• https://www.gardonyigeza.hu/
• https://slowliving.hu/slow-story-gardonyi-geza-es-brody-sandor-baratsaganak-humoros-gasztrotortenete/