A jelentés adatai szerint a kkv-k több mint kétharmada szenvedett el adatbiztonsági incidenst az elmúlt 12 hónapban, amelynek átlagos becsült költsége csaknem 220 000 euró (közel 90 millió forint) volt. A kis- és középvállalkozások 29 százaléka azonban ennek ellenére az adatvesztést tartja a legnagyobb kockázatnak. Annak ellenére, hogy a vezetők aggódnak egy esetleges kibertámadás és annak következményei miatt, a megkérdezett vállalkozások 70 százaléka elismerte, hogy a munkarendben bekövetkezett változások (például a hibrid munkavégzés) ellenére nem fordítottak kellő összeget és figyelmet a kiberbiztonságra.

Arról, hogy mit tehetnének a cégek, hogy ne essenek hackerek áldozatául, az ESET szakértői a most induló IT-biztonsági podcastjükben is beszélnek, sőt számos konkrét támadási esetet is bemutatnak.

A Hackfelmetszők – Veled is megtörténhet! podcast epizódjaiból megtudhatjuk, hogy a hazai KKV-k és az otthoni felhasználók mennyire érintettek az online veszélyekben, és hogy mekkora üzleti rizikót jelent, ha nem fordítunk kellő figyelmet a céges eszközeink, hálózatunk védelmére.

Már elérhető a podcast első adása, amelyből kiderül, hogy kik állnak a hackertámadások mögött, mik az indítékaik, mekkora károkat okozhatnak és egyáltalán, hogyan tudnak bejutni a gépeinkre, a céges hálózatokba?

A podcast ide kattintva érhető el.  

Az ESET legutóbbi vírusriportjának adatai szerint 2022-ben eddig 20 százalékkal több fenyegetést észleltek a tavalyi év azonos időszakához képest. A megkérdezett vállalkozások 83 százaléka szerint a “kiberháború nagyon is valós fenyegetés, amely bárkit érinthet”, ez pedig arra utal, hogy az egyre növekvő fenyegetések jelentősen befolyásolják a kkv-k hangulatát. Az észak-amerikai és európai kis- és középvállalkozások 74 százaléka úgy véli, hogy jobban ki van téve a kibertámadásoknak, mint a nagyvállalatok.

A válaszadók az előttük álló 12 hónapra vonatkozóan a leginkább az alábbi kiberbiztonsági kockázatok miatt aggódnak:

• Rosszindulatú szoftverek (összesen 70% tartja reális veszélynek)
• Webes támadások (összesen 67% említette)
• Zsarolóvírus (összesen 65%)
• Harmadik fél által okozott biztonsági problémák (64%)
• Elosztott szolgáltatásmegtagadási (DDoS) támadások (60%)
• Távoli asztali protokoll (RDP) támadások (összesen 60%)

Mindezek alapján nem meglepő, hogy a kkv-k általános értékelése a kibertámadásokkal szembeni ellenálló képességüket illetően alacsony:

a válaszadók mindössze 48 százaléka állította, hogy közepesen vagy nagyon megbízik saját kiberbiztonsági felkészültségében.

Érdemes megjegyezni, hogy a skandináv országokban megkérdezettek sokkal kevésbé (32%) bíztak saját védelmi-megelőző képességükben, mint Európa más részén és Észak-Amerikában (49-49%).

Az ESET felméréséből kiderült továbbá, hogy olyan jelentős globális kihívások ellenére, mint az ukrajnai háború vagy a koronavírus-járvány után is folytatódó távmunka, a kkv-k szerint mégis leginkább az alkalmazottak kibertudatosságának hiánya (43%) növeli meg a támadások kockázatát. A vállalatok szerint további kiemelt kockázati tényező a nemzetállami támogatású kiberbűnözés (37%), a partneri/beszállítói rendszer sebezhetősége (34%), a hibrid munkarend (32%) illetve a távoli távoli asztali protokoll szabályozatlan használata (31%).

"A kisvállalkozásoknak mindenképpen tisztában kell lenniük azzal, hogy a kiberbűnözők folyamatosan és aktívan támadják a kisebb, gyengébben védett cégeket, vállalkozásokat, beszállító partnereket is. Bár azt látni, hogy a híradások szalagcímeiben jobbára nagy neves cégek szerepelnek a számítógépes támadások áldozataiként, ennek egyik oka, hogy a kisebb vállalkozásokat ért incidensek egy része észrevétlen marad. A legnagyobb kockázatot az alkalmazottakkal szembeni célzott támadások jelentik, például az üzleti levélnek álcázott zsarolóvírusok, a céges levelezés feltörése (Business E-mail Compromise, BEC), valamint kiemelt rizikó még az adathalászat" - emelte ki Csizmazia-Darab István, a Sicontact IT biztonsági szakértője.

Galbavy Jenő prior atya sötétszürke habitusában invitál a konyhába a vesét kocogtató erdei autóutamat követően. Csak a tésztát kell még kifőznie az ebédhez, szabadkozik, az illatozó meggyleves és a vadas már kész. Láthatóan otthonosan mozog a tűzhely körül, előfordult, meséli, hogy húsz emberre is főzött, most csupán öten leszünk.

A konyha centrumában egy cserépkályha ad meleget, de a helyiség minden zugában talál érdekességet a kíváncsi szem. Körben edények, faragványok, kedves díszek. Az asztal körül álló székeket Jenő atya faragta a saját kezével. Nem is könnyű darabok, alig tudom megemelni, amikor az egyiket odébb helyezném. A konyhai míves székek mellett más bútorokat is az atya tervezett és készített, árulja el. Szükség is volt a munkájára, mert bár sokan segítik őket, Sipos Imre atyával, a közösség másik szerzetesével lényegében ketten kezdtek el felépíteni egy monostort szerzetesközösségüknek – ahogy a legtöbb rend, évszázadokon át.

Otthonukban minden megtalálható, ami egy hajdani monostorban is: udvar kerengővel, konyha, kamra, ebédlő, háló, dolgozószoba.

Utóbbi ajtaja előtt éppen egy macska ücsörög kíváncsiskodva. A bejáratot farkaskutyák vigyázzák.

A Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösség megfogalmazott célja, hogy munkájuk, értékmentésük, mindennapi életük, imádságuk, tanításuk összhangban legyen az evangéliumokkal, és ez alapján Isten ügye környezetük megbecsülését válthassa ki. Segítsenek másokat is elvezetni a leglényegesebb felé. Jézus szavaira visszautaló szándék és felszólítás az egyházban: „Úgy világítson a ti világosságotok az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék Mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16). A lelkipásztorkodást közösségivé kell tenni – vallják az atyák –, hiszen az evangélium mindig közösségi. Azért lettek szerzetesek, hogy közösen, egymást segítve, erősítve keressék Istent. Kicsiny, csökkenő lakosságú somogyi falvak lelkipásztorai. Szükséges, hogy a szerteágazó munkájuk során legyen idejük lelki töltekezésre is. Csak az tud adni, aki maga is kap, magasabb szintről – vallják. Istenkeresésük helye a monostoruk, amelynek építése, puszta léte Isten transzcendenciájának jele.

Amikor azt kérdezem, honnan a tudásuk az építkezéshez, Jenő atya elmondja, egykor gépipari technikumot végzett, innen ered műszaki rajzoló készsége. Később elvégezte a restaurátor szakot a Képzőművészeti Főiskolán. Ez azonban még kevés lenne, hiszen kétkezi munkára is szükség van egy otthon felépítéséhez. „A híveinktől tanultuk meg a többi szakmát” – ad meglepő magyarázatot Jenő atya hamiskás mosoly kíséretében. 

Kép

Galbavy Jenő – Fotó: Velkei Tamás

Szabadidejükben építették a templomot a hívek

„A lelkipásztori munka során nagyon sok területen segítünk, így megtanultunk sok mindenhez érteni” – osztja meg a tapasztalatot Imre atya, aki közben végez a délelőtti munkával, és csatlakozik hozzánk két környékbeli segítővel. Életük a példa rá. Akkor tanultak meg építkezni, amikor Miklósiban az első szerzetesházat emelték. Sok falubeli segített nekik, annak ellenére, hogy a kommunista rendszer enyhén szólva nem túlzottan preferálta az egyházi ingatlanok fejlesztését. A segítők között kőművesek is akadtak, akiktől Imre atya sokat tanult, idézi fel, miközben szed magának a levesből. Először csak falazott velük, majd egyre inkább elmélyedt a kőműves szakma titkaiban. Így fogtak neki Jenő atyával saját monostoruk építéséhez.

Ahogy Sipos Imre fogalmaz, Jenő atya a kőfaragó, ő a kőműves.

Az egyre gyarapodó tudás birtokában Somogydöröcskén is felépítettek egy kis templomot. A falu históriája szomorú, egyben eklatáns példája a környékre jellemző történelemnek. A második világháború előtt a település az egyik legnagyobb evangélikus központ volt, lakossága szinte kizárólag svábokból állt. A háború után legalább 800 embert telepítettek ki, akiknek otthonába Felvidékről érkeztek kitelepített magyarok. Az évek során a fiatalok közül, aki tudott, elmenekült innen. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy az első építési engedélyt 35 évvel a háború befejezését követően adta ki a hatóság – templomépítésre. A betelepített katolikusok ugyanis egészen addig egy tömésházban jöhettek össze liturgikus alkalmakra.

Akkoriban 15 forint gyűlt össze a vasárnapi perselybe, ezt tudván, a kommunista hatalom helyi képviselője azt mondta Jenő atyának: „Ezért a pénzért nem megy segíteni maguknak senki.” „Pénzért ne is jöjjenek”, válaszolta Jenő atya. „A tanácselnök ezt látva jobban megbecsült bennünket. A rendszerváltozás felé közeledve azt mondta: »van a faluban két istálló, ami életveszélyessé vált, ha lebontják, maguké lehet az építőanyag«. Meghirdettük, összejött vagy hetven ember, egy hét alatt végeztünk a munkával” – emlékszik vissza a két szerzetes.

Kép

Fotó: Velkei Tamás

A templomépítés megmozgatta az embereket, sokan jöttek a szabadidejük terhére segíteni. Jenő atya tervezte a kis templomot. A falak felét ketten emelték, a fennmaradó részt kőművesek. Azóta több évtized telt el, a szerzetesek 18 egyházi épületet hoztak helyre Somogyban. Közel 40 éve építik, szépítik saját monostorukat és a környezetét is, sokakat megérint hűséges kitartásuk. Igyekeznek rendjük szellemiségéhez méltó épületet alkotni.

Amit nem tudtak, ellesték más egyházi épületeket tanulmányozva, illetve művészettörténeti, építészeti szakkönyvekből. Ilyen volt például a boltozat vagy a kötések kialakítása.

Amikor rákérdezek, miért maguk bajlódnak a munkával, megemlítik egy Pest megyei ismerősük esetét, aki az egyik templomablak helyreállítására kért árajánlatot. 25 millió forintért vállalta volna el egy cég a munkát. Olcsóbb, ha maguk erejéből építkeznek, vélekednek. A fizetésük legnagyobb részét rendjük otthonának kialakítására fordítják. A maguk emelte monostor külső falainak 95 százalékát Imre atya húzta fel; míg Jenő atya a nyílászárók kőkereteit készítette el. Talentumát a híres andocsi kegytemplomban is kamatoztatta. Ott a helyi plébániának nyújtott segítséget, mert Andocson is nehézségbe ütközött volna a vállalkozó által megjelölt forrást előteremteni.

Amikor a párttitkárnak elfogyott a gyógyteája

Tervük, hogy ha elkészülnek a saját templomukkal, a környező falvak híveinek húsvéti, pünkösdi, karácsonyi miséit ott tarthassák meg. Manapság tizenegy település lelkipásztori tevékenységét látja el a két szerzetes. Egy-egy papra jut négy „éjféli mise”, mondják mosolyogva, s az idézőjel indokolt, hiszen ahhoz, hogy mindenhova eljussanak, az egyik faluban előbb, máshol kicsit később kezdik a misét.

„Egy szerzetesközösség ereje abban rejlik, hogy évtizedeken át helyben van, megismeri a híveket, akik számíthatnak rá” – szögezi le Imre atya, miközben körbevezet a monostorukban. Ennek szellemében adják közre harminc éve azt a – kaposvári egyházmegyében elsőként indított – újságot, amelyet maguk írnak, szerkesztenek és terjesztenek a hívek között. A Magvetés című kiadvány segítségével (is) összefogják a rájuk bízott tizenegy települést.

„A munka közben sok emberrel találkozunk, beszélgetünk idősekkel, megismerünk különböző sorsokat. Sok történetet hallottunk, ezért elindítottunk egy sorozatot Életsorsok címmel, amelyben a 20. század elevenedik meg az emberek életén keresztül” – tudom meg vendéglátóimtól.

A kiadványokban megelevenednek emberi sorsok: sváb kitelepített, aki később visszatért szülőfalujába, felvidéki betelepített, málenkij robotra elhurcolt, valamint kulák- és apácasorsok.

Ahogy Imre atya fogalmaz, az utolsó pillanatban rögzítette a századunkat, történelmünket meghatározó, jellemző sorsokat: az interjúalanyok többsége már nem él.

A kamrába érünk. Imre atya – aki biológus végzettséggel rendelkezik – gyógyteákat is készít, amelyek receptjét évtizedekkel ezelőtt Szalai Miklós halimbai esperestől örökölte meg. Feleleveníti: a szocialista rendszer megtiltotta az egyházfinak, hogy kutatásai anyagát megjelentesse, hiába szerette volna összegezni egy könyvben az eredményeit. Mi több, egy időre még a működéstől is eltiltották, egészen addig, míg a környék párttitkárának el nem fogyott a gyógyteája, és meg nem kérte Szalai atyát, hogy készítse el számára a keveréket. Mielőtt a híres pap távozott e világból, receptjeiből egy-egy példányt hagyott a veszprémi püspökségre, a Bakonyi Természettudományi Múzeumra és Imre atyára. (Azóta egyébként megjelent a neve alatt a könyv; korábban ugyanis csak partizánkiadást ért meg a tudományos munka.) Imre atya a környező erdők-mezők gyógyfüveit gyűjti, amivel magukat és a hozzájuk forduló környékbelieket kúrálja.

Kép

Sipos Imre atya – Fotó: Velkei Tamás

Lovaglás lehetőségével ösztönöztek tanulásra

„A Jóisten bennünket őrt állónak rendelt” – jegyzi meg Jenő atya, akinek egyik felmenőjének rokona volt Bessenyei György, a felvilágosodás költője. A humanizmus, a tudás iránti szomj tehát genetikailag kódolt mindkettőjükben. Benyitunk dolgozószobájukba, ahol könyveiket gyűjtik, és ahol szabadidejükben olvasnak. Elmondják: ha selejtezésről hallanak, felkeresik a helyet, és igyekeznek az őket érdeklő könyveket beszerezni. A szobában egymás mellett sorakoznak az építészeti szakkönyvek, egyházi témájú kötetek, valamint filozófiai, természettudományos, művészeti és szépirodalmi művek. Itt találhatók Imre atya saját könyvei is. Elém tárja a 20. századi sorsokat bemutató köteteket, a helytörténeti kiadványokat: Miklósi, Zics, Törökkoppány történetét feldolgozó könyveit, valamint Az evolúció misztériuma címmel legutóbb megjelent művét. A biológus szerzetes atya ugyanis elismert evolúciókutató. Jó tudni, hogy a korábban a materializmus bizonyítékaként emlegetett evolúciónak van keresztény értelmezése is.

Tudásukat igyekeznek minden módon kamatoztatni. Rengeteg diákot korrepetáltak az évtizedek alatt fizikából, kémiából, matematikából, sokakat segítettek érettségihez a környéken, sőt, még Kaposvárról is hoztak hozzájuk tanulókat. Volt köztük olyan diák, aki két bukás után kereste fel őket – később sínre került az élete.

Kép

Fotó: Velkei Tamás

Amíg volt lovuk, Imre atya a hittanra tanított gyerekeket azzal (is) ösztönözte a tanulásra, hogy aki jó osztályzatot kapott és volt misén, felülhetett a hátasra.

„A hitoktatásban egy ló többet ért akkoriban, mint öt pap” – mondja tréfálkozva Jenő atya. Több olyan hátrányos helyzetű diák is tanult náluk, aki később elvégezte az egyetemet.

A monostort körbevevő erdőbe megyünk. Leülünk a fák tövében egy padra, hallgatjuk, ahogyan a szél játszik a kopaszodó ágakkal. Sokáig meg sem szólalunk, csak szemléljük a monostort, négy évtized munkájának gyümölcsét. „Boldogok leszünk, ha tevékenységünk jutalmaként éppenhogy becsusszanhatunk a Mennyországba” – töri meg Jenő atya a hallgatást. Rendtársa nem szól, csak bólogat.

Lovas Rozi: „Az együttlét, az összejövetel a legfontosabb. Mindig annyi szeletre vágjuk fel az almát, ahányan körbeüljük az asztalt, aztán el is fogyasztjuk mézzel és dióval – így kezdődik a vacsora. A menü hagyományos: mindig van borleves, majonézes krumpli­saláta, rántott hal és halászlé.
Gyerekkoromban a városmajori templomban volt a betlehemezés, emlékszem a próbákra, arra, hogy milyen hosszasan készültünk, aztán arra is, amikor már nem voltam benne, csak nézni mentem. Most pedig a gyerekeket öltöztetjük be angyaloknak, bárányoknak, pásztoroknak, és eljátsszuk otthon a jeleneteket. Énekelni is szoktunk, a nagybátyám csinált egyszer egy szép énekfüzetet, így nem lehet arra hivatkozni, hogy nem tudjuk a szöveget.” 

Sterczer Hilda: „Nálunk a séta a visszatérő elem. Amíg a gyerekek kicsik voltak, a karácsonyfa zavartalan készítése végett mentek sétálni a férjemmel, aztán együtt csodálkoztunk rá az angyal érkezésére. Tavaly már együtt díszítettük a fát, de a séta megmaradt. Izgalmas belesni a kivilágított házak ablakain, rácsodálkozni a díszkivilágításra. Az pedig mindig egy meghitt pillanat, amikor belépünk a fenyőillatú, meleg lakásba, és együtt örülünk a szenteste üzenetének.” 

Gubás Gabi: „Mi 24-én együtt vagyunk, ez állandó. 25-én és 26-án már gyakran dolgozom, de a szenteste a miénk. Most ráadásul majd csak januárban kezdek próbálni, így lesz időm a készülődésre is, a karácsonyi kuglófot biztosan megcsinálom. Horgászcsaládból származom, de a halászlevet nem én készítem, hanem az édesanyám vagy az egyik barátnőm.

Amíg a gyerekek kisebbek voltak, az egyik szobában énekeltünk, hogy a másikban legyen ideje az angyalnak a karácsonyfa elkészítésére. Az egyik ilyen alkalommal a fiam szándékosan bennhagyta a telefonját, mert fel akarta venni videóra az eseményeket, így lebukott »az angyal segítője«, a férjem.

Van még egy állandó program: én majdnem minden évben fellépek az Országházban, a Gyermekmentő Szolgálat jótékonysági koncertjén, ez egész napos elfoglaltság, de nagyon szeretem.” 

Nádasi Veronika: „Nálunk a csillagszórózás az, ami nem maradhat el. Gyerekként azt szerettem a legjobban, amikor a fa körül állva énekeltünk, én meg közben a levegőbe rajzoltam a csillag­szóróval. Kánonban és több szólamban is daloltunk, anyukám lelkes vezetésével. Ma már a család legtöbb tagját sajnos nem lehet rávenni az éneklésre, de a csillagszóró megmaradt.” 

Császár-Nagy Noémi: „Mi mindig felolvassuk Lukács evangéliumából Krisztus születésének történetét, aztán elénekeljük a Mennyből az angyalt. Utána megöleljük, megpusziljuk egymást, majd átadjuk az ajándékokat. A felnőttek már nem kapnak ajándékot, de a nagygyerekeink a párjukkal együtt kapnak tőlünk egy koncert- vagy egy színházjegyet, vagy egy hétvégét, amikor mi vigyázunk a gyerekeikre. A vacsora tradicionális: szokott lenni, halászlé, bejgli, pulyka és sok gyümölcs.”

Földi-Kovács Andrea: „Rendszerint nagy fát állítunk, amely roskadásig tele van díszekkel. Apró karácsonyi kották trombitaformába csavarva, hófehér angyalszárnyak és átlátszó üveggömbök. A gerendaházunkat betölti a fenyő és a töltött káposzta illata. Szenteste böjtös vacsorára terítünk, az asztalon halászlé gőzölög.
A mi kis Szent Anna-templomunk egy neogót stílusú 130 éves ékszerdoboz. Amikor a hidegben közeledünk az éjféli misére, úgy világítanak a színes ablakai a sötétben, mint a kaleidoszkóp üvegkristályai. Sokan vagyunk, és mire a mise végén felcsendül a »Fel nagy örömre, ma született!«, már egészen bemelegszünk.

Az ünnepi szertartás után a templom előtti máglyarakás fényénél forralt bort és meleg teát kortyolva beszélgetünk. A cserkészek betlehemi lángról meggyújtott mécseseket osztogatnak, így hazafelé kis lámpások imbolyognak a faluban.” 

Sára Bernadette: „Vallásos családban nevelkedtem, tartjuk az egyházi és a családi hagyományokat is. Az ima és az ének a legfontosabb, a Mennyből az angyal, a Miatyánk és az Üdvözlégy – ezekkel kezdődik az ünnep. Rántott hal mindig kerül az asztalra, de aki nem szereti, annak készítünk rántott csirkét is. Nem vagyok nagy konyhatündér, de a bejgli elkészítését megtanultam az édesanyámtól, ilyenkor sütök mákosat és diósat is.
Péternek pedig sokszor vannak remek ötletei. Egyszer mindannyian fent voltunk az emeleten, ő pedig egy damilszálat kötött a földszinten lévő karácsonyfához, és így szólaltatta meg lent a csengőt. Emlékszem, a kamasz lányaink teljesen elképedtek, nem értették, ez hogyan lehetséges. Aztán persze elárultuk.” 

Keresztes Ilona: „Amikor megszülettek az első gyerekeink, elindult egy szép szokás a családban. Az unokák képével kis papírangyalokat készítettünk a szüleimnek, ők pedig feltették a karácsonyfájukra. Minden évben született valaki, így egyre több papírfigura gyülekezett a fán. Közel négy évtized után a 20 unokát, a 21 dédunokát, az 5 vőt és az unokák házastársait ábrázoló angyalsereg már teljesen beborította a szüleim karácsonyfáját. Ma is, ha meglátogatjuk az édesanyámat, mindenki izgatottan keresi a saját angyalkáját. És mivel a gyerekek időközben felnőttek, frissítettük is a díszeket, ezért édesanyám szekrényében már egész angyalgenerációk laknak karácsonyi dobozokban. 
Emlékszem, hogy az ünnep gyerekkoromban is varázslatos volt. A szüleim együtt dolgoztak az angyalokkal, mi pedig a nagypapámmal elmentünk sétálni, néztük a ­hó­esést, és megszámoltuk, hány lakásba érkeztek már meg az angyalok. Nem is indultunk haza addig, amíg minimum száz ragyogó karácsonyfát nem találtunk az ablakok mögött.” 

Barsi Balázs atyától egy imát kaptunk szentestére: „Leborulok előtted, Uram, Jézus Krisztus, aki valóságos Isten és valóságos ember vagy; aki megtestesülésed szent valósága által felülmúlhatatlanul összekapcsoltad Isten világát az én emberi világommal. 
Ó, Jézus Krisztus, az Atyaisten örök Fia a Szentlélekben és Mária fia a Szentlélek közreműködése által! Ragadd meg értelmemet, akaratomat, szívemet szereteteddel, és ne engedd, hogy elszakadjak tőled, aki élsz és uralkodol, igaz Isten és igaz Ember, az Atyával és a Szentlélekkel együtt, most és mindörökkön-örökké. Ámen.” 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>> 

Ön volt az első államtitkár, aki otthagyta pozícióját a gyermeke születése miatt. Most viszont a második kicsi gyermeke mellett vállalt el egy új államtitkári kinevezést. Nagy bátorság kellett ehhez a két döntéshez?

Valóban nem volt előttem még olyan államtitkár, aki elment volna szülni, mert az a jellemzőbb, hogy a nők idősebb korban, tehát már nagyobb gyermek mellett építenek karriert. Ez nálam fordítva alakult. 2015 és 2018 között a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára voltam, és nagyon szerettem a munkámat. De eljött egy pont, amikor úgy éreztem, most van itt az ideje, hogy családot alapítsak, és ez vált a legfontosabbá. A visszatérésem a munka világába „népmesei módon" alakult: két kisgyermek édesanyjaként kicsit későbbre terveztem, de többször kértek, hogy jöjjek, és végül már nem tudtam nemet mondani, mert ez nagyon megtisztelő feladat és küldetés. Boldog vagyok, hogy a gyermekeim születése után lehetek a családokért felelős államtitkár, mert ez empatikusabbá tesz a családok igényei, problémái és örömei iránt. Valóban kell némi bátorság azoknak a kisgyermekes anyáknak, akik korábban szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra, de az a fontos, hogy erről szabadon, a családon belül születhessen meg a döntés.

Mi a tapasztalata, miért fontos, hogy egyre több nő legyen döntéshozó pozícióban, politikai vezetői szerepben?

Már a pénzügyminisztériumi munkám során megfigyeltem, hogy a pénzügy ugyan technokrata terület, a férfiak mégis máshogy hoznak döntéseket, mert más a dinamikájuk, más a gondolkodásmódjuk, mint a nőknek.

Úgy gondolom, ahhoz, hogy az élet minden területén jó döntések szülessenek, férfiakra és nőkre is szükség van.

Nem sztereotípia, hanem tapasztalati tény, hogy a döntéshozó férfiak nagy léptekben, ambiciózus célokat maguk elé tűzve gondolkoznak, mi, nők pedig sokkal jobban figyelünk a részletekre, ami szintén fontos, mert nem tudnánk nagy lépéseket tenni, ha ezekre a kis részletekre nem figyelnénk. Ráadásul bennünk, nőkben – tisztelet a férfiaknál a kivételnek – nagyobb az empátia, mi az érzelmi intelligenciát jobban bele tudjuk vinni a munkánkba. Ez azért fontos, mert amikor jogszabályt hozunk, fontos, hogy mögötte lássuk a problémát, amit meg szeretnénk oldani, vagy az egyén élethelyzetét, amit meg szeretnénk könnyíteni. Emellett rengeteg szereplővel is egyeztetni kell, ami empátia nélkül nem megy. Éppen ezért bízom abban, hogy egyre több nő lesz majd a kormányban és vezetői pozícióban, ahol az életünket meghatározó döntések születnek, mert szerintem az igazán jó döntések női-férfi együttműködésből valósulhatnak meg.

Kép

Fotó: Bodó Gábor / Kulturális és Innovációs Minisztérium

Kiknek a segítségére támaszkodhat, hogyan próbálja megteremteni a munka és család közötti hétköznapi egyensúlyt?

A férjem rengeteg feladatot vesz le a vállamról, nélküle nem tudnám végezni ezt a munkát, emellett mindent át tudok beszélni vele, és végül együtt hozzuk meg a döntéseket. Mindehhez hatalmas segítség a családom támogatása. A nagyobbik gyermekem már óvodás, szerencsére könnyen beilleszkedett szeptemberben az egyik közeli óvoda kiscsoportjába, kisebbik gyermekem pedig még bölcsőde előtt áll. Családügyi államtitkárként szerencsés, hogy sok olyan rendezvényre hívnak, ahol a családom is velem lehet, így hiába hétvégi vagy munkaidőn túli a program, ha együtt vagyunk, akkor ez is sokkal könnyebb.

Említette, milyen jó, hogy már kétgyermekes anyaként töltheti be ezt a pozíciót. Milyen új képességekkel, látásmóddal gazdagította a család, a gyereknevelés?

Sokkal nagyobb türelmem van, amióta vannak gyermekeim. A négyévesemnek megtanultam egyszerűen vagy teljesen más szemszögből és példákkal bemutatva elmagyarázni dolgokat. Szerintem ez a mindennapi életben is nagyon hasznos.

Gyermekkorából, pályakezdése időszakából milyen emberi példaképeket, mintákat hoz magával, amelyek segítenek helytállni a nehezebb helyzetekben is?

Hálás vagyok azért, hogy összetartó, szerető családban nőhettünk fel öcsémmel együtt. Egyik nagy példaképem az édesapám, aki a szorgalom és a kitartás mintaképe.

Mindegyik munkahelyemen – az üzleti szektorban is, a kormányzati oldalon is, mind Brüsszelben, mind Magyarországon – fantasztikus emberekkel dolgozhattam együtt, sokat tanultam tőlük.

Úgy tudom, korábban nagy szerepe volt az életében a sportolásnak. Jut ideje még edzésre, mozgásra? Szeretné, hogy majd a gyerekei is sportoljanak?

Sajnos mostanában nagyon kevés időm jut a mozgásra, de korábban, amikor tanultam, dolgoztam, mindig szakítottam időt a sportolásra. Sok sportágat kipróbáltam, és végül is a triatlon lett a kedvencem. Ez egy monoton, kemény és összetett sport. Engem megnyugtat, amikor rovom a kilométereket az uszodában, mert ott el tudok jutni ahhoz a nyugalomhoz, ahonnan aztán újra lehet építkezni, ráadásul jót is tesz az egészségemnek. Az úszás volt mindig a kedvencem, de hasonlóan jó élmény a futás meg a biciklizés is. Nagyon szeretném, hogy a gyermekeim sportoljanak, a fiammal már el is kezdtük megismertetni a sportágakat, de szeretnénk, hogy a végén majd ő választhassa ki, amit szeretne. Mondta, hogy szívesen vívna, valószínűleg azért, mert szeret vívni a játékkardjával. Én sose próbáltam, de nagyon jó ötletnek tartom.

Kép

Fotó: Katona László

Úgy vélem, nem könnyű ma, ebben a nehéz gazdasági helyzetben családokért felelős államtitkárnak lenni. Mit jelent ma a családpolitika?

Fontos, hogy tisztázzuk: a családpolitikának csak az egyik szelete, hogy az állam tud anyagilag segíteni a családoknak. A kormány részéről a 12 évvel ezelőtti családbarát fordulat azt jelentette, hogy egy szemléletváltást indítottunk el az országban: számunkra a családok az elsők, ők a nemzet alapja, ezért minden élethelyzetben szeretnénk segíteni a boldogulásukat. Ehhez három fő célt fogalmazott meg a kormány: az egyik, hogy segítsük a gyermekvállalást. Természetesen anyagilag is támogatjuk a gyermeket vállalókat, de segítséget jelenthet számukra az is, hogy például ösztönözzük a szülészetek családbaráttá válását vagy hogy bővítjük a védőnői hálózatot. A másik az anyagi segítség: a házasságkötéstől a gyermekváráson keresztül, az otthonteremtésen túl az adókedvezményeken át egészen a segítő nagyszülőkig nyújtunk anyagi támogatást. A harmadik pedig, hogy legyen minőségi kapcsolat a munka és a családi élet között.

Hiszen mi is azzal kezdtük a beszélgetést, mennyire fontos, hogy az édesanyák – de az édesapákra is vonatkozik –, ha szeretnének, vissza tudjanak menni dolgozni, viszont ha otthon akarnak maradni, akkor hadd tölthessék a kisgyermekkort a gyerekükkel.

A visszatérést könnyítettük meg azzal, hogy 2010 óta megháromszorozódott azoknak a településeknek a száma, ahol helyben érhető el bölcsőde. A munkáltatókat pedig arra igyekszünk sarkallni, hogy belássák: a dolgozóik magánéletének és munkájának harmonizálása a cég hatékonyságához járul hozzá. A Családbarát Munkahely-díj elnyeréséért ma már szinte versenyeznek a vállalatok.

A családpolitika azért is különleges helyzetű, mert a családi élet magánügy, amibe nem avatkozhatunk bele – de támaszt tudunk adni! A család egészének a teljes életútján biztonságot, kiszámíthatóságot nyújtunk – ebben látjuk a politikánknak a lényegét.

Nagyra becsülöm azt a munkát, amit a kormány az elmúlt években a kapcsolati erőszak áldozatait segítő intézményhálózat kialakításába fektetett. Van mód ennek a további fenntartására, működtetésére?

Igen. Az a célunk, hogy mindenki segítséget kaphasson, függetlenül attól, hogy milyen családban él, és azoknak sem szabad elengedni a kezét, akiknek nem úgy alakul az életük, ahogy tervezték.

Kép

Fotó: Katona László

Milyen feladatok állnak Ön előtt a közeljövőben?

Fontosnak tartom, hogy felhívjam a figyelmet a kisbabák anyatejes táplálására, és hogy az ezzel kapcsolatos segítséget megkapják az édesanyák. Egy nemzeti anyatejbank létrehozását tervezzük. Szeretnénk segíteni az időseknek is, akiket érint a demencia. Összességében az a legfontosabb cél, hogy megőrizzük a Családbarát Magyarország eredményeit, a szellemiségét tovább vigyük, és a későbbiekben is biztosítsuk a családoknak az eddig megteremtett lehetőségeket.

Azért dolgozom, hogy minél többen megtapasztalhassák a gyermekvállalás csodáját.

Mit tervez karácsonyra és szilveszterre, hogyan szeretné tölteni az ünnepeket?

Nagyon várom a karácsonyt, hogy felhőtlenül együtt legyünk a szűkebb és tágabb családdal és a barátokkal. Szeretnék egy picit lelassulni az ünnepek alatt... Szépen feldíszítjük majd az otthonunkat, de nem tervezünk programokat, mert az a legfontosabb, hogy együtt legyünk.

Szabad majd sütit is enni a gyerekeknek?

Az első gyermekemet még nagyon szigorúan óvtam az édességevéstől, de látom már, hogy a kicsinél milyen nehéz ezt betartatni úgy, hogy a nagyobb már néha ehet édességet. Persze fogunk karácsonyi sütiket enni.

„Nem szeretem azt a szót, hogy fogyatékosság. Azt gondolom, hogy ez nekem egy plusz feladat, egy kereszt” – mondja Pál. „Az életem tele van kihívásokkal, és szeretem úgy kezelni ezeket, hogy adhassak valamit az embereknek ezáltal. Mert így azt láthatják mások, akik más jellegű problémákkal néznek szembe, hogy én is megküzdök a nehézségeimmel, nekik is érdemes továbbmenni” – magyarázza.

Az elején Pál szülei is kihívásokkal néztek szembe. „Ők is úgy voltak vele, mint a legtöbben: örültek, hogy kisbabájuk lesz, tervezgették, hogy milyen lesz az élet az újszülöttel, aztán egyszer csak kaptak egy ilyen diagnózist. Ilyenkor felmerül egy csomó kérdés: Milyen lesz így a gyerek élete? Hogy fog boldogulni? De gyorsan átálltak, és nagyon hálás vagyok nekik, mert egyszer sem éreztették velem, hogy ez nekik teher, és a legnagyobb szeretetben neveltek” – idézi fel Pál.

Magyarországon is el lehet végeztetni azt a műtétsorozatot, amellyel picit meg tudják nyújtani a kezeket és a lábakat.

Pál is ismeri ezeket a lehetőségeket, de úgy döntött, ő ezt nem szeretné.

A beavatkozások során több helyen átfúrják a csontokat, eltörik, és „kényszerítik” a szervezetet, hogy a törésnél, a hézagoknál új csontanyagot termeljen. Pál határozottan érezte, hogy nem szeretne belevágni egy ilyen műtétsorozatba, de ismer olyat, akinek a végtagjait sikerült ilyen módszerrel meghosszabbítani, és azt mondja, az ítélkezés nem az ő dolga, ezt a döntést mindenkinek egyénileg kell meghoznia.

Többféle szakmába is belekóstolt, több mindent tanult, és ez csak gazdagította őt. Az érettségi után egy üzleti iskola diákja volt, multikulturális közegben mozgott, különféle cégekkel került kapcsolatba, sok külföldi ismerőse lett. Mégis úgy érezte, nem ezzel fog elhelyezkedni, ezért nem akarta folytatni. Inkább elutazott Kínába, mert a keleti kultúra, történelem, építészet mindig is vonzotta, ráadásul meg is akarta mutatni magának, hogy ezt az utazást képes megszervezni és végigcsinálni egyedül.

Hazatérve elvégzett egy idegenvezetői tanfolyamot, majd egy rövid ideig katolikus teológiát is tanult, mert szeretett volna világi hitoktatóként az emberek hitével foglalkozni. Úgy gondolta, hogy jó lenne fiatalokkal dolgozni, példát mutatni nekik a megküzdésben.

„Jézus nem azt nézte a keresztnél, hogy ez mekkora igazságtalanság, hanem arra gondolt, hogy ezzel meg tudja váltani az embereket” – teszi hozzá.

Végül egy érdi katolikus iskolában helyezkedett el, ő lett a „mindenes”. Azt mondja, nagyon jól érzi magát itt, a diákokkal gyorsan megtalálta a közös hangot. „Sokszor odajönnek hozzám a szünetben, elmesélik a gondjaikat, én meg próbálok segíteni. Igyekszem mindenkivel kedves lenni. Meg ha látom, hogy valaki nagyon töpreng valamin, akkor rá is szoktam kérdezi, hogy mi a baj” – meséli.

A párkeresés kapcsán Pál azt mondja, sehol nincs az megírva, hogy egy kisembernek csak kisember társa lehet, egy túlsúlyosnak pedig csak túlsúlyos. „Volt már kisember barátnőm, és átlagos növésű is, és érdekes, hogy az utóbbival könnyebben egymásra tudtunk hangolódni. Nem ezen múlik szerintem. A kis növésűvel úgy éreztem, hogy valahogy nem egyfelé tartunk, hogy nekem kell őt húznom, és ez zavart egy idő után” – idézi fel.

A cikket és a podcastet a Szerencsejáték Zrt. támogatta.

Valószínűleg mindannyiunkban felmerült már a gondolat, hogy beszerzünk gyermekeink számára egy okosjátékot, mely ösztönzi a tanulást és fejleszti a kreativitást. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint az adatok és a magánélet védelme (plusz a gyermekek biztonsága!) érdekében érdemes némi előzetes kutatást végeznünk, mielőtt kiválasztjuk az eszközt. Amennyiben pedig laptopot, számítógépet készülünk ajándékozni, mindenképp gondoskodjunk vírusvédelmi szoftverről is, amit most az ESET karácsonyi "2 az 1-ben" akciójában kedvezményesen vásárolhatunk meg.

Mik azok az okosjátékok és melyek a kiberkockázatok?

Okosjátékok már évek óta léteznek. Mint minden IoT-eszköz esetében, itt is az a cél, hogy a világhálóra való csatlakoztathatóság és az intelligens eszköz segítségével még magával ragadóbb és interaktívabb élményt nyújtsanak. Ezek a játékok olyan eszközöket használhatnak, mint:

• mikrofonok és kamerák, a videó és a hang továbbítására,
• hangszórók és képernyők, amelyek hangot és videót közvetítenek a gyermekeknek,
• Bluetooth, amely által a játékot egy mobil alkalmazással kapcsolják össze,
• internetkapcsolat az otthoni Wi-Fi routerrel.

Ezek az okoseszközök merőben eltérnek azoktól a játékoktól, amelyekkel legtöbben gyermekkorunkban töltöttük az időt. Képesek arra, hogy az interakcióval bevonzzák a legkisebbeket is, és újabb és újabb funkciókat tudnak elsajátítani az internetről letölthető kiegészítők révén.

Sajnos az ESET szakértői úgy tapasztalják, hogy számos esetben a gyártók a piacért folyó versenyben spórolnak a biztonsági intézkedéseken. Ennek eredményeként termékeik szoftversebezhetőségeket tartalmazhatnak illetve engedélyezhetik a nem biztonságos jelszavak használatát. Előfordulhat, hogy adatokat rögzítenek, és azokat titokban elküldik egy harmadik félnek, vagy érzékeny adatokat kérnek a szülőktől, amelyeket nem biztonságosan tárolnak.

Amikor a játékok veszélyessé válnak

Korábban több olyan eset is történt, amikor az okosjátékok veszélyessé váltak:

• A Fisher Price okos játékmackót 3-8 éves gyermekek számára tervezték, mint “egy interaktív tanuló barátot, amely beszél, figyel, megjegyzi, amit mondanak neki, sőt, válaszol is, ha megszólítják”. A csatlakoztatott okostelefon-alkalmazás hibája azonban lehetővé tette a hackerek számára, hogy jogosulatlanul hozzáférjenek a felhasználói adatokhoz.
• A CloudPets segítségével a szülők és gyermekeik hangüzeneteket oszthattak meg egymással egy plüssállaton keresztül. A jelszavak, e-mail címek és üzenetek tárolására használt háttértárat viszont nem biztonságosan tárolták a felhőben. Az adatállomány nyilvánosan, jelszóvédelem nélkül volt elérhető az interneten.
• A My Friend Cayla egy intelligens technológiával rendelkező játékbaba, amelynek a gyermekek kérdéseket tehetnek fel, és választ is kapnak az internet segítségével. A kutatók azonban felfedeztek egy biztonsági rést, amely lehetővé teszi a hackerek számára, hogy a babán keresztül kémkedjenek a gyermekek és a szülők után. Mindez arra késztette a német távközlési felügyeletet, hogy az adatvédelmi aggályok miatt a játék kidobására szólítsa fel a szülőket. Hasonló helyzet állt elő 2019-ben a Safe-KID-One nevű okosóra esetében is.

Az NCC Group biztonsági cég 2019 karácsonya előtt próbaképpen megvizsgált hét okosjátékot, amelyeknél összesen 20 problémát talált. Ezek közül kettőt magas kockázatúnak, hármat pedig közepes kockázatúnak minősített. A leggyakrabban az alábbi problémákkal találkoztak:

• Nincs titkosítva a fiók létrehozása és a bejelentkezési folyamat, így a felhasználónevek és jelszavak nyilvánosságra kerülhetnek.
• Nem lehetséges már meglévő felhasználó fiókot törölni, megszüntetni.
• Gyenge jelszószabályzat, azaz a felhasználók könnyen kitalálható bejelentkezési adatokat választhatnak.
• Homályos adatvédelmi irányelvek, cookie-k és más nyomon követésre alkalmas információk passzív gyűjtése.
• Az eszköz párosítása egy másik játékkal vagy alkalmazással gyakran mindenfajta hitelesítés nélkül történt Bluetoothon keresztül. Ez lehetővé teszi, hogy a hatótávolságon belül bárki sértő vagy felkavaró tartalmakat közvetítsen, illetve manipulatív üzeneteket küldjön a gyermeknek.
• Bizonyos esetekben (például a walkie talkie-n keresztül) egy idegen is képes lehet kommunikálni a környéken lévő gyerekekkel azáltal, hogy egy ugyanolyan játékot vásárol magának.

• A támadók képesek lehetnek az okosotthonok meghackelésére egy audiofunkciókkal rendelkező intelligens játék feltörése által, akár úgy, hogy hangüzenetet küldenek az otthoni hangasszisztenseknek (például: “Alexa, nyisd ki a bejárati ajtót”)

Hogyan lehetséges csökkenteni az okosjátékokban rejlő adatvédelmi és biztonsági kockázatokat?

Mivel az okosjátékok bizonyos fokú biztonsági és adatvédelmi kockázatot jelentenek, Csizmazia-Darab István, az ESET kiberbiztonsági megoldásait forgalmazó Sicontact Kft. szakértője szerint érdemes megfontolni az alábbi gyakorlati tanácsokat ajándékvásárláskor:

• Tájékozódjunk vásárlás előtt: Ellenőrizzük, hogy találunk-e negatív hangvételű hírt vagy kutatást az adott eszköz biztonságával kapcsolatban.
• Legyen biztonságos az otthoni routerünk. Ez az eszköz az otthoni hálózat központi eleme, és az összes internetre csatlakoztatott eszközünkkel kommunikál, ezért érdemes ezt erős jelszóval védeni, és a legfrissebb biztonsági hibajavításokkal ellátni.
• Kapcsoljuk ki az eszközöket: Ha nem használjuk a készüléket, a kockázatok minimalizálása érdekében kapcsoljuk ki.
• Ismerjük meg alaposan a játékok működését: Egyúttal gondoskodjunk arról, hogy a kisebb gyermekek csak felügyelet mellett használják az eszközöket.
• Ellenőrizzük a frissítéseket: Ha a játék képes frissítéseket letölteni, győződjünk meg róla, hogy az már a firmware (elektronikai eszközök működését biztosító belső program) legújabb verzióját futtatja.
• Válasszunk biztonságos kapcsolatot: Gondoskodjunk arról, hogy az eszközök a Bluetoothon keresztül történő párosításkor hitelesítést kérnek, és wifin pedig titkosított kommunikációt folytatnak az otthoni routerrel. Erről netes keresésekkel tudunk előzetesen tájékozódni, ha elérhető a részletes felhasználó útmutató, a tapasztalatokat megosztó fórumok oldalain a felhasználók hozzászólásaiból, illetve biztonságtechnikai szakcikkekből.
• Legyünk tisztában azzal, hogy az eszközök pontosan hol tárolják az adatokat, és megbízható híre van-e a játékot forgalmazó vállalatnak a biztonság terén.
• Használjunk erős és egyedi jelszavakat a fiókok létrehozásakor.
• Csökkentsük minimálisra a megosztott adatok mennyiségét: Ez csökkenti a kockázati kitettséget, ha az adatokat ellopják és/vagy a vállalatot megtámadják.

Az okosjátékok valóban jó eszközei lehetnek a tanulásnak és a szórakozásnak. De csak akkor, ha gondoskodtunk arról, hogy elektronikus eszközeink mindig védve legyenek.

1. 
Már bánja, hogy elindult, hogy hagyta magát sodorni a rémisztő ismeretlen felé. Miért is nem volt jó ott, ahol eddig, az ismerős, surlódó neszekkel és puha dobogásokkal, talán még vissza lehetne fordulni, mert ez itt még annál is szűkösebb.

Egyszerre csak enged a szorítás, ijesztően tágas minden, vakítóan világos, idegenül hideg.

Az első levegőadag feszítően tódul a tüdőbe, szörcsögés és fájdalom követi, a hangok metszően élesek, mintha kicsomagolták volna őket a puha vattából, és az egyik olyan közelről jön, egészen belülről, mélyről és egyre hangosabban. 
A fehér falak között, fertőtlenített lepedőkön kiabálón piroslik az élet lenyomata, a kórházi nyilvántartás agyonmosott pecsétje mellett. Fémeszközök koppannak a tálban, egy ágy kerekei görögnek a folyosón. Gyakorlott kezek emelik, forgatják, mérik, mennyit nyom egy új élet. 
„Egészséges kislány… apuka vágja el… sírj, csak…anyuka tegye mellre…ez az, úgy, úgy, ügyes baba, élni is meg kell tanulni, fog ez menni!”

2. 
Az ágy végébe akasztott piros törölköző szinte sikít a párnák, lepedők fehérségében, mindenesetre praktikus szín egy ilyen helyen. Valaki odébb löki a felmosóvödröt a folyosó kövén, pár szobányira evőeszközök ütődnek a zsúrkocsihoz (nyilván nem ez a neve, de jóleső érzés így nevezni, mert a zsúrban van valami ünnepi, valami ígéretes), papucs csattog, csukódik egy ajtó. A zajok lassan otthonossá válnak, mindegyik egy újabb történést ígér, hozzák a vacsorát, a gyógyszert, vizit lesz, új szobatárs érkezik. Résztávok, amelyeket teljesíteni lehet a célig. 

Valahonnan már negyedórája hallatszik: „Nővérke, kedves, kérem…” A mai nővérke éppenséggel nem kedves, de a szokásosnál többször megkérdezi, kell-e ágytál, párna vagy fájdalomcsillapító.

Biztosan sportol. Úgy forgatja a betegeket az ágyban, mint az ovisok a játékbabákat. „Ezt most felemeljük, kigomboljuk, megtörölgetjük, nem feszítjük, ellazítunk, ügyesen, fog ez menni.” 
Elengedni vágyat, akaratot, csalódást, örömöt, életet, hogy végül minden nélkül, lecsupaszítva megmérettethessen egy élet – meg kell ezt is tanulni. A nővérke tudja, végül mindenkinek sikerül. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Tartsunk mértéket karácsonykor is!

„Egy négytagú családnak ársapkás termékekből – többek között tojásból, burgonyából, csirkemellből, csirkefarhátból, tehéntejből, étolajból – is könnyedén lehet olcsó, egészséges és laktató vacsorát főzni” – biztat a mesterszakács.

„Csontból és csirkefarhátból nagyon ízletes csontlevest tudunk készíteni, a titok az, hogy sokáig kell főzni.

Tegyük fel este, reggelre már kész is!

Egész nyugodtan tehetünk bele húsgombócot, mert a legtöbb gyerek nagyon szereti.

Év közben nem túl sokszor eszünk töltött káposztát vagy kocsonyát. Itt az ideje, hogy megtegyük! A töltött káposzta egészséges, mert van benne savanyú káposzta, szalonna helyett belefőzhetünk füstölt csontot, és a darált hús sem kell, hogy zsíros legyen. Pár kanál tejfölt teszünk a tetejére, és kész is.

A kocsonyától sokan félnek, mondván hizlal, de ez tévedés. Az egész színtiszta kollagén. A legjobb, ha sovány húst főzünk bele, aztán jöhet a csülök, a köröm, a bőrke. A mi családunkban van, aki nem szereti az utóbbi kettőt, így nekik csak a sovány húsos részt tálalom.”

„Ha nem fogyasztunk hozzá kenyeret, vagy maximum csak egy kis szeletet, akkor laktató és egészséges fogásról beszélhetünk.”

Egy „sima” rántott hús krumplipürével mindig nyerő a felnőttek és a gyerekek körében. Ha a krumplipürét fel szeretnénk dobni valamivel, keverjünk bele fehérrépát, juhtúrót!

Ami a köretet illeti, a majonézes krumpliért és a franciasalátáért is sokan rajonganak. Ha valaki nem szeretne majonézre áldozni, tejföllel is dolgozhat: sót, borsot, citromlevet keverjen össze egy pohár tejföllel. A rántott hús tökéletes körete lehet a hagymás-ecetes krumplisaláta, amely szintén finom és pénztárcabarát hozzávalókból készül.”

Édesszájúaknak

„Szentestétől szilveszter éjjelig mindig van bejgli az asztalokon, és manapság rengetegfélét készítenek a nutellástól kezdve a laktózmentesen, a meggyes-mákoson, a káposztáson át a mandulás-narancsos változatig. Én a klasszikus diósra és mákosra esküszöm. A népi hiedelem szerint a diót rontás ellen kell enni, a mák pedig bőséget hoz a házhoz.

Az olajos magvak kalóriadúsak, ennél fogva táplálók; a dió omega-3 zsírsavat tartalmaz, a mák kitűnő kalciumforrás.

Nyilván meg lehet enni egy ültő helyünkben egy egész rudat belőle, de szerintem 2-3 szelet is bőven elegendő, pont az említett kalóriatartalom miatt.

A madártejnek az egyszerűségében rejlik a különlegessége is, hiszen a krémes állaga, az édes sárga mártáson úszó hófehér habgombócok mesés látványt nyújtanak. Mindemellett remekül variálható mazsolával, citrommal, cukorgyöngyökkel.”

Nem az étel teszi ünnepivé a karácsonyt…

„Általában minden ember azért rajong a legjobban, amit gyerekként elé tettek karácsonykor, hiszen az ízek előhívják az emlékeket, s általában jó érzések kapcsolódnak hozzájuk. A mi családunk előszeretettel fogyaszt karácsonykor tradicionális magyar ételeket. Szépen megterítünk, elővesszük az ünnepi étkészletet, felöltözünk, jót beszélgetünk, másnap pedig jön a család többi tagja. Szerintem nem az étel teszi ünnepivé a karácsonyt, hanem a társaság. És attól lesz ünnepi egy étel, hogy átszellemülünk, egy kicsit lelassítunk, és több időt szentelünk egymásra. Vannak, akik társasjátékoznak, ami szintén remek dolog. Aki az ételt szeretettel készíti, örömet szerez vele másoknak és saját magának.

Ezt a szeretetet igenis megérzik a vendégek, és innentől kezdve ízleni fog nekik, amit elébük teszünk.

Minden kedves Olvasónak kívánom, hogy egyenek jót, és élvezzék az ízeket! Békés karácsonyt kívánok!”

Mit főzhetünk ársapkás ételekből a hétköznapokon? Soroljuk!
tojásleves
burgonyaleves
krumpligombócleves
tojásrántotta
tortilla
tócsni
paprikás krumpli
tojásos nokedli
dödölle pirított hagymával
csirkemell párizsi bundában
hortobágyi húsos palacsinta (csirkemellből)
fokhagymás lángos
csirkemell burgonyapürével
krumplis pogácsa
csirkepörkölt nokedlivel
brassói aprópecsenye
madártej
gofri vagy palacsinta

Nem templomi vontatottsággal dalolnak

Egészen pontosan mi is az a kántálás? Olyan csoportosan, házról házra járva elismételt éneklés, amely során az ünnep gondolatkörét felidéző dalokhoz jókívánságok, gyakran köszöntők társulnak. Erdély falvaiban anno karácsonykor többnapos táncházat tartottak, amelynek ünnepélyes bevezetését jelentette a kántálás. Az advent izgatott várakozásához hozzátartozott az elkövetkező mulatságokra való hangolódás, a betlehemi történet és üzenet felidézése mellett egymás felkeresése, köszöntése is.

A Jókai Néptánccsoport idősebb táncosaiból verbuválódott csapat évek óta igyekszik ezt a régi, falusi szokást fővárosi körülményekhez adaptálni, így ők Budapesten és környékén járják a különböző helyszíneket: hétköznapi otthonokat, szociális intézményeket, betegek otthonát, sőt temetőket is.

„Szó sincs valami rossz imitációról vagy játékról – hangsúlyozza Gondi Ferenc, az egyik résztvevő. – A régi forma magától megtalálta új funkcióját.”

Konkoly Elemér népzenész, folklorista, a másik ötletgazda segített e régi hagyományt felgöngyölíteni, és évről évre új dalokkal frissíteni a repertoárt.

Felkészüléseik során minduntalan hangsúlyozza: ne templomi vontatottsággal énekeljenek, hanem a maga természetességében fújják a dalokat. Érdemes ugyanis a szövegekre külön odafigyelni, hiszen István királyig visszanyúló, végtelenül archaikus énekekről van szó, mintha mennybéli heroldok több száz éves üzeneteit hallgathatnánk meg. Az ősi motívumok a születés, a szülés metaforáival keverednek, elég, ha például az Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő kezdetű népének „Beteljesült már az idő. / Törd át az ég zárt ajtaját, / Vár a világ sóvárgva rád” soraira gondolunk. Ezeket ékesítik olyan torokszorítóan megható dallamok is, mint A szeleknek széles szárnyán kolinda, amelynek körkörös melódiáját – ha egyszer elkezdte az ember – nem lehet abbahagyni, minduntalan dúdolásra késztet.

Kép

A kántálók betleheme – Fotó: Jókai Néptánccsoport

A betegek hálája, a nagymama könnyei

Az ötlet, hogy fővárosi kántálóknak szegődjenek egy karácsonyi vásárban született: a táncpróbák jókedvű énekléseit szerették volna folytatni. „Kisiskoláskoromban Kodállyal is találkoztam, a népi kultúra elképesztő élménye már felnőtt koromban talált meg. A kántálókkal tulajdonképpen értékközösséget alkotunk: nem tájegységi, még csak nem is felekezeti alapon állítottuk össze a műsort, amelynek természetesen nem a művészi produkció a legfőbb ismérve. Szándékosan kevert anyaggal dolgozunk, egyetlen célunk, hogy a hallgatóságból előcsalogassuk az emberséget” – folytatja Gondi Ferenc.

Először saját családtagjaikat, otthonaikat kántálták meg, innen bontakozott tovább a most már mondhatni misszióvá nemesedett ügy, hogy minél több helyre elvigyék karácsony örömhírét és a közösség erejét. Legtöbbször elesettekhez igyekeznek ellátogatni, számos szociális intézményt – vakok intézetét, mozgássérülteket, öregek otthonát – keresnek fel, és egyöntetű tapasztaltuk, hogy az efféle „lelki karitászra”, ahogy ők fogalmaznak, elemi szüksége van mindenkinek. Gyakran „énekelnek meg” betegeket, daganattal küzdőket is, akik – még ha csak az ablakból kísérhetik is figyelemmel a dalokat – hihetetlen hálával fordulnak feléjük.

„Szinte érezni, ahogyan a dalok, a közös éneklés egyfajta belső immunválaszt vált ki a betegeknél” – elevenítik fel a sokszor lelkileg azért megterhelő pillanatokat.

Legszívszorítóbb talán, amikor arra kérik meg őket, hogy temetőben kántáljanak meg sírokat, de persze megindítóan emlékezetes helyzetek úton-útfélen kialakulnak. „Egyszer jártunk egy családnál, ahol a sarokban a nagymama láthatóan nem épp önszántából ült ott. Távolságtartó arccal, már-már ellenségesen nézett. A kántálás végén láttuk, hogy bár az arca sem rezzent, mégis sűrű patakokban folyt a könnye” – meséli Gondi Ferenc.  Helyszíntől, életkortól, egészségi állapottól függetlenül mindenkit megérint a tény, hogy a kántálók önzetlenül áldoznak a szabadidejükből, ráadásul adventi szombatjaikat ajándékozzák oda vendégváróiknak; és ez manapság különösen hangsúlyos odafordulás.

Tárgykultusz helyett közösségi élmény

A könnyek egyébként – minden pátosztól mentesen – legalább ilyen gyakran ülnek a kántálók szemébe is. Vannak bizonyos sorok, amelyeknél mindig összenéznek, sírnak, majd örömmel nyugtázzák, hogy ez így van jól. Hiszen az örömhírről hoznak üzenetet, és persze megannyi vidám emléket is fel tudnak idézni. Visszajáró kántálók például Budakeszin, ahol a helyi sváb kisebbségi hagyományőrző karácsonyi ünnepségén énekelnek. A kályha mellett ücsörgő, kendős sváb nénik végigdúdolják a maguk német karácsonyi dalait, amiket aztán megkántálnak a magyar hagyományok szerint.

Kép

Kántálók (A kép illusztráció) – Forrás: Unplash/Mario Mendez

Itt például egészen közel érzik magukat a néhai falusiak szellemiségéhez: élő közösségbe érkeznek, ahol a tangóharmonika, a Stille Nacht, a kolbász és a forró tea nem holmi historikus kelléktár elemei, hanem az együtt ünneplők természetes közege. Márpedig a minket úton-útfélen körülvevő villogó csecsebecsék fojtogató halmainak, a reklámok mosolyba bújtatott tárgykultuszának kavalkádjában különösen fontos meríteni effajta közösségek belső erejéből.

Új holmik, ajándékok vásárlása helyett az adventben kántálni olyan, mintha az ember „újra jólesően belebújna régi, vastag pulóverébe”, fogalmazza meg érzékletesen Gondi Ferenc.

Éneklést a világnak! – összegzik a kántálók legfőbb üzenetüket. Nem folytathatjuk a régi falusi életközösségek rituáléit a maguk szépségében, tökéletességében, a dalolás gyógyító, simogató, felszabadító élményét azonban bármikor megtapasztalhatjuk, hogy máris abban – a kántálók szavaival élve – világ feletti lebegésben találhassuk magunkat, amit a karácsonyra rátelepedő konzumizmus a legváltozatosabb eszközeivel sem tud megteremteni. Az ünnepek a reményt, a megújulást hirdetik: szenteste a templomi betlehemesek mellett talán egyre több adventi kántálóval is összetalálkozhatunk majd a főváros utcáin, kocsmáiban, otthonaiban. Addig pedig bizakodjunk az alábbi jókívánságokkal: „Újesztendő, vígságszerző most kezd újulni, / Újulással, víg örömmel most kezd hirdetni.”

„Édesapám, dr. Rakovszky Tibor, 1918-ban az elcsatolt Felvidékről jött át Sopronba az öccsével, Árpáddal. Először a megyeházán volt szolgabíró, majd főispáni titkár. 1927-ben került fel Pestre. Ekkor már főhivatású politikusként tevékenykedett. Dolgozott a Belügyminisztériumban, később az Eckhardt Tibor vezette Kisgazdapárt Nyugat-dunántúli szervezőtitkára lett. Innen került egy export vállalat igazgatói tanácsába. Édesanyámmal egy partin ismerkedett meg. Jelentős korkülönbség volt köztük” – emlékszik vissza az író édesapjára, akit nagyon korán elvesztett. „Otthon halt meg. Agyvérzést kapott, mozgásképtelenné vált, a haláláig ápolta őt az édesanyám.

Nem tudom, hogy elvittek-e a temetésére, arra nem emlékszem, arra viszont igen, hogy a halála után sokáig temetést játszottam.

A kis gyerekmosóteknőmbe beletettem egy babát, letakartam, beraktam az ágy alá, és aztán újra elővettem. Talán azt gondoltam, hogy akit eltemettek, az még visszajöhet. Miután édesapámat elvesztettük, anyám munkába állt.”
Dr. Rakovszky Tibor még 1944-ben a nyilas puccs után többedmagával részt vett egy kisebb ellenállási mozgalomban. Pár hétig tartott az egész, hamar lebuktak. Szálasiék pedig a sopronkőhidai börtönbe zárták őket. Azokban az években a magyar társadalom színe-java Sopronkőhidán raboskodott. „52 éves volt, amikor bebörtönözték. Ott betegedett meg, vagy a halálmenetben. A háború utolsó napjaiban a nyilasok elkezdték Németországba hajtani a foglyaikat, és akik nem tudtak lépést tartani a menettel, azokat megölték. Mire az elgyötört emberek megérkeztek volna a számukra kijelölt koncentrációs táborba, az amerikaiak már felszabadították azokat. Az őrök pedig fokozatosan szökdöstek el mellőlük.

Apám 1945 májusában került haza. Nagyon beteg volt. Ennek köszönhette, hogy őt nem telepítették ki, nem hurcolták meg, mint a rokonaink közül nagyon sokakat. A szüleim hűvösvölgyi otthonát lebombázták, ezért úgy döntöttek, hogy visszatérnek Sopronba, mert Árpád öccse és felesége itt éltek.

Egy darabig náluk laktak édesanyámmal, aztán bérbe vették ezt a Torna utcai lakást, ahol most beszélgetünk, amit később államosítottak, és a tanács kiutalta nekik. Én már ide születtem. Jó kis traumatizált család a miénk” – nevet Zsuzsa.
A traumák kapcsán szóba kerül A hullócsillag éve című regénye. Az író ezt a könyvét szereti a legjobban. Sok van benne a saját gyermekkorából. Rakovszky számára a gyermekkor az emberi élet legmeghatározóbb korszaka. „Önéletrajzi regénynek kezdtem el írni, aztán rájöttem, hogy nagyon kevés történetet tudok csak előhívni a múltból, ezért fikcióra váltottam. Írás közben elkezdtek eszembe jutni dolgok, viszont végig azt gondoltam, hogy fikciót írok. Volt egy kedves, idősebb barátnőm, akit nagyon szerettem, sokat jártam hozzá, sajnos már nem él. Amikor együtt felidéztük a közös múltat, egy csomó dologról, amiről én azt hittem, hogy kitaláltam, azt mondta, hogy az úgy volt, ahogy megírtam. De hogy a regénybeli gyermekkor melyik része volt úgy, és melyik részét találtam ki, azt már nem tudom pontosan. Viszont a korszakot jellemző történetek mind megestek, csak esetleg valaki mással, nem azzal, akiről az adott szereplőt mintáztam.”
Arról faggatom Zsuzsát, hogy a regény egyik meghatározó jelenete, amelyben a kis Piroskát az óvónő lefogja, és kényszereteti, megtörtént eseményen alapszik-e, vagy csak szimbolikus cselekedet, amely nem akar mást jelenti, mint azt, hogyan nyomták le az emberek torkán az óvodától kezdve egészen az egyetemekig a Rákosi-rendszer mérgező tanításait.

„Utáltam az óvodát, úgy, ahogy volt, ám a regényben egy későbbi tanítónőt tettem meg óvónőnek, aki kézimunkát meg politechnikát tanított. Nagyon ügyetlen voltam a tárgyaiban, ő meg szívesen gúnyolódott rajtam. A kényszer­etetés is megtörtént, méghozzá túrós tésztával.

Most már nagyon szeretem a túrós tésztát, de kiskoromban semmilyen tejterméket nem bírtam megenni. A kakaót is, amit édesanyám nővérétől külföldről kaptunk csomagban, vízzel ittam. Nem bírtam ránézni a tejre. Csakugyan belém tömték a túrós tésztát, én meg lehánytam az óvó nénit – emiatt kivettek az óvodából, és átkerültem egy másikba, a Pamutipari Vállalat óvodájába, ahová egy idő után már egyedül jártam, sokszor elcsavarogtam, az óvoda melletti üres telken gyűjtögettem a katicabogarakat.” „Nem féltették?” – kérdezem döbbentem. „Nagyobb közbiztonság volt, mint most. Nem volt ilyen autóforgalom sem. Máig emlékszem arra, hogy amikor először mentem óvodába, nagy hó volt. Szegény Nanika, a dajkám kocsival akart eltolni, és visszajött valamiért a lakásba. Én meguntam a várakozást, és elmentem egyedül a Pamutipari óvodába a város másik végébe. Anyám és Nanika nem csináltak ügyet belőle, azt mondták, jó, hát akkor járjon egyedül óvodába a gyerek. Azokban az években nem volt olyan egyszerű óvodába hordani a gyerekeket. Az is biztos, hogy nem féltették őket annyira, mint most.”

– Nanika alakja jelenik meg Nenneként az önéletrajzi ihletésű regényében?
– Igen, Mellus Anna volt a dajkám, anyám családja hozta magával a Felvidékről, mert ők is onnan jöttek át 18-ban. Anyámra is ő vigyázott gyermekkorában. Sokáig azt gondoltam, hogy a Nana az Anna becézése, később tudtam meg, hogy a dadákat valamiért így hívták a családokban.

– Édesanyja egyedül nevelte fel önt. Nem lehetett könnyű neki, amiatt sem, hogy az ön édesapja a kommunisták által annyira gyűlölt Horthy-korszakban töltött be magas pozíciót. Ez biztos, hogy rányomta a bélyegét az édesanyja pártpolitikai megítélésére.
– Abban az időszakban majdnem mindenkinek ilyen volt az élete, az akkori történetek nagy részét az anyám volt kolléganőjétől hallottam. Óvodáskoromban mindez nem volt annyira nyilvánvaló. Később kezdett kitisztulni minden, leginkább 56 hatására. 56-ban óvodás voltam. Ültünk az óvoda padlóján, és az óvó néni az 56-os híreket hallgatta a rádióban.
Visszatérve a családra, amelyben felnőttem: tulajdonképpen, ha a szerepek beosztását nézzük, mi hagyományos családmodellt alkottunk. Anyám dolgozott, elég sokat túlórázott, apám halála után rögtön munkába állt. Először a sopronkőhidai börtönben működő textilgyár irodájában volt gépírónő. Később a soproni Pamutipari Vállalathoz került. Nana pedig vezette a háztartást, főzött, mosott, takarított. Később édesanyám ismét férjhez ment. A nevelőapám tíz évig raboskodott a Gulágon. Amikor megsimogattam a fejét, éreztem a verésekből visszamaradt dudorokat. Kémkedéssel vádolták.

Kép

Kép: Éder Vera

– Egyszer egy interjúban felidézte a legkorábbi emlékét, amelyben édesanyja hálóingként egy régi, felnőtt pulóvert adott önre. Arról is besszélt, hogy nagyon sok átalakított ruhája volt. Egy szőrmegalléros kabátka miatt csúfolták is.
– A nővérem, aki édesapám első házasságából született, majdnem édesanyámmal volt egyidős. A férje olasz volt, és ha jól tudom, még a háború alatt elhagyták az országot, először Venezuelában, majd Olaszországban éltek. Mindig küldtek nekünk csomagot, abban voltak gyönyörű ruhák. Ezeknek a nagy részét eladtuk. Édesanyám megtartott belőle magának egy-két darabot. Várjon, mutatok egyet!

Átsiet a másik szobába, és egy gyönyörű kreppanyagú boleróval tér vissza. Az 50-es években készülhetett. Azt is megtudom, hogy volt hozzá egy ruha is, de Zsuzsa csak a kabátkát tartotta meg emlékül.

– Milyen asszony volt az édesanyja? Szomorú, szigorú és fáradt? Sokat mesélt önnek a múltról, az édesapjáról?
– Nem volt szigorú.

Volt, hogy elcsavarogtunk a szomszéd kisfiúval, és a fél város minket keresett, de nem emlékszem, hogy megbüntetett volna. Azt nagyon belém sulykolta, hogy hazudni nem szabad, azóta sem tudok. Nagyon fontos volt neki, hogy jól tanuljak, ami általában sikerült, de voltak olyan tárgyak, például a torna és a kézimunka, amelyekből ha megfeszültem, sem tudtam ötöst kapni, és ez nyomasztott.

Nem mintha az egyetemi felvételin bárkit is érdekelt volna, hányast kaptam kézimunkából harmadik általánosban, de mivel akkoriban a – mondjuk így – nem megfelelő származású gyerekek nem tanulhattak tovább, szegény anyám talán azt gondolta, ha végig kitűnő leszek, akkor talán mégis. Gyerekkoromban nagyon szoros volt a kapcsolatunk, aztán kamaszkoromban, ahogy az már lenni szokott, eltávolodtam, magamba zárkóztam, amit ő rosszul viselt, és később már soha nem jött rendbe a kapcsolatunk. Harmincéves voltam, amikor meghalt, a fiamat már nem ismerte sajnos, pedig nagyon szeretett volna unokát.

– Ön is egyedül nevelte fel a fiát, Tibort.
– Igen. Nem mindegy, hogy milyen a szülők kapcsolata egymással. Nem mindegy, hogy milyen az apa. Sajnos sok olyan rossz példát láttam, ahol a gyermek hagyományos családban nevelkedett, együtt maradtak, de a szülők kapcsolata nem volt jó. Ez akár rosszabb hatással is lehet a gyerekre, mint az, hogy egyedülálló szülő neveli fel. Ezt szerettem volna elkerülni.

– A regényeiben, verseiben sokszor foglalkozik a hit kérdésével. Hívő ember?
– A hit mindig fontos volt nekem, mindig is foglalkoztatott, így aztán már gyerekkoromban is sok kérdésem volt.

56 után volt hittan az iskolában, katolikus, én jártam, és nagyon szerettem. Sokat nyaggattam a kérdéseimmel szegény tisztelendő bácsit. Azokban az időkben, és később is szívesen hangoztatták a hittel szemben, hogy fent járt az űrhajó, mégsem látott senki angyalt, úgyhogy én is ilyenféléket kérdeztem szegénytől.

Máig emlékszem, azt mondta, a mennyország nem hely, hanem állapot, és ebbe akkor belenyugodtam, sőt nagyon tetszett. Kamaszkoromban eltávolodtam a hittől. Viszont karácsonyra megkaptam Szabó Lőrinc Örök barátaink című fordításkötetét. Abban a könyvben találkoztam először Angelus Silesiusszal, egy német misztius költővel, és volt egy kis spanyol versfordításkötetem is, amelyben Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János versei ragadtak meg. Kiókumláltam magamnak valami házilagos vallásosságot, de azt meg ne kérdezze, hogy mit tartalmazott. Már nem emlékszem rá.
Amikor megszületett a fiam, nem kereszteltettem meg. Abban az időben én sem jártam templomba. Azt gondolom, hogy a vallásos nevelés előfeltétele, hogy a szülő is vallásos. Tibor 18 éves korában önszántából keresztelkedett meg, nagyon komolyan vette a vallást. Talán az ő hozzáállása is inspirált arra, hogy elmenjek gyónni, jólesett Imi atyával beszélgetni. Széles látókörű, tájékozott pap, sokáig hozzá jártam gyónni. Azóta sajnos már nincs Sopronban.

– Mi az, ami az ön számára elengedhetetlenül fontos a szentmisén?
– Nehéz megmondani, hogy mi a legfontosabb. Hogy beletartozom egy közösségbe? Hogy részt veszek valamiben, ami olyan hosszú idő óta nagyjából változatlan? Vannak evangéliumi részletek, sőt még énekek is, amelyek mindig megrendítenek, de persze – sajnos – nem mindig sikerül lelkileg teljesen „jelen lenni”. Az mindenesetre nagyon fontos, hogy érezzem a miséző pap őszinte hitét – lehet, hogy nem kellene fontosnak lennie, de az. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>