„Kapcsolódás nélkül nincs túlélés” – vallja a hatgyermekes Jacsó Ágota kapcsolódónevelés-oktató

A kapcsolódó nevelés Amerikából indult el hódító útjára, ott Hand in Hand Parenting néven vált ismertté. A módszert Patty Wipfler dolgozta ki, akinek könyve, a Hallgasd meg! magyar nyelven is megjelent. Wipfler a '70-es évek Amerikájában kezdte el próbálgatni, miként lehet másképp viszonyulni a gyerekekhez: hogy lehet szeretetteljesebben, szelíden határt szabni a keretek megtartásával, mindezt úgy, hogy figyelembe vesszük az életkori sajátosságokat. „Magyarországon az egyesületünk már 15 éves múltra tekint vissza” – mondta el Jacsó Ágota, kapcsolódónevelés-oktató, aki arról is beszélt, hogy Wipfler és társai öt olyan eszközt állítottak össze, amelyek hozzájárulnak a gyermekek egészséges személyiségfejlődéséhez. Mindezt neurobiológiai vizsgálatok is alátámasztják.

A kapcsolódás olyan szükséglet, amely nélkül nem lehet élni

Jacsó Ágota hét évvel ezelőtt találkozott először ezzel a módszerrel, amikor megszületett a második gyermeke. Azt vette észre, hogy az akkor két és fél éves kisfia sokat sírt annak ellenére, hogy kötődően nevelte. Hordozta, tandemszoptatta, és mindent megtett azért, hogy jó kapcsolat alakuljon ki közöttük, de úgy érezte, elrontott valamit. Ekkor a barátai felhívták a figyelmét a kapcsolódó nevelés módszerére, és ennek köszönhetően bekerült egy szülőcsoportba is, ahol nagy kő esett le a szívéről, hiszen kiderült: „nem baj, ha a gyerek sír.

Sőt a legjobbat teszi, hogy jól tudjon fejlődni az intelligenciája, le tudja adni a feszültséget.

Kapcsolódni akar. A szüleinkhez való kapcsolódás létfontosságú érzés, ami nélkül nem éltük volna túl a kardfogú tigris támadását sem. Ez egy velünk született szükséglet, amely nélkül nem lehet túlélni” – hangsúlyozta.

Az oktató ezután ismertette a kapcsolódás neurobiológiai hátterét. Elmondta, hogy ezt két agyi terület szabályozza: a homloklebeny és a limbikus rendszer. Ahhoz, hogy egy gyermek jól tudjon fejlődni, biztonságban kell éreznie magát, ehhez a két említett agyi terület között összhangnak kell lennie. „Amikor egy gyerek annyira sír, hogy vöröslik közben, vagy annyira hisztizik, hogy a földhöz vágja magát, esetleg csap-vág, akkor ő nem rossz, csak megszűnt a kapcsolódásérzése. A gyerekeknél a kapcsolódás érzésének megszűnése elég hamar bekövetkezik, és ekkor adják le ezeket a limbikus rendszerből származó jeleket. Ilyenkor segítséget várnak a felnőttektől. Néha elég ilyenkor azt tenni, hogy letérdelünk a gyerekhez, és annyit mondunk: sajnálom, megértelek.” Ezután hozzátette, hogy egy kisgyermek csak akkor tudja elsajátítani például a lépcsőzést vagy a kukucs-játékot, ha biztonságban érzi magát. De igaz ez a nagyobb gyerekeknél is: akkor tudnak megtanulni egy hosszabb verset, ha megvan az összhang a két agyi terület között.

A páros meghallgatás a szülőknek segít

Jacsó Ágota kijelentette, hogy a mai társadalom kevéssé támogatja a szülőket, ezért a kapcsolódó nevelésnél az az egyik céljuk, hogy a szülőknek hosszú távú támogatást nyújtsanak. „Azt látjuk, hogy nagyon sok stressz éri a szülőket. A megélhetési problémák mellett még a gyerekneveléssel kapcsolatos számos információ is elbizonytalanítja őket. Ugyanakkor sok oldalról hiányosságok tapasztalhatók, a támogató kis közösségek pedig megszűntek.

Az anyukák sokat vannak egyedül, a nagyszülők távol élnek, így nem tudnak segíteni. Emiatt a szülők fáradtak, kimerültek, és ha nem jól viselkedik a gyerekük, ingerülten reagálnak.

Utóbbi miatt pedig később lelkiismeret-furdalást éreznek” – ismertette a kisgyermekes szülők mindennapos problémáit az oktató.

De a kapcsolódó nevelésnek erre van egy módszere, ez a páros meghallgatás. Ennek lényege, hogy két szülő megegyezik abban, hogy hetente egyszer meghallgatják egymást úgy, hogy nem adnak sem tanácsot a másiknak, de javaslatot sem fogalmaznak meg az elhangzó problémák orvoslására. „Ennek így is gyógyítóereje van, hiszen a kimerült szülők ilyenkor rájönnek, hogy nincsenek egyedül a problémájukkal. Ez az ítéletmentes beszélgetés oda-vissza megy a meghallgató párral, akinek a társa bármikor ventilálhat. A feszült helyzetekről vele folytatott beszélgetés révén az indulatok nem a gyerekeken csapódnak le” – mondta el Jacsó Ágota.

Ezután a határszabás eszközére is kitért, a határokat ugyanis szeretetteljesen is meg lehet szabni, és kapcsolódási eszközként is lehet alkalmazni. „A gyerek nem azért viselkedik rosszul, mert manipulálni akar, hanem azért kér néha lehetetlen és túlzó dolgokat, mert kapcsolódni szeretne” – magyarázta Ágota.

Az úgynevezett „gyerekidő” eszközének szabályai pedig úgy szólnak, hogy egy szülő egy gyermekkel azt játszik, amit a gyerek szeretne, akár egy órán keresztül is. „Ilyenkor nincs se telefon, se házimunka, hanem leülünk és azt játszunk, amit a gyerek szeretne, miközben szeretettel odafigyelek. Jelen vagyok – hangsúlyozta. – Mivel nekünk öt gyermekünk van, azt találtuk ki, hogy minden hétköznap mindig másikukkal töltök 20-20 percet. Így nálunk például egyik nap Kincső-idő van, másnap pedig Zéti-idő” – hozta fel a saját példáját.

Hatásos eszköz a nevetés is. Ez összevonható a gyerekidővel, de jól tud jönni akkor is, hogyha nehezebben megy az esti lefekvés.

Ilyenkor egy tízperces párnacsata vagy önfeledt „hancúrozás” segíthet abban, hogy a napközben felgyülemlett feszültséget levezesse a gyerkőc, és nyugodtan hajthassa álomra a fejét.

Fotó: Jacsó Ágota

Azokból válik oktató, akik elhívást éreznek a módszer iránt

A kapcsolódónevelés-oktató arról is beszélt, hogy vidéken is egyre több csoport alakul, de a Facebookon és az online térben is fel tudják venni a kapcsolatot egymással az anyukák és az apukák. Egyre többen ismerik meg a kapcsolódó nevelést Erdélyben is, és egyre többen vesznek részt a személyes jelenlétet igénylő hatalkalmas képzéseken. Sokszor volt szemtanúja annak, hogy a régi, poroszos nevelési rendszer módszerei miatt elszenvedett gyermekkori sérelmek, traumák miként oldódtak fel a résztvevőkben egy-egy képzés alatt.
Külön érdekesség, hogy olyan szülők is eljönnek ezekre a képzésekre, akiknek már kamasz gyermeke van. Ők ahhoz kapnak itt „muníciót”, hogy miként tudják megfelelően kezelni a kamaszok panaszait.
Oktatók pedig általában azokból lesznek, akik elhívást éreznek a módszer iránt, és miután elsajátították annak öt eszközét, szívesen megosztják más szülőtársaikkal is. Az oktatók között az elmúlt időszakban megjelentek a férfiak is. „A visszajelzések alapján az apukák örülnek, hogy rátaláltak erre a közösségre, ahol biztonságban érezhetik magukat, és végre kimondhatják a hallgató társuknak, hogy mi játszódik le bennük” – fűzte hozzá Jacsó Ágota.