„Olyan jó családillata van!” – Öt testvért nevel a házaspár, akik test szerint nem, de lélek szerint az övék

Regináékról egy pedagógustól szereztem tudomást, aki örömmel mesélte: van három olyan gyermek, akik nemrég még rosszul tanultak, sőt alig jártak iskolába, ám miután odakerültek nevelőszüleikhez, akiket korábbról már ismertek, feltűnő változáson mentek keresztül. Rendszeres lett az iskolába járás, a jegyek javultak, és a gyerekek viselkedésén is látszik, hogy valami nagyon jó dolog történt velük. Ez pedig minden bizonnyal az, hogy ismét családba kerültek, van, aki foglalkozzon velük, akinek meséljenek a napjukról, aki meghallgatja és segíti őket.  Példaértékű lehetne az eset…

Marcsi és ikertestvére, Ricsi, valamint Pityu, Vanessza (Vani) és Rómeó (Romi) történetét Lászlótól és Reginától tudom meg, amíg az ötösfogat iskolában van. Különben, ha otthon tartózkodnak, alig lehetne tőlük szóhoz jutni – derül ki beszélgetésünk során a tágas, otthonos házban, amelyben az öt ifjú mellett ott él a szülőkkel Regina első házasságából való saját, 26 éves fia és az ő barátnője is. Ám ők külön lakrészt birtokolnak. Miért döntöttek a nevelőszülőség, majd az örökbefogadás mellett? – kérdezem Regináékat, akik mesélés közben sok-sok kirándulós fotót mutatnak az elmúlt időszak élményeiből.

„Lacival 2008-ban ismerkedtünk meg, nekem akkor még működött a vállalkozásom. Virágkötő vagyok, és dekorációk készítésével is foglalkozom, bár mostanában inkább csak a testvéremnek segítek be – kezdi Regina. – A szüleim idősek voltak, és mivel szinte egyszerre robbantak le, nekem kellett itthon maradnom velük. Akkoriban a környezetünkben többen is fogadtak be nevelőszülőként gyermeket, ezért úgy gondoltuk: ez alapvetően szép vállalás, és ha úgyis nagyrészt itthon vagyok, akkor egy gyermekkel is tudnék foglalkozni. A 16 éves nagyfiam persze akkor is velünk élt, de szerettünk volna még befogadni valakit. Aztán egyszer csak jött a telefon: újszülött, háromhetes ikreket kaphatnánk egyenesen a kórházból, és mi azonnal igent mondtunk.”

„Jó, talán öt percet gondolkodtunk” – teszi hozzá Laci, úgyhogy egyik napról a másikra háromgyermekes családdá váltak.

Először nagyon furcsa volt a kamaszfiú után csecsemőket gondozni, de nagyon megszerették a kicsiket, semmi fennakadás nem volt. Mivel nevelőszülőséget vállaltak, nem tudták, hogy meddig lesznek náluk az ikrek, vagyis Marcsi és Ricsi, akik ma már tízévesek. Vannak, akiket hazagondoznak, tehát idővel visszakerülnek az eredeti családjukba, másokat örökbe fogadnak. Reginában és Laciban az évek során erős kötődés alakult ki az ikrekkel, akik viszonylag rendszeresen találkoztak a vér szerinti szüleikkel és a három idősebb testvérükkel is. Nagyon jól működött a nevelőszülőség, a kicsik Reginát szólították anyának, Lacit apának.

Aztán egy nap kiderült: az egyik nagyobb testvér, Vanessza leukémiás lett. Sokat volt kórházban, a szülők pedig látogatták, ezért az ikrekre még kevesebb idő jutott. Volt, hogy csak háromhavonta találkoztak a vér szerinti szülőkkel, testvérekkel. Hamarosan bekövetkezett a nagy fordulat: az édesanya azzal hívta föl Reginát, hogy szeretnék, ha örökbe fogadnák Ricsit és Marcsit. Másnak nem ajánlanák föl ezt, de nekik igen, mert látják, milyen jól megvannak.

A pár ismét gyorsan döntött, hiszen nagy öröm volt ez számukra, mert akkor már ők is sajátjukként kezelték az ikreket.

Elvégezték hát az örökbefogadáshoz szükséges tanfolyamot, összeházasodtak, és mivel minden feltételnek megfeleltek, véglegesen hozzájuk kerültek az ikrek. A vér szerinti anyával, apával, a testvérekkel azonban továbbra is megmaradt a kapcsolat, időnként találkoztak.

Kép

Marcsi, Vani, Romi, Ricsi és Pityu végre egy családként tölthetik hétköznapjaikat – Kép: Kókai család

Hamarosan újabb fordulat következett: nem sokkal az után, hogy a vér szerinti apa három éve agyvérzést kapott, az anya bevitte a három velük élő gyermeket a gyámhivatalba, és otthagyta őket. Az akkor még gyógyulófélben lévő 15 éves Vanessza, a 12 éves Rómeó és a 13 éves Pityu gyermekotthonba került, ami nem volt rájuk jó hatással. Vanessza rossz társaságba keveredett, elszökött, ezért egy idő után áthelyezték egy másik, távolabbi otthonba. Ez az elszakítás sem tett jót a testvéreknek.
Rómeó egyszerűen nem volt hajlandó iskolába járni, Vanessza is ki-kimaradt, és Pityu sem érezte jól magát. A nagyszülők kétségbeesve hívták föl Regináékat: nem lehetne valamit tenni? És akkor a pár megint döntött: újra nevelőszülők lesznek, és először Vanesszát hozták ki az otthonból. Fokozatosan haladtak, mert látni szerették volna, hogyan fogadják az ikrek azt az édestestvérüket, akivel addig sosem éltek együtt.
Mint kiderült: nagyon jól. Csodás hétvégét töltöttek együtt, olyan volt, mintha mindig is együtt nevelkedtek volna. Az egymásra találás tehát jól sikerült, annyira, hogy az ikrek alig akarták visszaengedni Vanit az otthonba.

Amikor pedig elment, az ágyneműt szagolgatva mondták: olyan jó családillata van!

Innen nem volt megállás: Laciék idővel Pityut és Romit is kihozták az otthonból. Utóbbival volt a legnehezebb, ő egy darabig dacolt, de aztán megváltozott a hozzáállása. Mindegyikük jól érezte magát náluk, és amikor megkérdezték tőlük, hogy mennek-e még, egyértelmű volt az „igen” válasz. Így az öt testvér körülbelül egy éve végre ismét együtt alkothat egy családot.
Igaz, hogy a három nevelt gyermek még mindig látogatja az édesapát, fontos nekik az a kapcsolat is, ám alapvetően Regináékkal élnek. Bodajkra járnak iskolába is, és remekül alakulnak a tanulmányaik.
Vanessza hatodikban megbukott, ám azt az osztályt megismételte Bodajkon, és ott már csupa jó jegyet szerzett (és közben a leukémiából is felgyógyult). Pityunál és Rómeónál is hasonló a helyzet: az iskolakerülés helyett ma már négyes, ötös jegyeket hoznak. Ha hazaérnek, mindenki kap pár percet, hogy elmondja, mi történt vele aznap, utána pedig jönnek a közös tevékenységek.

Hát, ez az a csodás átalakulás, amely még a tanárok figyelmét is felkeltette. Ennyit jelenthet az, ha a gyerekeknek van kit apának és anyának szólítani, van hova hazamenni, és együtt lehetnek a testvérekkel.

Miközben a boldog gyermekarcokat nézzük a fényképeken, előkerül egy zenés fotóösszeállítás. Laci azt mondja, ez a szám lett az egyik kedvencük, a gyerekek nagyon a magukénak érzik.
„Boldog leszek, levegő ki, / koncentrálok az életre, / nem lehetek mindig így ki” – hallom a refrént, és arra gondolok: ezek a gyerekek tényleg boldognak látszanak, és most már minden esélyük megvan arra, hogy ez az érzés tartós legyen.