Még a háborúból sem lábalt ki az ország

Szíria különféle etnikai és vallási kisebbségek otthona, többek között kurdok, örmények, asszírok, drúzok élnek ott az arab többség mellett. Vallásilag is sokszínű a társadalom: síita, szunnita és alavita muszlimok, továbbá keresztények alkotják. 2010-ben az arab tavasz háborús, forradalmi, változásokat hozó eseményei láncreakciót váltottak ki az arab világ számos országában. Részben ennek hatására 2011–2012-ben polgárháború tört ki Szíriában, mélyen megosztva, egymás ellen fordítva az ország politikai, vallási és civil szereplőit. Az országban harcoló lázadók közé iszlamista szervezetek, dzsihádista harcosok is beszivárogtak. A fegyveres összecsapások az egész országra kiterjedtek, de különösen az északi és keleti területeket érintették. A háború intenzitása az Iszlám Állam legyőzésének következtében csökkent, de az országon belül még mindig radikális csoportok kontrollálnak bizonyos területeket.

Százezer fölött lehet az érintettek száma

A szíriai háború által sújtott településeken, különösképpen Aleppó és Jableh városában óriási pusztítást végeztek a február 6-i földmozgások: kártyavárként dőltek össze a lövésekkel, robbanásokkal meggyengített szerkezetű házak.

Csak Aleppóban 30 ezer ember otthona sérült vagy semmisült meg a katasztrófa során. A török-szír földrengés halálos áldozatainak száma február 14-én már átlépte a 40 ezret.

Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) február 13-i jelentése szerint már több mint 4400 halottja és legalább 7600 sérültje van a földrengésnek csak Szíriában, de azt lehetetlen meghatározni, pontosan mennyi embert érint a katasztrófa az országban. „Óvatosan kell bánni a számokkal, amelyek valójában becslések. Szíriában nincs olyan szintű hiteles esetkövetés, ami pontos számokat tudna mutatni. Az biztos, hogy százezer fölött van az érintettek száma” – magyarázza Solymári Dániel.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyedüli európai szervezetként több mint tíz éve jelen van a szír térségben. A háború után lábadozó országban korlátozottak a vészhelyzetkezelési és egészségügyi eszközök, hiányos az azonnali segítségnyújtáshoz szükséges infrastruktúra. A magyar segélyszervezet nem a kutató-mentő szolgálatba kapcsolódott, hanem az azt kiegészítő egészségügyi szolgáltatásokat végezte, és ez a munka továbbra is folytatódik. Solymári Dániel, a nemzetközi kapcsolatok vezetője a földrengés másnapján utazott ki az arab országba, közel egy hetet töltött kinn, e hét elején érkezett haza. „Ugyan vannak csodák, de négy-öt-hat nap után már egyáltalán nem lehet túlélőket találni. A máltaiak munkája viszont ezt követően is kell, hogy tartson, mert a helyi kapacitások nem elégségesek ahhoz, hogy a segítségre szorulók ellátását biztosítsák” – szögezi le.

Mozgó orvosi rendelők, sátortáborok

Latakiaban és Aleppóban két-két mozgó orvosi rendelőt és egy-egy, 22 láb hosszú konténerből kialakított mobil kórházat állítottak szolgálatba, utóbbi kisebb műtétek elvégzésére is alkalmas, röntgennel, ultrahangkészülékkel és minilaborral is rendelkezik.

Latakiában már az első napon több száz beteget látott el az oda érkezett három rendelő. Az autók és a konténer előtt folyamatosan hosszú sorokban várakoztak az emberek, köztük többen olyanok is, akik mentés közben szenvedtek valamilyen sérülést.

„Olyan sebesülésekkel érkeznek az emberek, amelyek az aláhulló kődarabok miatt keletkeznek. Az épületek sok esetben vasbetonerdőt hagynak maguk után, amelyben fiatalok, felnőttek, nők, gyerekek, idősek járnak-kelnek, és előfordul, hogy megsérülnek, elesnek. Emellett pszichoszociális, krízisintervenciós munka is folyik” – sorolja a szakember.

A mozgó egységek a tervek szerint a következő két hónapban látják el a városok lakosságát. A rendelőkben nemcsak a földrengés és mentés során megsérült embereket fogadják, hanem segítséget kapnak azok is, akiknek általános orvosi ellátásra van szükségük. Ötven munkatárs váltja egymást, ez a két helyszínen összesen száz embert jelent, akik a Máltai Szeretetszolgálat helyi partnereinek, elsősorban a görögkatolikus melkita egyház segélyszervezeteinek a munkatársai. A járművekből kialakított egységekben élelmiszert, higiéniás termékeket, gyógyszert, kötszert és egészségügyi ellátást kaphatnak a rászoruló emberek.

Feladatuk másik része a mobiltáborok felépítése és fenntartása, ahol szállást, ételt, meleg italt, takarót, hálózsákot, ruhát adnak a fedél nélkül maradtaknak.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az elmúlt tíz évben a szíriai görögkatolikus melkita egyház szervezeteivel együttműködve megrongálódott lakóépületeket állított helyre Homszban, önfenntartó farmot alakított ki a sivatagos területeken, több településen intézményeket újított fel. A háború utáni újjáépítést segítő programjai során kibővítette Aleppó közkórházát, mozgó orvosi rendelőket állított szolgálatba a falvakban. 2018-ban telepített mozgó orvosi egységeket Homsz térségébe, a földrengés után ezeket helyezte át Latakiába és Aleppóba.
 

Csekély a nemzetközi segélyezés

Szíria sajátos geopolitikai szituációban van, ugyanis szankciós ország. Az Európai Unió és az Egyesült Államok is szankció alá vonta, aminek eredményeképpen a nemzetközi segítségnek, a nemzetközi térnek nem tud része lenni. A bankrendszere sincs kapcsolatban a nemzetközi hálózattal. Az országba való bejutás nagyon körülményes: északról nem lehetséges, mert a török–szír határszakaszt jelentős részben radikális szervezetek ellenőrzik. A vízumszerzés nagyon időigényes és komplikált. Szíriába termékeket küldeni légi úton vagy tengeri szállítással csak nagyon nehezen és lassan lehet.

A világ országainak jelentős része megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Szíriával, így országon belül kell valahogy megoldani a segítségnyújtást, ezért gyakorlatilag a kutatásban, mentésben is csak a helyiek tudtak részt venni.

„Egyetlen nyugati, európai országról sem tudok, amelyik jelen lenne Szíriában Magyarországon kívül.”

„Egyes arab országok jelen vannak, de összességében nagyon csekély a segélynyújtás, ami oda érkezett – vázolja a helyzetet Solymári Dániel. – A radikális csoportok jelenléte miatt a közlekedés soha nem lehet egyenes vonalú, nem utak mentén történik, hanem sokszor kerülgetni kell bizonyos országrészeket.”

Kép

Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Facebook-oldala

Romokban az emberek lelkiállapota

A földrengés sújtotta területeken éjszaka mínusz tíz fokig is csökken a hőmérséklet, sokat esik az eső, a hó. Mindenki fázik, az emberek az utcákon élnek. Tereken, kocsikban, sőt temetőkben is, ahol nyitott terek vannak, és ezért nem félnek, hogy valami rájuk omlik. Aleppóban a templomokat is megnyitották az otthon nélkül maradtak elszállásolására. Nagyon nehezek az emberek mindennapjai.

„Az ország a nemzetközi politikában pária állapotban van teljesen méltatlanul és méltánytalanul. A szír átlagemberek elárvultnak és elárultnak érzik magukat. Nincsen üzemagyag, nekünk, máltaiaknak is pillepalackokban, marmonkannákban kellett az út szélén árusoktól venni néhány literenként. Naponta csak néhány órát van áram, és folyamatosan ingadozik. A belső bankrendszer is nehezen működik, az infláció hatalmas, a készpénzállomány nagyon rossz” – mondja Solymári Dániel, amikor arról kérdezem, innen Magyarországról hogyan képzeljük el az ottani állapotokat.

A Máltai Szeretetszolgálat végigdolgozta a háborút Szíriában. 2016-2017 óta tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, és a szervezet sajátossága, hogy mindig jó kapcsolatra, együttműködésre törekszik a helyi segítőkkel. Emiatt tudtak most is menni, gyakorlatilag azonnali reagálással. Sok mindent láttak már, de a mostani helyzetnél nehéz tragikusabbat elképzelni.

„Az emberek lelkiállapota romokban hever. A háborúban sem láttam még ennyire elárvult és mélyen drámai mindennapokat Szíriában, mint most” – összegzi Solymári Dániel.

Hozzáteszi, a helyi lakosok nem bíznak külső segítségben, mert racionálisan tudják, hogy nem jön nemzetközi segítség. Éppen ez az elkeseredettségük fő oka.

Kép

Törökországban is segítenek a máltaiak

Február 14-én, kedden Törökországba utazott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vészhelyzetkezelési csapata, amely a helyreállítást segítő hosszú távú programot készíti elő, valamint egy kamionnyi adományt: tartós élelmiszert, konzerv készételt, higiénés termékeket, valamint meleg ruházatot, takarót, ágyneműt és gyógyászati segédeszközöket – kerekesszékeket is – vittek a földrengésben súlyosan érintett Hatay tartományba. 

Tizenhét túlélőt mentett a HUNOR
Hét elején érkezett haza Törökországból a HUNOR Mentőszervezet csapata és a velük együtt tevékenykedő öt katonaorvos. A magyar katasztrófavédelem hivatalos mentőcsapata február 6-án utazott ki a török Hatay tartományba ötven fővel, két személykereső kutyával (Karma és Dexter) és a Magyar Honvédség 5 főből álló orvoscsoportjával kiegészülve. A TEK speciális egysége 16 fővel február 8-án csatlakozott hozzájuk, majd február 11-én megérkezett a BME három építészmérnök statikus szakértője. A magyar csapat folyamatos váltással a nap 24 órájában, a gyakori és erős utórengések ellenére megállás nélkül dolgozott. 17 túlélőt, köztük három gyermeket mentettek ki a romok alól. 29 áldozat holttestét is megtalálták, emellett mentettek kutyát, macskát és papagájt is.

A magyar kormány a Hungary Helps programon keresztül 50 millió forintos támogatást adott a földrengés utáni humanitárius program támogatására. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a térség megsegítésére gyűjtést hirdetett, segíteni az adomanyozz.hu oldalon online átutalással, vagy a 1350-es adományvonal hívásával lehet.

Források:

• https://www.katasztrofavedelem.hu/29/hirek/273332/hazaerkezett-a-hunor
• https://nemzetkozi.maltai.hu/hol-dolgozunk/kozel-kelet/sziria/
• https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%ADria
• https://reliefweb.int/report/syrian-arab-republic/north-west-syria-situation-report-13-february-2023

A párKatt.hu katolikus házastárskereső 10 éves, ezt a jubileumot szeretnék emlékezetessé tenni ezzel a könyvbemutatóval.

Útikalauz mindannyiunknak – Isten testünkbe írt üzenetéhez

Könyvbemutató, előadás, születésnap...

2023. február 18-án, szombaton 16 órától a Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky utca 20.)

Köszöntőt mond: Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke.

16:00-17:00 Könyvbemutató: Útikalauz szerelmeseknek – Birgit és Corbin Gams* szerzőpáros mutatja be a magyarul nemrég megjelent könyvét.
A beszélgetést vezeti: Krúdy Tamás újságíró.

Szünet, könyvvásárlási lehetőség.

17:30-19:00 Corbin Gams előadása: A test nyelve – a mennyek dala. Gondolatok a Test teológiája tanításról.

Várnak szeretettel minden érdeklődőt, de az eseményre a szervezők munkájának segítése és a tolmácsvevők biztosítása érdekében EZEN a linken regisztrálni kell.

*Corbin Gams teológus, tanár, író, az Osztrák Katolikus Püspöki Konferencia alá tartozó „Initiative Christliche Familie" munkatársa. A heiligenkreuzi XVI. Benedek Főiskolán vezeti a Test teológiája és a Test-kötődés-identitás, Fejlődésérzékeny szexuálpedagógia című képzéseket.
Birgit Gams szociálpedagógus, író, értelmi fogyatékosoknak otthont adó intézmény vezetője a sváci Altstättenben.
2005 óta tartanak a test teológiáját népszerűsítő előadásokat.

Merthogy a Hermès luxuscég bőrből készült Birkin kézitáskája évről évre szép summával drágul az eleve sikoltóan magas, 13 000 dolláros vételárhoz képest (de mivel úgysem lehet soha kapni, ezért ez csak egy virtuális nyitóár, a tényleges összeg a 200 000 dollárt, 70 millió forintot is elérheti). Azért ne siessünk ennyire előre, egy ilyen kincsről érdemes többet megtudni! 
A Hermès vállalat kivételesnek számít az haute couture-rel, luxusdivattal foglalkozó márkák közül, hiszen a mai napig ugyanaz a család tulajdonolja. A 19. század közepe tájékán kezdték meg működésüket – akkor még nyereggyártással –, mára saját világot hozva létre az immár emberi viseletre szánt bőráruk, selyemsálak, ruhák, illatszerek, sminktermékek körében. Áraik bevételeikkel nőnek, tovább táplálva azt az örökbecsű érvelési hibát, pontosabban köztévedést, hogy „ami drágább, az jobb”. Az ominózus táska, amely ma sokak pénzügyi jövője, 1984-ben került a boltokba. Létrejöttének története – hisz valaminek tényleg kell lennie fél négyzetméter kopásra hajlamos színes bőr mögött – az, hogy 1981-ben az angol–francia színésznő, Jane Birkin egy repülő­utazás során, az elsőosztályon éppen a Hermès akkori vezetője mellett kapott ülőhelyet. Hogy, hogy nem, éppen ebben a sorsszerű szituációban esett ki hatalmas, kosárméretű táskájából a Hermès-naptára.

A cég főnöke ezt látva rögvest ígéretet tett, hogy készít egy olyan kézitáskát, amelynek vannak zsebei. Állítólag ekkor hangzott el Birkin kijelentése, mely szerint azon a napon, amikor a Hermès képes végre egy olyan nagy ridikült alkotni, amelybe minden szükséges női holmi bekerülhet, le fogja tenni azt a túl nagy alkalmatosságot, amivel járt.

Már ott, a repülőgépen elindult a közös gondolkodás, rajzolgatás, és rá három évre debütált a színésznőről elnevezett, klasszikus vonalú, oldalt csatos, mára ikonikus darab. Nem volt azonnali a siker, de mára beérett a türelem. Egy Birkin-bag a szekrényben ugyanis többet ér egy többkarátos gyémántnál. Szinte megremeg a gyomrunk a történet kivételes nagyszerűségétől!
Nyilván kissé bizarr, hogy a táskát csak hordani nem szabad, hiszen akkor megsérülhet – már, ha egyáltalán tetszik nekünk. És az sem könnyíti meg a dolgunkat, hogy egy táska nem táska, ha ugyanis valaki anyagilag kiegyensúlyozott nyugdíjas évekre vágyik, akkor valóságos Birkin-raktárat érdemes kialakítania. Amire úgysem lesz képes, hiszen minden új táskára ezrek várnak, akik ölni tudnának a zsákmányért. De, ha küzdünk a lehetetlennel, meglesz a jutalmunk. Harminc év alatt ugyanis egy ilyen ridikül értéke (nyilván kutyarágás, rágóguminyom és filctollrajzok nélkül) a hússzorosára nőhet.
És most, valamelyest váratlanul, gondoljunk valami igazán nehéz helyzetre. Képzeljük el, amint háborús időben egy kenyérdarabért tudunk adni egy Birkin-ridikült! Aztán képzeljük el, hogy mindenünket elveszítjük, de magunkhoz szorítjuk Birkin-táskánkat, ahogy menekülünk, hogy abból legyen betevőnk egy távoli országban! Vagy képzeljük el, hogy kifogy a fa a kandallónkból, és… – sajnos a fakereskedő nem jár ridiküllel, ezért nem tudtunk azzal fizetni, de van még egy utolsó lehetőség. El tudjuk égetni…
A jólét őrületeit csak a nehézségek leplezik le igazán. Azok a nehézségek, amelyek már nem férhetnek be egy Birkin-táskába, ám amelyek visszahozhatnak valamit a józan emberi ész dicsőségéből. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Lejön elém a kórház portájához, de még előtte a telefonban kérdezi, van-e maszkom, hozzon-e. Bemutatkozunk, a maszk mögött is látni vélem, hogy mosolyog. A budapesti Bethesda Gyermekkórházban hétköznap délelőtt nagyüzem van, így mi a félreeső Filadelfia házban ülünk le beszélgetni. Az épületben amellett, hogy irodák vannak, megszállhatnak azok a szülők, akiknek gyermekei hosszabb időre kórházba kényszerülnek. Lekerül a maszk, nem tévedtem, Békés Tímeáról valóban sugárzik az öröm. 

Dunavarsánytól Milánóig

„Békés Tímea vagyok, gyógytornász”. A 28 éves lány ma már így mutatkozik be, ha találkozik valakivel, hiszen évek óta a Bethesda gyógytornásza. Pedig pár évvel ezelőtt még úgy tűnt, a nemzetközi modellkarrier lesz az ő útja.  

Timi a Pest megyei Dunavarsányban nőtt fel, a gimnáziumot már Dunaharasztiban végezte. Az érettségi után épp egy diákmunkára sietett, amikor leszólította valaki. Itt kezdődött minden. „Pont mentem dolgozni, és az utcán utánam rohant egy fiatalember.

Milyen magas vagyok, hány centi, kérdezte. Nem értettem, miért fontos ez, mi köze van hozzá. Kiderült, hogy egy modellügynökségnél dolgozik.

Megkérdezte, lenne-e kedvem modellkedni” – kezdi Timi.

A szüleivel elmentek az ügynökséghez egy konzultációra, és átbeszélték a lehetőségeket. Szinte rögtön kapott egy ötéves szerződést, ami nagy dolognak számít a modellvilágban, viszont ennek ára volt.
„Elmondták a méreteket, amiknek stimmelnie kellett centire pontosan: 60 centi derék, 90 csípő. Én akkor 182 centi és 66 kiló voltam, ahhoz, hogy ezeket a méreteket hozni tudjam, tíz kilót le kellett fogynom. Azt tudni kell, hogy soha nem voltam telt alkatú lány. Sportos alkatom van, mert tízéves koromtól kézilabdáztam, nyolcéves korom óta lovagoltam. Izomból kellett fogynom, ami nagyon nehéz volt. Edzéseket tartottak nekünk, emellett nagyon odafigyeltem, mit eszem. Naponta egy-másfél órákat futottam” – meséli.
Nagyon hamar, még 18 évesen kijutott külföldre. Hónapokat élt Milánóban, fotózásokon, kifutókon és úgynevezett showroom-okon (különböző cégek divatbemutatói) dolgozott. Többek közt a Michael Kors amerikai divatmárkának is modellkedett, majd várták volna Párizsban, és kacsingatott Ázsia felé is.

 „Az egészségem romokban hevert”

Akkor már egy éve rengeteget sportolt, és mellette nem nagyon evett, 56 kilóra lefogyott.

„Amikor egyszer hazajöttem, anyukám azt mondta, nem nézek ki valami jól, szeretne elvinni egy laborvizsgálatra. Elég rossz értékek jöttek ki. Vérszegény voltam, fölborult a hormonrendszerem, míg diétáztam, nem menstruáltam. A vesémmel, a májammal, a pajzsmirigyemmel is voltak problémák. Az egészségem romokban hevert. Mindent édesanyukámnak köszönhetek, ha nem rángat el az orvoshoz, szerintem folytattam volna ezt az életmódot. Ő azt mondta, ezt nem tudja nézni. Én is láttam, hogy nagyon sovány vagyok, de tetszett a kinti világ. Ám amikor megláttam a laboreredményeimet, eldöntöttem, ez nem ér ennyit. Egyszer én is szeretnék családot, gyereket, nem normális, hogy például egy éve nincs menstruációm, gondoltam.

Elmentünk dietetikushoz, aki mondta, hogy ilyen vagyok genetikailag, több kalóriára van szükségem. Újra rendesen kell étkeznem, és akkor helyre fog állni a hormonrendszerem.

Emlékszem, nyári nap volt, leültem és elgondolkodtam, mihez kezdjek magammal 19 évesen, mi az, ami érdekel. Úgy képzeltem, hogy a modell szakmában fogok dolgozni. Egy világ omlott össze bennem akkor.”

Kép

Fotók forrása: Békés Tímea

Timi nyolcéves kora óta lovagol, mert édesapjának vannak lovai. Kitalálta, hogy lovasterapeuta lesz, ehhez pedig a gyógytornász szakon keresztül vezet az út.
„Úgy döntöttem, gyógytornász leszek, és gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Mindig éreztem, hogy jól kijövök velük. Már általános iskolában is sokszor sportoltam együtt például sérült gyerekekkel” – fogalmaz. Végül 20 évesen felvették a pécsi egyetemre, ahol 2019-ben végzett.

„Nincs két egyforma nap”

Az egyetem után sok helyre jelentkezett, az első számú célja az volt, hogy gyerekekkel foglalkozhasson, amire Budapesten nincs olyan sok lehetőség.
„De ahogy leállamvizsgáztam, szerencsére egy hónapra rá kezdhettem is a Bethesda Gyermekkórházban. Azóta itt vagyok.”

A kórházban hat gyógytornásszal váltják egymást, reggel fél 8-tól indul a nap. Belgyógyászat, sebészet, intenzív, égésintenzív, csecsemőosztály. Mindenhol megfordulnak, Timihez a sebészeten és az intenzív osztályon végzett munka áll a legközelebb. „Nincs két egyforma nap, pont ezt szeretem a változatos munkámban. Általában egy gyógytornász egy bizonyos területen dolgozik, például csak a traumatológián, de nálunk nem így van.”

Timi foglalkozik például műtét utáni rehabilitációval, valamint állkapocsízületi gyógytornával. Ezen a ponton felkapom a fejem, mert utóbbiról még említés szintjén sem hallottam. Mint megtudom, ez speciális terület, Magyarországon még alig ismerik.
„Balogh Ildikó doktornő hozta be az országba, Amerikában ezt már régóta alkalmazzák. Nálunk felnőtteknél már igen, de gyerekeknél még alig használják.

„Sokszor előfordul, hogy kificamodik a gyerekek állkapcsa, régen ezt mindig műtötték. Most már bizonyos fokig lehet gyógytornával javítani, az állkapocs körüli izmokat meg lehet edzeni” – magyarázza.

De foglalkoznak állkapocsficamon, -törésen átesett vagy fülzúgásos gyerekekkel is. Valamint olyan kis páciensekkel, akiknek szájnyitási korlátozottsága van. Timi a munka mellett elvégezte a mesterképzést is, azt már a Semmelweis Egyetemen, ahol 2022 tavaszán szerzett diplomát. 

Kép

Fotó forrása: Békés Tímea

Az SMA-s gyerekek fejlesztése

Szíve csücske az SMA-s gyerekek gyógyítása, akiket génterápiás kezelés előtt megvizsgálnak, utána pedig elkezdődik a mozgásfejlesztésük. Óvodáskortól egészen 18 éves korig foglalkoznak érintettekkel, illetve novembertől bevezették az újszülöttkori SMA-szűrővizsgálatot, így egyre több kisbaba is érkezik a kórházba.

A veleszületett gerincvelői izomsorvadás (SMA) egy ritka öröklődő betegség, amelyben a gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulása súlyos izomsorvadáshoz, izomgyengeséghez vezet. Magyarországon kb. 8000 újszülöttből egyet érint.

„Tapasztalataink szerint általában hat héttel a génterápiás kezelés beadása után meg tudjuk kezdeni a mozgásfejlesztést. A kis betegek a gyógyszer beadása után három hónapig maradnak a kórházban. Az a legjobb, ha egy SMA-s gyerek mindig ugyanazzal a gyógytornásszal dolgozik, erre törekszünk” – sorolja a protokollt.

A feladat először lelkileg megterhelő volt számára. „Amikor betanultam, gondolkodtam, hogy vajon bírni fogom-e. De, amikor egyre több SMA-s gyerekkel találkoztam, rájöttem, hogy ők annyira mások, mint a többiek.
Olyan, mintha több szeretet lenne bennük. Elképesztően okosak, szerintem ezzel kompenzálnak.
Elmében teljesen épek, viszont a testük nem engedi, hogy megfelelően mozogjanak.”

Mivel ez ritka izombetegség, az érintetteknél nagyon kell figyelni, hogy ne fárasszák ki őket. „Ha a gyógytorna alatt mégis kifárad, akkor a légzőizmai is elfáradnak, ezáltal utána nehezebben tud akár lélegezni” – mondja, amikor arról kérdezem, milyen bánásmódot igényelnek ezek a gyerekek.

A gyógytornász az SMA kutatásában is elmélyült. Már a mesterképzésen az SMA-kezelés hatásairól írta a diplomadolgozatát, aminek köszönhetően több külföldi konferencián is részt vehetett. „Nagyon hálás vagyok dr. Mikos Borbála főorvosnak, aki rengeteget segített. Ha ő nem lenne, a kutatásom sem lett volna ilyen eredményes. Azt látjuk, hogy mióta elkezdődött a szűrővizsgálat, lettek új érintett csecsemők, egyre több lesz, muszáj ezzel foglalkozni. Vannak gyógytornászok, de kevesen, mindössze 30-40-en foglalkoznak az országban SMA-val, és kellene, hogy legyenek felnőtteket fejlesztő kollégák is. Ez a kis küldetésünk most” – összegzi.

Kép

Tímea munkatársaival – Forrás: Békés Tímea

„Csoda, ha egy gyermek fel tud állni, el tud indulni”

Az SMA-s gyerekek sokkal lassabban fejlődnek, mint egészséges társaik. Hónapok munkája, hogy fejlődést érjenek el náluk. „Volt olyan gyermek, aki amikor hozzánk került, csak hanyatt tudott feküdni, picit mozgatta az ujjacskáját, lábacskáját, de úgy tudtuk hazaengedni, hogy már önállóan tudott fordulni. A legnagyobb csodák akkor vannak, ha egy gyermek fel tud állni, el tud indulni” – mondja. Például Zente, aki 2019 októberében Magyarországon elsőként kapta meg a génterápiás kezelést, kis segítséggel már száz lépést is képes megtenni.

Timi januárban átvehette a kórház ifjúsági Dizseri Tamás-díját, amit 35 év alatti orvos, valamint egy szakdolgozó kaphat meg. Hangsúlyozza, élete legjobb döntésének tartja, hogy jelentkezett a Bethesdába.

Eközben továbbra is nagy álma a lovasterápia, otthon született nemrég kiscsikójuk is.

Hobbi maradt a modellkedés

A modellkedés azért nem tűnt el teljesen az életéből. „Vannak fotós ismerőseim, akik sokszor megkérnek, hogy legyek a modelljük. Ilyenkor szívesen segítek, de sokkal boldogabb vagyok most gyógytornászként, mint annak idején kinn modellként. A modellvilág anyagi szempontból persze nagyon jó, de ott az embernek nincsenek barátai, csak ismerősei. Mindenki mindenkinek a konkurenciája. Sok szerencse is kell hozzá, hogy ha elmész egy castingra, pont olyan lányt keressenek, amilyen te vagy.”

„Gyógytornászként jól érzem magam, szeretek bejárni dolgozni. Vannak olyan barátaim, akik gyomorgörccsel járnak munkába, nekem ilyen nincsen. Iszonyatosan szeretem a munkámat, megtaláltam a számításaimat. Örülök, hogy 2017 nyarán otthagytam a modellkedést. Sokszor nem érti az ember, mi miért történik vele az életben, de minden okkal történik” – zárja a beszélgetést.

A budapesti Banff Hegyifilm Fesztivál idén is igazi csemegéket kínál a filmrajongók számára: 190 percnyi adrenalin dús kaland földön, vízen és levegőben; lélegzetelállító látvány; inspiráló történetek.

A Banff Centre Mountain Film and Book Festival a legrangosabb nemzetközi hegyifilm fesztivál, melyet 1976 óta rendeznek meg a kanadai Banff Központ, a világ legnagyobb kulturális inkubátorának szervezésében.

A dokumentumfilmek éves nagy versenyét napjainkban egy 9 napos, könyv- és fotópályázattal, valamint előadásokkal és alkotóműhelyekkel kiegészült rendezvénysorozat keretében mutatják be.

A filmek versenyére egyaránt pályáznak amatőr filmesek és napjaink vezető producerei a természet és a hegyek világához kapcsolódó legkülönbözőbb témákban: adrenalin dús kalandok földön, vízen és levegőben; hegymászó-expedíciók filmes dokumentációi; különleges helyszínekre vezető utazások; bolygónk utolsó érintetlen vidékeit bemutató történetek, valamint egyre gyakoribb terület a környezetvédelem.

A zsűri és közönségdíjas filmek a kanadai fesztivált követően világkörüli turnéra indulnak. Évente 40 országban, Argentínától Izlandig, Dél-Afrikától Japánig több mint 1000 Banff vetítést tartanak. A hegymászóktól az egyetemi diákokig közel 600.000 néző kíváncsi világszerte az inspiráló dokumentumfilmekre.

A magyar közönség a budapesti Banff Hegyifilm Fesztiválon láthatja a kanadai filmverseny legjobb filmjeiből készült válogatást nagyvásznon, március 30-31-én és április 1-én este a Corvin Moziban.

Bővebb információ és jegyvásárlás: www.banff.hu

Változás vagy állandóság? 

A hagyományos értékrend első ránézésre a változatlanságra szavaz, amikor olyan tulajdonságokat értékel, mint a hűség, a kitartás, az elkötelezettség vagy a stabilitás. Ezek mind nagyon fontos értékeink, de tapasztaljuk, mennyire nehéz a megvalósításuk, amikor az csupán a változás elutasításán, azaz rugalmatlanságon és merevségen alapszik. Ha szülőként például fontosnak tartjuk, hogy a gyermekeink ne a gyorséttermek kínálatában lássák a gasztronómia csúcsát, nem elég rémisztő kiselőadásokat tartani az ott készült ételek szervezetre gyakorolt hatásairól. Kellenek együtt főzések, családi grillpartik, minőségi otthoni étkezések és bizalom abban, hogy amikor a csemeténk kipróbálja a gyorséttermeket, saját maga is arra a meggyőződésre jut, hogy másra van szüksége. Míg értékeinkben állandóak lehetünk, a megvalósítás módja és eszköze folyton változik. 

Mindeközben a mai kor látszólagosan változásközpontú működése (többet, gyorsabban, máshol, máshogyan) az önmagáért való változásban is az életképesség jelét látja. Azonban a pusztán elsőfokú változások (ugyanabból még többet vagy kevesebbet, máshol, máshogyan) többnyire csak átmeneti eredményt hoznak.

A legismertebb példa erre az a fogyókúra, amelynek egyetlen oszlopa a bevitt élelmiszerek mennyiségének módosítása. Eredménye általában hosszú távon pont ellentétes a megfogalmazott céllal. A valódi és tartós eredmény többnyire nagyon sok tényezőből áll össze, és ezeknek látszólag csak egy része függ össze az étkezéssel: együttérző önelfogadás, az ételekkel és a testükkel való megromlott kapcsolat helyreállítása, rendszeres testmozgás, a mértéktelenségre csábító alkalmak kerülése, a falást kiváltó stresszhelyzetek azonosítása vagy az elért eredmények megünneplése. 

Változó családi kapcsolatok 

A mindennapokban számtalan tényezőhöz kell alkalmazkodnunk. Ha például nem változtatjuk meg az időjárás hatására az öltözködésünket, akkor akaratunk ellenére alakul ki a változás: fázunk, megizzadunk, kiszáradunk vagy megbetegszünk. Ha megpróbálunk nem változni, akkor egyre nagyobb és nagyobb árat fogunk fizetni a látszólagos változatlanságért. 
Nem könnyű a jól bevált, régi szerepeinket levetkőzni, és az állandóság biztonsága, illetve a folytonos változás között az arany középutat megtalálni. Mindez megtapasztalható már a párkapcsolat formálódásánál is, amikor a szerelmesek egymásra találnak, és a kezdeti rózsaszín ködös állapotban megélik a szimbiózis élményét, majd ahogy elkezd oszlani a köd, változik maga a kapcsolat is.

Ez a differenciálódás időszaka, hiszen ilyenkor a pár tagjai elkezdik észrevenni a másik kevésbé vonzó tulajdonságait is. Ebben a szakaszban a felek gyakran kétségbeesnek, és a szerelem végének gondolják ezt az állapotot, pedig ez szükséges ahhoz, hogy immár ne az általuk elképzelt idealizált képhez, hanem egy valóságos személyhez kapcsolódjanak.

Olyan ez, mint amikor egy virágot át kell ültetni egy másik cserépbe, hogy tovább tudjon fejlődni. Bármennyire is szerettük a régi cserepet vagy a növény eredeti méretét, formáját, a virág életben maradásához szükséges a változás. Így a párkapcsolatban a differenciálódás időszaka a kapcsolat megmaradásának záloga. 
Nemcsak a párkapcsolatban, hanem a családi életciklusban is egymást követő szakaszok vannak, amelyekben folyamatosan változik a kapcsolódások jellege. A különböző életszakaszokba való átlépéskor a régi egyensúly felborul, és a jól bevált megoldási stratégiák kudarcot vallanak. Ilyen történés lehet, amikor a család élén álló idős patriarcha még mindig vezetni és irányítani akar, közben nem veszi észre, hogy gyermekei már nagyon is önállóak, viszont a családban nagy igény lenne egy szeretetteli nagypapai szerepet betöltő idősebb férfire. Természetes, ha ilyenkor kétségbeesünk vagy tehetetlennek érezzük magunkat, mert ami megszokott, az biztonságos is egyben, azonban ez a rugalmatlan ragaszkodás a régi szerephez megnehezíti minden érintett életét, és negatívan hat a kapcsolatokra is. 
A különböző életciklusokban megjelenő változásokat gyakran kíséri valamilyen külső esemény, így például munkát vállalunk, a gyerekünket óvodába küldjük vagy nyugdíjat kérelmezünk. Gyakran tapasztalható, hogy a belső változás nem tart lépést a külső eseménnyel, előfordulhat időbeli elcsúszás, ellenállás, amíg kezdjük realitásként kezelni az új helyzetet, és alkalmazkodunk hozzá. Hatványozottabb kihívás, ha váratlan, véletlenszerűnek tűnő fordulatokkal szembesülünk, hiszen ilyenkor a változás előbb történik, minthogy belül igazodtunk volna hozzá, és ezek a krízishelyzetek gyakran megkövetelik a feldolgozást és a lelki munkát. 

Kép

Kép: Unsplash

Ugrás a sötétbe: a változás segítése 

A családterápiában szerzett tapasztalataink azt mutatják, hogy nagyon fontosak a személyes kapcsolataink, amelyeknek változásai különösen erőteljes érzéseket váltanak ki belőlünk. Sokszor még egy nehéz kapcsolatban is kitartunk csak azért, hogy megőrizzünk egyfajta változatlanságot, annak ellenére, hogy ezért nagy érzelmi árat fizetünk. A terápiás folyamatba érkezők általában a régi módon már nem tudnak élni, az új kapcsolati működést pedig még nem találták meg. Ezt többnyire szenvedésként élik meg. Mégis nehéz elengedniük a kínokat okozó, de ismert működést. Főleg, ha a változás iránya az önmegmutatás és a kapcsolat mélységeinek megváltoztatása. Ilyenkor a felek gyakran beszélnek arról, hogy nyugalomra, békére és pihenésre vágynak. Ezzel egyfajta változatlanságot írnak körül. Pedig az életünkben igen ritka élmény a valódi változatlanság. A valódi belső béke és megelégedettség egy erőfeszítéseket igénylő, pozitív változás után elért érzésállapot lehet. Inkább a változás egyik terméke, mint célja. Ekkor nagyobb összhangot élünk meg magunkkal, a számunkra fontos emberekkel és a külső realitásokkal. Röviden: úgy érezzük, hogy a helyünkön vagyunk. 
A változás életet hoz a kapcsolatainkba, és mindenki a részese lehet.

A családterápiás folyamat első fontos alapszabálya, hogy a család minden tagja felel és tesz a változásért. Ez azért fontos, mert ezáltal kontrollálható és szabályozható mindenki számára a folyamat.

Bár a terápiába általában azzal a vággyal érkezünk, hogy a másik személy változzon meg, fel kell ismernünk, hogy a változás kulcsa mi magunk vagyunk. Ha mi változunk, változnak a többiek is, és hatással vagyunk arra, ami történik. Mindenkit megérint, amikor a folyamatban a gyerekek is felismerik ezt a lehetőséget, és akár a felnőttekkel is versenyre kelnek a pozitív családi folyamatok kezdeményezésében és kibontakoztatásában. A megváltozott családi működésre rá lehet kapni, amikor megérezzük, hogy több biztonság, elfogadás, megértés, közelség van benne, mint a korábbi küszködésben. 
A családterápiákban változást árulunk, feladatunk segíteni a családokat abban, hogy változást érjenek el. Ebben a családtagok eleinte különböző mértékben érdekeltek. Később azt tapasztalják, hogy a változás másként testesül meg, mint várták. A megélésükben gyakran szinte magától és természetesen bontakozik ki, mert a család állítja elő, nem külső tanácsadás által történik. A családterápia kiemeli a változások már meglévő elemeit, hogy elősegítse a további változást. Ezáltal mindenki nagyobb összhangba kerül magával, kibontakoznak az addig rejtett személyiségvonások, a családtagok erőteljesebben élik meg magukat, felszabadulnak, elfogadást sugároznak és kapnak. Ennek feltétele az, hogy a kapcsolataikban beállt változást azonosítsák és tudatosítsák. Kifejezzék, mire van igényünk, mire van szüksége a másiknak, mit adhatnak és mit kaphatnak meg – ez már azt jelenti, hogy a változás megérinti és átalakítja az egyéneket és a kapcsolatokat. 

Ellenállás a változással szemben 

Amikor a családterápiában a változással szembeni ellenállással találkozunk, igyekszünk megérteni, hogyan és miért éri meg valakinek az adott helyzet a sok nehézség és rossz érzés ellenére. Azután igyekszünk találni egy még jobb „ajánlatot”. Ez nem lehetetlen küldetés, ugyanis sokszor az adott családtag valamilyen félelme áll a háttérben, de legalábbis szenvedést okoz számára az, hogy a családi változás akadályozása közben elszigetelődik. 
A változás megértését és elfogadását akadályozhatja, hogy gyakran kívül vagy kívülről várjuk a változást. Annyira, hogy sokszor előnyben részesítenénk olyan változásokat, amelyek során nagy csinnadrattával nem történik semmilyen lényegi átalakulás. A tartós változás ennek pont az ellenkezője: csendben érkezik, néha egészen észrevehetetlen az avatatlan szem számára, természetesnek és magától értetődőnek tűnik. Belülről jön, és ott zajlik le először. Ezt követően tud megnyilvánulni a külvilág számára is. 

Miértek helyett: megoldásfókusz 

Amikor változást tapasztalatunk, kényelmetlen érzésünktől hajtva kényszert érzünk arra, hogy „megértsük”, hogy mi miért történik. Azt hisszük, a változásnak mindig oka vagy célja van, és a megoldáshoz az vezet, ha ezeket elemezzük.

Mélyen gyökerező kulturális tévhitünk az ok-okozatiság túlzott kiterjesztése olyan helyzetekre, amelyekben ezek a tényezők meghatározhatatlanok, illetve felkutatásuk csekély érzelmi támaszt nyújt a megoldáshoz vagy az alkalmazkodáshoz.

Valójában ahogy az eső elleni védekezésben sem segít semmit, ha megértjük a csapadékképződés okát vagy célját, úgy általában az ok-okozat feltárása sem mozdítja elő a megoldás megtalálását. A kapcsolatokban a változásra adott helyes válaszunk gyakran semmilyen összefüggésben sem áll a kiváltó okkal. Gondoljunk bele abba a helyzetbe, amikor az autóúton haladva észrevesszük, hogy defektes lett az egyik gumiabroncsunk. Szerencsés esetben rögtön meg tudjuk kezdeni a lehúzódást, megállunk, segítséget hívunk, vagy mi magunk nekilátunk a kerékcsere pontosan előírt lépéseinek. Miféle kapcsolatban állnak ezek a műveletek annak kutatásával, hogyan került a szög az autóútra? Gyakran fogalmunk sem lehet a miértről, mégis időt és energiát pazarolunk ezek felderítésére. Néhány tényező felismerése által némi nyugalmat persze nyerhetünk, ez egyfajta érzelmi nyereség, de valójában a megoldást nem támogatja. Steve de Shazer és felesége, Insoo Berg a családokkal folytatott munkájuk során azt figyelték meg, hogy nehézség esetén nem az segít, ha az adott probléma okait és körülményeit felkutatjuk, hanem az, ha elkezdünk másképp gondolkodni a minket feszítő nehézségről és új, kreatív megoldásokat találunk. 
A negatív és pozitív életszemléletű emberek többnyire ugyanannyi változást élnek át életük során. Amit másképpen tesznek, az talán úgy írható körül, hogy milyen jelentést tulajdonítanak élettörténeteiknek.

A negatív életszemléletű emberek változástörténetei sokszor nem folyamatok, hanem kontrollálhatatlannak és váratlannak ábrázolt, szempontszegény, egysíkú és pontszerű események, amelyek összefüggéseit alig ágyazzák élettörténetükbe. Idegennek élik meg, és ilyenként mutatják be azokat.

Ahol (akár sok évtizedes) gyógyulatlan lelki sérüléseink rejlenek, általában ott bicsaklik meg a történetek sokszínűsége és pozitivitása, és ott a legnehezebb rugalmasan válaszolni a változásokra. A pozitív szemléletű emberek ezzel szemben gazdagabb, átfogóbb leírást adnak a történetükről, amelyben a negatív eseményeknél is kiemelik, hogy mit értettek meg általuk, milyen hatással voltak rájuk, mit tanultak általuk, így a megoldások megtalálása is könnyebbé válik. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A kisfiú, akinek okosságától sírva fakadt egy tudós

Neumann János 1903. december 28-án született Budapesten, jómódú családban. Két öccse volt: Mihály, aki később Chicagóban orvosként dolgozott, és Miklós, aki Philadelphiában lett neves jogász. Apjuk, Neumann Miksa bankok résztulajdonosaként kiegyensúlyozott anyagi jólétet biztosított a családnak, ugyanakkor nagyon fontosnak tartotta fiai szellemi nevelését is. 1903-ban Ferenc Józseftől nemesi rangot kapott a család, így felvették a Margittai előnevet. Neumann János, a későbbi John von Neumann csodagyereknek számított.

Hatéves korában képes volt két hatjegyű számot fejben elosztani, és ógörögül beszélgetett apjával.

Gyermekként őt, testvéreit és unokatestvéreit nevelőnők nevelték és tanították a magyar mellett angolul, franciául, németül és olaszul is. Nyolcéves korára ismerte a differenciál- és integrálszámítást, de a történelem is szenvedélyesen érdekelte.

1914-ben a Fasori Evangélikus Gimnázium tanulója lett, ahol hamarosan életre szóló barátságot kötött Wigner Jenővel, a későbbi Nobel-díjas fizikussal. Édesapja ragaszkodott hozzá, hogy magánórákat is vegyen a fiú, így 15 évesen már a neves matematikusnál, Szegő Gábornál tanult. Első találkozásuk alkalmával Szegő állítólag annyira megdöbbent a fiú matematikai tehetségén, hogy sírva fakadt. 19 éves korára Neumann János már két jelentős matematikai dolgozatot publikált, és megnyerte az országos matematikai versenyt is, ám apja mégis azt akarta, hogy fia az ő hivatását kövesse, amivel sok pénzt kereshet.

Kép

Neumann János gyerekként, jobbra édesapjával – Forrás: Wikipédia

Kármán Tódor, a világhírű mérnök, a „hangsebességen felüli repülés atyja” visszaemlékezéseiben azt írta: „Aacheni professzorságom első évében beállított hozzám egy pesti bankár a 17 éves fiával. Furcsa dolgot kért tőlem: beszéljem le Jancsit arról, hogy matematikus legyen. Azt mondta: »A matematikusok nem értenek a pénzkereséshez!« Elbeszélgettem a fiával. Káprázatos feje volt. 17 évesen önállóan tanulmányozta a különböző végteleneket, ami pedig az absztrakt matematika egyik legmélyebb problémája, és érdekes elméleteket dolgozott ki rájuk. Azt gondoltam, hogy szégyen volna őt elterelni attól, amire természetes hajlama vezeti. Jancsi esetében azt tanácsoltam a papának, hogy kössön fiával kompromisszumot: hadd tanuljon vegyészmérnökséget.”

Így végül az ifjabb Neumann a berlini és a zürichi egyetemen tanult kémiát, de ezzel egyidőben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem matematika szakos PhD hallgatója is lett.

A fiatal tudós, aki szeretett pókerezni 

1926-ban megszerezte vegyészmérnöki diplomáját és PhD fokozatát, Wigner Jenő szerint „minden különösebb erőfeszítés nélkül”. Ezután a Göttingeni Egyetemen speciális matematikai tanulmányokat folytatott. Mestere, David Hilbert visszaemlékezései szerint 1926-27 telén Neumann és ő az órák után rendszerint „Göttingen hideg, nedves, esőtől nyirkos utcáin” sétálgattak, és a hiperkomplex számrendszerekről beszélgettek.

John von Neumann mindössze 25 évesen a berlini egyetem legfiatalabb magántanára lett, majd meghívták a Princetoni Egyetemre vendégoktatónak. Nem sokkal később az újonnan nyílt princetoni Institute for Advanced Studies professzora lett, ahol a világ legkiválóbb tudósai gyűltek össze.

Szeretett pókerezni, és kezdettől fogva érdekelte, hogy – ha már a kártyalapok osztását befolyásolni nem tudja – miként blöfföljön. Problémája megoldásához a matematikát használta, és 1928-ban kidolgozta játékelméletét (minimax elv). Ezzel a játékos azt a stratégiát tudja kijátszani, amely a maximális veszteségének minimalizálását eredményezi. A koreai háború idején például ennek az elméletnek az alkalmazása volt az oka annak, hogy az USA nem támadta meg Kínát.

Kép

Forrás: Wikipedia

Az Egyesült Államokba érkezése után nem sokkal feleségül vette a közgazdász Kövesi Mariettát, akivel egy lányuk született, Marina. A szülők elég hamar elváltak, de egyezségük szerint a kislány 12–13 éves koráig az iskolaévet anyjánál, a vakációt apjánál töltötte, majd ez megfordult. Felnőve Marina von Neumann Whitman azon első amerikai nők közé tartozott, akik sikeres egyetemi és közéleti karriert futottak be.

A mai napig aktív egyetemi tanár és washingtoni kormányzati szakértő, aki korábban számos nagy cég igazgatótanácsának is tagja volt, szakterülete az üzleti adminisztráció és a közpolitika.

A matematikus-programozó házaspár, akik hangos partikat adtak

Neumann 1937-es válását követően vette feleségül Dán Klárát, akivel a második világháború kitörése előtti utolsó budapesti utazása során ismerkedett meg, 1938-ban. Neumann János Dán Klára harmadik férje volt, közel húsz évig éltek együtt. A nő Neumann halála után egy évvel, 1958-ban negyedszer is férjhez ment egy fizikushoz. Klára halála sem volt hétköznapi: 1963-ban, 52 évesen autóval a tengerpartra hajtott, majd besétált a hullámok közé, és elnyelte a víz.
Klara Dan von Neumann volt a világ első programozóinak egyike. Ő programozta a férje által a Los Alamos-i Tudományos Laboratóriumban fejlesztett ENIAC nevű számítógépet, de az időjárás előrejelzésével foglalkozó meteorológusokat is ő tanította programozásra. Később ő írta az előszót Neumann János posztumusz megjelent A számológép és az agy című munkájához.

Kép

Neumann és második felesége, Dán Klára egy archív fotón

Klára és János nagyon aktívak voltak a helyi közösségben: a Westcott Road 26. szám alatti fehér deszkás házuk Princeton egyik legnagyobb magánlakása volt, ahol rendszeresen tartottak partikat. Neumann zajos, kaotikus környezetben szeretett a legjobban dolgozni, és bár egyszer kérte a feleségét, hogy rendezzen be neki egy csendes dolgozószobát, ezt végül soha nem használta, inkább a nappaliban dolgozott, ahol mindig harsogott a televízió.

Neumann nemcsak otthon, de bent az egyetemen is elég zajos volt, többen panaszkodtak rá, amiért rendszeresen nagyon hangosan hallgatta a fonográfját, ami zavarta a szomszédos irodákban dolgozókat, köztük Albert Einsteint.

Öltönyben lovagolt a Grand Canyonban

Neumann korántsem hasonlított azokra a tudós férfiakra, akikkel együtt dolgozott. Életmódjába számos bohém elem is vegyült: mindig a Nassau Clubban reggelizett, majd elment a kutatóintézetbe, ahonnan délután 5-kor hazatérve folytatta a munkát. Ha vendégeket fogadott vagy partit rendezett, akkor is eltöltött egy kis időt a dolgozószobájában, követve azért a beszélgetést, ami a másik szobában folyt. Híres volt intuíciójáról a matematikai elméleteit illetően is: amikor nem talált megoldást egy problémára, nem küzdött vele, ehelyett elalvás előtt átgondolta a kérdést, és amikor hajnali kettő-három körül felébredt, rendszerint már megvolt a válasza. Feljegyezte, és aludt tovább.

Szeretett élni: enni, inni, megnézni a csinos nőket az utcán, és szívesen járt hetente többször is partikra, bulikra. Mindig, mindenhol öltönyt viselt; állítólag akkor is egy elegáns háromrészes csíkos öltönyt viselt, amikor öszvéren lovagolt le a Grand Canyonon. Churchill Eisenhart amerikai matematikus egy interjúban felidézte, hogy Neumann képes volt hajnalig partizni, majd reggel 8:30-kor megjelent az előadóteremben, és teljesen összeszedetten megtartotta előadását. Amit egyébként nem volt egyszerű követni, mert Neumann nagyon gyorsan gondolkodott, és emiatt nagyon gyorsan beszélt, megnehezítve a jegyzetelést és a megértést.

Kép

Neumann tudósok, köztük Einstein társaságában a princetoni egyetemen az ötvenes években – Forrás: Wikipédia

Veszélyes sofőr, lelőhetetlen mesélő

Annak ellenére, hogy köztudottan rossz sofőr volt, szeretett vezetni, nemritkán úgy, hogy közben könyvet olvasott. Autóvezetéseit számos baleset és letartóztatás tarkította.
Főnöke az IBM-nél, ahol tanácsadóként alkalmazták, gyakran fizette ki Neumann bírságait, amiket a közlekedési szabályok megsértése miatt róttak ki rá. Utasként autózni még inkább szeretett, mert így órákon át beszélhetett a matematikától az irodalmon át a történelemig terjedő témákról megszakítás nélkül. Anyanyelvi szinten beszélt a magyar mellett franciául, németül és angolul, nagyon jól beszélt olaszul, jiddisül, latinul és ógörögül. Híres volt történelmi tudásáról, szívesen olvasta ókori görög történészek, Thuküdidész és Hérodotosz írásait eredeti nyelven. Rendkívül kíváncsi ember volt, a korabeli tudósokhoz képest sokkal szélesebb rálátással a világra.

A második világháború idején Neumann János – más természettudósokhoz hasonlóan – bekapcsolódott az amerikai haditechnikai kutatásokba, és részt vett az első titkos atombombaprogramban is. Sohasem állította, hogy az atomenergia abszolút biztonságos, de bízott abban, hogy a kockázatok elfogadhatók. Sok ember, aki közelről ismerte Neumannt, értetlenül állt a katonasághoz és általában a hatalomhoz való viszonya előtt. Úgy tűnt, csodálta a tábornokokat, admirálisokat és általában azokat, akik a társadalomban hatalmat gyakoroltak.

Memóriája a telefonkönyvet is elraktározta

1945-ben a cambridge-i egyetemen elkészült az első számítógép, az EDSAC (Electronic Delay Storage Automatic Computer), amely a „Neumann-elvek” alapján működött. A számítógép működéséhez a tudós a biológiát hívta segítségül: az emberi agy feladatmegoldásainak mintájára alkotta meg az algoritmust.

Fejszámolásban rendkívüli eredményeket mutatott fel, legendák keringtek arról, hogy a korai elektronikus számológépek számításait ő maga ellenőrizte fejben, a gépekével azonos sebességgel.

Hasonlóan legendás volt emlékezőtehetsége: élete végéig görögül idézett Thuküdidésztől és franciául Voltaire-től, továbbá meg tudta jegyezni a telefonkönyvek adatait. Barátait azzal szórakoztatta, hogy megkérte őket, véletlenszerűen mondjanak oldalszámokat; majd felmondta a rajta szereplő neveket, címeket és számokat.

Amikor számítógépe elkészült, Neumann az amerikai hadsereg első számú tanácsadója lett, a korabeli számítástechnikai konferenciáknak pedig az egész világon ő volt a sztárja. Az Amerikai Matematikai Társaság elnöke lett, majd megkapta az Egyesült Államok Érdemérmét, amiért útjára indította az informatikai forradalmat. 1955-ben az öttagú Atomenergia Bizottság (AEC) tagjává is kinevezték, amely akkor a legmagasabb szintű kormánymegbízatásnak számított egy tudós számára.

Kép

Julian Bigelow, Herman Goldstine, J. Robert Oppenheimer és Neumann János a princetoni egyetemen– Forrás: Wikipedia

Még a kórházban is zsidó viccekkel szórakoztatta a barátait

Neumann számára fontosak voltak az emberi kapcsolatai, sok barátja volt, köztük a legközelebbi az Egyesült Államokban Stanislaw Ulam matematikus. Állítólag „órákon át pletykálkodtak és kuncogtak, zsidó vicceket cseréltek, és matematikai kérdésekről beszélgettek”. Amikor Neumann már nagyon beteg volt, Ulam valahányszor meglátogatta a kórházban, új viccgyűjteménnyel készült, hogy felvidítsa. Neumann tudományos témájú beszélgetésekbe is gyakran beleszőtt vicceket, anekdotákat, ami lehetővé tette, hogy feloldjon minden feszültséget, ha nézeteltérések vetődtek fel, különösen politikai kérdésekben. 

1955-ben, alig 52 éves korában diagnosztizáltak nála csont-, hasnyálmirigy- és prosztatarákot. Valószínűleg az okozta, hogy a Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriumban sugárfertőzés érte. Lánya, Marina 2012-ben megjelentetett egy könyvet apjáról, amely szerint néhány hónappal a halála előtt kijelentette, hogy szeretne visszatérni a katolikus egyházhoz (1930-ban ugyanis megkeresztelkedett Magyarországon, de az Egyesült Államokban zsidóként határozta meg magát). Anselm Strittmaster bencés szerzetest kérte, hogy készítse fel az eltávozásra. Anselm atya a halála pillanatáig mellette volt, mert Neumann rettegett a haláltól. Azt mondta racionális tudósi logikával, hogy „amíg fennáll a nem hívők örök elkárhozásának lehetősége, logikusabb, hogy a végén hívővé váljanak”.

Édesanyjának pedig azt mondta: „Valószínűleg létezik Isten. Sok dolgot könnyebb megmagyarázni, ha van, mint ha nincs.”

„Egyiküknek sem volt olyan gyors és éles esze, mint Neumann Jancsinak”

Halálos ágyán János még azzal szórakoztatta öccsét, hogy fejből és szóról szóra felmondta Goethe Faust című műve minden oldalának első néhány sorát, bár értelmi képességei már a töredékeivé váltak a korábbiaknak, ami sok gyötrelmet okozott neki. 1957. február 8-án halt meg a Walter Reed Army Medical Centerben, Washington DC-ben. A kórházban az utolsó pillanatig katonai biztonsági őrizet alatt tartották, nehogy erősen begyógyszerezve katonai titkokat fedjen fel. A Nassau Presbyterian Church temetőjében temették el Princetonban.

Teller Ede azt mondta róla, hogy soha nem tudott lépést tartani vele. George Pólya, a zürich-i egyetem professzora írta: „Johnny volt az egyetlen diák, akitől féltem. Ha egy előadás során megemlítettem egy megoldatlan problémát, nagy eséllyel az előadás végén odajött hozzám a megoldással, amit egy cédulára firkált rá.” Wigner Jenő így jellemezte: „Sok intelligens embert ismertem életem során. (...) Szilárd Leó és Teller Ede a legközelebbi barátaim, és Albert Einstein is jó barátom volt. Sok okos fiatal tudóst ismertem, de egyiküknek sem volt olyan gyors és éles esze, mint Neumann Jancsinak. A matematikai problémákat nemcsak a felszínen értette meg, hanem teljes komplexitásukban. Gyorsan, erőfeszítés nélkül és mélyen beleásta magát a legösszetettebb tudományos probléma részleteibe is. Az elméje tökéletes műszernek tűnt, a fogaskerekek úgy lettek megmunkálva, hogy ezredmilliméter pontossággal hálózzák be.”

Felhasznált irodalom:

• https://www.britannica.com/biography/John-von-Neumann
• https://mathshistory.st-andrews.ac.uk/Biographies/Von_Neumann/
• https://en.wikipedia.org/wiki/John_von_Neumann
• https://www.thefamouspeople.com/profiles/john-von-neumann-481.php
• https://ajovomultja.hu/neumann-janos
• http://www.math.u-szeged.hu/~kovzol/SzAAMT-2001/beadott/GubaK/Ki%20volt%20Neumann%20J%E1nos%28v%E9gleges%29.htm
• http://epa.oszk.hu/02900/02926/00045/pdf/EPA02926_termeszet_vilaga_2016_09_428.pdf
• https://www.rentit.hu/hu-HU/Cikk/ki-kicsoda-az-informatikaban/neumann-janos.rentit

Kik és hogyan kerültek az Amerikai Egyesült Államokba?

Az 1956-os magyar menekültek számára a világ megannyi országa felkínálta az újrakezdés lehetőségét: Új-Zélandtól kezdve Dél-Afrikán át Kanadáig sokan ajánlottak az Ausztriában és Jugoszláviában tartózkodó magyar menekülteknek vízumot. Az utazni akaró honfitársaink egy része a nagykövetségeken, konzulátusokon igyekezett beszerezni a szükséges papírokat, emellett bevándorlási ügynökök, bizottságok, konzulok járták a menekülttáborokat.

Az Amerikai Egyesült Államok volt a legnépszerűbb úti cél. Az 1956-os évre vonatkozó magyar bevándorlási kvóta már november első napjaiban elfogyott, ezért abban a hónapban nem csak 5 ezer főre növelte Dwight Eisenhower elnök a bevándorlási keretet, de egy jogi kiskapu lehetőségét kihasználva „becsületszóra” is befogadtak menekülteket.

Ráadásul 1956 folyamán annyi ember érkezett Ausztriába, mint az ország lakosságának 1,5–2 százaléka, így az alpesi ország nemzetközi segítségre szorult.

Az Amerikai Egyesült Államok hadserege ezért megszervezte a Biztonságos Mennyország Hadműveletet (Operation Safe Haven), amely a berlini légihidat követő második legnagyobb, békeidőben végrehajtott szállítóhadművelet volt. Naponta több repülőgép indult Bécsből vagy Münchenből, valamint tengerjáró hajók hagyták el Bremerhaven kikötőjét. Ráadásul a befogadás logisztikai része is az amerikai hadseregre hárult, és a Könyörület Hadművelet (Operation Mercy) keretében közel 32 ezer ember Amerikában töltött első napjait is megszervezték. Több száz katonával kétnyelvűsítették és újra berendezték Camp Kilmert, a New Jersey-i New Brunswick mellett található katonai tábort. A menekülteket számos tolmács, önkéntes segítette, hogy átessenek a bevándorlási, vám-, egészségügyi vagy akár belbiztonsági átvizsgáláson. Pár órától pár hétig tartó időtartamban voltak a katonai táborban a magyarok, ameddig hozzátartozóik, szponzoraik vagy az ösztöndíjukat/munkalehetőségüket felajánlók el nem jöttek értük. Az utolsó, 31893. menekült 1957. május 9-én hagyta el Camp Kilmert.

A megszülető családok

A levéltári iratok alapján 57 párról biztosan van olyan adat, hogy Camp Kilmerben kötötték össze életüket. Ezek többségükben húszas, harmincas éveikben járó fiatalok voltak, és jellemzően öt év korkülönbség volt a felek között. Bár akadt olyan ötvenéves is, aki húsz évvel fiatalabb menyasszonyát vette el. Legtöbbjük korábban már elvált.

A polgári esküvőre rendszerint a táborban, a templomira a tábori kápolnában a közeli magyar lelkészek, papok, rabbik segítségével került sor.

A jegyespárok vagy a táborban találkozó szerelmesek 1957-ben természetesen Camp Kilmeren kívül is esküdtek. Az ő történetük kizárólag helyi anyakönyvek vizsgálatával, hosszadalmas munkával lenne feltárható, a dokumentált személyes visszaemlékezések azonban segíthetnek a kutatásban. Dömötör Erzsébet például 18 éves volt, amikor szintén fiatal udvarlójával, Gyulával eldöntötték, hogy összeházasodnak. Amikor a forradalom kitörése után Amerikába kerültek, Erzsébetnek egy hétgyerekes család viselte gondját, még az esküvő szervezésében is segítettek neki: „Kérdezték, milyen ruhában leszek? Mondom van egy sötétkék ruhám, de mondták, hogy arról szó sem lehet. Szereztek nekem szép fehér esküvői ruhát, szereztek puncsot, csináltak tortát” – emlékezik az asszony a Memory Project keretében vele készült interjúban.

Arról is maradtak fenn források, hogy különleges egyeztetést igényelt egy 24 éves, Béla keresztnevű férfi és a 15 éves Margaret frigye (nem azonosítható, hogy ez az anyakönyvezett neve, vagy az angolra átírt neve), ugyanis a kisasszonynak Magyarországról kellett szülői jóváhagyást kapnia a házassághoz. A táviraton is mindössze ennyi szerepelt: „Hazassagba bele egyezunk [sic!]. Anyad Apad csokol irjal.”

Kép

Fotó: Open Society Foundation archívuma

Forrás: http://www.refugees1956.org/2017/01/21/1956-hungarian-refugees-in-the-us-photo-gallery/

A házasságokon túl gyermekáldásra is sor került Camp Kilmerben.

398 állapotos nőt gondozott a tábori egészségügyi szolgálat, 14 szülést bonyolítottak le, amikből sajnos öten holtan születtek vagy gyermekhalált haltak.

Mint az a fentiekből kiolvasható, a tábori körülmények ellenére is sok szerelmes összekötötte életét. Bár Valentin-nap okán különleges rendezvényre nem került sor Camp Kilmerben, a magyar menekültek ideiglenes szállásukon is megtalálták a lehetőséget a párkapcsolatok kialakítására és fenntartására. Az Amerikában köttetett frigyekből megannyi gyermek köszönheti a szüleinek, hogy nemcsak amerikai, de magyar vér is csörgedezik az ereikben.

A szerző PHD-hallható történész.
A cikk „Az 1956 utáni menekültválság és a magyar emigráns közösségek a hidegháború idején" című NKFI-1 FK-135586 program keretében valósult meg, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-20-3-II. kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült.

Felhasznált irodalom:
Az Amerikai Nemzeti Levéltár College Park, MD kutatóhelyén feltárt iratok, különösen az Amerikai Hadsereg dokumentumai.

A témában ajánljuk:

• Világtörténet című folyóirat 2016/3. száma.
• Kecskés D. Gusztáv – Scheibner Tamás (szerk.): Egy világraszóló történet – Az 1956-os magyar menekültválság kézikönyve. ELKH BTK TTI, Budapest, 2022.

Mi történik, amikor már nem röpdösnek a pillangók a gyomrunkban? Amikor a nagy Ő már csak ő lesz? Mi tűnik el ilyenkor a párkapcsolatokból és milyen új, mély és megrendítő élményekkel, tudással gyarapodnak azok, akik tovább építik önmagukat és egymást? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Bízd Rá Magad Szolgálat eseménye.

A keresztény értékrend mentén dolgozó segítő szervezeteket összefogó Bízd Rá Magad Szolgálat vendégeivel a párkapcsolatok mérföldköveit tekinti át az idén tizenhatodik alkalommal megrendezett Házasság Hete keretében. A cél az, hogy minél felkészültebbek és nyitottabbak legyenek a párok a kapcsolataikban törvényszerűen bekövetkező változásokra.

Az átalakulás kríziseiről és az azt követő gazdagodásról, megerősödésről éppúgy szó lesz, mint arról, hogy miért fontos alapja a kiegyensúlyozott házasságoknak a boldogító 3 igen.

A pódiumbeszélgetés Budapesten, a D50 Kulturális Központban 2023. február 19-én 16.00 órakor Erdő Péter bíboros, prímás köszöntőjével kezdődik. Ezt követően Papp Miklós, görögkatolikus pap, morálteológus, három lánygyermek édesapja segíti az érdeklődőket abban, hogyan érdemes megoldó kulcsot keresni a boldog házasság, mint sokismeretlenes egyenlet megoldásához.

Majd két, nagycsaládos házaspár örömmel, bánattal, kihívásokkal teli házasságának mérföldköveit ismerhetjük meg. Az újságíró házaspár Krúdy Zsófia és Tamás megrendítő őszinteséggel beszélnek saját és kapcsolataik hibáiról, arról, hogyan alakult át életük azután, hogy összetalálkoztak, megsebezték egymást. Majd hogyan találtak ismét egymásra, oldották fel az egymással szemben érzett bizalmatlanságot, miként tanulnak, gyógyulnak együtt évtizedek óta hat gyermekükkel.

Dabóczi Vera és Kálmán házasságának története egy fiatalkori összetalálkozás filmszerű aha-élményével kezdődött. Hogyan működik egy hétgyermekes nagycsalád úgy, hogy közben életben tartják azt a bizonyos szikrát? Miért mond le valaki a színpadról a házasságért cserébe? Milyen módon egyeztethető össze a vállalati csúcsvezetői karrier a férj, az apa, a közösségépítő, segítő szerepekkel? Rengeteg izgalmas kérdés, amelyről a rendezvény moderátora, Zsuffa Tünde író beszélget majd a házaspárokkal.

Az ingyenes rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Erre a szervező, Bízd Rá Magad portálján nyílik lehetőség.

A program a Házasság Hete részeként valósul meg. A rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

A pódiumbeszélgetésekkel egyidőben elindul a Bízd Rá Magad országos, online párkapcsolaterősítő játéka is, melyen a tavalyi évben több mint 1300 pár játszott együtt az Élménytéren.

2023-ban február 19-ig ismét lehetőségük van a 18. életévüket betöltött, magyarországi lakcímmel rendelkező pároknak arra, hogy a párkapcsolatok fejlődési szakaszait kreatív és humoros feladatokkal áttekintő kihívásba bekapcsolódjanak. Az élményeken túl, értékes nyeremények is várják a résztvevőket. 

A bizdramagad.hu honlap egyedi, tematizált ajánlásgyűjteményében az emberi életút sokféle kihívásával kapcsolatban találhatunk valós, gyakorlati segítséget, legyen szó pl. gyermekvállalásról, gyereknevelésről, párkapcsolatról, függőségekről, időskorú/beteg hozzátartozó gondozásáról, pszichológiai, érzelmi elakadásokról vagy bármilyen személyes nehézségről. Több, mint százhetven, elsősorban keresztény, katolikus segítő szervezetet, „jó gyakorlatot” mutat be az oldal, akik számos módon tudnak támaszt, kapaszkodót nyújtani a hozzájuk fordulóknak (pl. segélyhívó, pszichológiai és mentálhigiénés segítség, önsegítő kör, lelkigyakorlat, lelki vezetés, zarándoklat, tanfolyam, online társkereső, betegápoló közvetítő szolgáltatás, stb.). A portált az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Bízd Rá Magad Szolgálata működteti.

A kirándulás, amit nagy kár lett volna kihagyni

„Derék asszonyt ki talál? Értéke a gyöngyét messze meghaladja. Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele. Mindig a javára van, sose a kárára, életének minden napján.” (Példabeszédek könyve 31,10–12) Én megtapasztaltam ezt az igét, életem legnagyobb csodája, hogy találkozhattam Sárával, hogy megismerhettem, 28 éve eggyé válhattunk a házasságban, és öt gyermekünk született.

Igazi „csoda” volt számomra találkozásunk. Egy közös kirándulást szerveztek a katolikus közösségeink a Börzsönybe, jó korai indulással a Nyugati pályaudvarról. Reggel, amikor az ébresztőórám csengett, lenyomtam, és azt gondoltam, „na, én ilyen korán nem kelek fel, inkább alszom!” Íme, egy példája a lustaságomnak és határozatlanságomnak, pedig 32 éves voltam már.

Akkor egy belső hang szólt hozzám: „Ha most nem mész, úgy maradsz, ahogy vagy!”

Mint a rugó pattantam ki az ágyból, és elmentem kirándulni. Ott találkoztam Sárával. Persze én már ezzel a gondolattal, ilyen szemmel mentem el, hogy „akkor most mutasd meg, Istenem, miért kellett felkelnem!”

És ő megmutatta Sárát.

(Urbán András)

A csokornyakkendő, ami majdnem közénk állt

Az esküvőnk előtti felkészülést úgy szerveztem, hogy a tanúm, egy barátom jön értem a fodrászhoz és visz haza kocsival. Otthon felveszem a ruhámat, és utána indulunk a házasságkötő terembe. Minden meg volt tehát szervezve, az időpontokat pontosan kiszámítottam, hogy mindenre legyen idő.
A tanúm oda is jött a fodrászüzlethez, és közölte velem, hogy szerinte a leendő férjem nem nősülhet olyan nyakkendőben, amilyet általában hétköznap hordanak, hanem kell neki venni egy csokornyakkendőt, ezért tegyünk egy kis kitérőt hazafelé. Én hajlottam rá, így beugrottunk egy üzletbe, ám ott nem kaptunk. Vagy öt üzletet megjártunk, mire venni tudtunk olyan csokornyakkendőt, ami szerinte megfelelő lesz.

Ma is jól emlékszem a furcsálló tekintetekre, ahogy az üzletekben néztek rám: esküvői fejdísszel a frizurámban, kisminkelve, ugyanakkor szabadidőruhában, amint csokornyakkendőket válogatok...

Annyira elment az idő, hogy kapkodva tudtam csak átöltözni, és majdnem elkéstünk az esküvőről.
Ennek augusztus 8-án lesz 25 éve, és biztos, hogy egész életemben emlékezni fogok rá.

(Demecs Tímea)

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Pexels/Sandro Crepulja

A nyelvtörténetjegyzet titka

Házasságról, szerelemről, a boldog és fájdalmas pillanatokról írni röviden nem könnyű, pláne, ha mindkét házastárs, bár más-más módon – lám, ebben is különböznek, ahogy annyi másban – az átlagnál szemérmesebb.

Eszembe jut egy nyelvtörténet-előadás az egyetemen, amelynek unalmában a jegyzet szélére fát rajzolgattam. Időközben a vonalak – a nyelvrokonság ágas-bogas rejtelmeiből menekülve – levélverssé formálódtak. Istvánnak írtam, aki akkor még nem volt a férjem.

Ennyire emlékszem belőle: „Zöld hajtásaim belenőnek sebeidbe, erős ágaid tartják lebukó fejemet.”

Ha nem nyelvészet-, hanem irodalomórán ülök, pláne, ha nem vagyok annyira szerelmes, nyilván élesebb kritikával szemlélem e két sor költői képének és nemi sztereotípiájának sablonos báját. Mindenesetre férjem ma is őrzi ezt a jegyzetemet.

S hogy végigvigyem a famotívumot, teljesítve a szerkesztő kérését és vállalva a további közhelyeket: erős, harcedzett fává nőttünk mi ketten, nehéz lenne a gyökereinket és az ágainkat kibogozni, hisz egymásból szívják, egymásnak adják a vizet, egymást fordítják az éltető napnak, takarják a pusztító forróságtól.

De talán a gyerekeink árulnak el a házasságunkról a legtöbbet – például a két lányunk, akik huszonévesen mentek férjhez, és a négy unokánk, akiket örömmel és bátran vállaltak, és akiket meg is kapunk Valentin-nap estéjére –, mert ahogy írva vagyon: „Gyümölcseikről ismeritek fel őket.”

(Szám Kati)

A fiú a gitárral

Az idei Házasság Hetén újra eszembe jutott az a kép, ami olyan nagy hatással volt az idén már 34 éves házasságunkra. Egy valóságból vett kép, az a látvány, ahogy először megpillantottam a későbbi férjemet: egy nagy gitárt maga előtt tartva lépett be a szobába, ahol sok más fiatallal együtt ültem, és szélesen mosolygott, csillogott a szeme. Ő 25 éves volt akkor, én 18.

Azonnal átsuhant rajtam egy bizonyosság: nekem ezzel a fiúval kapcsolatba kell kerülnöm.

Nem volt még akkor szó szerelemről, csak azt éreztem, hogy része akarok lenni valamiképpen az életének. Két hosszú évbe telt, míg szépen lassan, mindenféle szolid női fondorlatot bevetve közel tudtam kerülni hozzá, és ő örömmel vette.

38 éve hordozom már magamban ezt a képet, vagyis az első pillanatot, és amikor sivatagos órákat-napokat éltem meg az elmúlt közös évtizedekben, ez a kép gyakran segített át rajtuk. Elég volt felidézni és újra így látni őt: huszonöt évesen, mosolygósan, gitárral, csillogó szemmel. Újra pontosan tudtam, hogy miért akartam akkor és miért érdemes ma is az élete részesének lenni.

(Kölnei Lívia)

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Pixabay

Amikor cserbenhagy a csigaházad

Mielőtt összeházasodtunk volna Attilával, feltettem magamnak egy fontos kérdést: vajon ő olyan férfi, akivel körbeutaznám a világot úgy, hogy nem félnék és nem unatkoznék egy percre sem? Tudtam, hogy a válasz igen, hiszen többször bizonyítottuk már, jók leszünk mi „Jámborékként”.  Mindig is szerettük a kalandokat, ezért az esküvőnk előtt nem sokkal gondoltunk egy nagyot, és átalakíttattuk öreg, ütött-kopott, alig guruló, Dudu nevű furgonunkat lakóautónak, hogy nekivágjunk Lisszabonnak. Csodás utunk volt Olaszországon át, olyan tengerparti lagúnákban aludtunk, ahol senki más, mintha csak mi léteztünk volna az egész világon. Eljött a férjem születésnapja, az ébredést követő kávé után bepattantunk az autóba azzal a felkiáltással, hogy „Irány Franciaország!”, amikor Dudu zsörtölődve morgott kettőt, majd meg sem moccant. Az autónk, amely egyben a csigaházunk is volt, hogy úgy mondjam, beadta a kulcsot. Nézegettük a térképet, hogy megtudjuk, hol a búbánatban vagyunk. „Celle Ligure” – mondták a helyiek. „Hát, ez nagyszerű” – sóhajtottuk. Átsétáltunk a közeli benzinkútra, ahol az olasz kutasnak valahogy „elactivityztük”, hogy mi a problémánk, de amikor fel akarta állítani Dudu diagnózisát, csak a fejét csóválta és olaszul káromkodott, majd az orrunk alá nyomott egy cetlit, rajta a szerviz számával. Nagy nehezen sikerült elérnünk a szerelőt, akinek a műhelye a hegy tetején volt.
Sose felejtem el, amikor a tréler anyósülésén ülve azt mondtam: „Boldog szülinapot, Attila! Ne búsulj, egyszer majd jó sztori lesz ez is”.
És lám, tényleg az lett! Mondanom sem kell, hogy mennyire kellett hinnünk egymásban, hogy hideg fejjel kiszámoljuk, hol tudunk csúcsszezonban szállást kapni úgy, hogy ki is tudjuk fizetni. Végül nagy mázlink volt egy tengerparti hotellel, ahol még pont akadt hely, és bár Lisszabon helyett „csak” Saint Tropez-ig jutottunk el a meggyógyult lakóautónkkal, és a nyaralásra szánt pénzünk nagyja is egy Angelo nevű autószerelő zsebében landolt, nagyon hálásak voltunk azért, hogy a világ egyik legszebb eldugott kis olasz városkájában robbantunk le. Úgy emlékszünk vissza erre a történetre, mint amikor bebizonyosodott, hogy nekünk mindenképpen össze kell házasodunk, és kis jámbikat is szeretnénk, akiknek egyszer majd mesélhetünk a csavargásainkról. Dudut azóta „nyugdíjaztuk” a kempingünkben, aminek a kialakítása és üzemeltetése szintén felér egy házasságépítő kalanddal.

(Jámbor-Miniska Zsejke)