Anekdota egy beteg kislányról

Több anekdotát is megőrzött az utókor a nagy miskolci árvízről. Ezek egyike a bibliai Mózes-történetet idézheti fel bennünk. Egy napszámosként dolgozó anyuka egyedül nevelte kislányát, mert a férjét elvitték katonának. Egyik alkalommal vele volt beteg gyermeke is, ezért nem haladt úgy az asszony a munkával, ahogy rendes körülmények kötött ment volna neki, a beteg leánykát pedig a díványra fektette. Megszólta ezért a munkát adó kocsmárosné:

,,– Tegye le azt a kölyköt a divánról, mert vele együtt lököm ki, meg a bérét is lefogom! (...) Ott van a teknő a lábánál! Csak nem akarja azt, hogy az én aranyos kis lányom háljon abban! Jól alszik a maga porontya akárhol, paraszt a szemétdombon is elhál, ha egyebe nincs! És mert maga olyan sokat itt lustálkodott a gyereke miatt, még ezt a szobát is ki kell surolnia, ha reggelig tart is – mert ki nem fizetem, holnap még mást fogadok maga helyett..."

A szegény asszony így is tett, a beteg gyermekét a teknőbe tette, a kocsmárosné gyermeke pedig a díványra feküdt, az anyjával egyetemben. Éjfélkor munkája végeztével a napszámos asszony megnézte gyermekét, csókot lehelt ajkára, majd a cselédek szobájába ment aludni, mert hamarosan kelnie kellett. 
Éjjel azonban megérkezett az őrült ár. A szegény asszony rohant a gyermekéért, de sehol sem találta, elsodorta a rettentő víztömeg... A kocsmárosné és gyermeke azonban ott volt... Kihűlve, megfulladtak a vízzel hirtelen megtelt szobában. 

Nem sokkal később a főutcán egy tűzoltó észrevett egy teknőt, benne egy kisgyermekkel. 

Azt hitte, már nincs élet benne, ám nagyon megörült, amikor a kislány felsírt az érintésére. Hát még az édesanyja, amikor újra magához ölelte! Ha nem lett volna oly szigorú a kocsmárosné, már nem élne a gyermeke...

„Fekete szárnyakkal közeledett a pusztulás angyala”

„Pénteken egész nap tikkasztó meleg volt, a füledt levegő villanyossággal telve. Estefelé az ég északi része kissé beborúlt s tíz órakor villogni kezdett a láthatár széle. Eső-től nem tartottak azonban, mert ez égtájról csak igen ritkán szoktak itt esőt kapni. Az utczán csöndes volt minden s csak az éji szolgálatra oktatott katonacsapatok egy-forma robajú léptei törték meg a csöndet. »Nagy háború lesz« – gondolhatná, aki velök találkozott. De arra nem gondolt senki, hogy még elébb, pár óra múlva, olyan égi háború lesz, mely ezerszerte rombolóbb minden emberi pusztításnál.” Így emlékezett vissza a katasztrófa éjszakájára a neves lapszerkesztő, Vadnay Károly. Vadnay és jó barátja, Gyulai Pál pesti költő-író az árvíz előtti napon Egerből érkezett Miskolcra, ahol háromnapos rokonlátogatást terveztek, majd utána haza is utaztak volna a fővárosba. Az árvíz azonban tovább marasztalta őket. 

Miskolc belvárosa egy szűk völgyben helyezkedik el, a bábonyi dombok és az Avas között. A hegyekből lezúduló csapadék itt tombolta ki magát. 
„Miskolcz (...) oly szerencsétlen fekvésü város, hogy ha a közelebb eső apróbb völgynyilásokat nem számitjuk is, három nagyobb völgynek a hegyekbőllerohanó vize egyesül határain, melyek ily nagyobb mérvü felhőszakadás idején a Szinva és Pecze árkát azonnalbetöltik; sőt mivel a szabályozatlan, jobbra-balra kanyargó medrekben, a szerencsétlen malmok által is feltartóztatva, a tóduló árnak rendes lefolyása nem lehet. (...) 
Közelgett az éjfél, és tizenegy óra után, mint sülyedő hajóról a vészlövés, eldördült a vastag fellegekserkentő ágyúja; tompán, morogva, kiterjesztett fekete szárnyakkal közeledett a pusztulás angyala, – az egymást pillanatonként fölváltó villámok tűzében azt lehetne gondolni, hogy az egész légkör meggyuladt”  – idézte fel Gyöngyösy Sámuel református lelkész.

Kép

Korabeli metszet az árvízről

Álmából riadt fel a lakosság

A vihar éjfél után elvonult, és az emberek újra nyugovóra tértek, „csak itt-ott őrködött egy-két családapa”. A Miskolcon lakók azonban nem tudhatták, hogy tőlük nyugatra Diósgyőrben, Lyukóban, Perecesen, illetve Répáshután, Óhután (ma Bükkszentlászló) és Hámorban is óriási felhőszakadás volt. Ennek következtében augusztus 31-én hajnali egy óra után előbb a Pece két ága, majd fél órával később a Szinva is kiöntött. 

Az áradás félelmetesen gyors volt: percenként fél métert emelkedett a vízszint. 

A belvárosban sok helyen 2–3 méteres víz hömpölygött, sőt az alacsonyabban fekvő területeken ennek dupláját is elérte a vízoszlop magassága. Ezt igazolja a ma is látható öt vízszintjelző emléktábla: a Nemzeti Színház sarkán, a minorita kolostor oldalán, a Megyeháza sarkán, a lutheránus templom bejáratánál, valamint legnagyobb magasságban a Művészetek Házával szembeni kapubejárat fölött. Tudni kell, hogy a természeti katasztrófa idején a járószint a jelenlegihez képest 50-70 centivel mélyebben volt.

A végzetes éjszaka után Gyulai Pál levelet küldött a Nemzeti Hírlapnak:
„Emberi emlékezet óta nem volt Miskolcon nagyobb árvíz, s így a mentő eszközök teljesen hiányoztak. Majdnem három teljes óráig tartott a szörnyű vihar s a szürkülő hajnal a bélvárost romban vagy megrongálva találta” – írta. Valóban, a hajnal borzasztó látványt hozott, a medrek közelében ház alig maradt épen, az uszadékokból keletkezett torlaszokon és a házromokon mindenhol emberi és állati tetemek feküdtek. A város sártengerré változott. 

A családok tagjai napokig keresték egymást

Alig volt olyan család, amelyet ne érintett volna a tragédia. Az álmából felriadó lakosságnak nem sok esélye volt a menekülésre. Szétszakított családok tagjai napokig keresték egymást, hátha mégis megmenekültek a szeretteik. Az áldozatokat a város majorságában hordták össze az északi részen, ami a mai Tűzoltóság szomszédságában volt, s aki a város déli végén lelte halálát, az a Kálváriához került.

Ha egy holttestet azonosítottak, a lábára nevével ellátott címkét kötöttek. 

Ez volt az ország legújabb kori történelmének legtöbb halálos áldozattal járó természeti katasztrófája. Az akkori város területén 277-en lelték halálukat. Az áldozatok egy része nem vízbe fulladt, hanem az összedőlt, gyengébb szerkezetű házak temették őket maguk alá. Ám mindezen túl a várostól nyugatra eső belakott területeken (többek közt Vasgyár, Diósgyőr, Hámor) további legalább 100 ember hunyt el. Vagyis a közel 400 fős halálozási szám lényegesen meghaladja a pesti, valamint a szegedi árvizek 150–150 fős áldozatainak összegét.

Az árvíz levonulása után is dőltek össze lakóépületek, mivel azok falait az avasi pincék mélyítéséből származó mállékony, tufás homokkőből építették, ami néhány nap alatt átázott. A belváros központját jelentő mai „Villanyrendőrtől” lefelé haladva a Széchenyi utca (a helyiek kizárólag Fő utcának nevezik) északi oldalán egy meder vésődött ki, amit rézkarcon is megörökítettek.

Kép

Herman Ottó rajza az 1878-as miskolci árvíz következményeiről

Lehet-e még nagy árvíz Miskolcon?

A tragédia után hamarosan megérkeztek az első felajánlások az ország minden részéből: pénz, fizikai munkások, bányamunkások, katonák, rendőrök. Ám közel sem annyi adomány érkezett a városba, mint Szegedre egy évvel később, amikor az alföldi várost szinte teljesen újjáépítették a pokoli árvíz után. Ugyanakkor szerencséje is volt Miskolcnak, mert egy kiváló polgármester, Soltész Nagy Kálmán – akinek a nevét ma utca viseli a borsodi megyeszékhelyen – állt az élén. A város irányítóinak az újjáépítés mellett a Szinva és a Pecék (több ilyen nevű patak is van – a szerk.) szabályozása lett a legfontosabb feladata. Később, az 1960-as, ‘70 években megint szabályozták a Szinvát és a Pecét, és nagyrészt lefedték azokat. Napjainkban a meteorológia úgy fogalmazna, hogy annak idején két szupercella ütközött, ez okozta a soha nem látott felhőszakadást. 

Belvárost elöntő árvíz 1878 óta nem volt, viszont a klímaváltozással járó extrém csapadékok alapján a jövőben ezt nem lehet kizárni.

A szakemberek szerint a 21. századra a szaporodó építkezések, a burkolatok, a csatornahálózat bővítése, a szélesebb utak, továbbá a parkolók, a lakótelepek és a dombokra egyre inkább „felkúszó” város egyre rosszabb vízgazdálkodású területet hozott létre. Ha pedig nincs elég természetes növénytakaró, heves viharoknál már rövid idő alatt rendkívül nagy mennyiségű víz folyhat le a völgyekbe. Egy az 1878-as hoz hasonló vihar esetén (néhány órán belül 100 mm-t meghaladó eső) napjainkban is kiönthet a Szinva, és akár félméteres víz is hömpölyöghetne a belváros utcáin. Növeli a katasztrófaveszélyt, hogy a Fő utcai közüzemi transzformátorok pincékbe vannak beépítve... Ilyen sok csapadék körülbelül évtizedes gyakorisággal fordulhat elő a térségben.

Források:
Bodovics Éva Judit: Árvízi hangok
https://www.academia.edu/8066497/Arvizi_hangok._Az_1878-as_miskolci_arvizet_megelt_szemelyek_tortenetei_Voices_of_the_Flood._Reminiscences_by_the_Survivors_of_the_1878_Miskolc_Flood
Kovács Péter, ÉKÖVIZIG: Az 1878. évi nagy miskolci árvíz emlékére
(A Magyar Hidrológiai Társaság XXVI. Országos Vándorgyűlése, Miskolc, 2008.)
https://library.hungaricana.hu/en/view/HidrologiaiVandorgyules_2008_26/?pg=234&layout=s
https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/2020/08/31/anekdotak_az_1878-as_nagy_arviz_tortenetebol
Szlabóczky Pál, nyug. geomérnök szakmai tájékoztatása

Mikor kezdtél el jótékonykodni és mi volt az első ügy, amit támogattál? 
A jótékonykodás, az önkéntes segítségnyújtás fontosságát gyakorlatilag az anyatejjel együtt szívtam magamba. Kiskoromtól kezdve azt láttam, hogy ha valaki bajba került a környezetünkben, anyukám elsőként kezdte el összegyűjteni a holmikat, élelmiszert vásárolt, és már vitte is a rászorulóknak. Pedig akkoriban a jótékonykodásnak még nem volt olyan kultúrája, mint napjainkban illetve sokáig élt az a tévhit az emberekben, hogy az adakozás csak a pénzről szólhat. Amikor a tévés világba bekerültem, és elkezdtek írni rólam az újságok, rögtön úgy éreztem, az ismertségemet szeretném arra használni, hogy jó ügyek mellé álljak és felhívjam az emberek figyelmét a segítségnyújtás fontosságára.  

24 évvel ezelőtt Tunyogi Erzsike Gyógyító Játszóházának karácsonyi ünnepségére vittem először játékokat és egészen 2020-ig jártam vissza hozzájuk minden évben. Itt halmozottan sérült gyermekek korai fejlesztésével foglalkoznak 6 éves korig egy speciális módszerrel. Nagyon kis helyen, egy egyszobás lakásban dolgoztak és szerettek volna nagyobba menni, ahol több gyereket tudnak fogadni. 

Így vetődött fel bennem az ötlet, hogy szervezek egy jótékonysági estet, ami annyira jól sikerült, hogy megvalósulhatott az álom: át tudtak költözni máshová, ahol azóta is működnek. 


Aztán 2012-ben a TED-X kért fel arra, hogy tartsak előadást az önkénteskedésről. Rengetegen odajöttek hozzám és elmondták, én inspiráltam őket arra, hogy jótékonykodni kezdjenek és felismerték, ennek mekkora ereje van. Szerencsére ilyen értelemben a közösségi média is a segítségünkre van, hiszen egy-egy fontos ügynek a híre pillanatok alatt körbefutja a világot. Amikor azt látom, mennyien mozgósítják az erőforrásaikat, ajánlják fel a rendelkezésükre álló lehetőségeket – legyen az pár száz forint, élelmiszer vagy szakmai segítség –, mindig megnyugszom, hogy még nincs olyan nagy baj ezzel a világgal. 

Hogyan született meg a Felelősen Magadért Egyesület megalapításának ötlete? 
2002-ben a Klub Rádióban indult egy műsorom Női vonal címmel, melyben olyan, a mai napig tabuként kezelt témákat dolgoztam fel szakemberek segítségével, mint a meddőség, a lombikprogram, az örökbefogadás, a mióma kérdése. A miómával foglalkozó beszélgetés során döbbentem rá, az orvost hallgatva, hogy ez az elváltozás a fogamzóképes korú nők negyedét érinti, és bár életminőséget jelentősen rontó fájdalmakkal jár, mégsem fordulnak szakemberhez, nem beszélnek róla, mert szégyellik. Így tulajdonképpen teljesen egyedül maradnak egy olyan betegséggel, aminek kezelése életbevágóan fontos lenne.

Szülész-nőgyógyász, szexuálterapeuta, újságíró és kommunikációs szakértő alapítótársaimmal, akiket barátaimnak is mondhatok, sokat beszélgettünk arról, hogy ezen változtatni kell, és rengeteget gondolkoztunk azon, miként tudnánk a legjobban támogatni a nőket abban, hogy tudatosak legyenek, ha az egészségükről van szó.

Sok-sok egyeztetés után jött a közös ötlet, hogy ezekről a női egészséget érintő problémákról beszélni kellene és szükség lenne egy olyan csatornára, amely egyrészt az információk átadására alkalmas, másrészt fórumként is működik, ahol az érintettek szégyenkezés nélkül feltehetik a kérdéseiket, segítséget kapnak, miközben olyanokkal is találkozhatnak, akik hasonló problémákkal küzdenek. Így született meg a Felelősen Magadért Egyesület, mely immár közhasznú betegszervezetként, 6 éve működik, és támogatja a nőket egészségük megőrzésében.  

Neked mi a szereped az egyesületben? 
A FEME kis közösségébe mindenki hoz valamit. Én egy csatorna vagyok, az ismertségemet, kommunikációs szakemberi tudásomat tudom adni ahhoz, hogy beszéljünk a nőkhöz, hogy szánjanak rá időt és foglalkozzanak magukkal. Sajnos azt tapasztalom, hogy miközben mi, nők mindenkiről szeretünk gondoskodni, magunkra már kevés időt hagyunk. Pedig meg kell értenünk, hogy csak akkor tudjuk ellátni a családunkat, szeretteinket, ha mi magunk egészségesek vagyunk. 

A PCOS, az endometriózis, a mióma mind olyan tünetekkel járnak, amelyekről még a barátnőinkkel sem beszélünk. 

Mert szégyelljük, hogy folyamatosan fáradtak vagyunk, iszonyú fájdalmaink vannak vagy éppen annyira ömlik belőlünk a vér, hogy el sem tudunk indulni otthonról. Mi pedig pont arra biztatjuk a nőket, hogy igenis meséljék el, ha valami nem komfortos! Mert sosem lehet tudni, hogy nincs-e a társaságban még más is, aki érintett. 

Kép

Fotó forrása: Felelősen Magadért Egyesület Kép: Jenei Levente

Számtalan veled készült interjúban hangsúlyozod a női közösségek, a baráti háló erejét. Miben látod ezeknek az emberi összekapcsolódásoknak a lényegét? 
Nagyon sokat számít, ha tudunk ventillálni a minket nyomasztó, aggasztó dolgokról. Amikor anyává válik valaki vagy egészségügyi problémái vannak, akkor a barátnők megtartó ereje, a sorsközösség vállalása kifejezetten fontos. Amikor a YALE Egyetem coachinggal kapcsolatos kurzusát csináltam, ott az egyik feladatunk egyszer az volt, hogy dicsérő üzenetet kell valakinek küldenünk. Én az egyik barátnőmnek küldtem, és azóta a baráti társaságban, szélesebb körben is bevezettük azt a szokást, hogy kifejezzük a hálánkat a másik iránt, megdicsérjük egymást. A női barátság egy erős megtartó erő, kapocs a rohanás közepette; drasztikusabb, traumatikusabb helyzetekben meg pláne. A mentális egészség szempontjából nélkülözhetetlen. Csak nem szabad arról megfeledkezni, hogy ápolni kell. 

Amerikában a dicséretnek hatalmas kultúrája van. Idegen emberek megállnak, hogy megdicsérjék a frizurádat, a ruhádat vagy hogy milyen szép vagy. Ezek apróságok és felszínesnek tűnhet, de nagyon jólesnek és szebb lesz tőle a napunk. Annak is, aki adja a bókot és annak is, aki kapja. A pozitív hozzáállás, a figyelmesség még az olyan kapcsolatokat is képes jobbá tenni, ahol eredetileg nem volt meg a szimpátia. Érdemes kipróbálni, milyen változások mennek végbe egy másik emberben annak hatására, hogy kedvesek vagyunk vele. Megváltozik a kapcsolat dinamikája és mindenkinek jobb lesz tőle a napja. Ráadásul bizonyított tény, hogy ha dicsérsz valakit, magadat is jobbnak kezded érezni és elindul egy pozitív spirál. A pozitív cselekedetek és gesztusok csak felfelé húzzák az embert és a környezetét is.  

A pozitív megerősítés valóban nagyon jót tenne a nőknek, mert én pont azt látom, hogy rengeteg elvárásnak kell megfelelniük, miközben számtalan kritika éri őket. 
A sokféle elvárás, a korunkra jellemző szépség- és fiatalságkultusz is nyomasztóan hat a nőkre. Gondoljunk csak arra a trendre, hogy megszólnak, ha szülés után pár hónappal még pluszkilók vannak rajtad. Ez azért is nagyon problémás, mert nem veszi figyelembe, hogy a női testnek fontos biológiai funkciója az anyaság, a baba kihordása. A pluszkilóknak pedig az a valódi feladata, hogy a zsírpárnákkal a babát védje, egészséges fejlődését biztosítsa. Persze a női test képes arra, hogy „leszálkásodjon” akár pár hét alatt is, csak az éppen egyáltalán nem egészséges. És ezzel nem azt akarom hangsúlyozni, hogy engedjük el magunkat, hanem azt, hogy kerüljük a túlzásokat, a drasztikus fogyókúrákat. A túlzásba vitt edzés és a koplalás ugyanis bizonyítottan olyan súlyos problémákat okozhat, ami meddőséghez, teherbeesési nehézségekhez és szülés közbeni komplikációkhoz vezethet. Ne legyünk végletesek és ne áldozzuk fel az egészségünket egy aktuális és kifacsarodott szépségtrend oltárán!

Kép

Fotó forrása: Felelősen Magadért Egyesület Kép: Jenei Levente

Te mennyire vagy egészségtudatos? 
Én fiatal koromtól kezdve hallgatok a testemre és felelősségteljesen élek, de nem sanyargatom magam. Számomra az a természetes, hogy ha tapasztalok valami szokatlant – például a menstruációm során – akkor felkeresem az orvosom. 

Soha nem hagytam ki az éves nőgyógyászati szűrést sem, ami elengedhetetlen, és a barátnőimre is rá szoktam szólni, ha húzzák-halasztják a vizsgálatot. 

Jó, ha egymásra is figyelünk! Sajnos mi nők megszoktuk, hogy tűrjük a fájdalmat, legyintsünk kisebb-nagyobb panaszokra, mondván, hogy „női dolog”. Ezt a szemléletet át kell állítani magunkban, hiszen ezzel nem teszünk jót sem magunknak, sem a családunknak. 

Anyaként nagy a felelősségünk, hogy mit adunk útravalóul a lányainknak. Te mire tanítod Jázmint, mit szeretnél neki leginkább megtanítani? 
Az önelfogadást, a saját teste szeretetét és az egészséges életmódot, hogy figyeljen oda magára, de ne facsarja ki a testét. Igyekszem én is olyan szokásokat kialakítani nála, amelyek hatására az étkezéshez, saját testéhez való viszonya egészséges lesz felnőtt korában is és nem jelent majd egy életre szóló küzdelmet. A nőiességhez, szépséghez való viszony kapcsán pedig azt szoktam neki tanácsolni, hogy viselje büszkén a szépségét, de ne kérkedjen vele, sose felejtse, hogy az igazi szépség nem látható, hanem belülről fakad, a kedvességéből, a figyelmességéből, és ezt ápolja. 

Elérhetőségek: 
KEZDŐLAP (feme.hu) 
Felelősen magadért | Facebook 
FEME - Nőkről, nőknek - tabuk nélkül | Podcast on Spotify 
FELELŐSEN MAGADÉRT EGYESÜLET - YouTube

A cikk a Felelősen Magadért Egyesület támogatásával készült.

Ahol a történelmünk megelevenedik: a hazai makettparkok

Egy nap alatt megnézni Magyarország számtalan látnivalóját, kastélyait és várait? Egyáltalán nem lehetetlen, és még csak utazgatni sem kell érte keresztül-kasul az országban, hiszen makettparkjainkban szinte mindent egy helyen megcsodálhatunk. A szarvasi Mini Magyarország interaktív makettparkjában valóban úgy érezhetjük, hogy megelevenedett a történelem. Közel száz épület, vasúti jármű és hajó minden apró részletében kidolgozott mása megtalálható itt. 

A mini Balatonon és Dunán ringatózó vitorlások, gőzhajók, valamint a gombnyomásra megszólaló épületek kicsiknek és nagyoknak is különleges élményt nyújtanak. 

Egy másik izgalmas makettparkunkban, a dinnyési Várparkban pedig a ma már csak romokban létező középkori magyar várak kicsinyített eredetijei láthatók, amelyek, akárcsak a valóságban, kőből, téglából, fából és földből készültek, ráadásul az építmények elhelyezése sem véletlenszerű: a történelmi Magyarország térképét formázó sétányon belül, az eredeti elhelyezkedésüknek megfelelően építették fel őket (megyényi pontossággal). 

Különleges sétányok

Hazánkban évről évre egyre több tanösvény, cölöpökre épült panoráma- és lombkoronasétány épül, amelyek bejárása minden évszakban páratlan élményt nyújt. 
A Villányi-hegységben található négyszáznegyvenkét méter magas Szársomlyó hegy 1944 óta védett területnek számít. Keleti oldalában található a Nagyharsányi Szoborpark, ahol a parkot körülvevő, a Szársomlyó részét képező sziklafal peremén 2019-ben egy új panorámasétány létesült, csodás kilátással a Villányi borvidékre. A Kikerics panorámasétány névadója az itt élő, magyar kikerics, amely a Szársomlyó déli oldalának meghatározó növénye. A sétány további különlegessége, hogy ötven védett növényfajból hét faj kizárólag itt fordul elő hazánkban.

Egy másik igazán unikális sétányunk, a farmosi Kékbegy tanösvény, amelynek nádasba nyúló, kétszáz méter hosszú pallósorán végighaladva a nádasok világát tanulmányozhatjuk. A cölöpsétány Magyarország egyik talán kevésbé ismert látnivalója, ám mindenképpen érdemes felkeresni, hiszen a természeti látnivalókban bővelkedő Tápió-Hajta Vidék Tájvédelmi Körzet öleli körbe. 

Meredek löszdombok, sivatagot idéző homokbuckák, az Alföld ősi arculatát felidéző mocsarak, valamint a Tápió-mente gazdag néprajzi hagyományai várnak itt ránk.

Középkori templomok útja

Nincs még egy olyan hely Magyarországon, mint a Felső-Tisza vidéke, legalábbis ami az épségben megmaradt templomaink számát illeti. Mert hiába a tatárdúlás és a török megszállás, a vidék ingoványos ártere épségben megvédte a XIII. században épült templomait. Az összesen harminchét középkori épületet egy tematikus túraútvonal köti össze, a Középkori templomok útja, amelyet akár gyalog, akár kerékpárral is felfedezhetünk. Az apró szatmári és beregi településeken – többek között Lónyán, Gyügyén, Tákoson, Szamostatárfalván, Csengeren, Szamosújlakon, Sonkádon, Csarodán, Csengersimán – olyan csoda várja a látogatót – páratlan templombelsők, freskók, oltárok, faragványok–, amelyekre talán nem is számít. És bár a templomok kulcsát nem minden esetben egyszerű megszerezni – a településeken keressük a „kulcs őrét”. Mindenképpen megéri a próbát!

Kép

A szamosújlak templom – Középkori Templomok Útja – Forrás: Magyar Turisztikai Ügynökség

Az őrségi haranglábak

A reformáció magyarországi térhódítása óta, a döntően reformátusok lakta Őrségben számos helyen találunk haranglábakat. 

Annak idején a településeken élő szegény földműveseknek nem volt lehetőségük templomokat emelni, ennek köszönhetően találkozhatunk ma a legtöbb helyen műemlékké nyilvánított csodaszép haranglábakkal. 

Az Őrség jelképe, a Pankasz legmagasabb pontján álló, 1755-ben emelt harangláb az egyik legismertebb és legszebb mind közül. A köznyelvben szoknyás haranglábként is emlegetik, mert tíz tölgyfaoszlop tartja a szoknyáját, azaz a tornyát. Ám, ha nem a haranglábak útját szeretnénk bejárni, az Őrségben több tematikus tanösvény is található – a négyszáz méter hosszú Rezgőnyár tanösvénytől a négy kilométeres Rókagomba tanösvényig –, amelyek közül bármelyiket is választjuk, biztosan nem csalódunk.

Különleges váraink

Boldogkő vára

Nemcsak a Zempléni-hegység, de egész Magyarország talán legkülönlegesebb váráról van szó, amelynek a hegygerincen végigfutó nyúlványa leginkább a kínai nagy falra emlékeztet. Boldogkő vára olyan érdekességekkel várja a látogatókat, mint az ezer katonából álló ólomkatona-kiállítás, a középkori kohó, amelyben egykor bronzot állítottak elő vagy a gabonaőrlő szárazmalom. A vár legrégebbi része az ötemeletes öregtorony, míg a legimpozánsabb az Oroszlánszikla. Ez utóbbi egy őrbódé a várfal végén, ahonnan szenzációs kilátás nyílik a várra és az Aranyos-völgyre. Ne hagyjuk ki a vár pincéjében található borozót sem, ahol a legenda szerint híres költőnk, Balassi Bálint is sokat időzött és itt írta a Borivóknak való című versét is.

Kép

A boldogkőváraljai vár – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

A Bory-vár

A székesfehérvári Bory-várat a magyar Tádzs Mahalnak is nevezik, egyrészt gazdag díszítettsége miatt, másrészt, mert mindkét palotát férfiak emelték a hitvesi összetartozás és az el nem múló szerelem jelképéül. 

A számos díszítménnyel ellátott vár alaprajza szimbolikus, két centruma: a hitvesi szeretet kápolnája és a műterem, amelyek az építő és megálmodó, Bory Jenő életének két sarkalatos pontját jelképezik. Az épületben több száz, a legváltozatosabb technikával készült szobor található. Amerre csak nézünk, a falakat festmények borítják. A vár külső és belső tereiben a legváratlanabb helyeken tűnnek fel a mozaikok, az üvegfestmények, a díszkutak. Az épület egyik éke, a festett csigalépcső, de érdemes felmenni az egyik toronyba is, ahonnan pazar kilátás nyílik a környékre.

Felfedezések új perspektívából
Lóháton a Visegrádi-hegységben

Túrázni nem csak gyalogosan, de kerékpárral és akár lóháton is lehet. Ez utóbbira kínál lehetőséget a Pilis Ride, amelyet a Pilis Bike erdei kerékpáros úthálózat folytatásaként alakítottak ki és amelynek köszönhetően immár lóháton is be lehet barangolni a Visegrádi-hegységet. A Pilisi Parkerdőben aszfaltozott erdei utak, köves kaptatók, lágy lejtésű erdei ösvények, jól felszerelt istállók és mindezek mellett jó levegő és rengeteg természeti és kulturális látnivaló várja a kalandvágyó, tartalmas kikapcsolódást kereső lovasokat.

A Gemenci erdő túrakenuval

A holtágakkal és a belső tavakkal szabdalt ártéri rezervátum az egyik legszebb hazai látnivaló Közép-Magyarország déli részén, amelyet eginkább hajóba szállva, evezés közben ismerhetünk meg. A Duna mentén kialakult mocsaras vidék páratlan ökoszisztémával, kivételes növény- és állatvilággal rendelkezik, amelynek mindennapjait a Duna vízállása határozza meg. 

Túránk során különleges vízimadarakat, kócsagokat, gémeket, jégmadarat, rétisast, békászó sast, kerecsensólymot és hódokat, sőt akár nagyvadakat: őzet, vaddisznót is könnyen megpillanthatunk. 

A legnagyobb magyar ártéri erdő „legjeit” hosszan lehet sorolni: itt található az ország legnagyobb fája, a Pörbölyi Titán névre keresztelt, százéves, huszonegy méter kerületű fekete nyárfa, itt él továbbá Magyarország legszebb gímszarvas-populációja. Nyár végén, ősz elején az év legizgalmasabb turisztikai programja a szerelmes hímek bőgése, amikor a Gemenci erdőbe zarándokolók szervezett éjjeli sétákon hallgatják a különleges természeti jelenséget.

+1 tipp: Lillafüred – A hely a képeslapokról

Magyarország legszebb természeti adottságokkal rendelkező kirándulóhelyének címére Lillafüred nagy eséllyel pályázhatna, és nem csak a Hámori-tó és a Palotaszálló lenyűgöző látványa vagy a tavaly újjászületett Zsófia-kilátó miatt, amely 2022-ben elnyerte az Év Kilátója címet. A környék ugyanis különleges barlangokban is bővelkedik: közvetlenül a híres vízesés mellett található a hatszáz méter hosszú Anna-barlang, amelynek különlegessége, hogy az anyaga mésztufa, és ilyen barlangból a világon mindössze tizenöt található. Ugyancsak itt található az 1913-ban Kadić Ottokár által felfedezett Szent István-barlang is, melyben az aggteleki cseppkőbarlanghoz hasonlóan egymást követik a felszínről beszivárgó vizekből keletkezett látványos álló- és függőcseppkövek, amelyeknek külön nevük is van. 

Kép

A lillafüredi kastélyszálló – Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Lillafüreden járva kihagyhatatlan élmény a libegőzés: a háromszázhárom méteres tengerszint feletti magasságból induló felvonóról negyedórán keresztül gyönyörködhetünk a tájban. Fentről pedig többféleképpen is lejuthatunk: a Rollerösvény lankás lejtőjén leroboghatunk biciklivel, de tehetünk egy nagy sétát is az Oxigén túraútvonalon is, miközben megismerkedhetünk a bükkösök gazdag állat-és növényvilágával.

Források: 
https://csodasmagyarorszag.hu 
https://minimagyarorszag.hu/ 
https://varpark.hu/ 
https://parkerdo.hu/turizmus/pilis-ride/ 
https://csodahelyek.hu/2022/08/12/10-colopsetany-magyarorszagon/ 
https://csodalatosmagyarorszag.hu/hirek/itthon/eg-es-fold-kozott-a-szarsomlyora-epitett-panorama-setanyon/ 
https://travelladdict.hu 

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült.

Ha megérinthetném őt, akkor talán megszűnnének az anyagi gondjaim, özönlenének a vevők a boltomba, nem csodálkoznának a legpofátlanabb árréseken sem, végre eladhatnám százszoros áron a bóvli műanyag mütyürjeimet, amiket szinte ingyen szereztem, leszállna rólam az adóhatóság is, vagy ha nem, akkor a vastag profitomból lenne pénzem lefizetni őket, állítólag a pali egyszer csak úgy megállt egy halászhajó mellett, és a halak maguktól a hálóba úsztak, nekem is valami ilyenre lenne szükségem. 
Ha megérinthetném őt, akkor talán megváltozna a feleségem, nem vágna olyan bús képet állandóan, sőt, még mosolyogna is, amikor hazaérek hajnali egykor a hosszú munkanap utáni italozásból, és nem nyomozna utánam a közös ágyunkban, 

hogy mi nyomja a hátát, egy fülbevaló, na bumm, egyszerűen csak tudomásul venné, hogy nem az övé, és nem érdekelné, hogy ki és miért hagyta ott,

vagy ha érdekelné is, akkor csak azért, hogy összehozzon egy hármas randit, mert bejönne neki az ilyesmi, ez a pali állítólag egyszer csak hozzáért egy nőhöz, és az örökre megváltozott, nekem is valami ilyenre lenne szükségem. 

Ha megérinthetném őt, akkor talán észrevennék az emberek, hogy mennyivel tisztább vagyok náluk, mindenkinél keményebben és hosszabban böjtölök, de tényleg, olyan is volt, hogy három napig nem ettem semmit, nem ment könnyen, de végig fűtött a vágy, hogy mindenkinél jobb legyek, sose csaltam meg a feleségemet, pedig ő engem kétszer is, de én soha, hadd érezze csak, hogy mennyivel gyengébb és mocskosabb nálam, sose szegtem meg egyetlen törvényt sem, sokkal jobb érzés azon szórakozni, hogy mások mennyire gyengék, mint engedni a kísértéseknek, az zavar csak, hogy bármennyire sanyargatom magam, bármilyen tiszta az életem, senki nem vesz észre, ez a pali meg bármit csinál, rögtön odasereglenek, pedig még csak nem is reklámozza magát, nekem is valami ilyenre lenne szükségem.  

Ha megérinthetném őt, akkor talán elmúlnának a fájdalmaim, és újra emberszámba vennének, mert én csak ennyire vágyom, van mit ennem, a nap is ugyanúgy süt rám, mint a többiekre, az esőcseppek se kerülnek ki, és a szél is ugyanúgy fújja a hajam, mint másokét, 

nekem tényleg nem kell szinte semmi, csak annyira vágyom, hogy ha szembejön valaki az utcán, ne kerüljön el messziről, mint valami leprást vagy gonosz szellemet, 

és az a helyzet, hogy minden pénzemet elköltöttem orvosokra, a családom pedig kitagadott, szóval rajtam már tényleg csak ő segíthet, ő, aki annyi ember meggyógyított, ha csak a ruhád szegélyét érinthetném, egészen biztos, hogy meggyógyulnék Uram, megpróbálok hozzád férkőzni, azt sem bánom, ha közben eltaposnak, nekem már úgysincs mit vesztenem.  

A novella Véssey Miklós Bibliai történetek című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további írásai elérhetőek itt.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
 

„A teljes emberi közlésrendszernek mintegy 55 százaléka nem verbális formában történik” – mondják kommunikációs szakemberek. Sőt vannak, akik egyenesen azt állítják, 80–20 százalék az arány a nem verbális kommunikáció javára. Ezek az adatok elsőre hihetetlennek tűnnek, de gondoljunk csak bele, milyen információk alapján ítélünk meg valakit találkozásunk első perceiben: a járásából, a testtartásából, az öltözetéből, a kézfogásából, a tekintetéből. Mindezt pedig azért, mert akkor még nem áll rendelkezésünkre egyéb adat, nekünk viszont muszáj valahogy reagálnunk a közeledésre.

1. Kopogj, és megmondom, ki vagy!

Hihetetlennek tűnik, de állítólag még az ajtón sem kell belépni ahhoz, hogy valaki el tudja dönteni, melyik személyiségtípusba tartozunk: a kopogásunk ugyanis elárulhatja. 

Ha egy ember a kopogás után azonnal, nagy lendülettel belép, sokan úgy értékelik, hogy extrovertált, míg az introvertált megvárja, amíg megkapja az engedélyt, és csak azután nyit be a helyiségbe. 

De ugyanúgy sokat elárulhat az illetőről, hogyan kopog: halkan vagy erőteljesen. És még csak a kopogásnál tartunk, nem láttuk, nem hallottuk a másikat, de máris megvannak az első információink róla!
 

Az introvertált és extrovertált személyiségtípusokon alapuló pszichológiai szemléletmód Carl Gustav Jung nevéhez köthető, aki az embereket alapvetően kifelé forduló (extrovertált) és befelé forduló (introvertált) kategóriába sorolta. Míg az extrovertált személyiség kifejezetten kitárulkozó típus, aki könnyedén kifejezi érzéseit és gondolatait mások irányába, alapvetően nyitott és társaságkedvelő, addig az introvertáltak alapvető vonásai a meggondoltság, a bizalmatlanság és a félénkség.

Ha pedig látjuk is az illetőt, a kutatások szerint már az első 60 másodpercben besoroljuk őt a két fő kategória – introvertált vagy extrovertált – valamelyikébe. Mégpedig abból, hogy mennyit és hogyan mosolyog. Aki sokat és szívből jövően, természetesen – vagyis nem csak az illendőség kedvéért – teszi ezt, az nagy valószínűséggel az extrovertáltak táborát erősíti, míg az introvertáltak zárkózottabbak, és általában időre van szükségük ahhoz, hogy felengedjenek, őszinte mosolyt villantsanak. Legalábbis egy tanulmány szerint, amelyben a résztvevők mosolygó emberek fényképeit nézték meg, és a mosolyuk alapján határozták meg, hogy ők valószínűleg extrovertáltak.

2. A bizalom köre

Sok hasznos információt tudhatunk meg az emberekről abból is, hogy beszélgetés közben milyen távolságban helyezkednek el egymástól: az ugyanis, hogy fizikálisan milyen közel engedik magukhoz a másikat, rengeteget elárul a köztük lévő kapcsolatról. A viselkedéskutatók az úgynevezett zónatávolságok négy szintjét határozták meg: az első és legszűkebb a fél méteren belüli intim zóna, amelyet csak a legközelebbi barátok és a családtagok léphetnek át. 

A második a személyes zóna, ebbe a fél és másfél méter közti övezetbe az ismerősöket, munkatársakat engedjük be. 

A társadalmi zóna másfél métertől három és fél méterig tart: ide már az idegenek is beléphetnek. Az ennél nagyobb távolság pedig a nyilvános zónába esik, ez az a hely, ahonnan például nagy tömegnek prezentálunk, előadunk.

Kép

Fotó: Freepik

3. A görnyedttől a szívtartásig

Az ember testtartása is sokat elmond a személyiségéről. Ha valaki magasan tartja a fejét, azzal magabiztosságot sugároz. A határozatlan vagy görnyedt járás pedig az alacsony önértékelés jele. A szakértők szerint három alapvető testtartás létezik: az előredöntött fejű testtartás alárendeltséget, zaklatottságot és általában negatív érzelmeket jelez; az előredöntött ágyékú testtartás szexualizált jelentéstöbblettel bír, míg a harmadik, az úgynevezett szívtartás, amelynek jelei a laza vállak és az egyenes tartás, állítólag azt a benyomást kelti másokban, hogy a szíve vezérli az illetőt, ami bizalmat és önbizalmat sugároz. A járásunk módja is sokat elárul rólunk, ugyanakkor, ha hihetünk a tanulmányoknak, abban a legtöbben nem igazán remekelünk, hogy ebből olvassunk ki helytálló információkat – legalábbis, ami a megfigyelt alany sebezhetőségét illeti, a „normális” emberek nagyon rosszul tippelik meg, hogy valaki mennyire sebezhető. Aggasztó módon azonban a bűnözők és pszichopaták esetében más a helyzet, ők ugyanis azonnal kiszúrják az illető járásából, ha az átlagosnál sérülékenyebb vagy bizonytalanabb.

4. Kézfogás: a domináns és a döglött hal

Az első kézfogás mindössze pár másodpercig tart, de ezalatt egy egész jellemrajzot adunk magunkról – és kapunk mi is a velünk szemben állóról. 

A felfelé fordított kézfej alázatosságot fejez ki, míg a lefelé fordított dominanciát sugalmaz – ezért is fontos a kézfogásnál a tenyér helyzete. Ezért van az, hogy az uralkodó, domináns egyének lefelé fordított tenyérrel kezdik a kézfogást, ezáltal a másik fél már csak az alárendelt pozíciót veheti fel. A másik véglet a döglött hal kézfogás, talán magyarázni sem kell, miért kapta ezt a nevet: az ilyen kézfogás petyhüdt, erőtlen, és gyengeséget, határozatlanságot sejtet.

Kép

Fotó: Freepik

A legviccesebb nonverbális szokás a szöszölés: amikor valaki nem ért egyet a másikkal, de nem ad hangot ellenvéleményének, akkor láthatatlan szöszök jelennek meg a ruháján, amiket elkezd szedegetni, közben pedig a padlóra néz. Ez a gyakori gesztus a nemtetszés egyik legismertebb jele.

5. Babrálás az arc körül

Az arc körüli babrálás a nonverbális gesztusok közül a legkifejezőbb, amely által a legértékesebb információkhoz juthatunk – olyanokhoz is, amelyeket egyébként nem biztos, hogy megosztanának velünk. Tipikus példája ennek a szájeltakarás, ami vagy azt sejteti, hogy a beszélő a mondandójában éppen „csúsztatni” készül, vagy egyszerűen nem mond igazat. Ennek kifinomultabb változata az orrérintés, amely a szakértők szerint lényegében ugyanezt jelenti. A füldörzsölés zavarra és egyet nem értésre utal, míg a nyakvakarás legtöbbször az elbizonytalanodás jele. Külön értelmező szótár sem kell az olyan gesztusokhoz, mint a körömrágás vagy a bőrcsipkedés, ezek láttán szinte mindenki felismeri, hogy a vele szemben álló ideges.

Magának az arcnak a felépítéséből is azonnal következtetéseket vonunk le, még ha sok esetben azok nem helytállóak is. Egy kutatás során egyetemi hallgatók egy csoportja mindössze 100 milliszekundumot kapott arra, hogy színészek arcát osztályozza vonzóság, szerethetőség, agresszivitás és megbízhatóság alapján. Egy másik csoportnak tetszés szerinti idő állt rendelkezésre ugyanerre. 

Érdekes módon a két csoport ítéletei szinte teljesen megegyeztek. 

A szakértők szerint nincs ebben semmi meglepő, a döntéseinket ugyanis főként olyan dolgok alapján hozzuk meg, amelyeken nem tudunk változtatni (legalábbis amíg közelebbről meg nem ismerjük az illetőt): a kutatás szerint a babaarc, a nőiesebb vonások, a nyílt tekintet, a barátságos arckifejezés éri el azt, hogy tulajdonosát megbízhatónak tartsák.

Egy 2009-es kanadai tanulmány szerint a nők – a férfiakkal ellentétben - az agresszivitást is képesek nagy biztonsággal felismerni: azok a férfiak ugyanis, akik szélesebb arccal rendelkeznek, általában agresszívebbek, ezenkívül az állkapcsuk mérete és az erős állkapocs is erős személyiséget jelez.

6. A szem nem hazudik

A szem az egyik legkifejezőbb testrészünk. Már maga a pupilla is árulkodik az állapotunkról: izgalom hatására kitágul – ezért is hívják hálószobaszemnek –, ellenben düh hatására összeszűkül, és úgynevezett kígyószemet eredményez. A sikeres kommunikáció egyik feltétele a szemkontaktus felvétele és annak megfelelő megtartása. Ha valaki nem néz a másik szemébe, az a beszélgetőpartnerben azt az érzetet kelti – joggal –, hogy nem mond neki igazat, vagy legalábbis elhallgat előle valamit. Ha az idő nagy részében a szemünkbe néznek kommunikáció közben, az két dolgot jelenthet: vagy szimpatikusnak találnak bennünket, vagy éppen ellenségesnek. 

Hogy melyik eset áll fenn, azt abból tudjuk megállapítani, az illető pupillája kitágult-e – akkor nyert ügyünk van –, vagy épp gombostűnyire szűkült – akkor viszont valószínűleg nem áll jól a szénánk. 

Egy amerikai kutatás megállapította, hogy ha hosszan a partnerünk szemébe nézünk, azt a másik az intelligencia és az értő figyelem jelének tekinti, és ha még szemüveget is viselünk, ráadásként pedig artikuláltan beszélünk, az még inkább megerősíti ezt a benyomást rólunk.
Persze az említett nonverbális cselekedetek értelmezését nem érdemes általánosítani. Van, hogy a füldörzsölés nem jelent mást, csak egy testrészt, ami viszket, a szélesebb arc pedig csak egy forma a sok közül. Mindemellett úgy néz ki, még sokáig a kutatók egyik kedvelt témája marad, hogy mit mondunk el magunkról szavak nélkül.

Források:
https://www.cosmopolitan.in/life/features/a17017/what-these-9-daily-habits-reveal-about-your-personality 
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0092656609000804 
https://mindsetpszichologia.hu/mit-arul-el-rolunk-testbeszedunk-a-kommunikacio-rejtett-jelei 
https://web.archive.org/web/20220220073548/https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0092656609000804 
https://web.archive.org/web/20201111200952/http://www.brocku.ca/psychology/research/infantchild/CarreMcCormickMondloch_09.pdf 
 

Keresse a szeptemberi Képmást az újságárusoknál!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

A magazinra előfizethet itt.

Marci óriási harcot vív

Marci egy óvodás kisfiú, aki a Mátra lábánál fekvő Recsken él szüleivel. Ugyanolyan, mint minden más korabeli kisgyerek, egy dologban azonban különbözik. Szörnyű betegséggel kell megküzdenie: másfél éves korában derült ki, hogy agydaganata van. Amint megkapta a család a diagnózist, elkezdődött a harc a gyógyulásért. A magyarországi protokoll szerint sugár- és kemoterápiával is kezelték, de ezek sajnos nem vezettek eredményre. A Mátra hegységben élő család ezért más lehetőségek után nézett, így találtak rá egy kölni magánklinikára. 

Németországban Marcit már egy úgynevezett vírusterápiával kezelik, ennek az a lényege, hogy olyan kórokozók kerülnek a szervezetébe, amelyek célzottan csak ezeket a rákos sejteket támadják. 

Nádudvari Péter a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány – amely daganatos beteg, leukémiás és fogyatékossággal élő gyermekeket és családjaikat támogatja – önkéntese. Főállásban gyógypedagógus, munka után viszont rendszeresen futócipőt húz. A futás nála már több mint hobbi, ugyanis ultrafutóként több mint tíz éve vesz részt jótékonysági sportakciókban. Tavaly is írtunk róla, amikor egy kárpátaljai, szintén daganatos beteg kislánynak, Klaudiának gyűjtött úgy, hogy a Debreceni Nagytemplomtól a magyar-ukrán határig, Tiszabecsig futott. De térjünk vissza Marcihoz és Péterhez!

Négymillió forint a cél

Bár még sosem találkoztak, Péter máris kis barátjaként hivatkozik Marcira, akinek történetével a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítványon keresztül ismerkedett meg, majd úgy döntött, idén futóakciójával a kisfiút támogatja. A család ugyanis évente kétszer, tavasszal és ősszel felkerekedik és elutazik Kölnbe a kezelésre. A terápia azonban alkalmanként körülbelül kétmillió forintba kerül. „Sok pénzre van szükség és hamar, a terápia pedig reménnyel kecsegtet, ezért úgy gondoltam, belevágok. A családnak nagy nyomást jelent, hogy minden alkalomra, évente kétszer előteremtsék ezt az összeget. Szerencsére a kisfiú szervezete jól reagál a kezeléssorozatra. Mivel a hazai terápiák nem vezettek eredményre, igazából ez az egyetlen esélye. Mindent erre tesz fel a család” – fogalmaz. 

Kép

Fotó: Szabó-Bárdos Adrienn

Nádudvari Péter most az őszi és a tavaszi kezelésre gyűjt, de valószínűleg a kisfiúnak még sokáig szüksége lesz ezekre a kölni terápiákra ahhoz, hogy véglegesen meggyógyuljon. Péter összesen 400 kilométert fut, kilométereit pedig áruba bocsájtja, amit bárki megvásárolhat tetszőleges összegért. Az első 50 kilométeres táv, Debrecenből a Hortobágyi Halastóig augusztus közepén már sikerrel zárult. „Bízom benne, hogy nagyjából öt és fél, hat óra alatt össze fog jönni az a 100 ezer forint, ami még szükséges ahhoz, hogy elérjem a célom, a kétmillió forintot” – ezekkel a szavakkal indult el augusztus 14-én hajnalban. Nagy örömére a kétmillió összejött, mostanra több mint 2,4 millió forinton áll a gyűjtés. 

Így az újabb cél már a négymillió, ami két kezelés ára, azaz így meglenne a fedezet a tavaszi kezelésre is. 

 Ha támogatnád Marci gyógyulását 
Az adományokat a Kosztyu Ádám Alapítvány számlájára várják. 
Számlatulajdonos: Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány 
OTP 11734138-20017125-00000000 
IBAN: HU12 1173 4138 2001 7125 0000 0000 
BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB 
Közlemény: SZ.MARCIKA106 
(Kérik, hogy aki utalni szeretne, mindenképp ezt a szöveget írja be közleménybe.)

„Tudtam, hogy nagyon meleg lesz augusztus közepén, ezért fél hatkor indultam, hogy minél kevesebb időt töltsek a kánikulában, de már nyolckor éreztem, hogy nem lesz egyszerű. Három kedves barátom – akik az egészről filmet forgatnak – kísért el, ők biztattak és sokat segítettek a frissítésben is. Nem voltak komolyabb mélypontjaim, mert ugyan közhelyesen hangzik, de végig Marcira gondoltam. Az én fájdalmaim, mélységeim elmúlnak, amikor célba érek, az ő küzdelme viszont valószínűleg évekig fog tartani. Így számomra sem volt helye siránkozásnak. Azokra is gondoltam, akik bíznak bennem és adományoztak vagy egyéb módon támogatták az ügyet. Ez kellett ahhoz, hogy a nehézségeket, főleg a forróságot leküzdjem” – összegezte az ultrafutó a Kepmas.hu-nak. Az 50–55 fokos aszfalton futott, és végül egy szerinte teljesen vállalható 5 óra 10 perces idő alatt teljesítette a távot. 

Alább látható a hortobágyi futásról készült videó:

 „Mindketten a csúcsra törekszünk”

Péter vállalása összesen 400 kilométer, amiből 50-et ugye már teljesített, ezt követi a második nagy kihívás: október egyik hétvégéjén három nap alatt a Debreceni Nagytemplomtól fut majd fel a Kékestetőre. Ez 160 kilométer, emellett 190 edzéskilométert is vállalt a cél érdekében. Az októberi ultrafutás tervei szerint így épül majd fel: pénteken délután, este Hortobágyig kb. 38 kilométer, majd szombaton 69 kilométer következik Hortobágy és Füzesabony között, végül vasárnap jön a királyszakasz Kékestetőig. „Utóbbi csak 53 kilométer, viszont lesz benne mintegy 900 méter szintemelkedés. Heti 80–90 kilométert futok edzésként. Az Alföldön lakom, de igyekszem keresni a szintemelkedéseket, amikkel fel tudok készülni a Mátra csúcsaira” – magyarázza.

S hogy miért a Kékest választotta végső céljaként? „Marci édesanyja mesélte, amikor először beszéltünk, hogy a kisfia otthon gyakran kitekint az ablakon és nézegeti a Mátra hegyeit, a Kékest is nagyon szereti.” 

„Amikor az útvonalon gondolkodtam, hirtelen rájöttem, hogy igazából mindketten a csúcsra törekszünk: nekem Magyarország legmagasabb pontja, Marci számára pedig a saját gyógyulása a csúcs” – mondja Péter. 

A gyógypedagógus reméli, hogy az októberi futás után a személyes találkozásra is sor kerülhet majd. Marci szerencsére nincs kórházban, és óvodába is járhat a többi egészséges gyerekkel együtt, nemsokára pedig születésnapja lesz, amikor már hat gyertyát fújhat el a tortán. Következő kölni kezelése az őszi szünetben várható. „Nagyon bízom benne, hogy néhány év múlva már úgy fogunk beszélgetni, hogy teljesen gyógyult a kisfiú” – teszi hozzá Péter.

A jótékonysági kezdeményezés médiatámogatója a T5 Media Agency, amely filmet készít Nádudvari Péter vállalásáról. 

Az egyik legfontosabb dolog, amit már úgy hiszem, mindenki tud az alkoholfüggőségről: nem egyik napról a másikra alakul ki. Tehát megelőzhető! A függőség lassan és alattomosan alakul ki, és eleinte még az érintett személy, sőt a hozzátartozók sem ismerik fel. Ez a folyamat gyakran úgy kezdődik, hogy egy nehéz és stresszes nap után jólesik egy üveg sör vagy egy pohár whisky. Aztán az egy pohárból kettő lesz. Vagy nyáron, esténként megiszunk egy pohár bort, majd egy kis idő múlva egy egész üveg lesz belőle. A megnövekedett alkoholfogyasztást az érintettek gyakran kifogásokkal védik. Az alkoholfüggőség kialakulásának a negatív szülői és családi mintán túl is vannak rizikófaktorai. Stressz, szorongás, magány vagy a különböző feldolgozatlan traumák. Szabadnapokon az ivás már délben vagy korábban is elkezdődik. Hiszen egy kemény munkahét áll az érintett mögött, és az ő szemében az alkohol a legártalmatlanabb kikapcsolódás. 

Még a köztudat is támogatja az alkoholizmust, a magyar nyelv és kultúra tele van az alkoholfüggőt megerősítő szólásokkal.  

A kifogásgyár 

Aki feltette már a kérdést egy alkoholistának, hogy miért iszik, tudja, hogy milyen jól kidolgozott érvei vannak az ivás mellett. Az alvászavar, az anyagi, párkapcsolati vagy munkahelyi problémák szolgáltatnak meggyőző indokokat egy újabb pohárra. A rendszeres alkoholfogyasztás mint öngyógyítás, fokozatosan az alkoholisták legjobb barátjává válik. Pár pohár alkohol után jobban érzik magukat, tudnak lazítani és vidámabbak is. A tagadás és bagatellizálás a függőség sajátja, ezért a legtöbb alkoholfüggőnek nincsen betegségtudata. Az agy azt láttatja vele, hogy javult az életminősége, és azt is elhiszi, hogy még mindig mindent ő irányít. Nem veszi észre, hogy a nyelve lassan elnehezül, a szavai érthetetlenek, a környezete tekintete pedig egyre dühösebb vagy lesajnálóbb. A beszélgetések során kerüli a közvetlen konfrontációt. Ha mégis szembesítik a problémával, agresszívvé válik vagy önsajnálatba esik: végül is ez nem az ő hibája. 

Dinó a nappaliban 

A legtöbb alkoholista nem vagy túl későn ismeri fel saját függőségét. Talán van néhány józan pillanata, amit gyorsan elhomályosít egy újabb pohárral, hogy élvezze a számára már oly jól ismert kellemes közérzetet. Az alkoholistáknak nincsenek gátlásaik. Ez kiemelten problémát okoz elsősorban családi környezetben. Ha az egyik szülő gyakran részeg, ez nem titkolható el a gyerekek elől sem, mivel arra a kérdésre, hogy apa vagy anya miért nem tud megfogalmazni egy épkézláb mondatot, vagy részt venni a családi tevékenységekben, vagy miért jár dülöngélve, csak egyetlen válasz van: mert részeg! Ez pedig súlyos mondat és egyben a szembesülés mondata is, a család, a hozzátartozó és az érintett számára pedig ez az egyetlen út. 

Az alkoholista családban gyakran nem nevezik meg a problémát. Kerülik a konfrontációt, mert félnek a következményektől, és inkább alkalmazkodnak a helyzethez. 

Olyan ez, mint ha lenne egy nagy dinó a nappaliban, amit mindenki lát és mindenki retteg tőle, de senki nem vesz róla tudomást, nem beszélnek róla. Ha egy házastársnak feltűnik, hogy a párja egyre több alkoholt fogyaszt, indítson beszélgetést, és nevezze nevén a dolgokat. Szembesíteni kell az érintettet a túlzott alkoholfogyasztással, és ki kell jelenteni, hogy a dolgok nem mehetnek így tovább! 

Jobb, ha nem áltatjuk magunkat, hogy majd abbahagyja: minél tovább halad előre az alkoholizmusban, annál nehezebb lesz értelmes beszélgetést folytatni vele. El fogja utasítani a problémákat, és kifogásokkal fog érvelni, esetleg ígérget, rosszabb esetben agresszívvá válik. Fontos, hogy ne fogadjuk el a kifogásait, és ne hagyjuk, hogy az önsajnálkozó jeleneteivel meglágyítson minket, mert ebben az esetben nem tudunk segíteni. Még egy szeretett személynél is a keménység és egy határidő megjelölése a segítség a józanság elindításához. 

Mindig csak ígérget… 

Mindannyian tudjuk, hogy az üres fenyegetések mindig hatástalanok. Ugyanez vonatkozik a családon belüli alkoholfüggőségre is. A párod megígéri, hogy „megjavul”, és még sincs változás? Akkor talán itt az ideje, hogy választás elé állítsd. Vagy az ital, vagy a család! Fontos, hogy ha ezt a határt jelölöd ki, akkor azt be is kell tartanod, ezért csak akkor mondd, ha már felkészültél erre a lehetőségre is. Ha kijelentetted, hogy ha legközelebb ittasnak találod, fogod a gyerekeket és elhagyod, akkor meg is kell tenned. Amint újra józan lesz, észre fogja venni, hogy egyedül van. Innentől tudni fogja, hogy téged bizony komolyan kell vegyen! 

A szenvedélybeteg addig fog játszmázni veled, amíg te partner vagy ebben.  

Tedd világossá számára azt is, hogy nem azért mész el, mert el akarod hagyni, hanem mert nem bírod tovább elviselni ezt az egészségtelen helyzetet. Azért mész el, mert a gyerekek szégyenkeznek az alkoholista szülő miatt a barátaik és az iskolatársaik előtt, és egyre jobban elzárkóznak, hogy elkerüljék a függővé vált szülő és a barátok találkozását. Elmész, mert nem tudod végignézni a párod lassú leépülését, hogy elveszíti a munkáját, kockáztatja egészségét, sőt a saját és közös életeteket is. Szerinted ez túl drámaian hangzik? Sajnos igen, de ez az igazság. 

Mindig csak azt kérdezik, miért iszom, sosem azt, hogy miért vagyok szomjas 

Az alkoholfüggő emberekről általánosan azt gondolják, hogy gyengék és labilisak, hogy hiányzik belőlük a kellő akaraterő ahhoz, hogy leküzdjék függőségüket. Ez nem igaz. Maga az alkoholfüggőség egy betegség, nincs köze az akaraterőhöz. Sokkal inkább van köze az impulzuskontroll-zavarhoz, az érzelmekhez, ezért szokták azt állítani, hogy a szenvedélybetegség az érzelmi élet zavara. Természetesen az akarat szerepet játszik abban, hogy az érintett személy a terápia mellett döntsön. De ez az akarat már akkor is ott volt, amikor felemelte az üveget. Mert szeretett volna megszabadulni az aggodalmaktól, a félelmektől, a nehézségektől, ki akarta mosni ezeket a testéből, hogy jobban érezze magát. Soha nem akart fájdalmat okozni a családjának.  

A családban előforduló alkoholfüggőség nem csak az érintett egészségét veszélyezteti. Rendszerint ez a betegség erőszakos szituációkat eredményez. 

A családon belüli erőszak az alkoholizmus leggyakoribb kísérőjelensége. 

Az alkoholfüggőség a legjobb családokban is előfordul. Nincs ok a szégyenkezésre. Viszont nem hagyhatjuk figyelmen kívül saját és gyermekeink jóllétét, testi-lelki egészségét, jövőjüket és saját céljainkat, álmainkat, különösen, ha az alkoholizmushoz agresszió társul. Van, hogy nem lehet segíteni az érintetten, ebben az esetben el kell engedjük őt. De ha az érintett hajlandó vállalni a terápiát, az azt jelenti, még van remény, akkor viszont egyértelműen támogatásra van szüksége. Magyarországon számtalan terápia létezik. Ambuláns, kórházi és rehabilitációs, vannak addiktológiára specializálódott szakemberek, akik más nézőpontból tudják megvilágítani a helyzetet. Vannak rövid és hosszabb távú kezelések. Egy biztos: Nincsen csodagyógyszer, sem csodamódszer. Az alkoholfüggő csak önmagán tud segíteni.  

A cikk megjelenését a Média a Családért Alapítvány támogatta.

A cikk Orsolics Zénó család-rendszer terapeuta Függésben című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további részei ide kattintva érhetőek el.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az árva lánynak a színészet volt a „levegő”

Az 1915. augusztus 29-én született Ingrid Bergman tinédzserként teljesen árván maradt. Csupán kétéves volt, amikor német édesanyja, és 14 éves, amikor svéd édesapja is elhunyt. Két idősebb testvérét nem ismerhette, őket a család már az ő születése előtt elveszítette. Svédországban nőtt fel, de mivel a nyarakat Németországban töltötte, németül is folyékonyan beszélt (majd angolul, olaszul és franciául is megtanult). Gyermekkora meghatározó emléke, hogy fotózással is foglalkozó édesapja lencséi előtt pózolt, színészkedett: „Talán én voltam a legtöbbet fényképezett gyerek Skandináviában” – viccelődött később. Szülei halála azonban akkora traumát okozott neki, hogy felnőttként bevallotta: olyan fájdalommal élt együtt, amelynek súlyosságával nem is lehetett tisztában.

Kép

Ingrid Bergman apjával – Forrás: Wikipedia

Lánya, Isabella Rossellini színésznő – aki a nyolcvanas évek elején három esztendőn át a híres filmrendező, Martin Scorsese felesége volt – 2022-ben azt nyilatkozta a People magazinnak, hogy édesanyja független és erős nő volt, ami valószínűleg az árvaságából eredt, hiszen nagyon korán rákényszerült, hogy saját magáról gondoskodjék (nagybátyja családjánál élt, miután magára maradt). Bergman számára a színészi munka menekülést is jelentett a való életből, egyúttal módot adott arra, hogy képzeletének és kreativitásának hódoljon. Egy interjúban szomorú és magányos gyereknek írta le magát, aki úgy mentette meg a lelkét, hogy kitalált karaktereket, akikkel beszélgethetett. Később a vásznon hasonló fiktív karakterek bőrébe bújt: 

„A színészet a legjobb orvosság a világon – ha nem érzed jól magad, elmúlik, ha elfoglalod magad olyasmivel, ami/aki nem te vagy”, vallotta.

Valójában mindig a munkába temetkezett, az még a családjánál is fontosabb volt számára, még akkor is, amikor feleség és édesanya lett. „Ha elvennék tőlem a színészetet, a légzést is abbahagynám” – mondta egyszer. Mivel azonban magánéleti stabilitásra is vágyott, már 21 évesen feleségül ment Petter Lindström fogorvoshoz, akivel a romantika a legkevésbé sem jellemezte a kapcsolatukat. A filmszakmában ugyanakkor pont egy megformált szenvedélyes szerelemnek köszönhette az áttörést: az Intermezzo című svéd filmben hegedűtanárt játszott, aki viszonyba keveredett az egyik tanítványa apjával. David Selznick hollywoodi producert annyira lenyűgözte az alakítás, hogy megvásárolta a svéd film újraforgatási jogát, és ugyancsak Bergmannal a főszerepben 1939-ben Amerikában is leforgatta azt. Onnantól a művésznőnek egyenes útja vezetett az álomgyári sztárstátuszig.

A színésznő 14 éves korában – Forrás: Wikipedia

Amikor Selznick közölte a 23 éves sztárral, hogy az érvényesülés érdekében nevet kellene változtatnia, megcsináltatni a fogait és kiszedetni a szemöldökét, Bergman azzal fenyegetőzött, hogy visszamegy Svédországba, így végül a fentiekre nem kényszerítették rá.

Akkoriban – még leghíresebb filmje, a Casablanca (1942) idején is – szinte szentnek, földre szállt angyalnak feltételezték őt a nézők, noha a filmekben nem egyszer kétes viszonyokba bocsátkozó nőket is megformált. A kultikussá vált Casablanca neki sosem lett a kedvence, mégis mindig mindenki erről kérdezte. „Megvan a maga élete. Van benne valami misztikus. Úgy tűnik, kielégített egy szükségletet” – állapította meg az alkotásról utólag kissé szenvtelenül. A lánya szerint ahányszor valaki azzal ment oda hozzá, hogy mennyire szerette őt a Casablancában, úgy tett, mintha nem értené, az illető miről beszél. 1943-ban az Akiért a harang szól főszerepére maga a film alapjául szolgáló regény szerzője, Ernest Hemingway választotta ki, akivel nemsoká szinte apa–lánya viszonyba kerültek. A színésznőt ezért a szerepért már Oscar-díjára jelölték, ám az aranyszobrocskát csak később (Gázláng – 1944, Anasztázia – 1956, Gyilkosság az Orient Expresszen – 1974) érdemelte ki háromszor is.

„Úgy érzem, az emberek néha csalódottak, amikor találkozunk, mert Ilsát várnák a Casablancából, helyette Ingridet kapják Stockholmból” – tűnődött klasszikus sikere kapcsán.

Imádták, kiutálták, visszafogadták

Magánélete időzített bomba volt, amely egy időre nemcsak kétes reflektorfénybe, de a legvadabb kritikák kereszttüzébe is helyezte őt. Nem tudott hűséges maradni férjéhez, akivel egy közös lányt neveltek (pontosabban sokszor inkább a férje nevelte, mert Bergman távol volt). Munkatársai közül randevúzott Spencer Tracyvel, Gary Cooperrel, Anthony Quinn-nel és Gregory Peckkel is, majd szerelmes lett minden idők egyik legismertebb háborús fotósába, a magyar származású Robert Capába. Őt a második világháború után Párizsban, egy amerikai katonáknak szervezett művészturnén ismerte meg, és heves románcba bonyolódtak. Bergman elmondása szerint már ekkor a férjétől való válást fontolgatta, ám Capa nem viszonozta odaadóan a szerelmét, és nem bizonyult elég stabil partnernek ahhoz, hogy miatta ezt meg merje lépni. Alfred Hitchcock 1954-es Hátsó ablak című filmjét – Grace Kellyvel és James Stewarttal a főszerepben – mindenesetre a szerelmük inspirálta, a rendező részben róluk mintázta a film két főszereplőjét és kapcsolatukat.

Az igazi botrány akkor tört ki, amikor Ingrid Bergman egy közös forgatáson beleszeretett Roberto Rossellini olasz rendezőbe. 

Hamarosan levelet írt a férjének, amelyben közölte, hogy már mást szeret és válni szeretne, miközben az ugyancsak házas rendezőtől már gyermeket várt. 1950-ben el is váltak és össze is házasodtak, ebből a frigyből született egy fiú, majd egy ikerpár, egyikük volt Isabella. Ő megerősítette, hogy édesanyját rendkívül megviselte az a gyűlöletáradat, amely a korábbi rajongóitól a magánélete miatt akkoriban hirtelen felé áradt. Amíg várandós volt a fiával, az utolsó két hónapban szinte az otthonát sem merte elhagyni, nehogy az utcán bántsák, és a médiát is kerülte. Házasságtörő viszonya állandó bulvártéma lett, az emberek gyűlölködő levelekkel árasztották el, mindennek elmondták és követelték, hogy hagyja el az országot, mert szégyen, amit csinál.

„Svédországból származom, és mi, svédek nagyon különbözünk az amerikaiaktól. Természetünknél fogva komolyabb gondolkodású nép vagyunk. (…) Az élet könnyebb oldala kevésbé fontos. Még az örömeinket is komolyan vesszük” – elmélkedett Bergman az identitásáról.

A fenyegető leveleket egytől egyig megtartotta, ám később beismerte, milyen nehezen viselte a helyzetet: „Abszolút pokol volt – mondta a The Washington Postnak. – Nem hittem volna, hogy ez az egész világot felzaklatja, de így történt.” Állítólag volt, hogy pont annak a szörnyű némbernek érezte magát, akinek a közvélemény lefestette. A jelenség a politika szintjéig is eljutott: Edwin C. Jackson szenátor „a föld egyik leghatalmasabb nőjének” nevezte Bergmant, hozzátéve: kár, hogy a gonosz hatását is magán viseli, de hamvaiból egy jobb Hollywood fog kinőni. Állítólag még törvényjavaslatot is benyújtottak annak megakadályozására, hogy „erkölcstelenségben és szemérmetlenségben bűnös” színészek megjelenhessenek az amerikai mozikban. Az őt ért támadásokra reflektálva Bergman kijelentette: „Veszélyes voltam az amerikai nőiségre.” „Azokban az időkben sokkoló volt elhagyni egy férjet és egy gyereket, beleszeretni egy férfiba, ezt nyíltan megmutatni a világnak, és nem tagadni egy baba születését sem” – nyilatkozta később a The Irish Independent című lapnak.

Kép

Bergman és Roberto Rossellini Ferrarijukkal – Forrás: Picryl

Isabella Rossellini erről az időszakról 2015-ben úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy édesanyját azért is ki akarták űzni Amerikából, mert sokan úgy érezték, a külföldi származású sztárok az országba érkezve erkölcstelenül viselkednek, és rossz példát mutatnak a fiataloknak. Bergman végül csaknem egy évtizedre el is hagyta az Államokat, miközben első férjétől született lánya, Pia Lindström felügyeleti jogáért is hosszasan csatáznia kellett, évekig nem is találkoztak. Végül 1957-ben elvált a nem épp makulátlan életet élő, ám a feleségét kontrollálni, birtokolni vágyó Rosellinitől, akivel több közös filmet is forgattak. Visszatért Hollywoodba, ahol új esélyt – és nemsokára újabb díjakat – kapott. Mindezt később kissé gúnyosan és keserűen így nyugtázta: 

„Szentből kurvává, majd újra szentté váltam, mindezt egy életen belül.” 

Más kérdés, hogy ezúttal pedig Olaszországban élő gyermekeit kellett elhagynia, hogy visszatérhessen az USA-ba.

Bergman az ötvenes években – Forrás: Picryl

Mindvégig önmaga maradt

Harmadszor is férjhez ment: 1975-ig a vagyonos színházi producer, az ugyancsak svéd származású Lars Schmidt felesége lett, aki később egy fiatalabb nőért elhagyta őt. Bergmannál aztán a hetvenes években mellrákot diagnosztizáltak, és néhány év különbséggel mindkét mellét eltávolították. Ennek ellenére a betegség ismét kiújult nála, és utolsó szerepe – A nő, akit Goldának hívtak (1982), amelyben Golda Meir izraeli miniszterelnököt alakította – eljátszása után négy hónappal, pont a 67. születésnapján elhunyt. Mielőtt örökre lehunyta a szemét, állítólag még bontott egy pezsgőt a barátaival. Később azt mondta, nem bánt meg semmit, amit megtett, csak azt, amit nem. Boldogsága, önazonossága titkáról pedig két gondolata maradt ránk. Az egyik: „A boldogság összetevői a jó egészség és a rossz memória”, a másik: „Légy önmagad! A világ imádja az eredetit.”

Az „A nő, akit Goldának hívtak”-ért Bergman Emmy-díjat kapott, de mivel a szavazás után, de még a ceremónia előtt három héttel elhunyt, a posztumusz elismerést lánya, Pia vette át helyette.

Források:
https://www.discoverwalks.com/blog/stockholm/top-10-interesting-facts-about-ingrid-bergman/ 
https://www.thelist.com/1315034/tragic-details-ingrid-bergman/ 
https://en.wikipedia.org/wiki/Ingrid_Bergman 
https://www.factinate.com/people/facts-ingrid-bergman 
https://www.nytimes.com/1972/04/29/archives/ingrid-bergman-gets-apology-for-senate-attack.html 
https://www.imdb.com/name/nm0000006/quotes/ 

Egy bébiszitterként dolgozó ismerősöm mesélte a következő történetet: „Lilikére, egy másfél éves kislányra szoktam vigyázni, aki éppen a szeparációs szorongásával küzd. A szülők távozása után Lili hangosan sírva ököllel üti a bejárati ajtót, és követeli vissza a szüleit. Általában 10–15 percig szokott tartani a sírás, ezután már engedi, hogy vigasztaljam, ölbe vegyem őt. Egy nap az édesanyja azt találta ki, hogy hagyja továbbmenni a mesefilmet a lakásban, és attól majd spontán megnyugszik a kislány. Miután az anya elment, jött a szokásos sírás, én pedig próbáltam kapcsolódni hozzá, simogatni, nyugtatgatni. Az anyukája visszakiabált az ablakból, hogy nézze a mesét, amíg hazaér. A kislány a tévére pillantott, és valósággal rácsüggött a mesefilmre. A szeparációs szorongása úgy eltűnt, mintha elvágták volna. De azt vettem észre, hogy amikor megpróbáltam őt elhívni játszani, nem tudtam elvonni a figyelmét a filmről. Lekapcsoltam a televíziót, mire csapkodni kezdett, és további tíz percig sírt a mese után. Olyan érzésem volt, hogy itt valami nem stimmel” – így a bébiszitter.

Egy cipőben járunk

Töredelmesen be kell vallanom, hogy a saját családomban is rajtakapom magunkat ehhez hasonló elterelésen. Az egyik gyermekem igen határozott egyéniség. Ha egy nevelési helyzetben (fogalmazzunk így) nézeteltérésünk támad, a heves szóváltásunk után ő leül mesét nézni, én pedig – szinte észrevétlenül – több tíz percet töltök a közösségi médiában nem kifejezetten konstruktív nézelődéssel. Gyakran tapasztalom ezt a tágabb környezetben is: a családi nyaraláson döbbentem rá, hogy a figyelemfelhívó videókampányokban szereplő párok, akik romantikus vacsora közben is a telefonjukon lógnak, nem eltúlzott kép, hanem nagyon is ijesztő valóság. 

A kamaszok a családi vacsoránál az étteremben még étkezés közben is kezükben tartották a telefonjukat, és le sem vették szemüket a képernyőről. 

Megszólalt bennem a vészcsengő: itt valami nagyon nincs rendben, és félő, hogy a mi családunkat is beszippantja, ha nem vigyázunk!
A férjemmel napokig tudatosan figyeltük magunkat, és fejben listáztuk, mikor nyúlunk a telefonért, vagy kapcsoljuk be a képernyőt a pillanatnyi enyhülés érdekében. Szinte minden esetben fülön csíptünk magunkban egy kis feszültséget. Persze ezzel nem elátkozni szeretném a filmnézést vagy a közösségi oldalakat, mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az egész életminőségünket megváltoztathatja, ha nem vagyunk kiszolgáltatva ennek a tudat alatti működésnek, hanem elkezdjük úgy irányítani az érzelmeinket és a stressz megélését, hogy kézben tarthassuk a viselkedésünket, s ezzel megóvjuk nemcsak a társas kapcsolatainkat, de a saját mentális egészségünket is. 

Mi az a stresszciklus?

De hogyan tegyük mindezt? Emily és Amelia Nagosky Érzelmi kiégés című könyvükben nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy elkülönítsük a stressz és a stresszor fogalmait. A stresszor a feszültséget keltő impulzus, ami az őskorban lehetett például egy oroszlán, ma inkább egy bántalmazó munkahelyi vagy otthoni kapcsolat, vagy tartós egzisztenciális szorongás. Amikor találkozunk a stresszorral, akkor egy úgynevezett stresszciklus veszi kezdetét a szervezetünkben a szimpatikus idegrendszer aktivizálódásával. 

A figyelmünk beszűkül: csakis a fenyegetést jelentő ingerre tudunk fókuszálni, és az agyunk keresi a lehetséges megoldási módokat. 

Egy oroszlán esetében bekapcsol az ősi „üss vagy fuss” mechanizmus, és gyorsan kitaláljuk, hogy ebben az esetben a futás lesz az opció. Az anyagi bizonytalanság, a szülői inkompetencia nyomasztó érzése, vagy kisgyermekek esetében a szeparációs szorongás elől viszont nem tudunk elfutni, és az ütés is hatástalannak bizonyul. Viszont minél gyorsabban szeretnénk letenni a kellemetlen érzéseket, amihez a legkézenfekvőbb megoldás a gyors enyhülés, ami lehet egy tetszőleges médiacsatorna vagy valamilyen függőség, ami ideig-óráig eltereli a figyelmünket és elfojtja a feszítő érzéseket. 

Kép

Kép: Freepik

Az ikerpár szerzőpáros – Amelia és Emily – behoznak egy új fogalmat a feszültségkezelés témakörébe: ez a stresszciklus. „Selye János, a stressz témakörében sokat idézett magyar professzor szintén egy ciklushoz hasonlóan írta le a jelenséget” – kezdi szakértőnk, Kürthy Anna. „Szerinte ha a stressz megjelenésére először adott vészreakció és riadókészültség állandósul, és a stresszor nem szűnik meg, akkor a szervezet egy bizonyos ponton kimerül. Amíg az ellenállás fázisában felkészülünk az ütésre vagy a futásra, tehát ellenállóképességünk is megnő, hogy megküzdhessünk az adott problémával, addig a kimerülés fázisában ez a készenléti állapot állandósul, és egyszerűen tehetetlenek leszünk a stresszorral szemben. Ilyenkor gyermekeknél és felnőtteknél is hasonló tünetek jelentkeznek. A fokozott stresssz hatására izmaink tartósan megfeszülnek, vérnyomásunk megnő, alvászavarok jelentkezhetnek, képtelenek vagyunk kikapcsolni, nyugalmi állapotba kerülni. Állandósul a rosszullét, a magas vérnyomás, a rossz közérzet, az ingerlékenység, az agresszió. Megjelenhet szorongás, pánikbetegség, pánikrohamok, depresszió, fásultság is.”

„Mindez az immunrendszer teljes csődjéhez vezethet, ami a szervezet bármelyik részében okozhat negatív elváltozásokat, gyulladásokat.”

Zárjuk le a ciklust!

Az ijesztő állapotok észrevétlenül is belophatják magukat az életünkbe, ha különböző függőségekkel szakítjuk meg a stresszciklust, ahelyett, hogy lezárnánk; így csak elnyújtjuk a folyamatot. Az ősember – az oroszlántól való megmenekülés esetén – a következőképpen zárta le a ciklust: a testében felhalmozódott adrenalin segítette a futást, majd biztonságba érve elmesélhette társainak menekülése történetét, és mindenki hősként ünnepelte őt a faluban. A cselekmény szavakba öntése, majd a közösség pozitív megerősítése segítette a vérében keringő kortizol és adrenalin kiürülését, miközben az elméje megnyugodott, és izmai újra ellazulhattak. De mit tehetünk a 21. században? „Úgy gondolom, mindennél fontosabb egyáltalán felismerni a stresszállapotot a mai rohanó hétköznapokban. Kettőt hátralépni, lelassítani és megkérdezni magunktól, hogy éppen miben is vagyunk benne? Sokan már csak az erős fizikai tüneteknél gondolkodnak el, keresnek fel orvost és íratják fel az ilyen-olyan gyógyszereket, s kapják a diagnózisokat, holott tudatossággal sok probléma megelőzhető lenne. 

Nem stresszmentes életet kell élni, hanem tudatosan megfigyelni magunkat, az érzelmeinket a különböző élethelyzetekben, és változtatni, ha azok már nem szolgálnak többé minket. 

Úgy gondolom, a tudatosság és az érzelmek megélése nagyon fontos része a stresszkezelésnek. Ebben segíthetnek szakemberek is, de segíthet egy olyan napi rutin kialakítása is, amelynek azon tevékenységek is a részei, amiket őszintén, kedvtelésből végzünk. Olyan mozgásforma, amivel azonosulni tudunk, olyan emberekkel való együttlét, akiket szeretünk, olyan alkotó tevékenység megtalálása, amelyben ki tudjuk fejezni önmagunkat. Bármilyen számunkra örömteli tevékenység segíthet” – javasolja szakértőnk. 

Fontosnak tartjuk azt is, hogy megtanuljuk, hogyan ne meneküljünk a rossz érzések elől, és ezt megtanítsuk a gyermekeinknek is: „Jobb, ha nem is címkézzük az érzéseinket mint negatív és pozitív, hanem egyszerűen hagyjuk, hogy legyenek, és megéljük őket. Gyerekeknél is fontos, hogy ne tabusítsuk a rossznak vélt szomorúságot vagy haragot, hanem ki lehessen ezeket fejezni, lehessen róluk beszélni. Ebben mindennél fontosabb a kölcsönös kommunikáció, az egymásra figyelés. A gyerekek először édesanyjukkal, majd a tágabb emberi kapcsolataikban tanulják meg, hogyan viszonyuljanak a nehéz érzelmekhez. Ha azt látják, hogy elfogadják őket akkor is, ha sírnak; és a szüleik nem fordulnak el tőlük, ha dühösek, ha ordítanak, hanem segítik őket megnyugodni, akkor megtanulják, hogy minden problémára van megoldás. Ehhez azonban elengedhetetlen a társas támogatás, az őszinte emberi kapcsolatok” – osztja meg velünk jó tanácsait Kürthy Anna.

A cikk létrejöttét a Média a Családért Alapítvány támogatta.