Aránytalanul magas az öngyilkosok aránya az állatorvosok körében – „Nem minden a cuki kutyákról és cicákról szól”

„Az egész társadalmunkra jellemző a mentális problémákkal küzdők megbélyegzése. Ez különösen igaz a segítő szakmákra, mint amilyen az állatorvoslás is” – állítja dr. Tiana Kelly szociológus a BBC nemrég megjelent kisfilmjében, amely az állatorvosokat sújtó mentálhigiéniai problémákról szól. „Sok szenvedést látunk az állatoknál, és ez nehéz, mert mindenkinek szeretnénk segíteni, de nem mindig lehetséges. A hivatásunk abban az értelemben sem hétköznapi, hogy az állatorvosoknak napi szinten kell eutanáziát gyakorolniuk” – magyarázza Bridget MacDonald okleveles állatorvosi technikus. 
A gazdik legtöbbször családtagként gondolnak kedvenceikre, és amikor orvoshoz viszik őket, azt várják, hogy meggyógyuljanak. 

Amikor pedig a történet szomorú véget ér, és elaltatják az állatot, a gyászreakcióba sokszor az orvos is bevonódik, akitől nemcsak azt várnák el, hogy véghezvigye a csodát, de azt is, hogy olcsón tegye. 

 Az embereknek nyújtott egészségügyi szolgáltatásoktól eltérően az állatokkal foglalkozó ellátók kevés támogatást kapnak, ezért a szolgáltatásaiknak minden országban jellemzően busás áruk van. Ráadásul amikor a kezelés sokba kerül és nem is vezet eredményre, az ellátásban dolgozókat sokszor személyesen vagy online kezdik zaklatni, elárasztva elégedetlen hozzászólásokkal a vállalkozás internetes felületeit. „Folyton arra kérnek, hogy adjak gyógyszert, vagy szolgáltassak ingyenesen, ha pedig nem teszem, ócsárolnak és fenyegetnek” – mondja egy érintett.

Az állatorvosok másik stresszora, hogy a betegeik nem tudják elmondani nekik, hogy mi a baj. Mentális állapotuk romlásához az is hozzájárul a növekvő költségek mellett, hogy sokszor olyan emberekkel kell foglalkozniuk, akik nem engedhetik meg maguknak a kezeléseket. „Elég demotiváló az állatorvosok számára, ha pénzhiány miatt kell abbahagynunk a gyógyítást vagy elaltatnunk az állatokat” – nyilatkozta dr. Warvick Vale állatorvos a The Guardiannek. Sok országban ráadásul nagyon drága a képzés, ezért a fiatalok csillagászati tartozással kezdik hivatásuk gyakorlását, ami szorongással tölti meg a mindennapjaikat. 

A haszonállatokkal dolgozó szakemberek vállát mindezen túl még az a felelősség is nyomja, hogy ha valamilyen betegég üti fel a fejét a gazdaságban, az orvosnak teljes állományok életéről vagy haláláról kell döntenie a fertőzés megfékezése érdekében. 

Amikor pedig közli a rossz hírt a gazdával, sokszor egy család egzisztenciáját látja összeomlani, és az sem ritka, hogy a tulajdonos kétségbeesésében fizikailag vagy verbálisan nekiesik a diagnosztának. 

Egy magyar kutatás szerint, bár az állatorvosokat érintő depressziónak nagyobb szakirodalma van a tengerentúlon, a hazai szakemberek is szembesülnek ezzel a problémával. Itthon az állatorvosok több mint 80 százaléka érintett lehet a kiégésben, és a válaszadók több mint 30 százaléka mutat szuicid hajlamot.
„Az öngyilkosságra vonatkozó kérdésre is többféle lehetséges válasz szerepelt a kérdőívben: sokszor, gyakran, néha, soha. Az értékelés során mi a »néha« választ is öngyilkossági késztetésnek vettük, mert a néha is elég lehet ahhoz, hogy az illető egy elkeseredett pillanatában vagy valamilyen gyógyszer, esetleg alkohol hatása alatt meg is tegye, főleg, hogy kéznyújtásnyira vannak tőle az erre alkalmas gyógyszerek. Így jött ki a szám” – magyarázza a kutatást végző Medvecz Réka állatorvos. 

Szakértők szerint fontos, hogy az állatorvosokat már a képzés során tudatosan felkészítsék a mentális kihívásokra, és az is segíthet, ha azok a szaktekintélyek, akikre felnéznek, megosztják velük, hogy ők is kértek már segítséget, amikor úgy érezték, nincsenek jól. A társadalom részéről pedig több együttérzésre és tudatosságra van szükség, hogy a gazdik tisztán lássák a velük szemben álló embert, aki segíteni akar, de megvannak a maga korlátai.

Források: BBC, The Guardian, Time