„Azt hittem, a depresszióm fő oka, hogy nem lehetek azzal, akit szeretek” – interjú egy abortuszon átesett életvédővel

Fel sem merült, hogy esetleg megtartja a gyermeket?

Háromgyermekes édesanyaként, válófélben nehéz volt meghoznom a döntést, de nem láttam más kiutat, mint az abortusz, ugyanis házasságon kívüli kapcsolatban fogant a gyermek, és nem derülhetett fény a viszonyunkra, mert a szeretőm nem akarta otthagyni a feleségét. Sohasem gondoltam, hogy ilyen helyzetbe kerülök, hiszen védekeztünk.

Megosztotta valakivel, hogy gyermeket vár?

Néhány embernek mondtam csak el. Ők elfogadták döntésem, nem akartak lebeszélni, mert a szeretőm nem vállalta fel sem a kapcsolatunkat, sem az apaságot. Úgy éreztem, nem tehetek mást. Az is az abortusz felé terelte a gondolataimat, hogy ha erre a törvény lehetőséget ad, akkor élhetek vele. Akkor még nem tudtam, hogy a döntésem milyen következményekkel jár. Arról tudtam, hogy anyukámnak is volt abortusza, nem születhetett meg a testvérem, akit mindig is hiányoltam. Vele azonban nem beszéltem arról, hogy állapotos lettem, szégyelltem magam, titokban tartottam, így esélyt sem adtam neki arra, hogy befolyással lehessen a döntésemre.

Mikor kezdte úgy érezni, hogy mégsem hozott egyértelműen jó döntést?

Sokáig benne maradtam még a kapcsolatban, de közben szenvedtem attól, hogy a férfi, akit szeretek, sohasem lesz teljesen az enyém. Még abban az évben, amikor az abortuszom volt, meghalt az édesapám is. Aztán teltek-múltak az évek, a gyermekeim felnőttek, kirepültek, az édesanyám is meghalt, én meg egyre magányosabbnak éreztem magam. Teljesen eluralkodott rajtam a kilátástalanság, a depresszió, a gyermekeim már nem mertek egyedül hagyni. Akkor azt hittem, a depresszióm fő oka az, hogy nem lehetek azzal, akit szeretek. Ma már életvédő ismereteimből tudom, hogy posztabortusz-szindrómában szenvedtem. Én is, ahogyan sok más abortuszon átesett nő, megkönnyebbüléssel távoztam a kórházból, azt hittem, semmi bajom. 

Aztán hosszú évekkel később egyre rosszabbul éreztem magam, és egyre gyakrabban gondoltam a meg nem született gyermekemre: hány éves lenne, milyen jó volna, ha itt lenne mellettem.

Az anyaság abban a pillanatban kezdődik, amikor megfogan a gyermek. Olyan hormonális változás indul el a szervezetben, amely felkészíti az anyát a szülésre, a gyermeket a megszületésre. Amikor abortusz történik, megszakítjuk ezt a folyamatot. A szervezetet és a lelket egyaránt trauma éri, de az anyaság érzése akkor sem szűnik meg.

Hogyan jött rá, hogy mi a rosszullétének a valódi oka?

A depresszióm miatt rehabilitációra mentem. Segített, hogy megerősödjek elhatározásomban, hogy kilépek a szeretői viszonyból. Meg is tettem, ám rosszulléteim nem múltak el teljesen. Egy ismerősöm hívására ellátogattam egy keresztény gyülekezetbe. Olyan szeretetre, törődésre, figyelemre leltem abban a közösségben, amilyenre egész életemben vágytam. Elkezdtem rendszeresen járni a gyülekezetbe, és egyre közelebb kerültem Istenhez. Megtértem, és elfogadtam őt megváltómnak. Tizenhárom éve teljesen új életem kezdődött. Korábban azt gondoltam, lehetetlen tisztán élni ebben a világban, senki sem tudja távol tartani magát attól, hogy a bűn útjára lépjen. Ebben a közösségben azonban megtapasztaltam, hogy Istennel lehetséges ez. Előtte abban sem láttam kivetnivalót, hogy beleszerettem más férjébe. Nem okozott lelkiismeret-furdalást, hiszen hányan megteszik. Mára sikerült kigyógyulnom társfüggőségemből: Isten kezébe adtam a kérdést, ha szán nekem új társat, akkor lesz. Ha nem, akkor sem maradok egyedül, hiszen Ő velem van.

Mi hozott igazi gyógyírt a rosszulléteire?

Lelkigondozókhoz fordultam segítségért, hogy le tudjam tenni a terheimet, kigyógyuljak végleg a depresszióból, és megtaláljam az utam. Segítségükkel komoly önvizsgálatot végeztem, következő alkalommal sorban megosztottam velük, mi minden választhat el Isten szeretetétől. Amikor elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy volt egy abortuszom is, mélyről jövő fájdalom szakadt fel bennem, könnyekben törtem ki. Magam is meglepődtem. Ugyanúgy zokogtam, mint ahogyan az egyik ismerősöm a gyermeke temetésén. 

Akkor szembesültem azzal, hogy ez lehet a depresszióm gyökere: még mindig nem dolgoztam fel az abortuszomat. 

Mivel titkolnom kellett, senkivel sem oszthattam meg fájdalmamat, egyedül maradtam vele, és jó mélyre eltemettem magamban. Ha valaki elveszíti hozzátartozóját, akkor az a természetes, hogy a fájdalmát megosztja a családdal, ismerősökkel. Abortuszáról azonban senki sem beszél, nem dicsekszik vele, és magára marad vele, ahogyan én is. Csak a gyermekem hiányát éreztem.

A találkozó végén a lelkigondozók imádkoztak értem, hogy Isten mossa le bűneimet. Közben egy képet láttam magam előtt, amely a mennyországban játszódott: egy férfi, aki Jézushoz hasonlított, kézen fogva sétált egy kislánnyal a virágos réten. A lány épp annyi idős volt, mint amennyi az én elvetett gyermekem lenne. Amikor befejeződött az ima, elmeséltem, mit láttam. Kiderült, hogy a lelkigondozók is ugyanezt a képet látták. Akkor vált bizonyossággá számomra, hogy a gyermekem a mennyben van, és jól érzi magát az Atyával.

Hogyan kapott elhívást az életvédelemre?

Elindultam a gyógyulás útján, egyre jobban éreztem magam, idővel a gyógyszerek szedését is abbahagytam. Egy alkalommal ellátogatott a gyülekezetbe Albertné Görgey Zsuzsanna, a Magyarok Európában Egyesület elnöke, és hirdette a Séta az Életért rendezvényt, amelynek célja, hogy a résztvevők közösen emlékezzenek a meg nem született gyermekekre, és felhívják a figyelmet az élet értékére. Egyből megszólítva éreztem magam. Zsuzsa tanácsára elvégeztem a Kiáltás az Életért Egyesület tanácsadó képzését, hogy ítélkezésmentesen segíteni tudjak azoknak a várandós kismamáknak, akik válsághelyzetbe kerültek. Az igazi elhívást az életvédelemre egy abortuszt feldolgozó lelkigyakorlaton kaptam, amelynek a végén minden résztvevő levelet írt a meg nem született gyermekének. Elneveztem a lányom, leírtam neki, hogy mi vezetett a döntésemhez, és bocsánatot kértem tőle. 

Akkor jöttem rá, hogy azzal lehetek legjobb anyukája a mennyben lévő gyermekemnek, ha teszek azért, hogy más gyermekek ne kerüljenek idő előtt a mennyországba. 

Kép

Fotó: Hajdani Józsefné Magdi

Pár éve már ön a 40 Nap az Életért mozgalom magyarországi szervezője. Mi célt szolgál az évente kétszer megrendezett kampány?

Magyarország 2017-ben csatlakozott a 2004-ben indult nemzetközi kezdeményezéshez, akkor még koordinátorként vettem részt benne. Célja, hogy minden megfogant magzat megszülethessen, a halál szellemisége helyett pedig az élet szellemisége kapjon teret. Most is zajlik (szeptember 27-től november 5-ig) az őszi 40 napos ima, böjt, békés jelenlét-kampányunk Budapest, Székesfehérvár és Vác egy-egy kórháza előtt. Budapesten a Hugonnai Vilma téren találkozunk mindennap reggel héttől este hétig, amelyre várunk mindenkit, aki szeretne imádkozni egy órát a megfogant gyermekekért, a válsághelyzetbe került kismamákért, a gyermekvesztés fájdalmában szenvedőkért, a fiatalok megfelelő felvilágosításáért, a civil életvédő, segítő szervezetek eredményes működéséért, a kórházi dolgozókért, azért, hogy minél több gyermek megszülethessen.

Milyen hatása van a kampánynak?

Évről évre világszerte több száz város csatlakozik a kampányhoz, amelyben húszezer gyülekezet működik együtt, és több mint egymillió önkéntes vesz részt. Közbenjárásunknak köszönhetően több mint 20 ezer gyermek menekült már meg az abortusztól (hivatalosan ennyiről tudunk). Magyarországon négy konkrét esetről is be tudunk számolni, amikor a mi imánk, jelenlétünk és egy-egy résztvevőnk gyakorlati segítségnyújtása befolyással lehetett arra, hogy az édesanya az élet mellett döntött és nemet mondott az abortuszra. 

Világszerte több mint 250 abortuszt végző egészségügyi dolgozó tért meg és hagyta ott munkáját, illetve több mint 100 abortuszközpont zárt be vagy szűnt meg. 

Hiszünk az ima erejében, hisszük, hogy Isten csodát tud művelni a szívekben. Életvédő szolgálatomban én is nap mint nap érzem Isten gondoskodó szeretetét, például mindig küld imádkozókat a helyszínekre, hogy folyamatos legyen a jelenlétünk, tavasszal Debrecenben, most ősszel – ahogyan említettem – Vácon és Székesfehérváron is imádkoznak a magzatok életéért. Személyes életemben Isten egy fogadott és három édes unokával ajándékozott meg, a negyedik úton van.